13+1 kicsiny kérés beosztottak részére

2012/11/28. - írta: Modor Tibi

 

Kedves, Drága Beosztottam!

Rubintos bazsarózsám, kis mimózám. Ha már egy céghez sodort minket a Sors és Jóisten jobbkeze - pláne egy ilyen szerencsétlen, alá-fölérendelt minőségben -, akkor fegyelmezz rám pár minutácska erejéig, kérlek.

  1. Mivel ez a csudálatos Vállalat egy hatalmas Család, meg én is jófej vagyok, ezért egy percig se gondold, hogy én most Téged klasszikus beosztottként foglak kezelni - Tőled se várom el, hogy a régi, vonalas értelemben vett Főnöknek tarts. Őszintén megbeszélhettük egymással mindig, mi bánt - egyedül a csomagolás milyenségét illetően vártam el egyfajta humán minimumot.
  2. Namost mindketten itt keressük meg a havi kenyérre, benzinre, hálapénzre, borravalóra valót - nem vitás. Céljaink megegyeznek tehát: egyfajta életminőséget biztosítani a magunk és szeretteink részére, melyhez a munkavállalás egyfajta eszköz - nem feltétlenül maga a Cél vagy bármilyen passzió. Induljunk ki abból, hogy itt a munka-élet egyensúly - bár ha ez néha kilenghet - azért hosszú távon elviselhető tartományban mozog.
  3. Ezen túl ez bizony egy munkahely, ha tetszik, ha nem. Munkahely, és nem kaszinó, gyermekmegőrző, étterem, kávézó, szivarszoba, csoportterápiás-misés sportcsarnok, internet café, éjszakai bár, művelődési ház, trécselde, tyúkudvar, bazár, magányos szívek klubja, fitnesszterem, hobbitelefon-központ, ld. a többit a későbbiekben.
  4. A havi járandóságodat, bocsánat: fizetésedet te nem azért kapod, mert az neked JÁR akármilyen életed finanszírozásához, hanem azért, mert te itt elvileg a cégnek valamit dolgozol; Őt ezáltal, közvetetten, egy hatalmas gépezet hasznos részeként nyereséghez juttatod, hogy továbbra is igényt tarthasson szakértelmedre. Amennyiben ebben az ellátási láncban bármelyik alkatrész sérülne, ott mindenki rosszul jár hosszú távon.
  5. Bónusz: a bónusz - ahogy a neve is mutatja, az bizony a bónusz. Ha valami nem JÁR, hát a bónusz az egy ilyen dolog. Ha a cég úgy teljesít, hogy van miből adnia, akkor adHAT. Ám csak akkor, ha te megérdemled. Ha ezen feltételek közül bármelyik nem teljesülne, bizony az nem bónusz, hanem nónusz. És mivel csak Anyukád és teszerinted érdemled ezt te meg csak úgy, ezért nem kapsz egy banit se, ha nem teljesítesz.
  6. Munkaidő: a 8 órás tartomány felfogásoddal ellentétben nem a maximális be- és kijelentkezés közötti időtávra vonatkozik, hanem bizony az itt átlagosan és minimálisan eltöltENDŐ hasznos órákra. A mindenkori munkakezdés sem egyfajta ajánlás, ami után tetszőleges időpontokban belibbenhetsz, hanem sajnos akkor már itt kell lenned, munkára készen. És maradni. Amennyiben úgy gondoltad eddig, hogy a bankba-, postára-, állásinterjúkra-, bevásárolgatni-, gyógyszertárba járogatás, korzózás a hasznos munkaidőd részét képezi, akkor sajnos el kell keserítselek. Az alkalmankénti ügyintézés, kicsit hosszabb ebédszünetek természetesen emberi keretek között beleférhetnek, de kérlek, ne élj vissza a bizalmunkkal. A nagy számok törvényei szerint úgyis ugyanazok az arcok fognak tetszőleges időpontokban fel-alá mászkálni a folyosón a borzasztóan fontos magánhívásaikkal, és ugyanazokat látjuk majd mindig a pihenőszobákban lopni a napot, tejszínhabos-nutellás palicsántot majszolgatva. Ha mégis megvolt a 8 óra, akkor azért hadd ingassuk kicsit a fejünket, amikor a be- és kijelentkezési számaidat elemezgetve folyton csak azt látjuk, hogy átlagosan 8:00:00 a jelenléted, és ebben az összes szarásod, büfézésed meg kávézásod már benne volt.
  7. Fizetés: igen, itt egyes emberek többet keresnek, mások kevesebbet - más cégeknél is lehet többet keresni, és kevesebbet is. Valamiért mégiscsak itt kötöttél ki, szóval ha még mindig elégedetlen vagy a Munkaadóval, akkor nem biztos, hogy a céggel meg a kollégáknál van a hiba, erre gondoltál? Szerencsédre nem vagy fegyenc, úgyhogy bátran tovább lehet állni egy olyan helyre, ahol a te istenadta tehetségedet sokkal bőkezűbben fogják honorálni - kérlek, a többieket ne demoralizáld a kártékony, suttogó propagandáddal, gusztustalan elégedetlenkedéseddel, bomlasztásoddal.
  8. Fizetésemelés: ld. először Bónusz. Másfelől az emelés - tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de - szintén nem JÁR. Nem. Te megmondtad a felvételi beszélgetés végén - mi az ajánlattételkor, mennyi az annyi. Ez nem nyugdíj, hogy svájci indexálhassunk csak úgy alanyi jogon, válság van, húzunk a szíjon, ahol tudunk. Fizetésemelést az kapHAT, aki valami kiemelkedőt alkotott, többet dolgozott, többet vállalt. A nulla túlóra, a szorgalmi feladatok kategorikus visszanyomása, az esti összejövetelek következetes bojkottálása után mi is vettük az adást: te ennyit vagy hajlandó deliverálni, egy fikarcnyival se többet. Akkor most ne is nagyon tartsd a markod, mert annak emelünk, aki megérdemli.
  9. Munka és a kihívások: ld. eggyel fentebb. Ez van, ez egy ilyen cég, ezt elmondtuk előre. Bármennyire hihetetlen is, bizony mi többszörösen leellenőrzött és kielemzett számokat kapunk, amit mi aztán többször leellenőrzünk és kielemzünk, hogy aztán további ellenőrzésre és kielemzésre továbbítsuk. Valószínűleg kurvára meglepődhettél, hiszen könyvvizsgálói képesítéssel, háttérrel, tapasztalattal rendelkező embereket kerestünk erre a pozícióra. Is. Ha emberközelibbet, izgibbet akarsz, javaslom a vendéglátóipart, belügyi szerveket, közoktatást vagy a kirakatberendezést például. Mindenki jobban járna biztosan.
  10. Amikor azt mondjuk, hogy bánj úgy a cég pénzével, mint a sajátoddal, az nem azt jelenti, hogy az a tiéd és el kell baszni hülyeségekre. Gondolom, otthon se percekig folyatod a vízcsapot, a youtube-os HD-streamet meg a kocsi motorját nem hagyod egész éjszakára menni, a finnországi haverjaiddal se pofázol órákig a telefonon. Amit te csinálsz, az nem puszta felelőtlenség: ez már LOPÁS. A tolvajnak pedig - ha rajtam múlik - Árpád-házi elbánást szánunk.
  11. Másodállások, ügyeskedés. Örülünk, hogy több lábon állsz és hogy élelmes gyerek vagy. Mindazonáltal a tőzsdézésedet, használtautó.hu-t, vaterázást, MLM-ezést is tök jó lenne, ha máshol intéznéd, vagy legalább diszkréten. A kézzel gyártott ékszerekkel; az üres kalóriákkal teli, haszontalan és gusztustalan cukros kürtőskaláccsal házaló haverjaidat küldd valami karácsonyi Christkindlmarktra, és ne a cég konyhájába csődítsd fel, kérlek - a bálás ruhákat sem pont itt kéne elpasszolni, légy szíves.
  12. Új ötletek, újítások: ezeket mindig is díjazta a cég, mindenkit ösztönzünk is arra, hogy gondolkodjon, javítson, gyorsítson, növelje a hatékonyságot. ÁMDE viszont előtte szépen kérlek, végezd el azt, amit el KELL végezned. A munkaköri leírásod a határidőkkel - bármily' meglepő - szintén nem csak egyfajta ajánlás, hanem az a dolgok muszája. Miután időben, kiváló minőségben elvégezted az előírt teendőidet, utána bátran gondolkozhatsz minden további scope-on. És ne az HELYETT agyaljál meg szervezkedjél, mert picsán rúglak. 
  13. Egyéniség, pótolhatatlanság: ugyanolyan kis paraszt vagy, mint bárki más, csak többnek szeretnéd hinni magad. Se okosabb, se szebb, se rátermettebb nem vagy itt bárkinél, különben valószínűleg nem itt lennél. Namost ha te azt hiszed, hogy te a cégnek szívességet teszel azért, mert itt, egyfajta jótékonysági intézményként kegyesen befáradsz néha dolgozgatni, és mi ezért a puszta kegyért hálával tartozunk, akkor megint csak csalódnod kell. A melódat bármikor megcsinálom én, de egy friss graduát feleennyiért két hónap betanítás után is jobban.
  14. Lógások, betegszabadságok: persze tudjuk, hogy az ember egészsége a korral megrendül, és bizony egy-egy átmulatott éjszaka után jólesik a regenerálódás, esetleg újonnan szerzett szertelen-szeszélyes szerelmeddel egy bohó reggelen inkább maradnátok kettesben az ágyban. Nincs ezzel semmi gond, velünk is előfordul néha ilyesmi. Ám viszont, ha ezek a hirtelen jött kórokozók téged mindig valamiért a havi zárások csúcspontján, a határidőkkor, hétfőkön-péntekeken, vizsgaidőszakokban döntenek le a lábadról, én gyanakodni kezdek. Pláne, ha a gúnyhatár melletti kicsiny faludból hozod folyton a háziorvosod igazolását. A tíz percre levő nyomorúságos albid (mert ugye elfesztiválozzátok a pénzt 30 fölött is, ezért társbérlet) túl messze van, hogy begyere dolgozni, de a hatórás vonat- és buszutat kibírod anélkül a nagy hasmenés közepette, hogy befossál? Nekem itt valami nem kerek, főleg nem húsvéthétfő meg a búcsútok után. Vagy tényleg, frankón ilyen gyakran vagy beteg? Menj el kivizsgálásra, kötöttünk Rád életbiztosítást.

