Irodaházas sportok

2012/10/29. - írta: Modor Tibi

Bejegyzés alcíme...

Láttunk már ugye sokszor ilyen humoros videókat, ahol pl. gátfutást rendeznek a boxokban, de ezek nem annyira túl viccesek - úgyhogy arra gondoltam, megírom én jobban, ahogy általában szoktam.

Alul tehát pár tuti tipp, hogy varázsolhatjuk át az unalmas-szürke, vasüveg-munkanapokat a fehérgalléros bűnözők természetes környezetében is csupa vidámsággá, izgalommá. Köszönöm Atlétás Bandinak az apró, pirinyó közös agyvihart.

Munkatárs-elkerülés: főleg tömegközlekedési eszközökön, illetve a megállótól/állomástól vezető (be- vagy hazafelé) gyalogúton művelhető. Mindannyian ismerjük a kurva szar érzést, amikor a legjobb szám közben pillantunk meg valami ismerős, és nem szívesen látott arcot - ilyenkor illik szépen mosolyogni, kihúzni fülünkből a FÜLEST, beszélgetni a hatalmas zajban, közben attól tartva, hogy vajon büdös-e a szánk, illetve mennyire köpködünk beszéd közben (feltehetőleg eléggé). És inkább leszállunk korán, valami abszolút hazug indokkal.

Érdemes tehát antiszociális órákat, illetve alternatív útvonalakat választani a be- és hazajáráshoz. Inkább gyalogoljunk, illetve válasszuk a kerékpárt adott feltételek (időjárás, távolság, infrastruktúra) esetén! Napszemüveg, kapucni, bézbólsapka, kamu telefonhívás is segíthetnek, ha más módszer - pl. saját gépkocsi - nem áll rendelkezésünkre. Haladók simán odaköszönhetnek, majd szó nélkül, rezzenéstelen fizimiskával továbbhaladhatnak.

Forgóajtózás: ha működik persze, akármelyik évszakra optimalizált üzemmódban. Próbáljunk meg mindenképpen beférni még az aktuálisan nyitott üvegkapszulába, ki tudja, lesz-e ma még hely az ajtóban. Bent, magunkat biztonságban érezve a későn higanyként becsúszni próbáló köcsögöket, majd a miattuk leálló forgást és beragadó kollégákat fogadjuk hangos cöccögéssel, sziszegéssel, fejcsóválással, zsolozsmázással.

Bónusz: kezdőkön magunkban némán üvöltve röhögés, ahogy koppanva próbálnak kimenni a trükkösen átlátszó üvegszárnyon. Haladók tehetnek pár kört is, mielőtt a kívánt irányba távoznának - amely akár az érkezési iránnyal is megegyezhet!

Liftezés: egészséges lelkületű ember eleve gyűlöl másokkal liftezni, ezért alapvetően csakis egyedül vagy közeli ismerősökkel hajlandó beszállni. Kivételt esetleges jónők érkezésekor tehet - máskülönben a közeledő kontúrok látványától idegesen kell nyomkodni az ajtót záró gombokat (esetleg mégis inkább felrohanni a lépcsőházba).

Az elsőn kiszálló lusta geciket szintén hangos cöccögéssel, sziszegéssel, fejcsóválással, zsolozsmázással jutalmazzuk. Eleve: azoknak az arcoknak alsóbbrendűnek tartása, akik mindkét hívógombot (le és fel) megnyomják, majd megkérdezik a megálló lift utasaitól, hogy merre mennek.

Magunkat tükörben nézegetés, seggünk-fogaink lecsekkolása, ingbetűrés-szimmetria, idétlen pózok felvétele a teljesen természetes reakció ilyenkor, ne szégyelljük! Még akkor se, ha váratlanul kinyílna az ajtó.

Recepcióssal jóban levés:  velük MINDIG jóban kell lenni, ezt hangsúlyozandó, rogyasztott féllábas, könyöklő pozitúrát felvenni vele bájcsevegés közben - cintányéros borozó hiányában. Pletyi, susmorgás, ebédre rendelt dobozos kaják felstócolása, irodaszer, taxihívás, interjúra érkezett szerencsétlenek méregetése, magunkat rutinos bennfentesnek mutatás, fejre is külföldieknek tüntetően magyarul köszönés.

Ebédelés, kajarendelés: az újmagyar verzió után lusta vagyok áttenni Kazinczy-magyarba. Feltéttel vagy feltétlenül, már készül, ételkülönlegesség, rizseshúsos megoldás, -variáció, -téma, -balhé, -történet. Lásd ehhöz még a facebookos csoportunkat. És persze csatlakozz, terjeszd, adakozz!

Időlopás: ilyenről is volt már szó, tehát röviden: kávé, automaták, kamu meetingek, Excelbe importált olvasnivaló, cigi, klozett, köteg papirossal mászkálás - azzal magánbeszélgetések folytatása.

