Na, eredetileg ők (is) voltak az indie-sek a korai 90-es években. Nem a nagy lemezkiadó vállalatok ernyője alá tartoztak, ezért függetlennek, independentnek tekintették őket. Aztán úgy alakult, hogy megközelítőleg hasonló stílusú, gitárra épülő zenét játszó együttesek kerültek ebbe az indie státuszba - így kezdték el a műfajt is ezzel a függetlenséggel azonosítani. Nagyon nem akarok belemenni a történelmi áttekintésbe, mert ezt a szakértők úgyis jobban tudják.
Két fő csoportot különböztetek meg a zenészekre hasonlítani kívánó rajongók közül, az első
A klasszikus Britpop-rajongó:
A vidámabb, magukat kevésbé komolyan vevő Blur vagy Supergrass kedvelői megjelenésükben is próbálták a casual, tehát az utcai, kényelmes, sportos holmikat hordani: melegítőfelső, pólóing, zárt sportcipő. Hajviseletük szertelen, de mellékes.
Rendszerint középosztálybeli háttérrel rendelkeznek, kiejtésük is a dél-angliai jellegre próbál utalni - előkelőbbnek is tekintik magukat a proletár britrock követőinél. Jellemző, hogy a skóciai Franz Ferdinandnak is angol énekese van, vagy a travisos Francis Healy is csak az átvezető konferálásokra tartogatja a glasgow-i kiejtést. A lágyabb brit muzsika művelői között még muszáj futtában megemlítenem a magas férfihangra, tiszta hangzatokra, teátrális hangszerelésre és zongorára épülő vonalat is - ez a sokakban (nem feltétlenül kellemes) borzongást keltő Coldplay vagy Keane. Sajnos ezek az együttesek és rajongóik végtelenül unalmasak és jellegtelenek, úgyhogy térjünk is rá a mai fő attrakcióra!
A szigetországi britrock-rajongó:
Fehér tornacipő, sötétkék trapéz farmernadrág, hozzá azonos színű farmerdzsekivel. Szemében az értelem minimális szikrája sem fedezhető fel, állandóan résnyire nyitott szája csak súlyosbítja amúgy is bamba arckifejezését. Kislányos bilifrizurája első látásra spontánnak és szertelennek tűnhet, de gazdája valójában rengeteg energiát fektet a fülére rálógó haj és a pajesz szakszerű kunkorításába. Ám ami a Gallagher-testvéreknél csak szimplán vicces, azt a rajongó lazának, eredetinek és követendőnek találja.
Idoljaihoz hasonlóan személyiségét és világnézetét ellentmondások tömkelege jellemzi. Nagyon szeretne ő is észak-angliai, kizsákmányolt munkásosztálybelinek tűnni: ezt a fukin szó valószínűtlenül gyakori alkalmazásával és az eleve póriasabb benyomást keltő working class hero-akcentus még érthetetlenebbé torzításával, motyogással és beszédhibával kombinálja. A nagy "északi" igyekezetben hajlamos még a best bandet is bászt bándnek ejteni.
Hőssé is ikonná kiált ki minden álproletár, lopott, közhelyes riffekkel operáló egylemezes zenekart - feltehetőleg isteníti a Stone Rosest, de természetesen a liverpooli The La's számára az etalon, a britrock műfajteremtője. A Pulpot, Oasist csak titokban hallgatja, ez a vonal már túl kommersz számára. Kis adalék: az írd és mondd két, azaz kettő stúdiólemezzel rendelkező Stone Roses együttes szolgahű és profi feldolgozásait játszó számtalan tribute zenekar ma is rendszeresen teltházzal koncertezik az Egyesült Királyságban és Írországban.
Az angol britrock-rajongó alapvetően mindenkit utál - legalábbis úgy csinál. Utálja a felső- és középosztályt, a szomszéd várost, a saját város másik futballcsapatát, a kedvenc együtteséhez hasonló stílusú együtteseket, az íreket, skótokat, amerikaiakat, németeket, katolikusokat. Persze ő is ír vagy skót származású, és bármennyire gyűlöli a liverpudlian köcsögöket, a szintén pszeudóproletár Beatlesbe nem tud és nem is akar belekötni.
