Tisztelt Vezetőség!
Az idei évben többször is felmerült bennem a gondolat, hogy írok Önöknek, de a mai nap végképp arra sarkallt, hogy leírjam zavaros gondolataimat a Pastrami Étterem tevékenységével kapcsolatban.
Törzsvendégnek - becsült törzsvendégnek mondhatom magam a Pastramiban, már a panyovás időkben is gyakran fordultunk meg erre a családdal - a Skála Sprintben vettük a legendás sípolós cipőt a gyerekeknek, és vásároltunk a Cash & Carryben is elégszer. Micsoda öröm volt, amikor megtudtam olyan 5-6 évvel ezelőtt, hogy világszínvonalú éttermet terveznek ide a Sun Palace alá fúziós látványkonyhával, ahol a hagyományos magyaros ízeket ugyanúgy fellelhetjük, mint a német, amerikai vagy olasz specialitásokat... braisingelt marhapofa, tafelspitz, guinness-szelet - ráadásul a kategóriában nevetségesnek számító árakon, kiváló minőségben. Mindezzel együtt jólöltözött, jól szituált, fizetőképes, igényes és ízlésesen felöltözött, kulturáltan viselkedő látogatóközönség.
Aztán történt valami. Mintha elkezdett volna hígulni a vendégsereg. Túlságosan emberközelivé, bohémmá, családcentrikussá kezdett válni a hely: először a biciklisták, magukat művésznek képzelők jöttek egyre nagyobb számban, aztán hétvégenként a családosok a játszóházba... Én, aki már százezres nagyságrendben költöttem a pénzemből az Étteremben, először izzadt kerékpárosokat kell elviseljek a teraszon, majd a vasárnapi ebédnél sivalkodó, neveletlen gyerekeket. És ami még rosszabb: ideszoktak a környékbeli kispénzű panellakók is: megneszelték, hogy 400 forintért kiváló csapolt cseh sört kapnak, ennyiért már Ászokot is alig kapsz... mellé harapnak valami előételt, és ott terpeszkednek a többi rendes ember között ilyen diszkós ruhákban, hátizsákkal.
Kérem a Tisztelt Vezetőséget, hogy gondolják újra éttermük megfelelő pozicionálását, mert így a fizetőképes, jól szituált rétegeket hosszú távon garantáltan el fogják ijeszteni.
Üdvözlettel:
Egy talán leendő ex-törzsvendégjük.
/Köszönjük a Homárnak és idióta levélíróinak/
2011.12.18. 07:54:43
comad 2011.12.18. 08:15:15
Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.12.18. 08:18:52
Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2011.12.18. 08:37:18
A panellakónak pedig jár az olcsó sör a kemény munkával telt napok után.
panellakók? beszarok.
Az a te és a félhülye barátaidnak a baja, hogy nem veszi észre hogy az elköltött javak mögött komoly teljesítmény van. mondjuk munka. Amit a panellakó nem nagyon szeret, remélem az előétel előbb utóbb torkán akad és rájön hogy ha nincs a hozzám hasonló FI-ZE-TŐ vendég akkor neki nincs olcsó sör. Mert itt is én tartalak el, amikor a kukából zabálod a maradékot azt is csak azért teheted mert én kidobtam.
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.18. 08:41:15
Frick László Emlékzenekar 2011.12.18. 09:07:08
2011.12.18. 09:10:59
Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2011.12.18. 09:25:51
Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.12.18. 09:33:41
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.18. 09:43:19
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.18. 11:57:41
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.18. 12:12:06
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.18. 12:13:51
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.18. 12:51:24
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.18. 13:05:11
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.18. 13:05:37
Reális Randolf 2011.12.18. 13:19:06
Traktoros Pista 2011.12.18. 13:24:21
A Tyne folyó déli partja 2011.12.18. 13:43:32
Zorita 2011.12.18. 13:43:34
- és ha így rosszallóan ingatjuk a fejünket neki, hogy bizony, lehet, hogy nem volt az mégsem elég annÓ, akkor szegínyke elkezd tikkelni, és ír még egy levelet a homárnak. hát, ezek is csak egy bizonyos pontig szórakoztató emberek, az biztos... :))
2011.12.18. 14:03:48
Elveimmel ellentétben tegnap még is elfogadtam egy SPD-s mikulást, de haza hoztam a betegemnek, feltételezve, hát ha ő szimpatizáns (agyvérzés után nem tud beszélni, így szerencsére nem tudja elmondani).
