Olvasói rovat - A modoros joghallgató

2010/08/24. - írta: Modor Tibi

Hello Tibi!

Egy írást küldenék a modoros joghallgatókról - ha tetszik, kérlek posztold!

Üdv,
Tiziano




Mindennapos szociológiai túra egy budapesti jogi egyetemre járni. Mivel ezek a felsőoktatási intézmények sokféle embertípust szippantanak magukba, gyönyörűen reprezentálják a társadalom különböző kasztjait, amelyek aztán itt is ugyanolyan szépen elkülönülő csoportok maradnak, mint a való életben. Vegyünk sorra egy-két jellegzetes típust!  

 

A céltudatos: Ő az, aki tényleg tanulni jött ide. Már a gólyatáborba tartó vonaton (már ha elmegy) a tantárgyakról érdeklődik, minden könyvet és jegyzetet beszerez. Az év kezdetével közösséggel leginkább valamely nagyelőadóban találkozik; az előadáson bőszen jegyzetel. Évközben is készül, vizsgaidőszakra csak az ismétlés marad a gondosan kihúzott könyvekből. 4-es jegynél rosszabbat nem kap, de inkább az 5-ös a jellemző. Még csak le sem stréberezik, annyira nem ismeri senki; nem sok vizet zavar amúgy, bemegy, levizsgázik, kijön, hazamegy. 4,7 fölötti diplomaátlag, jól fizető, de unalmas munkahely az ötévi darálás mérlege.


A beképzelt csaj: Outsiderek általában vele azonosítják a tipikus joghallgató csajt. Jellemzően fővárosi elitkerületből származik. Mi más vonzotta volna a pályára, mint a családi tradíciók, hiszen már apuka is jól kereső vállalati jogász, sőt nagypapa is kerületi jegyző volt. A beképzelt csaj nem különösebben intelligens, kiváló eredményeit jórészt ész nélküli seggeléssel éri el. Eredményei elegendő visszaigazolást jelentenek neki ahhoz, hogy magát hirtelen szépnek és talán jófejnek is tartsa. A többiekkel nem igazán vegyül, lenézi a vidékieket. Öltözködése jelentősen eltér kortársaitól: komolyságát, érettségét hangsúlyozandó mesterkélt stílust vesz fel, így ruhatárába tömegesen kerülnek kosztümök, zakók, blézerek és tűsarkú cipők, általában fekete-szürke összeállításban. Kötelező kiegészítője a laptop. Ezen aztán több száz oldalas jegyzettömeg gyűlik össze egy szemeszter alatt, hiszen a csaj minden előadást rendszeresen látogat. Alapvetően jellegtelen külsővel áldotta meg a jóisten, partnert ennek ellenére inkább elviselhetetlen jelleme, lenéző természete, folytonos pattogó okoskodása miatt nem igazán talál. Esélyes a summa cum laude minősítésű diploma, és (ha talál partnert) 30 évesen a férj-két gyerek-családi ház- Volvo kombi kombó, vagy a sokéves végigmelózott és dirigált szinglilét.

A partiarc: Na ő nem igazán értem, mit keres itt. Tisztában van vele, hogy nagyon hajtós szakra került - tudja, hogy a mája ordítani fog az egyetlen nyomorult sör nélkül végigkínlódott vizsgaidőszak alatt, ez mégsem érdekli. Sőt, csodák csodájára képes abszolválni vizsgáit. Viszonylagos sikerességéről több elmélet kel szárnya: jó a fellépése, és/vagy a száz tételből megtanult tízbe rendre képes belehúzni és/vagy az átdeviánskodott éjszakák után másnap két hányás között rendesen nekiül a középkori bencés szerzetesek által írt kódexekhez hasonló könyveknek. Csoporttársaival való viszonyban a két szélsőség dominál: vagy gyűlölik (mivel kb. semmi készüléssel átmegy mindenből) vagy közvetlensége, kedélyessége miatt imádják. Külső jegyek alapján nehéz felismerni, hiszen öltözködése attól függ, hogy az éjszakai élet mely szcénájában mozog, így lehet alter, sznob, de még rokker is. Messziről kitűnik bozontos hajával, dagadt szemeivel és cefreszagával, esetleg bizonytalan járásával. Extrémebb alfaja szemináriumra (hiszen csak erre jár be) másfél literes ásványvizes üveggel és napszemüvegben érkezik, hogy elfedje véreres szemeit. A vizet bőszen kortyolgatva vegetál a leghátsó sorban, hiányos jegyzetet készítve; szemhunyásnyira bealszik a délután 2-kor kezdődő órán. Rendkívül esélyes, hogy mentor/instruktor válik belőle, hiszen a gólyatábor a maga mértéktelen alkoholizálásával és társasági életével ideális terepnek bizonyul számára. Annak ellenére, hogy csak-csak átmákolja magát a vizsgákon, nem igazán találja a helyét a szakmában, így sanszos, hogy választása egy pár elvégzett szemeszter után valami lightosabb szak felé tolódik.

A radikáljobbos: kinézete a szokásos, klisészerű tárgyak számbavételével írható le: rovásírásos póló, tarsolylemez, nemzetiszínű, esetleg árpádsávos karperec(ek), Nagy-Magyarország medál. Jellemző, hogy a jogi egyetemen rendkívül szigorúan vett vizsgadresscode-ra fittyet hányva utóbbiakat minden körülmények között viseli, még akkor is, ha tudja a szigorlatoztató tanárról, hogy vérgőzös emeszpés. A jogászi pályaválasztásra motiváló tényezők sokrétűek lehetnek: családi hagyomány, egy-egy terület iránti érdeklődés, politikai ambíció (mert a Morvai is, ugye). Viszonylag kevesen vannak, kinézetükön túl nem igazán feltűnő jelenségek. Kis részük, miután beletörik a szalonnaszelő csontnyelű bicskájuk az elsajátítandó tananyagmennyiségbe, következő évben már a politológusok vagy történészek sorát erősítik, mások akár kiemelkedő teljesítményre képesek, és idővel nemzeti érzelmeik folytonos hangoztatását is szordínóra fogják.

A kisvárosi: rengeteg típust fed le ez a hatalmas kaszt, így átfogó jellemzésük nehézkes. A jogi kar hallgatóinak többségét egyébként ők adják, így a korábban felsoroltak számítanak kirívó jelenségnek. Tehát a kisvárosit arról lehet felismerni, hogy nem tartozik a fentebb említett kasztokba. Alapvetően szimpatikusabbak a többi kaszt képviselőinél, mivel többségük (egy-két példától eltekintve) nem vesz fel pózt, nem akar a másik agyára menni. Közöttük is van jólszituált-beképzelt-seggelős, általában ő is csaj, aki igyekszik felvenni a versenyt fővárosi társaival, de nagypofájúságban a közelükbe sem ér. Fiúknál megfigyelhető az a típus, aki aktatáskával és öltönyben jár. A közhiedelemmel ellenétben ez első évben még nem kezdődik el, csupán harmadévtől, ugyanis akkorra jutnak el az ismeretek megszerzésének olyan fokára, hogy már gyakornokként is alkalmazhatják őket. Természetesen vannak olyanok is, akik gyakornokoskodástól függetlenül, a sznob csajokhoz hasonlóan, komolyságuk hangsúlyozása érdekében öltenek zakót, rombuszmintás pulcsit és/vagy inget. Mellettük vannak a fiúk, akiknek általában a kisvárosban megszerzett barátnőjüket az első ordas lerészegedős egyetemi buliig sikerül megtartani, mivel itt összesmárolnak az első, másik kisvárosból származó csajjal.

Életformájukat tekintve vízválasztó közöttük a „kolis-albis”, illetve a hazamenés gyakorisága. Szélsőséges esetben a kisvárosi joghallgató órái végeztével azonnal tiplizik vissza a koliszoba falai közé, hogy aztán csütörtök reggel már vigye az órára a gurulós bőröndöt, megspórolva akár egy órát a vonat indulásáig. Fél Budapesttől, előszeretettel szidja a várost nagyságáért, átláthatatlanságáért, mocskosságáért, így a város nyújtotta előnyökre nem is kíváncsi. Természetesen ennek szöges ellentétére is rengeteg példa van.

Tanulmányi eredményeik kiválóak vagy katasztrofálisak lehetnek, tekintettel a csoport sokszínűségére. Többségük komolyan veszi az egyetemet, de a rendszerbe kódolt nehezítő faktorok őket sem kímélik és jó eséllyel náluk is befigyel a jogászok rettegett „évcsúszása”.

