Hácsé barátunk remek írással örvendeztetett meg minket, aminek ráadásul számtalan törzsolvasó is rettenetesen örülni fog. A túlságos elpofátlanodás megelőzésére nem győzzük leszögezni, hogy továbbra is IMÁDJUK Miniszterelnök Urat, a ti pártotokat ellenben – nevezzék azt KMP-nek, MKP-nak, MDP-nek, MSZMP-nek, MSZP-nek, SZDSZ-nek vagy LMP-nek, nem is beszélve a különféle Európai Parlamenti Zöld/Liberálisokról – változatlanul engesztelhetetlenül utáljuk.
Te hülye vagy, ha nem úgy gondolod, mint ő, nem lehetsz normális, ha egy leheletnyit is eltér a véleményed az övétől. De szerinte úgy gondolod, ahogyan ő, mert minden mondata, amit darál neked a napi politikáról, azt feltételezi, hogy szerinted is csak a Fidesz. Amikor egy fél mondattal, vagy egy kérdéssel elárulod, hogy neked egyáltalán nem csak a Fidesz, akkor természetesen nagyon hülye vagy. Vak vagy, aki nem itt él, csak testben. Példákat hoz a történelemből, majd példákat hoz az elmúltnyolcévből. Nekem elhiheted, a bátyám történelem szakon végzett, csak most épp hajléktalan. Nem az ő hibája! Hangját felviszi, nem hagy időt, lehetőséget a válaszra, mert mindig neki van igaza, mint a Fidesznek. Te kussolj és térj meg, különben nem leszel a barátja a vad fideszesnek.
Viktor nála szent. Vitrinben tárol róla fotót. Vagy egy magasztaló könyvet. Kettőt. Igazi államférfi. Nem lett volna szabad kiengedni a hatalmat a kezéből 2002-ben, akkor ma már mi lennénk az új Svájc. – suttogja áhítattal.
A vad fideszes érti a Fidesz logikáját. Csak várd ki a végét, majd meglátod. Lesznek itt még vadabb dolgok is, mert mindennek megvan az értelme. A médiatörvény túl lágy lett, még mindig ocsmányul támadják itthon a miniszterelnök urat. Ezeket a blogokat kéne valahogy jól megregulázni. – mondja hátradőlve.
Neki még Szíjjártó Péter is szimpatikus. Stramm gyerek, érti a feladatát. Nagy jövő áll előtte. Miért? Csak a dolgát végzi, és azt kitűnően. Megmondja, amit meg kell mondania. Megbízható ember. S van neki egyfajta fiatalos, hogyismondjam, kisfiús kisugárzása, ami jót tesz a megítélésének. – magyarázza.
A folyamatos támadásokról is megvan a véleménye. Mi? Milyen lapok? Liberális neobolsevik zsidó összeesküvők írják. Mutass egy cikket egy mérvadó jobbos, vagy közép újságból, amelyik elmarasztalja Viktort. Ki kell állnunk az igazunkért, ha újra nagyok akarunk lenni. Viktornak igaza van. Az unióban folyamatosan elmarasztalnak minden államot, meg leminősítenek, ez is csak a liberális neobolsevik zsidó propagandának köszönhető, hogy velünk ennyit foglalkoznak. Ezek el akarják foglalni Magyarországot, be akarják darálni, hát még mindig nem látod, mire megy ki a játék? Ha nem fogunk össze, nekünk végünk. Ezért kell a nemzeti összefogás, ezért, azért az új alkotmány, az alaptörvény, ezért, hát még mindig nem érted? Háború zajlik! Magyar vagy te egyáltalán? – ordítja a fejedbe, majd lehiggad és kifújja az orrát.
Ha megmutatsz neki egy négy-öt-tíz évvel ezelőtti linket, videót, cikket, fotót, bármit, amin épp azt mondja egy fideszes politikus, hogy mondjon le az MSZP, mert 300 Ft lett a benzin, vagy 250 az euró, vagy bármi ilyesmi, az manipuláció, hazugság, összeesküvés, lejárató kampány. De leginkább igazuk volt, mert ha akkor lemondott volna Gyurcsány/Horn/Bajnai/Medgyessy, akkor ma már csak 150 Ft lenne egy liter benzin, természetesen a 15 éve kormányzó Fidesznek köszönhetően. De így mit vársz? Szarból nehéz várat építeni. És folyamatosan gáncsolják őket. Már egész Európa is. Még hogy Viktátor. Egy erőskezű, határozott vezető, akitől berezelt egész Európa. Félhetnek is, most jön a java! – mondja újra felemelve a hangját, majd hozzáteszi: a Jobbik már túl durva, szélsőségesek, csak azért hozták őket létre, hogy gyengítsék a Fidesz - mondja bólogatva, de azért ő maga többet zsidózik, mint az összes jobbikos együttvéve.
