Meg a szegény Szécsi Pali is

2011/05/30. - írta: Modor Tibi

-Mekkora művész volt ez is, te... miért mindig a jók mennek el fiatalon? Ha nem ide születik, egy második Elvis lehetett volna belőle. Az a baj, hogy nem becsüljük meg az értékeinket eléggé.

-Nem tudta túltenni magát a Dombján Erikán, az a baj. Kicsit halkítsátok már le, gyerekek.

-Az is azért lett öngyilkos szegény, mert nem akart megöregedni. Félt az öregségtől. A Palika nem sokkal utána követte. Meg kell nézni a Carolina klipjét is, egy alig harmincéves ember, és olyan keserűség tükröződik a szeméből, mintha ötven lenne. Ott már nagyon szarul nézett ki szegény. Ezt teszi a depresszió, a gyógyszerek, az alkohol...

-Kovács Kati szerint a baba megmenthette volna őket, de hát a Palika tudta nélkül vetette el az Erika a gyereküket is nem sokkal előtte...

-Borzasztó, borzasztó. Cigánygyerek volt, de nagyon tehetséges. Borzasztóan tehetséges. Bárcsak mindegyik ilyen lenne - ehhez legalább értenek.

-Hát állítólag (suttogva) ssitó volt az inkább, de amúgy igen. Nagy kár érte.

-Ezekre nagyon rájárt a rúd, szegényekre. Szegény Péterfi Máté is, a saját hányásába fulladt bele. Alkoholista volt. Az Utász Gabi is már huszonévesen csak az elmúlásról énekelt, és ez az önbeteljesítő jóslat. Abból a gyerekből még nagy futballista is lehetett volna, de ő inkább a zenét választotta. Itt van uborkasaláta is, csókálló hagymával! Vegyetek, vagy becsomagolom.

-Na abból kérünk szépen. Szegény Hofi is... igazából Hoffmann. Állítólag zsidógyerek volt, de szerintem az egyik legnagyobb művészünk. Ilyenből százévente, ha születik egy. Még a rendszernek is be mert szólni.

-Hát ő direkt erre volt, tudod, hogy mutassák, hogy itt szólásszabadság van. Nem mintha ettől kevesebb lett volna. Érte is nagy kár volt. Az a rohadt Roóz, az vitte bele a rosszba. Ha a Roóz nem zülleszti le, ez az ember még mindig köztünk lehetne. Az egy mekkora alkoholista. A múltkor is ott ülök a Bambiba', erre bejön a Roóz - már ilyen felpüffedt, lila feje van -, iszik egy unikumot, aztán megy tovább. Már számlája van, hallod! Meg a haverja, a Morva Iván, az a ripacs. Ilyet szól a felesége, hogy az Iván Hamletet is játszhatna, de valamiből el kell tartania a családját is! Persze. Ráadásul csont buzi meg alkoholista is.

-Ezek mind ilyenek. Szegény Herbert Gyöngyi is, folyton ott ivott a haveroméknál a sarkon - mindig látta, mesélte. Azt is kicsinálta a volt férje. Depressziós volt, de legalább bevallotta, könyvet is írt róla.

-A Csontvári Saci is mekkora egy ígéret volt... gyönyörű nő, csodálatos hanggal - világszínvonalon énekelt. Azt az a kurva Berkes Pál elintézte, a Mindenható! Pedig mindenki a Sacit szerette, de az a raccsolós féreg Berkes az összeszűrte a levet a Tímár Julyval, aztán meg a Cserhalmy Évával - az a kurva Cserhalmy is amikor bekerült a Modernotonba, még hárman voltak, aztán kiutálta a másik kettőt... ilyet szól, hogy ő bukik az idősebb pasikra! Persze, alig volt harminc, a Berkes meg hatvan fölött volt már bőven. Ricsike, ne maszatolj már. Összevágjam neked a rántotthusit vagy mi? A szebbik kezedben tartsad a kést.

Az a Csontvári Sacit teljesen tönkretette. Nem kapott lemezt, mehetett vendéglátózni, szabályosan nyomorgott a nyolcvanas években, az egész depresszióért meg a haláláért is az a kurva meg az a rohadék a felelősök a mai napig. A Berkes röhögve vallotta be, hogy egy láda pezsgőben fogadott még az elején, hogy nem a Saci, hanem a Tímár July fog befutni... hát így könnyű, ugye.

-Azt kicsinálták hát. Mint szegény Snapszer Picit, nem bírta a sikertelenséget, azért menekült az italba. Nem értett ő máshoz, de az énekléshez nagyon... ez a gyerek a nők bálványa volt a 80-as években, aztán nem tudta feldolgozni, hogy már nem megy annyira a szekér... neki volt talán a legjobb hangja a műfajban, aztán a végén falunapokon nyomta playbackről, a zenésztársai becsapták, ilyen egy világ ez sajnos! Hogy is hívták, annak a külügyminiszternek volt a rokona, a Tirnovszkynak. De ő legalább nem volt homokbányász.

-Na abból marad elég! Hát figyeld, felőlem aztán mindenki oda dugja, ahova akarja, semmi közöm hozzá. Felőlem dughatja a kályhacsőbe is. Ott volt az Urbancsik is, mekkora karmester volt, aztán hát neki is ki kellett vezetni már a végén az oldalára, olyan beteg volt. Ott volt a Lászlóffy Márkus, az is hatalmas buzi volt - állítólag régebben a Diófa vendéglőben volt ezeknek a nagy találkozóhelye. Ugyanúgy, ahogy a Zserbóban a mai napig működik a krémeses rendszer. Ki kell kérni egy franciakrémest, beleszúrni a villát, a cigisdobozról kicsit lehúzni a fóliát - és ezzel jelzed az öregasszonyoknak, hogy szabad a pálya. Ismerek egy csajt, na annak van egy ilyen hímringyó haverja, az mesélte, hogy tíz éve azért kapott 80 ezer forintot, hogy meztelenül ugráljon a vénasszony ágyán, és ennyi. Nem mondom, nem rossz pénz, de én soha nem csináltam volna ilyet. Lacika, nem ízlik? A husit azért próbáljad már valahogy még megenni róla.

