A kezdő testépítő

2009/05/04. - írta: Modor Tibi

Kevés szabadidős tevékenységre és egyben életformára tekintenek általánosságban olyan megvetéssel, mint a testépítésre. A szokatlanul izmos megjelenést sokan automatikusan helytelenül a tanulatlansággal, kulturálatlansággal párosítják a másodlagos külső jegyektől (hajviselet, öltözködés, tetoválás) függetlenül.

Most, hogy a Kisnovák is nagyon brenkó lett, ihletet kaptam. És hol a vége...

A külső szemlélők már évtizedek óta ugyanazokat a nem túl egyedi bölcsességeket hajtogatják:

-Ezt nézd meg, most komolyan, hogy néz ki a gyerek? Már mozogni se tud, tiszta ér a csávó, teljesen természetellenes! Én nem szeretnék ilyen testet, az ziher. Aránytalan a krapek nagyon, aztán hogy feszít, csak be ne szarjon a nagy erőlködésben. Én sose szerettem az ilyesmit, természetes, úgymond elemi erővel rendelkezem.

Persze ezt leginkább az elhízott, vagy a feltűnően gyenge, nyunyókás testalkattal rendelkező férfiaktól lehetett hallani, illetve olyan nőktől, akiknek az előbbi kategóriákból jutott pár.

Valójában a gyúrás hihetetlen önfegyelmet és kitartást kíván, a többi másodlagos. Aki legalább egy évig tudja követni a diétát és böcsülettel eljár edzeni, az már valamit tényleg fel tud mutatni.

Számtalan más sportággal ellentétben a teremben teljesen bevett szokás, hogy a kezdőt segítik, együttérzéssel bánnak vele - beavatásról, szopatásról nem hallottam még, kiröhögés is csak mértékkel megy és persze diszkréten :-)

Már a nyelvezete miatt is érdemes ellátogatni a body.builder.hu Drugs Bunny Edző Válaszol Rovatába, néha órákig el tud szórakoztatni.

Szia. 3-4 éve edzek, 120-al szériázok fekve, kb. ennyivel guggolok, meg evezek is. Apám azt mondja csak egy felfujt állat vagyok, mert erőm semmi, mert pl. ő simán letekeri az üveg uborka fedelét, én meg nem bírtam, ő simán vitte a hűtőszekrényt, én meg remegtem, meg fújtattam, mint egy disznó, ő simán elgörbíti a betonvasat, én meg meg sem tudtam mozdítani, néha ég a pofám rendesen emiatt, mert ő 50 éves, soha nem sportolt, nálam 20 kiloval könnyebb jómunkásember. Mi lehet erre a magyarázat?

 

szériáztasd fekve és nézzük meg akkor is ilyen erős lesz-e! a magyarázat technika és rutin. ezt a faszágot hallgattam énis annyak idején meg még sokan mások! az uborkát meg le tudod tekerni csak koncetrálj! azt meg ne hagyd hogy fater szopasson az irigysége miatt!


Az egészségtudatosabb országokban a tojás magas koleszterintartalmával kapcsolatos téveszmék már régóta megdőltek. A tojás az összes tápanyagot tartalmazza, amire az emberi szervezetnek szüksége lehet, kivéve a szénhidrátot és a C-vitamint. Koleszterintartalma részben ideális, részben speciális zsírjainak köszönhetően nem befolyásolja lényegesen az emberi szervezet koleszterinszintjét. A szervezet szempontjából a koleszterin nélkülözhetetlen elem, ugyanis a sejtek regenerációjában fontos szerepe van: Ha a szervezet nem jut elegendő koleszterinhez, önmaga állítja elő, de ekkor már a védekező mechanizmusnak köszönhetően általában nagyobb mennyiségben, mint ami szükséges. Bizonyított tény, hogy extrém nagy tojásfogyasztás sem eredményezi a vér koleszterinszintjének kóros emelkedését, ugyanis a szervezet eltávolító mechanizmusa megszabadul a felesleges mennyiségtől. Leszámítva a kisebb arányú örökletes rendellenességet, a vér magas koleszterinszintjéért az eltávolító mechanizmus élet során fellépő zavara a felelős.

 

a nagy arányú tojássárgája fogyasztása a telitett zsír bevitelt nem kívánt mértékben megnöveli, ezért káros. ennyiből ehetsz disznózsírt is agykobájn! a kolbász se káros meg a cukor sem, bizonyították az olyan seggek mint te!


 

szia bunny! Nem rég vágtam bele a testépítő életmódba (kb 2 hónapja), és édesanyám tiszta bolondnak néz, hogy állandóan csirke+rizst nyomatok. 59kg és 178 cm vagyok, és ő szerinte ettől az étrendtől nem fogok hízni, sőt fogyni fogok tőle. Szerinte összevissza kéne egyek minden szart, ameddig bírom napi 6x (érted ilyen tepertő kolbásszal meg omg..) :\\ Meg a rizsben nincs szénhidrát stb... Na már most én a legújabb étrendemmel napi 225g fehérjét és 534.84g szénhidrátot 3300 kalóriával viszek be (20g zsírral) 6 étkezés mellett étrendkiegészítővel megfűszerezve. Nyugtass meg kérlek, hogy ettől hízni fogok és hogy szarjam le magasról azt aki ilyeneket mond :)

 

ráérek ám idiótákat nyugtatgatni, hogy nem viccből irtam meg az alapismereteket és nem, nem anyádra kell hallgatni! majd a hülye osztálytársaid, meg a tanáraid a rokonok és a nagymama miatt is beirsz hogy nyugtatgassalak? férfi vagy te bazdmeg? mi ez, óvoda? tudod mit? higyj anyádnak, meg a többi hülyének, szarom le!

Persze azért élőben is lehet hallani elég konkrét szövegeket, amikor üvöltve bíztatja remegő kezű társát valaki:

-ÖT, ez az... nééééééééééégy, gyerünk!!!

-Neeem bí...

-De kinyomod, bazmeg, nééééééééégy, NYÁRRA, LUPÁRA* JÓ LESZ!

*a Luppa-sziget melletti kultikus bányatavak Békásmegyer és Budakalász határán, a 80-as években a hazai naturizmus egyik fellegvára, ahol a látogatóközönség fokozatosan lecserélődött: mára vegyes a kép, nudisták, szörfösök, jet skisek, családok, társaságok. Észak-Buda(pest) Riviérája nyáron.


 

Na, de visszatérve a Gyúrósra. Alapvetően férfiakról beszélünk. Már az első két-három alkalom után látja a változásokat testén, és nem szégyelli mindezt közszemlére tenni.

Azonnal átáll a kötelező étrendre: minimális zsír (semmiképpen se telített), óvatos szénhidrát- és szinte korlátlan fehérjefogyasztás. Magyarul: párolt csirkemell + párolt rizs, abból is lehetőleg barna. A BodyBuilder étkezési rovatában összeállítottak nekünk pár ételreceptet, hogy azért lássuk: lehet változatosan is táplálkozni! Aki lusta kattintani: a 27 főételből összesen kettő nem épült csirkemellre :-)

Tojásfehérje korlátlan fogyasztása a sárgája könyörtelen kidobása mellett, fehérkenyér, majonéz nem létezhet többé. Helyette rizs és durumtészta, szálkásításkor magában.

Italfogyasztás: száműz minden cukros italt, az alkoholt kerüli, marad a zsírtalan tej fehérjeforrásként. Rengeteg víz - és ha eddig gyűlölte is a kávét, megszereti. Szigorúan feketén, cukor és bármi adalék nélkül - nagyon fontos a metabolizmus.

