Olvasói rovat - Volánbusz-modor

2010/08/06. - írta: Modor Tibi

Vezo228-nak köszönjük szépen a távolsági buszok Hermészét - egy vicces, ám találó poszt így péntekre.


 

Nem, ő nem buszsofőr.

Ő gépkocsivezető, aki a hetes kocsiállásról viszi a járatot a nagyváros és a még nagyobb város viszonylatában - vagy csak egy öreg, csuklós Ikarusszal cirkál a városban, helyi járaton.

Vele nem packázhatsz.

Ő még az ATI-nál, vagy a Honvédségnél vizsgázott, neki alanyi jogon jár a PÁV II.

Mindenkinél hamarabb száll fel, mert ő tudja, hogy hol van a lökhárító alatt az a titkos kis gomb, amit ha megnyom, azonnal kitárul az ajtó - mély és hosszú szisszenéssel. Beül a vezetőülésbe, bekapcsolja a kazettás magnót, amit nem tesz ki: nem kell, hogy mások is halljanak akár csak egy kósza akkordot is a 14 éve, Béla napra kapott Bangó Margit-szalagról. Egyelőre nem szállhat fel utas, mert levegőt termel. Nem tudod, hogy meddig kell üresben járatni, csak azt érzed, hogy a megálló üvegkalitkája megtelik kipufogógázzal. Ha már van levegő a rendszerben, akkor odébb gurul. Nem sokat, csak éppen annyit, hogy ezzel is kifejezze, hogy most már az utazóközönség rendelkezésére áll, mindenestül. Ezzel kellőképpen összezavarja a megállóban várakozók között az érkezés, valamint a tekintélyelvűség alapján előre kialakult felszállási sorrendet.

Azonban óriásit tévedsz, ha azt gondolod, hogy lassan, a néni után te következel. Kihajolva mély, cigarettaedzett, bársonyos hangon invitálja a legtávolabb utazókat, egyúttal utasít is arra, hogy a csomagodat az olajfilmmel gondosan bevont csomagtérbe rakd. Ha valamelyik feltétel nem teljesül, akkor nem enged fel.

Ha már odaértél, akkor döbbensz rá, hogy hiába kérsz menetjegyet, és mindhiába van rendben az összes utazási kedvezményed - amit fel is mutatsz -, a gépkocsivezető pénzváltásra nem kötelezhető. Ha nem tudod a pontos összeget átadni, akkor leszállít és fel kell váltatnod a nagy pénzt.

Akik szerencsésen helyet foglalhatnak, azok sem mindig tudják, hogy a hátulját kell először feltölteni, és ha az ülőhelyek is megteltek, akkor az állva utazóknak arra mindenképpen vigyázniuk kell, hogy az ajtók biztonságosan nyithatók maradjanak és soha nem szabad elfelejteni, hogy az alsó lépcsőn utazni tilos.

Mielőtt a busz elindul, a mögötted ülő, halálsápadt egyetemisták összesúgnak halkan, hogy „adott diákot?”

Ha jó napja lenne (és helyi járaton ülne), akkor egy százast kérne csak, majd kajánul kacsintana - ezzel jelezve, hogy hagyd az ülésen a jegyet, hogy másoknak is el tudja adni ugyanazt, miután a végállomáson összegyűjti őket.

De ma nincs jó napja, mert le kell vinni a kocsit Harkányba és a büfében is szar volt a kávé. Gyűlöli a koránkelést, de felelősségtudata 28 éve hajtja minden hajnalban, hiszen ő hiába várja az első buszt, olyan korán még nem jár. Vagy saját autójával ér be, vagy kerékpárral, illetve motorral - hiszen neki mindenre van jogsija.

Nem érdekli a menetrend. Az csak tájékoztató jellegű. „Hát ki tudja kiszámolni a forgalmat, nem igaz!?„

Utálja, hogy konfekcióöltönyben kell vezetnie; nem szereti a sötétkék, Volán-címeres nyakkendőt és irritálja a bőrét a világoskék nejloning. Éppen ezért a felső két gombot nyitva hagyja, a nyakkendőt pedig leveszi, ahogy kijár.

Ő nem fűt. Az utastérnek az autóbuszon nem kell melegnek lennie - elég, ha a jégvirágok leolvadnak Szekszárdig. Ha nyár lenne, akkor az ablakot nem engedné elhúzni, a klíma meg nem jó. Jól jön az a kis többlet gázolaj, amit így megtakarít és lendületből el is ad a golfos gyereknek.

Egyébként ha kell, szerel is. Könnyedén cserél ékszíjat, a bubuféket és a retardert is meg tudja javítani - annyira legalábbis, hogy kibírja, amíg beérünk.

De nem szívesen lesz könyékig olajos, így inkább beszól rádión, hogy küldjék ki a „Sárga Angyal”-t -ami egy vonórudas Rába vontató -, és behúzza a legközelebbi telepre. Amíg vár, addig is hasznossá teszi magát: kihelyezi a "Garázsmenet"-táblát, utána a műszerfalon a B, R, I, II, A, N előválasztó gombokon zongorát imitálva játszadozik, dúdolgat, énekelget.

A felmentő sereg érkeztéig rágyújt még egy cigarettára, amit ugyanilyen közönnyel tesz meg akkor is, ha vannak utasok és elmereng azon, hogy hej, de jó lett volna ma is belebámulni a dauerolt szőke Erzsike csöcseihez, aki Cecén szokott felszállni - és egész úton marad is trécselni: ezzel kitakarja a matricát, ami fennhangon hirdeti, hogy „A gépkocsivezetővel menet közben beszélgetni tilos!”.

141 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.06. 13:56:29

@ComLo:

A scanián a hosszú kallantyú az örvényáramú retarder kezelője.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:03:21

@náthásp: nem... mint mondom, ez egy FELESLEGES udvariaskodás. Az udvariaskodás, főként pedig a felesleges, azért bunkóság, mert azt jelenti, a másik ugyan egy csepept sem érdekel, de a társadalmilag elvárt sablonok mögé rejtve azt hazudod, mégis.

Én bunkóbbnak tartom azt az ismerősömet, aki szia! hogy vagy? tényleg? én is... Szia! beszélgetést lefolytatni kíván, és közben még ezt is unja, mint azt, aki köszön vagy azt se, mert úgy van vele, nem vagyunk olyan kapcsolatban.

Amúgy nagyon egyszerú ám a felesleges udvariaskodó kérdések kiszűrése, ugyanis egyből kiderül, mennyire értelmetlenek, ha nem a sablonos (azaz semmit nem jelentő) választ adjuk rá:

Szabad ez a hely?
Nem.

ekkor rádöbbensz, de hát üres, akkor miért nem szabad? vár oda valakit? de én akkor is előbb szálltam fel, mindenképp engem illet... érted ugye?