-Ó, hát vannak ilyenek bőven. A Garga Mártáról állítólag személyesen a Kádár meg a Brezsnyev nyalta le a csokihabot egy jól sikerült vadászbálon... Meg leszbikusok! Nyílt titok, hogy a Mihalcsik Teri meg a Boggi Helga évekig együtt éltek - egyszer a Mihalcsik Teri mellbimbóját is leharapta az a vadállat Boggi Helga, elég durva. A Kurz Gyöngyvér az meg falból élt együtt szintén évekig a Bubkával - az is buzi volt. Mondjuk utána én is buzi lettem volna, hehhe. Faterom mesélte, hogy elmentek megnézni olyan 80 valahányban a Gőzfürdőt, abban játszott a Kurz Gyöngyi, hát az a nagy, dagadt nő meztelenül, Fater meg ott ült az első sorban, hát a rosszullét kerülgette, képzelheted! A kólát elkérhetem? Köszi.

-Beteg ez a művészvilág... mesélik sokakról, hogy nem is felakasztották magukat, csak ilyen fojtogatós játékok áldozatául estek! És bizony ennél is ocsmányabb dolgokat hall az ember. A Viktor Gábor állítólag csak úgy tudott elélvezni, ha a feleségének, a Hrutka Mártának... na majd inkább máskor elmondom, mégiscsak itt vannak a gyerekek. Julika, ne pattogjál már folyton, üljél le ide közénk, egyél már.

-A mentőorvosok is tudnának sztorikat mondani, hallod! Egyszer pont egy ismerős faterja volt ügyeletben a sebészeten szombat éjjel - na, egy jól sikerült buli után oda vitték be a Csorba Öcsit szétszakadt sejhajjal, az öreg doki valami hatalmas summát kapott utána a hallgatásért cserébe, de hát két öltés között az egész műtő fuldoklott a röhögéstől, képzelheted... srácok, egyétek meg szépen a krumplit is, hamarosan jönnek a sütikék!

-Ez nem a Diederich Guszti volt inkább? Én róla hallottam ugyanezt. Persze mindegy, bármelyikről el tudnám képzelni. Manapság meg már nincsenek művészek, nincsenek igazi - jó értelemben vett - sztárok. Hírességek helyett megélhetési celebritások, színészek helyett valóságshow-hősök, zenészek helyett DJ-k. Sajnos erre van csak igény - Blikk, Bors meg a többi. A teljesítményt nem értékeli már senki, csak azt nézik, hogy ki mikor fingott. Kávét valaki? 

-Csak ha van lefőzve, köszi. Hát igen, ez a legalja már sajnos. Ezeket veszik. A Népszabi is milyen jó kis újság volt, ma meg már egy megyei lap is megelőzi... te, nem kérek már semmit, köszönöm, nagyon jóllaktam.

 

Kösz az ötleteket Kurtznak és Bandinak.

110 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Styxx 2011.05.30. 11:38:40

Kádár-Brezsnyev csokilenyalás, erről nincs valami 3/3-as Youtube-videó?

Szegény Boross Dezső. Nem bírta a stresszt. Egy ujjal klimpírozott a Kisfikában. Ki sem mozdult Pestről, mondta, hogy neki Budára is idegenvezető kellene. Pedig micsoda galaktikus világsztár lehetett volna?

A Yehudi Menuhin is beírta a vendégkönyvbe, hogy: "Nem zenész, csak zseni." És az a világsláger, az Öngyik himnusza, a Keserű Szombat! Már akkor emós volt a javából, amikor a Tokio Hoteleseknek a még nagyszüleik is csak kósza gondolatok voltak! Aztán őt is utolérte saját végzete. Kiugrott az emeletről. De az a Keserű Szombat akkora Branddd lett, hogy a Németh Sándor vezető lelkész a Hit Gyüliben arról plagizálta a Vidám Vasárnapot.
Szegény Latinovitsról meg kár is beszélni:
goo.gl/XyWUc

-Gyerekek! Szépen egyetek az asztalnál és ne illetlenkedjetek! Bocs, hogy szavadba vágtam, tudod nevelni is kell. Hogy is mondtad, milyen tereptárgyat műtöttek ki a mentőorvosok a sejhajából?

Szegény Modor. Írt még egy 10/10-est, de hát, tudjuk, hogy ő is...

2011.05.30. 11:44:51

@Levéltáros: aham, a férje, a Döbrögi mit szólt hozzá?:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.05.30. 11:45:42

jaj micsoda szép ember volt te, bomlottak utána a nők, olajat pisáltak olyan szépen tudott énekelni, végül elitta a zeszét...

A Tyne folyó déli partja 2011.05.30. 11:51:47

@vészmadár (pica pica): szerintem ezt nagyon sok emberről mondták, hogy bezzeg, ha nem Magyarországra születik.

szellőláb 2011.05.30. 11:56:15

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Itt vagyok például én. Ha nem ide születek, nem itt, a Modoroson pazarolnám a rezet, hanem keményen dolgoznék. Mondjuk ezzel a tehetséggel nyugaton...,max.magasabb szinten nyomorognék.

migueldiez 2011.05.30. 11:56:36

Meg a tévébemondók is milyen szépen beszéltek, nem úgy mint manapság - csak úgy röpködnek a kötőszavak! Meg ki tudja kinek a szereposztó díványán kerülnek be a televízióba! Amúgy meg aszt tuttátok, hogy a bemondókon alul nem volt műsor közben se gatya, se szoknya? A Szabó T. Pista e'szál pendelyben-gatyában, mondta be a híreket, a Péteri Mária meg ugyanez, alul csak egy kombinétban...

