Így járok jól az egykulcsos adóval

2011/09/20. - írta: Modor Tibi

 

Fizessenek a gazdagok? Társadalmi szolidaritás? Megbukott a matolcsyzmus? Majd mi elmondjuk, valójában hogy van ez.

A 16%-os, egykulcsos adóval már idén is havi 52 ezer forintom maradt a borítékban; a szuperbruttó kivezetésével pedig további 25 ezernyi többletbevételem fog keletkezni 2012-re - feltéve, hogy nem kapok addig fizetésemelést, a kormány pedig kitart ambiciózus terve mellett. Sokan óhatatlanul rosszabbul járnak persze és igazságtalanságot emlegetnek majd. Szerintem viszont pont, hogy igazságos - az eddig unalomig ismételt érvekkel szemben le is írom saját nézőpontból, miért.

Ugyanis a lassan már egy éve már rogyásig hangoztatott érvekkel szemben éppen, hogy az eddigi rendszer, a progresszívnek csúfolt adózás volt igazságtalan. A legálisan dolgozó, kereső, adózó középosztályra és a bevallottan is tehetősebbekre aránytalanul magas terheket szabott ki: a többletmunkát, az extra teljesítményt, az értékesebbre taksált tudást büntetve ezzel - egyúttal mesterségesen nyomott bérekkel állami függelmi csapdát kifejlesztve az alsóbb rétegek számára.

Számoljunk csak!

2010-ig az én 580 ezres bruttó béremből az állam 272 ezer forintot azonnal lecsippentett: ez testvérek között is 47%. Egy pillanatra se felejtsük el: ez csak az én látható bruttó fizetésem, és  nem beszéltünk a munkáltató teljes költségéről! Tehát én közvetlenül is havi 272 ezer forinttal járultam ahhoz hozzá, hogy a gyerekeid tanulhassanak, hogy szép új villamoson járhass munkába, hogy tűzijátékot rendezzenek nektek minden augusztus 20-án, hogy támogatott legyen a távhő- és gázszámlád, hogy megkapd éveken keresztül az éves alamizsnacukorkát: az adójóváírást.

Ezzel szemben egy 220 ezres bruttóbérből havi 148 ezer forint maradt, ami a 220 000 kétharmada. 47% helyett 32%, 272 ezer helyett 71 ezer. Szolidáris? Lehet. Igazságos? Közel sem. Jöhet erre a populista és demagóg ellenérv, hogy de a "gazdagok" nem érzik meg úgy a terheket, hiszen nekik úgyis több van és több marad. Ez egész egyszerűen nem igaz. Magasabb jövedelemmel egyenesen arányosan magasabb folyó kiadások járnak: drágább törlesztőrészlet és lakhatási költségek; magasabb biztonsági tartalék; nagyobb igények; drágább, minőségibb étkezés, szórakozás és öltözködés; több befektetett tőke és megtakarítás. 

Szeretnék már most egy félreértést eloszlatni. Gazdag-e az, aki 400-500-, esetleg 800 ezer forintot keres havonta? Korántsem, ez Nyugat-Európában is maximum egy átlagos bérnek számítana - ezzel itthon legföljebb egy tisztes alsó- ill. felső középosztálybeli élethez elegendő színvonalat tudnak biztosítani maguknak és a családjuknak. Őket, akik a vállukon viszik az országot, többszörösen sarcolja az állam: hiszen akinek több jövedelme keletkezik, az többet is költ, ergó annyival többel is járul hozzá az ország gazdaságának működtetéséhez, bevételeihez, összfogyasztásához. Külföldön költené el a többletjövedelmét, importtermékekre fordítaná, kifolyna a pénz a gazdaságból? Biztos ez? Horvátországba nyaralni, szlovák akciós tejet venni kik járnak?

A néhai, progresszív adórendszerben aki a felső sávba volt szerencsés szorulni (gazdagok), annak a nettó fizetésemelése fokozatosan kevesebbre jött ki, mint a bruttó. Vagyis: 10% bruttóbér-emelés = 8,7% nettó emelkedés (375 ezerről 412,5 ezerre konkrét esetben). Neked megérné így többletteljesítményt nyújtanod magasabb bérért? Nagy nehezen kiizzadod a +10%-ot, aztán nesze, kapsz 8 és felet - majd köszönd meg. Hova tűnt a maradék? Ment a segélyekre meg Sukoróra, Tocsik sikerdíjára, BKV-tanácsadói szerződésekre, pofátlan végkielégítésekre.

 

/a kép forrása: portfolio.hu. Kösz, Mentális Zuhanyrózsa/

Ma viszont már sokkal jobban megéri a magyar vállalkozónak téged alkalmaznia. A régi módszer szerint a munkaadónak hozzávetőlegesen 150-200 ezer jó magyar forintjával többe került olyan fizetést biztosítania, amely most ugyanannyi nettóban végződik (pl: nettó 300-hoz most bruttó 480 ezer kell, 2008-ban viszont 580 kellett. Munkaadó összes költsége: most 616 ezer, akkor 776 ezer). Olcsóbban lehet ugyanolyan szinten megfizetni a munkaerőt, sőt még egy kis ráadás is belefér: ez az első lépés a foglalkoztatás növeléséhez és a magyar tulajdonú cégek versenyképessé tételéhez!

Az egykulcsos adózással az arányosságot teremtjük meg: mindenki jövedelméhez és anyagi helyzetéhez mérten azonos arányban vállal részt a közterhekből. Jogos lenne-e a boltban a kenyeret a szegényeknek 150, a jómódúaknak 350 forintért árulni? Jogos-e 100 forint jövedelem után 5, de 10 ezer forint után 2000 forintnyi adót beszedni? Igazságos-e az a tanár, aki csak ketteseket és hármasokat osztogat az iskolában, hogy a kiemelkedő tanulót is középszerűre degradálja - a bukottat pedig megmentse? Ugye nem. Ezzel szemben a magasabb egészségügyi járulékért, képzési hozzájárulásért jobb szolgáltatás, simább utak járnak a közösbe többet tevőknek? Természetesen nem.

Ismersz olyat, akit munkaadója minimálbérre jelent be és a többit zsebbe fizeti neki, készpénzben - természetesen sajnálkozások közepette arra hivatkozva, hogy erre kényszerítik a körülmények? Ismersz olyat, aki minimálbéresként ezzel együtt több diszkrecionális jövedelemmel rendelkezik, mint te? Ugye igen? Mi lenne, ha mindannyian inkább a több, adózatlan készpénzt kérnénk? Most végre azoknál marad a bevétel, akik dolgoznak is - legálisan, az utolsó fillérig bejelentetten, leadózva, minden járulékot befizetve. Itt az ideje, hogy az elmúlt évtizedek viszontagságai és kiszipolyozása után - ha már a társadalomtól hálát és köszönetet nem, csak irigykedő tekinteteket várhatnak - ezt most kicsit ellensúlyozza az állam. Ők vásárlásaik nagy részét olyan helyeken intézik (nem piacon, hanem áruházban; bankkártyát használnak készpénz helyett, stb.), ahol számlát adnak, ahol nyoma is van a tranzakciónak, így a milliárdos ÁFA-csalásokban és az össznépi adóelkerülésben nem vesznek részt hallgatólagosan sem.

Az egykulcsos SZJA miatt kapnak kevesebbet kézhez a szegények? Kolosszális csúsztatás! Valójában az adójóváírás változása miatt kapnak kevesebbet, ami egyébként a kádári szervilis magatartás tökéletes megnyilvánulása. Legyen adóköteles a minimálbér - de persze ha kitöltesz egy kérvényt, hogy neked jár az adójóváírás, na akkor mégse kell adót fizetni. Tipikus állami csecshez édesgetés és hamis adakozás: elveszem tőled a pénzt, de ha szépen kéred, visszaadok egy kicsit. Ami így kiesik, azt meg a "tehetősek" megfizetik. Hát ennek most vége! Szűnjön meg teljesen ez a régi beidegződés, 16% az 16% gazdagnak, szegénynek! Punktum, period, full stop. Nincs többé a rendszerbe legálisan beépített trükközés, a magasabb jövedelmű halmozottan hátrányos megkülönböztetése. Nem elég gazdag az ország ahhoz, hogy a progresszív adózáshoz hasonló nyugat-európai úri huncutságokat megengedje magának, mint ahogy az alanyi jogon járó 1000 eurós alapjuttatást sem tudjuk biztosítani mindenkinek.

Csökkentek az adóbevételek, hatalmas lyuk tátong a költségvetésben? Sajnos a világon mindenhol meg kell húzni a nadrágszíjat. Ennyiből kell gazdálkodni, sajnos meg kell oldani máshogy. Tudod, a sikeres cégeknél vajon hogy megy a büdzsézés? Adottak a feltételek, ahhoz kell igazodni. Akinek túl magasak a költségei, kiesik a versenyből, viszlát! Így megy ez az országok között is: relatíve kis költséggel kell kikényszeríteni az állami és költségvetési szervektől a hatékonyságot. Kemény költségvetési korlátot kell bevezetni, csökkenteni az állami újraelosztást, a függőséget!

