Az iskolaigazgató

2010/01/18. - írta: Horváth Oszkár

IIIIISTEN áldd meeeeg a maaaagyart... reá... ve-en DŐŐŐŐT! Ez a mikrofon működik? Magdolna, hogy kell ezt bekapcsolni, legyen olyan kedves... ja, hogy már be van? Nézzenek oda, én meg itt álltam végig, na mindegy. Látom, az iskola felsorakozott, ha a 3/B-sek is elrendezték soraikat, akkor talán kezdenénk is. Itt jegyezném meg, hogy amíg a Hymnusz szól, állsz fiam, két percet bírjatok már ki egy helyben...

Szeretettel köszöntöm az egybegyűlt szülőket, nagypapákat, nagymamákat, iskolánk tanárait, és benneteket, diákokat. Hosszú ideje hagyomány már, hogy iskolánk ezen a napon évzárót ünnepel. Még elődőm, Hertelendi igazgató úr idején vált szokássá, talán nem tűnik szerénytelenségnek, de az én ötletem alapján, hogy rendhagyó módon, péntek helyett csütörtökön tartsuk. Azóta ezeken a napsütötte csütörtöki napokon számos végzős diáktól vettünk búcsút, aki azóta megvalósította álmait, és az itt elsajátított tudás birtokában bizton nézhet elébe minden kihívásnak. Igen, végzősök, első sorban most hozzátok szólnék.

Akad néhány köztetek, akiket hittan-technika szakosként nem tanítottam, mert a faktosok nem hozzám tartoztak, de biztosan hírből már ismertek. Szigorúnak mondanak, és ha jól tudom, azt is mindenki tudja, hogy nálam nem lehet puskázni, mert észreveszem, de aki nálam jól dolgozik, jól tanul, és becsülettel kiveszi a részét az órai munkából, az olyan értékekkel távozik e padsorok közül, amely egész életében bőséges útravalóul szolgálhat számára úgy erkölcsi, mint morális értelemben.

Én azt gondolom, kollégáimmal, a tantestülettel mindent megtettünk azért, hogy most, a Nagybetűs Életbe kilépve felvértezzünk titeket a várható megpróbáltatások viselésére. Azt gondolom, az igazgatók között engem nem jellemez az a távolságtartás, mint más iskolák esetében, az én ajtóm mindig nyitva állt, és igaz ez az elmúlt négy évre is. Itt állnak most a sorok között azok, akik kérdésükkel fordultak hozzám, és bizton mondom, büszke vagyok rá, hogy az élet rögös útján útba igazíthattam néhányotokat, úgy erkölcsi mint morális értelemben. Akikről mondom, tudja, kikről van szó.

Akik pedig nem önként tértek be hozzám egy-egy ködös délelőttön, azok tudják, soha az elmúlt években nem írtam be egyetlen igazgatói intőt sem, mert a kölcsönös bizalom egy jó kapcsolat alapja, és tudom, hogy minden rossz emberben ott rejlik a jó, csak tudni kell kihozni. Na nem úgy értem, mintha bármelyiktek is rossz ember volna, öhő, höhő, höhö. Elnézést, látom csak én nevettem, meg drága Magdolna somolyog itt a bajsza alatt, na miket beszélek, hol a cetlim, tehát... bár végül is hagyjuk a megírt szöveget, az unalmas beszédeket, nemde? Én nem akarok olyan lenni, mint a többi iskolaigazgató, kivéve persze megboldogult Hertelendi tanár urat, hogy itt összehordok minden haszontalant, meg elmondok egy verset, a hátsó sorban már így is ha jól látom, a kis Ágota a C-ből megint elájult, most már mindjárt vége gyerekek, csak átadjuk a könyveket, meg a plaketteket, és lehet menni a menzára, persze csak szép nyugodtan, ne egyszerre, mint az állatok.

Szóvel egy szónak is száz a vége, nem vagyok én semmi rossznak az elrontója, ugye, ugye, azt gondolom, maguk, illetve hát ti vagytok a jövő letéteményesei. Akik ma itt állnak előttem, lesznek az ország vezetői tíz meg húsz év múlva (de mindenki!). Sokan itt találtátok meg a szerelmet, itt jegyzem meg, továbbra sem nézem jó szemmel, ami a folyosókon zajlik, azért idestova 13 éve vagyunk nyolcosztályos iskola, mutassunk példát azzal, hogy nem előttünk csókolózunk, hanem akár az irodában, Magdolna, ugye. Néhány barátság is majd egy életen át elkísér, és emellé vigyétek magatokkal azt a mérhetetlen szeretetet, amelyet e falakból sugároznak elődeink, akik úgy erkölcsileg, mint morálisan fároszként mutatják nekünk az utat a messzeségben.

Most egy meleg kézfogás kíséretében szeretném ide a kosárpalánk alá szólítani azokat, akik jó tanuló, jó sportoló díjat kapnak. Őszintén örülök, hogy fiam Gábor is köztük van - akiről ugye tudjátok, hogy idén ballag az A osztállyal. Mivel edzőtáborban van Marokkóban, az ő nevében én veszem át az ajándékot. Az A osztályból szólítanám akkor: Kiss Tamara, Ráczy Petra, Tauszner-Vaikinen Ügó, a B-ből Tóth István, a C-ből pedig László Áron, és Perschütz Áron, a két áron, hihetetlen. Gratulálok, gratulálok... gratulálok. Gratu... igen, persze, holnap gyere be érte, gratulálok, gratulálok. Ej, István, te örök mókamester, na. Azoknak, akik hátul állnak mondom, hogy ajándékuk az önkormányzattól kapott 15.000 Ft mellé a "Szélmalom vagy katedra?" című könyvet kapják az iskola finanszírozásában, melynek a tanári melletti, a bejárati, és a lépcsőfordulóba és még néhány helyre kitett plakátokról tudhatjátok, társszerzője vagyok. Külön köszönöm a Tauszner-Vaikinen apukának a kirándulásokhoz biztosított buszt egész évben, és a Ráczy anyukának a szülői munkaközösségben végzett lelkiismeretes munkáját.

Végül hadd mutassak be valakit, mert mint ismert, idén elment közülünk Tándoky tanár úr, aki sokunkat a tantestületből is tanított még, de köszöntsük helyette Kiss Klárát, aki idén végzett az ELTE-n és szeptembertől a B-seket és a nemfaktos C-seket egyaránt ő fogja vinni, és aki maga is egykor az épület padjait koptatta. Még elmondok egy verset, amit a diáknapi szavalóversenyen is hallhatott, aki ott volt, az a 20 ember, a többiek bánhatják, mert mások is nagyon szépen szavaltak, nemcsak én. Aztán átadom a terepet dr. Virágné Bodnár Zsuzsa iskolatitkárnak - ugye világos, hogy ő nem doktor, mint én, csak a férje, de ő is automatikusan kapta, mert jogász -, ő átadja a maradék könyvnyereményeket, illetve a még az első félévben rendezett intézményi tanár-diák floorball-mérkőzés serlegét és érmeit tőle vehetitek át fent, mert olyan sok van, hogy nem tudtuk lecipelni, a pedellus Anti bácsi meg kazánfűtőiből írásbelizik ma.

Eredetileg Nagy Edina Holdsugár versét, az Útravaóult szerettem volna a hamuba sült pogácsa mellé nektek felajánlani, de miután a beszédem kint lesz a Modorosblogon, a szerző hozzájárulása hiányában ettől eltekintek, és arra kérletek bennetek, Fehér Ferenc gondolatait vigyétek magatokkal, így legalább lesz valami tartalom is a posztban.

Fehér Ferenc: Padtárs

"Alig szól. Hallgat.
A szeme két titkos ablak.
Se jó, se rossz lány....
Magam sem értem:
ha ott ül – észrevétlen.
Ha nem jön – üres az osztály."

Köszönöm szépen, akkor a Szózat után lehet a menzához sorakozni, ha lehet, engedjük előbb a kicsiket és a tanárokat, mert nekünk még osztályozó-konferenciánk lesz éjszakába nyúlóan, ahol én mindenkiért, aki hozzám járt harcolok, és már tegnap is nagy viták voltak egy-két név fölött, aki kétesre állt, vagy csak kisötösökkel javított, vagy nem írt meg egy-két témazárót, azért ha lehet kérni, ilyen jövőre ne legyen. Hazáádnaaak ...SOOOORS KEZEEEE, i-itt é-él ne-ed, élned ha-al no-od KEEEEEELLL!

