Kedves szegény polgártársam!

2011/12/08. - írta: Modor Tibi

Előre le szeretném szögezni: nem hiszek az olyan fekete-fehér felosztásokban, hogy "szegény" vagy "gazdag". A világ ennél - hála Istennek - sokkal árnyaltabb és bonyolultabb. A "szegény" szót azért bátorkodom majd ma többször is alkalmazni, mert Te húzod magadra ezt a jelzőt úton-útfélen, saját magadat stigmatizálva - ezáltal mindenféle kiváltságokat, előnyöket remélve. Saját magadat és sorsodat determinálod ezzel. Bár Te talán ez ellen is majd vadul tiltakozol, de továbbra is polgárnak és polgárTÁRSamnak tekintelek - mert hiszek abban, hogy mindenki egyenrangúnak születik, és megfelelő motivációval kisebb eltévelyedések után is visszatéríthető a helyes útra.

Elegem van abból, kedves Szegény Polgártársam, hogy folyton az én pénzemre ácsingózol. Hogy lépten-nyomon azt lesed, mennyit keresek, mit vásárolok, hol élek, mit eszem, mit iszom, mit vezetek, kivel találkozom, mennyit adózom. Hogy minden szerencsétlenségedért engem okolsz, engem irigyelsz. Egészen egyszerűen el akarod tőlem venni, ami az enyém - elvitatod érdemeimet, tudásomat, tulajdonomat, a vagyonomat, társadalmi státusom igazságosságát.

Torkig vagyok azzal, hogy te úgy gondolod: neked minden JÁR, alanyi jogon. Hogy szerencsétlennek vélt helyzeted följogosít arra, hogy majd két oldalról nyúlunk a hónod alá - téged támogatva - hónapról hónapra, hogy neked könnyebb legyen. Hogy mi majd dolgozunk, adózunk - Téged és családodat felemeljük, etetjük, itatjuk, elszállásoljuk. Mert te elesett vagy, és ezért nekünk kutyakötelességünk folyton-folyvást Téged finanszíroznunk, ha bajba kerülsz. Márpedig mindig bajba kerülsz.

Persze az idő sokszor Téged igazolt: rendszerint megkapod, amit szeretnél. Mert visszaélsz a jóindulatommal, mert fenyegetsz, mert zsarolsz. Hogy ha nem kapod meg, akkor elveszed erőszakkal. Igen, félek Tőled, kedves Szegény Polgártársam. Mert engem kiáltasz ki bűnbaknak, pedig belőlem élsz. Az én hozzájárulásomnak köszönhetően járhatnak a gyerekeid állami iskolába, a háziorvoshoz, utazhatsz olcsóbban a vonaton, a buszon, kap új burkolatot az utcád, fűtéskorszerűsítést a panelházad, nyugdíjat a szüleid.

Nekem ezért jár-e bármilyen köszönet vagy megbecsülés? Nem jár, bár jólesne. Több jogom, több hatalmam lesz ettől? Korántsem. Az én szavazatom az pontosan ugyanannyit ér, mint a Tiéd. És ezért emeled kormányra sokszor azokat, akik rögtön engem akarnak keményen megsarcolni, hogy Neked már megint több jusson - de tenned ne kelljen érte.

Pedig valójában legtöbbször nem szerencsétlen sorsú vagy, hanem egyszerűen irigy és lusta. Tudom, hogy ez keményen hangzik, de sajnos ez az igazság. Panaszkodni, másokat hibáztatni, kifogásokat keresni kiválóan tudsz, de nem teszel semmit azért, hogy neked jobb legyen. Lusta voltál továbbtanulni, rendes szakmát elsajátítani, a munkádat becsületesen végezni - gyáva voltál a kellő pillanatban változtatni, elköltözni, szerencsét próbálni.

Panaszkodsz, hogy nincs a környéken munka. Na és? Mi tart vissza, hogy átköltözz abba a városba vagy abba az országba, ahol van? Panaszkodsz, hogy a szakmádban keveset fizetnek. Na és? Ki tart vissza attól, hogy újat tanulj, hogy továbbképezd magad? Hivatástudatból vagy nyerészkedésből választottad ezt a pályát? Voltak-e hosszú távú terveid? Látható volt-e előre, hogy ez egy kevésbé jól fizető terület? Akkor miért én tehetek arról, hogy Neked alacsonyabb a jövedelmed? Mennyivel könnyebb otthon ülni hátrányos helyzetűként, magadat sajnáltatni és ujjal mutogatni arra, akinek magasabb a fizetése? Az élet soha nem volt igazságos, most sem az. Tessék alkalmazkodni és tenni. De ne tőlem elvenni.

Elárulok egy nagy titkot: én sem születtem gazdag családba. Szerény, a rendszerváltáskor megingott - ám megújulni, alkalmazkodni képes, szorgalmas, kétkezi munkás szüleim vannak, akik a munka és a tanulás kompromisszummentes becsületét nevelték belém. Többen voltunk testvérek, és bizony a gyermekszobát is sokan laktuk, mígnem huszonegynehány-évesen el nem költöztem végre. Ha arról volt szó, már tizenévesen, iskola mellett is keményen dolgoztam, hogy támogatni tudjam a családot - nyáron pedig fizikai munkával teremtettem elő a zsebpénzre- és lakhatásra valót. Választhattam volna én is a könnyebb utat és várni a sült galambot, de én inkább TETTEM azért, hogy vigyem valamire. Munka mellett, főállásban végeztem el az egyetemet - és amikor úgy hozta a Sors, idegen földre se féltem kimenni hosszú távú céljaim érdekében.

És bizony, gazdagnak lenni se könnyű. Amit Te látsz az egészből: az elegáns éttermek, a divatos ruhák, csillogó autók, a szép otthonok - ez mind csak a felszín: a mi életünk rengeteg lemondással és gonddal jár. Nekünk - ellentétben Veled - tényleg nagyon keményen kell ahhoz dolgozunk, hogy ezt a színvonalat elérhessük és fenntarthassuk. Magasról mindig fájdalmasabb a zuhanás, és bizony a mi felelősségünk is sokkal nagyobb. A mi munkaidőnk nem hétfő-péntek 8-16, hanem folyamatosan, megállás nélkül dolgozunk. Te délután négykor eldobod a ceruzát-számológépet-kalapácsot, és minden gondodat ottfelejtve hazamész a családodhoz. Ezzel szemben nálunk a napi 2-3 túlóra elvárt, hétvégén és szabadidőnkben - amikor te a szeretteiddel üdülsz vagy szórakozol -  állandó készenlétben kell lennünk. Amikor azt hinnéd, hogy nyaralunk vagy pihenünk, mi akkor is dolgozunk: akkor hozunk felelős döntéseket vagy akkor tervezünk meg fejben egy új projektet, beruházást.

Én csak segíteni próbálok Neked. Megérné Neked így is? Biztos, hogy erre az életre vágysz Te is? Csináld utánam - nem ördöngösség! Egyet jegyezz meg: alázat, szerénység, kitartás és szorgalom. Ez a kulcs a sikerhez, nem más.

 

/A kommentek megvannak, csak néha eltűnnek. Kattints ide, ha nem látsz semmit./

 

404 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fapuma (törölt) 2011.12.08. 06:18:52

Ajjjaj, mi lesz ebbôl? Ki szelet vet, vihart arat!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.08. 07:19:48

Az a baj, hogy Tiborunk ezt minden irónia nélkül, betűről betűre pont így is gondolja, sajnos. Ez a vita egypárszor már lement, sztem ma ki is hagyom, mert tudom, hogy középosztályos gyereket úgysem lehet arról meggyőzni, hogy komplett megyék vannak, ahol a szomszéd, 9 kilométerre lévő városba sem megy a gyerek soha, mert a diákbérletre sincs pénz, és ha dolgozik a suli mellett (inkább helyett), akkor nem az angliai tanulmányútjára gyűjt, hanem a holnapi reggelijére.

Szóval annak ellenére, hogy milyen sokat ekézitek itt az angolszász protestáns kultúrát, jófajta protestáns világlátással bírtok (igen, ők hiszik hivatalosan, hogy a szegénység isten büntetése).

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.08. 07:30:07

Aha, jó kis poszt.
Éppen a minap találkoztam egy 8 év körüli kissráccal, aki minden délután 3 kilométert gyalogol az ócska ruhájában, a szar cipőjében, a szomszéd faluig, mert ott kap a krisnásoktól egy-két szelet zsíroskenyeret. Utána meg visszagyalogol persze.
Alkalomadtán felolvasom neki ezt a posztot.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.08. 07:45:28

Ennyire kikészült már megint az inda, vagy valaki tréfálkozik?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.08. 08:22:28

Ha nem lennék lusta, megírhatnám ugyanezt "Kedves goj polgártársaim" címmel. Lenne benne bőgatya, fütyülősbarack, meg hogy inkább örülnétek, hogy valaki még felvásárolná a szaros kis országotokat... :)

rettentó 2011.12.08. 08:35:02

OFF hozászólásra egy OFF válasz:
"ők hiszik hivatalosan, hogy a szegénység isten büntetése"

Ezt a baromságot honnan vetted?
Idézeteket várok a nagyobb protestáns egyházak hitvallási szövegeiből, különben kénytelen leszek azt hinni, hogy előítéletes vagy. A "szegénység" pedig eléggé relatív fogalom, isteni büntetésnek is az lenne. Ellentétben pl. a halállal.
A protestánsok hite a Biblián alapul, Jób könyve pl. kifejezetten a fenti tétel cáfolata teljes egészében. Annak, hogy Max Weber miket fantáziált a protestáns etikáról semmi köze a ma élő, valóban létező protestánsok gondolkodásához. Sorolhatnám a protestánsok olyan szervezeteit, mint az Üdvhadsereg, de remélem, ennyire azért nem vagy tudatlan.

bekbórd! 2011.12.08. 08:48:06

hihíjj, remélem, címlapra kerül ;)

ScooHu 2011.12.08. 09:04:12

Modor Tibi Uraság ide vagy oda remélem nem csak én érzem azt, hogy ez picit félre ment.
Mert nehogy már könnyet ejtsek szerencsétlen sorsú gazdagok miatt. Képzeld el, a nagy magyar átlag se nem gazdag, se nem szegény. Mégis tőlünk, átlagpolgároktól szedik be a legtöbb sarcot, mivel mi vagyunk a legtöbben. A sok plusz sarc miatt egyre többen lesznek mocskos szegény, ingyenélő szemetek, aki azt várják, hogy az állam segítse ki őket. Rohadjanak meg mind, igaz? Vegyék csak el a házukat! Mit képzelnek magukról! Ha nem dolgozol, ne is élj! Ja, hogy csődbe ment a gyár! Így jártál! Én csak szegény cégtulajdonost sajnálom. El kell adnia az audiját. Jaj, szegény! Ez egy nagyon szerencsétlen, rosszul időzített cikk lett, pedig szeretem a modoros blogot és általában értem az iróniát is. Most nem. Biztos bennem van a hiba. Tegnap négykor leraktam a munkát, hazamentem a szeretteimhez, átugrottunk Bécsbe szórakozni, majd hazafelé megálltunk üdülni picit egy kis wellnesre. Nem csoda, hogy meglágyult az agyam :)

Ui: Ha viszont a segélyen élőkre értetted az egészet akkor nem szóltam. De úgy érzem nem csak őket szólítottad meg, mivel a kisembereket hoztad elő a cikk elején(ők pl a tanárok is (mindig is tudtam, hogy lusta, önző emberek :) )

Mitya Ivanov 2011.12.08. 09:13:44

Ez egy mostanában terjedő jelenségnek a sajátos interpretálása. Valóban nem olyan, amitől a negyed tízes kávémat a monitorra köpöm, hanem inkább szomorú. De ez nem a szerző hibája
Remélem mindenki, aki véleményt nyilvánít, elolvasta még az utolsó előtti bekezdést is.

2011.12.08. 09:17:30

Ez annyira szép volt, hogy olvasva úgy éreztem, mintha hájjal kenegettek volna, a katarzist a gazdagok sirámainál éltem át. Gyanítom, hogy titokban Csirke72 bedolgozott a posztba.
Sajnos a poszt áltlánosan bölcselkedő szövegébe nem fért bele a kedvencem, amikor a vagyonos emberek a luxuscikkeik (600 nm-es ház 3 embernek, Q7, X5, vitorláshajó, stb.) magas fenntartási költségeiről panaszkodnak, ami nálam bézbólütő kategória.
Egyébként a ténylegesen szerény (ne adj' isten szegény) környezetből kivakaródzott gazdagok a legidegesítőbb, vetítős-úrhatnám fajta.
Egy bizonyos vagyon-jövedelem fölött viszont szinte mindenkinél elgurul a gyógyszer.

2011.12.08. 09:19:39

Csodálatos szép lett, és egyből főcím:)

driopios 2011.12.08. 09:21:16

powerpoint-ban is letölthető ez valahol?

EvilHedgehog 2011.12.08. 09:24:30

Az eddigi legjobb poszt... Minden modorosság benne van ami fellelhető eme társadalmi gyülekezetnek nevezett banánköztársaságban.. :)

nanehogymár 2011.12.08. 09:26:04

Előre le szeretném szögezni: nem hiszek az olyan fekete-fehér felosztásokban, hogy "szegény" vagy "gazdag".
:D
mekkora balfasz vagy, pont ezt a sztereotípiát építed fel a demagóg posztodban
és nem, senki se vitatja el azoktól az érdemeket aki tett érte, na de te elvitatod a/minden "szegénytől", hogy keményen dolgozik?! anyádapád kétkezi "szegény" aki szarik a világra és várja a "segítséget"? majd mondd el nekik is azért :)
jahogy ők biztos a kivételek, de mindenki más AZ A FAJTA "szegény" :D:D

midnight coder 2011.12.08. 09:27:22

@ScooHu: A gond ott van, hogy a prolik szemében ez a középosztálybeli, belét kidolgozó polgár is _gazdag_.

Ez amúgy is relatív - az a mérnök aki itt kevesebbet keres mint 100 kilométerrel nyugatabbra egy takarítónő, rohadt burzsujnak számít.

mrbateman 2011.12.08. 09:28:25

Valahogy így éreztehti magát az a bizonyos kezdő buzi a gőzben, mint most én....vagy mint Pelikán a mignonnal, nem értem.

