Olvasói rovat - A modoros szerepjátékos

2010/03/01. - írta: Modor Tibi

És már megint hiánypótló beszámolót kaptok egy oltárian vicces és belterjes szubkultúráról. A szerző - Judea - maga is ehhez a réteghez tartozik (nahát), és mivel feldühödött gamerek fakardos hordáinak spontán látogatásától tart, ezért csak álnevét vállalja fel.

 

Ez egy igen behatárolt és speciális terület. A szerepjáték egy réteg-szórakozási forma, így ilyennel foglalkozni önmagában modoros tevékenység. Elöljáróban egy rövid leírás annak, aki nem ismeri a témát. A szerepjáték egy társasas játékforma, ahol egy mesélő előre kitalált/leírt történetet mesél, melynek főszereplője a többi játékos. Szabályrendszerek alapján kockadobások segítségével döntik el a véletlenszerű eseményeket.

Szóval a modoros szerepjátékos csakis és kizárólag ezen kikapcsolódási formát preferálja. Teljesen kitölti az életét. IRL In Real Life azaz valós életben és Ingame vagyis Játékbeli idősíkon gondolkozik. Így is éli életét, már ha van saját élete és nem másokét éli.

Fizikai kinézetét tekintve két alrasszra oszlik: az első a kigyúrt/pocakos, bőrkabátos ősrocker. A második a kis szemüveges geek herripotter.

Ha utcán találkozol vele, azonnal megismered: biztosan hord egy pentagrammát a nyakában, és Vampire klánpólót hord. Kezében karakterlapjai/szabálykönyvei/szakújságjai. Ha többen közlekednek együtt, hangosan vitatkoznak, hogy az oldschool játékstílus a menő, vagy a DnD4e. Egyébként meg mindenféle mentődobásokról és küldetésekről hadoválnak.

"-Hú öcsém a múltkor keményen hazavágtuk azokat az orkokat. Bevittem vagy fél tucat kritikust. Tiszta táp volt."

Mindene a játékegyensúly: ez abban jelenik meg, hogy ha valaki a csapatából esetleg több jutalmat kapott és sikeresebben játszott, fúj rá.

"-Tiszta hülye ez a mesélő, A harcosunk 200xp-vel többet kapott, pedig alig ölt meg 20 goblinnal többet."

Elmélete szerint neki van a legegyedibb karaktere: aki, ha partnerre akad a mesélőben, csakis kizárólag Alien/Xenomorph/Őssárkány/Lich keverékeket darál le és eszik reggelire - már a játék elején is.

"-Mondtam öcsém, hogy a Gladiátor/Varázsló/Boszorkánymester karakterem überkirály lesz. Csak úgy henteli a monsztákat."


Igen ragaszkodik a szabályokhoz, de ha nem kedvez neki, akkor próbál kibúvót találni. Ha nem megy, akkor látványosan duzzog. Szeret vitázni játékelméleti, történelmi, fizikai, szociológiai témákban. Mindenen, ami a játékhoz kapcsolódhat. Előszeretettel használ idegen kifejezéseket, és fitogtatja bölcsész diplomáját. Kedvenc tartózkodási helye a az rpg.hu fóruma, ahol kifejtheti véleményét és meg is teszi - mindenkit leugatva olyan fontos témákban, mint egy nemlétező világ gazdasági felépítése (Pl.: Mivel kereskednek a Kereskedő Hercegségekben) vagy, hogy mennyire reális a memorizációs mágiarendszer. Sőt, a diplomamunkáját is szerepjátékból írta, itt egy díszpéldány fórumos bejegyzés:

"(OFF)Szerepjáték gyakorlati vonatkozásaiból írom a féléves beadandómat, és mivel nincs nálam egy könyvem sem, rágugliztam a "forgotten realms kronológia'-ra, és a saját hozzászólásomat dobta ki első nem-szponzorált helyen... ez... gáz... rohog.gif (/OFF)"

Igen zárt közösséget alkotnak: ha valaki kivülálló jön egy alternatív véleménnyel adott témában, 20-an támadják 100 felől. Itt egy kulturált "menj el az anyukádba"-kategóriájú fórumbejegyzés:

"Az oldschool (szerepjatek-szemlelet) kifejezes tartalmi megfogalmazasa erosen problematikus. Jelentoseget en leginkabb a mi - masok megkulonboztetesben es identitaskialakitasban latom. Peldaul egymassal parhuzmosan nepszeru a most targyalt player skill alapu megoldas es a randomizacio hangsulyozasa is, melyek a latszat ellenere eppen, hogy komplementerei egymasnak."

Az igazán modoros szerepjátékos csakis kizárólag az 1974-ben kiadott, 1. kiadású D&D-vel játszik, kevésbé modorosabb esetben annak valamely mai klónjával  Megvet minden 2000 utáni kiadást, plusz számára az első magyar kiadású, komoly, piacra dobott szerepjáték, a M.A.G.U.S. az ősgonosz. A legmodorosabb esetben csak női karaktereket indít és csak boszorkányokat amelyek gyönyörűek és veszettül intrikusak.

Terveket, ellenterveket, ellen antiterveket, ellen-ellen antiterveket és ellen-ellen anti-antiterveket dolgoz minden eshetőségre. Borzasztóan paranoid.

Altípusok:

Vérpistike: Táp!táp!táp! Hentelés a mindene, csakis azért él, hogy ellenfelek milliárdjait irtsa ki. Egyetlen életcélja, hogy kimaxolja karakterét és túlnőjön a világon, olyan szintre jutva, hogy fél kézzel össszeroppantsa azt.

Az iggazzy szerepjátékos: Választékos jellemábrázolással és párbeszédcentrikus stílussal játszik. Szabályokon felülemelkedve, csakis a stílus érdekli. szinte már művészi szintre fejlődve színészkedik. Ő az, aki legjobban preferálja a szabályok nélküli játékot. Megvet minden CRPG-st, akik PC-n nyomják a Diablót és társait. Karakterlapján gyakran szépen megrajzolva megtaláljuk a karakter képét, ami szinte minden esetben görög istenekre hasonlít, vagy manga stílusban tökéletes. Szinte sohasem realisztikus, átlagos kinézetű.

A szabálymángorló: Az iggazy szerepjátékossal ellentétben csakis a szabályokban hisz, és kocka erejében. Számára a szabálykönyv a szentírás. Mindent le akar képezni. Legfőképpen táblázatok segítségével. Ilyenek találnak ki véletlen székletgeneráló táblázatokat és hasonló szörnyűségeket.

Pl.: Dobj hatoldalu kockával.
Eredmény:
1: Fos
2: Szar
3: Zöldes fos
4: Sárgás fos
5: Szaros fos
6: Fosscsi, szarcsi


Az agresszív: Mindig neki van igaza, másodlagos személyisége öblös. Általában ő a vezéregyéniség. A vérpistikét leszámítva neki van mindig a legtáposabb karaktere.

