Az ételfüggő

2009/09/29. - írta: Modor Tibi

Szegény gasztrobloggerek ismét magukra ismerhetnek itt-ott, de akinek nem inge...

Ételfüggőség pedig tényleg létezik, a magyar interneten is találunk róla bőven információt. A megszokott szenvedélybetegségeknél - mint az alkohol vagy a cigaretta - könnyebb dolgunk van, mert magát a fogyasztást el lehet választani a mindennapi, létfenntartó műveletektől, de az evésnél nehéz eldönteni, hogy mikortól számít kórosan függőnek az ember.

Alapvetően senki nem csak a napi táplálkozást látja az ételben, hanem tisztában van annak az élvezeti értékével is: mindazzal, ami az elkészítési és a fogyasztási fázist lefedi.

Mégis, mikor válhat mindez visszatetszővé egyesek (példának okáért e sorok írójának) szemében? Akkor, amikor valaki az alapanyagokhoz és a készételhez egyfajta, a szexuális vágyhoz, aktushoz hasonló érzéseket, rituálékat párosít, vagy a szenvedélybetegségekhez hasonlóan elkezdi becézgetni, megszemélyesíteni az ételt.

Aki látta a Le a cipővel! c. ifjúsági filmet a 70-es évek elejéről, az gondoljon Bádogosra, a fején bográcsot sisakként viselő kövér kisgyerekre, aki az ételfüggő gyerek szerepében látható. Csukás István talán állandó humorforrásnak szánta, de egy idő után dühítő a túlsúlyos kisfiú, ahogy folyton az ebédet várja sóvárogva, és ahogy szerelmesen csókolgatja a bontott csirkét. Hasonlóan idegesítő sokunk számára a folyamatosan enni akaró, nyeléskényszeres senkiházi hobbitok látványa a Gyűrűk urában.

A becézgetést újra kiemelném: ahogy többször is utaltam rá, addiktológusok szerint a függőséget attól fogva számíthatjuk, ahogy elkezdjük becézni az anyagot, tehát az ételt.

 

A húsimádó:

Ide kívánkozik elsőként dibbuk posztja a zsírtáltos gasztrobloggerekről, amit gondolom, az ebben a kategóriában általam egyedüliként ismert Malackaraj ihletett - de ugye a Péter Annával készült interjú után azért csak nem beszélünk amorf testképről? :-)

Na de ugorgyunk.

Ha olyat hallunk, hogy husika, husi, pipihusi vagy májinkó, akkor már tudjuk, kivel állunk szemben. A szexuális töltet és a megszemélyesítés is náluk mutatkozik meg a legjobban.

Nem elégednek meg a húsfélék tápértékével és ízével: nyálas szájjal, nyeldekelvecsámcsogva beszélnek hosszú perceken keresztül a zaftos, lédús karajokról, tarjákról, ropogós csirkebőrökről, tepertőkről, hogy csak úgy szétomlik az ember szájában. Annyira érzékletesen írják le étkezés közben szerzett élményeiket, hogy szinte belelátunk a szájukba, és nyomon követhetjük az étel lebontási folyamatát testükben.

Az átlagember vágás felett érzett diszkrét szégyenérzetével szemben ők külön kiemelik a húsok állati eredetét, és lehetőleg minden adandó alkalommal viccesen, sajnálkozva beszólnak a vegetáriánusoknak "pukkasztó" szándékkal, ha jelen vannak, ha nem. A vegetáriánusok idióták, és nem tudják, mi a jó, röf-röf. Külön kitérnek a húsban található nélkülözhetetlen, pótolhatatlan aminosavakra/fehérjékre, nyomelemekre, ásványi sókra, meg persze az ember gumós, mindenevő fogazatára.

Szárnyasnál, csirkénél szívesen imitálnak szárnycsapkodást, és kotkodálnak, csipognak mellé. Disznóvágáskor külön humorforrás számukra a levágott disznófejjel, fülekkel fényképezkedni, mellé hangosan röfögni, mesélni a korábbi években szerzett tapasztalatokat, hallott anekdotákat:

-Lacikám, baszod, amikor a Dezsőéknél a szomszédban volt vágás kilenszáznyolcvankilencben, úgy bemákoltak már reggel a kisüstiből, hogy ezek az állatok berakták a disznó szájába a pörzsölőt, ami persze látszólag kialudt,  de közben jutott a röfibe bőven a gázból, oszt amikor újragyújtották a lángot, és a szájához értek, hát ezerfelé robbant a disznó, úgy kellett összekanalazni a kerítésről a darabjait, háháhá!

Muszáj még itt megemlítenem a kevésbé elvakult halimádókat, akik azért szintén feltalálják magukat, ha becézgetésről van szó: a tányérjukon halacska - kicsi némócska figyel, amit étkezés közben többször is vicceskedve, teli szájjal adnak tudtunkra (hogy járná át a szálka a gégéjüket).

 

Az édesszájú:

"Gyümölcstorták, pudingok és diós metéltek" - énekelték az általam módfelett kultivált Laár Andrásék Ha kövér leszek c. óriási számukban, előttünk már több mint húsz éve kifigurázva az ételfüggőket.

