A modoros hozzánemértő

2010/02/24. - írta: Horváth Oszkár

Modorosságunkat többféleképpen kiélhetjük, és el nem kerülhetjük. Ha azt mondod, szarsz a borra, akkor proletársznob vagy, ha érzed benne a frissen vágott fű illatát, és a föld ízét, akkor kultúrsznob. Utóbbinak nehezebb lenni, mert utána kell nézni, ha aznap szabin vannak ízlelőbimbóid, hogy mit hazudj, hogy beilleszkedj, és megvalósítsd a szociálpszichológia és konkrétan az Asch-kísérlet által pompásan felfestett emberi viselkedést.

Van az a típus, aki sokszor nem ért semmihez, vagy egy dologhoz egy kicsit, amely tudásra azzal próbál kontrasztot emelni,  hogy minden máshoz úgy áll hozzá, hogy márpedig ő hülye ehhez, és büszke rá. Nem érthetünk mindenhez, érted. Közeli rokona annak a munkatársadnak, aki nem a főnököd, mégis 2-3 mondattal úgy tud neked munkát delegálni "de te olyan ügyes vagy Excelben", "múltkor is gyorsan megcsináltad", "nekem most egy fontos anyagot kell leadnom ZOLTÁNNAK", és ha nincs bekészítve az eszköztáradba a "Brigi, elmész te a kurva anyádba" panel, mint a mobiltelefonokban az előre elmentett "Később hívom!" SMS, akkor már buktad is, dolgozhatsz helyette.

Nos ez az ember a szakbarbár negatívja, Mekk-elek gonoszikertestvére, a modoros hozzánemértő. Megtaláltam a memoárjait, Wordben csinálta, és tényleg nem ért hozzá, tele van nyomva szpészekkel, meg a középre rendezést tabbal oldotta meg. Ilyeneket ír:

Nekem nem kell mást tudjon, csak telefonálni lehessen róla. Direkt így vettem, lehessen jó nagyban látni a számokat, azt ennyi. De azt mutasd már meg, hogy hogyan vigyem át a gépemre a telefonszámokat! Mi? Brutusz, meg infra nincs benne. A kábelt kidobtam, ne haragudj, nem értek hozzá, azt hittem, nem fog kelleni. Bele se lehetett dugni. Ja, hogy a másik felét ide a gumilap alá? Ne haragudj, de ez nem volt ráírva, honnan kéne nekem ezt tudnom?

(...)

Arra kell, hogy vigyen el A pontból B-be, végül is arra való, nem? Nem kell nekem ilyen ASR, ABS, CBA, FBI meg ilyenek. Milyen jó hűvös van itt a kocsidban, parkolóházban álltál? Ja, légkondi? Az is egy hülyeség, meg környezetszennyező ezekben az új kocsikban. A Wartburgomban sincs, aztán mégis elvisz mindenhová. A kormány néha forró, de arra meg ott van a szivacs, meg amíg nem volt, a kesztyű. Én nem értek az autókhoz, nem vagyok én autószerelő, nem az én dolgom, szerintem jól van ez így, ahogy van.

(...)

Nem érdekel, hogy néz ki, legyen az évszaknak megfelelő, és praktikus. Réteges esetleg. Minek úgy kinézni, mint egy bohóc, aztán fél év múlva az is kimegy a divatból, így meg biztosan van a célnak megfelelő ruhám minden alkalomra. Én is nézhetnék ki úgy, mint a sok hímestojás, de fogadom, az Operabálon is kilógott mindenük és felfáztak, aztán majd járhatnak nőgyógyászhoz. Én nem értek a divathoz, de nem is volna semmi értelme. Ez a nadrág is például jó, mert szövet, de jó vastag, nem fázom benne télen sem, és nem gondolnád, hogy 1300-ért vettem. Ugye nem? Mondjuk a mellénynek lehetne több zsebe, de az meg 800 volt.

(...)

Figyelj, teljesen mindegy, hogy fa, vagy laminált. Ugyanúgy néz ki. Csak ezt én magam megveszem, olyan méretben, amilyenben nekem tetszik, szépen leragasztom, az éleknél meg vasalóval megcsinálom. Nem értek hozzá, de ugyanúgy belefér minden, és így annyi akasztós van, amennyit én akarok, a szekrénysor közepén meg elfér a tévé, rajta a videó, kicsit ott magas lett, azért van rajta még a váza. A sok sznob meg öltönyös persze beépített szekrényt vesz, aztán amikor költözködnek, majd rájönnek, hogy nem tudják magukkal vinni. Hogy mikor költöztem ide? 29 éve. De a szekrénysort még 67-ben csináltam, és egyszer költözött velem! Előtte más sorrendben volt összeállítva, látod, ez is variálható. Azt ne húzd ki, nehéz visszadugni!

(...)

Jönnek ezzel, hogy HD meg Ready. Nekem a Kudlik Juli frizurája azon is ugyanolyan. A régi időkben még tudtak rendes tévét gyártani, a Videoton, meg az Orion. Én nem értek hozzá, nem kell nekem olyan távirányító, amin 40 gomb van, aztán nem tudom időben elkapcsolni, ha Saci bejön és épp a Private-on voltam. Elég az a pár gomb. Mondjuk csatornát lehetne léptetni, mint Mátraházán... oda egyszer menjetek el, tényleg jó kis hely volt. De nem kell ez nekem. Tavaly vettünk egy új videót, te, a régi filmeknek is olyan jó a képe! És ugyanazon a tévén, mint előtte. Akkor miről beszélünk? Tényleg, te értesz az ilyesmihez, nincs valami ismerősöd, aki átír VHS-t DVD-re? Van 3-4 családi kazettánk, meg egy olyan 25 film, ami szerintem nem jött ki DVD-n, mert olyan kifinomult vagyok, hogy más nem is ismeri. Kurva anyámat? Teljesen igazad van.