A rejtvénykedvelő: Leginkább a nyomozós/rejtélymegoldós történeteket szereti. Igaz kis Sherlock.

A sodródó: Nem igazán érdekli a téma, általában pár játék után kiesik a csapatból. Addig jókat hallgat, és ha felkérik, dob a kockával, de persze fogalma sincs az egészről.

A kiégett: Általában ezer éve nyomja a témát. Minimum fejlesztett már szabályrendszert, vagy újságíró/regényíró, vagy csak szimplán ősjátékos. Ez a típus már ott volt a kezdeteknél. Túl van mindenen. Világok tucatjait hódította meg már virtuálisan. Már csak alkalmanként játszik, akkor is csak valamilyen spéci horrorral vagy valamilyen hasonló elborult témával, ahol kiélheti perverzióit. Esetleg valamilyen házi készítésű free rpg, ami mindenképpen a 1. kiadású DnD-re hajaz.

Live! szerepjátékos: Lásd Role Models c. film Stiffler főszereplésével. Ők nem elégednek meg a párbeszéses, kockadobálós formával. Saját készítésű jelmezekben rohangálnak az erdőben (roszabb esetben a városban) és fakardokkal csépelik egymást.

A nosztalgikus veterán: Családi okok miatt (feleség,gyerek) már nem játszik, de örömmel osztja meg fiatalabb társaival a régmúlt eseményeit a fórumokon. És adott esetben kiosztja őket, ha táp-vérpistikékkel találkozik. Alig várja, hogy gyermeke felnőjön, és megossza kedvenc hobbiját vele is.

Nagyon szép lett - klasszikus Modoros-poszt. Köszi, drága Judea. A 12 oldalú kockámat majd valamikor juttasd már vissza, kérlek.

Egyszer régen, úgy 1997 táján én is rávettem magam, hogy végre M.A.G.U.S-ozom egyet barátaimmal, akik akkoriban nagyon élvezték ezt a bizarr foglalatosságot. Lementünk egy sörözőbe a készlettel, de végülis csak söröztünk - a dolog annyiban is maradt. De még talán mégsem késő...

93 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.01. 09:58:52

A múlt héten kezdtem feldolgozni a témát... nem baj, legalább majd nem rám küldik a fejvadászokat... :)

MakoG 2010.03.01. 10:07:18

Gyerekkoromban engem is be akart szervezni ilyenbe egy haverom. A nevem Trosskydd lett volna, ami nagyon ütősen hangzik és svédül szárnyas betétet jelent. Szarás közben olvastam le anyám Libresse-dobozáról.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 10:26:23

Ó, a szerepjáték!
Nekem eléggé érintőleges élményem van csak ezzel kapcsolatban, viszont kapcsolódik az előző poszthoz. Ha értitek hogy mondom.:D:D:D

GAbica 2010.03.01. 10:44:58

Jó kis poszt!
Volt egy csoporttársam főiskolán, aki minden héten négy alkalommal ült össze valami haverjaival játszani. Párszor hívott magával, de inkább finoman elhajtottam. Viszont neki tényleg semmi más témája nem volt. Csak és kizárólag a játék, meg a karakere.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 10:48:06

@Gabica [almighty]:

Komolyan? Honnan tudod, hogy ugyanarra gondolunk?:) Mert most így utólag én sem vagyok biztos benne, hogy jól fogalmaztam.:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.01. 10:48:17

A szerepjátékok kimaradtak, szándékosan, de PC-s formában a kaland vagy stratégia jöhet... a karakterek simán megvannak például a klánháború játékban is, ahol én nyomulok, a Bivaly, aki csak arra hajt, hogy a kontinens legjobbja vagy a heti legjobb foglaló legyen, a Kereskedőherceg, a diplomata, a Köpönyegforgató, a kiégett profi (ez vagyok én), aki nosztalgikusan és mintegy véletlenül meséli el, amikor 4 falut tartott 1700 támadó faluval szemben 2 hónapon át:)

a lényeg, hogy a virtuális valóságok kjépesek beszippantani az embert. És milyen jól van ez így:)

marvlev 2010.03.01. 11:07:33

magam is játszok, ismerek több típust a fentiekből, talán iggazzy játékos kategóriába sorolnám magam :D

GAbica 2010.03.01. 11:09:20

@El Topo (Sgt. Elias): Amíg ezt nem írtad, meg voltam róla győződve, hogy valami MILFet szerepjáték segítségével hódítottál meg, vagy annak a tanulási szándékával. :)
Most már azt is elképzelem, ahogy az erdőben rohangálsz egy MILFel, miközben be vagyok öltözve mondjuk tündérnek, meg varázslónak :D :D :D

Zorita 2010.03.01. 11:14:04

ez tényleg klasszikus! én nem szerepjátékoztam, de kártyáztam! az hasonló, csak nagyon költséges móka, ha naprakész akarsz lenni. nekem a vérpistiség volt mindig nagy kísértés :) pedig utólag visszagondolva (pont néhány hete nézegettem át a kártyáimat nosztalgiázva), jó kis kombókat lehetett volna összehozni úgy is, ha nem a pjúr hentelés a legfőbb cél :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 11:18:13

@Gabica [almighty]:

Hát nem teljesen ez történt, viszont volt egy csóka, akit kb 30 éves korára jól beszippantott ez a szerepjáték téma. És a szemrevaló felesége meg otthagyódott egyedül, amíg a faszi valahol szerepjátékozott, aztán egyszer elkövette azt a durva hibát, hogy el is utazott valami varázslótáborba.:)

GAbica 2010.03.01. 11:19:31

@El Topo (Sgt. Elias): Te pedig jó cserkész és úttörő és hazafi módjára megtetted, amit a haza kíván :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.01. 11:21:19

@Zzz_: A kártya az újgazdag tápolós vérpistikék ópiuma! :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 11:25:50

@El Topo (Sgt. Elias):

Nem volt más választásom.
Tudod, a rosszak győzelméhez az is elég, ha a jók tétlenek maradnak, vagy valami ilyesmi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.01. 11:28:29

@El Topo (Sgt. Elias):

Marhára nem magamnak akartam válaszolni, hanem neked:
@Gabica [almighty]:

GAbica 2010.03.01. 11:29:27

@El Topo (Sgt. Elias): Szombat este, RTL Klub, mi? :)
De persze, megértem, egy igazi férfi nem tehetett mást :D

Smacika 2010.03.01. 11:42:45

@MakoG: Ecsém, ez nem volt szar!:-)

A poszt fasza. Csináljon már valaki egymodoros w.o.w.-ost!
Az öcsémnek az orra alá dugnám.

brodaclop 2010.03.01. 12:04:29

Haha, mi a borkabatos osrokkerek voltunk, az iskolai szerepjatek-klub pentek delutanonkent volt, az elso lepes az volt, hogy kibasztuk onnan a Hatalom Kartyaival jatszo kis geek heripottereket (hol volt akkor az meg? :)), aztan elopakoltuk a piat, a cigit es a Shadowrun szabalykonyvet meg kb. haromtucat dobokockat fejenkent.