Táplálékkiegészítők: ezt a területet inkább lehúzásnak tartottam mindig, a fehérjeturmixok drága édes pancsok tekintélyes mennyiségű cukorral, a kreatin izomnövelő (folyadékmegkötő) és teljesítményfokozó hatásait is csak rövid távon figyelhettem meg ismerőseimnél. Egy nem versenyszerűen edző gyurmarudinál bőven elégnek kellene lennie a természetes energiaforrásoknak. Legnagyobb kamu a zsírégető: általában valami szénhidrátot tartalmazó készítmény, amitől tovább lehet bírni a futópadon: éppen annyit, hogy a többletkalóriát valóban elégessük. Még jobb megoldás beszedni a zsírégetőt, és várni, hogy égjen a zsír :-)

A kezdő testépítő új étrendjére mindenesetre nagyon büszke, és az iskolában, baráti társaságában, otthon meg a nagyinál fennhéjázva grimaszol minden egészségtelen, zsíros ételre - a lájtkóla azért jöhet, az egészséges.

Edzés közben szerzett tapasztalatait is szívesen osztja meg minden hozzá nem értővel:

-A Lajos, az edzőm legutóbb már mondta, hogy a gépekről jó lenne lassan átállni a kézisúlyzókra. Persze kardióval kezdek mindig, tricepsszel folytatjuk, majd tolunk egy kis tárogatást is. A Lajos elég komoly, magyarázta, hogy amikor ők a haverokkal rendesen belejönnek, akkor hányásig szoktak edzeni, ez náluk a fokmérő. Nem egyszerű a csóka. Rögtön azzal kezdte, hogy gyerekek, jó szarul néztek ki, de mi is így kezdtük. És nehogy azonnal bármilyen eredményt akarjatok. Itt évtizedekre kell előre tervezni, az első évben úgy fogtok sírni a fájdalomtól meg az izomláztól, hogy beszartok, de nem fogtok kinézni sehogy. Beesett mellkas, seggbevállas felsőtest, cérnavékony karok, piszkafa láb, igen. Egyetek tésztát, sokat. Durumtésztát. És persze csirkemellet. Itt a Csarnokban a hátsó bábolnai hentesnél a legolcsóbb, mondjátok, hogy a Lajos küldött.

Na de meddig tart a lelkesedés a kezdőknél? Sokan még a tényleg gyors (kisebb) eredmények ellenére is abbahagyják, és villámgyorsan leeresztenek, hogy még szarabbul nézzenek ki, mint amikor elkezdték.

Viszont aki nem adja fel idejekorán, az függővé válik. És hamarosan  a Modoroson is fognak róla írni... :-)

Mindenkinek sok-sok tiszta fehérjét és nulla zsírt kívánok!

Címkék: sport szabadidő
93 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2009.05.04. 14:05:50

azért az egészségesen, szépen izmos testalkat és a túlgyúrtság között nagy a különbség. az utóbbit én ugyanolyan testképzavarnak gondolom, mint az anorexiát. az előbbi pedig születési adottság, aki hízékony, az akkor sem fog olyan jól kinézni, mint a nulla testzsírszázalékú inas pasik, ha naponta 12 órát gyúr. _szerintem, női szemmel._:D

noirp 2009.05.04. 14:24:33

Sok újat tanultam.

(Kemény vagy, Tibi :))

szixous 2009.05.04. 14:59:37

és ne feledkezzünk meg az "egész nyáron dinnyét pakoltál?"-járásról, illetve kartartásról

Tűzvillám (törölt) 2009.05.04. 15:11:05

Az a baj ezzel a poszttal, hogy a szerző enyhén elnéző szimpátiával nyilatkozik a testépítőkről, és nem hagyja, hogy egy igazán jót röhögjünk rajtuk.
Pedig Ernoke az első kommentben megmondta a tutit. Az sem igaz, hogy csak az irigyek nyilatkoznak úgy, hogy ők nem szeretnének testépítőnek kinézni.
Biztos, hogy van egy jó csomó modorosság, ami ezekre a "bádi bilderekre" jellemző.
A dinnye a hónom alatt kéztartás, meg az atlétapóló tipikus.
A hülye dumájuk a táplálkozási szokásokról az agyamra megy. Nem csoda, hogy az anyuka aggódik, hogy a gyerek egysíkúan kajál.

Mitya Ivanov 2009.05.04. 15:42:57

@menyétkaka: igen
és arról se feledkezzünk meg, hogy az ilyen kezdő testépítő mindig trikóban jár, mobiltelefonját úgy tartja a kezében, mintha 50 kilós lenne a készülék, az izmok feszüléséből legalábbis erre lehet következtetni, ÉS
ha szendvicset eszik akkor azt két kézzel fogja meg, és nem harapja, hanem fogával megfogja és a kezével kitépi onnan. Persze megint csak az izmok miatt

malackarosszarc 2009.05.04. 16:02:18

muhaha
nem csak a kezdő jár atlétában, hanem a haladó is télen-nyáron, munkahelyemen van néhány ilyen egy részének van neki hozzá Bundesliga frizurája is :)

bár ModorosTibi szerint ez férfi blog, de, hogy píszí legyek...
női öltözőben :
- minidg mindenki a másik seggével, mellével (vajon igazi vagy nem), narancsbőrével, súlyával van elfoglalva,
- állandó a rinyálás: mit evett, mit nem evett, hízott, fogyott, szart nem szart, és mindjárt itt a bikini szezon
- fél órával többet kell hasaznia mert tejjel itta délben a kávét

Én általában egy poló+ melegítő-szerű nadrágban ugrabugráltam teljesen koordinátlanul a zenére, de egész jól éreztem magam, míg a "csajok" egy része valahogy mindig tudott seggel az ajtó felé fordulni, ha ott éppen nullánál több férfi közlekedett

Ernoke 2009.05.04. 16:44:38

@malackarosszarc: én is jártam erobikra még évekkel ezelőtt, és súlyosan halálra idegesített a sok ribanc. mondjuk nem ezért hagytam abba, hanem mert meglepő módon fogyni kezdtem tőle.:D

egyébként pedig teljesen bátran kijelenthetjük, hogy a kigyúrt férfiak ortopédül és idiótán néznek ki. ugyanaz a kategória, mint a kövérek, szerintem. (elnézést, nempíszí meg minden.) a legröhejesebb pedig, hogy általában ez a mostanában divatos buzeráns stílusú öltözködéssel kombinálódik, rózsaszín feszülős póló fehér gatyával, papuccsal, és teljesen képesek ők azt hinni, hogy kurvajól néznek ki, pedig bottal nem piszkálnám meg őket.:D

Balance Of Power 2009.05.04. 16:47:06

Remelem, cimlapos lesz es jonnek majd sertodos testepitok is. De 2 dolog nem hagy nyugodni:

- Miert nezik mindig magukat a tukorben a sulyok emelese kozben? Valoban nezni kell, hogyan feszul az izom? Mert nekem csak siman rohejesnek tunik.

- Ez a sok szines turmix, amit isznak, nem kurvara karos veletlenul?

Balance Of Power 2009.05.04. 16:49:15

@Ernoke: Inkabb a szilikonos, szetszolizott plazaribancokhoz hasonlitanam, akik legkevesbe sem mozgatjak meg a hormonjaimat. Viszont a ket tipus altalaban egymasra talal es ez szep.

mbenedek 2009.05.04. 16:58:50

Alapvetően (=igen, vetem az alapot) nem viseltetek pozitív attitűddel azok irányában (hogy elvtársi modorosság is legyen közben), akik egészségesnek állítanak be a különböző cukorpótlókat, illetve akik úgy teszik fogyasztóvá az étrendjüket, hogy hashajtó hatású mesterséges szereket kutyulnak bele. (Rendkívül nagy az átfedés, mert a cukorpótlók jó része nagy mennyiségben hashajtó hatású).

malackarosszarc 2009.05.04. 16:59:10

@Balance Of Power: nem a színes turmix a durva, hanem az, hogy azt is úgy isszák, hogy közben feszítik a bicepszüket (is)

@Ernoke: zizzenős naci, fehérpóló, aranylác, tetoválás(valami távol-keletis absztrak, lányoknál rózsa karddal)

Mitya Ivanov 2009.05.04. 17:00:53

az a hányásig való edzés komoly? Azt hogy lehet? hasizomra gyúrnak és amiatt?