A vad fideszes polgárnak képzeli magát. Eseményeken vesz részt, ha meghallja a fideszes hívószót. Ez annyit jelent, hogy eloldalog az önkormányzathoz, ha meghívnak egy jobber újságírót, hátha van ingyen bor és pogácsa. A kultúra nála odáig terjed, hogy egyszer elsétált a helyi Wass Albert mellszoborig, majd vissza. Magyar Hírlapot, Nemzetet vesz nagyritkán, de nem olvassa egyiket se, csak a címeket, már attól kielégül. A Népszabadság szennylap, az ATV hitgyülis zsidó neobolsevik képződmény. Kálmán Olga meg egy baszatlan picsa, aki mindig a mieinkkel genyózik. Láttad a liBajnai interjút? Ez az Olga, kérlek szépen, állítom, szerelmes lett a Gordonba, olyan áhítattal bámult rá. – elemzi nagy szakértelemmel az interjút.
A vad fideszes posztol a Facebookon is. Ha véletlenül megjelenik egy cikk arról, hogy egy dél-afrikai állam magasztalja az új alaptörvényünket, alkotmányunkat, Schmitt Pálunkat, akkor azért odabiggyeszti, hogy „Kedves ismerőseim, ez a cikk elkerülte a figyelmeteket”. A két lájk (ebből egy önlájk) jelzi is két hét múlva, hogy ez mekkora revans volt.
A vad fideszes belül már fájlalja a kurva drága benzint, de azért hazafiságból még havonta eljár tankolni kétezer forintért. Szerinte természetesen ezért is Gyurcsány a hibás, meg mondjuk még Horn Gyula. Anyázza is őket szaporán, amint „leemelték a zsidók a pénzt a kártyájáról.”
A vad fideszes buzdít a kormány melletti tüntetésre, de ő maga semmi ilyenen nem vesz részt, legfeljebb a Hír TV képernyője előtt gajdol befröccsözve, ha megy a közvetítés. Az igazat megvallva még szavazni sem volt soha, épp nem ért rá, másnapos volt, vagy valami ilyesmi, de a lényeg az, hogy ő az igazi hazafi, ő magyar, és dögöljenek meg a mocskos tetű kommunisták. Hajrá magyarok! - még az anyósát is így köszönti, aki még úgy tudja, Kádár van hatalmon.
A vad fideszes csak igazán a demokrata. De csak akkor fog teljesen lehiggadni, ha végleg bedarálják, eltörlik az MSZP-t és a többi zsidóbérenc, neobolsevik pártot, tagjaikat bebörtönzik, felakasztják. Akkor jön el a jó világ. Mert ez egy háború, a magyarok harca, érted már? – kérdi mélyen a szemedbe nézve.
A többit kommentben olvashatjuk a vad fideszes és vad nem fideszes olvasóktól.
mrbateman 2012.01.19. 16:04:57
Azt lehetne, h. a jövőben a trollmágnes posztokat ezzel az időzítéssel tegyéteki ki!
Momina 2012.01.19. 16:16:20
[c] 2012.01.19. 16:19:20
undormány (törölt) 2012.01.19. 17:14:13
nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.01.19. 17:23:25
chipshop (törölt) 2012.01.19. 17:31:25
brutuska 2012.01.19. 17:42:14
Fapuma (törölt) 2012.01.19. 17:46:12
bőrmók 2012.01.19. 18:16:14
Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!!!
És gyertek el a tüntire minél többen! Mutassuk meg, hogy Többen vagyunk!!
[c] 2012.01.19. 18:35:38
brutuska 2012.01.19. 18:40:42
2012.01.19. 19:10:11
ezeket a mostaniakat nem ismerem, de hát ezek is csak embrerek, ahogy látom.