241 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.02.24. 15:14:31

@cd-r: egyszer elővettem egy régi teás kannát, kéredezte a fiam, hogy ez sipol, nem, hát akkor világit, nem , hát akkor honnan fogod tudni hogy felforrt benne a víz?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:20:58

@Professor Pizka:

Bizony. Egy időben még az is kérdés volt, hogy ki volt a harmadik udvarlója Tildának.

brodaclop 2010.02.24. 15:22:15

@Blackrock: En meg azt imadom, amikor valaki nagy onelegulten lecsapja a labdat, hogy "Akkor honnan tudod?"

Olvastam rola az indexecn, baszod. :)

Van alibim, modoros (es haromnevu) emigrans vagyok, magyar tv-ben kizarolag Heti hetest lattam az utobbi idoben, honvagy ellen kituno. Megyek is a farmermellenyert.

váj mí 2010.02.24. 15:22:25

@mocc: Ne reménykedjek, tőlem azt kérdezte meg egyik ismerősöm, hogy az NT melyik megyénk rövidítése, mert látta az egyik autó rendszámtábláján, és nem tudja. (Románia).
Mondom, Neamt, meg nagyjából ez az egyetlen N-nel kezdődő megye az országban. Jaaaa ....? Hát bazz!

Blackrock (törölt) 2010.02.24. 15:24:46

@brodaclop: az ilyen pöcsfejséget nem lehet nem lecsapni. Aki azzal indít, hogy már 3 éve nem nézek tévét, meg tv sincs, de az ilyen, meg olyan műsor mekkora szar...azt lecsapja az ember.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:24:57

@mocc:

Nagyon komoly tud lenni az élet. Ügyfél telefonál:
-Az XXXXX tipusú gépből szeretnék rendelni egy 300 Amperest.
-Sajnos ebből a tipusból olyat nem gyártanak, csak 160 és 200 Amperest.
-És 250-es van?
-Nem uram, 200-as a legnagyobb.
-Annál nagyobb nincs?
-NINCS (bazmeg)!
- Esetleg kettőhúszas?

Gumineaux 2010.02.24. 15:26:14

@lúzer_: Már egyszer kérdezted ezt, akkor nem válaszoltam, hogy miért. Hosszú sztori lenne, meg a tárgyhoz sem igen kapcsolódik, úgyhogy most annyit mondanék: csak.
:)

mocc 2010.02.24. 15:26:42

@váj mí: most, hogy mondjátok...érettségi előtt pár hónappal a kollégiumban rámszólt az egyik szobatársnőm, hogy csukjam be az ablakot, minek szellőztetek. Mondom neki, hogy szeretném, ha bejöne némi friss levegő. Mire ő: Úgyis csak a hideg jön be, nem a levegő!
Azóta is lefagy kicsit az agyam, ha ez eszembe jut...de szigorúan csak a hidegtől, nem a levegőtől!

IndaMuncher 2010.02.24. 15:27:11

@cd-r:
A kedvencem a találgatós aki megpróbál érteni hozzá.

- És mivel foglalkozol?
- Hát, informatikus vagyok, mi felügyelünk azért, hogy a ránk bízott rendszerek jól működjenek. És ha valami gáz van ideszólnak, és megpróbáljuk megoldani.
- Aha, szóval akkor a külföldi fószer ugyanúgy látja, hogy egy adott termékből mennyi lett legyártva meg iylenek?
- Ja bazmeg, csak hagyjál már békén.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:27:52

@Blackrock:

Nekem van itthon tv, de csak az un ismeretterjesztő csatornákat tartom bekapcsolva. Azt nem mondom, hogy nézem is, de megy. A Felfedező csatornán, meg a nemzeti földrajzon is egyre több a hülyeség.:(

2010.02.24. 15:32:18

@El Topo (Sgt. Elias): a Nat Geo lassan az ismeretterjesztő csatornák bulvárja lesz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:35:18

@Hadrian77:

A másik is. Van ez a sorozat, hogy Hogyan készült. Attól rosszul vagyok, hogy a forrasztásra azt mondják, hogy hegesztés, a fúróra, hogy maró, az esztergára meg azt hogy kombináltfogó.

váj mí 2010.02.24. 15:39:10

@mocc: Há' nem érted te ezt, mert ha nincsen szél (azaz levegő), akkor igenis a hideg jön be, na! ;)

@El Topo (Sgt. Elias): Ez inkább a fordítók hibája, nézd felirattal ;)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:40:22

@váj míTúróst! A termokonvekció mindenképpen kicseréli a levegőt.:D

Hogy nézzem felirattal, mikor szinkronizálták?

váj mí 2010.02.24. 15:43:56

@El Topo (Sgt. Elias): Termokonvenció, mi? Höhöhö ... lefagyna, átvittben is ;)
Ja, bocs, itt benne van a kábelcsomagban pár adó magyar és román műsora is, a román meg feliratos, nem divat a szinkron.

cd-r 2010.02.24. 15:44:53

@Frengi: igaza van a gyereknek, mennyivel egyszerűbb lenne ha az élet, ha az iPad jelezne gps-en keresztül, hogy felforrt a víz. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:46:47

@váj mí:

Az lehet, ilyen bonyolult kifejezésektől.:)

Itt mindent szinkronizálnak. Többek között ezért nem is nézek filmeket a tévében.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:47:52

Egy dolog miatt szeretem az ismeretterjesztő adókat: a fiaim iszonytatóan tudományos szövegekkel tudnak előállni, mióta nézik.:D

2010.02.24. 15:56:06

@váj mí: szlovénoknál sem divat a szinkron, inkább nem is mondok rá semmit...

