Kedves Vendégem!

2012/01/09. - írta: Modor Tibi

Először is köszönöm, hogy eleget tettél a meghívásomnak - másképp nem is engedtelek volna be. Általában úgy hívok vendéget, ahogy éppen kedvem tartja - és persze egyszerre minél kevesebbet minél rövidebb időre, hogy eszükbe se jusson komolyabban jól érezni magukat. A spontán meglepetésektől (=merénylet) tartózkodj, úgyse fognak sikerülni.

Általános házirend

1. Érkezés:

Ahogy jó előre megbeszéltük. Késni szabad, de annyival rövidebb ideig maradhatsz. Szeretek időben ágyba kerülni. Ha már elküldtem háromszor a címet és most is felhívtál még négyszer, hogy pontosan hol is van, és így se találtad meg, legalább szánj rá előtte egy kis időt, hogy megnézed a térképen, esetleg megtervezed az idejutást. Én nem vagyok Hermész meg idegenvezető, ennyire ne legyél gyökér.

Nagy ajándék nem kell, piát hozhatsz - de csak olyat, amilyet szeretek. Ha már megkérdezed, hogy mit iszom szívesen, akkor ne mást, de ne is csak hasonlót hozz, hanem AZT. Az Amstel nem hasonlít a Radebergerhez, a HB meg sosem járt Münchenben. Tipp: és attól, mert egy sörnek németes neve van, az attól még nem lesz feltétlenül német.

 

2. Alapvető higiéniai követelmények:

A cipőt és mindenféle lábbelit le kell venned már az előszobában. Nincs de, meg nem érdekel, hogy szandálban jöttél zokni nélkül, a szandál nem papucs. Hacsak nem hozol egy tiszta váltószandált is. Elhiszem, hogy szép a pecó és le vagy nyűgözve, de bőven ráérsz körbemászkálni, miután levetted a cipődet.

 

3. A vizes helyiségek megfelelő használata

Ami halálos vétek: vizes helyiségbe cipővel bemenni. Én ott még a papucsomat is levetem - meg ne lássam, hogy az utcai, kutyahugyos, csöveses talpad megérinti az én steril kövemet. Ezzel az erővel a kanapémra is ráállhatnál cipőstül.

A lakásban cirkó van, úgyhogy ne erőlködj a melegvízzel: mire felmelegedne, elfolyatsz két liter vizet. Ne tedd! Kézmosáshoz jó lesz a hideg víz is - a meleget a biztonság kedvéért jó előre elzártam. A csap megnyitásakor ügyelj a megfelelő erősségi fokozatra: elég a gyenge vízsugár is, mert különben még a tükör is tiszta dzsuva lesz, aztán törölgethetem utánad. A kezedet is legyél kedves úgy lerázni, hogy ne legyen végig a mosdókagylón mindenhol szutykos vízcsepp, ott van a törülköző - viselkedj már úgy, mint egy civilizált ember!

A vécé használata: hugyozni szabad, de csakis ülve, nemi hovatartozástól függetlenül. A kukidat fogd meg rendesen (nem olyan nagy az, hogy ne egyenesedjen fel közben), mert folyton összepisáljátok az ülőkét még alulról is - használat után pedig tessék gondosan letörölni alulról, fölülről + a fajanszot is rendesen. Az ottmaradó szőrszálak, sárga cseppek csakis a te féregségedről árulkodnak, semmi másról. Ha megtudom, hogy állva hugyoztál (ld. cseppek a fajansz előtt a földön), akkor mindenkinek el fogom mesélni, hogy milyen egy mocskos állat vagy. Különösen, ha lány vagy.

Szarni tilos, intézd el otthon, bármi is legyen. Ez nem a te szarodád, ez az én szűzies lakásom, amit csak nekem szabad ilyen célokra használnom. Erre az életkorra illett volna már valami napi rutint kialakítani, hogy a reggeli kávé után elintézd az ilyesmit. Ha beteg vagy, ne gyere. Ha mégis, esetleg, kivételes módon itt kéne aludnod, akkor kínosan ügyelj arra, hogy nyoma ne maradjon semminek. De tényleg semminek.

Zuhany-fürdőkád használata: csakis ittalvósoknak, de inkább ne aludj itt. Zuhany csak ülve, és meg ne lássak vizet a kádon kívül. Mielőtt kilépnél a kádból, gombás lábaidat gondosan töröld szárazra, mert a leterített szőnyeg és törülköző nem azért van ott, hogy liternyi vizet szívjon magába a te csoffadt testedről. De gondold meg többször is: ez nem olyan koszos ország, hogy mindennap zuhanyoznod kelljen. Esetleg nézz el valamelyik nyilvános fürdőbe, ott elintézhetsz mindent egy füst alatt, mindenki jobban jár. Mielőtt elhagynád a fürdőszobát: nézz vissza a kádba, hogy látsz-e ott bármit vízcseppeken kívül. Ha igen, kérlek, öblíts le minden göndör szőrszálat meg zoknibolyhot. Nem vagyunk rá kíváncsiak.

 

4. A vendéglátás maga:

Étellel-itallal szoktam készülni, de főzőcskét vagy bármi különlegességet tőlem ne várj. Kajának feltehetően valami olcsó mirelit pizzát remélhetsz, italnak meg azt, amit én szeretek - az olcsóbb fajtából most, persze. A drágább cuccokat jól elrakom magányos óráimra.

Ha levesre, rántotthúsra, desszertre vágysz - légy szíves, nagymamádat vagy anyukádat látogasd meg. Ide az én társaságom miatt jössz, nem jóllakni meg ingyenélni. Amúgy is elég dagadt vagy már, pár sör után meg jól fog esni, bármit is kapsz. Ha nagyon nagy a hiányérzeted, felőlem hozhatsz vagy rendelhetsz még bármit.

Dohányozni szabad, de csak az utcán. Utca =/= konyha, erkély, lépcsőház, nyitott ablak. És mivel nem szeretem a folyamatosan fel-le mászkáló, hangoskodó, klikkesedő vendégeket, ezért inkább mondj le erről a hülye szokásról legalább erre a pár órára. Én se vonulok el nálatok onanizálni vendégségben, csak mert jólesne a vacsora után.

 

5. Rend, tisztaság:

Nálam alapvetően mindig rend és tisztaság van, mert csak úgy érzem jól magam. Mindennek megvan a helye, rendszeresen takarítok. Ám azt gondolni vagy elvárni, hogy én majd pont a vendégek előtt (főleg előtted) fogok nagytakarítást rendezni, hiú ábránd. Idejöttök a koszos cipőitekkel, összebarmoljátok az előszobát, a földre morzsáztok, ráültök a vécédeszkámra - hát majd utánatok rendet rakok meg feltakarítok.

 

6. Távozás:

Majd éreztetem veled, ha kezdek álmos lenni, de a fentiek ellenére valószínűleg jól fogjuk magunkat érezni - csak tartsd tiszteletben ezt a pár felsorolt kérést.

Távozáskor a hozott italokat nyugodtan viheted vissza magaddal, ha ezt felajánlom neked - ilyenkor feltehetőleg olyan szarokat hoztál, hogy úgyis legfeljebb a virágaim örülnének neki. Éjszakai buszt szívesen nézek neked, akár taxit is hívok, csak távozz. Légy szíves, ne kérj kölcsön semmilyen könyvet, zenét vagy filmet - ha nem haragszol, ez az enyém. Pénzért vettem, amiért megdolgoztam - vedd meg magadnak, ez nem az ingyenes Szabó Ervin könyvtár.

Arra nagyon ügyelj, hogy a sapkádat, sáladat, kesztyűdet, ladástáskádat, pénztárcádat, esernyődet hova teszed le, mert nem szeretem az idegen tárgyakat a lakásomban, utánad cipelni meg nem fogok semmit. És nem szeretném, ha ilyen ürüggyel hamar visszajönnél.

A lépcsőházban kérlek, ne hangoskodj - itt más emberek is laknak, ráadásul én itt is élek azokkal, akiket te éppen felébreszteni készülnél nagy ricsajjal. 

 

Egyszóval: köszönöm, hogy jöttél és vigyáztál mindenre - ha pár hónap múlva esetleg ismét arra vágynék, hogy meglátogass, szólni fogok.

Legyen egy szép napod! ;-)

200 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doszy 2012.01.09. 07:34:16

Ha megnyerném a lottót, vennék egy lakást egy ilyen ember mellett. Aztán beköltöztetnék oda - mondjuk a klinikák környékéről - egy 12 fős cigány családot.

2012.01.09. 08:12:05

Látom, ma jól fogok szórakozni.

A „Hol is van ez helyileg?” kérdésre valóban faszkorbács az egyetlen helyes válasz, ui. aki az internet, GPS és egyéb kellékek korában még mindig képtelen arra, hogy megtaláljon egy címet, annak ez jár. (Kivétel, ha az általános gyakorlatnak megfelelően, az utcatábla és házszám hiánycikk – Budapest kervárosias részei, illetve vidék. Utóbbi helyen a „Hol találom a Pacsirta utcát kérdés?” kizárlólag a „Kit keresnek?/Kihez mennek?” választ indukálja.)

A papucsos ember a halálom. Aki a vendégével a cipőjét leveteti netán előkészített papucsokat oszt ki neki, az szánalmas kispolgár, tárgyainak a rabszolgája, erről nem nyitok vitát. Tény, hogy egy lakás tisztasága, rendezettsége nem a „Cipőt le!” szabály függvénye, kórokozó, baktérium, stb. meg amúgy is milliárdszámra van a lakásban. Jó pár lakásban jártam már, ahol a cipőt persze le kellett venni, ugyanakkor a budiban hugykő-hegyvonulatok, a konyhabútort évtizedes zsírréteg takarja, a csapokon 3-4 mm-es vízkő, az ablakok mocskosak, stb. De a cipőt, azt le kell venni bazdmeg, mert vigyázunk a szőnyegre… pffff…

A WC-t szőrösen, hugyosan, szarosan hagyót meg valóban ütni kell. Egy darabig azt hittem, hogy ez kizárólagosan valamiféle alfahím-magatartásforma, de a hölgykollégák felvilágosítottak, hogy dehogy.

2012.01.09. 08:17:31

Kedvencem egy német wc ülőke volt a következő felirattal:
Ob gross, ob klein, hinsetzen muss sein!

Herr Glatzkopf 2012.01.09. 08:48:11

@Brother Love: Mondjuk nem hiszem, hogy sztoikus nyugalommal és őszinte mosollyal az arcodon néznéd végig, ha valaki(k!) a nem teljesen szárazra törölt talpú cipőjével rámenne a szőnyegpadlóra, főleg, ha mondjuk albérletről van szó...erről ne is nyissunk vitát. ON

mrbateman 2012.01.09. 08:58:36

Na tök jó, h. leírtad...kicsit átalakítgatom és az aktuális vendégeknek látogatásuk előtt átküldöm mailben, mint házirendet!:-)...annyit még, h. mi este már nem szoktunk sokat enni, csak egy kis salátát, így hiába mondtam azt, h. vacsorára gyertek, ez nem jelenti azt, h. már az ebédet is kihagyjátok a nagy potya reményéban, ne zabálni gyertek, meg kiinni a konyakomat, hanem beszélgetni egy (azaz egy) pohár bor (valami korábbi vendég, rosszakarótól kapott hosszúlépésnek való asztali fehér) mellett.

Ez a vendégségben hirtelen, csillapíthatatlanul szarhatnékom támad, nagy parám...valahol ez tényleg olyan foka az intimitásnak amit otthon kell elintézni.
Mostanában volt szerencsém járni - mint vendég - egy-két modern, lakóparki, válság előtti 350e/m2 árú IGÉNYES ingatlanban, ezeket olyan haladó szellemben tervezték, h. az egyetlen nagy közösségi térből (nappali+konyha+előszoba egyben, ez a helyiség 15-40m2 terjed az egyes lakás alapterületének függvényében) nyílik minden további helyiség, így természetesen a fürdő -és a szarószoba is.
Namost innentől kezdve nemhogy nagyobb dolgok, de még huggyintani sem...komolyan gondolkodtam azon, h. kézmosást színlelve hangtalanul belevizelek a csapba.

2012.01.09. 09:13:13

@Safrane(k): Mindig ezzel a vizes cipő, koszos csizma, sáros traktor hülyeséggel jönnek... Az nyilvánvaló, hogy a sáros, redvás, kutyaszaros cipőben senki nem vonul be a perzsa közepére, ahogyan a hálóba, gyerekszobába sem. A cipőmániások kedvelt hivatkozása ez, de ők nem a sáros, redvás, stb. cipőt veteik le, hanem mindet, ráadásul a nyomorultabb fajtája elém lök egy ócska papucsot (amit ki tudja hányan viseltek, de persze ez nem bántja a fene nagy higiéniai érzékét), hogy azt vegyem fel... És nem, nem mehetsz be még a konyhakőre sem, meg a szaros 20 éves torontálira sem.
Ugyan.
Elárulom: soha nem vetetem le a vendégekkel a cipőt és a lakásunk tiszta (csodálatos találmány a porszívó és a vizes takarítógép). A szőnyeg az évek alatt elhasználódik, igen, ez ilyen és soha nem dühöngött még veszettség, kolera, pestis, leptospirózis a lakásban...
Érdekes, hogy az mindenkinek természetes, hogy a vendégek után mosogatni kell, de egy vizes porszívó (ha már olyan kényes) már az.

comad 2012.01.09. 09:13:32

Engem az egészben csak az ülve hugyozás döbbent meg. Életemben nem csináltam még ilyet, hacsak nem 2in1 dolgom volt. Tirpák-e vagyok?