- Nahát, voltál fodrásznál?
- Nem.
- Hanem?
- na ugye, milyen hülye kérdés...

- Hogy vagy?
- Szarnom kell
- Bunkó!

Tudom, van egy ilyen iskola, hogy az úriember az, aki annyira képmutató, hogy szarni is rózsapatronnal a seggében megy, mert önmaga előtt is meg kell játszania magát. Tegye, de ne gondolja, hogy bunkóság mellőzni a feleslegesen udvariaskodó, semmitmondó és semmit nem ejlentő gesztusokat.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:08:10

viszont többedik kommentben olvasom, és egyszerűen nem értem, mi nálatok a különbség a helyközi és a távolsági busz között...

helyi az, ami a városon belül
helyközi, ami két település között (mondjuk Pécs-Budapest), nekem ez a távolsági is...

valaki magyarázza meg, mit értetetk ezen a megkülönböztetésen, hogy helyközi meg távolsági busz.

ComLo 2010.08.06. 14:14:10

@vészmadár (pica pica):
Tipikus eset amikor lehet értelme:
Pár megállóval előbb szállok fel mint a párom. A mellettem lévő helyen kívül akad még más üres hely is a buszon. Kifejezetten taplóságnak érezném ha kérdés nélkül leülnél mellém, mert hiába szálltál fel előbb, az a hely nem téged illet.
nyilván azon már moralizálhatunk hogy az utolsó szabad hely esetében mennyire bunkóság így tenni. De szerintem oda sem illik csak úgy leülni. De ez már tényleg lehet ízlés és neveltetés kérdése.

@El Topo (Sgt. Elias):
Köszi szépen a választ.:-)
...
Bocsi de felmerült még egy kérdés: ... mi az az örvényáramú retarder és mit csinál?:-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:17:05

@ComLo: sztem meg csak és kizárólag az számít egy buszon, ki szállt fel előbb. Tudod, mi a bunkóság? a helyet foglalni, bármilyen indokkal. Neked kell alkalmazkodni és nem a másiknak. Ilyenkor annyit lehet tenni, hogy TE MEGKÉRSZ, legyek kedves, amennyiben van másik hely, egy másik ülést választani, mert...

És ha ezt megteszed, akkor hidd el, megértő leszek. De miért nekem kellene elébemennem a feltételezéssel, hogy "elnézést, esetleg 37 kilométer múlva nem száll fel egy rokona vagy közeli ismerőse?" érzed, remélem, hogy nonszensz...

Mitya Ivanov 2010.08.06. 14:17:58

@vészmadár (pica pica):

A helyközi a nagyváros és a környező települések között jár, a távolsági pedig 2 nagyváros között.

ComLo 2010.08.06. 14:19:08

@vészmadár (pica pica): Helyi ugye a városon belüli. Helyközi a viszonylag kis távolságra utazó (pl szomszéd pár falu és a közeli nagyváros) közt közlekedő busz. Ez a tipikus Sárga ikarus, kényelmetlen "hasított bőr" ülésekkel tetején fekete fém kapaszkodóval (amit helyijáratnál is használnak).
Távolsági a két nagyvárost összekötő több órás utazást igénylő autóbusz. Ezek sokkal jobb állapotban vannak, modernebbek, kényelmes ülésekkel.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:20:32

@ComLo: értem, tehát a helyközi meg a távolsági busz között a különbség a távolság?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.06. 14:20:38

@ComLo:

Nabazmeg!
Az a kardántengelyre van szerelve és van körülötte egy tekercsekből épített állórész.
És halassítani kell, akkor gerjeszti a tekercseket és a forgó alkatrészben örvényáram keletkezik, ami lassítja a buszt, és nem az üzemi fékeket kell terhelni.

Mitya Ivanov 2010.08.06. 14:20:40

@vészmadár (pica pica):

amit te itt leírsz, az egy kicsit túljátszott és erőltetett nonkomformizmus, megjátszott racionalizmussal. Lehet, hogy autista vagy csak nem tudsz róla?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:22:15

mondjuk ez a három busztípus akkor nálunk eléggé csereszabatos, sokszor olyan busz megy Pécs-Komló között, ami inkább városon belülre kellene (alig van ülőhely és sehova nem tudsz csomagot pakolni)

ComLo 2010.08.06. 14:25:29

@vészmadár (pica pica): Nem csak. És itt jön elő a modorosság. A távolságin vannak a "minőségibb" buszok, az ott vezető sofőrök a buszosok "krémje". Más a társaság is, helyközi járattal az emberek dolgozni, piacra, ügyet intézni, iskolába mennek, a távolságival Havonta egyszer egyetemre utaznak, meglátogatni a távoli rokont, vagy épp világot látni. Más közeg a kettő.

ComLo 2010.08.06. 14:26:35

@vészmadár (pica pica): Nem csak. És itt jön elő a modorosság. A távolságin vannak a "minőségibb" buszok, az ott vezető sofőrök a buszosok "krémje". Más a társaság is, helyközi járattal az emberek dolgozni, piacra, ügyet intézni, iskolába mennek, a távolságival Havonta egyszer egyetemre utaznak, meglátogatni a távoli rokont, vagy épp világot látni. Más közeg a kettő.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:27:00

@Mitya Ivanov: egyetlen autista sem tud róla, már amennyire én tudom, mi az az autizmus. egyáltalán nem vagyok nonkorformista, nem hordok rózsaszín nadrágot, sem batikolt pólót, úgy nézek ki, mint bármelyik X ember a korosztályomban sztem. Viszont gyűlölöm, hogy idióta, értelmetlen és felesleges konvenciókhoz kellene alkalmazkodnom, hogy ne tartsanak bunkónak. Bunkó az, aki felrakja a lábát az ülésre, mert nem érdekli, hogy a másik segge sáros lesz... meg az is, aki fokhagymás húst eszik az 5 órás Pécs-Szeged buszút előtt... én ilyeneket nem csinálok, csak leülök egy üres helyre, ha már megvettem a jegyet és én követklezem a felszállásban, de nem járok előtte verbális násztáncot...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:28:35

@ComLo: értem... sajnos azt kell mondjam, a pécs-dombóvár busz éppolyan ratyi mifelénk, mint egy pécs-újpetre...