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.24. 15:59:20

Első osztályú poszt!!
Ha még ilyesmi nem volt:
"Nem érdekel, hogy milyen a szállás, 40.000-ből kihozom négyünknek - figyelj, én ha elmegyek valahova, akkor a hely miatt megyek, az apartmanba úgyis csak aludni járunk be!" = lepattant csótányos apartman a semmi közepén Krétán, 4 km-re bármitől.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 16:03:03

@Hadrian77: a szinkron addig volt jó, ameddig színészek csinálták. A helyszyínelők nézésével is azért hagytam fel, mert kezdett a hangalámondásos pornófilmek szintjére süllyedni. MEg mert jó hogy röhögünk a dolgon, de azért epizódonként huszonkét rapid dns (díené) teszt már sok volt.

váj mí 2010.02.24. 16:03:42

@El Topo (Sgt. Elias):
Hááát, tudnak fasza félrefordításokat művelni, azbiztos. Nem mintha a feliratoknál nem tennék, de ott legalább hallod az eredetit.

@Hadrian77: Olyan jó, vagy olyan rossz?

váj mí 2010.02.24. 16:05:37

@misbelief: Ennél már csak a sátoros kiadás a rosszabb (amikor anyu még nem anyu, csak a kedves, és még kölkök sincsenek). A rossz benne, hogy sátrat állítani egyik sem tud, oszt az első eső kimossa a bagázst.

2010.02.24. 16:09:12

@váj mí: Magyar nemes adót nem fizet, a magyar tévénéző feliratot nem olvas, talán abban, hogy más országok előbbre járnak nálunk van hangyányi szerepe ennek is.
Annak örülök, hogy a BBC Prime feliratozik még.

váj mí 2010.02.24. 16:13:19

@Hadrian77: No most, ki mihez van szokva ... Emlékszem valamikor a '90-es évek közepén az egyik országos tévéadó megpróbálkozott a szinkronnal. Kurvagyorsan álltak vissza feliratra ;)

2010.02.24. 16:17:13

@váj mí: Ahol nagy az igény Maúnikára, J.Barátra nem hiszem hogy tömegek követelik vissza a feliratozást.

2010.02.24. 16:30:49

@cd-r: 6.osztályos fizika: amikor a folyadék belsejében.....stb.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 16:35:47

@váj mí:

Régen legalább a szinkron jó volt! Sőt, előfordult, hogy jobb, mint az eredeti. Most már... lófasz, s esti fény.

váj mí 2010.02.24. 16:47:53

@Hadrian77: Pláne, ha nem volt jellemző ;)

@El Topo (Sgt. Elias): Ahham, vettem észre, ugyanaz a pár hang... már herótom van tőlük.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 16:54:24

@váj mí:

Hátugye, ez a kurva mászekvilág.:D
Régen ugye a szinkron a Pannónia Filmstudióban készült a MOKÉP megbízásából. Volt szinkronrendező, asszisztens, szövegíró, vászon, minden.
Most, ha egy filmet szinkronizálnak, akkor a Csipszar Bt. készíti hozzá a szinkront. A tulajdonos kiadja a fordítást valakinek, aki megcsinálja olcsóér'. A szinkronrendező, a hangmérnök, meg az asszisztens egy ember. A szinkronhangok tulajdonosai meg egy 7" LCD képernyőn látják a filmet.
A néző meg néz hülyén, mikor az akciófilmben azt mondja a kiégett, piás zsaru, egy teljesen idegen hangon, asszinkron szájmozgással, hogy "a betyár mindenit!" miközben tisztán látszik, hogy ott eredetileg motherfucker volt.

váj mí 2010.02.24. 17:03:50

@El Topo (Sgt. Elias): Hát adnak egyet szakmaiságnak .. iletve a pofájára, na ;).
De ez mind semmi, mert az az igazán aranyos, amikor a film közbeni reklámblokkban a főhős szinkronhangja a legújabb csavarttampont vagy öblítőt vagy pelust tolja.

2010.02.24. 17:11:15

@El Topo (Sgt. Elias): ittho azért szinkronizálnak meg kevesen tudnak olvasni.

2010.02.24. 17:19:48

Én az átkosban németet is tanultam, ráadásul nálunk fogni lehetett az osztrák 1, 2 csatornákat. Egy rakás filmet és sorozatot németül láttam, utána a 90-es években magyar szinkronnal egyiket sem bírtam végignézni. Ez persze nem a szinkron színvonalán múlott.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:20:09

@váj mí:

Kurvára adnak neki.
Meg a másik, hogy régeben, ha valakit rendszeresen hívtak szinkronizálni, az egy tűrhető mellékkereset volt, ha megélni nem is lehetett belőle.
Olyan színészek adták a hangot, mint Kern András, Haumann Péter, Gálvölgyi, stb...

lárvalányhaj 2010.02.24. 17:26:02

@mocc: persze, de egy pasi még kinéz valahogy, ha csak egy ing és egy kordnadrág van rajta.
a divatellenes nők viszont olyan borzalmas cuccokat szoktak összekukázni, hogy az valami elképesztő.

