Aki komolyan felháborodik

2012/02/18. - írta: Modor Tibi

Szívén viseli, figyelemmel követi, átérzi, átéli, azonosul vele, együtt lélegzik a közélettel, médiával, sportélettel. Az együttes neki játszik, a politikus neki ígér, a celeb neki öltözködik és szavazza ki a másikat a villából, a csatár neki szerzi a gólt, a rendőr neki szolgál és őt védi, az országot ő tartja el, tőle veszik el a melegétel-utalványt.

Alapvetően lehetne egy teljesen normális ember a sok közül, sőt - talán idejének a 90%-át úgy is tölti el, mint egy kiegyensúlyozott átlagpolgár. De ez nem elég. A feszültség csak gyűlik, a levezetés pedig másképp nem megy. Megőrül, kész, elszáll az agya. Egész nap csak traktálják a rosszabbnál rosszabb hírekkel, folyamatosan csak nyelnie kell a munkahelyén, kész.

Hazudtak Neki! Bevallotta, lebukott, lopott, plagizált. Hazudtak a kampányban, hazudtak reggel, délben és este. Az én nyugdíjam, az én pénzem. Az én országom - jöjjön el. Nem erről volt szó! Neki nem ezt ígérték. Megint becsapták. Az elmúlt húsz évben már hatodszorra, de talán ennél is többször. Ezek majd rendet tesznek, mert azoknak már tényleg menniük kell. Szociális váltógazdaság. Egykutya mind, mindegyik csak a zsebét tömi. Adjátok vissza Magyarországom! Az enyém. 

Ő mindig jobbat remél. Az a focista gyerek is milyen szívvel-lélekkel játszott, de nem sikerült betalálnia. Önzőztek a többiek, ki akarják csinálni. Lélektelen a csapat játéka. Ő ezért nem hajlandó többet kimenni a stadionba. Megfogadta, hogy addig nem megy ki a Bozsikba, amíg háromszor egymás után nem nyer a Kispest legalább négycsillagos meccsen. Az a rohadt Mécs Károly, letagadta, hogy van saját lánya. Mennyire egy utolsó, szar ember. Hogy sírt az a szegény lány. Lengyel buszokat vett az a köcsög Demszky. Ő addig nem vesz BKV-jegyet, amíg a taxis a polgármester. Amíg talicskán tolják ki a pénzt, nokiásdobozokat csereberélnek, bunkók az ellenőrök és dohányzik a sofőr, ő nem fizet ezeknek egy fillért sem. Amióta a jómódúak is ugyanannyit adóznak, azóta letagadja inkább a maradék jövedelmét is, hol itt az igazságosság? Idén már nem megy ki, tizenötezres napijeggyel, hova gondolsz? Európai harmadvonalas előadók, és van pofájuk ennyit elkérni érte. A szolgáltatás meg egy nulla, a sör meg ötszáz, és magyar szót alig hallani.

Pedig mennyivel egyszerűbb dolga is lehetne! Rájönni, hogy ő igazából egy senki, és akiket ő figyelemmel kísér, azok is mind kis-kicsi senkik. Senkit nem érdekel, hogy ő mit gondol - akiket meg egész nap néz, azok se tudnak semmit, és ők is senkik. De nem, ő a saját életét teszi ezzel keservessé, hogy mások problémáit vállalja fel, nem mintha bárki is kérte volna erre. De ezek már csak ilyenek. Keresik a mankót, hogy bármitől is függővé tehessék magukat, lehessen kiket okolni, lehessen együtt örülni a tömeggel ideig-óráig.

A választásokat és a nézettségi műsorokat pedig ő fogja eldönteni, de nem baj. Kellenek. Csak ne lássam őket.