Nem pörgött fel a gazdaság, hol van a beígért hatalmas belső fogyasztás? Hát először is: most először olyan rétegeknél marad több jövedelem, ahol a fogyasztás felpörgetése nem azt jelenti, hogy reggel a Kissarok bisztróban belefér még egy kevert, este még egy plusz sör, ebédre meg nem kettő, hanem három parizeres zsemlét eszünk meg. Másodszor: pont az volt a gondja a valódi középrétegnek (értsd: nem azok, akik egymillió felett visznek haza, hanem akik 350-500e bruttó körül keresnek), hogy bár megfelelő szinten ugyan megéltek, nem voltak képesek megtakarítani, mert úgy voltak kategorizálva, mintha "tehetősek" lennének! Hát most szépen félreteszik azt a havi 30-40-50 ezer pluszt, amiből nemzetgazdasági szinten jelentős megtakarítások keletkeznek - esetleg éppen csak a svájcifrank-hitelüket képesek így kényelmesebben törleszteni. A megtakarításokból meg mit lehet csinálni: hitelezni, értékteremtő beruházásokba forgatni. Minél több van belőle, annál olcsóbban. Persze ez nem két hónap, de nem is egy év alatt megy végbe: ennek megértéséhez hosszútávú szemléletre van szükség. Aki nem lát messzebb, mint a holnapi zsíroskenyér serclije, annak nem is érdemes ezt magyarázni. 

Az egykulcsos, arányos adórendszer kiváló motivátor mindenkinek, hogy változtasson, képezze magát, tanuljon tovább, ne érje be a kicsivel szépen - akarjon többet. Nehogy azt hidd, hogy a képzés csak a jómódúak kiváltsága: lehet munka mellett, idősebb fejjel is diplomát, piacképes képesítést szerezni. Mi se születtünk ezüstkanállal a szánkban, minden egyes eredményért és sikerért kőkeményen megdolgoztunk - és ha a földre kerültünk, hát mindig felvettünk valamit onnan. Tudta-e pályaválasztás előtt az egészségügyis vagy a tanár, hogy leendő szakmájában nyomottak a bérek? Tudta hát.

Büntessenek azért, mert többet tanultunk; jobban árazott, piacképesebb szakmát választottunk; szorgalmasabbak, kitartóbbak, szerencsések voltunk? Játsszunk ismét Robin Hood-osat, támogassuk a szürkegazdaságot, az uniformizálást? Uszítsuk ismét a vagyonosabbak ellen a felhergelt nincsteleneket, mint annyiszor az utóbbi évszázadokban? Szó se lehet róla. Ha valaki kellemetlenül érzi magát a többletbevétele miatt, azt továbbra is szabadon ajánlhatja fel jótékony célra - de kisebb keresetű rokonait is nyugodtan támogathatja belőle.

 

/Menágernek a 90es blogról hálásan köszönjük a szakmai és baráti segítségnyújtást./

711 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapogatott Kukorica 2011.09.20. 23:27:22

Gondolom a bejegyzés írója sem gondolta volna, hogy alig fél nappal az írás megjelenése után okafogyottá vált az egész a progresszív adózás visszavezetése miatt. Csak ezentúl "nemzeti" lesz a neve, vagy ilyesmi.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.20. 23:38:00

@Lou.t: Igen, ebben igazad van. A visszarendezés (amin egyébként most erőlködnek) tényleg nagy hiba lenne. Sajnos a két három éves megtérülési időben csak reménykedni lehet, de bízni nem nagyon.
Én sem azt állítom, hogy ne lennének (szebb) jövőbe mutató lépései a kormánynak, de a sok, egymást kioltó ötlet különösebb mérlegelés nélküli megvalósítása hosszútávon is bizonytalan következményekkel jár.
A kormány tenniakarása, erőfölénye olyan erény, amit elvitatni nem lehet, de úgy tűnik, mégsem elegendő a sikerhez.
A nemzetközi és hazai gazdasági tényezők is megkövetelik a gyors döntéseket, de egy gyorsan meghozott rossz döntés, gyors, átgondolatlan korrekciókat von maga után.
Egy válság közepén is lehet adót csökkenteni, de ehhez a kiadásokat is csökkenteni kell, plusz a bevételeket más forrásból növelni. A sorrend viszont nagyon nem mindegy.
Az egykulcsos adó bevezetésének politikai kényszere volt, de gazdasági racionalitása semmi. Ha a munkahely teremtés lett volna a cél, akkor a munkáltatói járulékokat csökkentették volna. Ez minden feltétel nélkül a munkahelyek számának növekedését eredményezhette volna. Ezzel az volt a baj, hogy habár a gazdasági haszna kézzelfogható, a politikai haszon elenyésző, hiszen a Fidesz hagyományos választótáborát kevéssé érinti.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.20. 23:49:25

@KürtiT (Tromb74): Én egyre inkább azt látom, hogy azért is megy ez a sok ötletszerű intézkedés, mert a német gazdaság hamarosan felfele megy és újabb maquiladorák építése várható, a kelleténél erősebb forinttal ez meg nem megy. Ha két-három havonta zöttyen tíz forintot az árfolyam, azt szép lassan megszokja a nép.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.20. 23:50:58

@Lou.t: Mondhatnánk azt is, hogy a kormány a vizes útburkolat ellenére megpróbált bevenni egy olyan kanyart a Hungaroringen, amitől még a Sumákernek is álmatlan éjszakái lennének.
@Tapogatott Kukorica: @sityak: @7esbusz: Lehet ennek a borulásnak örülni meg tapsikolni, de azért azt ne feledjük el, hogy mi fogjuk finanszírozni az új versenyautót.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.20. 23:54:05

@Professor Pizka: A kelleténél kuszább gazdaságpolitikával sem nagyon megy, de már megint csak találgatunk :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.20. 23:59:52

@KürtiT (Tromb74): ja, beállukn abba a sorba, amelyik a bolond beszédben a rendszert keresi... azt már meg sem merem kérdezni, mert a végén még kommunista leszek, hogy mondjuk legkésőbb 2010 őszén, amikor már senki nem titkolt el a fiúk elől semmit miért nem kezdtek el valami koherens gazdaságpolitikát kitalálni...

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 00:11:17

@Professor Pizka: Sajnos a kétharmad sem adott elég önbizalmat ahhoz, hogy ne a politikai ellenfelek legyűrésével, saját hatalmuk hosszútávú biztosításával foglalkozzanak.
Persze a politika erről is szól, de szerintem túl parázták a dolgot. Meg aztán a kétharmados kormányzásban még senkinek nem volt tapasztalata, így érthető egy kicsit a túlreagálása a szitunak.

Én meg ide jutottam. A FIDESZ védelmére keresek racionális érveket. Lehet, hogy tényleg nagy a baj?

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 00:29:43

@Professor Pizka: Már az is eszembe jutott, hogy OV. nagyrészt Machiavelli útmutatását próbálja követni, csak kissé nehézkesen ülteti át az okosságokat a 21. századba. A politika és az etika szétválasztása már megtörtént, de a gyeplő eregetés még bizonytalan kissé, rossz ütemben húzza, ereszti.
Lassan már bármit elfogadnék magyarázatnak, ami túl mutat a fejvesztett kapkodáson.

Lou.t 2011.09.21. 00:36:39

@KürtiT (Tromb74): Nagyon nagy részben egyetértek veled. Egy megjegyzés a járulékokkal kapcsolatban: bár minden bizonnyal van tudományos makroökonómiai indokolása annak, hogy a járulékcsökkentés minden esetben többletmunkahelyekhez vezet, gyakorló vállalatvezetőként ennek a mikroökonómiai alapjait nem lelem. Soha senkit nem vettem fel, mert a lecsökkent járulékktg keretet biztosított rá, min ahogy nem is rúgtam ki senkit, ha az ellenkezője történt (vagy fog történni épp januártól). A munkaerő felvétel ugyanis eszköz, nem pedig cél egy vállalatnál.
Nyilván, ha a velünk versenyben lévő országokhoz képest magasabbak a munkáltatás költségei ez vezethez ahhoz, hogy üzletek kerülnek át hozzájuk és nálunk munkahelyek szűnnek meg. Pillanatnyilag ez nálunk nem kérdés. Pl. a cseheknek és a lengyeleknek is magasabbak a kölségei.

