Az időközi választás

2011/11/14. - írta: Modor Tibi

Ha van az országban olyan pont, ahol a választópolgárokat nem lehet megvezetni a Fidesz médiapropagandájával, az leginkább a II. kerület. Itt felelősen gondolkodó, tudatosan szavazó, viszonylagos jólétben élő polgári réteg alkotja a népesség túlnyomó hányadát. Ezeket az embereket nem lehet kósza ígéretekkel, száraztésztával meg konzervekkel megvezetni. Ha valaminek van tétje, az most ez a választás lesz. Ha sikerülne a fideszes Láng Zsoltot megszorongatnia a közös, nemes cél érdekében egyesült ellenzéknek, az az első ledőlő narancsbástyát jelenthetné az országnak. Ez lehet Orbán Viktorék Sztálingrádja, egy kolosszális presztízsveszteség. Ami után elhihetjük, hogy meg lehet dönteni a despota uralmát. Mindenki, aki csak egy kicsit is úgy érzi, hogy mást kapott, mint amire szavazott, aki megálljt szeretne parancsolni a fideszes úthengernek, az szavazzon az ellenzék bármelyik jelöltjére. Hatalmas lehetőség előtt áll most az elégedetlenek, csalódottak, igazi demokraták tábora.

Mindegy, hogy tavaly szavaztál-e vagy sem - most kell megmutatni, a fülke magányában kinyilvánítani véleményedet. Nem szabad félni - ennyi még maradt: a szabad, titkos választás joga. És meg kell tanulni, hogy a választásokat nem a facebookon nyerik, hanem még mindig az urnáknál. Szép dolog az egymilliós tüntetés és a közös éneklés, de most tenni is kell. Választani. Ne hagyjuk, hogy hétfőn megint rajtunk röhögjenek ennyi munka után, hogy gúnyosan üljenek tort a legyőzöttek felett. Az nem lehet, hogy ennyi kemény munka és küzdelem után ne sikerüljön!

Hát igen, ez sajnos várható volt. Nem gondolhattuk komolyan, hogy majd pont a Rózsadombon, ebben a fideszes fellegvárban fognak előretörni az ellenzéki erők. Itt olyan lekenyerezett bázisa van a jobboldalnak (ami nem is jobboldal), hogy ez még akár évtizedekig kitarthat. Nem csoda: az egykulcsos adóval ők jártak jól. A budai úriasszonyok újra megszavazták a kormánypártot, a felső tízezer meghálálta a mi pénzünkből támogatott végtörlesztést. Ők még nem érezhették pártunk és kormányunk áldásos tevékenységének hatásait. De ami késik, az nem múlik.

Akkor számolgassunk csak! Szorítkozzunk a puszta tényekre - ez általában a mi kedves, bölcs vezérünknek és csatlósainak nem szokott menni. Ezt a választást egyértelműen az "Elegem Van A Politikusokból" nevű formáció nyerte. 38,45%-os részvétel? 61,55%, tehát közel kétharmad nem ment el szavazni. Annak ellenére, hogy hatalmas mozgósítás volt, csak ennyi sikerült. Ezen felül 47,39%, közel a fele az ellenzékre szavazott. Adjuk csak össze - ez már nem mindegy, ugye? A Fideszre ellenben az összes választásra jogosult alig több, mint 20%-a adta le a voksát - ez megint azt jelenti, hogy 80% nem szavazott a kormányra. És nézzük meg, hogy tavaly áprilisban ugyanitt hány szavazatot kaptak, és most mennyit... a kétharmadnak egyszer s mindenkorra vége, a múlté. Nem hivatkozási alap többé.

Meg hát ez lényegtelen. Ez egy súlytalan választókerület, nincs tétje - ráadásul még a DKP se tudott elindulni. 2000 óta minden időközi választáson Orbánék győztek, 1990 óta is mindig csak a jobboldal. Miért lett volna pont itt, pont most másképp? Sokkalta érdekesebb eredmények jöhetnének ki egy billegő kerületben, mondjuk Miskolcon vagy Püspökladányban... ja, ott is most volt. De még nincs veszve semmi! Kompromisszummentes összefogással és egy tudatos kampánnyal még le lehet még győzni Láng Zsoltot. Ehhez csupán az kell, hogy legyen Karácsony Gergőnek és a többieknek gerince, és lépjenek szépen vissza a demokrácia védelmében. Máskülönben ő maga is a fideszesség vádjába süllyed.

441 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.14. 12:24:42

Tibi!
Én eddig igazán sokat tűrtem, de hogy egy nap két fideszes bérposzt is megjelenjen a modoroson, az már igazán sok(k)
Szomorúan távozom...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.14. 12:40:16

@Kurtz ezredes: Kurtzi, takarodj, vidd az összes haverod!

ex-dr. vuk 2011.11.14. 12:44:01

@Kurtz ezredes: nyilvanvaloan minden "berposzt" ami fidesz ellen valo. Koszonjuk a reszveteledet, jobb is, hogy itthagysz minket ;)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.14. 12:44:27

@Modor Tibi:
Megyek is, mindenképpen. Viszem magammal az összes európaiként gondolkodót, te meg maradj itt boldogan a sok acsarkodó, gyülölködő emberrel, velük építs demokráciát...
Megyek már tényleg, ne is marasztalj, mindjárt indulok.

Édy, aki Endre 2011.11.14. 12:58:43

@Kurtz ezredes:

Nem is való az européerségnek a polgári utánérzés posványában hempergők látványa.

Vejmár! :)

A Buszos Karesz 2011.11.14. 13:03:38

nem igaz, h senki sem látja be végre, hogy ezt az országot egyedül a Gyurcsány tudja kirángatni a szarból. szánalmasak vagytok :(

(ja gecc, most fedeztem fel a besztszeller-generátort:DD)

Urban Gorilla · http://urbangorilla.blog.hu/ 2011.11.14. 13:19:11

Oké, hogy ezzel poénkodunk, de az emberek számára azért nem olyan vicces. A politikai élet lenyomata sokaknak a hétköznapok szomorú valósága, még itt, a II kerületben is. Itt sem csak "újgazdagok" élnek, rengeteg a szegény ember, mert hogy - bár a sztereotíp gondolkodás mást mond - itt rengeteg a kis lakásban élő kisember. Gyertek egyszer ide, és nézzétek meg...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.14. 13:26:13

@Urban Gorilla:
Aki azt hiszi, hogy olyan jó a II. kerületben lakni, az költözzön oda!

mrbateman 2011.11.14. 13:27:44

Nem is értem minek kell időközi választani, nem bírják ki, bírják ki 2014-ig oszt majd akkor válasszanak akit akarnak...most megválasztották ezt az akárkicsodát, úgysem fog csinálni semmit, csak első dolga lesz a saját fizetését megemelni, aztán néha bejár melegedni, meg a gombokat nyomogatni és felvenni a nagy dohányt!

De nem, mi elbaszunk nemtudoménhánymilliót választásokra! Kiszámolta már valaki, h. ez hány lélegeztetőgépbe került?

Édy, aki Endre 2011.11.14. 13:30:40

@mrbateman:

"De mi kerül ezen a választáson ilyen sok forintba?" (M. László nyomán)

Édy, aki Endre 2011.11.14. 13:31:48

@Urban Gorilla:

Hát igen. Szerencse, hogy elférnek olyan sokan (hét-nyolc család is akár) az egykoron egy-két család lakta villákban.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.14. 13:34:03

Biztos jó ez a poszt, csak sajnos nem értem rá a -bizonyára sorsfordító jelentősségű- időközi választás történéseire figyelni, mivel azon kellett gondolkoznom, hogyan fogja Kerényi Gyagyás Tódi vászonba és olajba álmodni az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság tétován és magányosan üldögélő szakembereit.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.14. 13:34:06

@mrbateman:
Nézd meg a Vastagbőrön. Ott biztos megmondják, hogy egy népszavazás, időközi, Kerényi rendelte festmény hány inkubátorba, lélegeztetőgépbe, óvodai favonatba kerül. Ők az igazán tehetségesek ebben.

Édy, aki Endre 2011.11.14. 13:38:35

@Nadiposzi:

Biztos ki bírják számolni azt is, hogy egy lélegeztetőgép szétszerelve hány nokiásdobozba férne bele. Matematika über Alles. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.14. 13:44:32

@A Buszos Karesz: lebuktál, hogy így hanyagolsz minket! :))

@Urban Gorilla: igazad van, kicsit rossz érzésünk is van. Ahol még golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok csúfítják el a Mártírok úton a házak falát, ahol a Dióhéj, a Kétlyukú meg a Retek borozó mai napig tömve vannak, ott azért korántsem nagy a jólét.

@mrbateman: a magyar politikusokat egytől egyig a rács mögé kéne dugni. Mindannyian hibások vagyunk azért, hogy hagytuk, hogy ide juttassák az Országot az elmúlt 20 évben. Én Hankiss Elemérrel értek egyet: ide külföldről kell hozni szakembert, igazi politikust. Mondjuk Bill Clintont, ahogy ő is javasolta.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.14. 13:48:28

@Nadiposzi: Hülyeség. A Fidesz egymillából kiplakátolta több mint tízmilla értékben az egész kerületet. Magyarán megtakarítottak legalább kilencet.
Amúgy meg a fasznak van kedve egy lélegeztetőgépet felvonszolni a hegyoldalon.
A részvétel tényleg baromi magas volt, ha figyelembe vesszük, hogy a feketéző vállalkozók thaiföldi feleségei nem rendelkeznek szavazati joggal.
A második fordulón pedig a nyugdíjasok nem tudnak majd közlekedni a lejegesedett dombokon, ellentétben a G-mercis polgárokkal.

1 db Magyarország 2011.11.14. 13:59:58

A Jesz sárga csekkekkel ijesztgetős kampánya úgy látom mérsékelt sikert aratott.

WB_Tom 2011.11.14. 14:42:05

Rohadt egy irredenta banda. Hullik a barna eső. Ebből is kiderült, hogy a rózsadomb környékén csak fasiszták élnek, én mint vérző demokrata, sírok értük is...

Édy, aki Endre 2011.11.14. 14:49:18

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak' felszentelt hóhéri,
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek PASARÉTRE vessétek!

2011.11.14. 14:56:39

Az a legjobb stratégia, hogy a bizonytalanokat távol tartsa a Fidesz a szavazásoktól, a biztosak körében úgyis ők lesznek a nyerők még egy jó darabig. Nem megnyerni kell a bizonytalanokat, ennyi.

Édy, aki Endre 2011.11.14. 15:39:41

Monnyonle.

Csak úgy eszembe jutott. :)

Fapuma (törölt) 2011.11.14. 15:40:36

Ja. Es meg azt sem ertem, hogy hova tunt Gyurcsany Ferenc valahalegjobb miniszterelnok a facebookrol? Csak nem fugg ossze ezzel a szomoru esemennyel?

Édy, aki Endre 2011.11.14. 15:45:53

@Fapuma:

Ez sokkal fontosabb, mint az, hogy: "Hová tűnt Damon Hill?"

a_fater 2011.11.14. 15:56:01

Már régóta irritál "a szavazófülke magányában" karaktersor, meg nem csak olvasni, hallani is szörnyű, szóval ezt mindenképpen jó hogy belevetted.

Ha ez az egyedüllét is magány, akkor mit szóljunk a vécéhez és a zuhanyzóhoz, ahol nap mint nap még a szavazófülkénél is több időt töltök el. "Lehet, hogy valahol mind magányosak vagyunk?" – kérdezné a politológia-filozófia szakpárosítású bölcsészhallgató

Fapuma (törölt) 2011.11.14. 16:01:22

@Édy, aki Endre: Osszehasonlithatatlanul fontosabb. Damon Hill csak egy pillanatnyi demon volt a forma egy egen, Gyurcsanyi miniszterelnok ur pedig a magyar baloldal nagy remenysege, aki sikerrel veheti fel a versenyt a patas ordoggel, aki a szelsojobbal paktal es nem tesz semmit a veszkorszakbol szarmazo a tortenelem szemetdombjara valo eszmek ellen.

Édy, aki Endre 2011.11.14. 16:05:56

@Fapuma:

"Ez nem mehet így tovább, elvtársak. Nem, elvtársak. Illetve, elvtársak... de ez nem mehet így tovább." (H.G.)

samer 2011.11.14. 16:06:30

1. Időközin nem szokott olyan magas lenni a részvétel, ez igen is magasnak mondható

2. Már megint jön, hogy ennyi meg annyi nem szavazott a FIDESZRE, aki nem ment el szavazni, az hallgasson, volt ott elég párt választhatott volna, azzal hogy nem ment el rábízta a döntést másokra

3. A szocik meg a LMP együtt sem kaptak annyit mint a FIDESZ...

Édy, aki Endre 2011.11.14. 16:09:24

Samer nicknek most szóljunk vagy később? :)

samer 2011.11.14. 16:13:44

@Kurtz ezredes: Nem hiszem, hogy egy európai gondolkodó, más véleményét, bértolnokságnak hívná.

Peti8 2011.11.14. 16:14:27

A másikat nem merték :)

barli 2011.11.14. 16:20:44

szerintem meg az volt, hogy aki otthon maradt, az mind dkp-s. És csak azért nem szavaztak, mert nem indult a gyurcsány!
Komolyan, szánalmas ez a vergödés! Ha megszorongattátok volna a patásékat, most azon örömködnél, hogy lám, hogy megnött az ellenzék támogatottsága!
Egy tét nélüli idöközi választáson sehol a világon nem megy el annyi ember szavazni, mint egy országoson. Ha meg elmegy, akkor büntetni megy. Büntetni meg ezek szerint nem akarnak.
Úgy is mondhatnám a te logikáddal, hogy akik nem az mszpre, lmpre, jobbikra vagy a jeszre szavaztak, azok nem akarták megbüntetni a fideszt!

lobaszopiatej 2011.11.14. 16:21:43

Nos, tehát munkanélküliséget akartok, gyenge forintot, +1 millió közmunkást.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2011.11.14. 16:25:23

@barli: Büntetni… aha. Ezek majd akkor büntetnek, mikor majd a XIII. ker.-ben telt ház lesz Bayer Zsolt lakossági fórumán.
Egy lélegzetre jött ki ez a sok hülyeség amúgy?

Fapuma (törölt) 2011.11.14. 16:27:08

Jaj, tudtam hogy ez lesz, minek kellett oda kirakni ezt a szegeny posztot?

Ps. lemaradtam, miafasz az a jessz? Azon kivul, persze.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2011.11.14. 16:27:18

"Inkább nézzenek buzinak, mint fideszesnek!"

milner 2011.11.14. 16:31:25

Azért az beszédes, hogy egy olyan párt nyerte meg ezt a fordulót (és 99%-ban vinni fogja a következőt is), amelyik még annyiba sem vette a saját szavazótáborát, hogy elmondja, kit is fognak beszavazni a Parlamentbe. Mondjuk mindegy is, gombot nyomogatni mindenki tud.

tomwar 2011.11.14. 16:33:16

Ha valaki valamiert elveszti a mandatumat, ott a 2. helyezett. Ennyi.
Mindjart nem ugralna a sok gyoker.

Peti8 2011.11.14. 16:34:04

@milner: Akkor miért nem te vagy ott százezrekért? :)

SvenH. (törölt) 2011.11.14. 16:36:36

"Ez lehet Orbán Viktorék Sztálingrádja, egy kolosszális presztízsveszteség. Ami után elhihetjük, hogy meg lehet dönteni a despota uralmát."

ez igy konkretan nem igaz...
az a moszkvai csata volt, amikor kiderult hogy a nemeteket meg lehet verni csataban!!!
a sztalingradi csatanal dolt el egyertelmuen, hogy veszteni fognak a nemetek

altalanos 8...
na jo nem, idiota humanoktatasunk egy nagy lof@sz, hogy ezt se kepes meg gimnaziumban sem atadni... bezzeg Petofi szuletese broaaaf...

Édy, aki Endre 2011.11.14. 16:38:30

Modor Tibornak hálám jeléül:

"Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt... KIRÁLY!!!"

:)

milner 2011.11.14. 16:42:38

@Peti8: nem érek rá, azért... most, hogy a TEK-es srácok lenyúlták előlünk a zombifilmes fegyvereket, új források után kell nézni...

stf! 2011.11.14. 16:45:53

Karba tett kézzel, nézem, hogy végzel, magaddal...

2011.11.14. 16:46:00

@Kurtz ezredes: ugye ezek is hozzátartoznak még a modoros poszthoz ? mert akkor oké, jól nyomjátok :)

Édy, aki Endre 2011.11.14. 16:55:45

Venegyikt Jerofejev könyve, a Moszkva-Petuski kiváló gyűjteménye az akkori szovjet közhelyeknek. Fel kellene melegíteni azokat. :)

odamondó 2011.11.14. 16:56:59

"a kétharmadnak egyszer s mindenkorra vége"

bocs de ha ugyanígy számoljuk a választásokat akkor sohasem volt 2/3ad. legjobb esetben 40% nyomta a szavazatát a Fideszre.

Édy, aki Endre 2011.11.14. 16:59:29

@odamondó:

ÉS azok is mind hamisított szavazatok voltak. Kimondhatjuk nyugodt szívvel - sőt, merem állítani -, hogy a fideszre a fidesz-tagokon kívül soha senki nem szavazott. 2010-ben meg pláne nem. Az orbitális csalás volt.

Bakkerovics Bakker 2011.11.14. 17:03:26

Tibi, psszt! A rózsadomb nem ebben a választókerületben van. Csak mondom.

levvente 2011.11.14. 17:06:37

Hű....
52%-ot kapott a Fidesz.
Ez aztán a Sztálingrád....
Szegény Tibi.... 2 IQ-d van, és ebből az egyik a mobilod.

elizon pucsnik 2011.11.14. 17:07:06

most akkor ki is nyert? ha annyira tele a tök,teccett volna szavaznimenni büntiből.ja,hogy nincs kire...

szgy 2011.11.14. 17:08:57

jó kis csúsztatások, mint általában. gondolom bármilyen eredmény mellett ugyanez a cikk lett volna a végeredmény.

"elegem van a politikusokból" - 80% nem szavazott a fideszre. a többi meg nem politikus, vagy mi?

II. kerület Rózsadomb? legalább egy térképet elő kellett volna venni... szánalmas.

úgy látom ide még nem ért el az a hír hogy a választások eredményében nem azt számolják hogy hányan nem szavaztak.

gondoltam hogy nem azt fogják kihozni hogy időközi választásokhoz képest magas részvétel mellett 50% fölött kapott szavazatot a fideszes, többet mint az összes ellenfele együtt.

a "demokrácia védelmében" lépjenek vissza? "közös nemes cél"? WTF? akkor nem marad senki akire szavazni lehetne?

whiterose 2011.11.14. 17:10:44

Zseniális matematika! :D:D
De mégis hiányzik valami a teljességből.
1.Hány % nem szavazott az mszpére?
2.Hány % nem szavazott az lmpére?
3.Hány % nem szavazott a jobbikra?
4.Hány % nem szavazott az mdf-es jeszre(sexre)?
Na?

no successful 2011.11.14. 17:11:14

@Édy, aki Endre:
"Biztos ki bírják számolni azt is, hogy egy lélegeztetőgép szétszerelve hány nokiásdobozba férne bele. Matematika über Alles. :) "

Vagy másképpen hány lélegeztető gép férne bele az M6-os alagutakba.

szgy 2011.11.14. 17:12:06

na meg a kétharmadozáshoz, ez azt jelenti hogy hány helyet szereztek a parlamentben, nem azt hogy a lakosság mekkora része szavazott rájuk. talán a választási rendszert sem árott volna megnézni, hogyan működik.

Balt 2011.11.14. 17:13:12

Nyihihi, ezen hangosan röhögök! +1

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.11.14. 17:16:18

Azt sem kell elfelejteni, hogy egy józanul gondolkodó kerület a mai viszonyok között nem választ magának ellenzéki górét, mert rögtön jön a Fenti Bünti.
Ki akar Esztergom sorsára jutni?
Jó lenne 2014-ben átélni valami olyan formáció elsöprő győzelmét, akik legalább pár évig nem csak a saját zsebük megtöméséért politizálnának.
Lehetne demokratikus alkotmány, hosszú távra tervezett oktatáspolitika és szegény József Attila pedig végre nyugodtan üldögélhetne a Kossuth téren.
Ja, és szeretném, ha a Moszkva térről közvetlenül eljuthatnék a 7-es metróval a Ferihegyi Repülőtérre vivő gyorsvasútig! :)
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! :)))

torró 2011.11.14. 17:20:30

Kedves Modoros!
Van ebben a számítás magyarázatban egy kis bibi. Azt tetszett írni hogy már 80%-k nem szavazott a FIDESZ-e.Nos, kedves kárörvendő barátom, azaz igazság hogy ez a80% leszarta az MSZP és a többi jelöltet is tehát ebből kiindulva, mert a matematika az törvény, maximum 40%-k a Fideszre nem szavazók aránya.Vagy még ennyi sem ha figyelembe vesszük a soha nem szavazók létszámát. Ezért buktatok meg, mert eltévesztettétek a pénz leosztását is Így számoltak a sztárjaitok,20% a népnek, 80% a saját zsebbe! És kurvára utálom ha hülyének akarnak nézni.És az hogy a politikára így szavaztak arról nem csak egy párt tehet.Amúgy egy időközi választáskor általában ilyenek az eredmények!

hegyilány 2011.11.14. 17:24:59

Ugyan, ugyan! Nem kell nagyon örülni. Ez a győzelem, nem lenne országos.
A fővárost nem lehet egy lapra feltenni a vidékkel) már csak azért sem, mert ez ország mindig főváros központú volt. Minden szinten.
Tessék már elmenni vidékre, kis városokba, falvakba, ott megkérdezni a népet.
:))

én sajnálom 2011.11.14. 17:26:28

Így is fel lehet fogni, ráadásul ez áll legközelebb a valósághoz, és ez lesz a jövő is, ha az ellenzék is ánusszájúvá válik (pl. Kari Geri).

notib 2011.11.14. 17:27:59

Modor Tibi szánalmas vagy.....

A 80 % , aki nem szavazott, az nem nyert, vesztett...

A demokrácia ott kezdődik, hogy elmehetünk, és el is megyünk szavazni...

Az, hogy a DKP nem tudott elindulni, az csak azt jelenti, hogy még nem blamálták magukat, elértek volna, vagy 1,5 százalékot....

