-Mióta is vagy újra itthon? De kemény, mintha csak most lett volna... és nem vágysz vissza néha, legalább egy kicsit is? Azért nagyon bátor vagy hallod, hogy a biztos állás meg egzisztencia után ide haza mertél jönni a bizonytalanságba, pedig már akkor is figyelmeztettünk... látod, mindenből a legrosszabb forgatókönyv valósult meg eddig... 

És nem hiányzik néha a tenger sós-algás illata, a zúgása, a sirályok sírása, a kikötőben kapható friss osztriga és rákok? A soha nem lanyhuló erős szél, a szitáló eső, a két perc alatt átvonuló atlanti zápor, a huszonnégy fokos nyári csúcshőmérséklet, a soha véget nem érő tél? Hogy minden folyton zöld, hogy a pálmafák túlélik itt is, hogy nincsenek allergiás tüneteid a sok csapadék miatt? Hogy alig havazik, hanem télen is a +1 fokban fújja az arcodba a viharos szél a jéghideg, metsző esőcseppeket?

Az egynapos, kompos kirándulások a Csatorna-szigetekre, olcsó pia a duty-free-ben; a rendszeres repülés természetessége és az utasok idomított kulturáltsága; érkezés a reptérre 3 órával indulás előtt, becsekkolás, boarding pass, sörözés? Hogy volt arra végre pénzed, hogy az elviselhetetlen országból ahogy csak lehet, máshova repülj, hogy bejárd a fél világot, ha olyan kedved volt?

Az emberek közvetlensége, nyitottsága, sekélyessége; az ugyanolyan sápadt arcok, a rengeteg külföldi kalandor és bevándorló; az idegesítően szar, de büszkén vállalt spanyol, olasz, francia, magyar akcentusok; a lengyel rádióadók, orosz boltok, mongol barbecue, olasz éttermek? A balti chicken, tikka massala, curry, barnamártás, marmaládé tósztra, tejes tea, white és black pudding, kolbászka, hash brown, rasher, paradicsomos bab, pirított gomba, báránycomb mentaszósszal és zölborsópéppel?

Az egyedülálló hangulatú egyenpubok a párnázott székekkel, méregdrága, langyos ale-ekkel, sültkrumplis napi menüvel, fillérre visszaadott apróval, a fül helyett kiöblösödő formatervezéssel kézre álló pintespoharakkal, a szigorúan 11 órás zárással, öltözködési előírással, bouncerekkel, arckontrollal?

A viktoriánus belvárosok, a vöröstégla, a színes ajtók, a balratartás, a double-decker, a csakis intésre megállás, elsőajtós felszállás, bliccelés totális ellehetetlenítése? A newsagents, bookies, a fák totális hiánya, az évtizedes rágógumi-foltok a járdán, a következetes szemetelés, a dzsoggingos, de Burberry sapkát és Lacoste-pólót hordó, szemét édességet és rágcsát majszoló, suttyó tinédzserek?

Az állandóan érkező és távozó külföldiek, housewarming party és farewell party (let's meet for a pint.. or two... or three... ;-)), legjobb barátaid és lakótársaid voltak két évig, és már a nevükre sem emlékszel? A világot-mi-szartuk franciák; az ápolatlan spanyolok; a buta, ám fennhéjázó olaszok; az estét egy töményesüveg társaságában eltöltő, befordult, unalmas, barátságtalan finnek; a hihetetlenül beltenyészet skandinávok; az aránytalanra nőtt hollandok; a nácikat három sörig elutasító németek; téged nem teljes jogú európai polgárnak tekintő EU-s útlevéllel rendelkező berber majmok - a borzasztóan sablonos nemzetközi beszélgetések, rácsodálkozások és szar, unalmas közös témák? Hogy életre szóló barátságok, szerelmek szövődtek  - a rendszerint azonos nemzetiségű fiatalok között?

Az érzés, hogy fizetés után elmentél, olyan és annyi ruhát vettél a legjobb boltokban, amennyit nem szégyelltél? Hogy akár havonta váltogathattad a telefonodat? Hogy egy darab zsömle 30 pennybe került? Hogy hallatlanul szegényes a választék az élelmiszerüzletekben, hacsak nem teát, ásványvizet vagy öntetet keresel? Hogy tíz Ben Sherman árából vehettél egy Ralph Laurent? A karácsony előtti, itthon soha nem tapasztalt igazi roham a bevásárlóközpontokban; a januári kongás és elképesztő leárazások?

Tényleg nem hiányzik?

-Nem.

-És mikor jössz ki meglátogatni minket már, legalább egy hétvégére?

-Soha.