Olvasói rovat - A modoros táncházba járó

2010/05/18. - írta: Modor Tibi

Annyit kérek, hogy ha kiteszitek, mindenképpen álnévvel. Mert a néptáncos bosszú olyan, mint a Blöffben a cigány bosszú... Elég kellemetlen. Mondjuk legyen Muddy az álnév. 


 

A modoros táncházba járó

 

A házigazda:

Érkezését igyekszik nagyon látványosan tenni: Egy hangos Adj' Isten!-nel vagy egy vőfélyköszöntővel kezd (Áldja meg az Isten e háznak az urát, vigye el a gondját, sok-sok búját, baját!). Ezt követően már énekli is aktuális nótáját és odafurakszik a zenészek elé, akiket puszival köszönt. Az elejétől a végéig uralja a bulit, nótát rendel, 100 fogas mosollyal csapásol, és minden lányt megtáncoltat. Egy szóval: házigazdáskodik. Ha ereje engedi, a szünetben énektanítást szervez és elsőként hoz bort a zenészeknek. A zsebében lévő kisüstivel szíve szerint végigkínálná az egész társaságot. Ha pálinkája engedné, ezt meg is tenné, mert a jelenlevők közül mindenkit ismer. Hisz abban, hogy a jó a pálinkát az ereje, nem pedig az íze határozza meg ("A sógoromé 52 fokos, de ez megvan legalább 56-57 fokos is"). Ha meghallja, hogy valakinek születésnapja van, elénekelteti a "Sok Szent István napokat vígan megélhess" kezdetű evergreent. Gyakran kalapban jön vagy pitykés mellényben, kalotaszegi bulykában, de a flaneling is jellemző.

 

A bemutatózó:

Nem azért táncol, mert szereti, hanem azért, mert a néptánc egy értékes dolog, és nagy hagyománya van. A táncház alatt igyekszik bemutatni minden olyan figurát, amit aznapra megtanult Martin György türei gyűjtéséből. Ő a szünetben is ott gyakorol valamelyik sarokban, vagy elszánt arccal siet valahová. Ha elnyúlik a szünet, összeállít egy kalotaszegi legényes koreográfiát újdonsült barátaival. A táncház számára inkább továbbképzés, mintsem szórakozás, hiszen itt elleshet másoktól néhány új figurát. Tánc előtt rendszeresen bemelegít, hoz magával törölközőt, váltásfelsőt és ásványvizet.

Valójában nem is táncos, hanem olimpikon, aki a teljesítményre megy. Ezért lenézi azokat, aki “csak úgy” táncolnak. Barátnője nincs, de mindig talál társat a tánchoz - bár ezeket a partnereket inkább tárgynak tekinti. Beszélgetni, ismerkedni tánc közben? Soha. Első a tánc. Mivel hozzászokott a magnós gyakorláshoz, a zenészeken szintén átnéz.

 

A profi:

Jellemzően valamelyik nagy, profi néptáncegyüttes tagja (Állami, Honvéd). Táncházba nem táncolni, hanem kritizálni jár. "Ügyes az a gyerek, de nem emeli elég magasra a lábát. Egy év balett jót tenne neki." Élvezi, hogy tudják róla, hogy ő profi, ezért amikor beáll táncolni, azt valóságos kegynek tekinti. Amint táncolni kezd, azonnal bemutatózóvá válik.

 

A piás jófejkedők:

Gyakran külföldiek vagy valakinek az osztálytársai, akik véletlenül tévedtek a táncházba. Általában semmi közük a tánchoz, csak magukat szórakoztatják. Úgy érzik, vicces, ha bután ütögetik a lábunkat vagy, ha magas hangon sipákolva csujogatnak. Ők a bemutatózók ádáz ellenségei.

 

A béna:

Arról lehet megismerni, hogy egy, a táncháztalálkozón vásárolt, megsárgult erdélyi inget visel és ül. Sokat ül. A kocsmában senkit nem ismer, mivel maga nem iszik, így a tánctéren üldögél, hátha felkéri valaki. Táncolni csak kicsit tud, azt is rosszul. Ezért persze nem kéri fel senki. A körtáncokba viszont azonnal beáll (ezért is szereti a moldvait), egészen addig, amíg az ismét párosra nem vált. Ilyenkor zavartan tekinget jobbra-balra, majd visszaül a büfében vásárolt zsíroskenyere mellé.

Mivel magában érkezett - főként ismerkedési szándékkal - igyekszik úgy tenni, mintha csinálna is valamit és nem csak ülne: plakátot olvasgat, följegyzi a noteszébe a következő táncház időpontját, nézegeti a belépőjegyet, mosolyog. Ha valaki megszánja és felkéri, bár mindent belead - vagy tán épp ezért - biztos, hogy elesik, rálép a párja lábára, vagy egy olyan figurába bonyolódik, amit látott valakitől, és azt hitte, hogy el is tudja táncolni. Persze nem tudja. Ilyenkor fölfelé nézve izzad, és kipirult arccal még egyszer megpróbálja.

 

A kocsmázók:

Már ittasan érkeznek, és általában hoznak is magukkal egy kis hazait. Ki sem mozdulnak a kocsmából, sőt külön bulit szervezve énekelnek, dáridóznak, mindezt kifejezetten hamisan, és lassuló, elnyújtott ritmusban. Repertoárjuk a népzene "börtön ablakaira" korlátozódik. Barátkozó típusok. Gyakran azt is magukhoz ölelik, akit nem ismernek. Ezt a bakit egy ingyenpiával ellensúlyozzák. Gyakran csatlakozik hozzájuk a házigazda is, de csak addig, míg saját nótáit elénekheti. Ilyenkor a többiekre a csodáló szerepet osztja.

A kocsmázók a tánctérre csak akkor mennek be, amikor megszólal a mezőségi. Ezt egyrészt azért teszik, mert a mezőségin kívül csak koreográfiákat ismernek, másrészt, mert zár a büfés. A táncház végeztével gyakran hőbörögnek: "Ennyi vót, gyerekek?! Hát, még most kezdtünk beindulni! Naaa, Lacikám! Még a "Székelyföldi összeállítás" belefér! Nem? Hááát... Akkor iszunk tovább!"

 

A hívők:

Középkorú, első generációs táncházasok vagy idős bölcsészek. A táncház nagyrészét nosztalgiázással töltik a régi Sebő táncházakról, az első erdélyi utakról ("amikor még nem lehetett menni") vagy az első Téka táborról. Az aktívabbak politizálnak vagy egy moldvai csángókat megmentő alapítvány ügyén dolgoznak. Gyakoriak közöttük az önjelölt etnográfusok is: "Hallgasd meg ezt a zenét! Tiszta Kelet. Ne mondja nekem senki, hogy a finnektől származunk..." Szeretnek erdélyi tájszóval beszélni ("Hejsze, tik szép fejérnépek! S há, mié nem mentek sifitelni?") vagy egymást bátyámuramozni. Általában ők sem táncolnak (esetleg a mezőségit), inkább a sztorizgatás alatt szép lassan bebasznak.