Munkahelyeken nagyon élesen megfigyelhető, hogy különösen a nők hódolnak az édes bűnbeesésnek, egymást is biztatva a zsiradékos-cukros nassok elfogyasztására, hiszen az úgyis másik rekeszbe megy, nemde? És hát megérdemeljük, ennyi nekünk is jár! ;-))

Angol nyelvterületen a treat oneself, németül a sich verwöhnen utal különösen az édességek élvezeti értékére, vagyis "kényezteti magát" - hát, nézzék csak tovább a Csokoládé/Chocolat c. filmet.

 

A rágcsakedvelő:

Nem annyira karakteres, mint az eddigiek, de kevésbé magyarázható függőségük, hiszen a sóspálcika, csipsz, keksz élvezeti értéke minimális - legfeljebb sörkorcsolyaként tudom őket hasznos szerepben elképzelni.

Először az éhségérzet tompítására kezdenek el zacskóikkal zörögni az iskolában, munkahelyen, aztán nem tudnak lekattanni róla.

Klasszikus és igaz helyzetkomikum, amikor mindehhez diétás, szénsavas üdítőt fogyasztanak.

 

A pékségmániás:

Végére hagytam az utolsó, szerintem megmosolyogtatóan romantikus, és az eddigiekhez képest szinte ártalmatlan kategóriát.

Főleg reggelente találkozunk velük, ahogy hatalmas örömmel állnak sorban a pékségeknél, hogy végre kézhez kaphassák vaniliás croissant-jukat, túrós batyujukat, fahéjas fonátkájukat, gyümölcskosarukat, lekváros buktájukat, csokis fánkjukat, amit aztán a tömegközlekedési eszközökön élvezettel nyammognak be, a leveles tésztát, morzsákat ruhájukról a padlóra söpörve.

Természetesen nem ezt tartom modorosnak - ez csak egy reggeli rutin a legtöbbjüknek - , hanem a szüntelen sóvárgást a péksütemények után, a nagy nyeldekléseket, ahogy elvonulunk a pékség mellett, és ők a friss, finom kenyérillat után vágyakoznak.

Állítólag megtörtént párbeszéd a rossz napot kifogó, mogorva gyerek és pékségmániás barátnője között:

-Zsoltiiiiii, hmmmhmmm, milyen finom kenyérillat, itt egy pékség, menjünk be egy fincsi bagelre vagy túrós batyura, na!

-Trixi, menj be te inkább, aztán húzd rá magad a pék túrós faszára!

Megtisztelő segítségét hálásan köszönöm pékségfüggő Modor Laurának és húsimádó Modor Gyurinak :-))

Címkék: gasztronómia
66 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérbárány 2009.09.29. 08:08:05

Na és akkor ma reggel már hatkor szembesülnöm kellett a faszomöccse Bede Mártonnal, aki szerint kibebaszottul menő a zsírdisznó Mautner Zsófia, vagy hogy a jóistenbe hívják azt a nőszemélyt!

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.29. 09:02:24

Tibi! Ezzel most _kihuztad a gyufat_ nalam! Kopog a szemem az ehsegtol.

scsaba1 2009.09.29. 09:20:26

Ez megint nagyon jó lett...

Magamra ismertem a húsimádóban is, bár nekem a marha a kedvencem. Búúú. Azok hátszínek, rostélyosok, lábszárpörköltek, na és a pacal...

Ill. pékségmániásban is. Imádom a hagyományos kovászolós technológiával készült kenyeret.

Természetesen - ha csak tehetem - beszólok a vegáknak is, különösen azoknak, akik küldetésüknek érzik a vegetarianizmus terjesztését. El nem mulasztanám soha...

bekbórd! 2009.09.29. 09:21:12

Vannak, akik elutasítják a nagyüzemi élelmiszer gyártást:
-Ez IGAZI falusi csirke, Imikém, nem az a halízű bolti tápos! Ez még kapirgált az udvaron.
-Ezt a disznót a sógorék nevelték, nem ilyen tápokkal felfújt, ami a felére sül össze.
-Ilyen sárga tojást a boltba' nem kapsz!

És vannak a gasztro-retrórajongók:
-Akkor még más volt a kenyér, a zsömle... emlékszel, a régi sóskiflire? Most meg milyen? Szottyadt, másnapra kőkemény, áhh.
-Milyen más volt régen a paradicsom, paprika! Annak még zamata volt.
-Jaj, mikor még a piacon vettük a túrót, a tejfölt, nem ilyen vizezett, "ízetlen" műcuccokat ettünk...

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.29. 10:06:07

@bekbórd: a lakodalmamra apamek otthonrol egy 20 kilos borondet hoztak, tele kajaval, ugymint: birkaporkolt (elore megfozve, mert itt, Belgiumban, nincsenek "olyan" fuszerek), toltott kaposztahoz daralt hus, mert itt ugye tutira a hus sem olyan, mint otthon, hazi tyuk, mert csak abbol lehet igazi huslevest fozni. Izgultam, el ne kobozzak az elelmiszer-rakomanyt, de szerencsesen ideert minden. (Es akkor meg nem emlitettem az italok, pl gonci barack). Ja, kenyeret is hozni akartak, de mondtam, hogy azt azert lehet itt is kapni...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.29. 10:17:39

A chips az még OK, az vállalható, de amikor a kukoricából extrudált rudacskákat eszi valaki (amit a boltban a fantáziadús PUKI, KUKI stb néven lehet megvenni)... na, az kemény.