2012.01.09. 09:13:49

@mrbateman: de szorongó alkat vagy:) Egyszer kihívtunk egy lefolyótisztítót dugulás miatt, és az mesélte, hogy az ilyen ingatlanok csövezve is elég szarul vannak, sokszor van dugulás. Az igazán felemelő, amikor ilyen helyen szarsz és még el is dugul:)

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.01.09. 09:14:50

Hát aki ilyen vendéglátó, annak bizony... a cipőlevetést én is megkövetelem, de a többit nem. Aki ilyen smucig, garasos és kukacoskodó vendéglátó, az bizony megérdemli, hogy kihűlésig ne nyissák rá az ajtót. Senkise.

Kicsi Kacsa 2012.01.09. 09:17:26

Ha nem is ironikus, de szókimondó lett.
Több dologban is egyet tudok érteni, de nem ilyen arrogáns stílusban. Aki ennyi és ilyen feltételek mellett tudna csak vendégeket hívni, az inkább ne is hívjon senkit.

Nincs szebb látvány az időben távozó vendég hátánál. - ezt a vendég is jó, ha észben tartja. (Volt valami novella, ami erről szólt, a kedves vendégnek mondták, hogy maradjon még, ő meg maradt. Napokig, hetekig, hónapokig. Jajj, mi is volt a címe?)

Viner Spicli 2012.01.09. 09:32:35

Ezt maga Dezső írta ;))))

mrbateman 2012.01.09. 09:33:08

@Brother Love: azt mondod levetetni suttyó, proli dolgo...én meg azt mondom vendégségben cipőzni, meg kicsit nagypolgári szokás. Illetve ma már a helyzet adja.
Egy kétszobás panelban, ahol az egyik a gyerekszoba, a másik a nappali és háló egyben...nos itt annyira belépsz az intim szférába, h. inkább leveted a cipőt, nem lépsz rá a szőnyegre amin a gyerek játszik, egyrészről illetlenség, másrészről higiéniai kérdés.
Régen jómódúéknál, akik nagy házat vezettek ezekbe a kizárólag saját használatú helyiségekbe nem jutottál be, volt szalon, tehetősebbeknél külön ebédlő, dolgozószoba...kaja után a feketét a szálóóónban fogyasztották, majd a férfiak elvonultak a dolgozóba szivarozni, cigarettázni egy-két kupicával beverni, közben politizálni. Egyszóval meg lehetett szervezni egy vendégséget úgy, h. se a házigazda, se a meghívott ne zavartassa magát semmitől.
Ma már újra vannak jobb módú emberek, akik megengedhetnek akkora házat, melynek vannak részei amik nyilvánosak és vannak melyek nem.

Ettől függetlenül - fent említett burzsujokat kivéve - én mindig leveszem a cipőmet, merthogy kényelmesebb (az is)...a vendégeimnek, meg felajánlom, h. hagyják nyugodtan, nem kell levetni, de ha kell adok papucsot, aztán dönt ahogy dönt.

2012.01.09. 09:51:02

@mrbateman: Majd az első vendég után, aki műszálas zoknit visel, leszoksz te erről, hehe...
Amúgy az infektológia nagy mulasztása, hogy eleddeig nem született elegendő tanulmány arról, mennyivel nő a fertőző megbetegedések kockázata azokban a lakásokban, ahol nem vetetik le a vendéggel a cipőt.

pause 2012.01.09. 09:54:01

nalunk pl ezert nincs evek ota buli:D

Nekrológ · http://nekrolog.blog.hu 2012.01.09. 10:26:12

Menjen ide vendégségbe a halál.

Mc_Fly 2012.01.09. 11:27:26

@mrbateman: rémálmom lenne egy ilyen lakás, indulás előtt kávécigi-kombóval katalizálnék, de a félelem még akkor is mocorogna a háttérben egész vendégség alatt..

De még normális elrendezésű lakóingatlanokban/szórakozóhelyeken is, ha visszatérsz a nagydologból, ami neadjisten hosszú perceket vett igénybe, mindig van egy-két magát humorosnak tartó, vagy egyszerűen tapintatlan, aki rákérdez, hogy hol jártál. Erre még nem találtam ki frappáns választ, tippeket várok.

Kicsi Kacsa 2012.01.09. 11:37:36

@Riley: végül is az is, de ott a katona gyerek miatt marasztalják. Amit én olvastam vagy 30 éve, ott udvariasságból mondják a vendégnek, hogy maradjon. Ő meg menne, de nem akarja megbántani a vendéglátóit, így marad. Képtelen ellent mondani az udvariasság miatt.
Talán orosz író követte el, olyan tolsztojos hangulatú.

doszy 2012.01.09. 12:03:31

@Mc_Fly: Persze, aztán a bagószagú kabátodat a másik tiszta, jó illatú ruhái mellé akasztod fel? Látszik, hogy milyen tapintatlan vagy. :D

Frappáns választ nem tudok a "hol jártál" kérdésre, nekem olyasmi jutna eszembe, hogy "anyádban".

mrbateman 2012.01.09. 12:08:18

@Mc_Fly: Szartam gecó, de akkorát, h. felemelt a deszkáról!:-) Mutasd mitiszol? (majd türhő módon beleinni a piájába)..ezután gyorsan rákérdezni, h. hol is lehet kezetmosni, mert az az előbb elmaradt!?:-)

Mc_Fly 2012.01.09. 12:11:24

@doszy: trágárságok szoktak nekem is eszembe jutni, csak valami olyasmi is kéne, ami női hölgyek társaságában is felvállalható.

Egyébként lehet, hogy én hallgatok túl sok Kovbojokat, de számomra meghatározó, hogy milyen az illemhely. Legveszélyesebb ilyen szempontból a Roham bár, ahol ránézésre egész kulturált, úgy érzed, vállalható az outputting, szépen beriglized az ajtót, hajrá. De mindig van olyan prosztó, aki nem kopog, hanem tép egyet az ajtón, és már kilazított csavarok esetén egyszerűen rád tör. Ez még nem is lenne baj, érezze magát kényelmetlenül ő, csak ez a szórakozóhely úgy van kialakítva, hogy ilyenkor direktbe kapsz egy asztaltársaságot:D

Nadiposzi (törölt) 2012.01.09. 12:39:21

@Mc_Fly:
Akkorát szartam, mint egy VIM-es doboz, baszdmeg, alig bírtam lehúzni, először csak keresztbe fordult.

Mc_Fly 2012.01.09. 12:51:07

@Nadiposzi: Nem rossz. Megfelelő, arra fogékony társaságban alkalmaztam már a Sikonya-klasszikust is (úgy kellett róla leszállni, mint a Harley-ról, illetve "Hallod, megyek, azt szénné prátolom a thoálettheth, hogy siklóernyővel jövök le a tetejéről.")

Kurt S. Earp 2012.01.09. 13:01:01

Szivem. Tudod, hogy szeretlek. Két gyerek után is leszoplak minden üzleti tárgyalásod előtt, a testem acélpárduc, a bőröm aranysimaságú, velem szégyenkezned nem kell sehol.
Eljöttem ide a veled a világ végére, 2 óra autópálya és 40 perc csattogás után, ezeken a fos Balaton-felvidéki utakon, mert ugye barátság, a régi szép emlékek meg minden, egy évben egyszer összejön a csapat, feleségek is lesznek, és majd valakinek haza kell vezetni az autót, rendben. Azt mondod, klassz a kilátás, erre kiderül, hogy nem látni semmit a tóból, a szomszéd viskójának mediterrán tetőjétől, hát köszi. Hozunk a barátodaidnak egy Rombauer Chardonnay-t, amiből 10 palack van az egész országban, két karton SABMiller válogatást, átvánszorgok a szar, antikolt róma kövezetes OBI leértékelésből maradt bejáróján, amelynek a réseiből rátapad a kosz az egész évben ocelotprémbe burkolva tárolt, 12 cm-es sarkú cipőmre, amit egy évben legfeljebb kétszer veszek fel, és erre azt mondja a barátod, a házigazda, ez a kretén, akit már akkor utáltam, amikor még nyálas puszikat nyomott Kádár apánk ülepére a külkeres bulikon, szóval, azt mondja az imént nekem, hogy a cipőket le kell vetni az előszobában. Hát jobb ha tudod, édesem, nem fogom az 1400 dolláros Georgina Goodmanomat a hülye barátaid széttaposott szélű Caterpillar bakancsai mellé bepaszírozni. Ja, és ha azt hiszed, hogy hajlandó vagyok pisilés után hidegvízben kezet mosni, abban is téved a cimborád, mert lefogadom, hogy ez a pöcs még azt is elvárná tőlem. Ismerem már ezt a fajtát: művirág van a vécében, de wc-papír az nincs.
Tudok, egy kisvendéglőt Szigligeten, akkor mehetünk?

Dzsoni Kráncs 2012.01.09. 13:08:28

Ezt a papucsozást már a Festetich kastélyban is rühelltem.

2012.01.09. 13:20:55

@Dzsoni Kráncs: De ott legalább a cipődre köll venni, meg még oka is lehet, az intarziás parkettát óvná elvileg.
Régebben jártunk egy családhoz, ahol ilyen "cipőt le!" szabály volt életben, (persze ráadásul max. 17 fokig fűtötték fel a lakást, hogy még szét is fagyjon a lába az embernek), gondolkodtam egy ideig, hogy edzésen érlelek vagy 3-4 héten keresztül egy zoknit és abban megyek egyszer. Legalább ő is érezze szarul magát! (Azt persze nem kell különösebben részletezni, hogy a nappalit kikövezték valami ócska Praktikeres burkolóval, ezen volt az igénytelen, olcsó barkácsáruházas szőnyeg, erre kellett olyan nagyon vigyázni, eh...)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.09. 13:26:36

érdemes lenne lassan agyalni a következőn, bár nem akarok, asszem:

Valami szarul vagy néha jobban megírt, aktuálpolitikai cafrang kifordítom-befordítom adaptációja generál 600 kommentet, az utóbbi 2-3, tényleg ötletes, jól megírt, kiváló témaválasztású ÉS jó nyelvezetű poszt meg darabonként 30-40-et.

asszem alapvető problémáink vannak, agyalnunk kellene má' rajta, mert az nem állapot, hogy a szart szétkommenteljük, a jót meg nem...

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.01.09. 13:37:57

@Mc_Fly: Esetleg válasz lehet még a "Huhúúú, apám, még a VÍZ is megizzadt, mire levitte!" mondat diadalmas stílusban, így még csőúnya szót sem kell használnod :)
Másik ötlet a Kretén magazin egykori klasszikus mondata, hogy "Megkarcoltam a fajanszot, hogy megrepedt!"

dobozoló · http://dobozolo.blog.hu 2012.01.09. 13:45:48

@vészmadár (pica pica): talán az van, hogy ami eleve jó, ahhoz már nincs mit hozzátenni?

2012.01.09. 13:53:37

@Kurt S. Earp: ...szóval, azt mondja az imént nekem, hogy a cipőket le kell vetni az előszobában....
helyett a "nem szarhatok egy jót a budiban" ütősebb:)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.01.09. 14:13:46

@vészmadár (pica pica): Amúgy ez nem mindig van így, mert a "Kedves gyalogos embertársam" az egy igyazi gyöngyszem volt és 481 komment született hozzá :)

2012.01.09. 14:21:56

@vészmadár (pica pica): Hehe, én az aktuálpolitikai szarokhoz buta vagyok, meg nem is érdekel különösebben.
Az, hogy hogyan szarjunk (már ha egyáltalán szarjunk) egy jóízűt vendégségben számomra életszerűbb, emberközelibb, érthetőbb probléma - meg még akár konszenzus is elképzelhető.

Politikai elfogultságokkal viszont nem lehet mit kezdeni, nem is nagyon kell.

Gretzky99 2012.01.09. 14:26:27

@Kicsi Kacsa: Ez Stephen Leacock egyik novellája. Karinthy fordította magyarra, de ha megölsz sem jut eszembe a címe. Mindenesetre baromi vicces.

mrbateman 2012.01.09. 14:36:35

@Brother Love: Erről van szó kéhlekalásan, szarni mindenkinek kell, ellenben választójoga nincs mindenkinek...aki viszont passzív választójoggal is rendelkezik, az még akár kavarhatja is, mégsem kell sárga vízhatlan (vízhatlan persze, az első nap ezt mondják) anzugot viselni.

Amúgy az ilyen nyájlonzoknis vendégektől télleg mentesen meg a jóisten, széthurcolják a spóráikat a nagyszobába! Brrr...inkább a kutyahúgy!

windItup 2012.01.09. 14:40:17

@Gretzky99: Melpomenus Jones szörnyű tragédiája

Gretzky99 2012.01.09. 14:43:44

@Gretzky99: Ja és kanadai, nem orosz, de egyébként a hangvétel tényleg hasonló.
ON
Anyám egyszer 5 évig nem beszélt az anyósával (aki ugyebár a nagyanyám volt), mert karácsonyi vacsorához HOZZÁNK nagymama meghatározott számú papuccsal érkezett, amit mindenki köteles volt viselni az ünnepi ruhához.
Mondjuk, hogy mindketten kissé túlreagálták.
@windItup: Ahogy mondja.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.09. 14:44:13

@mrbateman: amúgy én annak vagyok a híve, hogy a vendégség első szabálya, hogy te menj máshoz.

Styxx 2012.01.09. 15:08:17

@Brother Love:
"gondolkodtam egy ideig, hogy edzésen érlelek vagy 3-4 héten keresztül egy zoknit és abban megyek egyszer."
B+, nem irigylem azokat, akiknek a heppjével szemben markáns különvéleményt képviselsz.:-)

Prophet 2012.01.09. 15:19:57

Nálam (albérlet) csak azért kell papucsot hordani, mert hideg a padló. Szerintem senki nem lakik alattam, és felkúszik a hideg. A WC szelepje pedig még mindig nem javította meg magát, ezért ha ész nélkül húzzák le, akkor nem záródik rendesen el, és csurog a víz, esetenként folyik . Minden használat után kellemetlen ellenőrizni. Főleg akkor, ha a mosdót teljesen szárazon találom.

