de az érted, hogy emiatt nem háborúpárti valaki, mikor csak megvédi önmagát? tehát hazugság. a hitványság és az aljasság nem jó, azt érted?
én azért vagyok ordítós 15 perccel később bármelyik emberszabású fideszes "kommunikációja" mert nem hiszem el, hogy lehet homo sapiens ennyire buta, hogy KÁRTÉKONY, nyíltan antidemokratikus, kleptokrata, többszörös hazaáruló pártnak tapsikoljon "mint" egy degenerált, szellemi fogyatékos hülyegyerek.
1, Bele kellett ülnie abba az autóba, ahol korábban a volt nőim ültek
2, Elmentünk arra sétálni, ahol akármelyik volt nőm lakott
3, Elvittem bárhova, ahol bármilyen volt nővel voltam
Kihagytad a nyűgök nyűgjét, a csatlakozást. Amikor másfél órád lenne átszállni, de több mint egy órás késéssel indultok, és leszállás után lélekszakadva tolakodsz le a gépről és nyargalhatsz végig valami magyar fejjel felfoghatatlanul nagy reptéróriáson, és bizony ha lekésted a csatlakozást, akkor nagyon rábasztál. A másik véglet amikor 8-10 órát kell várnod a csatlakozásra, reptéren aludni, enni, szarni igazán felemelő érzés.
A te kis Budapest - München utad egy óra közvetlen járat, az semmi. Az igazi szopóág elutazni 2-3 átszállással valamelyik vonzó közel-keleti országba, esetleg dél-amerikába
ez! - Magyaros ételeket szeretsz, nem akarsz instant ráment, kuszkuszt meg bulgurt zabálni meg pad-thaiba, vapianóba meg egyéb egzotikuskodó túlárazott tucatkajáldákba járni
A beszélgetés során kb. 2 percenként: "Lájkoljatok, osszátok, iratkozzatok fel, kattintsatok a harangra, ez nagyon fontos! Támogassatok patreon-on vagy sima átutalással, számlaszám a videó leírásában, minden információt megtaláltok a videó leírásában arról hogy hogyan és hol támogathattok minket. Szóval ne feledjétek megnyomni a kis harang ikont és F-E-L-I-R-A-T-K-O-Z-N-I. Ha továbbra is szeretnétek reklámmentesen ( a jelenlegi szponzori tartalom mellett max 1-2 újabb szponzor bevonásával *A szerk. ) élvezni azt, hogy megmondjuk, mi legyen a véleményetek, akkor támogassatok!"
A sokadik vesztett választás után is egyet a javadra kell írnom: az ellenzéki oldalon valóban több az intelligens, művelt, kritikus gondolkodási képességgel megáldott enber ;-))
Ez hülye duma, ez van a hivatalos fidnyák brosúrában? Aki fidióta, az fidióta. Agymosott, esetleg a fck nerből él. A többség sima megvezetett birka, egy kiló krumpli választáskor és már húzza is az ikszet a fideszkére. Sose halljatok jobb zenét Muri Enkőnél nagy harcosok klubosok.
@nyílméregbéka: Mert az a szólás úgy van, hogy magyar ember tele szájjal nem beszél. Evés közben beszélgetni jó. És az étellel is lehet játszani, ld. tejbegríz összekeverése kakÓs cukorral. :D
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.07.08. 16:19:18
de az érted, hogy emiatt nem háborúpárti valaki, mikor csak megvédi önmagát? tehát hazugság. a hitványság és az aljasság nem jó, azt érted?
én azért vagyok ordítós 15 perccel később bármelyik emberszabású fideszes "kommunikációja" mert nem hiszem el, hogy lehet homo sapiens ennyire buta, hogy KÁRTÉKONY, nyíltan antidemokratikus, kleptokrata, többszörös hazaáruló pártnak tapsikoljon "mint" egy degenerált, szellemi fogyatékos hülyegyerek.
kkbk.blog.hu/2023/05/30/par_kerdes_a_fideszeseknek
kkbk.blog.hu/2024/10/03/az_elveszett_kiraly
a fideszes túl nagy része erősen pszichopátiás is
kkbk.blog.hu/2024/07/17/beszelgetesem_egy_fideszes_teveszmes_narcopataval
Bejegyzés: Cinikus, gonosz megjegyzéseink, melyek után ellenzéki ismerőseink joggal cancellálnak bennünket
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.07.08. 16:12:33
te most komolyan a fideszre szavaznál? a posztból süt az irónia, de nem először van neked gyanús kommented.
ennyire műveletlen lennél? ennyire primitív?