139 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maestro 2010.01.18. 07:19:26

kora reggel ez így sokkolt.
az gondolom megvan, hogy közben akinek idősebb tesójának gyereke, vagy saját nagyonkistestvére elkezd bömbölni, apuka meg mindenen átmászva próbál fényképezni (etalon a Moszkva tér-ből a ballagásos rész:D).

anno én mondtam meg írtam meg az osztályom búcsúbeszédét, a nyelvi modorosságokat kihagyva, de szép megfogalmazásban annyi volt a tartalom, hogy hát baz, ide is eljutottunk, persze tök jó volt itt, de mivel már mindenkinek tele a töke azzal, hogy 19 évesen engedélyt kell kérni ahhoz hogy kiugorjunk a kisbolta, sokkal jobb lesz távozás után. Nagybetűs élet? Nem, ugyanúgy reggel föl kell kelni, ugyanúgy be kell járni, csak egyetemre, meg munkahelyre és nem a szar _tézék és röpdolik_ miatt nem fogunk aludni, hanem a zh-k, meg később a kölök, meg a lakáshitel, meg a fasztudja mi miatt. Kedves Iskola, köszönjük szépen!

2010.01.18. 08:12:24

Nekem a fiam ballagásán az igazgatói beszédből a "tanítás lovagjai" hatot sokkolóan, ezt azáta sem tudta überelni egyik iskola sem.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.18. 08:15:10

Halló, halló 1, 2, 3, cések, nálatok jó a vétel?! Pierre vagyok! Éljenek a hülyék! Ne legyen semmi! Kámánlecctvisztegé! Legyetek jók! Blúberihill! Építőmunka, puszi! Le a csecsemőkkel! Éljenek a csajok! Sokat szenvedett földünk hittel és lelkesedéssel, hajrá egyedül! Magyarország-Anglia 6:3!

virágelvtárs 2010.01.18. 08:56:43

"Én a változások elkötelezett híve vagyok, szemmel követem az új generációt, de ha még egy felnyírt hajú bomberkabátos majmot meglátok valamelyik osztályban, azzal megetetem a tanári kulcsát... itt elnézést kérnék a szülőktől a durva hangvételért, tudom, ebben mind felelősek vagyunk...

A himnusz következik, tessék megbecsülni hazád imáját, és HA LÉGY SZÁLL AZ ORRODRA, AKKOR LÉGY SZÁLL AZ ORRODRA, NEMMOZDULSZ!

Köszönöm a figyelmet, újult erővel, tanulni akarással kezdjük majd a szeptemberi évnyitót."

stb. stb.
A régi szép 80-as évek igazgatói...

noirp 2010.01.18. 09:08:39

áááááááááááááááááááááááááááááááááhhhrrrg
Korán reggel...jááájjjj..._Hymnusz_, telitalálat, haslövés.
Nekem ig.nénim volt, testnevelés egyszakos, és már nem a 80-asokban: 1993-95-ben. Amúgy minden stimmt. Fáj. Majd még visszajövök...

alumi 2010.01.18. 09:08:42

Nagyon jó! Tipikus, diris, modoros.
Tetszett.:)

Maestro 2010.01.18. 09:14:27

nálunk volt még olyan, hogy mindenki kapott oklevelet egy, a tanári kar számára legszembetűnőbb tulajdonsága miatt, ilyenek voltak, hogy vidámságodért, meg kedvességedért, én már nem emlékszem mit kaptam, de azt nyilván nem lehetett, hogy gátlástalan nagypofájúságodért.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.18. 09:20:21

egy tanévzáró/tanévnyitó nem lehet nem modoros.
legalábbis én még csak ilyet hallottam.

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2010.01.18. 09:22:42

Kiváló röpdoli, különösen a hittan-technika szakos padagógus iskolaigazgatói székig emelkedése tetszett. Abban az oktatási intézményben bezzeg nem kell hónapokig várni a megrepedt feszület kijavítására, mert azt maga a diri és a szakkörösök soron kívül pikk-pakk javítják.

A modoros kanonizálása külön dicséretes, a Szélmalom vagy katedrát magam is megrendelném, ha lenne pedagógus kedvezményem.

Igazgató úr, mint ahogy frengi kommentelő társ is megjegyezte, maga is a "tanítás lovagja" hiszen fiát ennen fiát sem kíméli. Amíg a többiek a tanévzárót élvezik, ő keményen edzőtáborozik a messzi külföldön.

mici˙ 2010.01.18. 09:27:08

@El Topo (Sgt. Elias): igen, igen! megáll az idő!!!!!!!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.18. 09:33:57

Bravó! Igazi zászlósposzt, megérdemli a címlapot!
Folyamatosan azon agyaltam, mit tudnék hozzátenni, szófordulatot, eseményt, aztán következő bekezdésben ott volt. Nagyot ott van! Max a Dzsungel könyve maradt ki.
"Most nézzétek meg kis dzsezzbalettosaink előadását a Dzsungel Könyvéből! Jöjjön a színpadra a Maugli és a tizenkét Balu!"

lárvalányhaj 2010.01.18. 09:34:01

@Maestro:

nálunk a zévzáróbeszédet egy olyan srác mondta, aki ekkor coming outolt, hogy a suliba kerülés előtt rendszeresen bepisilt, de a gólyatábor után ez a jó szokása megszűnt, és hogy ez számára a felnőtté válás egyértelmű jele volt.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.18. 09:35:14

@El Topo (Sgt. Elias): Az is jó, amikor leverik a tablókat a falról.

fade 2010.01.18. 09:38:12

Hol van Vonhinten Helgus???!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 09:49:08

@lárvalányhaj: azta... ez pisi-comingoutoló az a típus lehet, aki nem várja meg, hogy stikában lekamerázzák és feltegyék a youtube-ra, hanem maga csinálja! Mondhatnók amoly' voluntárius jelleggel.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.01.18. 09:58:06

Moszkva Tér c. filmben volt hasonló :)

Mitya Ivanov 2010.01.18. 10:00:34

én azért értékelem egyre jobban azt a gimnáziumot ahova játam, mert egyetlen ilyen össz-iskolai ünnpeséget nem tudok felidézni, ahol ilyen baromságok elhangzottak volna.
Az általános iskola persze bővelkedett ilyenekben. Ott még volt november 7-is ünnepség is. Azt minden évben másik osztálynak kellett megrendezni, és mire éppen ránk került volna a sor, a szóülők tilatkozása miatt elmaradt. Pedig milyen jó lett volna feldolgozni, hogy jött a Néván az Auróra és ágyuzta a téli palotát..
Hasonló baromság volt a kisdobos és az úttörö avatás is és mivel full kommancsról voplt elnevezve az iskolánk, komolyan vették az összes kommunista ünnepet. Ez mindig elhangzott: "22xx. számú *********** úttörőcsapat vigyázz: zászló fogadása balról, zászlóóónaaaaak tisssszzzzzteeeeeeeeeeeeeelegj!"

Maestro 2010.01.18. 10:01:05

@nosferato: @lárvalányhaj: ez még jól is sülhet el, ha magadból csinálsz hülyét, sokkal inkább feledhető poénként kezelik, mint alázásnak amivel szopatni lehet:)

de a legjobb az volt (szerencsére nem volt bekapcsolva a mikrofon), egy osztálytársam mondott valami szép és hosszú verset a búcsúzásról, de míg a diri beszélt, nekünk már ott kellett állni, természetesen mosolyogva, mintha semmi gond nem lenne. Srác odafordul hozzám, és a protokollvigyor alatt odaszűri nekem, hogy "Te, neked nem kell szarnod?", én nyugtáztam, hogy de, nekem is mint állat, de onnantól kezdve a nap emelkedettsége a fekália fényébe fordult.

szösznyúl 2010.01.18. 10:11:51

Jahahahajj! Eddig csak olvastam, de most muszaj...

