Egy olyan fél éve már felsoroltunk a számunkra meghatározó főnöktípusok közül párat, de túl igazságtalan lenne az élet és mi is, ha a beosztottakat kihagynánk az összeállításból. Korábban úgyis kiderült: a többség legjobban a beskatulyázásokat élvezi, ne rontsuk hát el a szórakozásukat!

Kit értek hát "a beosztottak" alatt egy vállalatnál, vagy akár kisebb cégnél? Ebben az esetben csakis olyanokat veszünk sorra, akik (egyelőre) semmilyen vezetői funkciót nem látnak el.

A "nekem jár"-beosztott:

Illethettem volna a "klasszikus" névvel is, de az túl sokat hagyott volna a képzelőerőtökre. A "nekem jár"-beosztott az örök elégedetlenkedő, az önkritikával nem rendelkező csinovnyik.

Képes (lenne) egy életét ugyanabban a pozícióban végigmunkálkodni, gyűlöl mindenféle változást, alkalmazkodási kényszert, kerül mindenfajta felelősséget és pluszfeladatot - folyton több fizetésre ácsingózik. Görcsösen ragaszkodik mindenféle írt, belső szabályzathoz, munkaköri leíráshoz, továbbá a Munka Törvénykönyvhöz. Természetesen a ragaszkodás csak addig nyilvánul meg, amíg jogairól van szó, a kötelességeket már nem tartja ennyire számon.

A cégét állandóan szidja és az éppen aktuálisan újonnan induló vállalatokkal hasonlítja össze, elvágyódik, de ha fel is mond, a következő helyen is puffogni fog. Ő a job-hopper.

-De rühellem ezt a kibaszott Bitumexet, el nem tudom neked mondani. Már megint át akarnak pakolni a debitorokhoz, de nem fogom hagyni magam. Mér nem hagyják már lógva az embert?

A Régenhardt Franci most a Phadowonnál van, azonnal átvették seniornak négyszázért, de persze ugyanazt csinálja, mint itt, és tudod, milyen cafeteria van? Taxicsekk, újlakás-vásárlási hozzájárulás, emellett déligyümölcs, csocsó, velnesszhétvége, támogatott kantin, főnökmasszázs mindenkinek, ingyen túrórudi!

 

Külföldön található munkatársait csak hibáztatni tudja, ő a másokra mutogatás pápája.

-És természetesen most kellene visszatartanunk a kiszállítást a kreditlimit miatt, de azok a kretén németek a vertriebben mindig a hónap utolsó napján nyomják még be a százezres ügyleteiket, hogy meglegyen a havi target, beszarok, komolyan. Én meg majd hajtsam be a VP-n a kintlevőségeket, hurrá.

-(ez a munkád, bazmeg). Ja, durva. Hát igen, a belső kommunikáció még hagy kívánnivalót maga után.

 

Másik alfaja a nyelvvizsgákkal rendelkező, elismert főoktatási intézményben végzett fiatal közgazdász, aki nem tudja elképzelni, hogy ő valamit rosszul tudhat, csak félve lehet esetleges nyelvtani-nyelvhasználati hibáira figyelmeztetni.

Úgy gondolja, Ő már akkora tehetség, hogy tulajdonképpen meg kéne köszönni neki mindezt, ami Ő mindennap a cégért tesz. A cégnek szerinte mindent meg kellene azért tennie, hogy Őt megtarthassa, hiszen Ő pótolhatatlan - csak fedezzék már fel a zsenialitását!

Ha a (fél)éves értékelésen esetleg mégsem azt a visszajelzést kapná, hogy Ő a vállalat egyik legnagyobb tehetsége és kincse, akkor látványosan duzzog, néha patáliázik, előbb-utóbb pedig bosszúból felmond. Ilyenkor úgy érzi, hogy majd utána nagyon meg fogják látni, hogy kár volt Őt menni hagyni.

Természetesen bármikor könnyűszerrel pótolható.

