Olvasói rovat - A gasztroblogger

2009/07/30. - írta: Modor Tibi

 

A ma hajnali ajánlóhoz kapcsolódva pedig következzen egy beküldött levél: Sakálné vackorbanshee Rozália olvasó(kis)hölgy olyan posztot hozott össze, hogy leesik az állatok.

Ahogy írta: reméli, nem fekszi meg a gyomrunkat.


Kedves Tiborom,

lépten nyomon megemlítgettük őket, de nagyposzt még nem született a gasztrosznobokból, a krémjük "gasztroblogot is ír, főleg ilyesféle rettenetek alapján készült a következő szösszenet:)



Tehát a gasztroblogger

 

  • n+2 db gyerkőc boldog anyukája, akinek a munkája a hobbija

  • VAGY kőgazdag szingli aki csak nyers sóskasalátát csipeget kis körtével és gorgonzolával, mert a körte krémes roppanása fantasztikusan kiegészíti a keresnyés friss sóskát.

  • legrosszabb esetben ovo-lakto vegetáriánus, néha mézet sem fogyaszt (méhek kihasználása), meg van róla győződve, hogy az ember növényevő állat, ezt néha hasonszőrű oldalak idézeteivel támasztja alá. Ő nem azért jött erre a világra hogy kihasználja az állatokat, elszorul a szíve, ha ketreces tartású csirkék tetemeit látja a piacon (amit a többi gasztrobloggerrel karöltve naponta kétszer látogat, és kizárólag őstermelő nénikéktől vásárol illatos friss zöld árut, minden szemet előre megkóstol és hevesen tiltakozik az eper nejlonszatyorba csomagolása ellen, barbárság.) Nyers gabonaszemeket és virágokat is előszeretettel fogyaszt, ezek receptjének leírása után kifejti, mennyire undorító és szörnyű ha valaki halott állatok rituálisan feltrancsírozott koncaival mérgezi magát

  • rajong a különleges ízpárosításokért, mint a zöld teás marhasült és az ecetes eper

  • szenvedélyesen gyűlöli a ketchupot, a vegetát és az "üveges trutyikat"

  • néha kördéseket indítanak, amikben töredelmesen bevallják, hogy néhanapján igenis használják ezeket, valamint elárulnak pár titkot magunkról, például hogyan kezdtek főzni illetve Férj melyik romantikus vacsora után szeretett beléjük véglegesen

  • párjukra nevének kezdőbetűjével vagy Férjként, a Zúrként hivatkoznak. Gyerekeiket aranyos otthoni beceneveiken hívják.

  • kiskertecskéje vagy konyhakertje van, a balkonon vagy vidéki rokonoknál, ahol olyan friss a levegő, hogy harapni lehet, és harsogó, zamatos gyümölcsöket és zöldségeket termel. Hiszen egyenesen a tőről szakajtva a legfinomabb a zöldáru, bármi máshonnan származó pedig az üvegházban felfújt vízízű rémség

  • zöldfűszerek nélkül csak vergődik

  • legnagyobb öröm számára a boldog arcocskák látványa, amikor lelkesen falatozzák, amibe ő még a lelkét is belefőzte nekik

  • a pácban fürdeti a pipit, utána tűpróbáig napoztatja a sütőben. Ez az idő pont elég arra, hogy a magyaros husi mellé egy gyors roppanós kínai ízvilágú salátát összedobjon. Nem mondja hogy kínai, mert csak a büféverziót próbálta még csak

  • az elkészült ételt telefonnal, villanykörte alatt fotózza le, mert kép nélkül semmit sem ér a recept

  • rajong a cékla fantasztikus földes aromájáért, nem is nyomja el, csak egy csepp halszósszal ízesített bazsalikomos balzsamecetkrémet csorgat rá

  • olyan éttermekbe jár, amiket aztán húzhat a kritikáiban (általában félgyorséttermek illetve turistalehúzásra szakososdott csárdák)

  • helyesírása igen sok kivetnivalót hagy maga után, olyan hibákat vét mint rízs, mindíg, valamint túl sok vesszőt használ.

  • a beszámolója a hétvégi kerti sütögetésről vagy vidéki gasztrokirándulásról az általános alsós fogalmazások stílusában íródik és biztos benne vannak a "hangulat a tetőfokára hágott" és "szaftos, füstös grillhusi" kifejezések (ez többnyire csirkét és pulykát, vagyis száradásra hajlamos húsokat takar)

  • külön hámozója van krumplihoz, répához, almához, csicsókához (sic!).

  • a többi blogírót kollégának/kolleginának vagy bloggerina-társnak hívja és közös piacozásokat szerveznek.

  • mindenbe tesz friss bazsalikomot. A szárított szentségtörés.

  • egész télen szidja a havat, a nyár után áhítozik, nyáron panaszkodik a melegre és július-augusztusban nem kapcsolja be a sütőt, csak ha nagyon elvetemültnek érzi magát. Ilyenkor olyan dolgokat készít, amikhez legalább 300 fokon hat órán át égeti kell a sütőt, ír egy panaszkodós posztot, aztán hat fagyireceptet.

  • receptjeit első szám első személyben írja, ezzel is kifejezve, hogy mekkora spanyolviasz a sültcukkinis kornflék-carpaccio retekcsíra habbal, és éreztetve, hogy ez szigorúan az ő kifinomult ízlését tükrözi.

  • receptjeit általában csakazértis olaszul nevezi el, ha a a legenyhébb mediterrán hatás is érezhető

  • készített már interjút ecetmesterrel

  • mártáskurzusra jár. Hetente.

  • szarvasgombás jércemellet reggelizik

 

És végül egy recept, hogy megadja a savát-borsát, vérbeli gourmet stílusban:

 

Levendulapesztós folyami rák-confit vajas bébirépa-pürével

 

Annyira mosolygott rám a rák a csarnokban, hogy nem tudtam ellenálni neki. Aztán itthon kezdtem agyalni, hogy mit is készítsek belőle. Reggel, amíg gyerkőc az udvaron rohangált kiegyeltem a zöldfűszer-ágyásomat, és ahogy ott hajlongtam, guggoltam, megcsapott az édes-fűszeres levendulaillat, és akkor beugrott, hogy (itt valamelyik társbloggerina nickje következik) kollégánál isteni levendulapesztót láttam. Szedtem is egy nagy csokor levendulát, és bevonultam a konyhába.

Először is megpucolom a rákot, azután pár kanál kiolvasztott házi zsíron lepirítom, 70 fokos sütőbe dugom és 4 órán át napoztatom.

A pesztóhoz a levendulát leszárazom, egy marék illatozó pirított fenyőmaggal és aranyló zöld olívaolajjal elturmixolom (mozsárban kéne összetörni de két virgonc kisded mellett kinek van ideje mozsárral dolgozni). Amikor a rák sütési ideje a vége felé jár, a bébirépákat lekapargatom, sós vízben roppanósra párolom, és azon melegében egy kanál jóféle tisztított vajjal pürésítem. Tálaláskor egy púp pürére helyezem az omlós rákot és megcsorgatom a pesztóval, mint a drágakő cseppek úgy ülnek a pesztó-gyöngyök a napszínű répapürén. Isteni gyors ebéd volt.

 

Na ez tényleg hiánypótló alkotás volt, sokan kértétek már a gasztroblogokat. Nem mondom, a húsokról szinte csámcsogósan író sporttársakra még lehetne egy posztot szánni, de ez akkor is szinte a teljes palettát lefedte.

Ahogy Sakálné vackorbanshee Rozália írja: Egészségetekre!

359 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2009.07.30. 13:03:30

A kamu recept (Levendulapesztós folyami rák-confit vajas bébirépa-pürével) hiányos: a püré mellé "mindíg" tálalj köretként "rízst" is!

Mitya Ivanov 2009.07.30. 13:23:12

valaki mutasson egy ilyen gasztroblogot, mert nem hiszem el hogy ilyen létezik

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.07.30. 13:28:02

klassz. vannak visszatérő szófordulatok. ínyenc, ínycsiklandó, pikáns, zamatos. ezek kihagyhatatlanok. még ami megállná a helyét a szövegkörnyezetben, az is tök idegesítő lesz attól, hogy affektálva használják. a főzőműsorokban meg még a kézfejük vákuumos beszívásával és kajalenyalásával nyomatékosítják is. hmmm, fenséges-ínycsiklandó ez a bolíviai fűszeres harcsarák borscs-mártással... _kajalenyalás_ hmmmmccc...ÍÍÍSTENÍÍÍ! csak ínyenceknek!!!
ettől megyek falnak.

cd-r 2009.07.30. 13:36:50

@Mitya Ivanov: én sem. ekkora állatok nem létezhetnek.

Ernoke 2009.07.30. 13:38:49

az evés egyetlen funkciója, h ne legyünk éhesek, oszt kész. az ilyen ínyenckedés már a gasztroblogok elterjedése előtt is az idegeimre ment, ez tényleg a modoros marhaságok csúcsa.

kardinálispinty 2009.07.30. 13:46:39

a mindíg rízsre elég egyszerű a magyarázat: a blog írója valószínűleg dunántúli. A legelvetemültebbek rízsnek és mindígnek is mondják, ahogy például errefelé megszokottak az alábbi kiejtések (és sajnos írásmódok is): csallán, szöllő, fokozatossan, heggesztő, fórás. Ne gondolja senki, hogy ez feltétlenül nagy hiba, ha sokan figják így ahsználni, ez lesz a standard (gondoljon mindenki a frisseség is ma már frissesség, hivatalosan is, és a kompatíbilis is átalakult kompatibilis formává.

Amúgy a poszt jó.

bekbórd! 2009.07.30. 13:46:58

Igen-igen, a répát éppen csak roppanósra! Aztán mehet a darálóba.

kardinálispinty 2009.07.30. 13:48:47

@Ernoke: A szex funkciója pedig a gyereknemzés, a ruha funkciója meg hogy ne látszon ki a pöcsöd, szóval bármi, ami tervezettebb, mint a spagócával megkötött lenvászon zsák (Rambo-design), az sznobság. Hosszan folytathatnám.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.30. 13:50:44

Ez jólesett. Az igazi durvulás a vegafőzöcske: sorra kerül az árokpartok teljes növényvilága; egyszer főzelékként, egyszer levesnek, egyszer meg hús gyanánt elkészítve, megemlítve, hogy a kínaiak/palócok gyógyteaként is főzik köldöksérv ellen, nem véletlen, hogy a macskák előszeretettel rágcsálják a kertben. Az ilyeneknek már az oviban répasonkával töltött búzakolbász volt a jelük.

Kalep 2009.07.30. 13:55:43

kimaradt a "vörösboros áfonyamártást kínálok hozzá" -frázis! :)
nagyon jó.

Ernoke 2009.07.30. 14:06:12

@kardinálispinty: amiket írtál, az nekem egészen más kategória. az evésből ügyet csinálni szerintem modoros, mondjuk soha nem voltam ínyenc. nyilván más szerint meg én vagyok kurvamodoros a zenemániámmal. mindenkiben más modor lakik.:)

CernaGeza 2009.07.30. 14:14:11

ezek a jelzők, ezeket tudnám feledni.

Napérlelte barack, zölden csurranó olívaolaj (némelyik leesik mint egy darab beton, fontos megjegyezni) ...valamint a narancslé, ami válogatott gyümölcsből készül (kiválogatják a máshol eladhatatlan szart hozzá)

Na mindegy. "A boldog arcocskák látványára" meg kiváncsi lennék, amint kecskeanyu felszolgálja a darált nyers kölessel vegyített petrezselyempürét, igazi gyermek-csemege.

Archenemy 2009.07.30. 14:16:01

@ern0: "Az ilyeneknek már az oviban répasonkával töltött búzakolbász volt a jelük. "

lulz

hegyilany 2009.07.30. 14:18:42

Szerintem ez béna írás. Nem a gasztroblogok ilyenek, hanem a stáljudit nyafogása. Fúj!

scarlet ruby blue 2009.07.30. 14:21:08

Hiányolom a "Megbolondítom egy kis (..)" fordulatot. A mediterráneumot is kicsit jobban ki lehetett volna bontani, a cserzett arcú szicíliai parasztbácsikkal, akik kézzel fonott kosárból árulják az út mentén a zamatos, friss kecskesajtot. Mely után egész évben vágyódva nosztalgiázik, szidva a lelketlen, bűzös Budapest sajtboltjainak kínálatát.

Meg úgy általában, a nyaralások utáni beszámolók, a délutáni szieszta mint intézmény, sokkal nyitottabbak arrafelé az emberek az új ízekre, stb.
Extrém esetben lajtán túl így meg úgy, "minden sarkon van egy olyan zöldséges, ahol..." kezdetű mondatok.

De amúgy korrekt. :)

Jim 2009.07.30. 14:22:05

A folyami rák védett állat. De egyébként kúl!

parrre 2009.07.30. 14:22:22

És a borválasztás hol marad?

Ez a bor légiesen könnyed, pajkosan játékos, már-már szemérmetlenül szertelen. Könnyen megnyílik, de igazi báját csak hosszas unszolásra fedi fel. Ekkor aztán felrobban a szánkban a föld ősi ereje, a nyári nap perzselő tüze, és a kristálytiszta víz elsőprő frissessége......

archieanderson 2009.07.30. 14:23:18

Részben példa, részben ellenpélda: malackaraj.blog.hu
Mint a címe is sejteti, minden csak nem vegetáriánus; én bírni szoktam a stílusát, de azért akad benne sznobizmus bőven :)

bolomba (törölt) 2009.07.30. 14:25:40

@parrre: na meg az 1 kilogramm (kiirva!) cukore :)

Türkménbasi 2009.07.30. 14:28:13

Ez egy remekbe szabott paródia. Bár hiányolom belőle a terrin vagy terrine kifejezést, pedig ezek állandóan azt esznek:-)

Egyébként meg szerintem ezek a gasztro blogok nem arról szólnak, hogyan élnek és főznek a szerzők hanem arról, hogyan SZERETNÉNEK élni.

Ugyanis nálunk is két gyerek van, meg konyhakert és a feleségem szeret is finomakat meg egészségeseket főzni. De egy hétköznapi ebédhez nem levendula szedegetéssel indul neki az asszony, hanem örül ha gyorsan össze tud dobni valami táplálót amit meg is esznek a gyerekek.

De biztos van olyan gyerek akinek már háromévesen levendulapesztóra meg libamáj terrinre fáj a foga, csak én még nem láttam:-)

Üdv:
TB

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.30. 14:28:44

@parrre: egyik nyájas olvasónk már oly' bátyánk és meglepett minket egy boros írással.

Augusztusban mindenképpen lehozzuk, és várjuk a hasonló észrevételeket :-))

Milisztár 2009.07.30. 14:29:05

Jó volt a poszt, és a hozzászólások többsége is. Van néhány kaja-modoros a családban, ezeknek az orra alá fogom tólni a blogot.

efzsé 2009.07.30. 14:29:56

@archieanderson:
Védem!
Péter Anna kiváló újságíró, nem csak bloggerszinten, de abszut-értelemben is jól ír és...ami fontos...sose nyafog.

Mitya Ivanov 2009.07.30. 14:30:03

@kardinálispinty: pedíg, hüttő és tanittónéni:)

fashionista · http://ourfashion.blog.hu 2009.07.30. 14:31:44

@parrre: hát ezen hangosan kezdtem nevetni.

Szuper bejegyzés, kb 4-5 gasztroblog azonnal eszembe jutott egy-egy adott szófordulatot olvasva.

tusko hopkins 2009.07.30. 14:32:43

"zöld teás marhasült" > ez speciel jol hangzik, nincs valakinek recept? Igerem, ha csinalok ilyet sznoberiamentesen fogom elkesziteni ;)

zoxó 2009.07.30. 14:34:49

Én általában imádom a gasztroblogokat, ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a fenti írás telitalálat. Valóban van nem kevés csepegős, sznob, stb, ahol csak a receptet érdemes elolvasni, mert a többi csak rózsaszín takony. De egyvalami biztos. hogy akik írják, nem azért élnek, hogy egyenek. Hanem hogy főzzenek. Mert egyszerűen ebben valósítják meg magukat (és a kertben, a gyerekben, stb.).

archieanderson 2009.07.30. 14:36:34

@efzsé: Ezt nem is vonom kétségbe. Mondom, a stílusát én is nagyon bírom, és egy szóval se mondtam hogy nyafog.

efzsé 2009.07.30. 14:41:25

@archieanderson:
Nem is. Csak a paródia van tele helyesen eltalált nyafogással ( = hajtűdobálással)- és ezér jelzem: ez a malackaraj írásaira egyáltalán nem jellemző...

kicsibuta 2009.07.30. 14:41:27

Ecetmester, mártáskurzus... :DDDDD
Én főleg attól üvöltök, amikor a legegyszerűbb étel leírásánál is hosszasan taglalják, hogy miről jutott eszükbe éppen azt kotyvasztani, több bekezdésen keresztül részletezik, milyen benyomások érték őket, antropomorfizálják az alapanyagot (rám mosolygott az a barack; könyörgött a meggy, hogy vigyem haza).
Nekem is vannak kedvenc kajáim, amiket sajátos fűszerezéssel vagy szokatlan alapanyagokból készítek - de eszemben sincs elmesélni, hogy szerdán milyen jót főztem...

Balzsam... 2009.07.30. 14:44:51

Remélem, (mint ahogy az leni szokott) a kifinomult hangvételű, cseppet (!) élcelődő bejegyzés után, most mindenki nyálcsorgatva gasztroblogokat olvas... mert a világ igazságos, és színes, mint a piac hajnalban...

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2009.07.30. 14:46:22

lehet a külföldi munkatársaim mind gasztroblogot írnak, csak mindezt előlem titkolják. például minden alapanyagot a származási helyükről szerzik be. pármai sonka csak pármából. még jó, hogy sokat utaznak, így könnyebb.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.30. 14:46:36

@CernaGeza: Az én szójafasírtom olyan, hogy ugyan meg nem mondod, hogy miből készült. Benőke ötöt is meg tud belőle enni, ami nála nagy szó!

Bélapáti Béla 2009.07.30. 14:47:01

@Jim:
a folyami rák nem védett állat, méretkorlátozása van csak (10 cm), és tilalmi ideje (okt.16-máj. 31-ig) de egyébként télleg kúl!

raoul_duke 2009.07.30. 14:50:22

- jelző nélkül nem étel az étel (szagos, izgalmas, szinte megszólaló, buja, vidéki gyermekkort idéző)

- úgy ír egy-egy hozzávalóról, mintha annak ízlése meg kedvencei lennének (a még szinte gágogó tanyasi kacsamell szereti az izgalmas koriandert)

- nem létező igéket használ (hutyibálom, plötyikézem)

- ami ízt nem szeret, az szerinte tolakodik

- nem főz, hanem alkot

- szeretne mindig összekacsintani az olvasóval (ugye mindenki kinyalogatja a bársonyos csokicsoda maradékát a tálból? ;-))

- szereti kérdéssel zárni a postjait (És ti hány gondolatny fahéjjal hintitek meg a császárszalonnás meggyszószt?)

zsurkenyer 2009.07.30. 14:50:34

A francba,tényleg ilyenek vagyunk?