Akkor pedig sík hülye vagy, ha lebecsülöd az 52 %-ot. ami ennyi megszorítás (pardon, "átrendeződés, kiigazítás, stb.) után bőven 2/3-ad....

Ha a DKP-ban reménykedsz, hát vizsgáltasd meg magad, Fletó aljas módon kinyírta Megyót, tönkretette az
MSZP-t, vastagon belejátszott a 2/3-ba..., ebben a félőrültben reménykedni annyi, mintha a sínekre feküdnél amikor jön a vonat, és abban reménykednél, hogy a vonat tulajdonképpen nem is jön, csak akkor ébrednél (de akkor már minek), amikor átmegy rajtad...

hegyilány 2011.11.14. 17:28:39

Szép dolog az egymilliós tüntetés és a közös éneklés, de most tenni is kell. "

Úgy bizony! Csak az nagyon kevés, hogy a fővárosban kiabálnak, és énekelgetnek.
Az ellenzéki pártoknak országosan, sokkal többet kell majd dolgozniuk.
:)

Ben Franklin 2011.11.14. 17:30:01

Ez is egy nézőpont. Meg az is hogy 1,5 évvel választás után hasonló jó eredményt soha semmilyen párt nem produkált még mint most a Fidesz.

fda 2011.11.14. 17:31:40

Olyan unalmas már, hogy a vesztes fél mindig azt elemezgeti, hogy hányan nem mentek el szavazni, és közülük mennyi rá szavazott volna...

Meg kellene érteni, hogy annak a szavazatát lehet figyelembe venni, aki szavazott.

Egyébként ha a maradék 60 százaléknak elege van mindenkiből, akkor az ugyanúgy minősíti a vesztest is, nem? Sőt. Most akkor az ellenzékiek, vagy a vezetésből kiábrándultak maradtak otthon?

SvenH. (törölt) 2011.11.14. 17:32:41

na mi van Tibikem gyulnek ide a naridroidok amikor az osszes tobbi blogon meg nem mutatkoznak? hat ezt hogy vagy kepes elerni?

amugy ezek a naridroidok se kepesek elmondani hogy max Moszkva ???
szani a naridroidok felkeszultsege is, mi van mar bolcseszre se fussa a kozalkalmazotti csinyovnyikpalyan?

hegyilány 2011.11.14. 17:33:01

Persze, ilyen eredményt nem produkált, egyik párt sem mint a Fidesz) Bóvli kategória, hajszállal felette)
Nahát tényleg nem. Ez is egy fantasztikus eredmény.
:)

2011.11.14. 17:33:14

@Kulics: a kormány a devizahitelesek után a funkcionális analfabétákat is megmenti valamikor?:)

HighTroller 2011.11.14. 17:33:25

a kétlyukút viszonylag kipofozták, ami annyit tesz hogy most már a hajlékkal rendelkező csórók járnak oda és a leprafaktor lement 30%-ra, szóval nebáncsátok.

Ben Franklin 2011.11.14. 17:36:28

@hegyilány: 1,5 évvel választás után már vastagon vesztésben szokott lenni az aktuális kormánypárt. Elég rövid az emlékezeted.

Azt meg hagyjuk már, hogy mennyien nem szavaztak. Unalmas.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.11.14. 17:39:48

A fidesz megfélemlítési politikája jött be. Ha nem rájuk szavazol, ahol tudnak keresztbe tesznek és ellehetetlenítenek. Lásd Esztergom, Szeged..stb

Nem hiszem el , hogy nem látjátok emberek hogy hova vezet ez a fideszes ámokfutás.
Itt már nem jobb és baloldalról van szó, hanem a mi országunkról, elindultunk a szakadékba.
A törpék diktatúrája, teljes sötétség, hozzá nem értés, gőgös kivagyiság, arcoskodás, álszent magyarkodás, sunyiság.

Orbán takarodj az olasz mentorod után!

hegyilány 2011.11.14. 17:40:16

@Ben Franklin:
Ugyan már! Mi a problémád. Arról volt szó a választások után, hogy a többségi kormány megújitja az országot) Persze megújultunk.
A társadalom egy nagy csoportja, lassan, halad az elszegényedés felé. Az ország pedig a szakadék szélén táncikál :))

hegyilány 2011.11.14. 17:41:58

@Ben Franklin:
Tényleg) Unalmas. Milyen igazad van.
A kormány mantrája. Igen.

csuvel 2011.11.14. 17:42:36

Na most tegye már fel a kezét az aki az itt kommentelők közül a II kerület érintett részén él!

Mert én pl. leszarom hogy milyen színű vagy pártállású valaki, ha jól végzi a dolgát. Már pedig Láng igenis jól végzi.
De erről csak az vitatkozzon velem aki maga is ebben a kerületben él.

Rothstein 2011.11.14. 17:42:37

Azon merengek, amikor a vörösök jönnek, csak jönnek ezekkel a görcsös, alternatív 2/3 számítgatásaikkal, hogy vajon ők a 8 év alatt akkor hány százalékot kaptak a 2 választáson? 25-öt? 30-at? Oszt' mégis kormányozgattak (szarul). És ha valaki megkérdőjelezte hozzáértésüket, akkor jött a riposzt, 4 évre meg lettünk válaszva, addig kussoljatok.
Most meg persze el kellene a trágyát takarítani, amit ezek a vörös tetvek 45 óta felhalmoztak. Mert itt nem 89-ben kezdődött a tánc.
De elárulom, senki de senki nem tudja eltakarítani a szart, mert már túlságosan magasan áll. Hát csődöljünk csak be, a metélt bankosok meg kapják be, szopjanak ők is. Teliszívták a potrohukat a vérünkkel, most jön a diéta. Írják csak le szépen a veszteséget.

hegyilány 2011.11.14. 17:46:18

@csuvel:
Ez baromi jó! Egy ilyen" kerületben egyébként lehet hogy nem is olyan nehéz nyerni a kormánypárt képviselőjének. Ahol csak a jólét van.
Majd meg kell nézni, hogy a vidéki, elhanyagolt településeken, melyik párt képviselője tud nyerni a választásokon. Ott kell majd megmutatni. Nem lesz könnyű)

SzabóPatriciaVagyok 2011.11.14. 17:52:25

Végtelenül ostobák akik nem mennek el szavazni. Annál már csak azok nagyobb ostobák, akik dicsőitik azokat az ostobákat akik nem szavaznak. Mert aki nem szavaz, az utólag a győztesre szavazott, legyen az a Feri vagy Viki vagy Attis mindegy1. Eccccerű matematika, ha csak egy szavazatot kap, és a többiek nullát, akkor is ő győzőtt. Ha meg a nemszavazós vonalunk megyünk tovább eljutunk oda, hogy senki nem szavaz, és akkor majd nyakig ülünk az anarchiában, aminél bármelyik párt jobb.

Mi a bánat ezzel a nemszavazók számolásával a koncepció? Ha még többen nem szavaznak, akkor elkergetjük a parlamentet, és sorsolunk a telefonkönyvből miniszterelnököt? (vagy bármit)

Ha olyan k*va okos a posztíró és látja jól, hogy ennyi sok ember elégedetlen, meg nyilván azt is tudja, hogy ezen hogyan lehet változtatni, hát uccu neki csináljon egy pártot, induljon el a választáson és seperje be azt a 80%-ot, meg is van a 2/3-ad még alkotmányozhat is, olyat amilyet akar.

no successful 2011.11.14. 17:54:22

"61,55%, tehát közel kétharmad nem ment el szavazni."

Nem hát, mert nem értek rá, (kik laknak a II. kerületben?) meg egyébként tényleg egy súlytalan szavazás volt.
2014-ben azért határozottabb részvételre lehet számítani, és szerintem ennél nagyobb jobboldal támogatottsággal.
Nem arról van ugyanis szó, hogy az ellenzék rosszul mozgósított, nem, ellenkezőleg, nagyon is jól. Egyszerűen csak ennyien vannak, a Jobboldali szavazók meg egyszerűen csak nem értek rá.

márta)) 2011.11.14. 17:54:37

A budai úriasszonyok újra megszavazták a kormánypártot, a felső tízezer meghálálta a mi pénzünkből támogatott végtörlesztést."

Pontosan igy van! Akiknek az egykulcsos adó bevezetésével még inkább többlet jövedelmet tett a zsebükbe a kormány. Másokat pedig elszegényitett. Na ott kell majd nyerni, ahol a kormánypárt nagy vesztesei élnek.
Nem kell elfelejteni, hogy lassan már csak szegények, és gazdagok lesznek. Nyilván az érintett kerület/részlakói utóbbi kategóriába esnek.
:))

csuvel 2011.11.14. 17:55:04

@hegyilány: Kedves Hegyilány!

Magam sem tartozom a tehetősek közé, sőt! Szüleim megöröklt 49nm -es lakásában élek amit több mint 20 év OT kölcsön kinyögése után lett a családé.

De!

Abban azért tudok különbséget tenni, hogy ki jó gazda és ki nem.

Már pedig Láng alatt javult az utak állapota, fejlesztették a tömegközlekedést, felújították a parkokat és a játszótereket, a rendelők többsége is megújult. Mind ezt úgy tette a kerület testülete, hogy nincs adóssága!

Horváth Csabika időszakában még csak a közelébe sem értünk ilyen történéseknek, illeve de, egy dologban igen, adósságot sikerült felhalmozniuk.

dr kíváncsivagyok 2011.11.14. 17:57:05

Azok tartották fontosnak , hogy elmenjenek szavazni ,...akiknek Orbánék bukásával van vesztenivalójuk.....nevezetesen akiknek az eddigi másfél évben csak osztogatott a vezér,...a jó keresők, a jómódúak , akiknek havonta 50 - 150 ezer ft - tal Orbán óta több marad a zsebében !!!

Lencsés lstván 2011.11.14. 17:57:21

Na mi van anonimok? Már megint az internet homályából gyalázzátok ORBÁN VIKTOR miniszterelnök urat?

whiterose 2011.11.14. 17:58:10

@hegyilány: ha sok a cigány, akkor Jobbik a nyerő, ha nem sok, akkor Fidesz (Püspökladány).

hegyilány 2011.11.14. 17:59:28

@csuvel:
Persze! Milyen igaz! Biztosan igy van. Máshova, más önkormányzatoknak meg azért nem jutott pénz, vagy csak nagyon kevés.
Érdekes lett volna, ha nem az "úrinegyedeket" fejleszti a kormány.
:))

no successful 2011.11.14. 18:00:01

@hegyilány:
"Majd meg kell nézni, hogy a vidéki, elhanyagolt településeken, melyik párt képviselője tud nyerni a választásokon. Ott kell majd megmutatni. Nem lesz könnyű"

Majd főz az MSZP megint egy két gulyást, ingyensör meg ígérettömeg, (írástudatlan roma kisebbség megfelelő helyre X-eltetése) aztán folytathatja a torkoskodást megint 4 évig.
Azt az egyet megígérhetem vidékiként, én ebből az ominózus gulyásból tuti nem eszek.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.11.14. 18:01:26

@SzabóPatriciaVagyok: Kár, hogy nem érted a blog lényegét!
(Az ilyenek mint Te, rendszeresen járnak szavazni. Na ez a baj!)

torró 2011.11.14. 18:02:07

Ez vastagon propaganda ami hogy is működik.Most láttam egy dokumentum filmet még a hetvenes évek elejéről, amikor lezuhant egy MIG vadászgép.Úttörő csapat fel is vette a nevét,A nagy névadón úgy emlékezett rá a főnöke hogy az volt az útólsó mondata :zuhanok,elvtársak vegyetek fel a pártba.Fel is vették nagy temetés kíséretében. Nos csak egy apróság hogy a repülés irányítók másképp hallották a mondatot, ami eredetileg úgy szólt: emberek zuhanok, neki megyek egy fának.

hegyilány 2011.11.14. 18:02:41

@whiterose:
hm. Majd kiderül. Van még idő a parlamenti választásokig.

Ben Franklin 2011.11.14. 18:04:56

@márta)): Hogy szerinted az a gazdag, aki keres mondjuk havi fél millát, inkább a te nyomorodat jelenti. Menj tanulni vagy dolgozz ne itt tépjed a szádat.

SzabóPatriciaVagyok 2011.11.14. 18:05:16

És mi a blog lényege, mondjad!!!

(Nyilván Te nem jársz szavazni. Na ez a baj!)

csuvel 2011.11.14. 18:05:30

@hegyilány:
Melyik önkormányzatra gondolsz?

VI, VII, XI kerület? Vagy a volt szoci fővárosi testületre?

Térj észre és szavazz reálisan arra a pártra aki jó gazda és nem fosztogató.

Nyugi, Esztergomban én sem a fideszre szavasztam volna.

De Láng bizonyított így ezt értékeltem most, noha tudom hogy így is úgy is csak egy biankót adok és kapok.

hegyilány 2011.11.14. 18:07:33

@no successful:
Milyen gulyásról beszélsz???
Az a probléma, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja, a napi politikát értelmezni sem tudja.
Azt hitték a választásokon, hogy jön a kánanán.
No. Ezeknek az embereknek nem kell gulyás, konzerv sem, mert ők azok akik hatalmasat csalódtak.
Egyébként, a történések) arra kell hogy ösztönözzék a pártokat, hogy dolgozzanak keményen, hogy meg tudják szólitani azokat kik most eltávolodtak a politikától.
Nevezzék meg időben jelöltjeiket.
Mert ha nem igy lesz) érdekes? eredmények születhetnek, majd.
:)

no successful 2011.11.14. 18:08:49

@márta)):
"Nem kell elfelejteni, hogy lassan már csak szegények, és gazdagok lesznek. Nyilván az érintett kerület/részlakói utóbbi kategóriába esnek."

Na és a szegénynek több lesz azzal, hogy visszahozzák a többkulcsost? Ne röhögtessél. Az igazi nagy halak Offshore-oznak. Magas jövedelmű alkalmazottakból meg nincs sok.

hegyilány 2011.11.14. 18:09:17

Elnézést) "kánaán" akartam irni.
:))

Ben Franklin 2011.11.14. 18:10:16

@kíváncsivagyok: Még mindig sok az országban az olyan homályos koponya, aki azt hiszi, hogy a jól keresők fizuja az égből pottyan le vagy mi. Menjetek tanuljatok vagy mittomén. Mocskos prolik, a 300-1millát keresők a középosztály. A globalista-liberálkommuistáitok jóval efelett vannak és röhögnek rajtatok, jó muzsikokon. Nem baj majd kaptok segélyt meg orvosi ellátást hitelből hiszen ami jár az jár.

Namir 2011.11.14. 18:10:49

"Akkor számolgassunk csak! Szorítkozzunk a puszta tényekre".

Segítek. Az emberek
91%- elutasítja az MSZP-t,
94%-a elutasítja az LMP-t,
97%-a elutasítja a Jobbikot.

Kandabula 2011.11.14. 18:13:43

@mrbateman: és a Fidesz hány lélegeztetőgépébe kerül az országnak?

no successful 2011.11.14. 18:13:55

@hegyilány:
"Azt hitték a választásokon, hogy jön a kánanán"

Órjási tévedés, hiszen az akkori ellenzéknek (mostani kormányerő) retorikájának egyik meghatározó eleme volt, hogy nagy bajban van az ország. (És bizony ez így is volt már akkor is.) Nem hiszem, hogy ebben az országban sok ember hitte volna, hogy itt rögtön kolbászból lesz a kerítés.

hegyilány 2011.11.14. 18:14:25

@csuvel:

Esztergomban én sem a fideszre szavasztam volna."

Álljál már le ezzel a mantrával!! Onnan nevezett városból az egész bagázst el kellett volna már zavarni.
Csak az a baj) nagyon úgy néz ki, hogy ott meg a cirkuszért is fizet a kormány.

Szavaztak) persze!!! háromazegyben, ) mellé egy fideszes testületet. Baromi jó!!!!
Azt tudomásul kellett volna venni, hogy nevezett város mindig fideszes volt, mint ahogyan Szeged szocialista. csak utóbbi városban legalább tudták hogyan kell szavazni.
Van különbség nem kicsi, sok!!

Semper Fidelis 2011.11.14. 18:14:29

@kíváncsivagyok: Lehet képezni magad, senki nem tiltja meg. Mások zsebében turkáló irigy vagy.
Ki tiltja meg, hogy változtassál a sorsodon, he?

fidzsi 2011.11.14. 18:16:19

Kedves Mindannyian! Nagyon bejön nekem ez a választási matek analízis. Pölö vegyünk egy olyik esetet, hogy egy ilyen dzsembo/ö?/rin részt veszen jogosültek 60 ázaléka és A párt kasszíroz 2/3-ot ott,esetleg 66%-ot. Namár-most- mit látunk demokrácia féltő szemünkkel? Hát azt látjuk csekély pötyögtetés után, hogy a kis/nagy/ rohadt A pártra a választó pógároknak KEVESEBB mint 40 ázaléka szavazott. Még szörnyűbb, hogy TÖBB MINT 60 MINDEN 100 DB-ból NEM AKARJA a rohadtakat. És mit kell elviselnünk? Kormányzani fognak!!!! Ez a demo csődje!!!!!!. Röviden:júújjj!!. Mély tisztelettel.fidzsi, le'droid.

szgy 2011.11.14. 18:16:39

@whiterose: kiszámoltam neked :-)

nem szavazott a jobbikra: 97,47%
nem szavazott a lmp-re: 93,96%
nem szavazott a jesz-re: 99,56%
nem szavazott a fidesz-re: 79,58%
nem szavazott a mszp-re: 90,61%

Semper Fidelis 2011.11.14. 18:17:28

@szgy: Hát ez nagyon jó :o))))))))))))))))))))

no successful 2011.11.14. 18:17:37

@hegyilány:
"Azt hitték a választásokon, hogy jön a kánanán."

Ja, bocs hülye vagyok, gondolom a 2002-es meg a 2006-os választásokra gondoltál.

hegyilány 2011.11.14. 18:19:01

@no successful:
Miért, most nincs bajban az ország????
Emlékeztetlek, hogy a Bajnai kormány, a gazdasági világválság ellenére) jó" állapotban adta át az országot.

Dehogynem! hitték némelyek) csak annyira nem voltak tisztában a politikával, a történésekkel. hogy a többségi kormányon követelték a kolbászkeritést, Még csak azt sem tudták, hogy azt a Bajnai mondta.
És nem azt mondta, hogy lesz, hanem azt, hogy nem lesz.
Ilyen ez.
:)))))

hegyilány 2011.11.14. 18:20:11

@no successful:
Jaj! Dehogy! 2010-ben hitték némelyek!!
:)

Gazdagréti Jack Bauer 2011.11.14. 18:21:20

Én csak annyit szeretnék mondani a szerzőnek és a törzskommentelőknek, hogy az Index címlapról jöttem, de értem a posztot. Tetszett, vicces.

Ezt csak azért kellett megjegyeznem, mert jöttek a droidok és láthatóan sötétségbe borult a kommentfal.

no successful 2011.11.14. 18:23:03

@Kandabula:
"és a Fidesz hány lélegeztetőgépébe kerül az országnak? "

Gondolom elég sokba, ha azt vesszük, hogy a parlamenti pártok központi költségvetésből is kapnak támogatást.
Ez azonban össze se mérhető azzal, ahány lélegeztető gépet venni lehetne abból a pénzből, amit a Szocik meg az SZDSZ-esek eltorkoskodtak.

roxxtar 2011.11.14. 18:23:59

Majdnem a kutya sem baszik..

Amúgy ez valami humorblog nem? Mármint komolyan?!

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2011.11.14. 18:24:00

Hihetetlen ostoba poszt ez: ugy latom a tenyek ismerete sem befolyasolja a posztiro korlatoltsagat. Egyszeruen tobben szavaztak az egyetlen fideszesre, mint az osszes tobbire osszesen. Ket het mulva is hasonlo eredmeny szuletik, mert a narancsosok nagggyon lelkes szavazok. Karacsony meg miert lepne mar vissza az emeszpe javara? Demokracia miatt?!?! Hahaha, nem kellett volna odaig sullyeszteniuk az orszagot, h. ez az ostoba, szarhazi fulkeforradalmi banda uralkodjon felette! En soha nem fogok elmenni, es szavazni egy olyan partra mint a jelenlegi ellenzekiek, h. protest szavazatot adjak le a fidesz ellen: marad az ervenytelen voks, vagy a nihil. A kornyezetemben levo embereknel 10/9-nek ugyanez a velemenye: utaljak a politikat, es a politikusokat is...

Ben Franklin 2011.11.14. 18:24:48

@hegyilány: Ha az jó állapotnak számít 8 év után dupla adóssággal visszaadni a kormányzást, régiós vezető pozikat utolsóra cserélve....nem Bajnai büne persze, de akkor is.

És főleg hogy jön elqró ahhoz hogy kijelölje az utódját? Ha ez Párizsban történik felgyújtották volna a fővárost.

hegyilány 2011.11.14. 18:25:02

@csuvel:
Nyugi, Esztergomban")

Semmi probléma!! Egyébként már nevetséges, és lerágott csont ez a téma.

Úgyhogy. Te is megnyugodhatsz. ez már a legkevésbé érdekes.

no successful 2011.11.14. 18:26:30

@hegyilány:
"Bajnai kormány, a gazdasági világválság ellenére) jó" állapotban adta át az országot. "

Definiáld már mit értesz az alatt hogy jó állapotban van egy ország. Bajnai csak rápisilt a tűzre, a gond az, hogy már akkor is az egész ház égett.

Ben Franklin 2011.11.14. 18:26:49

@Niterider: Konstruktív a hozzáállásod, és a barátaidé is.

hegyilány 2011.11.14. 18:28:47

@Ben Franklin:
Micsoda??? Ja meg a MOL. csomag.

Persze, az a Bajnai, akinek egyéves kormányzásáról Merkel és a "többi" vezető politikus elismerően nyilatkozott. Az a Merkel, és azok a politikusok akik most megsugták :)) a görög és olasz kormányfőnek, hogy sokkal jobb lesz ha nagyon gyorsan lemond.
:)

whiterose 2011.11.14. 18:29:35

@hegyilány: jó állapotban? Bajnai? Bocs, beteg vagy??

szgy 2011.11.14. 18:30:27

@hegyilány: "Azt hitték a választásokon, hogy jön a kánanán."

de azt ugye nem gondolta senki hogy ekkora iszonyatos eladósodást egyik napról a másikra meg lehet szüntetni? közgazdászok kb. 70-80 évet számoltak ha jól emlékszem. persze ez sem úgy hogy közben svájci életszínvonalon élünk. az államadósság az ország közel két évi teljes költségvetése. ha két évig 0 ft-ot költene az állam meg lenne oldva. addig nincs közalkalmazott, nyugdíj, gyes, iskola, orvos, útfelújítás, rendőr, adóhivatal, stb.