Bejegyzés: Ezért aljas dolog engem a fideszes hitem miatt támadni
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.07.08. 16:10:21
nem felettes szerve Róma, csak ott döntik el ki lehet püspök, érsek stb.
persze a cehhet az államok állják.
Bejegyzés: Ezért aljas dolog engem a fideszes hitem miatt támadni
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.07.08. 16:06:41
jaja, pont tőled, sötét fasisztioid prolitól igazán nagy szavak ezek.
kkbk.blog.hu/2019/07/07/az_ateizmus_apologiaja
kkbk.blog.hu/2024/05/06/a_mikepercsi_egyesulet
Bejegyzés: Ezért aljas dolog engem a fideszes hitem miatt támadni
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2025.07.07. 01:27:42
Bejegyzés: Modanza Banzáj - Rosszkedv (Ha százszor születnék)
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2025.07.07. 01:25:02
Bejegyzés: TOP 10 "Nekem rendben van a kicsi, a nagyobb úgyis kényelmetlen"
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2025.07.06. 23:36:18
2, Elmentünk arra sétálni, ahol akármelyik volt nőm lakott
3, Elvittem bárhova, ahol bármilyen volt nővel voltam
Bejegyzés: Bűntetteink, melyekért jogosan fakadt sírva/rendezett jelenetet/hagyott el aktuális kishölgy-Párunk
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2025.07.06. 19:01:47
Igazi SEXEPIL volt, Cindy Kreffort is...
Bejegyzés: TOP 10 "Nekem rendben van a kicsi, a nagyobb úgyis kényelmetlen"
agytörzsy prof 2025.06.26. 10:17:44
A te kis Budapest - München utad egy óra közvetlen járat, az semmi. Az igazi szopóág elutazni 2-3 átszállással valamelyik vonzó közel-keleti országba, esetleg dél-amerikába
Bejegyzés: Index.hu: Utazni nyűg, 2021, Magyarország
Celtic 2025.06.03. 16:35:53
telex.hu/techtud/2025/06/03/builder-ai-kamu-indiai-programozok-mesterseges-intelligenci
Bejegyzés: Látogatás egy menő startupnál
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2025.05.30. 08:16:54
@agytörzsy prof: kisebbminthárom <3
ez! - Magyaros ételeket szeretsz, nem akarsz instant ráment, kuszkuszt meg bulgurt zabálni meg pad-thaiba, vapianóba meg egyéb egzotikuskodó túlárazott tucatkajáldákba járni
Bejegyzés: Bűntetteink, melyekért jogosan fakadt sírva/rendezett jelenetet/hagyott el aktuális kishölgy-Párunk
gigabursch 2025.05.27. 12:24:21
Elmosolyodtam a bejegyzéseden.
:-)
Bejegyzés: Nagy Modor Tibor politikai elemző a Németh választásokról
agytörzsy prof 2025.05.26. 13:31:18
Bejegyzés: Nagy Modor Tibor politikai elemző a Németh választásokról
232323 2025.05.26. 12:57:47
Bejegyzés: Hogy ismerjük fel a munkahelyi kakilóembert?
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2025.05.26. 11:32:46
A sokadik vesztett választás után is egyet a javadra kell írnom: az ellenzéki oldalon valóban több az intelligens, művelt, kritikus gondolkodási képességgel megáldott enber ;-))
Amúgy kedvenceim: Pogány Induló, Krúbi, Kispál, Beton Hofi, Wellhello - na és?
Bejegyzés: Ezért aljas dolog engem a fideszes hitem miatt támadni
beta wilson 2025.05.25. 11:30:04
Bejegyzés: Ezért aljas dolog engem a fideszes hitem miatt támadni
szeme közé, laposan! 2025.05.23. 23:26:45
Bejegyzés: Nagy Modor Tibor politikai elemző a Németh választásokról
kukasmacska 2025.05.23. 18:40:25
Bejegyzés: Nagy Modor Tibor politikai elemző a Németh választásokról
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2025.05.23. 15:13:08
Bejegyzés: Nagy Modor Tibor politikai elemző a Németh választásokról
Anicamárnemtrollkodik 2025.05.13. 16:24:23
Bejegyzés: Nagyapám, a büszke parasztember