78 borzasztó, magyar dalszöveg

2013/10/24. - írta: Modor Tibi

Régóta gyűjtjük Gyurival és Atlétással, de most inkább abbahagyom, mert az anyag VÉGTELEN. Csak magyar szövegeket szemlézgettünk, nagy részben a klasszikus topikból - de hát ez van, ezt értjük; itt nagyobb is a szerző felelőssége, mint a hasonlóképpen silány angol nyelvű nótáknál.

Tuti elírtunk egy csomó dalcímet, előadót, szerzőt - a táblázat se lett túl szép, de hát a lényeget értitek.

Első látásra életművet kap:

  • Valla Attila (Már a legelején kipécéztük magunknak ezt a fickót - ld. Emberek zenekar - aki ügyesen mással adatja elő csodálatos műveit)
  • Sztevanovity Dusán (Zoránnál nem áll meg az élet, bár az is elég lenne)
  • Nagy Feró (amit a Bikinivel és izomtiboros rímeivel elkövetett, arra nincs mentség)
  • Ákos - bár csak egyszer szerepel - megelőlegezve különdíjas, mert tőle ti biztos sokat tudtok majd.

Nóta Szövegrészlet Szövegíró
100 Folk Celsius - Túró Rudi Kívül barna, belül fehér
Ahogy megláttam, megszerettem én
Az egész város, fiúk és lányok
Ők is jól tudják, mennyire jó
Akela - Farkasok vagyunk Kölyökkorunkban kitépkedtük
A bogarak szárnyát s lábát
A szomszéd kutyát felkötöttük
Kipukkasztottuk a békát
Mikor az elsö pofont kaptam
Vérbosszút esküdtem
Ma már annyi pofont kaptam
Megfeküdtem
Főnök?
Ámokfutók - Meghalok egy csókodért Meghalok, hogyha hozzám érsz
Meghalok édes csókodért
A zongorám minden dallamán
Te zenélsz, ááá
Kocsor Zsolt
Apostol - Homokvár, légvár, kártyavár Annyi biztos, hogyha egyszer kártyavárat építek,
Nálam vasbetonból lesznek majd a jolly jokerek
Németh Zoltán
Baby Sisters - Szeresd a testem Szeresd a testem, baby
Végtelen maraton
Dobrády Ákos
Bikini - Adj helyet Meztelen válladhoz érjen a vállam
Engedd, hogy megkívánjam
Dévényi Ádám
Bikini - Fagylalt Nyaljuk a fagylaltot, a mézesmadzag elfogyott Nagy Feró
Bikini - Lóhere Hova tűntek a kurtizánok?
...
Félted, ami nincs
Ez benne a vicc
...
A gomblyukakban virág helyett lóhere
Lóhere
Nagy Feró
Bikini - Megüssem, vagy ne üssem Azt mondta kevés vagyok már
Mint mackósajtban a brummogás
...
Jól megértjük egymást itt az ágyban
Éjjel-nappal hazudunk egymásnak
Nagy Feró
Bon Bon - Sexepilem Nem vagyok James, és nem vagyok Bond... Orbán Tamás
Bonanza Banzai - A tánc Ne áruljunk petrezselymet
Kezdődjön a tánc
Kovács Ákos
Charlie - Nézz az ég felé Kifizettem a számlát
Mindenkinek, amennyi jár
Charlie & Cserháti Zsuzsa - Porsche, szerelem, száguldás Minden suhan a lomb, az erdő
FODROS hajad a szélben
Juhász Sándor
Dolly Roll - Arrivederci amore Spagettit ettünk lent a parton
Közben várt egy Alfa Rómeó
Giulia az úton, hogy is mondjam
Több volt, mint izgató
Dolly Roll - Csintalan palacsinta Volt piskóta és málnabor
És kacsába töltött pálmabor
...
Csintalan palacsin-csin-csin
Jaj, de dagad a pocim
Porcukor a tetején
...
Egy tucathoz kell egy tyúktojás
Liszttel és tejjel a kikavarás
Cukorból és sóból egy csipetnyi
Ha kész, tedd el pihenni
Dolly Roll - Maria macaroni Maria
Maria makaroni e spagetti
Pizza bolonese per tuccini
Fritelle ripinci di funghi
Insalata di cetri di carolima-makaroni karoni-ka umam-mama-makaroni karoni-ka umam-mama-makaroni-karoni-ka umam-mama-makaroni-karoni-ka-umam-ma

