A Dolgozó Ember

2010/04/06. - írta: Modor Tibi

-Én vagyok a Dolgozó Ember, a ti Adózótok, eltartótok. Az én adómból épült itt minden: Nemzeti Gödör, Nemzeti Színház, Chuck Norris híd, faszom. A Kombínót, négyes metrót is én állom, nektek. A mozdonyvezetőt, a buszvezetőt, a villamosvezetőt, a tanárt, a közszolgát, a minisztert mind-mind én fizetem. Kurvára unom, hogy nyolc embert eltartok egymagam. Az Állambácsi meg ott húz le, ott sarcol meg, ahol tud. Nem lehet csinálni semmit ebben az országban. Dobbantani fogok. Oda, ahol nem a lakosság 10%-a tartja el a többit. Piacelvű, felelős politizálást akarok, nem pazarló, szociális államot és kizsigerelést.

Eltartom a diákokat. Basznak tanulni, be se járnak: lógnak. Különös tekintettel itt a "szegény" egyetemistára. Azt már tudjuk, hogy mire jók meg mit tudnak, de még a diákkedvezmények is járnak nekik. Diákbérlet, diákjegy. Nekem mi jár? Lófasz se. Az egyetemi bulikra meg csak a beugró is súlyos ezrekbe kerül. Arra valahogy mindig telik.

Meg kell reformálni a kibaszott felsőoktatást. Ha mi kitaníttatjuk a gyereket a saját pénzünkből, akkor neki bizony kutttyakötelessége ittmaradni. Ha mégis el akar húzni innen diploma után? Tessék, csak tessék! Tessék szépen kifizetni a képzés költségeit, ilyen egyszerű ez! Milyen állam ez, Nyugat-Európa agyelszívó-utánpótlásnevelője? Hát nem. Vagy tessék ott tanulni, ennyi. Diákbérlet? Hogy az alkoholizmus útjára lépett hülyegyerek fillérekért utazgasson az országban ide-oda, metrózgasson? A nagy büdös lófaszt neki, azt. Ami olcsó, azt nem tudja becsülni. Csakis a lakóhelye és az oktatási intézmény között kapjon kedvezményt, máris más lenne a leányzó fekvése! Szívem szerint azt is megvonnám tőlük.

Nagycsaládosok. Bevehetik a végét. Azért, mert húsz gyereket a világra szarnak, mi, azért többet kapjanak? Családi pótlék, adókedvezmény, szocpol, beiskolázási támogatás? A gyerek kérem, költséges időtöltés. Tessék előre gondolkodni, felelősen gyereket vállalni, és önállóan eltartani. Nem csak úgy szülni bele a vakvilágba, hogy majd úgyis lesz valahogy, meg majd úgyis megsegít - az Állam, persze. ÉN! Ki más.

Pffff, a másik kedvenceim a nyugdíjasok. Ezt még ők is bevallották, hogy most volt Magyarországon a nyugdíjasok aranykora! Hülyének néznek ezek minket? Miből? Megengedheti magának ez az ország, hogy ilyen életszínvonalat biztosítson a nyuggereknek, mi? Hát nem. Nem, és nem! Ezek csak dőzsölnek. Ingyen utazás, svájci indexálású, adómentes nyugdíjak, krumpliosztás, TB-hozzájárulás, gyógyszertámogatás, faszom. "Merthogy nekik jár, megdolgoztak érte". Mi jár, könyörgöm? 20-30-40 év munka után? Munka? Amikor arról szólt az egész Kádár-rendszer, hogy ott támasztottak tízen egy lapátot, és utána elmentek felvonulni meg sört szlapálni, vattacukrot majszolni? Hogy majd aztán az Állambácsi épít nekik panellakást? Hát épített is, tessék. Itt vannak! Visszük őket a hátunkon, mint valami ballasztot. A dolgozó ember meg majd' megszakad a teher alatt. Az ingyenes utazást egyszer s mindenkorra meg kell szüntetni. Fizessenek ők is szépen! Az szerinted járja, hogy csúcsforgalomban, hobbiból utazgat az összes nyugger a BKV-n? És még a helyet is kinézik alólad. Helyvadászok. A nyugdíjakat megadóztatni! A szavazati jogukat megvonni! Én tudom - én beletörődtem, hogy nekem nem lesz már nyugdíjam. Ennyi, elkúrták. Át kell állni az öngondoskodás szisztémájára, ez van. Nem várhatjuk el másoktól, hogy majd ők segítenek. Nem is születik annyi gyerek - ami meg van... hát azoktól nem várhatunk semmit.

-Andris.

-Mi van?

-Élnek a nagyszüleid? Gyereket tervezel?

-Demagóg vagy, bazmeg.


 

A Kikvogymuk riportere, Szocio Pata Liebekopf Zebulont és Romantikics Patríciát, a népszerű musical sztárházaspárt, három csodaszép manó szerető szülőjét faggatta.

Itt faggatta.