2010.02.24. 17:26:20

@El Topo (Sgt. Elias): Magyarhangja Juhász Jácint. Azok a régi szép idők!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:27:41

@Frengi:

Hát az hétszentség, hogy nem tudnak olvasni az emberek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bazmeg elképesztő!!!!!!!!!!!!
Tudom, hogy sok már belőlem, de elmondo egy sztorit.
Gyöngyös mellett van egy ilyen étteremféleség, ha járok arra, néha kávézom ott. Na és a klotyó ajtaja helytakarékosságból ilyen oldalra elhúzhatós tolóajtó. De rá is van írva, szemmagasságban, nagy betűkkel, és egy nyíllal, hogy merre kell tolni.
Na, iszom a kávémat, jön egy polgár, iszonyúan rángatja maga felé. Aztán megpróbálja befelé.Úgy sem megy. Végül segítettem már rajta, mert én szégyelltem magam, hogy analfabéta az istenadta.
Két héttel később bemegyek ugyanoda egy kollégámmal. Kávézunk, közben mesélem neki a történetet. Nézi a nagy piros feliratot, azt mondja, nem hiszi el, hogy ilyen van. Abban a pillanatban odalép egy csaj, és eljátsza ugyanazt a történetet. Finoman szólok neki: te figyelj, ez tolóajtó! Rám néz: NA ÉS???

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:29:30

@Hadrian77:

Horst Tappert, magyar hangja Szabó Ottó, és Fritz Wepper, magyar hangja Gálvölgyi János...
:D

2010.02.24. 17:30:51

@El Topo (Sgt. Elias): Mit várunk, ha az egyetemen a hallgatóknak szemmagasságban 20 centis piros betűkkel kiírt szöveget sem olvassa el senki?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:33:13

@Hadrian77:

Nem tudom, én négy éves korom óta mindent elolvasok, ami a szemem elé kerül. Mondjuk néha kényszert érzek, hogy hangosan is elolvassam.:D Van vele más is így?

noirp 2010.02.24. 17:33:38

@Ernoke: "mindenki apja modoros hozzánemértő valahol"
Ezen a semmiségen öt percig úgy röhögtem, mint a narkós hiéna.
:DD
Nem értek én a modorhoz, hö.

lárvalányhaj 2010.02.24. 17:34:24

@Frengi:

Ha szinkronizálnák a filmeket, ez nagyon hamar megváltozna, bár gyanítom, hogy ezt esélyegyenlőségi szempontokból aggályosnak tartanák egyesek. :P

noirp 2010.02.24. 17:34:38

@El Topo (Sgt. Elias):
"tolóajtó, na és"
Ez már azért nagyon durva. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:41:47

@noirp:

Kollégám is lekávézta magát. Majdnem megfulladt.

2010.02.24. 17:43:13

@El Topo (Sgt. Elias): Én csak hangosan kommentálom. Ma pl. láttam valahol egy cetlit, miközben munkába tekertem, rá volt írva:
- Garázst keresek ezen a környéken.
Mondtam is, keress nyugodtan!

noirp 2010.02.24. 17:44:26

Ha most belegondolok...
2006-ban rádiósmagnót vettem nagyanyámnak, a világon a legutolsó kétdekkes darabot. Tkp. anyámmal közös ajándékot. Anyám csinált hozzá nagy betűkkel nyomtatott, egyszerűsített "gépkönyvet"; csináltunk hozzá saját kazettákat (pl. 'kabarémúzeum'-műsort). Gondoltuk, mi naivak, hogy örülni fog neki, plusz még jobban örülni fog neki, mert felvehet ezt-azt a Bartókról. (Nagyon szereti a komolyzenét).

Gondolom, tudjátok, mi lett?
Hozzá se nyúlt. A büdös életben be nem üzemelte. Mert minek az már neki. Nem ért hozzá. Elromlik, biztos! Nem, ne kapcsoljuk be. Á, arra a kis időre már minek megtanulni.
Ott állt a gép egy fotelban 2 évig. Dísztárgy volt(!).
Aztán tavaly már nem is tudom, hol volt. Valószínű odaadta az első lakótelepi gyereknek, aki arra járt.

Anyám ritkán szokott anyósára káromkodni, nagyon-nagyon ritkán. De ebben az egy esetben megtette...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:45:05

@Hadrian77:

Jól van, akkor nem csak én vagyok beteg.:D
De én mondjuk néha felolvasom a teherautók feliratait, meg az üzletek cégtábláit is. Többnyire magamnak, de ha van még valaki a kocsiban, az sem akadály.

noirp 2010.02.24. 17:45:49

@El Topo (Sgt. Elias): Anyám is automata-olvasó (bár némán működik). Utca-és busztáblát, reklámtáblát, bármit. Scannel szüntelen :)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:47:21

@noirp:

Többnyire én is némán, de néha muszáj kimondanom, mondjuk azt, hogy TRAFIK.
:D:D:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:48:05

@Fapuma:

Nem, félrenyelt a röhögéstől.:D

2010.02.24. 17:49:11

@El Topo (Sgt. Elias): a török, bulgár, román kamionok feliratait olvasom szívesen:)

noirp 2010.02.24. 17:49:45

@Fapuma: Az 1962-es antineuralgica (vagy a bomlástermékei) szerintem már vegyifegyver. Ne csodálkozzatok, ha egyszercsak 12 nátó- ejtőernyős landol a ház előtt:DD

noirp 2010.02.24. 17:52:02

@El Topo (Sgt. Elias): Hjah.
Én trafok (trafom???) te trafsz (trafol??)...
:D

2010.02.24. 17:53:35

@noirp: igen, és ma Krampács napja van...:D

váj mí 2010.02.24. 17:55:22

@El Topo (Sgt. Elias): Áááá, ezt rendszeresen eljátsszák a népek a villamosokon és buszokon is leszállás-, illetve vészjelző viszonylatban. Nemcsak olvasni nem tudnak, színvakok is, basszameg!.