Lou.t 2011.09.21. 00:43:06

@Professor Pizka: Annak csak örüljünk, ha a német gazdaság felfele megy, mert mi főleg oda exportálunk.
A maquiladorák még Mexikóban sem olyanok ám, mint JLo filmjében, a magyar termelőcégekől nem is beszélve.
Láttál már ilyet belülről? Nem olyan szar helyek azok, ha igen akkor most Pécs népe miért nem ünnepel?
Egyébként, bár morbid a feltételezés az árfolyamról, mikor Kósa vagy Szijártó urak megjelennek a képernyőn, mégiscsak felmerül az ember gyanuja...:-)

Lou.t 2011.09.21. 00:45:40

Élmény volt veletek beszélgetni, jó éjszakát!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 00:59:50

@Lou.t: láttam már mindenféle maquiladorát/sweatshopot/varrodát közelről. :-(

@KürtiT (Tromb74): Orbán nagyszerű hatalomtechnikus, Horn Gyulán kívül nem volt azonos súlycsoportba tartozó ellenfele sose, Gyurcsány is csak demagógiában tudja vele a versenyt felvenni. Zseniális érzéke van ahhoz, hogy mindig megérezze, honnan fenyeget a veszély, a kellő pillanatban áldozatot hozzon, emberektől szabaduljon meg, ordas marhaságokat a tévében rezzenéstelen arccal előadjon, vagy ha azok vállalhatatlanok, előadasson másokkal. Ehhez kapcsolódóan vannak mindenféle elemezhető technikák, de Orbán egyszerűen tehetséges is ebben, szóval elemzéssel nem is igen érthető meg teljesen, mit miért tesz, mert sok dologra egyszerűen ráérez.
Ezt a képességét odáig tökéletesítette, hogy sajnos ő és a pártja az ország érdemi vezetésére teljesen alkalmatlanná vált. Az Mszp a régi technokraták kiöregedésével jutott el ide, nagyjából 2006-ra, a Fidesz pedig kb mostanra, amikorra a nagypárt összetartásának és finanszírozásának logikája minden más szempontot végképp háttérbe szorított. Lehet például egészségügyi reformot csinálni, hogyne lehetne, és biztos van is, (vagy ha nincs, jó pénzért kerül) olyan ember a Fideszben aki tudja hogy kell. Ugyanakkor az összevont, súlyponti nagy kórházak kivétel nélkül fideszes megyei vagy városi vezetés alatt állnak és mint kifizetőhelyek működnek. És ezt iparágról iparágra végig lehet mondani. A nagypártiság azzal is jár, hogy mindig vannak nagyon okos fiúk a másodvonalban, akik úgy gondolják, hogy lehetnének ők akár... és amikor ide jutnak akkor kell belőlük visszanyesni. Nem hinném, hogy Lázár, Navracsics vagy Kósa urak egy kis szkopolamin injekció után ne tudnának arról mesélni, hogy ők a miniszterelnökök... Markáns gazdaságpolitikai reformok esetén meg markáns vesztes csoportok keletkeznek, amelyeknek az élére lehet állni és pártot szakítani...
Összegezve: a Fidesznek és Orbán Viktornak a kétharmad úgy tűnik nem áldás, hanem átok. Olyan mint az Egy Gyűrű, vagy Rheingold: a legnehezebben megszerezhető kincs, amely aztán elemészt, mert a teljes elméd elfoglalja.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 01:41:11

@Professor Pizka: Hmmm. Ez ám a pontos analízis.
Annyit még hozzá tennék, hogy Orbán valóban rendkívül tehetséges politikus, de valós ellenség nélkül kissé erőtlen. Oké, most a válság ellen, az országért vonul harcba, de ezek nem annyira megszemélyesíthető ellenségek, mint a komcsik. A kétharmad átka még az is, hogy nehéz az ellenzékből ördögöt kreálni, a felelőséget részben áthárítani.
A Machiavelli recept egyik fontos összetevője nem nagyon jön össze. A nép nyugalma, viszonylagos elégedetsége nem akar teljesülni. És itt nem arról beszélek, hogy ellenzékiként összetrombitálni a szavazók kétharmadát, hanem kormányról összehozni az egyszerű többséget.
Ehhez kevés lesz püffölni a dobokat, zászlót lobogtatni. Az kétharmados kormányzásnál nem csak hogy nem elegáns, de teljesen hiteltelen is.
Ha a párton belül nem cselekednek az arra érdemesek, Orbán valamiféle Brezsnyev imitátorként fog lerohadni a pártelnöki székből, viszont addigra már a Fidesznek sem lesz ereje újraszerveződni.

sdani 2011.09.21. 02:52:40

Megdobbento, hogy mennyi itt a semmibol felkapaszkodott "self-made-man", akik kemeny munkaval, tanulas mellett 3 muszakkal ertek el olyan poziciokat, ahol 500 nettoba siman megvan. Es persze nem vettek fel frank hitelt sem. :-D Nem tudom, hogy miert, roluk jut eszembe ez a xkcd strip:
xkcd.com/874/

Mënyus 2011.09.21. 04:26:20

Tibor ismét beletenyerelt…

klacus 2011.09.21. 05:36:28

@klacus: Azt hiszem lottóznom kellene...

Megszületett az az egykulcsos ami igaziból kettő.

de hát ez egy olyan ország ahol évek alatt a nagy adócsökkentés mindig oda vezetett, hogy növekedtek a közterhek. Az ideiglenes szó pedig a szovjet csapatok óta tudjuk, hogy akár 50 év is lehet.

Mindamellett, hogy nekem fizetni kell, nagyon helyesnek tartom. Azt tartom szomorúnak, hogy miért kell ezt az állandó rögtönzést eszközölni. Miért kell ebben az országban a szart a szembe pipettával csöpögtetni? Öntse a zemberek nyakába, és kész. Vagy akkora hátrány lenne, ha végre elhinni valaki, hogy nem fejetlen kapkodás ez az egész.

Az adórendszer egyszerűsítéséről azt hiszem lemondhatunk megint egy kis időre, aminek a könyvelők örülnek, mert lesz melójuk.. :-)

klacus 2011.09.21. 05:39:24

@KürtiT (Tromb74): Szerintem csúfos pártszakadás lesz itt. Főleg azért, mert sok kis pajtás nem jut be. A másodvonalbeliek közül lesz pár hős partizán aki kiválik, és egy munkacsoport élén, megindítja a szabadságharcot...

Lesz majd két szép centrum pártunk, szélsőjobbos kiböffenésekkel.

2llkedő 2011.09.21. 05:56:24

@Lou.t: No jó reggeltet!

A keleteurópai blokk igenis jelentékeny piac volt a nyugat számára. Lásd keleti autók lecserélése nyugatira, tv, mosógép stb.

Németország mivel mentette a menthetőt 2008 után? Roncsprémiummal többek között. Hogy legyen termelés. Ők megtehették, mert voltak tartalékaik. Lassan most már be fog állni az a helyzet (főleg, hogy az autókat is már 5-6-7 éves garanciával adják), hogy vissza kell fogni a termelést, mert nincs kinek eladni a megtermelt árut. Hozzá jönnek még a Japánok, Kínaiak, stb.
Ha minden jól megy, ráeszmélnek majd, hogy az élet nem robotolásból áll, nem az újabbnál újabb dolgok hajhászásából, hanem életből. És az életet élni kellene. Így is eléggé rövid ez az élet. Az én elképzelésem egyébként az lenne, hogy a 3*8 órás napi beosztást 4*6 órásra kellene átalakítani, hogy "mindenki" munkához tudjon jutni, és ténylegesen maradjon idő az Élet élésére.

"És akkor még nem is beszéltünk az onnan ide költöztetett termelésről, ami szintén nem őket erősítette."
Nem hallotál még arról, hogy a multik kitalicskázták a pénzt az országból? Pedig bizony őket erősítette. Az más kérdés, hogy ebből nekünk is volt hasznunk. Ha nem erősítette volna őket, akkor nem költöznek ide.

A Kínai belső fogyasztás hatását ne hanyagoljuk el. Nálunk is miről van sző? Hogy fel kell pörgetni a belső fogyasztást, hogy beinduljon a gazaság.

No most befejezem, mert női munkával (vasalással) kell foglalkoznom, hogy a kivitelező tudjon építeni.

Üdv!

Barbaar 2011.09.21. 07:19:48

@tocibacsi:

Persze értem, hogy miért ennek a rétegnek a fogyasztásától várják a fellendülést, de egyre több helyen kárognak, hogy ez nem valósult meg, bár ezt én is korainak tartom.

Azért olyan helyeken, ahol ilyen jó a kereset, és olyan a beosztás, a céges kocsi is adott, meg egyebet is el lehet számolni, akár az éttermet is.
Emellett persze tudja, hogy a gyereke jó iskolából fog jó helyre kerülni, de tudja ezt a szegényebb is és szeretné is, de nem teheti meg.

Egyébként nem hiszem, hogy a jelenlegi formájában fog maradni ez az adótervezet, a kormány nem fogja magának megengedni azt a politikai ballépést, hogy tömegek szavazatait veszítse el.

Barbaar 2011.09.21. 07:22:02

@Nihilista Semmi:

Csak hogy itt most a cikkről beszélünk, ahol azt írták hogy ezek együtt járnak a magasabb fizetéssel, holott nem jár ez együtt, csak a 16%-ossal jól járók megtehetik.

tocibacsi 2011.09.21. 07:47:36

@Barbaar: egyetértek, én sem értem ,hogy mit várnak itt egyesek 1 év után... amint a posztban is le van írva...
És szeritem is lesz még valami korrekció, hogy ne legyen ekkora szopás az alacsonyabb keresetekkel...