Balzsam... 2009.07.30. 14:50:51

kék, vagy rózsaszín?

gastro vazze 2009.07.30. 14:52:03

qrvajó:)
szétröhögtem magam! Malackaraj Anna miért nem kommentelte?!
Igaz , hogy én gourmand is vagyok, meg gourmet is, de mégis vicces volt, ráismertem egy-két fazonra..
A Stahlnak vannak egyébként a legundoritóbban, nyálasan előadott hasonlatai és mellé az a perverznek látszani akaró, de inkább szánalmas belenézés a kamerába.. egy igazi hamisitott Nigella Lawson:D

Balzsam... 2009.07.30. 14:53:28

bocs, nekem csak a salátazöld áll a számra...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.07.30. 14:53:39

Harsogós-roppanós alma (körte-dinnye-barack-répa, nem kívánt törlendő) kifejezések hallattán ökölbe szorul a kezem...

csarli firpo 2009.07.30. 14:54:12

Jó az írás, gratulálok!

a "készített már interjút ecetmesterrel" a legjobb, percekig röhögtem rajta :)

Hiányolom belőle a "nagybőgős" Bűvösszakácsot, aki tipikusan olyan figura, aki híres szakácsok közé keveredik, ott forgolódik és immár mint a magyar gasztronómia pápája szerepel. A blogján meg sznobok gyülekezete van, akik egymásnak ecsetelik hogy hétvégén éppen hol ettek 70e-150e ft /fő d-e-g-u-s-z-t-á-c-i-ó-s menüt...

waldheimrudi 2009.07.30. 14:57:22

Sznobozni nem menő.
De azért egy klasszikus modorosság: igen, van élet a rántott húson túl is.
Ezzel együtt tényleg van.

CernaGeza 2009.07.30. 15:05:48

@ern0:

Szeretem a szójafasírtot, és általában a növényeket is.. Csak azért van egy határ amit a gasztro-anyukák néha túllépnek.

Benőkét üdvözlöm.

gastro vazze 2009.07.30. 15:05:48

rántott hús: a panír vékony paplanrétegkén terül rá az emígy omlós húsra:D

CernaGeza 2009.07.30. 15:08:52

egyébként van ennek a gasztro -fikázásnak egy ellenoldala is, mégpedig amikor a képzett táplálkozók szörnyűlködnek a sok proletáron:

" - na, a paraszt.. biztos megint gordonblőt jött zabálni sültkrumplival (bocs, burgonya) "

"igen, és jól megmikrózzák neki, úgy a fasza miiii?"

"úúúú de durvák ezek az igénytelen állatok"


De hát ha az izlik neki:)

scsaba1 2009.07.30. 15:09:44

Önök hogy készítik a .....?

Gigamodor kommentvadászat.


A malackarajra röhögni is járok, azon túl, hogy érdekel.

Flashy7 2009.07.30. 15:12:04

eddig a legjobb indoklás amit láttam: valaki azért vegetáriánus, mert az állatok is élőlények :D

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.07.30. 15:14:56

Tessék mondani, répatorta van?
Gratulálok, Rozália!!

váj mí 2009.07.30. 15:16:01

@Mitya Ivanov: @cd-r:
Hát csak a blog.hu állandóan címlapon levő 30-as anyukák gasztroblogjait kell látogatnotok, hogy találjatok ilyet ;). És akkor a mindmegettés morzsáló blogról még egy szót sem szóltam, pedig az modor a javából :P.
Különben én szoktam olvasgatni őket, olyan jókat röhögök ;)

váj mí 2009.07.30. 15:17:04

@scsaba1:
Jaja, malackaraj ... az még a megalol modoroskodásilag ;) Oda én is vidulni járok.

motymoty 2009.07.30. 15:17:16

:) ügyes kis szösszenet, körültekintően összefoglalva.

EÖ (törölt) 2009.07.30. 15:20:55

több ponton felrémlett előttem Stahl Judit (ebben a mártásban a vaj beszélget a mézzel)

a Chili és Vanília blogot is akkor hagytam ott, mikor leírta a külföldieknek az EGYETLEN, IGAZI GULYÁS receptjét. Így kezdődött: végy egy kis mogyoróolajat....

@parrre: boros poszt már volt, az is egy gyöngyszem (mint egy kanál mediterrán kakukkfűmézben aranyló napérlelte olivabogyó)

na és a bűvösszakács "Aki nem posíroz-nem ember" mentalitása. :D

noirp 2009.07.30. 15:25:48

Rozália egy király(nő).

Talán chiliésvanília-mérgezése is lehet :)

váj mí 2009.07.30. 15:26:05

@efzsé:
Khmm .. én nem igazán ismerem újságíróként, csak a blogban elkövettetjeit olvasom, és a falnak megyek a "sehol-sem-lehet-jó-marha-hátszínt-kapni-egész-Budapesten-de-nekem-van-egy-tuti-haver-hentesen-a-nagycsarnokban" -féle megnyilvánulásaitól. Amelyek elég gyakoriak ...

váj mí 2009.07.30. 15:28:07

@1éÖ:
Fúúú, a csiliésvanília valami szörnyűség ilyen szempontból. Csak erős idegzetűeknek ;)

Pernilla 2009.07.30. 15:31:30

még beleférne a posztba a konstans stahljudit-fikázás és Nigella-istenítés

EÖ (törölt) 2009.07.30. 15:34:33

@CernaGeza: ez odabasz! :)
áradó bazalt kombináció
légies erdei gyümölcs textúra
orrbamászó feketeribizli színvilág

Brukk 2009.07.30. 15:36:25

Meg a kizárólag szakén és sörön hízlalt, stresszmentes környezetben nevelkedett kobe-marha, mert attól lesz olyan istenien omlós a húsa.
A többek által felhozott malackaraj nekem tetszik, de ez az iménti cikk a kobe-marháról tényleg nem volt semmi.

tasslehoff 2009.07.30. 15:36:47

@gastro vazze: Mindig felállt a szőr a hátamon, amikor ez a nő úgy alulról felbámulva áradozott, és mindig olyan hülyének éreztem magam emiatt. Örülök, hogy más is észrevette. Egyébként nem mondanám, hogy az evés csupán a létfenntartás eszköze. Igenis lehet /nagyon is!/ élvezettel megfőzni és megenni valamit. Én még azt is elfogadhatónak tartom, hogy valaki az ilyen-számomra-fura kajákat részesíti előnyben, csak könyörgöm ne gügyögjön hozzá, és főleg ne nézze le az egyszerű kajákat kedvelőket.

EÖ (törölt) 2009.07.30. 15:39:14

tüzes tölgy illatkáosz
kadarkás avar tanninok
légies feketeribizli lecsengés
reduktív tölgy hév
maszkulin cédrus kombináció

EÖ (törölt) 2009.07.30. 15:40:29

délceg feketeribizli kesernye

Pepin bácsi 2009.07.30. 15:42:29

odabaszott, amúgy modorosan
gratulálok !

scsaba1 2009.07.30. 15:44:50

@1éÖ:

Igen-igen...:D

A bor-blogok is ide tartoznak keményen

váj mí 2009.07.30. 15:56:15

@Virgogirl:
Jah, végül is igazad van, még a blog.hu-n is... van az a részletekegysohaelnemkészülőszakácskönyvből meg az anyaezisteni. Azok is rendesen ütnek. De nekem a modorosság csimborasszója a morzsáló marad ;)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.07.30. 15:57:58

kiváló poszt!

megjegyzem, a Stahl Judit-féle stílus sem tesz túl jót a gasztroleírásoknak, nála ugyanis minden mindig (mindíg, sőt mindég! :-) legalább ISTENI... :-) nem csoda, ha szegény utánzatok azt hiszik, csak akkor jó valami, ha FANTASZTIKUS... :-)

Szárnyati Géza Malacra 2009.07.30. 15:58:28

@efzsé:
Netán hozzátartozó az úr/hölgy? Más indokot ugyanis nehezen tudok elképzelni arra, hogy ezt a szörnyű nőt újságírónak nézze bárki is... Ld. még a Totalcaros ámokfutását, ahol nem kellett megnézni, ki a szerző, Annácska butasága és inkompetenciája minden kétséget kizáróan az olvasó képébe tolakodott már a leadben, de legkésőbb az első bekezdésben. Hajmeresztő. Nem tudom, kinél kellett terpesztenie, hogy "autós újságíró" lehessen, de aki ráfanyalodott, azt is el kéne tanácsolni a pályáról.

Kaumatzi 2009.07.30. 16:09:51

azért szerintem nem kell összemosni az idióta gügyögős stílust, illetve a kellő átéléssel-érzéssel történő ételalkotást vagy borkóstolást...aki nem bírja az olyat, az ne olvasson-nézzen ebben a témában blogokat, műsorokat...de fikázni tán felesleges...ezzel csak önnön egyszerűségünket bizonyítjuk...természetesen az sem helyénvaló, ha egyszerűségéért lenézik az embert (a másik oldal)...nem lehet mindenkiből teszem azt borítész...

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.07.30. 16:10:57

Az milyen, hogy en magamraismertem, pedig nincs is gasztroblogom? Egyszeruen ugy alakult, hogy sokszor, ha fozok, van nalunk valaki, aki kikoltozik hozzam a konyhaba es akkor kicsit kell a korites is. Persze jokat szoktunk hozza rohogni.
Meg sokszor atmegy marhulasba a fozes, multkor pl a kimaradt "friss, zsenge, harsogo" porehagymaszarra pillantva kesztetest ereztem, hogy a fejem tetejere tegyem es a "Zuramnak" eloadjam a Madagaszkarbol a "riszalomugyisugyist". A ket "huncut szemu kiskolyok" meg vette a lapot es jott utanam.
Maskor meg hasonlo indittatasbol tanc kozben raleptem a lelogo fuggonyre es ramszakadt a karnis. Naesakkor?

azo 2009.07.30. 16:11:12

A gasztroblogok többségével az a baj,hogy nevelni próbál. Ők nem pusztán főznek, ők missziót teljesítenek be a nagy magyar gasztrougaron. teszik mindezt gügyögve és édelegve a la Stahl Judit

medvepók 2009.07.30. 16:11:26

@Mitya Ivanov:
chiliesvanilia.blogspot.com/
pl.:"Néha annyira sajnálom, hogy a kulináris emlékezetem és a gasztronómiai tudatom nem nyúlik olyan régre vissza, mint a többi. Bár természetesen számos gyermekkori íz-emlék él bennem, bizonyos dolgokat csak jóval később kezdtem el tudatosan figyelni. Bármilyen hihetetlen manapság, bizony volt olyan időszak, amikor a gasztronómia korántsem képezte olyan intenzív részét az életemnek, mint ahogy végül alakult. Tizenévesen, gimnazistaként például egyszer a Kanári-szigeteken nyaraltunk a családdal. Néhány homályos emlék ugyan dereng róla, de hogy ott mit ettünk, vagy milyen helyi ízeket fedeztünk fel, arról egészen egyszerűen halvány fogalmam sincs. Dráma. Mennyire jó lett volna, ha pl. ezt a fenomenális szószt ott, akkor meg tudom kóstolni és elraktározni az ízlelőbimbóimban. Így csak barcelonai emlékeimből táplálkozom, és értetlenkedem, hogy miért csak most jutott eszembe elkészíteni. Ugyanis kimondottan függőséget okoz."

azo 2009.07.30. 16:13:20

Az isteni, fantasztikus és frenetikus jelzőkben túltengő blogok mellett a másik vonulat az (ál)szerénykedők.


".........én nem tudom, hogy sikerült, de Férj/Baba/X. csillógó szemmel falta..."

prérifarkas 2009.07.30. 16:15:48

Egy csodálatos példa:

Jelentem, véghez vittem a nyári feladatlistámról az articsókás pontot: vettem kettő fejet a közértben, és napokig nézegettem őket a pulton, időről időre bizalmatlanul áttanulmányozva a receptet. Aztán tegnap B fogta a nagykést, feltrancsírozta a két pikkelyes izét, én összekutymásztam a tölteléket, aztán belegyömöszöltem a fűszeres morzsát a zöldségekbe, majd betoltam őket a kedvenc négyszögletes tálamban a kettőszázötven fokra előmelegített sütőbe.

A kedvenc négyszögletes tálamat még a Royal Dublin Societyben tartott lakberendezési kiállításon vásároltam, öt évvel ezelőtt. Fehér színű, körben szőlőindás minta domborodik rajta, és pont olyan praktikus méretű, hogy elfér benne egymás mellett két lap lasagna. Vagy egy marék spárga (miután levágtam az aljáról a kettő centi fás részt). Vagy kettő darab, citromkarikákkal és fűszerekkel megtömött pisztráng.
Megrepedt a tálam.
Vigasztalhatatlan vagyok.
Bosszúból soha többé nem eszem articsókát.

(cinnamon.freeblog.hu)

szepyke. 2009.07.30. 16:17:37

Nézzük:

egyse,
egyik se,
ezek se,
ezért se,
ez se,
akár, vége nem,
igen, de kit zavar?,
nincs ilyenem, ez sem,
ez se,
ilyet szerintem még nem mondtam,
én megmosom, és sütöm,
Konica Minolta,
sem,
nem húzok le,
rizs, mindig, ,,,,,,
ilyet se szerintem, de lehet, utána kell néznem,
ez se,
nick szerint, tehát ez se,
ez sem
ez sem, a nyarat nem szeretem, a tél jöhet!, bekapcsolom a sütöt, ha úgy van kedvem...
szerintem ez sem,
ez sem,
hát, ez sem,
sajnos, ez sem :(
egy nagy pohár magyar tehén tejet kevés kávéval, hogy felébredjek, és válaszolni tudjak minden kérdésre...

Jah, ha nem világos, akkor ezek a pontokra a válaszaim...

Ezek szerint én nem vagyok ilyen. Most megnyugodtam, vagy most jön a szadi???

szepyke

szepsegtar.blogspot.com

kardinálispinty 2009.07.30. 16:17:48

@idelle: persze, hogy jó legyen, márhogy sztem. Az én kedvenc szakácsom a L'ecs-ból a kis rágcsáló:)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.07.30. 16:18:35

@Kaumatzi: én például szívesen olvasnék borokról, de amikor a szomelié-lelkű show-off-legények (ez direkt volt! :-) rázendítenek a "Kiszellőzve először virágos, szénás, de főképp ásványos. Kevéssel később gyümölcsösebbé és kedvesebbé válik, illatában őszibarack, mandarin és egy gyönyörű, csokoládéra emlékeztető aroma, melyet érettebb champagne-okban és a Királyudvar Sec-ekben szoktam érezni. Érett, de életteli - másrészről mozog, alakul, nyílik, de nem szertelen"-féle modorosságra, akkor kedvem támadna leszúri az illetőt egy műanyag pohárnyi tablettással.

az idézet egyébként a Művelt Alkoholistáról van.

Kaumatzi 2009.07.30. 16:22:58

pedig eléggé jó ez a kis leírás...létezik persze überbaromság is, de amit te példaként hozol, az meglátásom szerint jól sikerült szösszenet...neked mi vele a problémád? illetve kérdezném, hogy szoktál aktívan bort fogyasztani-kóstolni? bár vélhetően nem...mivel akkor nem kifogásolnád ezt a borleírást :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.07.30. 16:26:27

@Kaumatzi: én a Mennyiségi Borkóstolók Egyesületének vagyok az elnöke :), magam is alkoholbeteg (komolyan). csókoltatlak.

IndaMuncher 2009.07.30. 16:27:30

@szepyke.: Te nem ilyen vagy, hanem az a fajta aki pontról pontra megvédi magát: FAIL

szepyke. 2009.07.30. 16:29:57

@F.house:

Nem megvédtem magam, csak leegyeztettem, mert ahogy olvastam, tudtam, hogy ez egyik sem én vagyok...

Gond?

szepyke. 2009.07.30. 16:32:39

Javítok!

Ahogy olvastam, csak kevéske hasonlóságot találtam a leírtak és közöttem. Volt, ahol igen, de többnyire nem.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.30. 16:32:42

kimaradt az, hogy 'átlényegül', ez egyetlen modoros gasztroposztból sem hiányozhat. Egyébként telitalálat az írás :)

nácivadász tűsarkúban 2009.07.30. 16:35:31

@Pernilla: szerintem az épp olyan gasztromodoroskodás, mint ami a posztban van. Fujj, Stahl judit, az csak a Nigellát majmolja (nekem nagyon sokáig halvány fingom sem volt, ki az a Nigella, miért is kellene.).

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.30. 16:37:38

eddig leggázabb példa:
hannibal.blog.hu/2009/07/21/az_paradicsom_sozasarol

hogyaszongya

'Az én vérnyomásom viszont attól megy fel, ha meglátom a sószóró felé nyúló kezet: a sótól ugyanis élvezhetetlenné válik a friss paradicsom zamata. '

függöny

raoul_duke 2009.07.30. 16:37:53

@Kaumatzi: én is szívesen olvasnék értelmeset borokról, de az állandóan visszatérő értelmetlen fordulatok (textúra, kerek, jó ivású, lecsengés, kedves, élénk savú) belőlem (is) azt váltják ki, hogy benyomom a dugót az üvegbe, aztán iszom abból.

@szepyke.: próbálod magadban elnyomni a modoros gasztrobloggert, de nem igen megy?

nácivadász tűsarkúban 2009.07.30. 16:40:30

@Rékuc: vazze, én akkor gasztroterrorista vagyok, mert mindig megsózom. a kígyóubit is. anélkül nekem nem az igazi

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.30. 16:43:09

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: cö cö cö. Hát nem tudod??? És biztosan nem nyolc szabályos gerezdre vágod. Hát máglyára az ilyennel. Megmondta H. atyánk, hogy

'Rémülten látom azt az egyre terjedő rossz szokást, miszerint a friss paradicsomgerezdeket* egyesek megsózzák!
(*: karikára csak akkor vágjuk, ha pizzára, húsra stb kerül - vajaskenyérhez, kézzel csakis a nyolcba vágott paradicsom jöhet szóba!)'

Winston Smith 2009.07.30. 16:47:00

2 fontos dolgot kihagytál!

1) Ahol lehet lehúzza a hazai éttermeket és éttermi kultúrát.

2) Nyilvánvaló számára, hogy a Magyarországon elérhető alapanyagokból nem lehet ehetőt főzni, legalább Bécsig kell elmenni a normális hozzávalók beszerzése végett.

nácivadász tűsarkúban 2009.07.30. 16:48:02

Úristen!! Mi lenne ha megtudná, hogy néha csak félbevágom, megsózom és befalom állva a konyhában, sietve, csak úgy kutyafittában, mert megkívánom :-)

kardinálispinty 2009.07.30. 16:48:49

a sózás tiszta megszokás kérdése, nem evolúciós szükségszerűség, nem is genetikailag kódol szükséglet, csak megszokás. Aki sokat sóz, az nemigen tudja elképzelni a paradicsomot, uborkát, retket, hagymát só nélkül. Én is ilyen voltam, aztán vérnyomás ürügyán leálltam a sózással. Nem hiáynzik, tényleg finom só nélkül is a paradicsom, a retek meg nekem azzal sem az, szval mindegy. Az persze übergagyi, amikor valami baromságról kinyilatkoztatjuk, hogy közismert, nyilvánvaló, mi több, alapvető, hogy...