Címkék: politika
116 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2010.04.06. 09:26:47

@vészmadár (pica pica): Azé' ez nagyon durva. De beültetnék a helyedre egy sipákuló nyugdíjast! Tessék, mama, a kétszobaösszkomfort helyett a közös tusoló! Tessék, a napi 10-14 óra meló, 10-14 ezer froncsival kevesebbért, mint a "pici" nyugdíj!

(Mé' mondom a 10-14 órát? mert tudom, hogy a tanárok egyrésze még többet is lenyom naponta, főleg ahol kísérletet előkészíteni, feladatokat összeállítani, vagy hanganyagot csinálni stb. is kell, s nem csak a száját lifegtetni.)

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.04.06. 09:29:07

@vészmadár (pica pica): Igazából azt szerettem volna érzékeltetni, hogy egy közalkalmazottnak van egy helye ami fizeti a tébét meg a járulékokat, kap érte egy havi fixet,és elmondhatja magáról, hogy tanár, okmányirodában dolgozik, stb.
Azonban nagyon sok ki sem tölti a nyolc óráját (tisztelet a kivételnek!). Aztán hazamegy, beizzítja a gyalugépet a sufniban és készíti a kommódot az ismerősöknek.
Mondjuk a nyelvtanárok előnyben vannak. Ők a szakmájukkal svarcolnak :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.06. 09:30:56

@noirp: igen, azt tudom, hogy te már láttál kémcsövet életedben:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.06. 09:33:14

@Kacagó gerle: az okmnányirodát nem tudom, bár ott gondolom szabva van a nyolc óra, de 22 óra kötelező megtartásához a 40 óra alsó hangon elég... persze lehet biztos tanítani a 30 éves fóliákat felpakolgatva is:)

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.04.06. 09:34:59

@vészmadár (pica pica): Képzeld el, hogy mellette asztaloskodsz. Hazamész, beizzítod a gyalugépet és készíted az éjjeli szekrényt a kollégáidnak. Ha szakközépben tanítasz, akár tolhatod a fusit a tanműhelyben is :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.06. 09:43:15

@Kacagó gerle: jaja, készíthetném, ha

1. lenne anyag (mondjuk tegyük fel, én veszem)
2. lenne pénz a gépek karbantartására, javítására
3. nem kellene a puszta fennmaradásért mindenféle képzést indítani, mindenkit felvenni, és emiatt nem lenne a tanműhely reggel 6tól este nyolcig, hétfőtől szombatig mindig maxra terhelve
4. ha a szakképzés gyakorlati része nagyobbrészt amúgyis nem a kint a cégeknél történne...

viszont nem értem, hogy ez a fajta fusimunka, amit te feltételezel, mennyiben tér el attól, ha mondjuk te irodai dolgozó vagy, és utána hazamész a sufniba asztalokat gyártani?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.04.06. 09:50:31

@Amphiprion Ocellaris: ez így van, de nagy szerencsémre nagyfater elmondta többek között azt is, hogy 56 ellenforradalom volt, ő pedig csak tudja! :)

És aki nála fiatalabb, az nehogy kétségbe vonja az ő állításait, hiszen honnan tudhatná? :-D

noirp 2010.04.06. 09:51:27

@vészmadár (pica pica): Speckó gondoltam ám a dolgozatjavításra (borzasztó lehet hetvenedjére is ugyanazt a hülyeséget olvasni :D) és dolgozat-összeállításra is, mikor a 14 órát írtam. Meg a nyel_f_tanárok szöszölésére a hanganyagokkal (legalábbis mikor én vótam gemnazista, az igényesebbje szöszölt)
Nemcsak a "hogyan robbantsuk föl a kis előadót úgy, hogy az orosz-teológia szakos Emőke néni bepisiljen a szomszédban"-jellegű tudománynépszerűsítő tevékenységet vettem ám figyelembe ;))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.06. 09:55:05

@noirp: én jobban szeretem azért a kísérleteket, van abban valami fennsőbséges, hogy a lyukas elszívőcső okán egy egész iskolában záptojásszag van a kénhidrogén miatt, csak a laborban nincs:)

Ottlaki Kababám 2010.04.06. 10:03:37

Engem ez egy kissé a gyurcsányista neo"liberál" toposzokra emlékeztet, vegyítve a gusztustalan, egyes magyar rétegekre jellemző, rosszkedvű, legyen-mindenkinek-nagyon-rossz attitűddel. Tudom, szarjak sünt (én is, hogy rossz legyen :)).

