Szerbusz Tibi!
Véletlenül kaptam ezt a ballagási beszédtervet, a kísérőlevélben Klári, ofőnéni kérte véleményezését. Gondoltam, hogy a leghasznosabb az lesz, ha a modoros.blog kommentelői teszik majd ezt meg helyettem.
A neveket megváltoztattam, mást nem.
Üdvözlettel: Maso
Attila: Tisztelt Igazgató Úr, kedves ballagók, családtagok, barátok!
Bea: Valami most ér véget, és elvisz téged
az élet mellőlem.
Úgy érzem, felnőttem,
mert annyi minden megváltozott,
de aki évekig átkozott,
az már sosem lesz a barátom.
Attila: Ezen az április végi napon úgy kelünk útra, mint a szárnyukat bontogató, szárnyukat próbálgató madarak. Lehet, hogy az első szárnypróbálgatásaink még kissé esetlenek, de meg kell kezdenünk egy új utat.
Most mindenki ránk figyel. Mi, a ballagók vagyunk az ünnepély főszereplői. Ám egy évvel ezelőtt még mi díszítettük nagy igyekezettel a ballagók termeit, hallgattuk a búcsúbeszédet. Akkor még olyan távolinak tűnt a mai nap. Gondolatban persze már akkor készültünk erre a délutánra. Most, hogy eljött ez a nap, még nem vagyunk teljesen felkészülve az útra kelésre. Míg messze volt az utolsó nagy megmérettetés, az érettségi, a szakmai vizsga, nem is gondoltunk arra, hogy a középiskola milyen biztos pont az életünkben. itt állva azonban kezdjük érezni a jövő bizonytalanságát, s azt, hogy mától minden csak rajtunk múlik.
Búcsúzunk. Búcsút veszünk eddigi diákéveinktől, talán kicsit önmagunktól is. Visszatekintünk. Számba vesszük mindazt, amit elértünk, és azt is, amit nem sikerült teljesítenünk. Azonban nemcsak visszatekintünk, hanem előre is, hisz jövendő céljaink felé vezet az út.
Most kinyílt a kapu. A szélesre tárt ajtókon máskor rohanva szaladtunk ki a tanítás után. Ma nehéz kilépnünk a kapun. Visszatart bennünket minden és mindenki. A barátok, az osztálytársak, a tanárok, a reggeli álmos, morcos ébredezés. Hiányozni fog a nulladik órák vitathatatlan hangulata, az órák előtti gyorstanulás, a délelőttök pezsgő élete, és a síri csend, amely akkor tör az osztályra, amikor a naplót lapozzák. Még a büfé előtt tekergő sorok is hiányozni fognak.
Búcsúzunk hát. Ma kilépünk a nagyvilágba. Az iskolai csengő utoljára szólal meg, s utoljára sóhajtunk fel: kicsengettek.
Bea: Az igazat keresd mindig,
hogy eljuss addig a szintig,
hogy mindent elértél,
és bármennyit is értél,
a maximumot hoztad.
Az albumot fellapoztad,
érzed, nincsen fájó emlék.
Tartasz egy újabb seregszemlét,
ismerős arcok és nevek,
valaki mélyen belül felnevet.
Mert bármerre is vigyen a sorsod,
harcolj, küzdj, csak utána lehetsz boldog.
Bicepsz Elek77 2012.05.06. 11:43:05
BasszaaK meg!!! Az oskola mindenfelere megtanitott, csak az onallosagra nem, ami az ELET lenyege.
Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2012.05.06. 11:54:31
2012.05.06. 11:54:48
"Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok..."
2012.05.06. 11:54:58
2012.05.06. 11:58:30
Közhely, de igaz.
2012.05.06. 13:15:04
Pavlivec urat idézve szart sem ér az egész.
2012.05.06. 13:24:14
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.05.06. 14:09:41
Himnusz és Szózat alatt kínos egymásra kukkolgatás, hogy ki énekel, és ha látszólag énekel, akkor vajon csak a száját mozgatja-e. "Na, itt az a szemét Józsi. Huszonöt éve még a kisbirkamezői téesz tótumfaktumja volt, az első fiát benyomatta az egyetemre, a lánya most meg már kétszer bukott, és még van pofája idejönni Himnuszt énekelni."
Értetlen nagybácsik és nagynénik: "Ilonkám, miért nem tudtál valami normális ruhát venni a Sziszinek? Kint van az egész mellje." "Zsuzsám, mindenkin ez van, egyen ruha, ők választották."