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2011.11.14. 18:30:47

@Ben Franklin: azert mert hanyingerem van a politikusoktol, a nem letezo elveiktol, es mert nem vagyok partkatona aki benyal minden f@szsagot?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.14. 18:30:54

Modor elvtársnak
a Belbudai Szovjet Első Titkárának
Magyarország

Modor elvtárs, kedves Tibor Tiborovics!

Ezen a nehéz órán hidd el, hogy forradalmunk győzni fog! Tudom, hogy a naridroidok micsoda rohamát álljátok ki!
Ugyanakkor hallottam, hogy baloldali elhajlással gyanúsítanak harcostársaid és bakunyinizmussal vádolnak! Tibor Tiborovics, bizalmunk benned töretlen, ne adjátok hát fel a harcot, ott a távoli Magyarországon.
A levelet Gyenyisz Fedorovics elvtárs, megbízható bajtársunk viszi el hozzád, vele üzenhetsz is. Ad rubelt és dollárt is, sajnos többet most nem tudunk költeni, de Ti, ahogy eddig is nyilván ebből is varázslatos eredményeket fogtok elérni.

Addig is elvtársi üdvözlettel maradok a Te

Iljicsed

MOCKBA, 2011. 11. 14.

Világ Proletárjai Egyesüljetek!

híd 2011.11.14. 18:31:09

szórakoztató olvasni a hsz-eket, vicces, hogy mennyien nem értik a lényegét.. :)

Ben Franklin 2011.11.14. 18:32:04

@hegyilány: Igaz vagy nem hogy 2002höz képest egy lerombolt, versenyképtelenebb és leszakadtabb, eladósodottabb gazdaságot kapott vissza a Fidesz?

Akkor miről beszélsz? Kit érdekel Merkel? Bajnainak annyi a büne hogy a nevét adta ehhez.

hegyilány 2011.11.14. 18:33:54

@whiterose:
Te vagy a beteg???
Nagyon úgy néz ki.

Ben Franklin 2011.11.14. 18:35:02

@Niterider: És feltétlenül fontos hogy ezt mindenkinek elmondani? Hogy nem érdekel már semmi?...:DD

no successful 2011.11.14. 18:35:37

@híd:
"szórakoztató olvasni a hsz-eket, vicces, hogy mennyien nem értik a lényegét.. :) "

Igen, lehet hogy poénosra akarta venni a posztoló, de ahogy Napóleon is mondta, a vicc olyan, mint a fonal, ha vékonyra sodorják elszakad.

Táskás Tóni 2011.11.14. 18:36:27

@no successful: Azért a 400 ft-os benzinnel égő csóvát a fidesz, konkrétan a Matolcsi-Orbán duó dobta rá az égő házra.Az elmultnyócévben egyszer sem hallottam azt a hírt, hogy a világ legrosszabb pénze a ft. Pedig "keményen" dolgoztak rajta a szocik és a fidesz is ellenzékben.

hegyilány 2011.11.14. 18:36:41

@szgy:
Miket írsz már??? Gondolkodjál már.!!!
Hát ez röhej. Svájci árak, balkáni fizetés. nem igy akartad irni???
:))

Ben Franklin 2011.11.14. 18:38:07

@Táskás Tóni: Szlovákiában 450 a benzin úgyhogy nem kell sírógörcsöt kapni. A fél ország Mo-n tankol/vásárol a nagy óccsóság miatt.

szgy 2011.11.14. 18:38:55

@Semper Fidelis: kösz :-)

elfelejtettem összesíteni: 81.60% nem szavazott az ellenzékre.

Szélmalomharcos 2011.11.14. 18:39:29

@Niterider:
Az egyik legcsodálatosabb dolog a demokráciában hogy minden csökött agyú félnótás kiélheti magát. Nincs az a baromság, amit ne lehetne megírni tetszés szerint. Ráadásul csak copyzni kell plusz beírni az új neveket, és már megvan a poszt arról hogy tulajdonképpen azok nyertek akik el se indultak a választáson. Aki pedig elindult az lépjen vissza, mert ezt tartja a szerző a demokrácia győzelmének

hegyilány 2011.11.14. 18:39:38

@Ben Franklin:
Nevetséges vagy! :)

Kit érdekel Merkel? Bajnainak annyi a büne hogy a nevét adta ehhez. "

Hmm. Pedig érdekelhetne. Persze, a Bajnai stabilizálta az országot. Csak az a baj, hogy a többségi kormány nem azon az uton haladt tovább, amit a Bajnai megkezdett.
bezony

:))))))

fidzsi 2011.11.14. 18:40:24

@Gazdagréti Jack Bauer: Ne légy pesszimisztikus. A Te fáklyád világít.., Gott sei Dank. A droidoké pl. az enyim is működ, de sajna csak sötétséget sugárzik. Ez mintegy fordított-nem sima-energia áramlás. Dazért jó melegednünk az igazi fáklyák fényiben.Hálás tisztelettel.fidzsi,droidinka.

Táskás Tóni 2011.11.14. 18:40:39

@no successful: 25 milliárd a wikileaks szerint az EMFESZ-ből offshore-ba, ami szintén szerintük Csányihoz és Hernádihoz köthető. 2,7 milliárdos korrupciós "adomány" Sanadernek Hernáditól.Mr 20%-os debreceni polgármester, V. kerületi Rogán Táskás Tóni becenévvel....

Balt 2011.11.14. 18:42:27

@SvenH.: Nem (vagy nem csak) naridroidok, hanem minden humorérzék ellen beoltott. Magadra ismersz-e...?

Ben Franklin 2011.11.14. 18:44:04

@Táskás Tóni: Ha majd a wikileaks szerkesztő (aki te is lehetsz) a bíróságon bizonyít vmit, akkor lehet ugatni.

Másrészt csak a BKV adóssága olyan 7-800 milliárd a nagyságrend kedvéért.

hegyilány 2011.11.14. 18:44:06

@szélmalomharcos is megirta a tutit. :))
Elnézést!!

No további szép estét. Örülök, hogy itt voltam.
Tényleg.

:))))

szgy 2011.11.14. 18:44:18

@hegyilány: azt hiszem ugyanarra gondolunk csak fordítva. úgy értettem hogy nem megy egyszerre a magas életszínvonal, magas fizetés, alacsony adók és a felgyülemlett adósság számottevő csökkentése.

hegyilány 2011.11.14. 18:45:22

Ja. Ha ti nem örültök a kommentjeimnek. Azt meg CSAK sajnálni tudom.

:)))

komissarlajos 2011.11.14. 18:49:09

Miért hagytuk, hogy így legyen?
Oebám, Kövér, kötélgyártó-szíjpéter, az orbán egy idióta!

hegyilány 2011.11.14. 18:49:12

@szgy:
Persze, persze, ! Csak az a probléma, hogy semmi sem megy" úgy ahogy kellene. Az a "fránya gazdaság pedig nem akar működni.
De mindegy, az a lényeg, hogy a "felsőtízezernek" nevezett réteg, még most jól él.
Mások meg haladnak az elszegényedés felé.

Az egykulcsos adón kivül) amiről már leirtam a véleményem. Más adónemek kivetésének kivesézésébe") nem mennék bele, most nem.

üdvözlettel:

hegyilány 2011.11.14. 18:51:45

@szgy:

Elnézést! magas életszinvonal. hm. ez jó.
Hol van??? Kapjál a kis fejecskédhez.
:)

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2011.11.14. 18:53:27

@Ben Franklin: hidd el, h. nem jokedvembol, mint inkabb a tehetetlen duhom miatt trollkodok itt...

szgy 2011.11.14. 18:56:52

@hegyilány: úgy látom kicsit nehézkesen megy át :-) közvetetten azt mondtam volna hogy nincs magas életszínvonal. meg sokminden más sem.

csi szi 2011.11.14. 19:01:15

@hegyilány: Nem ide való erről elmélkedni, de úgy tűnik a nemzetközi pénzügyi körök eldöntötték, hogy véget vetnek az ún. jóléti államoknak, nem finanszírozzák őket többé, mert nem éri meg nekik.
A cél, hogy az alja munkáért mindenhol kb. az legyen a bér, mint Kínában vagy Indiában, esetleg Latin-Amerikában, Afrikában és az ennek megfelelő életszínvonal. Miért járna a munkanélküli angol chav-nak teljes ellátás (a hálátlanja nem is értékeli, hanem elmegy fosztogatni, ha nem tud belőle lapostévét venni - jó ezt a n.gerek kezdték), vagy miért járna 1000 ojró minimálbér vkinek csak mert Ausztriában takarít, és nem Csungkingban?
A politikusok csak játékszerek, olyan erőkkel szemben, amik ha akarják az eurozónát is szét tudják verni, nem beszélve a hozzánk hasonló légysz.rnyi országokról. Csak kell hozzá néhány ún. hitelminősítő, ami bóvliba sorolhatja a sorból kilépőket.

Rothstein 2011.11.14. 19:04:14

És ismét ott tartunk, hogy a kommentek jobbak mint maga a poszt. Pedig az sem volt kutya :)

no successful 2011.11.14. 19:12:58

"Voloravalto kolcson" az kell ide.
Aztán senki sem mondhatja többé hogy ááááááá...

Margitka aki mindenkit ismer. Meg a Darbil, vagy mi a franc.
Szerintem őket kéne indítani, mint a "Demokratikus" ellenzék jelöltjeit. :)))))
A II. kerületben pláne.

Táskás Tóni 2011.11.14. 19:14:37

@Ben Franklin: biztosan mindet Hagyó vitte el.

PiBá 2011.11.14. 19:15:32

@odamondó: 38% volt az a 2/3 .....

Balt 2011.11.14. 19:20:23

@Kóser Malac: @SzabóPatriciaVagyok:

Semmi baj, hogy eljár valaki szavazni, sőt! (A kommented kifejezetten tetszett, Kuminhoz be is pasztáztam azonosítóval együtt.) A baj azzal van, ha nem érted a viccet. Mert aki végigolvassa a posztot, ha korábban nem is, Püspökladánynál egyértelművé kell válnia. De már a lap címéből is.

Egyébként nagyon jó poszt, rég röhögtem ekkorát! :))

SvenH. (törölt) 2011.11.14. 19:20:57

@Balt: nem nem ismerek magamra...
vannak a szigoru TENYEK!!!

es ezen nem segit hogy eppen valaki egy szovjet csinyovnyik vagy egy amerikai cowboy!!!

az egyszeruen TENY, hogy Moszvanal allitotta meg a dicso szovjet hadsereg a nemeteket ugy hogy bebizonyitotta a vilagnak hogy igenis a nemet csapatokat a lengyel, majd dan, utana norveg, belga, holland, francia, szerb, gorog szoporoller utan meg lehet ruhazni
(lehet kihagytam valakit esetleg? mindegy amugy mert MAKRO tortenelemi esemeny az a Moszkva volt majd utana Sztalingrad!!!)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.14. 19:21:59

@SvenH.:
Te tényleg kibaszott okos vagy, lécci taníts még minket a második világháborúról!

MPéter 2011.11.14. 19:22:38

Tibi, ez valami zsírkirályul überfasza lett. Be kéne kereteztetni. Főleg az a mesterien megalkotott gondolatmenet, a bejegyzés íve, ami lenyűgöz. Csak így tovább!

M&Ms (törölt) 2011.11.14. 19:22:46

Akárhogy is nézzük, az 52% az 52%, ennyi erővel a ellenzék számait is el lehetne kezdeni számolgatni, ugyananyi értelme lenne, mint a Fideszét. Marha nagy győzelem a részükről, az abszolút többség ugyanis, ha listás szavazás lett volna, az bőven meg lenne. Másrészt, ha úgy nézzük, majd 40%-os részvétel mellett 1,5 év kormányzás után egy ilyen eredmény nagyon is szép. Az otthon maradt, nem szavazóknak pedig nyomatékosan utoljára: KUSSSSSSS!!!

Arbet 2011.11.14. 19:23:04

@hegyilány: Magyarország 38. legfejlettebb ország a földön. Tehát nézz körül a fejletlenebb 150 országban és akkor lehet talán észreveszed mit jelent Magyarországon élni. Faszom a sok búvalbaszott picsába... "Nemcsinálok semmitsem mert amúgy is minden szar.. és különben is bassza meg mindneki" hozzáállással szarjatok sünt. Remélem azért maradtunk elég sokan akik szeretnek itt élni boldogan :)

Balt 2011.11.14. 19:23:18

@hegyilány: Pedig a kánkán se rossz! (Meg ami utána jön... :))

DEGEC 2011.11.14. 19:26:00

@hegyilány: még visszajöhet gordon...

csuvel 2011.11.14. 19:30:48

@Professor Pizka: :) A humor a legnehezebb időkben a legnagyobb érték.

Balt 2011.11.14. 19:32:15

@Gazdagréti Jack Bauer: Ej, mégse érted: ífy még nagyobb polyén. :)

M&Ms (törölt) 2011.11.14. 19:36:34

@MMs drazsé: Ja és ezeket a szavakat én úgy írom, hogy a kormány kibaszott nagy kritikusa vagyok, az elmúlt időszakba egy értelmes lépésüket se tudom felsorolni(Szijjártó fejét legszívesebben szar közé nyomnám), mielőtt valaki mást nézne ki belőlem, csak egyszerűen az ilyen hülye álszámolásokkal van tele a tököm. Az eredményeket egyszerűen el kell fogadni, ez van. :)

Várúr 2011.11.14. 19:43:12

Valóban. "Adjuk csak össze ". Öt indulóból négy együttesen sem érte el a fidesz szavazatainak a számát. Ilyen ostoba komcsi mozgósítás-szerű akármit rég nem olvastam. Felér a "Fegyverbe!" c, 1919-es bolsi plakáttal. Már csak egy jelszó hiányzik: "Be a vörös hadseregbe!"

hallari 2011.11.14. 19:48:54

@Ben Franklin: pfff, tudod is te, hány frissdiplomás kényszerül fizikai munkára, mert nem talál máshol helyet. Arról nem beszélve, hogy a Fidesz pont azért erőlteti a szakmunkásképzést, mert kevés a szakember. Arról nem beszélve, hogy sok ember van, akinek nyaktól feljebb tényleg csak annyi adatott, hogy eljut egy szakma megszerzéséig. Ne nézd le ezeket az embereket, mert ők építik a házadat, viszik el a szemetedet, biztosítják a közműveket stb. Ezt a szemléletet Lázár János "népszerűsítette" utoljára, nem túl sikeresen. Szerintem ne menj utána.

Fapuma (törölt) 2011.11.14. 19:51:06

Kedves Mindenki,
Kerlek nezz fel a bongeszod cimsoraba. Ha ott azt latod, hogy modoros.blog.hu... akkor te most kurvara at vagy baszva. Ennek tukreben kerlek, olvasd ujra a posztot es vallava a kommented minden odiumat kommentelj!

Ps. kis segitseg: odium: valamilyen dolognak az a'tka, a kovetkezmenyekent jelentkezo kellemetlenseg, bosszusag.

Koszonom, hogy szolhattam hozzad, te b@rom@rcu!

hallari 2011.11.14. 19:53:51

@Semper Fidelis: üzenetem ugyanaz neked, mint Ben Franklin-nek (kicsit följebb)

Balt 2011.11.14. 19:56:25

@Fapuma: Jajj, ne rontsd el a szórakozást! :))

szgy 2011.11.14. 20:03:16

@hallari: erről van szó. Rózsadomb csak egy része, töredéke a II. kerületnek. a II. kerület nem "A" Rózsadomb.

magyar gyorsnaszád 2011.11.14. 20:06:31

@Ben Franklin,helyből olyan hülye vagy,mint más nekifutásból

szgy 2011.11.14. 20:07:34

@PiBá: "38% volt az a 2/3 ..... "

nem volt az 1% sem. a 7 milliárd magyar állampolgár töredéke sem szavazott rájuk :-)))

Táskás Tóni 2011.11.14. 20:12:37

Kedves Modor Tibi! A hozzászólásokból leszűrheted, hogy milyen "okos" emberek az elvtársaid és fidesz szavazóként Orbán mellett kik állnak. Hát az észt nem osztogatta az úristen a jobboldali embereknek ez kiderült itt és most. Neked mire volt jó égetni a haverjaidat? Nem csoda, hogy még mindig nem kapcsolt kb 1 ill.1.5 millió ember a kormány tevékenykedését illetően, hiszen még te is át tudtad kúrni őket.

Fapuma (törölt) 2011.11.14. 20:15:15

@Balt: tudod, ahogy Gino mondta: "Jok a pogramok, csak sok itt a kocsog." Ahogy oregszem egyre intoleransabb vagyok a hulyesegre.

Gazdagréti Jack Bauer 2011.11.14. 20:20:00

@Balt: ha belegondolsz, hogy az ő szavazatuk is annyit számít, mint a tied, akkor nem is annyira vicces az itteni kommentborzalom.

Scagnetti 2011.11.14. 20:24:21

Komolyan ez az ellenzék, főleg a szocialista/gyurcsányista fele már egyre szánalmasabb. Évek óta mást sem csinálnak, mint az elvesztett választások után magyarázzák a bizonyítványt. Számolgatnak, hátha ettől valaki szemében többnek látszanak, de attól még sorra veszítenek el szinte minden választást.

Ennyien szavaztak ide, annyian nem szavaztak oda. Kit érdekel? Ez szanyitibi színvonala. Szavazás van, és a Fidesz nyer. Ez a lényeg. Ti meg számolgatjátok a szavazatokat, de sehogy nem tudtok jól kijönni, mert odaát valahogy mindig több van.

Épp most olvastam a nem kicsit fanatikus, cenzorhajlamú Brendel agymenését ugyanerről, bár ő már eljutott odáig, hogy a nép a hibás, mert nem szavazza meg a szarabbnál szarabb ellenzéki jelölteket. A nép a hibás, mert igenis meg kellene szavaznia az utált jelölteket is. Az, hogy az utált jelöltek esetleg tegyenek valamit azért, hogy ne legyenek annyira utálatosak, az fel sem merül. Csak szavazzatok ránk, mert az Orbán az rossz. Ja meg persze hibás az Lmp is, mert nem fog össze a szocikkal. Mert ha megtenné, akkor nyernének. Dehogy nyernének. Az Lmp leírná magát egy életre, ráadásul ők nem is nyerhetnének semmit, mert még ha csoda történne, és együtt lenyomnák a fideszest, akkor is egy másik párt emberét juttatnák be, ők meg lesnének, mint hal a szatyorban.

Ezzel a színvonallal a következő választásokon is nagy pofáraesés jön az ellenzéknek, de meg is érdemlik. Ezekért nem kár.

Vagy jön a Jobbik, és akkor még az orbáni kétharmadot is visszasírja a nép.

samer 2011.11.14. 20:31:06

@DEGEC: és vele az újabb IMF hitelek na ne, még a mostanit is nyögjük amit a Gordonkás libatenyésztők felvettek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.14. 20:34:17

@Fapuma: szeretlek, fekete tesó, de jobb az olvasókat meghagyni kis hitükben.

Táskás Tóni 2011.11.14. 20:48:19

@samer: Azt nyögjük te vadbarom, amit az Orbán fülkeforradalmi vezetőd a Mol-ra és egyéb más faszságokra kúrt ki az ablakon. Csak hogy az általa felvett hitelek dupla kamattal lettek felvéve, miközben az államadósságon kívül ebben az országban semmi sem nő.

Táskás Tóni 2011.11.14. 20:49:48

@Gazdagréti Jack Bauer: Majd Orbán elintézi , hogy a te szavazatod többet érjen. Elkérheted a szavazati jogot a nagyitól, meg a papitól, osztjónapot.

Tj66a 2011.11.14. 20:51:37

@Scagnetti: imádom, hogy pont olyan retardáltnak tűnsz, mint amit parodizál a poszt :) Ha szándékos, akkor jó volt, ha nem, akkor részvétem.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.14. 20:51:54

Bocs, de nem igaz, hogy a 61 százalék ellenszavazó lenne. Inkább lusta. Ha kiábrándult lenne, akkor venné a fene nagy öntudatát, elkacsázna a szavazókörbe és bedobna egy áthúzott szavazólapot.

Scagnetti 2011.11.14. 21:04:45

@Tj66a: Őszintén szólva először kamunak hittem, a vége felé viszont igazinak. Mert a vége tökugyanaz lett, mint amit ma nem egy helyen olvastam fanatikus szocidrukkerektől. Így aztán leírtam, amit ezekről gondolok.

Táskás Tóni 2011.11.14. 21:07:34

@Scagnetti: Hoppá! Te is beégtél és beégetted a haverodat Tibit is.

Nge Swazili Mbeko 2011.11.14. 21:09:17

@Várúr: Nem láttál te még vörös hadsereget, azé' vagy ilyen laza.
Összes többi: csak jár a pofátok. Mintha érne is valamit.

Scagnetti 2011.11.14. 21:12:48

@Táskás Tóni: És miért égtem volna be? Amit leírtam az ettől függetlenül igaz. A vesztes szoclibek évek óta semmi másra nem képesek, mint magyarázni a bizonyítványt, és úgy tenni, mintha az elvesztett választásokból jól jöttek volna ki. De hiába erőlködnek, mert ettől még az elvesztett választás elvesztett marad. Ahogy a tegnapi is. És az azelőtti jónéhány is.

passzívház tervek · http://www.passzivhaztervek.hu 2011.11.14. 21:13:45

Gratulálok az íráshoz. Erről van szó. Kár, hogy a mainstream médiában erről az egészről egy szó sincs így. Jó volna már valami rendes, összeszedett, szerkesztett új netes újság.

Hülye aki elolvassa! 2011.11.14. 21:29:42

Amíg ilyen fing az ellenzék, addig a Fidesz akkor is nyerni fog, ha megadóztatja a levegővételt is akár!
Csak a hülye nyomik hihették, hogy a második kerületben valam komcsi vagy szakállasbácsi párt fog nyerni. No way faszikáim!

