Székelés szenvedéllyel

2012/03/23. - írta: Kurtz ezredes

„Visszatartásban csapnivaló vagyok, korgó-morgó hasüreg, tekeredő belek, eseményjelző apró pukkanások. Ilyenkor nincs mese, kakilni kell!”

A tavasz beköszöntével nincs is jobb hétvégi program, mint stresszes rohanás és különféle munkahelyi elvárások mellőzésével reggel kipréselni egy hatalmas adagot. Ennek örömére kerestük meg Ádámot, a Székelés Szenvedéllyel magazin kiadóját, milyen módszert és állagot érdemes rendszeresen produkálni.

Életed melyik szakaszában kezdett el foglalkoztatni a nagydolgozás?

Tulajdonképpen már egészen kicsi koromtól kezdve fokozottan foglalkoztat a téma. Köztudott, hogy mi férfiak egyáltalán nem zárkózunk el ennek egymás közti megbeszélésétől, azonban ez kicsit más, mint az átlag férfiak vicces traccspartija. Nálam egyfajta életfilozófiává lett ez a kérdés. A különféle technikák, közbeni és utáni érzetek, a különféle állagok mindig is lenyűgöztek.

Mi fogott meg ennyire bennük, hogy egy egész kiadványt is szentelsz nekik?

Gimnázium vége már bőven hittem benne, hogy tapasztalt vagyok, de akkortájt köszöntött be a netkorszak, és míg a körülöttem levők elsősorban a pornóra használták, én találtam pár, a témával foglalkozó szakoldalt angolul. Az egész kérdéskörhöz kapcsolódó gondolatok szinte egy új világ kapuját nyitották ki előttem. Na és a képek. Látványuk sokkal komplexebb és felvillanyozóbb volt, mint amit addig személyesen tapasztaltam.

Szertartásként tekintesz erre a folyamatra?

Egyre inkább igen, de nagyon nem bírom azokat, akik kizárólag pizsamába beöltözve, (ezért még kapok, mindegy...) megfontoltan és méregdrága eszközökkel hajlandóak csinálni. Miattuk van, hogy sokszor szabadkoznak ismerőseim, hogy te, én csak kimegyek, végzek és lehúzom, az ciki, ugye? Vannak akik egyenesen azt gondolják magukról, hogy valamiféle szentségtörést követnek el a csészéjükkel. Sokan panaszkodnak, hogy soha nem lesz 2 órájuk, hogy „tisztességesen” kakiljanak, ezért inkább el sem kezdik. 

Megfigyeltem magamon, hogy félóra alatt teljesen ellazulok. A stresszesebb embereknek mindenképpen ajánlom, hogy próbálkozzanak a vécén lazulni reggelenként. Nézel ki a fejedből, közben jár a kezed, pihensz, szép dolgok és illatok vesznek körül. Fél óra, amíg nem azt csinálod, amit kell. Nagy ajándék.

Ez csak egy hobby, vagy esetleg a foglalkozásodban is visszatűnik ennek szeretete?

Hobbi volt, de mára a hivatásom lett. Kutatóösztöndíjjal bejártam pár országot és megismertem számtalan nép székelési kultúráját. Öreg mongol sámánoktól és fogatlan perui indiánoktól hihetetlen dolgokat lehet ellesni. Olyasmiket tapasztaltam, amit teljes mélységében talán nem is tudunk megérteni. Legnagyobb élményem talán mégis a grönlandi eszkimóknál ért. Teljesen más világ. Érződik a természettel való küzdelem, egyszersmind az iránta érzett alázat is. Ez az, amit mi európaiak már képtelenek vagyunk elfogadni. Ott teljesen más a széklettel való viszony. Az egyetlen meleg forrásaként tisztelet és megbecsülés övezi. Gyógyító erőt is tulajdonítanak neki, a betegek mellkasára terítik és fohászkodnak isteneikhez.

Hozzá kell tenni, hogy az eszkimó ember széklete a bálna és fókazsír miatt egész más. Nem olyan szilárd, hanem sokkal lágyabb, kenhetőbb, krémesebb, és természetesen az állatok szagát is átveszi. A nagy hideg és sötét miatt a téli időszakban nem tanácsos elhagyni a hókunyhót, így a székelés egyfajta közösségi esemény. Teljesen természetesnek veszik, ha egy társukra rájön a szükség, egyáltalán nem olyan szégyenteli esemény, mint a mi társadalmunkban.

Milyen visszajelzéseket kapsz?

Mindenfélét. A kioktatást is elviselem, mert vannak azért itt fura alakok az országban, akik 20-30 éve szarnak és akkora gyűjteményük van, hogy nagyobb budit kell ásni hozzá. Naná, hogy számít a véleményük. Elfogadom a nálam tapasztaltabb emberek véleményét, és bírom a kritikát. Egy darabig.

Melyek azok a blogok, amelyeket szívesen olvasol?

A maria.blog.hu-t szívesen olvasom, elfogulatlan, toleráns, szubjektív, bolond és élvezetes. Azon kívül hát, Piroslapok, Örülünk Vicent, Millablog...

Üzensz valamit az olvasóknak?

Ha bölcsebbek lennénk, nem vonakodnánk ennyire levetkőzni előítéleteinket, belénk tanított gátlásainkat. Őszinte kíváncsisággal hajolnánk a porcelánban gőzölgő krémes feketeség fölé, hogy közelebbről is megismerjük, mi az a dolog, ami ily tökéletesen indítja napunkat, mindannyian bölcsebb, kellemesebb, szebb, kifinomultabb, klasszabb életet élhetnénk. 

