Olvasói rovat - A Coelho-rajongó

2009/12/01. - írta: Modor Tibi

 

Kedves Gyerekek,

a cím magáért beszél, nem is tennék hozzá semmit. Már nagyon sokan követeltétek a coelhós posztot.

A szerzőktől elnézést - a legtöbb dőltbetűt kiszedtem, megtaláljuk mi a modorosságokat magunk is, és tudjuk, hogy tisztában voltatok vele és direkt volt :-))

 

Kedves Tibi és Józsi!

Minthogy előkerült már az ezotéria a blogon, és Tibi jelezte is, hogy a szakirodalom nyelvezete megérne még pár misét, fogadjátok hát szeretettel közös írásunkat a Coelhó-rajongók típusairól. Meg kell jegyeznünk, hogy felsorolt példák mögött általában a tapasztalat áll.

--
Üdvözlettel:
Bendegúz és Falcon


 

A Coelho-rajongó

 

A Coelho-rajongó az esetek túlnyomó részében nőnemű egyed, de innen kezdve legalább két alfaját figyelhetjük meg. Az egyik a bölcsész, aki nem nagyon üti meg a mércét, a másik a titkárnő, aki a mércét se látja.

 

 

A bölcsészebbik fajta, azon túl, hogy rendelkezik a bölcsészek minden betegségével, amiért a magunkfajta tanárember feszeng, hiszen igaznak tűnnek a sztereotípiák, ha épp nem jut eszünkbe, hogy jót röhögjünk az égészen, szóval ezeken túl vagy még inkább ezekkel együtt szeretett braziljának nagyszerűségéről olyannyira meg van győződve, hogy rosszabb esetben győzködni kezdi beszélgetőpartnerét, jobb esetben rögtön lenézi, ha nem ért vele egyet. Amikor megkérdezed, miért olyan jó a Coelho, akkor olyasmiket mond, mint pl. „Őrület, hogy mennyire lát az az ember”. Amikor tisztességesen elmondod neki, hogy olvastad az akármelyik regényt és egy nagy rakás szar volt (vö. én megmondom a frankót), akkor két eset lehetséges:

 

1. azt mondja, hogy olvasd el a másik akármelyiket, a lényeg, hogy azt kezdi el ajánlani, amelyiket még nem olvastad, sejtetvén, hogy az életmű kerek egészet alkot, és ostoba vagy, ha nem próbálod meg az összeset elolvasni, és utána alkotni véleményt

 

2. rögtön megsértődik, és intellektuális felsőbbrendűségének tudatában nem csak a Coelhóról való tanakodást, de úgy amblokk a kommunikációt örök életre beszünteti veled.

 

Ennél többet képtelenség belőlük kiszedni arra nézvést, hogy mégis mi a fittyfenéért tartják Coelho írói világát mindennél előbbre valónak? Az efféle Coelho-rajongóknak vannak egyéb felismerhető vonásaik. Ha a bölcsész-félével van dolgunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy meglehetősen negatív véleménye van úgy általában az egész férfiúi nemről (de azért kivételt képez ez alól a látnok Coelho), szereti a svéd filmeket, eleve elutasít mindent, ami Hollywoodból érkezik, és folyamatosan lebegteti a fentebb említett intellektuális fölényt. Igazából, noha tudod, hogy nem vagy butább, sőt okosabb vagy, meg tudnád fojtani egy kanál vízben egy ilyen beszélgetés során.

 

A másik, a titkárnő-féle, sem erőlteti a dolgot, de legalább téged nem utál meg vagy néz le ezek után egy életre, viszont róla hamarosan kiderül, ha eddig nem vált volna világossá, hogy a világon semmit nem tud. Nem tudja mihez viszonyítani Coelhót, de ha mégis megpróbálkozik ezzel, akkor szemrebbenés nélkül, csípőből teszi gimnazista évei legszebb olvasmánya, a Száz év magány mellé, a látszólag intellektuálisabbaknak talán még Borges neve is felrémlik, bár nem teljesen biztosak benne, hogy esetleg nem keverik-e össze valami mediterrán sajtkülönlegességgel. A titkárnő tehát jó eséllyel azért szereti Coelhót, mert manapság dél-amerikait olvasni menő, és valahol agyának setét vermeiben dereng, hogy mintha ezek mostanában sorra kapnák a Nobelt. A titkárnő egyébként szabadidejében azon kívül, hogy szinte falja a Coelho-regényeket, spanyolul tanul (ahol ugyan három év után is a kezdő csoportban van, de hát próbálja csak meg ezt bárki is munka mellett) és salsázni jár, így egy-egy átmulatott éjszaka után másnap ragyogó arccal meséli, milyen eszméletlen buliban volt is ő.

 

Létezik még egy harmadik típus is, aki elnéző mosollyal szemléli a fenti kettőt, és akinek polcán szinte az összes magyar nyelvű kiadás ott sorakozik, ez pedig az ezoterikus, aki jellemzően középkorú, férfi és nő egyaránt lehet. Egy beszélgetés során általában azzal érvel, hogy kezdetben ő maga is elutasította e kivételes tudományt (és aminek, mára már tudja, egyik kivételes művelője éppen Coelho), ám egy hirtelen fordulat következtében, ami gyökeresen megváltoztatta életét, végül megtért. Azt, hogy mi lehetett ez a fordulat, sosem tudjuk meg, az ezoterikus Coelho-rajongó ilyenkor csak sejtelmesen mosolyog, így utalva rá, miféle energiák és hatalmak segítették döntésének meghozatalában. A bölcsészhez és a titkárnőhöz némiképp hasonlatossá teszik azon vonásai, hogy egyrészt mestereként, látó emberként tekint az íróra, másrészt ha kissé fanyalogva is, de a divatról (Coelhóról), ami már annyi ember életébe hozott megnyugvást, ő sem szeretne lemaradni (bár ezt talán önmagának sem vallja be). A lényeg, hogy felülről szemléli ezt a két típust és mindazokat, akik ezen kívül a világot alkotják, egyenrangúként csak a beavatottakra tud tekinteni. Tudása rendszerint elvérzik ott, hogy egy-egy bugyuta fordítás baklövései aktív szókincse részészt képezik.

 

Végezetül nézzünk egy pár jellemző mondatot, hiszen nagyon tanulságosak lehetnek, ehhez a szerző blogját fogjuk segítségül hívni, mintegy szemléltetés gyanánt:

 

- „Hiszek abban, hogy a vilagon minden csak tolunk fugg”
- „Az elsö könyv amit elovastam öntöl Az Alkimista volt. Már megvan a Fény harcosának kézikönyve és a Portobellói boszorkány.Nagyon nagy hatással vannak rám a könyvei, és hiszem hogy mindenkire aki egyszer is elolvassa bármelyik könyvét.Már biztos vagyok abban hogy meglessz az összes könyve amit csak kiad valaha is, és a kisfiam aki most öt éves , 18 éves korában megkapja az összes könyvét, mert hiszem hogy élni segit.”
- „Olvastam valahol, hogy könyvei hatással vannak az emberekre. Ez igaz. Nem lettem boszorkány, se jós, se parafenomén.”
- „Tisztelt Tanár úr! Azért merem ezt a megszólítást használni mert,az én életemben egy tanári posztot tölt be a könyvei által.”

 

A végére pedig egy igen barokkosat szánunk, melyben abból, ahogyan a szerző felépíti mondanivalóját, világosan kitetszik: szakmabelivel van dolgunk. Ám ne lepődjön meg a Nyájas Olvasó, hogy az írón számon kért hiányosságok minden valószínűség szerint süket fülekre találtak:

 

- „Tisztelt Szerző! A műveit átható gondolat-, érzelem-, értelem és érzésvilág azonos gyökérből táplálkozik és bár az Ön személyiségének - és valljuk meg őszintén, hiszen nem szégyen: a piac igényeinek - érezhető alakulása és fejlődése tetten érhető, a mondanivalója kvintesszenciáját már az átlagosnál kicsit magasabb intelligenciával és érzelemhányadossal rendelkező olvaló is be tudja fogadni. A műveinek egy hiányossága van: sohasem válaszol a miértre. A művei - amelyeket egyébként kivételesen jó alkotásoknak tartok - mégis üres teret hagynak a miértnek. Annak a kérdésnek, amelyre pedig véleményem szerint a választ keresi. A “hogyan” leírása tökéletes, a “mi” leírása érezhetően empirikus. De sosem felel a miértre. Ismeri a miértet, művész úr, vagy Ön is csak keresi? Mély tisztelettel,


egy ember, aki ha nő lenne, Sherine lenne. Sherine, nem Athena.”
 

 


Még egyszer muito obrigado, anélkül, hogy bármit tudnék a pókról, nagyon tetszett a poszt.

Kedves Bendegúz és Falcon! Fantasztikus, hogy mennyire láttok..!

225 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greggrant 2009.12.01. 10:23:38

A fanatikus Coelho-rajongók közt nagy számban találunk olyat, aki vagy volt zarándoklaton, vagy tervez egy El Camino-t a spirituális megtisztulás reményében.
Erre készül fel a könyvek olvasásával is. Így nem kell valós önvizsgálatot tartania, hanem készen kap gondolatokat önmagáról

vincere 2009.12.01. 10:25:38

zseniális :-)
(egyébként rajongó vagyok, a kötetek ott sorakoznak a polcon - angolul -, és igen, Az alkimistát olvastam először, és igen, nagy hatással volt rám...)
szerencsére egyik típusban sem ismertem magamra :-)

GAbica 2009.12.01. 10:31:07

Áááááááááááááááááááááááááááá, ez nagyon találó!
És az igazi Coelho-rajongó mindig tud a bármilyen alkalomhoz illő idézetet a Mestertől. Legyen az bármilyen ünnep, de akár egy egyszerű tüsszentés esetén sem azt hallod, hogy egészségedre, hanem hogy "El kell fogadnunk, hogy a lelkünk - bár örökkévaló - jelen pillanatban az idő hálójában vergődik, annak pedig megvannak a maga korlátai és lehetőségei." :)
Ezt most kigugliztam, mert én nem vagyok rajongó(olvastam tőle könyvet, mert bármit hajlandó vagyok egyszer elolvasni. Többször csak azt, ami jó is). De az igazi rajongó ezt csipőből, álmából felkeltve keni-vágja.
Tudtátok, hogy ilyen keresési kifejezésre (coelho idézetek) a gugli 15900 találatot hoz fel? félelmetes

Styxx 2009.12.01. 10:45:53

Hú, ez nagyon ott van, gr.