39 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.01.11. 23:04:49

na végre már nem csak az első bekezdés van az rss-ben, tibor!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.11. 23:07:40

@Bachterman: bocs, néha engem is beszopat a blogmotor. Ez még csak félmunka (vázlat), kérem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.02.18. 12:56:55

mega sound system
sokaknak isten
sokan le akarnak állítani, de nincsen
esély
migirimigirimigiri ne félj
Néhány nagypofájú fasz nekünk nem veszély
féltékeny faszok, le vannak szarva
nem tetszik nekik a fejembe húzott bézbólsapka (stb.)

Drago Brutic 2012.02.18. 14:35:29

Érted haragszom, Tiborom, nem ellened! Bassza meg.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.02.18. 15:47:03

@Modor Tibi: akkor ezért volt oltári nagy dejavum, ahogy olvastam. :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.18. 15:52:37

Az ilyen ember képes például tömegközlekedési járművön idétlenül felháborodva hátrafordulni és kifejteni a véleményét egy nem reá tartozó beszélgetésfoszlányból elcsípett információmorzsára alapozva, amely vélemény gyakran feddő, sommás és nem nélkülözi a paternális hangnemet sem.
Leszálláskor még mond valamit, de azt már nem érti senki mert elnyomja a busz nem evilági böfögése vagy a villamos csörömpölése vagy a metró borzalmas robaja.
Ilyenkor szoktam arra gondolni, hogy édes jó istenem, csak nehogy ilyen legyek, mert akkor tényleg nincs értelme élni.

A Tyne folyó déli partja 2012.02.18. 15:53:56

nekem ettől a számtól is feláll a szőr a hátamon. át is kapcsoltam egy Children of Bodom slágerre.

combo 2012.02.18. 16:17:03

Hát baszki, az ember kikászálódik az ágyból szombat reggel másnaposan a péntek esti Avicii, David Guetta dózis után (fájdalom, de igényes zene sajnos nincs sehol), erre mit olvas itt? Habkönnyű stílusparódia helyett kőkemény odamondogatás! Már a modoros sem a régi. :-( Lehetek őszinte? Tibi, nem ezért járok én ide. Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy leesett a tantusz: Te az a fajta unatkozó, elkényeztetett gyerek vagy, akinek örömet okoz mások basztatása. Nem, nem kell megköszönni a kinyújtott kezet, de tudod, az már mindennek a teteje, hogy még le is köpöd a segítségnyújtót. Mivé lett a világ? Totális értékválságban szenvedünk egy atomizálódott társadalomban. Vagy akár idézhetném nagypapám bölcs mondását is, miszerint a magyar ember olyan, mint egy határ szar.

Komolyan mondom, szeretnék segíteni neked, hogy megszabadulj a frusztrációktól, de ha nem engeded, én sem tudok mit csinálni. Mindenesetre rosszul esik látni mások szenvedését. Mert valahol a szívem mélyén tudom, hogy te sem vagy gonosz; ez csak a látszat, valójában így próbálod magadra felhívni a figyelmet végső elkeseredésedben. De bennem megbízhatsz, nekem mindent elmondhatsz. Jót tenne neked egy szívmelengető, lélekemelő beszélgetés, az őszinte feltárulkozás végére lelked megszabadulna a hatalmas terhektől, hidd el nekem.

évuska 2012.02.18. 18:16:13

@Modor Tibi: Én kerestem ezt a posztot, emlékeztem rá, de eltűnt. Azt hittem, megőrültem, amikor most megláttam újként. De akkor normális vagyok.