121 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nadiposzi (törölt) 2012.03.23. 06:50:24

Kurva jó lett, vinnyogva röhögtem. Főleg hogy Ádám helyett egy furi kötött sapkás, tarka kendőkbe, sálakba bugyolált szemüveges lány jelent meg, aki faszobros, szőttes háttér előtt fojtott hangon, szenvedéllyel nyilatkozik arról, hogy mi mindent lesett el baba hordozó kendő csomózás ügyben földig érő mellű boldog maszáj asszonyoktól.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.23. 06:58:01

ez a legjobb:
"Melyek azok a blogok, amelyeket szívesen olvasol?

A maria.blog.hu-t szívesen olvasom, elfogulatlan, toleráns, szubjektív, bolond és élvezetes. Azon kívül hát, Piroslapok, Örülünk Vicent, Millablog"
MEGALOL ROFLMAO

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.03.23. 08:03:13

shit happens. azonkívül reggeli harminc perces szartartás, újsággal és cigivel ülés a szarszagban. majd lehúzás, és nem kefélés. budi szigorúan tálcás, így a buké jól szét tud terjedni, nem megy egyből a víz alá, és nem csap fel a zacsikra a szaros víz.
az alapos kézmosás persze elmarad, aztán mehet vissza a sodexho-s konyhára húst szeletelni a jeneitamás-féle habkönnyű dubarry-hoz.

lárvalányhaj 2012.03.23. 08:26:14

Ma nem "milyen lenyűgözően csodálatosak ezek az erős Férfiak"-napunk van, hanem ánusznapunk. Csodálatos...

Mitya Ivanov 2012.03.23. 08:58:26

@Somló November: hát igen, ezért riszpekt kurtznak, akit amúgy utálok. Örülünk WCent.

2012.03.23. 09:16:14

@lárvalányhaj: ma van az urÁnuszi doktorÁnusz hallgatók nemzetközi ünnepe.

Mária 2012.03.23. 09:33:32

@Somló November:

Ezt örömmel hallom :)

A véleményed ékes bizonyítéka annak, hogy mekkora szar ember vagy, aki magasról szarik a pöcegödörre, amivé Bölcs Vezérünk változtatta az országot.

Talán még jól is érzed benne magad :)

Itt folytathatod az olvasgatást:

mariablogja.wordpress.com/

Styxx 2012.03.23. 09:35:20

Online van ilyen szakfolyóirat:
kaki.hu/pics.php?i=2

A japánoknál tuti, hogy offline is.
Klassz a poszt, gr. Kurtz. A kedvenc blogok kérdés is tök jó volt, de szerintem ütősebb lett volna nem összekenni szarral az egész baloldalt (különös tekintettel arra, hogy egyenlítő blogon a régi videók kifejezetten faszák, ahol korrupt fideszes önkoris képviselőket szivatnak) csak "bájos":-) Máriát, de ez csak apró nüansz. Stílszerűen: légyfing.

Styxx 2012.03.23. 09:52:49

@Mária:
Megjöttél? Imádlak. Dániel Péter female edition:-)
Félre ne értsd, semmi bajom az ún. baloldali érzelműekkel, (bár ez elég relatív) sőt az árok másik oldlalán is dívik az ilyesmi, lásd Bayer Zsolt, és lássuk be, a sommás vélemény gyakran szórakoztató, úgyhogy hajrá, toljad csak!:-)

2012.03.23. 10:30:05

Megint egy szar post.

Mária 2012.03.23. 11:02:12

@Styxx:

Erről szó sincs, drágaságom, magamtól sose jönnék erre a retekblogra.

A Statcounterben láttam, hogy valaki ugat rólam, azért néztem be, hogy mivan.

Kurtz mester sajnos annyira ostoba, hogy pont az én ex-blogomat pécézte ki magának, mert hülye hozzá, hogy NE egy olyan blogról írjon, amit két hete bezárt a gazdája, és erről két napja egy záróposztban a nagyérdeműt is tájékoztatta :)

És hogy miért zártam be a bloghu-nál a bazárt?

Azért, mert az Index kb. fél éve, amióta Uj Péter elhagyta a hajót, következetesen csinál suttyóparádét a blogketrecből, miközben a címlapon a hivatalos hírek 4-5 órás késéssel jelennek meg a konkurens portál híreihez képest, ha ugyan megjelennek egyáltalán. Gondolom, előzetes moderáció van a szerkesztőségben.

Márpedig van az a szint és van az a színvonal, ami annyira alja, hogy nem tesz jót az ember megítélésének, ha az efféle szintet és színvonalat képviselő körökben mutatkozik és kap nyilvánosságot egy blogger.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.23. 11:38:15

@Mária: a marketinges duma mögött általában azért átsejlik a való, ami ez esetben sztem körülbelül ez: anno az indexnek szüksége volt egy kurva nagypofájú, intoleráns, baszottul agyatlan libára, leginkább kattogásmarketing-okokból, egy olyan magát intelligensnek gondoló nyominger sötét ázalagra, aki szemrebbenés nélkül képes liberális pózban tetszelegve a saját blogján a legkisebb ellenvéleményre moderálni, ellenben ugyanezt szóvá tenni minden olyan blogon (és ebből is volt vagy két tucat) ahova odafosta az agymenéseit naponta. Aztán most az történt, hogy a liba annyira túljátszotta már a szerepét, illetve a megrökönyödés immáron annyira nem marketingeszköz, plusz ekkora baszott lett a fejében a sötétség és mellé az arc. hogy már vállalhatatlan...