Anyukák a játszótéren kötelességüknek érzik ilyenekkel táplálni porontyaikat, ezzel együtt mások porontyait is, és ha már ott van, akkor két pofára zabálják ők is. Kenyér helyett meg HAMLET-et esznek..

És sóvárogva nézik a szoptató-sportoló-nem csipszetzabáló fiatal anyukát, aki szülés után fél évvel visszanyeri kislányos alakját, csak a melle sokkal teltebb a szoptatás miatt... és közben csak nyomatják be a KUKIT, és irigyen böknek arrafelé a szemükkel, hogy "Nézd már, de kurva jól néz ki!" - hamm, egy újabb kuki.... "De nem baj, én is hamletet eszek, és diétás kólát iszok!" - hopp egy újabb Puki...

oriza triznyák 2009.09.29. 10:32:40

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Hé, az extrudált kuki tök finom! És kérek mindenkit, hogy most tekintsünk el a magas labdák lecsapásától... :-)

Amúgy ez dög megjegyzés volt, mert igenis van olyan, aki kénytelen puffasztott sz.okat és hasonlókat enni, hogy valahogy formába lendüljön.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.29. 11:19:25

@oriza triznyák: A megjegyzésemet fenntartom, a kismamák és a kisgyerekek nyilvánvalóan nem a "kénytelen" kategóriába tartoznak, a kommentem meg róluk szólt.

lr 2009.09.29. 11:41:28

Először is: ez a minden családban megtörtént disznóperzselős történet úgy szól, hogy elvágni nem akarták a nyakát,ezért gondolták, h inkább elaltatják gázzal,de aztán valaki a bontás közben rá akart gyújtani, nem? Persze ha direkt volt elferdítve (még köz-anekdotát pontosan mesélni is képtelenség modorosságaának bemutatása végett), akkor megkövetés van.

@bekbórd: lehet, hogy az nincs előttem, hogy hogy kell ezeket úgy mondani, h modoros legyen (bár sejtésem van), de remélem, ne ma tartalmi résszel szeretnél vitatkozni ;)

Amúgy pedig nem teljesen értem, hogy egy, még a postban is említett módon erősen szenvedélybetegség - jellegű dolgon miért kell élcelődni.
Ne irigyeljük a hülyék boldogságát, én aszondom.

medvedr 2009.09.29. 11:41:59

@bekbórd:
Ezek a jóemberek meglehetősen aggressziv stílusban hintik az igét! Szakmám miatt van rálátásom falusi csirkére , tojásra, állatjólétre stb. Itt is igaz, hogy nem mind arany ,ami fénylik- ahogy általában igaz ez mindenre. Ráadásul a dolgok nem olyan egyértelműek, mint a Hjuú vagy a Dzsémi Olivér TV műsoraiban. Ha ráutalsz erre a tényre és kiderül , hogy csak hangyafasznyit eltérően vélekedsz a dologról(falusi csirke, tojás állatjólét ) leosztanak, mint az ultipartit. Gasztroblogok kommentelőinél ez a típus jócskán előfordul.

huhujje 2009.09.29. 12:02:08

"Alapvetően senki nem csak a napi táplálkozást látja az ételben..." Pedig_de! Ez a sok nyammogós, nyálcsöpögős ember,+anyukák és nagymamák kéretlen tukmálása és erőszakos kínálása tökéletesen elvette a kedvem attól, hogy egyáltalán megpróbáljam élvezni az ételt. Eszek, mert kell, de élvezetet legritkább esetben találok a táplálkozásban. Meg amúgy is csak az idő megy vele, így aztán különösen tud idegesíteni, mikor valakinek az egész napja arról szól, hogy reggeli, jujdefinom, tízórai, hát ne is kérdezd, ebéd isteni, uzsonna nyami, vacsora meg mennyei. Apámon kívül még senkivel sem találkoztam, aki hasonlóképp gondolkodna, ugye ti sem? :D

oriza triznyák 2009.09.29. 12:26:17

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
"És sóvárogva nézik a szoptató-sportoló-nem csipszetzabáló fiatal anyukát, aki szülés után fél évvel visszanyeri kislányos alakját, csak a melle sokkal teltebb a szoptatás miatt... "

Szerinted a kismamák nem kénytelenek? Mikor azt várják el tőlük, hogy egy hónappal a szülés után nyerjék vissza "kislányos" alakjukat? Addig is meg csak "sóvároghatnak"? Hmmm. Na mindegy, ebben úgysem fogunk egyetérteni

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.09.29. 12:39:07

@afromagyar: én még meg is simogattam azt a bőröndöt :-)))))

cd-r 2009.09.29. 13:31:18

haver mesélte, hogy lebuktak az igazi jó falusi zöldséget áruló ismerős nénik, ahogy zöldséggel tömött pakkokkal jönnek ki hajnalban a tescoból és mennek a piacra árulni :D

sorica123 (törölt) 2009.09.29. 14:01:02

@huhujje: én egyszerűen kizártam az agyamból azt a gondolkodásmódot, ami szerint az evés
-kötelező feladat
-olyan dolog, amiről érthetetlenül áriázva kell lelkendezni, hogy mindenkinek elmenjen az étvágya
-ellenség.
Ez mindaz, ami *nem* az evés.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.29. 14:53:24

@huhujje: és a legrosszabb, hogy amit megeszel, abból meg még ugye hát...produktum lesz...