Persze most mar csak nosztalgikus veteran vagyok en is.

brodaclop 2010.03.01. 12:28:58

Ami fájóan hiányzik a posztból, az a NŐ. Most nem azokra a lányokra gondolok, akik önszántukból és kedvtelésből játszanak, hanem kifejezetten arra, amikor valaki "lehozza" a NŐjét.

Teszi ezt egyrészt azért, mert el lehet vele dicsekedni, hogy neki ilyen is van, de még inkább azért, mert a nő állandóan rágja a fülét, hogy annyi időt tölt azzal a nyamvadt szerepjátékkal, hogy alig 80 órát vannak együtt hetente.

Szabályokat a nőnek nem magyaráz senki, viszont mindenki felajánlja a segítségét a karaktere megalkotásában. "Szépségre ne dobj, az maxos lesz.", valamint "Ha nem írsz semmit a felszerelés rovatba, akkor meztelenül jössz." csak két példa az ilyenkor elhangzó gyenge flörtölési kisérletekre.

A nő karaktere ember/félelf/elf papnő vagy harcos. Rögtön fel lehet ismerni arról, ahogy bemutatkozik.

Mesélő: Kriszti, leírnád a többieknek, hogy néz ki a karaketered?
Kriszti: Magas, hosszú, egyenes szőke hajam van, amely kibuggyan az azúrkékre festett lovagi sisakból. A páncélom ezüstös-zöldesen csillog a napfényben, bíbor és kék színben pompázó bársony útiköpenyem meg-meglibbenti a szél, láttatni engedve a drágakőberakásos harci buzogányt az oldalamon. A lábamon magas szárú, középmagas sarkú, bézs lovaglócsizmát viselek. A szemem mélyzöld, piciny arany pettyekkel, orrom egyenes, állam határozott, de nem kiugró.
Mesélő: Jó, köszönjük Kriszti, ennyi elég lesz, milyen erősnek látszol?
Kriszti> Ööö...várj, megnézem a karakterlapomon.

Függetlenül attől, hogy papíron milyen karaktere van, a nő a játékban természetesen csak a ballaszt szerepét tölti be.

Játék után pedig jöhet az elengedhetetlen veszekedés: a nő megvádolja a barátját azzal, hogy köcsög módjára viselkedett vele szemben. Kivéve persze ha a mesélő a barátja, mert akkor viszont a többi játékos esik neki a mesélőnek, hogy kivételezett a nőjével.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.03.01. 12:50:40

egyébként alap, hogy minden ilyen játékban a legkönnyebben játszható karakter az ember fajba tartozó férfi harcos karddal.

Nah, ehez képest én plö szintre mindig női karaktereket játszom (igen, biztos valami pszichofaszsággal magyarázható), lehetőleg valami elbaszott félork sámán + technokrata kombóval:)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.01. 12:56:20

És azt ti, akiket e csodálatos hobbi még nem érintett meg, nem is tudjátok, hogy milyen csodálatos érzés az, amikor való világ-béli saját magadat az összes megismert rendszer szabályai szerint leképezve egyetlen csatos mappában viszontlátod! :)

Ehrm... nem én, hanem egy ismerősöm... természetesen...

brodaclop 2010.03.01. 13:01:42

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Megelőztél, erre is ki akartam pedig térni. Saját magunk vagy ismerőseink tulajdonságainak számszerűsítése alap szerepjátékos modorság.

"Az intem* legalább 14-es, de a konstim** nem lehet több 12-nél, a pia meg a nők tönkretesznek, höhö."

* Intelligenciám.
** Egészségem. Ne kérdezzétek, miért.

2010.03.01. 13:04:45

Hmm, engem azok izgattak jobban amiben technika is van. Battletech, Shadowrun... Mechanika nélkül nem az igazi:)

Zorita 2010.03.01. 13:12:58

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: "A kártya az újgazdag tápolós vérpistikék ópiuma!" ha csak annyit írsz, "ópium", már az jó definíció :)

aribeth 2010.03.01. 13:25:58

Én csak a számítógépes szerepjátékokkal szoktam játszani, de régen sokat olvastam a szakfórumokat, és tényleg ezek a típusok osztották az észt.

A számítógépes részlegen is megy a modorkodás, kezdve az igggazzzi szerepjátékos-alkalmi vérpistike ellentéttől a hová süllyed a Bioware és a Bethesda ("hol van már a tavalyi hó és a Baldur's Gate") típusú siránkozásokon át a Diablo 2 és az MMO-k csak magyar-magyar és angol-angol nagyszótárral dekódolható stratégiai megbeszéléseiig.

A CRPG-sek között az igazi keményvonalas játékos az, aki minimum kilencven óta tolja, de az ős-Fallout, Planescape Torment, Baldur's Gate és Might & Magic rajongók is kihúzhatják magukat. Közmegegyezés alapján az összes "sziasztok, én is nagy szerepjátékos vagyok, az Oblivion és a Fallout 3 a kedvenceim, most miért szidjátok annyit a Mass Effectet???" típusú hozzászólót bele kell döngölni a földbe.

Aztán vannak olyanok, akik kizárólag a neten játszható RPG-kért rajonganak, és vannak magányos farkasok, akik egy hónap Diablo 2-s battle.net után búcsút mondtak a közösségi életnek.

Sokakat a különféle harc- és fejlődésrendszerek (illetve ezek hiánya) varázsolnak el annyira, hogy róluk ír szakdolgozat hosszúságú hozzászólásokat.

Van, aki tíz perce telepítette fel a frissen letöltött Kotort, majd nulla angoltudása miatt megakad az első ajtóban, és segítségért sír a fórumon. Erre az általános válasz a "miért nem nyomulsz inkább valami lövöldözős faszsággal".

A japán RPG-rajongók pedig egy külön kasztot képeznek.

aribeth 2010.03.01. 13:28:13

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
A CRPG-ket sikeresen elkerülő embereknek pedig fogalmuk sincs arról, milyen az, amikor egy leejtett egy összetört tányér láttán az jut először az eszükbe, hogy "akkor most gyorsan visszatöltjük a legutóbbi mentett állást". :-)

2010.03.01. 13:30:14

Vannak a jó kis országos bajnokságok is, ahol kupákat lehet nyerni:)

Marcellus_Magnus 2010.03.01. 13:31:30

Kocka létemre az én életemből eddig kimaradt az asztali szerepjáték, pedig egyszer szívesen kipróbálnám (megfelelő társasággal).