 

A felismerő:

A táncház nagy részét azzal tölti, hogy felismer embereket, akik ugyan nem ismerik őt, de így úgy érzi, hogy mégis: "Ott jön a Gönczi Zoli. Táncháztalálkozón ő szokta tanítani a felsőpatakit az ínyenc táncházban. Nagyon tud, állítólag ő a legjobb benne. Az meg ott a Kása Feri, aki Válaszúton nyomja a bonchidai anyagot. Azt mondják, hogy a Zoli bácsitól megkapta a teljes 72-es román gyűjtés videóját. Ááá, és itt van Molnár Guszti is, aki egy ideig a Molnár utcában tanított. Nézd meg, milyen spiccel nyomja a legényest! Melyikbe is táncol? Azt hiszem, most a Honvédba, de előtte Vadrózsás volt. Ott aztán a Gulácsi Misi bácsi biztos nem kímélte... Cilika meg megint új brácsással muzsikál... Pedig a Dodi nagyon érezte a palatkait, de állítólag kiment németbe utcázni."

101 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GERI87 2010.05.18. 08:37:31

első:D
Egyszer az életbe...
na ehhez nem tudok hozzátenni sokmindent:)
Kisebbségi népzenét táncoltunk mi is anno de nagyon utáltam, főleg hogy nem voltam kisebbségi!
Igy azóta is nyomott hagyott bennem a dolog hogy asszimilálni akartak:D
Mintha egy szerémségi szerb gyereknek kéne magyar népdalokat énekelni meg táncolni, őrizni a hagyományt csak azért mer a faluja ahol lakik (amúgy semmi köze hozzá) anno 600 éve még magyar többségű volt..ble.

baby bee (törölt) 2010.05.18. 08:39:19

Gratula, igazi szociálpszichológiai leírás! Lehet, hogy sokaknak ismeretlen terület, de aki valaha járt a Molnár utcába magyar táncházba, annak mindenki ismerős lesz :)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.05.18. 09:25:31

Ebben én sem vagyok érintett, azonban a "felismerő" kategóriáért külön gratula! :) Ez nem is néptánc specifikus - az élet számos területén megtalálható, leginkább persze az üzleti világban:

Amikor két vadidegen ember nem tud miről beszélgetni egymással egy konferencia szünetében, akkor szokták elkezdeni a "ki kit ismer, illetve ki tud többet másokról" versenyt. Ahogy a posztban is nagyon találóan szerepelt, szigorúan becenevekkel!

"Ja igen, a Szabó Lacit ismerem, még az Erste-ben dolgoztunk együtt, hol is van most, ja igen, átment a CIB-hez, ühüm-ühüm.... Az ő kollégája most a Tóth Kornél, őt ismered?" stb-stb...

2010.05.18. 09:26:29

No ez jól meg van csinálva!

Sajnos ez kimaradt az életemből, de ismerek ilyen embereket.

Volt egy baráti család, aki elmesélte, hogy lányuk az esküvéjére a Netit kérte ajándékba (még akkor nem volt Kossuth dijas).
- ismerem - mondom- van tőle egy kazettám.

Annyira nem vagyok néptáncos fajta, hogy ezt aztán végképp nem nézték ki belőlem.

_UnderCover_ 2010.05.18. 09:45:44

Nem vagyok érintett, de REMEK KIS (!)írás.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.05.18. 10:19:01

@misbelief: jajaja, volt olyan, hogy rezesek beszélgettünk egy vidéki fúvóstalálkozón, csupa amatőr (köztük én) illetve néhány profi, aki nem a Metropolitanben vagy a Berliner Philharmonikerben csinált karriert. Utóbbiak arról beszélgettek, hogy mit csinál mostanában Hans Gansch (Wiener Philharmoniker, trombitás atyaúristen-főtitán), mindezt olyans hangnemben mintha a söré' elszalajtott ifjú kollegáról beszélgetnének.

totyizselé 2010.05.18. 10:33:35

Nem vagyok érintett a témában,de a poszt remek!
Ízig-vérig modoros,ami nekem,a csendes olvasónak már hiányzott:)
Klasszikus:)

Bettie Page · http://90es.blog.hu 2010.05.18. 10:42:00

hahaha kurvajó poszt. én meg a vadrózsás kocsmázó voltam.
ciki nem ciki, a poszt minden szava igaz:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.18. 10:50:10

Kellemetlen emlékek jönnek föl.
Egyszer voltam Ürömön egy országos népitáncos találkozón. Úgy megvertek, hogy szabit kellett kivennem, mégse úgy menjek dolgozni, mint akin átment egy vágtató ménes.

Styxx 2010.05.18. 10:51:21

Hejsze, de jó lett!:-)
Életemben ha ötször voltam táncházban, de így, hogy Sárossy, pardon Muddy, mint Bartók és Kodály a két remix király egy bokrétáscsokorba gyűjtötte a típusokat, már mindent tudok:-).

@misbelief:
Igen, bárhová vetődsz, IT kongresszusra (ne tudd meg, amikor a Steve Jobsal bekáfáztunk a Las Vegas-i vásáron), gang-bang kasztingra (aranyapám, én meg a Rocco nem semmi, ahogy kidekoráltuk a Moniq-ot, aki akkor még nem is volt ilyen betegesen egyszálbél, meg a Vad Katit) püspöki konferenciára (nicsak a Ratzinger Jóska, mintha tegnap lett volna, amikor a Melki Apátság környékén oltári nagyokat gyalogtúráztunk) a kávészünetben még bele se harapsz a pogácsádba, már ott terem egy mindenkit ismerő bennfentes, aki a válladat ütögetve sztorizgat.

Styxx 2010.05.18. 11:00:15

Blogmotor, hagyd el a tánctermet! Hejsze, hát elnyelted a kommentem!
Nagyon jó poszt, gr.
@misbelief:
Igen, bárhová vetődsz, pl. IT. konferencia (ne tudd meg, amikor Steve Jobsal bekáfoltunk a Las Vegas-i vásáron) gang-bang kaszting (aranyapám, amikor én meg Rocco kidekoráltuk a Monique (akkor még nem volt ilyen betegsen egyszálbál) meg a vad Katit) püspöki konferencia (nicsak, a Raztinger Jóska, mintha tegnap lett volna, amikor oltári nagyokat gyalogtúráztunk a Melki Apátság környékén) a kávészünetben még az első pogácsát se burkolod be, máris egy ilyen öblöshangú bennfentes sztorizgat a füledbe és közben meg bószen vállon vereget.
@El Topo (Sgt. Elias):
Topo, b+, te még a táncház mozgalmon belül is külön típust képviselsz:-)

Mitya Ivanov 2010.05.18. 11:15:47

ez azért jó, mert a kispályás focis és a meccsrejárós posztokkal rokonítható a szereplőgárda.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.18. 11:17:58

@Styxx:

Valójában én nem voltam táncos, csak több barátnőm, iletve barátom.
Szóval volt ott egy kis félreértés, aminek során az egyik haverom egyetlen ütéssel lerombolta a büfét, egyúttal jótékony eszméletlenségbe küldve a büfést is. És akkor nagyon megvertek minket a táncosok, pedig négyen voltunk, és én voltam a legkisebb, meg a leggyengébb. De a táncosok meg annyian, minta Vörös Hadsereg.

matteoo 2010.05.18. 12:05:01

rendben van a poszt. sokáig táncoltam én is, de a mezőségin kívül én is már csak koreográfiákra emlékszem, úgyhogy ilyenkor inkább iszom.

sorica123 (törölt) 2010.05.18. 12:09:39

@baby bee: hajj. Én emiatt nem járok magyar táncházba.
Balkánosoknál is van hasonló, de nem ennyire, inkább csak ahogy fáradnak az emberek, úgy kicsit manírosabbak lesznek. Meg ott inkább a bemutatózás/szezont a fazonnal keverés megy elég durván (haladás nélküli râcsenyica és társai:)).
Egy nagyon komoly felismerőbajnok néni volt viszont görög táncházban, na ő csúcs volt, okosított mindenkit, emlegetett 'a Vasziliszt', meg mindenkit, aki épp nem volt jelen...:D

rdi 2010.05.18. 12:10:14

Amire te gondolsz, az a bujka, és az pontos j.
Ami ly, az a pulyka, de nincs közük egymáshoz. :)

Amúgy király a poszt.