Kúrásra invitálás: sablon-email kifejlesztése és tesztelése régóta megfigyelt kolleginákon, miszerint:

Szia Kinga,

Tibor vagyok a Balance Sheet-csapatból. Kúrnálak.

Puszi:

Tibi.

 

Beválási arány: meglepően magas.

Bónusz: le nem zárt PC-ről más nevében elküldeni az arra érdemeseknek.

Munkatárs asztalának kicsinosítása: régi, lejárt, de - ahogy a fingós poénok - még mindig vicces. Szabadságról visszatérve népszerű leginkább: asztalt, gépet, egeret becsomagolni, a családi képeket Miniszterelnök Úr portéjára kicserélni, hasonlók. Együtt nevetünk.

Faszozás: ld. Tacskó Muki. Természetesen ezt lehet ízlés szerint heregörgetéssel, az asztallapon félkemény makkal történő kopogtatással is helyettesíteni. Gondolkozzunk a dobozon kívül! ;-)

Klasszikus szopatások: gyakornokot leküldeni a vízfüggöny-tisztítóért, haszonkulcsért, stb. Uncsi. Ellenben egy távolabbi munkatárs szabad USB-portjára második egeret csatlakoztatni és azt munka közben néha meglöködni: csodálatos érzés.

 

És ez természetesen még csak a kezdet. 

Köszönjük a megtisztelő figyelmet, legyen egy szép Napotok! ;-)

Címkék: multi munkahely
29 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rick Carton 2012.10.29. 12:26:20

A munkatárs elkerülés annál szarabb, minél többen dolgoztok az adott épületben (sokmindenkit ismersz). Főleg, ha elég egyértelműen egyfelől közelíthető meg a helyszín tömegközlekedéssel. Zene nélkül még szarabb, mert akkor nem tudod mire fogni, hogy nem ismerted fel az illetőt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.10.29. 12:27:46

@Ocel0t: ott volt a poszt végén, köszönjük.

Mitya Ivanov 2012.10.29. 12:33:59

@Modor Tibi: megaLOL

nálam akkor is az az alapkiszúrás a kollégákkal, ha bemennek szarni a klotyóra, magukra zárják a fülkét, én meg kimegyek és nyitva hagyom az ajtót, hadd hallja mindenki a folyosón, mi folyik ott bent...
Meg a szabadkozás, ha valaki ebédidőben a mekiben eszik, miközben küldözgeti tovább a soha_meg_nem_rohadó_hamburgerek című ppt-t. Ilyenkor hisztérikusan kerüli a tekintetemet, én meg juszt is bemegyek, hogy finom a kaja, Juditka?

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2012.10.29. 12:52:04

én simán leszarom: ha nincs kedvem beszélni vkivel, átnézek rajta, és az se érdekel, ha látja rajtam, hogy észrevettem. végülis csak a PÉNZért vagyunk ott.
még egy játék: ajtó tartás, minél több embernek nem tartani, mások előtt becsusszanni, esetleg mögöttünk jövőre még rá is baszni.

Momina 2012.10.29. 13:07:19

Boxokban gátfutás? Excelbe másolt olvasnivaló? Ennyire le vagyok maradva a trendektől? (Mondjuk nem ilyen helyen dolgozom, csak érdeklődve olvasok róla :))

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.10.29. 15:10:48

mi nem így csináltuk a faszozást finnbe, hanem úgy hogy letoltuk a gatyánkat térdig és a faszunkat nyújtogattuk, zsákunkba gyömöszöltuk a faszunkat és mutogattuk egymásnak, nyitott ajtónál hugyoztunk, persze lógó fasszal jöttünk ki hogy mindenki lássa, amúgy jó a poszt

Donjon 2012.10.29. 15:30:44

x.y.homo.com beállítása kezdőlapnak ahol x és y a kedves kolléga neve.

KürtiT (Tromb74) 2012.10.29. 16:32:13

A munkahelyi szarásról meg semmi?
@Somló November: "zsákunkba gyömöszöltuk a faszunkat" Ezt nem értem.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.10.29. 17:27:37

@KürtiT (Tromb74): lehúzod a zsákod és felhajtod a fütyülődre, ettől úgy néz ki mint egy nagy dagadt herezacskó

KürtiT (Tromb74) 2012.10.29. 17:55:39

@Somló November: Azóta ezt a CV-be is beírod, mint külföldön szerzett munkatapasztalat? :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.10.29. 18:18:12

Kolléga gépén (Hári XY-nak hívták) helyesírás ellenőrzőt úgy beállítani, hogy automatikusan javítsa Hári Potter segédvarázslóra az aláírást...
Egy ideig nem is vette észre, csak amikor iszonyatosan lebaszták érte (rendvédelmi szervnél dolgoztunk, századírnok volt a srác)

Styxx 2012.10.29. 18:59:20

@Modor Tibi: @Mitya Ivanov:
Most akkor a legújabb trendek szerint és a munkahelyi szarás, vagy az olyan 2010?