Viszont nem kell teátrálisan élvezni az étkezéseket ahhoz, hogy élvezetet találj benne. És nem is kell bonyolult ételekre és sokfogásos menükre, rafinált édességekre gondolni, hogy élvezetet találj az evésben! Egy félnapos hegynekfelfele gyaloglás után elrágni egy szendvicset, jót húzni rá a kulacsból, elrágcsálni utána egy almát nem egy bonyolult dolog, de nagyon élvezetes.

Vagy egész nap pakolni a cserepet a háztetőre, és délután kettőkor lemászni, megenni egy tál kiadós levest (legyen gulyás pl), inni rá egy sört - megfizethetetlen. Jól esik, szeretem, élvezem az evést.

Akár egyedül is, ez nem társaságfüggő, illetve nem a társaságot kell élvezni az evésben. Persze az együtt étkezésnek is megvan a maga hangulata, és a jó társaság még az elfűszerezett, vagy sótlan ételt is feljavítja, de nem ez a lényeg.

"Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk." Ez igaz. De ez nem jelenti azt, hogy nem élvezhetjük akár az ételeken keresztül is az életet!

A tukmálás valóban nagyon csúnya, és nagyon magyar szokás! Védekezni ellene azzal lehet, hogy folyamatosan tartasz a tányérodon 1-2 falatnyit. Ez legjobban süteményekkel működik, mert afölött el lehet üldögélni.

@oriza triznyák: Senki nem kötelezi az anyukákat arra, hogy KUKI-val tömjék a fejüket, és az sem elvárás általában, hogy egy hónap, vagy akár csak hónapok után - és micsoda embertpróbáló hónapok után - olyan legyen, mint boldogult lánykorában.

Ezért találom különösen viccesnek, amikor látom, hallom, hogy milyen irigykedve nézik az anyukát, aki semmi olyat nem tesz, amit ők meg nem tehetnének! És nem azért mert egy rubintréka mentalitása veszett el benne, egyszerűen nem tömi a fejét puffasztott kukoricával, de megtalálja a módját, hogy a kislánya mellől, akit egyedül nevel, el tudjon szakadni sportolni.

bekbórd! 2009.09.29. 15:17:39

@lr: A disznóperzselős úgy van, asszem, hogy nyakvágás előtt úgy kábították el (PB gáz, mint altató?), vagy hogy nem akart szerencsétlen állat kimúlni, és azért dugták a szájába az égőfejet. De volt ez a jelenet a Roncsfilmben is.

Persze, az biztos,hogy a háznál nevelt csirke, disznó jobb, mint a "gyári", de egyesek nagyon sokat képesek kihozni ebből. A retrósokkal már annyira nem tudok egyetérteni, szerintem csak az emlékezetükben szépült meg minden abból az időből. Azért a mai kenyérválasztékból, ami sokszorosa a 20 évvel ezelőttinek, lehet finom dolgokat venni, nem csak a teszkó-kenyeret kell nézni.

Motorpenis 2009.09.29. 16:11:02

@huhujje: Az evés nálam is "szükséges rossz", különösebb élvezetet nem találok benne, bedobom gyorsan, és már megyek is.
@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Te modoros vagy.

sorica123 (törölt) 2009.09.29. 16:18:42

@Motorpenis: te meg fotoszintetizálsz. Nem igazán áll össze, mi a modoros azon, hogy megvan a kaja helye az életben, se tökfölöslegesen ömlengeni nem kell fölötte, se szükséges rossznak tekinteni. (Utóbbi persze általában nem eldöntés kérdése szokott lenni, hanem beidegződésé.)

Dr. No 2009.09.29. 16:30:26

- Lacikám, most voltunk hétvégén a sárhalmi bablevesfőző versenyen... Olyan csülkös bablevest ettem, baszod, hogy még! Akkora répák voltak belefőzve, mint a faszom! Olyan puhára volt főzve a hús, mint a szar!

- Tibókám, csodálom a gusztusod! Na, egs!

ehran 2009.09.29. 16:38:57

@huhujje: Na most jól kitoltál mindenkivel, hogy nem élvezed az evést. :) Egyébként ha ilyen szörnyű az étkezés meg a rá fordított idő mennyisége, akkor gondolom nem is bajlódsz fűszerezéssel, meg egyéb ilyen hívságokkal. Kis kenyér, valami hús, macera nélkül lehető leggyorsabban, só meg ilyen bullshitek nem is kellenek, mellé kis nyers zöldség meg időnként gyümölcs, hogy ne legyen egyoldalú a dolog, nem? Édességet soha nem is eszel, felesleges időhúzás, szervezetnek nem is kell. Neked van igazad, így a legegészségesebb, és marad idő minden másra, legfeljebb napi 2-3x kis szenvedés.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nem elvárás, mégis pozitív mintaként írod azokat, akik pár hónap alatt lefogytak. ;) Ügyes.
Egyébként nehéz elképzelni, hogy nem mindenkinél elhatározás kérdése, hogy elmenjen a kisgyerek mellett sportolni? Mondjuk van egy nagyobbacska is; egyedül nevel; beteg a családban; munka, stb. - szerintem sorolhatnánk. A mindenféle nass valóban nem kötelező, az jogos.