Az önjelölt vezető:

Talán a legellenszenvesebb fajta. Gátlástalanul törtet, természetesen mások rovására. Bár hivatalosan ő is a csapat egyenrangú tagja, úgy érzi, hogy "proaktivitásával" joga van mások munkájának minőségét véleményezni, a többieket határidős feladatok elvégzésére emlékeztetni, mindezt természetesen csupa jószándékból és tulajdonosi szemléletből (ownership).

Mások hibáira, mulasztásaira lehetőleg úgy hívja fel a csapattárs figyelmét, hogy azt minél többen hallják, lehetőség szerint a közös vezető is.

-Te Reni, figyeljél már ide! Kiküldted a Rosie Wankernek a mostani fixed asset rekonszilit?

-Ööö (faszom közöd van hozzá), ja, még van itt egy húsz kás difi, várok a Rhonda válaszára.

-Tegnap dél volt a határidő, fel kéne hívni.

-(törődj a magad dolgával, köcsög) Jaja, mindjárt rácsörgök.

 

Büszke arra, hogy "ő egy kis pörgős, minden lében kanál", akár kolerikus-szangvinikus alkat - ezen beismerően jókat kuncog. Szakmai végzettség és tudás "nem jellemző rá". Sajnos általában rövid időn belül elismerik kitartó aknamunkáját, nyomulását, és előléptetik.

Vezetőként a "tökéletesen delegáló" jelző illik rá: dolgoztatni jól fog, de kevésbé fogja érteni, mit csinál a beosztottja. Nem is akarja igazán - az nem az ő dolga.

Az aura-penetrátor:

Úgy gondolja, kollégáját bármikor, bármilyen körülmények között joga van zavarni, munkájában félbeszakítani. Nem figyelmeztet előre vagy érdeklődik udvariasan, hanem jön, és csinálja.

Félresöpri az irodaszereket, iratokat, felül az asztalra - azonnal marokra fogja az egeret, és elkezd kattintgatni a fájljaid között. Amit tudnia kell, az a legfontosabb, és azonnal kell neki a válasz. Jellemzően zsíros ujjával szívesen nyomkodja a képernyőt, ha valamit meg akar mutatni.

Ha végre elkotródott, a rumlit és a holmijait rendszeresen otthagyja az asztalon: belépőkártya, toll, szemüveg, kávéspohár. Inkább ne is szóljunk neki, mert még visszajön. Csempésszünk vissza hozzá mindent később.

Munkatársait szívesen használja élő számítógépekként, adatbázisként:

-Tibi, mit jelent a begleichen?

-(nézd meg az online szótárban, baszod) Kiegyenlíteni.

-Aha. Figy, a 90+ Darstellungodban mennyi volt a bruttó végösszeg szeptemberre?

-(nézd meg a közös meghajtón, baszod) Várj, megnézem, egy pillanat, nyitom...

 

A túlélő:

Link, de nagyon. Stratégiája, hogy mivel megvan a magához való esze, összehaverkodik a döntési helyzetben levőkkel, megcsinál 1-2 projektet, ahol lehet villantani, de amúgy csak blöfföl és lóg.

Tökéletesen el(ő) tudja magát adni a vezetőség felé, munkatársai viszont sokszor gyűlölik, mert tudják, hogy helyette is dolgoznak.

Jellemzően kiszámolja, hogy az ő ötleteivel és irányítása alatt megvalósított újításokkal, folyamategyszerűsítésekkel mennyi pénzt takarított meg a cégnek - ezáltal felhatalmazza saját magát arra, hogy - szerinte joggal - kibújjon minden hivatalos feladata alól, rendszeresen késsen, vegye ki a kamu betegszabadságokat. Rendszeresen látni másnaposan a cégnél, vérben úszó szemekkel, többméteres sugarú cefreaurával.

Sokszor a vezetői is tisztában vannak esendőségével, de simulékony, bizalmaskodó stílusának köszönhetően ritkán távolítják el.

Az önértékelési zavaros szolgalelkű:

A szerény, talán álszerény. Visszahúzódó, csendes, lelkiismeretes. Bár a kezdetekben a kollégái kiröhögik és szemétkednek vele, ő ebbe beletörődik, hiszen egész életében mindenhol így volt.