CM2131 2011.11.14. 21:37:00

Zseniális poszt.
A kommenteket olvasva viszont ijesztő, hogy mennyi funkcionális analfabéta gondolja azt, hogy a gondolatait feltétlenül meg kell osztania a világgal. Politikai oldaltól függetlenül.

Várúr 2011.11.14. 21:38:06

@Nge Swazili Mbeko:
Láttam szovjet katonát. Rád hasonlított, bár kicsit jobban nézett ki. Ha nem ér semmit, amit mondunk, ne tátogj fölötte, mint a partra vetett potyka. Kapd fel a Lenin sapkád, oszt" mehetsz a II, kerületbe kampányolni.

diesel12 2011.11.14. 21:50:19

Az ugye teljesen korrekt, hogy a szocialista párt mire jutott, és mit érdemelt. A mostani helyzetükért csak magukat okolhatják. De a fideszben miért kell annyira hinni? Nem mintha fontos lenne, de a rengeteg szavazójuk nem meggyőződésből, hanem kényszerből szavazott rájuk. Két rossz közül az egyiket választották. Nem tudom mi a kézzelfogható eredménye annak amit ők csinálnak. Rengeteg félretájékoztatás is jelenik velük kapcsolatban, de azért nem biztos, hogy amit ők csinálnak abból jobb dolog sül ki. Pláne, hogy azt se felejtse el senki, ők is magyar politikusok, szeretnek lopni és lopnak is, nem számít, hogy bizonyított-e vagy sem. Remélem összejön nekik az ország rendbetétele is mellesleg az egyéni dolgaik mellet, mert ha nem akkor nagyon-nagyon kilátástalan lesz a helyzet. Ami már most is annak a közelében jár.

Táskás Tóni 2011.11.14. 22:01:49

@Hülye aki elolvassa!: Vagy inkább így: Amíg ilyen fing az ellenzék, addig a fidesz ilyen nagy fingként is nyerni fognak, hiszen az 1 négyzetméterre jutó idióta tekintetében Mo vezet. Ebben világelsők vagyunk, viszont a ft a világ legszarabb pénze.

szellőláb 2011.11.14. 22:02:57

Ahogy nézem itt az utóbbi hetek őrjöngéseit, talán tisztességes lenne kitenni az index címoldalán a modoros linkhez a gyanútlan látogatóknak: Mielőtt kattintasz, vedd fel a szopóálarcot!

Hülye aki elolvassa! 2011.11.14. 22:05:46

Majom Tóni! Miért rongálsz már megint? Ha szar a Ft, utald át nekem a birtokodban lévőt!

NA YA! 2011.11.14. 22:14:30

Tibcsinek átvette az uralmat a buksijában a GONOSZ!:):):)

Tita nick 2011.11.14. 22:14:35

Aha. Ezzel az erővel ugye nem a Fidesz kormányoz? Ugye nincs 2/3-a? A bibi ott van drága posztíró, hogy az álmodozás nem erről a választásról szól általában nem szól semmiről. A Fidesz nyert és nyer majd. Ébresztőőőőőőő!

2011.11.14. 22:19:10

Gondolom, legalább abban konszenzusra juthatunk, hogy Kádár alatt sokkal jobb volt, irkálhatnak bármit mindenféle politikai bértollnokok.

szellőláb 2011.11.14. 22:21:23

@tff: Na, hát hiszen eztet izéllem én, is, csak nem tudtam ilyen jól megfogalmazni

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.14. 22:22:03

Modortibi nincs neked polidili nosztalgiád, egész véletlenül? :-)

SvenH. (törölt) 2011.11.14. 22:23:29

@Tita nick: egyertelmuen nincsen...
le lett vezetve!!!

a zemberek 60% -nak az 52% -a szavazott rajuk! ez testviirek kozott is 1/3ad, sot ha beleszamoljuk a hataron tuli magyarokat akkor bezony bezony csak egy zsenge 1/5öd van, de ne csüggedjünk testver lesz ez hamarosan 1/6 es 1/7 amig a kommunizmus el nem boritja az egesz vilagot!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.14. 22:41:14

Ezt a posztot aztán széjjel matekozta a nagyérdemű. Szerintem érthető, hogy az egész ország szívén viseli a 2. ker. sorsát. Nem mindegy ám, hogy ki a főnök ott, ahová szánkózni jár az ember.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.14. 22:42:46

@KürtiT (Tromb74): illetve ahol annyiba kerül a kifli, mint másutt a hamburger

KürtiT (Tromb74) 2011.11.14. 22:45:51

@Professor Pizka: A kifli, a szegényember hamburgere, a zsemle meg a hotdogja.

SvenH. (törölt) 2011.11.14. 22:52:22

@KürtiT (Tromb74): hat Szögedön is milyen csufsag esett meg? hat nem odaepitettek a panelproliknak szant szankodombra nehany szekelykaput? nagyon nem midnegy am hogy most hany szekelykapu esetleg menora vagy egy böszme nagy szegfu lesz ott...

KürtiT (Tromb74) 2011.11.14. 23:06:49

@Professor Pizka: Az egy osztályokat átívelő nyalánkság.

2011.11.14. 23:07:09

@KürtiT (Tromb74):

Na meg ott lakik Dorina is, aki szegény most mehet Dubajba hosztesznek, ahelyett, hogy itthon maradhatott volna tb-ügyintézőnek. Szívtelenek az emberek!

Táskás Tóni 2011.11.14. 23:10:00

@Scagnetti: Félreértetted Modor Tibi kicsike szatirikus írását. Pedig ti egy csónakban eveztek, mégsem éreztek rá egymásra. Csak a komolykodás....

KürtiT (Tromb74) 2011.11.14. 23:11:01

@tff: Az nem az ötkerben lakik? A tb-n már nem sok intézni való van, de már Dubajban sincs kolbászból a kerítés.

Táskás Tóni 2011.11.14. 23:13:21

@NA YA!: Dehogy , ez csak egy kis szatirikus szösszenet.Csak akkor kapnak a Modor Tibi félék észbe, amikor már a bóvli alá süllyedünk, kb félév.

2011.11.14. 23:16:05

@KürtiT (Tromb74):

Tudtommal a Dorina megmentőjeként fellépő politikus a II. kerületben indult.
Dubajban azért maradt még annyi kolbász szerintem, hogy a szorgos fiatal hölgyek előteremthessék a napi betevőt.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.14. 23:26:19

@Táskás Tóni: Ez speciel meg nekünk mindegy. A Giró-Szász meg különben is megmondta, hogy az ország minősítéshez OKJ-s papírt kell felmutatni, szóval a leminősítés tökre nem ér.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.14. 23:44:25

@Táskás Tóni: visszatérve a II. kerületi választásra, kicsit csalódtam, hogy a kommentelők között senki nem látta meg a lényeget: bukott a Jobbik! Szerencsére egy tanult bloggerkollégám időközben rámutatott erre.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.14. 23:54:39

@Modor Tibi: Nagy kaland. Tibikém, ugye ebből azért nem kell meszemenő következtetéseket levonnunk? Majd ha szabolcsszatmárberegorsodabaújbékés megyében bukik, akkor lehet hátradőlni.
Komolyan, úgy bele lovalod magad, mintha BL döntőről lenne szó. :D

görögdráma 2011.11.15. 00:00:00

ez a bestseller újítás szuper :)
Jelenlegi listavezető nálam: Szárnyaló Gyémánt az erkélyen

Táskás Tóni 2011.11.15. 00:13:21

@Modor Tibi: Nem mindegy? A fidesz csatlósai, mindig együtt szavaznak.

Táskás Tóni 2011.11.15. 00:15:20

@Modor Tibi: Ja, és akik téged itten lekommunistázva félreértettek azok mind fideszlájkolók voltak. Tehát az ész nem esik közel a fideszhez.

SvenH. (törölt) 2011.11.15. 01:03:40

@Modor Tibi: nem ertem a Jobbikot mert hat pont celcsoport volt a budai elit... mivel a megelhetesi bunozes azaz csirke es kolbaszlopas a tipikus...

Scagnetti 2011.11.15. 06:53:02

@Táskás Tóni: És akkor mi van, ha félreértettem? Összedől a világ?

Amit írtam, annak a lényegére persze nem reagálsz, mert tudod, hogy igaz.

2011.11.15. 08:30:33

@Modor Tibi: csatlakoznék KürtiT szaktárshoz, nem itt méretik meg a Jobbik valós súlya.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.15. 08:41:26

@Hadrian77: dehogynem. A Jobbik társadalmi elutasítottsága 97,47%. A helyükben most komolyan elgondolkodnék a hogyantovábbon.

2011.11.15. 08:44:38

@Modor Tibi: ezt csak akkor fogadom el, ha a választókerület tévénézési szokásaiból az derül ki, hogy a Való Világ és a Barátok közt a legnézettebb.

mrbateman 2011.11.15. 08:55:04

@Hadrian77: Szerintem nem néznek tv-t, nincs is tv-jük...aki meg nézi arra majd vonatkozik a lex-Biszku, ezért nem kell velük számolni

2011.11.15. 09:09:09

@mrbateman: ilyet nem szabad mondani, mindenkivel kell számolni, kivel ezért, kivel azért, kivel le, kivel el...

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.15. 09:27:29

Összevesztetek faszok? Én csak azér nem szállok be mert Anita megtiltotta "angeren".

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.15. 09:35:16

modorosságnak számít azt mondani, hogy "a magyar demokrácia köszöni szépen jól érzi magát és nem kér a központosító állampártiságból bla bla bla bla..."

Mitya Ivanov 2011.11.15. 09:39:47

@Blassius: annak számít
viszont közelítünk afelé, hogy mindez lényegtelen legyen. Államcsőd lesz, Matolcsy miatt. Direkt.

2011.11.15. 09:45:20

@Mitya Ivanov: az ám, meg hüperinfláció!

2011.11.15. 10:05:12

@Professor Pizka: két hét múlva zárolják!

mrbateman 2011.11.15. 10:12:55

@Mitya Ivanov: Én már hallottam olyan levezetést, h. spekulánsok akarják megleckéztetni a országot, és a kisgecik direkt szopatnak minket, egyszerűen nem hagyják, h. a Matolcsy gazdaságpolitikája kibontakozzék és a gyakolrlatban bizonyíthassa nagyszerűségét...ezt a tudjukkik nem engedhetik meg maguknak, mert ha látnák, h. mi a hajunknál fogva húzzuk ki magunkat az állig érő szarból, akkor mindenki minket másolna és elküldenék a picsába az IMF-et, mint a siker elengedhetetlen első lépcsője.
A nemzetközi helyzet fokozódik!

2011.11.15. 10:32:51

@Professor Pizka: mindenkivel kisöpörtetik a saját padlását!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.15. 10:34:42

@mrbateman: a fogalmazás durva, de nincs ebben semmi titok: befektetői bizalomnak nevezik a hírekben.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 10:41:50

@Modor Tibi: Pontosabban a hiányának :-)

@Hadrian77: GÁZÁREMELÉS!!!

2011.11.15. 10:46:44

@Modor Tibi: @Professor Pizka: teccettek tegnap olvasni? ha azt mondaná pártunk és kormányunk, hogy csak 0,5%-ot növekszünk és emelné a jegybank a kamatot, nem lenne leminősítés. Amúgy meg ha IMF helyett piacról finanszírozunk akkor pont a tudjukki spekulánsoktól kérünk pénzt.

GÉZÁREMELÉS!

mrbateman 2011.11.15. 10:48:18

@Modor Tibi: Igen van olyan is.

De ebben az elméletben nem azért adják a forintot, mert gyenge az ország, nem bíznak a gazdaságpolitikában (ha nem totális képzavar ezt annak nevezni), vagy nem azért nem sikerül az aukció, mert reális veszélyt látnának a likviditásunkban.

Nem! Mi jók vagyunk (természetesen), de ők felülírják a reális piaci árazást, mert most meg akarják mutatni, h. ki az erősebb!
A statuálás a lényeg!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 10:51:33

@Hadrian77: kamatemelés lesz, kérdés hogy mikor és mekkora.

2011.11.15. 10:53:32

@Professor Pizka: a következő ülés nov. vége, józen ésszel a mértéke 1,5-2%.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 10:55:27

@Hadrian77: úgy legyen, az azt jelentené, nagyon olcsón ússzuk meg Matolcsyt.

mrbateman 2011.11.15. 10:56:37

@Hadrian77: Ezekkel nem függ össze a le/fel minősítések aktualitása/megalapozottsága (illetve nem közvetlenül)
A minősítés az egy állapotjelentés,...attól, h. bevalljuk, h. nem jól alakulnak a dolgaink még nem fogjuk elkerülni a lemínősítést, sőt...ettől függetlenül hosszú távon megérné transzparensen működni. /ha esetleg ti még vicceltek én meg komolyanveszem helyzet van, akkor boccs/

Ha komolyan foglalkozunk a tudjukkikkel, akkor az IMF is az ő kezükben van, sőt minden ami pénz -és tőkepiac azt a tudjukkik irányítják...mondjuk aktuális problémaja a magyar jobboldalnak megtalálni azt átjárást Kína és a tudjukkik között, mivel az elmúlt 10 évben Kína finanszíroz szinte mindent, ergo ők is wanabezsidók!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 11:00:46

@mrbateman: Nem éppen légbőlkapott "feltételezés", gyaníthatóan erről van szó. Bátor és hasznos tett lenne lerázni magunkról a "karvalytőkét", csak kicsit kevés rá az esélyünk. Az érdem a Fideszé, hogy felismerték a problémát és hozzákezdtek a megoldásához is. Ha egy kiegyensúlyozotabb világgazdasági környezetben, és nem Matolcsyval próbálkoznának, akár össze is jöhetne.

Ennek ellenére én szorítok nekik. Ha ezt sikerül elérniük, akkor az összes faszságuk is elviselhetőbbé válik. Amikor sikerül az IMF függőséget jelentősen csökkenteni, akkor ráérünk majd vitatkozni az olyan kurvára lényeges kérdéseken, hogy az egykullcsos adó miért kétkullcsos és más hasonlók.
Komolyan mondom, még a magánnyugdíj megtakarításomat se sajnálom, ha azt látom, értelmes dologra fordították. Na, ez lenne részemről az optimista hozzáállás. A Valóság sajnos ennél jóval árnyaltabb.

2011.11.15. 11:08:01

@mrbateman: a fel le minősítés elég sok mindentől függ, mindenesetre a transzparnes működéssel egyet értek.
Ezeket olvastad? Elég jól összefoglalja a dolgot:

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111102-szazhusz-milliot-fizet-magyarorszag-a-hitelminositoknek.html

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111031-hitelminositok-hogyan-dolgoznak-mi-alapjan-dontenek.html

mrbateman 2011.11.15. 11:09:05

@KürtiT (Tromb74): Na ne viccelkedjünk már!

A karvalytőkét lerázhatjuk bármikor, csak és kizárólag rajtunk múlik...a megoldása is jóval egyszerűbb, mint ahoyg gondolnánk, nulla deficites működés, de évekre, évtizedekre, az államadósságot pedig visszafizetgetjük, újratárgyaljuk helyzettől függően.

A jelenlegi óriási eredmény a 3% alatti hiány, na ebből kell szufficit, vagy 0,0%. Ez az önállóság!

mrbateman 2011.11.15. 11:14:20

@Hadrian77: Nem! valahogy az origo nálam kimarad.

fidzsi 2011.11.15. 11:19:24

Kedves Kommtársak! Úgy látom az igaz humor-azaz testnedv-érzék jogos birtokosai háborodnak a jobb ebbéli hiányosságai miatt mintegy fel. Elismerve ebbéli,s más hiányosságaimat, azért a következőeket mintegy ali biliül felhoznám. Ha olyik társaságban hangzik el adoma, ironikus -bár nem bántó-megjegyzés,vagy bármi egyéb jó szöveg, szegénységről, testi hibáról, romaságról, izraelitákról, ecetetrá,ecetetrá, ott bizony érintett komolyra vesz-i. A mái frusztrált velág minden poént így reagál le. Szerény észrevételem, hogy most is egyformán ugrik baller és jobber es. Nem a poén üt, hanem a téma. Tisztelette.fidzsi,d'droid.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 11:19:35

@KürtiT (Tromb74): volt itt tibinek posztja az egyszerre mindent akaró "gazdaságpolitikusról" aki szerint mindent szorítsanak meg, kivéve őt. A Matolcsyzmus lényegében időnyerési politika, amelynek egyetlen és fő célja az, hogy hátha rendbejönnek a dolgok valahogy anélkül, hogy drasztikus dolgokat kellene csinálni. Ennek érdekében kisebb-nagyobb adóemeléseket csinálnak, amelyet még épp elvisel a nép, és igyekeznek elmenni a bankok türelmének végső határáig.
Orbánra mindigis jellemző volt az a hozzáállás, hogy nem akar jóban lenni senkivel, pontosan tudja, hogy bizonyos cégek egyszerűen nem tehetik meg hogy elmennek, vagy nincs értelme egy "üres országnak" mondjuk az osztrák és a román filiálé között.
A kormányérdek a status quo fenntartása mellett szól, reformáljon, akinek hét anyja van, meg aki nem akar lopni.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 11:24:54

@mrbateman: Így van. De addig is valahogyan távol kell tartani magunkat az újabb hitelfelvételektől, ez pedig nem egyszerű mission. Főleg abban az esetben ha sokan abban érdekeltek, hogy újabb hiteleket vegyünk fel.
A költségvetési hiányt ideig-óráig lehet úgy csökkenteni, hogy leküldjük a népet kutyába, illetve lenyúljuk a megtakarításaikat, de ezen az úton nem lehet messzire jutni. Az állam kiadásait is csak egy bizonyos szintig lehet csökkenteni. Előbb utóbb szükség lesz komolyabb gazdasági növekedésre és az istenadta nép támogatására is.

2011.11.15. 11:25:44

@mrbateman: tankönyvi példa a szufficitre Japán a 80-as években, elég komoly gondok voltak emiatt.

@Professor Pizka: tavaly kellett volna nekik elkezdeni a reformokat, akkor eredménye is lett volna és a következő választásokon is lehetett volna jól szerepleni. Orbán elvesztette az elmúlt nyolc évben az ütemérzékét és a lavírozóképességét, amiket olyan jól használt 98-02 között.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 11:39:28

@Professor Pizka: A kormány érdeke, a hatalom érdeke. Korábban már átrágtuk, hogy erkölcsi megközelítésnek nincs értelme. Lopni akar, vagy ha úgy tetszik biztosítani saját kivételezett pozicióját. A ciklusonkénti választások megteremtik a lehetőségét annak, hogy ne kelljen hosszabb távú reformokon agyalni. Pont elegendő ha a jelen helyzetből kihozzák a számukra legkedvezőbbet, felkészülnek egy, rosszabb esetben két ciklusnyi ellenzéki szerepre. Ami azért nem a világ vége, hiszen lesz elegendő önkormányzat, ami finanszírozza a megfelelő "életszínvonalat" a következő választásokig.
Ezt talán azzal lehetne kicsit korrigálni, ha a politikai elit valóban felelőségrevonható lenne tetteiért, amihez ugye nekik kellene megteremteni a jogi körülményeket.

mrbateman 2011.11.15. 11:43:27

@Professor Pizka: Ehhez képest, ha nem csinálnak semmit, csak működtetik a rendszert, meg hozzá együttműködést színlelnek/mutatnak, akkor sokkal jobb helyzetben lennénk most.
Sajnos én ezt a túlmozgásos buzgóságot látom, belekapnak mindenbe, számolgatás, elemzés nélkül...az egyetlen szempontjuk a dolog politikai megítélése, költség-haszna. Annyi előrelépés van, h. most itt a szakadékhoz viszonylag közel visszavettek az arcból és óvatosabbak lettek...most az a taktika, h. valamit jó hangosan beugatnak(persze előtt most sem matekozzák le) aztán napokig lapítanak, mint szar a gazba, Szíjjártó és Gíró-Szász egymással ellentmondó nyilatkozatokat tesz, közben figyelik a közvéleményt (még mindig nem számoltak utána) aztán ha nincs akkora csörömpölés, akkor megszavazzák. Lásd: EVA tv.
@Hadrian77: Ez igaz, sőt a kettő között komoly összefüggések is voltak, de ha azt állítjuk, h. azért volt recesszió Japánban, mert szufficites volt a költségvetésük az bizony a post hoc típusú tévedés tankönyvi példája lenne!:-)
@KürtiT (Tromb74): A szerzett jogokból leadni soha nem egyszerű! Ha teszem azt Merkel csökkentene 20%-ot a kiadási oldalon, akkor óriási balhé lenne, pedig az a szint még mindig lényegesen magasabb a magyarnál és tulajdonképpen mi sem halunk éhen!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 11:44:56

@fidzsi: Jó a meglátás. Előfordul időnként, hogy mikor már meguntuk a felhőtlen kacarászást a poszton, véleményt formálunk annak tartalmáról is. Ilyenkor a modorosságtól sem riadunk vissza. Talán már feltűnt, hogy a poszt nem csak nekünk, de rólunk is szól. :)

2011.11.15. 11:55:20

@mrbateman: ha lenen valami olyanunk, mint a svájci óraipar vagy a japán elektronikai, akkor jobb esélyeink lennének, de így...:)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 11:57:23

@mrbateman: Ez a még mindig jobban élünk, mint a szomáliaiak érvrendszer nem szokott társadalmi szintű elégedetséghez vezetni. A választópolgár is van olyan önző állat, hogy a saját érdekeit tartja szem előtt. Nem elégszik meg azzal, hogy van egy 10%-nyi réteg, aki jól él, illetve ő is élhetne ennél rosszabbul.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 12:02:06

@Hadrian77: Na igen. De a kérdés az, szeretnél-e japán v. svájci lenni? Mert én egyik se szívesen.