cd-r 2009.09.29. 16:39:36

olyannal találkoztatok már aki MINDÍG ESZIK valamit?
én ismerek egy ilyen lányt, akárhol, akárhányszor, akármilyen szituációban találkozunk, mindíg eszik. utcán csipszet, csokit, péksüteményt majszol, ha a boltban futunk össze, a bevásárlókocsija tuti, hogy minimum félig van édességgel és_mindenféle földi jóval_, ha felmegyek hozzájuk, tuti, hogy "éppen" eszik. a legviccesebb az volt, mikor bejelentette, hogy leugrik egy kis édességért, erre 5 perc múlva megjelent egy 16 darabos, családi kiszerelésű néger csók dobozzal, maga elé vette és 10 perc leforgásaa alatt benyelte tévézés közben :O a kóros zabálás amúgy nem csak a csúnya és ebből kifolyólag boldogtalan nőkre jellemző?

rocaszujo 2009.09.29. 17:07:30

Akkor a nagymamám ZABA szomszédja kibaszott Irénkenéni, aki mindig ránk tukmálja a szarjait (mert annyit süt/főz egymagára, hogy az egy egész légiónak elég lenne) és akkor mikor látja nálunk, hogy bolti dobozos tejet iszunk akkor ilyet mondd: "Jaaaj Pöszikém ilyen tejet isztok?! ez csak akkor látott marhát mikor megvették héééheheheeeheeeee" és természetesen mindennap jött ez a csoda poén.
Ja és hozza át a kajákat, és csak azokat az embereket veszi emberszámba akik hasonlóan kövérek mint ő (kb 120 kiló) és ilyeneket mondd " áááá sováN ez a gyerek, hááá etessed mán Pöszikém (hogy honnan a picsából veszi ezt a becenevet) esztet a gyereket, háá olyan sovány (85 kg 180 cm), a sovány ember előbb MEGHAL. (kösssssz)
Na majd ha egyszer lesz időm (kedvem) leírom a blognak milyen is Trikós Pocakos Sanyi bácsi, Irénke néni becses férje, nagypapám kert/telek szomszédja

Ernoke 2009.09.29. 17:25:50

@ehran: nálam is kb. így van ez... nem szeretek enni, napi 4-5-szöri rendszeres kajálás megvan, nassolni nem nassolok, az édesség is kimarad... bár lehet, h ezért vagyok ilyen girhes:D

az édességfüggőket egyébként egyáltalán nem értem... hogy képesek annyi cukrot feldolgozni? ez már drogfüggés:D

Ernoke 2009.09.29. 17:27:17

@rocaszujo: időseknél ez gyakran van így, lehet, h valami háborús utóhatás. nagymamám is ilyen volt... szerencsére, mert ha nem etet bőségesen és nagyon zsírosan kiskoromban, lehet elpusztultam volna végelgyengülésben:D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.29. 17:31:10

@cd-r: hogyne találkoztunk volna ilyenekkel. Munkahelyen is cukorka, nyalóka, ropi, keksz - aztán azóta már 90 napozTUNK párszor, úgyhogy csak finom gyümölcs, főzelék, zöldségecske, minden persze mellettem.

@rocaszujo: csatlakozom. Most már nagyon muss sein lenne megírni.

raoul_duke 2009.09.29. 17:44:00

@Modor Tibi: vízdiéta váltva a csokiskeksz-hetekkel.

raoul_duke 2009.09.29. 17:49:37

@rocaszujo: aki meg nem sováNka, az "jól néz ki". Értsd kövér.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.09.29. 17:56:45

Előre bocsátom, hogy szeretem a jó kaját. Jól is főzök.
Mindazonáltal én naponta egyszer eszem. Tudom, hogy nem egészséges, tudom, hogy nem így kéne, de én így szeretem.
Viszont megőrülök az olyan emberektől, akiknek nincs más témájuk, csak a zaba. És még nem is valami csúcskaja, hanem a menzaszar, például.
Kolléganőim, akik fél tizenkettőkor már nem kezdenek semmibe, hogy hajszálpontosan 12-re a menzán tudjanak lenni. Persze már reggel kilenctől azt tárgyalják, hogy mi lesz ma a menü.
Utána négyig kitárgyalják, hogy milyen volt az aznapi csumi, picikét nasiznak. Kiugranak ezért-azért a csariba, hentihez (sic!), és megbeszélik, ki mit fog vacsizni.

bbandi 2009.09.29. 18:42:05

hú de jó, hogy ezt a posztot kajálásig halogattam :)

jokonicsy 2009.09.29. 18:52:24

Pont egy fíííncsi túrótortát majszoltam olvasás közben, nyammmíí :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.29. 19:11:56

@jokonicsy: az igen ízletes, ahogy szétomlik az ember szájában - össze is futott a nyál a számban, oan ínycsiklandozóan írtad le! ;-))