Hiányolom, hogy a másnapi rendrakásra nem jelölt ki az író néhány embert. Persze ilyen követelmények mellett nehéz mocskot csinálni, de az üvegek, tálak, stb. még így is ott maradnak (kiválthatja a papír, szarjunk az őserdőre). Másnaposan igazi élvezet porszívózni, a narancs, stb. alapú koktélok kifolyt maradványát sikálni mindenhonnan - egyedül.

2012.01.09. 15:25:58

@Styxx: Sajnos ezen terv is - mint annyi más grandiózus elképzelés az emberiség történetében - csupán terv maradt.
Viszonyt tény, hogy sokan az effélét sokkal inkább értik, mint a szép szót. Egy időben egy nyanya mindig az üzletünk elé - rosszabb eseteben a nyakunkba - szórta a morzsákat, porrongyot, hajat, stb. az első emeleti ablakából. Kértük szépen, csúnyán (ne tessék már/megöllektevénkurvahamégegyszer), míg egyszer eluntuk, felvittünk teli egy kukát oszt' a lakásajtaja elé öntöttük. Onnantól már ránk nem szórt szemetet.

HighTroller 2012.01.09. 15:37:48

@Mc_Fly: erre a frappáns válasz hogy: szarni voltam ha már így érdekel. Erre persze az a reakció (főleg hölgyektől), hogy fúúj. Erre pedig azt lehet mondani hogy te kérdezted bazmeg

én legalábbis így csinálom és mindig röhögök a szarni voltam mondat hatásán.

Idet 2012.01.09. 15:57:28

@vészmadár (pica pica): 2. szabály: senki se menjen sehová, mindenki maradjon a fenekén otthon! Az a legtutibb!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 16:03:08

@Brother Love: egyertelmu, altalaban vendegsegbe nem szaros gumicsizmaban megyunk...
en, mint jo magyar egyszer, meg a kezdetekkor, itt amerikaban le akartam venni a cipomet latogataskor, mire a haziasszony jol kiosztott, le ne vegyem nem otthon vagyok ez az O lakasa
kb. olyan szinten mondta, mintha boxerben es poloban akartam volna flangalni
es tudod mit?
igaza volt
cipot nem veszunk es nem vetetunk le...
na most lehet mas a helyzet szukebb csaladi korben

a klotyo..
hat lehetoleg kerulni kell a hasznalatat, de maximum pisilesig, ha mar nagyon kell
az ulve pisalas feriaknal sem ritka, foleg vendegsegben

ilyen zuhanyzas meg ilyesmi az mar nem vendeglatas kategoria, az mar szuk csalad vagy panzio
amugy szerintem minden normalis ember erzi, mi az a pillanat amikor ideje lelepni
magyaroknal az a divat hogy szolsz,hogy megyunk, azutan marasztalnak, szolsz meg egyszer, meg marasztalnak, azutan harmadikra mar lepsz
itt szolsz..
elsore felallnak, OK koszonjuk hogy jottel:)

moesko 2012.01.09. 16:16:03

egyes északi népeknél minden háztartásban akad egy rakat vastag kötöttzokni, amiből kap a vendég, sőt egyesek visznek magukkal sajátot. kiküszöböli a nejlonproblémát, és sokkal moshatóbb, mint a papucs. öltönnyel meg estélyivel ez sem mutat jól, sőt nálunk márciustól októberig nem lenne érdemes viselni, de bizonyos helyzetekre akár érdemes lenne honosítani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 16:22:41

amugy en meg eletemben nem szartam vendegsegben...

az is teny hogy a talalkozasok, vacsorak stb. helyszinet mar jo par eve szivesebben beszeljuk meg etteremben barban
tok baromsag otthon vendeget latni, vagy menni valahova
a lakas az enyem, a privat szferam, szuk csaladon kivul ne jojjon senki ide
ugy tunik, itt a Nehany perc varakozas elomoderaciot jelent

Charlie Brown 2012.01.09. 16:29:47

Van egy bölcs mondás: Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak. Ennyi.
Ha a házigazda láthatóan cipőmentesen tartja a lakását, vagy annak egy részét, akkor a kultúrember akkor sem masírozik be cipőben, ha külön nem kérik a levételére és/vagy a cipőtalpáról enni lehetne. Ez nem csupán higiénia, hanem elsősorban civilizációs szint kérdése. Ha valaki szégyelli a büdös lábát vagy a lyukas zokniját, az meg ne menjen vendégségbe, mert nem is való oda.
A poszt nagy részét egy mondatba lehetne sűríteni: Kedves vendégem, ne légy primitív, kulturálatlan gyökér.

csicserierika 2012.01.09. 16:29:47

az mennyivel jobb, ha levetetem a cipőjét és a gusztustalan izzadt lábával topog a szőnyegen ?
Én senkinek sem engedem levenni nálunk a cipőjét, ha nem vagyok elég szemfüles, és már lerugta, visszavetetem vele, viszem utána.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 16:38:57

az elomoderaciot visszavonom:) a motor szorakozik
sorry
@Charlie Brown: eleve tudod kit hivsz meg, nem?
a lathatoan cipomentes lakas erdekelne amugy....
@csicserierika: siman en sem, de mondjuk en alapbol nem hivok vendeget, nade ha megis elofordulna en is megallitanam a cipolevetelet
/a csalad nem vendeg/

vernarancs 2012.01.09. 16:41:01

Az ilyen embert nem latogatja a kutya sem.

a rettegett drótos 2012.01.09. 16:41:49

Előszobában cipőt le, egyszerűen így van berendezve a kecó. Különben max. a nappaliig jutsz.

nemjogasz 2012.01.09. 16:58:10

Nem értem azt, aki kifogásolja a cipő levetetését. Tipikus amcsi hülyeség, hogy lakásban cipőben. Hát milyen tirpák dolog már cipőben a szobában mászkálni? Persze, más dolog, ha az ember 40 fős koktélpartit ad, de azt általában nem panellakásokban szokták, hanem villákban, ahol a bejárónő included. Ha van 2 vendéged, szerintem teljesen természetes, hogy megkéred őket, ne redvázzák össze az egész lakást. Ha meg valaki olyan fasz, hogy megsértődik a cipő levetésén, az elmehet a búsba, nem kötelező vendégeskedni.
A wc kövezetének nem összehugyozása is elég alapvető szerintem, bár az, hogy ül vagy áll-e a kedves vendég, szerintem tök mindegy, a lényeg hogy a produktum teljes egészében a WC-kagylóban végezze, és ne deszkán vagy kövön. Mondjuk azt nem értem, hogy a szarás miért lenne para vagy kerülendő. Az is a WC rendeltetésszerű használati módja.
Mellesleg én speciel nem hívok olyat vendégségbe, akiből nem nézem ki, hogy képes levenni a cipőjét, és rendeltetésszerűen használni a klotyót. Mert az egy mocskos állat, olyanokkal pedig nem smúzolok.

KenSentMe 2012.01.09. 17:00:10

@Hadrian77: És valaki aláírta filctollal, hogy "Männer tun's aufrecht"? Annak idején napokig gondolkodtam, hogy mit jelent ez a felirat, pedig elég soviniszta vagyok.

Ez alá meg odaírhatná egy eminens németszakos, hogy "der gemeine Morgenschiss ist die einzige Ausnahme", és akkor már végérvényesen nagy elmék vitájának színhelyévé válhatna a fal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 17:03:16

@nemjogasz: kezdjuk ott hogy vendegsegbe tiszta cipoben megyunk....
szarni meg nem illik mas hazan

Pan Modry 2012.01.09. 17:05:46

@Brother Love:

En vettem 12 par Crocs-ot, de nem azert hogy levetessem a cipot, hanem ha vkinek telen melege lenne a cipojeben, akkor egy higienikus vmit vehessen fel.

Trackback 2012.01.09. 17:10:58

Egyszer voltam vendégségben ilyen vendéglátónál. Az első egy-két regulára azt mondtam, oké, de amikor már 15 perce hallgattam a sirámokat, már csak röhögni tudtam, és kb. egy óra múlva távoztam, de még a taxiban is felröhögtem azon, amikor éjfélkor rászólt valakire, aki kinézett az ablakon, hogy ne nyúljon a függönyhöz, mert frissen mosott.

Nagy az Isten állatkertje.

nemjogasz 2012.01.09. 17:11:47

@hagyma: azért ha vendégségbe mész, a "tiszta" cipődben az utcán is mászkálsz azért, ugye? Úgyhogy az nem tiszta. Nem túl higiénikus a sáros, poros, faleveles stb. szőnyeg vendéglátás után. Amúgy is, miért nem lehet megtisztelni ennyivel a házigazdát, ha már egyszer meghívott?
@Brother Love:
"(Azt persze nem kell különösebben részletezni, hogy a nappalit kikövezték valami ócska Praktikeres burkolóval, ezen volt az igénytelen, olcsó barkácsáruházas szőnyeg, erre kellett olyan nagyon vigyázni, eh...)"
Hát, nem telik mindenkinek perzsaszőnyegre, ellenben az a szar amit vett az övé, és vendégként illik vigyázni a vendéglátó cuccaira.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 17:18:25

@nemjogasz: ehhh
hat nem tisztelet kerdese, koszos faleveles saros cipoben nem hiszem hogy mennek, ha egyaltalan, halistennek itt nem nagy divat
ha megyek akkor is autoval ugye...
aki meg megis meghiv, az tudja hogy cipovel fogunk maszkalni
tok szar zoknaiban vagy harisnyaban jarkalni idegen helyen, konyhaban klotyoban stb.
/hozzateszem otthon en is maskeppen velekedtem, ma mar eszembe sem jutna levenni vagy levetetni, ez van/

altimus 2012.01.09. 17:23:09

- mas egy olyan lakas ahol van pl. vendeg wc, vagy akar 2-3 mellekhelyiseg es megint mas egy kis ketszobas egy wc-s lakas.

- van ahol kisgyerek kuszik-maszik a vendegseg utan es mindent a szajaba vesz, ezesetben sem celszeru a kutyaszaros cipovel mindent osszemaszni.

- egy tipikus amerikai suburban hazba ugy mennek vendegsegbe, hogy a felhajton hagyjak az autot (ahova tiszta ruhaban es cipoben a garazsban szallnak be), es onnan bevonulnak a nappaliba (de az emeleti haloszobakba, wc-kbe mar eszuk agaba sincs felmenni). altalaban egy party bbq-t is jelent, a kertbe ki-be maszkalva, nyilvan ezesetben nincs papucsozas. de ahogy irtam nem is egy kutyaszaros, hanyasos varoson keresztul gyalog kozelitik meg a helyszint.

(kedves jelenetem bp-en a kiraly utcaban amint 3-4 felig kopasz, ruhos galamb egy nagy adag frissen gozolgo hanyasbol lakmarozik. ilyen utcan vegigmenve valoban nem illik cipoben vegigmenni egy tiszta lakason)

- hasonloan kedves kerdes a multbol: mikor lesz mar a hazavato? szeretnenk jol telehanyni a furdokadat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 17:26:35

@altimus: na ez meg a masik ha party van akkor altalaban az nagyobb egysegben van es megyunk akertbe is es egyertelmuen csak azt es a nappalit hasznaljuk, najo a klotyot kell neha, de ahogy mondod, a foldszinten
egy 48 nm-es panelbe meg vendegeket hivni az baromsag
szerintem

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2012.01.09. 17:41:16

Tehát akkor ide nem megyünk vendégségbe? Ilyen házigazdánál egyszer vagyok, mégpedig utoljára. Többet fel sem hívnám.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.09. 17:44:25

És ha olyan retkes a vendéglátó wc-je, hogy nem hogy nem látszana rajta egy hasmenéses orrszarvú ámokfutása, de a közelébe se mersz menni, nehogy elkapj valamit?

@altimus: Nem a Király utca, hanem a 8. ker széle, de a jelenet megvolt. Árpád hídnál albérletben lakó ismerős bosszankodott, hogy ugyan minek veszem le a cipőt, mikor az előszoba műkő, a nappali pedig szintén könnyen felmosható padlózatú, nuku szőnyeg. Mondom, inkább nem vinném be a lakrészbe a 4 aluljáró+metró+járda szemetét, felszáradt hajléktalanpisi-maradványokat, etc.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.09. 17:59:06

Cipő témához: utálom ha valaki a szőnyegen cipőben mászkál, de eddig még soha nem vetettem le senkivel a cipőt (mégis mindig leveszik maguktól), és én is leveszem mindenhol (a sűrű "Jaj, nem kell!" szólamok ellenére sem). Így megy ez.

Mondjuk most már Angliában vagyok, itt rengeteg helyen padlószőnyeg van egyszerűen, az első albérletünkben még a konyhában is. Na az volt a durva, ráadásul a két öreg, beteg kutyája a tulajnak mindig ott fetrengett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 18:02:19

@Gee Halen: akkor ne hivj vendeget
vendegsegben nem illik levenni a cipot
nem otthon vagy!

mildi 2012.01.09. 18:17:14

a ház nyilvános része a nappali-konyha kombó, ott nem kell levetni, sőt! (privát részbe meg csak nekünk és a famíliának van bejárása, de ők nem vendégek). ehhez képest mindig mindenki le akarja venni az előszobában, mert látja, hogy ott vannak a mi cipőink is. persze, mert mi otthon vagyunk, ergo papucsban, nem cipőben...:) szépen elmagyarázom a szitut.
de akkor is leveszi! jó, akkor szaladgáljon a hideg kövön zokniban. mert a család (vmelyik itthon éppen nem lévő tagjának) papucsát nem fogom odaadni. evvan.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.09. 18:19:52

Hát, én leveszem mindig a cipőt de ez attól van, hogy olyan szinten vagyok lúdtalpas, hogy a vállam is szöghibás tőle (tényleg olyan a lábnyomom, mint egy libának) így lesem a pillanatot amikor lerúghatom végre a cipőt.

