Azt mondják, Abszurdisztán meg Mutyisztán. Szerintem nem. Szerintem inkább Nyugdíjasország, házmesterország, feljelentőország. De komolyan, ha egyszer, nagyon ritkán is valami pozitív dolog létrejön Magyarországon - ha valamire, végre, büszkék is lehetünk, akkor azt azonnal tönkre kell vágni.

Egy külföldinek pofázhatunk a holográfiáról, hidrogénbombáról, Rubik-kockáról, Puskás Öcsiről - a Várhegyet-Dunát lefényképezi, de nem ez lesz soha a nagybetűs ÉLMÉNY. Az Élményt márpedig megtalálja a Szigeten, a fesztiválokon, a romkocsmákban, a pezsgő bulinegyedekben. Nem a Nemzeti Galériában, a Terror házában vagy a Kispipában, hanem az Ötkertben, a Grandióban. A látogatók elevenebb élményekre vágynak. Nem a lovasbemutatóhoz fogják a kellemes emlékek fűzni, hanem a temperamentumos, dögös magyar csajok hajnali sóhajaihoz a Romkert mellett. 

És mi történik, ha valami végre népszerű, keresett, sikeres? Megjelennek az irigyek, a károgók. Színre lépnek az önjelölt erkölcscsőszök, decibelmérők, jogvédők, lakók, nyugdíjasegyletek, razziák, közös képviselők, házmesterek, vamzerek, vámszedők. Nem tudok másra gondolni: egyeseket egyszerűen irritál az, ha másik jól érzik magukat. Ők ott kucorognak a saját magányukban, és - mint akiket senki nem hívott meg a buliba -, úgy gondolkodnak, hogy ha már így alakult, akkor legyen a másiknak szar. És alátesz, megfenyeget, beterjeszt, bejelent.

Nem szoktam otthon se nagy vendégségeket, bulizásokat csapni. Havonta kétszer-háromszor, legfeljebb hetente egyszer vagy kétszer. És sose hétköznap, maximum csütörtökönként, és nem jönnek sokan. Tíznél soha nem többen - ha mégis, akkor meg csakis a szorgalmi időszakban, és este 1-2 után mindenkit hazaküldök, vagy szigorúan csak halkan szabad beszélgetni az erkélyen. Dohányozni csak óránként. De tényleg, lehetne ilyen lépcsőházba hányós, üvöltözős, DJ-s buli is, de nincs. Csak szolid sörözés, visszafogott kuncogás, és erre  is pofáznak. Komolyan, most mit akarnak ezek? Nyugdíjasházat, ahol mindenki kussol este 8 után, és hajnalban már viszi a kutyát sétáltatni? Nekem is van kutyám amúgy. Amiatt is csak a szomszédok pofázását hallgatom naphosszat. Hogy ugat a kutya. Persze, mert mit csináljon, nyávogjon? Akinek nem tetszik, hogy nem övé az egész ház, hogy ott mások is élnek - de tényleg ÉLNEK - ha valaki kutyát tart otthon, az menjen vidékre, saját házba, és ott garantáltan nem lesznek szomszédai, nem kell alkalmazkodnia. Ha rágyújtok az erkélyen, rámszólnak. Ha a lakásban gyújtok rá, rámszólnak. Ha a folyosón gyújtok rá, akkor is rámszólnak. Most akkor a dohányos az akassza fel magát, vagy mit csináljon? Nevetséges. Én se ugatok neki, hogy minden reggel bundáskenyér-szag terjeng a lépcsőházban - amikor én délig alszom -, hogy szombat esténként az X Faktor üvölt a tévéjéből. Akkor ennyit igazán kibírhatna a társas együttélés ernyője alatt...

A Belvárosban is, a történelmi Zsidónegyedben végre kialakult valami olyan, amire méltán büszkék lehetünk a sok negatív hír, a megannyi szégyenteljes botrány mellett. Fiatal külföldiek, turisták ezrei, százezrei keresik fel évente, viszik hírünket szerte a nagyvilágban, hogy itt mennyire jókat lehet bulizni. Nem a reklámok meg a brosúrák, hanem az ilyenek vonzzák ide a gazdag turistákat, mint pl. a Kazinczy utca.

És persze megint a szomszédok. Kezdték azzal, hogy kitiltották a dohányfüstöt a kocsmákból, éttermekből. Önmagában nonszensz. Hiszen amióta világ a világ, a kocsmákban-éttermekben bizony alaptartozék volt a hamutál. 94-ben is, amikor a Jani úr először kiküldött a placcra, azonnal ellenőrizte, hogy hangedli, drekó, gyufa, öngyújtó van-e nálam. Nem véletlen, hogy minden elegáns, polgári lakásban volt szivarszoba

Tehát kiűzték a vendégeket a kocsmák elé, erre hopp, rájöttek: hát a füst az bizony felfelé száll, az emberek meg bizony még beszélgetnek is dohányzás közben! Ez se jó nekik. Hogy beszáll a füst az ablakon. Hogy hangoskodnak hazafelé, autókat borogatnak meg odahánynak vagy néha odahugyoznak a kapujukba. Namost ez egyrészt kurvára nem igaz, másrészt pedig bizony, aki a Belvárosba költözik, annak ezzel is együtt kell tudni élnie. És ha odahánynak? Mert ha gyerek lakik ott, az szerinted nem hányik meg hugyozik oda? Mi, amikor gyerekek voltunk, bizony sokszor lettünk rosszul, és akkor néha odahánytunk. A vendéglátás amúgy hatalmas biznisz, sokkal többet dobnak a közösbe, mint 1-2 hajcsavarós házmesterné. Kakaskodás, emberkedés elő-előfordulhat, de aki ezen fennakad, az sose járt Amszterdamban, Londonban vagy Dublinban. Ott a helyiek örömmel hunynak szemet az apró kellemetlenségek fölött, hiszen tudják, hogy ebből van a bevétel. Sőt: rájöttek, hogy a belváros sem feltétlenül lakásra való - el is lehet ám költözni csöndesebb környékekre, és még pénzed is marad.

De nem. Marad a csendrendelet, a rendőri jelenlét, az igazoltatás, a razziák. A Melinda vagy Kapy úton lakó publicista pedig csóválja a fejét, akkor most ő hova menjen. Megint tönkrevágtak valamit, ami jó.