Draga kedves igazgatononk minden egyes (!) evzarot ugy kezdett, hogy 'ez az ev mas volt, mint a tobbi'... Aztan hosszasan kifejtette, hogy miert is, de ekkorra mar mind allva aludtunk.
Es idonkent en voltam a kis Agota a C-bol, igy par ilyen gyulest a bufeben ulve, egy kakaoscsiga felett hallgathattam vegig, ugy egeszen elvezetes volt :)

sTormy 2010.01.18. 10:16:34

Azért egy modorblogon lehetne tudni, hogy ELŐTTE énekeljük a Himnuszt, és UTÁNA a Szózatot. Ejnye... :)

balra 2010.01.18. 10:24:42

A gyerekeim igazgatója dettó ilyen, minden reggel bekapcsol a modorgép, ahogy kiáll az udvarra egrecíroztatni. Nem szeretem azt az embert. Ez a fajta örök.

Styxx 2010.01.18. 10:32:46

@lárvalányhaj: @nosferato: @Maestro:
Magyar Modoros Beavis: hö,höhöööö, ha nem adod oda a Metallica koncerjegyed, kiteszem a Youtubra, hogy ágbavizelsz!

Magyar Modoros Butthead: hö, hhöööö, höö, hö, nyugodtan told ki köccsög, már a tanévzárón coming out-oltam! :-).

Styxx 2010.01.18. 10:33:48

höö, hööö, hö ágbavizelsz = ágybavizelsz

Hang Ember 2010.01.18. 10:34:54

Ez nagyon jó volt!
Tipikus, modoros, találó!
(különösen tetszett az éneklős rész íráseli visszaadása, mondhatni plasztikus ecsetelése!)

Maestro 2010.01.18. 10:37:22

@Styxx:
Magyar Modoros Maestro:
höö, hööö, hö gondótam kiteszem az elrontott kommentedet a modorosra!

Magyar Modoros Styxx:
höö, hööö, hö má' megtettem!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 10:37:57

@sTormy: igazad van, régen volt, javítottam. _Hymnusz_ előre!

@Szigi.: Moszkva térből én a "kértek Csántit?"-on sírtam + minden szalámi átrakása egy kenyérre! (Eleve a házigazda, aki a vendégnek nem olyan szendvicset csinál, mint magának... hhh.)

Én sem olyan középiskolába jártam, ahol ez jellemző lett volna, egyetlen mondat van benne, ami nálunk hangzott el, de abban igaza is volt az igazgatónak.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.18. 10:49:59

@nosferato: de akkor a Szótart is javítsd már ki Szózatra :D

A szalámiátrakásokat én konferenciázások közben is láttam, pontosabban már csak az eredményt. A pincérnéni majdnem elsírta magát, "most nézze meg, csak a felvágottat szedik le, mint a nagycsoportban" :D

muhi 2010.01.18. 10:52:04

Apám, ez nagyon kellett!

nadivereb 2010.01.18. 11:00:49

Kimaradt a szerbhorvát nyelv és irodalom OKTV-n holtversenyben nyolcadik helyen végzettek egyesével történő szólítása és kitüntetése érdektelen, olvashatatlan és haszontalan, ugyanakkor nagy tételben kifejezetten olcsó könyvekkel.

Styxx 2010.01.18. 11:04:05

@Maestro:
:-)))) nálad a pont!

@Modor Tibi:
Ennek az inverzét a XX. században láttam a modorosan puritán Kádárról.
Az a faszi mesélte, aki valami teremfőnök féle volt a zártkörű filmvetítéseken Kádárnak és sleppjének. Ott felszolgáltak szendvicseket a leggagyibb páriszival és Lánchíd brandyval. A pasi gondolta beújít, nemá, mégicsak ők az establishement, gépsonkás szenyát és Napoleon konyakot hozatott a következő "filmklubbra"

Az öreg amikor ezt észrevettem annyit mondott. - de jó megy! - és tüntetőleg nem evett, nem ivott.

Legközelebb megint a jó öreg párizsi- Lánchíd brandy kombó játszott.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.01.18. 11:07:23

Én kérek elnézést (ez kurzív) a kötözködésért, de a Szózat végén kétszer van az "élned".
Tehát: "élned, élned, haaalnoood kell"

Mitya Ivanov 2010.01.18. 11:13:09

@Bárzongorista:
mi ezt már középiskolában is úgy énekeltük, hogy "itt élned és meghalnod kell"
Olyan volt mint a "hozz reá víg esztendőt"

camparisoda 2010.01.18. 11:15:20

Ne feledkezzünk el megemlékezni az énekkart széles, túlspilázott = modoros mozdulatokkal vezénylő tanerőről. Mintha a világhír múlna rajta, mintha a MET-ben lenne premierje, úgy beleadott apait-anyait, háttal kedves rajongóinak, hogy még az altok is kiénekelték a "megbűnhődte" kezdetű sort.
Kiváló, plasztikus írás, gratulálok :))
C.

greggrant 2010.01.18. 11:21:59

a közepére kellett volna még legalább két A4-es terejedlmű közhelytár, így nem elég élethűen, nem elég unalmas :)

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.01.18. 11:22:51

@camparisoda:
Természetesen először a hangvillát a füléhez tartja ---> zümmög ---> megadja a hangot az összes szólamnak külön-külön. :))

Szalacsi_Dezső 2010.01.18. 11:23:49

@Bárzongorista: élned, éél nedhaaal nóodkell.
:-D

nadivereb 2010.01.18. 11:25:35

Amúgy nekem múlt héten volt a diplomaosztóm, na az se volt semmi. A dékán közli, hogy neki "nem tiszte, hogy a felsőoktatási rendszert minősítse, de..." és ezután húsz percen keresztül szapulta a felsőoktatási rendszert.
Az élelmiszermérnökök között pedig valamilyen oknál fogva a kitüntetetteket egy-egy cég szponzorálta. Úgyhogy úgy hívták ki csórókáimat, hogy "A Dreher Sörgyárak Rt. jutalmát Kovács K. Kálmán kapta". Vicces volt.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.01.18. 11:30:14

@Szalacsi Dezső:
Ez a profizmus, kérem!
Pontosan így van. :)))
És a "kell"-re már alig maradt a fiúknak levegője.

EvilHedgehog 2010.01.18. 11:31:11

Jahhj..szörnyű emlékek...ezekre az ünnepségekre visszagondolva a felsőoktatás nem is olyan rossz.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 11:32:22

@Modor Tibi: váááá "Szótár" :)))) Kezdődő időskori demenciában szeMvedek! :)

ebfül 2010.01.18. 11:43:35

@Mitya Ivanov: eredetileg és helyesen: ho-ozz rá víg esztendőt. A hozz-nál hajlítás van.

ebfül 2010.01.18. 11:49:12

@Nödön: szégyen, hogy alig tudják ma a szózatot és a himnuszt helyesen elénekelni!

Egyébként az írás szuper. A szülői munkaközösség kiemelkedő tagjai gyerekeinek jutalmazása nagyon ismerős. Nálunk általánosban ez azzal volt megspékelve, hogy meglepő módon csak a tanárkollégák gyerekei kaptak jutalomkönyvet. Mivel édesanyám gimnáziumi tanár volt, nem általános, ezért én sosem kaptam. A gimn.-i tanár nem számított kollégának. :)

Z0Ł1 2010.01.18. 11:49:48

Zseniális írás! A legjobb, amit eddig a modorosblogon olvastam :)
9, ugyanabban a gimnáziumban elszenvedett év után (nem bukás) én is gondoltam arra, hogy az igazgatónő beszédeit, amit minden évben ugyanúgy, szóról szóra elmond, közölni lehetne a modoroson változatlan formában. Önmaga paródiája...

Mitya Ivanov 2010.01.18. 11:50:48

@Nödön: tudom.
A szomszédokban jutka énektanárnő elmagyarázta, és azóta mjindenki helyesen énekli, kivéve a rosszul szocializálódott fodball-hulligánokat

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.01.18. 11:55:59

@nosferato: ja, nem tesz semmit. És tényleg, majdnem elfelejtettem: az eddigi legjobb írás itt :)))

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.01.18. 12:00:07

@Nödön:
Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon hányan tudják elmondani a Himnusz összes versszakát.

surranómacska 2010.01.18. 12:02:47

Iszonyat nagy. Nálunk tényleg Magdolna volt a magdolna és úgy hívták, hogy ő a "művésztanár". Általánosban. aha.. Nagy alkesz volt amúgy, de bírtuk. És tényleg ő csinált minden ilyen borzalmas banzájt.