Az a jelenség nem tudom, hogy ismert-e, mikor megjelennek a táncházban két táncegyüttes táncosai, de egymással még véletlenül sem táncolnak, nem keverednek, tüntetőleg szeparálódnak, az egyik társaság a terem széléről vizslatja a másikat, ahogy azok táncolnak, megjegyzéseket tesznek rájuk. Majd megvárják, míg a másik társaság letakarodik a parkettről, addig be nem állnának, vagy megpróbálják letáncolni őket.

rdi 2010.05.18. 12:14:05

Azt nem tudom, miért van, hogy az ilyen táncházas, népitáncos, népzenész körökben a zene és a tánc szinte csak erdélyi lehet. A mezőségi, kalotaszegi, széki, székelyföldi stb., a népitánc és népzene itt kezdődik és itt is ér véget, más mintha nem is létezne, vagy csak nagyon lenézendő dolgok.

Kassian 2010.05.18. 12:19:49

Sosem értettem, hogy mi vesz rá embereket arra, hogy táncházba járjanak.:)
Amúgy jó poszt.

eastern sugar 2010.05.18. 12:49:56

@baby bee: húú basszus, ez a molnár utca, tényleg! ott volt az a fábián éva nevű csaj, nem? kábé öt éves voltam, de dereng hogy én is jártam oda. a poszt nagyon komoly, bár főleg topo tett hozzá s büfés sztorival szerény meglátásom szerint:)

Rod 2010.05.18. 13:04:50

ehhez nem lehet mit hozzátenni, zseniális lett! :D

IndaMuncher 2010.05.18. 13:58:04

@El Topo (Sgt. Elias): Aha, szóval a néptáncos reakció "kurva félelmetes akció."

Styxx 2010.05.18. 14:02:12

@El Topo (Sgt. Elias): @eastern sugar:
Ja, Toporól egy egész estés kalandfilmet kellene forgatni. Road movie sok-sok kocsmai verekedéssel Soprontól Záhonyig:-)
De, hogy beleonozzak az offomba, a poszt a büfés sztori nélkül is nagyon komoly.

Noked-Lee 2010.05.18. 14:10:12

hű, ez a mű-népiesség kikészít. jó a poszt!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.18. 14:11:47

@Styxx:

Na jó, azért Soprontól záhonyig nem vertek meg mindenhol.:) Volt ahol én győztem.
Majd egyszer elmesélem, mikor a kenus haverjaimmal megvertünk egy egész motorosbandát és még a motorjaikat is összeborítottuk.:)

Pocócicó 2010.05.18. 14:37:46

@sorica123: uhh, volt egy kolléganőm, ő járt anno görög táncegyüttesbe, kapom is a méleket, h gyere te is ide meg ide, ráismertem, tuti ő az "Egy nagyon komoly felismerőbajnok néni volt viszont görög táncházban, na ő csúcs volt, okosított mindenkit, emlegetett 'a Vasziliszt', meg mindenkit, aki épp nem volt jelen...:D"

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 14:38:28

sajnos én olyannyira nem vagyok ebben érintett, hogy meg is szeretném kérdezni: ez a TÁNCHÁZ most végülis mi? amolyan néptánc-diszkó? este van vagy délután? hogy kell ezt elképzelni?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 14:41:48

van olyan, hogy modoros táncgyűlölő? akkor arra beneveznék:)

mert én plö nevetségesnek találok minden táncot, a néptánctól a tangóig... baszdmeg, ha nem tudsz menni, ülj le, ne tántorogj, ha meg mozoghatnékod van, menj focizni vagy kosarazni. Ez a tánc ez mi?:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.05.18. 14:52:43

@vészmadár (pica pica): azaz. A táncháznál semmivel nem tartom jobbnak a diszkókat meg a salsa-bulikat - mindegyiket egyformán kerülöm. És a békésen sörözőket táncra kényszerítő lányok/fiúk se hiányoznak nagyon.

A Magyarországon nem őshonos nemzetiségek táncházait sem értem.

Vagy haverom, aki kb. húszévesen ébredt szerb öntudatra (előtte azt se tudta, mi az), és azóta magyarázza, hogy "sok magyar jár a mi táncházainkba, de ők soha nem érzik ezt át, nincs benne a vérükben ez a zene meg ez a mozgás".

Pocócicó 2010.05.18. 14:59:00

@Modor Tibi: annyiban nem értek veled egyet, hogy azért vannak kis hazánkban nemzetiségiek szép számmal. Szerbek is (menj el a Rózsák terére), görögök is. A fent említett kolléganőm édesanyja is görög (Beloianisz ugyi), tehát érthető volt a görög népzene, -tánc tanulás.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 15:00:57

@Modor Tibi: baszod, ha ezt tudom, én heavy metal táncházat nyitok. "Nézd már, ez itt Cupák, a Láncevő Matador, ő tanítja a stage-divingot, nagyon nagy az arc, már a 91-es Népstadionos Panterán is a Dimebag Darell nyakába ugrott, onnan vetette magát a tömegbe a biztonságiak elől."

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.05.18. 15:09:00

@Pocócicó: hol írtam, hogy a szerbek nem azok? A gyerek rájött, hogy valaki -ics volt a dédszülei közül, és eltvrtkósodott. De annyira nem érdekel a téma amúgy :)) a véleményemet itt találod:

modoros.blog.hu/2009/02/25/a_mi_kepernyonk_nemzetisegeink

Nem őshonos kisebbség a kubai mondjuk. A görög már határeset, mert a forradalom előtt nem nagyon voltak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 15:09:48

@vészmadár (pica pica): "nem rossz ez a gyerek, a metalterpesze már jó, de a léggitár még gyenge nála, nagyon lejön, hogy fogalma sincs, egy Jackson Flying-V-n a tremoló mennyire húz vissza, így hiteltelen. Mintha csak valami Running Wildos Gibson-utánzaton akarna Judas Priestet tolni, szánalmas. Jót tenne neki 3 év cselló.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 15:14:24

értem, szval akkor a Salsa ha jól vágom, kubai tánc. És vannak Salsa-táncházak? borzasztóan hangzik:)

baby bee (törölt) 2010.05.18. 15:14:59

@Modor Tibi: az nem über-modoros véletlenül?

Pocócicó 2010.05.18. 15:31:49

@Modor Tibi: ok, akkor félreértettem, azt hittem a szerbre írtad, de így már világos. Mi több, egyet is értek veled. Kubai szövőgyári munkáslányok alapították a szalsza-táncházat? Miért nem szivargyárat telepítettek ide, nem értem...

dzsenerésön 2010.05.18. 15:42:46

LŐTT és TALÁLT az írás:)
Sokáig néptáncoltam, mint néptáncos. Amatőr szinten, de nagyon szerettem.

