A politikai elemző

2010/02/15. - írta: Modor Tibi

-Kedves nézőink, szeretettel köszöntjük Önöket a TV Replika Választ-út című műsorában, hasonlóképpen melegen üdvözlöm a stúdió vendégeit: dr. Cservenyi László politológust, a Budapesti Műszaki Egyetem politológia tanszékének vezetőjét - valamint dr. Loisztl Ottót, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem PR és média projektvezetőjét.

Uraim. Kevesebb mint két hónap múlva parlamenti választások - Cservenyi úr, Önt a Hollán Ernő utcai antifasiszta tüntetésen is láthattuk: hogyan foglalná össze az elmúlt négy évet, hogy látja az esélyeket?

-Igen. Mindkét oldalnak hatalmas felelőssége van abban, hogy idáig eljuthattunk. Elsőként emelném itt ki Orbán Viktort és a Fideszt, mert 2002 óta tartó aknamunkájával, megosztó és árokásó politikájával, depressziókampányával, a szélsőjobboldal magába szippantásával, a konzervatív jobboldal felszalámizásával hihetetlen károkat okozott a hazai politikai palettán. Ilyenkor vagyok nagyon szomorú, mert nagyon nagy szüksége lenne ennek az országnak egy európai értelemben vett konzervatív, mérsékelt jobboldali pártra.

Természetesen felelős a szocialisták és a liberálisok vezette kormány is, mert hagyták, hogy megosszák őket egyes belső ellentétek, egyéni érdekek - ami a jobboldal sajnálatos megerősödéséhez vezetett, úgy, hogy a Fidesz máig nem volt képes üres lózungjai mellett egy értékelhető választási programot közzétenni.

És bár kis esélyt látok arra, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr ne a Fideszt bízná meg tavasszal a kormányalakítással, Orbánék többször bebizonyították, hogy mindig lehet győztes helyzetből veszíteni. Mostanra elválni látszik az ocsú búzától: megbukott az egy a tábor, egy a zászló rózsaszín ködbe vesző, népnemzeti lázálma. A Jobbik megerősödése hatalmas talány, és ha leásunk - felszínre törhet az utóbbi 100 év minden rákfenéje. Többször felszakított sebek, komplexusok, tudatlanság, primitív hívószavak, a közbeszéd áttematizálása. Megtűrtté és elfogadottá vált az ordas eszmék tisztára mosdatása, a szalonzsidózás- és cigányozás.

A Fidesznek hatalmas dilemma lesz a Jobbik - minden, a szélsőjobboldallal történő cinkos összekacsintás, minden, a nacionalistáknak tett gesztus gyengítheti a Jobbikot. Ám amit nyernek a narancsosok a réven - elveszthetik a vámon. Egy rafinált taktikával, lavírozással azonban kiszolgálható mindkét, magát nemzetinek hirdető tábor. Úgy tűnik, Orbánék kerülnek minden nyilvános konfliktushelyzetet, konfrontálódást a másik oldallal - talán tanulva az utóbbi évek hibáiból. Azonban a hallgatás kétélű fegyver: választóik szemében is megfutamodhatásnak tűnhet a túlzott óvatoskodás.

A Dávid Ibolya vezette MDF a liberálisokkal kötött szövetségnek köszönhetően új reménysugár lehet az érett, felelősségteljes, mérsékelt politizálás híveinek körében. Az idő a pártban új arcnak számító Bokros Lajost igazolta: minden közgazdasági egyetemen mintapéldaként hozzák fel válságkezelő programját - mindazonáltal a Fidesz is hajlamos saját sikereként elkönyvelni a Bokros-csomag nyilvánvaló érdemeit. Az MDF többször is képes volt bizonyítani, hogy képes a megújulásra - egyedüliként élte túl a Fidesz beolvasztó törekvéseit, ami dicséretes.

Az LMP-nek egy állhat az érdekében: ez pedig az MDF-SZDSZ szövetség gyengülése. Ez a kis kezdeményezés - pártnak nem is tudnám nevezni - már nevében sem kínál alternatívát, csupán minden létező politikai formációval kívánja szembehelyezni saját magát. Ez így sajnos édeskevés.

(Loisztl már tikkel, fészkelődik, arca a vörös egyre sötétebb árnyalatait veszi fel)

-Köszönjük, Cservenyi úr. Esetleg van-e egy gyors tippje az első forduló eredményére?

-A Fidesz és a Jobbik úgy 40-10%-ban szerezhetik meg a többséget, az MSZP-t pedig képesnek látom egy meggyőző hajrával a 30%-ra vagy annál is jobbra. A szocialistáknak hatalmas, egyelőre csalódott, csöndes tartalékai vannak - a Fidesz pedig hajlamos túlságosan elbízni magát. A kicsiknél reménykedem az MDF minél jobb eredményében, de erre még térjünk vissza legközelebb.

 

-Köszönöm még egyszer. Loisztl úr, Ön a Magyar Nemzet régi publicistája, mi az Ön meglátása az elhangzottakkal kapcsolatban?

-Úgy látom - most bármifajta személyeskedést mellőzve -, hogy Cservenyi tanár úr elbagatellizálja az MSZP és az SZDSZ közel nyolcéves ámokfutásának felelősségét. A tanár úrra én felnézek, szeretem és becsülöm, de sajnos ellent kell mondjak. A kormányzó párt 2002 óta nem a Fidesz, a miniszterelnök pedig nem Orbán Viktor úr. Az ellenzéket mint a jelenlegi helyzetért leginkább felelős tényezőt felhozni több, mint csúsztatás.

Úgy látom, hogy az eleve megkérdőjelezhető tisztaságú 2002-es gyűlöletkampány és választás után "trükkök százai"-val fenntartott "kormányzás" és újra megnyert 2006 a hazugságokra épülő nyolc év volt: egy olyan nyolc év, amely alatt Magyarország gazdaságilag és morálisan is csak hosszú évtizedek alatt behozható hátrányba került az EU-val és a régióval szemben is.

A szavakat kiforgató werberi-gyurcsányi köteles és 23 millió romános kampány, majd a cinikus, a szavazókat, a nemzetet semmibe vevő őszödi beszéd mindent elárul a jelenleg regnáló elit és klientúrája hozzáállásáról, ami hazánkat a pénztőke, a multik gyarmatának sorába taszította. Emlékezzünk a miniszterelnök-jelöltek 2006-os vitájára, ahol Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor és tízmillió honfitársa képébe hazudott szemrebbenés nélkül - de a nép nem felejt: ezt hűen tükrözi az önkormányzati, az időközi és az Eerópa Uniós választások eredménye, valamint számtalan közvélemény-kutatás. Persze örök igazság: nem közvélemény-kutatást meg felmérést kell nyerni.

A Fidesznek történelmi esélye van a kétharmad megszerzésére, ám ahogy Cservenyi tanár úr is utalt rá: nem szabad elbízni magukat és lebecsülni az ellent. Az MSZP egyes híresztelések szerint készen áll arra, hogy a tőle megszokott módon ne csak tiszta eszözökkel legyen képes tömegeket mozgósítani: különösen építve a rettegésre, a riogatásra, a mélyszegénységben élő rétegekre, valamint a kiszolgáltatott helyzeben levő, hiszékeny nyugdíjasokra.

A Jobbik sikertörténete minden józan gondolkodású embernek gyanús. Hogy válhatott a 2006-ban még a MIÉP-pel közös listán indulva csupán 2,2%-ot elérő fiatal pártkezdeményből meghatározó erővé növő szövetség? Az MSZP-SZDSZ-en kívül kinek állhat érdekében ennek a demagógiára, populizmusra erősen hajló pártnak a sikere? De nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Annyit mindenképpen be kell látni, hogy Vonáék valós társadalmi problémákat vetnek fel, sok évtizedes tabukat döntögetnek - amit eddig sajnálatos módon egyik parlamenti párt sem mert felvállalni a megbélyegzéstől tartva.

