Kedves Gyerekek,

a cím magáért beszél, nem is tennék hozzá semmit. Már nagyon sokan követeltétek a coelhós posztot.

A szerzőktől elnézést - a legtöbb dőltbetűt kiszedtem, megtaláljuk mi a modorosságokat magunk is, és tudjuk, hogy tisztában voltatok vele és direkt volt :-))

Kedves Tibi és Józsi!

Minthogy előkerült már az ezotéria a blogon, és Tibi jelezte is, hogy a szakirodalom nyelvezete megérne még pár misét, fogadjátok hát szeretettel közös írásunkat a Coelhó-rajongók típusairól. Meg kell jegyeznünk, hogy felsorolt példák mögött általában a tapasztalat áll.

--
Üdvözlettel:
Bendegúz és Falcon

---

 

A Coelho-rajongó

 

A Coelho-rajongó az esetek túlnyomó részében nőnemű egyed, de innen kezdve legalább két alfaját figyelhetjük meg. Az egyik a bölcsész, aki nem nagyon üti meg a mércét, a másik a titkárnő, aki a mércét se látja.

 

 

A bölcsészebbik fajta, azon túl, hogy rendelkezik a bölcsészek minden betegségével, amiért a magunkfajta tanárember feszeng, hiszen igaznak tűnnek a sztereotípiák, ha épp nem jut eszünkbe, hogy jót röhögjünk az égészen, szóval ezeken túl vagy még inkább ezekkel együtt szeretett braziljának nagyszerűségéről olyannyira meg van győződve, hogy rosszabb esetben győzködni kezdi beszélgetőpartnerét, jobb esetben rögtön lenézi, ha nem ért vele egyet. Amikor megkérdezed, miért olyan jó a Coelho, akkor olyasmiket mond, mint pl. „Őrület, hogy mennyire lát az az ember”. Amikor tisztességesen elmondod neki, hogy olvastad az akármelyik regényt és egy nagy rakás szar volt (vö. én megmondom a frankót), akkor két eset lehetséges:

 

1. azt mondja, hogy olvasd el a másik akármelyiket, a lényeg, hogy azt kezdi el ajánlani, amelyiket még nem olvastad, sejtetvén, hogy az életmű kerek egészet alkot, és ostoba vagy, ha nem próbálod meg az összeset elolvasni, és utána alkotni véleményt

 

2. rögtön megsértődik, és intellektuális felsőbbrendűségének tudatában nem csak a Coelhóról való tanakodást, de úgy amblokk a kommunikációt örök életre beszünteti veled.

 

Ennél többet képtelenség belőlük kiszedni arra nézvést, hogy mégis mi a fittyfenéért tartják Coelho írói világát mindennél előbbre valónak? Az efféle Coelho-rajongóknak vannak egyéb felismerhető vonásaik. Ha a bölcsész-félével van dolgunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy meglehetősen negatív véleménye van úgy általában az egész férfiúi nemről (de azért kivételt képez ez alól a látnok Coelho), szereti a svéd filmeket, eleve elutasít mindent, ami Hollywoodból érkezik, és folyamatosan lebegteti a fentebb említett intellektuális fölényt. Igazából, noha tudod, hogy nem vagy butább, sőt okosabb vagy, meg tudnád fojtani egy kanál vízben egy ilyen beszélgetés során.

 

A másik, a titkárnő-féle, sem erőlteti a dolgot, de legalább téged nem utál meg vagy néz le ezek után egy életre, viszont róla hamarosan kiderül, ha eddig nem vált volna világossá, hogy a világon semmit nem tud. Nem tudja mihez viszonyítani Coelhót, de ha mégis megpróbálkozik ezzel, akkor szemrebbenés nélkül, csípőből teszi gimnazista évei legszebb olvasmánya, a Száz év magány mellé, a látszólag intellektuálisabbaknak talán még Borges neve is felrémlik, bár nem teljesen biztosak benne, hogy esetleg nem keverik-e össze valami mediterrán sajtkülönlegességgel. A titkárnő tehát jó eséllyel azért szereti Coelhót, mert manapság dél-amerikait olvasni menő, és valahol agyának setét vermeiben dereng, hogy mintha ezek mostanában sorra kapnák a Nobelt. A titkárnő egyébként szabadidejében azon kívül, hogy szinte falja a Coelho-regényeket, spanyolul tanul (ahol ugyan három év után is a kezdő csoportban van, de hát próbálja csak meg ezt bárki is munka mellett) és salsázni jár, így egy-egy átmulatott éjszaka után másnap ragyogó arccal meséli, milyen eszméletlen buliban volt is ő.