134 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Winston Smith 2010.08.24. 10:22:27

Szerintem a "komoly joghallgató vagyok" kategória nem a kisvárosi alkategóriája, ez egy külön csoportot megérdemel. (Btw, mi az a kisváros? A megyeszékhely annak számít? Ha nem, akkor nem értem a "jogi kar hallgatóinak többségét egyébként ők adják" részt...)

Aktatáskával és öltönyben jár, a róma szigorlat után már sztárjogásznak képzeli magát, és ennek megfelelően viselkedik. Annyi latin kifejezést használ amennyit csak tud. Talumányi eredményei egyaránt lehetnek kiválóak vagy átlagosak, a durván az átlag alattiak azért nem jellemzők.

csengettyűd 2010.08.24. 10:23:42

Kiegészítésként: A budapesti joghallgató, aki ebben a felsőbbrendű státuszában "vidéki" jogi karra jár...
IC-vel utazik, ahol Apple notebookjával és mobilinternettel, hangos telefonálással szervezi a hétvégét a többi pestivel, melyik klub legyen pénteken és szombaton a program. Szigorúan albérletben lakik, vagy inkább saját (apuci - anyuci) lakásában. A helyi egyetemi élet rendszeres résztvevője, de az otthoni haveroknak azt meséli, ebben a kis porfészekben semmi látnivaló és program...
Alapvetően ártalmatlan. Kellő humorral inkább csak mosolygásra késztet.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.24. 10:43:17

"ismertem egy embert, akinek a szomszédja" a vidéki/kisvárosi seggelős joghallgató volt. csak ő a tudálékos nőstény fajtából.

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2010.08.24. 10:48:00

És a volt pannonhalmi bencés gimnazista, aki nappalis-harmadéves ELTE-ÁJK-s, és a modorosra ír a többi ÁJK-s csíráról, az nem modoros? Dehogynem :)

A levelezős joghallgató is megérne egy posztot...

GERI87 2010.08.24. 10:59:44

Jaj nektek pestieknek mindenki vidéki meg kisvárosi még a Debreceni is..ÁÁÁÁ:D

Kéne poszt a beképzelt fővárosiakról is.

Hát a kisvárosit felesleges volt külön kategorizálni mert semmi jellegzetessége nincs.

Amúgy ezek a kategóriák az élet minden területén megvannak nem különösebben joghallgató típusokról van szó sőt egyáltalán.
Pl partiarc: 14 éves kortól felfelé mindenhol megtalálható.

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.08.24. 11:00:59

Tudtam én, hogy a mérnökök az Urak :)

GERI87 2010.08.24. 11:03:51

Szerintem ezek nem joghallgató kategóriák, igazából bárminél lehetne írni.

A kisvárosi meg miért külön kategória amikor semmi jellegzetessége nincs?

Nektek pestieknek mindenki kisvárosi meg vidéki még a Debreceni is:D

Kéne egy poszt a modoros pestiről.

-Helo hol van itt pesten...
-ez itt BUDA
-(f..t érdekel..)

ezektől megörülök.

Balance Of Power 2010.08.24. 11:14:43

Nem rossz, bar az Egyetemistahatarozo jobb volt. Mivel a hazunkban ugyvedi iroda van, a lakogyulesekre rendszeresen az ugyvedbojtarokat kuldi a sztarjogasz, de valahogy mindig csak a nyalas ficsurokat, nem pedig a jocsajokat, pedig azok is vannak.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.24. 11:28:15

@GERI87: már volt A budai hegylakó, A budai újgazdag család, meg A belvárosi fiatal is. Persze ezzel biztos nem fújt ki még az emberanyag.

A sértődött "Budapesten kívüli" észrevételekért meg kár volt, bár egy napi modorosságra még jók lesznek ma :)

@Balance Of Power: az Egyetemistahatározó természetesen alapkő a saját területén, felülmúlása szóba se kerülhet.

surranómacska 2010.08.24. 11:29:54

A barátom joghallgató. Nem ártott volna megemlíteni, azt a fajtát aki minden egyes társaságban és témában elő tud hozakodni a mondvacsinált jogszabályokkal, történelmi magyarázatokkal, mondván, Ő EZT TANULJA, és mindenki más hülye és inkompetens a témában rajta kívül. Ha esetleg vannak ellenérveid, habzó szájjal indokol, hogy ő JOGÁSZ (nem ám joghallgató, másodévesen :D).

lIlIlI! 2010.08.24. 11:57:10

Kiegészítésként:
A legdurvább outsider partiarcoknak szenvedés az egyetem. Mottójuk; „ha már elkezdtem, megcsinálom, faszom”. „Ha végzek, fogom és odabaszom a diplit a faternak, h hagyjon már békén.” A legtöbben közülük – ha végeznek – 6. 7. 8. év végére belesimulnak az átlag jogász képébe és már csak valami nyugis melót szeretnének. Benne maradnak a „szakmában” hiszen a közhiedelemmel ellentétben nem annyira univerzális a diploma, ugyanis a más szakon végzett vezetők annyira ráflesselnek a saját diplomájukra, hogy a jogászt csak száraz jogi munkára tudja elképzelni és alkalmazni. Belőlük nem is lesz rossz szakember, hiszen seggelés helyett szocializálódtak, valamint megpróbáltak következtetéssel és logikával átvergődni a vizsgákon. (Ahol meg az ilyeneket próbálják, kiszűrni és letörni a vizsgáztatók.)

A beképzelt fajtának, az öltönyös alfaja: 2. év szorgalmi időszak közepén megjelenik öltönyben. Nem zavarja, hogy eleinte mindenki megkérdezi: „Vizsgára mész Laci?” „Nem, csak ilyen kedvem volt reggel” okosabban: „Nem, csak dolgom van egyetem után”. Később mindenki megszokja. Ha végez, büntetőjogász lesz, elkezd piperkőcen öltözködni, hiszen az ügyfelek szarba se nézik, ha nincs neki is vajszín öltönye, hegyes bebújós cipője, arany karkötője, (rosszab esetben fux is) és fekete BMW-je.
Egyetem alatt általában összejön egy beképzelt csajjal, aki vállalati jogász lesz, és továbbra sem tanul meg magassarkúban járni, pedig egész egyetem alatt minden nap gyakorolta (hóban is).
Az ilyen párok általában többen alkotnak egy baráti társaságot (ha kisvárosiak), együtt mennek bulizni, csak az egyetemmel, ill. pénzzel összefüggő dolgokról beszélnek.

Beképzeltségi indikátor: A végzettek 70%-a a diplomaosztó utáni rögtön kiírja a Dr.-t az összes közösségi szájton (durvábbak az e-mailben) és elmegy az okmányba átiratni.

De.

Minden más szak(ma) beképzeltségét mutató modoros szokás: elvitatni a címet. (Az orvosoknak azért mert kizárólag ŐK érdemlik meg, a műszakisoknak és ttk-soknak mert ők is sokat tanulnak. A büfé szakosokat nem érdekli az ilyen, de egy részük azért megy phd-zni, hogy nekik is legyen a dr.)

GERI87 2010.08.24. 12:00:50

@Modor Tibi:
Jóvanna hát csak nagyon bökte az oldalam a dolog.
Bennem volt ez a szálka de már jól vagyok:D

Ja igaz a Bdai hegylakó meg a többi...
Már el is felejtettem.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 12:00:55

@Balance Of Power: ha te vagy a nagymellű szőke szúrós tekintetű csaj a harmadikról, gyere le a másodikra, igyunk egy kávét :-)

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.08.24. 12:03:24

@lIlIlI!:

dr. : jogászoknak, orvosoknak, állatorvosoknak, gyógyszerészeknek

ha PhD-zik, akkor lehet Dr.

Dr.: tudományos fokozat

Dr>>dr

lIlIlI! 2010.08.24. 12:05:58

@surranómacska: tényleg van ilyen.. :)

de van fordítva is: amikor valaki meg nem hiszi el, hogy mi a stájsz annak ellenére, hogy te tanultad + utána néztél a jogszabályban.

Ráadásul az ismerősök minden szar jogi dolgot a jogásztól/joghallgatótól kérdeznek meg, elvárva, hogy adójogban és menekültügyi szakkérdésben is egyaránt otthon legyenek. gondolom ezt az orvosok is megkapják "fáj a szemem, nem tudod, mi a bajom?" formájában.

lIlIlI! 2010.08.24. 12:08:32

@Kacagó gerle: sőt.: dr. jur. / dr. med. stb.
nem láttam még használni, de érdekes lenne... (és érdemes is.)

