„Visszatartásban csapnivaló vagyok, korgó-morgó hasüreg, tekeredő belek, eseményjelző apró pukkanások. Ilyenkor nincs mese, kakilni kell!”

A tavasz beköszöntével nincs is jobb hétvégi program, mint stresszes rohanás és különféle munkahelyi elvárások mellőzésével reggel kipréselni egy hatalmas adagot. Ennek örömére kerestük meg Ádámot, a Székelés Szenvedéllyel magazin kiadóját, milyen módszert és állagot érdemes rendszeresen produkálni.

Életed melyik szakaszában kezdett el foglalkoztatni a nagydolgozás?

Tulajdonképpen már egészen kicsi koromtól kezdve fokozottan foglalkoztat a téma. Köztudott, hogy mi férfiak egyáltalán nem zárkózunk el ennek egymás közti megbeszélésétől, azonban ez kicsit más, mint az átlag férfiak vicces traccspartija. Nálam egyfajta életfilozófiává lett ez a kérdés. A különféle technikák, közbeni és utáni érzetek, a különféle állagok mindig is lenyűgöztek.

Mi fogott meg ennyire bennük, hogy egy egész kiadványt is szentelsz nekik?

Gimnázium vége már bőven hittem benne, hogy tapasztalt vagyok, de akkortájt köszöntött be a netkorszak, és míg a körülöttem levők elsősorban a pornóra használták, én találtam pár, a témával foglalkozó szakoldalt angolul. Az egész kérdéskörhöz kapcsolódó gondolatok szinte egy új világ kapuját nyitották ki előttem. Na és a képek. Látványuk sokkal komplexebb és felvillanyozóbb volt, mint amit addig személyesen tapasztaltam.

Szertartásként tekintesz erre a folyamatra?

Egyre inkább igen, de nagyon nem bírom azokat, akik kizárólag pizsamába beöltözve, (ezért még kapok, mindegy...) megfontoltan és méregdrága eszközökkel hajlandóak csinálni. Miattuk van, hogy sokszor szabadkoznak ismerőseim, hogy te, én csak kimegyek, végzek és lehúzom, az ciki, ugye? Vannak akik egyenesen azt gondolják magukról, hogy valamiféle szentségtörést követnek el a csészéjükkel. Sokan panaszkodnak, hogy soha nem lesz 2 órájuk, hogy „tisztességesen” kakiljanak, ezért inkább el sem kezdik. 

Megfigyeltem magamon, hogy félóra alatt teljesen ellazulok. A stresszesebb embereknek mindenképpen ajánlom, hogy próbálkozzanak a vécén lazulni reggelenként. Nézel ki a fejedből, közben jár a kezed, pihensz, szép dolgok és illatok vesznek körül. Fél óra, amíg nem azt csinálod, amit kell. Nagy ajándék.

Ez csak egy hobby, vagy esetleg a foglalkozásodban is visszatűnik ennek szeretete?

Hobbi volt, de mára a hivatásom lett. Kutatóösztöndíjjal bejártam pár országot és megismertem számtalan nép székelési kultúráját. Öreg mongol sámánoktól és fogatlan perui indiánoktól hihetetlen dolgokat lehet ellesni. Olyasmiket tapasztaltam, amit teljes mélységében talán nem is tudunk megérteni. Legnagyobb élményem talán mégis a grönlandi eszkimóknál ért. Teljesen más világ. Érződik a természettel való küzdelem, egyszersmind az iránta érzett alázat is. Ez az, amit mi európaiak már képtelenek vagyunk elfogadni. Ott teljesen más a széklettel való viszony. Az egyetlen meleg forrásaként tisztelet és megbecsülés övezi. Gyógyító erőt is tulajdonítanak neki, a betegek mellkasára terítik és fohászkodnak isteneikhez.

Hozzá kell tenni, hogy az eszkimó ember széklete a bálna és fókazsír miatt egész más. Nem olyan szilárd, hanem sokkal lágyabb, kenhetőbb, krémesebb, és természetesen az állatok szagát is átveszi. A nagy hideg és sötét miatt a téli időszakban nem tanácsos elhagyni a hókunyhót, így a székelés egyfajta közösségi esemény. Teljesen természetesnek veszik, ha egy társukra rájön a szükség, egyáltalán nem olyan szégyenteli esemény, mint a mi társadalmunkban.

Milyen visszajelzéseket kapsz?

Mindenfélét. A kioktatást is elviselem, mert vannak azért itt fura alakok az országban, akik 20-30 éve szarnak és akkora gyűjteményük van, hogy nagyobb budit kell ásni hozzá. Naná, hogy számít a véleményük. Elfogadom a nálam tapasztaltabb emberek véleményét, és bírom a kritikát. Egy darabig.

Melyek azok a blogok, amelyeket szívesen olvasol?

A maria.blog.hu-t szívesen olvasom, elfogulatlan, toleráns, szubjektív, bolond és élvezetes. Azon kívül hát, Piroslapok, Örülünk Vicent, Millablog...

Üzensz valamit az olvasóknak?

Ha bölcsebbek lennénk, nem vonakodnánk ennyire levetkőzni előítéleteinket, belénk tanított gátlásainkat. Őszinte kíváncsisággal hajolnánk a porcelánban gőzölgő krémes feketeség fölé, hogy közelebbről is megismerjük, mi az a dolog, ami ily tökéletesen indítja napunkat, mindannyian bölcsebb, kellemesebb, szebb, kifinomultabb, klasszabb életet élhetnénk.