Mária 2012.03.23. 11:45:13

@vészmadár (pica pica):

Ha nem hiszed el nekem az én verziómat, akkor kérdezd meg tőlük az övéket :)

A fantáziálgatást meg tartogasd azokra a kivételes alkalmakra, amikor otthonod legkisebb helyiségének meghitt magányában húzgálod a farkadat.

Mala Suerte 2012.03.23. 11:47:26

@Mária:

Basszus, esküszöm, azt hittem, ez megint csak valami kamutroll ezzel a klasszik alapmodor Vezér-szöveggel. Zseniális komment! :D:D:D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.23. 11:53:37

@Mária: "erre a retekblogra". Köszi, ezt már Vincentéktől is megkaptuk. Egy MSZP-stől nagyobb elismerést nem kaphat az ember.

Styxx 2012.03.23. 11:55:46

@Mária:
Imádlak, Csirke 72 és Közbiztonság Szilárd, de még Sixx, anyád is nyugger sincs sehol hozzád képest.
@vészmadár (pica pica):
10/10, hozzátenném, hogy ami Mária kolleginában a legtöbb, a legbizarabb konteókba vetett hite.

De ha már insajderként állítod be a Nagy Tudásod:

"Azért, mert az Index kb. fél éve, amióta Uj Péter elhagyta a hajót, következetesen csinál suttyóparádét a blogketrecből, miközben a címlapon a hivatalos hírek 4-5 órás késéssel jelennek meg a konkurens portál híreihez képest, ha ugyan megjelennek egyáltalán. Gondolom, előzetes moderáció van a szerkesztőségben."

Szerinted UP mennyivel a távozása előtt szarta le nagy ívben a napi szintű Index dolgokat? Ennyit a posztUP Index-konteodról, de toljad csak, abba ne hagyd:-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.23. 11:55:53

@Mária: jah, és persze uj péter: Idézném az index saját cikkét (tipikus index-cikk amúgy, a címe: uj péter távozik az indextől, a 3 mondatos cikk tartalma: uj péter nem távozik az indextől)

index.hu/belfold/2011/09/05/uj_peter_tavozik_az_indextol/

Az egyetlen becsülendő dolog benned az, hogy saját neveddel teszed mindezt. Ez elég komoly erény a szememben, ezér tpéldául a sötétlila faszságaid ELLENÉRE is olvasgatlak, és néha meg is szólítalak, bár tudom, hogy feleslegesen. Végtelenül pozitív univerzumszemléletem nem engedi elhinni, hogy ilyen nő létezzen, ezért vannak alternatív magyarázataim (is).

@Modor Tibi: tudod, hogy én is utállak titeket (hehe), szval valójában Mária csak arra féltékeny, hogy neked talán nem is ez a szakmád, mégis jobb marketinges vagy, mint ő...

Mária 2012.03.23. 12:06:55

@matthe07:

Egyszerű embereknek egyszerű panelekből kell fogalmazni. Úgy, ahogy a Vezéretek is teszi. :)

Na, léptem innen, emberek, nem pörgetem tovább ennek a retekposztnak a kommentlistáját :)

Itt megtaláltok:

mariablogja.wordpress.com/

Styxx 2012.03.23. 12:13:43

@Modor Tibi:
Tibi, b+, tudod, hogy tisztellek meg minden, de most minek ebbe bármiféle pártszimpátiát vinni? Mária sötétsége hótmindegy, hogy szoci, fidesz, jobbik, mszmp, lmp, apolitikus, v bármi más, egyszerűen annyira trash, hogy már jó, blogAnettka, na.
@Mária:
Gyönyörű, de azért a "retekblog retekposztján" még promózod magad egy utolsó kört.
Mint ha Palácsik Timea a Damu által letépett bugyijára utólag ráírná a palacsik.com-ot :-))

Fapuma (törölt) 2012.03.23. 12:15:39

Jajj, de szar!

Ps. tekintettel huzamosabb ideju kulfoldi tartozkodasomra, aruljatok el legyetek kedvesek, ez a maria (vagy maria blog) valami letezo dolog? En azt hittem ez csak egy olyan me'm, mint ifj. Farkas Gyula, a BME mernok-fizikus szakanak V. eves hallgatoja kondenzalt anyagok fizikaja szakiranyon, kredites kepzesben.

@Styxx: ezert a D.P. female-edition-ert irj be egy otost az ellenorzodbe, hozd ki es alairom! Ezzel a plasztikus hasonlattal kepes voltam elkepzelni az ILLETOT es maris, a kora reggel ellenere hanyingerem lett.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.23. 12:23:48

@Styxx: UP-t megvédeném, mert korábban otthon volt a blogok világában, nagyon is.

cvikli.tumblr.com/post/183058019/a-modoros-blog

a legszarabb. EPIC kurva szar.

mivoltmaaneten:
háziszavazás: vajon ezekben a poszttomcati időkben vannak-e a vastagbőr blog készítőinél butább bloggerek az országban?

Cvikli: modoros?