Styxx 2012.02.18. 19:23:12

"Az a rohadt Mécs Károly, letagadta, hogy van saját lánya. Mennyire egy utolsó, szar ember. Hogy sírt az a szegény lány." Igen, erre emlékszem, kb 10-15 éve ha nem régebben, talán Friderikuszban. A padödös Lang Györgyi a mostohalánya, aki akkor még nem volt beteg (v nem volt publikus) és a Mács tényleg megríkatta, bár szerintem elég genyó módon vágták össze a műsort. Valami olyasmit nyilatkozott, hogy a Lang Györgyi alkatilag alkalmas színésznek (magyarán: rusnya-dagadt disznó). Szegény tényleg elsírta magát, nekünk nézőknek is kínos volt.
Haha, ez a posztpont rólam szól, kisstílű gyíkról.
A nagyemberek az ötleteikről beszélnek, az emberek a dolgaikról, a kisemberek meg a mások dolgáról.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.02.18. 19:39:21

@Styxx:
Mécs Károly mentségére legyen szólva, hogy az igazság kimondásáért senkit sem kellene meghurcolni. Azt még ki sem bontotta, hogy hangilag énekesnőnek alkalmatlan, meg úgy mindent összevetve nőnek is.

Styxx 2012.02.18. 19:45:28

@Kurtz ezredes:
Nem is hurcolták meg a csókát, de szerintem ha tudta volna, hogy így megy le az anyag, akkor nem feltétlenül őszinte ennyire.
Szerencsétlen-lúzer Lang Györgyi tényleg úgy néz ki, ahogy, és a hangja se sok, bár a könnyűzenében egy énekes hangja nem minden. Látod szegény Whitney is mit ért a nagy hangjával,Amyról nem is beszélve. Györgyi meg idén 55 éves és még él, vagy legalábbis vegetál. Amúgy meg betegről jót vagy semmit.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.02.18. 20:38:16

@Styxx: lang györgyi gergényi mostohatestvére, nem mécses karcsié. hánézmeg hogy hasonlítanak!

2012.02.18. 20:40:35

@Styxx: nem a Benny Hill lánya?

eulimen_ 2012.02.18. 21:46:27

"Most már minden csatornán van valami >>tehetségkutató<<, minden évben legalább egy! Visszatérő arcokkal! De a színvonal... hát az valami kritikán aluli. Mit gondolnak ezek, hogy minden évben fel tudnak még fedezni valami újabb rejtett TÁLENTUMot? Bezzeg a KIMITTUD, az csak ötévente volt egyszer! Á, nem is érdemes nézni ezeket, hát még szavazni rájuk!" [másnap a KOLEGÁKkal ebéd közben persze szakértő módon megbeszélik a "selejtezős" adás gyöngyszemeit]

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.19. 02:42:23

Most már elég volt, azt hiszem, most már mondhatom, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Tűrtem - mert tűrtem - amíg tűrhettem, de ez most már komolyan felháborító!

Az én adóforintjaimból EZEK ne adjanak semmit AZOKNAK! Már elegem van, hogy mindent nekem kell kifizetni. A kisemberekről az utolsó bőrt is lenyúzzák, mint a rókáról, ezek meg dőzsölnek. Én nem szavaztam rájuk, de mindenki más igen.

EGY NAPRA IDEADNÁK A KORMÁNYZÁST, MAJD MEGMUTATNÁM, HOGY LEHET ITT VÁLTOZÁSOKAT KIESZKÖZÖLNI, CSAK AKARNI KELL!

2012.02.19. 03:17:20

@eulimen_: Tehetségtelen celebek mit tudnak felfedezni? Újabb tehetségtelen celebeket. A szakértéssel nincs semmi baj, időről időre megfigyelhető, hogy ha valamit felkap a média, azonnal felbolydul az ország, és rögtön megjelennek ezrével a fotel-szakértők is. Pl; a Kokó féle box korszak lezártával, új vizekre eveztünk, Forma-1 világába. A technikai sportok királyaként aposztrofált kemény sportág, mára szánalmas ócska celebparádévá züllött, amit misem bizonyít jobban, minthogy egy-egy rally-ba átigazóló F1 pilóta azonnal elvérzik, és inkább sírva visszaül az aktuális formula modellbe, amit ünnepélyes keretek között lelepleznek: világszenzáció! 23 szpolilerrel több van rajta, mint a tavalyi modellen. Énmegcsak fülelek a munkahelyen, a villamoson, és hallgatom az önjelölt "szakértőket" akik persze a büdös életbe nem szagoltak gumifüstöt, se benzinszagot, és az ablakmosó folyadékot is szervízben cseréltetik. Hallgatom a sok replika-paliklászlót, az esőgumi versus szuperlágy keverék közötti kémiai különbségeket, és tapadási jellemzőit.... én csak egyetlen sommás következtetést tudok levonni: a nemzeti címerünket lekéne cserélni egy kibaszott tévére. Vajon hány ember élete üresedne meg, és válna céltalanná, ha nem lenne az a rohadt világító doboz a nappaliban ?