@rdi: én csak délszláv táncházakba és együttesbe jártam és nagy élmény volt! Nekem pont a magyarhoni cuccok maradtak ki.

A mi falunkban nagyon szeressük,így a kultúra és a szórakozás SZERVES része, komolyan.
De amit leírt, az sokszor igaz.

medvedr 2010.05.18. 15:43:05

Nagyon jó a poszt grat., A néptánc meg ez a közeg nagyon távol esik tőlem, de mégis átjött valami.
Hadd dicsekedjem, hátha kapok egy kisebb statiszta szerepet a Toporól forgatott filmben. Engem is vertek meg néptáncosok. Konkrétan olyan büdös nagy maflást kaptam, hogy feldagadt az arcom. Kicsit fiatalabb voltam, olyan 14 körül. Egy ilyen vásár volt, Kecskeméten. Tánc fellépés is volt műsor gyanánt. Bementem a- mint kiderült- kijelölt lány öltözőbe, amiről nem tudtam, hogy ott a néptáncos lányok öltöznek. Nagy visítozás lett belőle, kijöttem ott volt egy ilyen kalapos -inges emberke fekete nadrágba, csizmába, aztán kérdezte, hogy mit keresek itt. Mondtam neki, hogy a lovaglónadrágomat, erre kaptam a frászt. Tényleg azt kerestem. Ilyen agresszívvé tesz embereket a néptánc. Nem voltam táncháznak a tájékán se. A

dzsenerésön 2010.05.18. 15:48:39

@medvedr: nagyon nagy! Egyébként azért hagytam én is el, mert egy idő után kicsit beltejes lett a dolog. Volt aki vagány volt a hímek közül és voltam én , aki nem.

A táncházat viszont azóta is szeretem. Délszláv táncok nagy része körtánc, de eszméletlen jók.

Mitya Ivanov 2010.05.18. 16:03:19

@Modor Tibi:
még jó hogy sváb táncház nincs, meg is értem, mert a sváb lét valahogy sosem volt mainstream, persze a németszakos hiperbölcsészlányokat nem számítom ide, ők Nítsche miatt vesznek fel morzsányi németidentitást, de abból is csak azt, berliner, meg szenvedés, és én_vétkem_hogy_Hitler_német_anyanyelvű_volt, és még véletlenül sem a münchener, sem a stuttgarter identit"<umlaut>:a"t, tehát sör, és sparen, az nem játszik.

Na ők elmennek táncházba, a végén lekúratják magukat Telegdi Pántity Koszkotász Húlióval és kész.

kisebbik rokk 2010.05.18. 16:26:57

Rettentő jó poszt! Én nem vagyok annyira táncoslábú, de szimpatizálok velük. (A tánc-kerülőket teljesen megértem, csak a tánc-utálókat nem. Attól, hogy a salsa nem őshonos, miért ne rajonghatnának érte? Na jó, nem akarok átmenni modorosblog-nemértőbe, úgyhogy hozzáteszem, hogy szerintem azért olyan népszerűek itthon a latin ill. "latinos" táncok, mert legális bennük a szexis-csábító tekergés - amire hajlama van egy sokaknak -, és látszólag mégsem azonos a proli diszkóskurvás vonaglással.)

sorica123 (törölt) 2010.05.18. 16:35:43

@vészmadár (pica pica): ebben az az aranyos, hogy Ráckevén voltam tavaly egy nemzetiségi tánctalálkozón, és a svábok tschoszogtak a legbrutálisabban:) ott aztán kopott a csizma, senki nem szólt rájuk, hogy emeljék a virgácsot:)
@Modor Tibi: a rác nem 'őshonos'? Ajjaj Tiborovics. De legalább képbe lennél azzal, amiről ekkora méla undorral nyilatkozol. Magyarország soknemzetiségű, ezzel nincs is gond (ugyeee nincs??). Utána lehet nézni, mennyi van, meglepő dolgokat lehet tapasztalni. A másik fele, hogy ha elmész egy táncházba, akkor senki nem fog téged kényszeríteni, hogy táncolj, egyszerűen ott azt szokták csinálni. Ha nem tetszik, hogy lépéseket kell megtanulni, macera, nem bírod a tambura hangját, zagsón. Akkor nem mész táncházba, és ezzel kész.
A nemzetiségi szervezkedésekkel amúgy az az egy bajom, hogy kicsit nehézkesek. Aki a Trutycsev Nencsó nénikéjét ismeri, az betalál, meg talán akinek jár a Bolgár hírek, az is. Oszt a műsor meg vagy működik, vagy nem, vagy kellően vegyes a közönség, vagy 40+, stb... és akkor ugye a hihetetlen pletykaparádéról nem is szóltam.

rdi 2010.05.18. 16:35:45

@Modor Tibi:
Lehetne egy poszt az ír táncházba járókról és az ír kultúráért rajongókról. Vagy volt már?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.05.18. 16:51:32

@Mitya Ivanov: frankón nincs?

@sorica123: húzd már alá légyszi, hol írtam, hogy a szerb közösség nem őshonos. A kubaiakat hoztam fel példának amúgy.

Neked is ajánlom a pár kommenttel feljebb linkelt posztot, szerintem (érintettként is) eléggé képben vagyok az itthoni nemzetiségek helyzetével :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.05.18. 16:53:41

(Kódolt zsidózás/örményezés következik, amennyiben ön hülye, ne olvassa tovább. Köszönöm.)

Naszóval. Az történt, hogy kitűnő örmény származású ismerős (ük-ükapja tudott talán utoljára örményül) elhívott az örmény kisebbségi önkormányzat koncertjére, ahol egy kiváló örmény-örmény zenész játszott. Nagyon jó volt, sok ismerősről kiderült, hogy örmény, másokról már régebben is tudtam, hogy azok. A zenész kitűnő volt, taps/ráadás vagy ötször. Aztán színpadra lépett az egyik önkormányzati képviselő, közösségi híreket mondani. Az utolsó híre az volt, hogy végre itt van Magyarországon Ararát konyak. Tőle vehetnek a testvérek.

Ez most valahogy a sváb takarékosságról jutott eszembe :-)

Mitya Ivanov 2010.05.18. 17:54:09

@sorica123: azért az félelmetesen modorosch, hogy valaki nem ért meg egy magyar mondatot...

scsaba1 2010.05.18. 18:28:09

@sorica123:

Amennyiben ide soroljuk a divatsvábokat-szerbekt-horvátokat-jászokat-bergegócokat, úgy igen: Magyarország soknemezetiségű.