Itt van egy igen átfogó kategorizálás (vérpistike=munchkin):
www.io.com/~angilas/5gamers.html

aribeth 2010.03.01. 13:38:37

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Pontosan! Fúj, fúj, fúj! :-)
Voltaképp egy ilyen puffogó fórumozónak köszönhetően ismertem meg a szerepjátékokat: miután alaposan kiosztotta a Diablo-rajongókat, megemlítette, hogy bezzegabaldursgate. Mondtam magamban, mi a fene, ezt látnom kell.

aribeth 2010.03.01. 13:52:01

@vészmadár (pica pica):
Női karakterrel csak csajok és buzik játszanak, ez alap. :-)
Ellenérv: "Na tudod, ki fog hatvan órán keresztül férfisegget bámulni egy képernyőn, igenis női karaktert alkotok!"

IndaMuncher 2010.03.01. 13:54:16

@aribeth: Így van, ebben rejlik a Tomb Raider sikere is. :)

Fehérvár Kapitány 2010.03.01. 14:10:28

Mi a kilencvenes évek elején nyomtuk. Mivel a fővárostól nagyon messze laktunk, pénzünk meg nem volt, így kartonpapírból készítettük a dobókockákat (kőrző, vonalzó, olló). A húszoldalú nagy király volt. Azután egyszer expedíciót szerveztünk Pestre, és megvettük amit meg kellett venni.

2010.03.01. 14:18:43

Juj!

Hál Istennek vége!

A legkisebbik fiam nyomta állandójan, de már kinőtte, és nem is lakunk együtt.

Náluk a Mágus ment.

Büdös tornacipők az előszobában és a hűtő kiürítése.Ennyi maradt meg emlékeimben.

A gyerek időnként beszámolt a játékról, de mivel ő a 3.gyekek volt addigra már törkéletesre fejelesztettem azt a képességet, hogy úgy nézek rá mintha érdekelne amit mond, de közben az agyam egészen máshol jár.

bgp 2010.03.01. 14:24:17

Bölcsész diplomával szerepjátékos??? NANE!

órarugógerincű felpattanó 2010.03.01. 14:31:19

Might and Magic (főleg a 6-7-8-al nyomtam) nagyon jó volt. Amint lehetett, repülés, és meteor shower. Micsoda szőnyegbombázások voltak :D

Daniel Murphy 2010.03.01. 14:41:45

@aribeth: ú a japán rpg-k :D magamon kívül eddig akárkivel találkoztam, aki japán rpg-zett, mindről kiderült, hogy ilyen kicsit csúnyácska lány, aki valami goth rockzenét hallgat és mangát rajzol

amúgy az modoros, hogy én rendszeresn hallgatom a Chrono Trigger (meg a Final Fantasy) zenéjét? :-)

Asidotus 2010.03.01. 14:50:19

@brodaclop:
valós életbeli tulajdonság számszerűsítésével én az egyik barátomat szoktam traktálni a konditeremben. Ő is szerepjátékos, és ha valamelyik rendszerben leírják, hogy az egyes Erő tulajdonságokhoz mekkora súlyt kell tudni felemelni, akkor próbálkozunk, hol tartunk. 9 hónapja járok gyúrni, 11-ről 13-ra ment fel az Erőm a DnD3 szerint...

peti papagáj 2010.03.01. 14:57:00

A Live! szerepjátékosról Mortimer jutott az eszembe, de Józsikának bejött a mentődobás. Pár Cure serious woundsot azért rányomtak a papok a kórházban, mielőtt kalandjait folytathatta.

G46 2010.03.01. 14:57:06

Üdv!
Női szerepjátékos: van 1-2. Az egyik, akit ismerek, a párom, közösen nevelgetjük 2 hónapos csemeténket! Úgy látom, Judea megfogadta a tanácsom, és a hejesírási hibák jó részét kiirtotta az irományból. Az írás már az rpg.hu-n is megjelent, ott sokan azt írták, h. ezt a modorosblog nem fogja leközölni. Lám-lám, tévedtek.
A wow-osokról tényleg látnék én is egy hasonló írást. A különböző szótárak meg teljesen feleslegesek, mert a BO, Eni, java (ez diablo2) rövidítések, úgyhogy szótárban nem lesznek benne.
És: konsti miért egészség? Mert a constitution magyar rövidítése :)

Daniel Murphy 2010.03.01. 15:06:51

Egyébként a társasjátékozók is _megérnének egy misét_, Settlers of Catan, Agricola és társai, www.boardgamegeek.com, stb. :-)

pakesz (törölt) 2010.03.01. 15:09:48

"forgotten realms kronológia"
mar ez az oldal az elso :)))

aribeth 2010.03.01. 15:12:58

@G46:
Olyan (nem létező, kódex méretű) szótárról beszéltem, ami a rövidítéseket tartalmazza mindkét nyelven. :-)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.03.01. 15:16:03

@bgp: Márpedig így van... magam is még játszogattam, amikor meglett az első diplomám, de az akkori csapatból asszem talán mindenki BTK-ra járt
A szerepjátékos olvas, érdekli a történelem, a misztériumok, a mitológiák. A régieknek még angolul is muszáj volt tudni, így nem csoda, hogy elég sokan szaladgáltak az angol szakon.
Aztán mentek Tolkien-ból szakdolgozni.

Még annyit tennék hozzá, hogy bár a cikk teljesen találó, első kiadású D&D-vel nem játszik a kutya sem, ellenben az igazi hardcore őstulok második kiadású AD&D-vel nyomul, vagy ha igazi alluviális őstitán, akkor első kiadással.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.01. 15:33:50

@Yarner: Az igazzy szerepjátékost már nem kötik semmiféle szabálykönyvek és rendszerek, ő szabadon játszik és a kocka sem kell már.

Ő már megvilágosodott, Felemelkedett, Átlényegült.

Az viszont valóban általános RPG-modorosság, hogy "érdekli a történelem", "fejleszti a kifejezőkészséget", "ápolja régi nyelvemlékeinket", "segít a rendszerező/intuitív/elvont/problémamegoldó/mikormelyik kell gondolkodás fejlesztésében".

Illetve sokszor csak modorosság marad - másoknál viszont tényleg segít. Én pl. rpg-múlt nélkül sohasem mertem volna 12 éve megvesztegetni egy kalauzt.

És jó a hittérítők ellen, amikor tök jól kitalált istenekre hivatkozva hajthatod el őket, de ha van időd, akkor nekiállsz viszont-téríteni mondjuk Darton vagy Tzeentch egyházának tanai alapján. Szegény párbanjáró jehovás nénik... :) Nekik azóta is én lehetek a sátán.

alumi 2010.03.01. 15:35:28

Nekem az egyik exem volt szerepjátékos. Ő a bőrkabátos exrocker típus.
Eccer rákérdeztem, mit is takar ez a dolog.
Mutatott egy dögnagy szabály könyvet.