Az MDF már több mint tíz éve a Magyar Országgyűlés trójai falova. Hogy a mi vasladynk miként volt képes mindig jó ütemérzékkel oda csapódni, ahonnan többet remélt, nem tudom. A Fórum evolúciója figyelemreméltó: a rendszerváltó, jobboldali pártból Fidesz-szövetséges, majd -ellenes lett. Dávid Ibolya, aki "nem ért a futballhoz", hogy válhatott a szocialista-liberalista szavazók egyik kedvenc politikusává. Nem beszélve a bűvészcilinderből elővarázsolt képtelen figurákra Habsburg György és Bokros Lajos személyében. A végnapjait élő, számtalan sebből vérző, önmagát többszörösen lejárató SZDSZ-szel kötött szövetség pedig maga a politikai öngyilkosság, de majd a szavazók véleményt formálnak erről a kellő időpontban.

Végezetül jöjjön a valóban koncepció nélkülinek tűnő Lehet Más a Politika, akik azonban az SZDSZ-ben csalódó, valóban liberális értékeket valló választókra apellálhatnak - az MDF kálváriája is csak az ő malmukra hajthatja a vizet. Meglátjuk, hogy a kerékpárosokon kívül kiket tudnak még megszólítani.

-Köszönjük, Loisztl úr. Rövid tippet kérhetünk Öntől az első fordulóra nézvést?

-Nem tisztem a sportfogadás - mindenesetre továbbra is lehetségesnek látom a Fidesz kétharmados győzelmét, ami nagyban függ a Jobbik választóinak esetleges elbizonytalanodásától is. Az MSZP foggal-körömmel fog ragaszkodni a hatalomhoz, mentik a menthetőt, de mivel már legnagyobb vidéki, sőt, budapesti bázisait is elvesztette, csakis a nyugdíjasoknak és a mélyszegénységben élőknek tett felelőtlen ígéreteiben bízhat. Az MDF-SZDSZ könnyen a földön találhatja magát két ló között, és nevető harmadikként  - bocsánat, negyedikként - futhat be az LMP.

-Loisztl úr, legyen ez a végszó, köszönjük. Uraim, műsoridőnk lejárt - mindkettőjüknek még egyszer köszönjük, hogy befáradtak a stúdióba, és hogy megosztották velünk gondolataikat - további szebb jö... szép estét és sikeres esélylatolgatásokat. Önök pedig, kedves Nézőink, maradjanak velünk - a reklám után a népszerű blogger-szakértővel, Nyelvész Józseffel folytatjuk a beszélgetést nyelvünk elangolosodásával és a szlovákiai nyelvtörvénnyel kapcsolatban.

Címkék: média politika
192 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doszy 2010.02.15. 07:48:53

Mi lessz itt, ha ez címlapra kerül... :D
Amúgy király lett, tartalmazza az elmúlt 20 év és a jelen összes lózungját. :)

coucou 2010.02.15. 07:56:28

Ez megint elég korrekt lett :) a BME Poliltológia Tanszék az olyan, mint az ELTE BTK-n az Erősáramú Épületgépészet?

Mitya Ivanov 2010.02.15. 08:09:17

A pártpolitika immár 10 kerek esztendeje mételyezi a társadalmat, szétszakítja az eddig jól működő szociális szövetezettséget, családokat szakít ketté, barátságokat tesz tönkre és a magyar társadalmomra amúgy jellemző szolidaritást és empátiát is porig rombolja. Ne hagyjuk, hogy így történjen.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.02.15. 08:17:29

a politikai hovatartozásnak, mint a vallásnak és a szexuális életnek is magánügye kellene, hogy legyen az embernek. :/

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 08:22:30

Istenem, de gyönyörű! Magam sem tudtam volna két ilyen panelembert megálmodni.:)

Kiváncsi lennék, mennyit lehet számlázni egy ilyen jó kis stúdióbeszélgetésért.

Balance Of Power 2010.02.15. 08:24:26

Az elemzők nem pártatlanok szoktak lenni? Mint mondjuk Török Gábor (most fedeztem fel a blogját, király!) vagy hétfő reggelenként meg szoktam hallgatni Tölgyessyt, meg kell mondjam, ő is okosakat mond.
De ettől függetlenül zseniális modor- és közhelygyűjteményt láthattunk. Van olyan ember, aki már nem csak röhög az egészen...? Bár 1-2 felpaprikázott címlapos látogatón is szívesen röhögnék.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 08:26:41

@Balance Of Power:

Hát elemezni ugye bármilyen szempontból lehet, nem kötelező pártatlannak lenni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 08:28:56

@Balance Of Power:

Ja, majd jönnek a harcosok, akiknél összesen egyféle lőszer van a tárban.:)

Blackrock (törölt) 2010.02.15. 08:29:10

Kedvencem: történelmi lehetőség.

nadivereb 2010.02.15. 08:32:00

Húha, most örülök, hogy órára kell mennem, mert itt nagyon csúnya dolgok lesznek, ha elszabadul egy(-két-három) mocsári troll.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.15. 08:59:57

@Bachterman: szerintem nincs baj azzal, ha bátran lehet vállalni bármit, csak lehetne egyénibb gondolatokat is közölni :)

@Balance Of Power: de, olyannak is szántam eredetileg, de így viccesebbé formálódott végül. Amúgy az esélylatolgatásoknál ott van az "így is lehet, ám ha nem, akkor úgy".

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget: hehhe, nyelvi-modoros szempontból ezt lehetett volna közhelyesebben is közölni + kibővíteni valami "de a másik se sokkal jobb persze, DE"-szerű gondolattal :D

GAbica 2010.02.15. 09:11:35

Gyönyörű lesz, ha kikerül a címlapra...
Hibátlan kis poszt :)

Smacika 2010.02.15. 09:15:04

Ez igen. Ezek tudnak általában egy kérdésre úgy válaszolni, hogy a háromszavas kérdésre negyven percen keresztül válaszol úgy, hogy a világon nincs ember aki érti amit mondott.
Simán elmehetne mind politikusnak, mert azok is ezt csinálják.:)

2010.02.15. 09:21:02

Zseniális a cikk. Én különösen kedvelem azokat a "politológiai" intézeteket, amelyeket egyértelműen egy párt finanszíroz, pontosabban a pártholdudvarnak járó állami pénzből van fenntartva. Ezek az intézetek különböző kutatásokat végeznek, csak azt felejtik el feltüntetni a honlapjaikon, hogy melyik párthoz is tartoznak.

A másik kedvencem a volt kancelláriaminiszter Stumpf, akit a legtöbbször per politológusként mutatnak be és a cikkhez hasonlóan mindig lehet tudni, mit fog mondani. A másik oldalról is van ilyen, aki közismerten pártpolitikát nyomat (Dessewffy), csak talán nem volt pozícióban, ő az előbb említett kategóriába tartozik.

GAbica 2010.02.15. 09:23:23

És máris címlapos....

heraklész 2010.02.15. 09:26:04

Ez most komoly? Én azt hittem ez egy humoreszk.

Mitya Ivanov 2010.02.15. 09:27:43

@iii: van még ilyen bőven. Például Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont intézet), Political Capital.

Blackrock (törölt) 2010.02.15. 09:27:47

@Gabica [almighty]: Okés, gázmaszkokat, rohamsisakokat fel.:) Mindjárt itt az áldás.