Ernoke 2009.05.04. 17:15:41

@malackarosszarc: erről jut eszembe, hogy pár hete láttam egy szarrá gyúrt, sárga hajú, sárgásbarna bőrű németen egy fehér pólót, aminek a hátán csillogós ezüst biszbaszokkal (flitterek voltak sztem) ez volt:
"prisoner of love"
kicsit meg is hatódtam akkor, egy ember, akinek még vannak érzései!

Alfredd 2009.05.04. 17:21:40

A kezdő gyúrósról alkotott jellemprofil hatalmas telitalálat :)

Mennyi ilyen kiscsíra lebzsel nyár elején a Dagályon. 3 hete jár kb edzeni, de a medenceparton kirakja a lepkéit és meglovagolja a passzátszelet... :D

noirp 2009.05.04. 17:47:29

@Ernoke: szegény rab madár :D

salted 2009.05.04. 18:17:25

@Balance Of Power: a tükörnek a nárcisztikusság kielégítésén kívül praktikus oka is van: ott kap visszajelzést a reménybeli vagy már kifejlődött rizsfelfújt a gyakorlat végrehajtásának helyességéről.
eredeti funkciója a tükörnek - bármilyen meglepő is, de - ez.

MortálWombat 2009.05.04. 18:25:35

Az izmok befeszítése+tükörben megcsodálásról mindig az American Psycho jut eszembe, mikor Christian Bale a csaj kúrása közben izmozott a tükörnek : )

Amúgy én is be szoktam a hasizmokat feszíteni, hogy lássam van mit, úgyhogy nem gáz : )

butatót 2009.05.04. 18:33:32

@Mitya Ivanov:
Szerintem nem lehet. A hányásig menő edzés inkább a kitartést igénylő sportoknál (hosszútávfutás és társai) jellemző. Hasazástól is lehet hányni, ha valaki volt olyan hülye, hogy telezabálta magát edzés előtt.

butatót 2009.05.04. 18:36:38

@salted:
A tükrökkel való körberakásnak 3 oka van:
1. visszajelzés, hogy helyesen csinálod-e a gyakorlatokat
2. ki tudod elégíteni a nárcizmusodat
3. a fejed elfordítása nélkül meg tudod bámulni a terem legeldugodtabb részén pucsítva felhúzást végző csajszi fenekét is. :)
A fontossági sorrendet döntse el mindenki maga :)

butatót 2009.05.04. 18:42:02

"szériáztasd fekve és nézzük meg akkor is ilyen erős lesz-e!"

Na ez az, amiért a bodyzást max. mint kiegészítősportot tartom jónak. Lehet, hogy pontosan definiált, izolált gyakorlatokat nagy súllyal tudsz elvégezni x-szer, de az élet nem fekvenyomásból meg ferdepados bicepsz-edzésből áll, hanem sokkal összetettebb mozdulatokból. Másrészt a nagy izmok iszonyatos energiát zabálnak fel, ezért gyengék a badisok minden kitartást igénylő dologban.

@ndtomas 2009.05.04. 19:57:07

A Tour de France-on a napi 150-200 km-csi, nem ritkán hegynek fel, meg az edzés, ami mögötte van, az vmi. De ez a "gyúrunk, vazze?", ne már! Ez vicc.
Ha ez fittness célokat szolgál, hogy a városi létben is meglegyen az erőnlét, vagy fejébe vette xy, hogy ő lesz Mr. Universum, hajrá! De a többi csak fontoskodás, erőlködés, divatmajomkodás, önáltatás.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.04. 20:06:44

És ha megnézed a legtöbb bodybuilder lábát->piszkafa

Benito Pussolini 2009.05.04. 20:33:30

Legyen majd extrémsportos poszt! Az is "igencsak" modoros szubkultúra.

MortálWombat 2009.05.04. 23:19:07

Modoros nők 4.0


"Én is abba a kategóriába tartozom, mint te (érett nő, nem éppen 20 évesnek látszó testalkattal) .... és határozottan kedvelem a fiatalabb férfiakat. ;-)

Kezdetben éppen ez az aggodalom gyötört engem is, hogy amennyiben egy feszes csini női testhez szokott szem összehasonlítást tesz, akkor egy 40-es, 50-es nő csakis vesztesen kerülhet ki egy efféle összehasonlításból.

Időközben azonban beláttam, hogy azok a férfiak, akik buknak az érettebb asszonyosabb nőkre, ott más az elvárás.
Nem a 20-asnak látszó, sovány nőt keresik, hanem pontosan az olyat, akinek lágy a tapintása, és élménynek tekintik a puha fodrokat markolászni.

A szemléletet (a tiedet is) befolyásolják a magazinok, ahol folyton arról van szó, hogy kizárólag a soványka huszonosak az elfogadhatóak, aki eltér a címlapfotón mutatott fotómodelltól, attól már el kell hányni magát a nézőnek. Te is elfogadod ezt az álláspontot ? Sőt azt gondolod, hogy minden férinak azt kell gondolnia, amit a divatmagazinok sugallnak ?

Nagyon helytelen ez a szemlélet - merthogy például Magyarország lakosságának 2/3-a eltér a magazinban látott barbi-babáktól.
És a férfiaknak is a legnagyobb hányada jobban kedveli a nőiesen kerekded nőket (aki olyan asszonyos fazon).
Nem kell aggódnod, amiért egy fiatalabb férfi kívánatosnak tekint.

Nyugodtan örülj az érdeklődésének, ne hárítsd el."

rooklin 2009.05.05. 03:10:44

Igazságos Izom Tibor ide vagy oda, ilyen életlen poszttal előjönni? Egy világ dőlt össze bennem: Modor Tibi beszart.

"Valójában a gyúrás hihetetlen önfegyelmet és kitartást kíván" -- ezt te írtad? na ne basszál velem

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.05. 08:47:13

@rooklin: én (sőt, mi) a gyurmarudik következetes megbélyegzését tartom modorosnak, nincs itt semmi beszarás.

Ernoke 2009.05.05. 09:09:38

@MortálWombat: ez mi? honnan van???

a magazinbarbis duma egyébként csodálatos. persze az ilyen kövér, önfelmentő idióta férfiban csakis a szépet, fiatalt, feszest keresi, oszt meg van sértődve, ha a szép, fiatal, feszes férfi inkább a saját kategóriájában keresgél.:D

szixous 2009.05.05. 09:10:33

@MortálWombat: mi ez a szöveg? Jesszus. Honnan van? nlcafé? :)

szixous 2009.05.05. 09:18:25

Egyébként tök jó, most jövök rá, mi is igazából a téma :), egyszer nekem is eszembe jutott, hogy el kéne kezdeni gyűjteni a kötelező méltatlankodásokat. Amiket két ember elpuffogtat, ha nincs beszédtéma, de okoskodni akar. Pl. ilyesmi, mint ez a fenti: "sose gyúrnám magam ilyenre" stb. De ilyen a politikai helyzetről röviden, bölcsként kifejteni a marha egyedi véleményed, ugyanez környezetvédelmi kérdésben, sokadszorra, de a minimálzene vs. igényes zene, meg ilyesmi is alkalmas erre. De most pont azok a kötelező hülyeségek nem jutnak eszembe, amik a legjobbak. Amúgy sokat felhozott már a blog.
Ja, az jutott eszembe, hogy nem lesz majd poszt a modoros blogokról? Én nem vagyok nagy ismerője a témának, de olvastam egy-két olyan csaj-blogot, ahol az volt az érzésem, hogy a csaj tényleg filozófiai bravúrnak gondolja azokat a hülye közhelyeket, amiket minden nap leír. Hátha valaki összegyűjti

Balance Of Power 2009.05.05. 09:25:15

@malackarosszarc: "2 kenyeret kerek - arrol a polcrol - ide a 2 honom ala" ;))))

@salted: Igen, felemeli a sulyt, nezi magat kozben, majd beszarik, utana negyed oraig csak ulnek. De az is olyan edes, amikor egymasnak rakosgatjak a sulyokat.