Mr. Waszabi 2012.02.19. 08:27:01

Az ember közösségi lény. Az mindegy, hogy tudatosul-e ez valakiben vagy sem, az ösztöneit senki nem nyomhatja el, legalábbis következmények nélkül.
A törekvései a legtöbb emberről ezt mutatják, valami nagyon alap igényt.
Némelyikben úgy nyilvánul meg, hogy mindenki ő körülötte ugráljon, aztán csodálkozik, hogy begolyózik, paranoiás lesz, mert magányos. Mert elképzelései ellenére mégse teszi boldoggá a megvalósított forgatókönyv. Meg vannak a posztban említett kisemberek, akik normálisnak tartják, hogy tegyenek másokért, egy jobb világért. Egy darabig. Aztán kinő az esze a tapasztalások talaján. No, innentől aztán vagy átesik a ló túlsó oldalára, vagy megtalálja az egyensúlyt, vagy megnyomorodik lelkileg. De azért azt ne feledjük, hogy nem rossz motivációból foglalkozik a kisember a köz dolgaival, a pozitív hozzáállás értékelendő dolog. Szerintem.

látjátok feleim szümtükkel 2012.02.19. 09:07:14

@Dr. waszabi: "De azért azt ne feledjük, hogy nem rossz motivációból foglalkozik a kisember a köz dolgaival, a pozitív hozzáállás értékelendő dolog."

Ez a poszt szerintem nem is erről szól, nem rója meg a kisembert azért, mert a köz dolgaival foglalkozik. Azt az embert rója meg, aki azt gondolja, ő mindenhez ért, és összekeveri a szezont a fazonnal, a közt a magánnal.
Sajnos az elmúlt rendszer ezt bele nevelte a társadalomba, és a mindenhez értés szükségességének érzése átöröklődött az utódokra is.

Mielőtt átváltottunk a kapitalista gazdálkodásra, senki nem készítette fel az embereket arra, ez mit jelent. Legkönnyebben azok az idős emberek alakultak, akik a fiatalságukat abban a gazdasági rendszerben kezdték, mert nekik volt közvetlen élményük arról, milyen az, amikor az ember a saját pénzét garázdálkodja el. A rendszerváltással sajnos tovább öröklődött a "mienket lopjuk" mentalitás is, csak most már a lopás tárgya ténylegesen nem a mienk, hanem az övé. Amíg a társadalom széles rétege nem érti meg, hogy a kapitalista gazdaság lényege az, hogy nem kell beleszólni a tulajdonos dolgába ( más ), addig érdemi változás sajnos nem várható. Persze ez vonatkozik a tulajdonosra is, amíg meg nem érti, hogy a hozzá lojális munkásai nélkül tönkre fog menni, addig a magánpénzek nem fogják a gazdaságot támogatni.

A kommentelők többsége leragadt a "Mécs" kérdéseknél, és fel sem merül bennük, hogy mi köze van a mások családi ügyeihez, vagy másoknak az ő családi ügyeihez. Egyáltalán miért nem a saját bajával foglakozik, miért a máséban okoskodik? Ez nem közügy. Szerintem.