Ha egy megrögzött coelhistát egy régivágású, őskövület senior macsó férfivel hasonlítunk össze, akkor a következőt kapjuk:

Senior Macho csak Charles Bronson filmeket néz és a magyaroktól csak Rejtőt olvas.

Coelhista a magyaroktól kizárólag Müller Pétert olvas.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 10:46:31

Na zért az ilyenek Marquezt csak ugatják. A Száz év magányt sem olvasták el igazából, csak hivatkoznak rá.

Kéne egy poszt a modoros Wass Albi rajongókról is, jut eszembe.

kisebbik rokk 2009.12.01. 10:48:26

Aú, aú, aú. Nrem vagyok szakértője a témának, de lehet-e azt mondani, hogy a bölcsész típus sosem magyar vagy spanyol szakos, hanem pedagógia, esetleg töri, asszírológia, vagy ilyesmi? Mert én így vettem észre. Sőt, nem is kell feltétlenül bölcsésznek lennie, hanem bizonyos érdeklődési körrel kell bírnia...

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.01. 10:50:33

Hiánypótló.

@El Topo (Sgt. Elias): igen, a többi dél-amerikai cucc (a jóféle) megfekszi az ilyenek gyomrát
(mondjuk ez egy modoros sznobság, de ez van)

GAbica 2009.12.01. 10:52:36

@El Topo (Sgt. Elias): Ez az a fajta, aki annyira hivatkozik rá, de csak kérdezz bármi konkrétat, kettéáll a füle tőle. Meg sorolja a könyvek címeit, de még halvány elképzelése sincs arról, hogy mi is történik benne. Maximum olvasta a 100 híres regényben a rövid leírását. De akkor már extra képzettnek tekinthetjük.

kisebbik rokk 2009.12.01. 10:55:01

Barátom szülinapjára az ajándék mellé egyszer egy modoros idézet-gyűjteményt is mellékeltem a vicc kedvéért - mindketten odavagyunk a modorosságokért. (Egyszerű volt, külön erre szakosodott honlapról másolgattam a _legmélyebbeket_.)Persze, volt köztük Coelho. Az egyik, amire még emlékszem, nem Coelho:

"Olyan nincs, hogy életkor, az ember annyi, amennyinek érzi magát."
Vavyan Fable

Ernoke 2009.12.01. 10:59:08

@Gabica [a legboldogabb]: soha nem olvastam tőle semmit, de most rákerestem idézetekre. szerintem borzalmas, és sok helyen az is látszik, hogy ügyetlenül fordították.

"Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott." - ennek pl mi értelme van?:D

“… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.” - a fordításnál meg pl. ilyesmire gondoltam, h "abszolút".

hakaba 2009.12.01. 11:04:49

amitől én a falnak megyek, azok az idézetek, amiket az emberek (általában kislányok) "bemottóznak" a 'magamról' rovatba a viv és egyéb oldalakon.

GAbica 2009.12.01. 11:11:16

@Ernoke: Én meg tényleg képes vagyok bármilyen szart is elolvasni, maximum szétröhögöm magam, vagy a felénél feladom.
Magyarázatok: ehhez legalább 20 oldal Coelhot kellett volna olvasnod. Mert tényleg ilyen mondatokból áll az egész(!)
Nagyon spirituális, meg vallásos, meg elgondolkodható, meg ihletet adó. Mármint annak szánta gondolom az író. A sok lüke meg beszopta.
Látod, te is elgondolkodtál rajta, bár te azon, hogy ennek mi a franc értelme van? A rajongók meg órákig elemzik egy-egy mondatát :)

Zorita 2009.12.01. 11:13:17

@kisebbik rokk: nagyon örülök, hogy személyes kedvencemről, Vavyan Fable-ről is megemlékeztél. Szerintem a salsázó titkárnő inkább őt olvassa, mint más dél-amerikai szerzőket. :)

Ernoke 2009.12.01. 11:26:40

@Gabica [a legboldogabb]: régebben én is, ma már csak az a szempont, hogy szórakoztasson meg kikapcsoljon. de az ilyen szaron csak felidegesítem magam, nem szórakozom.:D

Rich.mond 2009.12.01. 11:35:23

Áááá, végre-végre-végre, hatalmas hiányérzetem volt, hogy Coelho uraság ezidáig még nem volt terítéken.
Az álműveltség legbiztosabb jele, ha egy hölgy Coelho rajongó:) Zseniális post, minden szavát aranyba kéne önteni:)
talán a Veronika meg akar halni volt olvasható, de a híres-híres Alkimista és a Zahír kb annyira volt egyedi és tanulságos, mint egy Nemere sci-fi.

scsaba1 2009.12.01. 11:42:19

És ez így most hogy? :D Pont az előbb írtam egy kommentet, amiben hiányoltam a "mestert" meg a rajongóit, innen, a modorosról...
Kinek van közvetlen hozzáférése a gondolataimhoz... :/ :D (Ja, amit a feleségem hugával művelnék, az persze nem igaz, csak egyszer fordult meg a fejemben.)

Komolyan, kezdek félni ettől a H1N1 csipptől, amit belémültettek a zsidó világösszeesküvők. :/

vincere 2009.12.01. 11:47:35

@Rich.mond: "Az álműveltség legbiztosabb jele, ha egy hölgy Coelho rajongó"
thank you... de ettől még remélem, el tudod hinni, h. más író műveit is lehet szeretni mellette, és lehet műveltnek lenni :-) ergo, lehet 'modortalan' Coelho-rajongónak is lenni!
(egyébként szerintem is a Veronika a legjobb könyve)

scsaba1 2009.12.01. 11:51:19

Szerintetek hányan törölnének az ismerőseik közül, ha ezt megosztanám a iwiw-en?

Mitya Ivanov 2009.12.01. 11:51:53

Modoros Marquez rajongó van?

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 11:59:24

@scsaba1:

Mhhhm... és ez a sógornős dolog mióta van?

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.12.01. 12:27:47

@Rich.mond: Egyetértek, a Veronika meg akar halni az egy jól sikerült könyv, a szerző neve nélkül is jóság. A többi sablonos szar csurig közhelyekkel.

Rich.mond 2009.12.01. 12:33:13

@Mitya Ivanov: Annyira nem tetszett minden könyve, hogy Marquez rajongónak valljam magam, de a 100 év magány egészen pazar alkotás.
Anno sokat beszélgettem korábbi munkahelyeim latin-amerikai dolgozóival, és az tökéletesen visszaadja mindazt, ami a Rio Grandétól Tűzföldig történt, és történni fog.

Nem is értem, hogyan veszik egyesek a bátorságot, hogy az Alkimista mögé helyezzék (jó, nem egy könnyű regény, és az író képzeletvilága...khm, hát érdekes, de akkor is)

Styxx 2009.12.01. 12:35:20

@El Topo (Sgt. Elias):

"Kéne egy poszt a modoros Wass Albi rajongókról is, jut eszembe. " Ők inkább táncházoznak, vektoraik ritkán keresztezik a szalszás titkárnőkét.

Rich.mond 2009.12.01. 12:35:49

@vincere: Most egy modoros blogon már hadd' általánosítsak kedvemre :)

Se a japánbuzi,fociszurkoló, se az ifjú közgazdász (stb) poston nem húztam fel magam -pedig rám nézve nem minden sora volt telitalálat.

Nem hiszek a modortalan Coelho-rajongók létezésében ;-)

Asidotus 2009.12.01. 12:40:16

@Zzz_:
Vavyan Fable nem magyar véletlenül?
De, Molnár Évának hívják amúgy, és Budapesten él.

Zorita 2009.12.01. 12:45:28

@Nűnű: igen. (valóban félreérthető a megjegyzésemben a "más", amivel Coelho mesterre utaltam). köszönöm.

GAbica 2009.12.01. 12:50:31

@vincere: én még nem találkoztam olyannal, de a remény hal meg utoljára

@Styxx: Ess neki a téma kifejtésének, de ne hagyd ki a sorból a gyerekkönyv részleget. Nemrég az Alexandrában elemlámpával kellett keresni a jó gyerekkönyveket, de Albitól egy egész szekrényre való gyerekkönyv sorakozott...

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 12:58:55

@Styxx:

Lótúró. Életem első wassalbi könyvét egy modoros titkárnő nyomta a kezembe, mikor még azt sem tudtam, ki fia-borja ez a faszi. Na aztán jól megtudtam!

Wass Albiról egy cimborám jut eszembe, aki könyvesboltos. Egyszer egy jobbikos bohócoktól hemzsegő fórumon beszélgettünk, és megkérdeztem tőle, hogy megy az üzlet.
Azt felelte, hogy eladott két Stahl Juditot, négy Schobert Norbit, tizenöt Wass Albertet, és sehol semmi semmi szépirodalom...

Majdnem szétesett a szerver.:D

Styxx 2009.12.01. 13:03:26

@Gabica [a legboldogabb]:
Az irodámtól cca 100 méterre van az Albi ellátó vállalat. Wass Albert könyvesbolt. Egy öreg csóka az eladó. Hatalmas arc. Hatvanöt és a halál között, Lengyel László design rombuszmuintás V naykú pulcsi, vékony, szemüveges és úgy káromkodik, mint egy kocsis.