Most már viszatérő elem ez az örökös rinyálás, h. mennyi adót kell fizetni és az elmegy ilyen-olyan hasznosságú jóléti transzferekre...úgy érzem ez már nem felvett szerep, tudatos modoroskodás, hanem a szerző személyes síkja.

Nem kell ezen frusztrálódni, amit kell azt be kell fizetni!
Mondjuk alkalmazotti pozícióből pláne nem értem a sirámokat, még ha vállalkozó lennél és a saját tőkéddel vernéd a csalánt, akkor talán ok.

Személy szerint én valahogy inkább szégyenlem(nem jó szó, de mindenesetre szarul/kínosan érzem magam) az elért eredményeimet, helyzetemet, amikor valakinek a nyomorúságos életének részleteit hallom, mert azt gondolom nagyon könnyű megcsúszni, és óriási nagyokat lehet esni bárkinek, nekem pedig EDDIG szerencsém volt. Ez a poszt pedig lehet, h. sokaknak szarul esik...még ha igazad is lenne, mint ahogy nincs, akkor is el kellene gondolkodni azon, hogy tréfából másba belerúgja. De mivel annyi a visszatérő elem, egyetértek szarkával (nem gondoltam, h. ilyen lesz), ez nem sima modorosposzt, hanme a te véleményed.
Félre ne érts nem gondolom, h. rossz ember lennél, vagy én jobb lennék nálad...csak annyi, h. én ezzel nem viccelnék (NSDP-zni is óvetosan) Elég szar éveink lesznek mostanában egy ideig, felesleges még egymást is rugdosni!

Boccs az OFF-ért, ha meg mégsem a te cipőd, akkor pláne!:-)

Ernoke 2011.12.08. 09:28:52

fú, ez mekkora szívlapát! az utolsó bekezdés alapján a csávó mlm-es.:D

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.12.08. 09:30:03

újabb szélsőliberális bulizósfiatal írás

Silvestris 2011.12.08. 09:30:10

Nem akarom Tibort vedeni, csak egy megjegyzesem lenne a temahoz. Azzal egyetertek, hogy aki az elet naposabbik felen talalta magat - akar szerencse, akar a sajat szorgalma es tehetsege utjan - annak egy kicsit tobbet illik vallalnia. Ami engem igazan zavar, az az, hogy ezt a jotekonykodast rank kenyszeritik, es semmi beleszolasunk nincs abba, hogy mikent tortenik az elosztas. Ha biztos lehetnek abban, hogy az altalam befizetett sok-sok adoforint jo helyre kerul, nem haborognek, Csak az a baj, hogy a pelda inkabb azt mutatja, hogy a penz inkabb a mezesbodonhoz kozel levok bankszamlajat gyaraoitja, es nem a raszoruloket. Ha azt mondanak, hogy az adom felet az altalam kijelolt tevekenysegre forditjak, es en garanciakat latnek arra, hogy a penz oda is kerul, akkor kevesbe haborognek.

belekotty 2011.12.08. 09:30:49

Modoros blog, bazz! Nem érzitek az iróniát?

szobatars 2011.12.08. 09:31:32

"Tipikus" vállalkozói hozzáállást tükröz a poszt. A valóságban épp ez az a réteg, amelyik leginkább élenjár az adó és járulékcsaláűsban. (a kivételektől elnézést). Senbki nem gondolhatja komolyan, hogy a bérből és fizetésből élők, az alkalmazottak, a köztisztviselők, közalkalmazottak csalják el az SZJA-t, a járulékokat.

Van több ismerősöm, akik 50 feletti diplomások, s lassan már egy éve nem dolgoznak, mert túl öregnek számítanak és tapasztalat ide, hozzáértés oda, inkább a kevesebbe kerülő, de semmilyen érdemi tapasztalatal nem rendelkező pályakezdőt alkalmazzák.

Egy ilyen ismerősöm elvált, a váláskor mindene odalett, s most már állása sincs. Igen, segélyből él, már ha életnek nevezhető az a 25000 forint, amit mint aktívkorú kap. A poszt írója minden bizonnyal el sem tudja képzelni, hogyan lehetne havi 25000 forintból "élni". Miként biztos vagyok abban is, hogy a poszt írója használja azt az utat, járdát, orvosi rendelőt, közösségi szolgáltatásokat, amely - többek között - ezen ismerősöm korábban fizetett évi adójából (is) épült. Mert azt fizetett bőven (2000-2010 között összesen kb. 14 000 000 forintot, csak SZJA-ként)

A kedves posztíró fizetett valaha ennyi adót??? Nem kívánom neki, hogy elveszítse mindenét, mert azzal a mentalitással, ami az írásából süt leginkább rablónak állnak.

comad 2011.12.08. 09:36:45

Húha, lesz itt hsz. százszámra.

Szegény emberek egyébként nem fognak rá írni semmit, mert azoknak nincs internet, vagy ha a közelébe kerülnek akkor biztos nem Modorosblogot olvasnak.

danesdzsu2 2011.12.08. 09:37:26

Amikor megalapitottam a Reynholm Műveket, nem volt másom, csak egy álmom.
És 5 millió dollárom.

Mitya Ivanov 2011.12.08. 09:40:54

@vészmadár (pica pica): @mrbateman:
dehát ez egy vicc!!!
Modor Tibi a valóságban minden keresett eurofillérjét odaadja a szegényeknek !

Komolyra fordítva: Mi gondoltok majd akkor, ha a jövő héten arról lesz poszt, hogy egyesek becsületes munkának álcázott adócsalással, meg rejtélyes első millióval hogyan gazdagodtak meg, stb.? Akkor mi alapján fogjátok eldönteni, hogy melyik a személyes sík? Mert az eddigi posztokból ezt én nem tudnám egyértelműen eldönteni

Kivlov 2011.12.08. 09:42:14

5csillagos a poszt! szóról szóra igaz!

nanehogymár 2011.12.08. 09:42:16

lázárjani?
kóka?
gyanús.. :D

Répa89 2011.12.08. 09:43:04

no, ez a társadalmi kép kissé egyszerűsített.Nézzük meg nagy vonalakban a magyar társadalmi rétegződést. a tetején áll egy politikai-gazdasági elit,nekik tényleg nem 4-kor ér véget a munkaidő, a sok korrupciós ügy sok időt vesz igénybe. Van egy gazdasági elit - felső vezetők, vállalkozók - akiknek tényleg magas a munkaidő teljesítményük. Van egy szűkülő középréteg, aki nem szegény csak deprimált - egyre kevesebb jut számukra életmód költésekből - pld nyaralás, ill havi kiadásaik és bevételeik már kevésbé vannak egyensúlyban. .Cserébe viszont az ő életszínvonalukat csökkenti leginkább a jelenlegi helyzet. Van egy vastagodó szegényréteg, amely szintén rétegződik. A legalján van egy mélyszegénységben élő réteg, ahonnan kitörni közel lehetetlen, ráadásul kulturális tőke sem áll rendelkezésükre.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.08. 09:43:15

@Brother Love:

Uvvan!
Volt egy ismerősöm, a Szegény Karcsi. Persze nem ez volt a személyigazolványában, de azért mindenki így hívta. Valamikor akilencvenes évek elején elkezdett ilyen roncs állapotú FIAT-okat behozni, Regata, meg ilyenek. Aztán mikor már futott a szekér, nyitott pár márkakereskedést, kocsmát, kuplerájt, ilyesmit. Valami irdatlanul gazdag lett 4-5 év alatt. És órákon keresztül tudott siránkozni, hogy milyen sok a mosodaszámla a kuplerájok miatt.

Pipas 2011.12.08. 09:45:09

@szobatars: Kitalált történet kitalált ötven feletti diplomásokról? Nagyon úgy néz ki...

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.12.08. 09:45:57

Azért van ebben igazság. Egyre kevesebben tartunk el egyre több embert, és ez nem megy a végtelenségig. Ráadásul mivel az eltartottak vannak többen, ők az értékesebb csoport a politikusok szemében, a kör innentől ördögi.

Ferdinand Kruppe (törölt) 2011.12.08. 09:45:58

Keményen próbálom tartani magam, hogy hihessek benne: ez csak vicc.
Ha nem, az nagy baj.
Másrészt viszont bizonyíték arra, hogy kár volt félteni a sajtószabadságot, mert ha ekkora állatság nemhogy teret, de címoldalt kap...

Ja: nem vagyok szegény! (se)

Kabbe (törölt) 2011.12.08. 09:46:57

a sok tisztességes magyar vállalkozó:)
ezért élek Angliában.
tiszta középkor......süvegelni mikor kell az "urakat"?

Barbaar 2011.12.08. 09:50:02

@Répa89:

A kitörés egyáltalán nem lehetetlen. Ma már sima juttatások (segély, CSP) mellett ingyenes az oktatás és az iskolai étkeztetés a rászorulóknak. Ingyen kapnak mindenféle taneszközt. A szülőnek csak annyi a dolga, hogy az állambácsitól kapott pénzt nem elbagózza, elissza és eljátssza, hanem megteremt egy olyan hátteret, amellyel a gyerek egy jó szakmunkás bizonyítványt szerezhet.

Onoff 2011.12.08. 09:50:46

Sosem értettem, hogy ebből az eredetileg színvonalas blogból miért kellett egy ilyen szarkupacot létrehozni. Már a legelején elkezdtem szóvá tenni ezt, de a nagyérdemű erre a váltásra sokkal kevésbé és sokkal lassabban volt fogékony, mint a modorosságokra.

Most sem értem, utólag sem. Az csak egy dolog, hogy nem értek egyet a szerzővel. Az a másik dolog, hogy nem értek egyet a módszerrel: gyávának tartom idézőjelek közé leírni azt, amit valójában gondolok. Csiki-csuki, de ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.

Ezekkel tehát nem értek egyet; amit nem is értek, az viszont tényleg az, hogy miért kellett egy valaha egészen másról szóló, minden írástudónak kellemes perceket szerző blogra ráhúzni ezt az ócska szarságot.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.12.08. 09:52:16

"Nekünk - ellentétben Veled - tényleg nagyon keményen kell ahhoz dolgozunk, hogy ezt a színvonalat elérhessük és fenntarthassuk. Magasról mindig fájdalmasabb a zuhanás, és bizony a mi felelősségünk is sokkal nagyobb. A mi munkaidőnk nem hétfő-péntek 8-16, hanem folyamatosan, megállás nélkül dolgozunk"

Hát ezen jót röhögtem.
Nálunk úgy néz ki a dolog hogy a tulaj beesik körbenéz lecsesz mindenkit hogy mindenki lusta és szarul dolgozik és ló... sem lesz nemhogy béremelés, különben is válság van örüljenek hogy van munkájuk majd mintha mi sem történ volna megvillantja a legújabb 30 millás sportkocsiját és elmegy az adriára vitorlázni vagy a Söldenbe sielni.
Ja persze az alkalmazottak minimálbér a többi zsebbe.

nanehogymár 2011.12.08. 09:53:01

@Kivlov:
a kiadáscsökkentéssel mi lesz?
látod azori utazásra, vasutas osztogatásra futja :D

vinyi 2011.12.08. 09:54:05

@vészmadár (pica pica): nem igazán vetted a dolog lényegét...

Balance Of Power 2011.12.08. 09:54:31

@Brother Love: Mindenki arányosan sír és oda-vissza nem tud a másik rétegbe tartozó porblémáival azonosulni. Pl. mi kiröhögjük azt aki ki van akadva, hogy nem kapott nemtommilyen szart a Culinarisban, de ő szerinte adott pillanatban tényleg ez a világ legnagyobb problémája.
És ugyanez megvan nekünk is.

@Silvestris: És hol kezdődik a "napos oldal"? Van rá valami abszolút igazság?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 09:55:24

Milyen ügyesen ír Lázár János, eddig ezt nem is tudtam róla :)))

Zemenik 2011.12.08. 09:55:48

Ismerve ModorTibi politikai nézeteit, ez az egész poszt nem más, mint egy gyenge próbálkozás a kormány tevékenységének igazolására.

Lényege: ha fájnak a magas adók, ha egyre nehezebben jössz ki a fizetésedből vagy akár már el is vesztetted a munkádat, ha megsokszorózdtak a törlesztőrészleteid, és így tovább... - nos arról egyedül csak te tehetsz, véletlenül se a kormány. Hisz tessék itt vagyok én, ModorTibi, aki a világ talán legkeményebb gazdasági válsága idején is királyul él, tehát ha nekem sikerült, neked is sikerülhet. Illetve sikerülhetett volna, ha nem lennél egy szerencsétlen fasz, de az vagy, csakis ezért elégedetlenkedsz most.

Ez a szöveg igen jól hangzik, csak azt felejti el ModorTibi barátunk, hogy mostanában bizony igen könnyen át lehet csúszni annak a bizonyos nemzőszervnek a rossz oldalára. Nem egy és nem két családot ismerek, akik talán nem is olyan régen még maguk is bőszen bólogattak volna egy ilyen poszt láttán, aztán egyszercsak elkezdtek elfogyni a vevők a puccos boltból, egyre ritkábban csörgött a telefon vagy csak közölték a több diplomás, több nyelven beszélő töretlen karrierrel rendelkező családfővel, hogy sajnos holnaptól már nem kell bejönni dolgozni a szépen berendezett irodába, mert nincs munka. Aztán van meglepődés, meg nézelődés, hogy akkor most mi is van?

Az van Tibikém, hogy válság van. Téged még nem ért el és ez jó dolog, de el fog, hidd el. A válságnak pedig egyik fő jellemzője, hogy egyre több lesz a szegény ember, akik ráadásul egyre szegényebbek is. Olyan emberek, családok tömegei kerülnek szinte egyik napról a másikra létminimum közeli vagy akár alatti szintre, akik ezt korábban el se tudták volna képzelni. Ez a folyamat nem tegnap kezdődött és nem is holnap fog végetérni.

És erre mit reagál, szerett és általad oly bőszen támogatott kormányunk? Sorra olyan intézkedéseket hoz, amik arányaiban sokkal keményebben súlytják a szegény rétegeket, miközben a gazdagokat támogatják. Ilyen volt a csudás egykulcsos adó, ami a tervekkel ellentétben valahogy mégse pörgette fel a gazdaságot, viszont legalább százmilliárdokba került, de ilyen volt a mindent megoldó csudás végtörlesztés is, amivel ha jól emlékszem talán harminc-valahányezren is éltek a milliós nagyságrendű devizahiteles közül, viszont ettől még az Euró mindenki másnak 300 Ft, a frank meg 240. Eközben persze bőven van pénz ország átnevezésre, MOL meg RÁBA vásárlásra, állami mobilcégre, alkotmány asztalára, ésatöbbi... Folytathatnám még, de minek.