@Ernoke: Meglepoen sok amugy a csendes, szelid, visszafogott srac. Ulunk az oltozoben (en squash-olni jarok, szinten eleg modoros), bejon a kigyurt allat, udvarias, majdhogynem elnezest kero "sziasztok" - ez teljesen altalanos. A zord kulso gyakran erzo szivet takar.

Ernoke 2009.05.05. 09:32:15

@Balance Of Power: ezt elhiszem, de akkor is hülyén néznek ki... ezért mondtam a testképzavart, másképp nem tudom megmagyarázni, miért rondítják magukat ilyen sok munkával.

malackarosszarc 2009.05.05. 09:34:08

@menyétkaka: ez remek ötlet a modoros blog annyi van belőle mint a szemét,
persze tudom, hogy Demcsák Zsuzsa kérdezőautomatával végtelenül könnyű viccelődni - és ennek már sportértéke sincs, de érdemes a blogját elolvasni, szerencsére már abba hagyta - gondolom nemzetközi nyomásra - de valami borzalom.
@MortálWombat: vajon ez konkrétan mit jelenthet "érett nő, nem éppen 20 évesnek látszó testalkattal?"

Ernoke 2009.05.05. 09:38:35

@malackarosszarc: valószínűleg azt, hogy öreg, ronda, és mellé még hülye is.:D

salted 2009.05.05. 10:03:24

@Balance Of Power: na, ez a "társasági életet élni járok a terembe" típus egy külön állatfaj, annál rosszabb csak a papucsos - halmazatiként zokni nélkül. ezeknek minimum 5 év kötél.

lárvalányhaj 2009.05.05. 10:19:48

@MortálWombat:

hát igen, a dagadt nőknek van ez az öntudatos osztálya, akinek nem elég, hogy nagy a segge, de meg is ideologizálja, hogy ez bizony így a szép, sőt, tulajdonképpen az a csúnya, aki nem százhúsz kilós.

IndaMuncher 2009.05.05. 11:39:57

@MortálWombat: "akinek lágy a tapintása, és élménynek tekintik a puha fodrokat markolászni."

Még jó, hogy nem ettem.
Az olyan férfi aki erre bukik valószínűleg nem elég sikeres a saját korosztályában, vagy csalódott a volt barátnőjében, mert "komolytalan volt", és lecserélte mert egy unalmas pöcs.

"Bezzeg ezek a negyvenesek tudják mi kell a férfinak."

Balance Of Power 2009.05.05. 12:16:41

@Ernoke: Valami tuti nem stimmel a fejukben egy ido utan. Lapozgattam a multkor egy testepito ujsagot es ott volt egy ilyen, hogy a szalkasan izmos, teljesen jol kinezo, szemuveget is hordo srac felgyurta magat ilyen allatta. Nagyon durva volt a kontraszt - most nem tudom, hogy reklam volt-e vagy valami cikk illusztracioja, de tenyleg ugyanaz az ember volt - el nem tudtam kepzelni, hogy mi baja volt magaval es miert kellett ilyenne valnia.
Ez olyasmi lehet, mint a szilikonfuggoseg. Egy ido utan mar nem is nez ki jol, de csak ulteti es ulteti be maganak az ujabb es ujabb implantatumokat.

Ernoke 2009.05.05. 12:41:26

@F.house: azért abban lehet vmi, h egy negyvenes nő kellemesebb társaság egy 25 évesnél bizonyos szempontból. férfiaknál legalábbis így van. de itt pl. az a nő, aki írta a posztot, "kedveli a fiatalabb férfiakat", nekem ebből az jön le, h ő hiába zsírdisznó, azért a faszi legyen fiatal csinifiú. kettősmérce kibukik-e?

@Balance Of Power: kb. mint az anorexia, csak ellenkező előjellel, szerintem.

CernaGeza 2009.05.05. 13:11:27

höhöhö:)

- a 65 kilós atlétatrikós izmozva telefonálónak van még egy olyan tulajdonsága, hogy ha szólsz hozzá, teljes felsőtesttel fordul, derékból.
Gondolom a hihetetlen izomtömegtől már nem mozog a feje. Vagy nemtom.

Otthon ki is próbálom

wasabii (törölt) 2009.05.05. 14:24:46

Fura a cikk, az első felén röhögtem, és a másodikon is, de azon más miatt. A táplálkozással kapcsolatos saját fogalmazású mondatokra hasonló reakciót kapnátok Bunny-tól, mint az anyukás gyerek, akkora baromság. Szerintem kellene egy cikk arról is, hogy a bepunnyadt pálcikaemberek, 20 kilós pocakkal hogyan fikázzák a teremben izzadókat, miközben valójában ott szeretnének izzadni köztük, csak félnek :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.05. 14:46:02

@wasabii: konkrétan mi a baromság?

(Én írtam amúgy, elég az egyes szám)

A pálcikaemberek meg már megjelentek az ötödik bekezdésben. Egyről beszélünk egyáltalán?

wasabii (törölt) 2009.05.05. 15:23:53

"rizs és durumtészta, szálkásításkor magában" - szálkásításkor inkább csirkemell magában. Szénhidrátot nem tolunk magában soha, csirkemell kultusz viszont tényleg van :)

"a 27 főételből összesen kettő nem épült csirkemellre" - ez sajnos igaz, de nem vicces, inkább szomorú. Azért van így, mert az egész kultúránk, meg a multik profitja is a szénhidrátra épül, gyakorlatilag minden ételünk kizárólag, vagy nagyrészt szénhidrátból áll, kivéve a natúr hús. Baromi nehéz bevinni elég fehérjét úgy, hogy nem akarsz a veled együtt ebédelők körében csodabogárnak számítani.

"zsírtalan tej fehérjeforrásként" - a tejben nincs fehérje, állati eredetű szénhidrát van benn, mintha trágyát ennél, olyan. Bunny valamelyik videóján egyszer elégetett egy doboz tejet, körtáncot épp nem járt a hamvakon :)

"fehérjeturmixok drága édes pancsok tekintélyes mennyiségű cukorral" - cukor nem nagyon van bennük, vagy valami iszonyat rosszat néztél. Inkább veszett édesek szoktak lenni, ami elég rossz, de alapvetően az édesítőszertől, meg az aromáktól.

"elégnek kellene lennie a természetes energiaforrásoknak" - ez igaz, de annyit a kezdők nem bírnak zabálni, amennyiből az elegendő fehérjét bevinnék. Egy átlag kezdő, mondjuk 60-70 kiló, szarokat evett egész életében, nem bír letolni fél kiló csirkét sem, másfelet is meg kellene enni, ha csak abból akarná fedezni az izomnövekedését.