Itt döntöttem el, hogy inkább a Háború és béke.
Ennyiben maradtunk.

2010.03.01. 15:36:52

Modoros, és kimaradt altipusa a "Brit":

Általában D&D-t, Vampire-t, vagy más olyan angol játékot játszik, amit a régi játékosok már évek óta gyűrtek, mikoris -ó, förtelem-, le merték fordítani magyarra. Így a klubbeli "veteránok" (Mert szerepjátékklubban tölti a fél életét), már egy normális campaignt sem tudnak végigjátszani, anélkül hogy a newbie pattanásos sihederek olyan, blaszfémiával felérő szavakat ne hajigáljanak a szomszéd asztalnál mint "maskarádé", "malkavita", "őserő" vagy "ezerarc". A Britnek ezek puszta említése is olyan, mintha gyomorszájon vágnák, és rendszerint olyan arcot is vág.
Rendszerint keresi a verbális konfliktust, és bármilyen elméleti vitát képes kioktatásba csavarni: a hülye fordítás, a second edition szar illusztrációi, vagy az általános játékhangulat szarral higítása mind olyan fegyvertények, ami miatt vitazárónak elő lehet venni a nagy becsben, és műanyag borítóban tartott, első kiadású szabálykönyvet, ami neki, és a maréknyi félaktívan maradt "veteránnak" azonnali erekciót okoz, de a newbiek általában csak néznek rá hülyén.

budai zöld 2010.03.01. 15:37:07

- Egymást karakternéven szólítják.

- Általában keverednek az alaptípusok: AD&D 2. kiadással kezdett öskövület, dolgozott ki saját játékrendszert, és nyomja live is. Persze a tápolós hülyegyerekeket lenézi, bármivel is játszik most éppen.

- @Modot Tibi: Mágus? Csak angolul nem tudó vidékieknek :-P

2010.03.01. 15:37:21

Ősmagyaros, hátrafelényilazós, nemzetmentő RPG van-e?

Blackrock (törölt) 2010.03.01. 15:47:38

És innen már csak egy ugrás a World of Warcraft.:)

2010.03.01. 15:47:41

A vérpistik általában szombat délelőtt, családrajzás alatt játszanak a McDonaldsban, így az ott hamburgerező kisgyerekek olyan érdekes kifejezéseket tanulhatnak, mint a "2D10: tizennyolc lett, oké, fejszével szétbasztad a bal ork fejét!", illetve a "Geci, fogom, aszt hátbaszúrom tőrrel a félelf kurvát."

brodaclop 2010.03.01. 15:50:09

Maskarádé, na ezért nálam is villana a fakaró. Nem azért, mert modoros brit vámpír lennék, hanem mert fáj.

De még szebb az, ha az angol kifejezéshez ragaszkodó illető valójában nem tud angolul.

Mesélő: Jön egy gríndregon.
Játékos: Zöldsárkány?
Mesélő: Nem, gríndregon.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.03.01. 15:56:10

@Hadrian77: Ühümm, próbáld a M.Ó.K.Á.S. (Magus)-t, nomádokkal/ilanoriakkal - lovasnemzet, hátrafelé nyilazás, nyeregben születés, nemzetmentés/honfoglalás katartikus élménye garantált - csak találj Mesélőt hozzá.:)

2010.03.01. 15:58:03

@brodaclop: Tulajdonképp kissé eltúlozva, de magamat vettem alapul a fentieknél, mert erősen brit vagyok, és tényleg basszák a fülem a túlmagyarított kifejezések.

brodaclop 2010.03.01. 16:05:01

@Vészmadár: Egyébként tök jogos a kérdés.

Az egész vérszerződéses, csodaszarvasos, szvatoplukos világ mintha szerepjátékra lett volna kitalálva. Nem is beszélve Lehel másfélkezes kürtjéről és Botond pluszötös vorpál buzogányáról.

noir66 2010.03.01. 16:11:08

Nem rossz iromány :) Bár a kinézetem egyik kategóriába se illik bele.

Én jómagam "Az iggazzy szerepjátékos" kategóriába sorolom. Szerencsére a mesélőm is próbál ebbe az irányba elmenni, bár jó-néhány dologban az Agresszív kategóriát súrolja :D És ilyenkor meg van győződve, hogy csak a saját elképzelése létezik a valóságban is.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.03.01. 16:13:37

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Miért nem szerepjáték a WOW? Értem én, hogy nem a klasszikus szerepjáték, de

1. Van egy karaktered akit te kreáltál
2. A cselekedeit te határozod meg (nem dobókockával ez igaz)
3. Tapasztalati pontokat gyűjtesz, azok a fejlődésedhez szükségesek
4. Új képességeid, szakmáid lesznek, gyarapítod karaktered tudását.

stb stb stb

Szóval nem értem, mitől nem szerepjáték az, amiben ugyanazt csinálod mint az eredeti mesélős változatban, csak grafikus felületen? A dobókockától? Tényleg érdekel a véleményed, nem kötözködök.

2010.03.01. 16:16:45

@brodaclop: Vorpal? Soha. Bizáncnak tudvalevőleg Adamantitkapuja volt, ősi védőpecsétekkel, amit csak egy megfelelő, legalább +7-es Mithrillbuzogánnyal lehetett volna betörni, feltéve ha az azt készítő mágus nem dobja meg a mentőt.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.01. 16:32:24

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Pont azért nem szerepjáték, mert a szerepjátéknak nem a statisztika a lényege.

Attól még, hogy van karakterlap, még nem lesz szerepjáték.

Hm, egy gyenge analógia: attól még, hogy a kocsim műszaki adatait tartalmazza a gépkönyv, még nem száguldok én magam.

Majd még gondolkodok valami frappánsabban.

Meg majd még írok. Most rohanok.

Conan a barbar 2010.03.01. 16:33:44

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
Szerintem azert, mert a jatek tapolasrol/hentelesrol szol, meg arrol, hogy az emberek whispiznek egymassal lootolas kozben :D Egy igazi szerepjatekban legalabb annyit kell masokkal beszelgetni, mint hentelni, vagy meg tobbet. Itt nem a celtalan beszelgetesrol van szo persze, hanem a quest-related beszelgetesekrol :)@brodaclop: :D:D:D:D:D:D:D:D:D

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.03.01. 16:35:01

Én, meg a fiúk, igen, két hónapja hétvégén is ezt csináltuk. :D
Nagyon szórakoztató kis poszt volt, lehetne még fokozni, a Rúna magazinok a vécében, az excel táblázatba rendezett harcértékek külön mappákban hordva, a csakéskizárlóagénhasználhatom kockák, stb, stb, stb.