Egyszer még a szerelmes emszpések a drága Gyulának is bemutattak, a mi Gyulánk, hát majd elájultam, szerintem nincs olyan kisméretű pufajka, ami annak nagy ne lett volna. A csajok ettől eltekintve úgy bámulták, hogy ott bugyi szárazon nem maradt.
Orbánviktor-fan nyugdíjas klubbhoz is volt már szerencsém, kivágott képekkel teleragosztott konyhaszekrény is meg volt.
Már semmin nem lepődök meg.
Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.01.19. 19:11:47
Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.01.19. 19:23:52
– Látod, emiatt a fasiszta attitűd miatt vagytok szalonképtelenek Európa számára…
– Hogy lennénk már fasiszták?! Hát, a Deutsch Tomi is, tudod…
– Nem érdekelsz, fasiszták vagytok, és veszélyeztetitek a Szólásszabadságot, a Köztársaságot és a Demokráciát. Föl kéne akasztani az ilyeneket, a kiadványaitokat meg betiltani és bezúzni…
[c] 2012.01.19. 19:34:03
bőrmók 2012.01.19. 19:52:29
Köldökszösz (csodalampa) 2012.01.19. 19:57:31
Vannak a kommunisták és a nemzeti mázzal leöntött kommunisták. Egyszer talán lesz rendszerváltás nálunk is.
Hal Stanton 2012.01.19. 20:37:51
dobozoló · http://dobozolo.blog.hu 2012.01.19. 20:49:23
KürtiT (Tromb74) 2012.01.19. 20:52:57
Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.01.19. 21:09:33
"A vad fideszes posztol a Facebookon is. Ha véletlenül megjelenik egy cikk arról, hogy egy dél-afrikai állam magasztalja az új alaptörvényünket, alkotmányunkat, Schmitt Pálunkat, akkor azért odabiggyeszti, hogy „Kedves ismerőseim, ez a cikk elkerülte a figyelmeteket”. A két lájk (ebből egy önlájk) jelzi is két hét múlva, hogy ez mekkora revans volt." Az önlájk, valami félelmetesen találó erre az állatfajra :D
csi szi 2012.01.19. 21:10:14
Ismerőseim közül pedig mindig is inkább a ballib beállítottságúak voltak azok, akik kéretlenül-kérdezetlenül tukmálták a véleményüket, ill. feltételezték mindig alapból, hogy az ő oldalukon vagyok (mint minden szerintük "normális ember"). De mondjuk fővárosi vagyok, ez árnyalja a képet kicsit.
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.19. 21:39:59
Erre minden józan ember számitott és már kétség sem vol felőle miután az EU elnökségünk kezdetekor beinduló egyetemes össztámadás beindult és azóta is folyamatosan tart belföldön a külömböző akciókon(charta, 4K, szolidaritás, millások, egyes szakszervezetek, stb), na, hogy DK Böszméről már ne is beszéljünk.
Elég bánatukra eddig nem sok eredménnyel. Nem is titkolva többhelyen megmondták, hogy beinditják a nemzetközi akciókat is. Na most ennek látjuk a végkifejletét.
Ha ezt pokerarccal és nyugodtan, csak az ország kormányzására és az elindult uton minden kapkodás nálkül mennek az uton és tartják az írányt, akkor ez is el fog ülni, mivel eljőn mindenkinél az igazság pillanata és azok az internacionalista barátok is fontolora fogják venni, hogy meddig éri meg arcvesztés nélkül a "magyarországi" barátai szekerét tolni.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.19. 21:54:46
@altoid: buliból jössz? ;))
[c] 2012.01.19. 22:01:11
mrbateman 2012.01.19. 22:04:33
Direkt írtad olyanra, h. semmit se lehessen érteni?
Vigyázz!!! Figyellek ám!!
renz 2012.01.19. 22:41:32
Merlot 2012.01.19. 22:56:09
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.19. 22:59:54
Komolyan érdekelne.
(mert kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy a vérjobberek aluliskolázottak népes táborába tartoznak)
Merlot 2012.01.19. 23:01:18
Ahogy elnézem a tündöklő arcodat, ma te is megvoltál valakinek. :)))
Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.19. 23:17:41
Azt esetleg megfigyelted már, hogy a Miniszterelnök Úr személye iránt feltétlen gyűlölettel viseltetők közt kik találhatók meg mintegy 95%-os arányban? Olyanokra gondolok, akik napi 3-5 posztot tolnak ki facebookon a témáról, és több mainstrem blogba is bekommentelnek, ne adj Isten írják.
