Méghozzá a németül büszkén nem tudó. Persze most már a magyar lakosság többsége tényleg nem beszéli a nyelvet, de azért nem volt ez így mindig. Nehéz elképzelni, hogy míg Budapest lakosságának 40%-a az 1800-as évek végén német anyanyelvű volt, a németnyelv-tudás mára szinte kizárólag az iskolai órákból, külföldi tanulmányi ill. munkatapasztalatokra épül - leszámítva azt a kevés, újonnan ideköltözőt (ilyen Nyelvész Józsi haverja, a Siegfried is) vagy a nemzetiség tagjait.

Bár a 70-es, 80-as években az NSZK-NDK-Ausztria-Svájc irányából érkező fizetőképes tömegek, majd a Huma- ill. Shopping City felé irányuló bevásárlóturizmus miatt egy ideig újra érdemesnek tűnt megtanulni Nena és Goethe anyanyelvét, ez a trend mára - az anyanyelvi beszélők sajátságos szégyenérzete miatt is - a múlté.

Ezt a tendenciát követik a németül tudatosan nem tanulók, tudni-érteni nem akarók is. Lehet, hogy volt német- vagy olaszórájuk az iskolában, de az nekik csak egy tantárgy volt - nem buktak meg, teljesítették. Ők általában csak angolul tudnak (azt se túl jól) - esetleg még a dallamos spanyol, francia vagy a "hatalmas lehetőséggel kecsegtető" kínai iránt érdeklődnek, a többi elhanyagolható. A regionális hagyományok, értékek teljesen hidegen hagyják, egyetlen szomszédos ország nyelvét sem érzi arra méltóra, hogy foglalkozzon vele: a kassai szlovákkal, a bécsi osztrákkal, a spliti horváttal mind angolul próbál szót érteni.

-Á, figyelj - 92-ben jártam pár hónapig némettanfolyamra, de egy rakás szar ez a nyelv. Egyrészt szerintem kurvára ocsmányul hangzik, ilyen cvincig-zvanzig, másrészt a nyelvtan meg a ragozások iszonyatosan nehezek - nem beszélve a névelőkről. Mire bebiflázod, kihullik a maradék, megőszült hajad is. Semmi logika nincs benne, de abszolúte. Ők se tudják rendesen - nem beszélve a dialektusokról: a müncheni bajort is feliratozzák a berlinieknek és vicaverza, mert különben nem értenék meg egymást.

És a németeket is utálom, még azért mindig bennük van az a felsőbbrendűségi tudat, bármit is mondanak. Idejönnek a Balatonra, és azt hiszik, hogy minden övék. Isznak, pofáznak a vörösre égett fejükkel, kurvára lenéznek minket.

Meg hát egyetlen idegen nyelv létezik, amit érdemes egyáltalán megtanulni: és ez az angol. Én elvből csakis az angolt használom, bárhová is megyek. Még a köszönömöt meg a jó napotot is, leszarom. Nehogy már azt higgyék, hogy megpróbálok ott puncsolni bárkinek is. Hi, sorry, thanks, can I have.

A németül nem tudó külön vigyáz arra, hogy minden német szót következetesen rosszul írjon: ezzel is érzékeltetve, hogy ő külsős. Mattheus, Shengen, Übermench, Auswitz, Wermacht. Nietzschét már nem is említem meg, mert az tényleg nehéz.

Szuper angoltudását úgy próbálja érzékeltetni, hogy a németes neveket is angolosan ejti - holott a darabos magyar, fonetikus kiejtés közelebb állna a helyeshez. Így legalább - azt hiszi, hogy - közép-kelet-európaiságát továbbra is jótékony homály fogja fedni. Persze nem.

A németül büszkén nem tudót sokszor valamiféle beképzelt, igazoltnak látott kisebbségi komplexus hajtja. Gyakran színösszetétele és arcberendezése miatt gondolja úgy, hogy "őt lenézik", pedig leginkább igénytelen öltözéke és frizurája miatt fogják először belőni származási helyét - ami miatt pl. Londonban, ha tehetné, meg inkább németül próbálkozna...

Fazit: Magyarországon és a régióban még mindig (persze csakis az angol után) kiemelkedő közvetítő szerepet tölt be a német - kulturális, történelmi hátterünk, és az itt élő nemzetiségek miatt pedig nonszensz és arrogáns egy szintre hozni bármilyen más világnyelvvel, hiszen itt még ma is természetes közegében létezik.