Ó pizzéria, ó itália, ó szüz mária, ó mánia
Kezdôdhet végre a tálalás
A fogások közt nem lesz megállás
A kiszolgálás óriási
A pincérek lábát nem látni
A vendéglő egyszerüen nagyszerű
Kilenc fogásos a turistamenű
A tutti-frutti tortát elviheted
A tulajdonos könnyes szemmel integet
A séf mosolya csábító
Csőtésztát fal sok bambino
Kérek egy púpozott rizottot
Hozzá somlóí discontót
Makaroni mária egy főzőzseni
Spéci trükk, ahogy megkeveri
A ristorante klasszikus metódus
Epilógus helyett fal a kórus
Mindig makaroni, mindig spagetti
Nem bírom mind-mind megenni
Torkig vagyok,elfelejtek mozogni
A fülemen jön ki a sok spagetti
Szeretnék az asztaltól felkelni
Elfutni,rohanni, lefogyni
Edda - Elhagyom a várost Jó lesz egy cigit megosztani Slamovits István
Edda - Ünnep Ha tehetném, lecsókolnám a százéves ráncokat
Első Emelet - Angyali vallomás Hozzád szálltam s a földszinti lakó, megijedt nagyon
Csak azt látta, hogy a lány a hatodikon, kilép az ablakon
Geszti Péter
Emberek - Kaviár Elszöknék, nem maradnék, de nem fog már a fék,
Kaviár, s ami vele jár, egy pezsgős kis játék;
Elszöknék, nem maradnék, de ez egyszeri ajándék,
Ami vár, az nekem jár, és az se baj, ha fáj, -
Álomlány, borulj rám! A szíved egy tanulmány…
Sohasem látott ágy-mutatvány
Mi a fene? – Nem tudom biztosan, hogy fiú vagyok-e vagy lány?
Húú, de domború, kis vörös hajú
Valla Attila
Erik a Viking - Crazy Crazy, crazy
Bolond ez a baby
Crazy, crazy
Hova kell most nézni?
Valla Attila?
Escalator - A számítógép lovagjai A számítógép lovagjai eldöntöttek mindent
Megírták a főprogramot, és győzedelmeskednek
Exotic - Trabant Keleti kényelem, nyugati izgalom
Sühög és püfög, hú, de klafa
Tabár István - Vilmányi Gábor
Fonográf - Hunyd le a szemed Mondd el, ami bánt - vesd le a ruhád, nem bűn ma már az, amit kérek
...Bontsd ki az öved
Bródy János
Fonográf - Jöjj, Kedvesem Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom Bródy János
Geszti & Dés - Pofonofon Ha beindul a nagy pofon-ofon
Ketten osztozunk meg a pofonokon
Én adom, és te állod majd
Geszti Péter
Halász Judit - Bródy János Alig több, mint négy-öt éves
Kész a mákos rétes
Bródy János
Happy Gang - Fiatal szerelem Álmodom róla, ő egy gyönyörű gólya
Kár, hogy nem én vagyok a bugyogója
Móré András
Hip Hop Boyz - Ott várok rád Elszédülve bolyongok a szobákban
Mi lesz ebből vihar van a gatyámban
Pedig hip-hop odajön a kip-kop
Azt mondod, hogy stip-stop és viheted a nőt
Utána pik-pak lekerül a flik-flak
A szőnyegen a nyik-nyak nyesegeted őt
Levy T.
Irigy Hónaljmirigy - Nem élhetek pia nélkül Csiki-riki bubamara / Nem élhetek pia nélkül
Ismeretlen Dobd el a cigit, így is elég forró a szád
Máris rámolvadt a nejlonharisnyád
Ismeretlen Hé öreg, csak előttem égsz, hogyha égsz
Dobd el a cigit, vagy állj odébb!
Izsmán Nelly - Su-su bolondság Su-su bolondság Forrai György
Jazz+Az - Mit tehet a sejt? Mit tehet a sejt, aki mit se sejt? Geszti Péter
Katona Klári - Gömbölyű dal Minden jól ki van találva
Popsi belefér a nadrágba
Sztevanovity Dusán
Katona Klári - Ólomkatona Kicsi ólomkatonám
Arcod mikor láthatnám?
...
Kicsi ólomkatonám
Puskád nagyon eldugnám
...
Nézz csak rám, nem fog fájni
Bár csak segíthetnék felpróbálni
Sztevanovity Dusán
KFT - Andrea A tükörnél egy este levetkőzött
Semmit nem hagyott magán
S közben arra gondolt
Mennyi pénzért tenne így
Egy lokál színpadán
Kis Manyi - Jaj, de jó a habos sütemény Jaj de jó a habos sütemény Kellér Dezső
Kispál és a borz - Ha az életben És a cikket a városra pöccintjük
Ők a farkunkra azt, hogy de szép nagy
Lovasi András
Kispál és a borz - Zsákmányállat Zsákmányállat máját mosom egy névtelen patakban Lovasi András
Kistehén - Cybergyerek Cybergyerek kérjél bocsánatot, mert nem mutatom meg a kacsámat ott
Komár László - Mondd, kis kócos, hol van a mamád? Mondd, kis kócos, hol van a mamád? Komár László
Korál - Kölykök a hátsó udvarból Akikkel mindig gond van
Keserű szóda a borban
Horváth Attila
Korda György és Balázs Klári Comment ça va,
Comme si comme si comme si comme sa,
Kellene már egy kis lamour,
Amitől szívem lángra gyúl.