Munkáját kiemelkedő körültekintéssel és részletességgel látja el, tulajdonosi szemlélete kirívó. Hajlamos túlvállalni magát, hosszú órákat ráhúzva, hogy ne maradjon befejezetlen ügy nyitva.

Idővel, fokozatos tapasztalatszerzéssel és az új munkatársak betanításának köszönhetően lassan elismerik, hozzá fognak fordulni minden felmerülő problémával, amit ő készséggel segít is megoldani. Ám hiába lesz szakértője a saját területének és beszéli a célnyelveket átlagon felüli szinten, saját magát továbbra is csak ostorozni tudja. A kitüntetéstől, elismeréstől csak kellemetlenül érzi magát, minden miatt szabadkozik.

-Na kedves Attila, úgy láttuk, hogy profin jártál a végére rengeteg gázos ticketnek, az újak is nagyon dicsérnek, úgyhogy csak így tovább! Az angoltudásod átlagon felüli, mit mondjak még? Tényleg köszönjük.

-Ne, nem csináltam semmit, meg hát nem tartoztok semmilyen köszönettel. Még mindig rengeteget hibázom, nem tudok igazán semmit, meg hát a múltkor is volt az a befizetés, hát azt például csúnyán elnéztem, ráadásul present perfectben második igealakot használtam...

 

Minden kizsákmányoló kapitalista ideális munkavállalója az ilyen. Ha nem helyez fölé a sors egy lelkiismeretes vezetőt, soha nem kap semmiféle elismerést.

Az ügyeskedő:

Rendesen bejár, elvégzi feladatát, de különösebben nem érdekli az egész. A lényeg, hogy valaki fizesse utána a járulékokat - ő amúgy ügyeskedik, seftel. Bámulatosan használja a munkahely által rendelkezésére bocsátott eszközöket (internet, telefon, autó) saját üzleti céljaira, nem beszélve a munkaidőről.

Mellette elhaladva általában az online bolhapiacos, használtautós oldalakat láthatjuk képernyőjén, esetleg éppen részvénycsomagokat vásárol. Mobilja folyton csörög - üzletpartnereit pedig van pofája a céges telefonról visszahívni.

-Édesapám, több lábon kell élni. Mi van, ha holnap azt mondja a cég, hogy ágyeszbugyesz? Figyelj, én eléggé szeretek élni, és megadom a módját. Hidd el, ha nincs a zsebemben 1-2 guriga kápéban, én ugyanolyan szarul érzem magam, mint te, aki a gyerekek perselyét törte fel a múlt hónap végén.

Amit itt keresek, az peanuts, érted? Arra pont jó, hogy a tébét fizetik utánam, meg a rezsit és a törlesztő egy részét kicsengetem. De hát a maradékot is elő kell teremteni valamiből. Persze figyelj, ha tényleg faszáintosan beindul nekem ez a veteránautó-biznisz, én azért dobbantok innen szerintem. Csak hát a fasznak van kedve könyvelőt fogadni meg a beosztottak körmére nézni folyton.

 

A térítő:

Ismét egy beteges fajta. Ha mondjuk egyben ügyeskedő, akkor megbocsáthatjuk neki a kozmetikumok, ruhák munkahelyi terítését, igény az ilyesmire mindig van, különösen a hölgyek között.

No de ha a térítő valamiféle küldetését, hobbiját, világnézeti eltorzulását szeretné a többiekre tömegmailekben, szóban ráerőszakolni, ott már talán baj van.

Emberünk nagy eséllyel keres gazdit kisállatoknak, gyűjti az 1%-ot alapítványoknak, menhelyeknek, egyházaknak. Ide tartoznak a minket folyton unalmas színelőadásokra, kiállításokra, koncertekre csábító munkatársak is - általában legalább egy ismerős révén érdekeltek is ezekben.

Ne lepődjünk meg, ha petíciókat próbálnak velünk aláíratni, akár személyesen is.

A politikai agitációs propaganda mostanában már szerencsére kevésbé jellemző, mert az komoly megtorlást vonna maga után, de biztos léteznek olyan munkahelyek, ahol azért nem mindenki fogja vissza magát. 2002 tavaszának fájó emlékei azért még bennem is élnek a viccmailként álcázott politikai hirdetések képében.