A magyar britrock-rajongó:
Ilyen is van - ők a legviccesebbek, hiszen úgy próbálják itthon megvalósítani és élni ezt a szubkultúrát, hogy azt semmilyen magyar behatás ne érje. Míg a magyar beat, rock, szintipop, punk, oi, stb. mind szépen kialakulhatott és továbbfejlődhetett, itthon csak egyfajta - nagyrészt angolul éneklő - indie-mozgalom jöhetett össze, britrock alig.
A magyar britrockos általában oasises, és ahol teheti, büszkén hangoztatja, hogy ő már jóval a Wonderwall előtt rajongó volt; a Supersonic meg a Shakermaker bilincselte le legelőször. A UK Top 40-t nézte hétfő esténként az MTV-n, de persze már akkor is voltak olyan kiválasztottak, akik Angliában tanulhattak vagy élhettek a családnak köszönhetően - aki Angliában járt iskolába, az érti; a többinek meg felesleges magyarázni.
Ez a link a magyar rajongók magyar ill. angol nyelvű beszámolóival többet mond mindennél - idézek párat.
Persze nem lenne baj, ha az igazi Oasis is ellátogatna errefelé, de nagyjából biztos, hogy a Sziget fesztivál ennyi pénzt még egyszer egyik együttesre sem fog áldozni. Nekik ez volt a nagy tanulság, nekünk pedig az, hogy jobb lenne Angliában élni.
Az Oasis-koncert előtti kibaszott reggae-cirkusz a magukat a legjobb zenét játszó bandának tartó magyar együttes, a Quimby volt (három dobosuk van... szerintem inkább egy jó dobost kéne találniuk végre)... A Quimby egy szar popegyüttes, szar, mint a magyar zene... azt kell mondanom, annak ellenére, hogy magyar vagyok...
Tudom, hogy a magyar médiában lehúzó vélemények jelentek meg az Oasis fellépéséről, miszerint Liam túl visszafogott volt a közönséggel, nem beszélt, ilyesmi (="and staff") Merthogy csak a pénzért játszottak. Azt mondom, a magyarok kibaszott idióták. Az Oasis egy rock n' roll-banda. Nem a ruhatervező- vagy szórakoztatóipar termékei, ők nem show-elemek, ők egyszerűen JÓ zenészek. Ha valakit a körítés érdekel, vagy azt akarja hallani, hogy "ti vagytok a legjobb közönség", az menjen a cirkuszba.
Külön örömmel olvastam az utóbbi két bekezdést angolul, mert így legalább megnyugtathattuk a bennünk kételkedő és talán kicsit csalódott külföldieket, hogy szerencsére Magyarországon is vannak normális emberek!
MakoG 2010.02.16. 10:21:37
www.youtube.com/watch?v=U5H_KkWAKM0
www.youtube.com/watch?v=f4AdBE6cFvg
GERI87 2010.02.16. 10:22:27
de a többi igen.
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 10:23:45
Éppen tegnap néztem meg sokadszorra Shane Meadows zseniális filmjét a nyolcvanas évek angliájáról. Olyan dumák vannak benne!:D még csak nem is fuckin, hanem fockin!
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 10:25:49
HunVanHungary? 2010.02.16. 10:27:54
Akkoriban ezt nem tudtam hova tenni, és most se tudom ,hogy mi az értelme ezen divatéletformáknak..
Mindenesetre az übermodoros nyugatmajmoló magyar rajongók jóval visszataszítobbak mint a fentebb említett létformák.
vincere 2010.02.16. 10:28:07
ehhez a témához én se nagyon tudok hozzászólni, akiket én szeretek a szigetországból, azok se nem pop, se nem indie
Smacika 2010.02.16. 10:29:39
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 10:30:57
Azaz. Kibaszottul zseniális.
vincere 2010.02.16. 10:31:38
GAbica 2010.02.16. 10:31:54
Amúgy a témához sajna nem tudok mit mondani én sem, nem vagyok benne semennyire jártas
4TUN3 2010.02.16. 10:33:05
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 10:33:15
Muszáj megnézni. Nem egy dizni, de odabasz.
Mitya Ivanov 2010.02.16. 10:37:04
GAbica 2010.02.16. 10:37:42
csak egy kis ízelítő belőle....
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 10:43:25
Hát itt láthatsz belőle, annyira nem volt minden pink. Érted hogy mondom.
