Ma ismét olyasmivel voltam kénytelen akaratomon kívül szembesülni, ami sokszorosan haladja meg ingerküszöbömet. Azt hiszem nem vagyok egyedül, amikor végre azt mondom neked, elég volt! Elég volt ebből! Emberi és erkölcsi kötelességem azt diktálja, hogy ebben többet nem szabad részt vennem. Fájó ez ám, hisz oly hosszú időt töltöttünk el egymással, s oly gyümölcsöző volt minden alkalom. Nem bírom azonban tovább nézni, tűrni, hallgatni ezt. Ez nálam elvi kérdés. Megadtam a lehetőséget, hogy változtass. Szóltam, figyelmeztettem, óva intettem többször is. Hol halkan, hol kicsit hangosabban, hol toporzékolva. Lehet, mégsem volt elég erős a hangom, hogy áttörje a hallgatás bűnösen vastag falát. Lehet, hogy ezért az egészért bizony engem is terhel felelősség, de az önvizsgálat napja legyen más, mert a mai nap a búcsúé.

A búcsúé, ami mindkettőnknek fájdalmas ugyan, de hosszú ideje érett már. Érett már, mert olyan irányba haladsz, mit haladsz, egyenesen száguldasz, robogsz ezzel a szerelvénnyel, amely csakis szakadékba vezethet. Ma Magyarországon olyan káros folyamatok zajlanak, amelyek veszélyeztetik a stabilitást és a társadalmi békét, a te tevékenységed pedig nemhogy ezek ellen szólna, de sokszor még lovat is ad a szélsőségesek nyerge alá. Pedig olyan szépen indult minden. Nagyokat kacagtunk jobbnál jobb, szellemesebbnél szellemesebb szösszeneteiden, de a fránya politika mindenhova beszivárog és megmérgezi a környezetet. Persze én tolerálom, ha valaki más világnézeti alapokról szemléli a dolgokat, de azért azt már nem, hogy ennyit foglalkozzon a politikával. Jó, persze, ha azon az oldalon lenne, amelyiken én, akkor bizonyára távolabb lenne ez a bizonyos mezsgye, nem tagadom.

Szóval a lényeg az, hogy ennyi. Ne keressük tovább egymás társaságát. Tényleg ne. Megyek, távozom. Tényleg. Nem viccelek. Ez most nem poén. Soha többé nem fogok visszatérni ide, illetve megfontolás tárgyává teszem, hosszú idő utáni megfontolás tárgyává. Ha képes vagy belátni a hibáidat, bűneidet, képes leszel végre megújulni, akkor talán még lehetünk partnerek. Szóval akkor ennyi. Tényleg. Most még nézzük egymást, de nemsokára hátraarcot csinálok, és óvatos léptekkel megindulok előre. Persze azért adok esélyt, és néha-néha vissza fogok tekinteni rád, óvatosan, szemlesütve, hogy hátha meggondolod magad, de ha nem, nem. Tényleg elegem volt, mondtam már. Szóval akkor legyen meg, és mondjuk ki egymásnak: Szervusz, a viszontlátásra!

...

Naaaaaaa, Róbert Gida! Micimackó! Ne csináljátok már ezt! Fogjátok meg a kalapácsot és szögeljétek vissza a farkamat a helyére! Úgy sokkal könnyebben vissza tudtok húzni a Százholdas Pagonyba, ami nélkül egy hetet sem bírok ki, és nyilván az se bír ki nélkülem. Ugye, engem szerettek igazából legjobban a játékok közül? Hát én vagyok a legszebb, legnagyobb és legdrágább, én ülök a leghosszabb ideje a sarokban. Nyilván engem szerettek. Tudom én jól.

Ugye?