Felhívás, felmérés - Eredményhirdetés

2009/08/05. - írta: Modor Tibi

Vasárnap kértük szépen, ti pedig voltatok oly' nővéreink/bátyáink, hogy felhívásunknak eleget is tettetek.

Szinte a sírás kerülgetett az örömtől, mert két nap alatt (a címlapos megjelenésnek is köszönhetően) több mint 1000 kitöltött űrlapot kaptunk, ami sokszorosa az eredetileg remélt számnak: aki eddig soha nem kommentálta a bejegyzéseket, az is úgy gondolta, hogy ezúttal hallat magáról.

Kezdjük hát a legfontosabbal: mint a mellékelt ábra mutatja, a Modoros olvasói között is leginkább férfitársaink vannak többségében, de a hölgyek arányszáma is örvendetesen növekszik. A rendszeresen hozzászóló olvasók között jóval kiegyenlítettebb az arány, itt egy kicsit elsaccoltam magam.

 

Következő a korosztályok szerinti összetétel. Nosferato képzett barátommal ellentétben nem fogok most a normális eloszlás haranggörbéjéről beszélni, ebben itt szerintem nincs semmi meglepő.

Haladunk tovább az iskolai végzettségre és a tartózkodási helyre. Szinte ijesztő a leendő ill. már diplomások száma: ebből is látszik, hogy mi az entellektüel humort képviseljük, és ez jó :-))

 

Lakóhely jellege, és ami talán érdekesebb: olvasóink 20%-a maga is blogol.

Na most jönnek a blogra szabott kérdések. Miért jársz ide és milyen témák tetszenek a legjobban.

A látogatók 1/3-a elkötelezett rajongó, és további 52% néha/rendszeresen visszatér. Szerencsére - a kommentekkel ellentétben - csupán 8 személy vallotta be, hogy mazochista, és csak idegeskedni jár ide.

A stílusoknál meglepett, hogy leginkább a kategorizálások nyerték el a tetszéseteket, a klasszikus modorosságok csak a második helyen végeztek a képzeletbeli dobogón. Az "egyszerű emberek becsapása" a gyenge helyezés ellenére nekem az egyik személyes kedvencem, úgyhogy lesz még ;-))

Végül lássuk, hogy miket olvastok még. Persze mindent nem vehettünk bele, de így is jópofa.

A Szlengblog első helyét természetesnek veszem, a BKV-figyelős keresztolvasottság (odaát a Modoros harmadik helyen végzett) viszont nekem hihetetlennek tűnt elsőre. Persze én is törzsolvasó vagyok, de főleg az önsanyargató, helyesírási és nyelvtani hibákkal teletűzdelt olvasói leveleken & kommenteken szoktam derülni, hogy aztán merítsek is belőlük.

Egyelőre legyen ennyi elég (a munkahelyi megoszlást nem teszem ide, mert nem reprezentatív: a többség diplomás szellemi), csámcsogjatok.

Mindenkinek még egyszer 1000 köszönet a visszajelzésért, főleg persze a rengeteg támogató hozzászólásért, ahogy Jacko mondta a Népstadonban:

Szeretlek Titeket!

Címkék: definíció
31 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

égafater 2009.08.05. 11:54:17

azt hittem, hogy a keresztolvasottságban Tarda dobogós lesz. hm.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.05. 12:07:33

Tibi, mi is szeretünk! Ki is csordult a szememből a könnycsepp :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.05. 12:08:14

@égafater: igen, de nagyon fontos, hogy vasárnap este - hétfő reggel címlapon voltunk, ez megmutatkozik a "rajongó vagy-e" kérdésnél is. BKV figyelő így talán érthetőbb.

Ettől függetlenül szerintem így lett reális a felmérés, mert a "pártoló tagokat" is be tudtuk vonni.

égafater 2009.08.05. 12:13:53

egyébként gratula, tényleg szép kis visszaigazolás.

mert megérdemlitek :)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.05. 12:42:52

Utálom, hogy én mindig a kisebbséghez tartozom, na jó a 3.pontban nem , a többiben nagyon.

VizsLAjos 2009.08.05. 14:10:25

Mi is szeretünk. Köszi mindent!

Ernoke 2009.08.05. 16:01:52

elszomorít, hogy a rájöttem ilyen hátul van... pedig pótolhatatlan értéket nyújt a hiteles tájékoztatásban, az emberek szemének felnyitásában!