@Gabica [almighty]:
Köszi
GAbica 2010.02.16. 10:44:04
égafater 2010.02.16. 10:44:10
lógó lópofával, egyediség hittel átitatva bambulnak a világra. a dob-gitár-ének kombó engem egyáltalán nem tud kielégíteni.
a frizurákon viszont lehet legalább röhögni, máson még azt sem.
hülye angolok, angol hülyék!!!
GAbica 2010.02.16. 10:44:35
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.16. 10:57:16
Dave_bloghu 2010.02.16. 11:04:23
Nekem megvan az összes blur album eredeti cd-n, kivéve az utolsót, mert akkor már nem tetszett. Van konkrétan Londonban vett Blur-öm, meg Japán import B-side válogatás.
A dátum: 1996-97. Cd-re gyűjtés, szövegkönyv megtanulás, másolt kazetta, Roll With It beerőltetése osztálybulin, senki sem táncolt rá, kötött pulóver, fejlógatás. Londonimádat mindenek felett.
Dave_bloghu 2010.02.16. 11:07:56
www.youtube.com/watch?v=osCUHHCoCUU&feature=related
4TUN3 2010.02.16. 11:09:12
Biztos frajdi elszólás vót a részéröl, mer má nagyon vágyik egy rendes staffra :P
misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.16. 11:14:32
Ku**va szar, jellegtelen, "mintha ezerszer hallottam volna" számokat játszottak, de a közönség imádta...
cd-r 2010.02.16. 11:30:42
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.16. 11:32:59
Jellegtelen, unalmas, ismétlődő - és alapvetően egyáltalán nem kellemes.
El kéne gondolkodni, miért minden olyan elcseszett, ami "brit"-tel kezdődik. Brit nők, brit konyha, brit pop, brit tudósok, Britney Spears...
Styxx 2010.02.16. 11:36:32
A vídiakeménykedő working class imitátor upper class angol britpopos meg a West Ham United bé közepét, az Inter City Firm huligánjait hájpolja. És ha felszedi a szomszéd Mr. Poshék magyar bébiszityóját és meglátogatja, akkor az Astoria melletti Tisza üzletben beújít egy szó oldszkúl Tisza csukát amivel lehet villogni az Elephant and Castle-on a Ministry of Sound-ba.
Ide lőjetek, én is egy nyálfej qkifej vok, mert anno komáltam ezt a csöpögős Pulp számot:
www.youtube.com/watch?v=vDjom7LvA6I
Asidotus 2010.02.16. 11:38:50
A fő gondom a brit rockkal (ami ugye olyan, mintha punkok Oasis-t, vagyishogy inkább Beatlest nyomnának), hogy úgy csinálnak, mintha micsoda pimasz, szemtelen, lázadó, szilaj zenét nyomnának, csak éppen egy Iron Maiden már kifog rajtuk (technikailag mindenképpen).
Tartok tőle, hogy Misbelief mester által a tevhit.blog.hu/ -n "megénekelt" alternatív szövegekkel nyomulnak, és mi ezért nem értjük, mire fel az a hype körülöttük, amit azon a nagy zátonyon csap körülöttük a brit sajtó.
Styxx 2010.02.16. 11:40:44
"Britny Spears":-), ja, meg a Chelsea Clinton. Azért Kate Winsletet mygloss.com/chic/files/2009/09/katewinslet.jpg nem hiszem, hogy kirugdosnád az ágyadból Bocs, ha nem heteroszexuális férfi vagy:-)
Mitya Ivanov 2010.02.16. 11:46:59
Egyébként sajnálom, hogy kimaradt a posztból a kisebbségvédő-mindekit lenácizó-rasszistázó londoni asian undeground szcéna
:-)
cd-r 2010.02.16. 11:47:17
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.16. 11:49:26
Megnézem a mostani UK Top 40-t és sajnos nagyon szomorú vagyok a rengeteg trigger zenét látva.
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 11:58:01
de hát annyi mindenben hittem akkoriban...
misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.16. 11:59:41
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:01:11
Ez mondjuk a kilencvenes éveket minősíti inkább, mintsem a britpoppot.:) És egyáltalán: kik azok a britek?
