Az Ereszd el a hajam! második részében bátorkodtam bíztatni mindenkit, hogy lássanak el minket további beszámolókkal számunkra kevésbé ismert szórakozóhelyekről, bulikról.

Nagy örömünkre a magyar blogszféra méltán elismert alakja, Reckl Amál is bejelentkezett egy saját szerzeménnyel, olvassátok hát nagy örömmel:

Mélyen tisztelt Modoros Blog Szerkesztőség!

 

Feltételezve, de meg nem engedve, hogy Önök meglehetősen ritkán (tántalán soha sem) járhattak melegbárban, megejtenék egy kis beszámolót, persze dióhéjban az ottani modorosságokról; bármennyire is nem a nyárspolgárok világa egy ilyen hely, mégis a manírok nem hiányozhatnak innen sem.

 

---

Az igazi melegbárban már a dekorációról is lerí, hogy milyen törzsközönségre számítanak. Természetesen nem hiányozhatnak a tollboák és a szivárványszín zászlók a falakról. Ahogy a Lack und Leder (bőrcuccos) hangulat megidézése sem; áltlában a szexshopok torzó próbababái vannak fekete bőrbe bújtatva. Ezalól csak a karácsony kivétel, akkor ugyanis a Tescóban 999 Ft-ért kapható fehér (UV-fényben világító), ill. babarózsaszín műfenyők lógnak a mennyezet neccharisnyát idéző álcahálójáról.

 

Halljuk a médiában a rémhíreket, hogy felszolgálói állásba csak kifejezetten jó külsejű embereket vesznek föl, a melegbárban ez hatványozottan igaz. Még a ruhatárban is egy sunnyboy osztja a jegyeket (Egyszer kiszúrtam, hogy az üresjáratokat az Összehasonlító nyelvészet c. művel tölti ki.) A pincérek mind 25 év alattiak, és jól fésült, jó tartású fiúk kivétel nélkül. Egyenruhájuk farmer pólóval, ez természetesen egy mérettel kisebb, mint kéne, hiszen ebben a félhomályban a fantázia dolgozik éppen eleget.

 

A bárpult hasonlít a leginkább a nem kifejezetten melegeknek fenntartott helyekéhez. Talán annyi a különbség, hogy tényleg mindenféle italt kérnek a vendégek. Bailey'stől a koktélokon át a forró teáig.

 

Természetesen a melegbár transzvesztiták nélkül olyan, mint a Túró Rudi piros pöttyök nélkül, nem az igazi. Jobb helyeken (és főleg jelesebb napokon) a vendégek is beöltöznek, de az már-már sztenderd, hogy a színpadon travi-show-val kedveskednek a nézőknek.

 

Alapvetően kétféle transzvesztita van: a díva és a bohóc. A díva olyan férfiból lényegül át művésznővé, aki testi adottságai révén hitelesen tudja játszani a női szerepet, és szó szerint megszólalásig hihető is, hogy nő. Finom arcvonásai vannak, nem túl emberes mérete (mondhatjuk úgy is, sovány), nem túl magas. Hangsúlyos sminkben, kurvás ruhában, parókában a színpad erős fényeiben az illúzió tökéletes. Többnyire valamilyen igazi díva (Streisand, Donna Summer vagy akár Céline Dion) világslágerére tátognak nagyon színpadias gesztusok közepette.

 

A bohócokon látszik, sosem voltak nők, és sosem lesznek. Az okosabbja nem is törekszik erre. Ők a dívák paródiáit adják elő. Nem monumentalitásban akarják utolérni jobb adottságokkal megáldott társaikat (szerencsés esetben), sokkal inkább megnevettetetni akarják a közönséget. Ilyenkor születnek olyan produkciók, mint a Pancsoló kislány egy ötvenes, szépdarab travi előadásában (természetesen az eredeti, gyerekhangon), vagy a Mágnás Miska bármelyik tetszőleges női szerepének szólója, esetleg egy magyar nóta.

 

A transzvesztiták mindig nagyon ki vannak festve, ami valószínűleg a zavaró nemi jelleg (értsd: borosta) eltüntetését is szolgálja, de jó ürügy a legcsillogósabb, legfeltűnőbb kencék kipróbálására is. Majdnem mindig parókát viselnek, ha nem, annak "dramaturgiai" oka van. A paróka levétele ugyanis a travi show-n belül maga a polgárpukkasztás, az igazi merészség. A fellépő ruhák sosem egyszerűek, mindig különleges, fényes, drága, ill. ezeknek látszó anyagból készülnek. Flitterekkel, tollakkal és boákkal sikerül a véletlenül női szemmel szinte (persze csak szilveszterkor) hordható költeményeket földobni.

 

A színpadi show elkerülhetetlen része a tánc. Ez többnyire az aktuálisan fellépő művész hátterében erotikus (majdnem meztelenül), de sajnos offbeat táncot jelent, ami egy diszkóklasszikusnál annyira nem jó. Persze a fiúk mind nagyon szép testtel rendelkeznek, így a ritmusérzék teljes hiányát könnyedén megbocsájtja a közönség.
Néha kifejezetten táncos produkciók is látszanak, ami nagyjából a koreográfust és néhány barátját jelenti, amint mesterségesen rongyos ruhákban és/ vagy cicanadrágban ugrálnak a legaktuálisabb slágerekre. A stroboszkóp használata kötelező!

 

Az egész show-t átlengi a szexis, frivol hangulat. Öröm látni, hogy hiába húz szoknyát egy férfi, akkor is csak arra tud gondolni. A műsorszámokat egy konferanszié lelkesítő szövegei kötik össze. Mint valódi anglománok imádjuk, amikor a műsorvezető angolul is megszólal. Szintén elmaradhatatlan pillanat, amikor az egyetlen igazi énekesnő (aki nőnek is született és tényleg énekel is, ráadásul a hangja is kiváló!) fölszól a félplaybacket indítandó: "Nyomj egy plajt, aranyom!"

 

A travi show után ketté oszlik a vendégsereg. A nagyobbik teremben indul a diszkófívör, a kisebbik részben karaokizni lehet. Egyes források szerint van, aki nem egyedül távozik, ha már kibulizta magát.De ez már nem melegbári sajátosság, azt hiszem.

Üdv:
Reckl Amál

Kedves Amál, ez egy nagyon forró poszt volt, hatalmas kedvvel fogyasztottuk.  Különösen a Mágnás Miska ütött minket szíven, köszönjük szépen. Jómagam már megfordultam hasonló lokálokban, de csupán a kíváncsiság vezérelt, nem is maradtam sokáig (és persze egyedül mentem haza).

A meleghimnuszok (I will survive, Jimmy Sommerville & Bronski Beat összes, többit ld. az Evör-B-Oldalon) azért mindenképpen említést érdemelnek, aranyos számok.

Szívből remélem, hogy mai vendégposztunkkal egy újabb réteget is meg sikerült szólítanunk ;-)