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 10:10:43

Hahó kurvajó! Megzenésítve felkerülhetne a Belga albumba, persze ahhoz több fasz/gecizés kéne. De alapvetően egyet értek a Dolgozó emberrel: mindenki kapja be.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 10:15:23

A nyugdíjasokról annyit (tisztelet a kivételnek): omlettet reggeliznek, bablevest tízóraiznak, marhapörköltet ebédelnek, rántott húst uzsonnáznak és kaviárt vacsoráznak. És te, dolgozó ember szagolhatod mindezt a lépcsőházban, ahol még be is szólnak neked.

scsaba1 2010.04.06. 10:17:38

(Andris bepörög. A tanárok mindig is a begyében voltak, ennek az oka pedig a múltba vész)

A tanárok, b+? Ezek sírnak? Hol a fenébe van mégegy ilyen munkahely, ahol három hónap szünet van egy évben? Én bezzeg nyáron is bent gürcölök a cégnél a szerverszobába', alig látszok ki a melóból. Jó ha egy hétre el tudok menni horvátba'. Ezeknek meg b+, őszi szünet, téli szünet, tavaszi szünet, nyári szünet... Mégis mi a faszt képzelnek ezek, hogy sírnak, mert csak nettó 120-at visznek haza havonta? Mire? A semmire? Teccetek volna tovább tanulni, mint én, rendszergazdának, és akkor hazavihetnék a két-három gurigát havonta. De itt dolgozni is kell, kéremszépen.
Leszarom, hogy ilyen piacképtelen diplomájuk van...
Na meg a tanári diploma, lol. Minden hülyét felvesznek a tanárképzőre... Nem vették fel a közgázra, jogra, műegyetemre, elmegy a parasztja tanárnak, mert oda hetven ponttal is be lehet kerülni, aztán meg itt sír.
Hozzá kell még tennem, hogy a 3/4-ük simán alkalmatlan, idegbeteg állat. A múltkor is az ifjabb Andrisnak képes volt intőt adni és kiküldeni az óráról, mert taknyos zsebkendőből gyúrt galacsinnal dobálta a magyarórán a többi gyereket. Mégis mit képzel az ilyen? Az én adómból kapja a fizetését, akkor tanítsa a kölkömet. Tanítson úgy, hogy lekösse a gyerek figyelmét, akkor majd nem rendetlenkedik. Nehogy má' rendszabályozza a gyereket, mi szabad szellemeben neveljük. Be is mentem egyik reggel az iskolába, oszt a folyosón leordítottam a fejét...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 10:30:16

@scsaba1:
Ez fasza komment volt, simán mehetett volna külön posztnak!

aribeth 2010.04.06. 10:36:28

Ha Andris és Andrisné legalább egy gyerMeket nevelnek tisztességesen, és szeretnének még kettőt, akkor a nagycsalád kívánatossá, a gyermek pedig közjószággá válik. Kulcsszavak: demográfiai válság, Eurábia, putrisor, liberalizmus, családi adózás, gyerekek számához és jövedelemhez igazított szavazati jog, nyugdíjrendszer felszámolása, gyerektelen potyautasok, feminizmus.

medvedr 2010.04.06. 10:54:58

@vészmadár (pica pica): Te valamit nagyon elszúrsz, vagy átbasznak.

noirp 2010.04.06. 11:00:03

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Persze, hogy beszólnak, megtehetik, mert _ők az öregek_, és az szerintük érdem, nem állapot.

(Te, milyen szaga van a kaviárnak?:DD)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 11:03:10

@noirp:
Grat, kiemelted az egyetlen szagtalan kaját az ötből :) Egyébként a romlott kaviárnak van szaga. A lényeg a lényeg: bebendőzik/bekebelezik//benyeldeklik itt nekünk az egész államháztartást.

2010.04.06. 11:09:25

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ha meg a buszon átadnám a helyen valamelyiküknek, felhúzza az orrát és azt mondja, előre melegített helyre nem ül:)

noirp 2010.04.06. 11:13:42

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Csak azért kérdeztem, pont azt, mert még életemben nem ettem. Se topmenáger, se szegény kisnyugdíjas nem vagyok:D

Nem is annyira a zabálás számít (legyen meg ez az örömük). Inkább az ilyen-olyan kedvezmények. A fölösleges gyógyszerhegyek (mindenki családjában van sztem 1-1 önjelölt mindentudó, aki ezt vagy azt nem szedi be, mert az neki árt; de azért hazaviszi ingyé', meg 90% kedvezménnyel). Az orvosok idejének elcseszése. ("csakegyinnyekcióragyöttemaranyoskám!" szöveggel bevetődik a sor elejére, aztán félórás cercle következik az orvossal). A kórházazás (bár már nagyon kevés az, aki csak úgy befekszik megfigyelésre).

noirp 2010.04.06. 11:16:04

@Hadrian77: Van egy szívmelengető városi legenda:
Mama:--Előmelegített helyre nem ülök!!--
Srác:--Akkor üljön a jegesmedve faszára!--
Mama(sofőrhöz)--Hallotta, mit mondott ez a szemtelen jampec?
Sofőr:--Hallottam, asszonyom! Forduljak északnak?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 11:29:42

@noirp: Jáhhá! Hangosan röhögtem a viccen!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 11:31:47

@noirp: Én pedig egy városi kisnyugdíjas vagyok, aki topmenedzserként ment nyugdíjba, előtt meg 10 év Moszkva (tudod, Impex meg ilyenek) vödörszámra zabáltam a szagos kaviárt. Mellesleg honnan tudod, hogy nincs szaga, ha nem ettél? Szagolgattad? Nem szóltak rád a közértben?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 11:33:40

@Hadrian77:
A busznál az az alap, hogy nem tudsz leszállni tőlük, tízesével ostromolják a felszállóhelyet, csattogtatják a gurulótáskát. Piac környékére nem szabad busszal járni!

noirp 2010.04.06. 11:40:02

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Jézus, ennyire nem tudok írni! :D (Ezek a mai fiatalok! Rettentő)

Na, szóval, nem ettem, nem is szagolgattam kaviárt sose :D Képen láttam--egy, Az orosz konyha c. könyvben.