Köszönöm szépen, hogy végigolvastál - remélem, ezzel is picinkát sikerül javítani a kettőnk között zajló őszinte, tabumentes párbeszéden.

Legyen egy szép napod! ;-))

Címkék: multi munkahely
84 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karburator (törölt) 2012.11.28. 21:20:06

aki a vonal alá ír, az a vonal alá írt

_________________________________________________

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.11.28. 21:22:55

Húj, tenyérbemászó nagyon...
Bár sajna ez asszem nem annyira kifigurázás manapság, mert nagyjából így beszél minden gyökér, aki egy máxemnyi hatalmat kap a kezébe...

Zorita 2012.11.28. 21:46:31

Persze, lényegében azért igaza van a MUKSÓNAK.

Ferdinandus 2012.11.28. 21:50:45

Így van, és legyünk egyúttal hálásak a mindenkor idetelepülő multicégeknek, hogy hajlandóak egyáltalán alkalmazni a hírhedten dologtalan, lusta, csaló, tolvaj, hazug, buta, alulképzett, primitív, alsóbbrendű magyar munkavállalókat, és egyszersmind dicsőséges jelenlétükkel kultúrát és fényt vinni ezen nemzetnek nem nevezhető, észak-balkáni lepratelep nyomorult életébe, illetve, hogy elhozzák nekünk, barbároknak a fejlett nyugat káprázatos vívmányait, emelve ezzel az életszínvonalat (mindezt persze irtózatos veszteségek termelése mellett, pusztán a civilizált világ telepeseinek gondoskodó jóindulatával). Lesz majd nekünk nemulass, ha majd megunják a pofátlan, élősködő magyarok örökös hőbörgését, elégedetlenkedését és egyszer hipp-hopp továbbállnak az országot egyedül életben tartó tőkéjükkel együtt.

pocaklakó minimanó 2012.11.28. 22:05:02

És mindig lesznek olyanok, akik a megmondóembereknek is megmondják. :)

Üdv Londonból, Avi 2012.11.28. 23:24:44

Főnök vagyok.
Kinyomtatva osztogatnám minden kedves alkalmazottnak.

vanek_ur (törölt) 2012.11.29. 00:44:45

Elég korrekt. Persze lehet panaszkodni az egykulcsos adó miatt, vagy elfogadod, hogy a munkáért fizetnek, nem a jelenlétért.