2011.05.30. 12:00:04

@migueldiez: közismert tény, hogy a bemondók derékban véget érnek, a hírműsorok vezetői meg leeresztenek, a a fülükből kihúzzák a fülhallgatót:)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.05.30. 12:12:22

Nahát, engem anno megbízható forrásból úgy tájékoztattak, hogy Csorba Öcsi ánuszát Alexekusz Frida szakította szanaszét...

KürtiT (Tromb74) 2011.05.30. 12:33:01

@Kurtz ezredes: Én meg pont fordítva. Miszerint Fikusz ánuszát kellett öltögetni, mert a Csorba bréje volt túlméretes. Na ennyit a megbizható forrásokról.

2011.05.30. 12:50:54

@Styxx: Szomorú vasárnap, széz fehér virággal, vártalak kedvesem templomi imával...

Az én ifjú koromban a jobb eszpresszókban is volt zongorista.
Talán ez az egy amit, vissza sírok a Kádár rendszerből...

2011.05.30. 12:59:55

Hát ez annyira gyönyörű, hogy majd megkönnyeztem! Bár azért Pica figyelmébe ajánlom: az Omega előzenekara a Scorpions volt anno... :)
Igaz, nekem egyik sem jött be.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.05.30. 13:04:28

@Frengi:
Mi az hogy! Nagyonis!
Sőt, a békásmegyeri Arany Körtében nem csak zongorista volt, hanem egy dobos is támogatta a művészetét. Esténként akár ötször is eljátszották a _Bitlisz _ együttes híres számait, pedig angolul csak annyit tudtak, hogy jesztödéj, meg fárövéj. Ezt a ettőt kombinálták.

2011.05.30. 13:42:54

@Frengi: Zámbó Jimmy is ott kezdte...

2011.05.30. 13:49:43

@Hadrian77: A Jámbor Zseni, aki fejbelőtte a kakast ? Na is tudott ám bazseválni, egész Csepel zengett az "érces" hangjától :)

fzoli415 2011.05.30. 14:29:03

@Tromb74: Sőt, én eredetileg úgy hallottam, hogy Fikusz mellett a másik fél Xantus Valér volt.

2011.05.30. 14:38:09

@Tromb74: aztán a Fikusz Bratyiszlavába ment varratni a szakdást...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.05.30. 14:40:32

mennyi csodálatos művész, aki mennyi mindenre vihette volna, ha nem a földre születik.

escargot 2011.05.30. 15:07:17

A legjobb, hogy minden ilyen családban akad arra is példa, miszerint "azt hitte a Béla, hogy Nyugaton vörös szőnyeggel fogadják majd, disszidált is, de végül elkallódott/hazasunnyogott/bűnözővé vált, mert hát nagy ott a verseny, sok a tehetség".

szellőláb 2011.05.30. 15:25:29

@Frengi: És félhomály és füst. Plusz amikor a törzshelyedre beléptél, játszani kezdték a kedvenc számodat. Belekerült egy-két konyakba, mire ezt elérted, de mégis más, mint pénzt dobálni a zenegépbe.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.30. 15:28:49

@szellőláb: Há' nekem is megérne pár konyakot, hogy a Metallica muzsikáljon a kedvenc kocsmámban.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.30. 15:36:02

Illetve ismertek a magyar tudósok, akik a nyolcvanas években mindent feltaláltak. Az alap, hogy minden valamirevaló amerikai vállalkozásban van egy 56-os faszagyerek, de a legendás MOM, Medicor, Videoton mérnökök, akik nyolcvanháromban feltalálták a szuperufót, csakhát a rendszer...

Erzsebet 2011.05.30. 15:43:00

Némelyikről semmit sem hallottam, pedig a 60-as években születtem. Domján Edit és Szécsi Palika love storyjáról kisgyerekként hallottam. Paliról később olvastam, hogy zsidó volt. Anyja diszidált, ő intézetbe került, azért volt olyan szomorú. Domján Edit cigány volt, de egy gyönyörű és tehetséges nő, nem olyan, mint a mai celebek.

szellőláb 2011.05.30. 15:46:57

@Tromb74: Nekem elég volt a Gyöngyhalász háztáji verziója is, főleg késő éjjel:-)

Balance Of Power 2011.05.30. 15:57:01

Egy dolgot nem értek: Pécsi Laci miért álnéven szerepel a címben?

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2011.05.30. 16:53:02

Berkes Pál = Erdős Péter, nekem ez ütött nagyot :D

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2011.05.30. 18:00:49

Semmi Latinovits meg József Attila és a haláluk körüli konteók? Meg Kurt Cobain (azt is a felesége ölte ám meg, mer nem is úgy vót, Mancikám), Elvis (él), James Dean, Heath Ledger (érdekes, NÁLA miért szopta be mindenki, hogy véletlenül halt meg?)...

killercsiga 2011.05.30. 18:53:00

ez nagyon jó lett

az uborkasalátás becsomagolós fenyegetésnél röhögtem először hangosan, aztán a Modernotont Modorotonnak olvastam, és a végén a durva pletykák meg a borzongások után a zárás ("manapság már nincsenek jó értelemben vett sztárok") fantastisch

köszönöm, nagyon jóllaktam

2011.05.30. 19:01:13

@szellőláb: Én igazi kis diszkó patkány voltam, de a bárzongoristáknak nem tudtam ellenállni.
azóta is vallom, hogy az élő zenénél nincs jobb, még ha mellényúl is, még ha rekedt is.