Kolleganőm plö: "Lecsóból sokféle van, de amitől a lecsó lecsó, az az, hogy fűszere a kakukkfű..." Na most erre mit mondjak? Az...

nácivadász tűsarkúban 2009.07.30. 16:51:14

átmentem az ominózus paradicsomos blogra, a könnyem folyik a kommentektől. köszi Rékuc, ez jólesett

raoul_duke 2009.07.30. 16:51:54

@szepyke.: válaszoljak, hogy újra visszakérdezz? :)

Egyébként meg te tudod eldönteni, nem én, ráadásul téged jobban is érdekel, mint engem.

OftF 2009.07.30. 16:51:58

Kérem, hogy a házi zsírt ne bántsátok, a többi nem érdekel.

Hangyasav 2009.07.30. 16:56:13

:o)

Telitalálat. Annyira találó, hogy az írója valszeg maga is gasztroblogger.

Ötletesek a következő stiláris bravúrok is:

„helyesírása igen sok kivetnivalót hagy maga után,”
- keresnyés friss sóskát.
- Nem mondja hogy kínai, mert csak a büféverziót próbálta még csak
- hat órán át égeti kell a sütőt,
- első szám első személyben írja.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.30. 17:01:43

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: az én kedvencem onnan az, hogy
'értékelem a véleményedet, és tiszteletben is tartom.

Szerintem te egy fasz vagy. '


:DDDD

nácivadász tűsarkúban 2009.07.30. 17:03:31

@Rékuc: szegény hannibál most kapkodja a fejét hogy így hirtelen rászabadult a sok modorvadász.

váj mí 2009.07.30. 17:05:18

@Kaumatzi:
Szeretnék végre olvasni egy olyan borblogot, amelyben az éppen elemzett bor nem a "fiatal srác, de van benne még lehetőség", a "taninok játékos frissesége harmóniába hozza ezt a testes, rubinvöröset".. az akármivel. Vagy amiben nem mennek át parfümériába (úgy mint alap-, szív- és fejillat), hogyaszongya "18 fokon erősen a kesernyés kesdióíz dominál, de mintegy 30 perces szellőztetés után érezni a borászat méltán híressé vált mogyorós utóízét, némi csokoládés-málnás árnyalattal". Blöeeeee :P
Jelentem, a száraz vörösewt szeretem :)

Mitya Ivanov 2009.07.30. 17:05:50

@medvepók: a legelső mondat is annyira jó: "Jövök, megyek, rohanok magam után" ennél tömörebb modor nem is kell
ezeknek a blogoknak a tévés megfelelője a Stahl konyhája, az ellenkező véglet pedig Polcz alaine: Főzzünk egyszerűen c szakácskönyve.

váj mí 2009.07.30. 17:06:03

@Kaumatzi:
Szeretnék végre olvasni egy olyan borblogot, amelyben az éppen elemzett bor nem a "fiatal srác, de van benne még lehetőség", a "taninok játékos frissesége harmóniába hozza ezt a testes, rubinvöröset".. az akármivel. Vagy amiben nem mennek át parfümériába (úgy mint alap-, szív- és fejillat), hogyaszongya "18 fokon erősen a kesernyés kesudióíz dominál, de mintegy 30 perces szellőztetés után érezni a borászat méltán híressé vált mogyorós utóízét, némi csokoládés-málnás árnyalattal". Blöeeeee :P
Jelentem, a száraz vöröset szeretem :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.30. 17:07:42

@OftF: A zsír. Az komoly dolog, sajnos az utóbbi idöben elképesztö hadjárat folyik ellene, de én ellenállok. Számos étel kifejezetten szar ha nem zsírral készül.

HÁT NINCS EBBEN A VÀROSBAN EGY HELY AHOL A BÈLSZÌNT LEHÁRTYÀZZÀK!?!?!

A legnagyobb gáz ezekkel a gasztro arcokkal tényleg az, hogy szinte belemásznak az ember pofájába és tüntetöleg kimutatják, hogy ök igenis élvezik, hogy a citrombeföttes-fenkóli csátnijuk M E G B O L O N D Ì T J A a provanszi báránybordát.

csarli firpo 2009.07.30. 17:07:49

@Winston Smith: igen, tényleg, a Bécsi bevásárlás, az még ám a menő :)

váj mí 2009.07.30. 17:08:18

@Winston Smith:
Óóóó, je .. malackaraj .. annál sznobabb és modorosabb blog nem is kell :D

nácivadász tűsarkúban 2009.07.30. 17:09:22

@Rékuc: szegény hannibál most kapkodja a fejét hogy így hirtelen rászabadult a sok modorvadász.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.30. 17:09:38

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: öök is ezt csinálják, szuszogva nassolnak, eszik a kolbászos rántottát, jól megvegetázzák a zöldborsófözeléket etc.

Türkménbasi 2009.07.30. 17:11:03

@Modor Tibi:

Én borkedvelő és borgyűjtő ember vagyok úgyhogy nagyon várom a boros posztot!
De könyörgöm az "illatolás" szó legyen benne, ti. "a jó bornak illata van nem szaga!" :-)

Meg olyan is, hogy "lomhán hömpölyög, a lecsorgó éteri cseppek gyönyörű templomablakokat formálnak a pohár falán, illatában apró dohány, száradó bőr és túláradó komplex fehér virágok özöne dominál"

váj mí 2009.07.30. 17:14:30

@Blassius:
LOL ..
ÉS TÉNYLEG NEM LEHET EBBEN VÁROSBAN MÁR NORMÁLIS SZÜRKEMARHA HÁTSZÍNT KAPNI????

És különben is, a Stefánia nagyonszar ;)

azo 2009.07.30. 17:14:53

@Rékuc: nekem is az a kedvencem

Bozdurgán 2009.07.30. 17:16:34

Kellene egy poszt a hedonista zsirbloggerről.

Aki a banánturmixot is szalonnával eszi, a rántottához meg ledarál egy egész malacot a tetejére meg csülköt tesz mert a malac nagyon száraz, aztán ráüt egy tojást mert mégiscsak rántotta.

Az elfogyasztásnál a zsír útját részeletesen megosztja az olvasókkal a kezdeti állapotától végigköveti egészen addig, míg karfiol lesz belőle a seggén, ezt hosszan és élvezettel írja le, a 3. mondatban szinte látjuk magunk előtt ahogy megcsillan az ajkain a zsír és lefolyik a keblei közé.
Néha posztol kommersz kajákról konzervek, bolti kaják, de csak azért, hogy nehogy sznobizmussal gyanúsítsák meg.
Minden kaja jó amire ő azt mondja az összes többi szar. Az erőspista túl savas, a vegeta ízfokozós, viszont a ruszli isteni főleg zsírba mártogatva hollandiából behozott erős paprikával ami annyira csíp hogy az output folymat végén tejben kell ülőfördőt venni, hogy hatástalanítsa a fájdalmat.Persze ez a élmény is nagyon jó, és megéri mert isteni volt
Csak olyan kajákról ír ahol legalabb egy mondat erejéig korábbi tapasztapatait megosztja utazásokról vagy a gasztronómia csúcsát jelentő ételekről az Argentin marháról vagy a oxigénmaszkban nevelt tanyasi csirkéről akit eleve valahol délfranciaországban etetnek izlandi szarvasgombával hogy még jobb legyen a húsa.
Ezt a lehető legbonyolultabban készíti el 1 hétig pácolja( a pác máskor amugy szar mert ő az ételekenek akarja az ízét érézni nem a pácét)majd 2 napig fagyasztja hogy bezárja az amúgy szar pác ízét majd 3 napig 30 fokon süti. Aztán lehúzza egyrészt hogy nehogy lesznobozzák másrészt meg ez csak egy csirke azt lehet szidni.
Odaadja a macskának hogy mindenki lássa hogy nem érdekli az erőfeszítés csak az ízek.

váj mí 2009.07.30. 17:17:39

@Bozdurgán:
te a malackarajt keresed .. aszem épp tegnap volt poszt a szalonnás muffinról ;)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.30. 17:29:42

@Türkmenbasi: többrészesre tervezem, ráadásul úgy, hogy nem én írom meg :)

Lehozzuk az olvasóit (tulajdonképpen már a másodikat), aztán ha van kedvetek, írhattok hozzá. Komment v. mail, meglátjátok.

Sajnos nem értek hozzá, ezért jobban bízom bennetek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.30. 17:31:28

@Bozdurgán: te jó ég :-) Sok ilyen van, vagy csak Az Az Egy?

Bozdurgán 2009.07.30. 17:31:54

@váj mí:
Találkoztam már a bloggal:)

de most belenéztem a kommentekbe:

"A zsíroskenyérrel is csínján! Vettem a tecsóban negyed kilós zsírt és nem volt zsír íze!!! A legtöbb ember ilyen zsírral találkozik, nem a házi változattal, így nem is tudja összehasonlítani őket. Nekem nagy meglepetés volt (kellemetlen)."

Ez egy igazán szép végszó a gondolataimhoz:)

váj mí 2009.07.30. 17:36:06

@Bozdurgán:
Ja, az echte malackarajos kommentelő/olvasó, aki a tecsóban (mekkora modor is ez? :P ) keres autentikus házi desznyózsírt ;)
Mondtam már, hogy imádom a malackarajt? A sznobizmus, a hülyeség és a modorosság gyűjtőhelye :)

kardinálispinty 2009.07.30. 17:41:14

az én kedvesem dietetikus (és nem, nem érdekel, hogy a kedvesem modoros, ugyanis mindketten 30 évesek vagyunk, 8 éve együtt, tehát nem a csajom, a párom, meg a bulám, de nem is a feleségem, nem az élettársam, mert azt használja a rendőr, szval kedvesem). Nem tudom, ki tudja elképzelni, hogy egy táplálkozással hivatásszerűen fogalkozó szakember miket mond az önjelölt szakácsokról és azok értelmes hozzászólásairól az alapanyagok ürügyén:)

Bozdurgán 2009.07.30. 17:43:05

@Modor Tibi:

Én csak AZT ismerem, de biztos más is kedvet kapott a tocsogáshoz a kommentelő rajongótábort elnézve:)

Horasz · http://horasz.blog.hu 2009.07.30. 17:47:17

A túl sok vesszőt és kolleg'zást vállalom, a többit nem...:) Egyébként 10/10 :D

trinityone 2009.07.30. 17:50:10

Az a helyzet, hogy nekem ez nemigazán tetszik....

Oké, néhol fellelhető egy kis sznobizmus...Speciel nálam nem. Meg a barátaimnál, akik szintén bloggerek, úgyszintén nem....

Mégcsak vegánok sem vagyunk....(Bár velük meg épp semmi bajom, nem "hittérítenek", ha valaki figyeli...) Ők a legelfogadóbbak mások életvitelével szemben!!

Nem is ömlengünk....

Ezért nem kellene általánosítani!!!

Az pedig, hogy igenis komolyan küzdünk a felesleges műcuccok ellen, az nem tréfa , nem vicc tárgya: egy új generációnak azt agymosással bevésni, hogy az a trendi, aki zacsiból vagy üvegból főz-ráadásul rengeteg műanyaggal és semmivel nem olcsóbban, nem kevesebb idő alatt: na, ez meg a média hatása, nem támogatandó.....

Tudja valaki közületek, hogy ezek az E-k hosszú távon milyen komoly betegségeket okoznak??? Nem, nem holnap..Majd 10-20 év múlva, mire a szervezet besokall tőlük...

Tudom: minden káros hatást nem tudunk száműzni-de miért ne próbáljuk meg azt, ami lehetséges és egyszerűen megoldható természetes úton???

Szóval én vállalom magam!

trinity

www.zamatesillat.blogspot.com

scsaba1 2009.07.30. 17:53:18

@váj mí:

A bor-blogokkal az a problémám, hogy már a címke alapján, sőtt a vásárlásnál el kezdenek értékelni, már fejben félig kész van a prekoncepció, de még ki sem nyitották a palackot.

Hiszek én a borkóstolásban meg a pontozásbam - ha mindegyik értékelendő bor egyforma fehér anonim palackban van.

Ilyenkor egyébként meglepő eredmények is szoktak születni. Sztárborász nem ismeri fel a saját legjobb évjáratát, 500 Ft-os, alsópolcos "lőre" lesz a befutó, csillió forintos 'nagybor' meg a béka feneke alatt...

trinityone 2009.07.30. 17:54:33

Ja, lemaradt mégvalami:
már nem tudom ki írta, de nem....én nem azért főzök, hogy blogoljak, hanem azért blogolok, mert sokat főzök:)
Hihetetlen????
zamatesillat.blogspot.com

scsaba1 2009.07.30. 18:02:37

@Winston Smith:

3.A magyarok csak rántotthúst-pörköltet (ami még jól el sem tudnak készíteni)-töltött káposztát zabálnak, amit természetesen a gasztroblogger nem szeret/kerül, mert az proli-kaja.

4. Nem használ sót-cukrot-erőspaprikát és lehetőleg fűszert sem, mert megöli az ízlelőbimbókat kivéve természetesen azok a egzotikus fűszerek, amelyeket jóformán lehetetlen nálunk beszerezni, vagy ha mégis, akkor méregdrágán egy Király utcai alagsori arab vegyesboltban.

5. Ezen természetesen állandóan sír... Hogy: Lehetetlen nálunk beszerezni .........-t, bezzeg Bécsben/Londonban stb..

scsaba1 2009.07.30. 18:03:48

@kardinálispinty:

Itt én is belekeverdtem az alanyokba meg az állítmányokba, most akkor a csajodat használja egy rendőr? Vagy mi van?

trinityone 2009.07.30. 18:08:46

@scsaba1:
Rosszul tudod...ezek nem igazak-rám pl. egyik pont sem...Sok más blogra úgyszintén nem. Rengeteg van-nem ismersz szerintem túl sokat közülük....
Nagyon vegyes a választék, nézz utána szerintem!

váj mí 2009.07.30. 18:10:31

@Modor Tibi:
Nagymértékben egyetértek .. sztem is erre a felállásra a barátom/barátnőm a legelfogadhatóbb címke;) Bár, nő létemre nekem vannak hímnemű barátaim is...... ;)

@scsaba1:
Ezt tapasztalatom szerint, csak azom teszik, akik kurvára-csak-érteni-szeretnének a borokhoz. Nem, nem vagyok borász. Az egyetlen bor, amit plusz 35 fokban is szívesen fogyasztok a száraz vörös (most szőlőfajtákat direkt nem említek). De van egy barátnőm, aki képzett borász, tőle nagyon sok mindent tanultam másodkézből, különböző helyi, regionális és országos borversenyek alkalmával (ahol ő zsűritag volt :) ). Soha a büdös életben, a több mint 10 éves ismeretségünk alatt nem használta a +"átékos tanin" meg hasonló faszságok kifejezést. Nemcsak előttem, hanem a versenyek alkalmával sem.
Ezértis röhögöm körbe a "műveltalkoholista" meg hasonló jellegű blogokat, ugyanis volt alkalmam (a barátnőm és a munkám által) valódi, szakértő borászokkal találkozni .

trinityone 2009.07.30. 18:13:44

@raoul_duke:

Szepykét ismerem speciel...Egész jól....
A modorosság nála sehol nem található...Szerintem nézd már meg az ő blogját is, légyszi....

pongesz 2009.07.30. 18:13:59

na megérné egy poszt a modorosblogra kommentelőkről is..

édeskörte 2009.07.30. 18:28:03

Van olyan blogger, aki jól mulat egy kis kritikán, és van, aki itt tépi a száját.

www.fuszereslelek.hu/2009/07/nevessunk-magunkon.html

lilafuge.blogspot.com/2009/07/hehe.html

kardinálispinty 2009.07.30. 18:38:05

@Modor Tibi: nem gáz, ha 17 éves vagy, és 2 hónapja vagytok együtt:)

zoxó 2009.07.30. 18:40:38

Fura, de azok a gasztrobloggerek, akikről azt gondolnám, hogy a poszt egy része rájuk illik - na azok még nem tűntek fel:).

kardinálispinty 2009.07.30. 18:41:53

@scsaba1: nem, de nem fejtem meg, nem érdekes.

OftF 2009.07.30. 19:02:24

Azokról már volt írás, akik görcsösen modorosságot sulykol oda is, ahol az nincs, csak mert ő azt nem úgy szereti? (nem a poszt miatt kérdem, a kommentek közt van néhány ilyen)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2009.07.30. 19:28:07

Kedves Háborgók, Ciccegők és Csendben Röhécselők!

Gratulálok az íráshoz, nagyon humoros, találó. Nem kis munka lehetett. Legalább akkora, mint egy százak-ezrek által reprodukált, majd megvitatott recept.

:-)

Hogy miért írunk-beszélünk olyan sokan az ételről? Legtöbbször azért, azért mert a sors beterelt a konyhába. Egy nap valakinek a családban kipurcol az emésztőrendszere, allergiás lesz, nem ehet étteremben, vendégségben sem, ezért főzni kell neki. Ha nincs ki főzzön, akkor ő főz magának. És ha már főz, akkor nem csak a kredencfióknak írja a receptet, hanem belekürtöli a gasztrovilágba. A gasztrobloggerek között társakra talál, hasznos tanácsokat kap, (talán) nem érzi kitaszítottnak magát.

Ami a gaszturbálást illeti, azt is meg lehet érteni. Ha nem is érteni, de magyarázni. A modoros kifejezések nagy része étteremkritikusoktól ellesett szleng. Nem a piaci ubi és a pöri, hanem a szakmához közelebbi, fordításokból honosított, elegánsabb hasonmásaik.

A csúcsgasztronómia olyan, mint az Olimpia(i Játékok). Ott is olyanok lótnak-futnak, akikkel a közönséges halandó talán soha nem találkozik. A Michelin-csillagos éttermek és a Bocuse d’Or megfelelőin, a divatházakon és a divatbemutatókon már nem botránkozunk meg. Megszoktuk, hogy „haszontalan” dolgokkal töltik az idejüket :-) (Ugyan már, ki viseli azokat a hiperrongyokat?) Azt már nem vesszük észre, hogy évről évre jobban öltözünk. Mert „azok” a rendezvények nem nekünk szólnak, hanem a szakmának és az elkötelezett "híveknek".

Számos blogger dolgozik - tudatosan vagy tudatlanul - az életszínvonalunk emelésén. Ismeretet terjeszt, és ezzel igény támaszt. Hosszú távon élvezetesebbé teszi a máskülönben borzasztóan unalmas étkezést.

Visszatérve a posztra, egy apró kiegészítés, epilógus:

Csóró blogger mobiltelefonnal fényképez, a dörzsöltebb fajtája profi felszereléssel fotózza menüt és az ételeket. Étkezés közben jegyzi az élményeit. Úgy intézi, hogy a társasága különböző fogásokat rendeljen. Francia hangsúly, és Poirot kinézet sokat segít azon, hogy étteremkritikusnak nézzék, és jobb kiszolgálásban részesüljön, mint a körülötte ülők. És, hogy minden kétséget eloszlasson, távozáskor megkérdezi a séf és a tulaj nevét.