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 18:24:05

@Mc_Fly:
Egyrészt, ha ártalmatlan a kérdés, mondhatod azt, hogy dolgod volt. Ha tovább variálja, vagy ha úgy érzed, szivatni akar:
"A legkisebb helységben. Érdekelnek esetleg további részetek?" És némi csúfondáros vigyor mellé.

polly graph 2012.01.09. 18:29:00

@mildi: Ez nálunk is ugyanígy van. Én azért vívok közelharcot, hogy NE vegyék le a cipőt, mert a konyha-nappali hideg járólapos része direkt azért van, hogy ne kelljen annyira vigyázni rá. A kertbe is innen van a kijárás, óhatatlanul is rákerül a kosz a padlóra.

Persze azért nyilván tisztán tartom, lehet, hogy ezért nem mer senki rámenni. Eddig senkit nem tudtam rábeszélni, hogy hagyja magán a csukát, szóval biztosan bele van égve mindenkinek az agyába, hogy vendégségben márpedig a hideg kövön is zokniban, vagy fura vendégpapucsokban kell vonulni.

maim 2012.01.09. 18:32:15

Kedves kényszeres posztolót elküldeném egy afgán
porban-lakó,porba-fingó terápiára.Egy hónap után
biztos elmúlna minden baja.Ha otthon inkubátorból frissen kiengedett koraszülöttet tart,akkor minden
meg van bocsájtva,mert ebben az esetben indokolt a
védelem.Minden más esetben egy egészséges immunrendszernek el kell bírni ennyi bacival.Utána
lehet naponta kényszeresen takarítani.De hogy egy ilyen vendéglátóhoz nem tenném be a lábam,az is biztos.

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 18:33:08

A többivel kapcsolatban: szerintem szőnyegre csak cipő nélkül, minden mást könnyű felmosni, oda bármivel. Szerintem udvarias dolog a vendéglátó részéről ha minden más helyre lehet cipővel, hogy ne fázzon a lábuk. Vendégpapucs gusztustalan.
Gyerekes családnál szőnyegre cipővel azért is tahóság, mert a gyerek esetleg játszana a szőnyegen, mielőtt vizesporszívóznák. Gesztus jellegű nem összekoszolni, még akkor is ha egyébként a gyerek bőven nem csak steril helyeken játszik.

Érdekes lenne bevezetni a szállodai mosható, egyméretes papucsokat, vendég után bevágni mosásba és kész. Ha nem divatbemutatózni jöttek és fázós lábúak, működhet.

Amúgy durva a poszt, a vécés szabályok odab@sznak :D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 18:36:43

@Caenorhabditis elegans: ne misztifikald mar azt a szonyeget, nekunk a lepcsohazban is szonyeg volt a regebbi lakasunkban
@polly graph: egyertelmu
hogy a faszomba lehet zokniban vendegeskedni?
a cipo a ruhazatom resze
cipo nelkul egy olyan alarendelt helyzetbe kerulsz..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 18:39:50

amugy vendegsegnel nalam az is minimum hogy a vendeglato is normalisan feloltozve es cipoben fogad..
/ bar szazadszor is: nagyobb partitol eltekintve ez a vendegeskedes baromsag, en 15 eve elek amerikaban egyszer voltam vendegsegben/karacsony/ nalam meg meg csak kozeli rokon volt, vagy ugye dugas celjabol uriholgy, ott ugye nem kerdes a cipo, de az meg Mary elott volt/

tixar 2012.01.09. 18:44:07

És hogy úgy van, basszus!

mildi 2012.01.09. 18:52:58

@polly graph: dettó kert is :) + bejáró állat (macska), aki még a lábtörlőt se ismeri. ha nagyon nagy sár van, azért elkapom, és letisztogatom a mancsát (amit utál, de nem érdekel), mert simán felmegy a koszos lábával a fotelbe...

a nappali ugyan szőnyeges, de direkt egy strapabíró szürke szőnyeg van, mert ott az étkező is, szal előfordul morzsa, pofára ejtett vajas kenyér. egy lábtörlőt látott cipőtalp nem tud benne olyan kárt tenni, amit ne hoznék helyre 5' alatt.

Maddness69 2012.01.09. 18:54:20

@comad: Nem "tirpákság" kérdése. Egyik barátnőm kért meg, hogy ülve végezzem a kis dolgomat a lakásában, ahol vendég voltam.:) Megtettem. Azóta csak (!) ülve.:)
Persze, nem mindenhol. Pl. nyilvános helyen nem. Ott csak felhajtom az ülőkét. Nem törekszem minden körülmények között tökéletességre. Sokszor elég csak 1 lépéssel előrébb járni, mint a nagy átlag.:D:D:D

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 18:59:51

@hagyma: Nem misztifikálom, nálam is lehet taposni. Műanyag ikeás szőrszőnyeg, vizesporszívó-kompatibilis. Másoknál nem taposok rá, ha úgy látom, tisztán van tartva, nem akarom, hogy utánam külön kelljen takarítani.
Amúgy meg talán a legjobb a háziak szokásaihoz alkalmazkodni, különben vagy taplónak leszek tartva, vagy koszos lesz a zoknim.

nemjogasz 2012.01.09. 19:01:40

@hagyma: mondjuk ha tényleg csak nappali(nemszőnyeges)+ előszoba esetleg konyha van használva a vendégek által, akkor megértem, hogy nem feltétlenül kell levenni a cipőt. Csak ez sajnos lehet, hogy amcsiba jellemző, de magyarországon nem.
De hogy alárendelt helyzetbe kerülsz cipő nélkül? Kicsit vicces. A kabát is a ruházat része, meg a sapka is, mégis leveszed, ha bemész valahova, a cipő is ilyen. De hát végülis ahány ház, annyi szokás, ahogy a mondás tartja.

potty.ketto 2012.01.09. 19:02:09

Mióta Budapesten élek, én érzem magam kellemetlenül, amikor a sok belvárosi kutyaszaros utcán keresztülgyalogolva felviszem a vendéglátóm lakásába a kutyaszart, hajléktalanhugyot, kitudjamit. Pláne, ha olyan a buli, ahol minket is a földre ültetnek, meg a poharaknak se mindig jut az asztalon hely. Saját otthonomban hazaérkezéskor még a nadrágot is rántom le magamról, ha tudom, hogy leért a szára az utcán. Viszont mivel tudom, hogy bárkinek lehet bármilyen háklija - zoknislábfóbia, mittudomén (nekem is van sok) -, ezért egyszerűen megkérdezem érkezéskor, hogy vegyem vagy ne vegyem a cipőt lefele.

Ami pedig az ülve vécézést illeti, hülye leszek más vécéjére ráülni. Természetesen minden vizes helyiség használata után körbenézek, mert a pofámról szakadna a bőr, ha hagynék magam után véletlenül bármilyen nyomot. Ez természetesen pisire vonatkozik, jólnevelt ember hazaviszi a szarát :)

nemjogasz 2012.01.09. 19:09:16

@potty.ketto: nem értem én ezt a nagydologfóbiát. Mi baja lesz annak a porcelándarabnak, ha belepottyantod a végterméked? Mondjuk ha a fóbia az idegen vécéülőkére való ülésről szól, akkor megértem:-))

potty.ketto 2012.01.09. 19:18:58

@nemjogasz: Természetesen nem izgat a porcelán sorsa, otthon még meg is tárgyalom a produktum paramétereit a férjemmel :) Az idegen ülőke a kulcs, nem szeretek mások jól bejáratott baktériumflórájába beleülni, ha nem muszáj. Munkahelyre duplán igaz, a női vécében olyan dolgok történnek, amikre álmodban sem gondolnál.

nemjogasz 2012.01.09. 19:34:37

@potty.ketto: nos igen, az ülőke... Hát nem egy embert ismerek, aki után a kilincset sem szívesen fogom meg, nemhogy az ülőkére üljek utána.
A munkahelyi, iskolai wc-t tényleg csak extrém vészhelyzetben szabad használni. A női vécéről meg nincs tapasztalatom, de így jobban belegondolva most már nem fogok vacsorázni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 19:38:33

@nemjogasz: igen :mezitlab" maskeppen erzem magam, ha nem otthon vagyok
ez teny
tudom hogy otthon maskeppen van en is itt valtoztattam meg a "szokast", ezert is kepviselem a cipot NE le allaspontot
meg jobban kepviselem, a mi a szarnak mas hazara menni? allaspontot:)
amugy sima lakasokban itt minden szonyegpadlos....

chipshop (törölt) 2012.01.09. 19:40:47

A mi hazunkban alapszabaly,hogy nincs szabaly.Ha akarod leveszed a cipodet,ha nem akkor nem.Mondjuk en utalom a labszagot ezert inkabb a biztonsagosabb cipos megoldast preferalom,de nehany vendeg ragaszkodik a zoknihoz.Az,hogy nem varom el h hozzanak barmit is-az alap.Ha hoznak valamit akkor orulok,ha nem ,akkor is:-)Nem zarom el a melegvizet,egyreszt nem is tudom hogy kell,masreszt miert kene a barataimnak hideg vizben kezet mosniuk?A WC azert van,h hasznaljak es nem erdekel,h ul vagy all valaki,tolem kezen allva is urithet-ha utana eltakaritja.En sem birom a szoroket es a szardarabokat a klotyon,de ebbol meg nem volt baj.Minket az sem zavar,ha horribile dictu nagyvecezik valaki,megis mit kene tennem?Kiloknih keresse meg a Mekit,mert az en reneszansz bidembe nem kullanthat??Tavozas: barat marad ameddig akar,es erezze otthon magat meg akkor is ha almos vagyok,ezt ugyis jelzem es akkor lefekszem,ok pedig hasznalhatjak a kanapet,agynemut,mindent.Aki nem barat,az elparolog az elso asitasnal.Az pedig termesztes h kolcsonadok konyvet,filmet,habverot,barmit.Szeretem ha vendegeim otthon erzik magukat,ellazulnak es csakugy vannak.Az egyetlen ami mondjuk szabaly,az a dohanyzas csak es kizarolag a konyhaban tortenhet,zart ajtok mogott:-))A posztironal nem ereztem az ironiat,szerintem nem kene vendegeket fogadnia,es irrealis szbalyrendszert felallitania foleg nem ugy,hogy az olvasottakbol nem az jon at,h Citterio butorai vannak:-)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 19:42:30

@Gee Halen: ugy gondolom a japan vs magyar es az amerikai vs magyar szokasok kozott nagy kulonbseg van
magyaran az amerikai feherek ugye europai gyokerekkel rendelkeznek
japanba, ha egyaltalan ott letezik a vendegseg mint fogalom, tuti le kene vennem
mint latod a kaukazusi feheremberek velemenye megosztott a kerdesben
en cipoparti vagyokes nem veszem es nem vetetem le
monjuk ha valaki ugy ajar jonni hogy kutyaszarba lepett vagy istallot ganajozott ki latogatas elott, hat az mar leteszi a bejarati ajto elott
de nem gyakori

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.09. 19:46:32

@hagyma: Persze, én csak azt a részét nem értem, hogy miért kerülnél alárendelt viszonyba cipő nélkül.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.09. 19:48:12

@nemjogasz: te, én a kilenc millis czetka pisztolyom nélkül is szinte meztelennek érzem magam...

Nadiposzi (törölt) 2012.01.09. 19:50:13

Basszus, zokniban mászkálni, pfej, a város meg csupa retek, ugye. Amióta megfűztem a lakókat, hogy legyen helikopter leszálló a panelunk tetején - én álltam az egészet, persze, a többiek némi csúszó pénz után rábólintottak, h. azt a havi pár alkalommali rotorzúgást minden nagyobb rinya nélkül elviseljék - azóta nincs probléma.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 19:51:32

@Gee Halen: nem tudom, idegen helyen szeretek cipoben lenni, talan az alarendelt nem jo kifejezes
vendegloben sem veszem le
a meloban sem
/ volt munkatarsam/ferfi/ aki papucsra cserelte hehe
ha leveszem a cipomet levehetnem a gaytamat is boxer-poloban beszelgethetnenk
nem tudom
cipot nem veszek le mas hazan
meg masty sem
termeszetesen a kabatot igen, az kulsore van
nem tudom, nem ereznem magam jol zokniban valahol, valahol mas hazan..
az olyan vicces
/szazdszor is nem csaladrol beszelunk!!! bar a multkor mondtam a fiamnak le ne vegye mert eleg hideg a padlo/

Pinka-Panka 2012.01.09. 19:52:08

Elég ciki, ha ezt le kell írni. Normális ember ismeri a szabályokat vendégségben is.
Amúgy nem tetszett a stílus sem.

nemjogasz 2012.01.09. 19:56:14

@Professor Pizka: anélkül én is. De ez még érthető is, egy jól megválasztott kézifegyver (esetleg gépkarabély) öltöztet, ráadásul tekintélyt is kölcsönöz az embernek. Jobban belegondolva, azthiszem a luiszvitton legközelebbi kiegészítője egy kismintás M4-es lesz.:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 19:59:21

tenyleg, ugy belegondoltam, megis meghivank bennunket valahova Maryveli kioltozun, tusarku neki, akarmi nekem, lakkcip akarmi, valami szep fekete
es akkor az ajtoban nekiallnank levenni:)
ez vicces es kesz
mondjuk ha a csaladjahoz megyunk sem vesszuk le..
hat ez van
aki engem meg akar hivni szamoljon a dologgal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 20:01:38

az mas ha a 17 eves gyerek meghivja a haverjat es szol, hogy vedd le a csukad, mert anyam megol
en olyan normalis, nem csaladi vendegsegrol beszelek
/de tartom csaladban sem veszem le, ha kifejezetten nem kernek meg, vagy mondjuk benyitunk es mindenki zokniban, de ez itt keptelenseg:)/

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.09. 20:04:34

@Professor Pizka: Lüivityon mintás golyóálló mellény? Swarowski kristállyal kirakott Chanel fegyvertáskával?