Styxx 2010.08.24. 12:14:51

Klassz, "az első ordas lerészegedős egyetemi buliig sikerül megtartani, mivel itt összesmárolnak az első, másik kisvárosból származó csajjal.":-))
@lIlIlI!:

Jó a kiegészítésed, izé stílszerűen első novella:-)

@csengettyűd:
"A budapesti joghallgató, aki ebben a felsőbbrendű státuszában "vidéki" jogi karra jár..."

Nálunk volt egy ilyen (még több száz éve, a mohácsi vész előtt, az Aranybullát simán hatályos jogszabályként tanultuk) ráadásul egy pesti Nagy Ember lánya. Nem volt beképzelt, csak bűnronda, meg teljesen elvarázsolt. Egyszer így jelentette be, hogy miért nem lesz ott a jövő heti gyakorlaton: "pesten egy oltári nagy bridzspartin leszek!"

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 12:16:45

Nekem volt olyan csoporttársam aki vajszínű öltönyben nyomta, ettől még nem lett volna gáz, cask olyan volt az egész gyerek, mint egy másodéves színművészetis akinek valamelyik dzsentri férfi szerepet kell alakítani a Noszty fiúban. Frankón úgy viselkedett mint egy geróf a századfordulóról. Úgy is beszélt (hát kérlekalássan...). Egyszer vizsgázott előttem, ha jól emlékszem tán büntetőből. Kiderült hogy sötét, mint az éjszaka.

Én amúgy a kisvárosi, csak szemináriumra járó nempartiarc viszont kávéházakban lóg típus voltam

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 12:18:23

@Styxx: ó ,a bridzselés és a tarokkozás. Négy ember - mit ember, férfiú - komoly arccal ül az asztalnál és Paszkievics tarokkor játszik. Már csak a szabadelvű párt érdeklődő kibicei hiányoznak a háttérből.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 12:27:32

meg a bírósági fogalmazó kislány, aki nem köszön vissza a bíróságon, pedig másodéves korában hát hogy mondjam eztet szépen... visszaköszönt.
Meg a tanársegéd hölgyike akinek szintén hanyatlott az arcmemóriája, hja kérem aki hamarosan adjunktus lesz...

Zorita 2010.08.24. 12:37:31

"kétféle ember létezik, vannak a jogtanácsosok, és vannak a hülyék. sajnos, ez már csak így van"

RobDN 2010.08.24. 13:13:49

Jó poszt, de ezeket a kasztokat bármelyik egyetem hallgatóira rá lehet húzni. Modoros inkább azt képzelni, hogy ez csak a jogon van így.

Beképzelt jogász lány: Részegen üvöltözik a kidobóval (szöszin és kiskosztünben) a helyi egyetemi klub jogász buliján, miszerint: "Velem így te ne beszéljél b*meg, én JOGÁSZ vagyok! Mi az hogy én álljak a sor végére?!"

Atomlúzer jogász fiú: Kézzel írott modoros kis meghívókat oszt szét a 300 fős évfolyamában ismertlen személyeknek "társasjátékozós" házibulira invitálva őket. A meghívó nyíltan említi a "Kapcsolatépítés" kifejezést. A társasjátékot pedig ő maga készítette. A bulit apuci pimpós bora fogja feldobni.

Tenyérbemászó jogász fiú: Végzés után összehívja a "barátait" (értsd: érdekközösségét) egy kis laza esti trivia partira, ahol természetesen házilag készített történelem trivia kártyákat húzogatnak és évszámokon vitatkoznak majd, jóféle bor mellett. Másnap pedig újra megy a kissass majd az irodában felfelé, de ma este még ő a király, megmutatja mindenkinek kinek is a legjobb itt a memóriája.

Igaz történetek voltak.

a_fater 2010.08.24. 14:35:40

@Modor Tibi: Ráadásul mi az, hogy a Budapesten kívülinek én is csak egy "pesti" vagyok, amikor életemben nem éltem a pesti oldalon, csak Budán. Most meg Százhalombattán, ilyen az élet.

Modoranyag lenne bőven, a budapestieknek vidéki, a vidékieknek "pesti" vagyok, számomra mind a két oldalról modoroskodónak tűnik mindenféle beszólás. Sok a komplexusos :)

Walmer 2010.08.24. 14:50:48

két félévet bírtam a jogon. a 2. végén kirúgtak. egy kategóriába se tudnám besorolni magam, talán a partiarc áll legközelebb azzal az apró módosítással, hogy nekem nem igazán sikerültek a vizsgáim. Viszont egy év pihi után megtaláltam a helyem a bölcsészkaron:-D

roxxtar 2010.08.24. 14:55:03

én a rasszokat és a vallásokat szoktam így "rangsorolni". kedvenceim a zsidók.. bár ha én így leírnám ahogy te abból csak az sülne ki, hogy egy mocskos náci vagyok :[

Walmer 2010.08.24. 14:55:06

"hiszen seggelés helyett szocializálódtak, valamint megpróbáltak következtetéssel és logikával átvergődni a vizsgákon."

ez most komoly? Római dologi, kötelmi jogot hogy lehet következtetéssel meg logikával megtanulni???? vagy a jogtörténetet?

ideasz 2010.08.24. 15:07:30

@Kacagó gerle:
Bocs, ez nem állja meg a helyét. A kis vagy nagybetűnek semmi jelentősége. A tudományos fokozatot a "PhD" jelöli.

ideasz 2010.08.24. 15:12:17

@Kacagó gerle:
dr=Dr
tudományos fokozat= PhD

ideasz 2010.08.24. 15:13:35

Harmadszor már nem írom be :-)

kifli 2010.08.24. 15:20:06

@Walmer: mindent meg lehet tanulni logikával...

standup 2010.08.24. 15:20:18

Bár nem jogra járok, a partiarc kategóriába beleférek, azzal a módosítással, hogy ritkán bulizom, egyszerűen ellustálkodtam pár évet. Valóban sok ellen-szimpatizánst lehet begyűjteni, amikor az ember úgy esik be a vizsgára, hogy "ez most melyik tárgy is..?", aztán jó jeggyel sikerült távozni. (Ezt egy jogi tárgyból sikerült megcsinálnom egyszer, hatalmas malac röfögött a hónom alatt, mert tkp. általános műveltségből összedumáltam a tételt, amit nem tudtam, ott igyekeztem terelni a beszélgetést.)

Valaki mondta a levelezős jogász hallgatókat. Barátom közel a negyvenhez beiratkozott jogra. Eleinte agyonparázta magát (első diplomája lesz), hogy ő ehhez kevés/hülye. A kreatív tanulásra (lásd feljebb) igyekeztem megtanítani, mert a jog kidumálhatóbb terület, mint a gazdasági tárgyak. Mondjuk ő tisztességgel végigtanulta a vizsgaidőszakot, ha én feleannyi energiát fordítottam volna a vizsgáimra, már régen végeztem volna.
Első év végén, amikor minden vizsgára bezavartam (ha nem sikerül, elmész UV-ra, de legalább nézd meg - és lám, sikerült mind), konstatálta, hogy egyáltalán nem hülye hozzá.

De vizsgák után olyanokat mesélt az előtte vizsgázókról, hogy alig akartam elhinni. Alapvető történelmi dolgokkal nincsenek tisztában (kb. olyan szintű tévedések, mint "Mátyás király a 19. században élt").
Általában a kevésbé észrevehető emberek teljesítenek jól. Akik bármivel kitűnnek a tömegből, azok vagy nagyon kompenzálni akarnak, vagy túlvállalják magukat.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 15:20:19

@neccharisnyás útonálló: a jogra járó celeb meg az ő különelbánásos tanulása az teljsene önálló kategória

Rékafotó 2010.08.24. 15:23:14

@GERI87: a kisvárosi akart lenni a jófej (=posztoló), akinek az a legfőbb jellemvonása, hogy jó arc és nem olyan idegesítő, mint azok, akik nem olyanok, mint ő. Nekem ő tűnik a legmodorosabbnak :)

Csorfab 2010.08.24. 15:24:48

ez egy modoros modoros-poszt volt, igazából.