Az orosz cuccok közül viszont ismertem a konzerv tőkehalmájat és az enyhén sós lébe pácolt tintahalat (kölök koromban, a Gorbi-korszak közepe-vége fele). Nem is voltak rosszak. Egyszer meg apám hozott konferenciáról, azt hiszem, szalakát (ha ez a neve annak a füstölt halnak). Az finom volt.

noirp 2010.04.06. 11:41:37

@Szocio Pata (kikvogymukblog): de hát akkor mivel járjak, könyörgöm, a hatlovas hintóm a zatyaúristennek nem fér be a parkolóba!

noirp 2010.04.06. 11:43:44

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Ajánlom figyelmedbe az Indexen az Öreglányok a buszon c. topicot (csak ismerem őket, 2000 óta publikálok és vihogok ottan)

Zorita 2010.04.06. 11:45:01

ja, fizessék csak a tandíjat, hereveréző egyetemisták (doktorok, mi?), rólam bezzeg még a vizitdíjat is le akarták nyúzni, de ezt nekik! a nyugdíjas meg, amikor odanézel, ott nyammogja a párizsit, kicsit elfordulsz, már a pármai sonkát zabálja márványsajttal, de engem nem ver át, hát honnan van pénze rúzsra??

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 11:48:21

@noirp: Alap, hogy ne járj piacra. Főleg nem szombaton és pénteken. Akkor van táplálékszerzés. Az darwini harc. A hétfő az jó, akkor még a hétvégi kaja emésztése folyik, kevés a nyugdíjas. Hétfőn akár busszal is járhatsz piacra.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 11:48:59

@noirp: Azt hiszem, nekem is lenne ott írnivalóm

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 11:53:49

@Zzz_Zorita: Nahát éppen erről írunk! És a csokiból sem ám hogy milka, hanem lindt meg kotdór. Az egyetemisták meg alkoholisták. AZ egyik eleszi a másik elissza a pénzünket.

noirp 2010.04.06. 12:01:24

@Zzz_Zorita: Én biz' örömmel pöngettem a 300 batkás vizitdíjat. Akkor ui. sorállás nélkül be lehetett jutni a dokihoz. Megritkultak a társadalmi életet élő nyugdíjasok.

Életemben el nem fogom felejteni 2003 januárját. Influenzajárvány volt az egyetemen, de faltól falig. És ott ültünk vagy nyolcan a váróban, I-III évesek (talán lehet, hogy a 19-23 éves korosztály könnyebben bekapta, mint a 30 fölöttiek? ma sem tudom). Lázasan, taknyosan, állandóan köhögve; beragadt szemmel, mint a kismacskák. stb. És két és fél órán keresztül egy millimétert nem haladt a sor, mert "csak receptet jöttem felíratni", "csak beutalóért jöttem", minimum 20 perc/fő időre. Végül nem bírtam tovább és jó hangosan szóltam a sorban előttem következő rozzantnak, hogy "állj közelebb az ajtóhoz, senki pofátlanságát nem vagy köteles eltűrni!!" Aztán vártunk még másfél órát. Megmérték a lázam: 39.6, így ültem végig egy délelőttöt.
Igen, így lettem vizitdíjpárti.

noirp 2010.04.06. 12:03:23

@noirp: de ezt nem vitaként mondom, inkább egyetértve panaszkodtam egyet

noirp 2010.04.06. 12:05:16

@Szocio Pata (kikvogymukblog): egyetemisták nemcsak részegek, zajosak is. az a sok hangos beatzene! :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 12:08:55

@noirp: Hát nem a tehnó?! Nem tudom, ebben meg én vagyok már lemaradva :)

cd-r 2010.04.06. 12:24:56

a nyuggerek televannak pénzzel, ez köztudott. ezért ők a besurranók elsőszámú célpontjai. mindegyiknél ott figyel pár misi a vánkos alatt.

noirp 2010.04.06. 12:25:46

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Te nem lemaradva vagy, hanem túllendűűűlve. Az igazán hardcore _nyugger_számára mindaz, ami az 1966-os táncdalfesztivál óta bekövetkezett a könnyűzenében, az beat.
Méghogy tekknó :))

Komoly elemzés erről a kemény magról (meg még sok más típusról) Litkai G.: A Naplás úttól egészen az Örs vezér térig c. eresztése, én azon a mai napig vinnyogva röhögök.