JÓMAGAM szívem szerint olimpiai sportággá tenném. Szocsiban a 4x100-as vegyes váltóban Béres Alexandrával indulnék egy fülkében, közös tekerccsel.

Munkahelyi lófaszlottóval bővíthető:
hivatal.blog.hu/2009/08/03/a_nagy_lofaszlotto
különben 10/10-es poszt.

A Tyne folyó déli partja 2012.10.29. 19:33:28

mi ezek közül egyiket se műveljük. pedig irodában dolgozom.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.29. 19:55:50

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! - ez mi? negyedszer nem megy el a kommentem

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.29. 20:49:44

hatalmas irodaházban nem tudod melyik cégnél dolgozó, liftben hetente maximum egyszer látott gyönyörű, csodálatos lábú, tökéletes megjelenésű friss, hamvas, fekete hajú (kedvenc szín!) huszonéves lányt folyton titokban megbámulás, nem érdeklődőnek tűnni levés, közben azon gondolkodás, van-e barátja, hogyan kellene leszólítani, hogy lazának tűnj - szenvedés. legfeljebb egy szia! szóváltás, soha igazán le nem szólítás, mindig a megfelelő alkalomra várás, majd mikor eljössz a cégtől és soha vissza nem mehetsz az épületbe és a nevét se tudod és már soha nem is fogod, a történteket jelentősen megbánás

A Tyne folyó déli partja 2012.10.29. 20:52:17

@balage_81 reloaded: szerintem az előbb ez a sok ás-és volt a gond...szörnyű olvasni.

2012.10.29. 20:57:27

A üres liftnél be kell állni au ajtóba és ha valahol megáll, akkor Sorry tele! felkiáltással zárni kell az ajtókat.

Jó poén még mások telefonjáról külföldöt hívni, ha nincs ott.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.29. 21:09:14

@A Tyne folyó déli partja: köszönjük a véleményt, mely kurvára nem érdeklés, kár volt ezért gépelés. legközelebb véleményt magadnak megtartás

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.10.30. 08:19:26

Beszállsz a teli liftbe, majd komoly arccal közlöd:

- Bizonyára nem tudják, miért hívtam Önöket össze. - és jelentőségteljesen körbehordozod a tekinteted egyesével mindenkin.

Zorita 2012.10.30. 11:10:50

Nagyon jó, igyekszem mindent megfogadni, de a recepcióssal x év után is nehezemre esik jóban lenni, pedig próbáltam, de csak lehullott az álarcunk egy idő után :))
A "Gondolkozzunk a dobozon kívül!" nagyon csinos kis habcsók a posztban.

A Tyne folyó déli partja 2012.10.30. 20:03:32

@balage_81 reloaded: engem meg az nem érdekel, hogy téged nem érdekel, hogy borzalmas. attól még borzalmas marad.

darko 2012.11.01. 18:20:09

@A Tyne folyó déli partja: te nem ismered az "idegen helyen szarás" című klasszikust.

A Tyne folyó déli partja 2012.11.01. 18:58:28

@darko: de ismerem, de nekem még sose jutott eszembe megfigyelni a munkatársaim kakálását. alapban egy három emeletes épületben dolgozom, ahol több száz ember van emeletenként. ha valaki elmegy hosszabb időre az asztaltól, azt nem tudom, hogy ügyféllel találkozik-e, felment a másik részlegre a postáért, a kávégépnél vár a sorára, vagy mit csinál.

darko 2012.11.02. 01:27:52

@A Tyne folyó déli partja:
én erre gondoltam, a sok -ás -ésre, nem arra, hogy mit figyelsz meg:

ases.blog.hu/2008/05/08/idegen_helyen_szaras

A Tyne folyó déli partja 2012.11.02. 18:22:21

@darko: ja, én az itteni munkahelyi kakálásos klasszikusra.

és továbbra is fenntartom, hogy baromira idegesítő ez a sok ásés.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.11.05. 16:00:15

ez rettenetesen csodálatos lett. bár a forgóajtónál kicsit megijedtem, hogy egy házban dolgozunk.

annyit tennék még hozzá, hogy rajtam a teljes szociopataság a jelenlegi irodaházban jött ki, de már sikeresen kezelnek a szOPNI divat és pszichiátriai intézetben. gyógyulásom belátható időn belül várható.

afazekas 2012.12.05. 13:30:53

Munka társ elkerülés nagyon pontos, de nálam nem csak odafelé hanem hazafelé is. Ha valakivel kijötetm a munkahelyről hazafelé többször is van h elköszönök tőle az első sarkon...
süti beállítások módosítása