A pálcikaemberes dolgot megtaláltam, bocs.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.05. 15:33:53

@wasabii: kb. 10 éve profi haverjaim tolták a sótlan rizst üresen versenyek előtt - itt egy link még: www.vitashop.hu/testepitoknek/testepites-a-szalkasitas-6-trukkje.html - persze ettől még lehet kam.

shop.builder.hu/tud_tejsavo.htm4 - A különböző húsok mellett, leggyakrabban fogyasztott teljesértékű fehérjeforrásaink a tej, a tejkészítmények (kefír, joghurt) és a tejtermékek (sajt, vaj, túró).

fehérjeturmixok: a dobozán volt rajta, hogy valami 30g szénhidrátot tartalmaz, persze lehet, hogy csak szőlőcukor volt.

természetes energiaforrás: na az ilyen gyereknek kell megennie napi 10 tojást, persze sárgája nélkül :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.05.05. 15:39:40

"bevinni" bzmg ez odabasz...

jó hogy nem: "magadhoz venni"

Az még megvan, hogy enni jó dolog? És hogy nem azért eszünk, hogy a bicepszre egy újabb réteg csirkemellett lehessen ráfeszíteni, hanem azért, mert finom? Mert élvezzük az ízeket? A jó társaságot? A közös étkezés naivan ősemberi örömét? :)

szixous 2009.05.05. 15:41:25

én azért sok olyan srácot ismerek, aki tényleg nem akar köztük edzeni :)
(például mert szertornás volt, ezért eleve erősebb és jobban néz ki :) jó, ez szar volt, elismerem. De tényleg szebb egy tornász, kajakos, meg akárki, még egy féloldalas vívó teste is jobban tetszik, mint a kigyúrtaké.
Nem-e, csajok? Persze, ez is csak ízlés dolga.

wasabii (törölt) 2009.05.05. 15:42:06

@Modor Tibi: ez a sótlan rizs nem tudom mi, de hülyeség szerintem. Izom építésére biztos nem jó, szerintem el is lehet nehezülni tőle rendesen, beálmosít, meg minden. A magyar futballistáknak is volt egy tésztakúrás mexikói vébéjük, ahol szépen lemosták őket.

A tejes dologról annyit, hogy a tejsavó az egyik legjobb protein, a legjobb fehérjeporokban is az van. De a tej, főleg a bolti tej attól még hulladék.

A shop.builder-en reklámoznak szarokat is, nem feltétlenül tudományos alapossággal. Profitra mennek, és ha egy gyártó behozza a csúcskategóriás terméke mellé a gagyit, akkor nekik azt is el kell adni.

Amúgy 30g CH-val te valami tömegnövelőt nézhettél, nem fehérjét. Ez az egyik legjobb ár/érték arányú készítmény: shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=2671 Szénhidrát 100 g-ban 1.4 g.

wasabii (törölt) 2009.05.05. 15:45:41

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: enni ételeket szoktak, sztéket, meg petrezselymes krumplit. A makrótápanyagokat, nyomelemeket, vitaminokat meg beviszik a szervezetbe. Sajnálom, de ez van, ha nem érted, az csak téged minősít. Minden területnek megvan a maga tolvajnyelve, a táplálkozástudománynak is, ezen viccelődni óvodás dolog.

Ernoke 2009.05.05. 15:57:06

@menyétkaka: én a nagyon sovány agárszerű szálkásakat szeretem, de ez nem tudom, milyen sportnak felel meg.:) talán a bringások jobban ilyenek. mindenesetre ha valaki nagydarab, nekem tökmindegy, h azért, mert kövér, vagy azért, mert kigyúrt, ugyanolyan randa mindkettő, szerintem.

wasabii (törölt) 2009.05.05. 15:59:07

@menyétkaka: A szertornás is gyúr, a futó is, a focista is, sőt minden sportoló, kivéve a sakkozókat. Izomtömeg minden sporthoz kell, nem lehet kihagyni sehol, és erre még nem találtak ki jobb módszert a gyúrásnál.

Az egy dolog, hogy sokan nem akarnak fej nagyságú bicepszet, de nem tudom honnan jön az az elemi félelem, hogy aki csak ránéz egy kézisúlyzóra, az majd megnő, mint az állat. Ehhez iszonyú kitartás kell, meg jó generika. A legtöbben mielőtt elkezdenék, máris abbahagyják, és a többiek sem lesznek mind egy tonnás monsterek.

A tömegelés-szálkásítás ciklust is csak versenyzők szokták csinálni. Én sosem vettem ennyire komolyan. Nem is nagyon látszik rajtam, hogy bármit edzek, mégis jobban érzem magam, mint pár éve, amikor meló után csak punnyadtam a tévé előtt. Ha meg elnézem a korosztályomat, főleg a szakmámat (IT) csodálkozom, hogy emberek egyáltalán életben maradnak azzal a testalkattal és mozgáskultúrával.

A csajoknak meg általában sosem tetszett az a nyeszlett test, ami most dívik a tizenéveseknél, a tapadós csőnacival, meg a derékig kigombolt ing alól kikandikáló mellcsonttal és bordákkal :)

Ernoke 2009.05.05. 16:01:29

@wasabii: ácsi, nem azokon röhögünk, akik hetente egyszer lejárnak egy kicsit izmosodni a sarki edzőterembe...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.05.05. 16:02:58

@wasabii: azzal azért ugye tiszában vagy, hogy akármelyik haszonállat takarmányszükséglete egzaktabban be van mérve, mint bármelyik speciális emberi diéta?

Az összes dietetikus meg gyurmagyuri meg terhesanya meg Norbi féle fitnesszguru maga alá rondítana a gyönyörtől ha csak 1/10-ét megkapnák annak a tudásnak (emberre vonatkoztatva), ami mondjuk a szarvasmarha takarmányozásáról tud most mondjuk az agrár-szakma.

Ezek után tudománynak nevezni a humán táplálkozástudományt (ami a legnagyobb jóindulattal is kisszámú mintán végzett megfigyelésre, meg olyan népi bölcsességekre alapul, mint hogy a zsír a szénhidrátok tüzében ég el), legalábbis önámítás.

Az ilyen "alkalmazott táplálkozástudomány" meg aztán végképp a lol kategória. :)

wasabii (törölt) 2009.05.05. 16:13:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nem tudom, hogy honnan veszed az értesüléseidet, szerintem elég szépen meg vannak határozva értékek. Inkább az a baj, hogy van egyik oldalon a konzervatív gyógyászat, magyarul az elmaradott orvostársadalom, akik állítják, hogy 60mg C-vitamin bőven elég egy napra egy felnőtt embernek, másrészt meg van a rengeteg félig megalapozott, totál megalapozatlan, működésképtelenségig leegyszerűsített, vagy konkrétan áltudományos, káros csodadiéta, pl. Norbi, Atkins, 90 napos, szétválasztós Nők Lapja Café diéta stb. Ezek közül baromira nehéz megtalálni azt, aminek van valóságalapja. Ezért próbálnak a testépítéssel választott szakmájukként foglalkozó emberek szkeptikusan közelíteni, és egyrészt megalapozott állításokra hivatkozni, másrészt empirikus módszerekkel kiválasztani a működő diétákat. Való igaz, hogy a minta kicsi, ezért nem lehet azt mondani, hogy ezt meg ezt edd, és akkor majd fejlődsz, de nehéz vitatkozni azzal a ténnyel is, hogy ha egészséges anyagcsere mellett benyomsz napi 3g proteint testsúlykilogrammonként, nem eszel szemetet, és edzel is mellé, akkor izmosodni fogsz, és sokkal jobban, mintha bármi mást csinálnál.

szixous 2009.05.05. 17:49:12

@wasabii: aha, csak nem úgy gyúr, ahogy azok gyúrnak, akikről itt a modorosblogon beszélünk. Nekem is volt már a kezemben súlyzó. Pár percre :) Na jó, nem, tovább, sőt, szoktam futni, meg mittomén, rendszeresen, szóval itt nem arról van szó, hogy faszának állítjuk be a girnyó, meg kövér, meg tunya embereket.
Hanem a hülye sztereotípiáinkról beszélünk, mert az JÓ, érted, itt ez a blog, ahol kiélheted magad ebben a témában, oszt erre nem beugat mindenki, meg kiigazít? :)
Ami amúgy nem baj.

Jaguar 2009.05.05. 20:50:26

wasabii!

Ilyen intelligensen, higgadtan vitatkozni a mai netkommentvilágban igen ritka jelenség. Már csak ezért is "bejössz2 nekem, amúgy megalapozottnak tűnik amit mondasz, bár én nem értek hozzá.

A post az agyatlanokat fikázza.

Már máshol megírtam, amikor a pasi lemegy az edzőterembe, és az edző megkérdezi:
- Vazze hol voltál két hétig?
- Készültem a vizsgáimra.
- Hülye vagy??? A munka meg a a tanulás az izom ellensége!