Azért remélem hajdanán, a nagy szocialista ...khm, akarommondani, szociális népszavazáson a 300 Ft-os vizitdíj eltörlésére szavaztál! ;)

Kakimaki0123456789 2011.12.08. 09:57:22

Na ez a kulonbseg a kapitalizmus es a szocializmus kozott...

szobatars 2011.12.08. 09:57:24

@Pipas: bár kitalált lenne, de úgy gondolom, vagy fogalmad nincs arról mi folyik ebben az országban, vagy tudod jól, csak homokba dugva a fejed reméled, hogy téged soha nem fog érinteni...esetleg komolyan azt gondolod, hogy ilyen nincs? Fel kellene ébredned és emberek közé menni.

Amit írtam, szóról szóra igaz...hozzáteszem, sajnos. Az utolsó bekezdésben említett ismerősöm konkrétan úgy vesztette el az állását, hogy kivette az előző évről megmaradt szabadságát (tudod, az kötelező és volt még 11 napja) s mire visszament az asztalánál ült egy nagyon fiatal, nagyon kékszemű, nagyon szőke nagyon nagy mellű leányzó...elé meg elétettek egy papírt a felmondással.

mrbateman 2011.12.08. 09:58:28

@Mitya Ivanov: "dehát ez egy vicc!!!"

Nem tudom ki és miért rakta rám ezt a keresztet, de ez a szegénység, elesettség téma nálam mindig (tényleg kora gyermekkoromtól) is érzékeny pont volt...én ezeket a vicceket nem tudom értékelni! Ennyi! Tisztában vagyok vele, h. ez az én defektem, másnak más témák tabuk.

Hétfőn találkoztam egy nővel/anyával és olyan sztorit ismertem meg, h. soha nem fogom elfelejteni, segítettem ahogy ott és akkor tudtam, majd kocsibaültem és eljöttem, de amint látótávolságon kívül voltam meg kellett állnom, mert eltört a mécses (ilyen igazi takonyfolyós, fejet kormánybaverős, negyedórás roham)...most is könnybelábadt a szemem, még most is a hatása alatt vagyok a történteknek! Na ennyi az én hátterem, de ez ne zavarjon senkit a szórakozásban!

XTB 2011.12.08. 09:59:27

Teljes mértékben igaza van. A sok ingyen élő faszkalap, fotel-katona, pszeudo-Dózsa meg a hőzöngés helyett próbálja meg felfogni mit is próbál mondani.

Répa89 2011.12.08. 09:59:44

@Barbaar: Ez is egy remek sztereotípia, hiába sablonokban szeretünk gondolni. Minden eset egyedi bizonyos értelemben. Ezért nehéz ráhúzni a sztereotípia. Van rengeteg példa és ellenpélda erre, egy biztos ma családi pótlékból ( 1 gyerek 16 000 Ft alanyi jogon jár) és segélyből nem lehet fenntartani akár csak 1 kétfős háztartást is. Ergo...

szobatars 2011.12.08. 10:02:22

ez szép, az összes komment törölve

2011.12.08. 10:02:33

@El Topo (Sgt. Elias): Nemrég egy ismerős vállalkozó picsa siránkozásait hallgathattam, hogy az X5-be mennyire drága a mittuménmilyen alkatrész és jobban megérte Svájcból beszerezni, de még így is milyen sok pénz, stb.
Mikor eluntam, közbevetettem, hogy talán egy olcsóbb autót kell választani, ha gondot jelent emennek a fenntartása.
Erre megsértődött.
A gazdagok azért elég különös állatfajta. Abban meg Picának van igaza, hogy nagyon sok esetben a szegénységből kiemelkedés a puszta elmélet, vagy a csoda kategóriájába tartozik. Pl. szabolcsi zsákfaluban élő, alkoholista, börtönviselt roma szülők 6. gyereke. Persze néha hallani felemelő történeteket, de könnyű belátni: egy ilyen (egyáltalán nem túlzó és ritka esetben) az adott gyermeknek nincs esélye, csak arra, hogy ismétli, reprodukálja a szülők nyomorát.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.12.08. 10:03:16

Ez a második poszt, amiről nem tudom eldönteni, hogy modorosnak szánta szerző, vagy a saját véleményét fejezi ki. Volt már egy ilyen pár hónapja az egykulcsos adó kapcsán. Akárhogy is van, a cikkben sok az igazság.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.08. 10:03:45

A büdös Úristenit már a blogmotornak!

mediacapic 2011.12.08. 10:03:57

IGAZI MAGYAR SZOKÁS SZERINT SÍÍÍÍÍÍRUNK, H NINCS SEMMI, ÉS LEMEGYÜNK A KOCSMÁBA BEBA***I!

Az ország 15% tartja el a maradékot, és ezt a 15% ott még ott nyúzzák meg ahol csak bírják! Félő, h ez a maradék életképes máshol is a világban, és egyszer már csak a maradék marad itt a nyafogós kárpátlavórban...

Tower13 2011.12.08. 10:04:00

@Fapuma: hát akkor, ha már szél meg vihar...

Előre közlöm, nem vagyo szegény, és nem kérek mást alanyi jogon, mint ami az adómért járna.
A családról annyit, hogy dolgoztunk, dolgozunk. Nem vagyunk gazdagok, de rengeteg tudásunk van, csak nem gázoltunk át senkin. Reggel 8-tól este 9-ig dolgozni, gondolom szerinted lustaság. Cserélnék veled. Egyébként elárulom, te sem vagy gazdag. A gazdag nem jár puccos étterembe, mert ő már azt is megengedheti magának, hogy ne tegye. Olyan autóval jár amilyennel akar, rendszerint nem nagyfogyasztásúval, mert a gazdag tud spórolni.
Költözni más városba? Menny csak. Én nem váltottam várost, nem váltok hazát sem, mert nekem vannak barátaim, akikkel nem évente kétszer akarok találkozni, mert szerintem nem az arckönyvön (gy.k. facebook) van az élet. Máshol nincs lakásom, így nincs is hova menni. albérlet meg a kormány szavával ellentétben nem megoldás. Tudom, mi magyarok nem vagyunk elég mozgékonyak, nem költözünk a munkalehetőséghez. Nem tényleg nem tesszük. Mi nem hiszünk abban, hogy az a barátság, hogy mindig új emberrel iszunk, vagy sétálunk. Nálunk még sok idő a barátság, és szoros kapcsolatot is jelent.
Te csak hiszed, hogy a szegényebb nem dolgozik hétvégén, mert sajna dolgozik. De nem csal a számlákkal, mert ő nem teheti. Nem tervez új projektet? Megint tévedsz. Ezer és ezer dolgot tervez meg már ahhoz is, hogy fagyit vehessen a gyereknek. Egy virágot annak akit szeret. És sajna veled szemben vállalkozókám, van egy dolog ami sok sok emberben még több is mint benned: Emberség.
Vannak akik nem dolgoznak, követelnek, de tőlük félned sem kell, mert ők mindent megtesznek, hogy szegények és gyengék legyenek, a kormány meg nem mutat nekik helyes utat.

nyekk 2011.12.08. 10:04:25

Elvileg van valami a posztban.
Csak az a baj, (hogy egy-két feltaláló, meg hasonló kivételével)nálunk, (meg sok más országban is) akik gazdagok, azok -jó esetben csak,- gazdasági bűnözéssel jutottak oda, ahol tartanak.

Olyan gazdasági, politikai, befolyással való bűnözéssel, aminek sértettjei, áldozatai a társadalom más, többnyire szegényebb rétegei.

De amíg egy f*sz sztájliszt, egy gátlástalan "pénzügyi szakember",vagy sumák ügyvéd, egy tepsiseggű főhivatalnok, stb. (akikben az a közös, hogy inkább kárt okoznak a társadalomnak,mint hasznot) többet keres, mint egy szakorvos, vagy más értékes szakember, addig kár nagy arcúskodni, ilyen blogok írásával.

phaidros 2011.12.08. 10:04:34

Ez a modoros blog, rinyáló idióták. :)

Másrészt, minden nézőpont kérdése. Alapvetően a kommentek pontosan tükrözik a leírtakat, a kevesebbet keresők szeretnék elvenni a többet keresők pénzét. Ez tény, a körítés meg csak körítés.

nanehogymár 2011.12.08. 10:05:09

@szobatars:
azért ez nem ilyen egyszerű. a felmondást indokolni kell, ha nem valós, akkor a bíróság általában vastag ceruzával ír. ha már ugyis mindegy volt, miért nem perelt?!

Édy, aki Endre 2011.12.08. 10:05:59

Ezt el sem hiszem. Ránézek erre a beírásra, látom, hogy még sehol senki. Beírom, hogy első, aztán meg a következőnél látom, hogy ötvensokadik.

És most ezt így hogy, Tiboru?

phaidros 2011.12.08. 10:06:28

@LAVÓRVAGÁNY: nem tudom megállni, hogy megkérdezzem: mondja ezt a proli? :)

mozaic 2011.12.08. 10:06:31

Hát, ez igen demagógra sikeredett. Tényleg, amolyan lázárosra. Általánostani ilyen kérdésekben nem szabad. Van persze sok olyan ember is, aki tenni sem próbál azért, hogy valamire vigye és ne másokból éjen (értsd: ingyenélő, naplopó, parazita), de aki ezt írta, nincs tisztában azzal, vagy nem akarja tisztán látni, hogy az elmúlt 20 év alatt önhibájukon kívül is jutottak és jutnak emberek reménytelen szegénységbe, ahonnét kitörni nem olyan egyszerű. Miért nem megy egyetemre az 55 évesen munkanélküli? Mert az egyetem pénzbe kerülne. Miért nem keres a nyelvi antitálentum állást másik országban? Gondolkodjon a kedves író és nevezze meg azt az intézményi, finanszírozási rendszert, amely segíti a ténylegesen kitörni akarót, hogy ebből a gödörből kikecmeregjen! Nem hiszem, hogy sikerül általános példát hoznia.
És ezt én úgy írom, hogy magam is külföldön is dolgozó, nem rosszul fizetett, felsőfokú végzettséggel rendelkező, idegen nyelveket beszélő, ismeretekben megújulni képes ember vagyok.

MiKEY 2011.12.08. 10:07:05

Nem probalom eldonteni hogy a szerzo igy gondolja-e.

Az a polgartarsunk viszont, akire illik a leiras, sokkal karosabb mint a szegeny segelyre acsingozo, ugyanis a 'gazdagnak' VAN lehetosege valtoztatni,segiteni. Bejuthat olyan korokbe es tarsasagokba, ahol a megfelo embereket meggyozve jo iranyba indulhatnak el valtozasok. De nem igy viselkednek. Mutyiznak a politikusokkal, kenik oket a munkaidon kivul is tervezgetett projekt megnyereseert, a kapzsi politikus meg, hogy tovabbi zsiros projekteket oszthasson holdkorenek, kenytelen a szegenyeknek ujabb es ujabb segelyeket osztani, mert csak igy kepes szavazatokat szerezni es pozicioban maradni. Nem a szegenytol indul az ordogi kor, hanem fentrol, ahonnan a kepzeletbeli sikeres vallalkozo mutogat lefele. Ujat mondtam? Dehogy :-)
Tovabbi szep napot!

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.12.08. 10:07:44

@midnight coder: Pontosan ez a helyzet ebben az országban. Itt, aki kicsit piacképesebb szakmát tanult, kicsit jobban helyezte el magát, kicsit eladhatóbb a tudása, az rögtön köcsög gazdag, akit meg kell kopasztani. Ez mondjuk látható volt az évi kétmillió forintnál meghúzott második kulcsnál. Az meg, hogy egyesek követelik a kétkulcsos adót, holott neki ebből haszna nem lesz, csak másnak kára, szerintem egyenesen röhejes. (Igazából neki is kára lesz belőle, mert a munkaadója kirúgja, de mindegy.)

fpcjvoye 2011.12.08. 10:08:28

Kedves gazdag polgártársam! Bővítsd ki a blogod azzal, mennyi adót felejtettél el befizetni, hogy loptad össze a gazdagságodat. Utána írogass ilyen stílusú blogokat a nálad szerényebb körülmények között élő, de BECSÜLETEN, nem csaló, nem tolvaj polgártársaidnak. Látom, neked már az sem tetszik, hogy a becsületes embereknek szavazati joguk van...

Még valami:

"Amikor azt hinnéd, hogy nyaralunk vagy pihenünk, mi akkor is dolgozunk: akkor hozunk felelős döntéseket vagy akkor tervezünk meg fejben egy új projektet, beruházást."

Milyen projektet terveztél meg, te szerencsétlen?
Mit ruháztál be?

MI HASZNA LETT EBBŐL RAJTAD KÍVÜL BÁRKINEK?
LÁTJUK, HOGY A MAGADFAJTA FELELŐS TERVEZŐK MIT TETTEK AZ ORSZÁGGAL.

2011.12.08. 10:13:13

Mindjárt jön valami TASZkalap és jól kioktat, hogy a védenceik nem is ilyenek.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.08. 10:13:40

@vészmadár (pica pica): ezért óriási baj, hogy Nietzsche-t kinevezték náci filozófusnak, holott a protestáns etika (ami szerintem jó dolog, node anyai ágon jó messzire minden felmenőm ref. kántor-tanító :-) ) az ő tanaival teljesedik ki nomrális rendszerré, mert ő tesz kísérletet arra, hogy elméletileg kezelje azt a jelenséget, hogy az egyik többre viszi, mint a másik. Ja, meg Marx, de ő meg komcsi :-)

BitPork 2011.12.08. 10:14:34

Tyű de demagóg lett.