Barbaar 2011.09.21. 07:55:35

@tocibacsi:

Már most azt olvasom mindenütt, hogy nem járhat rosszul senki, ezért "átmenetileg" bevezetnének 202 fölött egy új adónemet, amivel az alatta lévőket kompenzálják.
Ennek meg így már nem sok értelmét látom, hiszen úgy tűnik mint ha így csak átneveznék a dolgokat, esetleg lehetséges, hogy apránként akarják beadagolni a népnek.

portugéza 2011.09.21. 08:07:34

Tegnap este már éppen le akartam írni, hogy sokaknak a tipikus méregsárga magyar irigység jegyében inkább az fáj, hogy mások jobban jártak (előtte évekig meg rosszabbul, de ez semmit nem számít) és mindjárt jobban esne a saját nyomoruk, ha azért mások is szívnának picit, nem csak ők. Már csak úgy lélektanilag. Erre tessék, itt a kvázi 2, sőt háromkulcsos adó.

Remélem, most már nyugodtabban alszanak a panelprolik, megf*ngatják (újra) a 202 001 Ft havi bruttót hazacipelő kőgazdagokat. Az igazi burzsoázia meg felülről nézi az egész bolhacirkuszt, miközben befizeti a téli karibi nyaralását magának, a csajának meg a kutyájának.

Mondom ezt úgy, hogy 200 a bruttóm és nincs mellékes jövedelmem.

Amúgy a közterhek minél szélesebb körre, minél egyenletesebben való szétterítése lenne a legkevésbé igazságtalanabb. Ha vannak kivételezett csoportok, rögtön megjelenik a trükközés, lásd 1,3 millió "minimálbéres" (ill. a táblázat a posztban, ami telitalálat) Ez a tömegközlekedésre is igaz, megyeszékhelyre faluról akár 30 E ft a havi távolsági buszbérlet egy fiatal, aktív dolgozónak, 65 év felett a nyugger meg ingyen utazgat. Ez ordító aránytalanság. Valamennyit mindenkinek kéne fizetnie, így a jegyárak csökkenhetnének. Ugyanígy a 200 E, vagy akár a mindenkori átlagbér nettója feletti nyugdíjakat és rokkantnyugdíjakat is meg lehetne adóztatni, akár progresszívan. Ez miért tabu?

tocibacsi 2011.09.21. 08:08:23

@Barbaar: hát kábé... és sajna ez megy kurvarég óta. A fájó döntéseket utólag mindíg kikorrigálják, hogy végül ugyanazt a szart, kapjuk csak más szinű cukormázzal leöntve.

Amúgy a belinkelt jakabandor blogot olvastátok? Elég jó levezetés... a most vázolt adatok alapján viszont jövőre 49%-ra csökken az elvonás az ott vizsgált bérszinten...

Hawk74 2011.09.21. 08:24:39

@Lou.t: Igazából a posztíró magasabb igényű mindennapjaival kapcsolatosan lenne igazságos a "csak ÁFA" adózás. Szerintem egy viszonylag magasabb összegű fizetésig nagyjából mindenki a fizetésének azonos százalékát költi a kvázi megélhetésére. Én amikor kevesebbet kerestem, arányaiban ugyanannyit költöttem a megélhetésemre, mint most, amikor magasabb a fizetésem. Akinek magasabbak az igényei, az több ÁFÁ-t fizet, akinek alacsonyabb, az kevesebbet. És ugye nem lenne semmilyen más adóteher, csak ÁFA... Lehet, hogy mondjuk 50% lenne, de CSAK az lenne, mindenki a kb. 50%-kkal magasabb fizetését kapná ugyebár... Szerintem senki nem sírna, hanem mindenki örülne... :-)

pucros 2011.09.21. 09:07:09

@petakats: Akkor most szeretnélek megkövetni a tiszteletlenségért - nyilván olyannak gondoltalak, aki nem vagy.
Azért az érdekelne, hogyan éltek az emberek tifelétek pár évtizeddel ezelőtt, amikor még a legolcsóbb autó is tényleg luxus volt (vagy amikor még fel se találták). Nagyobb volt a halandóság, mert lassabban jutottatok el orvoshoz? Mindent "drágán" kellett venni a helyi boltban, mert nem volt még teszkó (ahol is olcsóbb, ha beleszámítod az üzemanyagköltséget)?
Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy ha abszolút értékén vesszük a két autó fenntartásának előnyeit (vagyis a valós szükségletek szempontjából, és nem mint komparatív előnyt), akkor is megéri-e. Vagy csak egyszerűen versenyhátrány lenne nélküle másokkal szemben, akiknek a két autó per család révén több fér bele egy napjukba?

Sand Lover 2011.09.21. 10:03:54

@portugéza: Mindenek fényében nehéz belőni azt a kulcsot, amivel a 202 ezer forint feletti jövedelemmel bíróknak számolniuk kell. […] a kormány meglehetősen szűk rétegre tervezi hárítani a kompenzáció költségét, a 202 ezer forintnál alig magasabb átlagbér feletti jövedelemről ugyanis mindössze a 4,5 millió szja-bevallás tíz százaléka, 450 ezer darab szól. Azaz a valamilyen formában szja-köteles jövedelemmel bírók […] töredéke fizeti majd a plusz terhet.” (Index)

Tessék. A felső 450 ezer tagja vagy. Örülsz?
:)

rekszem 2011.09.21. 10:29:14

Ezt a matolcsit nem akarják még elküldeni a picsába? Meg vele lassan az egész fideszt.

Amúgy lesz értelme a 27%-os áfának. Legalábbis a külföldi on-line webshoppok nagyon jól járnak, mert így még többen onnan fognak vásárolni itthonról, meg legalább egyre gyakrabban fog elhangazni a boltban, hogy számla nékül elengeded az áfát? Szerintem mi is azt fogjuk csinálni, hogy egy évben egyszer kimegyünk ausztriába és ott megvesszük a várhatóan beszerzendő termékeket egész évre, mint pl. kabát, zokni, alógatya, mosógép, poló, cipő, stb.

De így majd biztos jó sok többletbevétele lesz az államnak és a kereskedők, termelők is sokkal több embert fognak foglalkoztatni.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 10:59:35

@rekszem: igazságtalan vagy. a számlagyáraknak soha nem látott prosperitást hoz majd ez az adórendszer :-)

chipshop (törölt) 2011.09.21. 11:00:52

En megertem a posztolot,de nem feltetlenul ertek egyet vele.A baratnom ket gyerekkel havi 80 nettoert dolgozik es nem takarito vagy ilyesmi.Szamlai vannak,torleszto hitelei,a ferje kb.ugyanennyit keres.Fogalmam sincs,hogy jonnek ki belole.Ugy gondolom,hogy m.orszagon 800 ezret keresni nem also kozeposztaly dolog.Itt kulfoldon az,de m.orszagon ez nem egy atlagber.Az pedig hulyeseg,h egy programozo tudna apolo lenni akarmikor,mint ahogy en sem lehetnek apolo egy szimpla katetert nem tudnek bekotni:-)))M.orszagon is lehet egy milla felett keresni ha egy multinal vagy PR-os,vagy egyeb manager,a gond az,hogy ide nem feltetlenul tudas alapjan kerulsz be: vagy szerencse,vagy kapcsolatok.Az egeszben szamomra az a szomoru,hogy nem banom h otthagytam M.orszagot evekkel ezelott,hiaba elnek ott a szuleim,barataim en keptelen lennek megegyszer ott lenni.Ok,en nem azert leptem le mert keves volt a fizetesem,hanem ket masik ok miatt.Az egyik a vilagot akartam latni,uton lenni(innen is nemsokara egy masik orszagba koltozm),a masik ok..ize...eleg kellemtlen leirni mert nem vagyok rasszista de ezt ezek utan senki nem fogja elhinni: szoval pestikent,nekem elegem lett a ciganyokbol es szkinhedekbol.Ez van.Utalom mindkettot.

mindphaser (törölt) 2011.09.21. 11:10:06

Az egész vitát le lehet fújni. Több kulcs lesz.

mrbateman 2011.09.21. 11:11:31

@Professor Pizka:
Így van!

Arról nem is beszélve, hogy így legalább megindul egy tisztulási folyamat és szépen kikopnak majd ebből a gyönyörű mesterségből a kontárok...mivel ugye a 27%-al számolni, sőt sokszor annak az inverzével, azért az nem egyszerű mutatvány, funkcionális alafabétáknak nincs itt már helye!

Nincs már ennek a régi magyar szakmának becsülete kérem...pedig kevés az igazán jó szakember...csakhát az alázat és a kérlelhetetlen szakmaszeretet...na az sajnos sokaknál hiányzik!:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 11:16:50

@mrbateman: röhögni fogsz de nekem ez a legnagyobb bajom az egésszel. Eddig könnyű volt odafele a negyedével, visszafele az ötödével számolni, most meg bajban vagyok ha áfás árat mondok, hogy az nekem hogy jön majd ki :-)

rekszem 2011.09.21. 11:21:04

@Professor Pizka:

lehet számológépet kell majd árulni egy-két hónapig, az lesz a tuti

2llkedő 2011.09.21. 11:28:51

@mindphaser: "Több kulcs lesz."

