Kösz, HáZsé. Ez kellett, főleg az eredeti meg hácsé után.

Akik 1990 után születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

Gondolj csak bele, az 1990 után születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben vagyunk.

Nekünk ugyan volt gyerekülésünk az autóban, amíg apáméknak nem kellett eladniuk a kocsit, hogy kifizessék a hitelt, sőt még biztonsági öv is, de szinte senki se kapcsolja be, vagy ha igen, akkor se megy vele sokra, mert az utak tele vannak autókkal (nem úgy, mint a nyugodt nyolcvanas években), meg diagnosztizálatlan, frusztrált őrültekkel, és a hamis biztonságérzet miatt mindenki úgy vezeti az egyre nagyobb teljesítményű kocsiját, mint egy veszett állat. Már ha meg tudja fizetni a benzint.

Apám szerint ez azért van, mert bezárták a Lipótot. Hát, kiengedhetnék szerencsétlent, és akkor megint minden szép lenne, mint a nyolcvanas években.

Nekünk ez már nem probléma, most már csak babakocsink van, anyám abban tologatja a kisöcsém, ha át tudja billenteni a járdán parkoló autók és a fal mellett alvó hajléktalanok között kupaccá keményedett kutyaszaron. Apám szerint ilyen se volt a nyolcvanas években, de én nem hittem el neki. Erre azt mondta, hogy Kádár megtiltotta a kutyáknak, hogy nyilvánosan kulázzanak. Szerintem viccelt. Mármint apám.

Szerintem a gyerekágyak festékében sokkal több az ólom, mint harminc éve, de ha nem, akkor beszorul a baba feje a rácsok közé, mert azokat is kínaiak gyártották a saját méretük alapján. (Hogy üvöltött kisöcsém. Mondta is a szomszéd, hogy ilyen se történhetett meg 85-ben, az ő gyereke velük aludt mindig. Mondjuk, azóta se dugtak, akkor szoktak le róla.)

Nagyanyám mesélte, hogy a gyógyszeres és vegyszeres üvegek régebben könnyedén nyithatóak voltak, mert nem volt rajtuk furfangos zárszerkezet, mint most. Pedig jó lett volna - mondta a grandmuter -, mert úgy emlékszik, hogy piszok sok gyerek ivott hipót és Dunakavicsnak nézte az altatót. Azt mondja, a húszas években is jól lezárták azt, amihez a gyerek nem nyúlhatott, csak a kommunisták voltak olyan idióták, hogy elfelejtettek vigyázni a gyerekeikre.

Nálunk a fiókokon és az ajtókon nincs biztonsági nyitó. Anyám vett ilyet az Ikeában, de apám egyrészt azt mondta, neki ugyan ne okoskodjanak a svédek, másrészt az első használatkor tövestül kitépte a kredencajtót és tökön vágta magát. Mondta is, hogy „Schöne alte Zeiten”.

Kértem egyszer egy rendes biciklit, de a szomszédban lakik Tipli, aki bringásfutár, és két jointslukk között felvilágosított, hogy a rendes bicikli 100 ezernél kezdődik. Ennyi pénzt egyben egyszer láttunk, a postásnál, amikor apám megkínálta házicefrével, és nyitva hagyta a táskáját a hokedlin. De ha lenne is biciklim, akár rendetlen is, én vennék könyökvédőt és sisakot, mert elhiszem, hogy "azért az nem volt semmi", amikor a nyolcvanas években ezek nélkül bringáztak a szurtos kulcsos gyerekek, de rágugliztam a koponyaalapi törés röntgenfelvételére, és hát "azért az nem volt semmi." (Harminc évvel ezelőtt biztosan olvasztott ónnal dúsított bárium titanátból készültek a gyerekkoponyák, hiszen akkor minden faszább volt. Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi.)

Igyekszem szégyelleni magam,. hogy tudom, mi a különbség az ásványvíz és a szódavíz között. Nem csak a kémiaóra segített, hanem az is, hogy például különbözik a nevük. Meg más is van bennük. Tényleg mindkettő szúr, de mindkettő szar is. Újabban rájöttem, hogy nem kellene gyarapítanom az óceánon úszó, Texas méretű palackszőnyeget, ezért csapvizet iszom -- kivéve, ha nincs benne arzén, nem engednek bele hormontartalmú gyógyszereket, nem viszi bele a szart az árvíz, vagy ezek miatt nem klórozzák hófehérré.

Én sem nagyon unatkozom, mert ha tehetem, leülök a gép elé játszani, de időnként ki is megyek ám az utcára. Sőt járok sielni, korcsolyázni, breaktáncolni és hegyet mászni. Amikor nem kell szórólapoznom, árut feltöltenem vagy telefonos ügyfélszolgálaton éjszakáznom.