"Rohadék fideszes Kormorán. Az ilyen is csak pártpolitikai alapon kapta meg az igazgatói széket, mert érteni nem ért hozzá. Felvesz boldog-boldogtalan csőcselék gyereket az iskolába, csak jöjjön a fejpénz."
"Fiam, rálépsz hamarosan az élet rögös, nehézségekkel teli útjára. Majd megtudod milyen keményen dolgozni, meg gyereket nevelni. Az én időmben..." "De apa, te estin csináltad középiskolát." "Kussoljál fiam, pont erről beszélek."
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.05.06. 14:17:38
peti papagáj 2012.05.06. 14:28:49
2012.05.06. 14:44:08
suti. magno.tancolhattunk.Nem tudom hogy sikerult titokban tartani.mert elotte ez nem volt szokas.Mindenesetre nagyon orultunk neki. a felnottek el vonultak.hagytak bennunket egymastol elbucsuzni.Erdekes volt.Nem tudom ez masutt szokasban van e .vagy csak egyzeri otlet volt.
Szövegelő · http://www.honlapszovegiras.hu 2012.05.06. 16:57:03
A öregapja Doxáját mégse adhatom neki oda, mert kiröhögne... Én még aranyláncot kaptam, meg némi dugipénzt, amiből fekete csipkés melltartószettet vettem, és nagylánynak éreztem magam és hallgattam anyám sirámait, hogy "mileszbelőledédeslányom..."
Hát vettem a fiamnak most amazonkindlit, meg ramokat a PC-jébe. Anyám kérdezte mi szépet kapott, de hiába mondtam, csak nézett szegény, akinek egy SMS is maga a future.És hiába hordok ma is feketecsipkéset, már a kutya sem kiváncsi rá. Ez van.
AdamBast 2012.05.06. 18:00:40
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.05.06. 19:29:50
KürtiT (Tromb74) 2012.05.06. 23:22:42
Ha jól értem Kári, az ofőnéni írta ezt a kis remekművet. Csak remélni tudom, hogy a TF-en végzett tesitanárról van szó.
comad 2012.05.07. 08:14:21
Noked-Lee 2012.05.07. 08:45:56
petrice 2012.05.07. 09:13:21
Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2012.05.07. 09:17:14
(Moszkva Tér c. film alap ebben a témában)
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.05.07. 10:17:20
[Marci] 2012.05.07. 12:15:21
lazov 2012.05.07. 13:23:56
Egyébként az Ossian egész jól festi le az Ennyi volt című számában ezt a cirkuszt... (amely zenekar önmaga is megérne egy posztot, de ez tényleg jó...)
www.youtube.com/watch?v=5hHdCse4Bvc
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.07. 13:37:58
amúgy nyilvánvaló okokból egy ballagási beszéd csakis modoros lehet, sőt továbbmegyek: bármely beszéd mindenkor modoros. Az értő fülű olvasóknak szánom tehát ezt a kis iskolamúzeumot megnyitó példányt, tessék, fogyasszátok egészséggel:
"Kedves itt megjelentek: kollégák és diákok!
Én kaptam azt a feladatot, hogy a 60. éves jubileumi napok eseménysorozatához kötődően megnyíló állandó kiállítás kapcsán néhány szót szóljak hozzátok. Feladat, így fogalmaztam, és szeretném ezt a nemes és szép szót megszabadítani az összes ragacsos és fintorgó konnotációtól. Valamennyi jelen lévő, akár diák, akár tanár, azt hiszem pontosan tudja, nem minden esetben csak a kellemes dolgok vihetnek előre. Különösen a diákok. Feladat tehát, de ez nem jelenti, hogy terhes, ahogy nem jelenti azt sem, hogy ne lenne fontos.
Azt hiszem, különböző okokból, de amikor összeszedtem a gondolataimat a kiállítás kapcsán, a gyerekek gondolatvilága állt hozzám közelebb. Remélem, megbocsátják a kollégák nekem, ha most ezért – elsősorban – inkább hozzájuk szólnék. Magam is, koromból és alkatomból adódóan, sokkal gyakrabban nézek még előre, mint hátra, s épp ezért arra kerestem magamban a választ, mit is adhat nekem, és mit jelenthet másoknak, fiataloknak egy ilyen kiállítás. Mit jelenthet azoknak, akik nem voltak részei annak a kornak, nem látták és nem ismerték a fényképekről rájuk néző embereket, akiknek a brigádnapló, az iskolaköpeny, a bányászcsákány és a bubifrizura épp olyan, vagy majdnem olyan idegen, mint a háromnyomásos földművelés, a bíborszegélyes tóga vagy a kanásztánc.