ComLo 2010.08.06. 14:31:50

@vészmadár (pica pica): Akkor indokolnám ezzel: azért kérdezzük meg hogy szabad-e a hely, mert ha nem, akkor mint azt mondtad ezt tudomásunkra fogják hozni, és fel kell állni ami tortúrát (leülés, elhelyezkedés, tényállás megállapítása, felkászálódás, bocsánatkérés) ki lehet hagyni egy egyszerű kérdéssel. :-) Nem biztos hogy az akinek foglalják a helyet 40 km múlva száll fel lehet hogy ott jön mögötted.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:32:37

@Mitya Ivanov: amit ti elvártok, az sztem formai, külsődleges udvariasság... kb. mint az, amikor azzal vannak elfoglalva, hogy minden kisgyerek legyen ünneplős ruhában a március 15-i ünnepélyen, mert ez adja meg (tatam, dobpergés) a TISZTELETET!

höhö... nem, baszki, a tisztelet az, ha az megy csak el, akinek ez jelent valamit, ha elgondolkodik rajta, példét merít belőle, ha neki ez jelent valamit. Ezzel soha senki nem foglalkozik. Semmi távolabb nem álla tisztelettől, mint 150 unatkozó, lábát vakargató és a hosszú haja alatt Ossiant hallgató, nyakkendős ember.

És mindennel kapcsolatban ez az elvárás, hogy külsődlegesen csinálj úgy, mint ha érdekelne, mint ha számítana, mint ha udvarias lennél.

Ottlaki Kababám 2010.08.06. 14:34:34

Továbbá: "Kérjük, haladjanak tovább az autóbusz belső utasterébe!"
Pedig egyszer olyan szívesen utaznék egy külső utastérben...

A retardernek a kattogása a 26 órás nyaraló-buszjáratokon a kolbászoszsemleszagú éjszakai pihenés közben végig alap, Macedónia hegyei közt. A retarder gyakori használata egyébként retarddá tesz?

Tiszafüred-Szeged viszonylaton kb. 10-12 éve még volt vicces(nek szánt) kaller, olajkályhaszag, elsőként felszállás, hátközépig érő ülés, kéziváltó, Ik280, block seat-foglalások.

Molimo vas uhvatite se na autobusu kad putujete!

Hózentróger 2010.08.06. 14:34:44

@vészmadár (pica pica):

Értem én, amit mondasz, viszont a "Bocs, leülhetek?" kérdés valahogy előszobája annak a dolognak, hogy odaülök egy vadidegen ember privát szférájába. Akárhogy is nézzük, az privát szféra, mert a lábunk-vállunk összeér. Senki nem szereti, ha ebbe a szférába idegenek behatolnak, viszont ezzel a kérdéssel feloldjuk ennek a feszültségét. Nem igy látod?

cd-r 2010.08.06. 14:36:44

@vészmadár (pica pica): szerintem te lennél a legjobban felháborodva, ha egy 140 kilós izzadó kafferbivaly kérdés nélkül lehuppanna melléd a 43 celsius fokos belhőmérsékletű buszon egy 200 km-es út erejéig, miközben a busz minden más része televan ülőhellyel.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:37:45

@cd-r: tévedsz, az elméletemet nem csak kifelé alkalmazom. Szíve joga, tegye.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:38:46

@cd-r: tudnád, pécs-komló viszonylatban kik huppannak az ember mellé, egy 140 kilós kafferbivalyt felüdülésnek éreznél:)

Cheque Republic 2010.08.06. 14:42:30

Vannak egyébként nagyon-nagyon kulturált busztársaságok is. Nyíregyháza-Budapest között van egy járat, ami mindennap közlekedik. Nem csinálok nekik reklámot, ezért nem írom le a nevüket.
Pozitív tapasztalatok:
1. Telefonon kell lefoglalni a jegyet az utazás előtt 24 órával, bár ha aznap tudod meg, hogy utaznod kell, akkor is biztosítanak helyet, de kulturáltan elmondják, hogy "ugye tudja, hogy ezt nem lenne szabad...". Szóval nem áll senki, mindenkinek van ülőhelye - kivéve, aki úgy száll fel, hogy nem foglalt jegyet.
2. Nyíregyháza-Budapest viszonylat teljes árú jegy: 3.300 Ft!!! Diákjegy: 1.950 Ft!!! (Mennyi is a MÁV marhavagonjaira a jegyár?)
3. Az út időtartama alatt filmet!!! vetítenek, amit igaz, hogy a sofőr választ ki és tesz a lejátszóba, de ha felszálláskor jelzed, hogy van egy jó mozid, minden további nélkül az kerül levetítésre, ha az utastársaknak is megfelel.
4. Rendkívül tiszták a buszok és egyszerre 2-3 jár a helyfoglalások számától függően.

Hátrány:
Ha nagyon sok a helyfoglalás, akkor esetleg olyan buszra kapsz csak helyet, amin nincs DVD lejátszó és végig rádiót kell hallgatnod. Ezt csak a sznoboknak írtam le, ez legyen a legnagyobb gond az életben.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.06. 14:46:27

Nekem a szombathelyi helyijáratos sofőrök voltak a kedvenceim, ha nem volt ülőhely, felért egy komoly testedzéssel, hogy ne ess el. Mind kizárólag nyocvannal bírt menni még kanyarban is.

A helyközi járaton (legalábbis a miénken) jellegzetes figura a TEMETŐJÁRÓ NÉNI. Ennél kosár van vagy cekker, ménkű sok virág, haján szigorúan kendő, otthonka is valószínű, és azonnal kiszúrja a többi nénit, akikkel vagy csoportban ülve pletyizik, vagy ha nincs hely, a fél buszon átüvöltve. Ebből megtudhatjuk, hogy van a reumája, a Zsuszi már megint terhes, az onoka bukásra áll matekból, mert hülye a tanára, tudja aranyoskám, ez a mai oktatási rendszer, meg kééépzelje Marika, a múltkor a misén, tovább, hogy ezek a mai fiatalok milyen bunkók, még a helyüket se bírják átadni, bezzegazénidőmben. Utána esetleg jöhet a politizálás is.
A temetőnél mindenki megkönnyebbülésére leszállnak, és "az uram sírját gondozom" ürüggyel folytatják ugyanezt. Erős a gyanúm, hogy az ilyen temetőjáró özvegyek (már húsz éve azok, a "szegény Pistám" alig hatvanévesen szívrohamot kapott) csak a pletyka kedvéért mennek oda mindennap, hiszen még elhervadni sincs esélye a tegnapi virágaiknak. Bár tízféle gyógyszert szed és sokat panaszkodik a bajaira, általában nyolcvan-kilencven évet vígan megél.

Mitya Ivanov 2010.08.06. 14:47:17

@vészmadár (pica pica):
"amit ti elvártok, az sztem formai,"

nem tudom más mit vár el, de gyanítható, hogy a kérdést, hogy "szabad ez a hely?" azért teszik fel, mert szeretnék megelőzni azt a helyzetet, amely így kezdődik, hogy "elnézést, ez a hely foglalt",
vagy
"elnézést, ezen a helyen ülnek, csak aki itt ül, az leszállt cigizni"
vagy
"bocsánat de máshova nem tudom tenni a csomagjaimat",
esetleg
"jaj aranyoskám kiborult oda egy tál leves, szerintem ne üljön oda",
vagy netalán
"takaroggyá innen, mert szétbaszom a fejed"

Tehát erről szól ez a kérdés, nem másról.