 

Létezik még egy harmadik típus is, aki elnéző mosollyal szemléli a fenti kettőt, és akinek polcán szinte az összes magyar nyelvű kiadás ott sorakozik, ez pedig az ezoterikus, aki jellemzően középkorú, férfi és nő egyaránt lehet. Egy beszélgetés során általában azzal érvel, hogy kezdetben ő maga is elutasította e kivételes tudományt (és aminek, mára már tudja, egyik kivételes művelője éppen Coelho), ám egy hirtelen fordulat következtében, ami gyökeresen megváltoztatta életét, végül megtért. Azt, hogy mi lehetett ez a fordulat, sosem tudjuk meg, az ezoterikus Coelho-rajongó ilyenkor csak sejtelmesen mosolyog, így utalva rá, miféle energiák és hatalmak segítették döntésének meghozatalában. A bölcsészhez és a titkárnőhöz némiképp hasonlatossá teszik azon vonásai, hogy egyrészt mestereként, látó emberként tekint az íróra, másrészt ha kissé fanyalogva is, de a divatról (Coelhóról), ami már annyi ember életébe hozott megnyugvást, ő sem szeretne lemaradni (bár ezt talán önmagának sem vallja be). A lényeg, hogy felülről szemléli ezt a két típust és mindazokat, akik ezen kívül a világot alkotják, egyenrangúként csak a beavatottakra tud tekinteni. Tudása rendszerint elvérzik ott, hogy egy-egy bugyuta fordítás baklövései aktív szókincse részészt képezik.

 

Végezetül nézzünk egy pár jellemző mondatot, hiszen nagyon tanulságosak lehetnek, ehhez a szerző blogját fogjuk segítségül hívni, mintegy szemléltetés gyanánt:

 

- „Hiszek abban, hogy a vilagon minden csak tolunk fugg”
- „Az elsö könyv amit elovastam öntöl Az Alkimista volt. Már megvan a Fény harcosának kézikönyve és a Portobellói boszorkány.Nagyon nagy hatással vannak rám a könyvei, és hiszem hogy mindenkire aki egyszer is elolvassa bármelyik könyvét.Már biztos vagyok abban hogy meglessz az összes könyve amit csak kiad valaha is, és a kisfiam aki most öt éves , 18 éves korában megkapja az összes könyvét, mert hiszem hogy élni segit.”
- „Olvastam valahol, hogy könyvei hatással vannak az emberekre. Ez igaz. Nem lettem boszorkány, se jós, se parafenomén.”
- „Tisztelt Tanár úr! Azért merem ezt a megszólítást használni mert,az én életemben egy tanári posztot tölt be a könyvei által.”

 

A végére pedig egy igen barokkosat szánunk, melyben abból, ahogyan a szerző felépíti mondanivalóját, világosan kitetszik: szakmabelivel van dolgunk. Ám ne lepődjön meg a Nyájas Olvasó, hogy az írón számon kért hiányosságok minden valószínűség szerint süket fülekre találtak:

 

- „Tisztelt Szerző! A műveit átható gondolat-, érzelem-, értelem és érzésvilág azonos gyökérből táplálkozik és bár az Ön személyiségének - és valljuk meg őszintén, hiszen nem szégyen: a piac igényeinek - érezhető alakulása és fejlődése tetten érhető, a mondanivalója kvintesszenciáját már az átlagosnál kicsit magasabb intelligenciával és érzelemhányadossal rendelkező olvaló is be tudja fogadni. A műveinek egy hiányossága van: sohasem válaszol a miértre. A művei - amelyeket egyébként kivételesen jó alkotásoknak tartok - mégis üres teret hagynak a miértnek. Annak a kérdésnek, amelyre pedig véleményem szerint a választ keresi. A “hogyan” leírása tökéletes, a “mi” leírása érezhetően empirikus. De sosem felel a miértre. Ismeri a miértet, művész úr, vagy Ön is csak keresi? Mély tisztelettel,

egy ember, aki ha nő lenne, Sherine lenne. Sherine, nem Athena.”
 

 

Még egyszer muito obrigado, anélkül, hogy bármit tudnék a pókról, nagyon tetszett a poszt.

Kedves Bendegúz és Falcon! Fantasztikus, hogy mennyire láttok..!