Aztán ilyen (sajnos ez eltűnt közben): vulgarpicture.tumblr.com/post/142068710

Modorosblog - gyenge kezdés után erős visszaesés, Modor Tibi, aki meggyőződésem szerint nő, akár a legjobb barátnője is lehetne Péter Annának. Különbség annyi, hogy míg Péter Anna legalább szorgalmasan ír, Modor Tibi minden szar olvasói írást feltesz válogatás nélkül a blogba, csak hogy legyen benne valami.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.23. 12:34:11

@Modor Tibi: és jó a melled? mer' akkor sok mindent meg lehet bocsátani:)

Styxx 2012.03.23. 12:38:53

@Modor Tibi:
Azt a Q, UP aztán alaposabban dokumentált, mint a Tokai Borházat:-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.23. 12:44:25

@vészmadár (pica pica): Kurtzék nagyon szeretik. A megalkuvásmentes fegyencedzéseknek köszönhetően már egyenként kilátszanak az izomrostok.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.23. 13:08:09

@Styxx: a Mester stílusteremtő kinyilatkozását majd' elfelejtettem, de ezt már ismered: cvikli.tumblr.com/post/152263904/tehat-a-gasztroblogger

modoros.blog = EPIC kurva szar.

Aztán a többi:
mivoltmaaneten.tumblr.com/post/259680710/ami-regota-foglalkoztat

hogy ez a szlengblog meg modorosblog tenyleg viccesnek szamit? esakkor velem van valami alapveto baj? en eleg regota nezem a felhajtast ezekkorul,eshat oszinten megvallva kurvara nemertem mi ezekben az ennyire szorakoztato. egyegy felmosollyal meg tudom is dijazni a szandekot meg minden,dehat a harmincadik poszt amiben ilyen veltvalos diszkos-ciganyos dialektusban ir le valaki egy beszelgetest megspekelve egyket olyan szoval mint ‘fácse’, az meg tenyleg mindig frenetikus? ugyanez igaz a modorosblogra is, ugyanaza jopofaskodo szemlelet uralkodik ott is, ha lehet meg egy fokkal kinosabb modon. nem ertem en ezt a vilagot.

Styxx 2012.03.23. 13:26:39

@Modor Tibi:
a végén a lényeg, dicséretes önkritika formájában:
"nem ertem en ezt a vilagot." 40+ b+, neki már annyi:-))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.23. 13:30:07

@Modor Tibi: te melled, ha neked így tetszik:) én összeszedem a pénzt egy csimpánzra:) (kacsint)

2012.03.23. 13:53:00

A szartól eljutottunk oda, hogy megtudtuk, Tibi a net minden modorossal kapcsolatos rezdülését figyeli és naplózza:)

KürtiT (Tromb74) 2012.03.23. 14:04:38

Ebben a szar témában a colonix és/vagy béltisztító kúra rajongók viszik a prÉmet. Pár éve ráfutottam egy blogra, ahol egy ilyen kúra kézzelfogható (tapintható, nyomkodható) eredményeit publikálták napi rendszerességgel. Szerencsére a blogot nem találtam meg, de íme egy kis ízelitő. Szerintem ne nézzétek meg, de ha mégis...
www.colonixreview.com/

@vészmadár (pica pica): +1 (Már tudom, mi hiányzott az utóbbi néhány hétben:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.23. 14:09:28

milyen volt már ez a Mária néni nem? Idejött, kiosztott egy rakás figyelmeztetőt meg intőt aztán lement a tanáriba cigizni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.23. 14:15:57

@Hadrian77: igen, mondjuk a Google alertekkel nehéz lenne nem észrevenni az ilyesmit. Analyticsszel pláne.

Tessék, a blog.hu is a kedvünkben jár ma:

A hét bloggere A csokoládé az izgalmas dolgok forrása!
Nem csupán egy édesség, hanem öröm, élvezet, szépség is egyben.

@Somló November: köszönöm, kedvesem.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.03.23. 14:16:50

@Styxx:
Gyönyörű hasonlat. Ehhez igazi Kósáné Kovács Magdás frizurát és hanghordozást tudok csak elképzelni.
@Mária:
Esedezem bocsánatodért! Lécci linkeld be még egyszer utoljára, hol találhatjuk meg ezentúl becses írásaidat!

KürtiT (Tromb74) 2012.03.23. 14:21:58

@Somló November: Szerintem szarkaváry ment le eltolni egy blázt a szertár mögött.
Mária az a típus, aki minden megnyilvánulását diadalnak értékeli (Most aztán jól megmondtam a véleményem. Köpni, nyelni nem tudtak stb.) Amikor a sznobizmus keveredik az ostobasággal és az önteltséggel ilyen kirohanásokat eredményez. A nagyobbik baj, hogy még csak nem is szórakoztató...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.23. 14:22:03

@Modor Tibi: mondjuk ez feltételezi, hogy FIGYELED a statisztikádat:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.23. 14:25:42

@KürtiT (Tromb74): a szertár a suliban van bent, mögötte egy másik terem van, és én 6 éve nem dohányzom.

Styxx 2012.03.23. 14:29:32

@Somló November:
"milyen volt már ez a Mária néni nem? Idejött, kiosztott egy rakás figyelmeztetőt meg intőt aztán lement a tanáriba cigizni."

De azért még utánunk kiáltott: büdös kölkök, ha nem akartok megbukni, akkor gyertek hozzám különórára a sajtohelyreigazitasmariatol.blog.wordpressre :-)
@KürtiT (Tromb74):
"A nagyobbik baj, hogy még csak nem is szórakoztató..."
mindenben egyetértek, kivéve ezzel. Szerintem nagyon is mókás, bár lehet, hogy én vagyok perverz. nekem az is bejött, amikor Anettka sipákolt mert beleszellentett a csávó műsoridőben a telóba

S.O.A. 2012.03.23. 14:30:44

Nem is értem... Uj Péter, Mária, ilyen oldal, olyan oldal... hagyjuk már ezt a sok szart, amikor a poszt a kakiról szól!