Ernoke 2011.12.08. 10:15:26

@phaidros: én úgy vagyok szegénybarát, h én magam jól keresek, viszont van szemem is...

tényleg kíváncsi vagyok, h a szolnoki panelban 5 testvérével együtt lakó gyerek, akinek apja hol iszik, hol börtönben van, az anyja meg kurva, a pékké váláson és a szalagon kívül mit kezdhet az életével.:D
(idióták kedvéért: a pék meg a szalag azt jelenti, h heti 6 napot, napi 12-14 órát melózol max. 90 nettóért olyan nehéz fizikai munkát olyan szintű terror alatt, h munkaidőn kívül már csak az alvásra marad energiád.)

@mrbateman: én is komolyan szoktam venni ezt, valahogy nem tudok rajta poénkodni. nyomasztó az a gondolat, h ezeknek az embereknek a helyében én már rég vagy ópiátos kurva lennék, vagy halott, mert nem bírnám azt csinálni, amit nekik kell az életbenmaradásért.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.12.08. 10:18:21

Nagyon jó írás. Teljesen egyetértek. Kár, hogy ezzel sikerül elszúrni:
"A mi munkaidőnk nem hétfő-péntek 8-16, hanem folyamatosan, megállás nélkül dolgozunk. Te délután négykor eldobod a ceruzát-számológépet-kalapácsot, és minden gondodat ottfelejtve hazamész a családodhoz. Ezzel szemben nálunk a napi 2-3 túlóra elvárt, hétvégén és szabadidőnkben - amikor te a szeretteiddel üdülsz vagy szórakozol - állandó készenlétben kell lennünk."

B-rocker (törölt) 2011.12.08. 10:18:43

Nekem csak az a kérdésem, hogy miért a bankokat mentik meg az emberek helyett, mert akkor a bankokat se kéne. Miért kell ennyi keserűséget okoznia valaminek, amiből annyit nyomtatnak amennyit nem szégyelnek?

Cormorant 2011.12.08. 10:20:43

Nagyon köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad! Maximálisan egyetértek! ... és hol vagyok attól, hogy engem gazdagnak nevezzenek! Egy normális országban a középréteg aljába talán beférnék. Tanulni és dolgozni viszont mindig hajlandó voltam és vagyok, így közel 50 évesen is.

bastian 2011.12.08. 10:20:44

Nekem is az az érzésem, hogy Modor Tibi mögött valahol Lézer Jani bujkál... :))

Ha pedig csak vicc, akkor azt illik valahol beleszőni az írásba, ha közvetetten is, de érzékelhető legyen.

szobatars 2011.12.08. 10:22:05

@nanehogymár: perelt, nyert, de még éppen egy éve sem dolgozott annál a cégnél...így a vastag ceruza legendája (jogász vagyok) csak legenda az ő esetében.
Munkahelye meg attól még nem lesz...

S ha már sokan itt "kitalált" történetről írnak: Egy másik ismerősöm többdiplomás jogász, 4 nyelvet beszél...és lassan 4 éve nem kap munkát, leginkább azért, mert 57 éves (tehát védett korban van, így nehéz lenne kirugni)

A sok kommentelőnek egy jóslat: ők is lesznek 50 évesek...s már az AGB sem méri őket még a tévéknél sem. Inkább ezen kellene elgondolkodni s nem okoskodni itt. Az pedig elég sovány vigasz a mai ötvenesek számára, hogy ti saját magatoknak építettétek ilyenné az országot. Mi örököltünk egy állapotot, amit az elmúlt 20 évben sikerült egy rétegnek (politikusok, vállalkozók) tovább rontani. Csalással, adócsalással, hazugságokkal...Nyilván vannak lusták, alkalmatlanok is, de nem hiszem, hogy most csak arra alkalmas emberek azokon a helyeken, ahol a döntések születnek.

S még egy lényeges különbség: a posztban "istenített" vállalkozók, még ha becsületesek is, teljesen más jövedelemszerkezettel rendelkeznek. Csak egy példa, hogy világos legyen: az alkalmazott kap pl. 400.000 forintnyi fizetést (ezzel az SZJA fizetők legfelső 5 %-ba tartozik!!). Leadózza majd pl. fenntart belőle egy autót és fizeti a lakás rezsijét. A vállalkozó is 400.000-et kap, amiből kifizeti a lakásrezsit (mert az az irodája, természetesen) fenn tart egy autót (mert az munkaeszköz) majd ezeket költségként elszámolja és a maradék összegből megállapít önmaga számára egy fizetést (tipikusan a minimálbért) és abból adózik.
Ég és föld a kettő...s akkor még csak nem is feltételeztük, hogy a vállalkozó pl. nem adott számlát mindenről.

dekás dezső 2011.12.08. 10:25:04

nyehhehhehe, de nehéz is ez:PP
látom sokan fogják az adást...

ezeket a nyaralásnak/pihenésnek tűnő projekttervezéseket ismerem.
kurva másnapos vagyok - tudjuk jól, hogy mitől - utána vagy 2 hétig, még szerencse, hogy vannak erre is csodaszerek, amit a szegény pógártársak szerencsére nem ismernek:PP

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.08. 10:25:59

@Brother Love:

Nekem nem kell magyaráznod, Brada.
Nemrég beszéltem egy csajjal, régi ismerős. Két gyereke van. A férje elhagyta a családot. Neeeeem, nem valami kis fiatal kurvával lépett le. Amikor 2008 végén kirúgták a munkahelyéről, jobb híján Spanyolországba ment valami gyümölcsöt szedni. Leesett, eltört a csípője, embóliát kapott, meghalt.
A nő egy másik cégnél dolgozott, valami adminisztratív munkakörben, na őt is kibaszták a helyéről. Aztán egyre kisebb lakások, majd albi, egyre szarabb albi. Jelenleg az van, hogy a két gyerekkel egy baszomadta üzlethelyiségbe költözik éppen. És bajban van, mert nincs pénze függönyre, hogy legalább az utcáról ne lássanak be. Pedig még népszámláló is volt, csak azt egyelőre még nem fizette ki Pártunk és Kormányunk.

midnight coder 2011.12.08. 10:26:12

@fpcjvoye: Ezt úgy mondod, mint ha a minimálbérre bejelentett csóró polgártársak nagy része nem jóval többet kapna zsebbe. Vagy úgy, mintha a segílykés polgártársaknak nagy részének nem lenne ilyen-olyan fekete jövedelme.

És ez nem is a csóró minimálbéres sara, sőt nem is a munkaadójáé. A csóró minimálbéres kétkezi melós ugyanis a kínaiakkal van árversenyben. Ha magyarországon te alakítasz egy zoknigyárat, és csak a minimálbért fizeted a dolgozóidnak, akkor is kb. 4x annyi a bérköltséged fejenként mint ha kiviszed a cégedet Kínába és ott gyártod a zoknit. És mivel az itt termelt zoknidat ugyanezen a piacon adod el mint a kínai, értelemszerűen nem tudod a magasabb bérköltséget érvényesíteni az árban.

Azaz vagy bezárod a kaput - és akkor a dolgozóiddal együtt mehetsz segílykéért - vagy trükközöl ahogy tudsz. És meggazdagodni így sem fogsz belőle, viszont állandó idegeskedés az életed.

De ehhez képest aki ma magyarországon viszonylag sokat keres, az az a viszonylag fiatal, jól képzett polgár aki egy-egy multinál van jó pozícióban - és ő nemigen csal adót. Nem is kell neki, a munkaadójának van miből fizetnie. És mivel ma már az ilyen helyeken helyből elvárás a folyékony idegennyelv tudás, az ilyen emberek lényegében tényleg csak családi okokból tartózkodnak itthon.

Gondol bele Pl. egy fiatal magyar programozó helyzetébe. Ha megnézed az állashirdetéseket, az álláshirdetések 90%-ánál kikötés a folyékony angol (és esetleg német) nyelvtudás. Na most, ha én folyékonyan beszélek angolul és németül, akkor mi a bánatért menjek el havi 300 ezer forintért kis hazánkba dolgozni, amikor ugyanezért a melóért európában több mint egymilliót kap a polgár ? És nem itt dolgozik kevesebbet, nem itt adózik kevesebbet, és a megélhetése sem itt a kevesebb.

WildBear 2011.12.08. 10:26:13

Tökéletesen egyetértek.

ixdé · http://bthebest.blog.hu 2011.12.08. 10:26:53

Ez télleg maximálisan így van, sokan nem gondolnak bele pl csak hogy valami aktuálisat mondjak, hogy 3-4 autóval is elmenni a téligumit felrakatni az nem 5 perc vagy mondjuk kifűteni egy normális házat egész télen, arra is elmegy legalább félhavi pénze szüleimnek, illetve az új anyukám nem dolgoik de egykasszán vannak apával aki dolgozik.

és akkor ebbe a kényelmesbe akarná belerakni magát, ami szerintem nem jár. a szüleim keményen megdolgoztak érte hogy én ilyen jól élhessek meg mondjuk legyen időm fórumozni itt yD

csigatalp 2011.12.08. 10:27:12

engem az zavar legjobban, hogy aki szociálisan hátrányos, annak a gyerekét szó nélkül felveszik a bölcsibe, oviba, aki meg az adót fizeti és akinek az adójából fenntartják az állami ovit-bölcsit, az vigye fizetősbe, mert nincs hely!

Mitya Ivanov 2011.12.08. 10:28:23

@mrbateman: nos a "dehát ez egy vicc" erre akart utalni: modoros.blog.hu/2011/11/05/dehat_ez_csak_ironia
Szerintem a posztban nem azokról van szó, akiknek a sorsán tényleg sírni lehet, hanem azokról, akik szegények, de mindig másra mutogatnak, és nem tesznek azért semmit, hogy ne az legyen sorsuk. Szegénység és szegénység között is van különbség, szerintem.

Ha már itt tartunk, a szegénységgel kapcsolatban nekem mindig az jut az eszembe, hogy velem is bármikor előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülök.

WildBear 2011.12.08. 10:29:33

@Ernoke: "tényleg kíváncsi vagyok, h a szolnoki panelban 5 testvérével együtt lakó gyerek, akinek apja hol iszik, hol börtönben van, az anyja meg kurva, a pékké váláson és a szalagon kívül mit kezdhet az életével.:D"

Attól még lehet teljes az élete, lehet családja, felesége aki szereti, gyerekei, akikből orvosok, meg mérnökök lehetnek, stb...

Chopinke 2011.12.08. 10:30:25

Mintha korábban már olvastam volna egy ilyen szöveget....

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.08. 10:36:28

@Mitya Ivanov: úgy hívják ezt, hogy a társadalmi szolidaritás teljes hiánya, amiről ez szól, és nagyobb baja az országnak, mint amekkorát Orbán és Gyurcsány koalíciós partnerként tudna okozni...

@mrbateman: na igen, mint a székely: ez most vicc vót? Tényleg van egy ilyen tenyérbemászós embertípus, a kérdés az, hogy Modor Tibi odatartozik-e. A válasz: nem mindegy?
Na igen, a nyomor az fejbevágós dolog, akkor is ha nem te nyomorogsz. Az én saját különbejáratú kis modorosságom jogász végzettségű kormányunk számára, hogy praktizáljanak már egyszer vagy két évet a mátészalkai bíróságon vagy ügyvédkedjenek két évet mondjuk Tiszavasváriban vagy Nyírbátorban. Majd elfogynának hirtelen a posztban is leírt nézeteik. Munka: nincs. Termény: ellopják a cigányok. Vállalkozni: nincs munkaerő mert húsz éve mindenki segélyen él és megszokták. NIHIL, ezt így hívják. Móricz barbáraitól, havi negyvenezer forint segély különbözteti őket, így éhen dögleni nem kell. A többi ugyanaz.

SZÉKELYGy 2011.12.08. 10:40:42

@Balance Of Power: Persze, hogy van! A napos oldal: a túloldal! A nap (a piszok!) mindig a túloldalra süt! Üdv.: SzékelyGy.

Csülök 2011.12.08. 10:41:02

A szívem szakad meg a kedves robotoló posztolóért, aki nyaralás közben is dolgozik azokért akik szeretteikkel "felhőtlenül szórakoznak", vagy éppen "üdülnek" addig.
Azt persze nem említi, hogy vajon miből szórakozhatnának, vagy üdülhetnének, az általa megszólítottak, ha egyszer "szegények"...?

avionics 2011.12.08. 10:42:25

Nagyon igaz minden szó ebben a blogban. Szerintem a sok fikázó hozzászóló nem azért ül otthon az internet előtt mert éjszaka dolgozott. Várják a csodát, hogy majd valaki becsenget és kínál nekik egy jó zsíros állást. Ezek azok akik az arányos adórendszert támadják, mert nekik nem elég ha fele pénzért fele adót fizetnek. Nekik több kell.

csoko20 2011.12.08. 10:42:49

Lázár János: "Akinek nincs semmije, az annyit is ér!" című elégiáját olvashattuk.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.08. 10:43:18

@WildBear:

A Kurva Istent lehet teljes az élete, baszdszájba! Megyek is a picsába, mielőtt hentelni kezdek!

sárkányfő 2011.12.08. 10:44:06

Ritka egy visszataszító poszt.

Idefigyelj.

- nem ácsingózom a rohadt pénzedre
- nem hogy nem lesem mennyit keresel és mit vásárolsz, de magasról tojok rá
- ugyanez vonatkozik a lakóhelyedre, arra hogy mit eszel iszol, mit vezetsz, stb. tőlem azt zabálsz amit akarsz akár arany kiskanállal is eheted a kaviárodat, tojok rá
- nem okollak semmiért, nem irigyellek. jó családom van, többet ér minden pénznél, ha tudnád ez mit jelent te irigyelnél engem
- rohadtul nem vitatom el a nyilván fantasztikus érdemeidet, se a tulajdonod, se a tudásod, sem semmid.
- a társadalmi státusodra végképp szarok, magasról
- soha nem gondoltam, hogy nekem minden járna alanyi jogon. viszont azt gondolom, neked még ekkora marhaságok leírásához is van jogod. tőlem tök hülye is lehetsz, alanyi jogod van rá
- a büdös életben nem vártam el tőled hogy elszállásolj meg etess itass. gyógyszered merre gurult?
- mikor éltem én vissza miféle jóindulatoddal?
- Mikor fenyegettelek és mivel??
- mikor zsaroltalak? orvost!
- mióta vagy te bűnbank? ez már a paranoid szindórma?
- NEM akarok tőled elvenni semmit. Ahogy elnézem, inkább fordítva van: a gazdagok extra-támogatását fogják mjad szépen behajtani a szegényeken:

penzcentrum.hu/hitel/o_az_aki_160_milliot_nyert_a_vegtorlesztesen.1030718.html

"a magyar devizahiteles vállalkozó, akinek 9 nagyobb értékű ingatlanja és ehhez 9 devizahitele volt, a dúsgazdag vállalkozó már végtörlesztett, a végtörlesztésén 120 millió forintot nyert, a bankrendszer pedig ennyit bukott a félmilliárd forint feletti hitelállományon"

"ha az államnak véletlenül ki kellene fizetnie a bankok veszteségeként elkönyvelt 120 millió forintot, akkor az 12 forintjába kerülne mindenkinek az országban, az aggastyántól az újszülöttig."