Ottlaki Kababám 2010.08.06. 14:54:08

Nagyon hosszú járatra irdatlan (bácsi) tömeg akar felszállni, de nagyon kevés a hely, csomagok is vannak fent. Chauffeur megoldása:

- Nehogy má' csomag ül, utas lennmarad!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 14:57:43

@Mitya Ivanov: ahha... csakhogy sztem egy buszon a standard az, hogy a széken ülünk, mert azért ülés...

minden, ettől eltérő esemény (leves borul rá, mittomén) szokatlannak számít. Márpedig lássuk be, értelmetlen ÁLLANDÓ jelleggel feltenni egy amúgy értelmetlen kérdést, mert NÉHA van nem megszokott esemény is.

Amit mondasz, ha egyéb szitukra is alkalmazva kiderül, mennyire nevetséges az egész:

telefonálj le minden reggel a boltba, hogy ma is kinyitottak-e.

kérdezd meg MINDEN vasárnap a feleséged ELŐRE, kóstolás előtt, rakott-e sót a levesbe.

Mikor zöldre vált a lámba, még szállj ki és kérdezd meg, ugye senki nem fog hirtelen bevágni majd elém?

próbáld egy kicsit ezeket a szitukat elképzelni, és válaszolj nekem, mi az udvariasság: nevetséges faszságokkal zaklatni valakit, ai ül a buszon, vagy az, hogy ennek ellenére nem válaszolom azt, hogy OTT VAN BAZDMEG, NEM LÁTOD, HOGY ÜRES? hanem még válaszolok is a faszságaira... vagy legalábbis

lr 2010.08.06. 15:02:26

@paha: szerintem erősen Faraday-kalitka az.
És igen, volt-foglalta a helyet ismerősnek. Mondjuk ez tényleg inkább vonaton jellemző, meg egyébként is buszon ha olyan a helyzet, és nem vette meg a 2 jegyet a delikvens, kevésbé hat meg az ilyesmivel.

@Vészmadár: Asperger szindróma esetleg? Igazi mondvacsinált fasság, aminek a tesztjét bárki bebukja, aki életmódszerűen tüntet a spektakuláris társadalom ellen, izgatottan várva, h lesz-e még valaki rajta kívül, akit a tartalom jobban érdekel, mint a forma. ;)

@Ottlaki Kababám: Sztem a retardernek nincs hangja, az inkább a kipufogófék lehet. De majd El Topo megmondja.

Ottlaki Kababám 2010.08.06. 15:06:54

@lr: Nincs, csak magának a kapcsolónak van hangja, halk éjszakai utakon lehet hallani, amikor mindenki fekszik a folyosón. Van egy hangulata. A bubu hangja az viszont jellegzetes.

Mitya Ivanov 2010.08.06. 15:07:17

@vészmadár (pica pica):
fájdalmasan erőltetett az érvelésed.

Ha még nincs neve a betegségednek, majd egyszer lesz..

dekás dezső 2010.08.06. 15:07:19

mestermunka.
azért a sugdolódzó halálsápadt egyetemistákon kurrogva nyerítettem;)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 15:10:41

@Mitya Ivanov: de mégsem válaszoltál rá... ha jól értem, akkor ezek szerint a példának felhozott szitukban mégiscsak érzed a nevetségességet, csak éppen a buszosban nem, ami ugyanez a kaptafa...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 15:12:58

@lr: "a tesztjét bárki bebukja, aki életmódszerűen tüntet a spektakuláris társadalom ellen, izgatottan várva, h lesz-e még valaki rajta kívül, akit a tartalom jobban érdekel, mint a forma. ;)"

sztem ez lenne a normális, nem? te is szívesebben eszel gondolom egy szarul kinéző hurkát, mint egy baromira megkomponált valamit, faforgács-ízzel...

siófoki35 2010.08.06. 15:23:29

@paha: Esetleg lesz egy útitársa aki később száll fel és foglalja neki a helyet.

Vagy pl. vonaton lehet hogy ül ott valaki csak épp wc-re/büfékocsiba ment.

MickthePick 2010.08.06. 15:25:49

Ez hihetetlen jó volt... kicsit gyanús is nekem a szerző... évekig jártam a Budapest-Szekszárd vonalon (sok éve már), és korábban egy Cecén áthaladó másikon is, de azt nem fedhetem fel, hogy melyiken, mert még nem maradnék anonym :D
Te jó ég, csak nem én vagyok a szerző is????
Pedig esküszöm, szedem a gyógyszert!!!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 15:33:23

@siófoki35: a vonatot ne keverjük ide, hisz ott gyakori és elképzelhető szituáció, hogy valaki épp kiment. Buszon, menet közben nyilván nem tud épp kimenni. Szóval a vonaton megkérdezni, ül-e itt már valaki, nem ugyanaz, mint aggódni, vajon kiöntö9tte-e valaki a levest a székre korábban.n A leves kiöntése a székre egy elképesztően ritka esemény, az meg, hogy foglalok valakinek, elfogadhatatlan bunkóság.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 15:38:29

@lr: megnéztem ezt az Asperger-t, micsoda, nah ezem biztos nincs.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 15:44:21

@Mitya Ivanov: volt egy ilyen haverom, mint te, ő speciel egy túrabuzi volt, de nem ez a lényeg, hanem hogy ő ha lement a boltba, akkor is volt nála kulacs víz, iránytű, kés, gyufa, stb. Ha megkérdezted, miért, akkor neki voltak ilyen válaszai, hogy hát mert kellhet, adódhat úgy, mert ha mondjuk közben felhívják, hogy menjünk ide vagy oda, és ottragad, akkor kellhet... jóindulatú őrült volt, nem erről van szó, de azért ne legyen már ez a hozzáállás az irányadó...

szabiaki (törölt) 2010.08.06. 15:47:51

forma 1-esek is pilótának nevezik magukat közben csak sofőrök, a garázs meg istálló, akkor az autójuk meg pegazus?

persicsbalint 2010.08.06. 15:51:38

@Donna Anna: Köszönöm, tökéletes leírás!!!

Zorita 2010.08.06. 16:00:14

@vészmadár (pica pica): tanár úr, benyomódott a caps lockja, amikor azt tetszett írni, hogy BAZDMEG.

HideousGenius (törölt) 2010.08.06. 16:16:46

@vészmadár (pica pica):

Szerintem is erőltetetten érvelsz.