Na erről van szó.

Ja. Amúgy én egy punnyadék hájas faszi vagyok.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.05. 21:44:15

Másfél évig bringával jártam naponta. Reggel emelkedővel indítottam a napomat. És szeretem a sebességet, ergo szinte végig tekertem. Azóta a lábam ha nem is nyomnak 20 kilót egyenként, de csupa izom. Van két kézzel hajtható bringa?:P

wasabii (törölt) 2009.05.05. 21:55:35

@menyétkaka: Bocs, ha beugatásnak tűnik. Szeretem ezt a blogot, de néha túlzásnak érzem azt a "körbeálljuk és lefikázzuk" stílust, ami néhány dologgal kapcsolatban előjön. Végre volt valami, ahol érveket is tudtam mondani, csak azért szóltam bele. És még egy utolsót, csak, hogy erősítsem a sztereotípiát (mindenről az jut az eszembe) a futás nem jó, katabolikus folyamatokat indít, bontja az izmot :)

oz-guy 2009.05.06. 08:16:47

Lehet nemelyik itt leirt megjegyzeseim kozul nehyany kisse mar elevult de csak most talatam ra erre a cikkre es olvastam el az eddigi osszes commentet.

Szoval akkor mihez kell kitartas okosabbnal okosabb hozzaszolast idebiggyeszto barataim, megtartani akar honapkig/evekig is az "egeszsegtelen" monoton csirkemell rizs dietat es a kitarto edzest hogy a vegen
ennek eredmenyekent igenis bele merj nezni a tukorbe es elegedetten elkonyveld ennek az egesznek valoban van ertelme, vagy estenken egy tabla legfinomabb tejcsokolade elfogyasztasa kozben azon sirankozi hogy nem vagy kepes leadni nehany
nyomorult kilot elhizott testedrol, mert hogy a te testalkatod termeszetenel fogva nem alkalmas arra hogy szalkas legyen!? Szerintem felesleges
is mondanom hogy nincs olyan testalkat amin ne lehetne minimalisra csokkenteni a testzsir felesleget. Es tudjatok mi a titok!? Csoki helyett csirkemell, rizs es edzes...
Legtob embernek sejtelme nincs arrol, milyen kitartast igenyel az hogy ne egyen felesleges dolgokat, es mennyi munkat hogy a testet olyanra formalja amilyennek megalmodta...
Ami meg az anyukat, apukat, nagymamat meg barki mast illet, oruljenek hogy a gyerek csinal valami hasznosat, ehelyett akar otthon is ulhetne a computere elott valami oldoklos programmal a kepernyon es zabalhatna csipszet kolaval.
Lehetne meg it szamtalan dologrol irni! pl: tukorben izom nezes, magamutogatas. Miert a festo nem nezi meg a kepet amit alkotot, elrejti nehogy valaki lathassa? Akkor megis minek fesetene?

Az a baj emberek hogy nagy tobsegetek olyan sztereotipiak kozt el ami keptelenne tesz benneteket arra hogy a sajat latkepeteken kivul el tudjatok fogadni mas nem hozzatok hasonlo emberek idealjait is! Tudjatok en sem hiszem hogy minden szoke no hulye!

Es ezt ne vegyetek egy "sertodos testepito" hozzaszolasanak.

Balance Of Power 2009.05.06. 09:32:27

@wasabii: Szereted a blogot, de abban a pillanatban, hogy teged is erint, maris tul sokat fikaz. Kettos merce? Kedvenc peldam mindig az, hogy miert is lepett ki Isaac Hayes, Sef bacsi szinkronhangja a South Park-bol.

k.sz. 2009.05.06. 09:35:12

Az a vicces, hogy pl. wasabi hozzászólásai pontosan összhangban vannak a poszt mondanivalójával (nem bántásképpen, mert biztos okosakat ír).

Az van ugyanis, hogy ez a napi 24 órás odafigyelést igénylő életmód annyira rátelepszik az ember életére (főleg középiskolások esetében), hogy egy idő után tényleg nem tudnak másról beszélni, és gyakorlatilag álmukból felkeltve is bármikor levágnak egy másfél órás prezentációt a táplálkozási szabályokról, a badizás filozófiájáról, elkanyarodva egészen komoly társadalmi kérdéseket feszegető témákig (elhízás, gyógyszerlobbi stb.). :DD

szixous 2009.05.06. 10:02:28

azé sokaknak nem sikerül felfogni, miről szól ez a blog...

de most bonyolult, vagy mi? asszem a sztereotípia fogalmát is meg kell lassan magyarázni...

és hát minden elismerésem egy olyan filosznak, aki rájött, hogy nem minden szőke nő hülye. Nahát. Ezt itt a blogon mi sosem gondoltuk volna. Nem értük volna fel ésszel. Ilyet. Ez azé nagy felfedezés.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.06. 10:05:12

@Balance Of Power: @k.sz.: csak 1-2 "tárgyi tévedés"-sel volt problémája, úgyhogy megvédem wasabit :-)

Az elvakult gyúrás tényleg vicces tud lenni, de szerintem sokkal ártalmasabb és felesleges hobbik is vannak.

Aki hosszú távon képes lemondani a sörről, zsíros(fehér)kenyérről, na azt azért becsülöm.

Volt a fórumon egy csóka, akinek az avatarjában egy saját vers szerepelt a fehér kenyérről, kb. így: "fehér kenyér a halálod, felpuffadt a hasad, látod?" - de sajnos sehol nem találtam...

malackarosszarc 2009.05.06. 10:26:52

Kicsit belepofáznék itten a szakmai vitákba ... a kezdő gyúrósokkal (illetve bármilyen kezdő sport fanaitkussal) az a baj, hogy megy mint bolond borjú az anyjának és azt eszi, issza, teszi amit a zuhanykrónika éppen akkor jónak ítél. Ezekben a termekben rengeteg magát felkentnek, de amúgy hozzá nem értő barom osztja az észt. És bedőlnek nekik és ha holnap azt találja ki, hogy fejenállva 40 túró rudit kell megenni és ettől leszel jó akkor ezt követik. Ebbe meg tök jól bele lehet rokkani.
@oz-guy: én sajnálom őket, leginkább a rizs-csirke miatt, megyek eszem is valami finomat :) (megjegyzem 15 évig versenysportoltam azóta sincsenek súly problémáim, pedig elég hedonista módon élek, szerintem én vagyok az egészségesebb...) ,
a kitartással egyet értek, de a túlzásokra oda kellene figyelni, mert bizony sokan rákatannak, az anorexiásnál kevés kitartóbb ember van, oszt mégsem kellene nagyon reklámozni.

Balance Of Power 2009.05.06. 11:01:03

@Modor Tibi: Szerintem ugy nem is erdemes elni, hogy nem lehet jokat enni-inni. Az egy dolog, hogy vacsorara nem kell betolni hat tojasbol rantottat, de ez meg evidencia.

Ernoke 2009.05.06. 11:04:29

@oz-guy: pedig az. aki hízékony, az pedig soha nem fog jól kinézni, sajnálom őket, de ez van. hízékony testalkattal max. olyat lehet elérni, mint sóbertnorbinak van, ami meginthogy randa. na. befejeztem a politikai inkorrektséget.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.05.06. 13:36:44

@oz-guy: Két idézet tőled, gratulálok a koherens világképedhez! :)

"Ami meg az anyukat, apukat, nagymamat meg barki mast illet, oruljenek hogy a gyerek csinal valami hasznosat, ehelyett akar otthon is ulhetne a computere elott valami oldoklos programmal a kepernyon es zabalhatna csipszet kolaval."

"Az a baj emberek hogy nagy tobsegetek olyan sztereotipiak kozt el ami keptelenne tesz benneteket arra hogy a sajat latkepeteken kivul el tudjatok fogadni mas nem hozzatok hasonlo emberek idealjait is!"