És ehhez tegyük hozzá, hogy 90 milliárd forint felett jár a végtörlesztésen nyert összes haszon, amit főleg gazdagok fizettek ki a tartalékaikból a villáikra, meg a budai családi házaikra, és amit majd nekünk, az egész országnak kell majd megfizetni. Ez a 90 milliárd ft tízmilló főre vetítve fejenként 9000 forint, ennyivel fogjuk támogatni a gazdagokat miután a bíróság a bankoknak ad majd igazat, és ez tuti így lesz. Így támogatják a szegények az elesett rászoruló gazdagokat. És még nincs vége, folyamatosan tart a végtörlesztés.

dr kíváncsivagyok 2011.12.08. 10:46:36

@vészmadár (pica pica): Az a baj, hogy Tiborunk ezt minden irónia nélkül, betűről betűre pont így is gondolja, sajnos. Ez a vita egypárszor már lement, sztem ma ki is hagyom, mert tudom, hogy középosztályos gyereket úgysem lehet arról meggyőzni, hogy komplett megyék vannak, ahol a szomszéd, 9 kilométerre lévő városba sem megy a gyerek soha, mert a diákbérletre sincs pénz, és ha dolgozik a suli mellett (inkább helyett), akkor nem az angliai tanulmányútjára gyűjt, hanem a holnapi reggelijére.

Mélységesen egyetértek !
Hozzátenném : A cikkíró nem kérdőjelezi meg a Demokráciát ,....hát bizony az a Demokrácia , hogy ha többen - jóval többen - vannak a szegények,...akkor bizony olyan képviselőket fognak választani, akik az Ő - mármint szegények - érdekeit fogják képviselni,.....a gazdagokkal szemben - akik közül sokan - nagyon sokan ÉRDEMTELENÜL JÓMÓDÚAK !!!!!!
EZ A DEMOKRÁCIA ...KEDVES CIKKÍRÓ !!!

Spiritmonger 2011.12.08. 10:46:37

kivételesen jó cikk, tökéletes leírása az igazságnak.

borzasztó sok olyan ember van, akik a munka helyett csak rinyálnak, a félretehető pénzeiket elkúrják cigire, piára, stb. és a rendszert szidják

tudomásul kell venni, hogy vagy meló, és akkor pénz, jobb életmód és több lehetőség, vagy rinyálás, de a kettő együtt nem megy

a munka és tanulás általi előrébb jutásnak van egy titka. csak az egységsugarú állampolgáron múlik, ugyanis ő az egyetlen személyi tényező benne. a többi az puszta technikai kérdés, ami megoldható.

amúgy ki tiltja meg a sok "szegénynek" a folyamatos önfejlesztést?

azt is tudomásul kell venni, hogy nincs igazság, nincs esélyegyenlőség, de ezzel együtt kell élni. mindig van választási lehetőség, csak élni kell vele.

én sem a megszerzett végzettségeimből élek, amikor váltani kellett, váltottam, igaz, suli alatt 5 évig mosogattam, meg culágerkedtem, levelezőn végeztem, és nem derogált a hétvégi munka sem. akkor jöttem rá, hogy ez így nem kerek, és mást kell csinálni. a jó hír az, hogy lehet mást csinálni, csak akarni és tenni kell érte, meg nemiszervünk ritmikus húzogatása helyett a munkának kellene odaverni keményen, és sikerült. bárkinek sikerülhet.

dr kíváncsivagyok 2011.12.08. 10:49:26

@avionics: Nagyon igaz minden szó ebben a blogban. Szerintem a sok fikázó hozzászóló nem azért ül otthon az internet előtt mert éjszaka dolgozott. Várják a csodát, hogy majd valaki becsenget és kínál nekik egy jó zsíros állást. Ezek azok akik az arányos adórendszert támadják, mert nekik nem elég ha fele pénzért fele adót fizetnek. Nekik több kell.

Te biztosan sokat dolgoztál éjszaka....pihenjél előtte , mielőtt ilyen demagóg szöveget leírsz

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.08. 10:49:54

- Diesel 425 ft
- euro most 300
- ebadó: sok kidobott kutya lesz
- rokkantak visszaterelése a munka világába: hóvá seggfejek, óriási a munkanélküliség. Nőni fog a koldusok, csövesek, hajléktalanok száma, mert a felbérelt fideszes orvosok majd orbán kedvébe járva egészségesítenek!
- 10 napos autópályadíj: kretének, nem fogják használni a pályát!
- Balsai elvtárs megszavaztatta magának az alkotmánybírói állást, etikus!!
- Semjénbuzi embere emigrált, mert már a szagát sem bírta hányinger főnökének!
- Szájer néni kinevezése megint szarháziság!
- az új alkotmány felrúgása államadósság ügyben vérlázító!!....stb...stb

Hülye magyar meddig tűröd ezeket az aljasságokat, nincs gyomrod, jóérzésed, öntudatod?

BÓVLI ORBÁNY , BÓVLI KORMÁNY TAKARODJ!
-

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.12.08. 10:50:34

@vészmadár (pica pica): "Az a baj, hogy Tiborunk ezt minden irónia nélkül, betűről betűre pont így is gondolja, sajnos"

amúgy tényleg így van.
mondjuk ő pontosan tudja, hogy milyen keményen dolgoznak a 'nemszegények'. vegyük csak pl a bloggggerkedést...na az a durván kemény meló

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 10:51:01

Te Tibi
A lényeget kihagytad:

A "szegény"-ek nagy része nem azért nem dolgozik, mert lusta, hanem azért, mert nincs munka.
Ha van, akkor jönnek a hozzád hasonló sírógépek, és a kétkezi munkájáért odalöknek egy minimálbért, azzal megspékelve, hogy ha nem tetszik, el lehet menni, van 50 másik, aki örömmel gürizik ennyiért.

Te Tibi

Semmi baj azzal, ha dolgozol, fenntartod az életszínvonalad, csak tudod, mikor csúcsvezetőm a cégnél arról mesél, hogy éppen egy Saab turbót akar megvenni, miközben az én torkomon azt tolják le, hogy azért csökkentették a fizetésem, hogy a cég "túléljen", akkor elgondolkozok, hogy te, a Tibi, vajon magadtól lettél ekkora tirpák, vagy eleve annak születtél.

Élni, és élni hagyni. Ha megérted, neked is jobb lesz, ha nem fogod fel, te is beledöglesz, csak az egyszerű agyad a diplomád ellenére képtelen arra, hogy ezt az apróságot felfogja.

Wolfhering 2011.12.08. 10:51:18

Érzésem szerint ez a hangya-tücsök sztori modern változata akart lenni. Én nagyüzemben dolgozok, és azért itt is vannak olyan dolgok, amiről a szerző szerintem ír. Például sok olyan betanított munkás dolgozik itt, akinek semmilyen szakmája nincs, 8 általánossal felveszik, és becsületesen be is jelentik. Tiszta környezetben dolgozik, tiszta munkaruhában, tiszta vécére mehet, és tiszta büfében ehet. Tehát egy közel nulla tudással bíró ember kap úgy gondolom tisztességes munkahelyet, munkakörülményeket és a tudásához képest minimálbér feletti fizetést. És mégis panaszkodnak, folyamatosan. Semmise jó nekik. Na ettől el tud pattanni az agyam. Mikor nyáron EGYETEMISTA diákok dolgoztak itt fele pénzért, egy k*rva szavuk nem volt, dolgoztak mint a gép, precízen, profin, különösebb noszogatás oktatás nélkül.

Szóval nem kellene egyből ostorozni a postot. Akinek nem inge, az meg ne vegye magára.

hattyú 2011.12.08. 10:51:21

Jó kis írás :) de nem szabad általánosítani, de tudom, hogy tudod, :) mert az elején írtad is, hogy a világ ennél színesebb, ez a tudásod viszont nem zavart abban, hogy ennyire bulvárosan általánosíts... Mert melyik szegényről és melyik gazdagról írtál? A Józsiról? A Sanyiról? A Katiról? :D Szerintem ebben a témakörben minden ember története más és más és más...

tusuanzen 2011.12.08. 10:52:39

ez most cigányozás vagy zsidózás?
vagy a közalkalmazottakat ekézed?

dr kíváncsivagyok 2011.12.08. 10:53:56

@Spiritmonger: "azt is tudomásul kell venni, hogy nincs igazság, nincs esélyegyenlőség, de ezzel együtt kell élni. mindig van választási lehetőség, csak élni kell vele. "

Igen , van választási lehetőség (még) ! A következő választások után (mindegy mikor lesz )...a Fidesz nevű formáció kb. 100 évig egy kis légyszar nagyságú folt lesz a politikai palettán ....

Matróz Kommandó 2011.12.08. 10:56:08

Jó kis poszt. Szerintem talált.
Személyeskedni meg nem kéne, az pont olyan mint a zsidózás, gusztustalan. "Vö. ismerek egy gazdagot aki köcsög, ezért minden gazdag köcsög."

dr kíváncsivagyok 2011.12.08. 10:56:28

@Wolfhering: "Szóval nem kellene egyből ostorozni a postot. Akinek nem inge, az meg ne vegye magára. "

Barátom,....olvasd már el még egyszer a posztot,...mert semmit sem értettél meg belőle...

ursus artos 2011.12.08. 10:56:36

@mozaic: " a nyelvi antitálentum állást másik országban?"
Az a baj, hogy nyelvi antitallentum pediglen nincs. Mindent meg lehet tanulni.

Alf (törölt) 2011.12.08. 10:57:23

Pénz az úgy van valakinél, hogy elveszi mástól. A szegényeknek azért nincs, mert a gazdagoknak van.

Ezért a gazdagok meg fognak bűnhődni.

Kivlov 2011.12.08. 10:58:36

@nanehogymár:
Ja. szomorú. ahelyett, hogy kirugdosnának pár 1000 máv-ost, osztogatnak nekik...

dr kíváncsivagyok 2011.12.08. 10:59:01

Személyeskedni meg nem kéne, az pont olyan mint a zsidózás, gusztustalan. "Vö. ismerek egy gazdagot aki köcsög, ezért minden gazdag köcsög."

AKKOR FORDÍTVA IS IGAZ ?????

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 10:59:36

@avionics: "Nagyon igaz minden szó ebben a blogban. Szerintem a sok fikázó hozzászóló nem azért ül otthon az internet előtt mert éjszaka dolgozott. "

Nem nézek utána milyen időszakokban levelezel, felesleges, nem érsz annyit. Gondolom te is ülsz a fűtött munkahelyeden, és a munkáltatód idejében a munkáltatód pénzét lopva osztod az eszed, leszólsz másokat, mert azok meg mertek szólalni.

Megnyugtatlak. Reggel hatkor értem haza 24 órás műszakból. Aludtam tízig, reggeli, leültem, átnéztem a leveleim, felpiszkálom a hozzád hasonló egyszerűek agyát és állok neki az itthoni "fusinak", amivel kiegészítem a fizetésem.

Szóval ne általánosíts, nem mindenki olyan lógós, mint a posztoló és te.

teleorman 2011.12.08. 11:01:30

Szinte minden hozzászólás „svarcaufveisz”. Egyrészt: igaz, hogy kevés igazán gazdag magyar tisztán gazdag, a szimpla jövedelemeltitkolás még a legenyhébb ebben a műfajban (állami és állami cégekkel kapcsolatos korrupció, politikai strómanság, gazdasági bűnözés stb.). Igaz, hogy a magyar „elitet” nem főleg polgárosult, szerény, társadalmi felelősségtől áthatott, empatikus figurák uralják, hanem vértahók. Elég csak az Operabál fényképeit végignézni. Igaz, hogy nem minden szegény önhibájából az, de bőven van ilyen is. Másrészt a (gyakran az egész társadalom működőképességével és a civilizációs vívmányok legalább maradékának megőrzésével indokolható) jóléti kiadások nagyok a gazdaság teherbírásához képest, s a forrásuk mégiscsak a gazdasági teljesítmény. Az ilyen transzfereket követelők és az ilyen szavazóknak engedő politikai pártok – ha nem is tudnak róla – a lemaradás és az általános elszegényedés szószólói, már pár éves távlatban is. (2002-es választás!) Csak TGM gondolja úgy, hogy az állami újraelosztás forrása égi manna, s hogy el lehet büntetlenül adósodni a „szociális vívmányok” kedvéért. A politika művészete éppen ez lenne: a kényes egyensúlyt megtalálni a gazdasági növekedést stimuláló olcsó állam és a szociális katasztrófa között. Ami azt illeti, a NER úgy általában és a Jobbkéz specifikusan nem jeleskednek ezen a téren, és még nagyon udvarias voltam.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.12.08. 11:02:49

@sárkányfő: "És ehhez tegyük hozzá, hogy 90 milliárd forint felett jár a végtörlesztésen nyert összes haszon,"

Felhívom a kedves figyelmed arra az általad óvatosan kikerült tényre, hogy az elkerült veszteség nem egyenlő a haszonnal.

Kb erről szól a cikk is, hogy Neked ettől nem lett se jobb, se rosszabb, csak ők menekültek meg ettől a plusz veszteségtől, mégis őket okolod a saját nyomorod miatt..

2011.12.08. 11:03:17

@Professor Pizka: Köszönöm, professzorom, ennyi, részletesebb kifejtése a dolgoknak felesleges.