KürtiT (Tromb74) 2012.03.23. 14:46:22

@vészmadár (pica pica): Bocs, nem vagyok belőled éppen naprakész. :)

@Styxx: Még az is lehet, hogy igazad van. Engem csak az zavar, hogy ilyen gyors visszavonulás esetén nem teljes a kéj. Az igazi profik mániákusak is egyben. Tucatnyi kommentben bizonyítják faszfejségüket. A varázslatos INTELLIGENCIA HÁNYADOS kifejezés sem hangzott el. De kezdőtől tényleg nem rossz.

Zorita 2012.03.23. 14:48:40

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: :))
hát igen, én is itt toporgok, hogy most akkor hová tűzzem be az eszkimószarról eszembe jutott jó kis kommentemet, de nem tudom, mikor lesz már végre ildomos... :))

Ernoke 2012.03.23. 14:55:39

@KürtiT (Tromb74): azt én is bírtam, annyira amerikai volt...:)

az örülünkvincent pedig zseniális, az összes témájáról lehetett volna normális, intelligens cikket írni, ennek ellenére ott még értelmes bejegyzést nem olvastam. mintha direkt törekedne a butaságra. vagy a kormány fizeti, h lejárassa az ellenzékiséget.:D

Komlói Análkirály 2012.03.23. 14:57:48

@KürtiT (Tromb74):
de a szexuális szokásait azért mint minden olvasó kened vágod, hehe

KürtiT (Tromb74) 2012.03.23. 15:10:33

@Komlói Análkirály: Látom, ez neked nagyon megfeküdte a gyomrodat. Valamiféle Vészmadár Fan klubot akarsz alapítani, vagy egy sorozatgyilkos első, bizonytalan lépéseinek lehetünk tanúi?

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.03.23. 15:32:11

a poszt nem egy nagy durranás (csak engem emlékeztetett a bambuszrügyre?), de Mária trollkodásáért már érdemes volt végignyálazni a kommenteket:)

ehehehehe:)

mutant · http://universal.blog.hu 2012.03.23. 16:03:54

Mária csak azért takarodott el,mert itt nem tud tiltani. Kíváncsi leszek,hányan látogatják majd a wordpresses oldalát, mert a marketingről fogalma sincs,az biztos. meg emlékezzünk a Lego-s szakállra. Még a tévedését is képtelen beismerni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.23. 16:14:46

@vészmadár (pica pica): természetesen figyelem, hogy honnan érkeznek az emberKÉk. A legszebb ilyen vallásügyi posztoknál-topikoknál, amikor érveléskor, a vita hevében az egyik az egyházellenest, a másik meg a modoros hívőt linkelgeti a másiknak.

trollmágnes 2012.03.23. 16:36:27

b+...én ezt a Mária fedőnév alatt futó lényt felvenném a céghez...

aztán zárás után elengedném a láncról, kamerák már vannak így teljes lenne a védelem...

Styxx 2012.03.23. 17:16:43

@Modor Tibi:
az a q. a reformáció-ellenreformáció korában hitvitában még az Újszövetséget dörgölték egymás orra alá a kálvinisták és a pápisták, most meg már a modorost:-)

A Tyne folyó déli partja 2012.03.23. 18:19:50

már megint kaki? ez már beteges. na, elolvasom.

Styxx 2012.03.23. 18:50:06

@Modor Tibi:
Uj Péter és Weyer Balázs (mint a két piacvezető magyar online portál egykori főszerkesztőjének) paktuma arról, hogy soha sem írnak modoros-jellegű blogot, mert = EPIC kurva szar
Speciel Uj Petya esetében megértem, hogy zsigerileg parázik az ilyen modoros-szerű EPIC Q.Sz.-től, mert sanszos, hogy felesége, Féderer Ágnes is előbb-utóbb kiposztolódik:

"Büszke vagyok rá, hogy a Sorsáthallások című könyvem az első, magyar szerző által írott mű a családállításról, amivel 2005-ben ismerkedtem meg.

Világszerte több mint 30 éve használják ezt a különleges módszert annak kiderítésére, vajon testi-lelki bajainkért csak a saját életünkben bekövetkezett események okolhatók-e, vagy netán családtagjaink sorsa is formálja az életünket?"
www.femina.hu/szakertok/adatlap?szaki=106

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.23. 20:33:42

HAHó! MÁRIA NÉNIIIIII!!! Itt tetszik lenni suttyomban hugyos pizsamában 3 napja?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.03.23. 21:53:07

@Modor Tibi:
A mivoltmaaneten, az NEM az Uj Péter.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.23. 22:01:53

@bikmakk: tudom, meg vannina sem. Azért írtam, hogy "Aztán a többi". Ez egy klán. Egy sejt.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.03.23. 22:18:10

@Frengi: :DDDDD
kezd nekem mar sok lenni a szarbol, de megerte atfutni a te kommented miatt!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.03.23. 22:20:34

@Modor Tibi: Oks. Félreérthető voltál.

Egy sejt vagy több sejt (remélem, azért nem bacizunk le senkit), én jókat szórakozom bármin, ha vicces vagy akár komoly, de színvonalas. Mindegy ki írta. Nálatok is volt már olyan poszt, ami nem tetszett, a "sejt" tumbli-gépezetén is volt olyan, amin órákig szakadtam. Ez már csak ilyen. Persze ha IRL kellene haverkodni, akkor velük kevésbé haverkodnék, de ez már egy másik történet.

combo 2012.03.23. 23:03:24

Én a modorosból az ilyesfélét hiányolom mostanság:
modoros.blog.hu/2009/04/14/erdo_a_tanyerban

Illetve kezd átmenni fika/trollblogba, ami számomra kevésbé humoros, de ugye ízlések és pofonok.

pocaklakó minimanó 2012.03.24. 00:06:05

Ha máneccer Mária, akkó' eszembe jut mindig két idézet a Ford fairlane kalandjai című, mélyen alábecsült opuszból.

„Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.”

„A KDRT olyan zenét játszik, amitől anyád tisztára becsavarodik. Onnan tudom, hogy most is itt fetreng tök pucéron a pultom alatt és tövig bekapta a mikrofonomat. Látni, hogy ízlik neki! (összetör egy bakelitlemezt) Reccs! Úgy ízlett neki, hogy kettéharapta. De most komolyan, mondom itt a poénokat anyátokról, pedig tudom, hogy csak szánalmas kurva, akinek csőd az élete és csak törpék dugják! Yeah!”

combos 2012.03.24. 00:13:32

Tudta-e Ön, hogy a kábelfektetés a dülmirigy (prosztata) elhelyezkedése miatt férfitéma?

PS: Nemcsak Mária moderál.

pocaklakó minimanó 2012.03.24. 00:21:42

@Mária:

"...amit két hete bezárt a gazdája, és erről két napja egy záróposztban a nagyérdeműt is tájékoztatta."

Ebből azt szűrtem le - marketingszempontokból -, hogy olyan népszerűtlen és ritkán látogatott blog lehetett, hogy észre sem vették az eltűnését. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.24. 08:31:06

@pocaklakó minimanó: máriánk címlapos posztjai generálnak tizenpár hozzászólásokat, azoknak a fele is ő:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.24. 08:36:47

@Kurtz ezredes: de a kánya szó bezzeg tiltólistás volt... figyelek ám!

Mária 2012.03.24. 09:40:53

@pocaklakó minimanó:

Én meg ebből azt szűrtem le, hogy komoly szövegértéri problémákkal küzdesz :)

PISA-teszt megvolt? Átmentél rajta?

Nem, ne az extrémszex ürülékkel művelt változatára gondolj, ami lelkes modorosblog-olvasóként nyilván közelebb áll a tájékozottságodhoz, hanem az iskolai felmérésre, amiről lehet, hogy még életedben nem hallottál.

A blog nem szűnt meg, hanem elköltözött. Ide költözött:

mariablogja.wordpress.com/

Styxx 2012.03.24. 10:08:58

@Mária:
Szia Mária!
Imádom a blogodat, csak a blog.hu-n nem találok friss posztokat. Ha továbbra is blogolsz, kérlek küldd el az új linket. Előre is köszönöm.

Mária 2012.03.24. 10:11:40

@Styxx:

Ti tényleg nem veszitek észre, hogy nevetek rajtatok?

Styxx 2012.03.24. 10:40:12

@Mária:
Jé, nem mondod. Ez eszünkbe se jutott. Nem nagyon értünk a marketinghez.

Mária 2012.03.24. 10:42:56

@Styxx:

Szerintem nem csak ahhoz... :)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.03.24. 12:08:52

@Mária: Marika, engedd már be a tegnapi kommentemet, amiben az egyik (nagypofával előadott) benézésedet helyesbítettem. Köszi.

Styxx 2012.03.24. 12:41:49

@Mária: @bikmakk:
Arra várhatsz, de hát mi úgy sem értünk hozzá. Marika mindent tud-)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.24. 13:41:26

@Mária: jaj Marika, hát dehogynem, főzzek neked egy necckávét? Majd kicsipkézett szélű szocreál alutálcán felszolgálom neked és ha óhajtod belepottyantok egy friss kakatrüffelt ha úgy jobban ízlik.

Mária 2012.03.24. 13:54:33

@Somló November:

"Somló November 11 bejegyzést írt és 2800 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2007.02.13. óta tag.
Somló November ezekben a blogokban publikált:

* dolgok (9 poszt)
* szocreálklubiroda (2 poszt)

*****************

Hehehe...

Mária 2012.03.24. 14:00:12

@Somló November:

Ideidézném is mindjárt az egyik posztodat, az első szavától az utolsóig:

***************

"Publik
2011.12.09. 14:07 Somló November

Jellemzően lefelégyalogolós helyiség magas lépcsőkkel és sörsárgára lakkozott fenyőlécekkel díszített lejáróval hogy amíg az ember leér addigis legyen neki ideje a hangulathoz hozzásimulnia. A publikban egészséges a félhomály és csak enyhén csípi a szemet a füst.

Az asztalokat pirosfehér kockás illetve vadászkellékeket ábrázoló viaszkosvászon terítők varázsolják otthonossá, hogy ne érezzük magunkat teljesen idegenben. A publikban többnyire italozni szoktunk, de akad zsíroskenyér is meg nagyméretű böfögtetős fasírozott, amit mindenki szeret. Hát és hogy mért publik a neve. Azért mert a PubLik az egy Nyilvános Luk. Olyan mint a rosszlányok csunyája. Hát ezért hívják így."

***************

Taníccsámég, Mester, jajjj, taníccsad inkább az egész VILÁGOT :)))

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.03.24. 14:05:18

@Mária: Attól, hogy te frigid vagy, másoknak még bejöhet ez a szöveg.