Bár én önálló identitással rendelkező nemzetiséginek csak azokat ismerem el, akik a lehető legtöbbet őseik nyelvéből-vallásából-kultúrájából. Na ilyet ismerek én keveset, ha érted, hogy mondom. Az, hogy észrevette, hogy a neve -ícsre vagy -jánra végződik, majd a családi legendárimból kiderítette, hogy a dédpapa Novi Pazarból vagy Jerevánból jött gyalog Magyarországra, de az évtizedek alatt a család teljesen elkeveredett elmagyarosodott: nos az nem szerb vagy örmény hanem szerb vagy örmény származású, de alapvetően magyar identitású. Így elég vicces tud lenni, amikor ezek az emberkék megvilágosodnak és elkezdenek szerbkedni vagy örménykedni ezerrel. Kb. mint a vadmagyarok, akik Ürükünd vezérig próbálják vissza vezetni a családfájukat, meg áttérnek sámánhitre és vicces csúcsos fejfedőben járnak. (Ide persze bármelyik náció beírható. Poszt is volt a modoroson a divatsvábról)

Mitya Ivanov 2010.05.18. 18:37:48

@Modor Tibi: olyan sváb táncház, amiről poszt lehetne a modoroson, szerintem nincs:)

scsaba1 2010.05.18. 18:38:50

@vészmadár (pica pica):

Én is hasonló cipőben járok. Egyébként a tánc-gyűlölés nagyon egyszerű okokra vezethető vissza: az illető egyszerűen híján van mindenféle ritmusérzéknek, illetve menthetetlenül béna bármiféle koreográfia elsajátításához.

A másik ok a kóros önbizalomhiány. Amikor táncolni próbál, akkor meg van győződve róla, hogy teremben jelen lévő mondjuk 200 ember kizárólag az ő bénázását nézi...

nyílméregbéka 2010.05.18. 18:46:19

@El Topo (Sgt. Elias): "az egyik haverom egyetlen ütéssel lerombolta a büfét, egyúttal jótékony eszméletlenségbe küldve a büfést is"
Szeretném én is megtanulni ezt a tánclépést.

nyílméregbéka 2010.05.18. 18:56:46

@scsaba1: velem is ez a baj, valahogy nem mozognak a lábaim a zenével egy ütemre, tiszta szerencse, hogy soha nem is táncolok, tesó esküvőjén is három erős ember ráncigált ki a terem közepére, de ezt utóbb nagyon megbánták.

Nagyon Magyar Anya kolléganőmnek jár valamelyik gyerek táncházba, vagyis nemcsak hobbiként, hanem komolyan tolják a témát. Kb. havonta vidékre kell menniük mindenféle versenyre, ilyenkor kolléganő szerdától már feszült, hogy a kurvaéletbe kell Szegeden kezdődnie szombat reggel kilenckor a táncversenynek, mikor még előtte az alsószoknyákat meg a copfokat is el kell készíteni. Szóval nem kaptam kedvet a dologhoz, na! :-D

Erzsebet 2010.05.18. 19:07:13

Boldogult fiatal koromban imádtam a balkáni táncházat. Felmenőim között bolgárok is megtalálhatók, magyar identitású vagyok. Kb 25 éve a bulgáriai discokban is körtáncok mentek. A népzene modernebb változatára mulattak a fiatalok. Otthon mai napig balkáni zenével szórakoztatom magamat, balkáni tájakról nézegetek fotókat. A szerb kultúrát is nagyon szeretem minden mennyiségben. A szekrényem alján lapul még egy rodopei muzulmán népviselet.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.05.18. 19:12:46

a népi rütyütyü elég modoros?

medvedr 2010.05.18. 19:15:20

@scsaba1: Azért ebben nincs semmi rossz, ha normálisan másokat tisztelve csinálják. Szerintem mindenki olyan nemzetiségű amilyen a saját identitásában szerepet játszik. ha ő elővette az -ics végződésből a szerb identitást, és ezen a vonalon táncházba jár, meg ilyesmi -ez nekem OK! Nem cseszegetném azzal, hogy te egy elmagyarosodott nem tiszta fajú szerb vagy. (Úgyis megtalálja azokat a testvéreit, akik majd az orra alá dörgölik.)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.18. 19:37:31

@nyílméregbéka:

Ahhoz először is akkorának kell lenni, mint Csabi volt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 19:57:23

@El Topo (Sgt. Elias): nagy ember esik nagyot, tudod:)

mondjuk mivel én is 90+ kilogramm vagyok, és nem 157 cm magas, nem az irigység mondatja velem, de tényleg:)

nyílméregbéka 2010.05.18. 20:05:00

@vészmadár (pica pica): @El Topo (Sgt. Elias): szóval a 163 centis ember már nem is számít! Bástya elvtársat már...?! :-P

@Erzsebet: tök sok fajta ősöm volt (szász, horvát, sváb, kunsági, román), és szívesen nézegetem a tévében, úgy 10 percig a néptáncot, de a továbbiakban untat. A latintánc-versenyeket viszont órákig tudom nézni,szerintem azok izgalmasabbak.
Az én gondolkodásomban a néptánc = hujjogatós magyar néptánc, rakott szoknyában, nőietlen fekete szandálban, férfiemberek bajusszal, pörge kalapban :-) Nem bejövős. Műveletlen vagyok, t'om.

totyizselé 2010.05.18. 20:32:21

Lehet,hogy már volt a modoroson,de muszáj ideszúrnom
www.youtube.com/watch?v=TYgl6qfPdd4&feature=player_embedded
A néptánc,valami ilyesmi:)
Én se vagyok egy táncoslábú,önbizalomhiányra vezetném vissza:)
Viszont,két hete közönségből berángatottként részt vettem egy echte osztrák seggberugdosós körtáncban:)Kurva jó volt!Kaptam,de adtam is!:)

Bromwyn 2010.05.18. 20:41:54

Gratulálok a bejegyzéshez, nagyon jó lett.
Általános iskolás koromban engem is beszippantott a néptánc világa (én pont sváb tánccsoportban nyomtam) és bizony ráismerek egy-egy jellegzetes karakterre.

Kicsit OFF: viszont ajánlanék nektek egy bejegyzést, amit az urbanistán olvastam ma, ennél modorosabbat szerintem még soha, sehol nem láttam. (A beküldött levélre gondolok.)

urbanista.blog.hu/2010/05/18/lidl_nyilik_belbudan_a_kornyek_lakoi_nem_ertik_miert#comment-form

LyukasBogrács 2010.05.18. 20:44:43

Akkor már inkább a salsa...

scsaba1 2010.05.18. 20:46:49

"Azért ebben nincs semmi rossz, ha normálisan másokat tisztelve csinálják."

Mutass rá arra, hogy hol mondtam azt, hogy rossz. Csak vicces, akár az erőltetett magyarkodás. Illetve ijesztő tud lenni, amikor átlép egy bizonyos ponton, és ez a nagy ál-identitásgyártás csak mások ellenében, illetve mások rovására kezd menni. Ahogy mostanában a magyarkodás sem nagyon megy egy jó kis zsidózás nélkül.

Egyébként nem cseszegetés ez, csak a valóságot írtam le.
Mert általában szerbül nem tud, ortodox és egyéb szerb ünnepeket nem tartják, szerb ételeket nem főznek (csak annyit, mint mások, grillezésnél csevapcsicsát) stb...stb...

Ettől kezdve ez játszadozás, így én is lehetek mohawk indián...

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.05.18. 21:41:34

@Professor Pizka: hehe, egyik egyetemi pajtásom egy időben az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője volt. Igazi, a föld hátán is megélő életművész joghallgató volt az úriember. :)

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.05.18. 21:46:12

@Kicsi.Sati: mármint a "jég hátán is megélő", ugye.

A Tyne folyó déli partja 2010.05.18. 22:12:05

@Mitya Ivanov: pedig pl. keresztanyám, 100%-os svábként népitáncolt a szintén 100%-os (a népkeverések előtt legalábbis, de utána is kb. 80%-os) sváb falu tánccsoportjában. hogy sváb táncokat-e, nem tudom, de az előzmények miatt feltételezem.