Valamit akartam biznáykolni az öreggel, kb valami ilyesmit tolt: - Megmondom magának őszintén, itt csal Wass Albert megy, de most már nagyon az se. Hoztak ide be erdélyi CD-ket, de most ha ide jön egy öregember, vagy öregasszony gyakran vidékről Wass Albert könyvet vásárolni, mert másért nem jön, akkor az min a retves picsáján fog CD-t hallgatni?0 Mert nincs azoknak CD lejátszójuk.

Styxx 2009.12.01. 13:05:09

@El Topo (Sgt. Elias):
"Életem első wassalbi könyvét egy modoros titkárnő nyomta a kezembe,....Na aztán jól megtudtam!"

Hú, esküszömn, hogy ezt a "jól megtudtam"-ot elsőre félreolvastam:-)

Mitya Ivanov 2009.12.01. 13:07:58

@Rich.mond: azért kérdeztem, mert Marquezt tartom a legtöbbre a mai is élő írók közül. Elég széleskörben ismert, de nem találkoztam olyan modoros markezbuzisággal, mint ami a posztban Coelhoval kapcsolatban le van írva.

oriza triznyák 2009.12.01. 13:11:55

Lassan Coelho-t szidni is egyfajta modorosság lesz. Nagy divat mostanában.

Én szeretem a könyveit, pedig nem salsázom és nem vagyok titkárnő. Igaz, nem is gondolom, hogy a könyvei tartalmazzák a világmindenség összes nagy titkát. De még mindig jobb, ha ezeket olvassa a sok liba, mint a blikket.

oriza triznyák 2009.12.01. 13:13:56

Ja, és vessetek meg, Marqueztől csak a Szerelem kolera idejént olvastam, két éve kb., de még nem hevertem ki. Ő is divatszerző mostanság.

Patrick Bateman 2009.12.01. 13:14:52

A szalzásmodoros titkárnők csüccsennek le bocsánatkérő mosollyal a metrón egy gáz-és vízvezetékszerelő és egy csőfarmeres-sálas indiesrác közé a műbőrre, a pókhálósan gyűrött Calzedonia (bevállalósabbjának Victoria's Secret) szatyor mélyéből előkerül a Coelho, a Luis Vuitton-utánzatból az élete értelmétől kariajira kapott iPod nano (ő eredetileg UPC csomag mellé kapta ingyen), fehér fejhallgatózsinór lespulnizás, majd agyalapra felhelyezés előtt negyed órát bogzás. Ezt követően egy megállónyi elmélyült olvasás, esetleg ceruzával sorokat aláhúzás.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 13:15:15

@Styxx:

Mer' a kúráson jár az eszed feszt.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.12.01. 13:19:46

Igen, a Caminót én is be akartam írni!
Én ezért azt szoktam mondani inkább: végigittam Észak-Spanyolországot, mindenféle Coelho-érzés nélkül.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 13:20:43

@oriza triznyák:

Teljesen hibás alapállás.
Egyszer karóbarántom azt a modoros tanítónőt, aki azzal jön nekem, hogy inkább harriplottert olvassanak a gyerekek, mint semmit. Sőt, még el is magyarázza nekem, hogy az Egri csillagok az egy elavult szar.
Nagyon fontos, hogy amikor a gyerek olvasni tanul, eleve minőségi szöveggel találkozzon és ne valami szarsággal.
A 44 hegedűduettet is azért Bartókkal iratták meg annak idején, hogy a gyerekek minőségi zenéből tanuljanak meg hegedülni, ne pedig valami macskanyávogásból.

Void Bunkoid 2009.12.01. 13:23:00

tudom hogy bunkó vagyok, meg műveletlen, de ki a a halál az a Coelho? valami kolumbiai drogbáró vagy mexikói szabadságharcos?

GAbica 2009.12.01. 13:28:59

@Styxx: komolyan ess neki a posztnak, az előző is állat jó volt

@oriza triznyák: Úgy divatszerző, ahogy korábban írtam, hivatkozni rá divat. De elolvasni már nem az, megfekszi a pocikájukat Coelho után.
Én megboldogult ifjúkoromban könyvtárosként olvastam el a könyveit először és imádtam. Meg imádom a mai napig. De nem hivatkozok rá és nem idézgetem. Minek?

GAbica 2009.12.01. 13:30:36

@Patrick Bateman: ceruzával sorokat aláhúzás... Ez mekkora már! Én a tankönyveimet húzgáltam alá iskolában egy ideig :)

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2009.12.01. 13:32:20

Wass Albertes posztot is akarok!
Egyébként Coelho az, akiért 12 éves koromban biztos rajongtam volna :) Csak azóta nőttem egy kicsit, meg elvégeztem a spanyol bölcsész szakot is :) (tényleg)
Wass Albertet először az Antikrisztus és a pásztorokat olvastam, és elhatároztam, soha többé. Aztán rábeszélt valaki egy másikra: és a funtineli boszorkány klasszisokkal jobb mint a portobellói.
Igaz, a sokadik tél után kissé uncsi már a hó-halál hangulat - de egyébként jó könyv, komolyan, el tudom képzelni, hogy nem is Wass Albert írta :)
Mindenesetre magamtól nem fogom javítani egyik szerző eladásai statisztikáit sem.

scsaba1 2009.12.01. 13:33:15

@El Topo (Sgt. Elias):

Höhö, aszongya "karóbarántom"...

oriza triznyák 2009.12.01. 13:33:29

@El Topo (Sgt. Elias): mondjuk én nem gyerekekről beszéltem, és az ilyen tanárt én is hozzácsapkodnám valami szilárd és dudoros felülethez.

@Gabica [a legboldogabb]: ajánlj nekem légyszi egy regényt tőle, ami nem fekszi meg a pocikámat!

greggrant 2009.12.01. 13:33:40

@oriza triznyák: igen, a modoros fikázók kedvelt céltáblája, mert túl lelkizős, túl kommersz, túl pozitív, túl negatív, stb. Főleg akkor lesz modoros egy fikázó, ha nem is olvasott tőle semmit, és úgy nyomja :)

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.01. 13:35:20

Szerintem érdemes Coelho könyveket is olvasni, meg mindenki mást is, annyi jó író volt és van, hogy nem lenne szabad egyetlen egyet sem ennyire isteníteni!

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.12.01. 13:36:36

@greggrant: Itt vagyok egynek, aki Coelho hatására jártam végig az utat. Hogy mennyire divatból? 14 éve olvastam, az első kiadást és akkor határoztam el, hogy menni fogok.
Nem érzékeltem azt, hogy Coelho gondolatai befolyásoltak volna azon túl, hogy tőle szereztem tudomást az útról. Örülök, hogy voltam, és számomra tényleg zarándoklat volt. Az eredménye is meglátszik.
Akit esetleg érdekel, itt van a naplóm, amit útközben írtam: zarandok.blog.hu

greggrant 2009.12.01. 13:38:22

@El Topo (Sgt. Elias): az a baj, hogy nem fog leülni a gyerMek végigolvasni az Egri csillagokat, mert lassú és untatja, nincs ehhez hozzászokva. Szerintem nem baj az, ha inkább fazekashenriket olvas, mert az tényleg jobb, mint a semmi. Talán egy kicsivel idősebben már az Egri csillagokat is képes lesz végigszenvedni. (Igen, kövezzetek meg, nekem az szenvedés volt anno. Pedig imádok olvasni.)

Patrick Bateman 2009.12.01. 13:39:27

@Mao elvtárs: "Akit esetleg érdekel, itt van a naplóm, amit útközben írtam: zarandok.blog.hu". Na, ez az a mondat, amivel kvalifikáltad magad e blogra :)

Bozdurgán 2009.12.01. 13:40:17

A műveletlenek táborát gyarapítanám, ki ez a srác a brazil müller péter?

oriza triznyák 2009.12.01. 13:41:27

@greggrant: én nem akarom elhinni, hogy ugyanazok a klasszikusok, amiket mi simán elolvastunk, a mai kölköknek nem fekszik. Miért? Nem véletlenül lettek ezek a kötelező olvasmányok. Amúgy az Egri csillagokat én kb. 25x olvastam, utoljára idén, pedig már messze vannak az iskolás évek...

lárvalányhaj 2009.12.01. 13:41:46

Nekem volt olyan kolléganőm a bölcsészkaron, aki amellett volt fanatikus Coelho-rajongó, hogy egyrészt tudományos dolgozatokat írt irodalomtörténetből, másrészt doktorira is jelentkezett. Na látjátok, _ez_ az, ami kibaszottul szomorú.

(Szerencsére nem vették föl. Istennek legyen hála, de tényleg.)

Bobby Newmark 2009.12.01. 13:44:23

Wehehe. Egyik ismerős csaj bölcsész ÉS titkárnő ÉS Coelho-rajongó ÉS jár salsázni.

Na ehhez mit szóltok? :) Nem vészesen modoros egyébként, csak úgy ezzel foglalja el magát, túl komolyan nem veszi...

no mail, no problem 2009.12.01. 13:48:21

@El Topo (Sgt. Elias):

Lehetőleg a modoros Máray rajongóval párban. Vagy lemaradtam, és az MS divat elmúlt?

andrush 2009.12.01. 13:50:39

Coelho az a portugál Wass Albert? (vagy hogy a bánatba is írják...)