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 20:28:32

@hagyma: pedig rám meg éppen Kanadában szóltak rám, még mikor beléptem az ajtón, hogy a cipőt azonnal le. hófehér szőnyeg volt.
amúgy meg, én mindig leveszem és nálam is leveszi mindenki, kérés nélkül..pedig nálam szőnyeg sincs, csak parkettának látszó linóleum. vendégpapucsa meg kb. mindenkinek sajátja van, tekintve, hogy ugyanazok járnak hozzám. bár most épp kibővült a társaság, majd még szerzek be.

Turboanyu 2012.01.09. 20:28:40

A fele baromság, a másik fele hülyeség. Ott a bibi, hogy alapból feltételezi: a vendég az úr, ha kedve van a szőnyegre is sz.hat, mert ő úgy érzi jól magát

Érkezés: Illik megtisztelni a vendéglátókat a pontos érkezéssel. Vagy szóljon valaki időben (vagy egy gyors telefon, hogy bocsi, elakadtunk). Sok esetben az ember örömmel készül a vendégségre, vár a vacsorával hogy együtt egyenek, a házigazdának már kopog a szeme, a kaja száradóban, hűl, a vendég meg épp otthon netezik még, mert cseszik időben elindulni.

Cipő: majd ha valaki vesz nekem egy kétszintes házat, ahol van külön szalon a vendégek fogadására, amit persze a bejárónő tart tisztán, akkor tőlem derékig kutyaszarosan is beszambázhat a szőnyegre. Addig amíg ilyen pici a lakás, a gyerekek sokat játszanak a szőnyegen, addig legyen szíves levenni a cipőjét.

Dohányzás: én nem dohányzom, asztmás vagyok, nincs kedvem fulladásos rohamot kapni a saját lakásomban. Plusz gyerekek is vannak. Amúgy meg még régebben mentem ismerőshöz, aki erős dohányos. Nem szóltam semmit, az az ő otthona. Ez meg az enyém.

A többi nettó baromság, mint pl. a vidd magaddal a sz.r italodat és hasonlóak.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 20:36:59

@hagyma: te, akármilyen tiszta az a cipő, odáig hogy mentél el benne úgy, hogy nem piszkoltad be a talpát? téged hintón hordanak a vendéglátóidig?

2012.01.09. 20:38:50

Vendéget hívni nem kötelező. ha nem hívsz senkit sok megpróbáltatástól megkíméled magad.

Ellenben saját felnőtt gyerekeid kötelezőnek érzik, hogy még ha egy hét szabid van is itthon, meglátogassanak. Nekik pedig mondhatsz akármit, leszarják, úgy is azt csinálnak amit akarnak. Azonnal birtokba veszik a laptopodat,és természtesen fikázzák, hogy miért nincs rajta ez vagy az a program, miért sok az ikon az asztalon, játékot telepítenek a telefonodra, viszik a könyveidet, és mindet ami megtetszik nekik.

Ezért aztán nem készülök semmivel, elviszem őket a legközelebbi vendéglőbe és kezükbe nyomom az étlapot, azt lehet nyugodtamón krizálni.
Búcsózóul adok pénzt tankolni.

Mindenki más lehetőleg nyáron jöjjön, a kertben van hely, lehet dohányozni, és mindig akad önként jelentkező akinek kezébe lehet nyomni a húsvillát a grillezésnél, mert ő jobban tudja. Falu nézés és séta ürügyén el lehet menni az egyetlen kocsmába, és mindenki azt iszik amit akar.

(Tavaly el volt törve a kezem, ugye törött kézzel nem lehet semmit sem csinálni, a vendégek magukra voltak utalva, nem dobtam el a kötést, jól jöhet az még alkalom adtán máskor is.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 20:45:12

@A Tyne folyó déli partja: en USA-rol beszelek nem Canadarol
nezd tuti kicsit poros a talpa, erre kitalaltal a labtorlot pl
altalaban nem hintoval, van gepkocsink es ugy abbol kiszallva az a par meter...
tudod a gepkocsi az olyan hogy beulsz es odavezetsz ahova karsz es megsem hinto, csodalom, hogy angliaban nem ismerik
hat nekem nem jon be hogy papucsban es nagyestelyiben legyen mary
de mag az sem hogy papucsban es farmerben
van neki cipoje
annak az a celja hogy a laban hordja
hat igy
de a Te hazad a Te hazad ugy fogasz vendeget ahogy akarsz, ha megis erre vetne a joszerencsed szivesen latlak, leginkabb egy etterembe, de ha megis itthoni parti, akkor nem fogod levenni a cipodet..
ennyi

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 20:48:33

@hagyma: szóval, aki egy garzonba lakik, az soha ne hívja át a barátait? ez milyen marhaság már? mi voltunk kb. 20-an egy 32 négyzetméteres garzonban házibulin (cipőt mindenki levette.)

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 20:51:22

@hagyma: ha kiöltözős buli, az más, de ha csak egy baráti beszélgetésre mész át, farmerben-pólóban, a múltkor én biciklisruhában, mert azzal mentem, akkor miért ne venném le? arról nem is beszélve, hogy a fotelben ülök, felhúzott lábakkal...fura lenne rajta a cipő.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 20:56:46

@Turboanyu: ja, a dohányzásról jut eszembe. a dohányos barátaim szó nélkül mennek ki nálam az erkélyre cigizni, pedig sose kértem őket. csak mivel én nem dohányzom, ők úgy gondolják, hogy kimennek. pedig otthon dohányoznak bent a lakásban. ja, és viszont mikor egy 8 hónapos terhes is volt a társaságban, akkor is kimentek (a saját lakásukban), pedig, mint mondtam, ők mindig bent szoktak.

agi02 2012.01.09. 20:59:23

Én szoktam magammal vinni egy másik cipőt, ami nem lesz sáros ebben az időben. Aztán az előszobában kibújok a sáros cipőből és felveszem a másikat, igy senki nem szólhat egy szót sem.
Egyébként a cipőt levetetni tahóság. Egy nőnek pl a cipő ugyanúgy az öltözékének egy kiegészítője, mint a táska vagy az ékszer.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 20:59:52

@A Tyne folyó déli partja: en vendegsegrol beszeltem, nem kamaszbulirol...
hat nagyon fiatalon ha valaki mar fuggetlen lehet elleni tizen is, csak az nem vendegseg
az barati kor
en vendegsegrol beszeltem, aminek nincs ertelme nalam:)
Ti is jobban tennetek ha ilyenkor lemennetek egy Pub-ba
de ha csak atugrik a szomszed csavo az nem vendegseg
nalam
atmehet mezitlab is

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 21:00:13

Szerintem mondjuk cipőben kényelmetlen lenni egy baráti találkozón. Formálison meg cipő nélkül gáz. Nálam nincsenek formális találkozót, aki jön az felfogja hogy panel, nincs külön szalon, külön bejárónő és nem állnak a dolgok derékszögben. Pont ezért neki sem kell derékszögben állnia. Ha akar, cipőben, ha akar, anélkül, ha nem félti a hófehér zokniját, ha meg valami érzékenységem van azt kéretik betartani, de nincs vészesen sok. Kb dohányzás: ha bent akkor nyitott ablaknál lehet, de úgy, hogy közben a hőmérséklet ne menjen 18 fok alá és a levegő füstszázaléka egy bizonyos szint alatt maradjon közben. Télen ez problémás, ha egynél többen dohányoznak, úgyhogy akkor inkább konyha vagy/és önmegtartóztatás, nem fázósoknak erkély.

..mondjuk azért nálam is vannak határok... emlékszem életem egyetlen nálunk tartott házibulijára. Jelentékeny számban voltak ismerős ismerősei, na ezt nem kellett volna. Valaki rosszul lett és beájult a vécé köré, nem tudtuk arrébb tenni, de eddig benne van. Aztán jött a másik, teljesen szétcsapva, hogy neki tojnia kell, nincs vécé, a fürdőkádba lehet? Mondom nem. Nem értette, győzködött, hogy hát neki kell...

Az volt az utolsó ilyen buli :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 21:02:13

@agi02: igy van, bar szerintem foloslegesen vagy ovatos a valtocipoddel...
@A Tyne folyó déli partja: huuuuu nagyot mondtal
oruljenek ha az erkelyen megengedem
hogy nalam a lakasban ragyjutson valaki????
ki VAN ZARVA!!!!!!!
szerintem a kerdest sem mernek feltenni
meg a kocsmakban is tilos
otthon azt csinal, amit akar

Filhipposz 2012.01.09. 21:08:53

@hagyma: Ki a faszt érdekel, hogy mi a fasz van Amerikában? Ha az ottani bunkók tempója szerint akarsz élni, lesd az ottani fórumokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 21:12:28

@Filhipposz: nem, en szeretek pl valaszolni a magyar bunkoknak is
ez van
mint most is pl

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 21:14:30

@hagyma: Férjem is dohányzik, kiküldhetem az erkélyre, de akkor ott fog lakni, mert erős dohányos (ha közlöd hogy akkor szokjon le, sikítok...). Én meg azért vagyok közös lakcímen vele hogy együtt legyünk, nem azért, hogy ő az ideje nagy részét az erkélyen töltse, ilyen erővel külön is költözhetnénk. Úgyhogy marad a levegő füstszintjének szinten tartása. Előbb-utóbb lesz egy elszívó kütyü, azzal jobb lesz a hőmérséklet. Emiatt vagyok toleránsabb a bent bagózással szemben, az elv nem zavar, csak szeretek lélegezni, levegőt, nem füstöt. Ahhoz viszont ragaszkodom.

Amúgy nem veszélyes így a lakásban dohányzás, annyi füst sosincs, hogy meg lehessen érezni amikor a férjem nincs itthon. Külön kérdezgetem a füstszag-érzékeny ismerősöket erről.

beolka 2012.01.09. 21:16:54

Engem az tud idegesíteni, hogy amikor jön valaki és megkérdezi, hogy levegyem a cipőt? Szerintem ezt illetlenség megkérdezni. El kell kezdeni a cipőt levenni legfeljebb a házigazda rádszól, hogy ne mert (kosz van, rég volt tkarítva stb)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.09. 21:17:53

@neccharisnyás útonálló: A brazil Taurus fegyvergyárnak vannak rózsaszín műanyag pisztolyai.

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 21:22:27

@beolka: Atyaúristen. Durvább vagy, mint a poszt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 21:25:35

@Caenorhabditis elegans: komolyra forditva, nem ne kepzeld, akarmit mondanak az ismeroseid,/gondolod megmondanak, hogy qrwa budos van?/ beeszi magat a ruhakba a fuggonybe, a szonyegbe a falakba, a burtorokba
@beolka: illetlenseg megkerdezni az teny, kerdezes nelkul nem szabad levenni

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 21:29:14

@hagyma: Igen, megmondanák, nem tartok hazudós/illedelmes ismerősöket*. Pláne hogy úgy is van tesztelve, hogy az illető azt sem tudta, hogy dohányzás van bent, csak hosszú idő után derült ki, meglátott valahol egy hamust. Aztán meg marhára nem értette, hogy ő szokta érezni, most meg nem, ez hogy lehet.

*valamiért úgy tűnik az itt írtak alapján, hogy a két kateg közé simán lehet egyenlőségjelet rakni. Én maradnék illetlen.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 21:30:37

@agi02: hát bakker, a táskámat se cipelem magammal mindenhova a barátaim nappalijában..és az öltözékemet is kb. leszarom, barátokhoz szoktam vendégségbe menni...

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 21:32:30

@Caenorhabditis elegans: Mondjuk logikus is hogy nem ivódik be, hiszen nem az van hogy néha szellőztetek (mint tipikusan a dohányosok lakásában), hanem az, hogy a füst sosem halad meg egy bizonyos, igen alacsony töménységet. Persze lehet, hogy ha valaki tudja hogy mit keressen és hol, az érzi, de szándékosság nélkül tízből kilenc nemdohányosnak nem tűnik fel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 21:32:54

@Caenorhabditis elegans: nem tudom
vagyis tudom
a fust belemegy mindenbe, az agynemube a puloverbe az ingbe a fuggonybe /akinek feher van megsargul/ a plafon is/ stb
el nem tudnam kepzelni hogy valaki ragyujtson a nappalimban, legyen az a felesegem is
szerencsere nem cigizik, de ha igen, menne az erkelyre es csukna be az erkelyajtot
intem kerdeseket pl a szajhigieniarol es illatrol mar fel sem tennek...
igen, volt bagos csajom

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 21:33:00

@hagyma: hát hozzám csak barátok járnak vendégségbe, idegeneket mi a töknek fogadnék?
az se volt kamaszbuli, mindenki huszonéves volt már. jó, lehet, hogy egy-kettő csak 18-19...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 21:40:02

@A Tyne folyó déli partja: az majdnem kamasz
na jo..
elofordulhat, hogy pl. a munkatarsadat hivod meg a ferjevel
nem tudom miert, de csak
akkor az idegen
felreertes ne essek en vendeg- es vendeglatas ellenes vagyok, jo kis kerti sutogetesek johetnek stb, de ott nem kerdes a cipo
az hogy a 2 szoba nappaliba meghivjak valakit vacsorara, az nehezen elkepzelheto
az atugrik a haver vagy a szomszed az itt nem jatszik, hb-k elmultak
szoval marad a cipo, ha megis menni kene valahova

fantáziapanaszlakat 2012.01.09. 21:43:54

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél."

