Szponzorposzt: A retrócuccok

2010/11/28. - írta: Modor Tibi

-Mit olvasol, Bandesz? Mi ez? “A nagy sikerre való tekintettel újabb retróparti DJ Diffenbachiával, hát ez tényleg a legalja. Na de ezt a múltkor is elégszer ragoztuk. Ugorgyunk, következő oldal... "fiatalokból álló tervezőcsapat gondolta újra a TV-torna szabadidőruháit"...

Ugye csak blöffölsz, Zsugabubus? Ne bassz. AZ a tévétorna? AZOK a Schmitték? Beszarok. Senior, Méta, Tisza - mi lesz még itt? Kanizsai bútor, mert ez műanyag, Pécsi kesztyű, Ergonett, Bedeco? Tudod, mi 89-ben ott a Hősök terén azt hittük, hogy valami megmozdult, és ez a nép elindult Nyugat és a jövő felé. Haladás és piacgazdaság helyett pedig ezt kapjuk huszonegy évvel később: Kelet-Németországban DDR-es pólók, itthon pedig Piros Pöttyös, Márka, Méta meg Senior

Most viccen kívül: miért nem bízzuk az ilyesmit azokra, akik értenek hozzá? Nézd meg: én pölö leginkább az Ebayről meg Parndorfból szerzem be a casual cuccaimat, esetleg kéz alól vagy a brit secondhandből, és maximálisan meg vagyok velük elégedve. Nagyon finom, igényes nyugati holmik, és azért nem mindet gyártották Kínában meg Mauritiuson.  Amikor Londonban dolgoztam, akkor senki nem vágta le elsőre, hogy magyar vagyok. Idefigyelj, ha én mondjuk ezt a galléros pólót megvehetem újonnan 4000-ért, akkor szerinted miért adnék ki EZÉRT a melegítőfelsőért 10-12 ezret? Azért, mert itthon gyártották? Ez a “magyar termék” is csak egy hatalmas kamu. Behozzák kintről, átcímkézik, átcsomagolják, ennyi. Pontosan, ahogy a paprikával meg a paradicsommal is csinálják. És eladják a magadfajtáknak háromszor annyiért. A hülyék adója ez is. És ha esetleg, neadjisten tényleg itthoni? Anyagárban kihozom neked egy mátyáskirályért, na jó, kettőért. Te meg adnál érte tízszer annyit. De mindegy - ami magyar, az általában sajnos silány.

Utálom ezt az egész retrószarságot. Különben is, ilyet csak az ilyen műmájer, cellkeretes, pulcsis-sálas-modoros művészlelkek, botcsinálta freestyler tiszacipős romkocsmások meg magukat társadalomfelettinek képzelő blogolvasók vesznek fel. Nekem  már csak ezért sem kéne. Mikor növünk már fel, könyörgöm? Megkínálsz még egy Lantosmalbival? Kösz, örök hálám. Amióta leszoktam, csak akkor kívánom meg, ha iszom.

 
Karácsonyi partnerünk a Méta és Senior gyártója, a seme.hu - a tiszteletpéldányt köszönjük szépen, egészséggel és büszkén viseljük!
 
163 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janomano 2010.11.28. 12:19:24

Bááázzzz, Tibikém! :-)
Kapsz tőlem egy négercsókot...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.11.28. 12:43:14

Olvastam valahol, hogy jön vissza a 2 márka, örülök neki. A MÉTA amúgy nem tűnt el, csak masszázskádaznak...

Emlékszem, hogy 6-8 évesen egyszer kinéztem az RTV műsorújságból, hogy "Idősebbek is elkezdhetik", mondom biztosan jó film, és nagyon vártam, hogy kezdődjön. Aztán derült ki, hogy ez a "tévétorna", ahol a háttérben mindig virított egy óriási Senior logó.

Szignál: www.youtube.com/watch?v=t8bt4UUDavo
Senior logós torMázás: www.youtube.com/watch?v=JVcIo34HFdk

sTormy 2010.11.28. 12:44:10

Megjegyezném azért, hogy bár itt az öntudatos antiretró állampolgár van kifigurázva, ez a retrómánia valóban modoros, és mindenekelőtt idegesítő.

_UnderCover_ 2010.11.28. 12:45:58

Értem én hogy szponzorposzt, de a "fiatalokból álló tervezőcsapat gondolta újra"... eredeti (vagyis a reklámozandó) bejegyzés nyelvezete BICSKANYITOGATÓAN modoros.
Azon is lehetett kicsit rugózni, de nem történt meg.

2010.11.28. 13:04:30

Én akkoriban sem törtem össze magam, hogy ilyenem legyen :) De vannak még régi FÉKON meg Vörös Október ruháim, ezeket mikor támasztják fel?:)

bekbórd! 2010.11.28. 13:16:43

melyik a mátyáskirály? én nem vágom ezeket kívülről, általában kártyával fizetek ;D

pruntyike 2010.11.28. 13:21:15

A Kanizsai bútorról jut eszembe egy Markos György poén: tudod mi a Kanizsai bútorbetegség? Székrepedés...

öntelt radírpók 2010.11.28. 14:51:36

@totyizselé: amikor a 2000-es évek közepén visszahozták ezt a minden szempontból vállalhatatlan, elavult, ciki és idegesítő Telesport-főcímet, komolyan elgondolkoztam azon, hogy felgyújtom a Szabadság téri székházat. Aztán végül is megoldódott a dolog.

2010.11.28. 14:53:37

@Tromb74: van egy szép fekete-színes pettyes pécsi kesztyűm, de már a végét járja. Bejártam egész Németországot, de még megközelítőleg sem találok még csak olyat sem ami megközelítené, unalmas, jó ha színes.
Egyszer láttam egy áruházi katalógusban cca80€-ért egy szép kockásat, de amikor megnéztem a boltban, kiderült, hogy a kockás betét textilből van, és nagyon gagyi.
Lehet, hogy ez kivétel, de az igazsághoz hozzátartozik.

Mitya Ivanov 2010.11.28. 15:36:01

arról nem is beszélve, hogy lehet akármilyen márkajelzés egy ruhán, az mind vagy kinaiak csinálják, vagy kinában készül vagy magyarok csinálják akik a kínaiak rabszolgái, vagy tengerjáró hajón készítik, így nem kell vámot fizetni, ja a hajó is kínai, meg minden. Szal az egész márkajelzésesdi egy nagy parasztvakítás.

2010.11.28. 15:36:24

Retro:

tegnap Bonnban voltam a nagy karácsonyi vásáron. EGy bódéban nosztalgia játékokat árultak, megálltam és bámultam, mert volt ott minden: kutya persely, csipegető csibe, felhúzható motoros, a lemezárugyár teljes választéka. Nem is tudtam mind megjegyezni, ismerni persze ismertem, mert ezek az én gyerekkorom játékai, volt búgócsiga, kaleidoszkóp, minden.
Hogy honnan? (azét majd a jövőhéten több időm lesz, jobban megnézem)Ezek újak voltak. Legyártatták újra, vagy megvették a készletet? Ezeket itt is lehetett kapi? Vagy itt lehetett kapni, otthon meg lekoppintották? Megfoghatatlan, mert amikor ezt otthon kapni lehetett, már akkor is elavultnak számítottak.

Hétfőn megnézem még egyszer, mert nem hagy nyugodni a kiváncsiság.

2010.11.28. 15:38:48

@Mitya Ivanov: a trapper farmerről leszedtem a címkét, mert szebb színe volt, szebben kopott, mint az Ecserin kapható méregdrága jugó import.