Pedró kocsmájában sápadt lámpa égg... tararam...

vagy a Hosszú az a perc ami a csókod nélkül múlik el...

Szegény Kovács Erzsi, micsoda sztár volt, mégis lecsukták 56 után, ült vagy három évet, amnesztiával szabadult, mi ez a zalatnaihoz képest.

pedig nem csinált semmi, amikor kijött még jó hogy az éjszakában tudott dolgozni, bezzeg a barátnője a Zárai benyalta magát a rendszernek.

2011.05.30. 19:57:25

@szellőláb: @El Topo (Sgt. Elias):
www.youtube.com/watch?v=SsY4WWohYhg

és lehetett számot küldeni a kiszemelt áldozatnak (az asztalon kis boríték diszkérten: kérje kedvenc számát a zenekatól, ráírtad, bele egy tizes, oda a pincérnek, és már húzták is.

2011.05.30. 20:34:33

Ez is annyira jellemző a posztíró életkorára, a MI időnkben nem az volt a téma, hogy ki a buzi, hanem hogy ki disszidált, vagy kit tiltottak be.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.30. 20:39:19

@Donna Anna: Latinovits Józse Fatilla reinkarnációja volt, belébújt a lelke, azért történt ez így.

Sajnos a többi nevezett személyről nagymuteromék-nagynénémék nem tudnak nyilatkozni.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.05.30. 20:52:26

@Frengi: Szökni próbált, ez volt a bűne. Volt néhány kerékbetört karrier akkor.

Bezzeg a DD Béla semmit se csinált, csak böfögött meg fingott fél évig a kamerák elött. A tűz égesse meg, a mocsmorék. Fojamatosan ebelkedett azzal a szegény lánnyal, a GG Lidivel, aztán meg faképnél hagyta a Szimágy Indáért, tudok aki most jött vissza Dubajból. A múlt héten még a Dzsidás Beliánnal járt aki TSD Zweidover-ben játszik.

szeme közé, laposan! 2011.05.30. 21:20:43

@Modor Tibi: Sokkal nagyobb fless lett volna, ha Nagy Fecó inkább holtan darál le egy csirkét!:)

szellőláb 2011.05.30. 22:18:35

@Frengi: A Pedró volt a második helyezett, a harmadiknak a refrénje ugrik be: Ne sírj anyám a te rossz fiadért... (talán a Vannak utcák, ahol mindig sírnak) Mire ez a három lement, csak úgy sorakoztak a konyakok a zongorán :-)))
Kovács Erzsi nagyszerű énekes volt. Néhány éve láttam vele egy riportot. Idős korára is maradt tartása, tiszteletre méltó kisugárzása.
Akkoriban tényleg nem volt buzizás. Szerintem ezt is agyonhallgatták, mert kötve hiszem, hogy a rendszerváltás feletti örömtől melegedtek be oly sokan oly hirtelen...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.30. 22:24:22

"Azért az Alekoszért is mekkora kár, fiatalon ment el, pedig talán még ő volt az utolsó igazi tehetség a valóságsó műfajában, ráadásul olyan kifogástalan uriember volt, amilyen manapság már nem terem. Én még emlékszem a nagyokra: VV Szandika, BB Évi, Majka... Ők még igazi Egyéniségek voltak, így nagybetűvel, ezek a mostaniak bezzeg csak ilyen klónok, őssejtekből növesztik őket a Bábolnai Gazdaságban, a sógorom ott dolgozik, ő mesélte, persze nem szabad továbbmesélni, tudok a főnökei nem csípik, ha az alkalmazottak kifecsegik az üzleti titkokat. Ja, kínaiak, persze, ezt az országot már rég kiárusították a politikusbűnözők, Keleti Szél bazdmeg, aztán próbálj állást találni, ha nem ferde a szemed! Azért 2011-ben még másképp mentek a dolgok..."

KürtiT (Tromb74) 2011.05.30. 22:39:34

@altoid: Szerintem is sokkal korrektebbek a mai "hírességek". Pár évtizede még zenéléssel, művészkedéssel álcázták a munkaundorukat és a homoszexuális ferdüléseiket, italozó életmódjukat. Manapság őszintén felvállalják, hogy útszéli taplóparasztkapanyelek, az alibi zenélésre meg már nincs is szükség.

Engem megnyugvással tölt el, hogy se most, sem pedig a jövőben nem kell Alekosz szerzeményeket hallgatnom a rádióban.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.30. 22:49:14

@szeme közé, laposan!: A csirke gyilkolás a CPG zenekar sara, ha egyáltalán megtörtént az eset. Én személy szerint egyszer láttam színpadon csirke testrészeket, de az a Robbantott Csirkék nevű zenekar Feketelyukbeli koncertjén volt. Egy madzagon lógtak csirkelábak, gondolom dekorációs céllal. Viszont azokat a csirkéket már korábban eltették láb alól.

Styxx 2011.05.31. 00:38:36

@Tromb74:
A csirkedarálás, mint városi legenda külön posztot érdemel. Szépemlékű csirke72-re is egyben megemlékezhetünk. A modoros se a régi, mióta a Nemzet Csirkéjének kommentjei nem szárnyalnak erre.

Styxx 2011.05.31. 00:59:55

. „A koncert szerves része volt a ’tyúkáldozat’ bemutatása: utolsó számuk lejátszása alatt egy tyúkot tőrrel szétvágtak” – olvasható egy koncertről készült állambiztonsági jelentésben.

„Az énekes lefogta csirkét és egy csirkevágó ollóval vagdalta. Miközben társai zenéltek, néhány darabot kidobott a közönség közé, akik úgy, nyersen elkezdték szopogatni a csontokat” – idézi fel az este legemlékezetesebb pillanatát Bánkuti András, egyike a helyszínen jelen lévő fotósoknak.