Mitya Ivanov 2010.05.18. 22:48:27

@Animacs: na ácsi a néptánccsoport nem azonos a táncházzal
Én pedig a posztBan leirt táncház jelenségről írtam, miszerint sváb táncház mozgalmat nem ismerek. az ország egyik régi sváb környékén nőttem fel, és élek mai is és nem találkoztam ilyennel.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 23:38:36

@Mitya Ivanov: mondd ki: baranyai vagy, sejtem én ezt rég:)

Magyarhertelend?

Mitya Ivanov 2010.05.19. 08:24:17

@vészmadár (pica pica): ó dehogy, a Bakonywald és a Balaton Hochland között egy olyan városban, ahol a királyné a király
:)

Mitya Ivanov 2010.05.19. 08:25:08

@vészmadár (pica pica): ó dehogy, a Bakonywald és a Balaton Hochland között egy olyan városban élek, ahol a királyné a király
:)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.05.19. 10:08:51

Ez bebaszott! Grat az írásért. Sikerült az összes előítéletemet feleleveníteni, amelyek távol tartanak a táncházól! Legfeljebb a háromgyerekes budai kismamákat hiányolom, ahogy átszellemült waldorf mosollyal, kézenfogva körbetopognak.

medvedr 2010.05.19. 10:57:54

@scsaba1: Nem írtál ilyet, elnézést. Arra szerettem volna rámutatni,nincs benne vicces számomra. Miért ne legyél mohawk indián? Először megtalálod az őseid között Hosszú Puskát (bár ő delaware volt, ha jól sejtem) aztán megcsinálod a mohawk frizurát, de lehet hogy itt megállsz, nem tanulod meg a nyelvet, nem jársz bőr cuccban, nem ünnepled a napfordulókat meg ilyesmi. Azt mondom, hogy én elfogadom, hogy Te mohawk vagy még akkor is, ha nem merülsz túl mélyre benne. Nekem nem vicces, sőt valamilyen szinten még tetszik ha valaki szerény mértékben , de igyekszik visszanyúlni a hagyományaiba. A vicc ott kezdődik amikor túl komolyan veszi, illetve erőltetve hozza a túlvilág tudomására.

Bromwyn 2010.05.19. 12:36:20

@Professor Pizka: Nagyon jó!

Nem bírom ki, idéznem kell az említett levélből:

"A Csalogány utca az eklektikus beépítésű Víziváros egyik legforgalmasabb utcája, pont a II. és az I. kerület határán húzódik, közvetlenül a Vár szoknyájának a peremén. A szűkebb környezetében pár emeletes, két világháború közötti, Bauhaus-ízű bérházak, hatvanas-hetvenes évekbeli modern lakóépületek és az elmúlt évtizedekben emelt irodaházak találhatók. A lakó- és irodanegyed miliőben idegen testként hatna egy fehér bádoggal burkolt, igénytelen diszkont barakk. A budai vár tőszomszédságában épp egy hipermarket fantáziátlan falanszterére van szükség, ami a biztos rondaság érdekében már most trükközik az építészeti tervpályázattal! Ami az álmoskönyv szerint túlméretezett raktársilót jelent" stb. stb.

arongeri 2010.05.19. 16:40:40

IGEEEEN! A blog indulása óta várom ezt a posztot! Már arra is gondoltam, hogy megírom! És én is tuti álnévvel vállaltam volna :)))

Ilyen ez a néptáncos világ...

arongeri 2010.05.19. 17:00:40

Gondolkodtam, hogy mivel lehetne még kiegészíteni, de egy betűt nem tudok hozzátenni.

biopszia 2010.05.19. 19:58:23

voltam már olyan Waszlavik koncerten, ami spontán táncházzá alakult. szerencsére nem volt senkin jelmez, és senki nem tudott néptáncolni.

A Tyne folyó déli partja 2010.05.19. 20:44:37

@Mitya Ivanov: én is onnan való vagyok, te:) említett néptánccsoport kicsit nyugatabbra, két ugyanolyan utótagú falu közül a Város kezdetűben, de a szomszédos Kis kezdetű is sváb. meg a porcelános is, stb.
amúgy, az egyetemen van táncolós, de az nem kifejezetten egy, hanem sok, hol ez,hol az, és direkt nem mennek rá a fellépésre, nem profik, és nem lehet alkoholizálni se, cigizni se. a táncért, a jó hangulatért járnak oda.

Miss Marple 2010.05.20. 12:50:00

Igen, a poszt írója helyében én is rettegnék a bosszútól, különösen egy ilyen iszonyú pontos és vicces karakter-leltár után. :) :) :) A valahai "Házigazda" a valahai Molnár utcából - hát ha az megtalálja, bizony szájba kapja egy hordággyal!...

:) :) :)

((Az már viszont inkább csak nagyon szomorú, hogy az ott muzsikálók jó része már sehol sem húzza... De hát nem is a zenészekről volt szó.))

Herbert Putzenschramm 2010.05.21. 09:33:25

Igen, azt mégegyszer le kell írnom, mert már írta valaki feljebb is, hogy a "konkurens" tánccsoportok tagjai azok még véletlenül sem táncolnak egymással, hanem két külön klikket alkotnak. "Fúúúú, az a kettő a Csillagszeműben táncol, azokkal szóba ne állj mert köcsög mind" vagy másik tipikus a "Ha tudnám mire ilyen nagy a pofájuk azoknak ott, arra hogy a Honvédben nyomják? engem is hívtak oda, de nem akartam itthagyni ezt a jó kis társaságot", satöbbi :)

Az meg ismertetőjegyük a hardcore néptáncosoknak (nem népitánc bazmeg, hanem néptánc - csak hogy modoros része is legyen a kommentemnek) hogy a hétköznapi életben is kétszáz méterről ki lehet szúrni a néptáncos családokat, párokat. általában civilben is a férfin Székelyföldön vásárolt kalap van, táncos bakancs alap és a bajusz sem ritka, sőt, gyakori. A nőkről meg néha nehéz megállapítani hogy 18 vagy 38 évesek-e, mert mindig befont hajjal mennek mindenhova, karaktercipő is elengedhetetlen, extrémebb esetben már 30 éves kor felett is a fejükre tekerik a kendőt mint Babi néni, de az már ritka azért. Nyaralni csakis Erdélybe mennek, ha ez eddig valakinek kérdéses lett volna.

Nevet én sem mondhatok, bár már régóta nem táncolok, még én is félek a néptáncosok bosszújától :D

Viszont megjegyezném hogy ezt a látszat ellenére nem fikázásból írtam, hihetetlen jó hangulatúak az ilyen néptáncos estek/táncházak. Jó zene, kiváló hangulat, és sok csinos leány akiket lehet taperolni rábaközi közben. Ajánkom mindenkinek

Motorpenis 2010.05.22. 08:15:55

Érdemes volna megfilmesíteni a néptáncosok bosszúját, most gondolkodtam rajta, milyen jó kis film sülne ki belőle, ha egy japán filmes brigádot ráugrasztanánk a témára...