Walmer 2010.08.24. 15:25:17

@kifli: persze.
a walesi bárdokat hogyan?

kewcheg 2010.08.24. 15:30:16

Van benne igazság,de nyomában sincsenek a Miskolci Egyetem bányász,gépész, kohász szakos hallgatóinak, akik annyira képesek homogén közösséget alkotni az 5 (6-7-8) év alatt, ( na ja, mondjuk 90 %-uk fiú) hogy később vállalati felsővezetőként is visszajárnak szakestre, nomeg általában egy-két telefon, és a régi szaktársnak rögtön kerül valami munka a cégnél....szal ez a KÖZÖsség.

égafater 2010.08.24. 15:36:13

ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWZXY

a mellékelt karakterkészletből tetszőleges ékezet nélküli átkokat állíthatsz össze magadnak NATHANP

MERT MEGÉRDEMLED!!!

Mensikov 2010.08.24. 15:42:54

A jogászoknak nemcsak veretesen és meggyőzően kell tudni beszélni, de nem árt ha jó a helyesírásuk is.
Nos az alábbi link eldönti hogy Dr vagy dr

www.e-nyelv.hu/2009-06-19/dr-dr-3/

kinoxalin 2010.08.24. 15:45:21

@surranómacska: Ismerem ezt a fajtát. Tipikus ismérve még, hogy ha esetleg felteszel neki egy valóban jogi témájú kérdést, fingja sincs róla, csak hablatyol össze-vissza... :-)

csoko20 2010.08.24. 15:45:48

CSOKORNYAKKENDŐS:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 15:51:45

@Mensikov: illetve öregebb jogászok kötzelezően kisbetűvel

Dr. Grabancné dr. Bránermann Cecíla dr.
bíró sk.

pedig így

Vaszilics Fedor Emánuel 2010.08.24. 15:52:00

És mi "belga" joghallgatók (iil. volt joghallgatók) hova álljunk?

The Welsh 2010.08.24. 16:01:51

@Csorfab:

ezt úgy mondod, mintha lehetne nem modoros a modoros-poszt. Aki ide ír az modoros, kommentelőkkel együtt.

szcsongor 2010.08.24. 16:12:26

@a_fater: ezen én is mindig kiakadok, hogy a nem budapestieknek mindenki "pesti" ki Budapest határán belül él. bár én 20+ év budai lét után most már pesten lakom, szal rám ez már igaz is :)) biztos ezzel vágnak vissza azért mert nekünk meg mindenki vidéki aki Budapesten kívül él :)

@roxxtar: na már csak te hiányoztál ide...feltétlenül fontos volt bekommentelned ide, hogy elmondd mennyire utálod a zsidókat...

@ideasz: úgy pontosítanék, hogy tudományos fokozat valóban a PhD, amit viszont a név előtti Dr. jelöl az okmányokban. külföldön név után valóban fel szokták tüntetni a PhD-t, de ott sem mindig. általában ott is Dr. van a név előtt.
és a dr nagyon nem egyenlő a Dr-rel.

Bellagio 2010.08.24. 16:16:18

2 megjegyzes:

1. Debrecen kurvara kisvaros!

2. Ha Budan elek budai vagyok, nem pedig pesti! Csak a videkiek hivjak Budapestet Pestnek!

pakesz (törölt) 2010.08.24. 16:19:00

a tarisznyas hol maradt???

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 16:23:33

@pakesz: arra gondolsz amelyik ötödévig kitart és utána valami elbaszottul híres irodánál alkalmazzák? Nem tudom, pár éve nem találkoztunk. Olyan irodánál dolgozik amelyik nem jár a bíróságra...

Iustizmord 2010.08.24. 16:25:15

szerintem meg annyi de annyi jurátus van már ma hogy nehéz így kategorizálni.

tudom, én is letoltam ott a magam ötösét.

és elfelejtiotek a KARRIERISTÁT aki mr 2. évben demonstrátor, meg szakkolis, meg TDK-s, emellett nyomul ügyvédi irodában 3-4. évtől, meg diákönkori, stb, és 20 éves korától arra készül hogy 30 éves korára már partner legyen egy multinál.

smartdrive 2010.08.24. 16:25:32

hehe, a második ismerős valahonnan

Ottlaki Kababám 2010.08.24. 16:32:03

Basszameg, nem bírom ki, hogy ne eszközöljek egy modoros hozzászólást.

1. Nincs olyan, hogy jogi egyetem. Bizonyos egyetemeknek (és egyes szabbukásképzőknek) van jogi kara, azon pediglen van jogász szakos képzés.

2. Dr. és dr. tökmindegy, nincs közötte különbség, a nyelvtani szabályok vonatkoznak a kis- és nagybetűkre. Azaz: mondat elején nagy, közben kicsi d. Anno decibel volt különbség, amikor még volt kisdoktor, nagydoktor, kandidátus, miafaszom, de assincs már vagy 20 éve.

A radikáljobbos egyébként új jelenség lehet, 10 éve még nem volt jellemző. Akkor is a legjobb kategLória a p-p-p-partyarc, aki azé mindig átmegy.

Ettől függetlenül rühellem a tudálékoskodó jogász végzettségűeket, roppant idegesítőek.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 16:32:14

@Iustizmord: ... és az is lesz. csak bíróság közelébe ne jöjjön, mert picsázás a vég...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.08.24. 16:35:01

Először gyorsan a (Buda)Pest-vidék témához:

1. A "vidéki" pont az ottani városok miatt nem sértő kifejezés az én szememben. De még az se egyből etalon, ha valaki falun lakik, hisz a mindennapjai köthetik jobban valamelyik városhoz is.

2. Én most Budán lakok, de ettől még "pesti" maradtam (olyan amúgy, akinek a szülei költöztek fel vidékről), és sznobnak tartom azt, aki magát mindenáron "budai"-nak vallja.

De beszéljünk a jogászokról is:

1. A "céltudatos" inkább gyűjtőfogalom. Van benne klasszikus stréber, van benne a felfújt "jogász vagyok" fajta, de ugyanúgy akadnak köztük ilyen "szürke egerek", akik sok gondot fordítanak a tanulásra... viszont ez nem mindig mutatkozik meg a jegyeikben. Meg olyan is, aki nem szakad bele a tanulásba, jó haver, és utána el is tudja érni azt az életcélt, amit kitűzött maga elé.

2. A "beképzelt csaj" nem köthető ahhoz a helyhez, ahol az egyetem is van, vagy a tanulmányai alatt lesz ilyen, vagy eleve így érkezik. Hímnemű változatára már utaltam fenn a "céltudatos"-ok között, ezek általában az öltözködésben és más külsőségekben is megnyilvánulnak.

3. Van egy köztes típus a "partiarc" és a "kisvárosi" között, amely az előbbi tulajdonságait mérsékelten vonultatja fel, na ebből van tényleg nagyon sok. Néha a "radikáljobbos" vonalat is megtaláljuk itt. Utóbbi viszont inkább gondolkodásmódban nyilvánul meg, nem a külsőségekben, és a figyusznál jobbra nemigen mennek. Egy bizonyos jogi egyetemen nagyon sok ilyen van.

5. De hova férek be én? A tanulásra a vizsgaidőszakon kívül soha nem fordítottam sok gondot, csak ha muszáj volt... és akkor sem éjszakába nyúló, koffeinmérgezéses magolásokra kell gondolni. Még így is megvolt egy elfogadható átlag, voltak haverjaim, de a bulizásokból kimaradtam. Közben meg éltem azt az életemet, amit mindig is szerettem volna, és ehhez nagyon jó háttér volt az egyetem. Ez részben a mellette végzett munkát, részben meg a kinti tanulmányokat jelentette.

Azóta meg olyan munkakörben dolgozok, ahol nem sokat kell használni a végzettségemet, de ez pont így jó. Ja és én is kisbetűvel írom a dr-t.

2.

EvilHedgehog 2010.08.24. 16:35:25

@Bellagio: Ha Budán élsz akkor budapesti vagy ha Pesten...akkor is... :P

lr 2010.08.24. 16:36:43

@roxxtar: Betalált, vagy eltévedtél?