Mitya Ivanov 2011.11.15. 12:02:33

tenytar.blog.hu/2011/11/11/egyre_kozelebb_az_allamcsodhoz
hát nem értitek, hogy ez már a bőrünkre megy??????!!!%/!+""!%"+/+""/"/"+/

mrbateman 2011.11.15. 12:08:19

@KürtiT (Tromb74): Ezt annak mondd, aki elkezdte azt a populista baromságot, h. a legnagyobb gondunk az államadósság csökkentése (ne érts félre nagy teher ez, de barom aki ennek nekiugrik) és most mindent leszarunk, mert államadósságot kell csökkenteni, akkor jó lesz minden! Ja persze IMF se kell - pénz az kell, de majd én tudom, h. hogyan kell elkölteni a te pénzedet - hanem függetlenség kell, mert mi jobban tudjuk

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.15. 12:12:29

@Mitya Ivanov: üvölteni tudnék az elkeseredettségtől és tehetetlenségtől. És ezeknek tapsol a nép még mindig. Még szerencse, hogy Ausztriában tartom a pénzem.

Nagy szükség lett volna a Ténytárra meg a VV-re olyan 2006-2007 körül is, kár, hogy csak most jutott eszükbe, hogy blogolni kéne profi módon. Igaz, mi is csak 2008-ban kezdtük :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 12:14:20

@mrbateman: tudom, demagógia, de nekem a függetlenségről mindig a győzedelmes dzsucse eszme ugrik be...

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 12:22:51

@mrbateman: Az államadósság annyira gond, mint egy adósság általában. Ha nincs, akkor nem annyira értékeled a helyzetet, de ha van, sőt egyre csak nő, akkor gyomorgörccsel fekszel és kelsz.
Persze nem az a megoldás, hogy bemutatunk az IMF-nek, nem valószínű, hogy lefossa a bokáját tőlünk, de szép lassan azért nem ártana kievickélni segítő karjai közül.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 12:36:10

@mrbateman: Mondjuk a jelenlegi helyzetben valószínűbb, hogy heteken belül az IMF-el fogunk egyezkedni, mint hogy bevállaljunk egy államcsődöt.
Na, akkor majd újra tárgyaljuk a témát.

Mitya Ivanov 2011.11.15. 12:36:30

@Modor Tibi: Ha te Ausztriában tartod a pénzed akkor eléggé rövidlátó vagy, mert magyar állampolgárt nemsokára nem szolgálnak ki odaát. Bosszúból a végtörlesztés miatt.
Én nem pénzezek többé, hanem megyek és bespájzolok krumplit, meg kávét és cigit, utóbbi kettő nagyon jó cserealap az igazán szűkös időkben. Ez már régen nem MAtolcsyról szól, meg Orbánról, vagy a forint mélyrepülésén milliárdokat kereső spekulánsokról szól, hanem a túlélésről.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 12:43:21

Ideje lenne végképp leszámolni ezekkel a varázsszavakkal, hogy "IMF", "államadósság", "leminősítés", "függetlenség". A lényeg az, ami mögötte van. Ez pedig egy igen egyszerű egyenlet: PÉNZ=HITEL=BIZALOM. Ha van bizalom a gazdaság teljesítőképességében, akkor van hitel. A pénz pedig ugyanazt jelenti, mint a hitel amióta feladták az aranystandardet. A gond most ott van (nem csak Magyarországon, hanem mindenütt), hogy elillant a bizalom abban, hogy a mostani világgazdasági rendszer fenntarthatóan tudja biztosítani a fejlett gazdaságok (beleértve Magyarországot, mint EU-tagot) mostani életszínvonalát. A válság addig fog tartani, amíg ez a bizalom helyre nem áll. Ehhez viszont létre kell jönnie egy új, fenntartható(bb) egyensúlynak, ami valószínűleg csak egy a mostaninál alacsonyabb fogyasztási szinten lehetséges. Tehát az elkövetkező években mindenki, kivétel nélkül szopni fog. Kérdés az, hogy ki mennyire. Na itt van a kormány felelőssége, és ezért nem mindegy, hogy a "karvalytőke" mekkora BIZALOMMAL viseltetik Magyarország iránt. Nagyon nem mindegy.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 12:43:25

Látom, elment Komolyfalva felé a társalgás.

Mindig azt szoktam kérdezni, hogy vajon az aktuális gazdasági teljesítmény (akár cég, akár ország) és a különféle pénzügyi szervezetet és minősítők meglátásai között miféle kapcsolat létezik?

Mert ugye tényleg meg lehetne kérdezni például a minősítőket, hogy vajon miért pont most, itt és így nekik kell hinnünk a minősítésüket illetően, amikor eléggé kínos eseteik voltak régebben ezen a területeken, amely balfékség vége pl. a kongresszusi tetemrehívás volt.

Miért adunk olyasvalakik nézeteire, akik már nem egyszer megégették magukat?

És ki őrzi az őrzőket?

Édy, aki Endre 2011.11.15. 12:47:31

@altoid:

"A gond most ott van (nem csak Magyarországon, hanem mindenütt), hogy elillant a bizalom abban, hogy a mostani világgazdasági rendszer fenntarthatóan tudja biztosítani a fejlett gazdaságok (beleértve Magyarországot, mint EU-tagot) mostani életszínvonalát."

Mennyiben releváns ez az általánosságban idevetett "bizalom"? Kinek a bizalma? Miért az övéké? Miért jogosultak a bizalmukra hivatkozva másokat minősíteni?

És miért látható az, hogy olyankor meg volt bizalmuk, amikor annak a bizalomnak a vége csúnya pofáraesés lett?

Másképpen: Kik is ezek a bizalommal kufárkodók és egyáltalán honnan is merítik az önbizalmukat?

Vagy fordítsuk meg: Mi van akkor, ha az országok jelentik ki róluk, hogy nincs bizalmuk bennük és nem hisznek azoknak a jóslatoknak, amelyekre alapozva ők nyilatkoznak?

Bárki el tudja mondani - legalább annyira profi módon -, hogy kiben bízik és kiben nem.

Szerintem.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 12:52:42

@Édy, aki Endre: Igen, csak az a nem mindegy, hogy ki kinek hisz. Amíg a befektetők a minősítőkre hallgatnak az egyébként méltán nagyszerű pénzügyminiszterünk helyett, addig sajnos hiába ugrálunk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 12:54:30

"Másképpen: Kik is ezek a bizalommal kufárkodók és egyáltalán honnan is merítik az önbizalmukat?"

Erre van egy rövid, és egy hosszú válasz.

A rövid és népszerű válasz: A ZSIDÓK

A hosszú (és igaz) válasz: mindenki - te, én, Náncsi néni. A piacon ugyanis milliónyi befektető mozog, és még a legnagyobbak mögött (nyugdíjalapok, befektetési alapok, bankok) is még sok millió kisbefektető áll. A hitelminősítők nem itélkeznek, hanem MÉRNEK: mérik, hogy az adott helyzetben a piac mekkora bizalmat szavaz egy adósnak. Naná, hogy hibáznak közben - a világgazdaság mára már túl összetett ahhoz, hogy bárki is teljesen átlássa. NEm is muszáj hinni nekik, de akkor felmerül a kérdés: és akkor kinek higyjél?

2011.11.15. 12:55:49

@Édy, aki Endre: a hitelminősítő sem orákulum, azokat is meg lehet vezetni. Az EU saját hitelminősítőt akar, holott a görögök a belépésük óta átbaszták őket testületileg, most akkor miről beszélnek?
Lehet úgy auditáltatni egy céget, hogy patyomkin falut csinálok belőle arra az egy napra, amíg ott vannak az auditorok.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 12:58:42

@altoid: Ki kérem magamnak, én a bankszámla egyenlegemmel tudom bizonyítani, hogy nem vagyok zsidó. :D

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 12:59:14

@Édy, aki Endre: Ja, és azzal hogy beteszed a pénzedet bankba (és nem ásod el arany formájában a kertedben), már te is rögtön a karvalytőkések soraiba lépsz: ugyanis a pénzedért kamatot vársz, és a bank csak akkor tud neked kamatot fizetni, ha a betett pénzedet befekteti és megforgatja a piacon. Például magyar államkötvényt vesz belőle. Ergó egy magyar állacsőd esetén a bankod tönkremegy és te keresztet vethetsz a megtakarításaidra.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 13:00:45

@KürtiT (Tromb74): Ha a bankszámlaegyenleged akár egy kicsit is pozitív, már zsidó vagy! (lásd a fenti érvelést)

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:01:11

@altoid:

"A hitelminősítők nem itélkeznek, hanem MÉRNEK: mérik, hogy az adott helyzetben a piac mekkora bizalmat szavaz egy adósnak."

Elvileg így működne. De ez a demóverzió. Tőzsde dettó ugyanez a móccer. Példa: Egy cég, ahol egykoron dolgoztam, az előző öt pénzügyi év során mért legmagasabb féléves profitját tette közzé, de a részvények értékei 30%-ot estek egy hónapon belül.

Egyre inkább az a véleményem, hogy a minősítők nem tudnak precíz méréseket bemutatni annak igazolására, hogy a minősítésüket miképpen hozták meg. Inkább hasraütés-jellegűnek tűnik egyre inkább ez a minősítősdi.

Nézd meg az ország mutatóit, hasonlítsd össze a huszonhetek mutatóival - például - és aztán magyarázd el, hogy vajon miért lennénk mi bóvlik másokhoz képest, akik ugyanolyan vagy rosszabb mutatókkal rendelkeznek, de mégis klasszisokkal jobban mutatnak minősítgetésileg.

Bizalom és mérés? A bizalom nem számszerűsíthető.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 13:01:50

@altoid: Biztosíthatlak róla, hogy jelenleg negatív.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.15. 13:02:34

@KürtiT (Tromb74): be is rágott rájuk az EU, hogy biztos kezekben lévő országaikat bárki is leminősítse (nem ránk gondoltak persze):

www.portfolio.hu/gazdasag/dul_a_haboru_europaban_a_hitelminositok_ellen_2.158315.html

Az Európai Bizottság javasolni fogja azon európai országok hitelminősítésének felfüggesztését, amelyek nemzetközi támogatásban részesülnek, illetve azokét, amelyek osztályozása növelné a piaci bizonytalanságot - mondta hétfőn a témában illetékes francia uniós biztos.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:03:28

@Hadrian77:

"Lehet úgy auditáltatni egy céget, hogy patyomkin falut csinálok belőle arra az egy napra, amíg ott vannak az auditorok."

És lehet ez fordítva is. Mutathatják az auditorok is gázosnak a jól menő céget, ha éppen a háttérben felvásárlási szándék húzódik meg.

Persze, természetesen, nem közvetlenül és nem kimutathatóan.

Egy-két jól elhelyezett és sugalmazott pr-cuccos nagyon hasznos lehet.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 13:04:32

@Édy, aki Endre: "Bizalom és mérés? A bizalom nem számszerűsíthető."
Faszt nem.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 13:09:05

@Édy, aki Endre: Éppen ezért ingott meg a bizalom a rendszerben. Ezért van a világválság is. A világgazdaság teljesen megváltozott az utóbbi 10 évben, és az intézmények ezt nem tudták követni. Most lenne annak az ideje, hogy újragombolják a mellényt, de ez nem fog komoly áldozatok nélkül menni. És éppen ezért kell a BIZALOM. Nem csak a hitelminősítők, hanem úgy általában a piac bizalma. Mert anélkül megyünk a levesbe.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:11:39

@altoid:

"Ergó egy magyar állacsőd esetén a bankod tönkremegy és te keresztet vethetsz a megtakarításaidra."

Ergo... Még nem nagyon láttam államcsődöt mostanában. És még egyelőre sokkal jobban állunk a gazdasági mutatóinkat tekintve sok olyan országgal szemben, ahol - elvileg - hamarabb kellene bekopogtatnia az államcsődnek (vagy lehetőségének), mégis frankóbbnak értékelik őket.

Ki érti ezt?

mrbateman 2011.11.15. 13:14:33

@altoid: Na erről beszélek...én az egyszerű verzió híve vagyok, őszintén vallom, h. a dolgok mindig sokkal egszerűbbek, csak valakik bonyolultnak akarják mutatni, csak azért hogy én szarul érezzem magam! De engem többé nem lehet megvezetni, most már tisztán látom, h. mi van a háttérben, azt is tudom, h. figyelnek! Igen, engem is! De titeket is ám, mindenkit figyelnek!
Megvárták míg felveszem a szuzukimra a 120 hónapos hitelt, aztán két hónap múlva, amint vége lett az olimpiának - a gecik még ezt is úgy csinálták, h. mindenki vegyen TV-t hitelre, h. tudja nézni a magyar aranyakat - valakik (azóta már tudom, h. a zsidók) nyomtak egy-két entert és elkezdett emelkedni a törlesztőm. De kibaszok én velük! Ki én ha addig élek is!
Azzal nem számoltak, h. én majd jól a zorbánra fogok szavazni, és azok majd tudják a módját, h. hogyan kell ezeket a nyikhajokat megtáncoltatni! Nem lennék most a helyükben!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 13:15:26

@Modor Tibi: Oké, de mégis milyen következtetést vonnak le ebből a befektetők a nem minősíthető kategóriába sorolt országokkal kapcsolatban?
Jó az elképzelés, hogy konkurenciát teremtenek a minősítőknek, meg jól beszabájozzák őket, de ettől még nehéz elérni, hogy a befektetők is ebben a szellemben gondolkodjanak.
Ráadásul magyarország esetében azért nem csak a minősítések teszik óvatossá a befektetőket. Van számos olyan kormányzati intézkedés, ami elgondolkodtatja őket.

2011.11.15. 13:18:24

@KürtiT (Tromb74): javítsunk:.... számos zavaros, ad hoc, időnként egymásnak ellent mondó kormányzati intézkedés...

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:18:36

@altoid:

A minősítők ugyanúgy részei - sőt kifejezetten integráns részei - ennek. Nem inoghat meg a bizalmuk. Éppen ezért.

Ez ismét efféle utólagos magyarázat. Amikor megy a szekér, akkor mindenki örül, hogy ez a gazdasági rezsim a legmenőbb - ld. korábbi globalizációs ajnározások -, aztán meg amikor jön a gebacc, hirtelen megokosodnak.

Késő, késő.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 13:24:01

@Édy, aki Endre: Számszerűsíthető annyiban, amennyiben a minősítés kategóriákat különböztet meg. AAA, AA, A, BBB stb.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 13:24:10

@altoid: Naná. MEg kell nézni a pre- és poszt- olajválság amerikai autókat. MEg mondjuk meg kell gondolni, hogy az úgy oké vagy sem, hogy egy Opel Astra majd' öt méter hosszú, két tonna nehéz, és kétszáz lóerős motorral "kissé lomhának" találják. Ebből egy jó kocsmafilozófus pillanatok alatt levezeti ugyanazt amit te mondasz :-)

@Hadrian77: @Édy, aki Endre: Bármilyen minősítés, legyen az kvantitatív vagy kvalitatív, objektív vagy szubjektív, előfeltételezéseken, ha úgy tetszik axiómákon alapul. A bizalmi válság egyik oka, hogy bizonyos alapfeltételezések nem bizonyultak igaznak. Ha az az alapfeltételezés füstöl el, hogy "az amerikai árak a belátható leghosszabb távon is emelkedni fognak" akkor azt lehet úgy tekinteni hogy itt valakit elvakított a pénzéhség, és megérdemli ami van.
Egy másik axióma vagy harminc éve dőlt meg, miszerint az államok békeidőben korlátlanul fizetőképesek. Ez egyrészt objektíve nem így van, másrészt itt Európában az integráció miatt az államok hagyományos menekülési stratégiái (infláció felzavarása, mindenféle megszorítások és más praktikák) majdnem teljesen megszűntek.
További tényező, hogy pont az európai integráció és az ekként végbemenő pénzintézeti centralizáció (magyarul: egyes bankok kurva nagyra híztak) okán magáncégek lettek akkorák, hogy egy-egy manőverük országok sorsát határozza meg (lásd Daimler-Benz és VAG Magyarországon) .
Ezzel a helyzettel a hitelminősítőknek lehet hogy már régen rutinosan tisztában kéne lenni, de úgy tűnik nincsenek, és ez hibákat szül.
Ezeket a hibákat tetézi az egyes államokkal kapcsolatban még élő sztereotípiák rendszere. Például ilyen az, hogy Magyarországon ha nagyon nagy gáz van, akkor jön egy Fock Jenő, egy Németh Miklós, Bokros Lajos, Bajnai Gordon. Az olaszoknál meg ha kurva nagy a gubanc akkor bizonyos gazdag famíliák a zsebükbe nyúlnak. Ezek akár komplett jól kiszámolt előrejelzéseket is a kukába küldenek holmi rövidlátó "múltkor is ez volt" tapasztalat alapján.

Látszik tehát hogy a minősítő cég sem tévedhetetlen, de ez nem változtat azon a tényen hogy nagyon nagy mennyiségű tőke mozog vagy nem mozog a döntései alapján. Ezt pedig akkor is illik figyelembe venni, ha tudjuk, hogy téved. A kocsmában a kétméteres, mázsás kopasznak a viperával a kezében igaza van és punktum.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.15. 13:31:14

@Édy, aki Endre: bizalom = azt csinálják-e, amit jónak látunk. A számok annyira nem számítanak, ld. Írország, Szlovákia idei hiányát vagy Belgium GDP-arányos államadósságának mértékét. Magyarország leminősítése nem okozhat nagy traumát sokaknak (az olaszokkal ellentétben mondjuk), és nincs mögöttünk az IMF.

Ez nem zsarolás persze, nem védelmi pénz meg ilyesmi :) megértem őket, hogy a bankadó meg a végtörlesztés miatt rossz kedvük van.

2011.11.15. 13:31:23

@Professor Pizka: én azt látom, hogy a világ kurva gyorsan változik és annyira mélyek az összefonódások, minden mindenre hat. Csakhogy ezt sokan nem tudják lekövetni, nem tudnak időben reagálni. Ez adódik a rendszer tehetetlenségéből és a szereplők észre venni nem akarásából is. Ma már hiába magyarázza meg valaki tudományosan a tavalyi tapasztalatokat, idén megint változott a rendszer valamerre és a tavalyi állítások már nem igazak. Sosem fogjuk teljesen utolérni az eseményeket.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:34:23

@KürtiT (Tromb74):

De nem erre vonatkozott a kérdés.

Betűket meg számokat én is tudok egymás után dobálni. Más kérdés, hogy ez mennyire releváns. :)

blur7 2011.11.15. 13:36:00

@mrbateman: @Hadrian77:
Az IMF elnökei között a ti tudjátok kik (egyszer nekem is megsúghatnátok, olyan kíváncsi vagyok) aránya 6/11, a Világbanknál 8/11. Lehetne folytatni.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 13:37:28

@Modor Tibi: Hé, azon már túl vagyunk, hogy zsarolás. Csak nem sokra megyünk ezzel a felismeréssel. Persze azért duzzoghatunk rajta még egy-két hetet, de többet nem nagyon.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:38:51

@Professor Pizka:

"A kocsmában a kétméteres, mázsás kopasznak a viperával a kezében igaza van és punktum."

Csak ők nem azok, hanem gyíkarcok, akik legfeljebb kopaszokat tolnak maguk előtt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 13:39:24

@altoid: hát, akkor ezért oly népszerű az a bizonyos jó öreg borotva...

@Édy, aki Endre: nem túl ismert tény, mert kevesen értenek hozzá (én is csak egy kicsit) hogy Magyarország jogrendszere egy kalap szar, gazdasági szempontból. Lehetnek kétszer ilyen jók a mutatóink de ha fogsz egy átlagos mondjuk feldolgozóipari céges kintlevőséget, és elosztod az átlagos eredményes behajtásával, vagy a behajtására fordított napok számával, cifra dolgok fognak kiderülni.
Aztán ott van impotens kormányaink régi adóssága a halasztott finanszírozás korlátok közé szorítása. Amíg előfordulhat az, hogy cégek más cégeket 90-120 napos fizetési határidők eltűrésére tudnak kényszeríteni, addig a védendő és segítendő kkv szektort minden hónapban nyomja pár tucat milliárdocska finanszírozási költsége. Erre az előző kormány magasról tett a mostani meg úgy van vele, hogy ne csak a multik kapjanak belőle, hanem a CBA is.

Ilyen gondból van még vagy ötven (ezek csak a fontosabbak) amelyeknek megoldása az utóbbi húsz évben nem történt meg és ezek termelik újra a problémákat, amelyek miatt jön a menetrendszerű következő Bokros. A hitelminősítőnek meg valahogy ezt a problémát árazni kell. Ő meg árazza, mert ezért fizetik. Hogy vannak ilyen problémák, az viszont nem a hitelminősítő hibája.

2011.11.15. 13:40:21

@blur7: gondolom a FED-nél 9/11.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:41:07

@Modor Tibi:

"bizalom = azt csinálják-e, amit jónak látunk."

Én is így sejtem, de éppen ez utal arra, hogy a procedúra mennyire amatőr.

Mert ugyebár egy dolog az, hogy az egyik kérőnek (az a mágikus piac, amelyekre mindig nagy előszeretettel hivatkoznak, bár még sosem látta senki) akar tetszeni az eladósorban lévő jányka vagy pedig a másik (ország) kegyét keresi.

Ernoke 2011.11.15. 13:43:14

@altoid: ha ez a zsidó definíciója, nekem rég a jobbikban lenne a helyem:D

@blur7: a wtcnél meg 9/11 volt, nyilván ezt akarták megszüntetni a házhoz menő repülők

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:43:50

@Professor Pizka:

Ez a helyzet évek óta fennáll. Akkor ebből azt a következtetést kellene levonnunk, hogy mivel - állítólag - nincs nagy változás a módszerben, ezért a minősítésnek is meg kellene egyeznie a korábbiakkal.

Most viszont azt látjuk, hogy folyamatosan romlik, miközben ez nem jár együtt mindazon dolgok romlásával, amelyekre itt voltál szíves hivatkozni.