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.12.01. 13:51:30

má' leszedtem 2 Coelho könyvet netről, hogy elolvassam, és véleményt alkothassak (megértsem, mit eszik rajta a sok ostoba nő).
Így, olvasatlanul egyértelmű véleményem, h a faszi azért írta/írja a könyveit, amiért pl. Chris Martin zenél. H megdughasson nőket.

lárvalányhaj 2009.12.01. 13:53:22

@flegman:

a férfiak nagy része csakis és kizárólag azért csinál dolgokat, hogy megdughasson nőket, illetve hogy dominánsnak és májernek mutatkozhasson a többi csicsákóval szemben. azért is megy ilyen retkedék szarul minden a világban.
(a nők meg nem csinálnak semmit, csak lakkozzák a körmeiket, és hülyeségeket beszélnek.)

GAbica 2009.12.01. 13:55:57

@oriza triznyák: Átgondolom és jelzem :) De a pocika nem neked szólt, Te :P

@greggrant: Ez iszonyat baromság. 8 évesen olvastam el, és nem bírtam tőle elszakadni, nagyon élveztem. Az unokaöcsém 15 éves és neki is olvastam belőle amíg kissebb volt, élvezte, aztán később elolvasta egyedül. A "párom" (hogy erősen modoros legyek) gyerekeinek is jó könyveket olvasok, és nem bánják, élvezik amiket hallanak, és ők hozzák a könyvet, hogy olvassam.
Szerintem hülyeség az inkább közepesengyengeszart olvasson, mint semmit.

greggrant 2009.12.01. 14:00:34

@oriza triznyák: azért, mert nem mai a stílusa. Mert túl hosszú a felvezetés. Ha filmeken-sorozatokon nő fel, akkor nem bírja annyi ideig lekötni magát vele: húsz oldalon áthámozza magát, addig nem történik semmi, akkor azt mondja, hagyjuk, és kész. vagy bele se kezd, mert megvan rövidítve is. vagy zanzásítva a neten :)
Modernizálni kellene a kötelező olvasmányok listáját. Én sem azokat olvastam, amiket kétszáz éve olvastattak az akkori nebulókkal. (Tudom, konszenzus csak száz éve halott írókról alakulhat ki.)

Zorita 2009.12.01. 14:01:26

@greggrant: teljesen egyetértek, én is imádok olvasni, a kötelezőket utáltam, és Stephen Kinggel kezdtem kb. 10 évesen. legalább van összehasonlítási alapom :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 14:02:40

@oriza triznyák:

Tündibündi gyerekekből lesznek a salsázó titkárnők.

robill760 2009.12.01. 14:04:07

minden irónia nélkül azt gondolom, hogy Coelho valóban zseniális: igazi irodalomként tud eladni közhelyeket, elhitetve a tömegekkel, hogy a semmi az valami. erre csak nagyon kevesen képesek (pl. Dan Brown vagy Müller Péter)

bandeirante 2009.12.01. 14:06:18

@vincere: Én portugálul olvasom. De kizárólag nyelvgyakorlás miatt, amúgy nagyon gyenge.
Szóval ne ájulj el attól, hogy angolul olvasod, mert angolra éppen úgy portugálból fordították, mint magyarra (legalábbis nagyon remélem, hogy magyarra eredetiből fordították). Nyelvgyakorlásnak viszont jó.

oriza triznyák 2009.12.01. 14:06:29

A kommentjeinkből Tibinek lassan meg is van a következő poszt :-)

greggrant 2009.12.01. 14:06:33

@Gabica [a legboldogabb]: én tudom, hogy kisebbségben vagyok azzal, hogy nem tartozik a kedvenceim közé az Egri csillagok. De talán fogadd el, hogy nem mindenkinek tetszik :P 10-11 évesen inkább olvastam Ransmayr-tól Az utolsó világot, meg Winnetou-t :)

Maestro 2009.12.01. 14:06:45

a posztban említett rúgnivaló hülyék figyelnek reggel a buszon, ők azok, akik amikor te be akarod engedni őket a busz belsejébe, és ehhez felveszed a 3 másodpercig tartható természetellenes testtartást, élnek az alkalommal, és beállnak _MÖGÉD_, majd amikor már nem bírod tovább, és visszatérsz a kiinduló pozíciódhoz, intellektuális felsőbbrendűségének teljes tudatában az alábbi szózatot intézi hozzád: basszájba, miért nem tudsz odébb állni.

cd-r 2009.12.01. 14:09:45

jó poszt, bár gőzöm nincs ki lehet ez a madár. a kommentek között viszont van pár, ami alátámasztja a leírtakat. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 14:10:04

@no mail, no problem:

Az a fajta Máray divat már elmúlt, mikor a _meetingeken_ Lee acocca idézetek HELYETT mondtak Máray idézeteket a buzeráns majmok.

GAbica 2009.12.01. 14:14:28

@greggrant: Elfogadom. De attól még, hogy lassúnak találod, nem kellene megszüntetni, mint kötelező olvasmányt. Vagy Te mit ajánlasz helyette? Gyere, reformáld meg a közoktatást :)

Rich.mond 2009.12.01. 14:18:02

Régebben egyébként Vavayn Fable is sokkal modorosabb volt -legalábbis a nőknél. Mondjuk a Halkirálynő és a kommandó c. könyv anno kifejezetten tetszett (15 éve), de ma már nem mernék újra belekezdeni.

Tudom, hogy a férfiakban is sok kivetnivaló van, de elnézve a "női irodalmat" néha komolyan eszembe jut, hogy a nők zöme nem normális.

oriza triznyák 2009.12.01. 14:19:08

@Gabica [a legboldogabb]: mint tudjuk ma már nem tanulunk, hanem képességeket fejlesztünk. Kötelező olvasmányok? Ugyan már! Csoda, ha tudunk olvasni, hogy meg is értsük, amit olvasunk, az ugye már érettségi tantárgy.

Celtic 2009.12.01. 14:20:38

Ki az a Coelho? Sarka Katanak?

greggrant 2009.12.01. 14:23:13

@Gabica [a legboldogabb]: szép kihívás, kösz! ;) Szerintem mondjuk a kötelező olvasmány, mint olyan, egy haszontalan találmány :P

loislane21 2009.12.01. 14:23:47

milyen szerencse, hogy a kedves író ilyen intelligens, és mindenre rálát.
Nem vagyok rajongó, csak ez nekem sok...
Nagyon buta dolog azért cikizni embereket, hogy mit olvasnak.... Szerintem primitív....
Ez tipikus "mindenkinél okosabb vayok, és most odamondom a frankót" tulajdonság... sajnos elolvastam....

greggrant 2009.12.01. 14:25:21

@oriza triznyák: @greggrant: lehetne egy "szabadon választott kötelező", amit mondjuk egy jó hosszú listáról lehet kiválasztani a gyereknek. Bár asszem, ennek a pedagógusok nem örülnének annyira :-D

no mail, no problem 2009.12.01. 14:26:09

@El Topo (Sgt. Elias):

Sejtettem. Majdnem 10 éve volt, amikor az egyik partnerünktől lelépett valami csajszi, és kicsit öklendezve láttam, hogy körímélben búcsúzott el a kollegáktól és partnerektől. A helyzethez illő MS idézettől majdnem lehánytam a monitort. Azért gondoltam, hogy az MS rajongás még élhet, mert két rajongótábor között szerintem nincs átfedés, és MS most is méterszám áll a boltokban.

ElCapitan 2009.12.01. 14:26:55

Gyerekkoromban imádtam olvasni, akkor Internet és PC nélkül még tudtam egy nap 8-10 órányit is, de az Egri csillagokra nem voltam képes.
Coelhót olvassak? Melyik műve reprezentálja leginkább a munkásságát, ami nem is túl hosszú?

Blackrock (törölt) 2009.12.01. 14:28:03

Ismerem Coelhot-t, de soha az életben nem olvastam tőle semmit.

GAbica 2009.12.01. 14:32:36

@oriza triznyák: Rosszul is vagyok. Főleg, hogy van a közelemben gyerek, aki most kezdte az iskolát. Siralmas. Otthonra hétvégére elsős gyereknek tizenX oldal házi feladat, amiből egy jó része magyarázós. Mindezt egy elsősnek.

@greggrant: na jó, ez nem az a fórum, hogy ezt megvitassuk :P
amúgy is, akkor jó, ha van kihívás, nem?

GAbica 2009.12.01. 14:33:51

@loislane21: Te tudod, hogy ez a blog miről szól???

Don ZOZI 2009.12.01. 14:35:36

Próbáljátok követni a logikámat...
Coelho = hippi
Bölcsész magasztalja Coelho-t
Bölcsész = ???

Na ki találja ki előbb?

Zorita 2009.12.01. 14:40:39

@Don ZOZI: én tudom! bölcsész = hippik szolgája

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2009.12.01. 14:41:45

Jesszus!
Egy Coelho-t se olvastam még. Wass Albert műveihez pedig bottal se nyúltam. Nem vagyok rá büszke, így sikerült oszt jóvan.
De valami baki jött itt a blogolásba' ki, mert most kíváncsivá tettetek :)

Don ZOZI 2009.12.01. 14:42:22

@Zzz_: Garatulálok a nyertes TE vagy!

És a nyereményed egy "Eric Cartman: Hogy én, hogy úúútálom a hippiket" válogatás!

Nyereményedet átveheted a southparkstudios.com oldalon.

:)

666E 2009.12.01. 14:46:20

örülök a cikknek, gratula a szerzőknek, nem is értem, hogy-hogy még senki nem előzte meg ezzel az ötlettel, mert tényleg evidens.
a postíró viszont nem említette, hogy a modoros coelho-rajongó örök ismertetőjele a közösségi oldalakon kötelező jelleggel meglévő coelho-idézet. alap. ezzel nemcsak értelmiségi mivoltát mutatja meg a világ rajta kívül eső részének, de egyúttal sejteti azt is, hogy "vele olyan kis jókat lehet beszélgetni.."

