Olvasói rovat - Egypercesek: A kisvárosi barátnő

2009/09/28. - írta: Modor Tibi

Józsival összedugtuk a fejünket a hétvége folyamán, meghánytuk-vetettük a dolgokat, kidumáltuk a Csajokat is, és arra a következtetésre jutottunk, hogy az Olvasói rovaton belül bevezetjük az egypercesek fogalmát.

Sokan küldtök kisebb terjedelmű posztokat, megpróbáljuk hát őket is lehozni, egy nap akár többet is - meglátjuk, hogy beválik-e a módszer vagy sem.

Legyen az első Vic, akit saját bevallása szerint "a körülmények kényszerítettek arra", hogy megírja:

A kisvárosi barátnő

A kisvárosi barátnő jellemzően kisvárosból való. Ami önmagában nem is lenne baj, de a modoros kisvárosi lakosok kisebbségi komplexusát is magával hozza. Azaz, a viccet nem érti, rögtön magára veszi, és azt hiszi, hogy a barátja, (bocs, pasija) haverjai utálják őt. Ha nevetnek valamin, akkor nyilván rajta. Társaságban 10 percenként beszél valami kisvárosi barátnőjével, akinek büszkén ecseteli, hogy most épp városban van, nem ér rá, de holnap úgyis megy haza a pasijával, mert otthon segíteni kell a medenceépítésben.

Mióta összejött a pasijával, azt teljesen megváltoztatta. Az addig technót hallgató srác először csak a pop dalok felturbózott változatára szelídül, később Flipper Öcsit és társait hallgatja, de MC Hawert utálja, mert az túl kommersz. Este 10 vagy maximum 11 körül haza kell menni, mert holnap korán kelnek, mennek medencét ásni ugye. Vagyis csak a pasija, a kisvárosi barátnő addig más kisvárosi barátnőkkel talizik és a jól megszokott fodrászukhoz, mennek. Ha viszont nem lövik fel a pizsit, akkor a kisvárosi barátnő hajnali 4-kor még maradna egy kicsit a buliban. Ilyenkor elég szimpatikus tud lenni, még akkor is, ha a pasijával a vécére is együtt mennek, mert ennyire nagy a szerelem (bár mindig veszekednek valamin), teljesen összenőttek. Ha véletlenül külön kellene tölteniük egy kis időt, akkor negyedóránként megcsörgetik egymást, jelezve, hogy gondoltam rád. Rosszabb esetben beszélnek is hosszú perceket, mert ingyen van, hála az akciós/opciós telefonos szolgáltatásnak. A sör meg megmelegszik.

Érdekes jelenség az, amikor több ilyen pár van együtt, néhány haverral. A két kisvárosi barátnő ilyenkor egymás közelében ül, és sűrűn kibeszélik a pasijukat, akik ha a társaságból más csajokkal is beszélgetnek, akkor diszkréten félrehívják őket, és a huszáros, beszéljük meggel indított mondat után, féltékenységüknek hangot adva, letolják kedvesüket. Csocsóban a két pár egymás ellen játszik, a gólok után rövid csókok csattannak. Olyan nincs, hogy a pasi csak a haverjaival játszik, nélküle. Ha az egyik pár indulni készül, akkor feltétlenül követi őket a másik is, mert a kisvárosi barátnő nem akar egyedül maradni.

Iwiw adatlapon mind a kettőjüknek ugyanaz a profilképük, jellemzően ölelkezős, csókolózós, tengerpartos, nagyon szeretjük egymásosos. Naplemente vagy koktél kötelező. Ezen kívül van egy olyan mappa, ahol még több hasonló képben gyönyörködhetünk, olcsó, telefonos sablonkerettel megbolondítva.

Hát nem lehet könnyű. Legjobb a "beszéljük meg".

Hamarosan folytatjuk.