:)

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 21:48:31

@hagyma: Egy erős dohányossal ez már az a szint, amikor a kapcsolatnak nincs értelme, vagy több haszna van külön lakni és csak néha, rövid időre találkozni, addig betartható a rendszer. Te valószínűleg nem vennél el erős dohányos csajt, meg az se menne hozzád. Senki nem szeret a szokásai miatt állandó laposkúszásban közlekedni a másik előtt. Részemről ez így elfogadható kompromisszum, te meg nem laksz itt és így mindenkinek jó.

Szájhigiénia: a nikotint nem véletlenül használják permetezőszernek és méregnek is, szerintem higiénikusabb a szája mint bármelyikünknek, no baci :D:D

Riz Ottó 2012.01.09. 21:49:20

Valószínűleg mások a szokások külföldön, mint itthon, meg a lehetőségek...valaki írta fentebb, hogy régen, amikor volt kifejezetten vendégfogadásra alkalmas helyiség, természetes volt, hogy cipőben voltak a vendégek, de ott az intimszféra el volt zárva.

Sajnos nincs mindenkinek akkora háza, hogy ez megoldható legyen, ezért én is a cipőlevételt támogatom - főleg a budapesti mocsokra tekintettel - de ha valaki mindenáron cipőzni akar, tegye.

Nekem 1 szobám van, ami mindenként funkcionál, nehezen tudnám elképzelni, hogy valaki cipőben üljön a szobában.

Hozzánk csak nagyon közeli barátok jönnek a családon kívül, ezért sosem volt a cipőnélküliségből gond.

@hagyma: A kerti sütés más kategória :)

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 22:00:58

@hagyma: vacsorára a franc se hív meg vendégeket, eleve nem szeretek főzni, még csak az kéne. kávét, kekszet kapnak...

eino. 2012.01.09. 22:01:01

Nincs bajom azokkal, akik leveszik a cipőjüket (bár mindig mondom, hogy maradjon nyugodtan, nem kell levenni), és azokkal sem, akik magukon hagyják.
De azt már ki nem állhatom, ha valaki nálam a lábán hagyja, tőlem viszont elvárja, hogy levegyem az ő házában. Ez azt jelenti, hogy saját magát különbnek tartja. Hogy a házát is, az nyilvánvaló. Két ilyen emberrel is megszakítottam már a kapcsolatot, bár nem konkrétan emiatt. Más területen is látszott, hogy fölöttem állónak tartják magukat. Na jó, de akkor minek haverkodni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 22:01:46

@Riz Ottó: hat errol van szo
akinek nincsenek lehetosegei ne hivjon vendeget
a csaladtag nem az
a nagyon jkozeli barat
hat soso, de tudja elore le kell venni
mit tegyunk?
semmit
@Caenorhabditis elegans: nekem tuti jo, hopgy nem lakok nalatok, mert nem birom a fustot:)
en mar senkit nem vennek el mert nos vagyok, volt baratnom aki cigizett, sot en is cigiztem 10 evig hehe:)
nem a lakasban
azt azert -akarmekkora is a szerelem- nekem ne magyarazd be, hogy nem budos a szaja...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 22:04:23

@A Tyne folyó déli partja: mar az is tobb mint kene:)
jovan tudom mar megordegedtem, meg itt masok a szokasok, mi mar csak csaladi partikra jarunk, vagy ha buli van akkor etterem, pub, kocsma stb
hat ha megis hivas nelkul beesne valaki max colat kapna vagy sort
he egyaltalan beengednem
ha nem hiv fel elotte akkor nem hiszem

A Tyne folyó déli partja 2012.01.09. 22:10:43

@hagyma: hát ide beestek meghívás nélkül most szombaton is, de nem maradtak, hanem mentek a másikakhoz, és szóltak, jövök-e. másik pár tudta, hogy jönnek.

Caenorhabditis elegans 2012.01.09. 22:11:53

@hagyma: Dohányszag és íz nem egyenlő büdös. Kinek mi, nekem először fura volt, nem annyira jó, egy hónap után már nem tűnt fel, egyszer próbált leszokni, akkor meg már nekem hiányzott :)

Én sem bírom a füstöt. Látok néha toleráns nemdohányosokat, én nem vagyok olyan. Eddig kimondottan ezért nem jártam szórakozóhelyekre, kocsmákba. Most már járhatnék, de egyedül nem poén, és ugye azért megyünk, hogy az idő nagy részében bent legyünk, ne az ajtó előtt bagózva, úgyhogy megintcsak nem járok. Pech.
Mondjuk ezek szerint érzékenységben meg sem közelítelek.

Riz Ottó 2012.01.09. 22:15:12

@hagyma: hozzánk bárki jöhet, de úgyis csak azok jönnek, akikkel nagyon szoros a kapcsolatunk..."idegen vendéget" valószínűleg nem hívnék meg, mert nem tudnám fogadni, de akikkel sokéves barátság köt össze, elvannak egy puffon is, a sörük meg mellettük a padlón.

kzolika 2012.01.09. 22:15:15

Szerintem a legtutibb az, amikor a házigazda is cipőben fogadja a vendéget. Akkor tuti nem kell levenni. Mondjuk ez szüleimnél mindig is így volt, de ott van kb. 60 nm közösségi tér ("elosztó" előszoba, ahonnan egy kézmosós WC, a konyha és a nappali nyílik), ami járólapos. Igaz, padlófűtéses, tehát akár le is lehetne venni a cipőt. Vendég a nappalin túli magánterületre, ahol a hálók és a rendes fürdőszobák vannak, úgysem megy.
Nálam dettó ugyanez a helyzet. A nappali is járólapos, igaz így én sem lófrálok zokniban (pedig de, nyáron úgy javítom a klíma hatásfokát), de másnak sem kell cipőlevétellel kezdeni. Mondjuk a piskó utáni kézmosás már necces, de oldja meg a folyosóról behajolva! :-)

vycman 2012.01.09. 22:18:54

cipővel a szőnyegen, fürdőszobában stb. mászkálni, olyan, mint bkv-s farmerral leülni az ágyra. legyen szó a saját házadról vagy máséról. undorító. igénytelen.

kilépsz a zuhanyzóból a szőnyegre, ahol előtted cipőben mászkált valaki? vagy használjak papucsot a saját házamban azért, mert a kedves vendég nem képes levenni a cipőjét? szeretek mezítláb és zokniban lenni otthon. páros lábbal rúgom ki, ha kérésre sem veszi le a lábbelit.

szubjektiv 2012.01.09. 22:22:04

É nem értem ezt az egész cipő kérdést:)Mikor nálunk padlószőnyeg volt, akkor is bejöhetett bárki cipőben. Nyilván, ha nagy latyak volt, akkor levette magától. A jelenlegi lakásomban meg járólap van ott, ahol a vendégek megfordulnak, így nem szeretem, ha leveszik a cipőt. Ráadásul vannak t. malacok, a ketrec körül akárhogy vigyázunk, van itt-ott kis széna. Sokszor van nálunk kutya megőrzésen. Velük sem vetetem le a cipőt, sőt papucsot sem kell venniük.:) A budiban meg mindenki azt csinál amit köll neki. Ezért van.
Voltam sok helyen ahol szeretik, ha levetem a cipőt, ott kérek papucsot, mert nem fogok mezítláb mászkálni.

@hagyma: Lehet, hogy amott nem dívik, hogy az emberek magukhoz hívjanak vendégeket, szerencsére nálunk igen. Teljesen más hangulata van, ha itthon iszogatunk, eszünk, beszélgetünk, és megint más, ha vendéglőbe vagy kocsmába megyünk.

Egyébként ez a poszt most nagyon gyenge volt. Nem ismerek ilyen embert, attól még persze létezhet, de nem hinném, hogy egy ilyen figura vendégeket hívna.

Riz Ottó 2012.01.09. 22:23:47

@vycman: na ja, a bkv-s farmer durva.

Intizar 2012.01.09. 22:29:28

@hagyma: Ja. A japánok meg mind tahók. Meg a magyarok fele, amint az hozzászólásokból kitűnik. A németeket ne is emlegessük.

szubjektiv 2012.01.09. 22:34:43

@vycman: Roppant egyszerű: én begyűjtöm ilyenkor a fürdőszoba szőnyeget, így senki nem lép rá cipőben.

Egyébként azt hiszem, ha idegeneket hívnék vendégségbe (bár eszembe nem jutna ilyet tenni) akkor pláne kizárt, hogy levetessem a cipőjüket. De általában az ember a barátait, családot, jó ismerőst szokta vendégségbe hívni.

Nálam lehet dohányozni, ha dohányos vendég van, mert én is cigizek, ahol nem dohányoznak, ott meg eszembe sem jut rágyújtani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 22:36:31

@szubjektiv: hogyne divna
neme zt mondtam
de tenyleg csak kozlei baratok es csalad
es lehetoseg szerint vagy a haz nagy vagy van udvar
nem kerdes a cipo....
mindenki cipoben van
en ezekre a nevnapi koszontokre karacsonymasnap stb. emlekszem, hogy mentek jottek
cipo le stb
baromsag
cipot le ne vedd

meg louisvilleben valami arabok laktak a lepcsohazban, ott nem csak a vendegek de mindenki kint hagyta a cipot, alapjaraton volt az ajtajuk elott 12 par, vendeg esetem elert a sor az ajtomig
meg mas egy haz vagy egy panel
de mindkettoben cipoparti vagyok
NE VEDD LE ES NE VETESD LE ha nincs extrem helyzet

Intizar 2012.01.09. 22:36:34

@Intizar: Célozni arra próbáltam, hogy a szokások talán különbözőek. Még akár egyetlen országon belül is. Ennek megfelelően aki más szokások szerint illedelmes, talán nem egyszerűen tahó. Még akkor sem, ha egész Amerikában csak egyféle szokás van (amiben nem vagyok biztos).
És esetleg jó megoldás mindenre fölkészülten vendégségbe menni - nem nájlonzokniban, például, és nem arra elszántan, hogy örökre megsértődöm, ha megkérnek, hogy vessem le a cipőt.
Hasonlóan mindenre felkészülten volna okos vendéget fogadni. Ha egyszer az ember szereti, hogy elárasszák a lakását a barbárok (jót mulattam azon a bölcsességen is, hogy kis panellakásba vendéget soha - a szüleim teljes, csodálatos társasélete ment volna veszendőbe, ha ekkora butaságot hittek volna; és ez nem csak nekünk lett volna veszteség), akkor készüljön föl rá, hogy a barbárok különfélék. És vagy legyen annyi vér a pucájában, hogy kihirdeti a szabályt, vagy pedig tűrje, hogy minden barbár a maga erkölcse szerint viselkedik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.09. 22:39:43

@Intizar: azert a harakirit nem kell atvennem, ha hibazok?
remelem
hogy lenne mar amerikaban egyfele szokas
miazhogy:)
ezerfele van
en arrol beszelek ami a barati-csaladi korom es az en velemenyem
vannak itt spanyolok, afroamerikaiak arabok kinaiak indianok
mit tudom en Ok mit varnak el?

Intizar 2012.01.09. 22:45:02

@potty.ketto: Nem volna megoldás fertőtlenítő kendőket magadnál tartani?

Intizar 2012.01.09. 22:54:31

@beolka: Az okos dolog, kommunikációs kísérleteket illetlennek minősíteni. Még a végén megértenék egymást gazda és vendége, azt nem volna mitől besértődni. Mivé is lennénk.

Nyugdijas 2012.01.09. 22:55:51

@nemjogasz: A vendégjog alapján alapvető kérdés, hogy a vendég érezze jól magát. Ennek nem része a rendszabályozás, különösen nem a cipő levétele.
Azért van a lábtörlő általában a lakások előtt, hogy használja az ember. Tehát olyan embereket hívunk vendégségbe akiket ismerünk, ebből fakad, hogy tudjuk, hogy mire számíthatunk. Amennyiben tudjuk, hogy az ismerősünk elvből se veti le a cipőjét mert monjuk alantas dolognak tartja, akkor nem hívjuk meg. A fiamhoz se megyek vendégségbe, mert le akarja vetetni a cipőmet.

szubjektiv 2012.01.09. 22:59:37

@hagyma: Ha eszkimóékhoz megy az ember lánya vendégségbe, az igluban vajh le kell-e vetni a hótaposót?:)

Riz Ottó 2012.01.09. 23:06:33

@szubjektiv: Ó, ott más is van. A ház ura odaadja az asszonyt éccakára melegíteni.

felka 2012.01.09. 23:41:21

@zsoltix: köszi a linket, besírtam..D:D:D:

évuska 2012.01.10. 01:05:00

Nálunk elég rendszeresen fordulnak meg vadidegen átutazó diákok (couchsurfing), akiknek természetes, hogy átveszik itt a mi szokásainkat.

Két meglepő élményem volt zokni-cipőügyben. Mi ABSOLUTELY NONSMOKINGként vagyunk fenn a honlapon, ahol ránk találnak, ennek ellenére endékából érkezett fiú, aki idebent fekete zokniban jött-ment, úgy is ment ki a vizes betonra cigizni, át a sáros udvaron. Nagyjából kő van, a mi szobáinkba nem jöttek, de így is sokk volt.