Mitya Ivanov 2010.02.15. 09:28:35

@heraklész: ez komoly, méghozzá véresen

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.02.15. 09:36:48

A helyzet az, hogy ez tulajdonképp nem is vicces. tényleg így beszélnek, amiben az a szomorú, hogy újdonság vagy rendes magyarázat nincs benne. De talán épp ezért a modorosblog a színhely :)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.15. 09:38:11

A végén a műsorvezető elköszönése mindent visz.

Banović Strahinja 2010.02.15. 09:38:28

"Az MSZP-SZDSZ-en kívül kinek állhat érdekében ennek a demagógiára, populizmusra erősen hajló pártnak a sikere? De nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni."

Jajj de finom! :-)

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.02.15. 09:41:43

@Smacika: "Ezek tudnak általában egy kérdésre úgy válaszolni, hogy a háromszavas kérdésre negyven percen keresztül válaszol úgy, hogy a világon nincs ember aki érti amit mondott."

Ezt bármelyik egyetemi tanár is megteszi neked akármelyik bölcsészkarról. Nem kell hozzá politikus.

Mitya Ivanov 2010.02.15. 09:55:39

- ezek mind lopnak bazmeg, a Jobbik a legkisebb rossz, mert azok még nem loptak semmit
- és az LMP?
- azok, hát az egy vicc, tudtad hogy a siffer a volt MSZP-s alpolgármester siffer rokona? Na ennyit róluk...
- de majd ha a Jobbik lesz kormányon, akkor ők is lopni fognak. Ezért legyen inkább a fidesz, mert azok már loptak eleget. Tudod, a szőlőbányák meg a ne nyerjünk ennyit, és a nemtaggyűlés és még sorolhatnám.
- bazdmeg te MSZP-s köcsög. fittelina hunvald, Veres jános, regényt lehetne belőlük írni.
- neked is a ku*** **ád

váj mí 2010.02.15. 09:56:18

@El Topo (Sgt. Elias): Sokat... elég sokat.. többet mint az egyetemi tanári havi fizuja. Ja, és alkalmanként. Van egy ex-tanárom, aki a Duna tévében tűnik fel olykor (de azt rendszeresen ;) ), politológusi minőségben. Innen ez a hatalmas "jólértesültség" ;)
A poszt meg igen, üt. Tényleg ez a stílus. Szakszavak belekeverése a közérthetőnek szánt elemzésbe, és dagályosság. Nemár, hogy a paraszt is értse ;). Pölö ki tudja, mit jelent a "felszalámizás"?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:00:30

@váj mí:

És azt gondold meg, hogy semmi rizikó nincs benne!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:08:59

@váj mí:

Én legalábbis még nem hallottam olyat, hogy egy politológus akkora baromságot mondott volna, hogy utána elmehetett volna árufeltöltőnek a madaras teszkóba, mert többé senki nem volt kiváncsi a véleményére.

migueldiez 2010.02.15. 10:15:02

Namost lehet, hogy olcsóbban jönnének ki a műsorszerkesztők mindenhol, ha Tíbort hívnák meg a műsorba, az ATV-től HírTV-ig, ugyanazt kapnák a pénzukért, mintha két szakértő ülne bent (Sajtóklub Civil Kaszinó, aztán ott van, ami a NapKelte helyett van... széles a paletta)

váj mí 2010.02.15. 10:17:53

@El Topo (Sgt. Elias): Hát perszehogynem, mert hivatásos, főállású politológus általában nem elsősorban rátermettség, tudás és jó elemzőkészség alapján lesz valakiből - ha érted, hogyan értem ... ;)

Styxx 2010.02.15. 10:18:24

ModorÚr!

Nomen est Omen, ilyen névvel Önre fényes jövő vár a politikai elemző nagyágyúk között.

Szíveskedjék megadni, hogy ezentúl az olvasói levelekért hová küldjük a számlát? :-)

Fishtax 2010.02.15. 10:23:14

Hát gyerekek, én már élőben is annyira hányok ezektől a stúdióbeszélgetésektől, hogy a felénél ezt is abbahagytam, de addig csillagos ötösen modoros volt végre ismét ez az írás, biztosan így is folytatódott, hogy nem bírtam tovább, az én hibám, szóval dícséret érte!

vincere 2010.02.15. 10:23:49

gratulálok, sikerült egy posztban leírni mindent, amit ebben a témában el lehet mondani. mert ennél többet tényleg fogunk senkitől se hallani, de ezt majd orrbaszájba.
azért remélem, az itteni törzsközönség nem fog majd rámenni erre a politikai csatározásra.

én szeretem még az "európai értelemben vett" kifejezést is :)

2010.02.15. 10:25:54

Igaz, nem olvastam el, csak gyorsan átfutottam, de úgy látom, remek összefoglaló. Aprilis közepéig nem is olvasok mást belpolitika témában és ha bejön a dolog, utána sem. Rengeteg időt és idegeskedést spóroltál meg nekem. Köszi.

gorcsev54 2010.02.15. 10:34:13

Ha az Mszp 30 % szerez akkor még nagyobb csőd kivándorlás,remélem inkább így alakul: Fidesz 45-55, Jobbik 15 -25 Mszp max 10-15 szdsz max 2 mdf max 3 a többin osztozzanak akik akarnak. De még a 10-15 Mszp is fáj, megint csak mi fogunk szívni Ők nem.

Vumbi 2010.02.15. 10:38:37

Csak gratulalok.

Olvastam es boogattam lelkesen. Nagyon jo bejegyzes.

Az elso egy korrekt elemzes lehetne, partatlan szubjektiv. Jozan paraszti esszel meg van mondva hogy melyik part mennyit er, mit csinal jol, mit ront el, es miben vetkes. Hjajj, bar igy lenne. elvegre ezek a politikusok az alkoalmazottaink. A kedvenczoldsegesen sem szokas osszeveszni.

A masodik meg: HEHE, nos a jelen. Olvastam e razott a hideg, mint alt a mai politikai megnyilatkozasoktol. vááááá

Koszi a bejegyzesert. Elmeny volt olvasni.

lüke 2010.02.15. 10:38:49

józan észre nem lehet hivatkozni a jobbiknál
mert pont az hiányzik:
az ész, a tudás és a müveltség
szavazóik a fiatalok
s a kedves tudós urak majd okitsák öket...........

Idet 2010.02.15. 10:41:10

Istenkém, de jó lenne, ha így lenne, ez a két pad közé dolog! Rászolgáltak.

gorcsev54 2010.02.15. 10:44:03

@El Topo (Sgt. Elias): Mi tényleg ?Melyik szám, tetszik vagy nem tetszik?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:45:03

@gorcsev54:

Semmi, csak mellébasztál a cimbalomnak, kispajtás.

tony zionist 2010.02.15. 10:46:10

te ezt komolyan gondoltad te állat?

új reménysugár?
felelősségteljes, mérsékelt politizálás ?

"minden közgazdasági egyetemen mintapéldaként hozzák fel válságkezelő programját"?

hol? panamában baszod? bokros egy kontár, egy elsőéves közgázos is körberöhögi az ötleteit...

"a Fidesz is hajlamos saját sikereként elkönyvelni a Bokros-csomag nyilvánvaló érdemeit"

te miről beszélsz, te fasz? milyen érdemeit? és mit könyvel el a fidesz ebből?
1. nem is voltak érdemei.
2. bokrost horn meg az AB 2 évvel a kormányváltás előtt kibaszta csomagostul.
3. a bokroscsomag közvetlenül 30Mrd dollár kárt okozott, közvetve még többet...