Nem ad rá precíz magyarázatot.

mrbateman 2011.11.15. 13:45:22

Válság nincs! Ami volt van, lesz az egyszerű globál eszköz-árazási para.
Amikor a dollárt - mint Bretton-Woods után világvaluta - levetták az aranyról és a kétszintű bankrendszerekben a jegybank és a ker bankok korlátlanul tudtak likviditást bővíteni a hitelpénzzel, azzal előrevetítették annak a lehetőségét, h. a meglévő eszközök túlárazottak lesznek, valamint elfogyasztunk olyan javakat, amit nem mi termeltünk meg (sőt még meg sem termeltek, hoppá)
A pénz mögött nincs fedezet, az adósságokat soha nem fogják visszafizetni...ezt a békát már mindenki lenyelte...az egyedüli para, h. a likviditás (=bizalom) meglegyen és az éppen aktuális törlesztőt fizessék...amikor valakinek gondja támad a likviditással akkor vannak a gondok, ha ez nagy súlyú szereplő (bank, bef. alap, ország) akkor sok érintett van (akik majd szintén nem lesznek ez miatt likvidek, és még több érintett lesz) és sok az instrumentum aminek - a valós kockázatot tartalmazó - áráról újra el kell gondolkodni, a veszteséget leírni, de előtte elkezdődik a feketepéterezés, ahol mindenki tudja, h. valaki szopni fog, de ne én legyek az.
Ezt hogyan oldják meg évtizedek óta, leviszik a meghatározó valuták kamatát 0,5% közelébe és hitelpénzt nyomnak ki, az adós fizet, para elszáll, ezzel a korábban túlárazott eszközök hirtelen értékvesztését ledolgozzák, eufemisztikusan azt mondják, h. visszatérjen a befektetői bizalom.

özben egyre több a virtuális pénz a rendszerben, ezért likviditási zavar esetén egyre több érintett lesz, és egyre volatilisebb lesz az árfolyamok mozgása, az átlagember meg azt hiszi kurvanagy válság van. Nincs válság, a világ egy része kamu, ezért természetes, h. az asztalnál ülők időről-időre elkezdik vizsgálni a lapjaikat és sokszor akár ok nélkül valamit elkezdenek dobálni, mást meg gyűjteni!

Nem kell beszarni, ilyenkor lehet a leggyorsabban a lehető legnagyobb pénzeket keresni!:-) (érdemes éveket elbaszni és tesztelgetni short stratégiákat, végigfuttatni ugyanazt különböző tőkeáttéttel, stop szintekkel, stb anyagilag megér(het)i)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 13:50:37

@Édy, aki Endre: Viszont kibővült néhány újabb problémával, amit a piac v. zsidók (tetszés szerint) gyanakvó szemmel vizsgálgatnak. Teszem azt a bankok és multik fingatása. Ezek számomra is nagyon szimpatikus intézkedések, mivel nincsenek (már) megtakarításaim és nem dolgozom multinál.
Viszont ha lenne egy kis bankocskám néhány magyarországi fiókkal, esetleg egy nemzetközi cégem magyar érdekeltségekkel, akkor most morgolódnék és a számológépemmel babrálnék, hogy megéri-e ez nekem.

blur7 2011.11.15. 13:57:06

@Ernoke: Nekem is az ugrott be. :) @Hadrian77: Ki kell ábrándítsalak: 10/14.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 13:57:53

@Professor Pizka:

Ez aranyos (tovább is küldtem), de ez sem ad magyarázatot. :)

Szóval?

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 13:59:44

@Édy, aki Endre: Hogyne adna már magyarázatot. :D

Elküldhetjük mi őket a retkes kurva anyjukba, de feszt nem mennek.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 13:59:45

@Édy, aki Endre: Dehát eddig kétszer írtam le, hogy nincs racionális magyarázat. A minősítő megmér X dolgot és gondol Y dolgot és a végén mond három betűt, és ez alapján eldől hogy pár ezer behugyozó amerikai nyugdíjas pénze itt kamatozik vagy máshol.

2011.11.15. 14:01:48

@Édy, aki Endre: a te ágyban nyújtott teljesítményedre van egzakt mérőszám?:)

2011.11.15. 14:07:13

@KürtiT (Tromb74): na ja, de ezt másképp értékeli egy frigid meg másképp egy nimfomán:)

Édy, aki Endre 2011.11.15. 14:07:43

@Hadrian77:

Ne is számíts arra, hogy te lehetsz a minősítő. :)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 14:10:12

@Hadrian77: Ezzel az erővel azt, hogy 200 000 Ft nettó másképp értékeli egy 2. kerületi, másképp egy nyíregyházi.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 14:10:47

@Professor Pizka:

"A minősítő megmér X dolgot és gondol Y dolgot és a végén mond három betűt, és ez alapján eldől hogy pár ezer behugyozó amerikai nyugdíjas pénze itt kamatozik vagy máshol."

Igen, és erre fel kérdeztem még azt - bár korábban -, hogy mennyiben releváns ez?

Nem csupán azoknak, akik meghozzák, hanem azoknak is, akik ennek alapján hoznak döntést.

Mert ez így: amatörizmus.

Alapszintű.

2011.11.15. 14:12:34

@Édy, aki Endre: Isten őrizz!:)

@KürtiT (Tromb74): talán nem így van?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 14:21:06

@Édy, aki Endre: Amatőrség...hát persze de akkor mondjál jobbat.
Te vagy Shlomo Goldstein bróker New York-ban és pár ezer behugyozó amerikai nyugdíjas azt mondja, csinálj neki portfóliót a sok pénzéből. Amellett, hogy nagyon faszán tudsz bumeráng alakú görbét rajzolni egy koordináta-rendszerbe, és annak a hasán rámutatni az optimum-pontra, azt meg kéne tölteni számokkal. Ráadásul, az optimális haszon/kockázat arány eléréséhez szükséged van egzotikumok beépítésére a portfóliódba. Namost Magyarországról annyit tudsz, hogy az egyik nagybácsikád hászid lett és a rebbe aki hülyeségeket beszél neki, annak az ükapja ebből az országból származik. De a másik rebbe ükapja meg Romániából. Neked azt mesélte a grószmutti, hogy az ükapád aki egy igen mutatós jingli volt újkorában, az Szlovákiából jött, bár akkor az még Magyarország volt.
Namost neked venni kéne valami elég magasan kamatozó, ugyanakkor mérsékelten kockázatos instrumentumot, erre a közép-európai EU-tagok államkötvényei jónak tűnnek. De hogy döntesz?
1. Beiratkozol egy drága magánegyetem vonatkozó szakára és évek alatt Közép-Európa expert leszel
2. Felhívod Jiftach-ot és Abnert, hogy ők mit tudnak
3. MEgnézed valamelyik minősítőnél, hogy most melyiket érdemes venni.

mrbateman 2011.11.15. 14:22:48

@Édy, aki Endre: Nehéz lehet ezt nem érteni, meg elhitetni is, h. még mindig nem érted!

mrbateman 2011.11.15. 14:25:05

@Professor Pizka: 4. Megnézem mit csinált ma a vakmajom!

Édy, aki Endre 2011.11.15. 14:25:13

@Professor Pizka:

Well, I can clearly see a business case here.

Köszike, elgondolkoztatott nagy hirtelenjében. :)

Ha bejön, meghívlak egy kóser málnaszörpre. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 14:28:39

@Édy, aki Endre:

Please upload your brief (one page!)memo (don't forget it shall begin with "I recommend...") and your calculations by 11am Monday. Neat Excel tables with working formulas will be greatly appreciated.

Prof. Miller

(ilyenkor kezdett jönni a hab a szám szélén)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 14:38:40

@Professor Pizka: ha valaha zombivá változom és varázsige kell a kinyírásomhoz, ez a "capital budgeting" lesz, csak szólok.

Édy, aki Endre 2011.11.15. 14:43:26

@Professor Pizka:

I recommend you take a break, dude. :)

fidzsi 2011.11.15. 14:57:24

@KürtiT (Tromb74): Há'per se.Nekem is. De ez így jó. Ne csak indujjunk a kálhától, érkezzünk is vissza. Melegedni, for instant egymás döngölésével. Kellemes ez így télvíz ideje előtt/meg 'én/. mekülönböztetett tisztelettel.fidzsi,droidius.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 14:58:02

@Hadrian77: De így van. Sőt, a 18 cm mást jelent egy kenyai és egy japán nő számára. Ebből kifolyólag tökmindegy, hogy a mértékegység mennyire egyetemes, a hozzá rendelt érték pedig mennyire egzakt.

fidzsi 2011.11.15. 15:08:44

@altoid: És mi van azzal a taggal akinek MAX nemnegatív az egyenlege, smégis biboldó-zum bleistift én-. Ja az hüje. Tiszt.fidzs,dro.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 15:14:52

@fidzsi: Nem, az másba fektette a megtakarításait. Mer' annyira rafinált, hogy már a bankrendszer összeomlására spekulál. Termőföldet vásárolt, vagy vegyifegyvereket gyártó üzemet.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 15:26:05

@fidzsi: Átfutottam a híreket. Aszem, felvásárolok nagymennyiségű vazelint és némi haszonnal eladásra kínálom fel az államnak. Persze azért kisebb mennyiséget nem árt készleten tartanom.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.15. 15:29:19

@KürtiT (Tromb74): hát igen, sokan azt hiszik csöpög az eső, pedig ez egy varjúbukkake.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 15:35:21

@Professor Pizka: Remek, mennyire összehangoltan cápázzák a pofikánkat drága szövetségeseink. Aszem gyorsan kiderül, mennyire hajlékony a kormány dereka.

fidzsi 2011.11.15. 15:39:46

@KürtiT (Tromb74): Bingó. Süllyedek. A gyártól tartok kicsinyég, úgy hogy a közelében lévén, nem merek sóletet enni. Esetleg füstölt csülökkel. Az valamelyest tompít. Viszont nagyot hasít a kóserságból. Di lemma. Tisztelettel.fidzsi,d'droid.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 15:40:43

@Modor Tibi: "bizalom = azt csinálják-e, amit jónak látunk." - pontosan. És igen, az egész kb annyira igazságos, mint a börtönhierarchia. Az kúrják mindig seggbe, aki a leggyengébb, illetve akit nem véd senki. Úgyhogy mi mindenképpen nagyobbat szívunk mint egy euro-övezeti ország, viszont kisebbet, mint egy EU-n kívüli magárahagyott ország (pl Ukrajna). Ha mi kurvára függetlenek akarunk lenni, az ellen végül is nem lesz senkinek kifogása, csak éppen onnantól nuku Schengen-tagság (hogy a magyar gazdasági menekültek ne árasszák el az EU-t), és kiegyensúlyozott költségvetés (magyarul mindenért előre kell fizetni). El kell dönteni, mi éri meg jobban, de nem árt tisztában lenni az opciókkal!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 15:49:53

@fidzsi: Hehe, én is a sóletre esküszöm, még a paradicsomos húskonzerv játszik némileg a páncélos eledelek között, de a többi ehetetlen. A disznóhúst is tartalmazó élelmiszerekkel egyetlen probléma, hogy nem igazán funkcionál konvertibilis valutaként a hagyományos kereskedő népeknél. Na persze van a válságnak olyan mélysége, amikor mégis.
A prágai nagy árvíz alatt szerzett tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy az ivóvíz és a gyertya a legalapvetőbb szűkséglet egy esetleges káosz eljövetelekor, ezek, valamint a tartós élelmiszerek fogynak el legkorábban.

fidzsi 2011.11.15. 16:32:46

Tisztelt Kommtársak! Az út mentén-gyengébbek kedviért:bájdzevéj- gyötör egy problema. Tisztában vagyok azzal, hogy az Orbán gyerek egy mini Duce, meg Adolf sőt Joszif, az egész bagázs meg látástól dec.6-ig az országot rombolja, meg még sok minden más szörnyűség fenyeget miattuk. De, ismétlem:de-orbánizmus- valamit nem értek. Tán gazdaságtanban jártas, tanult kommtársak valamelyike felhomályosít. Szóval, minap az Eu biztos -egy teljesen européer szocialista euroatya- azt mondotta, hogy a '12-es köcsögvetés nagyjából rendbe van, de a '13-as helyzet bizonytalan.Ezért nem javallja a túlzott defka eljárást megszüntetni. M'ér nem lehet'12-re cum bájos spiel felfüggéjezni, osztán ha gonoszék randát mutatnak '13-ra újra karcer. Ez pl. javítana az országképen ami pízt hozna a konyhára. Más. Mostan írja a Zindex, hogy másfél százalék a dzsidipi inkrementum ebben a negyedben es. Nem 'tom görögéknél, portiknál, satöbb. satöbb mennyi. Kezdenek görbére-latinul- idegesíteni Fal Utcai rokonaim. Remélem van tanult kommtársak között egy Jó Szív és felnyítja csipás szememet-Fielding-. Várakozással és mély tisztelettel előre is köszönve.fidzsi,droius.

2011.11.15. 16:36:49

@fidzsi: ezt a negyedévet az export és a mezőgazdaság tolta, a stabil állapothoz az állam működésének is megfelelőnek kéne lenni, van ugye egy meghirdetett Széll Kálmán terv, amiből időarányosan nem sok minden valósult meg. Ebből le lehet azt is szűrni, hogy véletlen események lökik előre a gazdaságot, de a kormány nem sokat tesz, valószínű ez motiválja az EU-t, meiner meinung nach.

fidzsi 2011.11.15. 16:57:57

@Hadrian77: Kapisgálom. Dazért van egy halovány gyanúm. Ha más ügyekből folyományosan nem lennénk olyan fekete popók egyes köröknek- ez nem összeesküvés theory, tőlem különben is furcsa lenne-még olyan deli bábot is látok, hogy föllebb lennők/kerülnők egy-egy huncut listán. De ez csak egy amolyan gagyi öregecskedő pasi téveszmefuttatása. Azér' kösz. Elgondolkozom, ha még tudok.Tisztelettel.fidzsi,droidínó.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 17:04:53

@fidzsi: Hát a gond az, hogy jövőre 0,5%-os gazd. növekedés van jósolva, államadóság gdp arányosan pedig szintén nőni fog. Költségvetési hiány is. Foglalkoztatás meg egyelőre nem nagyon fejlődik.
Ezt nagyjából a kormány is belátja, persze kicsit erősködnek ellene, de csak szóban, nem tettekben.
Az orbánizmus meg kevéssé fontos, amíg értelmes alternatíva nem mutatkozik. Az a helyzet, hogy ma nincs magyarországon párt, aki ezt jobban csinálná. Rosszabbul meg nehéz lenne.

2011.11.15. 17:07:19

@fidzsi: ha bemegy egy vizsgára a stréber meg a közbeszólós és ugyan azt a tételt húzva ugyan azt mondják el, nem ugyan azt az értékelést kapják, az egyik 95% lesz a másik csak 90%. Egy kis szubjektív tényező mindenhol van, akinek nagy a szája, az ne csodálkozzon ha időnként szájon vágják.

2011.11.15. 17:09:42

A következő megállapításra jutottam:

"Két dolog van e világon ami mindég biztos:
lapjára es a tehénszar, s a politika piszkos."

Ez egy falvédő szöveg, de lefedi az összes kommentet.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 17:17:55

@Frengi: A politika arról szól, hogyan legyenek elosztva a rendelkezésre álló javak. Innentől mégis mit várjon az ember?

KürtiT (Tromb74) 2011.11.15. 17:20:48

@altoid: Illetve, hogy kitől legyenek beszedve.

2011.11.15. 17:32:07

@altoid: tudom én: járni jár, de nem jut

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.15. 17:34:59

@Frengi: Valamint minden szentnek maga felé hajlik a keze...

fidzsi 2011.11.15. 17:39:34

Tisztelt Kommtik! Kösz a segélyt! Végig gondolom, mert van mit. Azér' nincs harag, remélem, hogy sok mindent elfogadva, amolyan elfogult jobberként egy kis gyanú húrt csendesen pengetek, csak úgy magamban/nak. Mani-pénz-puláció működik szatócs szinten, meg orbitál' nagy szinten is. Pláne, ha nem komálom a célszemélyt, vagy akármi mást. De legyek én a hülye, ezzel csak magamnak ártok-vagy nem(?)-.Hálás tisztelettel.fidzsi,droid.

SvenH. (törölt) 2011.11.16. 02:57:26

@Hadrian77: ja bemegy Orban a vizsgara oszt jol szajontorlik Magyarorszagot
facca gyerekekk naggyon facca

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 08:45:51

@SvenH.: Viszont ha visszatérünk az IMF-hez, akkor az miniszterelnök cserével is fog járni. Szerintem ez is feltétele lesz a mentőcsomagnak. Van tehát tétje számára is a vizsgának.

2011.11.16. 08:57:56

@KürtiT (Tromb74): akinek lesz egy miniszterelnöki tanácsadója...

mrbateman 2011.11.16. 09:10:36

@KürtiT (Tromb74): Nem erős ez egy kicsit? szerintem ilyet nem fognek kérni, mondjuk Matolcsy még az idén repülni fog ebben biztos vagyok! Igazán kár érte, mert tisztán látszik, h. most kezdene kibontakozni a hülyéje, valami jövőkutató tervhivatalt is összegründolt már 2012-es indulással.
Viktor lehet elmenekül a pofonok elől és majd 14-ben visszajön, ezzel járnánk jobban, mert ha nekiáll széllel szemben pisálni, az fájdalmas lesz.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 09:53:56

@mrbateman: Orbán nem hülye. Viszont a kelleténél jobban savazta az IMF-et és állt Matolcsy mögé. A mentőcsomag utáni programot már nem tudná kellő támogatottsággal, hitelesen levezényelni.
Feltehetőleg @Hadrian77: -nak lesz igaza, visszavonul kicsit a háttérbe, miniszterelnöknek meg valami szalmabábut tolnak előre.
Nem hiszem, hogy elönti az agyát a takony és egy államcsőd árán is tovább fogja nyomni a szokásos szöveget.

mrbateman 2011.11.16. 10:16:03

@KürtiT (Tromb74): nem olyan egyértelmű ez! 8 évig készült, h. elfoglalja az őt megillető_bársonyszéket_, most szórjon hamut a saját fejére és 1,5 év után mondjon le? Hát ennél még Gyurcsi is tovább húzta! Van őneki 2/3-ja, azzal még csuda dolgokat lehet ám csinálni, pl. privatizációt felülvizsgálni (persze a tényszerűség talaján állva), megállapításokat tenni, stb, stb.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 10:25:17

@mrbateman: Nincs már rá idő. Egyet tehet, hogy előadja a mi mindent megtettünk, de a nemzetközi helyzet fokotódik, meg az erőszakos IMF ellen, hazánk védtelené vált stb. Hányingerkeltő lenne, de még ezt is megenné egy szűkebb réteg.
Viszont az újabb megszorításokat, ami feltehetőleg most már az eddig jól járókat érintené, nem nagyon tudná keresztülvinni.

Ernoke 2011.11.16. 10:26:59

orbán egyetlen célja az életben amióta az eszét tudja, az, h rohadás gazdag multimilliárdos legyen, minden tevékenységét ez vezérli. és mivel a miniszterelnökség a legjobb eszköz ennek a célnak a megvalósítására, soha nem fog lemondani.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.16. 10:37:26

Meglepve olvastam ma reggel, hogy egy magyar miniszterelnök lemondana azért mert tévedett. És ezek magukat politológusnak hívják.
A nagy lófaszt, egyszerűen bejelenti,hogy új irányt vesz a forradalom. Novaja Ekonomicseszkaja Polityika, ha valakinek esetleg így ismerős.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 10:45:19

@Ernoke: Szerintem még ennél is okosabb. Az a célja, hogy gazdag legyen, de ne vérlázitóan, illetve minnél nagyobb hatalom legyen a kezében. Őt nem fogják rajtakapni lézerblokkolóval, meg komplett adriai szigettekkel a zsebében. Pontosan tudja, hogy bármit hazudhat, egészen addig, amíg a népmesékből kölcsönzött legkisebb fiú szerepéből ki nem esik.
Ezért képes a valós hatalom érdekében lemondani a névlegesről, csak egy pár évre természetesen.
Ezért valószínűbbnek tartom, hogy még az IMF célozgatása előtt, önként vonul vissza valamiféle idióta indokkal, amiben a "haza érdekei megkívánják", illetve a "nehéz idők, nehéz döntéseket szűlnek" fordulatok feltétlen szerepelni fognak. Tulajdonképpen mártírt fog csinálni magából, az IMF-ből meg továbbra is patás ördögöt.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 10:48:44

@Professor Pizka: Na de homlok egyenest ellenkező irányt? Fejtsd már ki bővebben, mein Prof.!

2011.11.16. 10:51:47

@mrbateman: lehet, hogy 8 évig készült rá, de a mostani működése fényévekre van az első ciklustól. Teljesen eszetlenül viselkedik, nem hallgat meg senkit (lásd Mellárér esete), semmi diplomáciai érzéket nem tanúsít, semmi taktikázás vagy lavírozás, mintha elvesztette volna az eszét, megy keresztül tökön, paszulyon.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 11:04:41

@Hadrian77: Talán a kétharmados többség adta legitimitás teszi ilyen határozottá. Azért félretéve a matekozást a választások alatt valóban sohanemlátott támogatást tudhatott maga mögött. Ezt mondjuk kizárólag személyének, nem a nemlétező programjának tudhatja be. A napóleon komplexus (nem viccként említem) pedig további magyarázatokkal szolgálhat viselkedésére.
A környezetétől, egésszen az utóbbi hetekig nem nagyon kapott őszinte kritikát, nem kellett a táboron belüli eltérő véleményekkel megküzdenie.
Sajnos az a szocializációs közeg, amiben politikusként felcseperedett, törvényszerűen pszichológiai problémákat eredményez. És itt nem arról beszélek, hogy elmebeteg lenne, de egy oktalanul agyon dícsért, majom szeretettel nevelt gyerekhez hasonlóan ő is elszakadt a realitásoktól, viselkedése meg antiszociális tüneteket mutat.

mrbateman 2011.11.16. 11:05:35

@Hadrian77: szerintem is az a baj, h. elüldöztek, becsicskítottak mindenkit aki máshogy gondolta és nettó jószándékból elmondta az ellenvéleményét, pusztán azért hogy van más megvilágítása is a dolgoknak, minden ilyen fékező hatás kiesett.

Továbbá a sima 2/3-al eszméletlen gyorsaságba váltott a kormányzati munka (persze az adminisztrációt is kiferélik, kell a hely a Kondrát lányoknak és társaiknak...de ezt már nem is mondom, mert ezt a kapitális öngólt mindegyik barom belövi, közben még büszkén ki is húzza magát) míg korábban azért bármilyen ötletet egyeztetni kellett a koalíciós partnerrel, szakmai szervezetekkel, stb...addig ma hála az egységfrontnek, ha valaki kitalál valami érzésre működő, de le nem egyeztetett, modellezett fasságot, akkor másnap este 7 kor tv lesz belőle.
Korábban azért az egyeztetéseknek hála ezek a baromságok másnap a népszabadságban/magyarnemzetben jelentek meg maró gúny kíséretében, és egy pár nap múlva az egész ország az előterjesztőn röhögött, a szakma tételesen megcáfolta miért és mekkora baromság ez, mekkora károkkal fog járni!