:-))

scsaba1 2009.07.30. 19:30:40

@kardinálispinty:

Csak ugratásnak szántam, remélem nem sértődtél meg. Ezt most komolyan mondom.

CernaGeza 2009.07.30. 19:36:51

gaszturbálás, ez nem rossz

raoul_duke 2009.07.30. 19:53:20

@trinityone: egészségesen kajálok, nem szeretem a műanyag ételeket, teljesen nyitott az új ízekre, de azt gondolom, hogy az ételről nem úgy, nem olyan hangnemben kell beszélni, ahogy a posztban és a posztot ihlető blogokban szerepel.

Lehet, hogy te/ti nem ilyen hangnemben írtok (meg fogom nézni a blogotokat), ha így van, remélem, hogy minél több emberhez eljut a tartalmatok és az ízlelőbimbókon csilingelő csilis citrommousse fokhagymás sertésmirigyálommal blogok olyanok lesznek néhány év múlva, mint ma a fehér zokni makkos cipővel.

Démétér 2009.07.30. 20:44:09

Azelőtt én is így írtam :) Barátnőmet is megtaláltam - kifigurázva - a kommentek között. Nagyon szórakoztató :) Ő is vihog, nyilván.

Azt hiszem, többek között azért hagytam fel a blogírással, mert éreztem, hogy kezdek önmagam karikatúrájává válni.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.30. 20:45:03

a nőknél a főzés olyan mint a férfiaknál az autó vagy a foci: nem igen értenek a legalapvetőbb dolgohoz, sem, de folyton arról beszélnek.

Többnyire azért főznek "különlegességeket", mert normális kaját nem tudnak. (ifi asszony koromban és sem húslevessel vártam az anyósom, hanem olyannal, amit még az életben még csak nem is látott, hogy ne legyen összehasonlítási alapja)

trinityone 2009.07.30. 20:52:11

@raoul_duke:
"az ízlelőbimbókon csilingelő csilis citrommousse fokhagymás sertésmirigyálommal ":)))))))
Ezen én is jót mosolyogtam....
Az enyém egy totálisan hétköznapi blog szerintem, semmi ilyen extrát ne keressen nálam senki:)
Ami itthon kapható-azzal gazdálodom, miközben nem vetem meg az idegen országok konyháit sem természetesen.
De nem járok sajna Londonba bevásárolni:)))

Akkor mi már egyetértünk alapvetően, úgy érzem.....

gastro vazze 2009.07.30. 20:57:26

megaztán az örök igazság:
különleges bizbaszokat a férfiak tudnak jól főzni,
csumikaját, nagymennyiségben meg a nők!
Mégis inkább nők gasztrobloggerkednek -- aztán nagyrészt ilyen Stahláta lesz az írás :)

trinityone 2009.07.30. 20:59:38

@Prinzessin Erbsen:
kb. 20 éve főzök, most már időközben 3-ra szaporodott a gyerekek száma, tehát 5 emberre.

Húslevest is tudok készíteni, de ez valóban nem szerepel a blogomon.
Tudod miért?
Arra gondoltam, hogy aki eljut a gasztroblog olvasásig, annak ez unalmas.
Ezért igyekszem kihagyni a nálunk is napi szinten szereplő, de túl hétköznapi ételeket a posztolásból-inkább azt teszem fel, ami annyira nem alapvető. Persze néha azért olyan is be-becsúszik.....

De a blogomból is látszik, hogy például sütni sokkal inkább szeretek-ebből van több.....

Ja, és mellette ez a szakmám is, az Alkotmány utcában szereztem a diplomám....Bár nem dolgoztam valóban a konyha közelében, a szálloda más területeit jobban ismerem, de az alapokat ott már nagyon rég megtanultam....

Ha akarod, meg tudod nézni....
www.zamatesillat.blogspot.com

forumuser 2009.07.30. 20:59:53

@Prinzessin Erbsen

Miért, a húsleves olyan nehéz?
Szerintem nem. Persze ki kell tapasztalni, milyen húsból a legjobb, de ez részben ízlés dolga. Ha nagy hülyeséget nem csinálsz, a húsleves jó lesz.
A magyar ételek közül szvsz a tésztaféléket könnyű elrontani, a többihez alapvető tudás kell.

forumuser 2009.07.30. 21:00:43

Na, ez nem lett valami jó megfogalmazás: szóval az alapvető dolgok ismerete, azaz semmi extra tudás.

forumuser 2009.07.30. 21:02:29

@gastro vazze
A férfiak azért művészkednek, mert ők - többnyire - csak akkor főznek, amikor kedvük van. A nők meg akkor, amikor kell - azaz akkor is, amikor nincs kedvük.

Démétér 2009.07.30. 21:07:45

@gastro vazze: Szerintem az tud remek kajákat készíteni, aki élvezetből csinálja, nem azért, mert kötelező. Naná, hogy ez többnyire a férfiakat jelenti. Meg tőlük valahogy minden sokkal nagyobb produkciónak tűnik :)

gastro vazze 2009.07.30. 21:09:16

@trollkotze: a szakácsokról van szó főleg.. Az Arany Kaviárén kivűl nem nagyon tudok mondani korrekt női séfet - sorry:)
én sokat főzök (nálunk én szoktam), de soha nem posztolok pl. ...

BeckZsu · http://beck.blog.hu/ 2009.07.30. 21:09:59

Ez nagyon jó paródia!
Én "csak úgy" főzök, leírom (helyesen), talán nem is vagyok "igazi" gasztroblogger :)

trinityone 2009.07.30. 21:10:41

@trollkotze:
Igazad van...
Úgyhogy akkor már jobb úgy nekiállni, hogy szívesen csinálom, mert a családnak ízleni fog, tehát valami klassz dolgot teszek, nem a konyha rabjaként nyögök:)))

Ja, és én speciel még nem kaptam meg senkitől, hogy csumikaját főznék.....
De ez utóbbi már @gastro vazze-nak szól!

gastro vazze 2009.07.30. 21:11:06

igaz szakácskönyvet már írtam.. a barátnőmnek ajándékba, képekkel illusztrálva - mobillal fotózva (muhaha)

gastro vazze 2009.07.30. 21:12:39

@trinityone: konyhásbácsi nincs, de konyhafőnökbácsi annál több :P

trinityone 2009.07.30. 21:12:51

@BeckZsu:
Szia BeckZsu:)))
Hát, azt hiszem, nem rólunk szólt a paródia:))))
Túl egyszerűek vagyunk a sznobizmushoz:O
zamatesillat.blogspot.com

trinityone 2009.07.30. 21:17:24

@gastro vazze:
Figyu,
járatos vagyok a szállodákban: képzeld , van egy csomó női étteremigazgató-igaz, ők nem konyhásnénik:))))
Kicsit többek annál..
Nem vagy egy kicsit sem hímsoviniszta, ugye???:))

Amúgy az az érdekes, hogy a férfi gaszrobloggerek-mert vannak!!!-egyáltalán nem tesznek ilyen különbséget nők-férfiak közt! Totál normális pasik....
www.zamatesillat.blogspot.com

gastro vazze 2009.07.30. 21:21:19

@trinityone: a mondatom attól még igaz..de igazából nem is tartozik ide, mert ez a modorosblog

a blogodat autómatikusan rakja be a blogengine, vagy reklámozol ?! :)

(tejport meg minek a pizzába? EEEEEEEEE!!!)

édeskörte 2009.07.30. 21:36:32

Hú, asszem megvan a ledurvábban nyomuló kajablogger! :(
Fújjj!

cizella · http://anyuhamos.freeblog.hu 2009.07.30. 21:37:45

Nálunk a nutella a legegzotikusabb alapanyag, hétvégén egész biztosan húsleves lesz, vagy legalább rántott hús, továbbá egyáltalán nem szeretek főzni, de ez a poszt akkor is nagyon fájdalmasan érintett :)

forumuser 2009.07.30. 21:40:44

@gastro vazze
"Az Arany Kaviárén kivűl nem nagyon tudok mondani korrekt női séfet - sorry:)"

Én meg aztán végképp, de az a hír járja, hogy a szakácstársadalomban erős hímsovinizmus dúl...
(Nem tudom megállapítani, ez mennyire igaz, de van esélye, hogy az.)

trinityone 2009.07.30. 22:15:09

@gastro vazze:
Na, látod, sütni nem tudsz..:))
Minden keltészta állaga sokkal jobb lesz a tejportól-íze nem észrevehető. Ennyi.

Ja, csak azért tettem be a linket, mert a felhasználónevem mögött nincs konkrétum...
A látogatottságommmal meg történetesen elégedett vagyok-nincs összefüggés....
A blogom nem modoros-így nem vagyok érintett ebben:)))
Lényeg: nem minden gasztroblog tartozik ide-csak ezt szerettem volna érzékeltetni, amúgy mások is betették a linkjüket.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.07.30. 22:28:40

juszt is reklámozom magam.

Roberto Tarhogna
parajos gote

google me, coz' I', so Manier English tonight

starfokker 2009.07.30. 22:36:03

rám az első pont nem igaz (férfi létemre). a gasztrobloggerinákra viszont mind!:-)))

trinityone 2009.07.30. 22:46:48

@starfokker:
Ne már, Starfokker, a másodikat olvastad? :DDD

ttm 2009.07.30. 23:25:36

Trinity, nincs ezzel semmi baj, hiszen a kifigurázások mindig az általánosításról szólnak. :D
a női séfek téma meg darázsfészek, ebből arra következtetni, hogy gyengébbek,nagyon nagy hímsovinizmus. A diningguide-on (nagyon sznob :D) érdekes interjúkat olvasni magasra jutott magyar női sztárszakácsokkal, elgondolkoztató, hogy nem ajánlják más nőknek a pályát...
Szvsz akinek nem inge... én nem szeretnék a fenn vázolt prototípusba tartozni, de jól írni nem annyira egyszerű, és az embernek rá kell éreznie a dologra, kialakítani a saját stílusát, na meg az se mindegy, hogy kinek írunk... tudomásul kell venni, hogy a gasztrobloggerek elsősorban egymást olvassák, követik, és ez erősen nyomot hagy a stíluson.
Ui.: Szerintem vicces volt amúgy :D:D

trinityone 2009.07.30. 23:46:58

@temmea:

Temmea,
abszolút igazad van-valóban jól sikerült karikatúra, csak gondolom, aki érintett, az nem feltétlenül tartja szórakoztatónak....A kritika néha fáj...Bár lehet, hogy ezzel nincs mindenki így-én már csak ilyen szenzibilis vagyok-bár egyáltalán nem érzem magam érintettnek. Csak nem szeretem az általánosítást, de ez már az én bajom:)))

Azon én is gondolkodtam, nőként séfnek lenni-nem lehet könnyű, valóban. A hímsovinizmust meg azért is találom borzalmasnak, mert a környezetemben szerencsére nem találkozom vele-nem tudom, hogy tudnék ezzel együtt élni....

Látod, épp ez az, hogy valójában ez egy belterjes világ-egymást olvassuk.és megdöbbenünk, hogy kívülről mi jön másoknak ebből át...Ezek szerint nem sok jó:)))

ttm 2009.07.30. 23:56:35

@trinityone:
szerintem azért nem reménytelen a helyzet :D amúgy a lényeg: a blogírás tudatosabbá tesz, kapcsolatokat, új barátságokat hoz, szórakoztat... épp elég örömet ad magunknak. Ha mindig kifelé figyelek, csak elrontom - ezt tanultam én az elmúlt 2 hónapban).

trinityone 2009.07.31. 00:12:34

@temmea:
Nem, dehogy reménytelen-akkor nem is csinálnám....

A megdöbbenés, az nem fáj, csak csodálkozik az ember-ennyi és nem több:)))
Ezt értetted félre valószínűleg, azért nem veszem én ezt annyira komolyan, ami itt elhangzott:)))

Épp erről szól, amit írsz.
A vélemények közül pedig van, akié fontos, azt mindenki maga dönti el, van, akié pedig nem számít, lepereg....

Péter Anna 2009.07.31. 00:31:22

Hogy én ehhez képest mekkora egy vaddisznó vagyok :D

Péter Anna 2009.07.31. 00:33:58

@Türkmenbasi: a terroir-ra gondolsz? azt megeszik? nane :D

Péter Anna 2009.07.31. 00:42:35

na páran magukra vették, hát ezek szerint nekik volt mit. ideje volna ellazulni, értelmezni a beszólást és jót röhögni.
vagy lépjetek be a bloggerszövetségbe
:)

trinityone 2009.07.31. 00:51:20

@Péter Anna:

Anna,
akikkel itt ma beszélgettem és bloggerek-mi itt kispályások vagyunk...Nem vettük magunkra, csak elemezgettük-ehhez mi kezdők vagyunk a gasztroblog világban és egészen kicsikék:)))

A profik nem jártak erre előtted, de a saját blogjukon reagáltak néhányan: csak nevettek egy jót és továbbléptek. Ezzel nincs is más tennivaló.....

Fehérnyúl · http://feher-nyul.blogspot.com/ 2009.07.31. 03:24:07

Gasztroblogom van, de nekem tetszett a jegyzet, habár a n+2 gyerek beszerzésén még fáradozok. Vásárcsarnokban hiánycikk, nincs szezonja. :):):)

One China 2009.07.31. 05:21:12

@trinityone

A neved és a blogod sem tetszik. A hozzászólásaid sem. Ez az én hibám mert primitív vagyok.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.07.31. 07:58:43

Nagyon találó írás! Személyesen ismerek olyat, akire tökéletesen ráillik...
Amúgy jó receptekre, ötletekre vadászni érdemes az ilyen blogokon is, bármennyire is rosszul vagyok a "mindíg" és a "rízs" olvasásakor...

Vállfás Gyuszi 2009.07.31. 08:03:39

Isteni a poszt, egyszerűen isteni.
De kérem, ha már a nyelvhasználatot állítjuk pellengérre: kerüljük a "hibát vét" típusú pleonazmusokat. Puszi, Gyuszi.

noirp 2009.07.31. 08:05:44

@trinityone: Trinity!!
Ha tényleg olyan kegyetlen jártas vagy konyhaügyekben, akkor azt is tudnod kéne, hogy pl. az aszkorbinsav, a citromsav és a csalánból kivont levélzöld is az E-k közé tartozik.
Szal ez az E-számos szájtépés ostoba általánosítás. De nagyon divatos.
Ezzel nem azt mondom, hogy zabáljunk mindennap tescogazdaságos vegetát és öblítsük le Lidl kólával (Spec az pl. tényleg műből van, másképp nem 35 Ft/l lenne. Meg nem innám :PP).

Még kevésbé bírom megérteni az olyan ételeket, mint a Knorr zsacskós tészta pörköltszafttal. Szvsz ugyanolyan egyszerű nyers tésztát főzni...

Hát ez jó összefüggéstelen lett.

édeskörte 2009.07.31. 08:50:42

Trinity, ha hallgattál volna...
akkor most nem rajtad nevetne mindenki.

Persze nem azért mondom, mert magamra érteném, mert ez rám nem vonatkozik, hiszen én nem is, és különben is én és a barátaim és az üzletfeleim, soha nem vagyunk modorosak. Mások igen, a többi gasztrobloggr, na ők aztán. De én ezt nem veszem magamra, csak utálom az általánosítás, és szaladok is a többi hasonlóan nem modoros barátnőmhöz, hogy ott is megerősítsem: én és a barátaim nem vagyunk modorosok, csak utáljuk az általánosítást!
Hát nem értitek, ti modorosok???

Jaj, ez lemaradt, mert úgy látom ez is kötelező elem:
:))))))))))))))))))))))

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.31. 08:56:20

@trinityone: így van, itt egy pozitív Fűszeres Esztertől:
www.fuszereslelek.hu/2009/07/nevessunk-magunkon.html

Lila Füge, szinte kommentár nélkül: lilafuge.blogspot.com/

Duendétől egy elég sértődött írás ("Míg korgó gyomruk nem figyelmezteti őket arra, hogy kritikával még senki sem lakott jól. ") szellemafazekban.blogspot.com/2009/07/modortalansagok.html

Bede Maresz a zsidókat és a szakmai tájékozottságot hiányolja (cevtmn szerint "modoros.blog = EPIC kurva szar"): bedemarton.tumblr.com/post/152293867/teh-t-a-gasztroblogger

Kellemes majszolgatást mára is! ;-))

Jim 2009.07.31. 09:05:06

@Bélapáti Béla: igazad van, tévedtem, csak holnaptól lesz teljes tilalom (a nem halászható (horgászható) halfajokról és víziállatokról, valamint az egyes halfajok szerinti halászati tilalmi időkről szóló 73/1997. (X. 28.) FM-KTM együttes rendelet módosításáról szóló 88/2009. (VII. 17.) FVM-KvVM együttes rendelet 1. számú melléklete szerint)

Magyarnaba 2009.07.31. 09:12:16

A poszt végén található történet valós, vagy illusztráció? Megható volt a "gyors ebéd" kifejezés, amikor 4 órán át "napoztatja" a rákot a sütőben :)

Tromb 2009.07.31. 10:07:17

Azért Laci Bácsi (konyhája) mozdulatai, gesztusai is alapos felkészültségre utalnak.

www.dvdabc.hu/images/nagyborito/A6814A.jpg

Valószínűleg órákat gyakorol a tükör előtt kezében egy doboz vegetával.

ep.yimg.com/ca/I/gdcom_2063_273861091

scarlet ruby blue 2009.07.31. 11:10:08

@Modor Tibi: Az a harmadik link, a sértődött hölgy - szerintem azt a blogot csak ti találtátok ki.
Majdnem minden itt kielemzett, nőkhöz kapcsolódó modortéma megtalálható ott. Állatorvosi ló. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 11:10:45

@Modor Tibi: amikor a sértődött blog oldalsávjában megláttam a tündérnév generátort, hangosan felvonyítottam :DDDD
a gasztroblogok, különösen a blogspotosok tündcimünci kialakítása is megérdemelt volna egy bekezdést a postban :D

scarlet ruby blue 2009.07.31. 11:14:54

@Rékuc: Érdemes a "Teljes profil megtekintése" linkre is kattintani.

scsaba1 2009.07.31. 11:16:42

@Modor Tibi:

Ezek is jók... A besértődött kommentek között meg lehet találni az összes klasszikus érvelési hibát

"Csináljon jobbat, ha tud" "Biztos irigykedik, mert nem tud főzni" , stb... :)

Ted Striker 2009.07.31. 11:32:13

@Modor Tibi: szerintem Duendét ne bántsátok, leírja a blogjában, hogy depresszióból jött vissza, bár szerintem akkor lenne teljes a gyógyulása, ha megtanulna saját magán nevetni egy kicsit...

raoul_duke 2009.07.31. 11:44:59

@Tromb: na Laci bácsit szóba se akartam hozni, úgy kikészít :)
kep.index.hu/1/0/101/1015/10150/1015095_e8d17e2f7276557d28e6b5c934577027_wm.jpg

A tündérnév generátort meg nem hiszem el. Pedig ki is próbáltam. Azt mondja Fire Goblinshimmer.

gastro vazze 2009.07.31. 11:49:09

@trinityone: cukrászdám van, de tejport nem tartunk honey:)

Ernoke 2009.07.31. 12:03:09

"Aki azt írta véleményem szerint nem tud főzni, és eszi a penész, hogy mások nemcsak főznek, de még közzé is teszik és így vagy úgy sikereket-elismerést érnek el vele."

persze, itt soha senki nem szokott főzni, és nem is tud. enni sem szokott senki, és irigykedik arra, aki szokott!