Szürkemedve · http://www.medveutja.hu 2012.11.29. 03:28:34

Nyilván túlzó és nyilván bicskanyitogató. De az igazságmagva ott van. Várom az ellenposztot a főnökökről :)

royslade 2012.11.29. 04:02:03

a végigolvasástól ideges lettem, az utolsó mondat a vigyorkával gyomron vágott.Tehát jól sikerült a poszt.

Semper Fidelis 2012.11.29. 05:46:06

Tök jó poszt, és bár ez itt a Modorosblog, nagyrészt igaz is. (Természetesen az itt kommentelőkre nem, ők pont mindent fordítva - ha már ez egy modoros blog...)

panic_button 2012.11.29. 06:03:29

a munkahelyi tőzsdézésnél én is elszégyelltem magam kicsit :D

Infomaker 2012.11.29. 06:37:24

Az iras lenyege igaz de ez a fajta tipus az aki szerint egy smileyval irhat akarmilyen sertot az mar nem is serto, tehat anyatokat kommentelok :)

din viesel (törölt) 2012.11.29. 06:43:34

ez korrekt,majdhogynem tamadhatatlan...
:)
nyomtatni,osztani...

kzolika 2012.11.29. 06:48:41

Egy hibát érzek benne: "könyvvizsgálói képesítéssel, háttérrel, tapasztalattal rendelkező embereket kerestünk erre a pozícióra" - aki az MKVK regiszterében benne van, az már ritkán áll meg 1 millió alatt, és azon a szinten, azoknál a cégeknél, akik az ilyeneket tömegesen alkalmazzák, úgymond még a válságban is viszonylag az életükkel, fizetésükkel elégedett emberek ülnek, tehát a 7-es pont miatt nem nagyon morognak, sőt az úgymond válság idején is tudnak jól, vagy akár jobban élni (jókor szálltak be a mélypont után a tőzsdébe, az ingatlanárak mélyrepülése idején ügyesen vettek lakást, futja síelésre, egzotikus útra, még emellett is tudnak megtakarítani, stb.). Plusz, ha továbbra is rendszerben nézem a dolgokat, náluk a 6., 14. pontokkal sincs nagyon baj, mert inkább workaholic-ok, mint 8 órás ügyeskedők. Ide inkább egy 3-5 éve, másodvonalbeli egyetemen végzett tucat-közgazdászt írnék példának.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.29. 06:50:48

hát lehet, hogy ez modoros, de hányszor szerettem volna ilyet írni némelyeknek.....

rohadjmegARCgeci 2012.11.29. 07:45:23

Hol van olyan munkahely ahol 8 órát kell dolgozni?

kicsibuta 2012.11.29. 07:56:19

A stílus irritáló, de csatlakoznék Babette-hez... Ráadásul nálunk nagyon laza a gyeplő, de a többség még így is halálra van sértve, amiért néha dolgozni kell.

rohadjmegARCgeci 2012.11.29. 08:03:46

Ilyen listát én is tudnék írni a munka adóknak;

1-A beígért fizetés ne legyen kevesebb, a munka idő pedig ne legyen több mint amiben megegyeztünk!
2-Az ebéd idő az legyen 20 perc és ne kevesebb,mert szar úgy dolgozni,hogy csak félig vagy jóllakva.
3-Ha hozzám szólsz kedves főnök,akkor azt tedd úgy,mint ha emberhez beszélnél és ne úgy mint ha a kutyáddal ugatnál!
4-Mielőtt főnökké válsz és alkalmazottaid lesznek,végezz el egy egyetemet minimum légyszíves,mert különben fájni fog,ha a portás is értelmesebb nálad!
5- A farkadat ne a munkahely wc-jében verd ki minden nap!
6-Vedd figyelembe hogy az emberek körülötted nem robotok hanem húsból és vérből vannak!
7-A dohányosokat ne üldözd,mert az 5 perc cigiszünet miatt neked nem lesz a zsebedben kevesebb pénz,csak ,ha mindig új tagot kell betanítani!
8-Ne hencegj az anyagi javaiddal,mert a melóst irritálja és véletlen arcon köp!
9-Ne engedd hogy a ribancod a szomszédod az anyukád a haverod is játsza a főnököt a munkahelyen,ami elvileg a tiéd!
10-Ne várj el ingyen munkát a beosztottaidtól,mert az a világ már elmúlt,hogy lelkesen kommunista műszakozzanak az emberek!
11-A balesetvédelmi felszerelést pedig vedd meg,mert undorító hogy mások éltén és egészségén spórolod ki az egzotikus nyaralásod költségeit.
12-Soha ne feledd,hogy mindenkit csak a pénz motivál és nem a két behízott szemed szépsége!
13-Ne akarj 5 munkakört a nyakába varrni egyetlen alkalmazottadnak sem,vagy ha még is ezt teszed,akkor viseld a következményeit!
14-Ne üvöltözz és ne terrorizáld az alkalmazottaidat és főleg ne mesélj nekik szar vicceket!
15-Felejtsd el az óvoda stílust (kikéreckedés a wc-re)ez elvileg egy munkahely és nem dedóintézmény!Ha menni kell,hát menni kell!
16-A besúgókat és seggnyalókat mindig kezeld fenntartással!Ne dőlj be minden szavuknak,mert lehet hogy csak a szomszédjának szeretne egy megüresedett állást szerezni, hazugsággal.

