Blogajánló - Vendéglátós

2009/07/30. - írta: Modor Tibi

Sokunk számára örömteli fejleményekről szeretnénk beszámolni!

A vendéglátós téma itt a Modorosblogon már többször előjött; ezért is örültem meg módfelett, amikor chef nathanp cimboránk egy szerencsés véletlennek köszönhetően megismerkedett Italboltos Sanyival, a zseniális Óbudakocsma elvakultan és beszűkülten lokálpatrióta társszerzőjével.

Szó szót követett, és a III. kerületen, valamint a kocsmákon is túlnőve megszületett  szerelemgyermekük, a Vendéglátós, ahol számotokra már ismerős szerzők fogják közzétenni kocsmás-éttermes-vendéglátós sztorijaikat, beszámolóikat - kötöttségek nélkül. Lesznek meglepetések :-))

A nyitóposztot a közénk hatalmas elánnal visszatérő nathanp jegyzi, elsőként a dunaparti Belga sörözőbe látogattunk el.

Azt mondják, köszönőviszonyban sincs a belga konyhával. Azért állítólag a Mosselen-be kell menni. Kiszolgálás és hangulat tekintetében, no meg az állítólag több mint hetvenféle belga sör miatt a Bem rakparti Belga Söröző magasan kategória-első, szerintem. Persze a terasz is dob rajta, erősen.

Folytatás

Délután 1 óra előtt nem sokkal pedig egy mindenvivő olvasói posztot olvashattok majd a gasztrobloggerekről, mi kell még? 

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.08.28. 09:58:12

Ez az Italboltos Sanyi egy kurvára elszánt név. :) Új poszt mikor lesz a blágon?

Italboltos Sanyi · http://obudakocsma.blog.hu 2009.08.28. 11:56:00

@Nyelvész Józsi: éppen most, Józsikám!

vendeglatos.blog.hu/2009/08/28/diohej_eszpresszo_1

Nem egy Culinaris-bejegyzés, de most ilyen sikerült :))
süti beállítások módosítása