63 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.28. 15:25:26

Ja, hogy azok telefonos sablonkeretek? Sose tudtam beazonosítani. Én olyat láttam wiwen, hogy kisvárosi csaj kisvárosi párjával ketten kék keretben, piros keretben, pöttyös keretben, virágos keretben, csíkos keretben. Mindegyik kép teljesen ugyanaz volt, de legalább változatos címet adtak neki: Picimmel, we.jpg, Szerelmemmel, mi volnánk...
A csókolózós képek hogy készülnek _nagy általánosságban_? Havert kérjük meg, hogy csattanáskor kattintson, vagy azt az egyik csókolódzó fél lövi el, kicsit felülről, kartávolságnyira, kamerát az eksönre zúmolva, hatodszori próbálkozásra?

El Topo (Sgt. Elias) 2009.09.28. 15:27:41

Nincs iwiw regem, modoros-e vagyok?
Facebookos sincs, mielőtt még...

balra 2009.09.28. 15:34:12

"A sör meg megmelegszik."
Legnagyobb.

a Bloom 2009.09.28. 15:34:20

@El Topo (Sgt. Elias): Ez olyan (modoros) komment volt, mint amikor en irom mindenhova, hogy nincs TV-m. De jo nekem, mar itt is megvolt. :)

Blackrock (törölt) 2009.09.28. 15:39:16

"A kisvárosi barátnő jellemzően kisvárosból való".

örök igazság.:)

Blackrock (törölt) 2009.09.28. 15:41:05

de speciel azt én sem tudom, hogy ez mitől "kisvárosi" barátnő...

BUNKÓ 2009.09.28. 15:43:49

A csocsós részt én is tapasztaltam. Soha egyik se tud erőset lőni, mert törékeny kislányok. Bemutatnám őket a csákánynak...

balra 2009.09.28. 15:54:40

Meg a baj az, hogy minimális szexuális kulturájuk van. Már ha van.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.28. 16:13:27

@balra: Nem mindig a hangszert kell szidni, ha a zenész hamisan játszik! ;)

Tromb 2009.09.28. 16:22:49

Jópofa, de a medencés esettől eltekintve mitől kisvárosi?

Balance Of Power 2009.09.28. 16:24:29

Lesz cimlap? 300 komment alatt nem kellene megallni. De most ez nem olyan, mint a Macs volt? Kisse onismetles, de ettol fuggetlenul remekul szorakoztam.

virágelvtárs 2009.09.28. 16:24:38

A kisvárosi barátnő, ha kisvárosi, és másik kisvárosi, rendkívül büszke a kisvárosára, akármilyen koszfészek, plána, ha más városiak/kisvárosiak szidják, vagy a saját kisvárosukat dicsérik. Persze tudja, hogy koszfészek.
A kisvárosi barátnővel pedig távollétében FERGETEGES SMScsatákat illik vívni. Éjszaka rácsörögni, mikormár... hihi, de izgi, mikor már mindenki alszik....

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.28. 16:38:47

Magyarországon szerintem amit nagyvárosnak hívnak, az a kisváros, ami meg hivatalosan kisváros, az falu. Persze mindegy.

@Balance Of Power: holnap kora reggelre tervezek egy hatalmas volumenű (saját) posztot, ha az kikerül a címlapra, hazavisszük a bankot, húszezer komment.

cd-r 2009.09.28. 17:12:00

a kisebbségi komplexustól eltekintve ilyenek mindenhol vannak szerintem, gondolom a poszt írója ismert 1 azaz egy ilyen csajt és róla mintázta. jöhet a következő poszt, ez kamuszagú volt.

cd-r 2009.09.28. 17:15:07

geyébként a kisvárosokban, falvakban élők részéről sokszor teljesen jogos a kisebbségi komplexus, ma pl lementünk a kollégákkal emlóügyben egy kisebb városba, kedves munkatársaim úgy beszéltek az ottaniakkal kb, mintha a busmanokhoz látogattunk volna. nagyon égtem velük.

IndaMuncher 2009.09.28. 18:46:40

@virágelvtárs: Nem csak a kisvárosiak... Lehet én idősödöm, de pl tegnap is a vonaton elsőre értelmesnek tűnő egyetemista picsa szájából ilyet hallani, hogy, "mocskos nyíregy, csak nézz ki az ablakon" már nagyon óvodás.
Oké lehet itt-ott tényleg másabbak az emberek, de erről kurvára le kéne már szokni szerintem...

Amúgy a poszt _nekem arról szól_ hogy viselkedik egy überlúzer alacsony önbizalmú csaj társaságban, nem feltétlenül egy kisvárosi.