A Spanyol Inkvizíció 2011.12.08. 11:03:44

Bitangjó!
Minden szavával egyetértek!

kalevaleez 2011.12.08. 11:04:48

érdekes nézőpont

pár megjegyzés hozzá:

amit én termelek, azt nálam szegényebbek vásárolják, így tulajdonképpen belőlük élek én is. ha elfogy a vásárlóerő, elfogyok én is és persze a hasznomat is úgy állítom be, hogy nekem jó legyen. adhatnám mondjuk 12% haszonnal, de akkor nem lenne ekkora házam.

a rátermettség: az egész pályám úgy kezdődött, hogy mérnökként csináltam pár fejlesztést. a többségükből a melegvízrevalót sem kerestem meg, aztán egy napon teljesen véletlenül megkeresett egy kiszövetkezet egy megbízással. onnantól beindult a szekér. évfolyamtársaim jelentős része maradt mérnök mérnöki fozetésért és messze nem érték el a jómódot. rátermett voltam, frászt. szerencsém volt.

szegénység: az egyik óvodában van valami öt csoport, ebből az egyikbe összegyűjtötték a szegényebbeket, míg a többiben a tehetősebbek járnak (ez a véletlen). idén négy csoportnak a zsákja degeszre volt tömve mikuláskor, az ötödikében volt egy ceruzakészlet. ha lennék olyan emberséges, mit az író, mondhatnám, hogy biztos buták lusták és csúnyák járnak ebbe a csoportba. ehelyett egy éles kanyarral elvágtattam a madarastescoba és nagyjából 50 000 Ft-ért bevásároltam (ez a havi fixem nagyjából 1/30 része, tehát nemigen érzem meg). Ha lehet választani én a magam útját követem ezután is. igaz modoros úr, aki gazdag és okos és szorgalmas és szép követheti a sajátját.

viszont szerencsére talán épp emiatt nemigen járunk egy társaságba.

parrre 2011.12.08. 11:06:18

Ezt én is írhattam volna. Annyira stimmel, hogy ihajj.

Brix 2011.12.08. 11:06:26

Az elmúlt 22 évnek éppen a mostani jómódú réteg volt a kedvezményezettje, és a nagy nyertese. A rendszerváltáskor, a túlnyomó többség a kedvezményes hitelekből és visszanemtérítendő támogatásokból, fillérekért megszerzett állami vagyonból alapozta meg magát. Sajnos, a mai napig a vállalkozások jelentős része , az állam csecsén élősködik. Állami megrendelésekből, pályázati pénzekből és adócsalásból él. Ezek nélül nem lennének képesek semmilyen profit termelésre. A redisztribúciónak a jómódú réteg a legnagyobb kedvezményezettje Magyarországon. A jelenlegi tendenciák szerint méginkább nekik fog kedvezni a redisztribúció. Sőt, az alkotmányban rögzítik az igazságtalan közteherviselést és az állampolgári jogok széleskörű szűkítését. A neokonzerv-neolib- valójában önző, kapzsi, saját maguk zsebét tömő politikusok nem akarják tudomásul venni a realitásokat, és minden más rétegen átgázolva tömik a zsebüket. Ők már meggazdagodtak, de másoktól még azt a rohadt 28 ezer forintos szoc. segélyt is sajnálják. Azt mondják: " mindenki annyit ér, amennyi pénze van" és a szegény sorsot saját magunknak köszönhetik ( ahogy a poszt szerzője is így gondolja) A hivatalos politika szerint a "lusta" , "munkakerülő" réteget munkára akarják fognni. Ezek az emberek félreértik a problémát. Magyarországon nem arről van szó, hogy nem akarnak dolgozni az emberek, hanem nem tudnak! 1 milló ember van a munka világán kívül és ezzel a tömeggel nem lehet mit csinálni. Nemcsak képzetlenek, hanem magasan képzettek. Egyik ismerősöm pl mérnök és közgazdász diplomával 3 éve nem tud elhelyezkedni.
A magas adók megmindenkit sújtanak. Egyelőre ebből kivezető út nincs. Az ország valójában már társadalmi és gazdasági értelemben csődben van. Vállakozni nem érdemes, de nem elsősorban a magas adók, hanem a kereslet hianya miatt. A kisker forgalom a 6-7 évvel ezelőtti szinten van, ami a fizetőképes kereslet óriási hiányát jelzi. Az egyének, a vállalatok, és az állam a végletekig el van adósodva, így a mozgástér leszűkült. Nem tudom a posztíró mivel foglalkozik, vagy mire vállalkozik- de nyugodjon meg!- válság eléri előbb-utóbb őt is, és könnyen maga alá temeti. Az igazán gazdag emberek nem szoktak az adófizetésen rinyálni. PL Soros Gyögy vagy Warren Buffett már felismerték hogy a milliárdosoknak szükséges több hozzájárulás a társadalom működéséhez.
Persze, lehet ezzel ellentétesen: szélsőséges libertarian módon gondolkodni és elvetni minden redisztribúciót, amivel ki lehet valamennyire egyenlíteni a társadalmi különbségeket. Akkor könnyen egy del-amerikai típusú társadalomban találhatjuk magunkat. El kell dönteni, milyen társadalmat akarunk építeni: dog eat dog kapitalizmust, vagy szociális piacgazdaságot?

lemonlime 2011.12.08. 11:10:09

Dehát mindenki nem lehet "gazdag" sem - a világ játékszabályai nem engedik. Ahhoz, hogy néhányan "gazdagok" lehessenek, százszor annyi "szegény" kell. Ne akarjunk mindenkiből "gazdagot" faragni, mert még összeomlik a világ :)

No meg ott a szerencsefaktor is, anélkül nem jutsz semmire, bármennyire is ügyes, okos és kitartó vagy.

avionics 2011.12.08. 11:10:29

@luciferko: magadra vetted, ez a te bajod... ráadásul beleesel ugyanabba a hibába amit nálam kritikával illetsz... további jó pénzkeresést... és arányos adórendszert hozzá! Gondolom ha nem feketén dolgozol, te sem szeretnél a kétszer annyi munkád után háromszor annyi adót fizetni.

szobatars 2011.12.08. 11:12:03

@avionics: "Szerintem a sok fikázó hozzászóló nem azért ül otthon az internet előtt mert éjszaka dolgozott. Várják a csodát, hogy majd valaki becsenget és kínál nekik egy jó zsíros állást."

Kedves hozzászóló! Ez most egy álláskereső hirdetés a részedről?

uruk.hai 2011.12.08. 11:13:53

Alázat és szerénység. Kedves poszt toló! Benned megvannak ezek az általad tőlünk elvárt nemes erények? A poszt alapján nem úgy tűnik... Vagy ezen a szinten inkább az arrogancia és cinizmus dívik?

szobatars 2011.12.08. 11:14:07

@Professor Pizka: úgy hívják ezt, hogy a társadalmi szolidaritás teljes hiánya, amiről ez szól, és nagyobb baja az országnak, mint amekkorát Orbán és Gyurcsány koalíciós partnerként tudna okozni...

Teljes mértékben egyetértek.

Szumi 2011.12.08. 11:14:38

Re: kíváncsivagyok 2011.12.08. 10:59:01
"Személyeskedni meg nem kéne, az pont olyan mint a zsidózás, gusztustalan. "Vö. ismerek egy gazdagot aki köcsög, ezért minden gazdag köcsög."

AKKOR FORDÍTVA IS IGAZ ????? "

Mármint hogy ismersz egy köcsögöt aki gazdag - tehát minden köcsög gazdag?

baliquez 2011.12.08. 11:15:19

@Ernoke: "tényleg kíváncsi vagyok, h a szolnoki panelban 5 testvérével együtt lakó gyerek, akinek apja hol iszik, hol börtönben van, az anyja meg kurva, a pékké váláson és a szalagon kívül mit kezdhet az életével.:D"

Képzeld, pont egy olyan péknek dolgozom (nem városi, falusi) aki nem a fejét fogta hogy jajszegényvagyokpékvagyok-derossznekem, hanem odafigyelt a részletekre, tanult és tanul, és mára nemzetközi vállalatbirodalma van, soktízezer embernek ad munkát. Szóval pont nem értem mi a bajod a pékekkel, edzett koránkelős szép szakma. XD

Bárhonnan ki lehet törni, kommunikáció és hozzáállás kérdése, ezek a dolgok pedig tanulhatók és tanítani is kéne! Hasznosabb a mateknál is. Az emberek 97%-a azzal sincs tisztában hogyan álljon szóba másokkal ahhoz hogy eredményt érjen el. De elvárni elvárja hogy úgy viszonyuljanak hozzá ahogy ő nem viszonyul. Aztán megy az ajvékolás mikor azt kapja amit érdemel.

Rwindx 2011.12.08. 11:15:40

A poszton túl a kommenteket olvasni külön élmény. Egyszerűen megfizethetetlen.

fizetekmegegysort 2011.12.08. 11:16:38

Nagyjából egyet is értenék... ha a magyarországi "elit" valóban tisztes, sokat dolgozó, adófizető állampolgárokból állna. Amíg lehet rózsadombi háza valakinek minimálbérből, és ez természetes, amíg a közbeszerzéseket a sógorkomajóbarát (alsó szomszéd... :)) kapja, addig ezen nincs értelme vitatkozni.
Az írás megállná a helyét, mondjuk Finnországban, ahol az adócsalásról egyszerűen nem tudják az állampolgárok, hogy mit jelent.
Egyébként én is hiszem, hogy aki szegénynek gondolja és kiáltja ki magát, az az is marad, és aki szereti a pénzt, és nem tartja bűnös dolognak, az meg tud gazdagodni, bárhonnan jött. De maradéktalanul nem tudok egyetérteni az írással.

slamx 2011.12.08. 11:20:43

Kicsit demagóg, de van akinek biztos bejön a poszt...

Tény, hogy van akire állnak az itt írtak, de ha volna olyan felmérés, hogy hány gazdag lett pusztán a saját erejéből gazdag és nem a korábban összeharácsolt, mások hátán szerzett vagyont növelte tovább, akkor sajnos az előbbiek elenyésző kisebbségben lennének.

De az tény, hogy rájuk igaz minden amit a posztoló írt.
(Kár, hogy fehér hollóból is több van, mint belőlük...;))

fofofo 2011.12.08. 11:21:56

Anno az ántik időkben a hsz-ok leginkább arról szóltak, hogy a posztoló milyen jól kifigurázott egy adott típust. Egyébként szerintem most is ez történt. A szociálisan érzéketlen "én mindent magamnak köszönhetek, aki nem tart itt, az lusta és béna és magára vessen és ne sírjon" gondolkodású seggfejeket. (Az átlag felett kereső adózó polgár vagyok.) Manapság meg mindenki mindent komolyan vesz. Mintha romlana a közhangulat...

Barbaar 2011.12.08. 11:24:19

@Répa89:

A hozzászólásomban egyértelműen leírom, hogy kikre gondolok, nem általánosítok. Aki a pénzét elissza, elbagózza és eljátssza, az nekem ne mondja, hogy nem tudja a családot fenntartani...

Brix 2011.12.08. 11:24:21

A tendenciák éppen abba az iányba változnak, hogy több maradjon meg a jómódúaknak index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/08/adovaltozasok_300_ezret_nyertek_a_gazdagok/

Kabbe (törölt) 2011.12.08. 11:24:34

csak köszönet jár az adócsaló-nembejelentvedolgoztató-simlis-magyar!-vállalkozóknak.......nélkülük ma nem élnék Angliában (600 font/hét fizetéssel)

jakos 2011.12.08. 11:24:40

Te nagyon hülye vagy!
"Egyet jegyezz meg: alázat, szerénység, kitartás és szorgalom. Ez a kulcs a sikerhez, nem más."- írod.
Fogalmad sincs az életről, és papolsz marhaságokat. Nem szégyelled magad? Én nem vagyok szegény, nem ácsingózom a te szűklátókörű agyadra(olvasván a többi posztodat, siralmas a gondolkodásod), a pénzedre meg végképp, azt hiszem hányni tudnék tőled.

wattafilling 2011.12.08. 11:25:00

Néhol azért érzek némi kicsinyes, sértett, ám önelégült kicsengést. Mintha egy túladóztatott, alacsony keresetű, szürke alkalmazott (amilyen én is vagyok ;-) ) fogalmazta volna...
Amúgy volnának benne megfontolásra érdemes morzsák, de valahogy mégsem igazán kerek.
Szerintem...

Szumi 2011.12.08. 11:25:32

Amúgy a cikk java része helytálló. Fiatal koromban kikerülhetetlenül útba esett naponta többször is egy helyi kocsma kerthelyisége, ahol a nagyérdemű reggeltől estig múlatta az idejét. Mikor még gyalogoltam, rendszeresen hallottam, ahogy a kerthelyiség apácarácsán keresztül figyelvén a külvilágot, gyalázkodó megjegyzéseket tettek a fel-feltűnő akkoriban menőnek számító autók gazdáira.
Miszerint is az egy geci, amaz egy rohadék, mi a fenéből van ennek ilyen autója, stb. Történetesen egy vasúti átjáró + közlekedési lámpa kombó pont az említett kerthelyiség mellett van, így aztán, mikor már magam is autóval jártam, hallhattam, amint gyalázkodó megjegyzéseik célpontjává váltam én is.
Azt senkit sem érdekelt, hogy én - és ez nem vicc - napi 20 órát dolgoztam éveken át, beleértve a hétvégéket, ünnepeket, azt sem tudtam milyen nap van - de nem is érdekelt, csak az, hogy kikeveredjek a szegénységből, mert anyámmal olyan szegények voltunk, hogy esténként megbeszéltük, hogy miről álmodjunk, mert két különfélére már nem tellett volna. Ráment az ifjúságom és az egészségem is részben - de saját házban lakok, saját vállalkozásaim vannak, jó autóim, gyermekeim, akik jólétben nőttek / nőnek fel. Ez az út mindenki számára nyitott volt, mégsem találkoztam sok kortársammal rajta. Uff.

kvadrillio 2011.12.08. 11:26:19

..hjahhhh......sztem se kellett volna olyan társadalmat kiépíteni, ahol létrehoztak "100 EZER GAZDAGOT" ÉS 7 MILLIÁRD ÉHEZŐ ROBOTOLÓT, AKIK EZT A GAZDAGSÁGOT LEHETŐVÉ TETTÉK NEKIK ! és ezt az egyikük elnevezte "kapitalizmusnak" :)

...mert a sokáig éhesen tartott ROBOTOLÓK, RABSZOLGÁK ECCERCSAK BESOKKALNAK , OCCT FELEMELIK A FEJÜKET ÉS BETÖRIK A "RAJTUK ÉLŐSKÖDŐ GAZDAGOK" FEJÉT.......