Balance Of Power 2009.05.06. 13:42:32

@Ernoke: Egyaltalan, mi az hogy "hizekony"? Az peldaul engem is kiakaszt, hogy szinte minden tinilanynak, a vekonyaknak is kilog az uszogumija a haspolobol.
Vagy a 30-as fickoknal, hogy mindenkinek sorhasa van, egynemely ismerosomnek pokhasa. De a legdurvabb a kigyurt alaku sorhasas arcokat latni - ez utobbiakkal viszont tele vannak a konditermek. Akkor ezt most hogy?

wasabii (törölt) 2009.05.06. 15:02:41

@Balance Of Power: Nem kettős a mérce. Rólam szólt már itt más is, de az korrekt volt, pl. a baráti párokkal társasozás :) Ez a mostani úgy jött át nekem, hogy kicsit megvilágítsam, mint az, hogy "A hülye kémikusok, csak pakolgatják a kémcsöveket, meg az atomokat. Közben, meg minden büdös, höhö. Micsoda gyíkok." Pár dolog, amit írt, az egyszerűen nem úgy van. Más dolgokat mert úgy figuráz ki, hogy nem érti őket. Ez nem jó szerintem. De egy kivülállónak ezt nehéz megmagyarázni, főleg ha valaki zsigerből lenézi a testépítőket.

wasabii (törölt) 2009.05.06. 15:09:07

@k.sz.: Igazad van, tényleg rátelepszik az életére annak, aki komolyan gondolja. Nem is értem, hogy hogyan tudja valaki iskola mellett csinálni, ahol még nehezebb megoldani a kaját, mint egy munkahelyen. Csak éppen ha valamit igazán átélsz, és rááldozod a szabadidődet, akkor nem úgy érzed, hogy rádtelepedett, hanem úgy, hogy végre a hobbidnak élsz, és csak azt csinálod, amit szeretsz. A prezentációs dolog meg alkatfüggő. Én valószínűleg bármiről tudnék másfél órás előadást tartani, ami életemben akár egy rövid ideig is foglalkoztatott, mert olyan vagyok, hogy mélyen belemászom a dolgokba, és nem felejtem el őket.

Ernoke 2009.05.06. 15:24:37

@Balance Of Power: nyilván különböző testalkatok vannak, annak egy része pl., amit mondasz, simán csak a nem sportolásból adódik. de ha valaki alapból könnyen szed fel magára (látszik a puhább testalkaton meg ilyesmin), az sajnos gyúrástól is max. a sörhasas kigyúrt marad. na mindegy, lényeg, h szerintem ökörség ezzel ennyit foglalkozni, elég lenne "csak" sportolni és normálisan enni.
a kilógó úszógumi pedig lehet attól is, h simán 1 számmal kisebb ruhát hordanak.

@wasabii: 4 hónapig diétáznom kellett nemrég, pont ezt a részét simán meg lehet oldani munka mellett is, szerintem.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.06. 15:38:10

@wasabii: nem vagyok kívülálló ebben az esetben, még ha nem is voltam profi soha & nem is értesz egyet mindenben. Gondolom, a sportágon belül is vannak eltérő módszerek, vélemények.

Amiről meg azt írtad, hogy az "nem úgy van", az sem ennyire egyértelmű - forrást mutattam eleget - vitatkozni persze lehet mindegyikkel.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.05.06. 15:55:10

Pont most indulok edzeni. Remélem, nem jut eszembe a poszt és nem maradok a súly alatt a röhögéstől. Kevés az esély rá, hogy megúszom.

Egyébként Ti mennyivel nyomtok fekve?

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.05.06. 19:47:22

Ami viszont a túlzott sztereotípiákra épít, az ilyen felesleges műsor, mint a Gálvölgyi-show, ahol az a poén, hogy a gyúrós csávó aranylánccal a nyakában, meg aranyszínű telefonnal a kezében ül a teremben, mellette persze egy szőke nő beszél butaságokat. A gyúróscsávónak meg persze erőltetett menőakcentusa van.

hatja 2009.05.06. 22:30:48

@Balance Of Power: " Meglepoen sok amugy a csendes, szelid, visszafogott srac. "

tipikus kasztja a gyúrósoknak. a srác, akit ha csak nyaktól felfelé látsz ő az a tipikus pofoznivaló pocokgyerek a sulitablóról. aztán kijön takarásból és egy izomkolosszus. de a gesztusaik, a stílusuk, a kiállásuk... abban mindig ott marad a pocokfiú. nekem is van egy ilyen haverom, amolyan utolsó szalmaszálként kezdett el gyúrni, és tényleg szép eredményeket ért el. külsőre, de amúgy olyan mintha csak maga elé rakott volna egy Schwarzi posztert, és süt róla, hogy miből lett a cserebogár.

Balance Of Power 2009.05.07. 09:35:27

@Ernoke: Felreertes ne essek (ejj, de modoros), nekem tetszenek a kicsit "puhabb" lanyok is, felteve ha egyeb adottsagaik megfeleloek. De a kigyurt csavo sorhassal akkor is nevetseges. Illetve hiteltelenne teszi a gyurasat.
En az utobbi par evben pont arra torekedtem, hogy kortarsaimmal ellentetben ne legyen 30 evesen sorhasam. Es ehhez nem kellett lemondanom a sorfogyasztasrol, de gyurni se kellett. Csak a vacsorarol kellett lemondani meg mozogni valamennyit rendszeresen. Az egy dolog, hogy apainknak is van sorpocakja, de ok 60 evesek es 30 evesen kurva jol neztek ki.

genghis 2009.05.08. 13:43:20

A poszt tetszik, am ravillant az egesz modoros blogot atjaro ellentmondasos faxsagra:
amit mi csinalunk jofejseg, amit nem az modorossag/faszsag/sznobsag.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.08. 14:53:03

@genghis: látom, neked is "átjött" a lényeg :))

Ha még igazad is lenne: ez nem egy közszolgálati blog, tehát jogunkban áll részrehajlónak lenni.

genghis 2009.05.08. 15:48:19

@Modor Tibi:
A posztban szereplo lenyeg tenyleg atjott, szeretem a vas csattogasat, az izomszagot es a "szamovart".:)

En sem vagyok kozszolgalati blog, tehat nekem meg jogomban all kritikaval illetni amit es ahogy nyilvanosan elkovetsz asszem.;)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.08. 16:12:03

@genghis: persze, bármilyen kritika jöhet.

Ezek szerint te meg tudtad állapítani a posztból, hogy gyúrunk-e vagy sem? :-)

genghis 2009.05.08. 16:26:38

@Modor Tibi:
Persze, sztem egy csomo dolgot irtal amit csak olyan valaki ir aki rendszeresen lejar/t gyurmaterembe. A kulso szemlelok-mint ahogy sokan az itt posztolok kozul sem ertik hogy az egeszben mi a jo.
Fura is az irasod, mert valahol erezni hogy elfogult vagy a dolog iranyaban, megis itt a modoroson irsz rola. Akkor mar vehetted volna marobbra a figurat, latok en is nap mint nap olyanokat a teremben akiken jokat lehet rohogni-es nem a kezdokre gondolok.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.08. 16:44:33

@genghis: annak azért örülök, hogy te (helyesen) megláttad, hogy nem a gyúrósok fikázása a cél, sőt.

A haladó testépítőről is majd próbálok valamit összehozni, de ott nekem is kutatnom kéne :))

Ha itt bármiről írunk, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy negatív a véleményünk róla, max. mosolygunk 1-2 túlzott megnyilvánuláson, ennyi.

JeremiásÁkos 2009.05.09. 00:10:58

Én kezdő "testépítő" vagyok, és egyik sztereotíp megjegyzés sem igaz rám, akkor most velem van a baj? :(
Bár eszek csirkemell+rizs kombót, de nem minden nap, na meg zöldséget és gyümölcsöt. Napi sokszor... Nem szedek semmi turbócuccot. És tudjátok mi ennek a következménye? Hihetetlen sokat szarok.

xfg23 2009.07.07. 13:31:42

Az a nagy probléma ezzel a bloggal, hogy hozzá nem értő emberek írnak hozzá nem értő embereknek.Bár a cikk is tele volt hülyeségekkel, arra még nem reagáltam volna, de az a sötétség ami a kommentelők fejében van az már sok.