Bartush 2012.11.29. 08:07:23

A stílus gusztustalan, de sok igazság van benne. Ami zavar, hogy a fizuemelést ne az esti sörözések alapján adják, hanem a meló értékelése szerint, de ez álom. Én továbbra is bojkottálom ezeket, inkább vagyok a családdal, minthogy a szinglik picsogását hallgassam, hogy épp hol vettek tuti rucit, és hogy a Gergő miért nem telefonál, pedig olyan jó volt az ágyban.
Amit utálok, hogy ha valaki állandóan nyíg a fizetésemelés miatt, de nem tesz érte semmit. Már sima kollégaként leállítom, mert unom a panaszkodást.

psz.TM 2012.11.29. 08:14:35

Igazából csak annyit fűznék hozzá, hogy: "Felőlem a farkad is verheted munkaidőben HA a munkád már elvégezted az elvártnál is jobb minőségben. Nyolc órányi munkavégzést fizetünk, nem nyolc órányi jelenlétet. Ha ez neked sikerül négy alatt, akkor nyolc órában pont kétszer annyit kereshetsz mint más."

Egyébként Tibor: bani? deliverál? graduád? - magyar állampolgárság azért már megvolt a dekrétum előtt ugye?

rohadjmegARCgeci 2012.11.29. 08:21:12

@psz.TM: Hol van ilyen munkahely?Csak mert ha a munkát elvégzem 4 órában 8 helyett,akkor másnap már dupla annyit várnak el többnyire,vagy még több melót varrnak a nyakamba.Ezzel meg az a gond,hogy az ember nem biztos hogy mindig,minden nap képes akkora teljesítményre,hogy 4 órában elvégezze a 8 órás munkát.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.29. 08:35:40

akkor ezt most szépen meg is mutatom a kollégáknak. :D

psz.TM 2012.11.29. 08:45:29

Nem szívesen reklámozom, de maradjunk annyiban hogy van. Mondjuk azok a kollégák, akiknek ez a lehetőség adott éjfélkor is felveszik a telefont. Egyébként ha valaki stabilan felülteljesíti a normát, akkor vagy elő kell léptetni, mert jobban ért a munkájához mint mindenki más körülötte, vagy felül kell vizsgálni a normát..

baby bee (törölt) 2012.11.29. 08:48:27

én is azt hittem h tenyérbemászó lesz, de sajna igazat adok a főnök-csávónak. ez az "én vagyok a tuti, örüljenek, h befáradok" stílus annyira gyakori a nulla, lusta, igénytelen, lógós ARCOKNÁL. (dagadt, háziéxer készítő pletykáló öreglányoknál)

UgyanPityu 2012.11.29. 08:50:00

Szerintem rendben van.
5. és 8. -hoz, annyit fűznék hozzá, hogy akkor legyen szíves a munkáltató ezeket nem megemlíteni az állásinterjún mint a "csomag része" és ezzel csábítani.

csudacsaba 2012.11.29. 09:06:57

Édes, mindenkinél mindent jobban tudó főnököm!
Természetesen minden szavad igaz, és őszinte magamba révedéssel a magamévá is teszem.
MIHELYST
- A napi legalább 8 órás munkámért nem 6 órás munkaviszonyban, minimálbérre hazudsz be a társadalombiztosítási és adórendszerbe
- A 8 órás tartománynál figyelembe veszed azokat az órákat, amikor megérdemelt nyaralásom alatt felhívsz halaszthatatlan ügyeiddel, és esetleg (ha még jut a külföldi útra) eszedbe jut a roaming rám eső néhány ezer forintos díját utólag megtéríteni.
- A béremelés nevű szörnyszülött elbírálásánál figyelembe veszed, hogy ugyan megállapodtunk hogy mennyiért teszek kárt a becses (amúgy valamiért mégiscsak jól működő) cégedben, de akkor (8-10 éve) a kenyér kilója fele ennyi volt magyar forintban.
- A bónuszrendszert is leszarhatjuk, ha pontosan ugyanannyit vársz el tőlem, amennyit hajlandó vagy megfizetni. Ha a 8 órai munkámért nem várod hogy 12-t dolgozzak, és a munkám elvégzése mellett nem kell szellemi és lelki támogatással biztosítanom hogy minden nap szépen ébredhess a 300 négyzetméteres hálószobádban.
- Megpróbálsz azokba az apróságokba nem belekötni, amit én esetleg másképp gondolok és nincs köze a cég működéséhez. (pl.: miért töltöm a céges mobil akksiját amikor még csak 1/3-on áll a kijelző, miért cserélem ki a 15 éves kocsimon a gumikat télre, amikor te a 4 évszakos peres-ekre esküszöl az idei BMW-den.)
- Ha 3 évente egyszer elmegyek táppénzre, esetleg ki akarok venni nyáron egy hét szabit folyamatosan, nem úgy nézel rám mint a takonyra, vagy mint aki éppen meggyilkolta a palotapincsid, akire havonta többet szánsz mint az összes dolgozód ergonómikus munkaszékére.
- Ha munkaügyi, munkavédelmi, apeh ellenőrzés előtt (közben) nem dugdosol mindenféle aláírandó dolgot az orrom alá, amivel nekem kell igazolnom hogy te mégiscsak jófej vagy, és nem azért vakultam meg, mert az általad biztosított 10"-os, 20 éves monitoron kell napi 8-12 órában információt elemeznem.

És még valami, ami nagyon fontos és talán meglepetés lesz a számodra:
Magam is cégtulajdonos vagyok, de álltam a túloldalon is, amikor a hozzád hasonló, újgazdag, ortodox paraszt szívta a vérem.

váj mí 2012.11.29. 09:14:09

Huhh, én belehalnék egy ilyen kötött irodai robotba, nem elsősorban a meló, hanem a környezet miatt. A szurka-piszkák, fúrások, pozíciójukkal visszaélő paprikajancsik ... brrr!