Július és Párizs, boldog nyaralás,
Mellettem egy szép lány, micsoda varázs.
Amikor felkértem egy táncra, ő hozzám simult, átkarolt.
Beszélt, de nem értettem semmit, mert franciául szólt.
Bradányi Iván
Ladánybene 27 - Kell egy ház A rasztaszív örökké dobog Ossie Sams
Magay Klementina Almát eszem, ropog a fogam alatt
... kiürült a kosár
Huszár Erika
Magna Cum Laude - Pálinkadal Álmaim kéklő egén
Gyümölcsfáim tetején
Pálinka, szerelmem
Légy az enyém
Magna cum Laude - Vidéki sanzon Neked öt gigabájt
Nekem öt libamáj (Vidéki sanszon)
Szabó Zoltán
MC Ducky - Az igazi Nekem a rossz dumádat hiába lököd
Mert Ducky az első a csajok között
Pityinger László
Metró - Citromízű banán Nyár legszebbik gyümölcse
Nem lehetne szebb, mint te
Frenreisz Károly
Metró - Kócos kis ördögök voltunk Kócos kis ördögök voltunk
Naptól és kosztól sötét volt arcunk
Sztevanovity Dusán
Moby Dick - Ugass, kutya! Rázd a rongyot
Nem vagy te boldog, mert eljön a kaszás
Érted is eljön, eljön a halál
Vegyél egy kriptát!
Neoton - Búcsú Egy kisvirág lehullva mit jelenthet
Letépték, de nem kellett senkinek
...vízbe téve még így is szép lehet
Emléked simogat, mint sziklát a tenger
Pásztor László
Neoton - Sandokan Egyetlenegy hajóval
És néhány tucat kalózzal
Az igazságért harcolok
És mégiscsak kalóz vagyok

