Hartay hácsé Csaba - külön a költészet napjára készült egy újabb meglepetéssel. Igen, ő is költő.

Az amatőr költő

Nem is tudtad, hogy költő vagyok? Akkor bemutatkozom: Midványi Botond, költő. Családi vonás ez nálunk. Már nagyapám is írt verseket, onnan a véna, a mindent átható érzékenység és rálátás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy alkotni tudjak. Tagja vagyok egyébként a Kisújszállási Boldogság Kék Madara Irodalmi Körnek. Nagyapám? Bizonyos szinten nagyon ismert volt ő anno. Midványi Antal László néven alkotott. Szüleid lehet, hogy tudnak róla. Kérdezd meg őket. Várjál, tudok tőle idézni:

„Ó, tavasz, tavasz, terád várunk mi mind,

hogy a télnek hidegét jó messzire vidd!”

 

Vagy:

„Szívem szerelmes kertjébe tévedtél, pillangó-leány.

Röptödet követve kapkodok utánad, csókolnálak, de meg ám!”

 

Ezek akkoriban még kötetben is megjelentek. A lélek arcai, ez volt a címe. Itt adták ki Kisújszálláson. Nagyapa úgy örült, amikor az első rímeimet vetettem papírra, büszke lenne rá, ha tudná, mire vittem. Figyelj! Szerepeltem a Napfény vágyai, a Szellő emlékei és Az írás szerelmesei antológiákban. Volt, amelyikbe tíz versemet is beválogatták. Tízet, komolyan. Egy helyi zenekarnak is én írtam az egyik számukhoz a szöveget. A tarcsai Living Screamers, nem ismered őket?

„Lásd, lásd, lásd a jót, halld, halld a hallhatót, pabampam

fel, fel, ébredned kell, ne vegyél be altatót, pamm, pabampam.”

 

Látom, csak ismered te, durva, mi? Na, én vagyok az, én írtam. Nem gondoltad volna, mi? Ez direkt nem ilyen érthetetlen-lovasis, ez ilyen megérintős, hagyományosabb. Játszották már egy fesztiválon is, és most készül az első lemezük. Úgyhogy írok. Van, hogy naponta 4-5 verset is lejegyzek. Arra ügyelek, hogy mindennap írjak legalább egy verset. Ez edzés is, meg hiányozna amúgy a rím, a ritmus. Ez egy hitvallás. A nagy irodalmi lapok? Magukról hiszik, hogy nagyok. Nekem blogom van, azt többen olvassák, mint az Élet és Irodalmat, nekem elhiheted. Küldtem nekik régebben, de aki egy bizonyos szint felett van, azt féltékenységből mellőzik a szerkesztők. Figyelj, ezek is mind írnak, és nem esik jól nekik, ha egy igazi zseni kopogtat náluk. Megsemmisülnek. Erre mi a reakció? Válaszra se méltatják, ennyi. Nem most jöttem le a falvédőről.

Évek, sőt, évtizedek óta rímekben gondolkodom. Mindig. Van, hogy rímeket írok csak, és utána abból lesz a mű. Figyelj, a mobilomba ezeket írtam fel a napokban:

Lúd – tudd

Hajnal – sajnál

Alkonyat - hajfonat

Arc – harc

Háttal – láttam

Kedves – nedves

Vágy – lágy

Kerítés – érintés

Vissza – tiszta

Tükör - gyűlöl

Szerelem – kell nekem

Este – teste

Eretnek – szeretnek

Imádom az ilyen bravúros megoldásokat. Beleborzongok. Hogy honnan jönnek ezek nekem? Nem tudom. Tehetség, szokták mondani a rokonok, én meg csak legyintek. És akkor ezekből megírok egy ütőset. Várjál, el is tudok mondani egy sajátot, ha van még egy kis időd.

A nyár leánya

 

Eljött a nyár, mindent felforraló,

napsütötte táj, te ragyogó.

Leány tánca a szélben,

meg is láttam éppen, délben.

Ittam virágszirmú szavait,

míg ő éneklete nyárlángú dalait.

Forró dallam, forró ajkáról,

dalolt ő életről, halálról.

Tovább most nem tudom, de ez különdíjat kapott egy pályázaton. Be is kereteztettem az oklevelet, kint van a szobámban. Várjál, várjál, beugrott a vége, ezt hallgasd meg, így teljes:

Érzi, tudja, a tél lesz a sírja,

de dalol addig, amíg csak bírja.

 

Kösz, nagyon köszi, jól esik. Tényleg tetszik? Köszi. Hát, igen, nem hiába ezt szoktam elmondani, ha kérik.

A József Attilát nagyon szeretem. A Mama, az nagyon jó, meg az Óda, az is. Azokat szoktam olvasni tőle. A többit nem annyira, azok olyan durvák, mint az a betörős, meg ilyenek. A maiak meg nullák, nincs köztük igazán átütő. Attilával meghalt a magyar költészet. Mi próbáljuk még élesztgetni, itt, Kisújon, több-kevesebb sikerrel. Na, jó, a Varró Dani, az azért majdnem olyan szinten rímel, mint mondjuk én, csak valahogy nem elég mély nekem, amit akarna mondani.

Megélni belőle? Hát, figyu, szerintem nekem sikerülne egy alap szinten, vagy jobban, ha csak ezt csinálnám. Simán. Tudod, mennyien járnak a klubdélutánokra, amiket a Kék Madarasok szerveznek? Harmincan, negyvenen is! Nénikék, bácsikák, nem is gondolnád, milyen jókat írnak. És azok vennék a műveimet. Vinnék, mint a cukrot. A fiatalok? Azok is. Nagyon sokan szomjaznak ám a tiszta sorokra, érzelmekre. De én nem adom ezeknek a mai kiadóknak. Csak átvágnának. Addig jó ez, amíg belülről jön. Ha már egy kiadó diktál, az már olyan művi. Akkor marad a fiókban, vagy a blogomon, kész, ennyi. Megadom a címét, itt találod meg mind az 1757 versemet. Illetve ez ma ennyi, de holnap már lehet, hogy kicsit több.

Itt a címem:

midvanyiboti.lira.blog.hu

Egyszer azt álmodtam, hogy az egyik művem Index címoldalas lett, de aztán rájöttem, hogy ez sose jönne össze, mert ezek rohadtul nem értenek az irodalomhoz, a mai, modernebb versekhez meg főleg nem, ezért nem is várom el tőlük, hogy felkaroljanak. Pedig nem ártana egy kis nyilvánosság a minőségi lírának, mindegy.

Ja, és ha ráérsz, most pénteken 17 órától Gembrikné Vanyik Máriával olvasok fel a köröcstarcsai könyvtárban. Ő már többkötetes. Előadóművész és költő is egyben. Profi. Szóval, mi ott leszünk.

Kösz a türelmet, a rím legyen velünk!