Csak hát trapper volt, ami ugye nagyon égő.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.28. 15:40:18

@Frengi: én most jöttem a newcastle-i continental marketről, ott volt egy orosz stand, az meg vöröscsillagos kucsmákat árult:) jó lesz retrónak?:)

A d r y (törölt) 2010.11.28. 15:41:07

Hurka gyurka,skála kópé,nem lehet megunni...
Az Erika porszívó volt a legjobb.Ne verje ki, ne rázza ki erikával szívassa ki.

Mitya Ivanov 2010.11.28. 15:43:48

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): basszus ütném azokat,akik vöröscsillagos, meg csegevarás, meg CCCP-s cuccban flangálnak,vagy ilyet vesznek, vagy azt mondják rá, hogy menő.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.28. 15:45:08

@Mitya Ivanov: ezt mondd az angoloknak...ők tudatlanok.

Mitya Ivanov 2010.11.28. 15:51:30

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ez nem angol betegség, és nem is tudastlanság kérdése, sőt elsősorban nem az.

A Tyne folyó déli partja 2010.11.28. 15:54:02

@Mitya Ivanov: úgy értem, nekik nem lesznek kellemetlen, hozzáfűződő emlékeik. szerintem, fingjuk nincs, hogy mi is az, ott a kucsma, látják, tetszik nekik, megveszik. pont ugyanúgy, ahogy a mellette lévő indiai árustól a faragott buddhát. mert csak, mert tetszik neki. mindenféle ideológia nélkül.

2010.11.28. 16:15:32

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): na ja, ott nem számít önkényuralmi jelképnek

2010.11.28. 16:17:49

@A d r y: én a Vámpeer porszívóról gondoltam annak idején, hogy az egy vicc, és ilyen nincs (valami regényben olvastam), amikor itt találkoztam vele ledöbbentem, hogy a "művelt nyugaton" ennyire idióták, hogy lehet ilyen nevet adni egy porszívónak?

A d r y (törölt) 2010.11.28. 16:34:25

@Frengi: ááááááááááá, nagyon durva.A Vámpeerról
nem hallottam, de ez az Erikás reklám ütött.Sajnos a régi verziója nincs fent a neten.

totyizselé 2010.11.28. 16:34:28

@öntelt radírpók: szerintem kurva jó zenéje van :)

2010.11.28. 17:13:11

@A d r y: én is majdnem eldobtam a gégecsövet amikor megláttam.

Nagyon régi rossz duma,az erikás, én már hallotta Mónikával is.

Ez pont olyan mint az itt következő:

Hiába akarja, hiába vakarja!
egy húzás jobbra, egy húzás balra.
Nézze meg a pöcsét: nincs a nadrágjában!
Használjon ön is Favorit pöcsét tisztítót.

A d r y (törölt) 2010.11.28. 17:29:38

@Frengi:jaja!Nagyon gáááááz!
Ugyan már királylány, én csak az orosházi libamájkonzverveimért jöttem!Ezt is valami puhatestű, agyú, találhatta ki!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.28. 18:06:05

újfent és ismételten és megint el kell mondani sokaknak, mert már megint kezdik azt hinni, hogy BÁRMI is menő vagy vicces vagy jó volt a komcsi korszakban: NEM VOLT AZ, kurva szar, ócska, gáz szarok voltak, csak nem volt más.

(ettől függetlenül a posztban szereplő majom hülye mint a segg, de inkább ő mint egy retromániákus szerencsétlen)

2010.11.28. 18:07:00

@A d r y: ezek nem igazi reklámok, csak annak a nép ajkán élő paródiái.

Egyszer részt vettem egy népi kultúráról szóló konferencián, az előadók rengeteg ilyen baromságot gyűjtöttek össze,(sokat ismertem, de sokat ott tanultam) a falvédő és tetoválás kiállítás mellé.

lárvalányhaj 2010.11.28. 18:15:38

@vészmadár (pica pica):

Akik ezt újrafelfedezték, egy kicsit gúnyt is űznek ezáltal ebből a fajta divatból. Ez olyan, mint amikor a ferdehajú kisfiúk felveszik a fél arcukat eltakaró kockaszemüveget. (www.eye-wear-glasses.com/2009/12/blue-ray-ban-wayfarers-with-matching.html)

Én is szerettem volna ilyen szemüveget, csak az a baj, h én nem olyannak nézek ki benne, aki ironikus értelemben hordja, hanem inkább még nagyobb nördnek, mint amekkora már eleve vagyok :D

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.28. 18:23:17

@Frengi: Tisza cipoben - Tisza a cipoben!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.28. 18:52:19

@vészmadár (pica pica): pedig többek között te is adtál ihletet a poszthoz :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.11.28. 19:07:19

Ojan ez mint a Stokholm szindróma hogy szeretjük is meg nem is mer egycerre idegesít persze de azér a nosztalgia miatt meg viseljük mer az olyan jó volt akkor hát ezér van a retró

cd-r 2010.11.28. 20:03:53

tisza cipő pl nagyon alja volt, nem épp milliomosokkal jártam egy osztály általános suliban, de még nálunk is csak az vett tiszát, akinek már végképp nem volt más választása.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.28. 20:05:25

@Modor Tibi: tisztában vagyok vele, hogy a poszt sokban rólam szól, de:

1. a figura a posztban nem elég radikális:)
2. Az egyik szart valami más szarral pótolja

Amúgy számozott listákat készíteni nem modoros?:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.28. 20:17:14

@vészmadár (pica pica): jó, hát az abszolút nihilistát majd egy civil posztban jelenítem meg.

Modorosabb lett volna AD1, AD2-vel csinálnod a felsorolást, na az már valami :)

Styxx 2010.11.28. 21:01:26

"magukat társadalomfelettinek képzelő blogolvasók" LoL

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.28. 21:25:40

@Styxx: valójában én például nem afelette állok a társadalomnak, hanem 16,4 fokkal srévizavé dél-délnyugatra...

2010.11.28. 22:06:15

"- Szál cigivel megkínálsz, hogy ne kelljen tarhálnom? Köszi."

@bekbórd:
Gondolom, ez utalás egy üveg Mátyás Király gyógynövénylikőrre.

KürtiT (Tromb74) 2010.11.28. 23:12:22

Szerintem a Tisza lépő régen se volt rossz, persze mindenki pumát, adidast szeretett volna. A senior, méta se minőségben volt égő, nem sokban tért el a nyugati megfelelőitől.

vincere 2010.11.29. 00:08:07

@Frengi: mondod ezt a Roeckl hazájában?? olyan gyönyörű kesztyűik vannak, mint az álom

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 07:09:26

@vincere: höhö, én mindig 300 forintért veszem az anyukám által cérnakesztyűnek mondott dolgot a vásárban. Évente 6-8 párat hagyok el, ennél többet nem áldozok rá:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 07:17:27

@vészmadár (pica pica):
És mit csinálsz a cérnakesztyűben? Alakizol?
Mert másra nem nagyon jó.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2010.11.29. 08:18:55

@Mitya Ivanov:
"basszus ütném azokat,akik vöröscsillagos, meg csegevarás, meg CCCP-s cuccban flangálnak,vagy ilyet vesznek, vagy azt mondják rá, hogy menő."

Az ilyeneket én beültetném egy retro pobjedába, két retro ávos közé, hátul középre, hagy retro csinálják össze magukat.

2010.11.29. 08:26:10

@vincere: megnéztem mind a kettőt (a pécsit is), ugyan az az unalmas fazon, a Rockl kigyőbőr kesztyűje 250€-ert nem hogy nem kellene, de kiráz tőle a hideg

2010.11.29. 08:30:38

@vészmadár (pica pica): gondolom ezekre a kis kötött kesztyűkre gondolsz.