Nem vagyok szakavatott értője a múlt tárgyi emlékeinek. Még csak a múltnak sem, ezért hát az egykorvolt dolgok értői és tisztelői nézzék el nekem, ha laikusként azt mondom a diákjainknak: nekünk az a feladatunk, hogy élő és valós kapcsolatot találjunk a magunk világa és az itt megjelenített időszak között. Nem lehet, nem szabad, hogy ezt nehéznek érezzük. Egy ezerszáz éves országban, ahol a 100-150 éves épületek közhelyszámba mennek, s ahol egy 60 éves iskola tárgyi emlékeinek kiállításán egy fényképről mosolyognak ránk a minket még naponta tanítók, nem szabad idegennek és érthetetlennek lennie a látottaknak. Persze én azt is tudom, a távolságot nem csak az idő adja, hanem a szemlélet is, és ez az időben és történelmi távlatban töredéknyi 60 év, de akár csak egy pillanatnyi évtized is, szellemiségében, gondolataiban olykor mennyire távoli és idegen. A legmélyebb szakadék az idő, de nem az eltelt, hanem az, ahogy látjuk. A mai korunk a sietség és a gyors változások ideje, s ebben a szemléletben a tegnapelőtti történetek ezredévesek.
Azt kérem tehát csak tőletek, adjatok időt a tárgyaknak, hogy elmeséljék, amit elmesélhetnek, és adjatok időt magatoknak, hogy meghallhassátok, amit meghallani képesek vagytok. Egy ilyen kiállítás mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy a tárgyak mögött megláthassa a történetet, a fényképben az embert, és a mögötte álló időben az elkövetkezendőt.
Ezekkel az egyszerű szavakkal zárom is a mondandómat, és a kiállítást, valamint az azt szemlélők elméjét: ezennel megnyitom."
Mitya Ivanov 2012.05.07. 13:40:21
maga a ballagási menet, meg ahogy az udvaron álltunk tűző napsütésben a kisvárosi gimnázium apró udvarán. De nem szabad elfelejtkezni a szerenádról, amikor zuhogott az eső, és bőven hajnalban értem haza, mert a szerenád után fel kellett menni az ofő lakásába, ami egy szolgálati lakás volt a lepattant bányászházakban kb 20 nm-en. Oda bement 30 izzadt ázott kamasz, életem legfurább élménye volt, hogy ott abban a helyzetben erotikusnak találtam minden lányt.
A ballagáskor már szabadultam volna a gimi udvaráról minél előbb, hajtott a tettvágy, hogy megmutassam magamat az ÉLETNEK, a nagybetűsnek és ki ha én nem, persze.
Most visszamennék oda, mert ott voltam legutoljára önfeledten boldog, ott voltak meg nekem a szüleim és barátaim, míg ma már csak családom és munkatársaim vannak, felelősséggel és megfelelési kényszerrel.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.07. 13:58:42
KürtiT (Tromb74) 2012.05.07. 14:04:14
Azért a nagybetűs ÉLET ennél izgalmasabb. Úgy általában az igazság szerintem izgalmasabb, mint az idea.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.07. 14:18:25
Kérdés: ha amúgy írásban tudod jelölni a kis- és a nagybetűk különbségét (csak élő szóban nem), akkor mi a falhozvert karimás lófaszért kell írásban is kimondani? Talán ez szőrszálhasogatásnak avagy levesnégyelésnek tűnik, de mély lelki folyamatokra irányíthatja rá a kereső szem górcsövének fénypászmáit, vagymi.
Mitya Ivanov 2012.05.07. 15:49:11
kösz hogy szóltál, éppen azt tettem volna, de akkor így nem...
@KürtiT (Tromb74): az élet nem izgalmasabb, hanem összetettebb, csak ezt akkor még nem vesszük észre, vagy nem is akarjuk észrevenni.
A Tyne folyó déli partja 2012.05.07. 18:35:35
pincze 2012.05.07. 18:54:58
Donjon 2012.05.07. 20:52:08
KürtiT (Tromb74) 2012.05.07. 22:53:40
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.05.08. 07:05:50
susztertangó 2012.05.08. 08:26:36
KürtiT (Tromb74) 2012.05.08. 09:48:08
@susztertangó: "a parti zán az nem terorista?" Röviden, a partizán ay nem terrorista.