Iustizmord 2010.08.24. 16:37:31

@Professor Pizka: vagy megy brüsszelbe, és az meg nagyonagy királyság ám. tényleg.

bumerángos csilla: eZZel, aZZal 2010.08.24. 16:39:43

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Dolgozzatok ingyenélők!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 16:40:31

@Iustizmord: hát... nem kezdem el kritizálni, mert én nem mentem brüsszelbe :-)

amúgy meg nem írom ki a doktort csak ha muszáj. A szignóm két görbe vonal és egy pont. Mondjuk van (tévében gyakran szereplő) kollega, akinek egy kör...

bumerángos csilla: eZZel, aZZal 2010.08.24. 16:40:45

"Én most Budán lakok, de ettől még "pesti" maradtam"

Bunkó állat maradtál kicsiszivem.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 16:42:04

@bumerángos csilla: eZZel, aZZal: oké. Elmegyünk dolgozni de te beállsz két napra az irodába. Majd meglátjuk :-)

bumerángos csilla: eZZel, aZZal 2010.08.24. 16:45:11

@Professor Pizka: Ha te ráérsz billentyűzni, akkor komoly melóról lehet szó.

Intizar 2010.08.24. 16:49:56

@GERI87: A Debrecenit debreceninek írják magyarul, kivéve, ha személynév. Debrecen nem kisváros (magyar léptékkel), hanem vidéki nagyváros. Nevezheted akár vicinális metropolisznak is. És igen, "nekünk pestieknek" minden vidék, ami nem Budapest, tekintve, hogy a mai magyar nyelvhasználatban vidéki azt jelenti, hogy nem fővárosi.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 16:52:33

@bumerángos csilla: eZZel, aZZal: elmondom egész pontosan mit csinálok. van az asztalomon egy fél csésze koffeinmentes kávé, húsz kiló papír, két kiló por, egy naptár és két telefon. (vonalas és mobil) meg van nyitva egy firefox, abban gmail meg modoros, egy outlook a céges emailekkel hat word, egy excel és két jogtár. Egy felszámolásban alapvető véleménykülönbség feszül a felszámoló és az üffelek között, bizonyos dolgok számszerűségében és jogszerűségében. Szokásos módon se az üffeleknek, se a felszámolónak nincs igaza. A bíróság a panaszt nem értette visszabach... pontosításra.Namost ez a munka szerencsés esetben és több évnyi kitartó szopás után olyanná alakul, hogy elsősorban gondolkodni kell. Én ezt viszont nemtudom tíz percnél tovább csinálni ilyenkor lazítok... ezek a modoros kommentjeim.
Ezen kívül négyre ígérte magát egy pasas valami rém titokzatos üggyel (ezek mindig a legpitibbek) valszeg hat előtt nem szabadulok meg tőle. Lesz nyolc mire kiverem a fejemből ezt a sok jogi baromságot.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.08.24. 16:53:03

Tisztelt Blogszerkesztő és tisztelt Kommentelők!

Ez az egész poszt egy nagy rágalmazás és becsületsértés, megteszem a szükséges jogi lépéseket! Vannak bírói egyetemet végzett barátaim, az ítélet nem lehet kétséges!

Dr. Levéltáros dr.

clfo 2010.08.24. 16:54:06

@kewcheg: loller, mert Miskolcon és környező megyékben tényleg ez megy, engem is meglepett, amikor arrafelé osztottam az észt a környező gyáregységekben :))))

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 16:54:18

@Levéltáros: helyesen: rágalmazó, becsületsértő, alapvető alkotmányos jogaimat sértő közléseket tartalmazó szöveg :-)

Iustizmord 2010.08.24. 16:54:43

@Professor Pizka: nem úgy volt hogy te most bőszen készülsz? csak egy szavamba kerül és vaskuti mester s.k. nyársal fel a vizsgán...

(huh, ez rossz poén volt, tuggyukmért....)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 16:56:06

@Iustizmord: kérlekalássan a szakvizsga gyakorlati vizsga, arra pedig a gyakorlat készít fel. vagy mi. Különben is ma telefonáltak hogy odébb rakták két héttel...

Iustizmord 2010.08.24. 16:56:36

@Professor Pizka: téves. a bíróság azért baszta vissza a beadványt, hogy ne nála akadjon el, s elmondhassa h határidőre nem mondtad meg, tényleg nedves-e a víz, s nem nyilatkoztál fenntartod-e, hogy zöld a fű.

Zorita 2010.08.24. 16:57:20

@no-night: te egy korrekt ember vagy, nincs kibúvó :)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.08.24. 17:00:13

@Professor Pizka:

Úgy úgy, köszönöm a kiegészítést, cserébe te leszel a másodfokú vádlott M. Tibor után!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 17:01:53

@Levéltáros: helyen: másodrendű. Na húzok vissza a Cstv-be.

ideasz 2010.08.24. 17:02:51

@szcsongor:
Mondat elején valóban Dr.és nem dr. egyébként mindegy.(Ha adz egy linket vmi hiteles oldalra ami különbséget tesz a két írásmód között, megköszönöm....)

Ugyandehogy (törölt) 2010.08.24. 17:03:23

mindenkit magáz.
a barátait is.
az ágyban is.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 17:05:31

@Iustizmord: tegnapi csoda: X megyei főügyészség dörgedelme, hogy nem indokoltam a tárgyaláson bejelentett fellebbezésem, ezért indokolt a karóba húzva elégetés. Bíróság: haladéktalanul, mánazonnalderögtön tegyek észrevételt.Visszaküldtem nekik az egy héttel korábban érkeztetett részletes indokolás másolatát. Legszívesebben azt írtam volna, hogy kurvanyátok. Ehelyett az, hogy "jelen beadványom eredeti példánya minden bizonnyal az ügy iratai között elfekszik"

Silent Bob 2010.08.24. 17:05:47

@RobDN: tejóég, tényleg csak kretének mennek jogásznak?

Ottlaki Kababám 2010.08.24. 17:10:02

@Professor Pizka: A jogászi bikkfanyelv a modoroskodás csimborasszója. Imádom leírni, tudva, hogy a másik fél is jól szórakozik rajta neki.

Iustizmord 2010.08.24. 17:46:32

@Professor Pizka: írtad volna azt hogy ez egy orális eljárás és a másodfokú nyilvános közösülésen majd jól megindokolod.

amúgy a 11/2003. LÜ utasítás rendelkezik a nyomfel és tárgyaláselőkészítés, vádképviselet c ügyész feladatokról, abban van ilyen h az ügyész írásban indokoljon, tegyen részletes indítványt, stb.

de eztet néha az ügyészek se tuggyák

Dreedl 2010.08.24. 18:56:31

Én vidéki (hehe) jogi karra járok budaiként (hehehe): régen szigorúan albérlet, most már levelező (nem partyarc, hanem tanulós mégis örökké szopóágon). Még szép, hogy IC: nem szeretem mikor a gyorskocsiban tyúkot meg disznót is szállítanak a gumicsizmások. Notebookra nincs pénzem. Egyetemi életben nem vettem részt, mert ahogy megtudták hogy fővárosi ("pesti") vagyok már persona non grata lettem (ezek után én is vallom a kollektív bűnösség elvét, és az összes vidéki fulladjon disznószarba).
Rasszok az egyetemen:
- kurva (jól kinéző) csaj, aki csöcsvillantással megy a kettesért-hármasért
- öltönyben feszítő jogászcsemete (fentieknél is jobban megvetett)
- jófej partyarc (aki nem azért megy át vizsgán, mert mázlija van, hanem mert rohadt sokat tanul otthon, csak azt ciki bevallani)
- jegyzetgyárosok (csak akkor szólnak hozzájuk, ha épp fénymásolni kéne tőlük; annyi erő nincs bennük hogy elküldjék a lustákat a fenébe)
- fentieket cikiző, de nem jogász társaságban másokat jogi témákkal fárasztó kretén, aki saját kisebbségi komplexusát - ami abból fakad, hogy 10 év alatt végzi el ezt a szart (azt is a végére levelezőn) - így vezeti le (erre a kategóriára tehát jelentkeznék is:) )

Dr Milton 2010.08.24. 19:27:54

Most akkor ne vállajam be a jogi kart bölcsész mellett?:D

v2peti 2010.08.24. 19:36:54

Haverom igyekszik a dolgok könnyebbik felét megfogni. Olyan szakra járt levelezőn, ahol a nappali változat is büfé! A lehető legminimálisabb tanulással végezte el. (Volt, hogy én segítettem neki, beadandót készíteni, csak kétszer a három év alatt.) Utána levelezőn jelentkezett jogra! És elvégezte! A mai napig nem értem, hogy hogy csinálta...

Thresher 2010.08.24. 20:24:20

A mi évfolyamunknak elméletileg idén kellett volna végeznie...de csak 6 embernek lett meg a diplomája csúszás nélkül... ebből a 6-ből 1 lány, a többi a fiú, akik 72 órát nem töltöttek el másnap és/vagy piálás nélkül...