"Az MDF többször is képes volt bizonyítani, hogy képes a megújulásra - egyedüliként élte túl a Fidesz beolvasztó törekvéseit, ami dicséretes."

te így hívod, azt, hogy MSZP-s segítséggel, törvénytelenül kiszervezték a pártot a tagság és az alapítók alól?

te miér t nem mész a büdös kurvaanyádba te féreg? és az index minek tesz ilyeneket a címlapra?

Olgicsq 2010.02.15. 10:46:24

ha meghallok egy ilyen felkonfot, inkabb atkapcsolok barhova, huvelygombas reklamra akar. Tenyleg az a gaz, hogy az ilyen politikai elemzesek elesben is pont ennyire erdekesek. :)

Mitya Ivanov 2010.02.15. 10:46:49

@Húzddkimagad!: az első része a mészáro stamás a második a stump fistván. Nagyvonalakban

váj mí 2010.02.15. 10:47:47

Nu, gyűlnek szép lassan a rídónli orkok :P

GAbica 2010.02.15. 10:47:48

@tony zionist: te egyáltalán elolvastad milyen blogra tévedtél????

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 10:47:58

@tony zionist:

Hogy neked legyen hol örjöngeni, te kislétszámú.:)

Mitya Ivanov 2010.02.15. 10:48:05

jönnek felfelé a trollok.

Olgicsq 2010.02.15. 10:49:42

na, vegre ideertek.

theo 2010.02.15. 10:56:22

@Mitya Ivanov: Remélem is. Terveim szerint a mai humoradagomat a posztra beszabaduló trollok fogják adni :)

gorcsev54 2010.02.15. 10:56:34

@El Topo (Sgt. Elias): Az valószínű , hogy nem vagyok kis pajtás( ha másért nem, már sajnos régen kinőttem abból a korból)és nem azt mondtam, hogy ezek lesznek a számok-de lehet, bár úgy tűnik még mindig sok sok ember hisz az mszp-nek. A leírtakkal meg nem akartam vitázni, csak a 30% sokallom

GAbica 2010.02.15. 11:00:20

@gorcsev54: Tőled is had kérdezzem meg: te egyáltalán elolvastad milyen blogra tévedtél????

gorcsev54 2010.02.15. 11:02:30

@El Topo (Sgt. Elias): Semmi különös csak véleményekre voltam kíváncsi.

GAbica 2010.02.15. 11:03:25

@váj mí: még bírom :) jobban telik a munka :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.02.15. 11:04:33

vajon mikor jelenik meg az első komment azzal, hogy Cservenyi mindig is jól látta a magyar politikia helyzetet, és igazavan?:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 11:07:15

@vészmadár (pica pica):

Esetleg éppen ellenkezőleg: már általános iskolásként is Losonczi faszát szopkodta és különben is zsi... jordán pozitív.

lüke 2010.02.15. 11:11:49

@idet
Hi Prinz
mit dem Ross
keine Johanna
keine Jungfrau
von Orleans
dort heisst
Jeann d! arc:)

váj mí 2010.02.15. 11:12:03

@Gabica [almighty]: Mondjuk inkább őket küldd a halál náthás nemiszervére, mint irl a munkatársaidat ;)

lüke 2010.02.15. 11:12:47

nem két szék az
van egy harmadik is: BOKROS MSZP
három alátámasztás a fizikában? hmmm

Blackrock (törölt) 2010.02.15. 11:15:30

Látom troll-attack megy ezerrel! Yeah!:)))))))

@tony zionist: Ha nem jártál iskolába, akkor azt ne itt reklámozd már, te majom!

@gorcsev54: te honnan pottyantál ide? A Holdról?

lr 2010.02.15. 11:17:25

Na mivan?
Címlap, és még nincs meg az 500 komment? :O
Valami itten nem stimmel.

(Amúgy félelmetes, hogy micsoda önuralmat igényel, hogy az ember ne kezdjen el úgy viselkedni, mintha a címlapról jött volna. Ne hagyjátok magatokat!)

Mitya Ivanov 2010.02.15. 11:19:13

@lr: mindenki belefásult már, az emberek elfordultak a politikától:D

dzsefi 2010.02.15. 11:22:48

@tony zionist: igazából nem téged, hanem a környezetedet sajnálom, hogy el kell viseljenek. Olvas, értelmez, és utána kommentel, ez a sorrend jobb helyeken :)

Archenemy 2010.02.15. 11:23:25

én a címlapról jöttem

szerintem aki nem azt gondolja, mint én, az zsidó náci cigány kommunista!

Styxx 2010.02.15. 11:23:50

@vészmadár (pica pica):
"vajon mikor jelenik meg az első komment azzal, hogy Cservenyi mindig is jól látta a magyar politikia helyzetet, és igazavan?:)"
:-))))

Vagy, fordítva: Cservenyit sikerült személyesen megismernem. A felesége a kabriójával a múlt héten meghúzta a Suzukimat és a gyökér férje elkezdett a kapcsolataival fenyegetőzni, ha nem ismerem el, hogy én voltam a hunyó:-)

Archenemy 2010.02.15. 11:26:17

@Styxx: én a homoszekszuális bárban találkozam vele

tudtátok, hogy képes arra, amire az emberiségnek alig egy ezreléke? (igen, az autofellatiora gondolok)

migueldiez 2010.02.15. 11:27:56

Nem értek veletek egyet. :)
Pont úgy látom, hogy kevesen tévednek erre (vagy már tudják, mi a blog lényege)

én pont úgy érzem, hogy ezt a poszt mintegy meghömérözte a nyilvánosságot,
és most bebizonyosodott, hogy a politikai elit legnagyobb bune, hogy az emberek eltávolodtak a politikától, és rezignálttá, cinikussá váltak. A hétköznapokban elhatalmasodott a közöny, csak mert az emberek nem érzik úgy hogy a saját sorsuk kovácsai lennének, ami elkeseritö.
Ez is az elmúlt 20 és súlyos adóssága, amelyet törlesztenie kell az eljövendö kormánynak, a közbizalom helyreállitása, valamint és a normális, szélsöségektöl mentes párbeszéd visszaállitása.
:)

gorcsev54 2010.02.15. 11:30:11

@Gabica [almighty]: Olvasni még tudok csak a 30% kiszúrta a szemem.

Hepciás 2010.02.15. 11:35:31

@Archenemy:

"én a homoszekszuális bárban találkozam vele

tudtátok, hogy képes arra, amire az emberiségnek alig egy ezreléke? (igen, az autofellatiora gondolok)"
:-))))
Erre vagy a lovakra jellemző méret, vagy a gerinctelenekre jellemző hajlékonyság predesztinálja:-)

Tesveer 2010.02.15. 11:36:06

Na ez király volt, kéne most egy modoros polidili kommentelős poszt is(alapanyag már itt is akad), de azt úgyse mered.;-)

migueldiez 2010.02.15. 11:38:35

No és azt se felejtsuk el, azon dölnek el a választások, hogy ki az, aki meg tudja szólitani azt az réteget, amely egyik nagy pártnak sem a hive.
Ez egy mindig bevethetö okosság.

Madarsky 2010.02.15. 11:40:15

A címlapról jöttem, a post jó, de nem tudtam én sem végigolvasni, a kommenteken viszont szénné röhögtem magam, toljad nekik El Topo :D

nah, üdv, a Pocsay család

GAbica 2010.02.15. 11:41:03

@váj mí: nem vagyok olyan velük :) az ember legyen úgy főnök,hogy közben ne küldjön mindenkit a halál faszára, mert azt én sem szeretem.

aribeth 2010.02.15. 11:42:49

@váj mí:
De mi tartott nekik ilyen sokáig? :-)

arongeri 2010.02.15. 11:56:15

Nagyon korrekt! Gratulálok! Azt kell mondanom, emelkedik a színvonal! :)

bárisnya 2010.02.15. 12:04:03

@reservoir:
ja, de nem a Modor úr, hanem az alapanyag.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.15. 12:13:25

A politológusok nagy feature-e még az, hogy kifejtenek hosszan olyan dolgokat, amit mindenki tud.

cd-r 2010.02.15. 12:17:12

@Mitya Ivanov: ne lőjétek le a mókát. még a végén észreveszik magukat és oda a mulatság.