Maestro 2010.01.18. 12:03:54

jah, azt nem mondtam, de a sulinknak volt egy művészeti vezetője is (kvázi zenei igazgató), aki kb ugyanolyan hatalommal és szereppel rendelkezett mint az igazgató, csak nem csinált semmit. Minden évben új beszédet írt, aztán egyszer egy iskolai rendezvényen megláttam szép barna kötésben, ízléses külalakban kinyomva: 20 év ballagási beszédei...

ááááá.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.01.18. 12:08:43

@Maestro:
'ízléses külalakban kinyomva: 20 év ballagási beszédei..."

Na ez ütött!!!
:)))

Chazz Reinhold 2010.01.18. 12:21:11

úgy erkölcsileg, mint morálisan bizton mondom ez hókon baszott rendesen:D

a Tauszner-Vaikinen Ügó pedig mindent visz

nálunk ciklikusan visszatérő poénja volt a dirinek, hogy csak hogy az "ígérem rövid leszek" poént elsüthesse a mikrofon mögött állva, kezdéskor egy vastag ÜRES A4-es papírköteget tartott a két kezében;
gondolom retardált jellememnek köszönhető, hogy minden évben röhögtem a poénon

mocc 2010.01.18. 12:22:53

Szép, hogy mindenkinek a Megáll az idő, meg a Moszkva tér jut a posztról az eszébe. Mindkettőt a volt sulimban forgatták :) Mondjuk a posztból hiányolom Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba c. versét Beléd Béla 3.c. osztályos tanuló előadásában.

jo.e 2010.01.18. 12:32:16

Szerintem ez nem volt jó. Ennyire hülye 1 iskolaigazgató sem lehet. Persze ki tudja - lehet h. csak szerencsém volt :)

mama ottmarad 2010.01.18. 12:34:47

@Bárzongorista: miután a körmeihez koppintotta kis rugózó mozdulat kíséretében ?

Itt emlékeznék meg Péter bácsiról (tiszteletem tanár úr), és Szűzmária néniről (kevésbé), aki kifelé (szülők, kartársak) mosolygott, befelé ordítozott, karonfogva rángatott (kórus, osztályok).
Minden iskolai ünnepély az ő nagy bizonyítási lehetőségük volt. "Emelhetvén" az igazgató beszédének színvonalát.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 12:39:33

@mocc: akkor egy suliba jártunk! :D Éppen ezért hangsúlyozom, hogy a poszt teljesen fikció, mert NEM ilyen volt az igazgató, hanem éppen az ellenkezője, #1 legjobb ember.

@jo.e: tényleg nincs egy ennyire hülye sem. De az összes, együtt? Összehoznák ezt a beszédet szerintem. Üres A4-es lapokról felolvasva természetesen.

mici˙ 2010.01.18. 12:44:54

@mocc: @nosferato: és emlékeztek arra, amikor az egész sulit levitték az átrium moziba megnézni a megáll az időt?

Zorita 2010.01.18. 12:46:02

Ez a Padtárs című vers annyira groteszk, hogy belém is fojtotta a kacajt. A Fehér Ferenc az valami svéd gyermekvers-költőnek a művészneve?

csíra 2010.01.18. 13:06:31

"Aztán átadom a terepet dr. Virágné Bodnár Zsuzsa iskolatitkárnak - ugye világos, hogy ő nem doktor, mint én, csak a férje, de ő is automatikusan kapta, mert jogász -"

Ezen röhögtem a legnagyobbat :D
Egyébként Tapolcán a középiskolai kollégiumnak van egy hasonló nevű nevelője :)) Mondjuk ő jóarc.

csíra 2010.01.18. 13:14:19

A szülői munkaközösségről jut eszembe, hogy anyám, aki egyébként pedagógus, laza de egyben szigorú is, és az ő szülei is pedagógusok voltak (szerencsére a diákok által kedvelt fajtából) egyszer leosztotta a tesóm középiskolás igazgatóját.
Történt ugyanis, hogy tesóm egy fogadás miatt haját "pálmafa-szerűen felcsurkázva" jelent meg az iskolában. Ezen kis hajgyűjtemények tetejébe azonban európai koktélzászlókat szúrt, így úgy nézett ki, mint egy feldíszített szendvicses tál. Mivel így jelent meg az iskolában, megnyerte a fogadást, majd egy óra múlva az igazgatói szoba látogatását is.
Az igazgató felhívta anyámat telefonon, hogy vajon tudja-e hogy hogyan jelent meg a gyerek az iskolában, és hogy miféle nevelés ez. Anyám pedig közölte vele:
1) Ha a gyerek nem csinált semmit, a társait és önmagát nem zavarja a tanulásban, akkor nincs köze hozzá.
2) Legközelebb csak akkor hívja fel a munkahelyén (iskola :)), ha a gyereket mentő vitte el.
3) Lesz szives nem kommentálni a nevelési elveit, KOLLÉGA, ha a gyerek egyébként jó tanuló és nincs vele gond az iskolában.
4) Ha a gyerek úgy ment el, akkor úgy ment el, majd leveszi a díszeit, ha már megnyerte a fogadást.

Hát ennyit a szülőről, ha ugyan nem munkaközösségi tag, ámde kolléga :))

ebfül 2010.01.18. 13:14:34

A Himnuszhoz még annyit, hogy január 22-én ünnepeljük nemzeti himnuszunk születésének évfordulóját. (most péntek) Kölcsey Ferenc 187 évvel ezelőtt, ezen a napon készült el legjelentősebb művével, amelyet Erkel Ferenc 1844-ben zenésített meg.
A Himnusz 1903-ban vált törvényileg is a magyar nemzet himnuszává. Kádár kísérletet tett egy új Himnusz megalkotására, de egyetlenegy zeneszerző/költő sem vállalkozott rá. Szerencsére.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 13:20:33

@mici˙: én 30 éves vagyok, úgyhogy lehet, hogy erre nem emlékezhetek, vagy ha igen, nagyon be voltam nyugtatózva.

@csíra: én ilyen szülő leszek! :) Leggizdább vmi noname sztoriból a "fiát képtelenség megnevelni"-re: "maga ne nevelje az én fiamat! tanítsa!" és balra el.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 13:21:31

@nosferato: nagyon sok "én"-nel kezdődő mondat, úgyhogy ideje pszichológust hívni rám!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.18. 13:21:56

@jo.e: Nem (csak) a diri hülye, hanem ez az egész elcseszett rendszer, hogy 40 fokban 500 mámoros gyerekre másfél órás süketelést ráöntenek, aminek a 80 százaléka teljesen felesleges info ( a kerületi zsebhokibajnokság első 50 helyezettje....), és végignézetik a legtehetségtelenebb gyerekek táncát és nyikorgását. Ez a fontoskodás, modoroskodás, amibe beleszületünk. Ezt pedig tökéletesen visszaadta a poszt.

mocc 2010.01.18. 13:40:48

@mici˙: Basszuuusss!!! Osztályfőnökünk kiakadt, mert az ünneplő öltözékem sötét miniszoknyából, fehér blúzból és betétes bakancsból állt...hogy az ünnep tisztelete, meg ilyenek...de az nagyon hangulatos volt, a nagy közös filmnézés... "Vígassy tanár Úr sem hallotta..."

mocc 2010.01.18. 13:43:24

@nosferato: én is mingyá 30, szerintem ünnepi mozizás helyett ellógtatok a kocsmába! Ejnye-ejnye, ezek a mai fiatalok!

mici˙ 2010.01.18. 13:56:58

@mocc: kocsmába...kocsmába, sok suli körül van kocsma, de azért MARXIM csak egy van (és hagyjuk most a fehérvári butaságot)
@nosferato: akkor csak a nyugtató játszik, mert a korosztály stimmel

Jeriko One 2010.01.18. 14:06:32

Csodálkozom, hogy Sándor György - Lyukasóra c. számát még senki nem hozta fel, ami ugyanaezen témát járta körül 20 éve. Őszintén szólva az még mindig jobban tetszik (bocs:), de ez is baromi jó!

noirp 2010.01.18. 14:11:46

@csíra: Ez már önmagában egy kis poszt :)
tiszteletem az illető tanárnak. A csajt megnéztem volna! :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.18. 14:17:04

@Jeriko One:

"Kedves szülőőőőőők, kedves tanááááárok, kedves diáááákok, Irma néni!"