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.29. 19:27:32

azért foglalkoznak ezek a népek állandóan a kajával, mert ez a legkönnyebben megszerezhető, és sokak számára egyetlen örömforrás az életben. a többihez vagy partner, vagy fantázia kellene, vagy sokba kerül. a kaja meg bárki számára hozzáférhető, csak meg kell venni, be kell építeni az arcba, és már meg is van a napi endorfinforrás.

btw csokoládéfüggőség, anyone? gombócartúr-fétis? "Nekem aztán teljesen mindegy, hogy kerek csokoládé, szögletes csokoládé, lyukas csokoládé, mogyorós csokoládé, keserű csokoládé, a lényeg, hogy csokoládé legyen"-idézet agyonhasználása?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.29. 19:53:40

bár szerintem a kajafüggőknél rosszabbak azok, akik semmilyen dologban nem találnak élvezetet. vagyis mindegy nekik, hogy mit esznek, hobbijuk nincs, orgazmust csak a tévében láttak, a munkájukat meg utálják. az ilyen emberek általában savanyú, humorérzék és életöröm nélküli arcok, akiknek mindig valami francos bajuk van.

booo 2009.09.29. 20:28:31

@huhujje: nem vagy egyedul... sokszor elefelejtek enni, de ha nem, akkor is mielőbb lezavarom.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.29. 20:54:35

@Ön: ismeros, ez az "szar is izetlen" tipus, kozeli csaladtagom is ilyen, eleg gaz...
En megmondom oszinten, imadok enni is, fozni is. Punktum.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.29. 21:51:27

@afromagyar:

az egyik exemmel elutaztunk pár napra a nyaralójukba. megkértem, hogy vásároljon be valami kaját arra az időre, amíg ott leszünk. azt hittem, elájulok, amikor megjelent a pasi 10 doboz paradicsomos babkonzervvel... a srác frankón azt gondolta, hogy majd három napon keresztül azt eszünk o.O

ehran 2009.09.29. 22:24:36

@Ernoke: De nem is fűszerezel, semennyit nem törődsz azzal, amit megeszel? Értem én, hogy nem kell túllihegni, de komolyan az a cél, hogy ne is élvezhesd? Mert nekem pár korábbi hozzászóló véleményéből mintha ez jött volna le, amit én még nagyobb baromságnak tartok, mint a kajafüggést.

Ernoke 2009.09.29. 22:26:25

@ehran: nyilván nem szeretem a rossz kaját, a jót meg igen, de alapvetően a lényeg, h ne legyek éhes. és ha éhes vagyok, bármit megeszek, amiben van elég fehérje meg zöldség, tökmindegy, mennyi benne a fűszer.

surranómacska 2009.09.29. 22:54:48

@Ön: ez annyira ismerős, az ilyenektől ráz ki a hideg. Egyébként ez a fajta általában egyben "energiavámpír" is ha érted hogy mondom ... :) Ránézek és elmegy az életkedvem.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.09.29. 23:08:04

Nem bírom, amikor a Nájdzsella a hatalmas zsírtomporával valósággal közösül az étellel, leszopja és kinyalja saját magát maszturbációval felérö fözzünk valami finomat címen, amely aztán abban merül ki, hogy csinál egy kurvanagy csokitortát félkiló csokoládéból föételnek meg egy birkacombot mangócsatnival.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.29. 23:28:30

@Ernoke: a férjem is ilyen. alapvetően elvan majonézes kenyéren hónapokig, de azért ő is vidámabb, amióta az én főztömet eszi :) (meg én az övéét, persze)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.29. 23:31:03

@afromagyar:

dettó. olyannyira, hogy én előbb vállalnám be a cölibátust, minthogy lemondjak a jó alapanyagokból készült, finom ételekről. egy másik barátnőm is van, aki pörköltszafttal meglocsolt rizsen él. borzalmas lehet... o.O

feltételes reflex 2009.09.30. 00:59:14

jót röhögtem a poszton, hajrá.
még gondolkodom a pontos megfogalmazáson, de azt hiszem, amit a Modoros összefoglal, az alapvetően nem szól másról, mint amit a művelt angol is tanácsol: Get a life.

@Ön: a pörköltszafttal meglocsolt rizzsel szvsz semmi baj nincs; nézd már, legalább jó ízekre vágyik a csaj, legfeljebb csak nincs kedve sokat rág(ód)ni a kaján :))))

_mindamellett tényleg rémes_, amikor valaki olyan "igénytelen fajta", soha egy jót enni nem lehet vele, soha semminek nem örül...tapasztalataim szerint aki tudja élvezni az elétálalt ételt, alapvetően embernek is jobb, mint a fintorgó, folyton diétázó, egy jóleső zabálást soha nem élvező savanyújóska. Tisztelet a kivételnek; azoknak, akik a maguk étkezéseivel összhangban, koherensen léteznek - vagyis nem érhető tetten náluk semmiféle kompenzálás vagy egyéb gebasz az evés terén. Így szerintem teljesen oké lehet egy vega is vagy a pörköltszaftos-rizses barátnéd is akár (bár nem én ismerem őt) vagy egy hordóméretű nagyevő, vidám, az életet élvezni tudó, de egyébként egészséges ember is.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.30. 05:42:48