Styxx 2010.02.16. 12:01:45
:-)))))
szólni kéne a bloggernek, hogy moderálja ki:-)
GAbica 2010.02.16. 12:03:41
GAbica 2010.02.16. 12:06:14
égafater 2010.02.16. 12:11:42
Styxx 2010.02.16. 12:13:57
Styxx 2010.02.16. 12:17:05
egyezzünk ki döntetlenbe, na őt nehéz űberelni:
yummycelebrities.com/wp-content/uploads/2006/10/keira-knightley-000a.jpg
GAbica 2010.02.16. 12:19:11
égafater 2010.02.16. 12:19:14
A mi VÍÍLÁGSZÍNVONALÚ pop bandánk. Kolin Márkkal az élen.
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.16. 12:19:19
Ernoke 2010.02.16. 12:19:59
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:21:58
Én nem tudom, baszod, de itt mindenki erre a kállai izé... péterfy borira izgul...
Ernoke 2010.02.16. 12:24:52
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:27:24
Lehet hogy mindenek orrsövényferdülése van és csak így kapnak rendesen luftot.
GAbica 2010.02.16. 12:28:56
amúgy péterfy bori női szemmel semmi extra, de ti biztos láttok benne valamit, amit pl. én nem
Ernoke 2010.02.16. 12:33:29
@Gabica [almighty]: szerintem kellemes hangja van, de a zenéjét nem ismerem. ha már kortárs magyar popzene kell, ami tényleg jó, akkor quimby, szerintem. jók a szövegek, jó a zene, élőben pedig nagyon szórakoztató (ha nincs túl nagy tömeg).
GAbica 2010.02.16. 12:34:26
Ernoke 2010.02.16. 12:39:04
cd-r 2010.02.16. 12:41:56
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:42:13
Van ilyen. Én például Jude Law-t nem látom valami hűdevalaminek, de volt egy csajom, aki elment volna érte Sztálingrádba is.:)
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:44:03
lmgtfy.com/?q=p%C3%A9terfy+bori
GAbica 2010.02.16. 12:46:23
De én a marconább pasikat szeretem. Anno a Moulin Rouge-t néztük moziban a barátnőmmel, ájuldozott Ewan McGregor-tól, én meg tőle:
www.youtube.com/watch?v=pHO5KWIMZUo
Na jó, de én már gyerekként is a fantomnak drukkoltam az operaház fantomjában :)
Styxx 2010.02.16. 12:48:07
ja, az is ottvan, téged még nem moderáltak ki?:-)@Gabica [almighty]: @El Topo (Sgt. Elias):
b+, korban, nemben hozzám illik, ennyi nem elég?:-)
GAbica 2010.02.16. 12:49:28
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:49:46
Az. A halképű.:) Ez egyébként az a csajom volt aki elég durván hasonlított a péterfy borira.:D:D:D
cd-r 2010.02.16. 12:50:23
GAbica 2010.02.16. 12:52:04
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:53:27
Mármint a Kállai?
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:54:18
Kinek a pap, kinek még az sem, ugyebár...
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 12:55:09
Ez temészetesen nem igaz.
GAbica 2010.02.16. 12:56:06
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.16. 13:17:12
Olgicsq 2010.02.16. 13:25:43
www.youtube.com/watch?v=uiskWM1hzL8
Styxx 2010.02.16. 13:36:46
Megnéztem, nagyon ott van, ksz. Olgicsq b+, veled az a bajom, hogy tök jó dolgokat tolsz, csak mindig az ellopott biciklim jut eszembe rólad. Mintha egy volt csajomra hasonlítanál, aki a kenyai szafárin meghalt maláriában, vagy összejött a szomszéd irodaházból valamelyik tresaure managerrel:-)
@Gabica [almighty]: Megnéztem, nem tudom, nekem ez már olyan turbó macsós. Inkább egy férfi paródiája, már minden pengeélre férfiasított. A túl dögösen rekedt hang, az űberhatűrozott tangózás. Ha én csaj lennék, nem hiszem, hogy erre izgulnék. Picit olyan, mint nőben egy Dolly Buster méretre plasztikcsöcsözött kreatúra. Bcs, azért remélem, nincs harag, tudod, hogy szeretlek, tisztellek meg minden:-)
Ernoke 2010.02.16. 13:38:15
amúgy nekem az örök szerelem Willem Dafoe marad. ő az internesönel námbör van, ha már britről van szó.