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.31. 12:13:04

megint egy jó írás :) és megint egy rakás ostoba komment.
@Szárnyati Géza Malacra: tiéd a fődij a különösen gusztustalan megjegyzésedért. gratulálok! :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 12:26:33

@Bombadil Toma: hát amióta a sértődött gasztrobloggertüncimünciprünytőkék megjelentek itt, azóta valóban van pár ostoba komment :)

gastro vazze 2009.07.31. 12:27:32

úristen! Duende begyüjtötte a sok sértődött bloggert! Füszeres Esztiről, meg Lila Füge Dóriról példát VEHETNÉNEK!
(másik kedvencem gourmandula:)) csak, hogy lássa Trinityone, hogy érdekel a téma és szoktam olvasni kajásblogot - persze csak az arra érdemeseket! (az igaz, hogy FE és LF is magukra ismertek néhány pontban, ezért is becsülendőek!)

ailin 2009.07.31. 12:30:44

Jó az írás.

Kínos a hiszti...

trinityone 2009.07.31. 12:38:48

Na, én ebből most szálltam ki.....Az elején van egy idézet Dolce Vitatól- hát, én ezen sem kapok röhögőgörcsöt. Történetesen én kedvelem....

Azt feleditek el, hogy ezek mögött a nevek mögött emberek állnak, ti azzal szórakoztok csupán, kit-hogy lehet szivatni....

Érdekes, én egy gaszrtobloggerttüncimünciprüntyőkét sem ismerek....

Az a helyzet, hogy szerintem az egész téma ennyit nem érne meg...Ti azért jöttök ide, hogy belekössetek a betonba is!!
Tipikusan abba az embertípusba tartoztok, akik egy pszihológiai kísérlet után hajlandóak lennétek valakit kinyírni azért, mert valami nem tetszik benne...
Élvezitek egész egyszerűen azt, ha másokat bánthattok-ez szánalmas.....

trinityone 2009.07.31. 12:40:11

@gastro vazze:
És ki mondta, hogy tarts tejport?

trinityone 2009.07.31. 12:44:47

@One China:
Nem számít, hogy épp neked tetszik e a blogom és a nevem. Cseppet sem érdekel....
Nem neked írom. És szerencsére van, aki kedveli. Ennyire egyszerű.....

Élvezkedjetek tovább...
Ti eldöntöttétek, hogy "itt bizony szivatás lesz", hát csak csináljátok...
Ez nem az én világom. Jó szórakozást!

gastro vazze 2009.07.31. 12:47:02

@trinityone: te írtad, hogy milyen príma lesz a tészta tőle.. szerintem elég, ha értesz hozzá - attól is jó lesz! téma lezárva...:)

ailin 2009.07.31. 12:53:04

@trinityone: Miért kell így felkapni a vizet? Ezen nevetni lehet vagy legyinteni rá, de itt védekezni és a blogokban vagdalkozni kínos.

Ted Striker 2009.07.31. 12:57:11

@trinityone: első besértődő

de te mint látom, nem a modoros idézetek egy recepthez, hanem a jútyúbos zeneszám installációs vonalat képviseled: tényleg őszintén kíváncsi vagyok, hogy a "Sárgadinnyekrémleves málnával" meg Torres Dani - El mariachi milyen téridő kontinuumban, vagy ezoterikus síkon bír összetalálkozni...

édeskörte 2009.07.31. 13:05:54

Kedves Trinity,
én nagyon régi gasztró olvasó vagyok CV-vel kezdtem, Nemissel, majd Lilafügével folytattam, és végül megszerettem Fűszerest. Van bennük modorosság, de én azt is szeretem. De valahogy ennek ellenére nem csöpögős a blogjuk. A másik, hogy nem tépik a szájukat itt, hanem gondolom főznek.
Vagy valami extra bizgentyű után kutatnak a piacon, miközben ezen a blogon nevetnek magukban.
Te is nyugodj meg, kapd fel a kis kötényedet, és szaladj a konyhába. én elhiszem, hogy jól főzöl, de sajnos vitázni nem tudsz. Az is egy bizonyos fajta inteligencia, ami nincs meg mindenkinek.

Darksoder 2009.07.31. 13:23:18

Szerintem a sok fikázónak fogalma sincs arról, hogy milyen örömet okozhat egy finom étel elkészítése. Egy jó élmény felidézése pedig miért is lenne modoros? Az hogy hány gyereke van a bloggernek, az nem tudom, hogy jön ide, de a poszt szerzője úgy látszik nem szeret olyan blogokat olvasni, ahol a szerzők nem azzal foglalkoznak, hogy mit lehetne leszólni.

A mobillal készített fényképekről pedig csak annyit, hogy némelyik gasztroblogon szerintem jobb képek vannak mint egy átlag szakácskönyvben.

Persze pocskondiázni mindent sokkal könnyebb...

Pörköltet a magyarnak, meg rántotthúst! Ha a gasztronómia és a gasztrobloggerség nem jön be egyél hamburgert és e-betüktől hemzsegő tömeg kaját. Külön ajánlom figyelmedbe a műsajtot és a bácskai hurkát!

Egyáltalán nem látok semmi modorosat abban, hogy egy országban ahol Norbi (kamu termékekkel) és Lagzi Lajcsi (kolbászos óriás plakáton) gasztronómiai megjelenéssel rendelkezhet, valaki mást szeretne enni, főzni, tálalni.

Jó étvágyat!

trinityone 2009.07.31. 13:27:02

@édeskörte:
Nem vagyok ideges.....És megfőztem mára.Ne aggódj, még sütök is.
Az intelligenciámról nem tőled kérem ki a véleményed, én sem fogom a Tiédet sem méricskélni. Nem ismersz, én sem Téged, fogalmad sem lehet, ki vagyok, mi vagyok....

Hogy nem tudok vitázni?
Itt én nem is akarok....Általában nincs rá szükségem, ha igen, nem olyan emberekkel, akikkel felesleges, mert aki azt hiszi, minden fekete vagy fehér, azzal nem lehet, azzal nem érdemes....

trinityone 2009.07.31. 13:30:25

@Ted Striker:
Ebben ne keress ezotériát....
A blogolás magányügy olyan szempontból, hogy azt írok, teszek fel, amit akarok. Nem igényel magyarázatot...
Ja, és véletlenül nekem is 3 gyerekem van...Ez itt hátrány? Csak kérdezem....

trinityone 2009.07.31. 13:33:01

@gastro vazze:
Oké, tejpor téma dobva.
Amúgy komolyan, nagyon jó állaga lesz tőle a kalácsnak, kenyérnek egyaránt.
De a fagyizóban erre tényleg nincs szükséged....

trinityone 2009.07.31. 13:35:09

@ailin:
Én épp nem vagdalkozom...Szelíd vagyok, túlságosan is.... Összekeversz valakivel.

ailin 2009.07.31. 13:36:05

Meg kellene tanulni különbséget tenni fikázás/pocskondiázás/rosszindulatú leszólás és a szatíra között.
Aki viszont egy ilyen írás miatt megsértődik és/vagy hisztizik, annak komoly önértékelési problémái lehetnek

Bozdurgán 2009.07.31. 13:37:14

@Darksoder:

Ennyi, igazad van, akit nem ihlet meg az illatozó rozmaring fennséges inycsiklandó illata , és hatására nem dönti hanyatt egy kellemes toszkánai hegyoldaloldalba vésett barlagnétteremben eltöltötltött tökéletes olasz vacsora hangulatának egyre erősödő nosztalgikus hangulathulláma
Az zabáljon pörköltöt meg rántottkarajt(ami amugy is szar mert nem elég zsíros).reggelire egyen párizsit löncshússal.

Sosem értettem amúgy hogy mi visz rá embereket, hogy ilyen ételt vegyenek magukhoz, na mindegy ez magyarország az igénytelenség hazája , igazi balkán.
Még egy nyomorult michelin csillagunk sincs,igaz sosem értettem minek osztogat egy gumigyár csillagokat az ételek templomainak.

édeskörte 2009.07.31. 13:37:15

Ez a csaj kész van teljesen!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.31. 13:39:17

@trinityone: ennyire nem kell a blogot komolyan venni, nézz meg nyugodtan pár posztot akár az elmúlt pár hétről, ha van időd.

Emberi megnyilvánulásokat, szubkultúrákat próbálunk _csöppnyi iróniával nyakonöntve_ megjeleníteni, saját magunkat sem kímélve.

Hogy melyik cikkek szólnak saját magunkról, azt persze nem áruljuk el ;-))

trinityone 2009.07.31. 13:43:10

@édeskörte:
Egyáltalán nem vagyok kész-akkor már elmenekültem volna innen...
De szerintem rúgj még belém...így a neten keresztül könnyen megy ez és milyen bátor dolog!
Én úgysem fogok bokszolni, az már kiderülhetett.....

gastro vazze 2009.07.31. 13:44:51

@trinityone: fagyim hozott van, a sütik sajátok...

trinityone 2009.07.31. 13:47:19

@Modor Tibi:
Oké, majd így nézem....
Csak a kommentelésnek is van egyfajta kultúrája, ami nem üti meg mindenkinél az elvárható színvonalat. Mikor átmegy pocskondiázásba, az már nem szórakoztató, az szánalmas.
De ez nem Rád vonatkozik...
Ha annyira komolyan venném, már rég magamba roskadtam volna:)
Majd megnézem, ki mindenkit vettetek górcső alá.....És ki hogy bírta:)

trinityone 2009.07.31. 13:49:14

@gastro vazze:
Na, akkor megkóstolom....A fagyit is, meg a sütit is....
Ugyanis nem vagyok sértődős:)

trinityone 2009.07.31. 13:50:38

@gastro vazze:
Nem Te, és nem most., ami a pocskondiázást illeti...
De most már inkább hagyjuk, kezd unalmas lenni.

Ted Striker 2009.07.31. 13:51:17

Pántlikás kötényemen ma reggel is csak úgy szórta a nap meleget adó sugarát a gondosan ráhímzett két aranykapu. Belebújtam és rögtön elkapott az ismerős érzet: főzni, sütni márpedig kell!
Nemrég méláztam Ronald receptjén, és megígértettem magamnak, hogy mindenképp elkészítem, éreztem, ma jött el ennek a napja :-)
Durrezüst színben pompázó élvezeteim színtere mint ölelő kar fogott közre: a friss, ropogós hamipogit (nemigaz, hogy egyenesen Ausztriáig kell menni míg hozzájut az ember egy rendes pékséghez) kezembe fogva, lágyan cikkcakkolva szeltem ketté nagyjából úgy a 6/10-nél - merthát ugye mindenki tudja, hogy a tetejében egy kicsit többnek KELL maradni.
Aztán jön az amitől már nyárcsorgás és bizsergés jár át: a színtiszta marhahús egyenesen a bábolnai elit-tenyészetből: kimérve pontosan ötdeka melyet a platnin napoztatva még megbolondítok némi Ámerikából hozott fűszerkeverékkel (isteni illatorgiát varázsol bármely marhahúsból), lágyan felskiccelem csipetnyi fokhagymával, és már aromásan szörcsög a háromszáz fokos nemesfémen.
Alapként ez huppan bele a pogi aljába, de a lényeg most jön csak igazán. Bioubit (melynek átmérője nem lehet nagyobb centinél - ami nagyobb az szinte biztos hogy génkezelt) legyalulok, majd jön az eredeti makói vöröshagyma szigorúan paralelogrammákra kockázva. Ezeket rászórom a langyi húsira, majd szunnyadni hagyom szobahőmérsékleten. Olyan 2-3 perc múlva még megstuccolom az egészet mustármagos öntettel és napérlelte paradicsomok frissen komposztált püréjével.
Majd jön az én "kis trükköm". Speciális csomagolópapírba belerakva hagyom hogy összeérjenek az ízek, picit engedem őket harmonizálni, azért hogy a marhús vadságát kisimítsa a rónán termett zöldségek szelídsége.
A végeredmény egyszerűen isteni, a csomagolásban tálalva eszembe jut Hemingway örökbecsűje:
"Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól."

(A McDonald's hamburger modoros elkészítési útmutatója)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 14:00:12

@Bozdurgán: szóval aki kineveti a prüntyőkés modoroskodó bloggereket, az csak guargumiban kirántott párizsit ehet? Kicsit egyszerűen gondolkodsz...

a michelin csillagról annyit, hogy nem a gumigyár dolgozói osztják a csillagokat, hanem erre képzett szakemberek... ismét eléggé egyszerű gondolkodásról tettél tanúbizonyságot.

Darksoder 2009.07.31. 14:11:03

@Bozdurgán: a post most pont nem a lukulluszi élvezeteket és az irodalmi modorosságomat hozta ki. :-)

Egyébként ha valaki van olyan merész, - és minden tiszteletem neki, - hogy felteszi az életét egy blogba.

Az irigylésre méltó, ha valaki szeret élni? Jót enni, inni?
Nem... inkább ez lenne a normális, de mint tudjuk egy abnormális világban élünk.

Nekem az külön becsülendő, hogy a gasztroblogger szereti a gyerekeit, és a férjét... szereti jól tartani őket és boldognak látni.

Nagyon szánalmas több tekintetben az eredeti írás, hiszen a helyesírást kritizálva számos fogalomzavarral és befejezetlen mondattal terhelt.

Lehetett volna akár humoros is, szatirikus, de csak szánalmas fikázásra futotta a szerzőnek, név nélküli arctalan fanyalgásra. A vegákkal kapcsolatos fóbiákat pedig nem kéne kivetíteni a grasztrobloggerekre, mert többségük egyáltalán nem kampányol ilyen irányban.

S, mint tudjuk a kritikusok pont azért kritizálnak, mert képtelenek kreatívak lenni. Szóval kedves szerző az írás egy valódi szánalomhalom!

Tromb 2009.07.31. 14:17:18

@Darksoder:
S, mint tudjuk... Ez jól kezdődik:)

Reggeligyors 2009.07.31. 14:17:42

@Darksoder: Jaj, csak nem Mirelle is magára ismert? És besértődött?

Darksoder 2009.07.31. 14:24:34

@Reggeligyors: Téves következtetés. Én pasi vagyok a Mirelle, meg nő. Tehát ha a Mirelle besértődött az az ő dolga, én meg nem sértődtem be, csak mertem a véleményemet megírni.

Miért gondolja mindenki azt, hogy csak neki lehet olyan?

lr 2009.07.31. 14:27:49

@CernaGeza kösz, ez rögtön ment kedvencekbe! :D - cserébe:

napirajz.hu/archives/2005/07/21/hoppa/

@szepyke: talán azon gondolkodj el, miért is érezted olyan fontosnak, hogy ezt ide beközöld ;)

@trinityone: az emberbe nem való dolgok elleni küzdelem megemlítésénél én is felhúztam a szemöldököm, de aztán eszembe jutott, hogy sohasem az a modoros, _amit_ mond/csinál a user, hanem az, _ahogy_.
Ízlelgesd! ;)

scsaba1 2009.07.31. 14:29:27

@trinityone:

Humorézék, mondom humorérzék... El sem hiszem, hogy ilyen hisztit vágsz le, és vérkomolyan veszel mindent. Egy kis modorosság mindenkiben van, én is rahedli szófordulatot használok, ami itt visszaköszönt, és így - olvasva- valóban eröltetett jópofizásnak/modoroskodásnak tűnik. Ilyenkor én is röhögök - saját magamon.

Hogy egy közhelyes és nem kevésbé modoros jótanácsot is adjak:)) : Aki nem tud saját magán nevetni, azon nevetnek majd mások.

(Egyébként a személyes névmások és a ragozott alakjaik nagybetűvel való írása is súlyos modorosságnak számít) :)

dorothy62 2009.07.31. 14:32:26

Bocs, futtában olvastam a bejegyzést, tetszett, egy oldalról nagyon bírom, ha valaki összeszedi és elemzi a dolgokat, vicces.
Másrészt viszont sértő, azokra az egyszerű halandókra nézve, akik úgy érzik, valamilyen kedveskedő, nanehogymánbunkónaknézzenekazemberek stílusban próbálnak bejutni a gasztrobloggerek közé, aztán vannak akik, tényleg ilyenek az életben is (javulásra nincs esély),
és vannak akik értenek hozzá és számukra nem modorosság, hanem természetes egy új recept olyan alapanyagokkal, amiről még csak nem is hallottál, meg még vannak sokan, sokfélék.
A bejegyzéshez egyébként gratulálok, hiánypótlás volt. :))

Bozdurgán 2009.07.31. 14:32:53

@Darksoder:

Amikor gyerek voltam, azt monta az anyukám, hogy ha kigúnyol, utánoz, parodizál valaki , próbáljak meg vele nevetni(akermennyire is fáj) és gondoljam végig, hogy min nevet , mert lehet hogy tényleg vicces.
Óvott attól hogy megsértődjek, vagy magyarázkodjak, mert mint mondta ezzel csak tovább rontom az amugy sem rózsás helyzetem. Ilyenkor látom, hogy a nekem oly természetes anyai tanácsok milyen sokat segítettek abban hogy ne én legyek az osztály hülyéje, sajnálom hogy másnak nem volt ilyen szerencséje.

@Rékuc:

Te vagy az ember akit az evolúciós folyamatok csak azért hagytak életben, mert kellett valaki aki élő tanuként bizonyitja a többi értelmes embernek, hogy humor nélkül lehet élni , de semmi képpen sem érdemes.

efzsé 2009.07.31. 14:35:17

Bocs.
Nekem a Malackaraj s benne Péter Anna se anyám, se gyerekem, hogy elvtelenül védjem. De.
Illusztrációul egy tegnapi párbeszéd a Tejben-Vajbanról.

Szóval ez ellen-tipikus, szerintem.

"2009.07.30 21:55:38Mackaj
Jól látom, hogy a Metro van megadva referencia-árnak? Te jó ég, Péter Anna, már Benned se lehet bízni?


2009.07.31 08:38:05Péter Anna
gyönyörű illatos magyar paradicsom volt a metróban, főzéshez használt bertolli olívaolajat pedig mindig ott veszek, ahol a legolcsóbb, ott van több literes kiszerelésben is, ilyen egyszerű
a culinárisban egy üveg tartósításra, sütéshez használt semleges olajért fizetni többet, izé, minek?"

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.31. 14:38:43

@efzsé: a Malackaraj azért nagyon más, engem már maga a zsírhús-témaválasztás is meglepett.