„A Kozák téri koncert napján a csirke már érkezésemkor a szekrényben volt. Állítólag a főbérlő nénitől lopták, akinek rengeteg csirkéje volt. A buli elején a lábdobra kötötték egy gatyamadzaggal, ott kapirgált a szerencsétlen a koncert alatt. Aztán egyszer Béla levágta, úgy, ahogy egy csirkét le szoktak vágni. Ettől a tömeg teljesen bevadult, páran feljöttek a közönség soraiból a színpadra is, és cafatokra szedték” – mesél az estéről Varga Zoltán, a CPg basszusgitárosa."

Mindent a csirkedarálásról az UL-szakblogon:
www.urbanlegends.hu/2009/05/csirkedaralas-legenda-nagy-fero-beatrice-cpg/

Bezzeg a régi szép időkben, amikor még nem volt ez az LMP-s humbukk a Btk-ban a gerincesek kínzásának a tiltásáról!

virágelvtárs 2011.05.31. 01:14:52

Jó, hát a mai celebek is öngyilkos hajlamúak nem? A Főző Gáspár is úgytudom majdnem felakasztotta magát párszor, de lehet hogy rosszul tudom.
Zsoltika a rántotthúsra rágurítunk egy sopronit, vagy maradsz a fröccsnél?

2011.05.31. 06:19:31

@virágelvtárs: az ilyesmi, ha már elkerülhetetlen volt, úgy jelent meg a hivatalos sajtóban, hogy "tragikus körülmények között" elhunyt, ebből aztán mindenki tudta, megöngyilkolta magát.

Mostanában hallom, hogy fital firkászok már nem ismerik ezt a terminust, és már autóbalsetre is alkalmazzák, mertévesztve ezzel a békés polgárokat.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.05.31. 07:37:18

Ez hatalmas poszt volt...vagyis lett volna, ha nem ide születik! Hanem amerikába'. De hagyjuk is! Inkább beszéljünk Pörőről, akihez képest Maradona csak labdaszedő lehetett volna, erre a csávó teljesen káó, ott támasztja az újpesti kocsmák falát. Hát igen, a pia! Bezzeg a Maradona....ja hogy ő meg kokózott, beteg ez a rohadt világ, én mondom!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.05.31. 07:47:22

@Frengi:
Ja, és a hosszan tartó, súlyos betegség után az meg a pia volt!

2011.05.31. 08:01:24

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ja, és ha elmentél a vidéki rokonhoz akkor ezzel traktáltak, hozzátéve, hogy hogy ezt te nem tudod, hiszen te pesti vagy?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.05.31. 08:20:51

Az a reggeli műsor se volt semmi, amikor élőben Herrn András beszólt, hogy a Fikusz buzi és ezt mindenki tudja .... REKLÁM!!!!! Pedig Herrn is állítólag...

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.05.31. 10:22:04

@Tromb74: Erre azért ne vegyél mérget, nem tudjuk, hány lemezre szerződtetették alekinnyót.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 10:34:19

@Judea: Mondasz valamit, ez a Lajka gyerek is tett körutazást az elnyomott magyar színesbőrűek hagyományos zenei stílusába.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.05.31. 10:45:52

@Tromb74: Ami rosszabb, hogy Alekinnyó a lakodalmasba nyomja. 3+2 meg Kadlott Karcsi sírva fog nyüszíteni, ha beindul.

2011.05.31. 10:52:21

@Styxx: volt a Ki beszél itt szerelemről c. film 79-ben, abban volt, hogy a Nagy Feró farmerban meg ujjatlan farmerdzsekiben egy koponyával focizott színpadi próbán. Priceless felvétel..:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.31. 11:56:01

@Judea: óóó KAdlott Karcsi, én meg itt hallgatom a komolyzenét.

Ernoke 2011.05.31. 12:01:05

@Judea: Kadlott Karcsi alapból sírva nyüszítés felé igyekszik a hangjával.:D mostanában szereztem ismereteket az alkohol-anyám-babám háromszögben tenyésző életművükről.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.05.31. 12:40:22

@Ernoke: Én csak gyermekkoromban hallottam, de a "csipkés kombiné", meg a társaiból kiábrándultam úgy 10 évesen.
Azóta keresem az utam és a tökéletes hangzást. :) Hiába már Lagzi Lajcsi is lefogyott, ő sem a égi.

2011.05.31. 12:42:16

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Ha tragikus hirtelenséggel, akkor a Farkasrét, amúgy pártagokanak a Mező Imre út. (ha pechje vol, akkor a 301, de azt nem mondta be a Kossuth rádió)

(Atán még lehetett tippelni, hogy vajon saját halottjának tekintik-e, a ha Farkasrét, akkor valószínű nem.)

Ha egyik sem akkor: te, tudtad hogy zsidó volt?

Ma már csak annyi, hogy ugyan a tévé közveti-e. és ha igen akkor kik voltak ott. Mondjuk ezt érdekes lenne összeszámolni, hogy az utóbbi 20 évben kijét közvetítették, na jó a nagy színészekken kívül. Nekem csak Zámbó Jimi jön be.

Ernoke 2011.05.31. 12:55:42

@Judea: ja, a csipkés kombiné nekem is ilyen 8-10 éves kori gyerekkori emlék. most újraértelmezek, érdemes pl. megfigyelni a dalszövegekben megbúvó oidipuszi elemeket, amik mintegy permanens elvágyódással körítve, az elmenés örök ígéretében. magyarán a magyar férfi alkoholista, az anyjával lakik, és mindig következő naptól kezd önálló életet.:D

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 13:17:53

@Frengi: Azok nem nagy színészek, hanem Színész Óriások. Egyébként a zsidó származás csak abban az esetben számít, ha ezt súlyosbító körülményként lehet a számlájára írni valakinek. A homoszexualitás szintén.