Itt mostanában látom, hogy a kesztyűt - persze az egyujast leginkább - ugyan olyan madzagon hordják, teljesen normális felnőtt emberek, a nyakukban, mint mi ovodás korunkban - lehet direkt ilyen madzagot kapni,hogy ne kelljen varrni köpperszalagból, ajánlom figyelmedbe.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 08:43:13

@El Topo (Sgt. Elias): fogalmam sincs, mi az az alakizás. Mondom, anyukám cérnakesztyűnek nevezi, én meg smán kesztyűnek, ilyen kis kötött vagy mi, elég vékony, fekete vagy szürke.

@Frengi: höhö, madzagra azért nem fogom kötni:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 08:49:51

@vészmadár (pica pica):
Ne bassz már ki!
Az alakizás: Alakzatban mozgás, illetve fegyverfogások gyakorlása.
Ilyen alkalmakkor szoktak fehér cérnakesztyűt viselni, perverzebbek még be is szappanozzák, mert úgy szebben feszül. Igaz viszont, hogy csúszik is. A díszelgés közben kézből kirepülő kard számtalan könnyes-kacagós történet forrása.

2010.11.29. 09:10:27

@El Topo (Sgt. Elias): jó az a cérnakesztyű diplomaosztóra is, de én spec. biciklit szerelek benne.

Régi orosz órák gyűjtése idepasszol?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 09:31:25

@El Topo (Sgt. Elias): bocs, én elblicceltem a katonaságot, életem első 10 évét egy laktanyában játszottam végig, a tankok között, úgyhogy úgy döntöttem, én ezt beszámítom magamnak.

Az alakizás ennek ellenére kimaradt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 09:33:08

megjegyzem, eddig a díszelgés szót sem hallottam, úgy tűnik, a militarizmusnak is megvan a maga szakszókincse:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 09:34:50

@Hadrian77:

Az nagy móka lehet. Nekem gyerekkoromban volt egy Варяг típusú zöld, női órám. Ha megtalálom, neked adom.

2010.11.29. 09:36:36

@El Topo (Sgt. Elias): Kösz! Tetszik a dizájn, olyat ma már nem tudnak ;)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 09:37:53

én már zenében sem értem azt a vonulatot, hogy ha valami szar, akkor 30 év alatt mitől nemesedik valaki szemében értékké?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 09:42:16

@Hadrian77:

Érdekes dolog ez. Általános iskolás, negyedik osztályosként kaptam, és én voltam az első az osztályban, akinek saját karórája volt. Ma meg már amelyik hat éves csipisznek nincs mobiltelefonja, érintőképernyóvel, meg cigányhifivel, azt kinézik az osztályból a kis köcsögök.

Der Beste 2010.11.29. 09:58:02

@vészmadár (pica pica): Rengeteg jó dolog volt a szocialista Magyarországon.
Nem tudom, miért fáj egyeseknek, ha mások más ruhát vagy cipőt szeretnek hordani, mint ők.

vincere 2010.11.29. 09:59:40

@Frengi: azért nemcsak 250 eurós kígyóbőr kesztyűik vannak szerencsére :)
sztem a héten veszek is valami szépet, a 10 éves pécsi kesztyűm mellé...

2010.11.29. 10:01:04

@El Topo (Sgt. Elias): a mai világban ezek a szarok vették át a helyét. Csak egy rendes óra érték- és időállóbb mint ezek a mai mobilkütyük.
Amikor megkaptam 10 éves korom körül első bicskámat nagyapámtól....:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 10:22:46

@Der Beste: nem fáj, hidd el. Az fáj, hogy azért, mert akkor gyerek volt most meg dolgozó felnőtt, meg abból, mert a felszínen látszólag nyugodt élet volt, azt a téves következtetést vonja le egy csomó ember, hogy az valami visszasírni való, aranyos korszak volt. Nem volt az.

A retro amúgy csak simán gáz. Amit mondtam: ami akkor, abban a gempa korban legaljának számított, azért ma aranyárban tejelnek. Az öltözködéssel én nem sokat foglalkozom, farmer-póló-ing-pulcsi-cipő, kb. ilyen ruháim vannak. De zenében ugyanez megy: fostalicska szarokat (Illés, Koncz, Zoltán Erika, Korál) elkezdenek sztárolni, csak mert régi... mintha attól javult volna valamit az eltelt 20-30 év során.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 10:23:16

természetesen ez egy önkényes és kiragadott lista, ezret lehetne még sorolni...

2010.11.29. 10:24:16

@vészmadár (pica pica): az emlékek idővel megszépülnek, azt hiszik jobb volt, pedig nem, csak más. De a legtöbb ember már csak ilyen.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 10:29:31

@Hadrian77:

Hogy a picsába ne lett volna jobb? Hát a szocializmus idejében egy csomó hajam volt, nem kellett minden nap borotválkoznom, és büntetőjogi következmények nélkül csípkedhettem tizenéves lányok fenekét!

2010.11.29. 10:32:54

@El Topo (Sgt. Elias): de a hajmennyiséged mögött nem volt valós teljesítmény, azt tudod? A tervgazdálkodás elhitette veled, hogy az mind igazi és a tiéd:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 10:37:10

@Hadrian77:

Na és a ropiseggű csajok? Azok is csak a rendszer patyomkin termékei voltak?

2010.11.29. 10:38:51

@El Topo (Sgt. Elias): ezt nem tudom, akkoriban ilyesmire még nem igazán figyeltem oda.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.29. 10:41:24

@vészmadár (pica pica): pedig lehet, hogy egy retrócipő nem rohadna le rólad 4 hónap alatt :)

Der Beste 2010.11.29. 10:43:47

@vészmadár (pica pica): Most nagyvonalúan túllépek azon, hogy lefostalicskázol olyanokat, akik szerintem nem szolgáltak rá erre; ezért csak azt jegyezném meg, hogy akiknek tízen-, húszonéves tetszett valami(valaki), az most szarozza le őket csak azért, mert egy más kor termékei(szülöttei)?

lárvalányhaj 2010.11.29. 10:43:54

@vészmadár (pica pica):

Sokan a mai napig ebből a nosztalgiából élnek. Az ún. nagy generáció tagjai görcsösen próbálják bebeszélni mindenkinek, h ők valamiféle korszakos művészek/gondolkodók/lázadók voltak. Erre hivatkozva ők nyúlják le mindenhol az összes támogatást, pozíciót meg minden mást is.
Közben meg kizárólag azért volt esélyük érvényesülni itthon, mert a nyugati cuccokat nem engedték be, szóval nem volt semmilyen értékelhető konkurenciájuk. Így akármilyen szarral könnyű érvényesülni. Lázadni se lázadtak, inkább csak kihasználták azt, amit a mozgásterük engedett.

Egyébként a nyugati "nagy generáció" is elég vicces szerintem. Azt hiszik, h ők valami übernagy nonkonformisták, miközben csak megöregedni nem tudó vénemberekről van szó. És még a fiatalok is kiröhögik őket, mert aki hullabaszós-hörgős metálra pogózik, az nem fog különösebben meghatódni a Rolling Stonestól.

2010.11.29. 10:48:29

@Hadrian77: viszont a 2 forintos céllövölde nekem is bejött és még a búcsúkban is sokkal többen voltak azokban az időkben.

- SunDisc - 2010.11.29. 10:58:09

Én 86-ban születtem, és kevés dolog hiányozhat az átkosból.

Viszont egy valami nagyon.