Köszi.

Tájfájter 2010.03.01. 16:39:52

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:

Mert mindenkinek ugyanazt kell megcsinálni, egyáltalán nincs a játék menetére befolyással az, hogy te egyedileg mit csinálnál... WOW-on belül is vannak olyan szerverek, ahol csak szerepet játszva kommuniálhatsz, nyilvánulhatsz meg a többi karakter felé. Míg egy sima WOW szerveren "LFG Ulda"-t írsz be, addig a szerepjátékos szerveren megkérdezed az ember lovagot, hogy: "Dicső nemes lovag, nem tartana velem Uldamar sötét kazamatáiba, hogy megakadályozzuk a gonosz előretörését?"

Kábé ez...

Veronka 2010.03.01. 17:07:29

@brodaclop: Senki sem említi a Shadowrun magyar kiadását??? Ökológiai katasztrófával kombinált magyar mondavilág + mátrix. Nagyon élveztem a könyvet, bár egy percet sem játszottam, úgy hogy lehet arra nem alkalmas, de az alapvilág gondolatébresztő.

brodaclop 2010.03.01. 17:28:35

@Veronka: Ezek a gondolatébresztő világok mindig olyan jól indulnak. Általában akad is néhány lelkes és akkurátus ember, aki az olvasottakat számszerűsíti és jól vagy rosszul átülteti egy létező rendszerbe, vagy kreál egy teljesen újat. És kb. eddig tart a történet felemelő része.

Mert aztán a gyakorlatban, amikor mindenki visítva röhög azon, ahogy a mesélő komoly képpel közli: a csapatra rátámadt egy lápi lúdvérc és három idomított rézfaszú bagoly, na akkor bizony az ember megfogadja, hogy ilyet többet soha.

Marcellus_Magnus 2010.03.01. 18:00:13

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Amit Tájfájter leírt fentebb, az ún. "In Character" kommunikáció (vagyis hogy úgy beszélsz/viselkedsz, ahogy az adott környezetben élő karaktered tenné), az egyik aspektusa a dolognak. A másik részét ("egyáltalán nincs a játék menetére befolyással az, hogy te egyedileg mit csinálnál") megpróbálom kicsit bővebben bemutatni.

A WoW-ban vagy a Diabloban nincs lehetőséged olyan döntéseket hozni, ami a történet menetére hatással lenne. Egy NPC (nem játékos karakter) elmondja, hogy mit kell csinálnod, és azt a problémát csak egyféleképpen tudod teljesíteni. Pl.: öld meg az X karaktert és hozd el tőle az Y tárgyat - nincs más mód a továbbjutásra.
Egy összetett CRPG-ben (pl. Fallout) egy probléma megoldására általában többféle érvényes mód is van. Pl. hozd el Y tárgyat a Z csoport főhadiszállásáról - és ezt megoldhatod úgy, hogy 1) megölsz mindenkit, aki az utadba kerül, 2) lopakodás és zárnyitás képességeket használva észrevétlenül lopod el, 3) párbeszéd módban ráveszed a csoport vezetőjét (meggyőzés/átverés/szívesség elvállalása útján), hogy adja oda neked. Vagy pl. A és B karakterek közötti konfliktusban állhatsz A oldalára, B oldalára, vagy akár kijátszhatod őket egymás ellen.
Egy asztali szerepjátékban pedig a történet minden pontján gyakorlatilag bármit megtehetsz, amit a szabálykönyv vagy a GM (mesélő/játékmester) nem tilt.

brodaclop 2010.03.01. 18:08:19

Remekül adjátok a modoros szerepjátékost ám.

Szerintem a fő különbség a kettő között az, hogy a WoW-ban nem mondhatod a többieknek, hogy "Unom ezt a szart, menjünk le inkább sörözni", illetve mondhatod, de nem fognak veled jönni, mert ők igaziból nem a barátaid.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.01. 18:23:55

@brodaclop: konstruktivitásod és világod komplexitása ámulattal tölt el.

brodaclop 2010.03.01. 18:27:14

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Az én világom lehet egyszerű, de legalább akkor is létezik, ha áramszünet van.

malkavitamin ventrueknak 2010.03.01. 18:29:08

Nyehh, majdnem illik rám, bár a fő típusom a rejtélkykedvelő. :D kár, hogy lány vagyok, úgyhogy a kinézet nem stimmel... egyébként összeszámolva több, tíz éve nyomom, és idén diplomázok, BTKn:D A csapat nagy része is bölcsész, vagy hasonló, egy jogász és egy borász is akad...
De ami még alap lehet:
- Dragon magazin a wcn (esetleg szabálykönyvekből kifénymásolt lapok)
- kockagenerátor (súlyosabb esetben magad írod, infosok előnyben)
- Térképgyűjtemény
- Karakterek képei a falon (nem mindig idealizáltan, olykor máshonnan koppintva)
- önkéntelenül, élőszóban is rövidítések és szlengek használata, filmnézés közben nyehegés, statisztikák számolgatása, "na ez sem dobta meg az ügyesség/erő/stb próbáját"

De egy típus kimaradt:)
- Női szerepjátékos
Senkinek sem nője, magától érdeklődik. Tipikusan rámegy a magas szépségű, karizmájú, lázadó, minden keretből kilógó karakterekre, fajokra, az egyetlen értéke, amire vigyáz, az a szépség. Különösen, mivel ő maga ezzel nem rendelkezik. Ha elsőre nem tetszik neki a dobás, akkor "megöli" a karaktert, és addig dobál, amíg maximum nem lesz. Vagy simán csak csal. Játék közben nem töri a fejét, megy a csapat után, a konstruktivitása megegyezik a lovag kardjáéval, kivéve, ha csábítani kell. Súlyosabb esetekben csak a szépségével próbál meg mindent eldönteni; ha ez véletlenül nem sikerül, besértődik, és elvonul duzzogni, vagy kiirtja a csapatot, bár néha az ellenfeleket. Időnként valódi szerepjátékra is kapható, de ha azt mondod, hogy dobás nélkül, verbálisan, esetleg eljátszva a dolgot csábítsa el az njkt, vagy jkt, becsődöl. Súlyosbított esetben minden csapattársat megkörnyékez. A rendszert nem ismeri, de ez nem is zavarja; nem ezért jött. Az elcsábított hímeket strigulával jegyzi a karakterlap szélén. Előbb-utóbb nem tud játszani, mert elfelejtik meghívni az eseményekre...
Live játékokra alaposan felkészül; csodás jelmeze van, és a méteres vakolat egészen mássá varázsolja. Sajnos a lényeg nem nagyon megy...
Tipikus helyzet:
Mesélő: Rendben, nem sikerült elmenekülnöd, a drót keresztülmetszi a nyakadat.
Lány: Ó, akkor a szépségem még mindig X!
Mesélő: ...igen, egy X-es szépségű hulla vagy....

