A Nemzeti Kormány az állam régi adósságát törleszti a nép felé. A világháború pusztítása után rémesen igénytelenül összegányolt Várnegyed végre megkaphatja a hozzá illő, finom, nemes külsőt.
Ez számtalan előnnyel jár majd. Egyrészt a budapestiek, valamint a vörös rongyokból lassan, de biztosan kikászálódó székesfővárosba érkező látogatók gyönyörű látványban részesülnek - másrészt az évtizedek óta első, valóban a Nemzet érdekeit képviselő kormány az őt megillető helyre költözhet majd. Fontos dolog persze a Magyar Nemzeti Galéria is, azonban az mégiscsak egy múzeum, múzeumban hát a helye. Ezzel szemben a palota az országot irányító király/kormányzó/miniszterelnök megérdemelt székhelye. Gyönyörű egységet alkothat majdan a nemzet erejét képviselő, királyi palotában székelő kormányfő, mellette, a Sándor-palotában a nemzet egységét kifejező államfő, valamint a palota másik szárnyában a nemzet tudását fémjelző Országos Széchényi Könyvtár (megfontolásra érdemesnek tartjuk utóbbi átnevezését Nemzeti Széchényi Könyvtárra). Miniszterelnök Úr nemzeti örökségünk iránti feltétlen elhivatottságát tekintve nem kétséges, hogy két cikluson belül gyönyörű külsővel születik újjá a Várnegyed, nemzeti királyaink dicső székhelye. Mindannyiunk örömére és büszkeségére.
Ez azonban természetesen pénzbe kerül. Azt gondolná az ember, hogy borzasztó sokba. Ez bizonyos szempontból igaz is, másrészt viszont egyáltalán nem vészes összegről van szó. Az átlagos MSZP-szavazó szemével persze a 100 milliárdos költség felfoghatatlan pénz, hiszen 10 milliárd vizes zsömlét lehetetlen elképzelni egy tescós polcra. Az elmúlt 8 év kormánykörei számára sokkal könnyebben megérthető összeg viszont azért lehet fura, mert nem ingatlanpanama-tételt képez, hanem a nemzet megszépülésére, lelki épülésére fordítják.
Ez a 100 milliárd forint sok pénz, viszont mindössze az éves költségvetés nagyjából 1%-át teszi ki. Tudjuk, hogy az oktatásügy és a nyugdíjak emésztik fel a költségvetés messze legnagyobb hányadát. Az oktatásügyről már Klebelsberg Kunó, a fényes emlékezetű egykori miniszter is kifejtette, hogy abban lakozik a nemzet igazi ereje, így abból nemhogy elvenni nem szabad, hanem még sokkal többre jogosult. Nem marad más, a Várnegyed felújítását a nyugdíjakból kellene állni. Természetesen igaz magyaroktól nem vonnánk el a nyugdíjat. Szerencsére dúskálunk az állam csecsét szopogató, kommunista/áruló/nemzetbomlasztó tevékenységet folytatott, illetve folytató nyugdíjasokban, akik egyúttal tekintélyes havi ellátmányban részesülnek. Tőlük elvonva a jogtalan juttatásaikat, igaz magyarokat nem érne semmiféle anyagi hátrány, miközben gyönyörű, régi-új köntösbe bújhatna Magyarország valódi központja.
2012.02.08. 07:35:44
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.08. 07:45:48
Jamal_Fraser 2012.02.08. 08:17:12
2012.02.08. 08:19:57
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.08. 08:46:21
Sokkalta inkább itt az ideje, hogy Magyarország háborús jóvátételt követeljen a főkolompos Franciaországtól, Angliától, kisantant-államoktól - valamint a székesfővárost porig romboló USA-tól, dédanyáinkat megerőszakoló szovjetek utódállamaitól. Esetleg automatikusan leírjuk az államadósságunkból ezeket az összegeket.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.02.08. 08:53:30
2012.02.08. 08:53:36
mrbateman 2012.02.08. 08:56:07
A Gyucsányi, az igen az egy szép szál ember, az jól mutatna ott, de az egy olyan gyerek, mint te vagy én, annak az Avas se büdös!
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.08. 08:59:55
-őket nagyon szeretem
-ők tényleg jót akartak, csak elszúrták
-a sok kitelepített miatt igazából még mi tartozunk nekik, úgyhogy ne bolygassuk a múltat.
2012.02.08. 09:07:58
bekbórd! 2012.02.08. 09:10:31
Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.02.08. 09:37:14
A természetbeni károkért történő adósságjóváírás hibátlan ötlet! A magyarországi szociális és lakáshelyzeten máig meglátszik a trianoni és az 1945-ös, újbóli megcsonkítási trauma, az összességében egymilliónál több menekült nyoma. Ez bizony még több pénzbe is kerül az államadósságunknál, fizesse csak az antant!
A németekkel kapcsolatban viszont nincs igazad Tiborom. Egy germán mindig csak pusztítást és sok vért akar, jót soha. A kitelepítettjeikkel pedig roppant gálánsak voltunk, hiszen ingyen megkapták őket, nem is fizettettük ki, mint az oláh cipészinas. Ezt illene értékelniük ezeknek a barbár állatoknak, továbbá fizessék vissza, amivel éveken át tángáltuk az eszelős nácizmusukat!
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.08. 10:03:03
Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.02.08. 10:08:39
Ez itt egy germanofil-náci blog. Szomorúan távozom.
brutuska 2012.02.08. 12:07:26
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.02.08. 12:11:12
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.08. 12:25:55
Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.02.08. 12:42:57
Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.02.08. 16:00:25
Hej, regét regélek nektek, gyertek, szép Hölgyek, vitéz Urak, hallgassátok! - szállna a kobzosok dala a szökőkutak pereméről, s a délutáni napfényt élvező, tagjaikat a hosszas plenáris ülések után végre kinyújtóztató Államférfiak (és -Asszonyok) mosolyogva hallgatnák az Egymillió Nyugdíjas Dalát, miközben szemük végigfutna Miniszterelnök Úr új szobrán, mely ott magasodik a Halászbástya ormán, kivont kardjával megálljt parancsolva mindennek, mely a Magyar Népet fenyegeti...
neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.02.08. 17:05:24
BTW tudja valaki, hogy a Ferencziek terétől keletebbre húzódó kis utcákban azok a golyólikak '56-ban kerültek oda a házfalakba vagy még '45 telén?
neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.02.08. 17:11:26
Én a Főméltóságú Kormányzó Úr mokány, bogárszemú székely testőreit hiányolom onnét. Bérletet vezetnének be a Bécsi kapunál a jegyszedők, annyit járnék.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.08. 18:39:10
@neccharisnyás útonálló: meg az öreg matrózt a "róza" felirattal, mi? :-D
neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.02.09. 21:43:53
csi szi 2012.02.12. 16:33:56