"(...)anyád is maskura, mer csak droggoznak és alamóniumot raknak a kődökükbe!!(...)"

Sajnos nem találtam a neten. (2001 körül írta meg). próbáld meg azért te is.

Zorita 2010.04.06. 12:27:51

@Szocio Pata (kikvogymukblog): mikor ettem én csokoládét? nem bírja azt már az epém, a sok gyomorideg kikészít. majd én is elmegyek rokkantra, aztán akkor diszkózzon a sok purdé az én pénzemből!

noirp 2010.04.06. 12:28:48

@cd-r: Ott figyel bizony (annyi esze már nincs, hogy a takarékszövetkezetben letegye). És hogy ezzel együtt mennyire képtelenek bánni a pénzzel, mennyire nem gondolkodnak,nem mérlegelnek soha, istentelen. Van tapasztalatom a falamiámból.

Zorita 2010.04.06. 12:29:11

@noirp: látod, az a járvány sem véletlen, a sok fiatalt még lehet manipulálni, mit fizessem drága csillag a vizitdíjat, hát a tébé? :D

noirp 2010.04.06. 12:29:43

@Zzz_Zorita: Majd küldünk neked képeslapot a Last Minit-part menti dizsikből! Jó lesz?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.04.06. 12:31:47

Nem lepődtem meg, hogy itt mindenki Andris :)

noirp 2010.04.06. 12:33:39

@Zzz_Zorita: Ja, tudom ám én. A járványt is a komenisták csinyáták, hogy pusztíccsák elfele a nemzetet a sok tróger egyetemista könnyive'-taknyáva', mer ez mán ám igazi bakterológiai* fegyver vót ám.

(*Vasúton is támadtak.--ford.)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 12:35:07

@noirp: Egyre inkább érzem, hogy itt nyugdíjas-kérdés érlelődik. A kurucinfo még nem foglalkozott velük?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 12:36:41

A nyugdíjasok a modoros cigányai. Mondjuk ki.

Zorita 2010.04.06. 12:42:09

@Szocio Pata (kikvogymukblog): köszönjük, hogy lángoszlopként karoltad fel az ügyet, bátor, őszinte úttörőként, így máris kevésbé feszengünk :))

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.06. 12:46:48

@Zzz_Zorita: Csakhogy ne kelljen itt "szalonnyuggyerezni" Csak keményen! Na jó, kezdek sok lenni, már magamnak is. Megyek, befalok valami jó drága, illatos kaját.

cd-r 2010.04.06. 12:51:06

a nyugdíjaskérdés még megoldásra vár. lassan dönteni kéne, hogy most akkor 65 vagy 70 éves korban legyen aktuális az a bizonyos altatóinjekció. :DD

noirp 2010.04.06. 12:56:03

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Azok fontosabb kérdésekkel vannak elfoglalva ( pl. O. "Likud" Viktor foglalkozásnélküli most zs-e vagy c, vagy is-is)

noirp 2010.04.06. 13:23:50

@cd-r:
A nyugdíjaskérdésnek kicsit erőskés megoldása, khm khm. [:)]

www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=ejszakai-utazok&ID=44596

niyabinghi 2010.04.06. 14:43:56

@noirp:
Semmi baj nem volt a 300 forintos vizitdíjjal, legalább nem kellett egész délelőttöket végigülni a váróban.
Amúgy azt észrevettétek már, hogy bizonyos kor fölött ha valaki nem szed gyógyszereket, az nem is ember? Egyik haver nagymamája teljesen egészséges nyolcvanakárhány éves, és a doki emiatt nem ír fel neki semmi gyógyszert. Pár éve sírva ment haza, mert azt mondta neki, hogy minek magának gyógyszer, néni kombinált és kiagyalta, hogy ezért biztos halálos beteg és lemondott róla doki. Család szirénézva el az orvoshoz, mi a baj a mammerral, mire ő mondta, hogy a semmire nem kell bogyó, legfeljebb adjanak neki olyan kis rágcsálós multivitamint, amit a gyerekeknek szoktak, aztán akkor megnyugszik. Vittek is neki haza, azóta boldogan szedi a kis színes űrlényeket és időben szól a kisunokájának, hogy már kezd elfogyni a gyógyszere, legyen már olyan tündér és hozzon...

Maxim_Isayev 2010.04.06. 15:06:08

Falun hétfőn nem érdemes dokihoz menni. A sok nyugger vasárnap megfürdött a templombamenetel előtt, az ebédből is maradt másnapra, hétfőn már semmi dolguk, viszonylag tiszták, így szépen elpályáznak a rendelőbe.