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.01.18. 14:21:46

Anno Decebál (Codru Gradinariu, szparisták előnyben...) szóval anno dacumál a gimiben felajánlották nekem, általános okostojásságomat jutalmazandó, hogy a ballagáson elszavalhatom a szózatot, mind a hetvenhárom versszakával. Közben valami gyanús szomorúzene ment volna, amíg valakik valahova masíroznak a krétával előrajzolt (ez is kimaradt a posztból, pedig...) vonalon.
Kisebb ragnarök volt belőle, hogy e fejedelmi kegyet és megtiszteltetést visszautasítottam, az "utálok szavalni, meg különben is van itt elég stréber" indokkal. Szegény magyartanárnő, akivel egyébként is rossz volt a házasságunk, kompenzálandó a veszekedéseket, a se-veled-se-nélküled héjanászt kibulizta hogy én lehessek a ballagás sztárja. A beste hülyegyerek meg nem visszautaítja... viszont kaptam egy kétkötetes művet az arab országok történetéről. Ezért így utólag hálás vagyok neki, mert rajtam kívül a kutya nem olvas ilyeneket, én meg felvételire készülsé helyett elolvastam. Aztán nem vettek fel, de ez már egy másik történet... (de aztán persze mégis, nyugalom)
A legjobb jutalomkönyvem az Cseres Tibor: Vízaknai csaták című regénye volt, amely három generációt követve muatatja be Erdély 19. sz. történetét. Ezzel nem is lenne gond, csak én a könyvet hetedikben kaptam valami helyi érdekű városi tanulmányi verseny megnyeréséért (csak a szerénység okán, abban az évben nyertem országost is). Szóval CSeres Tibor-ral nem tudom mi lehetett a gond, mert a könyvben feszt basztak, minden nőnek azonnal a p...ja került elő és általában mindenki csa arra gondolt. Gondolom a kutya se nézte meg, mi lehet a könyv a borítóján van egy huszár ez elég s volt, hogy jutalomkönyv váljon belőle...

Styxx 2010.01.18. 14:22:09

@noirp: @csíra:
Ja, csíra, pls tolj be egy fotót a tesód pálmafa-sérójáról.
Mit nyert a fogadással, Stílszerűen sok-sok koktélt?.-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.18. 14:27:04

@Professor Pizka:

Ezek a jutalomkönyvek borzalmasak voltak. Nekem körülbelül huszonöt példányban volt meg az "így élt a szabadságharc költője"c. hogyishívják.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.18. 14:34:58

Ja, és én szerettem szavalni, de erre csak addig volt módom, míg valami karácsony előtti iskolai ünnepségen el nem szavaltam Máraitól a Mennyből az angyalt. Mit mondjak? Volt egy kis futkosás.:D

csíra 2010.01.18. 14:35:20

@Styxx: Régen volt ez már, akkor még nem voltak digitális fényképezők, ráadásul nem is tudom, hogy megvan-e még a fénykép, mert az azért szerencsére készült.
Felhívnám a figyelmet azonban arra, hogy tesóm fiú! Így talán még érdekesebb a sztori.
Ha jól emlékszem, pénzt nyert a fogadással, de majd még megkérdezem tőle, nehogy hülyeséget írjak.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.01.18. 14:38:29

Modor a köbön:

Lami Pál igazgató ballagási beszéde
www.nlg.sulinet.hu/diakok/evkonyv/01/01.php

"Arra célzok, hogy a képzés vége felé meglazul a diákok ragaszkodása az intézményhez, talán a kelleténél több bennük a motiválatlan tiltakozás, az elválást sürgető türelmetlenség. Tanulmányaikban, érdeklődésükben, értékrendjükben, emberi kapcsolataikban szívesebben hódolnak az irányítatlan keresés örömének, mint a nevelői rendszerességnek. A mielőbbi önállósulás vágya és a hosszan tartó kortársi közösség összetartó ereje feszül itt egymásnak."

mocc 2010.01.18. 14:48:26

@mici˙: '98 óta nem is jártam a Marximban, hétvégén pont felemlegettük a volt osztálytársakkal... mert igen, mindenki járt kocsmázni, na de Marximba csak az elit... :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 14:59:06

@Professor Pizka: csodás könyvjutalom! Nekem egy barátom vmi Kerti fabútorok megmunkálása II-t kapott, teljesen értelmezhetetlen tantárgyi környezetben.

@mocc: @mici˙: szerintem járjunk. Hihetetlen, h megúsztam egy link mozizást. A filmet mondjuk addigra többször láttam általánosban, hogy tudjam, hová kell járnom gimibe. A Moszkva tér már érettsgi után készült, de 1-2 ismerős így is feltűnik benne + egy korábbi zenésztárs is _statisztál_ ... ugyanakkor szinte minden nap elkanyarodok a Marxim előtt melóba menet. Hozzak vmit?

Zorita 2010.01.18. 14:59:08

@bikmakk: a forma ugyanaz! hosszú duma - idézet - rövid lezárás. szép műfaj.

2010.01.18. 15:10:56

_Ha a kákán is csomót akarunk keresni_, még kiegészíthetjük a beszédet egy kötelező elemmel, az iskola legrosszabb nebulóinak név szerinti felsorolásával, csipkelődő-atyai humorral, a jó tanulók taxatív felsorolása után, a hosszú beszéd miatti tompultságot _oldandó_:
"A tantestület áldozatos munkáját mi sem jelzi jobban, mint hogy negyedik osztály második félévére Kovács Pisti tanulóval is sikerült megértetni - az írásbeli figyelmeztetések teljes eszköztárának kimerítésével -, hogy meg kell adni az osztálytársak és az órát tartó tanár felé a kötelező tiszteletet azzal, hogy nem húsz perc késéssel esünk be az első órára. Osztályfőnöke, Sipcsauer tanárnő külön a lelkemre kötötte, hogy mondjak köszönetet Pistikének azért, hogy harmadikban négy hónapnyi kellemes pihenést biztosított számára a kerületi ideggondozóban... stb."

2010.01.18. 15:13:36

@Mitya Ivanov: ez még az én iskolámban is volt.
Érdekes, most hogy mondod: a miénk Zalka Máté úttörő csapat volt a fiúknak, és Braun Éva a lányoknak, de mondták, hogy ez a Braun Éva nem az a Braun Éva, aztán jött a koedukáció, és Braun Éva eltűnt, le került a márvány tábla is. Maradt a Zalka Máté.

A mi iskolánk annyira kommancs volt, hogy még ballagás sem volt, úttörő búcsúztatónak kellett hívni, és tarisznyát sem kaptunk (bezzeg az én kölköm már a bölcsiben is kapott tarisznyát) csak hímzett úttörő zászlót, bszkmeg.

Az iskolát azóta elbontották: egy Lidl van a helyén.

2010.01.18. 15:33:36

@Bárzongorista:
Az összeset? Múltkor ment egy riport a ZDF-en a német himnusz 1. versszakát kellet volna elénekelni hibátlanul. ( alatta mint a karokinál ment az igazi szöveg, mert én sem tudnám, de nekem minek is)
Még a parlamenti képviselő sem tudta, a legjobban egy bevándorlónak sikerült, de nekik kötelező az állampolgári vizsga miatt.

Mitya Ivanov 2010.01.18. 15:36:50

@Frengi: nagyon klassz iskolád lehetett, ha a fiú és lány úttörő csapat volt, külön névvel. Menő lehetett:)
a mienknek Kiss Lajos volt a neve, aki egy balos local hero és talán csak egy legenda volt és a valóságban nem is létezett.

nagyaron86 2010.01.18. 15:41:14

@Professor Pizka: Cseres Tibor: Here báró (létezik)
ez valami komlexus lehetett nála

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.01.18. 16:28:54

@Mitya Ivanov: Egy ilyen Kiss Lajos nálunk is volt, bár ő iskolának adta a nevét és persze komcsi volt, járásbíró. Az 56-os forradalom idején halt meg, gondolom nem végelgyengült. Biztos nagyon sokan szerették.....