Sok-sok éve jártam egy masszőr csajszihoz, akinek az volt a fixa ideája, hogy csak a jól főző pasik jók az ágyban. Mondjuk volt hét gyereke, szóval akár tapasztalatból is mondhatta. :-)
Az biztos, hogy aki rászánja az időt arra, hogy ne csak hasznos, hanem finom is legyen, amit enni kell, az valószínű az élet más aprócska örömeire is jobban figyel.
Én gyerekkoromban iszonyúan utáltam enni, persze állandóan tukmáltak, oviban meg is tömtek párszor (én meg jól lehánytam az óvónőt) aztán amint magam nekiállhattam főzni, rájöttem, hogy csak a muterom főz szarul.
Imádok is főzni, ráadásul főzelékfüggő vagyok (meg a férjem is), jaj, finom zöldbabocskák, amik olyan zsengék, hogy eltörnek attól is, ha ránézek, vagy a harmatos spenótlevelecskék haragoszöld deltoidjai friss, illatos fokhagymával, na az az igazi! :-)))
Édességgel viszont meg lehet kergetni, sose fogom megérteni azokat, akik képesek negyed órákat sorban állni egy áruházban egy darab nyamvadt csokoládéért...

noirp 2009.09.30. 07:56:43

@Ön: Ajjaj, nagyon ismerős típus. Ezen alapanyagból készül az erkölcscsősz, a munkahelyi spicli és az, aki az orvosnál él társadalmi életet. Sajnálom is őket, de mindig azt kívánom, hogy az Isten mentsen tőlük.
Bár néha el-elgondolkodom, ugyan hogy lehet így élni. 1) a munkájához csak az undora köti (de azért fúrja azokat, akiket esetleg a választott szakma öröme is)
2) az ágyban inkább csak alszik (nappal meg kompenzál...azt látni kell)
3) hobbija nincs (tudom, ezt már mondták)
4) könyvet nem látsz a kezében
5) az időjárás is fáj neki
6) és tényleg nincs humora. Semmi.
Ez borzasztó.

@feltételes reflex: Reflex! Hát még megvagy?? Helló! :))) _ezer éve nem láttalak_ :))

murmulya 2009.09.30. 11:04:11

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

A kuki gyerekkorunk chips-e, az ízetlen burgonyaszirom mellett az egyik legjobb rágcsa. Ráadásul hihetetlen jó savlekötő, nekem az orvos javasolta gyógyszer helyett.

Egyébként pedig zabálni jó. Az emberek a szexről ugyanígy beszélnek, csak nem akkora nyilvánosság előtt. A kajálás azon túl, hogy szükséges az életben maradáshoz hihetetlen élvezet. Ha nem lenne az, nem főzne senki, hanem nyers zöldeket, húsokat, gyökereket, magvakat rágcsálnánk.

murmulya 2009.09.30. 11:07:54

@huhujje: Anyád tudott főzi, vagy csak pancsolt? Mert apádon és rajtad kívül kevés ember van, aki így nyilatkozik :D

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.30. 11:24:17

@Ön: A pörköltszafttal locsolt rizst PÖRKÖLT LIGHT-nak hívtuk az egyetemen, hó végén ezen éltünk. A menzán rendesek voltak, és csak az adag rizst ütötték be a gépbe, 75 Ft-ért megvolt a bőséges ebéd illúziója.

A rizs pedig nagyon tápláló, magas(abb) a fehérjetartalma, a szaftban ott volt a zsír, meg némi esszenciális aminosav - nem volt ez hülyeség! :)

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.30. 11:57:46

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Régen a Déliben a restiben is árultak külön szaftot, 1,50 volt az ára. Ja, ez vagy 20-25 éve volt. :-)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.30. 12:38:57

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

Az említett barátnőm nem anyagi okokból él ezen a "diétán", hanem szimplán azért, mert igénytelen. Egyedül lakik, a saját lakásában, a diplomás minimálbérből igényesebb koszt is kijönne. Vagy akár főzhetne saját magának is, van egy csomó egyszerű, olcsó recept. Csak arról van szó, hogy neki ez is jó, erre van igénye.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.30. 12:51:45

Egyébként ha belegondoltok, az emberek úgy általában elégedetlenek az életükkel, boldogtalanok. Anyukám mesélte, hogy a vele egykorú kolléganői (40-es évek vége, 50-es évek eleje) többnyire valamilyen antidepresszánst szednek. Az emberek tehát nemcsak halandók, hanem ezt a kis időt is, amit itt töltenek a földön, boldogtalanul, elégedetlenül élik le. A kérdés az, hogy ez kin múlik.

A szubjektív elégedettségérzetet pont az olyan dolgok növelik, hogy az ember élvezi-e azt az ételt, amit letesznek elé, vagy pedig közömbösen, vagy éppen fintorogva gyűri-e le. Vagy hogy csak úgy végigrohan az utcán, vagy megcsodálja-e a szép épületeket, a fokozatosan vörösre színeződő leveleket, vagy sem.
Tény, hogy végig lehet úgy élni egy életet, hogy az ember "gyakorlatiasan" kizárólag a szükségletei kielégítésére koncentrál, a minőséget viszont nem tartja szem előtt. Csak kérdés, hogy érdemes-e, és a nagy célorientáltságban nem pont a lényeg veszik-e el.

