Ha már olyan szépen megemlékeztünk államalkotó nemzetségeinkről (különös tekintettel a magukat németnek tartókra), bűn lenne pont Őket kihagyni a felsorolásból. És persze tudjuk, hogy a több évtizedes belharcokat is szító vita - miszerint most akkor nemzetiségről, kisebbségről és/vagy felekezetről beszélünk-e - máig lezáratlannak tekinthető; önálló identitással rendelkező közösségként mégis viszonylag könnyű dolgunk van.

Nagyvonalúan átsiklunk a magyar zsidó kultúrában felnevelt és felnőtt, esetleg Izraelből ide/visszatelepült embereken, mert itt nekünk sokkalta inkább egy különös, ám népes csoport kezdett pár éve szemet szúrni: a látszólag előzmény nélkül öntudatra ébredőké.

Úgy tesz, mintha zsidó lenne

Azt kívánja, bárcsak zsidó lenne

A családjának is azt mondja, hogy zsidó

Valójában csak annyira zsidó, mint amennyire egy majom.

 

Igen, az identitáskeresés rögös útja már megint! Kitérők, zsákutcák, hogy aztán hirtelen mégis célegyenesbe forduljon. Itt párttag, ott gyakorló keresztény nagyszülők. Rendszer ellen lázadó, vagy inkább KISZ-tag apuka és anyuka - akik a rendszerváltás után esetleg később hittanra, egyházi iskolába is járatták. Zsidó? Hát volt ott valaki a családban oldalágon, bennünk is van állítólag. Nincs amúgy velük semmi bajom, de azért ne reklámozd. Lehetett a gyerek tizenévesen bármi - punk, rocker, ultra vagy szkinhed, mint bárki más.

Aztán ahogy a Skynet, a benne csörgedező 1/4, 1/8 hatására ő is egyszer csak öntudatra ébred. Először tagadás, családfakutatás, kórosan, összevissza hazudozó rokonok faggatása családi legendákról és kellemetlen titkokról - aztán gyerek (tiltakozása ellenére) "olyan" iskolába íratása, Judapest, Izrael, kibuc, hébertanulás, név héberesítése, dávidcsillag a nyakba, valahova tartozás, végre. Tudod, csak kerestem itt folyton a helyem, a suliban is kívülállónak éreztem magam - de itt Tel-Avivban minden szembejövő úgy néz ki, mint én. Itthon vagyok - a világ egyik legnagyobb partihelye, ráadásul kelet-európaiként itt nem néznek le, sőt, ellenkezőleg! Aztán ki tudja, meddig tart nála a lelkesedés.

Persze a tévelygő útkeresőnél van sokkal rosszabb fajta: ez pedig a számító. Ő aztán vallja magát bárminek, amit éppen kifizetődőnek talál. Mindegy, mert a korszak elvárásainak megfelelő dokumentumokat úgyis beszerzi. Nevét, nemzetiségét és világnézetét úgy váltogatja, ahogy éppen előnyösebbnek tűnik számára. Kommunista, progresszív szocialista, keresztény-nemzeti, judeo-liberális. Izraelita, magyar, sváb, örmény (főleg, ha ezzel képviselőként indulhat). Mondschein, (gróf) Mosonyi, Marosján, majd megint Mondschein - különösen, ha egyik egyenesági felmenőjét se hívták így. Esetleg tiszteletből, kötőjellel felveszi nagyapjának volt szobatársának, ismerősének a vezetéknevét. Az is rokon, ha úgy vesszük. Mert esetleg csak - a fenti Doug the Headhez hasonlóan - úgy érzi, hogy így majd kapcsolatokra tehet szert, és az üzleti-művészeti életben is jobban tud így érvényesülni.

És akkor azt hihetnénk, hogy ezeket szokták az Igaziak kiröhögni - ám az életben tapasztalható példákon keresztül előbb-utóbb az a benyomásunk támad, hogy több a számító, mint az igazi...