Ilyen szempontból Síkvidéki Róbert származása és szexuális beállítotsága még kialakulóban van. Amennyiben a magyar nyelv gyalázójaként rögzül a róla alkotott kép, anyibban zsidósága és homoszexualitásának ténye is felértékelődik. A zország jóhírének erősítése esetén pedig magyarabb lesz mint a puli kutya, vagy a kalocsai paprika. Szexualitása pedig magánüggyé válik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.31. 13:23:25

@Tromb74: ahhoz képest, hogy színházat a lakosság 3-6%-a látogat, a színészeket mégis valamiféle orákulumként kezelik még mindig. Nem is tudok még egy olyan réteget, amelyik ennyire marginális, oszt mégis ennyire számottevő a vélt vagy valós befolyása.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 13:30:37

@vészmadár (pica pica): Az opera talán a színházat is übereli. Művelt ember ugye jár operába, ha másért nem, legalább aludni. Az operaház pedig, mint építészeti remekmű méltán világhírű.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.31. 13:33:26

@Tromb74: viszont operaénekeseket senki nem ismer, ellenben Alföldi nevével úgy dobálóznak, mintha bárki látott volna tőle bármit a "Szerelem második vérig" szintiszőnyeg-alákolása óta.

2011.05.31. 13:38:58

@vészmadár (pica pica): pl most a Szamócás győri ügye....

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 13:40:19

Ugyanmá' Gregor József halálát egy nemzet könnyezte meg. Bár népszerűségét nagyrészt a kis detti cica szemeinek és a bulvárban is alaposan megszellőztetett szerelmi viszonyának köszönheti.

Na de tegyük félre a sznobizmust. Két óra az operaházban vs. két óra lepedőgyűrés Bernadettel?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.31. 13:44:01

@Tromb74: az attól függ mit játszanak és milyen szereposztással. Nyetrebkóért simán becserélem.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 13:50:00

@Professor Pizka: Oké, csereszabatos a két művésznő, ebben egyetértek. A lényeg akkor is az, hogy a magaskultúra se ér sokat pina nélkül.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.31. 13:56:27

@Tromb74: naja. Azért mondjuk Vivica Genaux ajaktechnikáját sem lehet szó nélkül hagyni.:

youtu.be/hTpIRFiKTqo

Szegény Elina Garancát meg sajnos azóta utolérte a szovjet énekesnők elhízása, de ezen a felvételen még hamvas:

youtu.be/TRTNNtisUHI

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.31. 13:58:48

@Tromb74: hát, pont a gregorbetti nekem kurvára aszexuális, egyszerűen semmi szexuális vonzódást nem vált ki belőlem a csibe...

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 14:04:02

@vészmadár (pica pica): Ezt a problémát azért, közelebbről is érdemes lenne megvizsgálni. Én sokkal vonzóbbnak találom, mint a kedves papáját.

@Professor Pizka: Mindkét hölgy magas kultúrális értéket képvisel, minden értelemben :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.31. 14:09:29

@Tromb74: :-D
hölgyolvasók kedvéért Ildebrando d'Arcangelo és David Daniels is itt van ua. operából:

youtu.be/le0hbfJypV8
youtu.be/5zOkmjKAOkc

szellőláb 2011.05.31. 14:12:43

@vészmadár (pica pica): Gondolkozz csak, hátha eszedbe jut...

2011.05.31. 14:18:55

@Tromb74: Én a művész urat csak egy filmeben láttam, de abban bűn rossz volt, a film még nála is rosszabb, egy étterem kirtikust alakított, szenvedés volt végig nézni.

De ebből nem vonok le messzemenő következtetést.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.05.31. 14:32:03

Gregor Józseffel egyszer láttam egy rém modoros beszélgetőműsort és akkor elmesélte hogy ha megfázik méregerős almapaprikát eszik, rá pálinkát és egy nagy bundában izzad.

2011.05.31. 14:38:09

@Blassius: szegedi barátom mesélte, hogy az öreg mindig mindenhez méregerős paprikát evett. Ez aztán ki is csinálta a gyomrát rendesen.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 14:50:29

@Frengi: @Blassius:
Az az igazság, hogy bármely tetszőleges színész-zenész-énekes interjútól a falra mászom. Teljesen mindegy, hogy Lars Ulrichról vagy Szinetár Miklósról van szó. Legszívesebben pofán basznám őket egy szívlapáttal. Mindegyik magát és a SZAKMÁT polírozza, miközben nemfelejti el megemlíteni valamelyik nemrég elhunyt nagyhírű kollegáját. Persze az utóbbit csak azért, hogy a saját tehetségét is bizonyítsa.

- Emlékszem, amikor Boborján Lala - MI, egymás között csak Lajcsinak hívtuk -lejött a Fészekbe, az asztalomhoz lépett (érted? a Lala az ééééééén asztalomhoz), össze vonta a szemökdökét (úgy, ahogyan az egész világon csak ő tudja egyedül), majd annyit mondott, harcsabajusz. Na, ilyen ember volt a Lajcsi.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.31. 14:53:35

@Blassius: régebben beszéltünk arról, hogy kéne egy ilyen sztorizós-teleferés kerekasztalbeszélgetés... :)

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 15:07:05

@Modor Tibi: Régebben hallottam, hogy a Forgácsoló Cili a Családi Zrt. forgatása alatt annyira túl volt fűtve szexuálisan, hogy amikor már nem bírt a vérével, elbújt a vécébe és magáévátette a wc pumpát.