Az Utolsó Csillagharcos 2012.11.29. 09:16:54

Mi ebben a modoros? Én inkább korrektnek nevezném.

rohadjmegARCgeci 2012.11.29. 09:20:13

Nekem az eddigi legkapitalistább munkahelyem az úgy nézett ki hogy;
12 órás műszak ebéd nélkül,
és a munkaköröm a következő volt;
pultos-pénztáros
konyhalány,
fekete és fehér mosogató
szakács
takarító.
Ezt mind egy embernek kellett csinálni( nekem) és havi nettó 90 ezret fizettek heti 5 munkanapra.
ismétlem 12 órás műszakban és ebéd nuku.
És amikor ilyen posztokat olvasok,akkor azt kell hinnem,hogy ez csak kitaláció,mert nincs is olyan munkahely ami ennyire laza lenne,max az állami szféra.Ott füzögették a gyönygyöket és chatelgettek a munkavállalók,valóban.
De a kapitalistánál?Hol b+?

Mercel 2012.11.29. 09:25:37

Hello!

Külsősként, látva mit csinálnak és mit Nem csinálnak a dolgozók a különböző cégeknél szerintem jó kis összefoglaló.:D

Azzal együtt, hogy nyilván vannak dolgok amik tolerálhatóak - bizonyos határokig.
Mer' mondjuk az a másik fele amikor a hülye kis HR-es picsák, főnökök, tulajdonosok etc. gettóparancsnokot játszanak..

Ezzel együtt én is kinyomtatva tartanék pár példányt.:)

"Frigyes"

váj mí 2012.11.29. 09:32:37

@Dr. Furia: A normálisabbjánál azért előfordul, hogy nem a pultos mosogatja a fritőzt, amiben ugyancsak ő sütötte meg a mirelit hasábot.
Különben, az egy zug-kifőzde volt? Mármint, ahol melóztál?

Farkantoán Chatpartner 2012.11.29. 09:34:41

Ez az igazi, klasszikus, tapír, tenyérbemászó főnöki bullshit. Elmehetne elrettentő példa gyanánt a "Förtelmes főnökök"-be.

rohadjmegARCgeci 2012.11.29. 09:38:27

@váj mí: Nem zug volt,hanem rendes kifőzde.Tapasztalatszerzésben vagyok éppen,és szívom magamba a tudást mindenhol mert én is étkezdét készülök nyitni.Érdekes látni a súlyos hibák sorozatát másnál,amit majd jól fogok kamatoztatni a sajátomnál később.

Shonion 2012.11.29. 09:43:18

Kinyilt a bicska a zsebemben, jó poszt lett. :)

eau sauvage 2012.11.29. 09:48:05

A leírás a lusta alkalmazott-gyökér főnök/tulajdonos kombinációra vonatkozik.
Ezért kissé sematikus. Némely megfogalmazás ettől függetlenül természetesen ül.
Vannak más kombinációk is...
Dolgozott már valaki szorgalmas munkavállaló-jófej(a beosztottait/alkalmazottait embernek tekintő) főnök/tulajdonos kombinációban?
Esetleg az is lehet hatékony...

váj mí 2012.11.29. 09:54:39

@Dr. Furia: Rendes???? Hm, azt nehezen hiszem.
Én addig maradtam volna, amíg az a tapló közli a munkakört aztán elküldtem volna a ... igen, pontosan oda. Vannak tapasztalatok, amelyeket nem érdemes megszerezni.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.29. 09:59:02

@Bartush: már az első mondatnál, sőt a címnél rá kellett volna ordítani erre a nagyhatalmú sündisznócskára, hogy ne gügyögjön főnöki ormairól, mint valami szivárványos támogatandó.

XF 2012.11.29. 10:05:38

Itt is, mint az élet egyéb területein az igazság valahol középen van. Az írás nagyon jó, de nagyon ki van sarkosítva..De sajnos, mint "külsős", én is rengeteg hasonló problémát látok a partner cégek körül, még a baráti társaságban is..
Minden oldalnak megvannak a maga idiótái, ezt nem tagadhatjuk.
Mindemellett, lehet köpködni, és is főnök vagyok, mégis megpróbálok az alkalmazottak fejével is gondolkodni. Egy dologhoz ragaszkodom, a munka legyen elvégezve, az ügyfelek érjék el őket, és ne olyan visszajelzéseket kapjak, hogy a cégem egy üdülő övezet, és soha senki nem elérhető..
Cserébe viszonylag laza a munkaidő, aki megérdemli kap bónuszt, fizetésemelést stb. De abban a pillanatban ahogy azt érzem, hogy kihasználják a jóindulatomat, úgy kénytelen vagyok egy kis fejmosást tartani.
Nekünk főnököknek, cégtulajdonosoknak tudomásul kell vennünk, hogy akinek nem a sajátja, az egyszerűen nem fog úgy dolgozni, mint ahogy azt mi magunk tesszük, tennénk, természetesen tisztelet a kivételnek!

blah 2012.11.29. 10:15:19

Egy ilyet szerintem épeszű vezető nem tesz közzé, kicsit munkamorál romboló. Ahol így viszonyulnak a munkavállalóhoz ott a munkavállaló is hasonlóan fogja becsülni a munkaadót. Annak meg a vége pont az lesz aminek az elrettentésére szánták.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.29. 10:20:10

@XF: jav. az írás undorítóan rossz.

Mbraun 2012.11.29. 10:21:07

Azt is szeretnem megemliteni hogy a "csokosok" mindig lightosabb feladotakat kapnak. (Fonok kozeli baratja, vagy rokona, es betolta a munkahelyre.)
Azon alkalmazottak amelyek nem tartoznak ebbe a kategoriaba a szopoagon van. Ezt azert sikerult a szocializmusbol a kapitalizmusba attranszferalni. :)

vadkelet 2012.11.29. 10:58:01

ehehe. így kell nővel beszélni h megértse.

Csabi. 2012.11.29. 11:04:16

munkahelyi tízparancsolat egyenesen a jóistentől:))

spinneli 2012.11.29. 11:09:02

@eau sauvage:
Mitől gyökér ez a főnök, úgy mégis? Mert elvárja, hogy dolgozz, tényleg felháborító.

Sadist 2012.11.29. 11:13:17

Az utolsó pontokig haladva szépen eszkalálódik.