KürtiT (Tromb74) 2012.01.19. 23:17:50
Altoidunk csapott egy görbe estét. :)
2012.01.19. 23:26:43
Te merre jártál az elmúlt két évben?
Kapkodás nélkül, nyugodtan, irány...
2012.01.19. 23:28:47
tucano 2012.01.19. 23:45:38
Jakab Andor 2012.01.19. 23:48:21
Ezt a nemzeti hatóságnak írom, hogy kérem kivizsgálni ezt az oldalt. Bevallom, hogy régebben én is írtam médiába de akkor még megvolt a tisztesség és ez a mocskolódás már minden határon túlmegy.
Remélem, hogy mások is feljelentenek benneteket ti patkányok, mert tudjátok meg, hogy sokan vagyunk.
Ami itt megy, az már minden határon túl tesz.
Ráaádásul a kiskorú gyerekem is olvashatja és olyan szavak vannak benne, ami nem szép.
Nektek meg annyit tudok hozzátani hogy tanulhatnátok egy kis jómodort, ha már így hívnak.
én régen még olvastalak benneteket, amikor nagy ritkán valami igazat is irtatok, és akkor az tetszett, de most 1 olvasóval kevesebb.
Azt aztán leshetetitek, mikor jövök ide többet.
Geci kurva anytátokat, azt.
GarneTT 2012.01.19. 23:55:27
KürtiT (Tromb74) 2012.01.20. 00:03:30
Nem Penny hajója 2012.01.20. 00:05:01
Orbán Viktor pedig a legdrágább nekem a világon.
Jakab Andor 2012.01.20. 00:09:42
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.20. 00:13:43
KürtiT (Tromb74) 2012.01.20. 00:16:12
Jakab Andor 2012.01.20. 00:24:24
Jakab Andor 2012.01.20. 00:27:02
Nati Walter 2012.01.20. 00:31:48
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.20. 00:33:59
Brushy 2012.01.20. 00:45:17
Jakab Andor 2012.01.20. 00:49:07
Dr. jegeket_bérleteket 2012.01.20. 01:21:42
komplikato 2012.01.20. 02:26:31
borzzz 2012.01.20. 03:09:04
(PS. csaxólok, hogy legújabban a Többség nagy kezdőbetűvel irandó)
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.20. 06:32:21
KayaIbrahim 2012.01.20. 07:03:52
Én speciel a Rottenbiller utcát viszem. Ott akasztjuk a jobbikos nácikat!
Jeruzsálem így akarja és így is lesz!
Etniez 2012.01.20. 07:33:35
Nadiposzi (törölt) 2012.01.20. 07:43:17
Túl sok mandinert olvasol, vigyázz, még megárt.
nyuszy 2012.01.20. 07:46:00
Ez nekem is feltűnt már. Az igazi jobboldali beállítottságúak képtelenek úgy leírni egy mondatot, hogy komolyan lehessen venni. Persze erről a bolsevik zsidók tehetnek, akik tönkretették az oktatást.
SPU 2012.01.20. 07:55:34
(A posztot nem olvastam, mert hosszú, ezért is választottam e rövid és mégis frappáns hozzászólást, mely bárhová, bármikor - jelentős közösségi haszon reményében - beilleszthető.)
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.20. 07:56:18
hácsé meg egyre kevésbé esélyes arra, hogy a hat (vagy már hét?) könyve valamelyikét olvassam... nem mintha ez zavarná, gondolom.
2012.01.20. 08:06:14
SPU 2012.01.20. 08:13:03
.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.20. 08:24:18
sokkal egyszerűbb, frappánsabb és mulatságosabb lett volna egy best of mandiner-kommentek összeállítás :)
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.20. 08:35:50
@vészmadár (pica pica): nincs semmiféle reklámszerződés, drágám. Csak azért mondom, mert egyre gyakrabban olvasok ilyet, hogy kell a kattintás meg a pénz stb. stb.
tintamin 2012.01.20. 08:44:49
Ezért különdíj: "Geci kurva anytátokat, azt. "
Egyébként a posztoló kihagyta a "keresztyéni értékrend"-et.
tucano-nak is köszönet, rég röhögtem ilyen jót, csak így tovább.