Vic_ 2009.09.28. 18:54:43

Hali!

A posztot én küldtem. Először is köszi Modor Tibi hogy kiraktad.
Másodjára nekem attól kisvárosi, hogy én főleg ilyen csajsziktól láttam ezeket. Nem, nem vagyok pesti, "vidéken" lakom.
Egyébként meg lehet F.House-nak van igaza; alacsony önbizalmú csaj társaságban, nem feltétlenül egy kisvárosi.

sorica123 (törölt) 2009.09.28. 19:18:20

@HRita: pont úgy készül a csókolózós kép, ahogy mondod. És jó, ha nem röhögi szét a szitut... vagy ennyire nem látja magát kívülről.
@F.house: khm. Szegénykém. és hova ment, a lelkem Kelet felé vonattal? Londonba? Mocskos Nyíregy ám a kiskutyája valaga...:))

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.28. 19:52:27

@sorica123: De gondolom azért az ilyen képek felső korhatára 16 év. Vagy túl naiv lennék? :)
Én ezt a kisvárosi barátnőt sem nézem többnek maximum 20-nál, utána már _megszokik_ Bépesten, lecseréli a kisvárosi fickót egy bépés srácra. Az önbizalmának bizonyára jót tesz majd a tősgyökeres fővárosi, és idővel csillapodnak a modoroskodások.
Viszont a féltékenységi jelenetek nem változnak. Az ilyen "amíg az én fiúm vagy, más csajokra rá se nézhetsz"-letolásra már 15 évesen is képesek a lányok, és ezt idővel, érett nőként csak tökélyre fejlesztik, hogy még hatásosabb legyen :)

sorica123 (törölt) 2009.09.28. 19:57:25

@HRita: a csókolózósaké...?? Hát azért nem tudom... vagy a szétröhögöttekre gondolsz?

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.28. 20:11:13

@sorica123: Négyszer ugrottam neki, mire sikerült kiolvasnom ezt a csók... szót. A szétröh.... is ütős. Még ilyen szavakat! :)

Különben, igen, arra és nem amarra gondoltam, de ez a poszt _szempontjából végülis lényegtelen_ :)

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.28. 20:17:53

@cd-r: Kíváncsi lennék egy ilyen olvasói levélre is, a másik oldalra: ha a budapesti faszagyerek lemegy falura=neki Székesfehérvár is falu. Legdurvábbja MINDENKINEK köszön, mert hallotta, hogy azt úgy szokás. Próbálja átvenni a ritmust, de nagyon nem megy neki.
Aztán a másik, aki látványosan szenved még az egy falun töltött naptól is: az ipodját böngyörgeti, meg a 3G-s mobilját. Visz zseblapostévét is, és lezser zakó-lengatya-lacoste cipőben rója az utcákat. Nem köszön. Vissza se.

sorica123 (törölt) 2009.09.28. 20:36:52

@HRita: Arra és nem amarra. Köszönöm:))) Gurulok.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.28. 20:37:33

@cd-r: Kíváncsi lennék egy olyan olvasói levélre, ami pont ennek az ellentétéről szól. Amikor fővárosi faszagyerek lemegy falura=neki Székesfehérvár is falu.
Egyik fele MINDENKINEK köszön, mert úgy hallotta, hogy vidéken az a szokás.
Ha valóban kis településre megy, próbál elvegyülni, esetleg valami kurvára oda nem illő dialektussal erőltet: Borsodban szögediessen beszél.
A másik fajtája meg csak kényszerből van falun, és ezt érezteti is a bennszülöttekkel: feltűnően az ipodját és a 3G-s mobilját böngyörgeti, zseblapostévén filmet néz, a hanyag elegancia jegyében lezser zakó-élre vasalt lengatya-Lacoste cipő párosításban vonul végig az utcán. Senkinek nem köszön. Vissza se.

sorica123 (törölt) 2009.09.28. 20:40:01

@HRita: na igen. Kicsit rettegtem ezektől a sztereotípiáktól vidéken anno. De nem kell strapálni magad, udvariasnak próbáljon lenni az ember, aztán ha pl a városias cucca miatt ráismernek, hogy nem ottani - hápf. Nem baj az, csak hülyének/nagyképű városinak/tápos csirkének ne nézzenek. Az viszont nem a ruhától/megkésett köszönéstől van.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.28. 20:41:09