Ha a buszon van mellettem üres hely, de még van mellette 100 másik, miért akarnál mellém ülni, és nekem miért kéne elviselnem, ha mellém ülsz? Főleg úgy, hogy csak úgy kérdés nélkül leülsz. Ezért van mellettem a táskám. Csak akkor ül mellém BÁRKI is ha már máshol nincs hely. Ha van, nem vagyok köteles téged odaengedni. Függetlenül attól, hogy nem ül mellettem senki, és nem is fog.

strohmann 2010.08.06. 16:20:33

Egy kis adalék (Természet Világa, 1994. november, Útibeszámoló Új-Zélandról)

"Turistaként közlekedni Új-Zélandon maga az álom. Aki teheti, vesz egy rozzant kocsit, ami még kibír pár ezer kilométert, aztán a végén behajt vele a roncstelepre, vagy ha ügyes, eladja. Lehet azután buszbérleteket venni a legkülönfélébb kombinációban. Az enyém például 15 napra érvényes öt társaság járataira, korlátlan távolságra és bónuszként egy repülőútra az Északi- és a Déli-sziget között. Sűrűbben lakott vidékeken meg lehet próbálkozni a stoppolásssal is.

Ha tehetném, ódát írnék az új-zélandi buszsofőrökről. Először is az egyenruhájuk: kék sujtásos fehér ing, sötétkék rövidnadrág - ha esik, ha fúj -, térdzokni. Le se tagdhatnák Anglia-anyácskát.

Nem esküdnék meg rá, hogy egyetemi diplomával ülnek a volán mögött, viszont mindent megtanultak: geológiát, történelmet, botanikát, néprajzot. Mert _csak buszt vezetni_ mindenki tudhat. Miközben megyünk, ők mesélnek. Akad köztük szószátyár, viccelődő, visszafogott, hadaró, tanáros. Lehet kérdezni, odaülni melléjük cseverészni.

Eszembe jutnak a mieink: a slampos, a borostás, a bagós, az anyázó, a rádióbömböltető. Tíz éve ingázom. És most ne tessék azzal jönni, hogy azoknak a fizetése... Azok az emeberek új-zélandi viszonylatban nem keresnek valami jól."

bacpenszer 2010.08.06. 16:34:56

Azoktól a kedves utasoktól kapok idegbajt akik a távolsági buszoknál beszállás előtt 2-5 perccel a legnagyobb nyugalommal állnak oda a kilométeres sor elejére utána meg nem tudnak hova félreállni mert a sofőr előre hívja a messzebb utazókat, a sor elejére bepofátlankodók meg ugye az első megállóban leszállnak...

Csb 2010.08.06. 16:40:47

@vészmadár, pica cica:

> Lehet, hogy udvariassági szokás, de én sosem
> értettem, miért kell megkérdezni az ablak felöli
> széken ülőtől, hogy szabad-e leülni mellé?

Azért, mert a székek túl közel vannak egymáshoz, és azzal, hogy melléülsz, belefurakodsz az intim szférájába. Sőt, neki általában összébb is kell húzódnia, hogy Te is leülhess. Ennek a zavaró bár szükségszerű tettnek az élét veszed el a kérdéssel, hogy "szabad leülnöm?".

Ha nem kérdezik meg tőlem, akkor bunkónak tartom az illetőt. Ha én érkezek később, megkérdezem, és azt mondják, hogy nem (további magyarázat nélkül), akkor is bunkónak tartom az illetőt.

Sőt, ha máshol nincs hely, akkor "bocs, de máshol nincs hely" felkiáltással akkor is leülök mellé. Ha elkezd könyökölni meg kényelmetlenkedni, akkor harcolok, bő 20 éve rock koncertekre járok, szeretek első sorozni, úgyhogy ismerem a technikákat. :)

A Te logikád alapján a kisboltba belépéskor sem kell köszönni, mert nem is igaz, hogy jó napot kívánsz az eladónak, ugye? Nem kívánsz neki semmit, csak azt, hogy gyorsan adjon azt, amit kérsz, nemde? :)

BBEN 2010.08.06. 16:41:31

Itt a barbár Nógrád megyében harc dúl a buszra feljutásért. 90-250 ember akar felszállni az 50 fős buszra, úgyhogy a gyengék, betegek, idősek kihullanak, és harsány ordibálással fejezik ki nemtetszésüket.

A simlisek (Én), kidolgoztak egy kifinomult módszert, hátsóajtón felszállás, ugye általában mindenki bepróbálkozik ezzel, csak az gépjárművezető a visszapillantóból ezt kiszúrja, lezavar, és utána esélyed sincs előről feljutni. Tehát fellépsz a hátsóajton, kicsit ottmaradsz a szék takarásában, megbújsz, majd mikor elkezd a felszállókkal foglalkozni levágódhatsz a legjobb helyekre.

lr 2010.08.06. 16:46:37

@Vészmadár: így van. Tegnap például napérlelte, paradicsomízű (!) paradicsomokat ettem, a saját kertünkből, amelyek -ó,borzalom- ki voltak repedve a hirtelen jött sok esőtől, 1ik-másikon pedig az utána kisütő nap és a vízcseppek lencsehatása nyomán barna még foltok is előfordultak. :O

(És szerintem sincs Aspergered, csak azt mondom, hogy az ilyen emberekre simán ad fals pozitívat - ami alapján btw. akár egy helyre kis összeesküvés-elmélet is lehetne rittyenteni, nyomban. :D)

balra 2010.08.06. 16:47:38

@HideousGenius: de szerintem meg kurvára joga van melléd ülni, függetlenül attól, hogy ez neked tetszik-e vagy sem. egy buszt privát szférának nevezni/tartani szerintem önző luxus. nyilván én is szívesebben elüldögélek egyedül, de nem fogok hisztizni, ha valaki mellém ül. max nem tetszik.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.06. 16:56:36

milyen szerencse, hogy nem tömegközlekedek már vagy tíz éve.

Mitya Ivanov 2010.08.06. 16:58:59

@vészmadár (pica pica): szerintem neked legfeljebb azért volt olyan a haverod, mint én, mert neki is két lába volt. Bár ezt csak remélni tudom.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.06. 17:09:38

Sofőrfülke dekorációja még "Itt jártam" stílusban különböző idegenföldi városok nevével díszített szövetcsíkok az ország zászlószíneivel.
Manapság zsinóron ütemesen rángatózó plüssállatok.

Utasok: bizonyos távolság után eleség elővétele, uzsonnázás fasírozottal, rántotthúsos szendviccsel, paprika felvágva, külön csomagolva.

O'Neil 2010.08.06. 17:20:56

@Brother Love:
B:blokkolás
R:rükverc
I:1 es sebesség,mint a kocsiban az egyes,a váltó ilyenkor
nem vált,hegymeneti elindulásnál használjuk.
II: gépkocsinál ez a 2,3 sebesség
A:automata állás,a váltó alap állása üzem közben.
N :neutral (üres)
Ha már megírták ,akkor bocsi.

2010.08.06. 17:45:10

@BBEN: itt hallottam először a paraszt elosztó kifejezést.
Én gyöngyösi vagyok, ott dzsokénak mondják, a vasúti meg vasdzsoké, de hogy miért, fogalmam nincs.