A joghurthab (epres, citromos)

Gondolom nagyon egészséges lehetett, akkori ízesítési technológiákkal, de máig emlékszem az ízére.

2010.11.29. 11:09:37

@El Topo (Sgt. Elias): én is csupán e miatt sírom vissza az átkost: hülye pasik megcsipkedték a fenekemet, utánam fütyültek az utcán, ma meg?

2010.11.29. 11:13:24

@vészmadár (pica pica): bocs, de én még a minap is őrjöngtem a konyhában amikor a rádióból felhangzott az Asszony feketében, ugy ráztam a fejem, hogy közben elrepült az olvasó szemüvegem.

de azért el gondolkoztam rajta, hogy tényleg ennyire jó a nóta, vagy csak a megszépítő múlt teszi azzá, nem tudom.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 11:19:09

@Frengi:

Ahogy én így elnézem jártomban-keltemben már nem is fütyül senki, senki után.

Sand Lover 2010.11.29. 11:28:55

@vészmadár (pica pica): „BÁRMI is menő vagy vicces vagy jó volt a komcsi korszakban: NEM VOLT AZ, kurva szar, ócska, gáz szarok voltak, csak nem volt más.”
Sok mindenre emlékezhetsz a “komcsi korszakból” – már ha tényleg 31 éves vagy, mint ahogy azt egyszer írtad. :)
Amúgy meg: igenis voltak jó dolgok, legalábbis, nekem nem volt több bajom velük, mint a mostaniakkal. A mostaniak sem feltétlenül járnak elől minőségben, mert manapság mindent eldobásra gyártanak, mosógéptől kezdve a ruhákig.
Persze lehet, hogy csak neked volt extra pocsék gyerekkorod.

2010.11.29. 11:32:45

@Morgan LeFay: én csak pár évvel vagyok több, talán többet is láttam, de ennyire szarnak nem éreztem, voltak jó dolgok is meg persze rossza is.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 11:40:50

@Der Beste: nem. Nyilván nem, ha akkor bejött neki, az más tészta. Legfeljebb érdemes lenne elelmélkedni, kis távlatból, vajon azért hallgatott mondjuk Korált, mert nem lehetett megvenni a Thin Lizzy-t (szar párhuzam, de mindegy, most belefér), vagy mert tényleg olyan jó volt...

@lárvalányhaj: lassan megkérem a kezed:)

@Morgan LeFay: tényleg 31 (és fél) vagyok. Pont ez a lényeg: nagyon jó gyermekkorom volt, DE ezt nem keverem össze azzal, hogy a korszak, minden termékével, hátterével, ideológiájával, politikájával volt jó. Dehogyis, csak én voltam gyerek, aki ezeket leszarta. Amit TUDNI lehet a korszakról, az alapján fos volt és elborzasztó. Egy gyerek nyilván ebből nem látott sokat. EZT nem szabad összekeverni azzal, hogy dejóvolt...

@Modor Tibi: hát, eddig már sok márkára és márkátlanra hittem ezt. Nehéz a járásom, nah, 93 kiló eléggé tud oldalra taposni ám:)

Sand Lover 2010.11.29. 12:02:29

@vészmadár (pica pica): „DE ezt nem keverem össze azzal, hogy a korszak, minden termékével, hátterével, ideológiájával, politikájával volt jó”
A rossz gyerekkort azért mondtam, mert esetleg a rossz emlékek ebből a korszakból azt is sötétre színezték, ami jó volt.
Amúgy meg: ne keverjük ide a politikát meg az ideológiát, - ami nem mellékesen sokkal felpuhultabb volt már ekkor – mert itt most a termékekről beszélünk. Nem azt mondtam, hogy _minden_ jó volt, de azt sem, hogy minden pocsékszarvacakfos volt.

“Amit TUDNI lehet a korszakról, az alapján fos volt és elborzasztó.”
Te most arról beszélsz, amikor már éltél is, vagy visszamész egészen, mondjuk Rákosiig?
Azért ’84-ben, amikor a kis Vészmadár már 5 éves volt, már nem volt annyira elborzasztó a világ. Oké, nem volt hétfőn tv-műsor meg mobiltelefon, sőt internet sem, de azért elvoltunk.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 12:09:21

@Morgan LeFay: nah, pont ezt a "rákosiéhoz képest elég puha diktatúra volt" marhaságot használják fel arra, hogy elmaszatolják a lényeget. Amit plö zenei előadók tekintetében lárvalányhaj olyan ügyesen ecsetelt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 12:10:54

@hajdul: nem hiszek ebben. Egy szar zene nem lesz jó 30 év alatt. A kócos kis ördögök voltunk 30 éve is egy nyálas, szarul megszólaló, nosztalgikus giccs volt, meg most is, ezen az idő semmit nem képes javítani...

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2010.11.29. 12:11:32

@- SunDisc -:
"Én 86-ban születtem, és kevés dolog hiányozhat az átkosból.Viszont egy valami nagyon.
A joghurthab (epres, citromos)
Gondolom nagyon egészséges lehetett, akkori ízesítési technológiákkal, de máig emlékszem az ízére."

Drégelypalánkon, valódi gyümölcsből készültek az ízesítő sürítmények.

Egyébként Gervais volt a márkája és Miskolcon gyártották licensz alapján.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2010.11.29. 12:16:51

@vészmadár (pica pica): Cinikus megjegyzésnek szántam. Ha nem lennének kivénhedt médiahuszárok, akik abból élnek, hogy a már nem jogdíjas válogatás CD-ket játsszák le, akkor már mindenki elfelejtette volna a régi zenéket. Legfeljebb otthon tennénk fel egy bulin.
Azok a zenék, amik senkinek nem kellenek ,régen is cikik voltak, csak elhitetik a közönséggel, hogy ezek meghatározói voltak a korszaknak.
Amikor egy a faluján túl soha nem járt 50-est nyosztalgiáztatják az ifiparkról stb.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 12:29:18

A tiszacipő témában felhomályosíthatna valaki. Eddig azt hallottam egy részről, hogy az nagyon gánynak számított, másoktól, nem is csóró emberektől, hogy elég drágának számított. Most akkor mi az igazság?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.29. 12:30:28

@vészmadár (pica pica): a Kócos kis ördögök meg a Trombitás Frédi tényleg szarok ma is, de pl. a Kék asszony, az Ezüst eső, A kőfalak leomlanak vagy a Ballada a fegyverkovács fiáról zseniálisak - ha mindenáron a nyugatiakkal akarjuk összehasonlítani, akkor is.

Nem tudom, én a 90-es évektől már nem nagyon találom az itthoni zenében a jót - Quimby, Kispál, ezeket én nem értem. Szerintem ma nincs is jó, évek óta alig hallottam egy jó magyar számot, rockszámot egyáltalán nem.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 12:31:08

@vészmadár (pica pica):
Én nem éltem a szocializmusban(csak 3 évet de arra nem emlékszem), de elmondások és tények(ez alatt számokat értek) alapján például a sportélet sokkal jobb volt mint ma. Mármint elsősorban a tömeg- és szabadidősportra gondolok.