Silent Bob 2012.11.29. 11:31:20

@spinneli: Leginkább azért, mert aki ilyen stílusban ad elő valamit, akkor is pofán baszom, ha tudom hogy igaza van.

eau sauvage 2012.11.29. 11:34:15

@spinneli:
pl. ezért:"ugyanolyan kis paraszt vagy, mint bárki más, csak többnek szeretnéd hinni magad"
Üdv.

spinneli 2012.11.29. 11:57:10

@eau sauvage: Számomra ez a cikk a tipikusan mutyizó, dilettáns, lógós munkavállalóról szólt (sarkítva persze), aki ehhez képest osztja az észt a saját nulla teljesítményéről.
Nemár, hogy csak én ismerek ilyeneket?
:)

Aki nem így működik az úgysem veszi magára...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.29. 12:15:15

@Dr. Furia: "A dohányosokat ne üldözd,mert az 5 perc cigiszünet miatt neked nem lesz a zsebedben kevesebb pénz"

5 percért senki sem szólna. A dohányosok naponta átlagosan 60 perc cigiszünetet tartanak és ezen kívül évente 2-3 nappal többet vannak betegszabadságon.

mojoking77 2012.11.29. 12:16:23

@Farkantoán Chatpartner: Hehe... Te is sokat dolgoztal mar multinal latszik a hozzaszolasaidon.
Tibi, minden szava arany. A 13. pont felesleges volt, a +1-et kellett volna oda rakni, amugy gyakorlatilag TOKELETES, es igaz. Kar, hogy a sok kis hobbit nem kepes atlatni a management allaspontjat.A bonusz de meg inkabb a fizetesemeles leirasat rendszeresiteni kellene a munkaszerzodesekben.

lecsó kolbász (törölt) 2012.11.29. 12:17:58

@spinneli: A Főnök például akkor gyökér ha az ő hibájából eredően (baszik megrendelni a kopott, hibás alkatrész cseréjét) adódó minőségi problémák miatt
baszogatja a melóst, és OMB típusú hozzáállást tanúsít ehhez.

Zabaalint (törölt) 2012.11.29. 12:32:36

@spinneli:
Nem, hanem azért, mert eleve a legrosszabbat feltételezi, és támad.

(De amúgy ez modoros blog)

baby bee (törölt) 2012.11.29. 13:17:18

@Távmunkás: naná. még hogy akkor be kell mást tanítani. hacsak nem mr. nagymenőről van szó, én nem vennék fel dohányost. óránként lemennek 10 percre, többet betegek, mielőtt lemennek, már csak a cigin jár az eszük. na most népszerűtlen lettem.

KürtiT (Tromb74) 2012.11.29. 13:43:35

Az jutott az eszembe, aki ilyen szófosás árán ismerteti mondandóját, az kurvára ráér. Ha egy cégnél a FŐNÖK ennyire ráér, akkor ott gond van.

Celtic 2012.11.29. 13:58:43

Nocsak, Tibi, csak nem kirugtak?

4, 7-8 pont: van egy hataR: Ha a munkaido feleben azon stresszelek, hogy hogyan oldom meg a csekkek kifizeteset+kajat+ruhat (szorakozast mar regen nem), az a cegnek sem jo.

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.11.29. 14:03:13

@baby bee: Én csak benzinkútra vennék fel dohányosokat... :D

rohadjmegARCgeci 2012.11.29. 14:41:39

@XF: De csak ha nincs kellő motiváció.Mert ha van,akkor az alkalmazott is ugyan úgy fogja csinálni a dolgokat,mint ha a sajátja lenne.

Fu Long 2012.11.29. 14:57:25

kedves főnök!

amíg te a költségszámla adminisztrátort kúrod a 10 emeleti raktárban,

amíg baszol kifizetni a túlórapénzt a heti 20 óra pluszomért, és 2009 óta nem adsz még inflációkövető béremelést sem,

amíg 3 embert kirúgsz, és 7-et "közös megegyezéssel" 4 óráztatsz, 4 órás bérért, de ugyanazt a 8 órás munkát várod el tőlük, azért, hogy a helyettesed kapjon másfél milla nettó béremelést,

amíg engem küldesz ki tamponért, zsolnay vázáért, rúzsért, a suszterhoz a cipődért,

amíg a terhes kismamára rábagózol a nemdohányzó épületben, mert éppen behívtad riportolni,

amíg kurvaanyázol, ordítozol és a problémád épeszű előadása helyett nyilvánosan megalázod az embereket,

amíg olyan döntéseket hozol, amit a csapatodnak másfél hetébe telik kárenyhíteni,

amíg egy egész üzletstratégiát hozok neked, de visszadobod minden ötletemet,

amíg te magad terjeszted a szaros antibiotikumrezisztens baktériumaidat,

amíg a szaros kölyködet a titkárnőnek kell elvinni fogorvoshoz, mert a házikurvád még ehhez is lusta,

amíg tapasztalt emberek helyett minimálbérért veszel fel pályakezdőket, azokat is kizárólag startkártyával, és szopatod a meglevőket a betanítással, tudván jól, hogy a minimálbéres úgyis lelép fél éven belül,

amíg a lakásod bérlése, a céges kocsid, a limitálatlan telefonszámlád, a bónuszod, a kölykeid iskoláztatása, a golfpálya bérlet, és a heti kétszázezres repiszámla többet tesz ki, mint a cég összes többi dolgozójának a fizetése, bónusza, bkvbérlete és ebédjegye egyben,

amíg tévét nézel, xboxozol, regényt olvasol, jútyúbozol,

amíg a jövőmet, nyugdíjamat, táppénzemet, országomat teszed kockára minimálbéreztetéssel,

amíg tönkreteszed a kkv-ket a multináci kapitalista tőkéddel,

addig kussolj a munkamorálról.

Celtic 2012.11.29. 15:34:58

@baby bee: Dehogy lettel. Csak legyint az ember ekkora marhasagra. Mar megszokott. Napi ot cigi, az 25 perc. Ebedido felora, mondjuk negyedorat eszek. Marad 10 perc. Ennyivel meg boven tovabb maradok...