Néha egész nap kint vagyok. A szüleimet nem stresszelem azzal, hogy csak sejthetik, hogy élek és megvagyok, hanem küldök nekik egy sms-t, vagy hazaszólok. Mert szeretem őket, és ők is engem.

Nyáron én is a derékig érő fűben és a közeli kiserdőkben játszom, mert mindenki baszik lenyírni a gazt. Ez nem változott 1985 óta. Sajnos, néha kiütéses és allergiás leszek, mert tízszer annyi vegyszert zabáltatott meg velem a te DDT-t használó nemzedéked és százszor annyi benzingőzt kell szívnom, mint neked kellett anno.

A pollen nekem olyan, mint az ásványvíz: tudom, micsoda, mert figyeltem biológiaórán, de ha nem tettem volna, akkor elolvasom egy könyvben, és van ez az internetdolog is, tudod. Ha a parlagfűről azt hitted, hogy az a sárkányfű egyenes ági rokona, akkor túl sokat nézted a Süsüt. Képzeld, én is láttam, nem csak Minimaxon élek. Tetszett.

Van, hogy elesek és megsérülök. Az unokatesómnak egyszer biciklizés közben eltört a csuklója. Egy kátyúban, amit ti, felnőttek csináltok, de nem foltoztok be. Igaz, "szimplán" még nem tört be a fejünk, de nehezen hiszem, hogy a te anyád ezt a jelzőt használta, amikor meglátta a szétnyílt koponyád. Vagy ha igen, akkor én a mai anyákat választom. Ja, de hát azok ti vagytok!

Még sose éreztem, hogy ne én lennék a hibás, ha bajom lett, főleg, mert bennünket eddig mindig olyan bántott, aki gazdagabb volt, mint mi, ezért esélyünk se volt a perelésre. Meg kedvünk se. Apám szerint ez se így volt régen, mert akkor lehetett tudni, hogy az imperialisták a hibásak. Most viszont mindenki imperialista.

Az speciel igaz, hogy én nem szoktam „unalmamban” elgyepálni a gyengébbet, mert azt tanultam, hogy nem feltétlenül annak van igaza, aki erősebb, de lehet, hogy szerinted ez rendben van, "mert így működött". Szerintem kurvára nem működött sehogy. Az viszont, hogy a szüleid nem szóltak bele, hogy kedvtelésből másokat terrorizálsz, sok mindent érthetővé tesz a leveledből.

Az én étkezési szokásaim Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazzák a halálos dózis többszörösét, és még egy McDonald's-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit én leküldök kaja címszóval. (Mondjuk, életedben nem voltál Amerikában, csak filmekből "tudod", hogy ott "mindenki" elhízott, ugye?) Gondolj a gazdaságos virslire, a saját márkás kolbászra, bármelyik bőrkötéses étlapú étterem akármelyik menüjére és az iskolai menzára. És én is itt vagyok.

Elhiszem, hogy a Bedeco kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, de, ugye, tudod, hogy kakaó sem? Igénytelen vagy, és büszke vagy rá. Nekem a boldogsághoz olyan kakaó kell, amiben van kakaó.

Szobi szörpöt ittál, mert rohadtul nem volt más. Ha lett volna, ittál volna. Ja, igen, a Szobi hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A diabétesz gyógyszered meg majd kifizeti a "tébé", ne foglalkozz vele. Fél lábbal is lehetsz balettáncos, csak lehet, hogy egy élet sem elég hozzá.

Egyszer kevertem magamnak limonádét, de drágább volt, mint ha készen megveszem. Ha pedig fostál már valaha, akkor tudod, hogy csak a hülyék eszik meg mosatlanul az éretlen gyümölcsöt. A fáról ma meg azért nem lehet leszedni, mert a te magántulajdont nem tisztelő, a közösből való lopást népi virtussá emelő nemzedéked miatt mindegyik gyümölcsöst régen körbekerítették és csattogó állkapcsú kutyákkal őriztetik.

"A WC pereme alatt a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban a preDomestos korban." Én viszont nem szarok a perem alá. (Hipótok se volt?)

Van néhány barátom, aki ismer olyat, akinek van playstationje, nintendója, x-boxa. Nekem sose volt egyik se, mert nem tudjuk megfizetni. Videojátékról, 64 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről (mozi se volt?!), DVD-ről, surround soundról, internetről, fitneszklubról vagy mobiltelefonról pedig tényleg nem kell álmodnom, mert már mindegyiket feltalálták, tehát használom mindegyiket. A te dédanyád kesergett azon, hogy a lányok is nadrágot hordanak, sőt szavazhatnak, a fiúknak hosszú lehet a hajuk, van rádió, és nem kézzel fejnek a téeszben...?