Styxx 2010.01.18. 16:33:21

@Frengi:
"Az iskolát azóta elbontották: egy Lidl van a helyén."

b+, Örkény apánk ha élne, írna elé 2-3 mondatot, és megszületne a múlt rendszert búcsúztató tökéletes egyperces.-)

De a tiéd is nagyon ott volt, annak meg külön örülök, hogy felnőtt gyereked van, és még is vagy olyan jó arc, hogy modorost olasol (így legalább nem én vagyok a legvénebb modor-fan:-))

Styxx 2010.01.18. 16:38:30

@Ormótlan:
"Biztos nagyon sokan szerették....."

Ja, mint az ukrán kis úttörő fiúcskát, akinek Sztálin Elv. is személyesen gratulált a kitüntetéshez, mert feltolta a saját apját, hogy kulák.

Apucit elhurcolták Gulágra, a "stzárúttörő" kiscsávót meg a rokonság agyonverte.

Kellene egy hairdboliled Modoros. Két aggastyán nosztalgiázása. Modoros kisnyilas Vs Modoros ávós :-) (habár gyakran 2 in 1)

Mitya Ivanov 2010.01.18. 16:56:25

@Ormótlan: szerintem ugyanabba az iskolába jártunk

2010.01.18. 17:18:37

@Styxx: Az iskola udvarán Varga Imre kossuth-díjas szobrász művész alkotása állt, aki két Lenin szobor között véletlenül csinált egy fehér mészkő jegesmedvét gyermekével. Amíg kicsik voltunk ott csúszkáltunk a lábaközött (később már nem, mert beszorultunk volna).

Azért ez mégis csak más, mintha Zalka Máté lovasszobra alatt kellett volna szocializálódni.(De szerintem ez nem az iskola érdeme, gondolom, ez volt a művésznek raktáron.)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.18. 17:21:01

@Styxx:

Jaja, erre a sztorira emlékszem.
Bizony lehetne ezen is témázni, milyen aprószentekről voltak elnevezve a dolgok. Az én agyam akkor dobta le a szíjat, mikor valaki említette, hogy a Hikádé Aladár ált iskolába járt.
Na most az ominózus faszi Moszkvában volt a nyugdíjintézet igazgatója.
Ehhez képest Faludy Györgyről, aki szerintem az egyik legnagyobb magyar költő, két helyen is van utca elnevezve.
Párizsban és Torontoban. Itthon nincs.

Styxx 2010.01.18. 18:00:33

@El Topo (Sgt. Elias):

Hikádé Aladár, b+ azt hittem szivatsz, rágugliztam és tényleg:

"30/2-1-20: Hikádé Aladár (a munkásmozgalom résztvevője; 1919-ben a budapesti forradalmi törvényszék fővádbiztosa, Moszkvában a Nyugdíjintézet igazgatója) 1888-1970."

Képzeld nekem az első általános isimet a mai napig úgy hívják Szabadkán (ott "lustább" a rendszerváltás) hogy Jovan Mikić Spartak.

Mit kell a fasziról tudni?

Huszonéves partizán kisvezér suhanc volt, aki gizdáskodott 1944-ben a szabadkai vasútállomáson amikor a magyar hadsereg kivonult. Kiabált, beszólogatott, az egyik csendőrnek eldurrant az agya, és hasba lőtte. Na a hősi halott néphősről nevezték el fél szabadkát. A foci csapat nem Spartacus, mint minden "normális" (muhaha) exkomancs országban, városban, hanem Spartak, mert az volt a faszi munkásmozgalmi neve, ui atletizált. B+, nekünk meg meg kellett tanulni, hogy a fószernek tizennégy méter akárhány centi volt az egyéni csúcsa. Az egészben az a legbizarabb, hogy a kis Styxx, mint mindegyik másik kistökös mindezt bekajálta. ott szipogtam az iskolai ünnepségen mint kis tökös alsós és sajnáltam a hős áldozatot.

Faludy Gyuri bácsiról azért megvan a különvéleményem. Szerintem ő minden idők egyik legnagyobb életművésze, de respect jól csinálta.

Írt fiatalon egy jópofa, üde és egészségesen pimasz Villon utánérzést és aztán 70 évig azt árulta, + hogy József Attila spanjai közé tartozott, meg, hogy megjárta Recsket.

A pokolbéli víg napjaim q jó, meg izgalmas, A pokolbéli víg napjaim után is. Csak érdemes a két memoár elolvasása között jó 10 év szünetet tartani, ezért kb 50% az átfedés.

Kb. olyan mintha tibi 2070-ben azzal road showzna, hogy a nullás és a tizes években ő csinálta a modorost:-).

De persze, hogy megesz a sárga irigység, mert tutter, hogy kilencven egynehány évesen nem fogja egy olyan 20-as-harmincas bige birizgálni a lomposomat, mint Kovács Fanny:-)

Styxx 2010.01.18. 18:02:12

Ja, az egyéni csúcs az hármasugrásban volt. 1944-ben gondolom az nem volt annyira nevetséges eredmény, mint manapság.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.18. 18:21:43

@Styxx:
Mondjuk ezeket a kommer dolgokat nekem nem nagyon lehetett eladni, már gyerekkoromban sem. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy a családom nagy része párttag volt, és a fülem hallatára akkora baromságokat magoltak, hogy az eszem megállt. Ugyhogy én ilyen kis antikommer voltam. Sráckoromban nagyobb ünnepeken anyám már reggel beáztatott egy lepedőt, azt' este azzal borogatott, mikor a kis Topot megagyalták a jagellók.:)
Faludy meg életművész volt, persze, de azért Villonnnak ő olyan, mint Shakespeare bácsinak Arany János. Persze, tudom én, hogy Vass István, meg a többi, de Villont baszhatnánk nélküle.
És mondom: Párizsban, meg Torontoban VAN utcája. Itthon meg olyan arcokról van elnevezve némelyik közterület, hogy csuda.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 18:57:35

@Styxx: azóta megdöntötték a rekordot, úgyhogy most már négyesugrás.

Erzsebet 2010.01.18. 19:01:25

Nálunk az ált. suliban, még a 70-es években ment a kommunista nevelés. Minden ünnepet megtartottak. Én otthon klerikális nevelésben részesültem. Emlékszem, még 2. osztályos lehettem. Imára kulcsolt kézzel álltam a csapat zászló előtt és keresztet vetettem. Szerencsére nem látta senki, mert repülhettem volna. A mi igazgatónk, nagydarab, öblös hangú ember volt, Cicerónak is csúfolták. Sokáig tudott szónokolni. Minden ünnepélyen elájult néhány gyerek. 2. osztályos voltam, amikor télen a napköziben elmondtam egy verset halkan az asztal társaimnak: Esik a hó, fingik a ló, seggen csúszik az igazgató. A tanító néni meghallotta, felvitt az irodába. Ott az igazgató megcsavarta a fülemet. Egy életre el akart vágni. 8o. után nem javasolta a tovább tanulásomat. Fonodába akart rakni gályázni. Én akkor egy 40 kg körüli kiscsaj voltam. Végül egy vidéki gimnáziumba kerültem, ahol jól éreztem magamat.

Szalacsi_Dezső 2010.01.18. 19:03:50

Harmadikosként nekem kellett a végzősöktől búcsúzni a diákok nevében.
Persze kellett beszéd, amit demokratikusan megírtak nekem a magyar munkaközösség tanárai. Akkoriban (84) nem volt még szövegszerkesztő, meg a fénymásolást is naplózni kellett, ezért lediktálták nekem.
Na, most a kézírásom akkor sem volt nagyon olvasható, így aztán elég érdekeseket mondtam. Pl. Így kezdődött:
Kicsit meghatódva, megilletődve állok most itt. Na ezt én meg így: "Kicsit megbántódva, meglepődve állok itt."
Magyar munkaközösség őrjöngött, diákság kuncogott én meg (mint Sutherland a Piszkos 12-ben) kacsintottam nekik hátra. Akkor csak azért nem kaptam igazgatóit, mert már vége volt a tanévnek.