Biztos a forrás. A másodunokatestvérem sógora a gimiben évfolyamtársa volt a wc pumpának.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.31. 15:35:08

@Tromb74: mondta is hogy eddig eddig eddig vagyok, mikor nagyon fölment benne a pumpa

migueldiez 2011.05.31. 15:49:09

Ha már témánál vagyunk - sosem lehet elég korán említeni jelölteket az Arany Farmermellényre - az ilyen műsorok _kvinteszenciáját_ avagy _csimborasszóját_ is biztosító nagyonérdeklődőarckifejezésű Veiszer Alinda volt már valaha?

2011.05.31. 16:08:40

@Tromb74: már mikor megszólal lehet tudni, hogy mit mond, évek óta ugyan azt ismételgeti.

migueldiez 2011.05.31. 16:16:09

@migueldiez: Pardon, a Schwarzer Jolandára gondoltam.

Egyébként van annyi ilyen kifejezés, fordulat, amelyekből kijönne simán még egy poszt. Ilyen, ha leharcolt öreg szétdohányzott hangó rokkerek, akik a _Lemezgyárt_ emlegetnek, vagy stand-up és kabaré esetén _szegénydrágajómegboldogult_ Boncz Géza/ Hofi Géza / KisLatyi / Kiskabos, mint hivatkozási alap, és a többi ilyen, amely általában a beszélő bennfenntességét hivatott demonstrálni.
(Ezt a fajta figurát egyébként remekül hozta a Koltói Albert a Rumba c. filmjében.)

szellőláb 2011.05.31. 17:35:24

@migueldiez: Persze, Alinda sem tökéletes, de amennyi értékes embert az asztal másik oldalára tudott ültetni, az önmagában is teljesítmény. Néha kínosak a kérdései, de a nagyokat mindig élmény látni, és hallgatni. (Konkrétan én attól beszarnék, ha pl. Kürti Sándor velem szóba állna, és fogalmam sincs, hogy mit kérdeznék tőle. Igaz, Alindának is magasan volt a mérce, de aki korábban ezt az embert nem ismerte, a műsor után nem alhatott el könnyen)

FéeVerte 2011.05.31. 18:56:04

No meg Komor Gyula és Spohltolódy Pál, akik nem elég, hogy mindenféle nőket vittek fel magukhoz édes-sokasra, de a végén valami csajba beletörött a kólás (import!!!) üveg is a végén. Kaptak pár évet, a Komort nem is látták utána, Spohltolódynak is kellett pár év, mire a származása jogán visszacsúszhatott a médiába.

-Bezzeg Amerikában rég kivégezték volna őket ezért, de itt?! Jó hogy ki nem tuntették a két impotens, gusztustalan barmot!

-Bezzeg Amerikában kiadattak volna velük egy rakás szaftos könyvet és irány az esti showk világa, de itt?! Jó hogy egy életre ki nem nyírták ezt a két szerencsétlen fiút!

-Hát azt a hegedűs luvnyát ismered-e? nem bírta ki, hogy itt kellett maradnia. Hívták külföldre is, de az elvtársak megneszelték és valamelyik kitartotta inkább, csak maradjon. Összetört lelkileg is, meg izé. Szóval csak úgy tudta élvezni, ha közben a vonót húzogathatta a férfiak torkán. Ha kijut, simán ő lett volna a női Jehudi Menuhin.

Három fivér, három halál. És egyik sem tisztázott. Méghogy fogyókúra? meg napokig tartó hírzárlat. Volt annak ám más oka is: akkor készítették fel az asszonyt, hogy mit kell hazudni a sajtónak. Mint a bátyja esetében is. Ráfogták, hogy szerelmi öngyilkosság. Persze, csípte a szemüket, mert ezek valamikor jobb emberek voltak: jacht, tenisz, ami kell. Naná, hogy kinyírták őket így is, úgy is. Ez a három fivér simán bevette volna Californiát, de nekik csak Pannónia jutott, külföldről kloppintott filmekkel. De még azokból is kitűnt a valódi tehetség. De itthon mit tudtak csinálni a hírnevükkel, meg a pénzükkel is akár? Elég volt egy pletyka, mit Fartos Mari ellen, vagy egy soha be nem bizonyított vád, ahol a tanúnak bombabiztos külföldi alibije volt, mint Gábori Góbert lányának. Persze Amerikában az csak egy sikk, egy reklám lett volna, hogy melyik politikus tologatja a művésznőt, de itt el kellett hallgattatni őt is meg a családját is, pedig, ha ez a tehetség nem kishazánkba születik...

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.05.31. 19:03:53

@Modor Tibi: jó hogy kéne, imho :)
@Tromb74: hát én se nagyon bírom az ilyesmit, ezek mindig a becenevükön emlegetik egymást vagy így hogy:
a Lakatos Pityu, a Szemerkényi Gabi, vagy csak úgy hogy: A Cucu, A Bécu, A Gyuszi, A Kati
Jaj te a Kati, te istenem te a Kati, hogy te hogy micsoda fantasztikus ember volt, hogy az hogy tudott játszani istenem de hogy, és a próba előtt képes volt olyanokkal kikészíten szegény Adorján Palit (ő volt rendezte akkortájt a Hamletet a kaposváriban, egy csúcs darab volt, angliából eljöttek megnézni meg kanadából te, mer annyira jó volt, na szóval hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a Kati képes volt (elvihogja magát) hogy főpróba előtt megkérdezi hogy akkor most neki melyik szerep jutott? És te ezt tök fapofával. De az Adorján akkor már tudta, egyszer egy előadás után olyan édes volt a Kati mer odament a Palihoz és valamit súgott neki, de mi nem hallottuk persze és a Pali úgy emlékszem elsírta magát képzelheted, egy 2 és fél méteres mackót ha láttál már sírni. Hát ilyen volt. Ilyen volt, jajistenem de szép is volt.