Vannak barátaim! Olyanok, akikkel találkozom a neten, de néha csak azért, hogy megdumáljuk egy "ütközést". A focipályákat a te nemzedéked már bezárta, a pingpongasztalokat meg harmincöt éve nem újítottátok fel, úgyhogy leszarom, Azért megyünk a plázába, mert a kultúrházat tönkretettétek, és a bevásárlóközpontban nem dzsuva minden. (Mi ugyanis naponta fürdünk, nem hetente.)

Ja igen, vannak olyan barátaim is, akikkel sosem találkozom. Tudniillik külföldiek, szerte a világban. Ugyanis odakint van egy nagy világ érdekes emberekkel. Persze, ahhoz meg kell tudni szólalni angolul. Szerencsére most már szabad ilyen nyelveket tanulni, és utazni is. De jó is volt, amikor nem lehetett, ugye?

Fel szoktam csengetni a barátaimhoz (néha mobilon), és a szülőkkel sincs baj, mert nincsenek otthon. Halálra dolgozzák magukat, részben, hogy megéljenek, részben, hogy az ország vissza tudja fizetni azt az adósságot, amit a te nemzedéked engedélyezett az összes istenített vezetőjének. Én, mondjuk, egyikre sem szavaztam, veled ellentétben.

Na, jó, anyámék néha visznek ide-oda autóval, de én ezt annak tudom be, hogy szeretnek és féltenek, ami jó érzés, és nem a szabadság hiánya. Mindig érdekelt, hogy a te nemzedéked miért rühelli annyira a szüleit.

Nem szoktam a nyakamba akasztani a lakáskulcsot. Övtáskám van. De elnézést kérek érte.

Ritkán harcolok fadarabokkal és botokkal, mert az bunkóknak való játék. A labdával a kapura célzok, nem a másikra. Még sose ütöttem ki senkinek a szemét, pedig a mi szemünk már nem gyémántberakásos kitinből készül, mint a tiétek abban a letűnt korban.

Hihetetlen, de a sebek ma is begyógyulnak. Ha mást hallottál, félretájékoztattak. Nem kell mindent elhinni, amit az RTL Klub bemond.

Most is az focizik, aki tud. Csak hát így tudunk. Bocs, hogy nem mindenki Puskás.

Ma az az íratlan szabály, hogy nem csak azt szabad csinálni, amihez értesz. Ugyanis demokrácia van és vele verseny: kipróbálhatod magad új területeken, és fejlődhetsz.

Most is divat kirúgni a másik bokáját, és büszkének lenni rá, de azért egyre többen vagyunk szolidárisak, és a hozzáértést nem az agresszivitással azonosítjuk. Ja, és ez írott szabály.

Nem közösítünk ki senkit olyan lényegtelen dolgok miatt, hogy nem tud focizni. Senkit nem szeretünk a rácson túl látni. Egyáltalán: veletek ellentétben nem szeretjük a rácsokat.

A szerelmet azért kell brazil sorozatokból megtanulnunk, mert nektek fogalmatok sincs arról, hogyan kell felvilágosítani egy gyereket. Régen nem beszélgettek már velünk - persze, egymással sem -, ezért elbliccelitek ezt a kötelességetek és lepasszoljátok a kínos feladatot az iskolának, a haverjainknak, meg a netes pornónak (Apa nem tudja, hogy kell törölni a cache-ből...). De azért ugyanolyan boldogan szaladunk végig az utcán az első csók után, mint ti, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni...

Ha egy tanár nyakon vág, nem mindannyian szúrjuk le egy késsel és nem pereljük be, de azért elsírjuk otthon a szüleinknek, mert arra való a család, tudod? És örülünk neki, hogy ma már legalább megkérdezhető a tanár, hogy miért üt.

Azt hiszem, ti sosem ismertétek a törvényt, csak annyira, hogy ki tudjátok kerülni. Őszintén sajnállak, hogy a szüleitek nem álltak mellétek, amikor vétkeztetek. Pont úgy is néztek ki.

Ennek ellenére mégiscsak ti vagytok a mi szüleink, akik ezek szerint mindent másképp csinálnak, mint ahogy az ő gyerekkorukban volt. Ti a tanárokra, a barátokra és a tévére bíztátok, hogy megtanuljuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Amikor gyerekek voltatok, még ismertétek ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltatok ti, és ezek vagyunk mi. Hősei egy jelenkornak, amelyen a mostani szülők, akik kialakították, értetlenül mosolyognak. Nem ilyet lovat akartak. Franc se akart demokráciát, csak lapostévét, igaz? Csak jogot, kötelességet nem, igaz?

Viszont egy dolgot árulj már el nekem, kérlek, mert sehogy se megy bele a szétnintendózott agyamba.

Ha minden annyira jó volt akkor, miért csináltátok meg a rendszerváltást?! Vagy ha már megcsináltátok, miért kúrtátok el ennyire, hogy én szívjak miatta még vagy harminc évig?!