Lábtörlő alatt is lesz egy?

mrbateman 2011.09.21. 11:49:33

@Professor Pizka: nem ezen nem röhögök, mindenki így van ezzel.

én azon röhögtem, amikor kijött ez a 27%-os adat

mi a phassomért pont 27, milyen számítás végén jött ki ez, miért nem 29, mint a szupermarketben?

Számomra a tempó az ami megdöbbentő az utóbbi időben, ezzel a 2/3-al hangsebességre gyorsultak a dolgok, nem tudom hogy működhet ez a háttérben
ül benn az irodában valami főosztályvezető megnyomta a beleit az ebédre elfogyasztott töltöttkáposzta (azt a negyedik gombócot nem kellett volna), tegnap kiderült, h. a gyerek drogozik az egyetemen, van egy csomó elhalasztott vizsgája, az asszony válni akar, a számviteli osztályon a titkárnő sem akart ma leszopni pedig kaja után de jó lett volna)...na mindegy dolgozzunk, lássuk csak xls. aha, nagyon érdekes aszonygahogy belföldi fogyasztási struktúra 2002-2010, na ennyi? nem is gondoltam volna, üssük csak be a számológépbe, mennyi ennek az 1%-a...hú bazmeg, mi si volt múlt héten a vezetőin? mit mondtak mennyit kell összeszedni? MARIKA! hozza be kérem a jegyzőkönyvet!
Na itt is van...hát a fele már megvan! Na akkor ha emeljük 2%-al a belföldi fogyazstás áfáját, akkor megvan az összeg amit Jóska kért.
Most légy okos Imre, vigyázz nehogy ellpoják az öteletedet a közgazdasági főosztályról...hogy rohadjanak meg!...legjobb lesz, ha legközelebb vezetőin a végén elővezetem személyesen nyilvánossan...előtte reggel persze össze kellene futni a Rogánnal, vagy Navracsiccsal, ha őket meggyőzöm, akkor már nem tud keresztbetenni a közgáz főosztály.
És aztán meggyőzik őket, másnap Lézer bejelenti, h. majd a főnök két nap múlva bejelenti, harmadik nap este 7-kor megszavazzák.
Jutalom a zsebben, plusz szervezhetek még egy osztályt magam alá, oda felveszem vezetőnek a Karcsi lányát...Istenem micsoda csöcsei vannak...aztán azt csinál az asszony amit akar.

Régen azért nem ment ilyen gyorsan, így volt alaklma a médiának ízekre szedni az ilyen baromságokat, így miután már az egész ország rajtuk röhögött, inkább nem állt mögé senki,...nekiláttak új baromságot kitalálni...hátha, sose lehet tudni ugye.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 12:03:19

@mrbateman: majdnem, csak vegyünk hozzá a sztorihoz egy valag ifjú és erőszakost, akik most akarják megcsinálni magukat.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 12:05:20

@mrbateman: egyébként ami időtlen idők óta változatlan, az a csöcs :-)

mrbateman 2011.09.21. 12:10:45

@Professor Pizka: Hál'istennek! és ez így is van rendjén...legalábbis engem már csak ez éltet!

Tudat alatt egyébként minden heteró férfit (meg a másik a csodarombusz), de én már felszabadítottam a tudatomat és konkrétan tudom, h. csak ez a lényeg!

Ha mindenkinke jutna jó nő, nem lenne háború (feltéve persze, h. lenne a nőknek fejlett másodlagos piaca, és természetesen érintetti egyetértéssel elindulhatna egy élénk cserekereskedelem)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 12:15:47

@mrbateman: oké tied a barna, de kössünk egy swapet az én szőkémre és vegyünk 3% vöröset is :-)

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 12:53:31

Én csak annyit tennék hozzá, hogy remélem ez most nem modoros poszt volt, mert nagyon a szívemből jött :-)
A 'fideszesgecizőktől' meg annyit kérnék, hogy legyenek egy picit több belátással: sokat kapott az ország ettől a rétegtől, ami most szeretne a legális jövedelmének megfelelő színvonalon élni. És meg is érdemli/érdemeljük.

mrbateman 2011.09.21. 13:02:41

@Professor Pizka:
Hú ilyenfokú fejlettség esetén két legalapvetőbb szenvedélyemet elégíthetném ki!:-)
A barna jöhet - úgyis nagy a kitettségem szőkéből, ideje lenne kicsit diverzifikálni, persze pusztán szakmai szempontból, emócióknak helye nincs - vörössel egyszer csúnyán megjártam (margin call közeli állapot) azóta csak shortolom őket, de azt is csak azután, h. visszatesztelte az ellenállást!:-)
A feketék az igazi nagy szenvedélyem, csak ma már kerülöm a kockázatot a szőke miatt!:-)

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 13:04:06

@Bona2Bona: Pár fázissal le vagy maradva. Éppen most próbálnak a nyakukba/nyakatokba/nyakunkba varrni +4% ideiglenes hozzájárulást (értsd, adót). Amit természetesen nem kétkulcsos adózásnak fognak nevezni, de mégis az lesz. Az érdemli/érdemlitek/érdemeljük meg irreleváns a témát tekintve, mert hogy nincs miből.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 13:18:56

@mrbateman: végülis a szex nem más mint put és pull opciók gyors váltogatása, így gondolja a csajom, Ebitda is :-D

mrbateman 2011.09.21. 13:26:22

@Professor Pizka:
Ebitda a csajod?:-)
Vigyázz vele, mert sokan számolnak őnagyságával!:-) (ha érted, hogy mondom)

Tapogatott Kukorica 2011.09.21. 13:35:28

@KürtiT (Tromb74): csak a szerzőnek szólt az "örömöm", mivel jól beégett szegényke.

Szerencsére a versenyautó finanszírozásába én nem szállok be, nem Magyarországon élek, csak belepofázok a dolgokba. ;)

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 13:42:57

@Tapogatott Kukorica: Eh, legalább egy ütött-kopott sárhányót küldhetnél haza.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.09.21. 13:55:09

@Professor Pizka: Ami a nőket illeti, én a feltörekvő piacokkal kapcsolatban vagyok bika (bullish).

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 13:58:24

@altoid: addig jó míg nem engeded át magad a nagyipornónak :-) (yield to maturity)

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 14:01:18

@KürtiT (Tromb74): Valóban nem tudtam erről, de azt gondolom (különösen a kedvező végtörlesztéssel amin én több, mint egy milliót nyerek minimum), hogy elindult egy pozitív hullám, nekem tetszik. Ez nem Fidesz szavazat függő dolog nálam, tetszik és kész. Nem bántani akarok másokat ezzel, de idáig azt hallgattam, hogy mekkora burzsoá geci vagyok, ehelyett most azt mondják, hogy többet hagyunk nálad, és reméljük, hogy ez beindítja a gazdaságot. Tegyünk egy próbát, én csak ennyit mondok, nem többet.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.09.21. 14:02:48

@Professor Pizka: És az még semmi a megkötözős-fekáliás pornóhoz képest (junk bond)

mrbateman 2011.09.21. 14:13:41

@altoid:
Mi újság van a délamerikai instrumentumokkal!

Innen nézve csábítónak tűnnek, csak túlságosan volatilisek (érzelmileg)!
Egyszer egy DT-re kipróbálnék egy jó eszközállománnyal bíró darabot (day-trade-re gondoltam természetesen)

Sand Lover 2011.09.21. 14:17:51

@Professor Pizka: Áh, a YTM legfeljebb a „Stifler mamája”-kategóriájú milf
A nagyi a jó nagy…duration-nel kezdődik. Aztán az állóeszközből átmegy sinking fund-ba.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 14:20:01

@Bona2Bona: Ha, valóban tudsz végtörleszteni, akkor tényleg nyertél a dolgon. A zsebedben maradó pénz is jó dolog, csak tudni kell, hogy ára van. Egyébként ha végtörlesztettél és még marad energiád megtakarítani is, akkor tényleg azon kevesek közé tartozol, akik jól jártak.
A gazdasággal meg az a helyzet, hogy behúzta a féket. Az ideiglenes hozzájárulással, ÁFA emeléssel, minimálbér emeléssel meg a kitudjamijönméggel egyelőre nehéz kalkulálni.

Ha pont a brutto 200 000-600 000 között keresők közé tartozol, akkor gyaníthatóan még megpróbálnak pár bőrt lehúzni rólad. Nagyon úgy néz ki, hogy a kormány erre próbálja kimozogni az egykulcsos bevezetése miatti K.O.-t

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 14:23:38

@mrbateman: szerintem miután felszámolta a ninja bondokban felvett pozícióit utána fordult a Dél-Amerikai piacok felé :-)
@Morgan LeFay: ne beszélj így, mert kapsz egy toxic asset-et az almádba aztán várhatod míg jön a királyfi, amelyik tényleg szerelmes és nemcsak egy jó kis leveraged buyout-ra utazik :-D

mrbateman 2011.09.21. 14:32:13

@Professor Pizka:
valahogy nekem azok a piacok mindig túl egzotikusnak tűntek, kicsit úgy tekintek rájuk, mintha földönkívüleik lennének...számomra megdöbbentő mennyi európai "befektető" szenved szpészfiliában!:-)

mrbateman 2011.09.21. 14:50:08

penzcentrum.hu/adozas/afaemeles_eu-ellenes_a_27_szazalekos_adokulcs.1029869.html

na bazmeg, ugye hogy sok volt az a négy gombóc töltött káposzta...mindig az a feszített tempójú országmegváltás!:-)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.09.21. 14:51:35

@mrbateman: Ha nem próbáltad még fel az Eccentrica Gallumbitot (az Eroticon IV háromkeblű örömlányát), nem éltél!

