Nincs új a Nap alatt.

/Iulius Caesar/

Újabb olimpián elégülhetett ki az istenadta nép naponta akár többször is, ahol ütemesen jaktálva feledhette el a hétköznapok minden búját-baját - és ami a legszomorúbb, hogy már a kevés fennmaradt józan, független, ellenzéki hang is beállt a sorba, annyira rettegtek a plebsztől, mi várhat rájuk, hogy ki mernek énekelni a populista kánonból.

/Forrás: Mandiner és a Nagybetűs Tény-Valóság/

Gyűlölöm a sportot. 

Legalábbis ebben a formájában, ahol az életüktől, lelküktől, testüktől megfosztott robotgép-emberek kergetik egymást és a századmásodperceket. Ahol az vált a nemzet dicsőségévé, ha éppen azt a bizonyos századmásodpercet a "mi fiunk/lányunk" hozza.

Mert akkor két hétig elfelejtjük, hogy nincs orvos, nincs tanár, nincs kórház, nincs vonat - hogy már lassan luxussá válik egy balatoni hétvége, netán egy saját kis budapesti lakáska, kulipintyó az átlagembernek, ahol földesurak, döbrögik tömik a zsebüket és a hasukat - az Én adómból. Nem túlzás! Magamról csak annyit, hogy én valóban TERMELEM a pénzt az országnak: egy globálisan etikus, zöld olajipari gyógyszergyártó vállalatnál munkálkodom semi-senior internal audit coordinatorként idestova nyolc éve. Tehát azok az adóforintok, amiket Én adok Nektek és ezeknek - ne kerteljünk - bűnözőknek, versenyszférás alkalmazottként, azok most megint másokat fognak hizlalni, ráadásul pont megint olyanokat, akik SEMMIT nem tesznek hozzá a valódi boldogságindexhez.

Voltak persze szép, mit szép - felemelő, megható pillanatai is ennek az olimpiának. 

Ide sorolnám például a bátor, merész, provokatív megnyitóünnepséget, ahol a rendező egy hatalmas középső ujjat mutatott az elkommercializálódott, silány cirkusznak és a buta, megvezetett milliárdok kocsányon lógó szemeinek. Megkönnyeztem, nem tagadom, Khelif csodálatos győzelmét is. Ez a milliószor megalázott, kigúnyolt lány, nagybetűs Nő bebizonyította a világnak, hogy ekkora ellenszélben is a legjobb - rajt-cél győzelmet aratott hazája nagy dicsőségére, a sok nácit pedig megette a méreg. Mondjuk ki: kúrnánk, én és a feleségem is!

De fénypontja volt a rendezvénynek a szerb csapatsportolók csodálatos teljesítménye - bizony, ilyenkor szégyellem kicsit, hogy magyar vagyok. Egy ilyen pirinyó, apró kis támadás alatt álló, szegény, ámde büszke, hősies, bulizni mindig jobban tudó ország ilyen teljesítményre képes! A franciák emberfölötti teljesítményt nyújtó úszója, a szuperlaza török sportlövő, a hatalmas pénisszel rendelkező rúdugró - és sorolhatnám - mind, mind emlékezetes perceket szereztek nekünk. 

Megéri-e egyáltalán olimpiát rendezni? A közgazdász-szakértő válaszol.

Nem. Bővebben: nagyon nem. Még bővebben: Nyugaton igen, Magyarországon nem. Minden, ami ott előny, az itt óriási hátrány, és csődbe viszi az amúgy is csődbe vitt országot. Athén is csődbe ment, és még sorolhatnám.

A szerző közgazdász.

És hol van a tömegsport?

Mert ugye az ezermilliárdokat valahogy csak nem arra költjük, hogy sportolhassunk. Én pl. azért nem tudok sportolni, mert nem tudok ingyen futni a Margitszigeten vagy húzódzkodni bármelyik játszótéren. Anno majdnem ifibajnokságot nyertem - atletizáltam -, de sajnos jött egy váratlan sérülés, és onnantól csak a kocsma, meg hát a gyerekek és a munka. Mert tudjátok, Nyugaton a sportoló nem szorul rá a kalóriapénzre, mindenki profi - kivéve a német kézilabdásokat meg az összes többit.