Turia 2009.12.01. 14:47:59

A legcukibb a facebook fenykepalbum, 8 keppel a tajban Coelho kotettel a kezben... Pedig imadom a csajt. Szerintem mindenki abbol csinal penzt, amibol tud, Kozsot is jol tartja a kozonseg es nem sajnalom tole. Ha valakinet a modoros C rajongo let teljesiti ki az eletet, legyen boldog vele. Wass Albi blog veszelyes lehet :D ez a Coelho nem nagy kockazat. Azert ha lehet valasztani, inkabb a modoros titkarnok gyuljenek ellenem felhergelve, mint az Albirajongok...

medvedr 2009.12.01. 14:48:34

@El Topo (Sgt. Elias): Ez nagyon igaz- Wass Albert rajongókról is kell poszt.
A másik állítás is talált, meglátásom szerint:
A titkárnő nem olvasta a Száz év magányt-a bölcsész típus olvasta, de nem értette meg

666E 2009.12.01. 14:49:34

ja még annyit, hogy müller péter a magyar coelho. szigorúan és jól időzítetten minden karácsony előtt megjelenteti aktuális "elárulom a gyarló népnek a boldogság titkát mert maguktól sose jönnének rá"-típusú közhely gyűjteményét természetesen mint mindíg: világmegváltó célzattal.
kéne egy modoros müller péter rajongó post is.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 14:50:49

@Turia:

Mondjuk a Coelho rajongó titkárnők legalább egy bizonyos dologra alkalmasak. Az Albi rajongók még arra sem.

oriza triznyák 2009.12.01. 14:54:04

@indif: az Alkimista reprezentálja Coelho munkásságát és nem túl hosszú

Dr. No 2009.12.01. 15:03:10

Egy súlyos tévedést szeretnék jelezni!

Borges nem sajtféleség, hanem olívaolaj-termelő és exportőr.

www.aceitesborges.es

Kérem javítani!

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.12.01. 15:07:50

@hakaba: azoknak az idézeteknek a 90%-a Coelho :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.12.01. 15:11:32

Aki Coelho-ért odavan, az jó eséllyel poppermüllerpéter rajongó is.

mertcsak 2009.12.01. 15:15:18

Olvastam szinte az osszes konyvet Coelhonak, mert meg szerettem volna tudni, mitol ez a nagy sztarolas, baratnem is imadja, konkretan ő ajanlotta. Elolvastam, es a mai napig nem ertem, ez az ezoterikus fassssság kinek es miert jo?!

Turia 2009.12.01. 15:16:24

Es a párjukat Zoltán- vagy Lászlóként említik, szigorúan névelo nelkul.
Na akkor az Alkimistanak lehet, hogy nekiallok.
Aztan holnaptol lehet, hogy atallok.

Zazie a metrón 2009.12.01. 15:17:53

tiltakozom. Borges igenis jó :)

Dr. No 2009.12.01. 15:19:52

@Zazie a metrón: Az író vagy az olívaexportőr?

Zazie a metrón 2009.12.01. 15:20:49

@Dr. No: csak az íróról tudok nyilatkozni...

bolomba (törölt) 2009.12.01. 15:29:07

@El Topo (Sgt. Elias): uhhh. ez a link a modorossag egy asztralis szintje mar. :) koszi

Fat Jew Biatch 2009.12.01. 15:33:22

De tényleg, ezek ketten nagyon ott vannak. A Poppermüllerpéternőklapjacoelho, meg Kicsi Dope. Csak Kicsi Dope okosabb, de hát a Pityinger gének... Meg persze a neveltetés.

Fat Jew Biatch 2009.12.01. 15:41:32

Vagy ahogy Halovicsi Szent Atanáz mondja: a nő értelme a szépségében van, a férfi szépsége az értelmében. A szépség tükör, amelynek belül van a foncsora.

Patrick Bateman 2009.12.01. 15:43:27

@oriza triznyák: követelem a "munkásság" szó modorlistára tételét. Árad belőle a tömény késő-kádári, füstszűrő nélküli, műkristály hamutartóban elnyomott Simphonia-bűz...

oriza triznyák 2009.12.01. 15:44:39

@Patrick Bateman: ugye? :-)) Amúgy én csak válaszoltam egy kérdésre

Fat Jew Biatch 2009.12.01. 15:49:15

@Zzz_: Fejős Éva, Fejős Éva... Lássuk csak... Nos nem tudom. De Jézus Krisztus talán azt mondaná: a férfinak azért van szeme, hogy lásson, a nőnek azért, hogy lássák. A szép szemek jobban marnak mint a citrom.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.12.01. 15:53:09

Bölcsésszel még nem is találkoztam a rajongók közül, az eddigi legbölcsészebb, akinek tetszett az Alkimista egy "tudok angol, megyek angoltanár-szakra" leányka volt. Nekem a Piedrához volt szerencsém tőle, ami még a párás szemű rajongók szerint is a leggyengébb könyve, de annyira, hogy én még egynek nem volta hajlandó esélyt adni.
Annyi szent, hogy annak a fricsa-típusnak jön be, akinél gyárilag gátolt a vitakultúra kialakulása, cserébe viszont sivalkodni kezd, hogy persze, mert most divat fikázni Coelhót!!! Szóval a vitapartner divatmajom, szándékosan nem hajlnadó őt megérteni, ő meg nyilván hónapokig járta az antikváriumokat, hogy föllelje egy ritka kötetét ennek az agyonhallgatott csodának.
Eddig összese egy Coelho-rajongóval találkoztam, akinek volt humorérzéke, ami még akkor sem hagyta cserben, amikor kedvencéről volt szó, meg is jegyeztem, mert úgy tűnik, ilyet nem látok egyhamar.

Zorita 2009.12.01. 15:55:01

@Môžeš mi pomôct'?: ez nagyon szép. föl is jegyzem / ragasztom ezt ide az asztali naptáramba egy rózsaszín post-ittel. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 15:59:43

Megvan! A jó kurva életbe, megvan!
Coelhoért azok rajonganak, akiknek élmény, hogy tudják, koejjónak kell mondani, és nem jó nagy hehezett hával.

tommygun 2009.12.01. 16:05:08

Valaki megmondaná hogy portugálul beszélő brazil író rajongója miért is tanulna spanyolul, és miért járna brazil szamba helyett kubai szalsza-tanfolyamra?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.12.01. 16:09:30

@El Topo (Sgt. Elias): sőt, úgy tudom, "kwejju" a helyes kiejtés. Majd egyszer megírom a modoros nyelvrajongót is, aki nekiáll tudálékoskodni, hogy az nem kárlosz, hanem kárlus, és nem beló horizonte, hanem bel orizuncs :))

@tommygun: hát ez az! "Latin jöhet, minden mennyiségben!" - láttam már ilyen bemutatkozást. Ajánlom a Tankcsapda - Rió szövegét ("élvezem a dolcse vítát, este megkeresem Evítát").

Turia 2009.12.01. 16:12:09

@tommygun: evidens pedig! A portugal gyakorlatilag hasznavehetetlen, a spanyol meg versenykepes. Meg aztan ugyis nagyon hasonlatos a ketto mondhatni a fílingjuk ogyanolyan.

A szamba nehez es nincs sok lehetoseg manapsag arra, hogy klubokban a magunkfajtakkal azt lejtsuk, ellenben a Salsa az igenis a mai alapkulturaltsag resze. Nem mellekesen ugyis nagyon hasonlatos a ketto mondhatni a fílingjuk ogyanolyan.

Patrick Bateman 2009.12.01. 16:15:00

@Môžeš mi pomôct'?: Monnyuk Fejősévának, és az állítólagosan létező rajongótáborának is régóta ki van hagyva itten egy posztnyi hely... Egy könyvkritikája pl. ezzel a felültéssel nyitott: "Azt birom az Évában, hogy olyan ízigvérig csajszis könyveket ír".

Erzsebet 2009.12.01. 16:20:35

Én két könyvét olvastam, igazán nem jött be. Nem az én világom. Wass Albert regények olvasására most készülök.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 16:21:18

@Turia:

Bazmeg, a salsa az alapkultura része? Akkor lemaradtam.
Nekem a lambada maradt meg.

bandeirante 2009.12.01. 16:22:16

@Modor Tibi: Inkább "koelju" Egyébként a jelentése: nyúl. De nem kell mindent pont ugyanúgy ejteni, Rio de Janeiro-ra se mondjuk,hogy "hriu dzsi zsanéjru"

sprenczl 2009.12.01. 16:23:59

Én Kueju-tól a fény harcosain rágtam végig magam percekben mérhető idő alatt=az a Sun Tzu: Art of War plágiuma...

bandeirante 2009.12.01. 16:25:11

@Turia: Hasznavehetetlen az eszed tokja. A portugál a világban nem sokkal marad le a spanyol mögött. Amúgy meg nincsenek hasznavehető meg hasznavehetetlen nyelvek, minden attól függ, hogy te mire akarod használni. Ha mondjuk a japánokért rajongok, vagy ott van dolgom, akkor a japán hasznavehető, amúgy meg nem.