2012.02.19. 09:11:26

Elég megnyitni valamelyik fórumot, a Kuruczon, vagy a Vastagbőrön, a Mandíneren, vagy a Véleményvezéren, tele van ilyen hozzászólásokkal. Felháborodnak egy félmondaton aztán azt mondják-mondják, végnélkül.
A köteles beszéd óta, ugye mindenki tudja, hogy hogy kell ezeket a bedobni a köztudatba, de ez nem zavarja őket, csak mondják.
Az utóbbi időben ez az éljen meg... persze csak a mondat második fele volt az érdekes.
Na a sajtó sem kivétel ez alól, boldogok ha sikerül egy félrevezető címmel katintásra bírni az olvasót, de őket nem hibáztatom, mert a nem tesznek kivételt, a bulvárhírekkel is hassonló módon járnak el.
Minden napra jut valami háborogni való, de emberünknek szüksége van rá, erősíti az önérzetét, mert ő ugye talpig becsületes, ezért nem vitte semmire, tanulni meg nem lehetett, ugye dolgozni kellett, ott volt a család, meg hát ezek miatt, akik szét lopják az országot.

(jó ha az embernek gyerekei vannak, gyakorlatilag mindent rájuk lehet fogni, hát már mondani sem kell, mások mondják helyetted, hogy azért vagy kövér, mert ugye a 3 gyerek, 2-3 gyerek mindenre jó, azért nem tudsz nyelveket, nem fejezeted be az egyetemet, nem jutottál előre a ranglétrán, azért vagy csóró, na nem ragozom, mert ez már másik téma.
Esetleg még az idős szülék, szintén mindenre kifogás, csak ők nem tartanak ki olyan soká mint a gyerek, a gyereknek meg gyerekei lesznek, ás ezzel biztosítják a folyamatosságot.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.02.19. 09:55:41

Komolyan felháborító hogy vannak olyanok akik komolyan felháborodnak.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.19. 12:36:08

még szerencse hogy a civilek kitudnak menni tizenötödikén tüntetni ÉDESAPA!!!

dr. médiafigyelőbété 2012.02.19. 12:52:57

Az építkezéshez is mindenki ért...
Az alapot kiásom magam. A sok törmeléket bele, kevesebb beton kell. Fontos, hogy ellepje. Vasat szereztem. Lábazathoz vasat hajlítok. Beton egy a háromhoz. Fagyban is, haladjunk. Szigetelés egy rétegben. Nem vakolok, ahol nem látszik. Födémet ne emeld túl. Szintezés... minek. Lefele van fölfele, fölfele van lefele. Le plusz, fel mínusz, vagy mijafranc..., buborékoscső jobb. Rajz... mánincsmeg, elveszett, leettékzsíros... nem baj, fejből tom, emléxekrá stb. ...

Memento Mori · http://utel.blog.hu 2012.02.19. 15:39:27

Általános emberi gyengeség, a saját élete helyett másét élni, és abban tudni a tuti. Így nincs felelősség, nem lehet számon kérni rajta semmit, mert minden _azok_ miatt van úgy ahogy.

A Kádár rendszer egyik alapköve volt ennek a jellembéli gyengeségnek a tömeges támogatása, szelídebb vagy durvább eszközökkel a kiszolgáltatottság érzetének sulykolása.
Aki fogékony volt rá, annak ezzel helybe hozták élete céljának (rossz)megfejtését : többé nem kellett szembesülnie azzal, hogy a felnőtt lét által támasztott követelményeknek egyáltalán nem felel meg.
Legyen csak önállótlan, önellátásra képtelen, minden területen : a paraszti magángazdaság helyett a közös a téeszben, a ház-udvar-kert-szántó helyett a szabvány panel kocka fogsága.
A kényelem és a szabadság ilyenformán nem fér meg egymással.