Még hogy az alkohol butít! :D

Iustizmord 2010.08.24. 20:25:55

@Professor Pizka: meg a bírósági fogalmazó kislány, aki nem köszön vissza a bíróságon, pedig másodéves korában hát hogy mondjam eztet szépen... visszaköszönt.
Meg a tanársegéd hölgyike akinek szintén hanyatlott az arcmemóriája, hja kérem aki hamarosan adjunktus lesz...

van a pkkb-n egy nagyon jó alakú, 27-28 éves szöszi fogi, aki (ahogy tudom) keserves munkával, talán jegyazőből küzdötte fel magát fogivá. 2008-ban somogyi gáborék fogija/jegyzője volt, most a pkkb-n tüsténkedik..

látásból ismerem, mint jópár pkkb-s fogit/jegyzőt/bírót/titkárt, de visszaköszönni b@zik akkor is ha szembejön és csak én vagyok a folyosón.

bár lehet h az a baja h a melleit szeretem stírölni és titokban mindég NAGGYOn perverz gondolataim vannak, különböző testnyílások körében.

:o)))

Iustizmord 2010.08.24. 20:27:27

@Thresher: ez vmi norvég-kvantummechanika vegyes szak? a számok alapján...

csicskalangos 2010.08.24. 20:38:01

Irony ON.

Gratulálok, sikerült az összes sztereotípiát leírnod!

Irony OFF.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.24. 20:42:33

@Bellagio: ne verd túl magad, modoros dolog a pestieket fikázni, de pünkt a város rövidebb nevének használatáért meg a böpesti ne kötözködjön. Sokadszor elmondom: azért hívja MINDENKI pestnek budapeset, mert a budapest név túl hosszú. ennyi. ne ideologizáld túl. Nagymamám sátoraljaújhelyi volt, az újhely avgy újhel, mosonmagyaróvár az bizony élőbeszédben ámulj - móvár, százhalombatta meg batta. És Mázaszászvár a szétválás előtt szászvár volt mindenkinek, sokaknak most is az, persze a mázaiak ezt kikérik maguknak, ami csak alig valamivel viccesebb, mint a budai-óbudai-pesterzsébeti hiszti.

én szabadszállási vagyok gyárilag, néha még hazanézek Szabadra...

Iustizmord 2010.08.24. 20:48:05

@vészmadár (pica pica): továbbá (Z)egerszeg, (békés)csaba, (pilis)borosjenő, hajdúbirmingham (ejcsed: hajdúbörmingem) , Spéter (sajószentpéter, magyar feketesereg robi szülőhelye), etc, vö. (h)üllő,

~zoli79 2010.08.24. 20:48:10

Dr. kontra dr. témában valaki kért hivatkozást. Ehun:
2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról
62.§ (6) Az orvosok, a fogorvosok, a gyógyszerészek, az állatorvosok, a jogászok oklevele doktori címet tanúsít. Ezek rövidített jelölése: dr. med., dr. med. dent., dr. pharm., dr. vet., dr. jur.

69.§ (5) A PhD fokozattal rendelkező személyek nevük mellett feltüntethetik a „PhD” vagy a „Dr.” rövidítést, a DLA fokozattal rendelkezők pedig a „DLA” vagy a „Dr.” rövidítést.

www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500139.TV

Lotyó Bridzsida 2010.08.24. 21:22:10

Nemtom volt-e már, de már 3.éven gyakorolják Dr.XY alárírást az előadásközti szüntekben.:))

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.24. 22:27:47

@Lotyó Bridzsida: aztán amikor először kell negyven tértivevényt aláírni, akkor gyorsan egyszerűsödik az aláírás :-)

Thresher 2010.08.24. 22:39:25

@Iustizmord: Nem, TTK-környezettudományi. És mivel ez minden TTK-s szakot magába ölel, ezért az egyikbe se tartozik. Ezért vagyunk a kar mostohagyermekei.

Fél év szervetlen kémia után sápítoznak a tanárok, hogy bezzeg a kémikusok milyen okosak..na ja, csak nekik nem játszák el ugyanezt mikrobiológából, genetikából, környezeti fizikából, térinformatikából és talajtanból... és folytathatnám még.

Mindenből kicsit tudunk, ergo nem tudunk semmit nagyon, megint ergo a kurvaanyánkat hogy nem tanulunk annyit, mint az összes szak együtvéve.

Na kábé ezért csúszik nálunk mindenki 1-2 tantárgy miatt.

kigyurt álat 2010.08.24. 22:45:32

A beképzelt csajnak van csávó változata is.

Teuton01 2010.08.24. 22:46:11

Budapestiként járok vidéki egyetem jogi karára. Inkább a tanulós, céltudatos típus vagyok, de igyekeztem mindig részt venni a közösségi életben, bulikban. Persze a nagy ellentét engem is utolért, idővel elkerült az hogy én "pesti" vagyok. Én ugyan nem hiszek a kollektív bűnösség elvében, de elég szomorúan csalódtam az ott tanulók egy részében. Ugyan nem fektet ki, de azért egy dolgot nem értek: megmondaná valaki hogy azért mert valaki budapesti, és tanulni is szeretne a bulik és az ivászat mellett (mellesleg csak vizsgaidőszakban veszek fel öltönyt és nem panaszkodok senkinek arról hogy milyen tré az a város ahol az egyetem van) mert TÉNYLEG tervei lennének azzal a k*va diplomával, azt miért bélyegzik meg???

A Tyne folyó déli partja 2010.08.24. 22:47:17

@Iustizmord: a hajdúbirmingham az melyik? mondjuk, emiatt vannak vicces esetek, mikor valahol az Alföldön voltunk osztálykiránduláson gimiben, megkérdezte egy helyi lakos, hogy honnan jöttünk. mi meg mondtuk,hogy Füredről. erre visszakérdezett, h. melyikről? eszünkbe se jutott, de igaza volt, nem csak egy van. (balaton, tisza pl.)

Thresher 2010.08.24. 22:47:26

@Teuton01: Sorolom:

-Tanulsz
-Pesti vagy
-Diplomát akarsz
-Nem fetrengesz a hányásodban...

2010.08.24. 23:01:07

Nekem nagyon tetszett, még ha tényleg nem is csak joghallgatókról szól-hat-na.

wovbagger 2010.08.24. 23:35:23

milyen pest? milyen buda?
óbuda vazze!
a másik kettő fasorban sincs!

Jaguar 2010.08.25. 00:05:01

Ami a dr. jelző használatát illeti: Nem libáér' vettem bazmeg, hanem öt évet dolgoztam (tanultam) érte, nehogy már szégyellnem kelljen.

szbszig 2010.08.25. 01:08:44

@lIlIlI!: Ami a beképzeltségi indikátort illeti, ha csak előtagként vezeti fel a közösségi oldalon a dr.-t a neve elé, az engem nem zavar, hiszen tényleg megkapta. Az én ismerőseimnek nem is 70, hanem 100%-a megtette szerintem. Nálam akkor kezd el mozogni a bicska a zsebemben, ha keresem, keresem iWiW-en, nem találom, aztán egyszer csak feltűnik a D betűnél, mert hogy a vezetéknév rovatba írta be közvetlenül. Ilyenkor elkezdek gondolkozni, hogy ennyire bunkó, vagy csak hülye, és összekeverte, mint a születési évet a születési névvel...

Ami meg az okmányokban való átírást illeti, nem úgy van, hogy ez a munkavállalásuknak a feltétele? Úgyhogy ott nem beképzeltségből csinálják, hanem muszájból. Legalábbis szakvizsga után egészen biztosan úgy lehetnek csak ügyvédi kamarai tagok például, ha ott szerepel a dr. a személyes okmányaikban. Jelöltködésnél nem tudom, hogy kötelező-e, de szerintem ott is elvárja a principális, hogy a jelöltje használja bőszen az ügyfelek előtt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.25. 02:00:58

"feltűnik a D betűnél, mert hogy a vezetéknév rovatba írta be közvetlenül."

Annál csak az jobb, mikor nagy D-vel írja a dr.-t.

jog-ász 2010.08.25. 08:02:14

azok a legjobb hozzászólások miszerint: én beférek a partiarc kategóriába azzal a különbséggel, hogy én nem jártam annyit bulizni....