Amugyis nalunk nem ido van, hanem feladat. ha megcsinaltad, akkro azt csinalsz, amit akarsz, ha nincs kesz, akkor nincs vege a munkaidonek. De ez nem multi.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.11.29. 15:51:35

@Celtic: hátizé, mint 13 évig erősen dohányzó: ha figyelembe vesszük, hol van az a dohányzó, odaúttal-visszaúttal, mindenekkel együtt egy-egy cigi kaidja a 10-15 percet is, elcsevegnek, meg kávé. Én nemigen tapasztaltam olyat, hogy a dohányos gyorsabban enne, csak hogy bepótolja, amit a cigi elvett. Inkább azt látom, hogy ugyanazokat a dolgokat csinálják ÉS mellette még dohányoznak is. Persze ahol feladat van, nem munkaidő, az más (itt is ez van).

Lasombra 2012.11.29. 17:33:40

a szabály az szabály, de van egy értelmes és hatékony mód, ahogy ezt:
a. kommunikáljuk
b. alkalmazzuk

ebben a stílusban életbe lép az "amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten" direktíva, és visszafelé is működésbe lépnek az apró betűs részek. (most az más kérdés, hogy a beosztottnak mennyi érdekérvényesítő-képessége van.) de sok esetben, ha mindent szabályosan, a törvényi, belső szabályozási és egyéb megfelelőségek szerint kellene végezni, és az ezektől való eltéréseket tennénk patikamérlegre, akkor épp a vezetőknek lenne több vaj a fülük mögött.

egyébként meg lehet normális munkahelyet teremteni a fenti szabályokkal is. és lehetnek papíron megengedőbb, de valójában sokkal vérgecibb helyek is.

disclaimer: bár nem vagyok vezető (szerencsére eddig sikerült elkerülnöm), de nagyvállalatnál foglalkozom szabályozásokkal, minőségirányítással, folyamattervezéssel, szóval van némi rálátásom az ilyesmire.
engem spec visszataszít néhány - főleg a távol-keletről importált - módszertan, ahol percre pontosan megmondják, hogy mit kell csinálnod, és még a seggedbe is benne van a műszer, és azt is megmérik, milyen sűrűen fingasz. lehet, hogy ez hatékony, de mivel emberek vagyunk (legalább is a földgolyó ezen felén még ez a mondás), ez a szint szerintem már beteg.

Celtic 2012.11.29. 19:39:57

@vészmadár (pica pica): Csak kiugrom az udvarra. Kinyitom a bejarati ajtot es kilepek. Kaja mas ugy: boven kihasznalom a felorat. Van, hoyg gey orat is. Igaz, ebbol negyedora a kaja, tobbiben meg megnezek 2-3 blogot, indexet, mizamast. Ecceruen nem tudok rogton visszaterni a melohoz. Viszont, mint emlitettem, nem ritka a szombat-vasarnap 2-3 ora melo meg neha munkaido utan is. Nem pont egy feladat, lehet egy reszfeladat is, de a magam erdeke, hogy addig fejezzem be, amig ertem, micsinalok, ne masnap tunodjek rajta, hoyg hol is hagytam abba es hoygan folytassam.

Volt ket csaj a cegnel, grafikus es tordelo, mikor nem volt melo es a fonok nem akarta oket kirugni, kolcsonadta. Na, ott kerultek olyan ceghez, hoyg nyolckor "blokkolas", felora kaja, aztan fel otkor megint "blokkolas". Hiaba mondtak, hogy ok neha ejfelig is dolgoznak, neha meg az egesz nap nyugisan telik, kozoltek veluk, hoyg ezt nem. Akkor fakadt ki az egyik lany, ami szallogie is lett a cegnel: "jo, en 8-16 kozott vagyok kreativ, ha nektek ugy kell, de azonkivul egy gyufat sem". Es megtartotta, amikor jott vmi ujsag leadasi hatarideje, 17:30-kor felallt es hazament. Azota is emlegetjuk, hoyg ezt nem lehet munkaidohoz kotni, az emberi agy nem csak munkaidoben (de akkor vegig) tud kreativ lenni.

Az is hozzatartozik, hogy regen gyakran szulettek a cegen belul jo otletek a kozos dohanyzas alkalmaval - merthogy nem rabszolgamunka, kell a fantazia, szoval nem olyan istentol elferdult dolog a kozos dohanyzas. Vagy kavezas. Vagy akarmi.

A Tyne folyó déli partja 2012.11.29. 20:02:54

@psz.TM: na, ezzel most pont ellent mondtál egymásnak. most, ha elvégezted a munkát négy órában nyolc helyett, akkor éppen pont a jelenlétet fizetik, nemdebár? de amúgy felhívom a figyelmedet, hogy egy vagon munka van, ahol ez értelmezhetetlen. pl. hol van egy pénztáros munkájának vége? vagy egy recepciósé? tanáré? ezeknél eleve nem értelmezhető, hogy a "napi" munkát elvégezd hamarabb. de nálunk meg pl. folyamatos, úgyhogy ott szintén nem értelmezhető ez.

2012.11.29. 22:10:18

Amikor még fiatal voltam, egy kis cégél dolgoztam, ott volt egy efféle f*szkalap a főnök. Az ő specilaitása az volt, hogy még meg is magyarázta, miért elég nekünk a szar fizetés, amit ad. Valahogy így: "Tamáskám, neked a szüleid tudnak segíteni, amit itt keresel, inkább csak zsebpénz, Imikém, te még otthon laksz anyádékkal, nincs rezsid, kijössz ennyiből, Norbikám, te a jég hátán is megélsz, nem féltelek én téged, stb."
Természetesen kizárólag luxusutazás jöhetett szóba nyaralásként, illetve festményeket, értékes karórákat és drága késeket gyűjtött, rövid kis bemutatók keretében előszeretettel értekezett legújabb kincseiről, miután kifizette nettó 80.000 Ft bérünket.(Ez a tághájer kilenc kilóért most nagyon megérte: automata, bőrszíjas, gyönyörű darab, új ára eredetileg majd' másfél milla...)
Az, hogy mekkora idióta volt valójában, jól jellemzi, hogy természetesen a szemét is kilopta mindenki, az autószerelőtől kezdve a szobafestőkig mindenki lehúzta.
Ja, és természetesen napi rendszerességgel, hosszasan szónokolt munkamorálról, felelősségről, egyebekről.
Persze az is igaz, hogy ami itten az állami hivatalban megy, sokak számára elképzelhetetlen:lógás, amerikázás,faszverés naphosszat, bár szerintem ez inkább a munkakör és szervezet nagyságának a függvénye. Egy tízfős cég kevésbé visz el lógóst, mint egy 2500-as, a futószalag mellett nem lehet lógni, míg pl. az én munkámat nemigen lehet időre kiadni. Egy tízoldalas beadvány is lehet 15 perc, ha csak a neveket, adatokat kell gyakorlatilag átírni, de néha másfél-két oldalon egy napot kell görcsölni - nem igazán van módszer, amivel ezt ellenőrizni lehetne, ill. az ellenőrzés ilyen szinten nem érné meg. Nálunk működik, hogy amíg a határidőt tartva a munka megvan, senki nem basztat - ez is a normális.