A hatalomra kerülés és annak megtartása akár ma is íródhat erre a kottára; ez a recept legalább olyan sokáig megőrzi szavatosságát, mint egy kisdobozos sertésmájkonzerv.

combos 2012.02.19. 16:08:51

@Dr. waszabi: Tanult kollégám szerint az ember bóhaszaros élete rém unalmas a baráti körével és a hobbijaival együtt is. Ezért aztán a felháborodás sokszor csak szimpla kommunikációs trükk. Mert egy vadidegennel (pl. egy randiféleségen) nem sok közös téma van ám először (nincsenek közös élmények), ilyenkor az univerzális "mekkora köcsögség, hogy bezárták a ZP-t" témák nagyon nagy szolgálatot tudnak ilyenkor tenni. A társadalmi beágyazottság függvényében ZP helyett lehet szó az osztályfőnökről, a miniszterelnökről, Mourinhoról, egyéb celebekről, és így tovább. Hasonló szerepe van a pletykának is.

Az antiszociális embereket más ingerek eleve nem nagyon érik, ők hajlamosak inkább olyanná válni, akikről valójában szól ez a poszt, ez az emberi kapcsolatok pótszere. (Ez nem szokott happy enddel végződni.) Illetve egyesek szerint akinek nincs egy "szenvedélye" sem, az hót sótlan.

Megj.: Ez tesztkomment volt, hogy Tibi tényleg kimoderált-e.

látjátok feleim szümtükkel 2012.02.19. 16:10:31

@Memento Mori: Legyen csak önállótlan, önellátásra képtelen, minden területen : a paraszti magángazdaság helyett a közös a téeszben, a ház-udvar-kert-szántó helyett a szabvány panel kocka fogsága.

Ez azért így esszenciálisan elég demagóg kijelentés.
Nézz csak amerikára, ahol két végletben működik a gazdaság ( de a világon mindenütt ) nagy területek magánkézben-kevés kétkezi munkával, kisparcellák- agyonhajszolt, kizsigerelt földművesekkel.

A tsz alapvetően nem volt rossz gondolat, mert a mezőgazdálkodás szervezettsége létbiztonságot jelentett széles tömegeknek. Ugyan úgy, ahogy az állami vállalatok is létbiztonságot nyújtottak a munkásságnak. Aztán lehet azon is filózni, hogy kinek nem érte meg, és miért lett rendszerváltás belőle.

Lehet választani most is: pazarló, állam által centralizált gazdaság, vagy magánkézben lévő vagyonnal működő gazdaság.

"...többé nem kellett szembesülnie azzal, hogy a felnőtt lét által támasztott követelményeknek egyáltalán nem felel meg."
Figyelmen kívül hagytad, hogy az ember falkában élő ( társas ) lény.
Mik a felnőtt lét által támasztott követelmények? Mert szerintem a fajfenntartás az egyetlen, és kizárólagos követelmény, az összes többi( blabla ) ennek van alárendelve. Mindeki úgy teljesíti, ahogy az adott biológiai körülmények ezt lehetővé teszik számára. A biológiai körülményeket az adott társadalom értelmi, gazdasági fejlettsége befolyásolja. Amit kifejtettél nem a kádári rendszer egyedisége, más rendszerekre ( a maira )is jellemző.

combos 2012.02.19. 16:37:47

@combo_: "Megj.: Ez tesztkomment volt, hogy Tibi tényleg kimoderált-e."

Úgy tűnik, hogy igen. (Szerintem valamit félreérthetett Tibi, Kurtzi nem moderálna ki, az biztos.) Na de akkor csá, gyerekek, szomorúan távozom, nem is rontom tovább a levegőt. Nézzétek el nekem, hogy nehezen találom a szavakat, ugyanis nem készültem beszéddel, de azt azért szeretném, ha tudnátok, hogy minden veletek töltött perc ajándék volt, és mindig boldogsággal fogok visszagondolni életem ezen szakaszára.

pincze 2012.02.19. 17:05:44

Régen Hofi meg "merte" mondani a tutit . Mostanában Tvrtko mondja meg .