Rich.mond 2010.02.16. 13:40:39
www.youtube.com/watch?v=JGCre4HgPLU&feature=PlayList&p=C2BC6E799225A74B&playnext=1&playnext_from=PL&index=6
Ekkortájt Angolba' dolgoztam, és a vízcsapból is ez folyt. A szám kifejezetten tetszett, gondoltam, "na végre tudnak valamit ezek a Brittek". Hát nem.Az album összes többi száma pontosan ez a nyálas jelelgtelens zar, mint amiről fent már esett szó.
Anglia amúgy jó hely, hiába van tele angolokkal:)
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 13:41:28
Dehát Dafoe amerikai, nem?
GAbica 2010.02.16. 13:41:44
@Ernoke: na jó, ebben nagyon egyetértünk :D
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 13:44:30
A sztori szerint a pali ilyen. Ő az argentin, keménytökű csávó a buzeráns békazabálók közt.
A Roxane-ről mindig az jut az eszembe, hogy egyszer valami tehetségkutató selejtezőjén jött egy ilyen jelentéktelen miskolci ürge és egy szál gitár+szaxofon kisérettel úgy lenyomta, hogy leesett az állam. Na, mondtam, ez egy kibaszott zseni!
Aztán kiderült róla, hogy ennyit tud.
Ernoke 2010.02.16. 13:47:01
GAbica 2010.02.16. 13:47:37
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 13:48:47
ewan mcgregor később megférfiasodott, mikor beleszippant egyet a Ventolinba (nekem is van), és visszaszál a Humvee-ra, hogy kihozza a kispajtásait Mog-ból.
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 13:50:12
Ja, jóvan.:) Én is bírom a csókát, mondtam már?:D
GAbica 2010.02.16. 13:51:53
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 13:52:56
Ott.:)
Styxx 2010.02.16. 13:53:56
és Dafoe milyen jól tolja a kommenteket magyarul:-)
GAbica 2010.02.16. 13:54:21
Ernoke 2010.02.16. 13:58:19
Olgicsq 2010.02.16. 13:59:20
Lehet, hogy egy masik user accountot kene regisztralnom lelki nyugalmad fenntartasahoz. :)
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 13:59:37
Ernoke 2010.02.16. 14:02:53
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 14:04:41
kurvára nem vagyok az.:)
lr 2010.02.16. 14:06:55
Valahogy nekem mióta az eszemet tudom, evidens volt, hogy az esetek többségében epic FAIL, hogy ha megtetszik egy zene, egyáltalán utánanézzek (egy zenekarnéven túl), hogy kik csinálják.
(Volt pár rossz emlékű kísérlet - csak magával csesz ki az ember.)
Az meg végképp soha nem merült fel, hogy pl. golyóstoll-felhasználóként elkezdjek úgy tenni, mint ha én lennék Bíró László.
Mitya Ivanov 2010.02.16. 14:08:00
Styxx 2010.02.16. 14:10:59
elég csak ha küldessz egy Avatar 2.0 élethű és használható, uo bicajt, mint amit elvittek. Tegnap jött meg a határozat a nyomozás felfüggesztéséről, akkor rátűzném a kulacstartóra:-)
@El Topo (Sgt. Elias):
Azért téged is megnéznélek keresztre feszítve:-)
Egyébként nagyon jó színész, és ő az egyedüli kérges, aki tényleg jól is néz ki, legalábbis szerintem, de majd a női- meg a gay kommentelői szekció megmondja a tutit:-)
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 14:13:05
Tudom, én is azzal ringatom magam harci hangulatba.
GAbica 2010.02.16. 14:13:34
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 14:14:42
Már többekben felmerült, hogy esetleg felszögeznek, ha sokat ugatok, úgyhogy ez még összejöhet neked.:)
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.02.16. 14:23:41
a this is england-ben ha jó láttam, az tommy "t'is me belt, turkish" volt a snatch-ből.
Olgicsq 2010.02.16. 14:25:57
Sobrijóska 2010.02.16. 14:28:11
Az Oasis egy kimondottan lassú beatzenekar...