Azt sem hinném, hogy a fílingjük ugyanaz. Igaz, írásban sok a hasonlóság, de a beszéd már teljesen más, főként a brazil.

bandeirante 2009.12.01. 16:26:28

Egyébként ha valaki a pontos kiejtésre kíváncsi, itt meghallgathatja:

forvo.com/word/paulo_coelho/

Turia 2009.12.01. 16:33:14

@krüger: Nyugi, hadd ne magyarazzam, beszelek vagy 4 nyelven igy ugyanaz a velemenyem...(a spanyol koztuk van) es en is tudom! Kb annyira volt komoly mint a Szamba-Salsa osszehasonlitas... (abbol sajnos egyik se megy) es hogy barmelyik is az "alapkulturaltsag resze" lenne... Csííííz

Turia 2009.12.01. 16:36:52

maradjatok már a kiejtessel - manapsag mar olyannyira beleivodott a nyelvunbe a K O E L H O hogy tok ciki lenne ugy ejteni ahogy a kulfoldiek - ugyanolyan ez mar mint a Rózevelt

bandeirante 2009.12.01. 16:44:45

@Turia: OK, no problemo. Én a brazilt beszélem, kicsit röhejes, de nagyon tetszik. Olyan, mint amikor magyarul mindent agyonbecéznek a -csi szótaggal, csak ez ott komoly. (Bár Brazíliában is több nyelvjárás van).

bandeirante 2009.12.01. 16:46:17

@Turia: Hát, izé, a Roosevelt az angolul rózevelt, ha nem hiszed, hallgasd meg:
forvo.com/word/roosevelt/

OmegA404 (törölt) 2009.12.01. 16:47:12

Nem tudom ki az a Coelho, pár könyvem van tőle, de ki akar ilyen fiktiv baromsággal időt tőlteni?
Gondoltam egyszer, ha beteg leszek beolvasom.
Már neki se fogok állni ezek útán.

Clarimonde 2009.12.01. 16:47:43

amikor még csak a tőle való és kétségkívül mélyenszántó idézetekkel találkoztam, volt egy olyan sejtésem, hogy Coelho valami okosmondás-generátor, amit lelkes ezós önkéntesek fejlesztenek egy könyvkiadó alagsorában, aztán később, mikor elolvastam az Alkimistát, már egészen meggyőződtem arról, hogy ez az ember nincs, és egy médiahack, de aztán kiderült, hogy tényleg létezik

wassalbis bejegyzésre +1 voks

Ernoke 2009.12.01. 16:48:19

állítólag Latin-Amerikában olyan a salsa meg a szamba, mint itthon a Lagzi Lajcsi meg a mulatós.

Zorita 2009.12.01. 16:48:22

@Modor Tibi: latin poszt még nem volt? (mármint neolatin) legalábbis én most nem találom...

marlington 2009.12.01. 16:49:00

@Patrick Bateman
csőfarmeres-sálas indiesrác: tényleg, ők is megérnének egy misét. Szembelógó, rosszul félrefésült haj, tiszacipő, csak the-vel kezdődő zenekarok a playlisten...

Ernoke 2009.12.01. 16:50:32

@marlington: kicsit olvass vissza a blogban:D

dex.ion 2009.12.01. 16:51:52

vajon hova a rákba tűnt az a kommentem, amiben nem kedveltem vonnegutot?

Zorita 2009.12.01. 16:51:58

@Ernoke: hadd linkeljek be egy igazi latin lovert mindenki gyönyörűségére :)
www.youtube.com/watch?v=1XnTh4OEutY

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 16:59:31

@Zzz_:

Ez után már csak egy vérbeli german lover hiányzik és akkor kidobom a taccsot a gecibe.

GAbica 2009.12.01. 17:00:35

@Zzz_: ne rontsd, ne rontsd :P

@dex.ion: biztos vonnegut bácsi sk elintézte

@Turia: milyen az a magunkfajta? :O

Zorita 2009.12.01. 17:02:20

na még egyet, ha létezne legalja.es:

www.youtube.com/watch?v=t0mlPqKwhEE&feature=related

aztán befejeztem :)

white_widow · http://bunti.blog.hu 2009.12.01. 17:03:07

Kellene mindennek az inverze is, nem?
A „Coelho-utáló”, vagy a „Wasst a semmiből előrántó, politikát zsigerből belecsempésző”…

A poszt amúgy ül!

GAbica 2009.12.01. 17:05:47

@Zzz_: többé nem nézek bele a linkjeidbe. már tuti :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 17:10:52

@white_widow:

Itt vagyok, nyuszifül! Írjál rólam posztot!

GAbica 2009.12.01. 17:18:22

@Zzz_: nem az én stílusom :)

Turia 2009.12.01. 17:28:08

@Gabica [a legboldogabb]: kerlek, a magukfajtat nem ugy kell erteni, nem nezem en le azokat akik muveltsegben vagy tarsadalmi statuszban alattam allnak, csak nem tudok veluk azonosulni es azert a kapcsolatokkal is csak csinnyan kell banni, tudod, azert nem is az, hogy mit szolnak masokk, hanem azert ok megis csak masok es hat lassuk be ugysem nagyon pszzolnank ossze veluk, szoval ezalatt inkabb csak ugy azokat ertem, akikkel ossze szoktunk jarni mar csak a "background" okan is. erted ugye.

cd-r 2009.12.01. 17:28:29

@Ernoke: itthon is olyan, max pár hígagyú gondolja hogy nem. amúgy rosszabb. mert a lagzi lajcsiból csak egy van, de ilyen rissz-rossz latin bandákból milliónyi ! ( :D )

settapesoundoff 2009.12.01. 17:31:58

@Modor Tibi: az Káchlus és belo orizoncsi, te szánalmas tudatlan senki, és még te mered magadat kultúúráltnak tartani? ajánlom hogy olvass inkább koéjut.

egyébként óóóóóóriási kategória a Coelho rajongó (koelju rajongu)imádom, ártalmatlan fajta, egyszerű rábeszélni (bármire ráveszed, csak egy kis ezobio egy kis "filozófia" és mehet), viszont (a női egyedek) asszem elég modorosak a szexben, így pedig már értelmét veszti a rábeszélés, és annál unalmasabb és idegesítőbb beszélgetni vele hogy megérje, meg az üres de elgondolkodó tekintetével találkozni elég hátborzongató érzés.

nagyon nagy poszt

Turia 2009.12.01. 17:35:07

@cd-r: ez azert nem teljesen igy van - meg ha nekunk ugy tunik is. Olyan ez mintha a magyarnotat kevernenk a nepdallal. Persze aztan higul egyre az is.

cd-r 2009.12.01. 17:44:17

@Turia: figyu, a lajcsi nekem szent. ő nekem egy ikon. a sok csilizabáló seggrázó latinnak gőze nincs róla, hogy Galambos Lajos mekkora nagy tudású ember és művész !

white_widow · http://bunti.blog.hu 2009.12.01. 17:48:16

@El Topo (Sgt. Elias):
Nem tudlak nem észrevenni, kis Ganajtúróm.
De rajzfilm-figurákat nem bántok, az gyermekkorom arcul csapása lenne.

Faustus.hu · http://www.faustus.hu/ 2009.12.01. 17:54:04

Kedves Tibor és Józsi!

Köszönjük szépen, hogy kikerülhettünk-bekerülhettünk, egy szónak is száz a vége, de mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy véleményünk szerint a modoros és a szleng hiánypótló vállalkozásként van jelen a magyar blogszféra kék óceánján, így természetesen mi sem voltunk restek billentyűzetet ragadni a nemes cél érdekében.
Örülünk, hogy írásunk tetszett a kedves olvasóknak, aki még nem olvasta, annak jó szórakozást kívánunk, persze hálás a téma, de higgyék el, egy-egy ilyen cikkel is dolgozni kell ám. Örülünk, hogy akadtak igen helytálló kiegészítések, ezért ha tudomásuk van egyéb rajongói típusokról (sőt altípusokról), továbbra se habozzanak gyarapítani a modoros Coelho-rajongók korpuszát. Több szem többet lát.

Üdv,
Bendegúz & Falcon

napraforgó 2009.12.01. 17:55:01

Jajj csak ne írnátok y-nal a Márait. Ha már mércékről van szó. :)

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2009.12.01. 18:36:48

A legtöbb könyvesbolt közepén nagy halmokban állnak a Coelho-kötetek - ekkor határoztam el, sohasem olvasok tőle semmit.
Wass-sal egyszer próbálkoztam, egy nyári vakációmat tette tönkre a Funtineli boszorkány (pedig nem vagyok ballib.!).

rezfaszubagoly (törölt) 2009.12.01. 18:59:42

A spirituális írókban hinni képes nők félelmetesen buták. Ismerek egy lányt, aki Osho könyveket olvasott, amikor megkérdeztem, hogy miről van bennük szó, azt válaszolta: "már nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon megnyugtató volt". Legalább tudtam, milyen szöveget kell nyomnom, hogy ágyba vigyem.
Coelho remélem sok nőt lefektet és nagy lét kaszál, mert úgy legalább van valami haszna annak, amit csinál.
Az elvakult Stephen King és Wass Albert rajongók is magasra kúsznak a modor skálán. Olyanokra gondolok, akik semmi mást nem olvasnak, csak kedvencüket.

Sztravinszka 2009.12.01. 19:10:08

vehehe... a funtineli hazavágott egy vakációt
istenem, ennyi barmot egy rakáson

incognita 2009.12.01. 19:56:38

Becsületből próbálkoztam már néhány Coelho-könyv elolvasásával, mert talán illik ismerni tőle legalább egy-két művet, de nekem sajnos nem ment. Egyszerűen idegesít. Pedig bölcsész vagyok és szeretem a jó irodalmat. Vagy talán éppen azért :).

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2009.12.01. 20:06:07

@Sztravinszka: Nem érthető? Tengerpartra jó könyveket szoktam vinni. Wass nem tetszett C.- t meg sem próbáltam... Miért lennék tehát barom?

Cekkeres Mammer 2009.12.01. 20:32:11

Több olyan kortárs, sőt, fiatal író könyvét tudnám mondani a magyarok és a külföldiek közül, amikre csak szuperlatívuszokat találtam. Letehetetlen, zseniális, öröm olvasni.
Coelho-tól elolvastam az Ördög és Prym kisassonyt, és maga volt a gyötrelem. Szavakat nem találtam rá, illetve ilyeneket mondtam, hogy papírízű, lapos, közhelyes házmesterromantika, köze nincs a valósághoz, de semmilyen mélysége vagy tartalma sincs. Aztán el akartam olvasni az Alkimistát, de képtelen voltam túljutni a felén. Örülök, hogy nem csak én vagyok így vele.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2009.12.01. 20:41:00

@no mail, no problem: Márayt idézni volt divat, nem pedig olvasni. Őt ne keverjük ide, mert irodalom.