Az Apotheke ajándékokat azonban mindig lenyúlom, mert mindig kis praktikus cuccokat adnak, mint sampont, mini krémet, körömollót, meg ilyeneket, a betegeim semmit nem látnak ezekből, ezt úgy tekintem mindig mint a jutalékot, elvégre az én döntésem, hogy melyik patikába megyek.
Általában jó esik ha valahol vásárolok és ajándékot adnak, feltéve ha az valami praktikus, pl, bevásárló kocsi csipből már annyi van, hogy akár vissza sem kellene vinni a kocsit, de amikor elmentünk egy BNW bemutatóra az ott kapott lufiktól igyekeztem rövid uton megszabadulni, az első sarkon elengedtem, hagy repüljön.
A Tyne folyó déli partja 2011.12.18. 14:05:45
➊ 2011.12.18. 14:13:24
2011.12.18. 14:28:20
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.18. 14:42:46
mrbateman 2011.12.18. 16:09:50
Nem akarja, h. 15 év múlva koszos körömmel ujjazzák meg a gyereket (most nem tudom, lehet, h. fiú, de ma már ez sem garancia) egy szabadtéri ottalvós fesztiválon! Jobb az ilyet tudatos nevléssel megelőzni!
Édy, aki Endre 2011.12.18. 17:38:08
A klasszikus...
„Harcra fel és irány a legközelebbi játszótér, aminek persze zártnak és EU-konformnak kell lennie, mert a tudatos anyuka egyik rémálma a homokban lerakódott kutyapiszok által okozott vakság. A mi esetünkben a kiválasztott park a Szent István park, ami szép, gondozott, tiszta és jól szituált szülők látogatják csemetéikkel. Több hónapos játszóterezés, ismerkedés után pedig szépen lassan kibontakozik előttünk a játszóterek világa. Sokfajta anyuka van, de az én kategorizáló elmém nem bírja ki, hogy különféle csoportokat ne állítsak fel.”
Édy, aki Endre 2011.12.18. 17:46:33
medvedr 2011.12.18. 19:00:51
Mogyoró007 2011.12.18. 19:21:11
Mogyoró007 2011.12.18. 19:30:20
2011.12.18. 20:21:43
Lassan tényleg nem ártana már szervezni egy usztafkát a bloggerek meg a törzskommentelők között valami hangulatos budai parkerdőben. Csak a bujkáló feszültség levezetése végett, hogy aztán helyreálljon a béke.
A homáros poszthoz: egy régebbi Morrison's-os írás sajnos túl magasra rakta lécet, de mindenképp szuper ez is.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.18. 20:31:10
Styxx 2011.12.18. 23:05:20
Ikea-játszóházban
MobilKém1 · http://mobilkem.hu 2011.12.19. 12:00:01
kavicsq 2011.12.19. 12:23:36
magyar-magyar szótár 2011.12.19. 12:43:24
Szóval a Szlovák út kertvárosi részein lapuló szőrsapós bundáskenyérszagúakról se feledkezzünk ám meg!
Ernoke 2011.12.19. 12:55:38
magyar-magyar szótár 2011.12.19. 13:06:16
profile.ak.fbcdn.net/hprofile-ak-snc4/372984_212391062127760_1558120308_n.jpg
ingyenmedve 2011.12.19. 13:15:07
gyorossyerno 2011.12.19. 14:57:12
A helyzet az, hogy tényleg rohadt idegesítő tud lenni néha, hogy a ragadványtevékenységek nehezítik az eredeti funkció betöltését. Budakalászi CORA-ba járok, és bizony idegesít a sok kóstolgató-mániás, akik képesek sorba állni 3 gramm ingyensajtért, és akik miatt nem lehet közlekedni a sorok között. És egyre többször kapok el olyan beszélgetést vásárló-csapattagok között, amiben azt ellenőrzik, hogy nem hagytak-e ki valami kóstolást, meg megy a rikácsolás a zasszony részéről a férjnek, hogy hova sietsz, még nem is "kóstoltunk".
Azaz már neve is van. Rettenetes.
Nem jobbak ám ők, mint akiknek hétvégi program a plázában nézelődés...