Sandokan, Sandokan
Tenger tigrise, támad a banda
Hatvani Emese
Neoton - Tini dal Csak egy tini-tini lány és egy tini-tini srác hiszi naivan, hogy ilyen az élet Pásztor László
Neoton - Yo-yo Egy férfi arra kért, számoljam én, ha játszik
A pályacsúcs nehéz, de megdönthetik ma még
Csepregi Éva?
Oroszlán Szonja és Bebe - Micsoda nő ez a férfi Micsoda nő ez a férfi
Neked csak játék a szerelem
Fehér Attila
Pataky Attila - Mambo #5 Egy icipici Erikát szerettem
Egy icipici Jessicát ismertem
Még a Rita is megvolt már
A Tina-ügy egy olcsó hazugság
Pataky Attila
Pierrot - Esik a hó Remegő, ráncos ujjak kicsit félrehúzták a függönyt
sok megkopott fényű szempár kikukucskált
Egész lenn, a földszinten
letette a vödröt a házmester
és kezében a partvis is megállt
...
Esik a hó, az első hó
S az egész udvar csupa porcukor,
Pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
Ez is gyorsan továbbvándorol
Pierrot
Pokolgép - Éjféli harang Mikor az Ördög templomba ment,
Síri csend lett odabent.
A pap szájából kihullt a beszéd,
Mindenki tördelte a kezét.
Leült az Ördög az orgonához,
A sánta kántor menekült.
A zsoltár metálba váltott,
Nem a vég volt ez, csak a kezdet!
Józsa Béla
Postássy Juli - Puszinyuszi Puszinyuszi (az egész, főleg a beszélős része) Geszti Péter
Presser Gábor - Nagy utazás A puhatestű éjszaka Bereményi Géza
Rapülők - Zúg a Volga Ha nem tudsz róla, gond egy szál se, everybody bumm-bumm, i tak dalse. Geszti Péter
Republic - Szállj el, kismadár Váp-váp vápsuvápp, váp-váp suvápváp, váp-váp vápsuváppápéj Bódi László
Republic - A madárjós vakáción Eperízű a fagylalt, szereti nagyon a lány Bódi László
Sing Sing - Kabbe Az lesz majd a zene, az igazi zene
Mikor a segged földet ér
A golyód csak úgy csattan
A gatyád tele szarral
Mi a faszt akarszt még?
Kabbe!
Szécsi Pál - Kósza szél A parkban halvány rózsák illatukat ontják
Nekünk nyílnak, mégis lopják
Vándor Kálmán
Tankcsapda - A legjobb méreg Ő bevesz, mint egy várat, én meg beléeresztem a tárat
Dugd fel a botodat magadnak, seggfej
Lukács László
Tankcsapda - A rock & roll rugója Az alsónadrág a sarokba dobva rég
Jó ez a lány, semmiben nincs hiány
...
Meleg a nyála
Jó vagyok nála
Pedig nagyon korcs keverék
Lukács László
Tankcsapda - Mennyország turiszt Szomjas vagy, látom
Egy üveg bort kibontok
Lukács László
United - Hófehér Jaguár Csak egy hideg ital
Kavar úgy fel, ahogy felkavar ez a dal
Mikor figyelem őt
A gyönyörű buta - gyönyörű buta nőt
Romhányi Áron
Vámosi János - Pedró kocsmájában Olyan gyönyörű a lány, kire vár, csupa báj
Hangja lágyan muzsikál: lalala, lalala
Bradányi Iván
Vincze Viktória és Lukács Sándor - Paroles, paroles Adj nekem
Bonbont és csókokat
Wellington - Végtelen dal Indul este a show
Bombajó a csehó.
Hidd el, szuper a hely
Gyere, ezt ne mulaszd el.
Vörös az arc és vörös az orr,
Vörös a köd és vörös a bor.
Az italban van elég jég
Szól a szétrúgott zenegép.
Összebújva táncol most
A rendőrnő és a plébános.
Az ismerős rossszlányt várja már
A faszobrász és a nyelvtanár
Paksy Endre
Záray-Vámosi A haja szőke volt, mint színarany kalász
Az ajka olyan édes volt, mint cukros ananász
A szeme tengerzöld kék alapon, viharban pont ilyen a Balaton.
Lantos Olivér
Zorán - Az élet dolgai Mért az igazi hervad, mért nem a művirág
Mért van ez így
Mért a cukor az édes, mért nem az orvosság (az élet dolgai)
Sztevanovity Dusán
Zorán - Mária volt Mária volt, csak egy szép női név Sztevanovity Dusán
Zorán - Romantika A csókunk sós lesz Sztevanovity Dusán
Címkék: média zene magyar
27 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blur7 2013.10.30. 10:33:39