GAbica 2010.02.16. 14:29:22
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.16. 14:31:42
Amúgy Lemmy állítása szerint a Motörhead az.
vincere 2010.02.16. 14:35:07
sosem értettem ezt, valaki magyarázza meg
GAbica 2010.02.16. 14:38:11
amúgy szép is lenne, ha csak egyforma nők jönnének be a pasiknak, a többiek mehetnének a sóbányába :)
vincere 2010.02.16. 14:38:19
Styxx 2010.02.16. 14:42:54
Persze, vannak nagyon izgalmas kismellű nők.
Te csak nagyf@szú pasikkal tudsz elképzelni egy hangulatos pajtáskodást?:-)
vincere 2010.02.16. 14:44:55
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.16. 14:46:17
Hát ezerszer inkább hallgatok Kvimbit, mint oasist, vagy bármelyik britpopot :D
Ha már brit, akkor Iron Maiden...
vincere 2010.02.16. 14:48:06
én, mindenesetre, soha nem fogom megérteni, mit esznek a férfiak a kismellű nőkön, mint bálvány. tehát hogy mitől lesz bárki szemében Keira szexszimbólum. a magánéleet az teljesen más kategória
GAbica 2010.02.16. 14:53:07
nem kell okvetlen 10 kiló szilikon, hogy valaki szexszimbólum legyen :D
Styxx 2010.02.16. 14:57:21
Hát mert szabályos, még sem sablonos, szép, tiszta arca van. Sportos, mégsem NDK úszónőhátú teste (pl. a csavard be, mint Beckhamban)A magánéletben persze lehet, hogy ötször akkora arc, mint T.Anita, amikor mustohaapu volt a miniszterelnök, csak a külcsínről beszéltem.
Amúgy semmi bajom a nagymellű nőkkel, sőt, otthon se deszkán alszom:-). De fáj a szivem, amikor egy arányos, feszes, kismellű nő megplasztikáztatja magát.
Ennyi, remélem nincs harag és nyugodtan küldd azokat az aktokat:-)
@Olgicsq:
ksz, az első szép volt, jó volt, elég volt
cd-r 2010.02.16. 15:04:16
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 15:11:11
Ahogy fut az Utolsó mohikánban, mi? És csak fut, csak fut, csak fut, másról sem szól az egész film.
vincere 2010.02.16. 15:13:32
Keirának nemhogy kis melle van, egyszerűen nincs.
na mindegy, erről ennyit.
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 15:14:25
Na elég az üres hencegésből!:D
fehéregér 2010.02.16. 15:14:53
Amúgy a modorsság minden fronton gáz, mondjuk a hippiknél kevés modorosabb jelenség van, de az öreg, Eddát hallgató rokkker már kimondottan szánalmas, és éppúgy baromi modoros 2010-ben az LGT rajongó is.
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 15:19:52
Komolyan? A Muse fél házzal megy? Hol?
cd-r 2010.02.16. 15:21:15
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.16. 15:21:32
LGT-ről meg a magyar modorosokról már írtam itt egy éve, a britpop csak most került sorra :-)
malackarosszarc 2010.02.16. 15:22:37
@El Topo (Sgt. Elias): Daniel meg hadd szaladjon...
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 15:24:14
Én aztán nem fogom felrúgni, hogy ne fusson...
2010.02.16. 15:26:49
mrs wilkinson 2010.02.16. 15:26:53
Fapuma (törölt) 2010.02.16. 15:46:14
IndaMuncher 2010.02.16. 15:57:39
Próbáltam végighallgatni egy PASO albumot, 15 perc után abbahagytam. :)
blur7 2010.02.16. 15:57:51
Mitya Ivanov 2010.02.16. 16:16:06
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 16:17:40
Az szívás, ember. érted hogy mondom.
baliquez 2010.02.16. 16:23:54
\m/ Modorosemós mikóu' lesz?
flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2010.02.16. 16:31:49
nem inkább and stUff?
Zorita 2010.02.16. 16:32:05
---
amúgy meg Keane-t hallgatni szerintem inkább kellemetlen borzongás (kín :S)
@misbelief: "Ku**va szar, jellegtelen, "mintha ezerszer hallottam volna"" - igen, szerintem is
IndaMuncher 2010.02.16. 16:46:28
www.youtube.com/watch?v=hiCmlkhRcbs
Szerintem ez is indie/britpop, de nekem pl tetszik.
ellenszenvesfigura 2010.02.16. 18:33:34
ja, és nem szeretem a britpopot.