Márquezt azért szokták emlegetni, mert kötelező volt, és a legtöbb embernek a 100 év magány volt az első (és sokuknak egyetlen) irodalmi élménye. Borgest az első novella első bekezdésénél hajítanák a szarba, személyes kedvencemtől, Cortázartól meg berosálnának. De azért imádják a latin-amerikai irodalmat, "főként a mágikus realizmust". Ezért olvasnak sok Coelhót, Dan Brownt és Lőrinc L. Lawrence-t :)

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2009.12.01. 20:45:48

Jut eszembe, a Máray-Márai-vonulatról: mifelénk annyira modorosak az emberek, hogy Károli Gáspárt is ipszilonnal írják, Károly Gáspárnak.

Idézni Márayit szokták, olvasni Márait.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 21:02:59

@Udo von Raumschiff:

Marquez hol volt kötelező? Én nem emlékszem, hogy az lett volna.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.12.01. 21:12:15

Én valahol úgy látom, hogy értelmiségi közízlésben - sajnos - divat lett Coelhót lebecsülni, de sz.v.sz nem lesz ez így mindig, hanem igenis, helyreáll a normális értékelése valamilyen szinten. Jómagam szintén szeretném a palántáim kezébe adni, ha majd eljön annak az ideje.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.12.01. 21:20:07

@Udo von Raumschiff: Borges nálunk irodalom szakkörben kötelező volt, de nem értem, hogy mit esznek rajta. Ő talán Coelhó irodalmi ellenpólusán van, ugyanis messze érdemén felül dicsérik. Cortazár már inkább bejön. Pl. van egy novellája, amiben olyan szemléletesen festi le az aloxotl-t, hogy az is könnyedén felismeri, aki korábban sosem találkozott vele. Ebben a körben persze Italó Calvinóról is meg kell emlékeznünk.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.12.01. 21:24:16

@settapesoundoff: nem is tudtam, hogy "Koleju"-nak kell olvasni fonetikusan. Mindig tanul az ember.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 21:27:58

@Márai Coelhó:

Nagyon remélem hogy ez a komment vicc a részedről.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.12.01. 21:42:06

@El Topo (Sgt. Elias): Ellenkezőleg (kérlek, vess egy pillantást a nevemre), csak annyiban helyesbíteném magam, hogy az imént véletlenül "Koleju"-t írtam "Koelju" helyett. De ha visszalapozol a hozzászólások között, akkor egyértelmű, hogy ezen túlmenően mástól is elhangzott támogató állásfoglalás.
Márai (és nem Máray!) a másik nagy favoritom egyébként, de Róla nem írok, hiszen ő tényleg más irodalmi berkekben mozog.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.01. 21:43:58

@Márai Coelhó:

Értem. Hát... mit lehetne ehhez hozzáfűzni?

bandeirante 2009.12.01. 21:46:34

@Márai Coelhó: Nekem Vargas Llosa jött be, főleg a Háború a világ végén.
Eszterházynak meg több könyvét olvastam, gondoltam, ha ennyire istenítik, csak van benne valami. De nem volt. Pedig bölcsész volnék, vagy mi.

Zsu88 2009.12.01. 22:29:30

Köszönöm, hogy felhívtátok a figyelmemet erre az alakra (Coelhóra). Rákerestem a kigyűjtött bölcs mondásaira, hát röhögni se lehet rajtuk, akkora ordas közhelygyűjtemény.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2009.12.01. 22:50:57

@Márai Coelhó: Huhh, mertem is remélni, hogy Borgest Coelho "irodalmi ellenpólusára" helyezed, bármi legyen is az az irodalmi ellenpólus.
Annyiban mindenképp ellenpólus, hogy irodalom. :)

Megjegyzem, névmásokat nagy kezdőbetűvel írni, csak mert nagyra becsüljük a hivatkozott személyt: modoros. ("...de Róla nem írok...")

@krüger: Llosát is imádom, az ő szemtelen, hétköznapi prózája tényleg ellenpólusa lehet filosz Borgesnek. Tarka világ a lat.am. irodalom: Borges, Cortázar, Márquez, Calvino, Sabato, Casares - de ebbe a tarka képbe sem fér bele Coelho hatásvadász lektűrje.

kalman.kalman (törölt) 2009.12.01. 23:10:49

Ki akarok szúrni valakivel, gondoltam veszek neki egy Coelho vagy Márai kötetet Karácsonyra, vagy egy kis idézetgyűjteményt, nem tudom melyikben van több közhely. Csak az a baj, hogy a csaj annyira buta, hogy lehet örülne ezeknek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.12.02. 01:40:48

@settapesoundoff: okos vagy, kis bulandzsiu, ti futun kur :)

Sztravinszka 2009.12.02. 07:53:37

@kalman.kalman:

Hát fiam, az, hogy neked ilyen buta ismerőseid vannak, az téged minősít, nem a csajt. De azért csináljatok magatokból látványosan hülyét, legalább van min röhögni. Bár ezen az álintellektuális fölényeskedésen már azt sem nagyon lehet. Evvan, mondta az egyszeri ember, és távozás előtt köpött egy nagyot a blogtérre.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.12.02. 09:35:55

Egyik volt nőm az ősmodoros, aki a modorosnő-posztok egy részét egyedül inspirálta. Óriási, istenbaszta nagy Coelho rajongó, elolvastatta velem az Alkimistát. Innentől konkrétra oltok. Gecire szar a pók.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 09:52:14

Akkor te sem burokba születtél, gecau!:)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.12.02. 10:16:22

@El Topo (Sgt. Elias): Voltak még egyéb dolgai is, pl. Úszó EB-re vagy mi a faszomra akart menni. Foci- és forma-1 (!!) rajongó. Lushban vette az okosságait, pl tusfürdő. Színház-rajongó és jazzrajongó, gecikém. Behunyt szemmel fogadta be a finom kis jazz-zenét, amikor elkísértette magát velem a koncertre. Kurvára, gecire modoros, de a muterja méginkább. Mindig elborul az agyam, ha eszembe jut.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2009.12.02. 10:17:40

A titkos Coelho-rajongó a felsorolásból szerintem kimaradt. Ő tudja, hogy Coelho nem az irodalom csúcsa, tele van közhelyekkel és a szeretete nem fér bele abba az imázsba, amit magáról sugallni akar, de mégis, tetszik neki, sőt imádja. A küzdelmet már feladta, megbékélt deformáltságával, minden könyvét olvasta és várja a következőt, de csak titokban. A coming outhoz nincs erő. Lojális a Mesterhez, nem áll be a szidalmazók táborába, inkább a „nem olvastam semmit tőle” arcát mutatja mindenkinek. Ha az Alkimistát olyan szidja, aki olvasta is, az szíven üti, hiszen aki ezt nem tekinti a világ legnagyszerűbb, legbölcsebb stb. könyvének, az nem is ember.

Leleplezésére a legjobb egy Coelho-rajongókat cikiző poszt indítása valahol.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.12.02. 10:22:13

@Nyelvész Józsi: Body Shop a Grafton Streeten nem figyelt be? Jófajta kis illatos, kézműves szappanok, fürdősók, holt-tengeri iszap?

Én megérdemlek egy kis kényeztetést, ennyi jár. Neked is jár ennyi.

frusciante 2009.12.02. 10:37:17

Ezt a hivatalos magyar nyelvű oldalon találtam, zseniális :D
"A házaspár európai útja során több országot is bejárt. Németországban ellátogattak a dachaui koncentrációs táborba, ahol Paulo jelenést látott, melyben egy férfi szerepelt. Két hónappal később egy amszterdami kávézóban találkozott ezzel a férfival, akivel hosszan beszélgettek, eszmét cserélve tapasztalataikról és nézeteikről. A férfi, akinek kilétét Paulo máig titokban tartja, azt javasolta, hogy térjen meg a katolikus hithez. Ezután Paulo tanulmányozni kezdte a kereszténység szimbólumvilágát. A férfi arra is rávette, hogy járja végig a Santiago de Compostelába vezető, a középkor óta rendkívül fontos zarándokutat Franciaország és Spanyolország között."
Ki lehet ez a férfi? És vajon még mi mindenre vette rá Paulót?

frusciante 2009.12.02. 10:51:04

"Paulo Coelho: Amikor írok, nővé változom"
nem bírok betelni az oldallal, bocsi :D:D:D

Zorita 2009.12.02. 11:05:37

@frusciante: szerintem erre figyelhetett fel az a titokzatos férfi :)

lr 2009.12.02. 13:47:43

Hijj, ez elég decens-nem is tudom, hol kezdjem.

Egri csillagok: nem az a baj vele, h lassú, hosszú v ilyes. Attól még lehetne jó. De alig vártam, h vége legyen.
Alapvetően: ami jó, azt nem kell kötelezővé tenni - ebből persze logikailag nem következik, h ami kötelező, az feltétlenül szar, aztán mégis...

Ami pedig az ilyen önsegítő közhelygyűjteményeket illeti: egyrészt a szerzők soxor maguk is leírják, hogy a művük az (Müllernél láttam) - azonban tényleg létezik az a lelkiállapot, amikor egy normális ember számára is jól jön egy ilyen összefoglaló.
Mondjuk életforma-szerűen ilyenben lenni, az azért már kemény lehet.

Végül: mi a helyzet Szepes Máriával? Hadd okosodjak már kicsinyt.

Zorita 2009.12.02. 14:04:57

hát, igen, nem véletlenül de gustibus non est disputandum, ha már az Egri csillagok kapcsán elindultál egy ilyen irányba.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 14:31:37

@lr:

És miért vártad, hogy vége legyen az Egri csillagoknak? Kevés volt benne a pina, vagy mi?