Edda: Éjjel érkezem

"Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,
De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég.
Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel,
Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,
Csak én mozdulok, csak én mozdulok."

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2013.10.30. 12:21:01

@blur7: Sokkal jobb a folytatása:

"Vágyom, hogy érezd a szerelmemet
Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd!"

Trónkövetelő 2013.10.30. 22:18:27

"Napról napra, óráról órára,
Fehér világunk dől össze romjába
Nem várhatsz addig, míg eljön a pusztulás,
Ragadj hát fegyvert, készülj, támadás!

Refr.:
Győzelem, vagy Valhalla, hív a túlvilág,
Valkűrök vezetnek a szivárványos hídon át
Győzelem, vagy Valhalla, hív a túlvilág,
Elénk tárul fehér harcos az árja mennyország!"

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.01. 10:06:41

Zoltán Erika? Madonna madonna. Én nem versenyzek veled. Madonna madonna. Tiéd amerika. Én nem megyek oda.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.02. 09:10:33

CSóré Páros együttes (kazettás változat)
"Csak azt akarom kérni,
hogy ne szeresd azt a másikat.
Ha megtudod igérni ééén attól leszek bóldogabb.
Mondd hogy az a másik szerelem, ha volt is más volt
nem ilyen...."
"Ezzel a dallal, az én kis műsorom véget ér.
Remélem tetszett, egyszer találkozunk majd mi még.
Vándorzenésznek hidd el nem könnyű az élete, mert mindig másnak. Mindig másnak szól az éneke."

Trónkövetelő 2013.11.02. 16:04:47

Az Akela kimeríthetetlen modorforrás, bár én kedvelem őket, és NAGY TISZTELŐJE vagyok Katona "Főnök" Lászlónak. A '90-es évekbeli modoros rockerségnek egyik elmaradhatatlan eleme pedig az akkori Farkasfarsangok évről-évre történő látogatása, és az ott történő behányás-ugrálás-fetrengés :)
Minden bötűjét gránitba kellene vésni és arannyal kiönteni:
"Apám azzal fenyegetőzik,
hogy levágja a hajam.
Nem felelek semmit,
visszafogom magam.
Hív a metal, hív a rock
fémzenénél nem kell jobb!

Anyám mindig engem piszkál,
úgy véli, szakadt vagyok.
Csak a külsőm nézi,
pedig itt szív dobog.
Hív a metal, hív a rock
fémzenénél nem kell jobb!

Húsz színes poszterem volt
az ágyam fölött,
Szüleim letépték,
azóta nem köszönök.
Hív a metal, hív a rock
fémzenénél nem kell jobb!

Rockernek születtem
Mindent akarok - semmit sem kapok
Rockernek születtem
Inkább csavargok, de nem alkuszom
soha, soha, soha!
Míg csak szól a rock!"

Nadiposzi (törölt) 2013.11.04. 14:49:35

Én a drága anyósomat kímélem,
hogyha kell a piacon is kimérem,
úgy szeretem mint a botot a kecske,
alig várom, hogy a guta megüsse.

Nem vagyok én olyan legény, a nem jóját,
kivel minden rosszat lehet csinyáni',
hogyha nem ért a jó szóból az asszony,
muszáj leszek szigorúan kivágni. Hej!

Szóló, szóló, sabaj dabaj dadadaj daj,
dadarada dadadada dadaj daj radadada

A szabadság a legszebb a világon,
éppen ezért az anyósomat utálom,
állandóan gonoszkodik a beste,
tiszta mocsok a lelke meg a teste.