2010.11.29. 12:31:49

@Modor Tibi: meg a Voga-Turnovszky, 100 folk celsius pl:)

Ernoke 2010.11.29. 12:38:17

@vészmadár (pica pica): szerintem azért, mert ha egy darab szart belep egy zöldesen csillogó patinaréteg, az már nem látszik szarnak.:D

@lárvalányhaj: a Rolling Stones számomra egy nagy rejtély. régebben még volt bennük vmi energia is, Mick Jaggernek volt egy frankón pofátlan utcagyerek-hangja és fellépése, ami kicsit feldobta az egyébként unalmas és vérszegény zenéjüket. de a 90-es évekbeli számaik katasztrófák, simán össze lehet őket keverni Eros Ramazzottival. elhiszem, h 40-50 éve volt vonzereje az ilyen szövegeknek h "i cant get no satisfaction" meg h lsd-ztek meg h meghalt Brian Jones. de mostanában mit esznek bennük az emberek? h mennyire öregek, mégis mozognak, vagy mi?:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.11.29. 12:40:54

@Modor Tibi:

Bazmeg, Tibinnyó!
A ballada a fegyverkovács fiáról az minden idők legfárasztóbb száma!:D Ha véletlen meghallom valahol, ellenálhatatlan kényszer tör rám, hogy lerohanjam Lengyelországot!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 12:42:43

@Modor Tibi:
A különbség a szocializmus kora és a jelen között, hogy ma már, nem csak a rendszerváltás, hanem a technikai fejlődés miatt is, nem csak az van amit a rádióban nyomnak és kész. Például van jó rockzene is, csak keresni kell. Persze ez ízlés függő, szerintem hazaiból ez például:
www.youtube.com/watch?v=qYCmfEOA8iA&feature=related

Kispál, Quimby az nem is igazán rockzene...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 12:46:21

Egyébként bátyámék egyszer lespanultak egy öreg fazonnal a kocsmában, aki meghívta őket a garázsába inni. Olyan rockzenét mutatott, ami a 70-es években készült, csak sosem futottak be a készítői, mert nem volt mesterségesen nyomatva, mint akkoriban a befutottak, internet akkor meg még nem volt. Hát ámultak...

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2010.11.29. 12:48:00

@Modor Tibi: A ballada a fegyverkovács szaráról című dalt elég jól felhasználta a politika. 87-es bevonulásomkor hallottam, amikor az elnökségben lévő kanmaris kisztitkár csajok énekelték, dúdolták a zene alá, míg mi a bevagonírozásra vártunk.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2010.11.29. 12:51:39

@Zabalint: Szerintem is drága volt. Ha még jó a memóriám, kb 81-82-ből: Levis Farmer: 920 Ft, Trapper farmer: 750 Ft, Kockás ing (nem flanell): 50 Ft, Tisza cipő kb 350 Ft, Tisza tenisz (az a fehér) cipő: 105 Ft.
Egy kord öltöny kb 85-ben: 990 Ft!!!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.29. 12:55:34

@El Topo (Sgt. Elias): hehhe, akkor maradjon a Ne sírjatok, lányok.

@Zabalint: majd este meghallgatom, nem tudom, mi ez. Én régóta keresem, de nem találom. Mert annyira modoros vagyok, tudod: se rádió, se tévé. Bár a múltkor pont láttam, ahogy az antifitnesszes fiúk törtek-zúztak, talán ők az új reménysugár? :))

Ernoke 2010.11.29. 12:55:36

@Modor Tibi: a Kispállal meg a Quimby-vel az a probléma, h mivel hangulatfestő zenék és szövegek, nem kell őket érteni. egyébként szerintem addig volt nagyon jó mindkettő, amíg nem kezdtek önismétlésbe. a Quimby-nél jobb magyar népszerű együttest pedig nem tudnék mondani semmilyen korszakból. kb. 2 sor után gyomorbavágós módon komplett emlékfolyamokat tudnak felidézni bennem, ahogy a Kispál első 5 albuma is. ehhez kurvára kell tudni zenélni és szöveget írni is.
(nekem az általad említett zenékkel van bajom, bugyutának találom pl. a szövegeiket.)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 13:26:56

@Modor Tibi: ugyan már, csak sztem az emberek nagy része 30 éves korára elveszíti az érdeklődését, és már nem jár utána a dolgoknak. Nem művészi rockzenét várok én amúgy, szval hidd el, egy szar Ossian-os Maiden-nyúlás már bőven elég (mondjuk legyen az Élő sakkfigurák), de még a popos rock sem zavar. Ha meg kicsit utánamész, vannak olyan bandák, mint mondjuk pécsett a Perfect Symmetry:

(www.youtube.com/watch?v=Xi4c7WCvvYo

a Quimby-ről és a Kispálról asszem egyszer már írtam, most nem sértenék vérig minden Quimby-rajongót, mára a borosok vannak a naptárban feltüntetve:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 13:29:07

@Ernoke: a szöveget nem is kell figyelni, az csak azért van, hogy legyen frontember, akiért a kiscsajok is odalehetnek.

Akkor mégis elmondom, ha már ennyire Quimby-zünk: nem szeretnék olyan öreg lenni, hogy tetszen a Quimby:)

Sand Lover 2010.11.29. 13:36:37

@vészmadár (pica pica): „pont ezt a "rákosiéhoz képest elég puha diktatúra volt" marhaságot használják fel arra, hogy elmaszatolják a lényeget.”
Szerintem meg pont, hogy nem. Ami sz*r volt akkoriban, az azóta sem lett jobb.
De ha arról a korszakról – vagyis a kora ’80-as évekről beszélsz, akkor sokkal nagyobb volt az egyéni ember szabadságfoka, sok mindent el lehetett mondani, amit korábban nem. Többet lehetett külföldre utazni és ha nagyon kellett valami, azt be tudtad szerezni.

Balance Of Power 2010.11.29. 13:39:57

@Ernoke: "kb. 2 sor után gyomorbavágós módon komplett emlékfolyamokat tudnak felidézni bennem, ahogy a Kispál első 5 albuma is" - tessek maris ertheted, miert nepszeru a retro. A fenti mondatot barmelyik korosztalybol barki mondhatna, tetszoleges zenekarnevvel behelyettesitve. A pozitiv nosztalgia nem ordogtol valo, de ugyanolyan hulyeseg (csak es kizarolag) azert szeretni egy zenet, mert kellemes emlekek kotodnek hozza, mint hogy azert nem hallgatni egy amugy jo zenet, mert rossz emlek kapcsolodik hozza (szakitottam 20 eve stb.)

Balance Of Power 2010.11.29. 13:51:10

@Morgan LeFay: Most meg akkor es oda utazol, amikor es ahova akarsz. A Rakosi-korszakban meg sokan jutottak lehetoseghez, akik korabban nem. Viszont masoknak meg elvettek mindenet - most akkor mikor volt jobb vagy rosszabb?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 13:52:24

@Morgan LeFay: na ne mondd... Voltak szabad választások? Elmondhattad, hogy elmentek ti az anyátokba? Szabadon utaztál, ahova akartál? Spórolhattál, tőzsdézhettél, a pénzből vehettél baromságokat, ha arra volt kedved?

ugyan már...

Ernoke 2010.11.29. 13:59:58

@Balance Of Power: nem pozitív nosztalgia-értelemben mondtam. egyszerűen pl. van egy Quimby-dal, ami tökéletesen visszaadja egy hajnalban záró kerthelyiség hangulatát. ismét másik egy káoszba fulladt házibuliét, aztán egy Kispál-szám a nyár utáni vágyat télen... ezeket most is át lehet élni, nem elmúlt dolgok. és élesen, képszerűen megjelenik a fejemben, amiről szó van, pedig amúgy alig van vizuális fantáziám. ilyen a valódi költészet. ha viszont meghallom pl. a fegyverkovácsos számot, csak bosszankodok, h mennyire szájbarágós.