Elindulnak a néptáncosok, hogy bosszút álljanak a poszt íróján, tévedésből péppé vernék Hajdú Pétert, sok vicces kalandba keverednének, táncolnának, és a végén kiderülne, hogy valaki közülük írta ezt a jellemzést. Nagy meghasonlások, ilyesmi.

fló 2010.05.25. 10:02:56

Sziasztok!
Először is szeretnék gratulálni a cikkhez, nagyon talált minden, amit írtál. Az összes típus megtalálható mindenhol. Viszont ki is hagytál belőle. Mert - bármilyen hihetetlen -, vannak normális néptáncosok is. Mármint olyanok is léteznek, akik nem részegednek le minden alkalommal, nem néptáncos cipőben, befonott hajjal ill. bajusszal járnak állandóan, és kinézik az összes olyan táncost vagy nem táncost, aki nem hozzájuk tartozik. Én is néptáncolok már kiskorom óta, mondjuk azt nem tudom megmondani, hogy ki miért szeret bele ebbe vagy miért nem, mert nekem nem volt választásom. Szüleim is néptáncosok voltak, beleszülettem, azóta nagyon szeretem. De azokat én sem bírom, akik állandóan hosszú szoknyában, befonott hajjal, néptáncos ruhában járnak. Az a baj, hogy az ilyen néptáncosok sem nyitnak mások felé, és még ők vannak megsértődve, hogy miért nem jönnek el az emberek a diszkóból a táncházba. Én normális ruhákban járok az utcán, senki nem mondaná meg rólam, hogy néptáncolok, és elég gyakran járok diszkókba meg egyéb szórakozóhelyekre. Szerintem nagyjából ugyanannyiszor, mint táncházba. A népitáncos szóval csak annyi a bajom, hogy sok ismerősömnek erről a Csárdáskirálynőbeli miniszoknyás táncikálás jut eszébe, aminek semmi köze nincs a néptánchoz, így persze, hogy nem szeretik. Csak annyit tudok mondani erről a körről, hogy nagyon jól érzem magam, akárhányszor velük vagyok, és ha bármi problémám van, mindig van kire számítanom. Szóval én nagyon szeretem ezt a közeget. És egyben még biztos vagyok. Ha valaki olyan jön a mi táncházunkba, aki egyáltalán nem ismeri a néptáncot és soha nem táncolt még, de szeretne megtanulni, azt nem szoktuk kinézni, hanem segítünk neki. De a cikk típusai am. nagyon találtak, tényleg. Sok embert ismerek mindegyik fajtából és megértem, hogy egy kívülálló nagyrészt ezt látja, ha betéved egy táncházba, nem is csodálom, hogy nincs kedve az egészhez. De annyit hozzá akartam tenni, hogy vannak normális emberek is a néptáncos állatfajban. :)

szlala 2010.05.25. 11:17:47

Sziasztok!

Na jön az a "hírhedt" néptáncosbosszú. :D
Először is, grat a cikk írójának, ahogy fló is mondta, zseniális, jól el vannak találva a típusok. Mindegyikbe bele tudnék kötni, de felesleges, úgysem skatulyázható be az ember egy-egy ilyen kategóriába szerintem.

Magamról azt tudom elmondani, hogy ez a társaság az életem, nekem a táncházak a legnagyobb bulik, holott mellette máshová is eljárok, és a legtöbb táncos-zenész barátom ugyancsak így gondolkodik.

Nem olvastam végig az összes hozzászólást, csak szemezgettem. De azért hadd reagáljak.
Ez, hogy a néptáncost messziről ki lehet szúrni, sztem egetverő hülyeség. :) Higgyétek el, aki állandóan "népnemzetiben" mászkál az sokszor sajnos vajmi keveset tud a folklórról (sok ilyennel találkoztam már, azt sem tudja miféle az a szoknya ami éppen rajta van).
Másfelől pedig ha valaki egy folkprogramra (vásár, táncház, akármi) így öltözik ki, azzal semmi baj sincs. Ha dizsibe mész, oda is olyat veszel fel, ami oda illik. Csajok picsaszoknyát, srácok vmi menő izompólót vagy mittomén.

Sok olyan emberrel találkoztam már táncházban, aki csak betévedt oda. Ha éppen van rá lehetőség, szoktuk őket segíteni, tanítani. Erőltetni nem erőltetünk semmit. Nem hiszem hogy a néptáncosok fújnának az olyanra aki nem tud velük mulatni. Én inkább azt nem szeretem, ha valaki nem ért hozzá és mégis okoskodik, hirdeti magáról hogy ő mennyire népiarc. De azt hiszem ez minden területen így van: egy gyárban sem szeretik a tapasztalt munkások ha vkinek nagyobb a szája mint a szakmabeli tudása.

Valaki írta ezt a rivalizáló tánccsoportos dolgot. Az a helyet, hogy én bunkó paraszt vidékiként ezt még nem nagyon éltem meg, inkább budapesten tapasztaltam csak. Ami valamilyen szempontból érthető. Nálunk mindenki ismer mindenkit, a táncegyüttesek tagjai együtt isznak-táncolnak a táncházakban, és egyáltalán nem vagyunk ellenségesek, sőt jó barátaim vannak más együttesekből. Az megint más kérdés, hogy meg van a véleményünk egymás táncáról, a tánchoz való hozzáállásról. De ezért nem nézünk ki senkit.

Aztán. Könnyen lehet h úgy érzitek, ez a táncos világ nagyon zárt, és nem nyit senki felé. Még aki velünk is akar mulatni, annak is tudnia kell a táncokat, a nótákat. Nos, én erről azt gondolom, sosem zártunk ki senkit. Nyilván nem egyszerű egy ilyen világba belépni újként, de ha az embert tényleg érdekli, hamar beleszokhat. :)

Na mindegy, téphetném itt még a számat évekig, nyilvánvaló hogy csak az ért meg igazán, aki benne él ezekben. És ezt nem fennhéjázva mondom, hogy hú hülyeköcsögök nemtudtok semmit, hanem ez egyszerűen így van. :)

Konklúzió: szeressetek minket, mert jó arcok vagyunk! :) A magamutogató "népiarckodókat" pedig mindenki ítélje meg maga, nekem is megvan róluk a véleményem. A fonott haj pedig igenis jó. :) Mondjuk a 40 éves nőnek kevésbé...

Jóság van.

free_tulip 2010.05.25. 13:03:19

nagyon találó:)
én is néptáncoltam régen, ma meg táncházba járok...de ritkán "magyarba". Próbáltam, de valahogy nem teszett a légkör, meg a nyomulás...én leginkább a tánc öröméért mentem. Erre jó a moldvai th. Ott nem nagyon vannak ezek a típusok, nem csak taperolás megy, sok körtánc van... a kezdőket sem nézik ki...remek szokott lenni a hangulat, sokszor kerül egy kis szalonna, kenyér, hagyma, nincsenek lerészegedések, mert a büfé is csak korlátozott ideig van nyitva...

spinat 2010.05.25. 16:19:20

Na milyen szerencse, hogy ahova én jártam, ezek a típusok nemigen fordultak elö. Csak a béna, de az meg én vótam, nemigen lehetett elkerülni. úgyhogy kombináltam a kocsmázóval.

jodi 2010.05.26. 11:45:06

lehetne azon elmélkedni, hogy amiről szó van, az nem is néptánc volt még nemrég. egyszerűen tánc volt, mert mert ha elmentek mulatni nem volt más.