Kevésbé tipikus lány rpgs: szinte csak és kizárólag férfi karakterekkel nyomul (keserű tapasztalatok indukálják a döntést, pl. minden karakterét megerőszakoltatni igyekvő KM, aki a frusztrációját éli ki rajta, esetleg a csapattársak sztereotípiái), de ezeket jól kijátssza, ismeri a rendszereket, felkészült, esetleg rutinos mesélő,az ékszereit mindig elhányja a lakásban, de négyzetcentire pontosan megmondja, hol van a kockás doboza, a KMfüzete, és a kedvenc alapkönyvei. A kockáihoz nem nyúlhatsz, kivéve, ha kezet mosol, és megígéred, hogy nem rontod el őket. A kockái rejtélyes módon a te kezedben rendre balsikerre fordulnak, míg ő folyton undorítóan jó sikereket dob. A karakterei igen változatosak, korban, fajban, típusban, ha valamelyik értéke kimaxolt, az soha sem önmagáért, hanem, hogy menjen valamiben a karakterhez, ha szüksége van rá. A kinézete mindegy is, de elég gyakran csinosabb a másik fajtánál. Tipikus helyzet nincs, ez a fajta túl változatos. Olykor Live-okon is felbukkan, és nem feltétlenül van szüksége jelmezre... igaz, a köznapi életben is elég extravagánsan néz ki; valamely gót irányzat, vagy "fantasyfilm-szökevény"...
Amúgy üdv, G46! már a húgom is kezd idomulni :D

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.03.01. 18:41:14

Üdv,

Látom megmozgattam a nosztalgiaközpontokat. Érdekes, hogy az RPG.hu-nem fogadták a témát ilyen lelkesen. Úgy látom a modoroson jobb az öniróniája az embereknek.

J

malkavitamin ventrueknak 2010.03.01. 18:42:48

@Judea: Ne aggódj, lehet, hogy ott csak nem tűnt fel mindenkinek. Én is csak most láttam meg ott, pedig elég gyakran látogattam a fórumot:) Csőlátás, na:) Pedig jól sikerült, legalábbis szerintem:)

Dr. No 2010.03.01. 18:46:26

Ha valaki nem ismerné, folytatásos on-line comedy a roleplay gamerek csodálatos világából:

www.youtube.com/watch?v=grCTXGW3sxQ

"My therapist, uh, broke with me, oh yeah, and there is a Gnome Warlock in my living room sleeping on my couch."

És ez még csak az első évad első része! Ti már találkoztatok élőben a virtuális játszótársaitokkal? Az ám az igazi móka!

Tancilab 2010.03.01. 18:56:51

Egy őskori klasszikus:

Az angol, német és magyar szerepjátékoznak:

Angol: - Is your sword magical?
Német: - Ja, Vorpal!
Magyar: - Jávor Pál?

Azt hiszem valamelyik Bíborhold közölte.

Marcellus_Magnus 2010.03.01. 19:13:10

@Dr. No: A The Guild-nek egyszerűen nem is lehetne jobb a szereposztása, mindegyik arc teljesen a helyén van. Főképp Jeff Lewis (Vork), aki teljesen hitelesen hozza a lúzer figurát, hihetetlen egy feje van a fickónak. A 3. évadban pedig Wil "Wesley Crusher a Star Trekből" Wheaton mint a griefer klán vezetője, úristen, szétröhögtem a fejemet...

2010.03.01. 19:15:05

Nem tartozik szorosan a témához, de szerintem érdemes Terry Prachettet és az ő Korongvilágát is megemlíteni:)

Asidotus 2010.03.01. 19:34:54

@budai zöld:
"- Általában keverednek az alaptípusok: AD&D 2. kiadással kezdett öskövület, dolgozott ki saját játékrendszert, és nyomja live is. Persze a tápolós hülyegyerekeket lenézi, bármivel is játszik most éppen."
Na, ez pont Nűnű :)

Asidotus 2010.03.01. 19:47:25

Sztorizok:
Csendes, szinte üres kocsmában játszottunk, és egy nagyhangú (öblös) srác bőszen ecsetelte tolvaj karakterének háttértörténetét, mégpedig "in"ben (vagyis a karaktere szájával szólt), miszerint ő már 10 éves kora óta lop, és besurranásokból él. Ekkor megállt, hátranéztünk, mivel a poharakat törölgető pultoslány keze is megállt...
Lakásban játszottunk, nyár volt, erkélyajtó nyitva. Valaki bőszen magyarázta, hogy "a háta mögé lopakodok, elvágom a torkát, úgy, hogy fogom a csávót, ne zuhanjon hanyatt...", mire a csöndet a mesélő törte meg:" Jó, dobjál!" A játékos apja az utcán volt, igen furákat gondolt huszonéves, főiskolát végzett emberekről...

Óvári 2010.03.01. 21:01:03

@Marcellus_Magnus: 'steal vertibird plans' az de jó volt ;) hahaha

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.03.01. 21:03:51

meg is jelent a M.A.G.U.S. paródiája, a T.Á.P. :)

Herrera kapitány 2010.03.01. 21:06:13

@aribeth: és mondd ARIBETH szerinted milyen most a Bioware? ;)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.03.01. 21:24:39

@Yarner: no igen, valamiért nálam is az ad&d2 a menő. zselékockák rulz. a cherubihonos nemespista is ezen nőtt fel.

Mixee 2010.03.01. 21:46:35

@Veronka: Én ismerem, szerintem tök jó, sok időt töltöttünk a lopott ukrán cumók anyázásával :) .

aribeth 2010.03.01. 21:47:26

@Herrera kapitány:
:-))
A Dragon Age-hez még nem volt szerencsém, és hallottam, hogy inkább a BG-re hajaz, viszont az eleve Xboxra fejlesztett Mass Effecttel és a Jade Empire-rel nagyon elmentek a hentelés irányába. Ám amíg tartják a remek hangulat-jó történet-istenkirály csapattársak szentháromságot, addig felőlem az Én kicsi pónimat is feldolgozhatják.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.03.02. 11:22:50

Viszont akit érdekel a téma komolyan, olvassa a blogomat. Megtaláljátok a profilom alatt.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.03.02. 14:11:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Én például leszarom a statisztikát, az achievementek nem érdekelnek. Én pontosan a szerepemet játszom, próbálom a karaktert magamhoz formálni.

@Conan a barbar: Ahhoz, hogy egy raidet vagy instát megcsináljunk (jól!), ahhoz sokat kell egyeztetni, ki hova álljon, mi legyen a stratégia, főleg az egyedi eventeknél. Sok beszélgetést igényelnek a professionok, skillek, kinek mit hogyan fejlesszünk stb. Megbeszéljük egymás nyűgét-baját, az "offtopic" beszélgetések szerintem nem jellemzők.