Pan Tau 2012.02.19. 17:35:32

@médiafigyelőbété: Most nézdmegeztbaszdmeg! Ki tervezte ezt? Valami Horváth akárki! na ez se látott még malterosvödröt az hótziher...néz meg egy tizes válaszfalat tervezett a szarószobára, hát egy nagyobbat fingani sem lehet, mer a konyhában kiesik a krendcből a tányér! De az hagyján... hát hogy az anyámba véssem meg ezt a vékony szart, hát normális ez, hát ebbe vezessem a vizet?
Most legszívesebben iderángatnám baszdmeg, hogy akkor tessék mutasd meg, h. hogyan, lássuk mit tanítanak az egyetemen!

Ezek olyan hülyék hogy félelmetes, de a naaagy lóvét azt el tudják kérni a nagy semmiért, a vonalhuzogatásért!

Egyébként a poszt nem biztos, h. a kompetenciahatárok személyes meghatározásáról szól, bár persze vannak átfedések az intellektuális öblös és a posztban megjelenő homo democraticus között...mert kedves barátaim lássuk világosan, h. a szerző a közügyek iránt érdeklődést mutató, hovatovább azokért akár felelős magatartás megvalósításának kísérletétől sem visszariadó kisember hétköznapi vergődését kárikírozza ki.
Persze a Parnassusról letekintő modoros ítészek mondhatnók, h. ez szánalmas és megmosolyogtató, de bazdmeg aki nem képes megdögleni a pályán ha kell, aki nem tesz meg mindent a győzelemért, aki csak alibizik a nagy dohányért, akinek semmit nem jelent a TAO által átengedett adóbevétel a látványsportok felé az ne húzza fel a fradi mezét, mert egy ilyen semmi ember ne játszon nekem az üllőin zöld-fehérben!

Nadiposzi (törölt) 2012.02.19. 22:31:37

Méltatlanul kevés komment, pedig egy gyöngyszem.
Most mond meg főnök, ez minek? Itt túrjuk a földet drága pénzér ezekér' a szar csontokér. Hát érdekel ez valakit a büdös faszba is? Na, most nem azé' mondom, de tényleg? Erre megy el az adó, meg minden? Me' téged meg a lányokat biztos érdekel, meg az egyjetemen a profot, de minekünk itt a faluba hót mindegy ni a fasz vót itt Noé előtt, há nem?

Pan Tau 2012.02.19. 22:53:40

@Nadiposzi: Ahogy mondod. Teeeeeeeeljesen felesleges, inkább a jövővel törődnének az okosok!

@combo_: Fokozódik a helyzet! Mostmár a klónnak is klónja van, azistennyiláját neki! Kurtz bazeg nézd át az Afrika-Korps Panzerwagen makettjeidet...az lenyugtat!:-)

a_fater 2012.02.20. 00:34:11

Sickratman: Nesze hülye paraszt c. száma hasonló mint a beágyazott videó :)

noirp 2012.02.20. 12:25:21

@Nadiposzi: Jeszom Úristen, azt'tem, ez a hozzáállás valahol Móra és Vértes L. közt kihalt (közoktatás mián) és eszerint mégsem. Te szegény te, ezt hallgatod 40 fokban, vályogot köpködve? Ezért valami tahópótlékot kéne, hogy kapj.

Nadiposzi (törölt) 2012.02.20. 12:51:34

@noirp: A dolog nem olyan vészes. Megtanultam rövidre zárni a tudomány értelmét firtató okoskodásokat azzal, hogy azért van értelme, mert te is én is meg ők is pénzt kapnak érte, oszt jó nap.
Sokkal idegesítőbb a félművelt, látta a spektrumon nacionál geografikkon típus, meg az ősmagyar táltoshívő.

Tatu Monk 2012.02.23. 15:39:51

megasouuuuund!!!! nagyot nőttél a szememben, Tibi!
süti beállítások módosítása