/tmp 2010.02.15. 12:28:26

Azért ez a "mikor jönnek már a címlapról a trollok és majd El Topo hogy lealázza őket", ez is milyen modoros már... Vagy már én is ilyen metamodoros vagyok?

migueldiez 2010.02.15. 12:31:50

Egyik kedvenc kifejezésem, mondjuk ez nem feltétlenul a politikai elemzök kuldik, amikor azt mondják - tudjukkire - hogy a szélsöjobbal "kokketál" :)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.15. 12:43:05

Mikor van az ismétlése a műsornak?

:-)

cd-r 2010.02.15. 12:59:57

@/tmp: jaja, nem kell alázni őket, mert megriadnak és septében távoznak. óvjuk őket inkább. :D

cd-r 2010.02.15. 13:02:16

@/tmp: hagyni kéne kibontakozni őket. odavész a varázs, ha egyből jön valaki és felokosítja őket, vagy elküldi a náthás gecibe.

Walmer 2010.02.15. 13:02:30

nem volt jó a témaválasztás, mert ezt nem lehet modorosítani.
Ha a postot valamelyik hírportálra teszitek fel, ember rá nem jön, hogy csak egy karikatúra.

A politikai elemzés már régen önmaga karikatúrája.

cd-r 2010.02.15. 13:02:46

mekkora egy fluffer ez a blogmotor. :S

Walmer 2010.02.15. 13:04:12

@cd-r: úgy van. Évek múltán meg majd sírunk, mint ma a dodó miatt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.02.15. 13:05:33

@Walmer: ez nem paródia.

Nem az a lényeg, Cservenyi létezik-e, hanem hogy szentül hisszük, létezik. És aki szerint nem, az szarjon sünt, farfekvésest. Az igazság fakadhat hazugsáfból.

Cservenyi rulez the world.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.15. 13:10:12

Érdekes módon engem a mandátum-számoló politológusoktól (is) kiver a víz, pedig végül is a választási szisztéma, a parlamenti struktúra, az alkotmány stb. ismerete legalább megfogható tudás:

"Nos, nagyon érdekes, hogy ha a Fidesz jelöltje 12 választókörzetben visszalép az Mszp javára, akkor a választási törvény alapján az így kialakuló 0,85 mandátum 3-nak felel meg, tehát ha a közös listán indított bla-bla-bla..."

Bto99 2010.02.15. 13:10:21

Úgy félnek a Jobbiktól mint ördög a szentelt víztől valyon miért??

GAbica 2010.02.15. 13:18:03

@Bto99: "valyon" hát gratula...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 13:18:19

@Bto99:

Gondolom valy van a felyükön.

MakoG 2010.02.15. 13:21:08

@vészmadár (pica pica): Ugye a sünszarós kifejezést farfekvéssel súlyosbítva csak ironikusan, a blog szellemiségéhez igazodva használtad?

Styxx 2010.02.15. 13:21:22

@vészmadár (pica pica):
Mi az, hogy létezik? Én a Cservenyitől már több tanulmányt is megrendeltem és sohasem okozott csalódást.:-)

@latte:
"A politológusok nagy feature-e még az, hogy kifejtenek hosszan olyan dolgokat, amit mindenki tud."

Ebben nagyon igazad van. ráadásul magában hordozza azt a veszélyt, hogy: "az okos nyakkendős is milyen felsőbbrendű, átszellemült pofával fejtegeti perceken át, ami nekem egyértelmű,akkor én is milyen kurva okos egy csávó vagyok!":-)

mirjam* 2010.02.15. 13:24:40

"a reklám után a népszerű blogger-szakértővel, Nyelvész Józseffel folytatjuk a beszélgetést nyelvünk elangolosodásával és a szlovákiai nyelvtörvénnyel kapcsolatban."

Tibi, képes leszel ezt még überelni?

migueldiez 2010.02.15. 13:27:40

Kulön kategória, az amerikai elnökválasztásokon (vagy amerikaielnök-választáson?) nyilatkozó politológus, aki nem mulasztja el ismertetni az ún. "elektori rendszert".
Komolyan, jobban ismerem már, mint a hazait választási rendszert.

-xpander- 2010.02.15. 13:27:44

tetszik-tetszik, de bár úgy érzem, mintha egy kicsit Uj Péter szerdai odamondásaiból táplálkozna egy a poszt. legalábbis azoknak a lózungoknak a felemlegetésében, amelyek tényleg minden további hozzáadott érték nélkül peregnek éveek óta a politikai elemzők szájából.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.15. 13:28:52

@Bto99:
"His name is Robert Paulsen!
His name is Robert Paulsen!
His name is Robert Paulsen!"

Walmer 2010.02.15. 13:38:27

@vészmadár (pica pica): létezik persze.
De szerintem pont az lenne a lényeg, hogy sarkítva mutat be a blog típusokat (legyen az bölcsész, bodybuilder, gasztroblogger, pókeres, stb.). A politikai elemzőt viszont sarkítva nem lehet bemutatni, mert már régen túlléptek minden elképzelhető határt.

Bto99 2010.02.15. 13:39:53

@Gabica [almighty]: Tán csak nem-é a Grétsi László

GAbica 2010.02.15. 13:44:33

@Bto99: Nem elég a mondanivalód, még mellé ez a szó... bizony, eltaláltad, személyesen. Bár legalább a nevem írtad volna helyesen

Smacika 2010.02.15. 13:52:05

@migueldiez: Azt nem hiszem, hogy van ember a földön aki érti. Elektor, haggyámá...Faszé' nem lehet ezt úgy csinálni, hogy van a sajtcédulán 2-10 név vagy párt, mindenki kiikszel egyet, a végén meg összedobják, oszt jóéjcakát.
Erre mi van: van 50 állam, abban ha 23 napos volt a munkahét akkor annak a 17/23-ával megszorozzuk az elktorok számát ezt elosszuk a bolgár sztotyinka napi árfolyamának 1/10-ével, majd ezt beszorozzuk a csecsen tallér árfolyamának a 15-szörösével, és a végeredmény lesz az elnök.
Kicsit ez olyan, hogy van ugyan szavazás, azt hiszed, hogy te döntesz, de olyan furfangosan számolják a szavazatokat, hogy maguk a számolók sem értik.

Archenemy 2010.02.15. 13:54:30

Szerintem ez a poszt jó!

Szerintem ez a poszt jó!

Jaj... Véletlen kétszer küldtem el!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 13:58:07

@Smacika:

Majdnem jó lenne, ha hozzátetted volna, hogy kivéve Massachusetts, és Connecticut államokban, mert ott még le kell vonni belőle a lovakat.