Anna pedig már személyesen is járt erre az éjjel :)

Darksoder 2009.07.31. 14:40:12

@Bozdurgán: Nagyon röhögtem a evolúcióról leírt lényegi információn.

Ejnye, egyre kevésbé bírok értelmes mondatokat leírni, - nem kellett volna bulizni éjjel.

Azt hiszem távozom is mielőtt meggyanúsítanak más gasztrobloggerrel is. Én csupán békés olvasója vagyok ezeknek.

Pörköltet a magyarnak!

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.31. 14:40:39

1. a rákot kétlem, hogy 4 órán át kéne napoztatni, nekem általában 15 perc elég, még akkor is, ha fagyasztott.

2. értelmes gasztrobloggerina nagyon jól tudja, hogy magyarországon így is, úgy is csak fagyasztott rákot vehet, ergo már eleve hámozottat/pucoltat vesz, különben hámozgathatja életfogytig.

3. füstös... de gyűlölöm ezt a szót. sminkben is, gasztróban is...

4. az igazi gasztrós nem TÁLAL, hanem HALMOZ, tehát a bébirépa pürére ráHALMOZZA az omlós rákot...

5. tisztított vaj: ghí

6. levendulamártásról még nem hallottam, de jamie oliver már tett árvácskát salátába

7. az IGAZI-igazi gasztrobloggerina pedig olyan komolyan veszi a jamie olivertől meg nigella lawsontól lopott receptjeit, és különleges műfogásait, hogy még tévéműsort és újságot is kiad...

efzsé 2009.07.31. 14:46:48

@váj mí:

Sajnálom. Én ezt praktikus útmutatónak tekintettem és kimondottan örültem neki.

Sehol nem írja, sem , sőt: nem sugallja, hogy máshol ne vegyél, mer az szar,meg fúj, meg piha... sőt, praktikus, könnyen követhető instrukciókat ad arra vonatkozólag, hogy milyen a friss hús...ha BÁRHOL is veszed.
Ez nem modorosság az én fogalmaim szerint.

efzsé 2009.07.31. 14:49:33

@1éÖ:
Ez szép. Ez egyenesen költészet! Grat! :))))

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.31. 14:53:55

jut eszembe:

nem hiszem el, hogy häagen-dazs-t csak a fogarasi teszkóban vehetek, és ott is csak bailey's-es, vaníliás és epres ízekben, amikor az én kedvencem a belgacsokis és az epres-sajttortás. tudom, hogy lehet az arénában is venni, de elvi kérdés, hogy nem fizetek két gombócért ezeröccázat, amikor a bödön két ropiba kerül a teszkóban.

mi lesz így ebből a világból?

efzsé 2009.07.31. 14:57:38

@Szárnyati Géza Malacra:

Azt nem tom, mer nem olvasom, mer nem érdekel.
De azt tudom, hogy a szakértelmen túl és innen mik a jó írás ismérvei - az itt jelen van.

Nem vagyok a rokona Péter Annának, se ismerőse, se semmilyen őse, nem láttam még, mer a kolbászsütögetésre nem mentem el, ismétlem... sőt,vitába is keveredtem vele a Malackarajon épp a készkajakedvelők elleni könyörtelen elutasítás tárgyában.
De.
A Büvös szakács , Chili -Vanilia és a Malackaraj...hát mit is mondjak modorosan ...ég és föld...vagy: ha zongorázni tudnám a különbséget...a Malackaraj javára.

trinityone 2009.07.31. 15:05:53

@scsaba1:
Nálam a személyes névmások nagybetűvel írása a tisztelet jele a többi ember fele. Ez is baj?

Tudok magamon nevetni, szoktam is...Nem ezzel van itt a baj.

Tulajdonképpen nem is vettem magamra az írást, mert nálam épp nem jellemző, hogy modoros lennék, annyi időm nincs, hogy sokat körítsek, én csak recepteket és fotókat teszek fel többnyire.
A családomnak főzök-az ő megelégedésükre, örömmel és szívesen.

Akik meg esteleg modorosok:
tudjátok, hogy mennyi munkájuk van ezekben a blogokban ? Jól elkészíteni egy ételt, utána szép fotót csinálni róla, mindezt leírni közérthetően, hogy az is el tudja készíteni, aki nem egy gyakorlott konyhatündér-ez bizony sok energia...
Ezért sajnálom, hogy ez a téma került palettára. Akármilyen a stílusuk, nem hiszem, hogy megérdemlik... Mégha nevetnek is magukon, ahogy írjátok, nem hiszem, hogy épp erre vágytak.

Ja, még csak egyet: nem reklámozom magam, aki megnézi, nálam még goggle hirdetés sincs, az egész blog midenfajta anyagi haszonszezéstől mentes. Így nincs szükségem újabb látogatókra sem.
Tényleg a gyerekeimnek írom, hogy majd valaha főzhessenek belőle.
Aki akarja, olvassa úgyis. De erre senkit nem kérek, nem bíztatok. Nálam ez tényleg nem szempont.

Az más, ha valaki boldogan kommentel, hogy megsütötte egy sütimet és ízlett a családjának, az engem is örömmel tölt el.Ennél több ezzel kapcsolatban nekem nem kell.

Hogy hisztiznék??? Nem ismersz-tudok azt is...
De ettől most fényévekre állok.

édeskörte 2009.07.31. 15:11:10

Feladom.
Megyek, nézek egy receptet a hétvégére.

efzsé 2009.07.31. 15:18:14

@Modor Tibi:
Hát szerintem is.
Láttam. És nem sértődött. Jól tette.

ailin 2009.07.31. 15:23:38

@trinityone:

Trinity,

minden szubkultúrának megvannak a maga allűrjei. Az enyémnek is, a tiédnek is. Kár ezt tagadni vagy tovább ragozni. hiába mondod el 42x, hogy ez rád és a barátaidra nem igaz, mert rengeteg gasztroblog van és ezek közül sokra igaz, sokan magukra is ismertek benne, és sokan jót is nevettek magukon.

trinityone 2009.07.31. 16:29:45

@ailin:
Értem, nem mondom, hogy nincsenek jellegzetességek,allűrök, melyeket szépen ki lehet domborítani. Kívülről bizonyára feltűnőbb...

Mindenkiről lehet jó karikatúrát készíteni,nekem csupán a stílussal volt problémám.
Olyan is van köztük, amin mosolygok. Csak néhol bántóan durvának érzem, de szerintem is lapozzunk......
Ennyit nem ér az egész!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 16:43:32

@Bozdurgán: sorry ha ironizáltál, abszolút komolyan vettem, sajnos teljesen hihető, hogy egy gasztrosznob pont így nyilatkozik, mea culpa :)
@trinityone: lapozz már az Isten szerelmére :)

szixous 2009.07.31. 16:50:09

:))) eszméletlen ez a vita! :)

Emberhez méltó, finom, udvarias, higgadt... minden tiszteletem, igazi _gyöngyszem_ :)))

szixous 2009.07.31. 16:53:34

...de leginkább hányni tudnék az egésztől! de ez így szép!

Rékuc, ne állítsd már le, hiszen olyan jó olvasgatni, igazi modor-mazochizmus

:)

drcsont 2009.07.31. 18:58:10

Ajaj, látom baj van...
Mindenkit sikeresen kiutáltatok, leokádtatok-most meg itt unatkozhattok. Nesze nektek!!!
Szerintem most egymásra vessétek magatokat, sakálkáim!

Silent Bob 2009.07.31. 19:56:49

Ezt most találtam. :D

"A lényeg, hogy mindig kompromisszumra kényszerítenek. Pontosan tudom, milyennek kéne lennie: a borjúszelet kicsit vastagabb, enyhén borsozzuk, só nem is kerül rá, azt a sonka adja ajándékba. A sonka leheletvékony, de markáns, az ementálival együtt arcpirító ízorgiában henteregnek a hús puha ölében. A panír aranybarna és levegős, puha paplanként borul a szemérmetlen trióra."

doddos 2009.07.31. 20:02:33

Trinityone:

"2. Legyen mondjuk egy finom cassata siciliana, hol máshol, mint Szicíliában és persze, hogy a tengerparton, nagyon közel a vízhez, este, mondjuk közben legyen naplemente:))) Üsse kő, utána elkortyolnék még egy limoncellót is.....

3. Utána jöhet ugyanott egy chilis csokifagyi, az ódon macskaköveken sétálgatva, az ottaniakat figyelgetve, nézelődve a forgatagban vagy ücsörögve csendesen egy normann templom lépcsőjén...."

Mi ez, ha nem színtiszta modorosság?

trinityone 2009.07.31. 20:18:13

@doddos:

Ez???
Kulináris örömök, utazással körítve...
Hát, ha modoros, akkor mindenki modoros, aki szeret utazni-ezt akkor bevállalom....

Így kiragadva amúgy nem derül ki-ez egy játék volt, egy lista arról, ki-mit szeretne megkóstolni és merre...Tehát ha úgy vesszük, akkor álmodozás....

Szerinted vajaskenyeret kellett volna kívánnom?
De tudod mit? Visszakérdezek:
Mi az a 10 étel, amit nem szeretnél kihagyni?Hmm???
Mert mindenkinek van ilyen szerintem....

doddos 2009.07.31. 20:28:44

@trinityone:
nem az álmok, nem az álmodozás, nem az a modoros, ne értsd félre. Hanem a megfogalmazás: "elkortyolnék egy limoncellót is"... ez kb. egyenértékű azzal (nem nálad olvasható, de számtalan gasztroblogban), hogy: "belekucorodok egy bögre forró kakaóval és egy jó könyvvel a fotelba". :)

doddos 2009.07.31. 20:34:43

Mindenki használ modoros kifejezéseket, ne vedd úgy a szívedre.

trinityone 2009.07.31. 20:37:40

@doddos:

Á, már nem veszem a szívemre...
Most már csakis azért maradtam itt, hogy azértis találjak errefele olyan embereket is, akik nem provokálnak, akikkel lehet kommunikálni.
Nekem mindig szokott sikerülni, ezért álltam értetlenül az elején.....

Oké-lehet, neked ez elfogadhatatlan, én nem látok benne semmi kivetnivalót.
De szerintem nem is kell egyformának lennünk, egyformán gondolkodnunk....

Ha már itt tartunk: a limoncello nem az az ital amit egyben kihörpint az ember-az szerintem kortyolgatja-tévedek??? Nem egy sör, amit felhajtasz, csak lazán, nem?
Az miért baj, ha valaki egy kakaóval, könyvvel bekucorodik a fotelba?
Én szoktam úgy olvasgatni......Te nem? Vagy hogy kellene ezt másként megfogalmazni szerinted?

Amúgy veled legalább lehet normálisan beszélgetni, kész felüdülés....

cizella · http://anyuhamos.freeblog.hu 2009.07.31. 20:37:42

(Fotelba kucorodni kakaóval és JÓ könyvvel szerintem nem gasztrobloggerek szoktak, hanem 30-as elvált társkereső nők, de ez csak zárójel.)

trinityone 2009.07.31. 20:43:58

@cizella:
Ezt most komolyan mondod???
3 gyerekes anyuka vagyok férjjel együtt....
Egy könyv , meg fotel miért jelent elvált státuszt?
Nem értem....

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.31. 20:44:19

@doddos: ezekszerint az a modoros, amire a modorosblogban, akommetekben azt mondják, hogy modoros? nem kellene esetleg valami cenzúra nevű dolgot kitalálni, vagy talán ízlésrendörséget? hol a határ? szerintem le jókaival, meg mikszáthal mert túl modorosan írtak! égessük el ványcsa szakácskönyvét, mert milyen modoros az már! tessék tisztességes tőmondatokban írni, és csak a lényeget...

szerintem ez elég szubjektív dolog, hogy mi modoros és mi nem. ingerküszöb kérdése. ne játszunk már ízlésrendőrséget! pláne olyas valaki ne, akinek csak a szája jár, ő maga nem ír blogot, csak a partvonalról kiabál befelé, hogy hogyan kéne...

cizella · http://anyuhamos.freeblog.hu 2009.07.31. 20:48:02

@trinityone: nem, nem mondtam komolyan :)

Azt hiszem, sose fogod megérteni a modorosblogot, ez persze nem baj.

ehran 2009.07.31. 20:48:48

@Rékuc: Ránéztem pár blogodra - lépjünk túl azon, hogy épp elég "modorosságot" találtam - de úgy látom, sznoboztak le Téged is. Neked hogy esett?
Ja, és egy érdekes idézet év elejéről: "Akármit csinálok, elmérgesedett vita és beszólás lesz a vége. ... Normális hozzászólás már alig-alig érkezik, hanem a blog a beszólnivágyók homokozójává vált, azért pedig végképp fölösleges időt pazarolnom rá."
Téged annyira zavart a beszólogatás, hogy ott, akkor lezártad a blogodat. Nem zavar, hogy máshol, másoknak épp így beszólogatsz Te is? Nem érzed képmutatásnak?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 20:52:16

@Bombadil Toma: ízlésrendőrséget itt csak te játszol, azzal, hogy fintorogsz mások szórakozásán...
ez egy teljesen ártalmatlan post volt. Volt már írás a modoros fotósról is, látsz ott engem vinnyogni a kommentek között?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 21:00:12

@ehran: a blogom folytatódik, ha nem tűnt volna fel :) erről ennyit.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.07.31. 21:04:58

@Rékuc: te félreértesze engem! ha visszaolvasol láthatod, hogy nekem tetszett az írás. sőt magamra ismertem benne sok pontban, és jókat röhögtem is rajta, mert én is írok gasztroblogot. sőt az én gasztroblogom még modoros is!
nekem a kommetelők egy részének a hozzállása/hozzászólása nem tetszett, és erre reagáltam...
ehran meg szívemből beszélt! magam sem fogalmazhattam volna jobban...

Hófehér 2009.07.31. 21:08:02

@trinityone: Komolyan mondom: nem veszed észre, hogy csak a kommenteket generálod azzal, hogy nem tudod befejezni a pörgést a témán. Elhiszem, hogy a gasztrobloggerek, akiket ismersz, nem ilyenek (apró megjegyzés: akkor nem ismersz túl sokat). De akkor miért kellett végighaknizni szinte az összes g. blogot ma, amely megemlített a posztot, és még annak is megpróbálni elvenni a kedvét az idelátogatástól, akinek esetleg tetszett az írás. Volt, akinek tetszett. Volt, aki találva érezte magát, és esetleg mosolygott rajta. Volt, aki találva érezte magát, és megsértődött. És vagy te, aki állítólag nem sértődtél meg, de nem tudsz leakadni, és magyarázod a bizonyítványod, miközben nem kellene. Egyre inkább az az érzésem, hogy emögött az egész mögött egy jó adag megfelelési kényszer és kompenzálási vágy van. Azt viszont egy jó étel elkészítésével is lehet. Úgyhogy hajrá!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 21:13:23

@Bombadil Toma: szerintem a kommentekben sincs rosszindulat (a Péter Annát fikázó kivételével, de az csak egy)... egyetértek Hófehérrel, trinityone magát teszi ki közröhejnek ezzel a sértődős hisztijével. Ami nekünk nagyon szórakoztató, csak hát magának árt vele...

Bozdurgán 2009.07.31. 21:28:51

Azt nem értem miért kell védekezni,meg úgy csinálni mintha a poszt bárkinek is kétségbe vonná a lelkesedését vagy a szakértelmét. A modorossag nem rossz vagy jó hanem csak van. Minél jobban beleássa magát valaki egy témába annál inkább modoros lesz a szubkultúra szlengjétől.

scsaba1 2009.07.31. 21:30:10

@trinityone:

Bajnak nem baj, csak a magyar helyesírás szabályai szerint kis betűvel kell írni őket. Fórumokban, kommentekben nagyon gyakori a "Neked", "Rólad" "Te", ami nekem (és még sokan másoknak is) viccesnek, erőltetettnek, kellemkedőnek hat. Egyébként is: a komment tartalma a mérvadó, mert kis betűvel is tudlak tisztelni téged, és nagy betűvel is el tudlak küldeni a jó francba Téged. Persze valójában nem akarlak elküldeni, ez csak egy példamondat volt, tehát no offense.

scsaba1 2009.07.31. 21:38:33

Egyébként nem hittem volna, hogy ez az ártatlan fricska ekkora hőbörgést fog kelteni.

Ott volt a Hazaárulós poszt, annál lehetett tudni, hogy nagy port fog kavarni, még akkor is, ha leszámítjuk a kürücinfos hülyegyerekeket, mert a volt benne egy kis, foci, egy kis politika, amihez mindenki ért, vagy legalábbis úgy gondolja.

De hogy a hedonista gasztrobloggerek is itt fognak sisteregni, mint a vizes krumpli az étolajban, na azt nem gondoltam volna...

drcsont 2009.07.31. 21:38:47

Végre, hogy megjelent néhény jófej, mint Bombadil Toma, ehran és Bozdurgan!
Eddig nem olvastam gasztroblogokat, de most kedvet kaptam hozzá, rászántam egy kis időt és egész érdekes dolgokat találtam!
Különös, engem még a modorosság sem zavart! Szóval köszi ezt a jó kis témát, különben sosem kapok rá az ízére!
Rékucnak esetleg egy jó pszihiátert, ha javasolhatok, mert komoly problémákkal küzd, melyeket tömény rosszindulattal próbál elfojtani.Lehet rajta segíteni, csak sok munka, de van remény!( Arra gondolok, hogy szórakozás címén másokat szivat, hát ez beteges! )

drcsont 2009.07.31. 21:45:22

Ezt ki nem hagyhatom:

"Rigában járva nem csak néhány pompás borostyán ékszert szereztem be, hanem ezt a brosst is. Árat nem akarok mondani, de drágább volt a borostyánnál. Egy kézműves boltban leltem rá, ahol helyi fiatal iparművészek, formatervezők munkáit árulják. (A művésznő neve is megvan valahol). A bross egy asztalon hevert soksok hasonlóan ötletes és aranyos alkotás társaságában, és amikor megláttam, tudtam, hogy mi ketten rövidesen egyesülni fogunk.

Nem vagyok egy nagy fashionista, félig ismert dizájnerek műveit sem szoktam megvásárolni, de ebbe a brossba úgy beleszerettem, hogy már nem volt visszaút. A bross kb. 8cm hosszú és 1cm vastag. Filcből készült és mint látható, egy kis fényképezőgépet formáz. A művésznő kristályokkal rakta ki és egy vékony ezüstlánccal egészítette ki a művet, a láncot a brosstűre igazítva sokféleképpen variálható az ékszer.

Hát nem imádnivaló?"