A másik most szilveszterkor két kínai lány. Egy kicsit becsiccsentettek, amikor éjfél előtt hazajöttek. Amúgy saját papucsot hoztak, el is néztem, milyen extra cipőtalpa van egyiknek. Elmenetelük után vendégszoba igen szép szőnyegén szürkészöld, jellegzetes mintázat, vagy hat lábnyom. Hát, nem örültem. Talán nem éjjel volt, inkább visszaszaladt valamiért induláskor, de nem szép a szőnyeg most se.

Más bajom nem volt egyikkel se, pedig jártak már itt vagy húszan változatos országokból.

Vagyis még a német fiú, aki itt terpeszkedett minden városnézés után kólával, öt útikönyvvel, lábfelrakva, kiterített térképpel a (nem kicsi) étkezőasztalnál, öt napig, késő estig, én meg etettem volna a gyerekeket, az kínos volt, egy milliméter hely nem volt, szóltam. Ja és volt egy vörösborfolt az asztalon, amit ott hagytak reggelig, azóta is látszik. De csupa szívek voltak, segítettek mosogatni, én nem akarom, hogy amúgy normális, kicsit hippi emberekből ez maradjon meg.

Szerintem a rigolyákat nem nagyon érti az, aki kamasz, albérletben él eltartják, nincs gyereke, és/vagy még nem vett saját nemikeás (= drágább) bútort a vérrel megkeresett pénzéből. Oké a vendéggyerek, velkám, de én szoktam szólni, a sajátjaimra is, ha a búgócsigát csapkodja a szekrényhez. Meg homokozás után ne rontsunk a hálóba szülői ágyon hemperegni, ágyneműt földre túrni.

Sákif za morro? 2012.01.10. 01:16:35

Ha hozzám valaki bejönne cipővel, páros lábbal rúgnám picsán. Én takarítok, rendszeresen takarítok, hozzám jöhet bárki akár fehér zokniban is. Természetesen tartok itthon 1x pár papucsot is, hogy ne kelljen zokniban mászkálni, meg azt sem szeretem, hogy ha a gombás talpukkal gyalogolják össze a lakást. A wcben felőlem szarhat is, azt nem jó tartogatni. A vendégség után úgyis kiganyézok. Két szigorú szabály van a cipőn kívül: Bárminemű tevékenység után az ülőkét kérem felhajtani, valamint a kávéhoz felszolgált cukorból csakis kávés kanállal szabad cukrot vételezni.

Sákif za morro? 2012.01.10. 01:20:09

@Nyugdijas: "A fiamhoz se megyek vendégségbe, mert le akarja vetetni a cipőmet. "

Úgy gondolom, a fiad jobban járt, hogy egy ilyen ember mint te, nem jár hozzá, még akkor sem ha az apja vagy.

Kicsi Kacsa 2012.01.10. 01:48:12

@Gretzky99: köszi! A rejtély titkában nincs benne, sajnos.

2012.01.10. 07:48:46

A cipőre az az szabály, hogy minél nagyobb a lakás annál kevésbé kell levetni a cipőt.Egy padlószőnyeges panelban, teljesen rendben van, de egy több szintes családiházban szinte kizárt.

Nálam nem kell, igaz szónyeg van, meg kicsi a lakás, de nincs előszoba, ahol ezt meg lehetne ejteni, meg egyébként is leszarom, a kutya is bejön néha. Én inkább azért vivok harcot, hogy ne vegyék le a cipőt.

2012.01.10. 08:14:49

No mármost, még egy apróság ehhez a cipő-nemcipő témához. Roppantul nyilvánvaló, hogy az öltözködésnek is van egy minimuma, kultúrember még otthon sem fetreng akármiben – nem véletlen a filmes sablon, amiben az igazi tuskó ajtót nyit egy zsírpecsétes atlétatrikó-koszos farmer-papucs kombóban.
No mármost, ha vendégségbe megyek – tehát nem a haverhoz ugrok át a nyomatékkulcsért – ott is teljesítek egy öltözködési minimumot és a házigazda sem teheti meg, hogy „Elvégre otthon vagyok!” felkiáltással, a hőségre hivatkozva boxeralsóban fogadja a vendégeit. Bármennyire is kényelmes lenne, nem fogok vendégségbe menni mackóalsóban és kötött kardigánban. (Ugyanígy, bár az irodám padlószőnyeges és nem ügyfelezek, nem fogom pacskerban nyomni.)
Úgyhogy ne várja már el tőlem senki, hogy ha vendégésgbe hív (és én megtisztelem annyival, hogy normálisan felöltözöm) egy intim ruhadarabban (zokni) parádézzak. Groteszk látvány férfiak csoportja, amint akár csak egy rendes nadrág-ing-zokni (még szarabb: gumipapucs) kombinációban üldögél a nappaliban, ugyanígy a szépharisnyás, szoknyás hölgyek mezítláb-papucsban.
A magukat hülyének tettető, vagy csak simán értelmi fogyatékosok kedvéért: nyilván nem akkor akarok cípőben berongyolni bárhová, ha a Martens darabján egy kiló sár van. A „Gyerek a szőnyegen játszik.” kezdetű nóta, nos szubjektív tapasztalat, de egyik gyerekünk sem kapott el semmiféle fertőzést soha a nappai szőnyegétől, ez az egész kórokozó-fóbia egy baromság. (Minden lakásban kórokozók milliárdjai tenyésznek, nem beszéltünk még poratkákról, stb. – de azért csak életben maradunk nagy nehezn.) Másfelől minden gyermek ha játszik és nem figyelnek rá, szájába veszi a homokot, nyalogatja a villamos ablakát, összeszedett csikkel cigiznek, stb. és sokkal meredekebb dolgokat csinálnak, mint egy úgymond koszos szőnyegen játszás. A játszótér is koszos, ki se engedd, bazdmeg, de oviba, utcára, sehova se. Amúgy nem tudom, mennyivel higiénikusabb egy esetleges gombás láb ráeresztése a lakásra, ha már efféle fóbiáknál tartunk. Igen, az mennyire király, ha 10-20 láb tapicskolja-préseli bele izzadmányát a szőnyegbe! Az az elképzelés meg számomra, hogy olyan lábbelit vegyek fel, ami ki tudja hány emberen volt előtte, hát egészen extrém.
Az ilyen kórókozó-fóbiás, higiénia-rögeszmés baromnak azt javasolnám: a vendégség kezdetén osszon ki egyszerhasználatos papíroverallokat, műtőssapkát, lábtyűt, szájmaszkot, akkor talán nyugodt lehet a szerencsétlen, persze előtte a vendégek használják a fekete öltöző-fertőtlenítő zuhany-fehér öltözőt!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.10. 08:28:28

@Ben Zinkoot: én amikor betárazok, akkor az első lőszert kétszer hozzá szoktam koccintani a szán hátsó végéhez, aztán, amikor csőre húzom, hogy condition one-ban tegyem el a stukkert, akkor le szoktam fújni róla a port. Aztán elmegyünk vendégségbe, én és a Czetka.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.10. 08:33:20

@Brother Love: én zokniban fogadonm az üffeleket, egy mondatban közlöm, hogy elnézést, de nekem lúdtalpam van. Végülis a szuperhősös-tazos pólóim után ez a kisebb furcsaságok közé tartozik.

mrbateman 2012.01.10. 08:41:50

@Brother Love: Én tegnap áthívtam a kőműves Sanyit és megbízást adtam neki, h. a bejárati ajtó mögé készítsen egy 120x140-es 10cm mély süllyesztett kicsempézett kis medencét, amit feltöltök kálium-permanganát oldattal (a lila szín az jó, nyugtatja az idegeket és mégsincs averziója az embernek tőle) ezen a higiéniai vizesárkon/bacillus tűzfalon átgyalogolnak a kedves vendégek a kutyahúgyos cipőjükkel és kezdődhet a buli.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.10. 08:48:03

@Turboanyu: valljuk be: 1-2 lurkóval vendéget hívni netto faszság, mer' a gyerek meg mindenki mást idegesít, a szülein kívül, ugye.

Augustin 2012.01.10. 08:58:26

Van ilyen ismerősöm, de már rájött, hogy senki nem akar hozzájuk menni, úgyhogy ha bulit szervez, helységet bérel valahol. Kaját meg vigyen mindenki magával... Mondjuk azért ők is hoznak.

Turboanyu 2012.01.10. 09:09:08

@vészmadár (pica pica): "valljuk be: 1-2 lurkóval vendéget hívni netto faszság, mer' a gyerek meg mindenki mást idegesít, a szülein kívül, ugye."

Valljuk be, hogy amit írtál az nettó faszság, mert nem mindenkit idegesít a gyerek, gondolom te 18 évesen, kezedben az érettségivel bújtál ki anyukádból. Persze szerintetek akinek gyereke van, azt tényleg a legjobb lenne befalazni, és csak akkor kiengedni, ha a gyerek már felnőtt.

Amíg nem volt gyerekem, én is mentem kisgyerekes barátnőmhöz látogatóba, most is van aki jön hozzánk, sőt van aki - minő horror! - hozza a saját gyerekét. Ja, még olyan is volt, hogy amíg nem volt gyerekem, olyan vendégem jött, aki hozta a lurkóját.

Turboanyu 2012.01.10. 09:17:37

@évuska: "Szerintem a rigolyákat nem nagyon érti az, aki kamasz, albérletben él eltartják, nincs gyereke, és/vagy még nem vett saját nemikeás (= drágább) bútort a vérrel megkeresett pénzéből. "

Pontosan!!!

Gretzky99 2012.01.10. 09:22:36

@Kicsi Kacsa: Viszont benne van (sok mással együtt) a Rosszcsirkeff Máriában.

2012.01.10. 09:33:04

@Turboanyu: Éppenséggel kizárólag nemikeás bútorunk van, és ha nem is vérrel, de megdolgoztunk érte (+ a házban, amit csak lehet, én csinálok), de kijelenthetem: a bútorra, lakástextilre, stb. a legnagyobb veszélyt elsősorban a saját gyermekek, utána a mindennapi használat jelenti, majd esetleges házikedvenc (ez persze lehet jóval kártékonyabb is, mint egy gyerek) a legelenyészőbb veszélyforrás a vendég - hacsak valaki nem olyan típus, aki minden héten két-három alkalommal vendéget vár.
Amúgy a bútor, szőnyeg, stb. is csak olyan mint az autó: az ember vigyáz rá, de a dolgok természete, hogy időnként megsérül, tönkremegy, stb. - ez nem a világ vége.
Nincs ellenszenvesebb, mint ha a vendég ügyetlenkedése után a háziasszony egész este azon sopánkodik, hogy vajon kijön-e a vörösbor a szőnyegből, feljön-e a politúr, stb.

Turboanyu 2012.01.10. 09:33:10

@hagyma: "tudod a gepkocsi az olyan hogy beulsz es odavezetsz ahova karsz es megsem hinto,"

Nálunk a parkoló és a kapu között legalább ötször léphetsz kutyaszarba és pisibe. Ráadásul van külön autós és utcai cipőd? Az autóst csak a lakásod-autó-vendégség szenthátomságban használod, véletlenül sem mész benne másfelé?

"hat nekem nem jon be hogy papucsban es nagyestelyiben legyen "

Hozzánk vagy szerelő jön (akkor úgyis feltekerem a szőnyeget és utána takarítok, elvégre azért jön, hogy dolgozzon), vagy családtag, közeli barát jön. Senkitől nem várom el a nagyestélyit, sőt kivétel nélkül olyanok még a barátaim is, akik otthon és nálam is zokniban szeretnek lenni - mert lekuporodunk a szőnyegre, a kanapén felhúzzák a lábukat, hogy kényelmesen és otthonosan érezzék magukat - nem az angol királynőhöz mennek diner-re, hanem hogy kikapcsolódjanak.

Kurt S. Earp 2012.01.10. 10:18:12

@Professor Pizka: Egy szociopata, blogíró, állandóan nőhiányban szenvedő nőcsábász ügyvéd, aki rajong a madarakért és az orgonákért, aki emellett képregényhősös pólóban és gágogó lúdtalpa miatt zokniban fogadja ügyfeleit és aki betárazott stukerrel megy vendégségbe... minden forgatókönyvíró álma egy lövöldözéssel, dugással és humorral teli sztori, amelynek középpontjában egy ilyen figura áll. Michael Caine zseniálisan és csípőből hozná a figurát, Guy Ritchie pedig beszarna a gyönyörtől ha rendezhetné. Oscar esélyes.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.10. 11:20:40

@Turboanyu: ez a te bajod, ellenben épelméjű ember tudja, hogy 10 év alatti gyerek nem való sem vendégségbe, sem ballagásra, sem temetésre, sem színházba, sem koncertre, sem előadásra, sem sem sem.

Ha nem érted, miért, nem baj, csak tudd, hogy így van. Ha nem tud valaki vigyáznia gyerekre, akkor ne menj színházba, ballagásra, vendégségbe. Ez van, a gyerek lemondás, nah.

évuska 2012.01.10. 11:35:25

@Brother Love: méltánylom a bútoraidat, nálunk is használati tárgy, nem azzal vitáztam, nem a cipőre írtam (nekem szimpatikus az álláspontod, még ha edzőtermed hollétére nem is válaszoltál azóta sem), hanem a direkt bunkó vagy legalábbis kulturális sokkot okozó vendégre. Én feltörölném a vörösborfoltot, és nem lépnék a kinti cipőmmel a szőnyegre.

A veszélyt nálunk elsősorban a más gyereke jelenti a bútorokra, a mieink már sejtik, mi a pálya. Van, aki szerint ez terror, hadd görkorcsolyázzon a nemrég lerakott hajópadlón az a gyerek, csimpaszkodva lengedezzen a kilincsen negyven kilósan, és miért szólok rá a négyévesre, hogy inkább ne kézzel egye a tejfölt. Szerintem nem haszontalan útravaló, ha észreveszi, mit csinál és annak milyen hatása van, bár sokszor tényleg a kényszerességgel határos, hogy ne gyűrd a szőnyeget, ne húzd a terítőt, utáltam én is.