Fapuma (törölt) 2010.04.06. 15:23:50

na most jottem, latom mar zajlik az ELET.

noirp 2010.04.06. 15:31:38

@Maxim_Isayev: Városon is kb ez a helyzet.
Az egyetemi orvosunknál tapasztaltakról már írtam. Egyszer meg is jegyezte nekem a doki: ha nem tudná, h ez az egyetem utcai körzet, nem hinné el, inkább egy öregotthonra gyanakodna (a váróban _nem_az idősebb oktatók licitáltak egymás betegségeire!)

noirp 2010.04.06. 15:43:08

@niyabinghi:
Nekem az idén a legmegdöbbentőbb élmény az volt, mikor egy jól szituált mama kezében megláttam a 3*100 db 0,5 mg-os Xanaxot, mint egyhavi adagot. Megvallom, ugyanezért a hatóanyagért álltam sorba(túl lévén a pályakezdés némely gyönyörűségein) legfeljebb a név volt más Nade,
1)nekem 60*0,5 vala a fejadag, közepes depresszió diagnózissal.
2)(direkt kiáltok): MI A ROSSEBTŐL stresszel annyira a nyugdíjas hogy ilyen bivalyadag kell neki?! Hogy Lucecita nem talál rá don Joséra? Vagy miért? Hogy nem veszi be a cikkét a Koordinációs Kémiai Szemle?
3)300*0,5 mg-mal már embert lehet ölni, nem is egyet.

bajor gizella 2010.04.06. 15:57:16

szorongásos pánikbetegségekre, valamint súlyos depresszív tünetek enyhatésére bizony simán felírnak ennyit. nem mindenki csak a nyomorult kis szaros karrierje miatti izgalmába szedi. nyugtató hatása az izomlazításban rejlik egyébként, elvileg nem erre való.
mellesleg kurva égő más gyógyszerein elmélkedni.

a modoros adófizető a kiskirály otthon. őmiatta van minden, csak abba nem tud beletörődni hogy az ő szava számít legkevésbé.

noirp 2010.04.06. 16:05:11

@bajor gizella: Tudom, hogy nem antidepresszáns (hanem nyugtató). Ám a tb majd állja a néni nem túl hatékony, de legalább veszélyes kúráját. Erre óhajtottam célozni, többek közt. Felírták a "cukorkát", ennyi, az orvos részéről. Ennyi?

A nyomorult szaros karrierem után adózom ám én is, és a nyomorult kis szaros karrierem az eszköz, amivel elkerüljem a segélyen tengődést.
Esetleg még valami hasznos is lehet a munkámban. Persze, tudom, abba belebetegedni gáz. A napi két doboz cigibe belebetegedni nem gáz, minden rendes magyar embör úgy csinál.

bajor gizella 2010.04.06. 16:18:28

nem tudom hogy jön a xanax a cigihez. demagóg mindenesetre.
a xanax egyébként felezős rendszerrel működik, akinél pánikbetegség ténye áll fenn, annál a pánikrohamot követő időszakban emelt dózis kell, majd feleződik hetetne. más betegségét, gondját, orvos által diagnosztizált majd elrendelt kúráját fikázni, és összemérni a sajátunkkal szerintem szánalmas. örülj hogy neked kevesebbet kell szedned.
általában senki sem jókedvéből szed gyógyszert, mert tb ide vagy oda igen drága, főleg a nyuggereknek.
az is lehet hogy mondjuk a fiánka veszi aki idült alkoholista, és ki akar jönni belőle. lehet hogy meghalt valakije, és éppen így éli túl. senki se szopogatós cukorkának használja, bármilyen szépen hangzik is.

noirp 2010.04.06. 16:29:45

@bajor gizella:
1) A nyuggernek még a fingjára is jár valami kedvezmény.
2) Magának vette.
3) A városban, ahol élek, és ahol kontrollra járok, a főorvos(!) vágja utánad a cukorkát. Érted? Rád _erőlteti_. Jobban hiszek a biokémiában, mint a szimbólumterápiában, de ez a tukmálás durva, amit a manusz művel.
4) Akinek friss gyásza van, az nemigen visel ciklámenszínű rúzst és aranyékszereket akkor sem, ha nem hord teljes gyászruhát.
5) A xanax és a cigi összehasonlítása: nekem az csípte el a kanócot, hogy aki munkában szerez betegséget, az "szaros, nyomorult" karrierjét ápolja. stb.
6) A xanax nagyon hatékony (ha arra adják, amire kell), de igenis veszélyes lehet, szerintem. Elég, ha alvás közben kicsit kihagy a lélegzeted. Öregeknél előfordul. Tudom bmeg, nem a Reality TV-ből.
Szerintem ne üssük egymást, nem ér annyit.

noirp 2010.04.06. 16:31:37

Ja: és én se jókedvemből szedem.
Amint megengedi a "tanár úr", elhajítom nagy ívben, pedig sokmindent megkönnyít (alvás, relaxáció, kikapcsolás a munkából).
Hiszed-e?

Motorpenis 2010.04.06. 16:39:07

Szerintem meg mindannyian szánalmasak vagyunk! Látjátok, ezért tart itt az ország, az ilyen dolgozó emberek miatt!