Nem vagyok én olyan legény, a nem jóját,
kivel minden rosszat lehet csinyáni',
hogyha nem ért a jó szóból az asszony,
hát muszáj leszek iszonyúan kivágni.

Nem vagyok én olyan legény, a nem jóját,
kivel minden rosszat lehet csinyáni',
hogyha nem ért a jó szóból az asszony,
hátakkor muszáj leszek szigorúan kivágni -- MARSKI, TSSHH!!!

Jerky_Master 2013.11.07. 21:24:27

akkor itt egy gyöngyszem a 80-as évek végéből:
www.youtube.com/watch?v=nr6XJOhy7Bo
Ossián - Sörivő vagyok

uszkárhaj, kemény kinézet - nulla hang
az egész botrány, ahogy van

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2013.11.14. 10:18:46

Hosszú ideje hűséges olvasója vagyok a Modorosnak, eddig bírtam regisztráció nélkül.
Eddig azt hittem, hogy a Pataky úr-féle Mambónambófájv überelhetetlen, de most küldöm az igazi Modorlavórt, kellemes hányást!
www.youtube.com/watch?v=eqpBLdqQxa4

zzmouth peangp 2013.11.25. 15:16:52

Mosolyod majd átfűt, elvarázsol,
Elhiszed, hogy szebb holnap lehet a mából!
Gyere velem, át kell lépd a nincset,
Érezd, hogy a bánat messzire ment...!

hogy kell átlépni a nincset?
mi az a nincs?
valami rágcsáló lehet?

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2014.11.30. 15:36:50

@Trónkövetelő: valhalla, archívum, vérszerződés, tar had, titkolt ellenállás, stb. egykaptafa szkinhedzenekar, vááá, a teljes életművük csodálatos, mondjuk egy darabig gondban voltam, hogy ez melyik csoda száma, de aztán megoldódott :D

Trónkövetelő 2014.11.30. 18:58:05

@Szandeeekahh:
A Valhallát kiemeli a szürke tömegből a frontemberük csodás énekhangja, azért is esett reájuk a választásom :)

2014.11.30. 19:34:04

@Trónkövetelő: Én öregebb rocker vagyok, Pokolgépre jártam. Bár ez már későbbi (én még a bréking de ló-t vártam minden koncert végén), de felülmúlhatatlan metálmodor.

Napról napra egyre jobb vagyok
De jutalmat érte ritkábban kapok
De néha napján testem enni kér
Mástól függ a munkám mennyit ér

REFRÉN:
Aki másképp él
Nem érti hogy élek én
Aki másképp él
Nem tudja mit érzek én
Aki másképp él
Nem érti hogy élek én
Aki másképp él
Nem tudja mit érzek én

Figyelj rám
Nincs a Földön igazság!

Napról napra gondtalanul él
Luxus ribanc hitelkártya pénz
Látványuk mélyen belém vág
Az ő életük egészen más világ

2014.11.30. 19:56:13

@Kurtz ezredes: Ezért - különös figyelemmel a panaszos-nyávogó hangon történő előadásra - a karóba húzás is egy enyhe, méltányos büntetés lett volna.

Ernoke 2014.12.01. 13:11:51

ezt a szörnyűséget pedig életfogytig tartó elzárással kellene büntetni, minden idők legidegesítőbb magyar száma ez. drogellenes, szimbóleumokban beszélő szöveg, intelligens, dallamos zenével, ééééérted. ettől még az is szúrni kezdi magát heroinnal, aki előtte mégcsak nem is dohányzott.:D

www.youtube.com/watch?v=aKw7odDKukE

Ernoke 2014.12.01. 13:11:59

@Trónkövetelő: ez az egyik kedvenc Akela dalszövegem:D amúgyis, a 94.es Farkasfarsang kazetta a legjobb kabaréforrás.