@Tájfájter: Mindenki azt csinál, amit akar, ha akarok, egy lvl 1-es karakterrel egész nap horgászok. Ahhoz, hogy eljussak 80-ig, nem kell ugyanazt megcsinálnom, mint másoknak, oda megyek ahova akarok, azt csinálok amit akarok, egyedül vagy csapatban, mindegy. Szerintem nincs "egy szál" amit végig KELL csinálni, van millió és egy szál, amiket végig LEHET csinálni, és lehet őket kombinálni. Szerintem nagyobb szabadság van benne, mint ha egy mesélő megadja nekem a kereteket. "LFG ULDA": ebben igazad van, tényleg ezért jó az RP szerver, ezért jó azon játszani.

@Marcellus_Magnus: "A WoW-ban vagy a Diabloban nincs lehetőséged olyan döntéseket hozni, ami a történet menetére hatással lenne." Szerintem a történet menete a TE történetedről szól, az abban elfoglalt szerepedet "játszod el", A WOW-nak (értsd kivételesen: Warcraft Universe) van ugyan története, de a játékosok számára magában a játékban annak egy "kis" része "fedezhető fel". (A World of Warcraft játszható története) Ez igaz. Viszont az a "kis" rész is elég ahhoz, hogy az adott karakternek milliónyi lehetősége legyen a SAJÁT történetének alakítására. Ha a szerepjáték lényegét a karaktereknek az egész történetre gyakorolt hatásaival definiáljuk, akkor a WOW tényleg nem az, mert az egész történetre a karakter valóban semmi hatással nincs (respawn). Ha a szerepjáték fogalmát a karakter szerepébe való beleéléssel azonosítjuk, akkor szerintem igenis szerepjáték, főleg az RP szervereken. Szabálykönyv pedig ugyanúgy van, csak annak az ismertetése máshogy történik (nem engedi megtanulni ezt és ezt ilyen és ilyen szint alatt stb)

A szónak a jó értelmében vitatkozom veletek, de elfogadom a véleményeteket. Mindenesetre érdekes volt olvasni ezeket.

Marcellus_Magnus 2010.03.02. 18:01:52

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
"A szónak a jó értelmében vitatkozom veletek"
Akkor talán rágódjunk rajta még egy-két kört :)

Szerintem az, hogy RP-zni lehet egy játékban, még önmagában nem elég. Sok játékban van rá lehetőség, hogy kitalálj magadnak egy személyiséget (pl. a régebbi FPS-ek névtelen, arctalan főhősökkel), de szerintem csak akkor lehet RPG-nek hívni, ha azt a személyiséget _érvényesíteni is tudod_ a játékmenet során. A Diabloban és a WoW-ban a karaktered gyakorlatilag egy "errand boy", aki mindenféle feladatokat vállal el, és mindent úgy teljesít, ahogy mondták neki. A WoW-ban megválaszthatod, hogy kinek dolgozol, de két karakter ugyanabban a küldetésben nem tud egymástól eltérő módon cselekedni, csak a harcmodoruk különbözhet. A küldetéseken kívül lefestheted bármilyennek a karakteredet, de ezt egy repülőgép-szimulátorban is megteheted. Ha minden lényeges szereplőhöz csak egyféle módon lehet viszonyulni (azt leszámítva, hogy elkerülöd, vagy csak rátámadni tudsz, vagy csak dolgozni neki), az szerintem nem számít igazi szerepjátéknak, mert akkor lényegében csak egyetlen szerep létezik a játékos karaktere számára.

Balfake 2010.03.02. 21:42:54

Meglepi: a terepjátékosok túlnyomó többsége normális ember családdal, gyerekkel, foglalkozással, és sakkozás után se szokta összetéveszteni magát a sötét huszárral vagy hangosan üvöltözni, hogy hú de lecsapta a világos futót. A napi 5 óra tévézés, népünk kedvenc elfoglaltsága mennyivel konstruktívabb formája az eszképizmusnak, ugye.

Az iromány meg sajna elég szar, tegye fel a kezét, aki egyszer is elmosolyodott rajta.

firdarrig 2010.03.03. 12:39:30

Én elmosolyodtam - felismerni véltem egypár régi ismerőst. Bár nem festett túl hízelgő képet, aki ezt írta, ismeri a szerepjátékosokat... :)
nyilván ez egy karikatúra, a játékosok többsége normális ember, legfeljebb kicsit többet használja az agyát az átlagnál. Megjegyezném, hogy a M.A.G.U.S.-t azért nem szerettük, mert az első magyar nyelvű szerepjáték lévén hirtelen megnyomta a játék népszerűségét, és tele lett minden igénytelen vérpistikékkel.

AZATYAURISTEN 2010.03.07. 21:32:26

"(OFF)Szerepjáték gyakorlati vonatkozásaiból írom a féléves beadandómat, és mivel nincs nálam egy könyvem sem, rágugliztam a "forgotten realms kronológia'-ra, és a saját hozzászólásomat dobta ki első nem-szponzorált helyen... ez... gáz... rohog.gif (/OFF)"

tan ez volt az egyetlen hozzaszolas is egyben? :)

"Live! szerepjátékos: Lásd Role Models c. film Stiffler főszereplésével. Ők nem elégednek meg a párbeszéses, kockadobálós formával. Saját készítésű jelmezekben rohangálnak az erdőben (roszabb esetben a városban) és fakardokkal csépelik egymást."

igen, vannak ilyen örültek, akiket nem tartok veszelytelenebbnek egyeb elfajult perverz elettarsaiknal, a kerdes csak az, hogy ki kinek art es hogyan...ezek pszichopatak, ember, es igen komoly zart kezelest könyörögnek ki maguknak, talan ra fog meg erre is jönni egyszer a tarsadalom...egyebkent meg szomoru, hogy sokak ilyen irrealis vilagokba menekülnek es ott jol is erzik magukat...nagyon szomoru es szanalmas! de az is lehet, hogy epp azert vannak kitalalva ezek az "artalmatlan jatekok", hogy összegyüjtseg a pszichopatakat es igy hatastalanitsak öket, mielött a tarsadalomnak artani tudnanak? komoly tema, nem vitas, nekem ijesztö.

AZATYAURISTEN 2010.03.07. 22:06:50

@aribeth: "A japán RPG-rajongók pedig egy külön kasztot képeznek."

A (!) japanok egy külön kasztot kepeznek.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
"Szegény párbanjáró jehovás nénik... :) Nekik azóta is én lehetek a sátán."

ahhoz, hogy ne jöjjenek többet, nekik nem egy szerepet kell eljatszani, hanem valoban meg kell mutatni a satant. ez hatasos, hidd el:))
süti beállítások módosítása