Amúgy tudjátok, mi a vicc? Ahogy elnézem, nektek munkaidőben arra is van időtök/lehetőségetek, hogy kommenteljetek. Hát milyen dolgozók vagytok ti, he? Ekézitek itt a "semmittevő" közalkalmazottakat, tanárokat, etc., aztán lopjátok a napot. Az én pénzemből!!!

Erzsebet 2010.04.06. 16:50:51

Én attól vagyok ki, hogy a nyuggerek állandóan leprázzák a diákokat. Egy idős hölgy ismerősöm 73 évesen is dolgozik. Az ő helyére is fel tudnának venni megváltozott munkaképességű 50-est. A tandíjra szavazott. Azt mondta, dögöljenek meg a diákok. Ő minden héten utazik, sokszor az ország távoli részeibe is. Az is baja, hogy a diákok kedvezménnyel utaznak. Tavaly nyáron fiamnak kétszer kellett felutaznia Bp-re nyelvvizsgára, így is drága volt. Egy öreg úrtól hallottam a buszon, hogy azért járnak az egyetemre, hogy nem szeretnek dolgozni. Nem értik, hogy ha valakinek jobb a képessége tanuljon, nincs mindenkinek manuális képessége szakmára. Egyébként szakmával sem tudnak elhelyezkedni. Sok 20-on éves munkanélküli. Én azt is megszüntetném, hogy a nyuggerek dolgozzanak. Éljenek meg a nyugdíjukból. Dehát 70ezer Ft-ból nem tellik rendszeresen fodrászra, kozmetikusra, divatra, szórakozásra. Az a rengeteg gyógyszer is felesleges.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.04.06. 16:50:54

Szálljatok le a hazai nyugdíjasokról!
Nekik a piac meg a posta meg az SZTK az élet sója, a nyugat-európai öregeknek pedig a napsütötte Földközi-tengeri szigetek, Párizs, London, Ámerika, Bükfürdő stb.

cd-r 2010.04.06. 16:59:39

@noirp: azért a 60x0.5 is elég masszív :D

noirp 2010.04.06. 17:01:03

@Jaguar:
Tudom, hogy (ha megérem) leszek. (Nem hiszem, hogy 60-70 évnél többet megérek)
De már _most_szeretném megoldani, hogy ember maradjak öregkoromra és ne roncs, valós, képzelt és beképzeltetett betegségekkel, igazi elfoglaltság nélkül, egyedül magammal.
Legalább a könyveim legyenek mellettem 2050-ben is.

noirp 2010.04.06. 17:01:56

@cd-r: Már nem sokáig. Hálisten.
Comingout volt, elismerem, gyühetnek a mókusok. Így jártam :DD

noirp 2010.04.06. 17:02:59

@Erzsebet: Az utolsó mondatodért le fognak csapni. :)

cd-r 2010.04.06. 17:03:13

@noirp: nekem is volt ilyen időszakom, semmi gond. emberek vagyunk.

noirp 2010.04.06. 17:05:14

@misbelief: Őket se sokáig tudja már eltartani az a réteg, amelyik alattuk ül a korfa recsegő ágain. Németországban pl. kezd kifityegni a szög a zsákból.
(Azt mondjuk mi is megszívhatjuk. Ha elmaradnak a német nyugdíjas turisták Bükről, Zalakarosról stb.)

ibafaipap 2010.04.06. 17:31:23

Nevetségesnek tartom, hogy elirigyeljük a nyugdíjasok 60-70 ezer forintját. A rokkantakról meg annyit, hogy most már a valódi rokkantakat sem százalékolják le.Azt hiszitek, hogy a nyugdíjasok szívják el a levegőt? Egyébként a hőbörgők csak addig hőbörögnek, amíg egyszer nyugdíjasok nem lesznek...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.06. 17:45:30

@medvedr: annyira biztos voltam benne, hogy valaki bekommenteli, hogy nem is ennyi:)

ez különösen azért vicces, mert bértábláról beszélünk:) de a tények senkit nem fognak eltántorítani attól, hogy azt gondolja, a tanárok többszázezret visznek haza.:)

krampi 2010.04.06. 17:57:43

de Urak, de Urak, hát fröcsögjék csak ki magukat aztán elkerekedő nagy szemekkel csodálkozzanak mi lesz itten.
Ostobaság ez itt én mondom, az adófizető Géza a kettőbéből.
Megyek veszek két sört meg egy bérletet

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.04.06. 18:27:54

A 40 éves nyugdíjas katonatiszteket tényleg nem kéne a mi adónkból etetni, de azért lássuk már a különbséget a munka után öregen nyugdíjba mentek és a 20 év ingyenélés után ingyenélők közt!
Anyósom 65 éves, tanítónő volt, tankönyveket is írt, minimálbér alatti a nyugdíja, gyógyszert nem zabál, utazni csak a szülei sírjához szokott... És igen, feketézik, az egykori tanítványai diszlexiás gyerekeit próbálja olvasni, tanulni képes kiskölykökké alakítani némi zsebpénzért (de azért sikeresen ám)...
Ezzel szemben az egykori katonatiszt negyedmillás nyugdíjjal 40 évesen még eldolgozgat a saját vállalkozásában (őrző-védő, biztonságtechnikai tanácsadó vagy ilyesmi kft) általában jóbaráti megbízásokat kap, amivel kellően ki tudja egészíteni a csekélyke jövedelmét nem egyszer havi hatszámjegyűre...

medvedr 2010.04.06. 19:13:13

@vészmadár (pica pica): Na de tényleg tele vannak pénzzel, a feleségem is középiskolai tanár.

zanzibári lány 2010.04.06. 19:34:21

Háát.