KenSentMe 2010.08.06. 18:02:26

Nem tudom, én távolsági buszon utaztam annó egész sokat, és diszkréten azért szoktam tolakodni.. de talán még sose szóltak rám miatta.. mert ugye nem csigavonalba állnak fel az emberek, hanem ilyen tölcsérbe, és akkor ügyesen pakolgatva a táskát egy-két nyámnyilább arcot le lehet lépni.. szerintem jó szórakozás..

a cikk többi részét sem értem, Isten-komplexusos buszvezetővel összesen 1x találkoztam, ő nem adott jegyet és fejhangon üvöltözött veszettül, de ez valami kivétel volt, és szerintem azóta ő is meghalt agyvérzésben.. egyébként mindig adtak aprót is, váltottak, köszöntek.. normálisak voltak.. esetleg egy kicsit kopottak és gyűröttek, dehát buszvezetőnek lenni nem egy társadalmi státusz.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.06. 18:39:20

@paha: pl. azért, mert amikor én négy évig bejárós voltam a gimibe. előfordulhatott, h. én a végállomáson szálltam fel, a barátnőm viszont csak két megállóval arrébb, és szerettünk volna egymás mellett ülni. vagy csak simán később jött, én meg már felszálltam.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.06. 18:44:30

@vészmadár (pica pica): de, tudhatják. ugyanis, az egy nagyon széles skála, a magasabb szinten lévők bizony tudják magukról.

koljano1 2010.08.06. 18:53:42

Tetszett az írás! :-)
5 éven keresztül jártam a Gyula-Lenti járattal, kb. félúton szálltam fel. Csomagot csak akkor lehetett berakni a tárolóba, ha éppen nem volt hagyma vagy krumpli szezon, mert akkor Solton a csomagtartó megtelt a sofőr maszek rakományával. Voltak is olyan arany nyakláncok és karkötők a sofőrökön, hogy ihaj! És igazi Ray-Ban napszemüvegben tolták!
Szinte minden úton volt valami nem várt esemény, vagy a busz, vagy az utasok miatt! Egy élmény volt! :-D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.06. 18:59:51

@koljano1: és igen! A maszek rakomány! Ilyet életemben először 19 évesen láttam, ahogy anyuka odaadja a szatyrot a söfórnak B'gyarmaton, kisfia meg átveszi tőle az Árpád hídnál. Leleményes a mi népünk.

Na meg a maszek - közbeiktatott - megállók, szintén egy százasért.

sdani 2010.08.06. 19:05:07

@HideousGenius: Ez a jelenség a tömegközlekedés Hund szabálya: amíg lehetséges az utasok igyekeznek párosítatlanul feltölteni az üléseket. Csak akkor ülnek le mások mellé, mivel idegenek, ha már nem találnak máshol helyet.

Mindenesetre, ha Pécsről mész a komlói Zrínyi klubba PICSA koncertre, és egy dagadt frusztrált gyík bunkón levágódik melléd, tudod kivel van dolgod. Márha érted, hogy mondom.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.06. 19:20:24

Sofőrből van a keszeg-szabályos. Ez alacsony vagy középtermetű, a vállalati egyenruhát szabályszerűen viseli, szótlan de minden svindlit ismer azért.
Van a nagy öblös pasas, aki kicsit pocakos de azért inkább egy kilencven és széles vállú. Komplett egyenruha, plusz papucs. Ezek a távolsági sofőrök. Ha csoportot visznek nyaralni, akkor a nagydarab alkalomadtán a csoportból meg-megkúr egy-egy élveteg asszonyságot.
Van még az a jelenség, bár ez már a nyaralóbusz témakör, amikor a távolsági sofőrök már-már a pilóta-tempókat mutatják be. Hajtanak, előzgetnek, félreeső portugál szerpentineken a háromtengelyes Setrával lazán hajtanak a városból hazafelé száguldó szatócsboltos nyomában, és persze brahi-parkolnak, amikor a háromtengelyes Setrát/emeletes Scania-Icarust megfordítják annyi helyen, ahol egy ford transitot se mernék leparkolni.

penumbra1984 2010.08.06. 19:25:15

Több int hat évvel ezelőtt bejárós voltam, 5 évet buszoztam napi rendszerességgel. A buszos világ az egy külön szubkultúra. Mind a sofőrök, mind az utasok részéről. Pécsre jártam, az AUTÓBUSZÁLLOMÁS-t azt parasztelosztónak hívták/tuk. Valóban ott osztódnak el a parasztok lakhelyeik szerint. Sokszor csak 'paraszt'-nak rövidítettük. Pl.: 'Akkor legyél a parasztnál este hétkor!' vagy 'Még kb fél óra és beérek a parasztba.'
Volt egy kék villámnak csúfolt csuklós busz, na az durva volt. Télen-nyáron nem volt az ablakain függöny, télen pedig fűtés sem volt. Beázott, a plafon lámpaburáiban lötyögött a víz. Az ülések tömése betonkeménységű volt és mocskos a huzat. A jármű gyorsulóképessége elhanyagolható volt. Csomagtartó háló csak a busz egyik oldalán volt, de azt is a szentlélek tartotta. Tapasztalatlan utasok előfordult, hogy laza mozdulattal felhajították a motyójukat, mire a hálót tartó keret az alatta ülő fejére szakadt. Minden nap délután kettőkor ment Harkány felé. Természetesen mindig heringjárat volt. A bejárós diákok és a Béla nevű sofőr kölcsönösen utálták egymást. Állítólag azért mert valamelyik kölyök felhasogatta az ülést.
Téli jelenet: diák felszáll, majd amikor már csak hallótávolságban van, rikácsolós banya hangon visszakiabál: 'Béla!!! Nem megy a kandalló!' :D Eszméletlen hideg és huzatos volt mindig a busz.
A vezetési stílus: valahogy elértük a 60 km/h-át, ekkor üresbe rakta és gurultunk egy jó darabot a lejtős részen, spórolandó a gázolajjal. Később kirúgták, mert állítólag lopta a gázolajat...