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.25. 08:46:04

@szbszig: Ezek nem ritkán a Rendőrtiszti után gyorsan kiképzett jogászdoktorok.

boszor 2010.08.25. 08:57:18

Kimaradt egy típus, a beképzelt csaj alfaja :D

Apuci pici lánya, rózsaszínben jár, esetenként csivavája is van, a sminket reggel vakolókanállal rakja fel, a hajában megtalálható legalább három szín (ezek hetente változnak), laptopot hord magával, de nem gépel, mert nem tud a műkörmeitől.

Gyöngybetűs, aláhúzogatott jegyzetei vannak, de tanulni nem tanul belőlük, mert nem érti szegénykém. Addig ismétli a vizsgákat, amíg a tanárnak elege lesz belőle és átengedi. A vizsgákat természetesen apuci fizeti, a pici lánya buli-, fodrász-, műköröm-, szoli- ruha- stb. számláival együtt.

Felnőtt (?) korára jobb esetben férjhez megy a kelléktárához tartozó kopasz, aranyláncos mercishez, és többet nem hallasz felőle. Rosszabb esetben apuci befizeti egy ügyvédi/közjegyzői irodába, netán valami közhivatalba. Ebben az esetben azzal keseríti az ügyfél életét, hogy meló helyett csipog a mobilján - aztán ő van megsértődve, amiért a fél órája váró kliens olyasmit kérdez, amiről halvány lilája nincs.

(forrás: személyes tapasztalatok:)

Pincode 2010.08.25. 08:58:53

@neccharisnyás útonálló:

ZL egy külön állatfaj.
Ő a nem tanulok, nem tudok, de 1 centis vakolat alatt én vagyok a király,a világszépe elött vagyok, és előszeretettel lobogtatom a sötétségem valamelyik lap hasábjain.
Biztosan jó valamiben, de nem igazán jogásznak való....de ő is fog kapni diplomát.....(ugy 3 év mulva, ergo 8-9-10 éves a jogi kar)
Én kérek elnézést....

arras · http://arras.blog.hu 2010.08.25. 09:20:29

Szinte mindegyik típusból ismertem a volt évfolyamtársaim között.

Gonoszfóka 2010.08.25. 09:21:58

@Thresher: szaktársak vagyunk akkor :-) Én 5 éve végeztem, de nem kimondottan a szakkal helyezkedtem el, hanem utána ráfeküdtem aminőségbiztosításra. Nem bántam meg...bár van, amit visszasírok.

A 30 fő körüli csoportból időben végeztünk kb. 8-10-en. A többiek ezzel-azzal coptak. Ja én a végző körben benne voltam, de bekategorizálni magam nem tudnám...ritkán buliztam, de akkor nagyokat (értsd: nem merevrészeg stádiumig jutásról van szó), nem tanultam magam halálra, nem utált senki, jegyzeteltem, de nem aláhúzogatósan, laptop nuku, sőt vagy 2 évig mobil is nuku, és pénzzel felvágós se voltam :-) Mindenből egy kicsi :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.25. 09:32:15

@Gonoszfóka:

Ebben az esetben te vagy Helló. Így hívják soktucatnyi évfolyamtársam. Helló, mi újságveled holdolgozol. Helló, szakvizsgáztálmár? később dr. Helló bíróúr, legalább a neved ki van írva, köcsög.

sertra linne 2010.08.25. 09:51:44

@Professor Pizka: ez egy besztof, Professor Pizka!!! :)))))))))))

Nem ugyanoda jártunk véletlenül? Mert nekem is egy csomó Helló nevű ismerősöm van a karról.

Gonoszfóka 2010.08.25. 10:05:40

@Professor Pizka: Ahogy írtam, szaktársak volnánk Tresherrel, ami nem éppen jog, tehát bíróúr sem leszek...szövegértés rulz. Amúgy: mindenkivel jóban voltam, és nem helló szintig, de ez nem azt jelentette, hogy minden héten elmentem a csoptársakkal berúgni. Előadásra jártam, de ahol nem voltam, onnan kértem jegyzetet, viszont tőlem ritkán, mert sokan nem látták át őket (ellenben laborjegyzőkönyvet jóval gyakrabban kértek kölcsön, azok formailag jóval kötöttebben, mint egy előadási, saját szájízem szerint készült jegyzet). Kolis voltam, valami ritkajó közösségi élettel, és gyakran lementünk a közeli sörözőbe egy itókára (ami azért messze nem bulizás). Az órarendem soha nem tudtam úgy megcsinálni, hogy ne kelljen visszamennem a koliba vasárnap, és ne pénteken jöjjek haza. Sem a csoport- sem a kolis ismerősökkel, szobatársakkal szemben nem voltam távolságtartó, nem csak 2 ember ismert a szobán kívül. Sokukkal 5 év után is tartom a kapcsolatot.

Szóval helló köcsög :-D

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.08.25. 10:19:44

Nem jogi egyetemen végeztem, de bizonyos dolgok nem szakfüggők.

Néhány kiegészítés:

1) Élő történelem: ükapjának szobra áll a műegyetemen, dédapjáról utcát neveztek el, nagyanyja Lukács György szeretője volt. Nevét a vizsgákon szinte mindig felismerik a tanárok. Lehet jó fej, lehet hülye, lehet szimpatikus, barátkozó típus vagy beképzelt idióta. A közös bennük, hogy kicsit nyomasztja őket a családi tradíció, nem könnyű úgy nagyot homorítani, hogy valakit folyamatosan a sikeres őseihez mérnek. Szerencsés esetben sikerül megtalálniuk azt a niche-t, amiben ők saját jogon elismertek lehetnek, de sokszor kallódás lesz a vége.

2) Karate kid: kiváló tanuló, de leginkább arról ismerik és arra büszke, hogy 100 kilóval szériázik fekvenyomásban és ifjúsági bajnok volt Wing-xi-chu-mon-kaiban.

3) Örök kisebbségi: felméri, évfolyamtársainak többsége melyik vonalat nyomja, és ő ettől különbözni fog. Ha a többség tanulós, úgy a bulizós vonalat hangsúlyozza, ha a többség kocsmába jár, úgy a tanulóst.

4) Vallási fanatikus: jófej, aranyos, barátságos, első időszakban mindenki odavan érte. A legcsinosabb lányok és a legjóképűbb fiúk közé tartozik. Bár nem nyomulós, de azért hamar kiderül, hogy ő bizony Jehova tanúja, hitgyülis vagy szimplán keményen katolikus. A többség innentől kerüli, néhányan a barátai lesznek, akiket finoman megpróbál a helyes út irányába terelni. Előfordul, hogy valaki közülük megtér, aki aztán a férje/felesége lesz. A többséggel végig szívélyes marad a viszonya, de azért érezteti, nem helyesli az életvitelüket. A többség bulizós része folyamatos lelkiismeret furdalást kap tőle, főleg a péntek reggeli órákon, amikor szörnyű másnapossággal küzdenek, miközben ő kedélyesen cseveg a szemináriumi tanárral.

hegyilany 2010.08.25. 10:47:24

@szcsongor: Ó, az értetlenkedő pesti! A "pesti" nem arra utal ám, hogy a fővárosi a pesti oldalon lakik, hanem a "budapesti" rövidítése. Ahogy a Nyíregyházából, Nyíregy lesz, vagy Kiskunfélegyházából Félegyháza. Vágod? :)

Különben meg bajosan tudnék modorosabbat elképzelni annál, mint mikor egy budai azon hőzöng, hogy őt pestiként emlegetik. :-D

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.08.25. 11:01:15

Még két kiegészítés:

5) Súlyosan elitista: nem rejti véka alá, hogy évfolyamtársainak többségét lenézi, hülyének és/vagy lustának tartja. "Sajnálom, hogy veletek azonos megnevezésű diplomát fogok kapni" (konkrét példa...)

6) Riválisok: szorgalmas, értelmes emberek, de pechjükre mind a kettőt a homokpusztai kankalinfélék, a WZP-24 jelű galaxisok vagy a XVI. századi családjog érdekli. Ezt hamar belátják, innentől kezdve mélyen utálják egymást és féltékenyek a másik sikereire. A rivalizálás egyik lehetéses kimenetele, hogy A hallgató Kiss professzor, B hallgató Nagy professzor kedvenc tanítványa lesz, és személyükben továbbviszik a két jeles tudós negyven éve tartó gyűlölködését. De előfordulhat, hogy egy ponton túl tényleg csak egyik számára van hely a Földön, vagy legalábbis az adott egyetemi tanszéken. Ekkor valamelyik győz és marad az egyetemi szférában, a másik pedig bánatában elmegy termékmenedzsernek egy multihoz, amit a későbbiekben élete legjobb döntésének fog tartani (legalábbis a nyilvánosság előtt).