Mária 2012.03.24. 14:16:13

@bikmakk:

Attól még, hogy neked szar a kapcsolatod, és a saját nyavalyáidat proiciálod, attól még én nevethetek az ide kommentező idiótákon?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.03.24. 14:58:01

@Mária: Na, erre ráhibáztál, ma reggel valóban szar volt a kapcsolat nálunk, de aztán kijött a netszolgáltató és helyreállították. Viszont ez nem változtat azon, hogy vörösre csapkodjam a térdem szánalmas vergődésedet látva. Először magadon nevessél: ahelyett, hogy rég eltakarodtál volna, még most is itt vered a nyálad. Bejelentetted, hogy a blog.hu-n lehúztad a rolót. Hát akkor viszlát, nem fogsz hiányozni. És ne gyere vissza 5 percenként, mint Columbo hadnagy, mert szeretném nyugodtan megemészteni az ebédet.

Mária 2012.03.24. 15:01:45

@bikmakk:

Nevetni járok ide.

Most például rajtad nevetek.

2012.03.24. 16:22:43

@Mária: hát ez nagyon jó, köszi, mindjár meg is keresem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.24. 16:34:00

@Mária: Valami 50 kommenttel ezelőtt ezt mondtad:

"Na, léptem innen, emberek, nem pörgetem tovább ennek a retekposztnak a kommentlistáját :)"

Segg, száj, et cetera, nah.

2012.03.24. 16:37:32

@vészmadár (pica pica): a Parlamentben is van egy Mária.

Mária 2012.03.24. 16:58:34

@vészmadár (pica pica):

Ti vertétek itt magatokat tegnap dél óta, hogy eltűntem. Olvasd vissza :)

Most, hogy visszajöttem, most meg ez a bajotok.

Tudjátok ti egyáltalán, hogy mit akartok?

Styxx 2012.03.24. 17:15:27

@Somló November: @Mária:
én akarlak, ebben következetes vagyok, pls szórakoztass:-)@bikmakk: bocsesz, de ebben különvéleményes vagyok @Frengi: szerintem is klassz az idézett szöveg.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.03.24. 17:31:19

@vészmadár (pica pica):
"Lassan mondom, hogy mindenki megértse. Nem lesz gázáremelés!"

2012.03.24. 17:44:39

Azért nem semmi: sikerült a szartól eljutni egy Mária nevű bloggerig.

Mária 2012.03.24. 18:18:18

@Frengi:

Pontosabban a posztoló anális fixációjától a törzsközönség magisztrofóbiájában gyökerező verbális agressziójáig :)

blur7 2012.03.24. 18:40:18

@Frengi: Ugye véletlenül sem egy önmaga farkába harapó kígyóra gondolsz?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.24. 21:17:03

@Mária: Matti Nykänen-t idézve: "So not?" (Matti elbaszva így mondja azt hogy "so what").
Mondott még olyat is hogy "fifty-sixty" meg "kun ihminen nukkuu ei tapahdu mitään, mutta kun on hereillä voi saada vaikka kalankin" azaz "amikor az ember alszik nem történik semmi, de amikor ébren van foghat (kaphat) akár halat is.
Vedd úgy ezt mint első leckét.

sorica123 (törölt) 2012.03.24. 23:32:46

Hű de elvagytok emberek, csak az nem zavar senkit fél percig se, hogy kb mindenki olyan vitaképességi szinten van ebben a kommentfolyamban, mint Mária.
Akinek a blogjával semmi bajom nincs, vannak benne jó posztok is. Ez a 'vita', ami elindult egy baromi nagy hiszti, el lehet vele lenni napközihosszat, de ha Mária dosztig azt bizonygatja, hogy leszarja a véleményeket, akkor miért nem szarja le? Senki se köteles a másik minden hülyeségével egyetérteni (mi se az övével, ő se a mienkkel), sőt beszólni is be lehet. Mert akkor mi van? Egy ilyen Mária-féle vitatkozós-szövegelős-megmondós blogger helyében tudod, mikor lepődnék meg azon, hogy jön reakció. Ami kb bármi lehet, elnézve az itt egybegyűlt díszes társaságot, az érdemi véleménytől el a 'Máriának biztos büdös a lába és frigid még a macskája is' típusú heccelésekig. Plusz politikai szál, meg amit akarsz - mivel a posztban még a kakálásról volt szó, a kommentekben meg minden egyébről, beigazolódik, hogy bármit ide lehet keverni.

pocaklakó minimanó 2012.03.25. 06:01:16

@vészmadár (pica pica):

A hasadt személyiség olyan szívmelengető látvány. :)

pocaklakó minimanó 2012.03.25. 06:06:53

@Mária:

"Én meg ebből azt szűrtem le, hogy komoly szövegértéri problémákkal küzdesz :) PISA-teszt megvolt? Átmentél rajta? (...) A blog nem szűnt meg, hanem elköltözött. Ide költözött."

Szia, te tehetséges! Én nem is írtam, hogy "megszűnt." Ha jobban olvastál volna - mint ahogyan nem tetted -, akkor láthattad volna, hogy az "eltűnt" szót használtam.

Persze te - szokás szerint - elkezdtél kombinálni, mint Besenyő Pista bácsi és arra a roppant szórakoztató következtetésre jutottál, hogy amit te a szóból kiolvasni véltél, azt én pontosan úgy is értettem, mint ahogyan azt te gondolod.

Nem tudom, használ-e, ha ideírom: nem te vagy a megmondóember. :)

Nem, nem várom el, hogy a fejedhez kapj. Nem szokásom a pragmatiko-szemantikailag hátrányos helyzetű űrlények istápolása. :)

Mária 2012.03.25. 09:21:39

@sorica123:

"de ha Mária dosztig azt bizonygatja, hogy leszarja a véleményeket, akkor miért nem szarja le?"

Nézem, ahogy vergődnek.