@Hadrian77: Jé, kommentálni én is szoktam! Igaz, csak magamban ;)

2010.02.24. 17:55:57

Én, bár nem tudok angolul, de meg szoktam nézni a filmeket eredeti - többnyire angol - szöveggel is, csak hogy tudjam, hogy milyen hangja van a szinésznek: modoros filmbuzi vagyok-e?

vincere 2010.02.24. 17:58:42

@Professor Pizka: én egyszer tudtam egy 20 millió ft-os komolyzenei kérdést a Legyen Ön is-ben. általános iskolában tanultam... annyira tetszett akkor, h. megjegyeztem.

2010.02.24. 18:00:30

Azt meg ne gondolja senki, hogy csak bennünket hülyítenek a kertévék az idióta műsorakikkal, ilyen tóksók, meg halvacsoracsata.

Az hogy a német adókon is ez megy már megszoktam, de a múlkor 2 hétig egyfolytában török adásokat voltam kénytelen végig szenvedni: ugyan ezek a baromságok menntek éjjel-nappal.

Már ott tartottam, hogy a 100 ojrós kérdést is meg tudtam fejteni, pedig nem is tudok törökül.

vincere 2010.02.24. 18:04:10

@El Topo (Sgt. Elias): ezek a csatornák a legótvarabb szinkronstúdiókkal dolgoznak pénzügyi okokból. lehet, h. az eredeti műsor jó

noirp 2010.02.24. 18:07:27

@F.house:
Ezt a találgatós típust ismerem. Nagyon fáhárahasz-tahó.
Válaszaim az elmúlt 10 évből (válogatás):
--Igen, van laborgyakorlat is.
--Nem, még sosem robbant föl a kezemben semmi.
--Nem, nem tartunk a laborban kanárit.[!!!!]
--Igen, van Veszprémben egyetem.
--Neeem, azért ezt a szakot választottam, mert direkt utálom.
--Igen, olyan is van külön, hogy szerveskémia, jól tudod.
--Igen, vannak Magyarországon is vegyi gyárak.
--Igen, a csajoknak is van munkaruha.
--Igen, Szfváron dolgozom. Nem, az nem Vidi.
--Nem, nem vagyok tagja az Alba Volán SC-nek.
--Fém-felületkezelés.--??--Alufelniket fényesítünk[vazze, hátha így érted].
--Nem, nem kézzel polírozzuk.
--Igen, egri labor. NEM, nemcsak bort vizsgálunk.
--Igen, meg tudjuk mondani, hány kalória egy kiló kenyér.
Más:
--Igen, néha nyávognak, de nekik ez a beszédük.
--Igen, tényleg lehet rájuk pórázt tenni.
--Nem, nemcsak a kutya tudja, hogy ki a gazdája.
--Igen, tényleg bent él a lakásban.
--Nem, nem büdös. [A te palotapincsid, az igen]
--Nem, nem sziámi, csak még nagyon kicsi, azért kék a szeme.
--Nem, nem perzsa, csak kinőtt a téli bundája.

Nem, nem folytatom.

noirp 2010.02.24. 18:08:24

@Hadrian77: Rosszul tudod. Ma Csotrogány napja is van. Kettős névnap.

vincere 2010.02.24. 18:10:33

@El Topo (Sgt. Elias): én, rendkívül modorosan, eljutottam odáig, h. már nem tudok megnézni egy filmet (azt még csak-csak), de főleg sorozatot szinkronnal, automatikusan fordítja vissza angolra az agyam, annyira nem magyaros se a nyelv, se a hanghordozás. inkább megveszem DVD-n vagy más úton jutok hozzá, ha érted, hogy mondom.
ellenben a hétvégén a Cinemaxon megnéztem az Amarcord c. Fellini-filmet, igazi békebeli, fantasztikus szinkronnal, tiszta felüdülés volt.

régen készültek olyan legendás szinkronok is, igen, van olyan film, amit csak eredeti szinkronnal nézek.

bocs, egy 3 órás iszonyatos mítingen vagyok túl (egy óriási Excel-adatbázist - a táblázat nem is jó szó rá - nyúztunk), és muszáj kicsit levezetnem...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:11:22

@noirp:

Aha, a trafik múltideje meg dohánybolt.

vincere 2010.02.24. 18:15:37

@El Topo (Sgt. Elias): én főleg utazás közben elolvasok minden feliratot, főleg az idegen nyelvűeket. külföldön jól lehet vele tanulni a kevéssé ismert nyelveket, otthon meg halálra lehet magunkat röhögni a BKV angol nyelvű feliratain. és mindig olvasom a rendszámtáblákat. nem tudok erről leszokni...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:17:31

@vincere:

A This is England-et meg nem nézted még meg, mi?:)
Egyébként értem ám, miről beszélsz. Woody Allen összes filmjei csak Kern Andrással élvezhetőek. De zseniális a fordítás is! Bele sem merek gondolni, milyen lenne most! Illetve egyszer láttam olyat, hogy Zana József volt a magyar hangja, majdnem elhánytam magam.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:18:58

@vincere:

A rendszámokat én is olvasom, és egy darabig emlékszem is rájuk.:) Például ha egy nap alatt ugyanazt kétszer látom, feltűnik.

vincere 2010.02.24. 18:22:29

@El Topo (Sgt. Elias): nem néztem meg, mert a (modorosan bevallom, igen magas szintű) nyelvtudásom ellenére van egy olyan defektem, h. a filmbeli beszédet nem értem tökéletesen, egyszerűen nem hallom, mit mondanak (pedig ha hallanám, érteném is). ezért nézek elsősorban DVD-ket, mert ott lehet angol hanggal és felirattal nézni, a másik úthoz csak akkor folyamodom, ha nincs más megoldás.
szóval, abban a filmben tuti vidéki angol kiejtést és szlenget nyomnak, amit én nem mindig vágnék, és nem találtam feliratos verziót.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:25:50