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.12.02. 14:32:28

@Nyelvész Józsi: Lush! Hatalmas! "Jó-jó, drága, de TÉNYLEG jó és TERMÉSZETES anyagokból állítják elő. Semmi színezék vagy mesterséges baromság."
Lesz ennek még jövője odaát :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 14:39:32

@Nyelvész Józsi:

A lusht azt nem vágom, de azt hiszem még örülhetek.
Vájtfülű csajom nekem is volt.
Születésnapomra vett kettőnknek bérletet a Niebelung gyűrűjére. Azt hittem bekapom a gázcsövet, gecau!

GAbica 2009.12.02. 14:43:50

@El Topo (Sgt. Elias): Mert nincs olyan húgod, mint nekem. De hogy ne élj "tudatlanságban":
www.lush.hu/
És nem, nem kérek ilyeneket soha senkitől :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 14:49:29

@Gabica [a legboldogabb]:

Van énnekem saját húgom, kettő is, úgyhogy a tiedet csak tartsd meg!

GAbica 2009.12.02. 14:50:36

@El Topo (Sgt. Elias): Nem is adom. Nem akarok én neked rosszat.

scsaba1 2009.12.02. 15:21:47

@Gabica [a legboldogabb]:

10 dkg 1000-1300 Ft? Bassza meg, hogy az ilyen egyszerű pénzkereseti módszerek nem nekem jutnak az eszembe...

Ennél csak a homeopátiás cuccok jobbak. Kb. 10 g tejcukorból készült golyócskát kiteszek egy kamillaföldre fogyó hold fényénél, és mindjárt elkérhetek érte 2-3 ezer forintot.

noirp 2009.12.02. 17:44:43

Aj, későn keveredtem ide. Lehet, hogy már volt, aki említette: de az Alexandránál 2010-es Coelho-naptár is van, Inspiráció címmel.
_Napi(!)_ idézet, s színes illusztrációk.
Utóbbiakról az volt a benyomásom, hogy a készítőjük beleivott valami festékoldóba, mialatt félszemmel Dragon Ballst nézett, másik fél szemmel meg hímzésminta-könyveket. És aztán _rajzolott_.
plaza.unas.hu/plaza_artdet.php?art=7398,723744,Paulo_Coelho_Inspiracio_Naptar_2010 egy link a sokezerből.

noirp 2009.12.02. 17:45:46

@scsaba1: a homeopátiát olyan gyönyörűen összefoglaltad, hogy engedelmeddel ezt idézni fogom :DDD

noirp 2009.12.02. 17:48:18

ja: az, hogy ezoterikusnál mia "fordulat" arra a tippem, hogy kettővel több Xanax a kelleténél.
:PPP

noirp 2009.12.02. 17:50:56

@El Topo (Sgt. Elias): A Wass-topic jó lenne, de félek, a nagyon besávosodott rajongók (piros-fejír-piros-fejír ...)szétszednék a többiek agyát...

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 17:53:00

@noirp:

Ki nem szarja le?
Ha nem lógnék még Ritának is egy poszttal, most azonnal nekiállnék. Épp elég kényelmetlen itt most, mert lejtőn állok és úgy gépelek.

noirp 2009.12.02. 18:04:49

@Sztravinszka: Kicsi a rakás! Nagyot kíván! És lőn!!!

noirp 2009.12.02. 18:07:37

@El Topo (Sgt. Elias): Jahajj már!! Nem úgy értettem! Jöjjön az a poszt mihamar, mert már nagyon elég volt wassalbiból, nekem legalábbis.
Csak a Tiborék, meg a posztíró életét féltettem(eszerint a _tiedét_) Már azt se lehet?
(Amúgy ki kúrta ma föl ennyire az agyad?)

noirp 2009.12.02. 18:08:13

@noirp: szameg, lemaradt a
:))))
a lényeg.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.02. 19:35:14

@noirp:

Ma?
Édesem, nekem valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben lett felkúrva az agyam, s úgy maradtam.
Miért kérded?

sz.dorika.. (törölt) 2009.12.03. 00:11:06

Istenem,de vártam ezt a posztot. Mennyi ilyet ismerek...:)
Kellene egy poszt arról a divat - kultúréhségről. Abban Coelho is benne van. De rengeteg "bölcsész" típust ismerek, aki diploma előtt is hajtotta(hogy bebizonyítsa, érdemes rá), utána meg még jobban a művész moziba, színházba, múzeumba, kiállításra járást(hogy tartsa a színvonalat). Imádják a kortárs művészetet, van kedvenc költőjük ,mert ugye az kötelező, micsoda aluliskolázott alpári paraszt, akinek nincs. Ellenben a rötyi roskadásig van tele a szingli magazinokkal, Cosmopolitan és társai.
Gondolkodtam hogy fér össze a Cosmopolitan és az alkalmi "Szex és New York" életérzés (becs szó, ilyen van) a művészet iránti őszinte rajongásukkal, aztán rájöttem ,hogy az utóbbival kell kompenzálni az előbbit.

citromba harapott lány 2009.12.03. 12:51:08

Az 'igazi' bölcsészek tudják, hogy Coelho-t nem illik szépirodalomnak tartani, és rajongani érte, viszont kedvelni azért lehet.:)

noirp 2009.12.03. 14:35:30

@El Topo (Sgt. Elias): Csak úgy érdeklődtem. Tegnap a szokásosnál nagyobbnak tűnt az agyfelkúrtság-mutatód, vagy hogymondjam. Szebb napot mára.

noirp 2009.12.03. 14:36:50

@szdorika87: A Cosmopolitan, lapjaira aprítva, még jól jöhet, amennyiben megszorulunk.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.03. 15:27:57

@noirp:

Csak éltem tegnap is.
A mai napom szép.
A holnapihoz képest...

vincere 2009.12.03. 23:54:28

@krüger: nem ájulok el tőle, h. angolul olvasom. az első, amit olvastam tőle, angolul került a kezembe, és akkor (például 15 éve) még nem is nagyon adták ki a könyveit magyarul, nem is ismerte senki. a többit megvettem külföldön, ahogy jelentek meg, csak pár van meg magyarul. sokkal jobban tetszik az angol fordítás, mint a magyar, legalábbis Az alkímistába beleolvastam magyarul, és rendkívül bugyutának hangzik.

vincere 2009.12.04. 00:10:11

@krüger: Esterházy, bocs. nekem ő a kedvenc magyar íróm, na ez is biztos lesz, akinek nem tetszik :-)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.12.05. 07:34:00

Ez nagyon pazar. Mindig is féltékeny voltam arra, ha valakit ezrek akartak megdugni azért, mert író. "biztos vagyok abban hogy meglessz az összes könyve" :))

Ide tartozik még Dan Brown, akiről persze senki nem próbálja eladni, hogy akkora májerség, mint Coelho, de hasonló vehemenciával kelnek védelmére. Fotói alapján a bestsellerírónak egy ruhája van, vagy ugyanolyan fekete garbóból van neki nagyon sok, és csak azért nem kapott Arany Farmermellényt a Modoroson, mert nem magyar. Remek ember.

lr 2009.12.05. 11:54:38

@Zzz_: így is van.

@El Topo (Sgt. Elias): Nem tudom, lehet, hogy nem kellett volna előtte filmben látni, folytatásos képregényben látni(!), Egerben élni 12 évet...szóval egyrészt lehet, h túl korán volt túl sok belőle, másrészt nekem valahogy Gárdonyi, mint író, annyira nem.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.12.05. 12:19:59

@nosferato: "szívessen lennél a helyükbe", mi? :)

apolka 2009.12.06. 14:33:18

ESterházy és nem ESZterházy, ne már!
Már nemtudomki, de irtó figyelmesen olvashattad azt a pár kötetet (ami nem tetszett), ha ennyire megmaradt maga a név is...

Coelho nekem egy kínszenvedés, Vargas Llosától A beszélő viszont csúcs, valóban!
(és ha már mágikus realizmus (vagymi), olvassatok Darvasit!!

jó poszt amúgy

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.12.10. 13:34:21

Olvasással kapcsolatos modorosság még ez a kifejezés:
- "Olvasta Coelhot?" - bármelyik vagy összes művét - általában magázva, mert ezt a modoroskodást még összetegeződés előtt el kell sütni, ha nem olvasta, akkor ugye ne tegezzen.

2010.04.20. 14:52:10

Én attól a perctől kezdve nem szimpatizálok Coelhóval, hogy az első könyv, amit tőle a kezembe nyomtak, a "Veronika meg akar halni" címet viselte... "Érdekes" egy világa van, az biztos...
Vera

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.23. 20:20:03

Ki a franc ez a pasi? Juszt se olvasom el, sőt, wikin se nézem meg. Pedig szeretem a mágikus realizmust.

A Nobel-díj manapság semmit se jelent, ha egy olyan embergyűlölő hülyepicsa, mint Jelinek megkapta, a szarokért, amiket ír, már nincs értéke.

Celtic 2011.02.14. 12:52:11

bazzzz..mit talaltam :)
instantcoelho.com/

Igazi giccs-generator :)

Zorita 2011.02.14. 15:03:27

@Celtic: ja, ja, ezt már ismerem, amikor annyira vágyunk egy kis gyorsmeditációra, mint egy jó hambira, csak megnyomjuk a gombot, és már jön is az okosság :)) spirituálbóvli :)

Celtic 2011.02.14. 18:41:34

@Zorita: Sajnos eddig nem ismertem, de ha erdekel egy bullshit-generator:
celtic.no-ip.org/alairas.php

(Tobb helyen is elerheto a neten, ez kepkent adja ki a cuccot)
süti beállítások módosítása