Réka kedves, ismerős? Modoros-nem???

drcsont 2009.07.31. 21:48:54

Ja, és főleg semmi sznobizmus.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 21:53:04

@drcsont: ki mondta, hogy nem vagyok modoros?
Veletek éles ellentétben engem nem bánt, ha kifiguráznak. Max megköszönöm a látogatást :)

(bár a kifigurázáshoz azért kicsit több kell a blogpostom forrás nélküli idézésénél)
rekafoto.com/blog/2009/07/offtopic-fotos-bross/

ehran 2009.07.31. 21:57:51

@Rékuc: De, láttam, kár hogy nem tűnt fel, azt írtam: akkor, ott. Ja, és ügyesen megkerülted a kérdéseket, csak a "lényegre" reagáltál.

drcsont 2009.07.31. 22:00:55

Rékuc,elég volt rádkattintani-rögtön ez jött szembe, nem kellett keresgélni .
Nem a modorosságoddal van bajom, hanem azzal, hogy mások megalázásával szórakoztatod magad. Ez az, ami beteges benned-meg még itt sokakban. Írtam már, olyanok vagytok, mint a sakálok, akik várják az áldozatot, és ugrotok, hogy zabáljatok.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 22:06:49

@drcsont: úristen... ez a modorosblog... lazíts egy kicsit, vegyél be hashajtót, úgy látom, rádfér. Nem a nyaktiló előtt állunk lefejezéséket nézve :)

drcsont 2009.07.31. 22:20:35

@Rékuc:
Ja, hogy a modorosblog annak szinonímája, hogy ide csak ősbunkók járnak? Ez valami belépési feltétel nálatok? Aki véletlenül betéved, az meg a kétlábon járó kivételt erősítő szabály?
Az más!
Hogy neked mire van szükséged, azt én jobban látom, úgy hiszem.
A nyaktiló, az valami freudi elszólás nálad-élveznéd, mi?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.31. 22:23:53

@drcsont: én Solymosi Réka vagyok.
Te ki vagy?
Ez itt a gasztrobloggerekről szól. Nem rólad és nem rólam.
Ha a neved, arcod vállalva akarsz velem érdemi témában vitázni, akkor privátban megtalálsz. Ez itt már nagyon offtopic és nem is foglalkozom személyes támadásokkal.
Jó éjt.

efzsé 2009.07.31. 23:12:49

@Ted Striker:
Ez szellemes! Tetszik, na.

szixous 2009.07.31. 23:22:48

"R.nak esetleg egy jó pszihiátert, ha javasolhatok, mert komoly problémákkal küzd, melyeket tömény rosszindulattal próbál elfojtani.Lehet rajta segíteni, csak sok munka, de van remény!( Arra gondolok, hogy szórakozás címén másokat szivat, hát ez beteges! )"

mé, ez mi? talán jóindulat?!

:) (csak úgy eszembe jutott. Amúgy tökmindegy, én élvezem a vitát, csak nem nagyon értem, de ez az én bajom.)

Király dolog a modorvadászat, és kész.

drcsont 2009.07.31. 23:35:59

@greeen:
Örülök, hogy jól szórakozol.
Rékuc eddig, míg ő vitte a prímet közel sem volt ám ilyen érzékeny. Most viszont szélsebesen távozott.
Azért jó, hogy beszéltem vele, mert eddig nem tudtam, hogy a gasztroblogger egy új állatfaj, akit direkt arra klónoztak, hogy ő és néhányan még jól szórakozzanak. Félreértettem volna valamit? Lehet.Ma vagyok itt először.

One China 2009.08.01. 00:35:50

Ó, jaj. :-) A hozzászólóknak köszönhetôen egyre jobban kedvelem ezt a blogot.

Köteles Carradine 2009.08.01. 10:03:03

kedvencem a gourmand és a gourmet fogalmak keverése.

Hopla 2009.08.01. 11:55:07

ez nagyon jó! Az a vicces, hogy amikor egyikük (őt ismerem történetesen, tényleg nagyon jól főz) írt egy sokkal lightosabbat (gasztromami.blogspot.com/2009/06/10-tunet-hogy-velhetoen-gasztroblogger.html), az még mindnek bejött, mind magukra ismertek.... Erről ennyit :-)))).

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.01. 12:56:21

@Köteles Carradine: bizony, ebbe a csapdába mi is belesétáltunk :)

modoros.blog.hu/2009/04/10/olvasoi_rovat_a_mu_gourmand_borszakerto

Aztán inkább úgy hagytuk, így hiteles.

scsaba1 2009.08.01. 13:08:56

@Modor Tibi:

Basszus, ezt még nem is olvastam, pont most akartam kérni, hogy legyen már post a kamu borszakértőkről, erre itt van.... :)

szazala 2009.08.01. 13:12:29

Jó a karikatúra,de nem igazán a gasztroblogokról szól,inkább SJ-t gúnyolja ki szerintem.Azt viszont szőrnyűnek találom,hogy ennyien rácuppantak!
Fikázni,azt tudunk................

Erzsebet 2009.08.01. 15:29:04

Én három gasztroblogot olvasok rendszeresen. Nemcsak a sütés-főzés miatt. Maguk a bloggerek és családtagjaik is nagyon szimpatikusok. Érdekes írások, szép képek találhatók, az egész egy más boldog életet mutat be, mint a szürke hétköznapok. A gasztroblogokból való rendszeres főzés igen költséges mulatság. A három kedvencen kívül megnézek néha még más gasztroblogokat is. Az egyik blogger hölgy naponta többfélét is süt.. A családi fotójai is fent vannak. Férjével és két óvodás korú fiával rettenetesen kövérek. Olyanok, mint a strandbeli alfa-gyerekek. Az ilyen családnak a rendszeres mozgásra, fogyókúrás kajákra lenne szükség. A kuglóf és kakaó még ünnepeken is istenkísértés még gondolatban is.

Vezna 2009.08.01. 15:35:02

Hmm...Ezt a kis szösszenetet valószínű olyan emberke írta, aki abszolút nem gasztro-beállítottságú...különben nem írt volna ennyi baromságot.
Természetesen mindent ki lehet figurázni, ha az ember vicces akar lenni, de ettől még nem feltétlenül kell sértőnek lenni.
Sajnos vannak olyan gasztrobloggerek, akik igenis sértőnek találták ezt az írást,mert szeretnek főzni, és megszerették a blog írást is.
Nem hiszem, hogy bármelyik ego-blog(értsd: jajj ma ez meg az történt velem,most lefekszem aludni és majd holnap jelentkezem,stb...) jobb lenne, mint a gasztroblogok.
Ők legalább hasznos dolgot csinálnak, és segítenek az épp odatévedőknek, akik esetleg most tanulnak sütni-főzni.
Csak ennyi így röviden...

Vezna 2009.08.01. 15:48:48

Jah,meg ekkora hülyeséget...
De most komolyan...hogy nevezzék a férjüket,ha egyszer a férjük??? Nyuszika,vagy tündérgombócka:D??? Akkor meg azon parádéznátok.
A gyerekekről meg csak annyit, hogy pont azért ilyenek, mert van gyerekük, és minden megtesznek-megfőznek nekik.
Gondolom az kedves cikk írónak is volt anyukája....:D

scsaba1 2009.08.01. 16:01:14

@Vezna:

Nem érti.... és nem érti...

Itt az a poén, hogy nem egyszerűen "férjem", "párom" esetleg egyszerűen "Tibi"-ként nevezik meg "szívük kalácsának egyetlen szem mazsoláját", hanem modoroskodva: "a Férj" (így nagybetűvel) vagy " a Zúr", súlyosabb esetben " a Férjúr"....

Érted? (Nincs rosszabb, mint amikor egy poént el kell magyarázni...)

Vezna 2009.08.01. 16:12:47

értem én...csak valakinek meg ez a poénos, hogy a "Zuram"...ezért is hívják így őket...

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.08.01. 16:16:09

mondjuk az tényleg látszik, hogy aki a szösszenetet írta, nem igazán ért hozzá. pl. úgy utal az ovo-lakro vegetáriánusokra, mint a leginkább vaskalapos változatra, pedig ők azok akik a hús kivételével mindent esznek. tejet, tejterméket, tojást stb... akire a szerző utalni akart, azok a vegánok, akik kizárólag növényi eredetű termékeket esznek, semmi tejterméket stb...

amúgy átnéztem a gasztroblogomat ezzel a szemmel, és kijelentehetem, hogy az én blogom az egyik legmodorosabb gasztroblog. de vállalom!:)

azo 2009.08.01. 18:12:47

Tanulság:
A jó gasztroblogger modoros, ezt elismeri és képes nevetni magán. A többiek csak blogoló házisárkányok.

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.08.01. 19:30:04

@Bombadil Toma: Igen, Toma, ezért imádunk, meg azért is, mert a zsír Nálad nem simán házi zsír, hanem minimum és egyben maximum mangalica, no meg sosem roppanósra főzöl vagy párolsz valamit, hanem ál dente :DDD
Nehogy abbahagyd, még pár hónap és pörfikt leszek olaszból! :)

Démétér 2009.08.01. 22:05:27

Mindig elszórakoztat, hogy mennyien érzik sértőnek a "modoros" kifejezést :)

schulmeister 2009.08.02. 00:03:19

szép, kövér flém.
mondjátok csak, mit csináltatok, amikor még nem voltak blogok? hol folyt ez a sok meddő, semmitmondó szócséplés akkor?

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.08.02. 01:06:54

"Isteni gyors ebéd volt."

faaaakk, lol :-D

gu.betty 2009.08.02. 14:03:04

sosem értettem mi a lényege az ehhez hasonló blogoknak, hiszen a viccestől igazán távol áll... lehet egyesek mások lehúzásával kívánják hangsúlyozni felsőbbrendűségüket vagy csak egyszerűen rengeteg szabad idővel rendelkeznek... igazából mindegy is, hiszen szólásszabadságban élünk és ezekre az oldalakra is szükség van (egyeseknek biztosan...)

viszont az kissé felháborító, hogy mások helyesírását, körülményeit szidja az oldal...
mellesleg megsúgnám, hogy elírás van a szövegben, ami enyhén vicces, miután másokat kritizál az író és ő maga sem tud írni... ebből is látszik, hogy semmivel sem jobb, mint a többi...sőt...

cd-r 2009.08.02. 15:05:29

betty most jól kiosztottad ezeket a szemeteket :DD

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.02. 17:12:48

"mint a drágakő cseppek úgy ülnek a pesztó-gyöngyök a napszínű répapürén" - itt sírva röhögtem. Tudjátok, a Született feleségek egyik korai epizódja jut eszembe (szerintem sok gasztroblogger példaképe Brie), amikor is a férj (mellettük 2 gyerek) így szól egy ilyen csodavacsora felett a nejének: nem lehetne csak egyszer, csak egyszer NORMÁLIS kaját enni?"
Azért elképzelem magyar anyut n+2 gyerekkel, amikor is apu sírva könyörög gasztroanyutól pörköltért, rántott húsért, bundáskenyérért...
Az én uram/párom/pasim!nem férjem ugyancsak a parasztkolbászt venné elő a "hüttőből", ha sültcukkinis kornflék-carpaccio retekcsíra habbal lenne az ebéd. Szegény szomszédasszonyomon is látom a kétségbeesett próbálkozást az egészséges kaják főzésével, a férj meg, ha elege van, sértődötten pizzát rendel.
Az én uram/párom/pasim!nem férjem kezet csókol, mikor kénye kedvére másfél kiló húsból rántotthúst csinálok, ha bundáskenyér van néha reggelire, vagy ha meglepem egy kis dinsztelt májjal. Ez van, max lemozogjuk ;-)

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.02. 17:22:55

Napló. Utam Amerikába. 9 éve. Első osztályon. Menü:
1. FIRST COURSE
• Sautéed scallops and tartar of smoked scallops with a leek mousse infused with ginger
• Thinly sliced veal served with an apple and celery salad flavoured with horseradish
• Seasonal salad
2. MAIN COURSE
• Beef steak complemented by a red and yellow pepper coulis served with a corn terrine and broccoli with almonds
• Turkey Grenadin in a cream and onion sauce accompanied by pumpkin purée, French beans and braised tomato
• Grilled John Dory and sautéed red mullet enhanced by a Pernod sauce, with creamed fennel, glazed carrots and a lentil and leek compote
• Green asparagus tips with chanterelles in a creamy thyme sauce served over fettucini
3. CHEESE
• Gruyére, walnut cheese and brie
4. DESSERT
• Truffle cake with Chantilly cream
• Cinnamon flavoured mousse with blackberries and cranberries

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.02. 17:41:57

Amiért engem a vega zavar ["legrosszabb esetben ovo-lakto vegetáriánus, néha mézet sem fogyaszt (méhek kihasználása), meg van róla győződve, hogy az ember növényevő állat, ezt néha hasonszőrű oldalak idézeteivel támasztja alá. Ő nem azért jött erre a világra hogy kihasználja az állatokat, elszorul a szíve, ha ketreces tartású csirkék tetemeit látja a piacon"], mert amúgy virágozzon minden virág, de tényleg, de filozófiát vinni abba, és azt úton-útfélet hangoztatni, hogy azért nem eszek mézet meeert a méhecskék, jajjjj, hasznot húzni az áldozatos munkájukból... nekem erről a cuki-állat mánia (kedvenc állatom a delfin), meg a szőke nő vicc jut eszembe (bocs a szőkéktől):
Egy fekete, egy szőke és egy vörös nő meghal és leesik a pokolba. Szent Péter így szól hozzájuk:
- Átváltoztatlak titeket madárrá, hogy ki tudjatok repülni innen, csak válasszatok madarat, milyenek legyetek.
Először a fekete válaszol:
- Én sas szeretnék lenni mert, az olyan nagy.
Azt mondja a vörös:
- Én sirály szeretnék lenni mert, az olyan erős.
Végül a szőke:
- Én pingvin szeretnék lenni mert, az olyan CUKI.

drcsont 2009.08.02. 18:35:08

@Krisztinca:
Az, hogy sötét vagy, mint az éjszaka, az a te bajod.
Az, hogy a gasztrnomómiai kultúrád olyan-amilyen-az is a te bajod, meg a családodé, akinek az ízlését formálod, ill. tönkreteszed....

Sosem hinnéd, a gasztrobloggerek közt mennyi értelmes, értékes, művelt ember van-
orvosok, mérnökök, művészek többek közt.
Meg igen, családanyák, akiknek fontos, hogy mit tesznek az asztalra, mert " azzá leszel, amit eszel.."

És nem hinném, hogy a szellemi táplálékuk a Született feleségekben merülne ki. Nem inkább a te kedvenc sorzatod?

A vegánokat meg különösen kár bántani, ők épp nem kötnek bele a te zsírtunkolós, a pörkölt-rántotthús-fasírt triumvirátusában gondokodó egyszerű kis lényedbe.

Díszpéldánya vagy a frusztrált, másutt érvényesülni képtelen, sikertelen embereknek, akik idejárnak köpködni és ettől lesz orgazmusuk.

Amúgy az előttem szóló betty-vel és schulmeisterrel egyetértek....

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.02. 18:57:20

@drcsont: nem megyek le a szintedre, de nem te vagy az, aki fröcsög, és bunkó? Úgy tűnik nem voltam egyértelmű, hiszen nem foglaltam állást kötelezően a gasztrobloggerek ellen, mint itt sokan mások. Csak gondoltam az apákra, akik, tetszik vagy sem, pörköltre és rántotthúsra vágynak. Lehet próbálkozni, és tőlem bárki legelhet otthon, csak nálunk (és még sokezer háztartásban) ez nem működik. És igen, ebben igazad van, az én bajom. My chicken, ha érted mire gondolok. A vegáknál is a filozófia elszállást szeretném kiemelni, mint visszatetszőt, nem magát a tényt, hogy mit eszik. Szerintem, ha valami hát az a valakit az általad megírt stílusban vall egyszerű kis lényre.

lárvalányhaj 2009.08.02. 19:17:51

@Krisztinca:

Kétfajta vega van, a Rendesvega és a Droidvega. A Rendesvega a vegákra jellemző módon nem eszik húst (tejtermékeket, tojást stb.), de kussol róla, magától nem vagy csak nagyon ritkán hozza szóba. A Droidvega viszont ha kell, ha nem, a saját vegaságáról pofázik. Természetesen valami ideológiát is kitalál hozzá, hogy ő miért is vega, és természetesen erről minden adandó alkalommal pofázik. A Rendesvega számára a vegaság egyszerűen azt jelenti, hogy nem eszik húst, a Droidvega számára viszont életfilozófia, természetesen csak azért, mert ha a Droidvega nem lenne vega, akkor egyáltalán nem lenne személyisége, és egy halk pukkanással szertefoszlana a világűrben. A Droidvegára jellemző az emberek erőszakos térítgetése, a hangos és látványos húsevő-bashelés is.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.02. 19:22:12

@lárvalányhaj: nna, ez az, erre gondoltam, csak nem tudtam, hogy már alfaj-nevük is van :-) Köszi

lárvalányhaj 2009.08.02. 19:27:35

@Krisztinca:

Ha már itt tartunk, a húsevőknek is van a Droidhúsevő válfaja, aki rendszeresen nagy hangon fikázza a "fűevőket", meg minden adandó alkalommal kijelenti, hogy "hogy lehet ettől jóllakni". Az lenne a jó, hogyha az emberek nem basztatnák egymást az étkezési szokásaik miatt, és mindenki azt kajálhatna, ami neki jól esik.

One China 2009.08.02. 19:35:30

Az lenne a jó, ha az antilop nem baszogatná az oroszlánt.

drcsont 2009.08.02. 20:39:51

@Krisztinca:
De jó, már valamit elértem-észrevetted a SZINTET!!
Ez a bizonyos szint ugyanis épp az a szint, amire itt a törzsközönség lemegy, mikor a "célcsoportot" épp becserkészitek és lealázzátok!
Épp ez volt a célom.

De: miből gondolod, hogy más családokban és úgy általában a rántotthús a normális kaja? Én nem vagyok gasztroblogger-bár a kíváncsiság kedvéért már körülnéztem a köreikben-de mi nem rántotthúson élünk....Sokoldalúbban étkezünk, és még senkinek nem volt hiányérzete.
Meg kell mondjam, rengeteget lehet ezekből a blogokból tanulni, sok a szuper jó recept. Mi ezzel a baj?? Ezt nem értem....

Szóval: milyen alapon akarod te másoknak megmondani, mi a normális és a jó, az elfogadható?
Orvos vagy dietetikus vagy netán? Mert akkor folytathatunk némi szakmai vitát az étkezésről. Nekem szakmám....