Sand Lover 2010.11.29. 14:06:24

@vészmadár (pica pica): „na ne mondd... Voltak szabad választások?”
Miért, most van? :))
“Elmondhattad, hogy elmentek ti az anyátokba? Szabadon utaztál, ahova akartál?”
Igen. Akkor már igen. Főleg Bécsbe. :)
“Spórolhattál, tőzsdézhettél, a pénzből vehettél baromságokat, ha arra volt kedved?”
Tőzsde még nem volt akkor, de nagyjából igen, vehettél autót, nyugatit is akár. Azt azért ne felejtsük el, hogy a HUF még nem volt konvertibilis.
Persze még mindig nem határoztad meg, hogy _melyik_ korról is beszélsz, én a kora 80-as évekről.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 14:10:40

azt kellene belátni, hogy ha megdugtad vivikét úgy, hogy közben a type-o-negative-féle my girlfriend's girlfriend szólt, és tetszik ez a szám, akkor érdemes mérlegelned, melyik eset áll fenn:ű

ad1: szeretsz dugni
ad2: szeretsz vivikével dugni
ad3: szereted vivikét (ha nem is dugtok)
ad4: ez egy jó szám

Tibi: remélem, így már elég modoros volt:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 14:14:32

@Morgan LeFay: én is a kora 80-as évekről. Hát én mondjuk 88-ban voltam Bécsben, és még akkor is élt, hogy csak 50 dollár kp-t vihettél ki. És igen, most szabad választások vannak. Pont.

Sand Lover 2010.11.29. 14:28:36

@Balance Of Power: „A Rakosi-korszakban meg sokan jutottak lehetoseghez, akik korabban nem. Viszont masoknak meg elvettek mindenet - most akkor mikor volt jobb vagy rosszabb?“
Azon a véleményen vagyok – és elsősorban a termékek, fogyasztási cikkek szempontjából – hogy akkor is voltak jó dolgok meg rosszak. Vészmadár állításával szemben, aki azt mondta, hogy akkor minden sz*r volt.
_Nem_ a politikai helyzetre meg ideológiára akartam kilyukadni.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.11.29. 14:32:33

A Bambi kimaradt!

Részemről meg inkább rendelek valamit vateráról, ami pamutból van, pamutcsipkével, mint egy ordenáré csillogós-műszálas nejloncsipkés cosplay Ita borzalmat a Bodyline-tól, hiába olcsó az is. Lenézem. Burandóra meg nincs pénzem.

És mivel morodos vagyok, eszemben sincs a lolizsargont lefordítani.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.29. 14:42:51

@Morgan LeFay: én akkor sem cserélném el a jogot, hogy éhenhaljak, ha balfasz vagyok vagy szerencsétlen, egy párnázott kalitkára, ennyi.

Sand Lover 2010.11.29. 14:54:12

@vészmadár (pica pica): „én akkor sem cserélném el a jogot, hogy éhenhaljak, ha balfasz vagyok vagy szerencsétlen, egy párnázott kalitkára, ennyi.”
Azért azt vágod, hogy tök másról beszéltem, ugye?

Balance Of Power 2010.11.29. 14:56:43

@Morgan LeFay: Na de pont te fejtegetted, hogy milyen fasza, hogy ki lehetett menni Becsbe - neha ;)
A fo problema szerintem az, hogy az emberek nem tudtak banni a szabadsaggal. 20 ev pedig nem feltetlenul eleg ra, hogy megtanuljak.

Voltak jo termekek, igen. Meg jo filmek, nyari tabor, SZOT-udulo stb. A kozepkorban meg nem volt legszennyezes ;)

Sand Lover 2010.11.29. 15:10:04

@Balance Of Power: Jó, most leírom még egyszer, de utóljára: nem a politikai helyzetről írtam, és nem is arról hogy _minden_ milyen fasza volt. Egyszerűen csak azt, hogy az ún. „komcsi időkben” sem volt automatikusan _minden_ szar. Termékekről írtam. Olyanokra gondoltam közben, hogy kaják, egyes cipők vagy olcsó – de minőségi - könyvek.

„Na de pont te fejtegetted, hogy milyen fasza, hogy ki lehetett menni Becsbe - neha ;)”
Félreérted. Nem azt írtam, hogy elcserélném a mai rendszert (ie. oda utazok, ahova akarok, pontosabban: ahova van pénzem) arra, hogy 50USD-os keretből 30 napot tölthessek külföldön. Csak azt írtam, hogy nem úgy volt, hogy _sehova_ sem lehetett menni.

Balance Of Power 2010.11.29. 15:20:04

@Morgan LeFay: En mindkettotoket ertelek, de ti valoban nem ertitek egymast. Aki benne elt, nem lehet objektiv, elvegre csak a sajat vagy csaladja szemelyes elmenyeire hagyatkozhat - szoval majd a torteneszek eldontik 100 ev mulva, jo volt-e avagy sem.

Sand Lover 2010.11.29. 15:35:24

@Balance Of Power: „szoval majd a torteneszek eldontik 100 ev mulva, jo volt-e avagy sem”
Jaj ne csináld már. Egy túrórudiról? A Méta-cipőről? Ehh

Pestabácsi 2010.11.29. 15:37:36

@- SunDisc -: Mint Proustnak a Madeleine-keksz.

Pestabácsi 2010.11.29. 15:49:03

@El Topo (Sgt. Elias): Azaz mindenki fütyül mindenkire.

GERI87 2010.11.29. 16:24:47

"És igen, most szabad választások vannak. Pont. "

Arról nem beszélve hogyha nem tetszik a felhozatal akkor bárki csinálhatja jobban is...:)
pl pártalapítás.
tehát nem igaz hogy csak szarok közül lehet választani...de panaszkodni, másokat hibáztatni könnyebb.

IndaMuncher 2010.11.29. 16:34:28

@vészmadár (pica pica): Dettó ilyesmi van az autóknál is. VW Beetle, Mini, Fiat 500 stb. Annak idején proli járgányok voltak, ma meg túlárazott 4 személyes divatautók.

GERI87 2010.11.29. 16:51:38

@Balance Of Power:

"szoval majd a torteneszek eldontik 100 ev mulva, jo volt-e avagy sem. "

Ideális esetben.
De általában nem így van...
A történészek egyetértenek abban hogy nem volt jó...hosszútávon biztos hogy nem...mégis lehet az ellenkezőjével választást nyerni...:)

Vagy a dákoromán elméletről is tudni lehet hogy hülyeség, még is egy közösség teljes identitása épül rá...magyarán hazugságra.

Az meg hogy kinek milyen volt a fiatalkora nem az ő feladatuk vizsgálni..

2010.11.29. 16:53:31

Visszamentem és megnéztem a kutyaperselyt, 6,50€ volt, mondja nekem az eladó, hogy egy Spaarkasten. Nekem mondja? Én már szedtem is szét ilyet.

Megnéztem a dobozát: Made in India

Beszarás, hogy került oda? Honnan tudják Indiában, hogy mi az hogy kutya persely?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 17:13:43

Azért megjegyzem a túró rudi az kicsit sem retró cucc, mert folytonosan volt, rendszerváltáskor is, azóta is, és a mai gyerekek is szeretik.

napbahunyorgo 2010.11.29. 18:12:55

Amit totál eltűnt túrórúdilag volt egy ilyen citromos ízesítésű azt különösen komáztam. A Danon rudinak már semmi köze a túróhoz hívnák inkább pudingnak csokimázzal.

Egyébként külföldiek szokták komázni, már mint a túrórúdit.:)

A Tyne folyó déli partja 2010.11.29. 19:33:48

@Morgan LeFay: sőt, annyira nem, hogy egy akkor vett rádió, hűtő, mosógép, stb. bírta húsz-harminc, vagy még több évig. most meg kb. három évre tervezik őket...de lehet, hogy sokat mondtam.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.29. 20:07:22

@Zabalint: ez rock? Jópofa, de ez nem az én stílusom - a Nightwisht és a Theatre of Tragedy-féle modoroskodásokat juttatja eszembe, de valószínűleg ez egy elferdülés nálam.