Most ez nincs! Annyira begyorsult a dolog, h. csak utólag lehet röhögni/rémüldözni.
Ha innen nézzük, akkor Orbán régen sem volt tehetségesebb, csak nem volt akkora lehetősége, h. alkalmatlanságát kellően bizonyítsa!:-)

2011.11.16. 11:10:06

@KürtiT (Tromb74): talán nem tudatosult bennük, hogy a 2/3 a szocik ellen szólt főleg, de én nem hiszem, hogy ha ilyen hozzáállással a piacról akarják finanszírozni az országot az IMF helyett, akkor a piac nem támasztana ennek fejében elvárásokat, amik lehet, hogy az IMF-hez hasonlóak lennének.

@mrbateman: na ja, de legalább megmagyarázta, hogy azért kicsi és puha, hogy ne fájjon, és úgy magyarázta el, hogy el is hitték neki.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 11:18:58

@Hadrian77: A 2/3 az 2/3, és ez megkérdőjelezhetetlen. Az indulatot feltétlenül a szocik váltották ki, de mégse az LMP vagy a Jobbik profitált belőle a legtöbbet. A győzelem a Fideszé és elsősorban Orbán Viktoré.
A piaci elvárásokról szerintem Altoid vagy mr. Bateman többet tudna mondani. Szerintem egyszerűek. Stabil piaci körülmények, tervezhető haszon.
A megvalósításuk viszont nehézkes, bonyolult, hosszantartó. Az idő pedig elfogyni látszik, és ez nem a Fidesz hibája. Az ő hibájuk az, hogy elszámították magukat és nem nagyon hagytak menekülő útvonalat.

Ernoke 2011.11.16. 11:23:42

@mrbateman: orbán kb. zseniális ember, sajnos. ha tehetségtelen és buta lenne, sokkal kevésbé lenne kártékony. úgy gondolom, h amit mi koncepciótlan kapkodásnak látunk, valójában precízen megtervezett taktika a vagyongyarapításra. más kérdés, h mivel kb. pszichopata, egyáltalán nem zavarja, ha a nemes cél érdekében komoly károkat okoz a hazájának.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 11:34:21

@Hadrian77: @mrbateman: félretéve az egyébként is irreleváns erkölcsi szempontot és a személyes érintettséget, a nyugdíj megtakarítások lenyulása (szívesen!), a multik és bankok fingatása nagyon is okos lépés volt. Gatyába rázhatták vele a költségvetést, államadóságot, és ezzel időt nyertek. Ha ezt az időt jól használták volna fel, akkor se nagyon számolhattak egy újabb, már az egész uniót a szakadék szélére sodró válsággal.
Sajnos nem jól használták fel, és nem dolgoztak ki "B" tervet. "A" tervet is csak vázlatosan, ahogy azt mrbateman is leírta. Bíztak abban, hogy a (előző!?) válság után észheztérő unió majd magyarországot is húzza magával. Német gazdasági kapcsolatok, egyebek.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.16. 11:35:24

Az ellentmondást nem tűrő attitűd megvolt régen is, nem ez a kardinális változás, hanem az elmúltnyolcév. Amíg ugyanis a szocik a szemünk láttára végleg elzüllöttek, addig a Fidesz teljesen más logikájú párttá alakult át. Új emberek törtek az élre, párhuzamosan régi nagy nevek eltűnésével. Régen is volt persze Simicska, de a Fellegi-féle, a cégbirodalom működtetésében járatos arcok 2006 óta lettek igazán valakik.
Ezzel eltűntek a Fideszből, de legalábbis háttérbe szorultak az olyan ösztönös politikusok mint pl Szájer vagy Pokorni. Ezzel önmagában rugalmatlanabbá vált a Fidesz. Fokozza a rugalmatlanságot az is, hogy éveken át két célra volt beállítva a párt: 1. Gyurcsány eltakarítása mindenáron 2. a nagypárti működés finanszírozása mindenáron, hiszen nekik nem álltak rendelkezésre olyan feneketlen pénzeskutak, mint amilyeneket Hagyó vagy Hunvald üzemeltetett.
Mivel az ösztönös politikusok nem tudnak beleszólni az irányításba még annyira se mint régen, a Fidesz politikailag rugalmatlan, esetében legfeljebb marketingről beszélhetünk.
Ráadásul, mivel kormánypárt eleve nem engedhet meg magának olyasmit, amit az ellenzéki pártok igen. Most nem a hagyományos "mindent ellenzek" mentalitásra gondolok, hanem arra hogy legyen több platform, vagy akár több párt és derüljön ki, hogy melyik ösztönös politikus écái képesek megragadni a választók tömegeit. Az MSZP most ezt csinálja, zajlik a természetes politikus-evolúció, amelynek a győztese majd anyagilag és szervezetileg is nagy erőforrásokat fog tudni maga mögé állítani. Mellesleg ezek miatt az erőforrások miatt szemlélem némi szkepszissel a mindenféle újellenzékieket.

Orbán visszavonulásával kapcsolatban a témát feldobó véleményvezér blog megfeledkezik arról, hogy ez az esemény nagyobb hatalmi vákuumot okozna, mint amilyen 1989-90-ben volt.
A magyar politikának egyébként is van egy nagy látens hiánya: a hiteles konzervatív párt hiánya. Korábban a megállapodott középkorúak pártja az MSZP volt, nos az se nem hiteles, se nem erős. A Fidesz önmeghatározása szerint polgári, valójában populista centerpárt, hazafias retorikával. A Jobbik radikális parasztpárt, az LMP urbánus rétegpártocska.
Orbán visszavonulása azt jelentené, hogy szabaddá válnának a "nemzeti, polgári, rend" hívószavak, és emögé nagyon hirtelen zúdulna be pár milliárd forint. Hogy ki vezetne ilyet, nem tudom, de a Fidesz, nem látványosan óriási gyűjtőhelye az elnyomott önjelölt miniszterelnököknek. A kijelölt utódnak esze ágában se lenne szerintem Orbánt visszaengedni, ezzel az egésszel Orbán akkora kockázatot vállalna, amekkorát életében eddig sose. Ehhez képest a székházeladás semmi se volt.

Van egy olyan forgatókönyv is ám, hogy Szijjártó szépen kiáll és közli, hogy az IMF már annyira könyörgött hogy visszajöhessen, mert ilyen kamatokat sehol se kap, hogy visszaengedtük. Punkt. Azt hogy ezt a véleményvezér blog ezer olvasója vagy a modoros blog húsz kommentelője nem hiszi el, senkit nem érdekel. Mari néni és Józsi bácsi annyit lát, hogy jé, nem drágul tovább a benzin, lejjebb megy az euró, Viktor megoldotta, nem adta olcsón a bőrét, lám-lám az IMF-et is megszelídítette.

Röviden: itt mindenki azt hiszi, hogy ekkorát hazudni nem lehet. De lehet.

mrbateman 2011.11.16. 11:38:33

@Ernoke: egyébként elsőre hülyét, balfaszt, v. valami hasonlót akartam írni, de javítottam alkalmatlanra. Ezt a jelzőt viszont még mindíg tartom, aki nem képes másokban megbízni, mások véleményét elfogadni (akár a saját korábbi véleményénak rovására is) az ebben a pozícióban alkalmatlan.
Zseniálisnak talán nem, viszont mindenképpen tehetségesnek tartom a hatalom megszerzés/gyakorlás és politikai lavírozás témakörökben...de életében mást még egy percig nem is csinált 20 éve ezt gyakorolja...viszont úgylátom nála a hatalom is ilyen l'art pour l'art dolog, mert tevékenyen működtetni nem nagyon megy.
Ehhez képest a pufajkás, alkoholista káderpolitikus H. Gyula egy valódi üstökös, aki már viszonyítási alapként is önmagában gáz, hátmég alulmaradni vele szemben!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.16. 11:44:15

@Ernoke: na, ne sértegessük a Miniszterelnök Urat, ha van rá mód!

2011.11.16. 11:45:41

@KürtiT (Tromb74): a legnagyobb baj szerintem a felkészületlenség volt, gyakorlatilag a választások után elkezdhették volna a reformokat, a válsággal kapcsolatban csak annyit, hogy rengetegen mondták, hogy készüljünk a W mintára, egyszerűen trehányok voltak.

@Professor Pizka: volt már pletyka egy új pártról, amit Schmidt Mária gründol. Ha Orbán menne és egy jobbos szakértői kabinet alakulna, akkor lenne idő egy utódot felépíteni.

Édy, aki Endre 2011.11.16. 11:46:17

@Professor Pizka:

Azon túlmenően, hogy a meglátásoddal majdnem maximálisan egyetértek, egy hozzáfűznivaló...

"A magyar politikának egyébként is van egy nagy látens hiánya: a hiteles konzervatív párt hiánya."

Nem csupán a hiteles konzervatív párt hiánya az, amely látszik (ezért nem kap tőlem a relatíve "legépkézlábabb" párt, a fidesz egy kanyi szavazatot sem - még ők sem!), hanem látszik a hiteles pártok hiánya. Jobboldalon, baloldalon, centrumban, liberálisként, így, úgy és amúgy.

Talán egyedül a szutyok bolsevikek azok, amelyek a maguk módján hitelesek, de ugyebár velük - és ellenpólusukkal, az ultrajobbal - épeszű ember komolyan nem számol: kerüli őket, mint a rühes kutyát.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 11:57:20

@Ernoke: Vizsgálat nélkül nem lehet diagnózist felállítani. A diagnózis amúgy se publikus. Házi pszichológusom lát pszichopátiás személyiségzavarra utaló jeleket, de ez tényleg csak egy vizsgálat szükségességét jelenti, nem diagnózist.
Egyébként ez nem feltétlenül akadálya egy ország vezetésének. Pontosabban az egyik ismérve okozhat gondot. Az egyszerűsített meghatározás: "nem szeret, nem szorong, nem tanul", persze azért ezek a valóságban árnyaltabbak. Az első kettő kifejezetten hasznos tulajdonság egy vezetőnek. Különben a legtöbb diszociális tulajdonság sikerre kárhoztatja az illetőt. A jó meggyőzőképesség, empátia hiánya, meggyőző modor, kiváló hazudozási képességek stb. A probléma az utolsó - nem tanul - tulajdonsággal van. Hibáikból nem nagyon tanulnak, céljaikat nem, csak eszközeiket finomítják.
Na most ezek ugye sok mindenkire ráhuzható tulajdonságok, GYF pl. kiváló példa erre, de rengeteg felsővezető is.
A fő probléma az velük, hogy végül kb. mindent szétkúrnak maguk körül, mindenféle valódi megbánás nélkül.
Hogy Orbán ilyen-e, azt nem csak lehetetlen vizsgálatok nélkül állítani, hanem totál lényegtelen is számunkra. A fontos az, hogy mit csinál, annak milyen következményei lesznek.

mrbateman 2011.11.16. 11:58:09

@KürtiT (Tromb74): Teljesen máshogy látom a dolgot! Merem állítani, ha nincsenek választások és még mindig Bajnai a kormányfő, most a kutya nem törődne velünk ellennénk a 270 euróval és 180-200 közti CHF-el.
A Manyuppal pl tönkrevágták a BÉT-et, ahol magyar vállalatok tőkebevonási - így növekedési - esélyét rontották le jelentősen.
Multikat, bankokat fingatni meg romantikus dolog, de a tőke ilyenkor felkapja a fejét és emeli a befektetése kockázati felárát (a kártyások elkezdik dobni a mayar lapokat és mindent ami forint, azzal, h. forintot adnak emelkednek a devizaárfolyamok, közben nő a CDS, növelni kell a jegybankit, ezzel drágul az államadósságunk finanszírozása, sőt a forintban kimutatott állománya is) és akkor még nem beszéltünk a konkrét multi/bank anyaországáról, nemzetközi kapcsolatok romlásáról, ennek forintosított hatásáról!

Ehhez nem kell érteni Orbánnak, de abban ő a hibás, h. ezt a kifejezetten gyenge közgazdász Matolcsyt hagyta meg maga mellett, akinek annyi az össze releváns tudása, h. hitelesen tudja nyomatni azt a lemezt amit Orbán hallani akar. Csak azt felejti el ez a tervhivatalból szökött senkiházi, h. a Samuelson könyvből jólrosszul kiollózgatott keynesiánus New Deal szerű expanzív fiskális politika nem csodafegyver, ami mindig működik (ha így lenne mindig, mindenhol, minden politikus ezt húzatná a fülébe) vannak peremfeltételek, amik teljesülése esetén érdemes óvatosan, több verziót lefuttatva megpróbálni!

Ezzel a kis ámokfutással el lett baszva egy évtized (nem először történt ilyen nem tragédia), de a nagyobb baj, h. nem fogunk tanulni belőle, illetve nincs másik erő aki jobban, illetve jól tudná csinálni!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.16. 11:58:37

@Édy, aki Endre: A hiteles párt hiánya nem a politikus hibája. A politikus választást akar nyerni, azt meg úgy lehet, hogy azt mondja a választóinak, amit azok hallani akarnak. Amíg a népnek a "legyen minden jó" az igénye, addig az a párt fogja a választást nyerni, amelyik a leghihetőbben mondja azt, hogy "minden jó lesz".
Ha megnézel egy amerikai elnökös-kampányos drámát, ott a film felében azon megy a matek, hogy mit mondjanak a családanyáknak, a partividékieknek, a délieknek, az északiaknak, az abortuszistáknak, az antiabortuszistáknak és így tovább.
Nálunk az elmúlt húsz évben ilyen differenciált igények még nem alakultak ki, vagy ha igen (lásd Szadesz) akkor az arra szavazni hajlandó csoportok még kicsik. Sem a Fidesszel sem az MSZP-vel szemben nem feszült még olyan elvárás, hogy pl. "legyen a gépjárműadó így meg így" vagy hogy "legyen új, egységes és korszerű mezőgazdasági felvásárlási szabályozás" vagy bármi más, konkrét, az adott csoport érdekeit megfogalmazó igény.
Hiteles párt akkor lesz, amikor először kell úgy választást nyerni, hogy a "minden jó lesz" általános ígéretén túl először kell majd konkrétumokat ígérni, mert addig univerzális az a válasz a kritikára, hogy: "kedves barátaim/honfitársaim/hobbitok azt ígértük hogy minden jó lesz, na most ezt idáig tűzzel próbáltuk, mostantól vízzel fogjuk"

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 12:14:15

@Modor Tibi: Ne aggódj, Tibi! Kihozunk a böriből, te vagy a mi Táncsicsunk! :D

@Professor Pizka: Nem csalódtam benned. :D Szép kis elemzés. Sajnos ez számomra kábé annyit tesz, hogy nekünk meszeltek.
Az IMF bele fog menni ebbe a forgatókönyvbe is, de ettől még én nem tartom kivitelezhetőnek. Orbántól lefelé kb. a takaritónőt is lekell váltani, de szijjártót feltétlenül. Ő alkalmatlan kommunikálni ezt a változást. Azt én is érzem, hogy lesz egy valamekkora réteg, aki simán megeszi az új forradalmi irányt, de azért én egy nagyon széles réteget sejtek, aki nem csak hogy nem eszi meg, de a Kossuth téren fog kempigezni a következő hónapokban.
Ráadásul az a véleményem, hogy az az okosabb, aki megeszi (lenyeli), mert ez a kisebbik rossz.

Ernoke 2011.11.16. 12:30:05

@KürtiT (Tromb74): egy rokonom elég közelről ismeri a miniszterelnök urat, és elég régről is, a "diagnózist" a hallottak alapján én szűrtem le, de mivel nem vagyok pszichológus, ezért inkább hallgatok a gazdánkra.:)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 12:33:38

@mrbateman: Előnyben vagy, értesz valamit a közgazdasághoz. Ennek ellenére szerintem ez nem csak egy közgazdasági probléma. Itt úgy kellett lóvét lapátolni a kincstárba, hogy közben legalább azokat kímélik, akik a Fidesz hagyományos táborát erősítik, a tehetősebb rétegeket.
Ha egy év alatt feltalálják a csodát, csökkentették volna a bankokra és multikra nehezedő nyomást, végülis a cérna (bankoknál) a végtörlesztéseknél szakadt el, a multik se tudnak azonnal összepakolni és lelépni.
Szerintem kisebb-nagyobb súrlódásokkal meglehetett volna úszni. De te tényleg jobban értesz hozzá, lényegében elfogadom, amit mondtál.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.16. 12:39:45

@KürtiT (Tromb74): Te kis naiv. Nem mindegy hogy a fideszben ki a miniszter vagy a takarító?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 12:47:04

Vrébecz Zsaklin - Csillámporos Pink Blézer Riminiben

Bocs, de épp ezt dobta ki a bestsellercím-generátor, és annyira tetszett, hogy megosztom :)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 12:51:47

@Ernoke: Van számos olyan, akár szakmai berkekből származó információ, amiből ez jut az eszébe az embernek, de ez akkor sem oké. Nekem is vannak ismerőseim, meg "hiteles" forrásaim, de erre akkor se lehet hivatkozni.
Egy pszichológus sem jelentheti ki ezt, amíg konkrétan meg nem vizsgálja az ürgét, de még akkor is csak óvatosan és nem a nagyközönség számára.
Tényleg kb. akkor lenne jelentősége a dolognak, ha valamilyen birósági eljárás keretében erre hivatkozva akarna felmentést kérni.
Addig maradjunk annyiban, hogy a pszichopaták köztünk járnak.

@Professor Pizka: Hehe, de mindegy. El tudok képzelni egy zártkörü kormány megbeszélést, ahol egy feltűnően alacsony, görbelábú fickó barna köpenyben, kezében felmosófával osztja az észt.

@altoid: Jó, hogy jösz! Te is megvilágíthatnád az IMF mentőcsomag vs. Orbán meccs kimenetelét! Főleg a gazdasági következmények tükrében.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 13:05:00

@KürtiT (Tromb74): Közgazdászként teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy fingom sincsen. Magánemberként hajlamos vagyok Pizkával egyetérteni.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 13:15:46

@altoid: Ja, én is egyre inkább hajlok a pizkai forgatókönyv felé. :D
Igazából várom, hogy betoppanjon valaki, aki felvázol egy mentőcsomag nélküli variációt, de sejthetően hiába.

Úgy tűnik, elkezdődött az okoskodás:
index.hu/gazdasag/vilag/2011/11/16/az_euroovezet_lehetseges_vege/
hvg.hu/gazdasag/20111116_mnb_allamadossag

Fapuma (törölt) 2011.11.16. 13:22:52

Azért szeretek idejárni, mert itt mindenki kurva okos. Vannak akik közgazdasági szakközépiskolában felszedett szlenggel aratnak és vannak akik Sigmund Freudot megszégyenítő diagnózisokat állítanak fel "anyósom látta a tv-ben" alapján. Persze teszik mindezt úgy, hogy "kb. így meg kb. úgy" mondatokat írnak. Mindehhez szigorúan hozzátéve, az - én független vagyok - szöveget. Nem gondoltatok még a piroslapra átevezni? Értem én, hogy hiányzik az új poszt, meg kell a napi kinyilatkoztatás, na de azért mégis lássátok be, hogy nem ti fogjátok megoldani Magyarország gazdasági problámáit fél pamfleten a modoroson.
Eddig azt hittem csak a fodrászok és taxisok értenek mindenhez, most azonban ezt a megfigyelésemet ki kell egészítenem a modoros törzskommentelőivel is.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 13:33:11

@Fapuma: :D Köszönjük a kritikát. Komolyan, ha nem szólsz még a végén megreformáljuk a gazdaságot. Talán a végére kéne még írnod, hogy ez itt a modoros, ahol a tartalom helyett a formán illik örömködni. Többnyire ezért jársz ide, nem?
(mit értesz a független alatt?)

2011.11.16. 13:36:27

@Fapuma: ugyan, kb. 5-en osztjuk egymásnak az észt. Kétszer ennyi törzstag csendben figyeli a vergődésünk:)

Fapuma (törölt) 2011.11.16. 13:45:23

@Modor Tibi: jó, jó. Rendben. Te is utálsz, mert néger vagyok, mi? :)

Kedves KürtiT kolléga, én valóban örömködni járok ide, mint a kupiba, de sokszor nem azt kapom, hanem vérkomolynak hitt elemzéseket, pszichiátriai kórképet stb. Szerencse, hogy excell táblákat nem lehet beemelni, mert akkor lenne csak itt sírás és fogak csikorgatása.

Konkrétan a "független" ebben az aspektusban jutott az eszembe: modoros.blog.hu/2011/08/31/a_mertekado_kozgazdasz

mrbateman 2011.11.16. 13:47:17

@Fapuma: Belemehetnék most "én ebből írtam a szakdolgozatomat" típusú örökös szívlapátdíjas érvelésekbe, de felesleges lévén, h. sosem voltam független...szexuál-anarchista vagyok...én már tudom, h. amit ti kapsigáltok az csak a felszíne a dolgoknek, a lényegi részeket fel sem tudnád dolgozni.
Ez az egész hogyishívjákolás is csak azért van, mert DSK nem tudta leszopatni azt a szobalányt, ha az nincs még mindig adna a teszkó hitelre lapostévét!

Édy, aki Endre 2011.11.16. 13:49:03

Egy kicsit offos meg konteós, de gondoltam, megosztom.

2003: "Nyithatok-e cukrászdát BÉCSBEN? Igen."

2011: „Érdekes adalékkal szolgált Atkári János volt főpolgármester-helyettes tanúvallomása, amit a Hagyó Miklós és társai ellen indított ügyben tett, főleg Mesterházy Ernővel kapcsolatban. Eszerint aggályosnak mondható befolyásolási kísérlet történhetett 2002-ben, a nagykörúti villamostender idején, az Alstom cég képviselője a villamosvételt finanszírozni tervező Európai Beruházási Bank vezetőjével tárgyalt egy BÉCSI CUKRÁSZDÁBAN.”

Nóóóórmáálííís? :)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 13:50:01

@Hadrian77: És a hangsúly azon van, hogy "egymásnak". Tibitől meg majd elnézést kérünk alkalomadtán, de nem sok hely van, ahol okoskodni lehetne anélül, hogy a zsidózós-nácizós-libsizős kötelező köröket ne kéne lefutni.