Tourist From An Other Space 2011.09.21. 14:53:28

@Bona2Bona: Aki alatta él is megérdemli, hidd el! Hogy ezt megérteni nehéz neked...azt elhiszem!

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 14:57:28

@KürtiT (Tromb74): "A zsebedben maradó pénz is jó dolog, csak tudni kell, hogy ára van." - írod, és pont ez zavar. Én ne tudnám? Hiszen ez volt az a pénz, amit mindig is én kerestem meg, de mindig elvették. Egyik kedvenc idézetem az indexről az, hogy a KSH adatok szerint az SZJA bevételek több mint 80%-át a lakosság kevesebb mint 3%-a fizette be 2010-ben. Ez egyszerűen nevetséges, ez alapján nekem valami felső kasztba tartozó maharadzsának kellene lennem. Ehhez képest amit látok, az az, hogy az életminőségem a környezetemhez képest átlagosnak mondható, vagy bizonyos helyzetekben az alatti (pl. nincs autóm). Pedig a keresetem az általad említett tartomány felső határa forintra pontosan.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 15:00:35

@Tourist From An Other Space: De kedves barátom, ahhoz a pénzhez amit én kerestem meg talán csak több közöm van mint annak, aki nem. nem vagyok a szolidáris viselkedés ellen, de amikor nekem is szükségem van arra a bizonyos plusz pénzre (pl. frank alapú törlesztés, posztgrad képzés befizetése, stb.), akkor nehogy már mások passzióit finanszírozzam.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 15:00:37

@mrbateman:
"A tagállamok a ma előrelátható feltételek mellett vállalják, hogy a 2011. január 1-je és 2015. december 31. közötti időszakban minden erőfeszítést megtesznek annak elkerülése érdekében, hogy kiszélesedjen a tagállamok által alkalmazott általános adómértékeknek a - jelenleg a legalacsonyabbtól számítva 10 százalékpontos - tartománya."

Ez nesze semmi, fogd meg jól. Erre mondhatják majd, hogy ők mindent megtettek (Böff), na de hát az előirányzott költségvetési deficit, meg a mélyülő válság, meg a nemtommi.
Persze ettől még lesznek következményei a dolognak, az áfa csalás aranykorának beköszöntén is túl.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 15:04:53

@Bona2Bona: Pedig ezt a passziót, amit "játszunk gazdaságpolitikát bekötött szemmel" néven ismer a nagyközönség mi finanszírozzuk.

mrbateman 2011.09.21. 15:10:28

@altoid:
hát az biztos, h. nem éltem még eleget, nem is tudtam/tudom, h. mi ez a target...be köllött ütni a gugliba...kiadott egy csomó képet, ami meszkalin nélkül sosem jutna eszembe...de tartok tőle, h. most sem értem igazán.
Úgy érzem magam, mint egy falusi takszövkirendeltségvezető az fx-swap fogalmának elhangzása után...jó-jó értem én (ha részletesen elmagyarázod), de mire jó ez?!:-)
Ha még két leogarléce lenne az embernek, amivel az így már ugye két szurdok paramétereit meg tudná határozni (már úgy értem morfológiai szempontból), akkor oké, de csak egy van...bár az igaz, h. van két kezem, mellyel a buy/sell gombokat nyomkodom, meg egy szám, amivel fohászkodhatok az úrhoz a tranzakciók sikere érdekében.

Tourist From An Other Space 2011.09.21. 15:15:02

@Bona2Bona: Elég hamar a bizalmadba férkőztem, hogy a "barátodnak" hívsz! Tudom, hogy ez csak egy mondás, de akkor is. Nyílván lekezelsz, de én meg ezt lesz..om! Az emberi önzőséget semmilyen posztrag képzésen nem tanítják, hogy így születtél, részemről sajnálat! Ma este Déryné (ott jó a zene) vagy Nobu?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.09.21. 15:17:43

@mrbateman: A Galaxis Utikalaus Stopposoknak c. befektetési útmutatóból van. Amúgy persze csak vicceltem, részemről a földrajzi alapú diverzifikáció kimerül a Föld nevű bolygó (jobbára ártalmatlan) által kínált IPO lehetőségekben.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 15:22:07

@Bona2Bona: De ha már megint az igazságosságot hozod fel, ami ugye irreleváns.
Akkor mi a helyzet azzal, hogy te frank hitelt vettél fel a gazdálkodj okosanban, de amikor vesztésre álltál, gyorsan átírták a szabályokat és még kaptál (nem máshonnan, a költségvetésből) némi játékpénzt a törlesztéshez.

Ezzel szemben, aki esetleg a fizetéséhez képest a tiéddel megegyező mértékű frank hitelt vett fel, de alacsonyabb fizetéssel rendelkezett az se játékpénzt nem kapott, de még az új szabályok értelmében sem tud végtörleszteni, mert nincs akkora megtakarítása.

Persze a bankok simán lenyelik az elmaradt profitot, nem fogják az esetleg még hitelt sem felvevő, megtakarító betétesekre ráverni a plusz költségeket.

Ennek ellenére, örülök, hogy személyedben eggyel több hitelesen segítenek, még ha esetleg az én számlavezetési költségeim lesznek magasabbak, betéti kamatom pedig alacsonyabb. Viszont ezzel a NEKEM EZ JÁR mentalitással nem tudok azonosulni.

mrbateman 2011.09.21. 15:26:35

@altoid: télleg, most hogy így mondod! pedig olvastam is.
aki itt nem talál magának az megérdemli (egyszer azt mondta erre, egy falusi bácsi, h. az basszon kutyát, majd nagyot röhögött...mire én visszakérdeztem, h. szukát?...itt be is fejeződött a kommunikáció)

Egyszer kipróbálnám egy robotlánnyal, de vigyázni kell velük állítólag egy ceruzahegyező van ott nekik alul!:-)

-hogy maszturbál a robot?
-???
-kiveri a biztosítékot!:-) (copyright Jáksó László)

Na befejeztem, mert már magamnak is sok vagyok! Szevasztok!

igazi hős 2011.09.21. 17:01:29

@Bona2Bona: "az SZJA bevételek több mint 80%-át a lakosság kevesebb mint 3%-a fizette be 2010-ben" Ezt egy picit alátámaszthatnád, az index cikkben 67% adó esett a felső 14%-ra. Ez is aránytalan, de nem annyira mint ami írsz. Bár inkább az az elkomorító, hogy az alsó 54% csak 11%-át fizeti be az összes SZJA-nak. Ezen akar a kormány a saját elefánt eszközeivel változtatni, de eléggé törnek a porcelánok.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 17:24:03

@Tourist From An Other Space: Bocsánat a "barátom"-ért, nem sértésnek szántam. Szeretném közölni továbbá, hogy nem így születtem, de ez a vélemény alakult ki bennem az idők során. Bizonyára ha majd én is úgy döntök, hogy kevéssé jól fizető (de legalább laza) munkátvállalok, vagy egyáltalán nem is dolgozom, akkor majd a jelenlévők a saját fizetésük terhére a hónom alá nyúlnak. Randira hívást pedig csak ellenkező neműektől fogadok el. Te pedig szerintem pasi vagy.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 17:30:14

@KürtiT (Tromb74): Ezt én így ebben a formában több ponton nem értem. A végtörlesztésből származó hiányt a bankok fizetik meg legjobb tudomásom szerint, mit kaptam én az államtól?
És mi ez a "nekem ez jár" szöveg? Igen, jár. Az jár, amit törvényben megállapítanak jogilag. Erkölcsileg viszont azért elmebetegnek kell ahhoz lenni, hogy elfogadjam, hogy én kurva keményen melózok, mások pedig faszverésből + az én pénzemből óhajtanak megélni. Bocs, ez az, amivel most szakítunk. Bocs, de az a normális, ami most jön, nem az ami eddig volt. Ébresztő.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.09.21. 17:43:53

@Bona2Bona: lol. ha már a témánál vagyunk Mr. "Kurvakeményen" dolgozok, szívesen mutatok neked példát olyan emberekre akik tényleg kurva keményen dolgoznak, és nem blogokon verik az arcukat naphosszat, hogy ők mekkora sikeremberek.
jellemzően nem ezek kapnak most plusz százezreket az adóváltozások miatt, megsúgom.

ilyenkor szokott jönni a "tanulni kell" duma, jellemzően olyanoktól akik ezüstkanállal a seggükben jöttek világra, apuci protezsálása mellett csinálnak karriert az előmelegített helyeken.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 17:47:20

@Bona2Bona: A bankok miből fizetik meg azt a hiányt, széleslátókörü barátom?
Az állambácsi azt mondta, hogy kompenzálja a bankokat, de hogy miből?