Az egy dolog, hogy keverik a fehérjét a szénhidráttal, a poteint a tömegnövelővel, és egyéb olyan alap dolgok, ami nélkül semmi alapjuk nincs ideírni, kb annyi közük lehet a témához, mint mondjuk nekem az atomfizikához, csak én nem szólok bele:)

Hogy kicsit rendet tegyünk a fejekben, a strandgyúrós papucsban edző balfaszok és a testépítők közt ótiási különbségek vannak.Főleg abban hogy ez több mint sport, ez egy életmód is. Na most aki szerint nem szépek a versenyzők azokkal sztm még a versenyzők is egyetértenek, nem az a célja egy Mr Olimpiának sem, hogy szépségversenyt nyerjen.A lényeg, hogy az izomzatát megmutassa, ahoz pedig igen alacsony testzsir % kell, higyjétek el ti sokkal rondábbak lennétek igy befogyva.Bár gonolom most se vagytok valami szépek, elnézve a hozzásólásokat, feltételezem itt is vagy kövér vagy sovány van csak, pár kivételtől eltekintve, nem hinném hogy lennének itt olyanok akik rendszeresen sportolnak, azt meg főleg nem hogy oda is figyelnének a kajálásra.

Amugy a testépítő szendvicset eszik, meg a zsirégetőkbe szénhidrát van, és egyéb baromságoknak is utánanézhetnétek.A másik meg a méregdrága cukros fehérjepor, az se nem cukros se nem drága, gondolom senkinek nem tűnt fel hogy egy árba van a hússal, napi 6 kajálás mellé meg nem rosz ha 2-t helyetesiteni tudsz turmix al ( igen 6, mert a 3 szar nem csak testépítőknek, általában is ).Arról nem is beszélve hogy a cikk sincs igazán tisztába a kező-haladó közti különbségekkel.

Egy költői kérdés szerintetek csak a gyúrósok iszak fehérjeturmixot és szednek kiegeket?

FAQlyás Menyét 2009.07.24. 02:03:40

Én pl. nem gyúrok, de szoktam fehérjeport is keverni a reggeli tejembe, majd abba müzlit, gyümölcsöt tenni. Egyszerűen később leszek éhes tőle.

Pajszer Művek 2009.10.19. 01:43:28

Azt még értem ha a modorosságot meg a pozolokat megmosolyogjuk, de azt nem ha sportolokon gunyolodunk. Vannak akiknek nem tetszik egy kisportolt test, szivuk joga, en sem gunyolom azokat akik nem sportolnak. En egy heten negyszer 6:30- kor kelek es edzek reggel, mert annyit dolgozom hogy maskor nincs idon... Es mert eszrevettem hogy 30 eves kor felett elhagytam magam, nincs kondim. Nem szeretnek pokhasu, lusta, szivbeteg, igenytelen: amolyan tipikus magyar 50-es ferfi lenni..azert megturtok, remelem a bolygon.Hála

Celtic 2009.10.25. 10:36:53

Jol felreolvastam a cimet, fel is szaladt a szemoldokom:
"A kezdő testápoló"

sdani 2009.10.30. 01:12:20

Na, csak azért regeltem, hogy ide beszóljak! :-D

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél 2009.05.05. 16:02:58: "olyan népi bölcsességekre alapul, mint hogy a zsír a szénhidrátok tüzében ég el, legalábbis önámítás." Köszönjük Emese! Neked nem mondták kiskorodban, hogy sok népi megfigyelés valós gyökerekkel bír? De ez kivételesen BIOKÉMIA! ;-)(ref: www.ncbi.nlm.nih.gov/books/bv.fcgi?highlight=fats%20burn%20in%20the%20flame%20of%20carbohydrates&rid=stryer.section.3061#3075 ) Amihez nem értesz, ahhoz ne szólj bele!!!

Modor Tibi 2009.05.05. 15:33:53: "kb. 10 éve profi haverjaim tolták a sótlan rizst üresen versenyek előtt"
Ők a versenyfelkészülés utolsó szakaszában lehetttek, amikor az elvesztett szénhidrátokat hirtelen "visszatöltik". Van ilyen stratégia.

Szóval sokan mondjátok, hogy ennek a blognak az a célja, hogy összegyűjtse kevéssé ismert (és ezért/vagy lenézett) csoportokkal kapcsolatos sztereotipiákat. Amiken aztán jót röhöghetünk. Ezt a feladatot a posztok remekül el is látják. DE. Szerintem a kommentekben megszólaló "gyúróst", "linuxost", "telkest" nem kellene leszólni, hogy "mi van pubikám nem tatszik a görbe tükör?", hanem örülni kellene, hogy a szélesedik a látókörünk! Hamár az ember blogolvasással fúrja el az idejét legalább megtudjuk, hogy miért esznek a gyúrósok csirkét rizzsel. És miért nem krumplival eszik? És miért kell napi 6x enni? Milyenek valójában a linuxos arcok? Mi a bréért járnak pingvines pólóban? Látókör! Perspektíva! Nagyon egyszerű lenézni amit az ember nem ismert, nem ért.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.30. 13:10:52

@sdani: Adom, korrekt észrevételek.

Szerintem azokat szólták csak le, akik magukat hozzáértőnek kiadva hibákat próbáltak találni a posztban, vagy ami még jobb: "az egész úgy hülyeség, ahogy van"-szerű kommenteket írtak.

Mylife 2011.06.21. 16:28:56

Sziasztok!
Elolvastam pár kommentet, és azt kell, hogy mondjam, hogy az itteni emberek semmit sem tudnak az egész sportágról, mégis teli pofával szidják. Nagyon sajnálom.

sztázi 2016.11.15. 12:51:20

@Modor Tibi: @butatót: Az biztos,hogy az élet nem fekvenyomásból áll.Persze az élet nem áll napi 10km biciglizésből sem,meg 2 óra hossz szertornászgyűrűn való lógásból sem , és nem is félnapi verenykajakkozásból.
Most mit lehet tenni?
A sport szar,mert nem tudsz egy normális patkot egy lóra fölverni?

sztázi 2016.11.15. 12:51:20

@Modor Tibi: @butatót: Az biztos,hogy az élet nem fekvenyomásból áll.Persze az élet nem áll napi 10km biciglizésből sem,meg 2 óra hossz szertornászgyűrűn való lógásból sem , és nem is félnapi verenykajakkozásból.
Most mit lehet tenni?
A sport szar,mert nem tudsz egy normális patkot egy lóra fölverni?

Newguy33 2020.07.15. 22:48:58

A "sárga" testépítőoldalon írtak ilyen fszságokat, hogy csak a csirkerizs a jó (pedig a fehér rizs sem kifejezetten egészséges és megdobja a vércukorszintet), és óraműszerűen háromóránként zabálni kell a kis ételhordóból (pár év és jó kis emésztési zavarok lesznek belőle), egyébként a sokat hangoztatott 2 gramm / testsúlykilogramm fehérje is a legfelső határ (az is zsírmentes testtömegre és a növényi is beleszámít, bár nyilván nem teljes értékű), kutatások alapján erősportolóknak nagyjából 1,4-2 gramm kell (persze akkor miből profitálnának a testépítő magazinokat szponzoráló tápkieggyártók...).

"Egy átlag kezdő, mondjuk 60-70 kiló, szarokat evett egész életében, nem bír letolni fél kiló csirkét sem, másfelet is meg kellene enni, ha csak abból akarná fedezni az izomnövekedését."

Mi a fenének kéne neki másfél kiló csirke?
süti beállítások módosítása