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 18:37:01
"Én vérbeli polbítes gyerek vagyok,
három hangzattal én mindent tudok.
Ötszáz forintért bármit eljátszom én,
és sokkal jobban, mint a bobdilén!"
katarocks 2010.02.16. 20:13:15
G_P 2010.02.16. 21:40:14
urbanikum.blog.hu/2009/11/30/magyar_indie
Szpáhi 2010.02.16. 22:16:04
ljungberg 2010.02.17. 00:34:08
Az hogy lehet, hogy FF-ért odavagyok, a CP-től viszont rókázom. Utóbbira nagyobb megvetéssel tekintek, mint korunk magyar "slágergyárosaira". Eskü', Araczki Lacit előbb hallgatom meg, mint azokat a nyálas műmájer gyökereket. Szerintem az Oasisnél is érződik a sablon-megfelelés, Blur ellenben természetességgel adja a hülyét.
Akkor is: Lemon tree!
És éljenek a kismellű nők!!! Körökkel szebbek/szexisebbek...:) Yes!
Klárensz 2010.02.17. 09:40:01
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 09:43:09
cd-r 2010.02.17. 09:55:41
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 10:15:17
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.17. 10:21:02
B+, mintha az Index Fórum Hölgyek, Urak, stb. rovatát olvasgatnám...
cd-r 2010.02.17. 10:21:38
cd-r 2010.02.17. 10:22:49
vincere 2010.02.17. 10:28:19
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.17. 10:29:17
"Jómagam kiváltképp kultiválom a teltebb, asszonyosabb idomú, idősebb hölgyeket, akik végtelenül hálásak és odaadóak tudnak lenni ;-))"
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 10:29:58
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 10:48:04
vincere 2010.02.17. 11:02:36
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.17. 11:09:42
Már tegnap is mondtam, hogy elég az üres szavakból!:)
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 11:17:36
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.17. 11:21:37
Mondjuk én könnyen ugatok, mert nincs rejtegetnivalóm. Mindenki tudja, hogy olyan csúnya vagyok, mint a kölcsönkérés.
vincere 2010.02.17. 11:48:15
tegnap az Oasis a Brit Awards-on megkapta a díj 30 éves fennállása alatt a legjobb albumért járó díjat, a (What's the Story) Morning Glory c. lemezért
GAbica 2010.02.17. 13:08:17
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 13:34:12
Zach 2010.02.17. 21:05:53
www.youtube.com/watch#playnext=1&playnext_from=TL&videos=HVx3FMjeWg8&v=AfN9LkV_REQ
Mc_Fly 2010.02.17. 21:18:26
amúgy egyetlen probléma van ezekkel az alternatív, underground, mély szövegekkel, csekély hangszeres tudással és dalszerzői képességgel, angolosan LOSER kinézettel megáldott társaságokkal: ezek, mint ahogy saját maguk is definiálják magukat, alternatívok. Namost ez viszont már lassan itthon is mainstream, ahol ilyesminek semmi keresnivalója nem kellene, hogy legyen. Meg még sok másnak sem, de erre azt mondani, hogy "igényes zene", már nem is modorosság, hanem szívlapát-, vagy belezőkarmoló-, vagy nemtommilyen kategória.
Az oasis a rock n roll ellentéte. Nem baj, hogy léteznek, de azt a rockzene-rajongók nevében nagyon betegnek tartom, hogy bárki egy kontextusban emlegesse őket, vagy akármelyik 90-es évek után felkapott brit bandát a rock szóval.
fraulein praxa 2010.02.18. 15:18:31
kaiser chiefs azért bukarestezett, mert a nagy kivetítőn a nevük mögött amerikai zászló volt...
a muse pedig nem szar, a h.a.a.r.p. koncertfelvételük (dvd+cd) hatvanötmilliószor élvezhetőbb és jobb, mint akármelyik fostenger magyar zenekaré.
franz ferdinand pedig nem kérdés, h kafa, jófejek egytől egyig, ésa zene is korrekt.
cd-r 2010.02.18. 15:36:39
2010.02.19. 11:36:36
a poszt szokás szerint remek=)
Cinnouse 2010.02.20. 14:23:42
krumplicukor 2010.02.20. 14:36:21