Styxx 2010.02.15. 13:58:55

@Smacika:
.-) jó pofa a teóriád, de azért annyira nem bonyi az USA elektori rendszer, persze szavazatvesztéssel jár, de nincs egyetlen olyan választási rendszer ami óhatatlanul nem jár bizonyos töredékszavazat rendszerrel. (már Churchill megaszondta, hogy de facto csak a diktatúrák tökéletesek, hasonlóan, mint, hogy csak az álló óra mutat naponta kétszer 100% pontos időt, persze csak ha mutatós analóg)

magam is a modoros kommentelői csapdába estem, mert dr. Loisztl Ottót méltánytalanul háttérbe szorítottam Cservenyivel szemben:-)

Dr. Kward 2010.02.15. 14:00:39

Zseniális, ez igazi? Komolyan csodálatos mindkettő. Én nem szeretem se a fideszt, se jobbikat, se a többi pártot. De azért, Cservelyi Roppan Tárgyilagos és Tudományos László úrnak felhívnám a figyelmét, hogy már a művészek is látják mi van itt, csak ő nem, akinek meg ez a szakmája. Miről beszél?:

aguazesoben.blog.hu/2010/02/11/sarnar_bentar_zaif_online_regeny_ix_jegyzet_rz_ii_padon_ulok

Ok, a másiknak is szívből "gratulálok" a tudományához, azzal együtt, hogy sose gondoltam volna, hogy a szamizdatost így leamortizálja majd a hatalom.

Styxx 2010.02.15. 14:00:58

@Styxx:
komment helyreigazítás:
töredékszavazat rendszerrel = töredékszavazat vesztéssel
@El Topo (Sgt. Elias):
A connecticuti nehézlovasság még jól jöhet El Topo Uramnak a legközelebbi trollroham visszaveréséhez:-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.02.15. 14:14:59

@MakoG: az egész ennek szellemében született, a farfekvéses sünt konkrétan asszem a kettős mércéről emeltem át változtatás nélkül:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.02.15. 14:18:07

@Dr. Kward: üdv, téged vártalak. Mióta követed Cservényi munkásságát?:)

Dr. Kward 2010.02.15. 14:25:21

@vészmadár (pica pica):
már vagy 20 perce:) De a nevek is annyira hitelesek, simán lehetne Boros Bánk Levi, Giró Szász Bandi, Kéri Leslie, Somogyi Zozó, Kiszelly Zotyesz, Strump Pityesz, stb. stb. napestig sorolhatnánk a kitalált neveket, ugye, ezeket is be lehetne helyettesíteni a megfelelő helyre. Ismerem én mindegyiket?

Smacika 2010.02.15. 14:29:36

@El Topo (Sgt. Elias): Azért nem vontam ki a lovakat, mert kalifornia tele van marhával meg majommal.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 14:34:39

@Styxx:

A Connecticut-i nehézlovasság, és a Rhode Island-i sör.

vincere 2010.02.15. 14:35:22

@Smacika: tegnap fejeztem be Az elnök emberei sokadszori újranézését. 7 évad alatt 2 választás is volt, néhány állam elektori szavazatainak számát fejből vágom :)

Smacika 2010.02.15. 14:37:23

@Styxx: De ezzel együtt sem értem, hogy miért nem az van, hogy mindenki kap egy papírt rajta a nevekkel, húz egy ikszet a szimpi mellé oszt jól van. Ha lejárt az idő összeszámolják a cédulákat és kész. Aki többet kapott az nyer. Mint ahogy a mienket sem vágom, itt is akkora szarkutyulás megy mit az állat. Egyáltalán, mi a fasznak a 2 forduló? Mi ez focimeccs? Vagy boksz? Visszavágó? Szerintem aki először vitte a több voksot az nyer. De ez...Elmegyek egyszer, rendben van, de két hét múlva mi a bánatosnak kell megint odacibálni a parasztot a szavazdába?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 14:38:46

@vincere:

Bezzeg azt nem tudod, hogy a merre van a hajdu-bihar megyei 13-as számú egyéni választási körzet.:D

Mitya Ivanov 2010.02.15. 14:39:17

@Smacika: Ha ugy lenne, ahogy írtad, akkor hundertprozent oranzsnszaft parlament lenne.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 14:42:38

@Mitya Ivanov:

És képzeld el, ahogy mondjuk Semjén Zsolt interpelálná a közoktatás és vallásügyi minisztert!:)

Smacika 2010.02.15. 14:47:48

Kicsit utánanéztem ennek az elektori bizbasznak, ezen beszartam:
"Egy-egy állam elektorai államuk fővárosában gyűlnek össze decemberben, a hónap második szerdáját követő első hétfőn. "
Forrás:
hu.wikipedia.org/wiki/Az_Amerikai_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok_elektori_koll%C3%A9giuma

Smacika 2010.02.15. 14:50:44

Tehát amerikában előfordult már az, hogy nem az lett a vezér akit a nép akart, hanem az akit az elktorok.

vincere 2010.02.15. 14:50:53

@El Topo (Sgt. Elias): nem hát. de azt tudom, hol van a kaliforniai 47-es, komoly!
:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 14:57:03

@vincere:

Hát, be kell valljam, engem ilyen mélységben azért nem érdekel az amerikai választási rendszer.:)

vincere 2010.02.15. 15:00:16

@Smacika: ez a winner takes it all elve, ez van pl. Angliában. ez a választási rendszer stabil kétpártrendszerű (esetleg 3) országokban működik jól, ott ilyen a pártrendszer is.
nálunk, mint ahogy Európa legtöbb országában, sok párt van, a választási rendszer is olyan, h. arányosabban képviseli a választók akaratát a parlament összetételében.
tehát, a pártrendszer szimbiózisban él a választási rendszerrel, a kettőt nem lehet vadul kombinálni, pl. a magyar pártokra rárakni egy ilyen brit formulát.
a miénk egyébként vegyes választási rendszer, a német rendszert alapul véve dolgozták ki.
(anno tanultam választáspolitológiát is... :)

Mitya Ivanov 2010.02.15. 15:00:58

@Smacika: ez az elektoros hülyésekdés valami indián tradició emléklére van?
Mert kb egy ilyen civilizációban tudom elképzelni...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 15:05:25

@vincere:

Ahogy a kitűnő ABBA együttes is megmondta.:)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.15. 15:23:51

Szép összefoglaló. Köszi!

@gorcsev54: Maradandó formába is öntheted a tipped, nálunk. Aztán majd jól visszalehet nézni áprilisban jó felé kapisgáltál -e :)

Antiviola 2010.02.15. 15:28:29

Jézus Mária! Ez a Cservenyei a tanszékvezető a BME pol. tanszékén! Milyen légkör lehet ott?

Styxx 2010.02.15. 15:39:49

@Smacika:
Nagyjából, mint ahogy Mitya mondja, akkor 100% narancs lenne.

Amiről te beszélsz, némi sarkítással az az egyfordulós westminsteri választási rendszer. Valahol a legegyszerűbb, és ugye tudjuk, simply the best, csakhogy itt vész el a legtöbb töredék szavazat.

Mert ha az egyéni körzetben 501-en szavaznak Narancs Győzőre és 499-en Szegfű Gordonra, akkor a 499 szavazat ugye kuka. Ez persze fordítva is így történne.

Mitya Ivanov 2010.02.15. 15:40:47

@Antiviola: durva, nem? Képzeld hány ilyen van még, ez csak csepp a tengerben

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.15. 15:41:08

@Smacika: akkor most rá is térhetnénk az előválasztás és a jelölőgyűlés közötti különbségekre...

Styxx 2010.02.15. 15:42:18

@Antiviola:
Attól már csak az az ütősebb, hogy dr. Loisztl Ottót, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem PR és média projektvezetője.
Szerintem a legütősebb talán az egész posztban, és nem is csodálkoznék, ha a műszaki és az orvosi egyetemen is lenne ilyesmi.