@vincere:

Kurva gyenge kifogásaid vannak:D
Küldjek hozzá angol feliratot?:D

vincere 2010.02.24. 18:27:30

@El Topo (Sgt. Elias): nekem a Vissza a jövőbe trilógia a szinkronok királya. mikor x éve kiadták DVD-n, újraszinkronizálták a lejárt jogok miatt, szinte teljesen ugyanazokkal a hangokkal, dehát ugye csaknem 20 évvel később (legalábbis az 1. részhez képest). nekem olyan DVD-n vannak meg a filmek, amikre rá van téve az eredeti 2.0 szinkron is, és úgy nézem. képtelen lennék még belehallgatni is az angol hangba.
szertartásosan, minden évben min. egyszer műsorra tűzöm:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:30:44

@vincere:

Írj egy levelet a kukacomra, hogy tudjam, hova menjen!

Fapuma (törölt) 2010.02.24. 18:33:35

@vincere: nemregen lattam a kovetkezo, hivatalosnak latszo tablat>> Don't even think about thinking about parking here

...mondanom sem kell majdnem beszartam vezetes kozben

janomano 2010.02.24. 18:36:06

@Hadrian77: Helyesen: garázs-garazsat (darázs-darazsat).

Isten éltesse a Drapériákat!

Celtic 2010.02.24. 18:52:20

www.timurlenk.hu/blog/index.php?lap=2008sep.html

- Jó napot kívánok, Köcsög József vagyok és fel vagyok háborodva.
- Üdvözlöm, Köcsög úr, miben segíthetek?
- Maguk ajánlották ezt a konfigurációt és most nem működik.
- Tessék, Köcsög úr? Ön nem vett tőlünk semmit!
- Na igen, nem maguktól vettem, de a műszaki ajánlatot maguk adták!
- Ó, igen. Emlékszem, körülbelül a tizedikre mondta azt, hogy ez már szinte jó.
- Deésén megvettem és nem jó!
- Köcsög úr, nem hinném, hogy bármiféle felelősséggel tartoznánk, de azért kíváncsi vagyok, panaszkodjon.
...
- Aha, értem, szóval tulajdonképpen mindenből megvette a legolcsóbbat, amiről úgy gondolta, hogy helyettesíteni fogja azt, ami mi ajánlottunk.
- Igen, mert az is jó, ráadásul sokkal olcsóbb! De maguk elbaszták a tervezést, mert amikor összeraktam, nem lett jó!
- Ehkhm, ehkhm. Nincs az a tervezés elbaszva, Köcsög úr, és ugye már érti, miért azokat a drágább izéket ajánlottuk.
- Értem, persze, de most jöjjenek ki és javítsák meg a konfigurációt garanciában!

2010.02.24. 18:58:33

@Celtic: Egy barátom 2000 körül összeválogatta listából a legjobb hardvereket egy konfigurációba, természetesen összerakva folyton lerohadt neki:)
Tegnap Pesten voltam partnernél, két usb-t tett tönkre az egyik új gépük, szétszedettük IT-sel, rosszul voltak a csatlakozók az alaplapra dugva, megsütötte mindegyik usb-t.

Celtic 2010.02.24. 19:08:05

@Hadrian77: Kedvencem a "mindenbol a legocsobbat". Aztan csodalkozik (es nem veszi eszre), hogy tizszereset kolti ra azzal, hogy en kijarok es megcsinalom.

Celtic 2010.02.24. 19:08:38

@Hadrian77: USB: pedig annal egyszerubb nincs, minden IGAZ MAGYAR ra tudja dugni :) (piros-feher-zold)

2010.02.24. 19:12:33

@Celtic: pedig én nem vagyok olyan gazdag, hogy megengedhessem magamnak, hogy az olcsóbbat veszem meg:)

csavargo 2010.02.24. 19:36:13

@Celtic: Az egész blog nagyon jó, érdemes elolvasni :)

2010.02.24. 19:55:58

@Celtic: Én nem értek hozzá, ezért a drágábbat veszem, hogy az biztos jó.

A gyerekeim meg elájulnak, mert a legtöbb műszaki cikket csak alapjáraton használok, mint pl, egy baromi drága mp3, csak a kossuth rádiót hallgatom, a fiam szerint erre egy ezer forintos zsebrádió is elég lenne - igen, mondom, de ez hátha nem romlik el olyan hamar.

Celtic 2010.02.24. 20:23:54

@csavargo: Egen, mar vagy ot eve rajongo vagyok.

Celtic 2010.02.24. 20:36:24

@Frengi: Teny, hogy neha eltunodik az ember, csak a marka miatt olyan draga vagy tenyleg annyival jobb. Mondjuk, sztem se jo dolog egy MP3 playert venni radiohallgatasra, mert ha veszel ezresert egy radiot, akkor bedoglik, eldobod, de egy MP3 player kisse draga ilyen szempontbol...

Asztali DivX playerek: van egy nagyon jo forum, kielemezik, milyet erdemes venni. A 20e Ft-os kategoria er annyit, mint a markas, otvenezres:
- kis, nevenincs ceg rakja ossze, nincs reklampenz, marka ara
- Hogy megis megvegyek, igyekszik minden ujitast belerakni a ceg
- Az elektronika ugyanaz benne, mint a markas darabban

Negativum, hogy a mechanika altalaban sokkal gagyibb, tehat nem elavulni fog, hanem pl. nem adja ki a cd talcat, eldurran a tap, stb.