ÉS.....ez.....így....van....jól.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.12.08. 11:26:58

Az az utolsó bekezdés nem kellett volna,amúgy nagyon igaz!

Dour. 2011.12.08. 11:28:02

Őőőőőő........
Mit is dolgozol?

az-Igazi-Ufo 2011.12.08. 11:28:14

tisztelt mODOR úR! (Szándékos ez a formációjú megszólítás..) Kire tetszik személy szerint ennyire haragudni? A szomszéd Józsira, a földszinti Marira? Vajon mire jó az általánosítás? Annyiféle életet ismer, hogy ezért már felháborodott irományt kell közzétenni? Ír az "ALÁZAZRÓL"; na, ez pont nem jött át a levélből... (Vannak akik titokban, milliókat adományoznak; de ez senki számára sem kötelező.) Csak "SEGÍTENI AKARTAM", írja. Köszönjük, ez nagy segítség volt, bárkinek is! Ezért érdemes volt rátapadni a klaviatúrára!

Pan Modry 2011.12.08. 11:28:25

@Ernoke:

Akar meg lehetne is szolidarisabbnak lenni, de MO-on olyan pofatlanul akarjak lehuzni arrol a bort akirol csak lehet, hogy a legtobbjukre a szolidaritas szo hallatan a hanyinger tor ra.

Es nem az un. elitet huzzak le az ilyenek, hanem tpikusan a normalisan adozo multialkalmazott kozeposztalyt, felso-kozeposztalyt...

Grigorij Pantyelejevics 2011.12.08. 11:28:58

A "keményen dolgozó" Szijjártó Péter összekapar annyit 4 év alatt, mint egy vidéki kisiskola teljes tanári állománya egy életen át.

Biztos azért, mert Szijjártó Péter többet dolgozik náluk.

Fapuma (törölt) 2011.12.08. 11:32:06

@Tower13: Amire valaszolsz azt hol olvastad ki az en szerencsetlen vitainditombol?

brutuska 2011.12.08. 11:32:15

@Professor Pizka: "hát itt meg mi történt? "- címlap, nem látod?:D

Na, hogy dobjak még egy követ a hullámzó tóba. Kommentek közt látom többször a szociálisan érzékeny polgártársak hivatkozását a panelban/faluban/ilyen-olyan lakásban nyomorgó 5-6-8 gyerek kitörési lehetőségeinek korlátozott voltáról.
Akkor megkérdezném én naivan, hogy hova/minek/miért kell ennyi gyereket szülni ott, ahol a szülőknek sincsen minden nap mit elinni/játékgépezni stb.? Ok, hogy ha nincs más mulatság, akkor üzekedünk, mert az jó dolog, de védekezne legalább!

2011.12.08. 11:33:11

@Szumi: Ó, mi olyan szegények voltunk, hogy a cipőnk mellett jártunk, hogy ne kopjon és napi 25-26 órát dolgoztunk, mínusz 15 fokos vízben térdig állva lóbelet mostunk a vágóhídon, Karácsonykor jutott egy kis cukor is a zsíros kenyérre.

kvadrillio 2011.12.08. 11:34:22

..viszont sztem sokkal égetőbb probléma pillanatnyilag, hogy KURVÁRA FELDŐLT AZ ÖNKORMÁNYZAT 7 MÉTERES KARTÁCSONÍFÁJA.....AZ ÖSSZES ÉGŐKKEL EGYÜTT !FELDÖNTÖTTE A TERMÉSZET EREJE, A 90 KM/ÓRÁS SEBESSÉGGEL SZÁGULDÓ, ERŐTELJES LÖKÉSEKKEL OPERÁLÓ VIHAR !

..ECCERŰEN ELFEKÜDT, MINT MAGYARORSZÁG A "LEMINŐSÍTŐK !" MIÁN......

...másfél órája kb 20 emberke, rendőr, katasztrófás, tűzoltó.. körülállja, nézegeti, jobbról-balról....stratégiai megbeszélést tart körülötte: kb így.....TE ! VAN VALAMI JÓ ÖTLETED MICSINÁJJUNK VELE? HOGYAN ÁLLÍCCSUK FEL ???......NINCS !.....NU, AKKOR NÉZZÜK TOVÁBB !

...AZÉRT A HÁROM ERŐSEN LOBOGÓ ZÁSZLÓT IS LESZEDTÉK, MEG A FELFÚJHATÓ MŰJÉG KRÜLI KORLÁTOT IS, HÁTHA SZALADNI KÉNE UTÁNA NEMSOKÁRA.....

rEMÉLEM MÁS ÖNKORIS KARÁCSONYFA NEM JÁRT ÍGY !

SÉRÜLÉS....NEM TÖRTÉNT.

bőrmók 2011.12.08. 11:36:06

NAGYON IGAZA VAN A POSTOLO-NAK! A jólét átok! Mindent meg tudok magamnak venni, de milyen áron, könyörgöm, MIlYEN ÁRON?

Pan Modry 2011.12.08. 11:36:53

@Professor Pizka:
"úgy hívják ezt, hogy a társadalmi szolidaritás teljes hiánya, amiről ez szól, és nagyobb baja az országnak, mint amekkorát Orbán és Gyurcsány koalíciós partnerként tudna okozni..."

Szolidaris vagyok ha az elesetteken segithetek, mar huzom a szamat ha az elesetteknek szant penz ketharmada jut csak el az elesetteknek, az egyharmad meg azon csaloknak akik az elesettek nyomorabol elnek.

Ha mar a penz 70%-a sem jut el az elesettekhez, akkor felolem aztan mehet mindenki a levesbe, inkabb hulljanak el az elesettek, semmint ilyen mertekben lenyulja a lovet az eloskodok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.08. 11:39:28

@Brother Love: dehogy baszod, hát megmondta Luther is: a kurva anyját annak, aki zsákfaluban hatodik cigánygyerekként nem lesz orvos, csak mert az akar lenni. Szeretem az ilyet, Eszterem néha puszta akarásból elhatározza, hogy a 180 centis helyre befér a 220 centis kanapé.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.08. 11:39:32

@brutuska: nemaz, hanem időnként kiírja hogy 0 komment van, aztán meg újra sok.

Gyokszi 2011.12.08. 11:42:17

John Galt Magyarországon ír blogot? :)

HToma 2011.12.08. 11:44:22

@Gyokszi: Nekem is az Atlas Shrugged jutott eszembe. :))

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.08. 11:44:36

@vészmadár (pica pica): légy férfi, oldd meg. na. mindig csak a kifogások.

kvadrillio 2011.12.08. 11:44:54

Emigrált Semjén Zsolt főtanácsadója

Index

2011. december 8., csütörtök 07:08

|

Kanadában kért menedékjogot Kamarás István, Semjén Zsolt roma főtanácsadója. Az egyik KDNP-közeli roma szervezet elnöke családjával együtt júniusban hagyta el az országot, mert nem akarta a nevét adni a kormány cigányokat megnyomorító intézkedéseihez – írta a Népszava."".....SZEGÉNYNEK, BIZTOS ROSSZ TAPASZTALATAI LEHETTEK A "TŰZ KÖZELÉBEN !"

....amikor a cigányok nyomoráról, esetleges éhséglázadásról beszélt FŐNÖKÉNEK SEMJÉN ÚÚÚÚÚRNAK, AZ CSAK A "FALAT NÉZTE !".....

...na itt a baj, SOK FALNÉZŐ POLITIKUSUNK VAN JELENLEG, PEDIG NEM KÉNE CSINÁLNIUK EZT A "FOGLALKOZÁST", HA ALKALMATLANOK RÁ !

Gyokszi 2011.12.08. 11:45:25

@HToma: Attól féltem, senki nem lesz majd képben...de jó, hogy mégis :D

Ernoke 2011.12.08. 11:48:20

@WildBear: Ismersz olyan embert, aki alacsony képzettségűnek való munkát végez? Ismered a kulturális tőke fogalmát?
Elszomorítóan aljas hozzáállás, h _elvárom_ az én fizetésem feléért a végkimerülésig kizsigerelt dolgozótól (ez nem túlzás, tényleg a fizikai teljesítőképességük határáig kell(ene) dolgozniuk), h iszonyatos plusz energiákat fektessen a gyereke felzárkóztatásába, taníttatásába. És ha erre nem marad ereje, akkor rögtön élősködő rohadéknak minősítjük mi jómódúak, mert nyomasztó lenne beismerni, h egy brutálnagy társadalmi igazságtalanság érdemtelen nyertesei vagyunk. Segíteni ezen soha nem lehet, meg érdekeink ellen is szólna, de valami tisztelet, netán minimális alázat beleférhetne. Meg esetleg az, h arányaiban több adót fizetünk (nyilván nem évi 2millió bruttótól:D), mert nekünk utána is marad annyi, amennyi a méltó élethez elég.

Imperium77 2011.12.08. 11:48:55

"Egyesítsék az eurózóna országainak szuverén adósságát az övezet stabilizálása érdekében - javasolta Martonyi János a European Voice című lapban megjelent véleménycikkében. A magyar külügyminiszter egy mesére utalva Németországot "nagy nyúlnak" nevezte, melynek helyet kell adnia a későn érkezőknek."

Milyen érdekes nem? Különösen ezzel a poszttal összeolvasva. Szóval itt az a duma, hogy aki szegény az dögöljön meg, de nagyban meg azt nyomjátok, hogy a gazdag államok segítsenek rajtunk, a szegény országon.

újvámpír 2011.12.08. 11:49:27

Van ebben a cikkben sok igazság, tény...
De azért talán túl nagy az arcod.
Néhány éve én is az élet naposabbik oldalán voltam. Aztán jött a válság, összezuhant az iparág ahol dolgoztam, könnyű azt mondani hogy kezdjek valami újat, amikor egész életemben, a pályakezdéstől kezdve ezt csináltam... És nem azért veszítettem el az állásomat, karrieremet mert lusta és trehány voltam, hanem mert egész egyszerűen az egész ágazat tönkrement ahol dolgoztam. És ezt nem egyszerű megemészteni.
Ezzel együtt nem a te pénzedre utazom, hanem állást keresek - július óta, bőszen...

kvadrillio 2011.12.08. 11:50:00

...EGYBKÉNT MEG, HA EGY "RENCER " LEHETŐVÉ TESZI A SOROZATOS, ÉVEKEN ÁT ZAJLÓ ADÓCSALÁSOKAT, MILLIÁRDOS ÁFA-CSALÁSOKAT, EVA-UMBULDÁKAT, HAMIS SZÁMLAGYÁRAKAT...STB....NU, ABBA A RENCERBE BELE LEHET SZ.NI !!!

...gazdag-szegény ide vagy oda...:)

Olyan rendszert kell kitalálni, amelyben MINDEN EMBER ÉLHETŐ ÉLETET ÉLHET !

rókafogta 2011.12.08. 11:53:39

@fpcjvoye: SEMMI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szumi 2011.12.08. 11:56:07

@Brother Love: látod, erről beszélek. Még elképzelni, elhinni sem tudod - csak gúnyolódni. Lelked rajta.

Unomamanimat 2011.12.08. 11:56:15

Hat oszt tan man kinek a kije ez a Modos Modoros Tibor? Lehet o lesz itt majd az uj kormanyszotvivo?

@.Pierre Bezuhov.: Ez talalt! :D Ott a pont!

@szobatars: A vallalkozos resz nagyon helytallo!

@Szumi: Kedves kisiparos-vallalkozo! Az adozasa ugye rendben van?

Pan Modry 2011.12.08. 11:57:31

@Ernoke:

az a hulye duma hogy a valodi elesettek miatt kell annyira sok adot fizetni. Az okok szerintem masok:

1. Van egy valag segelyezett akinek nem kellene segelyt kapni
2. A redisztribucios gepezet nagy, szar, draga es korrupt
3. Ha van egy allami beruhazas, az a realis piaci minimum masfelszeresen megy, ez a jobbik eset, a rosszabbik hogy szukseg sincs ra...
4. Mindezert cserebe az allami szolgaltatasok egy nagy lofasz...

Az elesettek meg csak eszkozok a csataba, az elit aszondja hogy a szolidaritas miatt kell ennyit fizetni, a csalok a markukba rohognek, es pont a magadfajta meg meg is eszi hogy az adoszint a valodi szolidaritas miatt annyi amennyi...
En erre meg azt mondom ez igy tul nagy ar, akkor inkabb legyen darwini szelekcio... :)))

piefke 2011.12.08. 12:00:07

"Szerénység! Ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység."
(Bacsó Péter: A tanú - Bástya elvtárs szavai)

...A blogot pedig "Modoros" helyett talán át kellene nevezni "Parvenü"-re!:-)

Bada Bing 2011.12.08. 12:01:04

A poszt hozza a szokásos színvonalat. A kedvenc részeim:
"Szerény, a rendszerváltáskor megingott - ám megújulni, alkalmazkodni képes..."
"Munka mellett, főállásban végeztem el az egyetemet..."

És persze a korona:
"Amikor azt hinnéd, hogy nyaralunk vagy pihenünk, mi akkor is dolgozunk: akkor hozunk felelős döntéseket vagy akkor tervezünk meg fejben egy új projektet, beruházást."

Szittyós Feri 2011.12.08. 12:04:00

@.Pierre Bezuhov.: igen, Tibi a bloggggggerkedésből él ilyen fényesen, te nagyon okos. /o\

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.08. 12:10:12

@Ernoke: nem érti, mondom, hogy felesleges. A középosztályos menthetetlenül meg van győződve, hogy a fellépés, a tagolt beszéd, a szalvéta kulturált használata meg a magabiztosság, rámenősség, az baszki tanulható. Nem tud olyanról, hogy valaki nem tud nyelvet tanulni (de baszod az nem zavarja, hogy matekhoz hülye vagy a zenéhez, mert az baszod készségtárgy, aha), nem tud olyanról, hogy kulturális tőke, olyanról sem hallott, hogy a gyereket 10 évesen sem engedik iskolába, mert annak kell vigyáznia a 3 évesre, és olyan meg egyenesen hazugság, hogy mondjuk a Gilvánfai tanító barátaim csak úgy tudták elvinni a gyerekeket osztálykirándulásra, hogy be kellett bizonyítaniuk, nem lesznek jók a körülmények (és hogy utána hány fenyegetést kaptak a faluban, amiért a kurva kölyök már otthon is lavórt akar meg vizet). Még egyszer mondom, az ő agyában ilyen nincs... hagyd.