A 'Szabad ez a hely?' kérdéshez: Én is gondoltam már rá, hogy ostoba kérdés, mert ha nem ül ott senki akkor nyilvánvalóan szabad, foglalni meg nem ér. Én majdnem mindig megkérdeztem mielőtt valaki mellé leültem, de ha tőlem nem kérdezték meg, csak lehuppantak, attól se voltam rosszabbul. Nem kell ebből problémát csinálni. Ez csak egy udvarias formula, olyan mint valami köszönésféle.

koljano1 2010.08.06. 19:27:05

@Modor Tibi: A maszek fuvarral kapcsolatban van saját tapasztalat is, bar nem Magyarországon történt, hanem Írországban.
Olyan munkát találtam, hogy 10 km-re volt a lakhelyemtől, két falu között félúton. Kértem a buszsofőrt, hogy álljon meg a munkahelynél maszekba, hogy ne kelljen 3 km-t gyalogolnom, amire egyébként is csak 10 percem volt, hogy ne késsek el. Mondta, hogy szó sem lehet róla. 1 hétig jártam így.
Aztán felajánlottam neki, hogy ne adjon jegyet, csak tegye el a pénzt, ha ellenőr jönne, úgyis feltűnne, mert a reggeli járaton csak 2-3 utas volt.
Az ajánlaton nagyon meglepődött, mondta, hogy olyan nincs, hogy ő nem ad jegyet, hiszen az kötelező! Viszont ezután mindig megállt a munkahelyemnél. :-)

penumbra1984 2010.08.06. 19:27:59

Ja igen és a komlóiak sorbaállása mindenkiből csodálatot vált ki és irigylik (tényleg sokkal kulturáltabb, persze gyakrabban is jár arrafelé busz, így nem tekinti senki élethalál harcnak a feljutást), de más megállóban nem sikerült ezt meghonosítani.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 19:51:17

@HideousGenius: nyilvánvalóan ha vannak mondjuk üres dupla helyek, nekem sem jutna eszembe odaülni... azt hogy köteles vagy vagy sem, hát ez lehet vita kérdése, de itt nem is erről az esetről beszéltünk, azt gondolom... hanem arról, amikor kénytelen vagy valaki mellé ülni, mert már mindenhol csak egy helyek vannak...

amúgy az eddigi legelfogadhatóbb érv az volt, és ez volt az egyetlen igazi érv, hogy ez egyfajta engedélykérés, hogy beférkőzöl a másik intim zónájába... nah, ez érv és vitaalap.

egy dolog miatt nem értek egyet azzal, hogy emiatt engedélyt kérjek: mert vétlen vagyok a dologban. kellemetlen neki is, nekem is nyilván, nem tehetünk róla, nem jókedvünkből nyomulunk be egymás intim szférájába... de amúgy még ez volt a legértelmesebb ellenérv...

amúgy meg oké, hogy elhangzik, hogy erőltetetten érvelek, csak épp indoklást meg válaszokat nem csatolt még mellé senki...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 19:53:23

@penumbra1984: "Ez csak egy udvarias formula, olyan mint valami köszönésféle"

így van, ezt mondom én is, felesleges udvariaskodás. épp csak itt mindenki meg akarja ideologizálni, hogy értelme van, mert ezzel valójában azt tudakolod, nem öntött-e ki valaki levest a székre... na ne már...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 20:06:48

@Csb: nah, ez már elemezhető. Valóban, a köszönés is udvariassági formula, ebben igazad van. ÉS pontosan azt a szerepet tölti be, amit: a kapcsolatfelvétel hagyományos szövege. DE. Amiről mi beszélünk, az egy kérdés... Márpedig kérdezni azért kérdezünk, hogy választ kapjunk, nem azért, hogy járjona szánk. Gyűlölöm azt, amikor valaki MONDANI akar valamit, de helyette KÉRDEZ.

Meg tudod mondani, mennyi az idő?
Elnyomná a cigit?
Szabad ez a hely?
Arrébb mennél?

nem, baszki, értelmesen ez így hangzik:

Legyen kedves megmondani az időt!
Nyomja el kérem a cigit.
Jónapot, leülnék, csússzon kérem beljebb.
Legyen kedves/szíves/aranyos/drága arrébb állni.

Ugye, hogy máris nem retardált 5 évesnek tűnünk, hanem olyannak, aki mondani akar valamit...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 20:08:25

@Mitya Ivanov: arra utaltam, neki volt a leghülyébb esetekre mindig az az érve, hogy hát alakulhat úgy. (ő például időnként vissza fordult menet közben, hátha követik... és tényleg, végül is ennek is van akkora esélye, mint a székre öntött tyúkhúslevesnek)

2010.08.06. 20:15:42

@vészmadár (pica pica): Erről a vitáról az a hülye vicc jut eszembe, hogy: kérem, szabad itt egy hej? Igen. Hej!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 20:26:47

@Frengi: höhö:)

- laci, hogy lehet kitörölni, amit beütöttem a gépbe?
- nyomd meg a C-t
- laCCCi, hogy lehet kitörölni....

nyílméregbéka 2010.08.06. 20:35:51

Nekem a Volvo buszokon (BKV) van egy kedves helyem, ahová szeretek ülni. És nem szeretem, mikor oda más emberek leülnek, anélkül hogy erről kikérnék a véleményemet.
Pláne ha már úgy kell felszállnom a buszra, hogy az én helyemen már ülnek. Hát, akkor nagyon morcos vagyok, szinte el van rontva a napom.
Smiley.

Albu 2010.08.06. 20:40:13

@ComLo: „Fontos még a célvárosba beérkezés egyik jelzése, mikor megnyom valamit a jegyárusító gépén ami hosszasan elkezd kattogni és nyomtatni. Innentől pár perc és megáll a busz.”

Ezen nagyon jót röhögtem.

totyizselé 2010.08.06. 20:51:22

A megkérdem-nem kérdem vitához:én azért szerettem(mert rég buszoztam már),mert van különbség.Megkérdem,megkapom az igenlő választ,egymásra mosolygunk,leülök,Nem baszom oda magam egy szó nélkül egy vadidegen közvetlen közelébe,így se kellemes,de más.

A "nah" szerintem kurvára modoros...

És király a poszt,természetesen,a kommentek is jók.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.06. 21:01:02

@totyizselé: lehet, én lépten-nyomon használom, hogy nah, de mástól ritkán hallom:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.06. 21:03:05

@Ottlaki Kababám:
Szerintem is rendkívül szellemes és hasznos találmány, sajnos nem én találtam ki.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.06. 21:35:08

a távolsági buszok _mindig_ a parasztelosztóból indulnak. érdekes, hogy a vasútállomásokat már nem hívják úgy, pedig ott is rengeteg paraszt távozik a városok szervezetéből nap mint nap.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.06. 22:56:47

@nyílméregbéka: na, ilyet csinált egy nő anno, mikor gimibe jártam. délután felszállunk a buszra (távolsági, bejárós voltam), negyvenes nő ráordít a tizenöt éves diákra, h. az az Ő HELYE! (mellesleg, alig voltak páran a buszon.)

cd-r 2010.08.06. 23:28:01

@Bachterman: és mennyi marad városon belül! hajjaj

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.08.07. 00:10:46

@vészmadár (pica pica):

Csak kibukott a szög a zsákból, az egész kérdezgetésnek a lényege az, hogy hol szocializálódtunk. Elmondhatom a véleményem? Nem baszki, elmondom a véleményem! Egyébként nem mondom el, csak megjegyzem, hogy a fiaimat meg a feleségemet is kivágom az autóból, ha nem kérdezik meg beüléskor, hogy van itt egy szabad hely? (Persze nem merem megcsinálni, de a Drágám, jól ülsz?-el mégse villoghatok itt.)