Sok hűhó semmiért, milliárdok a "magyar" aranyakra.

Betonba öntött stadionpénzek. Amikor annyiszor mondtuk, hogy ezer és ezer úszó- és kézicsarnokot a stadionok helyére, most már viszont azt mondjuk, hogy ezekre sincs szükség, hiszen a Szajnában, Dunában születnek a legszebb aranyak!

Lássuk be, egy kiéheztetett szétlopott országnak enyhén szólva is visszatetsző, hogy tíz-százmilliókat fizetünk egy aranyért, amikor még CT sincs minden kórházban, és a Városháza park átadása is folyamatosan csúszik, a diplomám meg egyre inkább szart sem ér. Még a dédunokáink is azoknak fogják fizetni az életjáradékát, akik már semmit nem fognak jelenteni nekik. Gondoljunk csak bele Helsinki olimpiai bajnokaiba: Gerevich, Papp Laci, Keleti Ágnes, Székely Éva, Puskás, Hidegkuti, Kocsis de akár a lángot vivő Paavo Nurmi vagy a csehszlovák Zátopek - ki a fasz emlékszik még rájuk?

Valóban ilyen fontos ez? Ettől majd több gyerek fog elmenni tekvandózni, öttusázni, úszni, valóban? Eközben pedig nincs tanár az iskolákban, ráadásul még mindig kézzel tanulnak írni ahelyett, hogy mondjuk a TikTokon állíttatnának össze velük egy korszerű Én-portfóliót.

És ezekre megy a pénz, nem a Harvardra felvett lányra vagy a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatal együttesekre, pl. az Azarijára vagy Betonhofira.

Magyarok? Hány valódi magyar volt ezek között? Minimum egy fél arany járt volna másoknak.

Külföldön született, külföldön készült, külföldi edzette - nem véletlenül lengette Vivienn is olyan büszkén a spanyol zászlót. Ilyenkor bezzeg hirtelen senki se nagymagyar már, meg hát svábok, tótok, rácok vagyunk itt mindannyian - kivéve engem, hiszen a mi családunknak még I. Szt. István adott nemességet Szepes vármegyében (ami protoszlovák volt már akkor is), de én meg ugye szégyenlem, ahogy korábban bátorkodtam említeni volt.

Ez a hat arany akkor most elfedi szépen az egész csapat gyalázatos, csalódásokkal tarkított összteljesítményét, ahol a kolostormalac képes volt átállítani a korábban aranyfil birka népét már csak az "érem"-re, hogy mehessen tovább a faszméregetés, hogy bezzeg a szomszédok meg a lengyelek mennyit nyertek abszolút és per million. Mintha az számítana, de közben meg lehet nézni, melyik város a világ legboldogabb városa? Hát Bécs, Ljubljana, Kolozsvár, Zágreb és Varsó meg Bratislava. Azt hiszem, bármelyikünk elcserélné az összes olimpiai aranyérmünket arra, ha olyan fasza kórházaink lehetnének, mint a románoknak vagy a szlovákoknak. Mert ők meg tudták csinálni, akárcsak az észtek a Skype-ot meg a Taxifyt. Mi pedig még mindig azt a szerencsétlen, szar Prezit mutogatjuk, ami a kutyának se kell.

Na de vissza az olimpiára. Igen, ott tapsoltok a 6 aranynak, ahol nemrég még 8-10-12 volt AZ ALJA! Érted? És számoljunk kicsit: mostani bajnokaink mikor is születtek, ki volt akkor a sportminiszter meg a miniszterelnök? Bizony... a sokat bántott Feri. Az ő munkája érett be mostanra.

És ennek tapsoltok ti. Igen, ti óellenzékiek is.

Mert bekajáltátok két pofára. Mert Orbán és sleppje elhitette veletek megint, hogy ez az ocsmányság fontosabb és érdekesebb, mint a ti életetek, a ti teljesítményetek. És máris elfelejtettük a világrekorder inflációt, és hogy mi lettünk Európa legszegényebb országa.

Áradjon a Szajna!