-Láttam apám a wiwen, neked bejött az élet. Szép az asszony, a gyerekek, a ház, minden. Gratulálok, tényleg örülök neki. Hogy csináltad?

-Hát nem volt könnyű. De nem volt más választásom, a sors rákényszerített. Fater-Muter a 90-es évektől rokkantnyugdíjasok voltak, max. alkalmi napszámból, takarításból folyt be ez-az a csépé meg a segélyek mellett. Az üzemet bezárták, a Bokros-csomag elvitte még azt is, ami volt, az öregek elkezdték feltörögetni a perselyeinket. Iskola mellett este, hétvégén voltak munkák, de az zsebpénznek lett volna elég legfeljebb. Ez volt. Akkor hányadikosak voltunk? Második-harmadikosok, ja. Aztán Fater sajnos meghalt, ottmaradtunk hárman meg Muter. Szóval abbahagytam a szakmukit, el kellett mennem melózni.

-De durva.

-Ja. Először a Kőműves Lojzi bácsinál dolgoztam be: malteroztam, cipekedtem, ami éppen volt. Aztán elkezdtük a burkolós cuccot, majd összeálltam a Norbiékkal, kinőtte magát a cég lassan, most már mi válogatunk az ajánlatok közül. Közben estin leérettségiztem, ilyenek. Bátyám itthon megpályázott a suliban valami ösztöndíjat, mert nemhogy zsebpénzt nem kaptunk otthonról, még mi küldtünk haza - aztán kiment a németekhez pár évre gyűjteni: vendéglátózott - mosogatott, pincérkedett - majd az egyetemet is megcsinálta közben kint. Azt tervezik most a feleségével, hogy hazajönnének esetleg.

Szerencsém volt, na. Persze könnyű se volt, tennem is kellett érte. De azért te se nézel ki rosszul.

-Nehogy azt hidd. Le vagyok robbanva, hallod. Nekem mondjuk annó még nehezebb volt - sajnos nagy hátrányból indultam minden téren. Fater elköltözött jó korán, nekem is ott kellett hagynom a sulit, hogy legyen valami della. Anyám is folyton basztatott, hogy minek az iskola, menjek el melózni inkább. De hát tudod, errefelé nincs munka. Vagy ha van, akkor éhbérért, és hajnaltól estig szopatnak. Meg a románok sajnos megcsinálják fele annyiért, egyszerűen nem éri meg.

Ott laktunk 30 négyzetméteren öten, pénz semmi, a közös költséget nem fizetjük már vagy 15 éve. Ez van, nem tudunk mit tenni. A lépcsőházat takarítjuk felváltva, hogy ezzel is törlesszük valamennyire az elmaradást. Sajnos nem tudok kitörni ebből a helyzetből, ebből a nihilből... amit estére megkeresnék, már megy is a kamatokra. Csak ha egyszer engednék el, tényleg újra tudnám kezdeni. Közben már a harmadik gyerek jön, nem tudjuk még mi lesz, hogy lesz. 

Ezt az egész szart pedig tényleg nem lehet máshogy átvészelni, mint a piával. Tudod, nagyon könnyen pofázik mindenki, hogy menj el dolgozni, meg költözz fel Pestre - de az nem úgy megy. Fasz kivan. Tündérke! Hogy ad a gép?