Olyat nem nagyon találok - már amúgy a 80-as évek közepétől sem -, mint amilyen a Tinédzser dal vagy a Kölyköd voltam volt. Érted, "himnusz".

Az utolsó magyar szám, ami tetszett, az A zenétől felforr a vérem volt :)

Na de amúgy nem akartam én itt ízlésről vitatkozni meg hogy mi jó meg mi nem jó - csak azt próbálom bizonygatni, hogy sokaknak egyszerűen nem tetszenek az új zenék. Lehet, hogy másoknak ezek jönnek be, sokunknak nem. Nekem marad a Ne sírjatok, lányok; az Egy dal azokért, akik nincsenek itt; a Zöld, a bíbor és a fekete; a Kőbánya blues; a Vándor; Miénk itt a tér - ilyenek. Cinkes-rádayklubos, mi? :)

És nem azért, mert az idő megszépítette volna bármelyiket. A Kispál korai albumait 1-2 évig próbáltam megszeretni, nem sikerült. A Quimbynél ugyanez történt, pár dal kivételével.

(Ja, amúgy a melegítőfelső nagyon szép és jól áll :D)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.11.29. 20:23:23

a tájsz akkor is gáz volt, most is az. de a gagyi divat lett, hordja, aki nem szégyelli.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.29. 20:37:41

@Bachterman: egy török Lacoste-ban meg kínai Polóban pompázni szerintem gázabb, persze azt csak az látja, aki megnézi a címkét - vagy az sem :D

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 23:57:04

@Modor Tibi:
Hát akkor neked más a stílusod, mint nekem. Mondjuk az Eddát(persze amit most csinál Pataki, az már inkább csak poén, förtelmes új számok, és majdnem leesik a színpadról, olyan részeg) meg a Lordot én is szeretem, bár én a Lord-ot szeretem egy i-vel megtoldva is :-)

Egyébként jól látod az irányt, mert a Nightwish-t is szeretem.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.29. 23:59:04

@Modor Tibi:
Ja, és Theatre of Tragedy, azt még nem hallottam, most rákeresek kösz a tippet. Én már csak ilyen modoros vagyok, hehe :-)

Der Beste 2010.11.30. 08:24:17

@Modor Tibi: Tibi, nagyot nőttél a szememben.
Végre valaki megmondja a frankót a Nightwish-ről. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.30. 08:36:08

a nightwish-ről annyit, hogy sztem szét kell választani két korszakra, a két énekesnő szerint. A régi, az a műmájer áloperás töltöttzokni énekeslány, nah az vérgáz. Az újkori nightwish (Amaranth plö a nagy himnuszuk), az sztem hallgatható és vállalható zene.

blur7 2010.11.30. 08:53:42

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Sajnos igazad van. Ugyanakkora, vagy nem sokkal nagyobb költséggel tudnának sokkal tartósabb cikkeket is készíteni. De kitalálták a "tervezett elavulás" eljárást.

www.lelegzet.hu/archivum/2005/11/3348.hpp

Balance Of Power 2010.11.30. 09:18:50

@GERI87: A gyerekkora altalaban mindenkinek szep, mert jatszik az udvaron es szarik a vilagra, amitol a felnottek amugy is ovjak. Ez igy volt a naci Nemetorszagban es a Kadar-korban is. A fiatalkor pedig evtizedek tavlatabol akkor is szep, ha nem volt az. Onmagaban azert, mert fiatal volt az ember.

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): De ez mindenhol igy van. Egyreszt azert, mert gyorsan fejlodik a technika es mire megszokod az adott cikket, jon egy ujabb amit persze meg "kell" venni. Masfelol viszont kevesebbet is fogyasztanak manapsag a gepek. Erdemes parhuzamosan hasznalni egy regi meg egy uj, 5x akkora hutot.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.30. 09:59:58

@vészmadár (pica pica):
Az új korszak szép és jó, csak éppen ezzel 1 lett sok száz hasonló zenekar közül. Az új korszakra mindenki azt mondaná hú de jó, de senkinek sem a szemében kiemelkedő, míg az előző vagy nagyon bejött az embereknek, vagy egyáltalán nem(mint neked).

Bocs az offolásért.

Ami viszont érdekes, barátnőm anyja nagy Edda fan volt anno(új Eddát nem szereti), meg nagyon sok régebbi rockzenét szeret. Barátnőm meg Nightwish-en nőtt fel, de rengeteg mai szimfónikus/folk/power/gót/heavy metált hallgat. Na barátnőm anyja is ugyanúgy lefikázta ezeket elsőre, mert hogy ez nem az igazi rock, meg stb. Egészen addig, amíg egy hozzá hasonló korú kollégája meg nem mutatta neki a Rhapsody of Fire-t, azóta hallgatja, de azóta Sonata Arctica-t és Nightwish-t is. A folk metált még nem, mert olyan hozzá hasonló korú nincsen, aki azt hallgatna a környezetében. Pedig a Rhapsody of Fire-t is anno lefikázta, mikor barátnőm mutatta meg neki. Ez a mentalitás annyira jellemző az emberekre, hogy a mai fiatalok zenéje csak szar lehet, aztán ha tök más forrásból jön, akkor hirtelen jó lesz.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.30. 10:06:21

@Balance Of Power:
A gyerekkorral kapcsolatban csak az a baj, hogy a legtöbb szülő nem viheti el nyaralni a gyerekét, mert nincs meg rá az anyagi fedezet, míg anno a szakszervezeti beutalóval megtehette (mi anno 90-93-között voltunk 3-szor, mert akkor már ugyan rendszerváltás megvolt, de ez még létezett). A másik, hogy tizenéves korában nem egy ember azért nem tudja megfelelő rendszerességgel űzni a sportot amit szeret, mert hiányoznak az anyagiak, ugyanez az idősebb korosztálynak anno biztosított volt. Arról nem is beszélve, hogy a mozgásra jobban is motiválva voltak az emberek. Nem, nincs értelme visszasírni, de attól még nem lehet mindent az ördögtől valónak tekinteni, ami akkor volt, ami pl. a sportolást illeti, igenis többet kellene az államnak költenie a tömegsportra, az egészségügyben később megspórolható ez a pénz.

cd-r 2010.11.30. 10:24:22

@lárvalányhaj: _word !_
önfényező vén hülyék, azt gondolják, hogy annál nagyobb zenei katarzis nem volt a történelem során, mikor valaki lefehérítette a néger bluest és piros masnival átkötve eladta a középosztálybeli fehér fiatalok hétvégi lázadásának aláfestőzenéjeként.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.30. 10:29:52

@Zabalint: az eredetiséget úgy kérik számon a szórakoztató könnyűzenétől, mintha az önmagában érték lenne (sajnos komplett alternatív szcéna épül arra a tévhitre, hogy egy egyedi szar az jó, ld. AE Bizottság vagy Björk). Majdnem semmi nem eredeti, amit ma hallhatsz. Megkockáztatom, ami eredeti ma, az már jó nem is lehet. A még hallgatható zenei kombinációk száma véges. Sztem el is fogytak. Biztos lehet még ilyen marhaságokat csinálni, ami eredeti, hogy operaénekest rakok egy négy tubából álló black metal zenekar alá, és kesztyűbábokkal performance-t csinálok hozzá, de minek?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.30. 10:31:25