Es igen, itt is, mint szinte minden eszkoznel, erdemes elottte forumokat bongeszni, teszteket olvasni, es megprobalni megbizhato helyrol beszerezni az infot :) Kis idoraforditas, de utolag nagyon megeri: felgigas Samsung MP3-asom volt, a mereten kivul nagyon megfelelt. Vettem egy 4G-t es jott a kopp: nem egyszeru USB mass storage-kent latta (tehat radugom, ott a filerendszer, konyvtarak, fileok, stb), hanem csak egy elbaszott Windows protokoll kezelte, asszem MPT a neve. Sikitva akartam kimenekulni a vilagbol (nem volt akkor meg windowsos gepem), aztan valaki megszant es felrakott egy regebbi firmware-t, amitol olyan lett, mint egy pendrive en meg boldog ember. Ki is raktam a fw-t egy ftp helyre, napi tiz letoltes volt atlagban, a vilag minden tajarol, tehat nemcsak nekem volt gondom vele.

Masik: Uj telo. Egy dolog erdekelt: viz-, utes-, porallo legyen, mint a regi Siemens M65-on (amibol harmat is elhasznaltam). Persze egyik oldalon sincs ez a tulajdonsag feltuntetve, de vegul megtalaltam, Samsung B2100. Adatlap szerint max. 4G SD kartya mehet bele, hat persze csak 2G volt a max es abbol se mindegy, milyen. De a boltban, ahol a kartyat vettem, kicsereltek. A Samsung honlapjan (pedig irtam nekik, igaz, nem Dezso-stilusban) azota is basztak lecserelni. Es amirol megintcsak egy szo sem volt: max. 300k-s java proggi mehet ra :( Ez igy nem tunik fontosnak, de amikor a google mapsot fel akartam rakni, hogy konnyen odatalaljak valahova, hat szivenutott. Van 2G helyem es max. 300k lehet egy proggi :(

Szoval, erdemes tobb helyen korulnezni, obbfele tajekozodni, de garancia nicns arra, hoyg ne essen pofara az ember.

Es ha valaki hulyesegnek tartana, hogy ilyen igenyeim vannak:
Olyan, mint egy Ferrari Zsiguli-motorral: valoszinutlen, hoyg 300 km/h sebesseggel szeretnel szaguldozni, de akkor is, ha lehet ne basszanak mar at.

lr 2010.02.24. 23:33:56

@Gabica: Meg kell mondjam ,családi okokból én is erősen tikkelni kezdek, ha valaki akár csak el akar kezdeni "Én csak segíteni akarok neked"-et játszani velem, de ha ezt ténylegesen meg is tenné, ráadásul a személyes terembe való beavatkozással, alighanem én is azzal a lendülettel, gondolkodás nélkül pisilném ketté.
(Egyszerűen azért, mert közel minden okkal olyan körülöttem, amilyen. Ami nem, azzal kapcsolatban meg nem kell sokat győzködni, mert akkor nekem aztán tök8. De rajtam kívül nem tudok másról, aki vágná, mi melyik kategória. :P)

(Fokozom még: pl. mikor ebben a konzumidióta világban sikerül lelnem _bármit_ (házipapucstól az autóig), amit szeretni tudok (általában mert praktikus, tartós, és szép - ad absurdum vmennyire még egyedi is), akkor azt a végsőkig nullrevideálom(!), karbantartom, megóvom, megjavítom, meg efféle őrültségek.(Nem tartós fogyasztási cikkben, élelmiszerben is igyexem kitartani, bár utóbbibanolyat még nem láttam, hogy valami pár kezdeti hónap után ne kezdett volna el egyre szarabbá válni.
De az Ultraderm legalább olyan, mint 20 éve :D)
Továbbá: hajlamos vagyok a gyűjtögetésre, de ezt már megtanultam kezelni úgy, hogy eleve csak olyasmit engedek be az életembe, amire _valóban_ szükségem van. Emiatt falra mászok pl. még a nem praktikus ÉS nem saját készítésű ajándékoktól is.)

Ha valaki mindemellett igénytelen, és nem zavarja a 17 éves kávéfolt a falon, megvárja, míg lerohad róla a kedvenc mamusza, vagy a dolgok folyásának olyan módjaihoz is ragaszkodik, amiket nem képes intelligensen (!= racionálisan!) megokolni, az meg szerintem egy ettől teljesen független kategória.

Ja poszt, és a kommentek is remek, nem minden nap olvasok el 200+ kommentet úgy, h iylen jól szórakozzam. :)

a Bloom 2010.02.24. 23:39:57

"Egy dolog erdekelt: viz-, utes-, porallo legyen, mint a regi Siemens M65-on (amibol harmat is elhasznaltam)."

Itt csak en latom az ellentmondast? :)

theo 2010.02.24. 23:48:10

Anyukáméknak még megvan az a videómagnó amit az első ausztriai utunkon vettek.A koráról annyit, hogy azt hiszem fiatalabb lányal is voltam már.
Addig nem halhatok meg nyugodtan, amig ki nem imádkozom a lakásukból, bár egyelőre vesztésre állok, hiszen a '91-ben felvett "Flash Dance-t már csak az játsza le. És egyébként is, ha müködik miért dobnánk ki"

migueldiez 2010.02.25. 00:03:39

Szevasztok,
Ez most kicsit OFF,de
ez volt az Indez cimlapon,
almafa.blog.hu/2010/02/24/talalos_kerdes_217
es innen jut akkor eszembe, hogy elsikkadt az Arany Farmelleny-szavazas -pedig ez hozna meg par szavazatot a kismamaszajtoknak!
(Eleddig ott, egyetlen egy, de annal korrektebb kommenmt szerepel ott, az meg a kulöndij.)

vincere 2010.02.25. 00:41:29

@theo: a szüleimnél a mai napig funkcionál rádióként az a Sanyo kazettás magnó, amit apu 30 éve vett Svájcban, nagyon nagy szám volt annak idején.
úgy hozzátartozik a konyhához, mint a vasárnapi ebédhez a Kossuth rádió :)
(nem is nagyon jön be rajta más)

noirp 2010.02.25. 06:59:27

@El Topo (Sgt. Elias):
De szombat este elmegyünk a trafóházba, azt' jól betrafunk megint.