Turboanyu 2012.01.10. 11:36:27

@vészmadár (pica pica): Ki a franc beszélt temetésről???? Meg színházról? Arról beszélünk, hogy X meglátogatja Y-t az OTTHONÁBAN.

Ha valaki meghív a lakására és azt mondja, hogy hozd a csemetéket, mert majd eljátszanak az enyémekkel, vagy épp gyerektelen, de ŐŐŐŐŐŐŐŐ kéri, hogy gyertek családostúl, akkor miért kellene otthonhagyni a gyerekeket? Aki meg egyedülálló, az meg nem mondhatja, hogy bocsi, megyek hozzátok, de tüntessétek el a kölkötöket... Akkor nem kell jönnie. Ezen mit nem lehet érteni? Ha meg meghív egy baráti pár, akkor úgyis mondják, hogy ivászat, pókerezés, bármilyen felnőttprogram lesz, tehát egyértelmű, hogy családos vagy nem családos a program, tehát az utóbbira az ember nem állít oda az aprónéppel.

Turboanyu 2012.01.10. 11:49:26

@Brother Love: Nálunk maradandó kárt a lakásban kizárólag a férjem okozott (kiégetett függöny, eltört állólámpa, stb), soha se a saját, se vendéggyerek.

Persze, kijön a kutyaszar a szőnyegből, de szerintem alapvető udvariasság, hogy a vendéglátómnak akarattal felesleges munkát és bosszúságot nem okozok. Nekem az az alap, hogy az "én házam az én váram", ha valakit meglátogatok és az a szokás náluk hogy nem mászkálnak koszos cipővel a lakásban, akkor leveszem, ahol külön mondják hogy ne, ott pedig nem veszem le. Az a megtisztelő, hogy meghívnak és beengednek valakik az otthonukba, nem pedig az, hogy örülhet bárki ha odatolom a képem.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.10. 12:01:33

@Kurt S. Earp: ...illetve minden ilyennek az álma, hogy egyszer forgatókönyv-író lehessen.

Augustin 2012.01.10. 12:06:41

Meg az még hagyján, hogy levetetik velünk a cipőt, de az igazán gáz, ha elkezd röhögve fényképezni az egyik, mert olyan vidáman nézek ki kiskosztüm plussz szörnylábpapucs kombóban...

2012.01.10. 12:06:56

@évuska: Nem emlékszem az edzőtermre irányuló kérdésre. Mi is volt?

doszy 2012.01.10. 12:13:15

Ó basszátok meg, cipőlevételről ~160 komment. Igazi first world problem. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.10. 12:21:57

@doszy: Na ezért nem hívok vendéget :) még ki is kéri magának, hogy le kell vennie a BKV-s aluljárós cipőjét, mi?

Szerintem ezen felesleges is vitázni. Otthon járjon, amiben jólesik neki. Svejcben még az előszobába se szokás cipőben belépni, nemhogy a nappaliba.

Még egy: a poharat alátét nélkül lerakni az asztalra, abroszra, bárhova. Karikás lesz, baszki!

Nyugdijas 2012.01.10. 12:51:19

@Ben Zinkoot: Úgy gondolod, hogy egy jó apa ismérve, hogy leveti a cipőjét a fia lakásában? Sajnálatos gondolkodásmód. Eszedbe se jut, hogy a tisztességben felnevelt fiam részérő talán nem kellene az apjával szemben ilyen követelményeket támasztani, annál is inkább mert Ő soha nem veti le a cipőjét amikor hozzánk jön.

Turboanyu 2012.01.10. 13:06:11

@Nyugdijas: Kérted, hogy vegye le a cipőjét és nem tette meg? Ha igen, akkor tényleg nem szép tőle.
Ha viszont nálad az a szokás, hogy nem kell levenni, akkor miért kéred számon, hogy nem veszi le nálad a cipőjét?

Intizar 2012.01.10. 13:09:05

@Nyugdijas: Én ugyan nem irtózom sem a cipőlevetetéstől, sem az ellenkezőjétől (az is igaz, hogy soha életemben nem volt rajtam kiskosztüm, nagyestélyi meg pláne), attól viszont ugyancsak elborzadtam, hogy valaki ilyen pitiánerségért nem jár el a fiához, és még dicsekszik is ezzel. A kicsinyesség NEM MENŐ.

Mc_Fly 2012.01.10. 13:34:52

@Brother Love: Egy egész iparág épült rá a baktériumfóbiás népekre.. egyszer megnézném, hogy hány másodperc alatt esik össze holtan, akinek eltűnik az összes baktérium a szervezetéből:D Büszke mérnökként az ilyen, biológiai ismeretekkel nem rendelkező, reklámokat beszopó, mágneskarkötős embert lenézem, vendégségbe hozzá nem megyek.

Viszont a lábbelit annak mindenképp érdemes levetetnie, aki amúgy félne egy kiadós cipőzéstől:
szleng.blog.hu/2008/11/05/cipozes

Nyugdijas 2012.01.10. 13:36:44

@Intizar: Ha ez a kicsinyesség és nem az, hogy a saját apámtól kérek olyat ami tudom, hogy az elveivel ellenkezik, akkor természetesen vállalom ezt a jelzőt.Egyébként ez nem pitiánerség!!!!!

Intizar 2012.01.10. 13:41:10

@Nyugdijas: Szerintem elvet csinálni olyan pitiáner ügyből, mint cipőlevetetés, az már már grandiózus kicsinyesség.

Démétér 2012.01.10. 14:45:54

@Nyugdijas: De, de, ez maga a kicsinyesség. Sebaj, te tudod.

Nálunk nincs cipőzés-nem cipőzés probléma. Mindenki azt csinál, amit akar. (Szerencsére van külön fogadó és privát szféra.) Sokféle vendégséget tartunk: átjönnek barátok, a család, vagy akár nyolc-harminc fős parti is lehet. Utóbbira készüljön elegendő vendégpapuccsal, akinek hat anyja van.

Én magam nem szeretem vendégségben levenni a cipőmet, de ez nyilván az én bajom.

Ételt, italt elvárni a vendégtől hülyeség. Sokszor mi sem viszünk, mert nem várják, és ügyetlen az egész, mintha azt hinném, hogy magától nem tud megvendégelni.

A többi... Aki nem készül megfelelő vendégváró italokkal és falatokkal, az modortalan. Nem kell főzni, ha nem tud, de akkor találja fel magát.

potty.ketto 2012.01.10. 15:03:08

@Intizar: "Nem volna megoldás fertőtlenítő kendőket magadnál tartani?"

Igazából de, de a leginkább azt csinálom, hogy ha nem otthoni vécéről van szó, akkor a lehető legkevesebb időt szeretem ott eltölteni, abba meg belefér egy kis szörfözőpóz pár másodpercig. Pláne, mikor más csajok odakenyődött vérét meg hátrafröccsent fosnyomait kellene x darab kendővel letörölgetni, hogy leülhessek. Bár ilyenkor általában inkább ki is fordulok a fülkéből és kérek egy takarítást.

Egyébként is van pár dolog, ami miatt idegen vécén sosem érzem túl jól magam: ha viszel be magaddal valamit (táska, kiccsomag), akkor biztos menstruálsz, ha sokáig voltál, akkor tuti szartál, ilyesmik. Vagy mikor más szart előtted, te bemész az ő szagába pisilni, aki meg utánad jön, az téged méreget ferde szemmel.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.10. 17:21:45

@Kurt S. Earp: bájdövéj Micahel Caine-től még fiatalabb és szebb vagyok.

@Modor Tibi: ezért basztam ki a picsába az asztalt.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.10. 22:51:04

@vészmadár (pica pica): nem mindenkit idegesít. de akkor már összegezzük, gyerekkel ne hívj vendéget, picurka panellakásba szintén ne, és még mi van? ha nem telik nagy lakásra, és már vannak gyerekek, akkor szűnjön meg a társasági életed?

A Tyne folyó déli partja 2012.01.10. 22:55:24

@Nyugdijas: de igen. a te elved ez, viszont az meg az ő lakása. Neki meg az az elve. és ő nem te vagy, tudod.

Intizar 2012.01.10. 23:22:36

@Nyugdijas: Mind a kettő kicsinyesség. Kicsinyes apának kicsinyes gyereke... miért is nem vagyok meglepve? Megérdemlik egymást.

évuska 2012.01.11. 00:16:29

@Brother Love: Én ÚGY örülök, mikor ilyet írsz, jut eszembe, nem a budai Cs utcai L-ba jársz te nagyobbra nőni? A minap felfedezni véltelek, amíg (khm) tizenegyedik kilométeremet futottam.

Az asszonyos asszony alá írtam. És arra, ahol leírod, hogy fontosabb az állag, mint a méret (SZERINTEM IS).

évuska 2012.01.11. 00:19:13

@Nyugdijas: ez azért gyönyörű, tényleg, már-már Örkény.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.11. 09:34:14

@A Tyne folyó déli partja: miért? a társasági életet szted lakásban kell élni? Én azt mondom, a vendégség, házibuli, bármi első törvénye az, hogy te menj, ne te hívj.

Lehet, másról beszélünk. Ahhoz én még fiatal vagyok, hogy teapartikat tartsak, a buli pedig bezony zene, kiabálás, ivás, hányás és sóssütemények akváriumba szórása. Engedelmeddel, ezt inkább én csináljam egy másik hülyénél, aki bevállalja, ne más nálam. Én spec 1 szobás lakásban élek Eszteremmel, nem az a kimondott bulihelyszín (a szilveszterre sajna rábeszéltek, nem is basztam be, hogy legyen legalább egy józan, aki megóvja az akváriumot meg a falakat, főleg hogy albérlet. Nem szeretnék belőle rendszert, nah)

Kurt S. Earp 2012.01.11. 11:17:25

@Professor Pizka: Michel Caine a világ egyik legjobb színésze. Ha holnap megbízzák, hogy játszon el egy 20 éves, riói favelában tengődő, transzvesztita mesztic prostituáltat, azt is megoldja. Legyen rá büszke, ha egy önhöz hasonló (nála szébb és fiatalabb)karakteres és egyedi ügyvéd figuráját magára ölti. Egye fene, ön jöhet a filmhez, külső tanácsadónak, ne mondja, hogy kihagyom ebből a remek buliból.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.11. 13:36:44

@Kurt S. Earp: szeretnék valami egyperces mellékszerepet, méghozzá a Dodó kacsás pólómban eljátszani. MEgkérdezhetem az üvéd úrtól hogy mennyi az idő vagy ilyesmi.

Sigurd 2012.01.11. 14:37:20

@hagyma: Jóvan, köszönjük, elmondtad nyolcszor, hogy milyen bunkó a magyar, hogy leveteti mással a cipőjét. Értjük.
Ettől függetlenül de, egy vendégségben levesszük. Hozzám behozni az utcáról a mocskot nem fogja senki, köszönöm, még ha parketta is van.
(ha mondjuk háziblit tartok, sok emberrel, akikről esetleg nem is tudom ki, meggondolom, de az más.)
Papucsot kaphatsz, az van, pont az ilyen piperkőcök miatt.

Igen, Amerikában nem veszik le, tudom, de ott általában amúgy is cipőben vannak otthon az emberek, Európában meg nem, ennyi. Itt van előszoba, ott nincs.

Kurt S. Earp 2012.01.11. 17:18:10

@Professor Pizka: Ez őrület. Most ajánlottam egy kitűnő tanácsadói állást a stábban, de már szerep is kéne a madarász orgonásnak.. Nyújtsd oda a kisujjadat és már a karodat akarják. Karvalytőke, kónbendit, hörr, morr.
Na jó, beszélek Michael-lel és Guy-jal, hátha tudunk valamit tenni az ön érdekében, de azt már most megmondom, ha legközelebb azzal jön, hogy szeretné a szerepét kibővíteni azzal, hogy ön is megdugja a filmben a női főszereplőt(Keira Knightley), egy büdös buznyákot sem fog kapni. És még a dodós pólójába is belerecskázunk.
@Sigurd: Nyolcszor? Nyolcszor?! Nyolcvannak éreztem.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.11. 20:08:17

@vészmadár (pica pica): mióta kinőttem a kocsmázásból, igen, inkább átmegyünk egymáshoz. a bulizáshoz már mindenki öregnek érzi magát (nem igazán vonz senkit), ezért átjárunk. nem régi házibulikat tartunk, hanem dumálunk, kávézunk, játszunk. piálni sose szoktam, ha lenne akvárium és sós aprósüteményeket szórnának bele részegen, ki is vágnám őket, és fiatalabb koromban is ezt tettem volna. szerinted csak hányva lehet társasági életet élni? vagyunk páran kultúremberek is. és mint mondtam, még azok is kinőttek belőle, akiknek volt ilyen korszakok. akkor ne hívd bulinak, hívd baráti találkozónak. az én barátaimban megbízom, hogy nem fogják összehányni a lakást.

évuska 2012.01.11. 22:05:39

Ez a kettő nagyon nagy, és ez tényleg egy embertípus:

A lakásban cirkó van, úgyhogy ne erőlködj a melegvízzel: mire felmelegedne, elfolyatsz két liter vizet. Ne tedd! Kézmosáshoz jó lesz a hideg víz is - a meleget a biztonság kedvéért jó előre elzártam.

Ha levesre, rántotthúsra, desszertre vágysz - légy szíves, nagymamádat vagy anyukádat látogasd meg. Ide az én társaságom miatt jössz, nem jóllakni meg ingyenélni.
süti beállítások módosítása