Biztos, hogy nálad az igazság? Meg a többi hasonszőrűnél?
Egyáltalán, nem értem, miért fáj az nektek, ha mások másképp táplálkoznak és netán még egészségtudatosak is...
Te egyél azt, amit akarsz, de ne szurkálj a hozzád képest másságuk miatt embercsoportokat.

drcsont 2009.08.02. 20:49:46

@Krisztinca:

Még egy apróság:
a sok rántott hús-máj-kolbászevéstől felhalmozódott koleszterinszintet és inkább nem sorolom még milyen egyéb egészségi problémákat nem oly könnyű lemozogni.
A mozgás a kiegyensúlyozott táplálkozás nélkül sajnos édes kevés.
Ezt tényleg csak a jóindulat mondatja velem-sajnos, ez a helyzet, mégha te nem is vagy ezzel tisztában.
Ezek objektív tények.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.02. 22:06:31

Én nem vitázom veled. Még most sem. Engem nem kell megtérítened. Én igyekszem egészségesen kajálni, és van mellettem egy talpig pasi (aki, megjegyzem, majdnem egyszálbélű, csak hogy nehogy valami zsírmalacot képzelj el), akinek nem lehet megmagyarázni, hogy mit egyen. De most ugye jön az, hogy nem is ismersz, és támadsz.
Mert most ezt nehogy úgy képzeld el, hogy naponta rántotthússal tömöm, de ő igazán akkor érzi jól magát, ha én gulyást, pörköltet és/vagy rántotthúst csinálok neki. Ezt nem mindig kapja meg, de azért 2 hetente. (eleve csak 7végente főzök) Igyekszem kompenzálni, ha már téríteni nem tudom: telerakom a hűtőt gyümölccsel, joghurttal, amikor eszi a kolbászt, eszi hozzá a (saját termés) paprikát, stb Vagy ha már mindenáron hús-hús-hús, akkor grillezzünk, saslikot csinálok. Úgyhogy valakit azzal támadni, hogy mivel nincs tisztában, meg sötét, mint az éjszaka, hát ne is haragudj...
Na tessék, nem akartam magyarázkodni neked egy ilyen kedves felütés után, mégis sikerült.

drcsont 2009.08.03. 00:12:38

@Krisztinca:
Dehogyis akarlak én téged megtéríteni..Csak tényeket írtam.
Amúgy ahogy kibontottad a helyzetet, így már árnyaltabb a kép, így nem olyan rossz a helyzet. De az elején nem így nyilatkoztál. Ha ezt írod-egész másként kommenteltem volna rá....Látom, hogy tényleg jó irányba próbálod befolyásolni a táplálkozását és vigyázol rá....bár közöm nincs hozzá tényleg-mindenki azt eszik, amit akar.
Úgyhogy akkor visszavonom, amit erről írtam. Bocs.

Azt azért tényleg, nem a vitázás kedvéért megjegyezném, hogy az én kedvesem is talpig férfi, mégis a mediterrán konyha szerelmese, soha nem eszik rántotthúst, se pörköltet. Egyszerű a dolgom vele, mert nem is szereti. Így mondjuk könnyebb....
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ő a követendő példa, de talpig férfi lehet az is, aki szereti a halakat, a zöldségeket,a salátákat, a gyümölcsöt. Semmit nem csorbít a férfiasságán, hidd el.
Bár lehet, te elhiszed, csak más nem.....

Summa summarum: jó lenne, ha mindenki hagyná a másikat..Aki akar blogoljon, aki akarja olvassa, aki húsevő, az egyen húst, aki vegán, az nyugodtan lehessen beszólások nélkül vegán, akinek nem tetszik, az meg nyomja meg az x-et. És kész.

noirp 2009.08.03. 07:44:08

@kardinálispinty: de, én el tudom képzelni, az önjelölt szakácsok mind úgy tudják a biokémiát, mint néhai Szent-Györgyi Albert. Vagy még jobban.

noirp 2009.08.03. 07:59:53

@lárvalányhaj: A Droidvega díszpéldányává nőtte ki magát az uccsó 10 évben Molnár Éva, azaz Vavyan Fable író. Csak eddig nem találtam rá ezt a jó szót.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.03. 12:35:18

@drcsont: tartom, hogy én a normális kajáról beszélek, és nem a gasztroblogokat, csak annak túlcizellált, mondhatni barokkos hülyeségei tetszenek, hogy a példánál maradjak, sültcukkinis kornflék-carpaccio retekcsíra habbal. Főleg egy hétköznapi családi vacsora gyanánt. Van, akinek a normális kaja csak pörkölt, gulyás vagy rántott hús lehet (erre hoztam példának a pasimat, aki a másik véglet), de legtöbbünk beéri sovány hússal, hallal, zöldségekkel, gyümölccsel, stb. Nekem az taszító, és ez az én saját magán véleményem, engedtessék meg, hogy egyesek, hogy ha a lepkefingot poshirozni lehetne, egyesek megtennék, és mindezt le is írnák egy olyan gasztroblogban, ahol a zöldségek mosolyognak, a gyümölcsök a piacon könyörögnek, hogy vigye őket haza, a görény meg sírva könyörög a receptjéért :-))))))))))))) A változatos, színvonalas, de ehető recepteket felvonultató gasztroblogokat tiszteletben tartom, bár ha valaki mindenáron publikálni akar, miért nem teszi fel a mindmegettére, egy idő után talán összejönne ott egy olyan hihetetlen receptgyűjtemény, hogy odajárna X millió ember.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.03. 12:42:02

Akarom mondani "tartom, hogy én a normális kajáról beszélek, és nem a gasztroblogokat BÁNTOM, csak annak túlcizellált, mondhatni barokkos hülyeségei NEM tetszenek" - már írni sem tudok.

Garfyka 2009.08.03. 14:10:16

Kedves Sakálné vackorbanshee Rozália :-)

Azt hiszem nagyon nagy köszönettel tartozom neked. Nagystílűnek álcázott, de valójában a hozzá nem értésed fitogtatására összekapkodott, kicsinyes, lekezelő, pökhendi, sértődött hangú bejegyzésed igen sok emberkét késztetett és késztet arra, hogy gasztro-blogokat olvasson. Kell ennél jobb reklám nekünk, lelkes gasztro-bloggereknek? :-)

Nem mellesleg ... leszólod a gasztro-blogokat, de, azért lelkesen olvasod, netán jegyzetfüzettel magad mellett böngészed a gasztro-bejegyzéseket, hiszen akár idézni is tudsz egyikből, másikból :-)
Nem mellesleg ... szinte pellengérre állítod a gasztro-bloggereket, mert a sütés-főzés-mosogatás bonyodalmai után, még arra is futja az erejükből, hogy szépen tálalják és le is fotózzák az elkészült ételeket. Ez van, sokunknak jobban esik terített asztalnál, tányérból, szépen tálalt, finom ételeket enni, mint valami katymaszt kikapirgálni a koszos edény aljáról.
Nem mellesleg ... bejegyzésedből szinte soronként süt az irigység, a nagyképűség, a lekezelés. Nos, ha azt hiszed olyan rettentően könnyű gasztro-blogot írni, rajta, vedd fel a kesztyűt és láss hozzá.

Ted Striker 2009.08.03. 16:01:49

@Garfyka: Én már kíséreltem egy bejegyzést, igaz fotó nincs de idézet van (még gondolkodom egy teljesen inadekvát youtube-os zenevidejó linkelésén) - feljebb olvashatod :-)

Vannak olyanok, akik Virág elvtársat követve egyszerűen ki tudják fejezni véleményüket egy ételről: "Fincsi lett!"
:-))))

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.08.03. 17:36:12

Jópofa írás, majdnem megsértődtem, de inkább nevetek rajta és csinálom tovább úgy, hogy a kutya nem olvas, de majd, ha lesznek utódaim, megmutathatom nekik, hogy a döcögős kezdetből mi lett.
Szeretek főzni, de nem tudok jól, ez tény, nem is vitatom. Nem tudok szép fotókat feltenni, mert öreg a gép. Csúnya a blogom is. Nem sok egzotikumot használok. Sosem készítek marhahúst, mert drága. Meg ilyenek.
De vállalom, mert másképp mi értelme lenne blogolni?
Nézzétek meg magatok, ha érdekel, nem baj, ha nem.
bakerstreet.freeblog.hu

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.08.03. 17:38:52

éééééééééés nem!
mondjon le a blogmotor =)

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.04. 11:15:48

@Kiddy: hat en megneztem a blogodat es nekem tetszik (nem modoros - de en a modoros gasztroblogokat is szeretem egyebkent). Nigellat is megnezem, pedig o aztan...
Na de az, hogy rantott zoldbab, hat az meg miaz???

Balambér 2009.08.04. 20:49:11

Én már a Zasszony (hogy stílszerűek legyünk modorosságban :) zöldbab pörköltjétől eldobtam a hajam. De hogy rántva ... :D

forumuser 2009.08.05. 00:08:24

Darksoder
Szvsz nem érted, miről szól a poszt és mi a célja... Nem, nem "a" gourmet-k leszólása, s nem is a konyhaművészeté.
Nyilvánvalóan magadra vetted, holott nem feltétlenül kellene. Egyébként meg elgondolkodnék rajta a helyedben, hogy mosolyodtál-e el valaha hasonló karikatúrán, szatírán - gyanítom, igen, csak akkor nem érezted úgy, hogy téged is érint.

mickimacko 2009.08.05. 13:06:36

Egy gasztroblog cikk kommentjeiből, téma: a szendvics:

... 2009.07.21. 15:51:27
De lux kategóriából mostanában kóstoltam két füstöltlazacosat is.
1. Kenyér, vaj, lazac, friss bazsalikomlevél. Eccerű de naccerű.
2. Kenyér (elhagyható, csak akkor már nem szendvics), ementáli, lazac, cékla. Ez a lazac-cékla nagy felfedezés volt nekem, korábban nem ismertem a párosítást, pedig nagyon szép.

... 2009.07.21. 16:01:07
a kedvenceim:
-a caprese, ha bivaly mozzarellával és tőérett paradicsommal készül,
-a töpörtyűkrémes szendvics,
-marhahúsos szenvics, közepesen sült steak vékony szeletekre vágva, rukkolával és paradicsommal bélelt, majonézzel megkent ciabattában.

stb.stb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.06. 16:08:05

@Garfyka: és a te szavaidból vajon mi süt? Neki sem fogok, mert nagyon megsértődnél...

kár hogy kimaradt a postból, ami csak most jutott eszembe: a kötelező névpárosítás, két étel és/vagy spirituális főnévből: chili & vanília, fűszer & lélek, habcsók & puszedli, zamat & illat, fahéj & feta - ezek 30 másodperc alatt talált, létező példák...

Lilienfeld 2009.08.06. 18:41:54

Jaj-jaj-jaj!
KIMARADT, hogy "Kreatív blogger", "Yummi Award" és egyéb ún. "kitüntetéseket" adományoznak egymásnak, a tetszésnyilvánítás kifejezésként, nyakra-főre. Itt van egy rakás: palocprovence.blogspot.com/
És ez a név!!! Hogy mennyire lerágott, lejáratott, elgiccsesített az egész provanszos-toszkánás mizéria eleve; de még fokozza, lenyúlva egy másik ultraközhelyet, hogy ugye "Bakony az én Párizsom", satöbbi.
De akkor meg miért nem "margarin az én libazsírom", "parizer az én pármai sonkám" vagy "kökény az én kapribogyóm" ???

A blogoszférán kívül esik, sajnos, de említsük meg az Embert, aki egy hun táltosba oltott stahljudit: Cey-Bert Róbert Gyula, gasztronómus. Máshol egyenesen gasztrofilozófus, az áldosok, karakányok, üstönyök és sütények tudós embere.
"A hun áldozati ételektől a honfoglalás kori magyar fejedelmi konyháig Ez a kultúrhistóriai idealizált receptgyűjtemény valójában a hun-magyar konyha bibliája. A hunok történetének ismerete nélkül nincs magyar őstörténet-kutatás, nincs magyar ősvalláskutatás és nincs magyar ételtörténet-kutatás sem. Az ősi magyar konyhát csak a hun áldozati ételek filozófiájának megismerésén keresztül közelíthetjük meg. A könyv a legújabb kutatások tükrében részletesen bemutatja az ősi hun-magyar konyha szimbolikáját és vallásfilozófiai tényezőit, amelyek meghatározták az áldozati ételek és az étkezési szokások értékrendjét. Ebből kiindulva a szerző olyan ételleírásokat állított össze, amelyek fölidézik az ősi lovaskultúrájú népek fejedelmi és ünnepi ételeit."
www.libri.hu/konyv/hunok-es-magyarok-konyhaja.html

vuduvarázs 2009.08.07. 16:40:07

@Rékuc:
Nem értem...
Garffyka szavaiból mi süt ki? Szerintem semmi rossz....Én nem tudok belekötni, ha akarok sem...
Neked hogy van ennyi időd azzal foglalkozni, amit állítólag annyira rühellsz? Nincs más, kreatívabb dolgod?
Tőled sem megy előrébb a világ!

vuduvarázs 2009.08.07. 16:44:55

@Lilienfeld:
Szegénykém, ezek szerint nem tudsz főzni...
Javaslom, böngéssz a blogok közt, ne ócsárolj-lassan, de biztosan neked is menni fog a főzés-sütés,ettől meg a kisebbrendűségi komplexusod is talán valamelyest rendeződik.
A lent említett könyvhöz semmi közük a gasztrobloggereknek-hogy is jön ez ide??

Garfyka 2009.08.07. 17:01:47

@Rékuc:

Elvonatkoztatás? Társítás?
Próbáld meg, jó játék.
Figyelj csak, így kell. Megnéztem a blogod - és a barátaimat, valamint engem leszóló hozzászólásaidtól, s ezen keresztül a személyed által ismeretlenül is kiváltott viszolygástól függetlenül - tetszik.
Na, ez elvonatkoztatás.
És a ki nem mondott, be nem ismert frusztráltság leküzdésében is segít.
:-)

Lilienfeld 2009.08.07. 21:08:38

@vuduvarázs: Odaírtam, lelkem, odaírtam: "kívül esik"... de az a stíl, érzed, az a stíl, ami van a bácsikának, az rokonítja.
(Még mindig nem értem, hogy az az izé, ami má' minden második blogon ott fityeg, az mitől "díj", pláne "kitüntetés". PP 4. helyezése a Goldenblogon, az már jelez vmilyen szintet, népszerűséget vagy mit és gratula őszintén. De amikor a barátnőkkel jól megdíjazzák egymást, az igencsak, khm, gyermekded.)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.09. 01:33:12

@Garfyka: érdekes, én nem viszolygom sem tőled, sem a gasztroblogoktól. Jó volna megtanulni különbséget tenni a kifigurázás és a rosszindulat között. A modorosblogon utóbbival csak a sértődörr gasztrobloggerek reakcióiban találkoztam.

ehran 2009.08.10. 13:30:14

@Rékuc: Pedig ott van az őket kritizáló kommentelőknél is, csak ugye saját szemünkben a gerendát.... - hogy stílszerű legyek itt a modoros blogon. :)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 16:11:20

@Lilienfeld:

nekem a Cey-Bert félékkel az a legnagyobb bajom, hogy az általuk rekonstruált "ősi konyhaművészeti remekek" többnyire köszönőviszonyban nincsenek azzal, hogy mit ettek eleink, hanem nagyrészt Cey-Bert bácsi agya adta ki az egészet.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.10. 16:23:13

@Lilienfeld:

szerintem a palócprovence még nem is annyira gáz, legalábbis a nyelvezete nem annyira modoros, mint sok más beidézett példányé.

Viszont eztfigyeljétek:

"A lányom azonban nem tudott megbékélni vele, még él benne első találkozása a csalánnal. Történt ugyanis, hogy amikor éppen csak totyogós volt, azzal szórakozott, hogy sorban lepakolta a könyvespolcokat és közben "kiolvasta" a könyveket. Kérleltük szépen, csúnyán, semmi nem használt. A megoldást a csalán hozta: csalánhajtásokat tettük a polcokra a könyvek elé. Egyetlen egyszer nyúlt hozzájuk, aztán soha többé. A könyvek megmenekültek."

ekkora geci állatot! basszameg, belenyúlatja a csalánba a saját egyszülött gyerekét! jó, hogy nem áramot vezetett a könyvespolcba... o.O

Anyul 2009.08.14. 23:14:06

sziasztok,

csak most találtam erre az írásra.

Nekem tetszett, egyáltalán nem találtam bántónak. Jókat mosolyogtam, miközben olvastam.

Esetleg meglehetett volna említeni a skála másik végét, a hústhússal evő, a konyhában romhalmazt maga után hagyó bloggert, aki a gyümölcsjoghurtot csak úgy kedveli, ha hengeres, és rá van írva, hogy gyulai kolbász.

Egy 2 gyerekes, mindenhez friss bazsalikomot használó anyuka, akinek felhőtlen szórakozást és kikapcsolódást okoz, ha a derengő monitor fényénél, amikor a házban már minden elcsendesedett, a Nap is nyugovóra tért, egy jófajta házipálinkát kortyolgatva odakuporodhat kedvenc szórakozása mellé, és mint kicsiny zöldségeskertjét, ápolgathatja cirádás szóvirágait is ;)

Anyul 2009.08.14. 23:51:38

@Krisztinca:
Mért nem mindmegette?

Azért nem egy gyűjteményes oldalra ír az ember, mert
1. szeretné összegyűjtve látni a saját receptjeit
2. ismerősei, barátai, családja is szeretnék összegyűjtve látni
3. sokszor jobban érdekli őket, mint idegenek írásai, receptjei
4. egy sütemény receptjét nem kell sokszor leírni cetlikre az ismerősöknek, elég uralni a gyűjtőhelyre
5. a blogműfaj naplóírás is, nem egyszerűen receptírás

És különben is, pont az az egyik lényege a világhálónak, hogy mindenki azt kezd vele, amit akar, nem egy nagy generálszósz van - hogy modoros legyek és a témánál maradjak.

vöcsök 2009.08.28. 13:37:56

Most akadtam rá erre a blogra és könnyesre nevettem magam a témán :-) Ez nagyon nagy lett, gratula érte!

Amúgy mielőtt bárki is megvádolna, igen én is gasztroblog olvasó vagyok, és sok klassz receptet találtam már az ilyen oldalakon. Soknak tényleg ilyen a stílusa, de ez nem baj. A baj az, ha valaki túl komolyan veszi magát és besértődik a karikatúrán. Hahóóóó, az ember egyik ismérve a humor! Tudjunk már nevetni!

Léhüllő · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.10.27. 13:09:28

n+2 gyerek? ha n=0, az akkor is kész, de vegyük legalább 1-nek. Akkor viszont a szocpolból megvan a lehetőség a blog fenntartásra.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.11. 10:21:47

fűszeres eszter? macikonyha?

gabcigirl 2010.02.20. 11:25:47

@#s3mot@:

Szegény beteg kicsit. Viszont 1 szó mint 100, Rozália jól ír. Riszpekt neki!

rognork 2010.02.20. 12:47:29

hát ez a poszt tényleg szar.

zsuzsanon 2010.10.01. 09:33:23

Előszörre majdnem jópofának láttam ezt a cikket. De aztán ahogy tovább olvastam, eléggé rossz érzésem lett. Mégis kit bánt az, hogy ki főz, és mikor, és hogyan érzi jól magát, és azt hogyan fogalmazza meg? Kit bánt és miért? Inkább erről kéne egy posztot írni... mondjuk egy pszichológusblogban.

Jánoska12 2011.02.16. 08:02:26

Mondjuk nekem a chili és vanília kicsit meredek, de annyira nem lehet rossz ha könyv is készült belőle. Igazából ez a görbetükör nekem tetszik. Nem bántás ez, csak tükör egyeseknek és önmagunknak.
www. konyv-konyvek. hu/chili_and_vanilia_mautner_zsofia

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.16. 09:25:21

@Jánoska12: a kettő nem függ össze. Azért mert könyv készült belőle, még lehet rossz.
süti beállítások módosítása