Az államtól kaptad az új játékszabályokat, és az adócsökkentést. A kormány azt nemnagyon gondolta végig, hogy a költségvetésben miből fogja ezt a kiesést pótolni, ezért a korrekció, amit a napokban jelentettek be.

Ami most jön az sok minden lesz, csak normális nem.
- egykulcsos adó, ami kétkulcsos. Adó emelés mindenkinek, aki 200 000-felett keres.
- 27%-os ÁFA, ami a legmagasabb az EU-ban.
- Minimálbér emelés, nem tudni, hogy miből

Ennyibe került, hogy az állam egy szarul működó rendszert egy nem működőre cserélt fel.

Egyelőre úgy látod, hogy jól jártál, de ideje lenne újra kalkuláléni a dolgokat.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 18:10:09

@KürtiT (Tromb74): Bocsánat, de csak én veszem észre, hogy itt egyesek a "gazdagoknál" maradó pénz miatt sopánkodnak, majd ugyanabban a bekezdésben kifogásolják a minimálbér-emelést?
Ez a bizonyos kedvezményes végtörlesztés az egyetlen 'plusz', amit az államtól kaptam az utóbbi jó pár évben. Ha vitatod/vitatják ennek a helyességét, akkor én meg 10 évre visszamenően vitatom a tőlem szolidaritás címén levont összegeket.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 18:16:00

@.Pierre Bezuhov.: Igazad van, és mégsincs. Azzal lassan szembe kell nézni, hogy a kereset az úgynevezett hozzáadott érték függvényében alakul -és ennek köze sincs a munka 'keménységéhez'. Valóban, aki egy gyárban 4 anyacsavart szorít rá egy abroncsra, az nem fog ezzel sokat keresni, de eszem ágában sincs azt mondani, hogy nem dolgozik keményen. Ugyanakkor ezt a piac döntötte el (és ez a helyzet az én esetemben is), és azt kell mondanom, hogy nincs apelláta. Hülyeségnek tartod a tanulást? Rendben van, szíved joga. De ez a proli hozzáállás, hogy akkor aki jól keres biztosan 'apuka protezsáltja', és 'előmelegített helye volt' egetverő baromság, és nem vezet sehova.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.09.21. 18:42:44

@Bona2Bona: most hadd ne menjek bele mélyebben ebbe a témába, mert nem fasza tibi blogjára való. még túl modoros lenne.
pusztán a saját erőfeszítéssel felhalmozott tudással meg igenis, csak a munkapiac nagyon kis szegmensén tudsz érvényesülni. a túlnyomó rész kapcsolati tőke. nyilván lehet ezzel nem egyetérteni

Tourist From An Other Space 2011.09.21. 19:16:45

@Bona2Bona: A kevéssé jól fizető állás nem egyenlő a de legalább lazával! Hol élsz? Az mélységesen szomorú és elitélendő, hogy így látod a dolgokat! Téged minősít ez a buta, önző és kicsinyes hozzállás! "Születésünk után, magától értetődően, a szocializálódás abban a környezetben indul el, amelybe beleszületünk." Ez is szerénységedet mutatja, hogy egyből randira gondolsz...Bocs a félreértésért, csak próbáltam ajánlani valami jó éttermet a kevésbé szerény életviteledhez!

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.21. 19:30:40

@Tourist From An Other Space: Jesszus, ez igen, ennek a kommentnek tényleg a modorosblogon van a helye, bér én speciel rühellem ezt a szót, meg általában azokat is, akik használják. Nézd, én utálom a kapitalistát játszani, de a fizetéseket a piac határozza meg. A pozi amiben ülök - ha kizárólag fizetésben mérjük azt, amit a munka az embernek ad - elhelyezkedik valahol egy sorban. Ez az állás más számára is elérhető lenne, ennek két feltétele van:
- én ne feleljek meg a kritériumoknak
- ő megfeleljen nekik

Tegyük fel, hogy én megfelelek a kritériumoknak, mert nem csak mázlim van, vagy csókos vagyok. Tehát egységnyi munkát/pénzt/energiát raktam bele. A következő szabad állás tehát a fölöttem, vagy az alattam lévő. Egyáltalán nem biztos, hogy a befektetett munka/energia/idő/pénz arányos azzal, amilyen pozícióban az emberek ülnek, de attól még felmerül a kérdés, hogy miért nem mások ülnek ott (kivétel csókosok, politikusok).
"Születésünk után, magától értetődően, a szocializálódás abban a környezetben indul el, amelybe beleszületünk." - Ez az én esetemben egy első generációs értelmiségi anya, és egy második generációs értelmiségi apa. Szégyelljem?
Az életvitelem pedig valóban szerény. Kevésbé lenne az, hogy ha többet kaphatnék abból a pénzből, amit én gürcöltem össze. A Dérynét ismerem, a Nobu-t nem, randizni pedig azért szoktam, mert a velem ellentétes véleményen lévő emberekkel jókat tudok vitázni. És igen, ha ellentétes neműek, akkor mást is - én, a szerénytelen dög ;-)

KürtiT (Tromb74) 2011.09.21. 19:43:49

@Bona2Bona: Itt egyesek, akik nem a saját problémáikkal vannak csak elfoglalva a gazdaságpolitikában próbálnak rendszert találni. Nem tőled sajnálják a jogosan megkeresett pénzedet. Egyszerűen nem lehet annyival megoldani, hogy nekem per pillanat jó, tehát ez a követendő irány.

A végtörlesztés pl. egy ilyen téma. Sokan vállalták az árfolyam kockázatot, mert úgy gondolták, hogy a CHF árfolyamának alakulása nekik kedvez. Nagyon rosszul gondolták, sokan ebbe tönkre mentek. Az egész társadalom érdeke lett volna, hogy valami módon megmentsük a nehéz helyzetbe került embereket, ha másért nem, akkor azért, mert több hasznukat látjuk "élve", mint "holtan".

Erre a kormány lehetővé tette a végtörlesztést rögzitett árfolyamon. Természetesen ezt azok tudják igénybe venni, akik amúgy is tudták fizetni a részleteket, van megtakarításuk. Akik valóban szarban vannak, azok továbbra is szarban maradnak.
Így lettél te boldogabb egy millával. (ennek további következményeitől tekintsünk el)

Az egykulcsos adó bevezetése szintén társadalmat átívelő igény, szegénytől gazdagig.
A kormány ezt úgy lépte meg, hogy eltörölte a felső sávot, bevezette a 17%-os adókulcsot, megvonta az egyébként tényleg idétlen adójóváirásokat, támogatásokat stb.
Ennek az lett az eredménye, hogy te néhány tízezerrel többet tudsz haza vinni, aki pedig valóban alacsony jövedelemmel rendelkezett az egy kicsit még szegényebb lett. Továbbá keletkezett egy kurvára nagy lyuk a költségvetésben.
Korrekció, megemelik a 17%-os adót mindenki számára, aki 202 000 Ft bruttónál többet keres. Emelik az áfát, a dízel (nem ám a benzin) jövedéki adóját stb.

Nyugdíj reform. Láthatóan összedölni látszik az állami nyugdíj rendszer, a tapasztalat szerint ez nem jó dolog.
Megoldás: Elveszik a kötelező magánnyugdíjpénztári tagok megtakarításait. Minnél takarékosabb volt valaki (mert ez bizony már nem feltétlenül jövedelem függő), annál nagyobbat szopik. Gondolom, ennek is örültél.A befolyó összeg egy részét azonnal elköltik államadóságra, a maradékot pedig feltehetőleg tőzsdére (bár ez utóbbi nem derült ki pontosan, mire is lett felhasználva)

Munkahely teremtés: Multiknak extra adó, minimálbér emelése. Bizony, sokan örülnének egy minimálbéres állásnak is, csökkenne a munkanélküliség, nőnének az adó bevételek. Most ez éppen fordítva fog történni.

Az kormány bejelentéseit percre pontosan lehet követni a forint gyengüléséből. A külföldi befektetők, bankok jórésze eláll a korábban magyarországra tervezett befektetések megvalósításától.

Szerinted ez egy jó gazdaságpolitikai irány?

Nadiposzi (törölt) 2011.09.21. 20:06:57

@KürtiT (Tromb74):
Nem, nem jó irány. Ez a gazdaságpolitika olyan, mint amikor egy pincér kezében megbillen két-három fogásnyi tányér, és ő öles léptekkel, vad csípőmozdulatokkal hadonászni kezd, hogy le ne ejtse az egészet. Közben egy kis leves kilöttyen, egy darab krumpli lepottyan, a vendégek meg megszeppenve szurkolnak neki, jobb helyeken ez nem szokásos látvány.

Tourist From An Other Space 2011.09.21. 20:28:41

@Bona2Bona: Nem kell és további jó utat kívánok!