Mitya Ivanov 2010.02.15. 15:44:43

@Styxx: ja
kb olyan mint a nyugat magyarországi egxetemen (ami faipari egyetem volt) a politilógia és a pannon egyetemen (volt vegyipari egyetem) a szinháztöri

Styxx 2010.02.15. 15:51:51

@Mitya Ivanov:
talán innen datálódik a "Világot jelentő deszka" modoros frázis?:-)

Antiviola 2010.02.15. 15:52:55

@Styxx: A Közgázon van, ott az Ágh Attila, mint politológiai tanszékvez. Az se semmi...

váj mí 2010.02.15. 15:56:42

@Gabica [almighty]: Noládd, én ezért nem lennék jó főnök a büdöséletben, mert első reakcióként még önmagam is e@aribeth: elküldöm a halál faszára, és miután egészségesen kikáromkodtam magam, nekilátok az elcseszett cucc kijavításának. Nem vagyok pc, afranc essen belém :P

váj mí 2010.02.15. 15:57:59

@aribeth: 1 gr/byte az olvasási sebességük valszeg ;)

Antiviola 2010.02.15. 16:01:10

@Styxx: A Klubrádiós drága Bolgár úr, az ATV-s Újságíró Klub és a Népszavi állandó vendége, kommentezője.

ljungberg 2010.02.15. 16:01:59

Idei klisék:
- a Fidesznek és az MSZP-nek is vannak még tartalékai, sok múlik azon, miként tudják mozgósítani a most még bizonytalan társadalmi csoportokat
- Nem egyértelmű, hogy az MDF-nek előnyére válik-e az SZDSZ-szel - pontosabban ami a liberális pártból még megmaradt - kötött szövetség
- Igen jelentős a választási részvételüket biztosra ígérő, de még egyik oldal irányába sem elkötelezett ill. az ún. "rejtőzködő szavazók" aránya
- Bár a Fidesz választási győzelmét érdemben már semmi sem veszélyezteti, egy-egy elszólás - amilyen például Varga Mihályé vagy Mádié volt - sokat árthat Orbánéknak, lényegében ezen múlhat a jobboldal 2/3-os sikere
:-)

bajor gizella 2010.02.15. 16:09:57

hol itt a sarkitott modrossäg?egy az egybe igy nyomjäk.
lesz majd modoros pärtvezer?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 16:57:06

@ljungberg:

Ja, ezért nem nagyon beszél Orbán sem konkrét dolgokról mostanában.:) Fosik, hogy pikkpakk leveszik a listáról. Tán még a párt vezetéséből is kigolyóznák.

esclavo 2010.02.15. 19:01:43

Eerópa Unió <- Ezt én egyes "szakembereknél" már határozottan Eöjrópai Uniónak hallom :D

vincere 2010.02.15. 19:51:38

szolgálati közlemény:
az m1-en az Este vendége ma 2 politológus, a ma kezdődő rövid parlamenti ciklusról lesz szó, ill. az elmúlt 4 év értékeléséről!!!
:)

ljungberg 2010.02.15. 19:52:38

@El Topo (Sgt. Elias):
Bár igazad lenne, és lekerülne onnan...:)
A Fidesz-uralom gondolatához lassan hozzászokom, de "sosem hazudó" Orbánnál nagyobb kamukirályt még életemben nem láttam/hallottam...
Na, az ő parasztvakító gondolatai például megérnének vagy 3 flekket:)

Celtic 2010.02.15. 20:18:45

@tony zionist: Hogydeugyvan, milyenszepenmegmondtaaz elvtars vagyis ize testver! Orom volt olvasni a szuklatokorusege ellenere is szeleslatokoru urat!

migueldiez 2010.02.15. 21:04:00

Meg egyet a nap vegere;
Mar nem emlekszem pontosan, de az a gyanum, a Vezerre mondtak, hogy - eppen az adott megmozdulasaval - "atlepte a Rubicont".

Mixee 2010.02.15. 21:11:06

@Styxx: A SOTE-nak van PR és Kommunikációs Főlófaszsága, nem lennék meglepve, ha a BME is lenne Politika- és Kommunikációelméleti tanszék :D.

Amúgy meg hatalmas a poszt, bár ezt akár a tegnap esti politikaelemzős műsorokból is össze lehetett volna ollózni.

ljungberg 2010.02.15. 21:38:03

@El Topo (Sgt. Elias):
Senki nem tudná/tudja, mert nála van a kassza kulcsa.
Szerintem kihalásos alapon megy.
Jobb helyeken persze már az első bukta után elkergették volna.
Nyolc év után visszatérni... Mindezt magyar politikai viszonyok közepette... És messiásként várják, mintha legalábbis új arc lenne a palettán, akinek esélyt kell adni. Akkora pofára esés lesz itt a választások után, mert - kedvenc klisémet idézve:) - azt hiszik a népek, eztán kolbászból lesz a kerítés, miközben kb. minden marad a régiben, csak épp' több dölyfösséggel, gőggel, kivagyisággal, nemzetieskedéssel párosul majd. Ám demokrata vagyok. Bármennyire rühelem is Orbánt, én nem fogom az "én miniszterelnököm Bajnai" feliratú pólóban nyomni, ahogyan azt fordított esetben a Viktor-szimpatizánsok tették. Többség dönt, én szívok az tuti. De hogy a blog oltárán is áldozzak (ezzel a félmondattal már meg is tettem...:), ma nekem, holnap neked:-)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 22:13:14

@ljungberg:

Pedig megnéznélek abban a pólóban!:D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.15. 23:10:41

@ljungberg: pfff, mintha az amőbát olvasnám... :D

2010.02.16. 07:50:40

Jövök haza, és mit látok kiírva: EURÓPA ITT ÉPÜL.

Jaj! Istenem! Csak nem?

A szocializmus is itt épült.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 08:06:24

@Frengi:

És? Mi a baj? Annak a tetejére építjük Ejrópát.

Mitya Ivanov 2010.02.16. 08:55:30

@Modor Tibi: de abból is a hardcore szekciót

ljungberg 2010.02.16. 08:59:26

@Modor Tibi:
Vállalom:) Mi mást tehetnék...
Ha politikai vonalon csapatod tovább, sajnos számolnod kell az élénkségemmel. Amúgy meg túl sok időt töltöttem az írások és kommentek olvasásával, okkal érzem úgy, hogy a jövőben az észosztók/panelgyárosok közt a helyem:)

2010.02.16. 09:28:38

@El Topo (Sgt. Elias): Nagyon rossz lesz az alapozás, dacára, hogy 40 év kellett az alapok lerakására.
Nem túl biztató kezdet.

Mitya Ivanov 2010.02.16. 09:31:53

Dr. Cservenyi László, politológus: zsíros félhosszú haj, fekete műanyagkeretes szemüveg, borosta, bársonynadrág, szürke kardigán, alatta agyonmosott ing. Nyakában mobiltelefontartó, amelyben ceruzák vannak, és egy tigris márkájú cigaretta. Az ing melső zsebében egy konyakos sétapalack lapul. Izzadtság és konyakszaga van

Dr (Vitéz) Loisztl Ottó kopaszodó, egykor vöröses, ma őszes hajú, világos zakóban, egyenesre vasalt pantallóban, ritkán, de többedszerre mosott kockás ingben, szemüvege modern, cipője makkos. Pipázik, pipáján ófelnémet felirat. Felesége nyomására parfümöt használ.

Celtic 2010.02.16. 10:09:12

@Mitya Ivanov: +100 pont :) Telitalalatos leiras, en is igy emlekszem Laci bacsira es Otto urra.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.16. 10:43:44

@ljungberg: jupp, politikai poszt volt már több is, de főleg a nyelvi, modoros-közhelyes irányból próbálom bemutatni a színteret - lehetőség szerint kiegyensúlyozottan.