Hofiért kiált a kor.
Ernoke 2012.01.20. 08:49:20
Aztek68 2012.01.20. 08:51:33
Biztosan vannak ilyen fideszesek, de ez igaz minden pártra.
Ezek a posztok meg semmire nem jók, csak a napi pankráció-igény kielégítésére. Azért jó, hogy vannak emberek, akiknek ilyesmire is van ideje.:-))
Trollmágnes...ez jó:-)) Ez tényleg az...
gyz 2012.01.20. 08:55:51
Ernoke 2012.01.20. 09:04:01
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.20. 09:13:37
MACISAJT 2012.01.20. 09:15:39
Hazug Hal vagyok, uram. De ez nem igaz.
:)
egerészölyv 2012.01.20. 09:41:38
- a magyarság genetikai szolgalélek, moslékzabáló disznó!
(Bartus, egy másik: úgy van, éljen!)
- nincs olyan érvényes mondat, hogy a magyarság genetikai szolgalélek!
(Bartus, egy másik: úgy van, éljen!)
- az a mondat érvényesen úgy hangzik, hogy a magyarság genetikai szolgalélek!
(Bartus, egy másik: úgy van, éljen!)
egerészölyv 2012.01.20. 09:44:36
egerészölyv 2012.01.20. 09:47:22
bőrmók 2012.01.20. 09:48:19
Winston Smith 2012.01.20. 09:53:33
Na ez az a rész, ami általában nem igaz. Akiket én ismerek, az a szavazás napján reggel 9-ig leszavaz, és utána egész nap a hasonló pártállásúnak gondolt szomszédokat, kollégákat, rokonokat cseszteti, hogy voltak-e már szavazni, mert ugye most az egész ország sorsa forog kockán.
Rosszabb esetben ő fuvarozza a lefizetett cigányokat szavazni.
mrbateman 2012.01.20. 09:56:27
Nagy ember lettél! Aztán viseld magad emberül!
Felháborító, h. itt már mindenki palizál...kiváncsi leszek mivel jön majd ez a libsi szarszivattyú, h. a modoros blog is törzsanyag, ténymegállapításokat tartalmaz?! Phejj! Szégyenlem, h. magyar vagyok!
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.20. 09:58:22
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.20. 10:21:36
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.20. 10:26:04
Én a sajátjaimat szeretem igazán, de mindennapra nem jut. De ez már így megy pár éve :)
Édy, aki Endre 2012.01.20. 10:31:27
bőrmók 2012.01.20. 10:36:39
KürtiT (Tromb74) 2012.01.20. 10:56:19
Talán ha az ezredes eltekintett volna a bevezetőtől...
charlie sheen 2012.01.20. 11:12:52
Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.20. 11:47:52
Elnézéseteket kérem, de pontosan ezért lettem én kijelölve erre a nemes feladatra. Ha eltekintettünk volna ettől, most is itt őrjöngenétek, és dobálnátok reszelt almával a gondozókat, mint a Cohn-Bendit féle csimpánzfalka.
pixeltoki 2012.01.20. 11:56:17
Év szándékos önártalom
1990 4 133
1991 3 993
1992 4 000
1993 3 694
1994 3 625
1995 3 369
1996 3 438
1997 3 214
1998 3 247
1999 3 328
2000 3 269
2001 2 979
2002 2 843
2003 2 801
2004 2 742
2005 2 621
2006 2 461
2007 2 450
2008 2 477
2009 2 461
2010 2 492
KürtiT (Tromb74) 2012.01.20. 12:02:11
Ennél azért komolyabb felütés kell, hogy kihozza belőlünk a habzószájú vérliberálist. Úgy tűnik, kicsit túl paráztad a dolgot.
Mitya Ivanov 2012.01.20. 12:10:41
orojan.blog.hu/
és nem olyan, mint amit ez a Kurszk nevű gennycsomó idehányt
mrbateman 2012.01.20. 12:10:42
Valahogy ezt még össze kell fésülni a lélegeztetőgéppel, mint a szociálpolitikai/jóléti teljesítmény egyezményes mértékegységével.