IndaMuncher 2009.08.05. 17:22:07

@Ernoke: Így van, rohanó világunkban kell egy pont, ahol igen is beleláthatunk a felszín alá, és végre eltöröljük a sztereotípiákat.

cd-r 2009.08.05. 19:26:01

@Ernoke: igen, és a büdösniggerezésben méginkább pótolhatatlan. szerintem meg szomorú, hogy egyre több a humorosnak és reálisnak tűnő, de a felszín alatt náci és rasszista blog.

waldheimrudi 2009.08.05. 20:12:30

@Ernoke: így van, a rájöttem pótolhatatlan, ha valaki szereti a burkolt rasszizmust, emellett annyira hülye, hogy nem tudja, fehér vagy barna kenyeret egyen-e

Gilderoy 2009.08.05. 20:43:47

Ennyi válasz még gombócból is sok!

Bozdurgán 2009.08.05. 20:46:39

@Ernoke: mondjuk a rájöttem blog mindennek a legalja.magukról azt gondolják hogy Humorosan provokálnak de az az igazság hogy ostobák és primitívek és nem csak eljátszák.jellemző a masszív index címlap.

nezumi 2009.08.05. 23:11:44

Jaj, ez jólesett. Sose kommentelek itt (ennek is vége ezzel), most ezt viszont kitöltöttem és visszaküldtem!

I love you too, from the bottom of my heart, na ez is egy kis modoros Jacko.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.08.06. 11:22:30

@Bozdurgán: csak helyeselni tudok, az uram még annyit fűzne hozzá, szerencse, hogy nincs alatta már semmi.

IndaMuncher 2009.08.06. 12:27:47

@zsanett- a élet van és szoci fan: Bezzeg te és az urad is rendszeresen ott vagytok.

Bozdurgán 2009.08.06. 15:18:10

@zsanett- a élet van és szoci fan:

:) pont erre gondoltam amikor azt írtam, hogy nem eljátszák hogy primitívek, hanem azok.
Köszönöm, hogy élő bizonyítékként idejöttél, és hozzászólásoddal bizonyítottad igazamat.

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2009.08.06. 20:05:37

@Ernoke: Nekünk is szerencsére felnyittya a Ferenc a szemünk, ezér hálás vagyok neki, mer ő a realitások talajárol szemléli a világot, annyira meg van világosodva, ellentétbe a jósnővel, aki mindig csak a parafenomenológia irányábol közelít az igasság felé, ezér mindig összevész a Ferencel, de ettöl függetlenül neki is mindig igaza van, hiába büdösödik meg zárásig a szatyrába mindig a csirkefarhát, asztán meg ott az Izold, akinek megette a cirkuszi papagáját eggy uszkár, aki késöbb maga is elhalálozott tavaj, aki erőművész volt, ezér nem tud sokmindent mondani, de ha valakivel nem ért eggyet aszt ojan édessen küldi el a picsába, hogy ojat például még a Ferenc sem tud, és öröm halgatni, meg is átkozta a Lujza uszkárját, és állitólag ezér halt meg szegény tavaj, annyira, hogy a Lujzának csinbókos lett a haja.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.08.06. 20:40:03

jó, jó, de bakker, most akkor mi a lényeg?
jjjááááj, hol van a vitamin? :)))
mi szüremkedett le ebbűl a zegészből?
és egyáltalán, mér volt ez a nagy felhajtás?

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.08.07. 08:54:48

@Bozdurgán: hát igen, de kérlünk, ezért ne ítélj el minket, hát mi is csak emberek vagyunk.

@F.house, van ez az izéje az uramnak, ez a mindent jobban tudok, meghát a véleményszabadság, meghát a szólásszabadság, azért is kell ott lógnom egésznapokat.

Bozdurgán 2009.08.07. 11:22:12

@zsanett- a élet van és szoci fan:

Nem az én dötésemen múlik , hogy emberként tart számon a társadalom vagy nem.
Mindenki magát pozicionálja az ember és a faék közzötti diagramon.
Sajnos minden mondat,amit leírsz és a Rájöttem blog iránti megingathatatlan vonzalmad tőlem függetlenül is elhelyez közvetlenül a faék bonyolultsági szintjén.
Mondanám hogy a te kezedben van a kitörési lehetőség,csak akarni kell, és szívós munkával akár eljuthatsz a faéktől a csimpánz szintjéig is, de a fölösleges teljesítménykészer csak depresszióhoz vezet, és utálnám ha egy szomorú faééként kellene leélned az életed. inkább maradj ilyen egyszerű , de vidám teremtmény.