Anyám párszor megmutatta, hogy milyen ne legyek.
A hosszú hajat, a szakadtakat szídta eleget.
Mi vagyunk azok akiktől féltettek szüleink.
Csalódást okoztunk nekik, s most sorolják bűneink.
Velünk egy napon született a félelem!
A szivekbe költözünk, nevünk a félelem!
A ti őseitek is bevannak tojva, mind félti a kisfiát!
Elmehetnének varjúnak is és mondhatnák, hogy kááár!
Velünk egy napon született a félelem!
A szivekbe költözünk, nevünk a félelem!
Velünk egy napon született a félelem!
A szivekbe költözünk, nevünk a félelem!

Trónkövetelő 2014.12.01. 22:56:08

@Ernoke:
Nahát, nem is tudtam, hogy él olyan nő a földön, aki szereti az Akelát :) A koncerteken sosem láttam egyet sem :) Nőismerős látogatása esetén meg valahogy nem jutott eszembe Akelát berakni háttérzenének :)

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.12.03. 07:47:15

@Ernoke:@Trónkövetelő: Kabarékeddre ajánlom magamat a' Zosszián együttes Metálkezelés című klasszikusával. Nálam ez az Apal Corsa.

Itt van e!
www.youtube.com/watch?v=RZ5on2nOtvU

Ernoke 2014.12.03. 07:47:18

@Trónkövetelő: egy barátom kaparta elő valahonnan 13 éves kora kedvenc kazettájaként, folyt a könnyem a röhögéstől rajta.:D zseniális rímein kívül a helyesírási szabályok teljes mellőzése ragadott meg leginkább.:D

Szomjúság, éhség, dögvész!
Földrengés, fekély, sötét!
Hirosima - atombomba!
Imádkoznak Esztergomban!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.12.04. 20:26:17

Vettem néked egy trabantot
ne járj többé a vonathoz
mint a gádzsók úgy lesz ezután
hagy lássák hogy hol van a dohány
büszkén jársz a csávódhoz
...
Szereztem egy vitorlást
A szerzés nem bitorlás
Mint a gádzsók úgy lesz ezután
Hagy lássák hogy lácsó a cigány
Azzal jársz majd Aligán

eastern sugar 2014.12.07. 09:21:54

azért ateszt ne hagyjuk már ki, egy kisharsányi kocsmában hallottam a nyáron, és azt hittem nem jól hallok, de srác tényleg azt mondja, hogy

"Annyira tetszik, úgy elkaptál,
Az a segg, az a mell, csak rám vár!"

www.youtube.com/watch?v=dP5FFDr0cuk

levendulaliget 2015.02.23. 20:38:44

Nagyon sok ilyen szám van (még kedvencek között is, csak ált. inkább átsiklunk a hibán). Pl. a Bikini fagylaltos számát mindig is rühelltem. Annyira rossz, hogy már arra gondolok, talán a "legvidámabb barakk" paródiája akarna lenni... :D

Bogyó 2 2015.04.26. 11:34:14

Az a gond, hogy ez a válogatás is teljesen önkényes és követhetetlen a logikája. Tényleg jópár modoros szöveg van köztük, de sok ami ugyan béna, szar, de nem modoros. És van, amivel szerintem nincs probléma, vagy legalábbis szerintem ötletes kreatív szöveg, s a posztoló által jónak tartott szövegekre meg lehet, hogy ugyanúgy rá lehetne mondani, hogy szar, modoros.

"Mondd el, ami bánt - vesd le a ruhád, nem bűn ma már az, amit kérek"
Ez nyilván modoros a 2010-es években, de nem a 70-esekeben.

"Zsákmányállat máját mosom egy névtelen patakban" Ez miért modoros???

"Meghalok, hogyha hozzám érsz
Meghalok édes csókodért
A zongorám minden dallamán
Te zenélsz, ááá"

Ez sem modoros, hanem kibaszottul nyálas, giccses.
A kettő nem egy.