FéeVerte 2011.05.31. 19:11:03

@Frengi: Dehogynem!
Legalábbis Anyám 100 évre visszamenőleg tudja, ki miben (kiben, kinek a mijében) lelte örömét azokban a régi, szép, soha vissza nem térő aranyló időkben.

@Tromb74: Az apukára szavazok! kevesebb csúnyaságot lehet elkapni a bakelit lemeztől...

@Blassius: Vagy: nekem már nem adatott meg, hogy személyesen találkozzam laci bácsival, de láttam filmen, ahogy együtt énekelt Esztikével, már a halála után. Én azt a felvételt úgy megkönnyeztem! pedig nem vagyok egy... Na, de játszottam együtt az Esztivel is, és akkor a Robi rendezett, de ez még azelőtt volt, hogy őt is..., szóval állok így Esztó mellett és, istenem, hagytam helyet az Öregnek is, hátha feljön a színpadra utoljára duettezni az Esztóval. mondjuk, Robi megértette, ő nagyon érzékeny, főleg, amikor elfordultam, hogy ne lássák, hogy a színpadon sír ez a vén marha. De a Robi megérezte: Nekünk is hiányzik.- ezt mondta. Akkor még nem tudtam. (Szipog, félrenéz, szemüveg fölött kamerába sandít, profilt mutat, szipog, smitt.)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.31. 19:24:34

@Blassius: semmilyen színész-interjúból nem lehet kihagyni a kaposvári Csiky Gergely színházat.

A Tyne folyó déli partja 2011.05.31. 19:34:14

@Tromb74: szerintem ezt a csirkedarálást nagyon sok zenekarra ráfogták.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 19:55:04

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): A CPG azért nagyjából bevallota az incidenst. Persze ez is hasonló eset, mint Ozzy és a denevér története. Néhány tízezren végignézték, mégse tudni, mi is történt valójában.

Persze a csirkés sztori más tészta, Erdős Petya és Boros Lajcsi Király olyannyira kavarták a szart, hogy a CPG is Cigány Pusztító Gárda néven épült be a köztudatba.

A Tyne folyó déli partja 2011.05.31. 20:14:06

@vészmadár (pica pica): jelentem, én láttam Raszkolnyikovként. de akkor még nemhogy híres nem volt, hanem egyenesen még csak főiskolás.

A Tyne folyó déli partja 2011.05.31. 20:29:55

@Tromb74: ozzynál konkrétan az történt, hogy a közönségből valamelyik marha feldobott egy denevért a színpadra, ő meg azt hitte, gumiból van, azért harapott bele. (ozzy nyilatkozta.) aztán mégse gumiból volt.

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 20:41:10

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Persze, én is ismerem a nyilatkozatát. Tisztelem is a munkásságát, de attól még az emlékezetében nem bízok. Amilyen mennyiségben tolta az anyagot magába, akármi lehetett.

Eleve azt feltételezni, hogy egy színpadra feldobott denvér gumiból van, megkérdőjelezi a józan ítélőképesség állapotát. Ha hozzám vágnak egy denevért, én alapból feltételezem, hogy denevérből van.

ezértregisztráltam 2011.05.31. 20:50:03

Ja, az Ozzy egyszer leharapta egy tehén fejét...

A Tyne folyó déli partja 2011.05.31. 20:59:31

@Tromb74: miért, szerinted az józan ember, aki feldob egy igazit a színpadra? egyáltlaán, hogy került hozzá?

KürtiT (Tromb74) 2011.05.31. 21:05:21

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Gondolom a denevér boltban vásárolta.

Kérdésedre válaszolva, nyilván a dobó és a többi rajongó sem volt józan. Ezért könnyen lehet, hogy egy sajtburgert dobtak fel a színpadra, a történetet pedig a pszichedelikus drogok módosították némileg.

A Tyne folyó déli partja 2011.05.31. 21:43:28

@Tromb74: de Ozzy igazi denevérbe harapott bele. és ő koncert közben nem volt se ittas, se drogos (koncert közben nem szoktak. ezt konkrétan az egyik road Black Sabbath könyvében olvastam.)

[c] 2011.06.01. 01:10:04

@Tromb74: Ja, meg a színművészetis elrévedések, hogy "amikor a Mihályi Laci _bácsi_..."

artemisia annua 2011.06.03. 12:03:50

csodálatos a pletyka, mindenki totálisan expert a nagy nevek magánéletéből, mintha csak otthon lennénk :)

Jerky_Master 2011.06.17. 10:39:15

Latinovits egy bolond ripacs volt, ennyi.
csak azért, mert elvileg jóképű volt, nem kellett volna annyira ajnározni. átlagos színész.

petimegmondja 2015.01.02. 15:13:46

@vészmadár (pica pica):

Dombján Erikán - Domján Edit,
Péterfi Máté - Máté Péter,
Utász Gabi - Ihász Gábor
Roóz - ?
Morva Iván - ?
Herbert Gyöngyi - Albert Györgyi
Csontvári Saci - Zalatnay Sarolta
Berkes Pál - Erdős Péter
Tímár July - Szűccs Judit
Cserhalmy Éva - Csepregi Éva
Modernoton - Neoton
Snapszer Pici - Flipper Öcsi
Tirnovszky - Jeszenszky Géza
Urbancsik - Ferencsik János
Lászlóffy Márkus - Márkus László
Garga Márta - Bara Margit
Mihalcsik Teri - Temessy Hédi
Boggi Helga - Gobby Hilda
Kurz Gyöngyvér - Lang Györgyi
Bubka - Bubik István?
Viktor Gábor
Hrutka Márta
Csorba Öcsi
Diederich Guszti
süti beállítások módosítása