@HRita: Gyáj, ha elsőre nem lett volna egyértelmű... A hülye várakozási idő. Nézzétek el nekem :)

sorica123 (törölt) 2009.09.28. 20:41:28

@sorica123: apropó én Erdélyben voltam bajban. Még ha pestinek néztek volna... de amíg ki nem nyitottam a számat, nem ám pestinek néztek:)))

bekbórd! 2009.09.28. 20:48:56

Ez most mi? Azzal indul a poszt, hogy kisvárosi a csaj. Aztán az jön ki belőle, hogy wcre is együtt megy a barátjával. Mi köze a 2-nek egymáshoz?

sorica123 (törölt) 2009.09.28. 20:54:42

@bekbórd: práhtikusan nem sok:) valami van, de hát ez egy alap személyiségbeli furaság, hogy van, aki a szerelem alatt azt érti, hogy spaklival se lehet lefeszegetni az emberről. Van rá egy bélásom, hogy New Yorkban is van ilyen:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.09.28. 21:11:18

kissé reménykedem benne, hogy a poszt nyomán kialakul egy böpest kontra vidék meccs, amiben elköphetem, hogy "debasszameg budapest akkor is pestnek lesz nevezve, nem mert bunkó vagyok, és nem tudom, hanme mert normál ember rövidít":)

sorica123 (törölt) 2009.09.28. 21:14:32

@vészmadár (pica pica): Budapest nevét csak az ezredforulón ájlávbudapesten és mundruczókornélon szocializálódott egyedek szavalják végig. Pest az Pest, nyilván ha budai helyszín akarok mondani, Budát fogok mondani. Pökk:)

Tromb 2009.09.28. 21:48:17

@vészmadár (pica pica):

A Pestezés a budapestiek, különösen budaiak agyának felbaszása végett is jó dolog.
Pl. egy fehérvári ritkán hiányolja a Székes előtagot.

raoul_duke 2009.09.28. 23:09:22

@Tromb: mivel a szék, székelés megfelelő szövegkörnyezetben szart/szarást jelent, ez egyáltalán nem csoda.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.28. 23:48:43

@vészmadár (pica pica): @sorica123: @Tromb: ajjaj, fizetett provokátorok! Pest az tényleg Pest. A Móricz Zs. körtér viszont nem Pest. :P

Jó, hamarosan lesz lakótelepes poszt + a pestiek egy jellegzetes kasztja, de ennél többet nem árulhatok el...

Tromb 2009.09.28. 23:51:01

@raoul_duke:
A székes viszont a legritkább esetben jelent szarost/szaróst.

A mosonmagyaróvárit is említhettem volna, ők valószínűleg külön meg is köszönik ha tömörebben emlegeted szűlővárosukat.

Tromb 2009.09.28. 23:58:27

@Modor Tibi:
Pest az, csak mesziről kell nézni.
Én például a fővárostól 100 km-re már pesti vagyok, pedig amúgy budaörsi. Most minden alkalommal tartsak földrajz órát, vagy sértődjek meg? Inkább leszarom, ilyen apróságon kár rugoznóm.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.29. 00:07:42

@Tromb: ááá, én örökké folytatni fogom a rambóskodást tökegyedül.

Ahogy Bukarestet se hagynám rá senkire külföldön, és a perzsának is elhiszem, hogy nem arab. Meg hogy a vidéki nem = paraszt :))

Tromb 2009.09.29. 00:15:48

Én Bukaresten is röhögök az utóbbi időben.
Persze Rambókra szükség van, kitartás!

raoul_duke 2009.09.29. 00:16:27

@Modor Tibi: mi a perzsa, ha nem arab?