Modor Timi 2010.08.07. 00:56:28

@Modor Tibi:
Tibikém, hát nem úgy van az, mert egy kedves mosoly bőven elég hozzá :)
Sőt, ha a mosoly megfelelő időnként még fizetni sem kell a buszjegyért... De ez maradjon köztünk ;)
Egyébként törzsutasoknak szólniuk sem kell, mert már automatikusan megáll a buszsofőr a "nemmegállóknál" :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.08.07. 02:09:06

A saját egyetemi utazásaimból leginkább a sorbanállások maradtak meg. Én nem tököltem, mindig jó korán odamentem, és pontosan odaálltam, ahol a busz ajtaja meg fog állni.

Voltak néha érdekes esetek, pl. amikor nagy tömegek gyűltek össze. Egyszer beállt a busz, a tömeg római zsoldoshadseregként zárt össze. A sofőr aztán úgy gondolta, messze állt meg a platform szélétől, ezért előrébb ment egy métert, ami azt eredményezte, hogy anélkül, hogy megmozdultam volna, én is idébbcsúsztam egy métert.

Vagy amikor ugyanez játszódott le, csak elromlott a jegykiadó automata, a sofőr meg elment kicseréltetni. Mivel a művelet azt eredményezte, hogy a csatlakozásomat már úgyis lekéstem, fordultam volna vissza, de a tömegtől megmozdulni sem lehetett, mindenki azt nézte nagy riadt szemmel, hogy mikor jut fel a buszra.

nyílméregbéka 2010.08.07. 11:18:44

@Animacs: hehe :-) valóság: hajlamos vagyok pánikrohamot kapni a buszon, ezért többnyire állok, de amikor nagy ritkán mégis ülök, az csak azon az egy-két ülésen biztonságos nekem, úgy érzem :-D
Kár, hogy távolsági buszon nem lehet állni, mert néha rettenetes, ahogy száguldanak...

A Tyne folyó déli partja 2010.08.07. 11:56:14

@Modor Timi: nem feltétlenül. én otthon kint lakom a város szélén, és a Pestről hazafelé menő busz pont ott megy el mellette. megálló min. egy kilométerrel arrébb, de az csak eseti, a gyorsjárat nem áll meg, pl. úgyhogy, ha nem hajlandó a sofőr megállni, akkor ugyanazon az úton gyalogolok vissza, amelyiken az előbb bejöttem a busszal...és a legjobb, h. ott, ahol bemegyünk,és nekem jó lenne leszállni, általában piros lámpát is kap. annyit kéne tennie, h. amíg áll a pirosnál, kinyitja az ajtót, én meg gyorsan leugrok.de nagyon sokszor nem hajlandók.
igaz, nem is vagyok törzsutas...de akkor is.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.07. 11:57:14

@nyílméregbéka: meg nem is férsz el nagyon a folyosón...

nyílméregbéka 2010.08.07. 17:47:15

@Animacs: bárhol elférek :-) BKV-n mondjuk vannak jó kis sarkok az utastérben, ahová beveszem magam. Volánon nemtudom.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.07. 18:57:40

@nyílméregbéka: konkrétan távolsági buszról beszéltem, ahol szűk a folyosó.

Freddy65 2010.08.07. 19:47:06

-Mi a neved zs.idó ?
-Brian.
-Blájen ?
-Nem,nem ... B,R,I,I,I,A,N.

GERI87 2010.08.08. 01:14:40

A zsidót zs.idónak írni se normális dolog.
Tudom hogy ez itt az index meg minden(hehe) de azért ez már beteg.
Félsz?
Mitől hogy megvernek mert használsz egy természetes szót?
nem teszek úgy mintha nem tudnám hogy ennek is kezd már pejoratív lenéző rosszalló jelentése lenni de azért NE, EZT NE!
Hú de kiakasztott ez:)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.08. 10:21:08

@cd-r: höhö, erről most ne essék szó. :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.08. 10:28:09

köcsi blogmotr, benyelte a komment. :/

albert1 2010.08.08. 14:25:13

Nem volt még kivesézve a csomagétér használata:
1a. kell használni, de zárva van, külön meg kell kérni
1b. kell használni, kinyithatod magad, sőt miért nem nyitottad már ki
2. nem lehet használni, rád nem tartozó seftelés miatt, ne igényeskedj

Bárhogy kérdezed meg, nem tudsz jól kijönni belőle, mindig kijavít! (Vannak ilyen emberek, akik mindig úgy forgatják a társalgást, hogy hülyének tűnj, minden sofőr ilyen.)

Távolságin még régebben ott volt műszerfalon a címer, 250 ezer km balesetmentesen.

Lomhán becsukódik a lengőajtó és utána néhány cm-t feljebb csúszik.

Nem csak a csomagtér olajfilmes, hanem a pöttyös gumi padló is, ülsz a nagyon enyhe porszagú plüssön és nézed a durva szövetű függönyt, amely patentos műbőr szalaggal van a tetőoszlophoz igazítva.

Miközben kikevertek a parasztelosztótól, ezt hallod:
www.youtube.com/watch?v=htE3lbHg74k

A főúton meg mindent betölt a hátsó híd hullámzó búgása:
www.youtube.com/watch?v=FPElP5W8ObM

lemnisKate · http://szocialiskeszsegek.posterous.com 2010.08.09. 10:00:41

@vészmadár (pica pica):

A szociális szabályok többsége se nem praktikus, se nem racionális.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.09. 10:43:33

@lemnisKate: "A szociális szabályok többsége se nem praktikus, se nem racionális."

Vagyis ostobaság, egy szóval.

Plusz mivel nem kötelező betartani, definitive nem is szabályok.

lemnisKate · http://szocialiskeszsegek.posterous.com 2010.08.09. 11:43:20

@vészmadár (pica pica):

"Vagyis ostobaság, egy szóval."

Annyiban nem, hogy a társasági érintkezés rendszerében mindegyiknek megvan a maga jól körülhatárolható funkciója. Egyébként egyetértek.

sorica123 (törölt) 2010.08.09. 18:57:52

@Mitya Ivanov: rakd oda a táskádat, és kész. Ha kérdezik, hogy azért van-e ott, mert valaki oda fog ülni, igen, azért. Ha rendes akarsz lenni, kérdezz vissza, hogy a leülni szándékozó meddig megy, mert a párod X megállóban fog felszállni, addig szabad a hely.

Daniel Murphy 2010.08.11. 20:14:06

Kellemes kikapcsolódást kívánunk Önöknek és mobiltelefonjuknak!

Daniel Murphy 2010.08.11. 20:17:27

A háromszög alakú Fradi/UTE-zászló pedig külön posztot is megérne.
süti beállítások módosítása