neeskens 2012.05.08. 15:13:35
pocaklakó minimanó 2012.05.08. 21:08:06
Az iskolapadban töltött évek során megtanultuk, hogy sok mindent egyszerűen azért nem értünk, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megérthessük. Ezért olyan fontos türelemmel viseltetni a mások élményei, szempontjai iránt: ez nemcsak számukra megnyugtató, hanem nekünk is megkönnyebbülés. A szeretet túllát a különbségeken, mert észrevesz valami sokkal fontosabbat: azt, hogy mennyire egyformák vagyunk, mennyire olyanok vagyunk, mint maga a szeretet. Ha ezt egyszer becsületesen megfigyeljük, hamar megszabadulunk a másoktól való félelemtől, és bízni fogunk saját ártatlanságunkban is. ♂♀ ♥ ☺✽✾✿ ❁♥♥♥♥
Amikor kilépünk a falakon kívülre és egy új világ veszi kezdetét, izgulunk az út előtt és feltett szándékunk, hogy oly sebesen szálljunk, mint a gondolat. Tudnunk kell, hogy eljuthatunk akárhová, ahová csak szeretnénk, ha tudjuk, azt az utat azzal a tudattal kell kezdenünk, hogy már meg is érkeztünk. A jó kalandokat mindig a véletlen hozza, de ritkán hozza helybe. El kell indulni valamerre, hogy találkozzunk velük. ✽✾✿ ❁❃❋ ❀♥ ☺♥♥
Új utunk során sok mindent megtanulsz. Tudni fogod, ha jól élsz, tudnod kell átváltoznod. Nincs 'Végre elértem!' - mert tovább kell menned. Új életszerepben, új felfogással. Félünk átváltozni, öregedni, veszteni, elfeledni a régit. Félünk váltani. Félünk búcsúzni, továbbmenni, elengedni. Félünk az újtól. Mégis ajánlom, te is tanuld meg az átváltozás művészetét. Könnyebb lesz az életed, és lényegesen vidámabb. ☺☺☺☺ ♥♥✽✾✿ ❁♥♥
Sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen - csakis az, milyen élményeket hozott magával. ♥ ☺♥ ☺♥ ☺
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.05.09. 07:31:06
pocaklakó minimanó 2012.05.09. 13:12:01
✽✾✿ ❁❃❋ ❀♥ ☺♥♥ Sosem késő, hogy az legyél, ami lenni akarsz. Nincs korlátozva az idő, bármit bármikor elkezdhetsz. Változhatsz, vagy maradhatsz a régi, nincsenek szabályok erre. Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid - remélem, te tele leszel jóval. Remélem, látsz majd olyan dolgokat, amiken ledöbbensz. ♂♀ ♥ ☺✽✾✿ ❁♥♥♥♥ Remélem, érzel majd olyat, amit addig sohasem éreztél. Remélem, találkozol olyan emberekkel, akik másként látják a világot. Remélem olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz. De ha mégsem, remélem, lesz elég erőd, hogy újrakezdd. ☺ ♥♥✽✾✿ ❁♥♥
IndaMuncher 2012.05.09. 16:39:46
Voltam cserkész, nyilas, ávós... 2012.05.09. 18:21:10
Momina 2012.05.09. 19:37:59
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.05.09. 20:30:24
Eclect 2012.05.10. 10:33:08
Ernoke 2012.05.10. 11:21:56
@F.house: nekem is borzasztó volt főleg a középiskola, úgy általában gyereknek lenni nem szerettem valamiért.
HighTroller 2012.05.10. 12:04:08
anno én mondtam a beszédet egy csajjal, nagy generál pauza lett amikor a szokásos milyen nehéz itthagyni helyett azt találtam mondani, hogy végre ez a nap is eljött.
pocaklakó minimanó 2012.05.10. 13:20:49
Akkor visszakerül oda, ahonnan elgyurcsánypaliztam. :)
Látod, erre jó a fészbúk. Az összes ökörséget onnan szedem - saját kútfő már nem is kell.
Majd lehivatkozom valahogy. :)
Szalonnassy Albin urfi 2012.05.10. 13:27:52
Mi meg konvektorral futottunk az osztalyteremben a 90-es evek elejen.
Eclect 2012.05.10. 13:36:42
pocaklakó minimanó 2012.05.10. 13:45:20
Pár szót igen. Pl. kedves diákok, nagybetűs élet és effélék. A többi smittelés. Fészbúk áj láv jú. :)
Müszélia 2012.05.10. 19:43:49
fősuli után már nem volt ballagás, csak vacsora és pia.
susztertangó 2012.05.12. 17:37:44
Bicepsz Elek77 2012.05.14. 00:40:10
Noked-Lee 2012.05.14. 13:04:13
sírjatok 2012.05.15. 18:43:07