@Tromb: jaja, értem ám, miről beszélsz. Füred, Újváros is ilyen pl.

szliper 2009.09.29. 01:14:00

"Ha véletlenül külön kellene tölteniük egy kis időt, akkor negyedóránként megcsörgetik egymást, jelezve, hogy gondoltam rád." :))
Azt hittem, hogy ez csak az egyik ismerősöm sajátossága!

hatja 2009.09.29. 05:54:22

én semmirekellő, öntelt pestiként értem a posztolót :) nekem a törtető falusi leány sava-borsa volt meg

Balance Of Power 2009.09.29. 09:02:09

@HRita: Valoban jo lenne egy bp-ieket videki szemmel kicikizo poszt.

@cd-r: Ez a komplexus-dolog tipikus "tyuk vagy a tojas"-tortenet. Neha tele van a f@xom ezzel. De a kedvencem az a videki, aki Pestre kerulve nezi le a videket.

drani 2009.09.29. 10:08:34

és mindenhol van PESTIBUSZ

lr 2009.09.29. 11:59:52

@aya_nielsen: +1.
(Formailag talán másképp, tartalmilag azonban így fogalmaztam volna.)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.09.29. 13:53:25

Nagyon betalált a poszt, rengeteg ilyen párt ismertem a Nyerges-Dorog-Egom aranyháromszögben.

Dr. No 2009.09.29. 16:37:19

Egyik haverommal mikor voltunk Erdélyben, utána visszahallottuk, hogy milyen bunkó pestiek voltak itt látogatóban Gyergyóban, volt pofájuk azon poénkodni, hogy errefelé (t.i. Gyergyóban) mindenki jellegzetes rövid bőrdzsekiben járkál, arról lehet őket felismerni.

Egyébként akik a szóbeszédet visszahozták, bőrdzsekit venni utaztak Pestre.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.09.30. 10:25:06

@cd-r:
A "pestieknek" meg van a véleménye a buta vidékiekről, a "vidékieknek" meg a bunkó homo urbanus pestiekről...:)
Örök ellentét.:)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.09.30. 10:28:50

Hát, ez mellétalált rendesen...

Bár ismerek ilyen típust, igaz, az pont nem kisvárosból való.
Látogassatok el egyszer egy igazi kisvárosba. Ott nincs ám pláza, hogy a lányok nagyvonalúan és törékenyen shoppingoljanak folyton...

Nyomják a csocsót meg a biliárdot.:)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.09.30. 10:31:04

@hatja:
Na igen, a törtető falusi lány, így ötös!

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.10.01. 09:50:11

@HRita:
Nekem az a kedvencem, amikor kiderül, hogy melyik 100.000-es "nagyvárosból" származol és megkérdezik, hogy ismered-e X.Y.-t!?
Pl. ezt a rádiókban is simán nyomják a műsorvezetők, az "államiban" is...
Jaa, tényleg ismertem onnan valakit, nem ismered?

Hát nem.:)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.01. 13:10:15

@Rosa Rugosa:

tőlem a vidékiek szokták kérdezgetni, hogy ismerem-e a haverjukat, aki szintén Pesten lakik :)

szeme közé, laposan! 2009.10.02. 20:20:32

Ilyen csörgetgetős szobatársam nekem is volt az egyetemen - a végére majdnem megöltem. Természetesen a kisvárosi barátnőjével csörgetgették egymást szűk 10 percenként. Vizsgaidőszakban a vizsga után pont annyiszor, ahányas lett a dolgozat...

IndaMuncher 2009.10.05. 12:52:53

@Rosa Rugosa: Na tessék , pontosan így van, én egy 10000-es kisvárosból származom, de amint találkozok egy iylennel, kapásból első kérdés, hogy ezt, meg azt ismerem-e. Hát, anyádat.
@szeme közé, laposan!: Oh My Fucking God!!!

nyílméregbéka 2009.10.07. 10:06:21

@Balance Of Power: én azon mosolygok, amikor a Pestre feljött vidéki szidja Pestet, hogy milyen egy rémes város... Hát akkor minek jött ide?
(De vissza nem megy, mert, mert. Itt több a pláza!)

@sorica123: tőlem pápai haver kérdezte egyszer:
- Te mindig Pesten laktál?
Én meg:
- Nem, gyerekkoromban Budán.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.07. 10:20:52

@nyílméregbéka: végre egy normális ember ;-))

Legjobbak a gyűlölködő szövegek, "ha tudnád, mennyire gyűlölöm ezt a sok tahót reggelente a dugóban, a kutyaszart, ezt az egész szemétdombot, de hát mit csináljak, itt van munka".