Mitya Ivanov 2012.01.20. 12:13:37
ki ne felejtsd az abortuszok számát sem, az is fontos mérőszám
KürtiT (Tromb74) 2012.01.20. 12:15:24
mrbateman 2012.01.20. 12:26:31
A hipotézisemet mindenesetre be fogom bizonyítani ezt garantálom. Minden oldal ajánlatát várom arra vonatkozóan, h. melyik oldalnak kedvezzen a hipotézis! Címem: bateman@yadvashem.hu
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.20. 12:26:59
panelburzsuj 2012.01.20. 12:43:42
Na ja.
De amíg az előző évezredben magánokok miatt gyilkolták magukat, a 21. században már Gyurcsány és Orbán a főfő kiváltó.
Csak a statisztikusok is le vannak fizetve. Azért nem nyilvános ez a tudás.
KürtiT (Tromb74) 2012.01.20. 12:50:22
Fapuma (törölt) 2012.01.20. 13:32:39
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.20. 13:46:10
bőrmók 2012.01.20. 13:47:55
bőrmók 2012.01.20. 13:55:34
tarackos 2012.01.20. 14:15:41
Megjegyzem a másik oldalon is meg van ez a sablon, nem is nagyon különbözik ettől. Ez a bűne a politikai, gazdaság, értemiségi elitnek, hagyta idáig butulni a közbeszédet. Igénytelen kocsmai prolistílus megy '98 óta...
szopacs 2012.01.20. 14:34:26
Bajtársaim, igaz magyarok előre az új és megújulni akaró nemzetünkért! Harcra fel! ELŐRE!!
combo 2012.01.20. 15:05:13
fonó 2012.01.20. 15:10:12
fonó 2012.01.20. 15:14:37
fonó 2012.01.20. 15:21:05
charlie sheen 2012.01.20. 18:15:38
Akinek jó ízlése van, az nem huny szemet a visszásságok felett és főleg nem nyal be elvtelenül, csontig a fideszmaffiának. De sajnos van igény a szolgaiságra ebben az országban....
666E 2012.01.20. 18:50:36
Szerintem ha István király élne, felnégyelné.
Amúgy nem szavaztam elkerülve ezáltal a 4 évig tartó megbélyegzést.
Jakab Andor 2012.01.20. 19:03:34
Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2012.01.20. 23:42:45
Ez zseni, benne van minden, művészet, humor, és az elfojtott indulat, amit mindenki elmondana ezeknek, ha merne. Mondjuk az ész hiányzik.
@Modor Tibi:
Jómodor, hát ez volt a blog csúcspontja szerintem, kár, hogy nem én találtam ki. Andort a Modorosba!
narmer 2012.01.21. 08:32:07
petrice 2012.01.21. 11:27:01
zaturek 2012.01.21. 12:09:22
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.21. 13:10:42
@fonó: az biztos is. Pl. narancsos buktát faltak a Köztársaság téren, tök jó :) volt legalább önkritikájuk, de hát a nép az ilyen... :(
Dachstein 2012.01.21. 13:31:05
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.21. 14:17:52
@Modor Tibi: A biciklisfutár LMP-seket kifelejtetted (bár lehet, hogy már nem is léteznek). Persze a végkövetkeztetés lejött így is: egy a tábor, egy a zászló, a Nemzet nem lehet ellenzékben! Hazánk nem rés, hanem erős bástya!
combo 2012.01.21. 16:44:48
MSZP: VOR-öltönyös átvedlett marxista-leninisták. Szürkébbek, mint Lengyel László kardigánja.
Jobbik: Még tanulgatják az angol vécé használatát. Elnök: Zázrivecz Gábor
LMP: Szabó Tímea jó nő. Mást nem sikerült kiderítenem erről az alakulatról.
Ezzel felsoroltam a baloldali pártjainkat.
Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.01.23. 08:52:51
wirth6 2012.01.24. 01:02:03
pixeltoki 2012.01.25. 09:02:50
próbáld értelmezni a fórumot, erre írtam tényeket:
@Modor Tibi: :) nyald csak a seggét a furcsány fegyencednek. Mintha ő nem lett volna diktátor. 8 évnyi regnálása alatt tudod hányan lettek öngyilkosok ebben az Országban?
Daenerys 2012.01.29. 20:36:40