Styxx 2010.01.18. 19:04:12

@El Topo (Sgt. Elias):

OK, nincs neki utcája, itt BP-n, most fordítsd ezt le Woody Allan-re. Woody bá' mit szeretne jobban, new Yorkban utcát a halála után pár évvel (ez persze csak szónoki kérdés, mert ott számozottak) vagy 20-30 éves bölcsészt qúrni 90+, (habár W. bácsi neveltlányas ízlését ismerve egy huszonévesnek már bukéja van)

@nosferato:

:-)

Meg ideje lenne nevet változtatni, maradhat az atlétika, de akkor legyen mondjuk Annus Adrián:-)

Szalacsi_Dezső 2010.01.18. 19:05:39

@Erzsebet: És gondolom azóta se kallódtál el. :-D
Hát az a csúnya klerikális irredenta, reakciós osztályellenség, amindenit.

Styxx 2010.01.18. 19:12:11

@Erzsebet:
B+, és egy ilyen önimádó, szadisztikus gyökér egy életre kicsinált volna?
@Szalacsi Dezső:

:-))) Nekem megboldogult nagyanyám kedvenc sztorija, hogy katekizmusból, (ő brutál rég járt suliba és nagyon tanyasi körülmények között, mai ésszel elképesztő mélyszegénységben éltek, az ítás-olvasáson kívül némi számtant tanultak és katekizmust, az akkori szóhasználattal hittant)egy nagyon sötét, ostoba srác "a zsidók nagyon megharagudtak" helyett azt olvasta, hogy "a zsidók nagyon berúgtak" a tanító úr meg brutál megvesszőzte. Mondjuk a "megharagudtak" helyett "berugtak"-at olvasni, az aztán mínusz IQ fájterség a négyzeten:-)

mici˙ 2010.01.18. 19:34:01

@nosferato: húú, de menő arc vagy...filmes ismik, zenészhaverok, lefogadom még a marximban is ismered a pultos fiúkat... oké!! járjunk :) (bár, még azt sem zárhatjuk ki, hogy ezen már nem vagyunk túl...)

a mozizás buli volt, legalábbis jó emlék maradt

nyílméregbéka 2010.01.18. 19:40:58

Jó volt elolvasni ezt a posztot, mert noha általánosban minden egyes év végén ezt a szöveget tolták, én a második mondatnál kikapcsoltam, és így soha nem tudtam meg, hogy mi a fenéről pofázott negyven percet a zigazgató.
Még most sem értem, mirét kell egy évnyitón / évzárón ENNYIT ugatni?
Viszont mi is "Fontos Elvtárs Úttörőcsapat" voltunk, és tisztelegni kellett a zászlónak, amit akkor még roppant bénán csináltunk, de azóta annyi katonai filmet láttam, hogy most már halálos profizmussal tudok tisztelegni, csak most már senki sem szólít fel erre.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.01.18. 19:49:39

jaj, de jó lenne már az év végi beszédet hallgatni...:P

Erzsebet 2010.01.18. 20:21:04

@Szalacsi Dezső: Nem kallódtam el, maradtam a régi, mármint klerikális. A gimnáziumi igazgatónőnk minden ballagási beszédjében mindig kihangsúlyozta, hogy szilárd marxista világnézetű fiatalokat nevel. Ez nem mindenkinél válik be. Rendszerek, ideológiák jönnek-mennek. Osztálytársaim közül, akik pedagógusok. Vallási, kultúrtörténeti vetélkedők előtt segítségemet kérik. @Styxx: Nemsokkal, hogy felkerültem gimibe meghalt a vén fószer igazgató.

Jim 2010.01.18. 21:10:44

Persze jogos az az érzés, hogy a diri kúrogatja Magdolnát. Nagyon odabaszott a technika hittan szakpár, de szerintem a real dirik töri orosz szakosak voltak.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 21:45:27

@mici˙: arra se emlékszem, hogy volt pult a Marximban. Lehet, hogy holnap kinézek oda ebédelni, hátha lebácsiznak, pazar volna.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 21:47:35

@Jim: persze, tuti, hogy humán szakos a diri + amelyik gimnáziumban van nem elvétve, hanem intézményi szinten technika oktatás, az megbaszhatja... max. hogy kijöjjön a kötelező óraszám, de azt is büntetném. Két latinóra között egy jó kohó vagy zsebtelep harmadszor is leadva, fontos lehet még később.

raoul_duke 2010.01.18. 22:04:19

Na, ezen is ott voltam párszor.

Styxx 2010.01.18. 22:41:27

@nosferato:
Muhaha, az új generációs bácsi. Én az alapítástól jártam (91 v 92) kb eg évig rendszeresen, aztán hébe-hóba. Vajdaságiak, zentaiak nyitották, egy pizzasütő a "hőskorból" haverom volt.Na, ő járt úgy, hogy beleesett ragtapasz a tésztába (akkor még nem volt az a kék tapasz szabály,ha étellel dolgozol) fél óráig kereste, mem lelte. Természetesen Murphy rulezett, a legsznobberebb aszzaltársaságól halászta ki az egyik vendég a tésztába sütött sebtapaszt.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.18. 22:51:41

@Styxx: angol lakáj stílusban kihúzod magad a sebtapasz láttán, és csak annyit mondasz: "hölgyem, párdonbocsánat! A sebtapasz nem az enyém, a disznó méltóztatott sebesült lenni még elhalálozása előtt. Volt egy becsúszása salakon. Becsomagoljam?"

Styxx 2010.01.18. 23:27:17

@nosferato:
:-) good try, my dear Monty Pithon-like waither, csak valami korarendszerválváltás korabeli hiénát fogott ki szerencsétlen lúzer pizzasütő hősünk, úgyhogy potya pia-kaja volt az aszaltársaságnak, nekik orrba-szájba az este. Csávókám meg cca pár hétig maradt, majd megköszönték a "hősies helytállását" de senki se mondta naki, hogy emiatt járt neki az utilapu.

vincere 2010.01.18. 23:29:39

@Nödön: nálunk az általánosban a tanárok kifejezetten szivatták a két gimistanár-gyerek osztálytársamat. mivel ők voltak egyben messze a legokosabbak is közöttünk, ez már végképp betett a tanároknak, minden balhét rájuk akartak verni.
mi a Himnuszt "hozz reá víg esztendőt" módon tanultuk énekelni. nem tudom, ez korszak- vagy vidékfüggő-e

vincere 2010.01.18. 23:36:37

@El Topo (Sgt. Elias): azt gondolom... mert biztos nem a 90-es években volt

vincere 2010.01.18. 23:41:36

@El Topo (Sgt. Elias): a legabszurdabb jutalomkönyvem asszem mongol regéket tartalmazott... soha ki se nyitottam
mivel én voltam alsóban a legjobb tanuló, én voltam a rajtitkár, sőt, én mondtam az úttörő-avató beszédet 1000 gyerek előtt...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.01.19. 00:36:23

@vincere: mongol regék :-) bár ha belegondolok, Geszer kán története itt van tőlem három méterre a könyvespolcon, a Mongolok Titkos Történetéből viszont csak ilyen szemelvény gyűjtemény izé volt, nem is tudom hol lehet, sztem otthon anyáméknál, a Szoria Moria Palota-Skandináv Népek meséi című kötet mellett.
Miután apám-anyám könyvfaló ember, engem is siekrült azzá nevelni, ennek voltak érdekes folyományai. Technika tanárunk, Szörnyella de Frász észlelte, hogy az egész osztályból egyedül én olvastam el a technika könyvet, mitöbb még emlékeztem is rá. Mondjuk én mindent elolvastam, azt az újságpapírt is, ami a hígító vagy mi a bráner üvegére volt csavarva, meg a légfrissítő használati utasítását, repülőn az okádózacskóra írt utasításokat, mindent.
Így történt, hogy én, akinek a kézügyessége balesetveszélyes volt, képtelen voltam egy rajzlapot befesteni kékre, technika tanulmányi versenyre lettem nevezve. Komoly szülői lobbi eredménye lett, hogy mégse indítottak el a teljes közröhejbe. Ugyanis az elméleti részben ("Fritu" olajsütő robbantott ábrája, a trágyakihordás módszertana és társai) verhetetlen voltam, de aztán jött volna a műszaki rajz és a szerelés...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.19. 06:48:00

@vincere:

Hát nem akkor volt, de még a nyolcvanasoknak sem a legvégén.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.19. 06:52:59

@Professor Pizka:

Ja, hát olvasni én is szerettem, volt is velem baj bőven.
Nagykanizsán, a Hotel Gábor Áronban hónapokig járt a nyakamra az elhárítás, mert könyvet de komolyan, KÖNYVET találtak a szekrényemben!!! Skandallum! Mondjuk jellemző, hogy az egész ezrednél összesen nekem volt ilyenem. Ráadásul rendkívül gyanús irodalom! Egy József Attila összes.