@Zabalint: hát nem tudom, ez a sport dolog nem csak legenda-e. Nekem nem úgy tűnik, mintha a mai 50-esek olyan sportos háttérrel érkeztek volna...

lárvalányhaj 2010.11.30. 10:37:16

LOL, nem is tudtam, hogy ennyi nagygeneráció-utáló van _sorainkban_!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.30. 14:00:29

@vészmadár (pica pica):
A Nightwish egyszerűen jó volt a régi felállással, nekem ez a véleményem, az "egyedi ezért jó" mondása a szarra, az inkább az "alternatív rock" nevezetű irányzatra igaz, nem is erről beszéltem ebben az esetben. Hanem arról, hogy ha zenét hallgatok, akkor szeretem ha egy stíluson belül is eléggé különböznek a zenék, na de amit az új Nightwish nyújt, az semmivel sem több mint a Within Temptation vagy a Sirenia például(amik amúgy jók, és szeretem őket hallgatni). Ez olyan, mint ha mondjuk ha a Rhapsody of Fire dobná a mostani stílusát, és az Epicára kezdene hasonlítani. Természetesen ez túlzás, mert a Nightwish és a WT továbbra is jelentősen különbözik, viszont ami miatt a Nightwish volt a jobb az pont az énekesnő hangja. Te azért látod fordítva a dolgot, mert te nem szeretted Tarja hangját vagy az énekét. Nekem viszont a popos énekstílus nem jön annyira be, amit Anette képvisel.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.11.30. 14:01:24

A másik meg hogy akinek tetszik az új Nightwish zenéje, most az ének részét hagyjuk, annak tetszik a régié is, mert zenében nem volt óriási változás.

lárvalányhaj 2010.11.30. 23:01:51

@Ernoke:

Engem mindig megdöbbent, amikor azt olvasom (mások tollából mármint), hogy "a lila bölcsészpicsák mi mindent próbálnak belemagyarázni a Kispálba". Nekem soha életemben nem jutott eszembe értelmezni a szövegeiket, nem is gondolkodtam rajta soha, hogy mit jelenthetnek, számomra teljesen egybefolytak mindig a szöveggel.

stagolee 2010.12.01. 00:49:47

@cd-r:

Ha most itt a Stones-ra gondoltál, akkor azt kel mondanom, hogy ekkora bődületes, modoros faszságot régen hallottam.

Magyar rock pedig nincs és nem is volt soha.
Bármit, amit itt ebben a műfajban valaha is létrehoztak, az nevetséges,szánalmas és nem ér egy kalap szart sem.
Nem is kellene ezt erőltetni.

stagolee 2010.12.01. 00:59:06

@stagolee:
Bocs, egy kicsit összekuszálódott a nyelvtan.
Lényeg ami lényeg: a magyar rock eladhatatlan és nem azért mert magyar, hanem azért mert valóban silány.
Ez egy eredendően angolszász-afroamerikai műfaj, nem véletlen, hogy a kontinentális Európát sem jegyzik itt.

Motor Tibi 2010.12.01. 02:23:49

@öntelt radírpók: Pedig ez is lehetett volna a kiváltó ok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.01. 07:34:36

@Zabalint: egyfelől: stíluson belül eltér: amikor stílust emlegetesz, akkor sablonokat mondasz, értelmileg. Minden stílus a sablonjaitól stílus. (nevezhetjük stílusjegyeknek is). Másfelől: nem igaz, hogy az újkori nightwish nem jobb a sirenia-nal, ha más nem, akkor 3 dologban:

1. Sokkal letisztultabbak a dalok. (hogy azt ne mondjam, a régi nightwish el volt azzal intézve, hogy úgyis egyedi az ének, elég volt, ha egy hangot alápengettek, az is jó lesz.)
2. A csaj hangja sokkal jobb, mint a hasonló bandákban éneklőké, nem egyedi, de tisztább, erősebb és kimunkáltabb.
3. Nagyon fontos: a Sirenia meg a legtöbb ilyen misztikmetál Roland-billentyűket használ, ezeknek a hangszíne fostalicska, túldimenzionált echos nyomorúság. A Nightwish Korg-os hangszínei az új albumon baromira összeillenek a gitárhangzással (ilyen jól egymáshoz hangolt két hangszínt a Threshold-nál hallottam csak eddig)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.01. 07:35:48

@lárvalányhaj: szerencsés vagy, nekem sajnos már sokat fejtegették, mi mit is jelent... áááá

cd-r 2010.12.01. 08:00:36

@stagolee: sebaj, remélem túléled valahogy majd. amúgy nem a stonesra gondoltam.

cd-r 2010.12.01. 08:00:47

@stagolee: sebaj, remélem túléled valahogy majd. amúgy nem a stonesra gondoltam.

Der Beste 2010.12.01. 08:23:44

@stagolee: A tied is egy vélemény, még akkor is, ha csak egy sznob vagy.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.12.01. 10:30:24

@vészmadár (pica pica):
A Sirenia valóban nem jobb az új NW-nél, de a Within Temptation szerintem jobb. Sirenia-t egyébként alig hallgatok, ami a NW-el felveszi a versenyt a hasonló zenekarok közül, az pl. Visions of Atlantis sorban a második album, Within Temptation, Epica.

1. Ez marhaság. Én a régi Nightwish-nek nagyon sok számát pont a zene miatt szerettem. Pl. a Moondance című számot is imádom, aztán nincs is benne ének. De mit értesz letisztultabb alatt?
2. Ez rohadtul nem igaz, hasonlítsd pl. a Within Temptation énekesnőjével, neki például jobb a hangja.
3. Sirenia-t annyira nem ismerem, hiba volt pont őket felhozni példának.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.01. 11:45:50

@Zabalint: letisztult azt jelenti, hogy nincs benne egy cirádával sem több, mint ami éppen szükséges, de az benne van.

lárvalányhaj 2010.12.01. 18:17:16

@vészmadár (pica pica):

Lehet, hogy nekem azért nem mondták el, mert én nem akartam megdugni őket :)

A Tyne folyó déli partja 2010.12.01. 20:22:45

@stagolee: ja, pl. Iron Maiden, Judas Priest, Black Sabbath. egyik se amerikai.

stagolee 2010.12.02. 19:18:34

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

???

Hogy önmagamat idézzem: "Ez egy eredendően angolszász-afroamerikai műfaj, nem véletlen, hogy a kontinentális Európát sem jegyzik itt.

angolszász - afroamerikai
versus kontinentális Európa, ide az Egyesült Királyságot nem szokták besorolni, mivel az sziget.

Angolszász :ide a brit sziget lakói is beletartoznak, szerintem.
Lehet, hogy túl gyorsan olvastál, esetleg én fogalmaztam volna félreérthetően?

A Tyne folyó déli partja 2010.12.02. 21:03:55

@stagolee: ja, csak Európát olvastam, a kontinentálison nem akadt meg a szemem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.06. 14:54:59

Retrocuccok, piha. Barátné mit ájuldozott, mikor meglátta, hogy az általam már 5 éve hordott cuccok bejöttek a divatba, és hirtelen mindenki olyanokban kezdett mászkálni, mert nem volt ciki, giccses, stb. Hehehe!

felka 2010.12.07. 11:21:15

na itt sokminden elhangzott a zenékről, és lehet hogy nem mindenkinek szimpatikus stagolee hozzászólása de van igazsága. jó zenét főleg angolszászoktól hallottam csak.

próbáljatok rockot hallgatni a mediterránumból...muhahaha...

a pöpec kis medweállatka 2010.12.29. 02:00:19

A modoros őstípusok egyike. Hja, kérem, a modor nem vész el, csak átalakul.
süti beállítások módosítása