Celtic 2010.02.25. 07:58:11

@a Bloom: Nem, jol latod, legalabbis reszben :)

1. elhagytam egy nehez ejszakan a papucsommal egyutt
2. hasznaltan vettem, szar volt az elektronika, orokke kikapcsolt, akar hivas kozben is
3. ez elvileg jo, de lecsereltem a Samsungra

IndaMuncher 2010.02.25. 12:02:49

@migueldiez: Dehogyis off, az ősanya téma sosem off. :)

noirp 2010.02.26. 06:58:28

@Professor Pizka: Bővebben is kifejthetted volna. Hogy jöjjenek a Csotrogányok és a Sziddhárthák.
Megj.: a Brahms-kamarazenés írás se rossz.:)) "És akkor megszólal a nyinyányi" LOL. Így jár, aki Brahmssal próbálkozik. Mikor annyi zeneképes zeneszerző van...

Vágási Matyi 2010.02.26. 11:19:39

CBA, FBI :D

Ahogy egy autós blogra kommentelő, kevésbé kedvelt felhasználó kissé modorosan mondaná: "Régebben a szar is krémesebb volt."

ABS nélkül sokkal szarabb, ez tény. Klíma nélkül dettó.
Sacikánál nem borulna a fószer, ha tudná, hogy az újabb tévéken létezik két csatorna közötti gyorsléptető.
Persze ha mindkettő porka volt, akkor bukó. :)

Amúgy az a legszebb, hogy annak ellenére, hogy tudja magáról, hogy hülye hozzá, még véletlenül sem kérné ki egy hozzáértő véleményét.
Vagy ha kikéri, akkor is azt csinálja, amit a fejébe vett.

Árkászati Hadimérnökség 2010.02.26. 11:44:34

Nálunk az "olyan jól meg tudod csinálni..." kezdetű ügyletet még hölgykollégák is "hátékázásnak" nevezik, pedig azt hittem, csak "leszolgált" "bajtársak" ismerik ezen az néven. Egyébként úgy kezdődik, hogy

-- Kié ez a fél kávé a főzőben?
-- Enyém, de még nincs kész...
-- ?
-- Tudod, valahogy nem jött ki a víz... (nem töltött bele)

(és amíg nem teszel bele, és nem főzöd le az övét, addig magadnak sem csinálhatsz, mert ugye bunkóság kiönteni/félretenni, és csinálni egyet magadnak)

-- kicsit később: Tessék, elkészült, látod, csak víz kellett bele...
-- O'an ügyes vagy... (majd innentől forevör, talán még "Kávésfiúnak" is szólítanak, nem is csak a hátad mögött)

Másik:

-- Nem láttad a mai elemzést? (mindenkinek ott van a gépén, lehet olvasni, színes is)
-- De, itt van a gépemen, most olvasom...
-- Kinyomtatva idehoznál egyet?
-- (persze magában: baszd meg a monitoridegen-nyugdíjelőttmárnemtanulommeg-semmiújatnemvaokhajlandó-majdafiatalabbkollégákmegcsinálják/majdafiamotthonmegmutatjadenemtanulommeg-mégbekapcsolnisemtudomerrevihogvabüszkélkedek anyádat) És persze hangosan: Bocs, egy perc, mindjárt, kinyomtatom és viszem (az meg bosszús, mert várni is kell, 30 mp) Tessék, Valikám...
-- De itt ez a sor miért szürkével van kiemelve, amikor a monitoromon meg sárga?
-- (hogy rohadtál volna el, hát akkor láttad is a monitoron, akkor meg minek kinyomtattatni mással, óhbm!)

Itt kezdődik minden. Közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz, tíz éve dolgozom egy helyen, és mégis megcsinálom, mert már nem vagyok hajlandó a félkávét kiönteni, utána meg hallgatni a fortyogást a kávézóban, és nem vagyok hajlandó hangosan magyarázni a szándékosan süket-és-szándékosan-béna kollégának, hogy "odahúzod a xxx-ra, és jobb egérrel katt... mondom jobb... egy példány... nem jön ki? na várjál odamegyek", és arra sem, hogy "itt van nálam egy!"-gyel odadobjam az én asztalom sarkára, és nézzem, ahogy puffogva-felfújt képpel-sötét pillantással-de köszönöm nélkül odajöjjön (plusz fortyogás a kávézóban).

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.27. 10:08:10

@Árkászati Hadimérnökség: nagyon sokan nem jöttek rá, hogy nekik az államigazgatásban kellett volna elhelyezkedni. Ott elég 5-ből 1 embernek dolgozni, a versenyszférában pedig 5-ből akár 2-3 is csinál valamit :) Az alapján, hogy az adott munkahelyen, ahová kerültek, mennyien képesek dolgozni, a munkanélküliségi ráta 30-35% kellene legyen.

Nem géppel kellene építeni azokat az autópályákat, hanem kézzel, kislapáttal, meg vödörkével, annyi alkalmas ember van rá!

balra 2010.03.02. 16:12:20

Az utolsó két mondatért kitüntetést érdemelsz.

nandras01 2010.10.02. 21:28:28

@vincere: hehe... a rendszámtáblákat én is, gyerekkorom óta.
soha nem tudtam egyet sem megjegyezni...
süti beállítások módosítása