2012.03.25. 11:00:53

@sorica123: Van egy nick, akárhová kommentelek, tuti hogy válaszol rá, még pedig azt, hogy hogyan szoptam le valami Romeó nevűvel együtt, különféle pesti helyszíneken. Nos az elsőre még válaszoltam, volt benne anyázás, de a leszarás nálam azt jelenti, hogy nem válaszolok rá semmit.

Az hogy ilyen durva személyeskedés, aminek az égvilágon semmi köze a poszthoz ott maradhat, az a blog gazdát minősíti.

A hülyékkel meg nem érdemes vitatkozni, olyan mintha egy lóval imádkoznál.

Mënyus 2012.03.25. 11:18:27

@Mária: Itt egyedül te vergődsz.

Mária 2012.03.25. 11:40:24

@Mënyus:

Ha te azt állítod, hogy én vergődők, míg én azt állítom, hogy te vergődsz, akkor ki dönti el, hogy melyikünk állítása igaz?

Ha a többi vergődő is melléd áll, hogy együtt vergődjetek, akkor abból az fog következni, hogy azok nem vergődnek, akik többen csinálják?

Asztalos Gábor 2 2012.03.25. 11:41:45

@Mária:
"fél éve, amióta Uj Péter elhagyta a hajót, következetesen csinál suttyóparádét a blogketrecből, "
Ja, ezért került be legalább hetente a te fos blogod.

"Márpedig van az a szint és van az a színvonal, ami annyira alja, hogy nem tesz jót az ember megítélésének, ha az efféle szintet és színvonalat képviselő körökben mutatkozik és kap nyilvánosságot egy blogger. "
A blogketrec színvonala pont te és a hozzád hasonló habzószájú droidok miatt zuhant le.

Mária 2012.03.25. 11:42:53

@Asztalos Gábor 2:

Ez egy igazán tartalmas hozzászólás volt.

Csak így tovább :)

Asztalos Gábor 2 2012.03.25. 11:46:28

@Mária:
mindenki nagyon kiváncsi hogy hova a picsába raktad át a fos blogodat.

Mária 2012.03.25. 11:46:38

@Asztalos Gábor 2:

Nézd: szerintem az Index blogketrece az elmúlt fél évben, UP távozása után suttyóparádévá változott.

Lehet, hogy neked más a véleményed, ez esetben jó szórakozást kívánok a felhozatalhoz.

Asztalos Gábor 2 2012.03.25. 11:48:54

@Mária:
Jaja.
Vöröslő fejjel ütöd a billentyűzetet mert valaki nem ismeri el az óriási szakértelmedet és műveltségedet. Te vagy itt az udvari bohóc, akin csak röhögni lehet ahogy kapálódzik.
Igazán szomorú hogy elhúztál az indexről, de bizonyára találnak egy másik maszopos seggfejet aki fikázza helyetted a kormányt.

Asztalos Gábor 2 2012.03.25. 11:52:46

@Frengi:
"Azért nem semmi: sikerült a szartól eljutni egy Mária nevű bloggerig. "

a bloggerina jelentkezett hogy bebizonyítsa hogy valóban egy híg fos az összes idehányt kommentje és az összes blogja.

@Mária:
"
Nézd: szerintem az Index blogketrece az elmúlt fél évben, UP távozása után suttyóparádévá változott."
Előtte is az volt, pont ezért illettél mindig is bele. Te voltál az egyik legnagyobb suttyó, akinek minden szarját belinkelték.

Mënyus 2012.03.25. 13:40:44

@Mária: Azon a kibaszott autópályán mindenki szembejön, igaz?

A Tyne folyó déli partja 2012.03.25. 17:11:16

nincs még új poszt? baromira unom.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.25. 17:29:45

Én is, faszér kellett ezt a hülye mimóza nyanyát heccelni. Ki gondolta volna, hogy ilyen kis érzékeny. Lehet hogy sírt is.

Müszélia 2012.03.25. 18:26:11

vow, vetettem egy pillantást a mariablogra. mindenkinek őszinte hálás köszönetem, amiért felhívta rá a figyelmemet. valódi eszkimó minőség.

Nadiposzi (törölt) 2012.03.25. 22:49:33

Édes rózsám szívem kedvese hallod hív az ének, csengőn-bongón szól a víg zene hadd táncoljak véled...

KürtiT (Tromb74) 2012.03.25. 22:58:53

miről maradtam le. Ez valami fogazással súlyosbított spriccparti?

samuelfisher 2012.03.25. 23:57:14

"A maria.blog.hu-t szívesen olvasom, elfogulatlan, toleráns, szubjektív, bolond és élvezetes. Azon kívül hát, Piroslapok, Örülünk Vicent, Millablog..."

Hehe, priceless...

Ernoke 2012.03.26. 10:41:23

fos
szar
vergődés
szánalmas
hányás
frigid
suttyó
habzószájú
hülye
mimóza
ez egy költészeti aranybánya.

Midbár 2012.03.26. 14:56:10

Ez a post egy kb. fél évvel ezelőtti írásra emlékeztet, ami valami teafűárus sznob nőszeméllyel készített interjút parodizált.

Flowey 2022.04.26. 21:18:38

Ilyenkor örülök, hogy idegen helyen nem tudok szarni, még az inger sem jelentkezik, túl sok a gátlás. Életemben egyszer szartam "nem házi" (aka mienk, nagyszüleimnél napokat levésnél náluk, másik lakásunk) wc-ben, egy kb. olajos zsír hússal menü után. De az mindenkit megfosatott, így nem volt kínos, elütöttük 1-1 poénnal.
süti beállítások módosítása