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.25. 11:27:53

@zombizan:
riválisok: vagy nagyokat kefélnek az egyetem különböző zugaiban. Majd harmadéven szakítanak, mert amit "az ellentétek vonzásának" és szerelemnek hittek, az valójában az a koincidencia volt, hogy értették a másik idegen szavaktól hemzsegő beszédét és az ágyban is zavarta volna őket egy hülye partner. Azóta kerülik egymást mint ördög a szenteltvizet, mert nem nagyon sikerült annak idején feldolgozni ezt a dolgot.

Teuton01 2010.08.25. 12:06:23

@Thresher: Basszus...tudtam hogy valamit nem csinálok jól. De ígérem az új évet máshogy töltöm: mindenből megbukok, előadásra nem járok, minden este összehányom a kolifolyosót és ráadásként még tájszólást is felveszek, valamit a szókincsemet uszkve 50 szavasra sűrítem!:D Köszönöm a jótanácsot, mostantól szebb lesz az életem!:P

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.08.25. 12:13:03

@Professor Pizka: óóó, az egyetemi párokról külön posztot kellene írni :-)

A vallási fanatikus jócsaj mellé a jövőbeli dugás lehetőségének a reményében betérő, majd még a csajnál is nagyobb fanatikussá váló ifjúra már utaltam.

Másik kedvenc, konkrét példám az volt, amikor az évfolyam legstréberebb leányzója az utolsó év legvégén valami rejtélyes fordulat eredményeként összejött azzal a sráccal, akit addig délelőtt 11 után józanon ritkán lehetett látni. A 10 éves évfolyamtalálkozón kiderült, azóta is boldog házasságban élnek, van három gyerekük, és amikor a srác a vacsorán elkezdett valami olyasmit üvölteni, hogy "átakurvamindenségöt, pusziljatok meg györökök, de megöregedtünk", a lány sugárzó mosollyal, elnézően figyelte élete párjának férfias és meglehetősen alkoholgőzös fellépését...

lószúnyog 2010.08.25. 12:29:33

És akkor még:
Az orvos
Tipikusan esti, levelező szakon fordul elő középkorú úr, vagy hölgy, második vagy sokadik diplomaként végzi a jogot. Közvetlen barátságos. A tanárok előre köszönnek neki a folyosón, vizsgákon sűrű elnézéseket kérnek hogy ők itt most őt kérdezgetik. Általában oda vissza tudja a tananyagot, beleértve a lábjegyzeteket, és az irodalomjegyzéket is, de ha mégsem akkor se bukik meg, hiszen a vizsgáztató nagyobb zavarban van a vizsgán mint a doktor úr.

MacGyver

Az álcázás nagymestere, bármely embertípusból kikerülhet, lehetetlen külső jegyei alapján felismerni. Tanulni nem szokott, jogi affinitása nulla, zsenialitása a vizsga kezdetével jelenik meg és teljesedik ki a maga valójában. Tárgyi tudását a legkülönbözőbb rögtönzött, de zseniális megoldások alkalmazásával helyettesíti. Adj neki 5 percet, három megy magot, és két fűszálat abból is képes használható puskát összeberhelni. A modern technika az ő barátja. Kezdve a fülgyulladásnak álcázott bluetooth headsetel, (természetesen hiteles orvosi papírokkal alátámasztva, sőt, az igazán profi valódi fülgyulladást is képes beszerezni ha szükséges), a telefonnak tűnő eszközig, mely a drasztikus hardveres és szoftveres átalakítások okán ugyan telefonnak többé nem alkalmas, de indexelve kereshető benne a BTK különös része. Általában nem egyedül dolgozik. Kipróbált professzionális team áll készen a válaszok azonnali elektronikus továbbítására a könyvtárban, google mellett, vagy éppen konzultáción az illetékes tanszék vezetőjénél. Nála semmi nem az aminek látszik. Tollai Szin kódolva tételsorokat rejtenek, szemüvege szárában kamera rejtőzik a húzott tétel bűntársaknak továbbítására. Lebukás kizárt, summa cum laude diploma, és zsíros állás garantált.

lIlIlI! 2010.08.25. 13:25:30

@zombizan:
Ó igen! A „karate kid” nagyon ott van! Ő az aki versenyszerűen sportol; ha férfi, minden csaj kedvence, és srácok is szeretnek vele barátkozni, mert az jól veszi ki magát a csajok előtt. A karate kid amúgy nagy riszpekt, mert annak ellenére, hogy ezerrel edz és nem tanul rosszul, néha egy-két bulira is van ideje elmenni. Mondjuk, ezt nem is rejti véka alá: „Tegnap, hallod, verseny után bedobtunk még haverokkal pár sört, aztán húztam haza tanulni, de csak az Á tételek feléig tudtam eljutni 4-ig. Nincs valami puskád?”

+cserediák: mindig van egy-kettő ázsiai, aki valahogy még magyarul is egész jól tud. Őket nem tudod megismerni, mert mindig más társaság szélén ül, mint te.

@lószunyog: az orvos is nagyon ott van, mint a sokdiplomás levelezősök alfaja. persze lehet mérnök, stb

+levelezős: a 32 éves nyugdíj előtt álló rendőr/vámos akinek az a terve, h nyugdíj után visszamegy a szervezethez „tanácsadni”

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.25. 15:36:35

@lószúnyog: ó hát persze. Én egyszer segítettem be egy ilyen alaknak. Félrehalotta a telefonba bemondott okosságot. De kivágta magát, ez tény.
@lIlIlI!: ezt a levelezős fajtát de rühelltem...

a művésznő · http://chezoriane.blogspot.com/ 2010.08.25. 18:19:28

@Iustizmord: maga gyanúsan képzett vaskuti/magyarrobi témában... :)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.25. 19:40:03

@Jaguar: öt évet? úgy tudtam, azután kell még szakosodni, hogy akármi legyél. ennyi erővel akkor bárkinek doktornak kéne lenni, aki egyetemet végzett, az mind ötéves:)

lIlIlI! 2010.08.25. 22:09:44

úú az egyik legfontosabb kimaradt és ez legalább talán joghallgató specifikus: a fiúknál a BŐRMAPPA, amit később vált az aktatáska. korábban még az egyen bőrdzseki is menő volt.

lányoknál nincs ilyen, mert picsából ugyan felülreprezentált, de azok mindenhol hasonlóak: tűsarkú, mély dekoltázs, kosztum/picsanadrág, ritikül! karhajlaton hordva, (benne: tárca, vékonycigi, telefon) papírzacskó (régen mango), benne becipelve az aznapi előadásra az 500 oldalas tankönyv + fél liter kóla.
ha rondafejű, akkor vastagkeretes szemüveg.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.26. 07:03:11

@lIlIlI!: ja. attól joghallgató, hogy előadásra jár. Ezt sose értettem. Az lején bementem egy-két előadásra de aztán sürgősen menekültem. Egyszer az előadás közepén.
Később volt fiatal oktató ún. jó előadása a tantervben. Jópofáskodás ezerrel, az első öt sorban meg mint a fecskék a dróton az összes hűhdedoktorleszek kollegina. Mert be akartak kerülni a pasashoz vizsgázni. Hát így esett az, hogy öt év alatt összesen nem voltam húsz előadáson, pedig nappalis voltam...

Dr Milton 2010.08.26. 16:22:30

Mit kell csinálni a jogon egy semnarium keretében? BEadandók vagy micsoda? Mennyire időigényes?

blur7 2010.08.26. 20:38:41

@Dr Milton:
1. Ugyanazt, mint máshol.
2. Igen.
3. Ha jól akarod csinálni, akkor időbe telik.

Dr Milton 2010.08.26. 23:27:15

@Professor Pizka: Kisebb ellenállás felé megyek:D . Túlélés az megy:D

szbszig 2010.09.15. 01:10:28

@szbszig: Utóbbi időben elkezdtem a Facebookot is aktívabban használni, úgyhogy már van némi rálátásom az ezen a közösségi oldalon uralkodó állapotokra is, ezért az iWiW-es megjegyzésemet szeretném kiegészíteni azokkal, akik itt Jakab GipszDr vagy Jakab DrGipsz alakban szerepeltetik magukat...
süti beállítások módosítása