Gilderoy 2010.01.19. 07:47:10

hittan-technika, baz, majdnem félrenyeltem a reggelit :)

Styxx 2010.01.19. 08:51:36

@El Topo (Sgt. Elias):
- Döntsd a tőkét? - ez itt gúnyolódik?
El Topo Elvtárs, ilyen impirilista propagandának a birtoklása még súlyos bajt hoz a fejire!

B+, a gyerekeink el se tudják majd képzelni ezeket a bizarr hétköznapi kis groteszkeket.

Styxx 2010.01.19. 08:55:31

@nosferato:
Nosferato Blogger Urat javaslom a Fair Copyright Blogger of the year díjra, mert megfejtettem ,hogy miért állt el az eredeti szándékától, Nagy Edina Holdsugár versének a leközlésétől:

Nagy Edina Holdsugár
(Dunaharaszti, 2008. július 23.)

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.19. 08:58:16

@Styxx:

Hát némelyiket még én is nehezen. Azt például el tudod képzelni, hogy Kormos István Vackor verseit is megcenzurázták?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.19. 09:17:32

@Styxx: és tényleg ezért! Pedig irgalmatlanul modoros. Azon filóztam, h ezt lehet, hogy nem is ő írta oda, hanem ez a verses portál, de végü hagytam.

-Szexeltél már a blognak köszönhetően?
- Párkapcsolatban élek.
- Látom, nem érted a kérdést, mindegy, következő. Legegzotikusabb hely, ahol verset írtál?
- Dunaharaszti.

GAbica 2010.01.19. 09:55:44

@Styxx: atya-gatya. Rákerestem. nem kellett volna. Most súlyos giccsmérgezés tüneteit produkálom.
Hát tönkre akarsz tenni? :P

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.19. 11:18:27

asszony most újságolta, hogy a számtektanár (most már infótanár a neve) nőt, akit eszternek hívtak, ők vincseszternek becézték a háta mögött.

Mitya Ivanov 2010.01.19. 11:33:34

Musza Muratalijev (tádzsik író): egy vadászsólyom története
és
Gavril Trojepolszkij: A fekete fülű fehér bim (egy kutyáról szólt, sírós könyv)
és
Vera Csaplina: Négylábú barátaink c könyvet kaptam könyvjutalomként. Fogalmam sincs miért mert rossz tanuló voltam általánosban.

mocc 2010.01.19. 12:06:22

@nosferato: Akkó hozzál már nekem egy kell-e pény-t a Marximból! Az volt a kedvencem! Egyszer nekiestem a pultnak, úgyhogy volt benne!

mocc 2010.01.19. 12:09:37

@Mitya Ivanov: Az egyik ismerősöm A Titán szirénjei c. Vonnegut könyvet kapta meg "kiváló magaviseletéért és a német nyelvi órákon nyújtott teljesítményéért".

arongeri 2010.01.19. 13:51:03

Nem tudom, volt-e a kommentek között, de szerintem aki igazán modoros, az a Szózatot úgy énekli, hogy "...éhélnehed ÉS MEGhalnohod kell."

lárvalányhaj 2010.01.19. 15:42:41

@csíra:

ez király :))))) anyukád biztos tök jó arc lehet :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.19. 15:57:44

@mocc: még rajta van az étlapon "kell-e pény"! Lementem oda ebédelni, de végül Moszkvai uzsonna nevű pizzát rendeltem. Vodkázás nem volt... az üzlettársammal mentem, ő is örömködött, azt mondta 1990-ben volt ott utoljára. Én mondjuk 95. Szép!

rózsa2 (törölt) 2010.01.19. 16:12:50

@Mitya Ivanov:

A fekete fülű fehér bim nagyon ismerős.

A jutalomkönyvekkel én is sokszor pórul jártam. Kivéve a József Attila Összest, amit pajtásként kaptam ügyeleti munkámért és az orosz "szakmai" versenyben elért eredményemért.

De mi az a szakmai?

Erzsebet 2010.01.19. 20:25:41

Én évekig dolgoztam könyvesboltban. Az iskoláknak mindig szűkre volt szabva a keret jutalom könyvekre. Sokszor a pince mélyéről bányásztunk elő olcsó könyveket. Némelyiket Kárpátalján adták ki, ezek más papírból készültek, mint a mo-i kiadások. Igyekeztünk a diákok ízlésének megfelelőt eladni.@rózsa2: A szakmai az szaktárgyit jelent.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.01.19. 21:40:38

Nyolcadikban MINDENKI kapott könyvet, ha másért nem, kiváló szervezői munkájáért. na, ja, akik a büfébelógást szerveztük.Egy cseppben a Tenger ( másodikban) nagyon jó volt. Sík Sándor, a kis Fadette, as kedves ellenségem inkább felejtős.
A hittanosokat 10-12 db az alsó tagozat 200 mini-krampusza közül azzal büntették, hogy nem állhattunk őrségben a kommer márványtáblája előtt. Aki ezt kiszabta, megigazult, vallásos lett, nagy hanggal ecsetelte nekünk, milyen nehéz is volt egy zsidó kurva miatt balhéznia. Finoman tudattam vele, hogy H. K. nem volt zsidó, de a helyi lelkipásztoruk apukája igen. Szép pillanat volt.

Az osztályok felvonulnak, alacsonyak előre, hogy ők is lássanak. A 3 (!!!) orvos-gyerek, a 3 pedagógus-gyerek is előre. meg a pártpunkcionárius fia is. Végül a két vendéglátóssal mindig hátra szorultunk. Hehe.

Kedves Gyerekek!
Irmuska néni, aki 35 éven át tanította az ifjúságot a Szovjetunió, hazánk és a környező népek történetére, idén nyugállományba vonul. Tiszteletére a Ki tud többet a Szovjetunió nevű tanulmányi versenyen gyökhetvenedik helyezést elért Szekeres Iván szavalja el Muszorszki Volga-ária című megható költeményét, majd a Finn-Magyar Áltörténeti Társaság által szervezett Szittya igluk vetélkedő nemzetközi különdíjasai, Lukács Éva és Róth Péter énekelnek egy szép germán dalt.
Elnézést, nagyon meghatódtam.
Szintén nyugdíjba megy Klerál Anasztázia, kémia tanárnő is. A Szülői Munkaközösség nevében Kovács any, Jánosné mond köszönetet. Virág.

Azt a rohadt sok virágot!
Tonnányi könyv, maffia-temetésnyi virág. Minden tanerőnek 2-3 hivatalos csokor + a magánszorgalmak.

Prophet 2010.01.19. 22:49:07

A hittan-technika azért eléggé a fikciós irodalom lapjaira kívánkozik nem?

Az ELTE növendék melleit meg hamar az eszükbe véshették a nyolcadikos fiúk. De szar is lehetett neki...

Celtic 2010.02.03. 18:16:58

Teuristen...A post megjelenesetol ennyi ido kellett, hogy elolvassam. Mindennap olvastam belole ot sort, aztan nem birtam tovabb :) Azert ez mar nagyon durva volt...

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.07.20. 05:00:21

Ez pontosan ilyen volt mindig... Ja, és az "alma mater" kifejezés a kedvencem. Meg a "nem akarok hosszú beszédet mondani". Akkor nem mondj, végy példát Dumbledore-ról.

A Szózatban a legjobb az volt, hogy "Anaaaagy-vilááá (le) -gooon(lejjebb) eeee(még lejjebb, ezt már csak a korán mutálós Karcsi bírja meg pár öregebb, dohányos reálszakos tanerő) kíííí(normál basszus mély C-je) vűűűűűűűűl (szláv egyházi kórusok kontrabasszusainak szintje)". De mindig jobban szerettem, mint a Himnuszt, csak mert a végén volt.
süti beállítások módosítása