KürtiT (Tromb74) 2012.11.30. 00:02:09

@Celtic: Ja, erről tudnék mesélni. Jelenleg pont nem, de egyébként grafikusként dolgoztam az utóbbi tizen x évben.
Nem emlékszem olyanra, hogy munkaidő. Konkrétan a határidőig csak munka volt. sokszor 4 órára ugrottam haza éjszaka átöltözni meg hunyni egy kicsit, vagy egyszerűen lefeküdtem a földre az iróasztal elött.
Ha a főnök szóvá tette volna, hogy ne menjek már ki cigizni, feltehetőleg kitépem a gigáját és a seggébe nyomom. Persze voltak könnyebb időszakok is, amikor csak 11-12 órát kellett dolgozni.
Mostanában gondolkodtam el rajta, hogy életemben nem voltam még évi tíz napnál többet szabadságon, csak a nászutamon meg mióta nem grafikusként dolgozom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.11.30. 08:33:33

@Celtic: a posztban említett "adatból adatot gyártunk és leellenőrizzük", nah az nem kreatív...:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.11.30. 09:06:00

Biztos vannak olyan akik csak az ilyen tenyérbemászó, kek-szülő hangnemből értenek. Megérdemlik.

۝merta-X 2012.12.01. 13:15:11

"Fizetésemelés: ld. először Bónusz. Másfelől az emelés - tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de - szintén nem JÁR. Nem. Te megmondtad a felvételi beszélgetés végén - mi az ajánlattételkor, mennyi az annyi. Ez nem nyugdíj, hogy svájci indexálhassunk csak úgy alanyi jogon, válság van, húzunk a szíjon, ahol tudunk. Fizetésemelést az kapHAT, aki valami kiemelkedőt alkotott, többet dolgozott, többet vállalt. A nulla túlóra, a szorgalmi feladatok kategorikus visszanyomása, az esti összejövetelek következetes bojkottálása után mi is vettük az adást: te ennyit vagy hajlandó deliverálni, egy fikarcnyival se többet. Akkor most ne is nagyon tartsd a markod, mert annak emelünk, aki megérdemli."

Kábé ezek a sorok utalnak egyedül arra, hogy a poszt írója talán mégsem végzett el egy közgazdaságtani kurzust se, nade viszont akkor milyen alapon ugat bele a fizetések témakörébe? Véleményem nekem is van sok dologról, de mivel fingom nincs róla, nem is ugatok. Egy jó főnök még a véleményének is utánajár, egyébként.

Celtic 2012.12.02. 11:43:18

@KürtiT (Tromb74): Szerencsere ennyire nem kemeny a helyzet, nem is birnam. Mondjuk, tegnap is ejfelig dolgoztam (mikozben papiron szabi es igazabol 2 ora volt delelott, meg este negy, delutan a gyerMekkel voltam a Vasuttorteneti parkban, Mikulas alkalmabol), de ilyen csak par havonta fordul elo, nekem eleg, ha neha tizenket orat huzok le, attol mar rosszul vagyok. Tobbet nem is birnek, mert egyszeruen a szervezetem bemondja az unalmast, eves nelkul megvagyok, de ha nem alszok, akkor elajulok.

Szerencsere a fonokom egyreszt nalam sokkal jobban erti a dolgot, masreszt meg minimum ugyanannyit melozik, mint en (sztem tobbet), szoval igy azert nem olyan rossz a helyzet.

Csak van olyan melo, amit NEM lehet elvegezni munkaidoben, mert akkor az ugyfel kikel magabol (tipikusan a tegnap esti melo, amikor az SMTp szerverunket allitottam at, 10% melo volt, 90% teszteles, de volt ra esely, hogy eleg kevesen hasznaljak szombaton ejjel)

De az vicces lenne, ha azt mondana, "most ne gyujts ra, mert ...", egyszeruen nem igy mukodik a dolog. Ket teszt kozott nyugodtan elszivtam egy cigit, atgondolva, hogy mit kell meg megcsinalni es sokkal jobb volt, mintha azon gorcsolok folyamatosan, hoyg "dejolenne felallni es elszivni egy cigit plusz atgondolni, hogyan tovabb"

Celtic 2012.12.03. 15:46:33

@vészmadár (pica pica): Nyilvan, de amire reflektaltam, az is altalanossagban szolt, nem a posztban szereplokrol...

Közlekedőedény (törölt) 2012.12.07. 08:51:30

Igen jó írás ;)

A probléma alapvetően az, hogy sokan nem jutnak el odáig agyilag, hogy:
-1) a munkahely nem azért van, hogy szórakozzanak;
-2) a munkahely nem azért van, hogy nagyokat beszélgessenek;
-3) a munkahely azért van, hogy dolgozzanak;
-4) a munkaadó pedig azért fizet, hogy dolgozzanak, ne pedig mással foglalkozzanak;

Ez nem jelenti azt, hogy a légkörnek rossznak kell lennie. Látok magam körül embereket, akiknek a sírás-nyávogás nagyon megy, közben meg jó, ha a nap felében imitálnak valami hasznos tevékenységet.

smartdrive 2013.12.07. 18:53:32

"A melódat bármikor megcsinálom én, de egy friss graduát feleennyiért két hónap betanítás után is jobban."

oké, akkor én most lelépek, és itthagyom ezt a webkamerát arra a két hónapra. azon fogom nézni, ahogy te csinálod
süti beállítások módosítása