Vagy ennyire lejött volna ebből a posztból, hogy nekem mi a véleményem? :)

ljungberg 2010.02.16. 12:37:29

@Modor Tibi:
Vállalva a seggnyalás billogát, ez sikerült is Neked, méghozzá remekül:)

Egy efféle blog életrehívójának liberálisnak kell(ene) lennie. Bízom benne(d):)

Mitya Ivanov 2010.02.16. 12:53:03

@ljungberg:

szerencsére senkinek sem kell liberálisnak lennie

blur7 2010.02.16. 17:18:54

@ljungberg: @Mitya Ivanov: Elég, ha szabadelvű. Ne is legyen liberális senki!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 17:45:03

@blur7:

Én nem akarok tanult emberek dolgaiba beleugatni, de ez a kettő mintha ugyanazt jelentené...

blur7 2010.02.17. 08:54:46

@El Topo (Sgt. Elias): 200 éve valóban szinonímák voltak, de mára már más-más a jelentésük (ilyen gazdag a magyar nyelv). Tehát elnézhető, ha valaki azonosnak tekinti a két kifejezést. Azért jegyeztem meg, mert az egyiket magamra is érvényesnek tartom, a másikat viszont éppen ellenkezőleg (mármint antiliberális vagyok a szó mai értelmében). Annak idején Kossuth és számos más politikus liberális volt. Divatos ideológia volt. Sokat módosult a jelentése, de nehezen megragadható, hogy mi is valójában. Nem is vállalkozok rövid leírására. (Sokat tanultam a politikai gondolkodás történetéről, ezért éreztem késztetést az előbbi hozzászólás megírására.)

Celtic 2010.02.17. 11:16:06

@blur7: Sztem meg liberalis = szabadelvu. Annak tartom magam es szinonimakent hasznalom.
(Kossuth nemzeti liberalis volt, manapsag inkabb baloldali liberalis az emberek tobbsege.)

Mi a liberalis szo mai ertelme, ami miatt Te antiliberalis vagy?

2010.02.17. 11:38:03

A liberális szó a korszerű értelmezés szerint egy olyan szabadelvű embert jelöl, aki emellett narkós és homokos, ráadásul lelép a kasszával.

blur7 2010.02.17. 15:47:57

@Celtic: ifsz megfogalmazta helyettem a választ.
Egyébként én is szabadelvű vagyok (és markánsan konzervatív emellett). A megnevezésnél tényleg fontosabb a tartalom, a vislekedés.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.17. 16:18:32

@ifsz:

Ez a te hülye viziód, ne próbáld ráerőltetni a szóra!

2010.02.17. 17:36:03

@El Topo (Sgt. Elias): Ez nem a saját véleményem a kérdésben, csak haladok a korral :)

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.02.17. 18:01:40

Ez nem vicc, ez a véres valóság. Az első Kéri László, a második Stumpf István.

Celtic 2010.02.17. 18:51:54

Vagyis ifsz a szot ravetiti egy magyarorszagi politikai szervezodesre es ezutan ezt erti alatta. Ertem.
Tehat ha en ezutan keresztenydemokrata alatt nem pl. a CDU-szeru partokat ertem, hanem Semjen Zsoltot, akkor kijelenthetem, hogy a keresztenydemokrata egy idegesito kis pocsot jelent.

2010.02.17. 19:44:23

@Celtic: Aki ráadásul pedofil (európai értelemben véve).

Celtic 2010.02.17. 20:40:17

@ifsz: Ezt nem tudom, nem is tisztem megitelni (es nem is szeretek tenyek hianyaban itelkezni), de _szamomra_ irritalo az orca.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.17. 23:39:07

@Celtic:

Semmilyen Zsolti? Hát abban az arcban talán nem is a kenet, meg a mennyei malaszt a legirritálóbb, meg a véghetetlen ostobaság. Nekem attól durran el az agyam, hogy a fószer moccanni sem képes, ha nincs könyékig a seggében Orbán keze, aki kesztyűbábként beszélteti.
Egyszer valamiért az Arany János utcában volt dolgom, ahol éppen fellépése volt Zsoltunknak a nemzet főorvosával, azt hiszem egy tucat szimpatizáns előtt. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy a kamerák szeme láttára ne pofozzam fel, mint egy taknyos gyereket.

Celtic 2010.02.18. 08:29:06

@El Topo (Sgt. Elias): Eppen igyekeztem elkerulni, hogy az alapjan dontsek, hogy kinek a babja :) Nem volt kedvem pol. vitaba keveredni.
Igy aztan marad az, hogy a dumaja miatt idegesit. Nembaj, jon megint Torgyan es jol megmenti az orszagot. Na, annal a faszinal sem a szakertelme (vagy a hianya) idegesitett fel igazan, hanem a stilusa. Szakertelmevel foglalkozzanak elemzok, en inkabb azzal, hogy a nyavalyaba tudott annyi szerencsetlent az oldalara allitani.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.18. 08:35:21

@Celtic:

Teljesen mindegy, bazmeg, ha magának a szentséges pápának lenne a kesztyűbábja, akkor is csak egy kesztyűbáb.

Mitya Ivanov 2010.02.18. 09:03:10

@El Topo (Sgt. Elias): én egyáltalán azt nem bírom felfogni, hogy egy keresztény szellemiségben, és értékrend szerint létező ember (aki legalábbis ezt mondja magáról), hogy képes belépni aktív szereplőként, mit szereplőként, harcosként a politika színpadára. Nem szimplán a politikai állásfoglalással van baj, hanem a hangnemmel. A kereszténydemokrácia nem azt jelenti, hogy szolgalelkűek vagyunk, és feltétlenül lojálisak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.18. 09:17:17

@Mitya Ivanov:

A kulcs ott van a szavaid között: "mondja magáról".

09szepi06 2010.02.18. 20:36:26

Amúgy a Tv- replika Választ-út műsorának vezetője nem az über-modoros "Baló György vagyok"? Én egyből olyannak képzeltem

Mukkancs 2014.04.01. 10:22:36

Ej hát ezt a címet csúnyán félreértettem...na akkor had mondjam el az én szemszögemből...emberünk lelőhelye egy klasszikus lakótelep közepén található "italbolt" többnyire az "üzlet 50 méteres közelében alkoholt fogyasztani tilos" táblának dőlve látható, kezében az aznapi ötödik Arany Ászok...ruházata egy körülbelül 13 éves nyúzott, enyhén lyukacsos, de mindenképp bolyhos mackóalsó...visszeres vékony lábain, (amiket nyaranta a 35 fokos betondzsungelben előszeretettel mutogat) áprilistól októberig tartó időszakban kizárólag papucsot visel mely alig takarja halványzöld, egérrágta zokniját..fején többnyire baseball sapka ami alól ritkás, izzadt tincsek kunkorodnak fölfelé általában 3-4 ilyen példány látható egy-egy bolt körül..munkájuk nincs, többnyire alkalmi, szarul fozető melókból tartják el magukat, és bozontos kóbor kutyájukat..az este közeledtével beszéüdk egyre akadozóbb a böfögések miatt hiányos fogsoruk mind szembetűnőbb..otthon senki sem várja őket, ebből fakadó frusztrációikat a szerintük szar politikai eliten vezetik le.. beszédük harsány, öblös röhögéssel nyugtázzák egymás remek beszólásait..politikai nézeteik változóak, egymást túlkiabálva "mocskosorbánoznak,gyurcsánytakarodjoznak" kiemelt esetben modoros félvigyorral közlik.."jah kérem tetszettek volna forradalmat csinálni..." az összes politikai frázist eldurrogtatják majd másnap este kezdik előlről
süti beállítások módosítása