Ezzel a poszttal sikerült egy jó nagy követ bedobni a pocsolyába.

Erzsebet 2010.04.06. 20:15:12

@noirp: Az anyukám is nyugdíjas, krónikus beteg. Havonta kétszer kísérem el orvoshoz. Két óra hosszat ülünk receptért. Tébolyda ami ott van. Ő is a legkisebb fájdalomra is gyógyszert szed. Havi 3-4000-et hagyunk a patikában. Ez a szomszédasszonyom 20 000 Ft-os gyógyszer számlájához képest semmi.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.06. 20:51:26

@medvedr: akkor biztos van neki kéznél bértábla... keresd ki: F3

scsaba1 2010.04.06. 21:20:15

Basszus, olvasva a napi termést, azt hittem egy pillanatra, hogy a kapcsolat.hu-n, vagy a NOL-on vagyok...

Egyébként egy-két kommentelő nem érzi, hogy saját maga karikatúrája? :D

scsaba1 2010.04.06. 22:10:11

@vészmadár (pica pica):

Nekem nagyjából indifferens, röhögni lehet rajtuk, az a lényeg. És neked jó? ;)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.06. 22:58:30

@scsaba1: csaba drága, nekem az az alapelvem, hogy rajtam kívül majdnem mindenki hülye. Ebből az alapállásból elég nehéz boldogtalannak maradni:)

2010.04.06. 23:15:25

hahaha, ez hibátlan. a nagycsaládosok téma pedig a gyűlölt ellenségeinkre kívánkozik =)

AZATYAURISTEN 2010.04.06. 23:18:37

@vészmadár (pica pica): valahanyszor a kommentedet olvasom, pica cica-t olvasok:D Csak megjegyeztem;)

2010.04.06. 23:19:17

továbbá álljon itt egy remekmű, mely a generációs különbségek feldolgozását választotta témájául:
www.youtube.com/watch?v=oJqyBgIJaCc

AZATYAURISTEN 2010.04.06. 23:35:21

Szomoru, hogy sokan ilyen elkeseredettek Magyarorszagon, hogy ilyen gondolatok foglalkoztatjak, ki kinek mit fizet milyen adobol...ez a poszt bemutatja a jelenlegi atlaghangulatot Magyarorszagon, utalva a gyengebb pontokra, mint pl. kivandorlas, kielezi a szocializmus-kapitalizmus ellentetet, stb...stb...nagyon lehangolo. Munkas es ertelmisegi reteg között mindigis ilyen hangulat uralkodott, ezen valtoztatni szerintem nem lehet, ez külföldön is jellemzö, egyetemistakat semmittevökkent emlegeti a munkas reteg, elfelejtven, hogy ez az alakulo ertelmisegi tarsadalmi reteg kesöbb az orszag egyik pillere, hiszen esz es cel nelkül dolgozni nem valami celravezetö...;) mar ha ertitek, mire gondolok...igen-igen;)

scsaba1 2010.04.06. 23:45:36

@noirp:

Én inkább még farkalni szeretnék 75 éves koromban, ha már választani lehet. A könyvek legyenek csak a tiéd...

Zorita 2010.04.07. 09:55:54

@AZATYAURISTEN: szerintem értünk :) a poszt is kábé erre fekteti a hangsúlyt, csak más megközelítésből :) de azért én remélem, hogy kinőjük ezt mihamarabb, már ha lehetek ilyen idealista :)

El Argentino 2010.04.08. 15:11:17

Se nyugdíj, se kedvezmény és még a diplomát is fizessem vissza? L.apátok k.aszát! XD

Celtic 2010.04.10. 16:17:17

@Motorpenis: En csak szombaton valaszolok, miutan megjottem a zsinagogabol (igaz, most se lenne szabad). Ilyenkor amugy szabad?

tralalala 2016.02.04. 11:03:37

"Ha mi kitaníttatjuk a gyereket a saját pénzünkből, akkor neki bizony kutttyakötelessége ittmaradni. Ha mégis el akar húzni innen diploma után? Tessék, csak tessék! Tessék szépen kifizetni a képzés költségeit, ilyen egyszerű ez! Milyen állam ez, Nyugat-Európa agyelszívó-utánpótlásnevelője? "

Pedig ebben azért van valami.
süti beállítások módosítása