@Fapuma: A kupiban se mindig azt kapod, amit szeretnél. Cserébe ez ingyen van.
A függetlenséget vállaljuk, az elfogulatlanság vádját viszont elutasítjuk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 13:55:03

@Fapuma: Te abban az irígylésre méltó helyzetben vagy, hogy kanadai dollárban kapod a fizetésed, ami jelenleg a világ egyik legstabilabb valutája. Mi itt a vén Európában éppen napi rendszerességgel összefossuk magunkat a híreken, ilyenkor jól esik egy kis kocsmapolitizálás az akolmelegben...

2011.11.16. 14:02:16

@altoid: ha továbbra is beengedik hozzájuk a magyar romákat, akkor ott sem lesz olyan vidám az élet:)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 14:09:37

@altoid: Szerintem kéne csinálni egy Modoros sör márkát, amit a törzskommentelők kortyolgathatnának, miközben osztják az észt. Vállalom a sörcímke megtervezését, ha @Modor Tibi: felhatalmazást ad a brand felhasználására.
Integrálunk egy kis megrendelő felületet a címgenerátor helyére, oszt csak dől a lé. Mit nekünk válság.

csi szi 2011.11.16. 14:13:25

@mrbateman: Lapostévét még mindig vehetsz hitelre... Max. már nem 0% a THM. :)

Fapuma (törölt) 2011.11.16. 14:15:30

@altoid: Értem én, és tudom hogy így van, de annyira frusztrál a mindennapi rosszkedv, mindenki fikázása, ami árad otthonról, hogy inkább pl. a modorost olvasom csak. De ugyanakkor csak a trutymó ömlik a pofámba a pszichopata Orbánról, a dilletáns Matolcsyról stb.

Valójában nem akartalak benneteket megbántani, mert bírom a humorotokat, értitek a HUMOROTOKAT. Különben is egyetlen fekaként nem is szeretnék fehéreket szívatni.

A romáknak szerencsére behúzták a féket és rátették a szívatót, most volt egy nagy cikk a Toronto Sun-ban, na annak a kommetjeit kellene olvasnotok...
Kicsit ciki magyarnak lenni most itt.

fidzsi 2011.11.16. 14:18:15

@Fapuma: Tisztelt Kommtárs! Magam résziről, mint valahai elbaltázott tötökás élvezettel skubizom a hozzárotyogásokat. Nem mellesleg, selymes érzésekkel töltöget elfele, hogy itt meglepően kevés az egymást taknyimaknyiba döngölő karizmatikus jelzős szerkentyű.Bár jól tudom, hogy igazi ejropéer entellektü el ilyentet nagy százalékban használ felülmúlhatatlanul tökéletes implikációi során, sőt helyett e. Asztat, hogy mi a mái helyzet, perverz módon jobban szeretem hallani ilyen kevéssé művelt kommtársaktúl, mint az igazi/virtiglea/ szakértőktől, mint pölö Petting Mária Zitus, vagy a többi oraculum. Ebbe' közre dolgozik az a mániákus sejtelmem, hogy a jelenkori közgazdaságtan a méltán népszerű meteorológia szintjén és hatékonyságával mutatja a folamatok szülejét és jövendő porontyait. Há' akkor már inkább itt sertepertizek. Ez per se csak az én ügyem. Csak úgy kikévánkozott. Mindegy.Tisztelettel.fidzsi,droidusz.

Édy, aki Endre 2011.11.16. 14:25:00

@Fapuma:

Nem annak ciki. Olyan cigánynak ciki, aki ilyen "vádakkal" próbálja magának kibulizni, hogy beüljön a kényelmesbe. Meg olyan liberálisnak ciki, aki ezt az ingyenélősdit támogatja.

Ezt kellene ott tudatosítani.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 14:27:50

@Fapuma: Valami ide is eljutott a fék behúzásáról, nem tudom már hol olvastam.

Mi még a kedélyesebb okoskodók táborát erősítjük. A pszichológiai és közgazdasági kitekintéseket meg nem kell komolyan venni. Ez itt a modoros. Vágod! Egyébként sok európai vezetőről lehetne mondvacsinált diagnózist összedobni, a mi Minszterelnök Úrunk középpályás e tekintetben. Most Matolcsy mellet hirtelen nem jutott eszembe semilyen érv, bocs.

csi szi 2011.11.16. 14:38:02

@mrbateman: "ellennénk a 270 euróval és 180-200 közti CHF-el"

Hát én nem értek hozzá, de ez így együtt szerintem aligha lehetne. Hacsak nem úgy gondolod, hogy Vityeszék miatt erősödött a CHF az euróhoz képest. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.16. 14:41:08

@Fapuma: már miért ne oldhatnám meg? Én kérlekalássan hétévesen a Gangeszre (gyk: Ér-patak főfolyás, Nyíregyháza) épített erőművel akartam megoldani Nyíregy energiagondjait. Ehhez képest az, hogy a magyar politikai pártokról véleményem van, az már igazán semmiség. Ráadásul ,akárcsak mrbateman, több alkalommal jelesre kollokváltam, majd az általános vizsgareform után jóra szigorlatoztam államelméletből. További közös pont mrbateman-nel az álláspontunkban, hogy szerintem is a pina a lényeg :-)

@Édy, aki Endre: na, hogy legyen igazi modorosság is: én szerveznék ilyen utakat liberál-bolseviszta ifjaknak Szabolcsba. De álruhában ám, amikor nem tudják hogy a pesti segélyhozó balekok vagyunk. Lenne ám csodálkozás, micsoda dzsukhel csavók vannak arrafele milyen szép cifra nyelű bicskával...

Édy, aki Endre 2011.11.16. 14:46:47

@Professor Pizka:

Sikertelen lenne, mert egy igazi jogvédő megvakul, ha ki kell szállnia a kényelmes autóból. Eleve már akkor megrokkan az egyik lábára, ha ki kell mozdulnia az újlipóciai rengetegből.

De érdekes lenne, ha Rajfalva magyar lakosai mennének Torontóba (helyesen és magyarul: Torony-tó) azzal az érveléssel, hogy őket a rajfalvi dzsukhel csávók a nemzetiségük miatt rasszista módon üldözik - példa már volt rá.

Na, itt tegyen igazságot az, aki földim... izé "Field"-im. :)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 14:50:41

@Professor Pizka: Szerintem a pina az mindig megmarad közös megegyezéssel választott axiómának, amihez egy esetlegesen elfajuló vita hevében is visszanyúlhatunk, mert az az a pont, ahol még biztosan nem szúrtuk el. Inditványoznám egy modoros alaptörvény lefektetését ezen sarkalatos tétel alapjaira! A kidolgozásra 1 napot szánunk, a finomítást pedig egyéni beadványok vita nélküli elfogadásával végezzük.

2011.11.16. 14:58:48

@KürtiT (Tromb74): preambulum, asztal, festmény legyen hozzá feltétlen. Egy barátomat idézném, akikhez kis korában gyakran járt apuka egy barátja beszélgetni, és távozás előtt a kisfiú fejét megsimogatva szelíden ennyit mondott:
- Gyerekek, a puncit szeressétek!

Kőtőkálmán 2011.11.16. 15:03:09

Egy gyöngyszem a kampányból(ha még nem késtem el vele):kozbenjaro.blog.hu/2011/11/07/jobbikos_kepviselojelolt_legfontosabb_programpontja_a_keresztenyuldozes
Kb. 1200 lájkolót azért csak kaptak az újnácik.

mrbateman 2011.11.16. 15:08:40

@csi szi: naná hogy azt gondolom, hát mégis ki az úristen miatt mennek szarul a dolgok, ha nem emiatt a patás orbán miatt.

egyébként ez 3 valutapár, tulajdonképen 3 piac...EURHUF 270, CHFHUF 180...matematikai műveletekkel nem átjárható, persze közelítő becslést lehet adni...vagyis ha ismered a fenti kettőt, még nem fogod tudni a EURCHF értékét.

Egyébként most már leleplezett a puma így nem árulok el nagy titkot, ha bevallom, h. csak érzésre írtam árfolyamokat, mást nem is írhattam ugye, mivel nem értek hozzá, fogalmam nincs miről beszélek!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 15:10:58

@Édy, aki Endre: Rajfalva pigmenthiányos lakossága nem számít nemzetiségnek, erre csak abban az esetben hivatkozhatna, ha a magyartól különböző néphez tartozónak vallaná magát.

OFF
Hehe, legalább a kutyánk adómentes lesz, überhundá nyilvánították. A rasszizmus a kutyákat se kíméli.
ON

@Hadrian77: Grafikák lesznek. Az egyiken Prof. Pizka fogja feje felé emelni a szent vulvát, miközben törzskommentelők féltérdre ereszkedve sörrel koccintanak.
A másikon Altoid tart salsa bemutatót két excel táblázattal a hóna alatt.
A harmadikon Modor Tibi a felhők közül szórja villámait ránk, miközben mi komolyan kocsmapolitizálunk egy lerombolt elmegyógyintézet romjain.
A többit meg pályáztatni kéne.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.16. 15:14:03

@KürtiT (Tromb74):
Sör! Mekkora ötlet! A kupakok belsejében pedig a törzskommentelők (ez hosszú, nem lehetnénk szerényen a Gárda?) avatárjai lennének elrejtve, azok alatt pedig a kód. Tudod, nyereményjáték nélkül nehéz bevezetni egy új sörcit.
Amúgy átfutottam a kommenteket, egész okos dolgokat hordtatok itt össze, s úgy látom a végére sikerült eljutni a pénzügyi válságtól a sörig és a pináig, keblemre barátaim, micsoda asztaltársaság lennénk, hej.

Édy, aki Endre 2011.11.16. 15:26:00

@KürtiT (Tromb74):

"Rajfalva pigmenthiányos lakossága nem számít nemzetiségnek..."

De még mennyire, hogy számít. Csak kisebbségnek nem számít. Az pedig - közismert, mondhatnók (ha már egyszer modoros) -, hogy valakit a nemzetisége miatt üldöznek a "jógyerekek", még Torony-tóban is megállná a helyét.

Ha nem számítana, akkor neked nem lenne nemzetiséged, more. :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 15:27:38

@Nadiposzi: Lehetne hozzá ilyen régimódi reklámversike is:

KürtiT, Pizka, Altoid,
Modoros Sört kortyol mind!
Modoros emberke csak ezt issza,
Pocaklakó sem büfizi vissza!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 15:29:53

@Nadiposzi: Ugye nem most jöttél rá, hogy mindennek az alfája és omegája is a pina?
A kupakos akció jó ötlet, aszem te leszel a márketing igazgató.

@Édy, aki Endre: Nem hivatkozhat nemzetiségére, ha az államalkotó nemzethez tartozik. Így értettem.

mrbateman 2011.11.16. 15:30:47

@KürtiT (Tromb74): Valahogy a blog meghatározó, sorosfordító posztjait is meg kellene örökíteni. Pl: Belovszky Misi pinát tölt a bmw hátsó ülésén a Hatkahartyáni diszkó előtt!
A modosor esztergályos gmk-ban vulvát alkot diófából.
Lehetnének absztarktabb alkotások is, melyek nyitvahagynak egy sor kérdést pl: Gól! - avagy a régi idők cuncija.
stb

Ernoke 2011.11.16. 15:32:44

@Fapuma: az anyósom látta a tvben azt jelenti, h a rokonom barátja volt neki régebben, és sokat beszélgettek arról, kinek mi a célja az életben, ki mit akar. aztán kiderült, h a miniszterelnök úr tényleg komolyan gondolja, amiket akkor neki mondott.
te meg kanadából rohadt komolyan bírsz venni mindent, ami az általad favorizált oldal kritikáját illeti, csak azt nem értem pontosan, h miért.
(egyébként, én az előző és a mostani kormány alatt is állami szférás voltam. vártam a fideszt, mert azt gondoltam, az előző kormány által okozott jogi kiszámíthatatlanságot és lopáshalmazt csak felülmúlni lehet, annál lejjebb nincsen. hát sajnos sokkal durvábbak lettek a dolgok, ha valaki ezt nekem 2 éve mondja, nem hiszem el...)
viszont megígérem, h mostantól csak off ökörségeket fogok hozzászólni, lehet azokkal nem bántok senkit.:D

Fapuma (törölt) 2011.11.16. 15:36:52

@mrbateman: jaj nehogy megsértődj már! Könyveld el magadban (tudod, 9. számlaosztály: Bevételek) hogy írigy voltam a sikereidre, ezért szóltam be és elnézést kérek.

Tudom, hogy csak gondolat kísérlet, de nagyon izgat mi lenne itt (ott-Magyarországon) egy esetlegesen most regnáló Gyurcsány-kormány alatt? Vajon akkor hogy mennének a dolgok? Ott ülne az IMF delágáció és fonnák a kolbász kerítést és hoznák az okos döntéseket. Tovább mi?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 15:49:24

@Fapuma: őszintén szólva a legjobb most egy színtelen-szagtalan Bajnai típusú technokrata lenne, aki mindent megtenne azért, hogy a piacok még véletlenül se Magyarországgal foglalkozzanak. Most egy kis ország annyit tehet, hogy lesunyt kobakkal várja, hogy elvonuljon a vihar, nem pedig félmeztelenül kiabálja, hogy "ide lőjetek!". De ez szigorúan magánvélemény, fenntartom a tévedés jogát (sőt, remélem hogy végül nem lesz igazam!)

Ernoke 2011.11.16. 15:49:41

@Professor Pizka: fővárosi patkányként én vállalom a 8. kerületi gettóban való idegenvezetést. külön pénz befizetése ellenében lehetőség nyílna autentikus környezetben egy családdal meghitt tájjellegű vacsora elfogyasztására, már persze aki bírja a heroint. az énekes kíséretet a "de jó a kabátod tezsvír addide, milyen mobiltelefon ez, vancigid, holapénzed, nearcoskodjál megszúrlakfehérgeci" című dal biztosítaná a háztetőkön megbúvó rendőr-jelző füttyögőkórus aláfestésével.

mrbateman 2011.11.16. 15:51:28

@Fapuma: Na menj te a picsába, dehogy sértődtem meg!:-) /vágom, a 467 egyenlegét meg elsikkasztom, illetve 466-ot veszek...adok/

Egyébként ha majd valami gondom lesz veled, azt megbeszélem a gazdáddal!:-) /ha mégis néger lennél, akkor én kérek elnézést/

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 15:52:45

@Fapuma: Kolbász nem lesz, ez már most látszik. A Gyurcsányék már elkúrták, ezért nehéz kitalálni, mit tennének jelen helyzetben.
Szerintem a Bajnai féle megoldás is túl lassú lett volna. A komolyabb reformok elmaradtak volna. Kb. hasonlóan állnánk. Az államadóság magasabb lenne, a költségvetési hiány is. Az unió ezért baszogatna minket, nem a bankok, multik meg efélék miatt. Talán a gazdaság kicsit nagyobbat nőt volna, de ez se biztos.
Szóval a helyzet szar lenne, feltételezhetően.
Na de őket nem igazán sírja vissza senki, ezért nem annyira beszédtéma.

Édy, aki Endre 2011.11.16. 16:04:47

@altoid:

Na, az baxna be csak! :)

Ez a sunnyogás általában oda szok' vezetni, hogy jól megcsicskáztatják akkor is az országot és neked meg kötelező hozzá még jópofizni is.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 16:09:40

@Édy, aki Endre: Szerintem most komolyab lesz a csicskáztatás. Az meg nem elég vígasz, hogy közben büszkén káromkodhatunk.

TG, aki mint tudjuk független elemző (hihi) szerintem egész jól vázolta a problémát.

"1. Lényegesen rosszabb lenne a kormány politikai helyzete, ha nem teszi politikájának központi tételévé az IMF-fel való megállapodás elutasítását, ha politikai tabu helyett egyszerűen csak józan megfontolás, értelmes kalkulus alapján utasítja el tavaly a megállapodást, de nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy később – ha az ország érdeke úgy kívánja – sor kerüljön rá? Sokat veszített volna azzal a Fidesz (szavazót, lehetőséget, hatalmat), ha ezt az utat választja?

2. Lényegesen más gazdaságpolitikára kényszerítette volna a kormányt, ha esetleg valamilyen megállapodást kötött volna az IMF-fel, vagy nyitva hagyta volna a későbbi megállapodás lehetőségét? Több megszorításra, erősebb költségvetési kiigazításra lett volna szükség, ha egy ilyen kontraktus megköttetik, vagy annak lehetősége megmaradt volna? Rosszabb helyzetben lenne a magyar gazdaság és költségvetés, ha a kormány nem teszi kardinális kérdéssé ezt az ügyet?

3. Ha a pesszimista forgatókönyvek valósulnak meg, ilyen előzmények után van esély arra, hogy a kormányfő és a kormány komolyabb hitelességi sérülés nélkül az akkor racionálisnak, vagy esetleg egyedül kivezetőnek látszó utat válassza, és az IMF segítségét kérje?"

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 16:17:37

@Édy, aki Endre: Argentina egyébként jó példa rá, hogy az államcsődből is fel lehet kelni, akár IMF nélkül is. Viszont arra is jó példa, hogy ez milyen szociális költséggel jár.

Édy, aki Endre 2011.11.16. 16:24:19

@KürtiT (Tromb74):

Én egyetértek Pizkával, "mint írtam volt" (sicc!) feljebb.

A szervilis pucsítással nem.

blur7 2011.11.16. 16:24:33

@altoid: Én már olvastam is. Nekem annyira nem tetszett. Az utolsó harmada elég lapos, de szódával elmegy.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 16:31:06

@Édy, aki Endre: Figyelj! A viháncolás izgatóbb, ez kétségtelen. :D

Egyébként nem a lapítás meg a viháncolás a lényeg. Ha megy az IMF nélkül, akkor had szóljon, de ha nem, akkor kurvára káros lehet a hőzöngés.

2011.11.16. 16:35:54

@altoid: milyen kár, hogy nem vagyunk mi is egy kis légypiszok az Északi-tengeren, elhajthatnánk az IMF-et meg mindenkit a kölcsön visszafizetéssel a búsba...

Αphelion 2011.11.16. 16:37:22

Látom Tibi megint megcsinálta. Címlap lett, jött egy rakat analfabéta fideszes, és mindegyikük hozott magával még egy embert! XD

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 17:04:05

@Hadrian77: Mondjuk most éppen arrafelé sem valami rózsás a helyzet, pedig a világ egyik legmagasabb életszínvonaláról indítottak...

2011.11.16. 17:55:22

@altoid: de ahogy Petőfi megírta a Farkasok dalában:
...fázunk és átlőve oldalunk, de szabadok vagyunk..:)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 18:15:39

@Hadrian77: Roppant heroikus meg mámorító, tényleg. Na de mi van ha ezt prózában írod le? Kicsit részletesebben taglalva a hideget és a lyukat a gyomorban.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.16. 18:20:16

utálom a politikai blogokat, valami jó szocreál kávészagú cigizős öblöstémát akarok

csi szi 2011.11.16. 18:22:30

@altoid: Viszont így is jobban jártak hosszú távon annál, ami a görögökre vár, meg mindenkire, akit erőszakkal "megmentenek", akár kéri, akár nem.
Természetesen a hitelező bankok megmentéséről szól az egész, nem az államokéról. Mindössze erőszakkal adósrabszolgává teszik a nem fizető adóst. Pénz hiányában megteszik a kézzel fogható javai is, pl. kikötői, infrastruktúrája és egyéb ingatlan dolgai, amiket most érzésem szerint a 90-es évek elejei keleti rablóprivatizáció stílusában fognak eladni.
Persze lehet úgy is nézni, hogy az alkoholista adóst a hitelező verőemberei elvonóra viszik, majd a foghatja a kapa nyelét. Az argentin viszont beintett, ezért csöveznie kellett egy ideig, de már ismét úgy van mint

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 18:36:57

@csi szi: Ez így van. Kérdés hogy nekünk mi a megfelelő lépés? Véletlenül pont nem vagyunk argentínok.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 18:44:44

@csi szi: Azért nem kéne elfelejteni, hogy Argentina egy hatalmas, viszonylag ritkán lakott ámde termőföldben és ásványi kincsekben gazdag ország. Szóval ami nekik kínkeservesen sikerült, az nem biztos, hogy Görögországnak vagy nekünk is sikerülne. Az is megmaradt bennem, hogy volt egy Argentinában született, de magyar származású kollégám, aki az államcsőd idején Magyarországra jött élni, és ódákat zengett arról, hogy milyen jó is az élet minálunk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.16. 19:02:42

@altoid: Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a szomszédos és hasonló adottságokkal rendelkező Chile, amely híresen ortodox gazdaságpolitikát folytat, mára kb háromszor gazdagabb, pedig egykor Argentina lenézett szegény rokonának tartották.

2011.11.16. 20:41:38

@KürtiT (Tromb74): sajnos nem tudom, én már kinőttem a forradalmi romantikából. Amúgy is fenntartásaim vannak az ilyesmikkel kapcsolatban.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.16. 22:05:49

@Hadrian77: Hát a forradalmakkal én is így vagyok.

Szalonnassy Albin urfi 2011.11.17. 08:23:12

@Modor Tibi: Tibi bazmeg megint eladtad magad a fidesznek?! Kell az uj plazmatv, mi?

Egyebkent meg szerintem ez a kurtz ezredes egy natzi! Nezd meg az elozo cikket, ilyen hitleres. Ide vezetett a sajtoszabadsag megnyirbalasa!

Egyebkent szorakoztato neha 'komoly' hozzaszolasokat is olvasni. Amint latom a modoros torzs kellokeppen reprezentalja a magyar tarsadalmat: mindenki ert mindenhez.

Tudatmodosito szerektol bodult agyamban neha felvillan egy kep az evente megrendezesre kerulo, meltan hires MODOROS BAL-rol, ahol Tibi csokornyakkendoben es farmermellenyben fogadja a modoros vendegeket akik renkivul jol elszorakoztatjak sajat magukat.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.17. 10:19:46

@Szalonnassy Albin urfi: eladni? Én vettem meg őket, meg különben is meggyőződéses vagyok. Nagyon remélem, hogy hamarosan méltó helyen, a királyi palotában koronázhatjuk meg a Kormányzó urat, hogy pukedlizve csókolgathassam a palástja szélit, a girbegurba, hangulatos utcácskákban pedig kalodában senyvedő ellenzéki politikusokat dobigálálhatnék almacsutkával :)
süti beállítások módosítása