amúgy a kubai v. salsa-s táncház az mondjuk a casa de la música. de az ottani tánchagyományok is hihetetlen sokrétűek, és mélységűek. a kárpátmedencei meg a világon egyedülálló.

tényleg találó a kis írás. persze nem meglepő. a humorizáláson kívül azért nem árt levetkőzni a kártékony előítéleteket, általánosítást.
mert táncosok, zenészek jó része szereti, s táncol, zenél pl. metált, bluest, tangót, swinget és ha meglepő, ha nem az elektronikus tánczenék sok vállfaját...

szóval, ha azt jelenteném ki, a hozzászólók nagy része egyszerű, mint egy faék, valószínű kínosan közel járok az igazsághoz :)

ha stílusokban kell gondolkodni, a népi (autentikus, ethno, world) zenék az elsők között vannak, főleg a magyar. de az operettől és a "magyar nóta"-től és a klezmertől hányok. és nem sovinizmusból. egyszerűen megkóstoltam, többször is, és nem ízlett. így is rengeteg zenét szeretek, amiket nincs időm meghallgatni, uriah heep-től miriam makeba-n keresztül a the herbalizer-ig.

ja, és afro tánc alkalmak is vannak.

rdi 2010.05.26. 12:14:40

@szlala:
"Valaki írta ezt a rivalizáló tánccsoportos dolgot. Az a helyet, hogy én bunkó paraszt vidékiként ezt még nem nagyon éltem meg, inkább budapesten tapasztaltam csak."

Ez nem kifejezetten Bp-i jelenség, én vidéken láttam ilyet!

Ernoke 2010.05.26. 14:08:46

@scsaba1: na, nekem ebből mindkettő van.:) 2x voltam táncházban életemben, rémes volt, de legalább tudom, hova nem megyek soha. idegesített a zene és az emberek is, unalmasnak találtam, h kötött lépéseket kell ismételni és nem lehet normálisan beszélgetni se.

amúgy nagyon szeretek táncolni, de mivel se ritmusérzékem, se mozgáskoordinációm nincs, maradnak a partik, ahol mindenki úgyis majomkodva szeletel, meg a koncertek, ahol tömegben úgyis mindegy, hogy ugrálsz.

a latintól pedig meg kéne tisztítani a földgolyót, mert ártalmas az.:D

sorica123 (törölt) 2010.05.26. 14:21:44

@totyizselé: ezen a seggberugdalós táncon felröhintettem. Tényleg van ilyen?:D Mert az, hogy a magyar táncoknál van a legényes, aminek a végére nagyon tiszta lesz a nadrág meg a csizmaszár, az oké. De ez az osztrák izémizé...? Engem seggenbillentenek, én meg továbbadom a kedves gesztust előre...? Tisztára mint a városi közlekedésben:)

scsaba1 2010.05.26. 21:36:12

@sorica123:

Pedig a szalagavatók mondjuk ötödik legkedveltebb tánca a keringő, a sirtaki meg a Képzelt riport...-os álhippi fetrengés után.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.31. 10:47:23

Életemben nem voltam még. Kösz a posztot. Kb.-ra belőttem, mire számítsak, ha esetleg valaki elcibálna.

2010.06.03. 12:58:05

Én rendszeresen járok táncházba, nem táncolni, nem inni és nem is taperolni. Ismerem a néptáncosokat (nemzetközi szinten elismert csoport működik nálunk), szervezőket, én olyat még nem láttam - hallottam volna, hogy bárkit kinéztek volna egy-egy táncházból.
Egy dolog ami rabul ejt minden alkalommal: a zene. Nem tudom miért, az élő zene hatása vagy maga a zene, de jó.
Az írásban meg felfedeztem mindenkit az ismerősi körből, és magamat is :)) Ez jóóóó!

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.06.04. 22:33:13

Vegyük észre a párhuzamot a szilvapálinkától bódult fejjel megélt, vonóval húzott bőgő vesét rezgető monoton brummogása és az extasy vibráló lebegése mellé lüktető tompa szubbasszus loopok között a rave partikon.
És akkor az emberevő pápuák harci rítus-táncát szóba se hoztuk.

hegyilany 2010.06.15. 16:50:52

Fló meg szlala hozzászólásai... maga a megtestesült modorosság. :) Gyönyörű!

hegyilany 2010.06.15. 16:52:40

@Matiz: "én olyat még nem láttam - hallottam volna, hogy bárkit kinéztek volna egy-egy táncházból."

Talán bizony te iszonyú bennfentes vagy, nem? Tán maga a "házigazgda". :)
Csak mert én láttam olyat. Sokszor.

emzse3 2011.11.22. 13:42:04

A posztoló zoológiai-archeotipológiai megfigyelései roppant pontosak :))) Magam a 80-as évek közepe óta látogatom eme rendezvényeket és remélem, h Muddynak amúgy semmi baja ezzel a táncház dologgal :) Kiegészíteném egy kategóriával, ha lehet, mert ez meg az én kedvencem:

Lúdas Matyi avagy Rúzsa Sanyi

Mindig komplett viseletben jelenik meg a tánchátakban, ehhez igazított séróval (3 varkocsba font haj, pörgethető bajusz, hetyke kalap). Persze a cucc meghatározhatatlan tájegységről és forrásból származik, leginkább az import használtruhabolt a gyanúsított, de ennek dacára roppant büszkén járkál fel s, alá, míg meg nem győződik róla, h mindenki látta már. Ő is bekapcsolódik minden nótába, és neki is haverja az összes jelenlévő, de leginkább a "celebekhez" dörzsölődik. Nagyon figyel, feszült, h nehogy kiessen a szerepéből, ha mégis, zavartan néz jobbra-balra, h ki vette észre. :) Eleinte egyik lábát se tudja megkülönböztetni a másiktól, de 1-2 év alatt sikeresen "beássa" magát valamely tánctípusba és ezzel a tudással felvértezve még inkább bennfentesnek gondolja magát :D

Persze evvel nincsen semmi baj, hiszen nem árt az ég világon senkinek és szíve joga mindenkinek, h adott esetben bohócot csináljon magából. :)
Annyit hozzátennék a poszthoz azok kedvéért akik nem ismerik a táncházakat, h az itt tipizált egyének elenyészően kevesen vannak, csakhát őket lehet észrevenni, pláne, ha a megfigyelő pont ezeket keresi. :) Ezek a "jelenségek" mit sem vonnak le a táncházak kitűnő hangulatából, abból, h nyugodt lehetsz, ha oda elengeded a gyerekedet, egyben kapod vissza. Az elmúlt 25 év alatt megszámlálhatatlan hajnalig tartó buliban voltam de kb. 2-3 pofonra emlékszem, ami csak azért csattant el mert nem tudták időben lefogni és eltávolítani (a táncosok, nem a biztonságiak mert azok sose kellenek!!) a "gázos" egyént. Egyszóval a táncházakkal semmi baj sincs, mi is kitűnően szórakozunk az itt felsorolt típusokon, sőt, egy "normális" táncos a jómúltkor már nem bírta nézni, h egy kezdő fiatal "bemutatózó"-s fiúka tizenhetedszer akar felállni összevissza kopácsolni, inkább hatalmas kurjantással a nyakába borult és elhúzta a pulthoz egy italra. :D A kiccsávó boldogan itta a sört és nem értette, h miért lett meghívva... :))
süti beállítások módosítása