Ernoke 2009.09.30. 13:13:34

@Ön: ez nem feltétlenül igénytelenség... magamnak én sem főzök, mert minek? csak férfiaknak, és csak azért, h örömet okozzak vele. én általában nem is szoktam enni a saját főztömből.

a másik pedig, h azért, mert vki nem szeret enni, még élvezheti az életet, sőt... általában azok lesznek ételfetisiszták, akiknek egyéb elfoglaltságuk, alkotó tevékenységük nincsen.

Gumineaux 2009.09.30. 13:22:03

Ön
“Egyébként ha belegondoltok, az emberek úgy általában elégedetlenek az életükkel, boldogtalanok. Anyukám mesélte, hogy a vele egykorú kolléganői (40-es évek vége, 50-es évek eleje) többnyire valamilyen antidepresszánst szednek.”

Egyetértek. Ehhez hozzá kell venni, hogy az emberek általában – tisztelet a kivételnek! – nem képesek szembenézni a dolgokkal, de a felületi kezelés az megy, gondolok itt a gyógyszerszedésre. Ez a gyógyszergyártóknak tök jó, de az alapvető problémán mit sem segít…a lelki problémák pedig előbb-utóbb testi tüneteket is okoznak, amit még több gyógyszerrel próbálnak majd leküzdeni (magas vérnyomás, savlekötő, nyugtató, altató stb) Kész az ördögi kör.

*

Egyszer olvastam valahol, “nincs őszintébb szeretet, mint az étel szeretete” – akkoriban ezt csak egy szellemes aforizmának tartottam de sok igazság van benne…:)

Gumineaux 2009.09.30. 13:25:19

„mert vki nem szeret enni, még élvezheti az életet, sőt...”
Nem tom, ha ffi lennék, kerülném azokat a nőket akik nem élvezik az evést, de ez persze erősen szubjektív.
Nőként a habzsoló, az ételben turkáló, a válogatós és a csipegető pasikat kerülöm. :)

feltételes reflex 2009.09.30. 13:34:03

@noirp: megvagyok, csak elhavazva másfelé. örülök, hogy látlak :)

IndaMuncher 2009.09.30. 16:16:32

@Gumineaux
Ezt most magamra vettem, miért nem kell az a pasi aki pl. undorodik a porcoktól, ha húst eszik és ezért válogatós. (én ez a fajta vagyok) Nem mondd, hogy ez is egy bizonyos személyiségjegy kivetülése az evésre, mert mentem besz*rok.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.30. 17:50:23

@F.house:

Szerintem az igazi ínyencek egyben válogatósak is. Én se vagyok hajlandó megenni csak úgy bármit.
Például engem rendszeresen ufónak néznek amiatt, hogy egyáltalán nem eszem sem felvágottat, sem más húsipari készítményt. Egyébként azért nem, mert ezek gyakorlatilag összedarált húsipari hulladékból készülnek. Inkább azokra nézek furcsán, akik reggel-este ezeket eszik.

sorica123 (törölt) 2009.09.30. 18:03:59

@Ernoke: szerintem, - most állt össze egy rövid gondolatba a dolog -, ott kezdődnek a gyanússágok, ahol valaki elkezdi ellenségnek/fétisnek látni az ételt. Ami önmagában egy jó dolog, aránylag bajosan vagyunk meg nélküle, viszont az átlag városi ember a hülyeségig sokat témázik rajta - akár anorexia, akár kajafüggőség szintjén.

Gumineaux 2009.10.01. 13:50:01

F.House
“miért nem kell az a pasi aki pl. undorodik a porcoktól, ha húst eszik és ezért válogatós. “

Nem erre a válogatósságra gondoltam, hanem arra, hogy pl. nem eszik tésztát (semmilyet), a rizst utálja, a krumpli meg csak akkor jöhet ha olajban van kisütve, a zöldségeket egyék a nyulak és így tovább. Igazából nem lehet a kedvére tenni mert mindenben talál kifogást.

Ernoke 2009.10.01. 14:32:43

@sorica123: valóban ott van a probléma, ha vki túl sokat foglalkozik az étellel bármelyik irányba. viszont attól még, h vkit pont ez nem annyira érdekel, nem feltétlenül savanyújóska...

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.10.01. 19:22:10

Az utolsó sorról jut eszembe: haverjaim találkoztak Erdélyben (Zetelaka mellett) három együtt lakó öreg özvegyasszonnyal egy tanyán. Azok nem azt mondták egymásnak, hogy jóéjszakát, hanem hogy jópékfaszát.:)

sorica123 (törölt) 2009.10.01. 19:24:43

@nemdomi: :))))) pihent agy... az semmi: három pihent agy:)

Celtic 2013.11.02. 17:37:15

Hat, nekem ebbol csak a kenyer-fuggoseg van meg.
Nem sokan ehetnek turos tesztahoz vagy husleveshez kenyeret. Sajnos, imadom es amikor Lagymanyoson laktam, heti ketszer Obudara jartam iskolaba, tanitasi szunetben is kepes voltam elutazni, hogy abbol a csodalatos pilisi felbarnabol vegyek egy kilot. (Szerencsere megszunt az uzlet)
süti beállítások módosítása