2011.09.21. 21:01:52

@Nadiposzi: Ki is mondta, hogy csak az ökör konzekvens?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.09.21. 22:28:28

@Nadiposzi: Fülig Jimmy-t a gazdasági minisztériumba!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.09.21. 22:46:30

@altoid: Pepita Ofélia már úgyis a kormánynál van és gitározik :-)

Nadiposzi (törölt) 2011.09.22. 07:11:50

@altoid:
Az nem menne, ő már a Sándor-palotában van, ha jól látom.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.22. 07:57:09

@Nadiposzi: Az a Törög Zultán, te félművelt. :D

Sadist 2011.09.22. 09:09:07

@Ernoke: Nem ugyanazt, te azt mondod, hogy az intelligencia egy már születéskor kőbe vésett dolog, holott nagyon nem. A genetika csak egy alapot ad, amin a környezet és saját magad is tudsz változtatni, mind pozitív, mind negatív irányba.
Intelligensnek nem születni kell, hanem azzá válni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.22. 11:52:01

@Sadist: ernoke-nek igaza van pedig, az intelligencia veled született. Te kevered a műveltséggel vagy ki tudja mivel. Holott az intelligencia tényleg genetika, azzal születsz és kész.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.22. 14:19:21

@KürtiT (Tromb74): Előre bocsátom, nem vagyok gazdasági szakember, egy egész ország gazdaságpolitikáját megítélni nem tisztem.
"egyesek, akik nem a saját problémáikkal vannak csak elfoglalva" - értem a célzást, persze, csak az a gond, hogy az én problémám nem csak az enyém, hanem könnyen extrapolálható egy bizonyos rétegre. Tehát amikor én szerinted azt mondom "nekem per pillanat jó", akkor felteszem, nem én vagyok az egyetlen aki ezt mondja. A hivatalos becslések szerint egyébként a végtölresztést érintően valahol 150 és 200 ezer fő között (ami alatt én inkább családokat értek mint egyedeket).

A CHF árfolyamkockázatát valóban rosszul mértem és mértük fel. Az viszont teljesen inkorrekt lépés volt, amikor a bankom nem csak a szerződésben előre definiált kockázatot hárította rám, hanem például külön összegként jelent meg a CHF beszerzési nehézségei miatt befizetendő plusz összeg is. A bank tehát ott is rám hárította a kockázatot, ahol nem tehette volna meg, ezért nem érzem különösebben inkkorrektnek, hogy most ők fizeik meg az árfolyamkülönbséget. Ugyanezek a bankok azt is állították, hogy pl. az én szerződésem megkötésének a pillanatában ők a szükséges összegű CHF-et megvásárolták - állítólag ez az oka, hogy én nem törleszthetek svájci frankban, pedig a hitelem svájci frank alapú. Ebben az esetben viszont ők tőlem egy összegben kapnak vissza egy olyan kölcsönt, amiben ők 152 (vagy az alatti) összeget invesztáltak bele frank vásárlásban én pedig azonnal visszafizetem 180 forintos áron... Nem tudom, de én a magánéletben szívesen belemennék egy ilyen üzletbe.

A végtörlesztést igénybe vevőkről. A fentiek ellenére én elismerem, hogy a kormány ezzel egyfajta pluszt, ajándékot ad, mentési céllal, de: Ha már egyszer ez az a réteg, amelyik az oroszlánrészt viseli a közterhekből, miért ne őket mentsék meg először? Amiből mentenek jó eséllyel a saját pénzem. AZ rendben van, hogy án odaadom a kerestem nagy részét szolidaritásból, de mi van akkor amikor én szorulok rá a szolidaritásra? Álljak be a sor végére? Hát elnézést kérek, de a lóf***t.

A következő részben leírtakra én annyit reagálnék, amit Matolcsytól hallottam. Összesen a terhek nemigen változnak, viszont nehezebb kikerülni az adózást (pl. ÁFA emelés). Merem állítani, hogy a minimálbéren lévők fele kurvára nem minimálbérből él. Egyszer az index egy újságírója kipróbálta, milyen minimálbéren élni akár csak egy hónapig. Izgalmas olvasmány, ha teheted olvasd el. (index.hu/gazdasag/magyar/1minb071007/)

Megemlíteném továbbá, hogy ez a bizonyos 202000 bruttó fizetés feletti plusz adóteher lényegében nem más mint a szubebruttó a tervezettnél lassabb kivezetése. Elismerem, hogy nem szerencsés, de a szupebruttó koncepciója nem a Fidesz, hanem az MSZP koncepciója volt. (Nota bene: elgondolkodott már azon valaki, hogy a szuperbruttó lényegében a legbecsületesebbek adója? Minél korrektebbül vagy bejelentve, és minél korrektebbül fizet utánad a munkáltatód, annál nagyobbat sz*psz).

Nyudíreform: Igen, én speciel örültem neki (irónia nélkül), de tudom, hogy mások meg nem. Hosszú vita, de megint kénytelen vagyok rámutatni mennyire nem gondolkodnak logikusan a kritikusok: Nem az alacsonyabb jövedelműek mellett akartak kiállni? Akkor most mi ez a hisztéria a visszaállamosított nyugdíjak körül? Ebből van az özvegyi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, a korengedményes nyugdíj, stb.

Totál ugyanez a minimálbér téma. Kézcsókom, egyrészt nem hiszem el, hogy minimélbérből teccenek élni. Nem lehet, nem lehet, nem lehet. Nagymamám vidéken százezer forintból nyomorogna, ha nem pótolnánk ki a pénzt. nekem ne kamuzza senki, hogy Budapesten közel négyszázezer ember minimálbéren él! És lakást vesz, hiszen a bedőlő hitelek közt van egy csomó *állítólag* minimálbéres.

Nem mondom, hogy én szükségszerűen jól látok mindent. De az van, hogy nekem szimpi a középréteg támogatása. Ez egy nagyon őszinte kommunikáció, hogy emberek hajtani kell, és tisztességesen kell adózni, ez a mi bázisunk, és nekik kedvezünk.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.09.22. 14:45:36

@Tourist From An Other Space: Bocs, de ez nem válasz, nem szint, őszintén, ezért kár volt hozzám szólnod, nekem meg megpróbálni kifejteni a véleményemet.

igazi hős 2011.09.22. 23:58:11

@Bona2Bona: "Az viszont teljesen inkorrekt lépés volt, amikor a bankom nem csak a szerződésben előre definiált kockázatot hárította rám, hanem például külön összegként jelent meg a CHF beszerzési nehézségei miatt befizetendő plusz összeg is." Nem ismerem a szerződésedet, de a beszerzési (illetve refinanszírozási) felár a tavalyi jogszabályban rögzített szerződésmódosító indokok között szerepel. Azaz ha nő a magyar CDS, akkor jogosan nő a kamatod. A probléma inkább az, hogyha a neked kedvező irányban változnak a mutatók, akkor azt jóval később kapod meg.

"Ugyanezek a bankok azt is állították, hogy pl. az én szerződésem megkötésének a pillanatában ők a szükséges összegű CHF-et megvásárolták" Ilyen nincs, a bankod soha nem mondhatod ilyet. A bank soha nem vásárol devizát. A devizára szóló fedezeti ügyletet köt, aminek 3-6 hónap a jellemző futamideje. Ezért vizsgálják felül évente a kamatodat. Hogy szeretnél-e ilyen üzletet kötni, abban nem vagyok biztos: te adsz november elsején nekem a mai árfolyam x forintért CHF-et, én pedig x forintot, majd jövő február elsején visszaadom a CHF-edet 1% éves kamattal, te pedig a forintomat 4% éves kamattal. Van benne némi rizikó, amit magánember nem vállal be, a bank is csak azért, hogy a CHF-ben számolt hiteledet összhangba hozza a forintban bejövő törlesztéseddel. Ha nem így tenne, akkor gyakorlatilag forinthitelt adna, 11 helyett 6% kamatra.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.23. 18:35:11

@Bona2Bona: Csak ennyit emelnék ki a kommentedből:

"Totál ugyanez a minimálbér téma. Kézcsókom, egyrészt nem hiszem el, hogy minimélbérből teccenek élni. Nem lehet, nem lehet, nem lehet."

Nem fűznék hozzá semmit.

Nadiposzi (törölt) 2011.09.24. 09:11:44

Az eszem megáll, amikor olyanokat olvasok, hogy havi 3-4-5 százezer alatt nincs élet. Aki ezt komolyan gondolja, leírja az valójában egy életképtelen, kétbalkezes, szánalmas alak, hiába van nagyra magával.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.09.24. 09:32:13

@Nadiposzi: Hát pedig ki kell, hogy ábrándítsalak: havi 3-4-5 százezer vietnámi dong alatt valóban nics élet!

KürtiT (Tromb74) 2011.09.24. 12:32:27

@Nadiposzi:@altoid: A probléma másik oldala, hogy életviteli tanácsokat osztogat egy olyan rétegnek, akinek még a létezését is tagadja.
süti beállítások módosítása