Bozdurgán 2009.08.07. 11:23:06

@zsanett- a élet van és szoci fan:

Nem az én dötésemen múlik , hogy emberként tart számon a társadalom vagy nem.
Mindenki magát pozicionálja az ember és a faék közzötti diagramon.
Sajnos minden mondat,amit leírsz és a Rájöttem blog iránti megingathatatlan vonzalmad tőlem függetlenül is elhelyez közvetlenül a faék bonyolultsági szintjén.
Mondanám hogy a te kezedben van a kitörési lehetőség,csak akarni kell, és szívós munkával akár eljuthatsz a faéktől a csimpánz szintjéig is, de a fölösleges teljesítménykészer csak depresszióhoz vezet, és utálnám ha egy szomorú faééként kellene leélned az életed. inkább maradj ilyen egyszerű , de vidám teremtmény.

booo 2009.08.07. 11:37:11

A felmerest nyaralas miatt lekestem.. De akkor adjatok meg hozza egy nonemu, 25-29 kozotti, befejezett foiskolas, Magyarorszag szomszedos orszagabeli, nagyvarosbeli, blogolo rajongot, aki az osszes bejegyzest turelmetlennul varja, majd vegigolvassa (kommentestul). Olvas meg a felsoroltak kozul nehany kivetellel mindent. Az ekezetek hianya miatt nyugodtan be lehet szolni.
Amugy koszonom nektek a sirvarohogos pillanatokat.

jenko80 2009.08.07. 14:34:18

@Bozdurgán: ja, ez a rájöttem blog csupa személyeskedő okostojással van tele, össze-vissza káromkodnak. Szerintem terápiás jelleggel, persze tagadják.
Mindazonáltal az is szerencse, hogy nem a te döntéseden múlik a faékség, ennek ellenére leírod (mintegy a fenti helyes megállapításodat két mondattal később cáfolva), hogy a rájöttem iránti vonzalom (ilyen van?) elhelyez valakit bárhol is, bármilyen fiktív skálán, amit magad állítottál fel, ehhez mérten kell komolyan venni.
R-GO ezen kommented alapján te is rájöttem rajongó lehetsz read only módban.
Szerencsére ezzel nem kell most foglalkoznom, mert egyrészt éppúgy nem érdekel, mint az, hogy zsanett faék-e, másrészt mennem kell fürdőgatyát venni.

parrre 2009.08.07. 23:36:01

szóvicc blog hogyhogy nem került fel ????

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.08.10. 08:51:14

@Bozdurgán: elolvastuk és tudomásul vettük, csak annyi ötlött fel az uramban, hogy hasított vagy gyalult faék?

sanyix 2009.08.10. 14:15:44

Nem azért diplomás a többség mert "entellektüel" humor ez, hanem:
1. mert ennél a korosztálynál már kötelező a diploma, akinek nincs az 0 :)
2. mert a diplomásoknak olyan a munkájuk, hogy munkaidőban netezhetnek :D ahelyett hogy a dolgukat csinálnák.

Ernoke 2009.08.10. 15:54:16

@jenko80: a kommenteket mi a fasznak olvasná ott bárki? kb. 1-2x kattintottam rájuk, többször ezek után nem. aki meg rendszeresen olvassa a kommenteket, és ennek alapján von le következtetéseket, az megérdemli.:D

Vic_ 2009.08.23. 02:14:52

Jajjj hát nekem most esik le! Ha lehet egy összeesküvés-elméletem, akkor szerintem ez azért kellett, hogy az oldalon reklámozók jobban be tudják határolni a célcsoportot. Mivel elég sokszor van Index főoldalon a blog, gondolom a napi látogatottság sem rossz, így a hirdetőknek ez egy lehetséges felület. Cáfoljatok meg! :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.23. 18:16:20

@Vic_: voltak és remélhetőleg lesznek is még érdeklődők - ha valaki hirdetni szeretne, akkor nem árt, ha a mi kezünkben is van valami. Szóval nem titok, ha kapunk valamikor ajánlatot, miért is ne?

Másrészről ideje volt már valami konkrét visszajelzést is kérni mindenkitől, mert egy posztot mondjuk kommentál 50 személy, de elolvassa háromezer. Sokan, akik amúgy lusták voltak regisztrálni vagy hozzászólni, azok is kitöltötték az ívet, aminek nagyon örültünk. És meggyőzdhettünk arról is, hogy a néha megszaporodó okoskodók még mindig kisebbségben vannak :-))

Vic_ 2009.08.23. 18:33:35

Na, akkor jól gondoltam én, nincs is ezzel semmi baj. Modoros rulz!
süti beállítások módosítása