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.07. 19:01:18

@Modor Tibi:

Nem értem, hogy mi a bajuk, én szeretek itt élni. Inkább csak nem kéne kocsival járniuk. (Miért van az, hogy az autóval utazó emberek 90%-a kifordul magából vezetés közben, és úgy üvöltözik, mint valami vadállat?)

cd-r 2009.10.08. 13:08:45

@nyílméregbéka: aha, hát nyilván a vidékieket az a sok színpompás pláza vonzza elsősorban a fővárosba :D
véletlenül sem az, hogy a 150ezres városukban 3 év alatt nem sikerült elhelyezkedniük, vagy egyéb mellékes kis faszságok.

LyukasBogrács 2009.10.11. 10:43:34

Emlékszem, amikor az első munkahelyemre kerültem, külön brancsot alkottak a vidékiek (ők voltak többségben). Péntekenként sporttáskával, hátizsákkal jöttek dolgozni, benne a szennyessel, WestEnd-be, később Aréna Plázába, Zara-ba jártak vásárolni.
Lakóhelyük eleinte ALBI, később LAKÁSOM (a birtokjelzőt soha le nem hagyva).
Nyelvezetük egyszerű, lendületes, amibe óhatatlanul is becsúszik egy-két tájszó vagy angol szó, rosszabb esetben a kettő együtt.

Persze egyikük sem szerette ezt a várost.

Aranyosak voltak.

cd-r 2009.10.11. 14:09:21

@LyukasBogrács: nálunk (vidéki egyetemváros) kb ugyanennyire tipikusak a budapestiek. pénteken és vasárnak húzzák maguk után a kis kerekes bőröndkéjüket, sállal a nyakukban túlméretezett napszemüvegben csoportosulnak a vasútállomáson, laptop odanőve a hónaljukhoz. a városban kizárólag az egyetem épületeinek 500 méteres körzetén belül találkozni velük, távolabbra nemigen merészkednek.
a város szórakozóhelyein soha nem bukkannak fel, kizárólag a külön nekik szervezett rendezvényeket látogatják, ellenben az egyetem környékén járó közlekedési eszközökön mozdulni nem lehet a tatonka hátizsákoktól. default a magukra erőltetett szenvtelenség, ami max akkor törik meg, mikor a jozsókáék a térről 6an megtalálnak egy ilyen brancsot és 20 mp leforgása alatt megszabadítják őket fél doboz cigitől meg 400 ft-tól.

lombardo 2010.05.31. 19:48:08

@LyukasBogrács: Ilyen kollega nekem is volt, egy idő után kicsit átragadt rám is a Szeged környéki tájszólása ("mögpróbáltam"), legalábbis véletlen majdnem én is úgy mondtam valamit. Plázába járt ő is ruháért, mondjuk nem a Zarába, de kinyílt előtte a világ, az biztos. Persze naivan be is tudott dőlni dolgoknak. Amikor meg ruhákról, anyagokról és árakról beszéltem neki, már egyből "stylist" lettem a szemében. :)

Egyébként engem nem kisvárosiakra emlékeztetnek az ilyen csajok. Inkább agglomerációs feelingem volt olvasás közben. Bár amúgy igaz is lehet.

A Tyne folyó déli partja 2010.05.31. 22:56:07

@cd-r: kicsit későn szólok hozzá, de ugyanezt tapasztaltam én is a saját szülővárosom egyetemén, nem feltétlenül pestiektől, elég volt Hajdúakárhonnan jönnie, (a Dunántúlra), h. azt higyje, h. én lustaságból várok tíz percet a buszra, ugyan már, hazaértem volna ennyi idő alatt. mivel ő csak az egyetem-város közepe-buszvégállomás kört ismerte, nyilván azon kívül nem is laknak...vagy mikor tesóm volt évfolyamtársa egyik évben kiköltözött a város szélére az egyetem szomszédságából, és közölte, h. ó, hát csak öt perccel előbb kell kelnie, h. beérjen. ja, aha...
süti beállítások módosítása