"Azt mondta kevés vagyok már
Mint mackósajtban a brummogás" Ez sem modoros, ez csak egy közkeletű szólás-mondás dalszövegbe írása. Akár az is lehetne, hogy "kevés mint kemping sajtban a sátorvas."

"Jó lenne egy cigit megosztani" Ezt se értem, hogy mitől modoros. Vagy az a generáció tagja írta, akik nem tudják már milyen az, amikor két barát, haver közösen szív egy cigit, mert nem feltétlen van pénz mindig újabb dobozra?

"edig hip-hop odajön a kip-kop
Azt mondod, hogy stip-stop és viheted a nőt
Utána pik-pak lekerül a flik-flak
A szőnyegen a nyik-nyak nyesegeted őt"

Ez nagy duma volt amikor ez sláger volt, nagyon is ötletesnek tartják sokan. Szerintem ez se modorosság egyáltalán.

"Mit tehet a sejt, aki mit se sejt?" vagy
Ha nem tudsz róla, gond egy szál se, everybody bumm-bumm, i tak dalse.

Szerintem ez szokásos gesztis, kicsit erőltetett szóvicc, de bben ez a poén, nem kell komolyan venni, ez se modoros. és nem bum-bumm, hanem brumm-brumm, ami egészen más, de akkor sem ez a lényeg.

"Ő bevesz, mint egy várat, én meg beléeresztem a tárat" Ezzel mi a probléma? A dalszöveg világa, környezete tökéletesen benne van ebben az állatias, ösztönös macsós szexben, miért lenne ez modoros?

" A csókunk sós lesz" Ebben is mi a modoros? Mivel tengerparti élményről szól a dolog, kurvára életszerű és kifejező, lehet, hogy a blogíróra is ráférne egy kiadós tengerparti dugás, hogy tudja, milyen ez.

"És a cikket a városra pöccintjük" Jó lenne, ha a blogoló néha oda is figyelne amiről ír. Nem a cikket, hanem a cSikket! És akkor így mitől is modoros ez??? Szürreális, élményszerű világ egy pécs környéki embertől, ilyen alapon egész életművét elővehette volna, akárcsak Gesztinek,de ennek a dalnak a szövegét tutira.
Nem ez a modorosság, legfeljebb az érzéketlenség a viccre, a szójátékokra, a szürreálisra, az undergroundra.

Sajnos ez a blog se egy végiggondolt dolog, hanem szépen összeszedte azt amit a rádióban felületesen hallva megutált, aztán hajrá, nesze neked, modoros blog.
Csomó dalszöveg van benne az ámokfutóktól a baby sistersig, amit én is utálok, de azért írok egyet, ami szerintem valóban modoros. És igen, Ákos szintén bőven adja a példát, de ez nem az lesz, hanem egy olyan dal, amit amúgy kedvelek: Katona Klári: Titkos szobák szerelméből:

"Így sodródhatunk ma
napjaink erkölccsel korlátolt útjain"

Na, ez valóban modoros, nem az evribodi brumm-brumm i tak dalse meg Nagy Feró.
Persze, aki nem járt oroszórákra, annak erről sincs fogalma.

Monopolygamer 2016.08.14. 00:11:10

Talán félre értelmezem, de Katona Klári Gömbölyű dalából én a szocializmus gúnyolását hallom ki, gyermeteg egyszerűséggel, de szerintem ott van benne az igazság pl:

,,Kaptam rózsaszín, meg rácsos a szemüveget,
Mégis lilának látom a helyzetet.
Ezzel az dühít, hogy bezártál.
Azzal boldogít, hogy befogadtál.
Csak hűtlenségem hű.
Ez nem gömbölyű."

Srác9 2017.02.11. 15:29:33

Mekkora faszkalapnak kell lenni a blog írójának,hogy önhatalmúlag "fikáz" neves előadókat.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2017.02.26. 13:46:49

@Srác9: nem nézek ide pár hétig, és ilyen jó kommentek jönnek. Nosztalgiaérzés kerített hatalmába!
süti beállítások módosítása