Makkoshotyka 2011.12.08. 12:10:56

Végre valaki kimondta!! Engem még az bosszant, hogy irigyelnek, mert én is 16% SZJA-t adózom. Persze az sokszorosa a "Szegény Polgártársam" 16%-ának.

benoke77 2011.12.08. 12:12:34

Ezért az arrogáns, lenéző szar stílusért téged rabollak ki először;-)

2011.12.08. 12:16:06

ehhez én már nem is tudok mit hozzá tenni, de azért egy Arisztotelészt még ide nyomok, miszerint a műveltség a jó sorsban ékesség, a rossz sorsban menedék.

Na igen ha a szegénység elől nincs hova menekülni, na akkor van probléma.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.08. 12:22:53

Kicsit így most elkeseredtem kishaverok.
Én szeretem magamról azt gondolni, hogy értem a viccet, meg szeretem is. Aztán most mégis úgy néz ki, hogy nem annyira.
Nyilván nem fogja megrengetni a nemzetközi blogvilágot a dilemmám, de el kell gondolkoznom kissé azon, hogy kicsit szüneteltessem a modoroskodást.

midnight coder 2011.12.08. 12:29:01

@Ernoke: Érdekes módon, nekem anno a szüleim szinte semmiféle plusz energiát nem tettek a taníttatásomba, soha nem jártam különórákra, ennek ellenére egész jól elvoltam még a cuculizmusban. Igaz, nálunk az iskolában még nem volt demokrácia, meg deszegregáció. Viszont tanulás az igen. És eszünkbe se jutott volna taknyos elsősként Zsuzsa bébinek hívni a 30 éve ott dolgozó, két felnőtt gyereket felnevelt tanítónénit és azt mondani neki, hogy most már kuss legyen, ahogy azt most a párom egyik kolléganőjével csinálta az egyik frissen beiskolázott hátrányos helyzetű.

Ennek ellenére leérettségiztem, főiskolát végeztem - akkor amikor azért az elvárások picivel magasabbak voltak mint mostanság.

fpcjvoye 2011.12.08. 12:29:27

Az ilyen MODOROS félék fosztották ki az országot.
És még büszke az összelopott gazdagságára.
Rá kellene ereszteni az adóhivatalt erre a blogra !!!!

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.08. 12:33:39

@imperial:

"Mindjárt jön valami TASZkalap és jól kioktat, hogy a védenceik nem is ilyenek."

Vagy rászarik egy galamb a fejedre, és máris le vagy szarva!
Nem mondom hogy megtörténik, de megtörténhet!
Ennyit a feltételezésekről és a jóindulatról.

wattafilling 2011.12.08. 12:34:36

Be kell vallanom, én is beszoptam ezt a posztot!
Azt hittem, hogy komoly, de nem, egy paródia.

kvpsgb (törölt) 2011.12.08. 12:35:32

Ehhez nincs is mit hozzátenni. Régen vártam már egy ilyen posztot.

agi02 2011.12.08. 12:36:20

én csak egy saját történetecskét fűznék hozzá.

Én mindig a versenyszférába dolgoztam, sokszor napi 10-12 órát is, mellette tanultam, képeztem magam.
Nem keresek rosszul.
Az egyik munkahelyem pénzügyén volt állásüresedés, meghirdettük. Jöttek is a jelentkezők szép számmal.
Elmondtuk a feltételeket. Precizitás, számítógépismeret és havonta egyszer kb egy hétig napi 2-3 óra túlóra.
A jelentkezőknek több mnt a 60%-a nem vállalta, mondván ő megszokta, hogy pénteken csak 2-ig 4-ig dolgozik, őt este várja a családja, ő nem hajlandó új számítógépes programmal megismerkedni csak amivel már dolgozott.
A legtöbb közel a kétszeresét kereste volna mint az előző helyén.

wattafilling 2011.12.08. 12:36:57

Namégegyszer, mert elveszett:

Szóval bevallom, hogy beszoptam (én is) a posztot!
Azt hittem, komoly, de nem, egy paródia.

2011.12.08. 12:38:58

@Szumi: Most nagyon elszégyelltem magam, komolyan, álmatlan éjszakám lesz az biztos. Amúgy nem, épp leszarom az efféle "napi 20 órát güriztem" kezdetű történeteket.
Képzeld el, énnekem meg úgy van szép családi házam, autóm, motorom - és még az egészség, család is rendben van - hogy egyszerűen jó helyre születtem. (Viszont talán éppen ezért nem gondolom, hogy minden szegény lusta, élősködő semmirekellő. Belátom, hogy meghatározó, kit milyen közegbe dob a gép.) Evvan, az élet nem igazságos, egyáltalán nem érdekel sem az egykori szegénységed, sem a mostani vagyonod, több autód, stb. de bizonyára van olyan közeg, ahol elismerő pillantások, vállveregetések fogadják a röhejes vetítésedet. Boldogulj vele!
Úgyhogy végülis minden rendben van.

wattafilling 2011.12.08. 12:39:30

Namégegyszer, mert elveszett:

Szóval bevallom, hogy beszoptam (én is) a posztot!
Azt hittem, komoly, de nem, egy paródia.

szgy 2011.12.08. 12:40:49

azt hittem már olvastam ezt a cikket ugyanitt, ugyanilyen elcsépelt általánosításözön volt, de akkor arról szólt hogy az összes magyar hazug, csaló, tolvaj, kb.mint a kertész ákos szöveg.

maretz 2011.12.08. 12:41:00

Remek karikatúra, szokás szerint:D Öröm olvasni ilyenkor a sok modoros kommentelőt, aki hevesen helyesel:D

wattafilling 2011.12.08. 12:41:26

Namégegyszer, mert elveszett:

Szóval bevallom, hogy beszoptam (én is) a posztot!
Azt hittem, komoly, de nem, egy paródia.

fpcjvoye 2011.12.08. 12:44:11

MONDJON VALAKI EGY (1) GAZDAGOT, AKI BECSÜLETTEN GAZDAGODOTT MEG MAGYARORSZÁGON.

NEM TUDTOK! ÚGYHOGY GAZDAGOKNAK HALLGASS A NEVE !!!

rókafogta 2011.12.08. 12:46:33

@mozaic: Csak csodálkozom, hogy ebben az országban mennyi tehetséges, szorgalmas becsületesen adózó gazdag ember lett hirtelen.Aztán valahogy egy -két év múlva mindig kiderül a számlagyár, az ÁFA csalás,a korrupció stb. Én a 39 év munkaviszonyomból 22. éve vagyok vállalkozó gazdag soha nem voltam (esetleg jobban éltem , jártam nyaralni felneveltem a gyerekeimet stb.-már nem) Volt amikor jobb volt(nagyon sose) volt amikor nehezebb volt(főleg most)soha nem téptem magam, hogy az általam fizetett adókat kire mire költik (pedig aztán városom mindenkori vezetői mindig jól megtollasodtak ) az általunk fizetett ip. adókból privatizációból meg korrupcióból érdekes ez soha egyetlen adófizetőnek se fájt(csak a "nuggerek" meg a munkanélküliek amire természetesen én is járulékot fizetek hosszú évek óta (nesze neked 3 hónap, meg közmunka ha 58 éves fejjel elvesztem a munkám, de a pénzem jó sok évig jó volt.Szóval csak annyit nem látom ezt a sok gazdagot amint másoknak munka lehetőséget biztosít, befektet meg a többi, mi a "csórók" legalább csináltuk (nem rajtam múlik ,hogy 16 dolgozóból mára csak 4 van)Tehát nem állítom , hogy nincs igazság a blogban de túlzó általánosítás mindenkit egy kalap alá vesz (aki nem "ér" fel hozzá)egyébkén sem az én gyerekeim (és még sok millió) ember gyerekeinek se az iskoláztatását stb. semmit nem "ő fizetett" még ha ez manapság nagy divat lett hangoztatni.Arra egyébként a posztoló egyetlen lépést se tett ,hogy Magyarországon (egy bizonyos valóban munka nélkül több generáción keresztül segélyen élő réteget) fosszon meg ettől a lehetőségtől- hanem csak csak a kevésbé jól keresők (ill. álitólag kevesebb adót fizető) emberek értékét vonta kétségbe magát kikiáltva a nemzet áldozatának és pénzes zacskójának.Holott semmivel sem nagyobb áldozata a rendszernek mint én vagy még sokan mások.

Szikcsova Tibor 2011.12.08. 12:51:35

@midnight coder: Nna, ezzel nem feltétlen lehet egyetérteni. Ha minöségi zoknit gyártasz (pl. FALKE), nem kell Kínába menni. Persze, a szunsztituálható, primkó termelési müveletet lehet "outsorce"-olni. De a szaktudást igénylö tevékenységek esetén - tehát ahol a minöség számít - versenyhelyzet uralkodik és nem csak az abszolút olcsóság tekintetében.

A "feketézés" tényleg gond, de ez általános probléma´és alig érthetö: a kess a munkavállalónak nem jó, hiszem - tapasztalat szerint - azt az ember ész nélkül kiadja, azontúl nyugdíj egyéb sem nagyon lesz. A munkaadónak pedig kevesebb a költsége, tehát adót is többet fog fizetni. Ezért ez a kessezés ez valami népsport lehet, régi berögzödés, hogy jól megmutatjuk az állambácsinak. Persze, ha az az általános hangulat, hogy az adó- ill. TB-pénzt zsebrerakják mások, valahol érthetö, csak én nem tudom, hogy ez mennyire csak keltett hangulat vagy valós tény.

Idet 2011.12.08. 12:52:35

Jó kis demagóg szöveg. Egyébként is: a lustaság fél egészség:)

Szumi 2011.12.08. 12:52:56

@Unomamanimat: Köszönöm rosszindulatú kérdésed: rendben.És most, hogy révbe értem, fél négy, négy között kelek ( hajnalban ) és este 9-10-ig valamit mindig dolgozok. Hja, elfelejtettem: délben fél / háromnegyed órát szoktam pihenni - ha olyan a helyzet, hogy megtehetem.

Szikcsova Tibor 2011.12.08. 12:54:38

@Makkoshotyka: Igen, de a maradék 84% százaléka is, ami annyit jelent, hogy a szegény 16%-a nagyobb áldozat.

Vision 2011.12.08. 12:56:14

Be kell vallanom, hogy én is modoros vagyok, mert az írás jelentős részével egyetértek. Kövezzetek!

2011.12.08. 12:56:47

Jó módú modoros társaimak ajánlom figyelmébe, hogy ami tőle telhetik azzal támogassa a környezetében élő szegényebb sorsú társait.
A legjobb befektetés, úgyan is szegéynek bár mikor lehetünk, elég egy rossz mozdulat, egy pillanat és gazdagságunk úgy tűnik tova mint egy szép álom.
amikor aztán ott állunk szegényen, akkor majd a szegények között is leszenek barátaink, sokmindet megtudhatunk tőlük túlélés technikából amit egyébként nem tudtunk.
Arról nem is szólva, hogy a szegényből is lehet gazdag, hirtelen, és akkor nem fog elfeledkezni azokról a barátairól, akik a szegénységben mellette voltak.

Mitya Ivanov 2011.12.08. 12:57:45

néha a kommentek tűnnek el, néha a poszt is? VAgy hülye vagyok?

rókafogta 2011.12.08. 12:59:27

@Makkoshotyka: Én is kimondom engem is bosszant! Akkor ha nagyobb a nyereségem miért fizetek több nyereség adót ,több társasági adót Ip. adót, magasabb járulékot? Azért barátocskám mert a többől lehet fizetni anélkül , hogy maradjon több!Holott a százalék ugyan az ? Nálunk gazdagabb fejlettebb stabilabb országokban is így van és így is marad.Lószerszám ez az SZJA . Kimondom mérhetetlen károkat okozott, okoz és be fog dőlni- mint ahogy az ország, aztán majd nem 16% lesz mindenkinek hanem 35% lesz mindenkinek, de vigasztaljon az a tudat, hogy te akkor is sokszorosát fogod fizetni mint a "szegény polgártársaid" Amúgy még te is közéjük kerülhetsz, mert tudod bár rövid az élet és hosszú a sír, de azért egy élet alatt sok minden történhet.Van rá példa épp elég.

szgy 2011.12.08. 13:00:09

kedves gazdag polgártársam!

örülök hogy sok pénzed van, költhetnéd egy részét pszichiáterre:
- nem kell a pénzed, ilyen embertől semmi az égvilágon.
- az hogy bármennyi pénzed van nem jogosít fel arra hogy lealázd, kioktasd az embereket, semmibe vedd az életüket és munkájukat.
- nem feltétlenül csak a gazdag ember dolgozik éjjel-nappal vagy 8-16-ig.
- ne akarj olyan gondolkodást számon kérni ami néhány éve, főleg néhány tíz éve még nem is létezett (pl. mai 40-50 évesek pályaválasztása, kivándorlása).

mzperxx 2011.12.08. 13:03:54

féligazságokkal teli, primitív, fennhéjázó írás. cikkíró kijelenti az elején,hogy semmi sem fekete-fehér, ehhez képest az egész cikke erről szól. gyenge.

Pan Modry 2011.12.08. 13:06:59

@Ernoke:

Ez nem igaz....

Az hogy egyeseknek olyanok a szulei amilyenek es egy vesztest neveltek a gyerekbol, az nem a tobbiek hibaja...

Meg jo hogy nem varod el, hogy a burkina faso-i ehezok miatt is mentalis harakirit kovessunk el...

Raadasul szerintem epp a kozeposztaly van a tarsadalmi igazsagossag rosszabb oldalan, tobbet fizet mint a raszorulok, megsem jon ki nekik gyorsabban a tuzolto...

liberaliskonzervativ 2011.12.08. 13:17:12

valahol egyetértek, valahol meg nem.
nehéz kérdés ez, én is azt vallom, hogy ha az ember tanul meg akar, akkor el tud érni valamit.
ahogy azt is, h aki jól keres, az meg is dolgozik érte.
a gond, h sokan iszonyat hátránnyal indulnak. hogy tanuljon vki úgy, h cipőre nincs pénze az anyjának? persze, lehet így is, csak sokkal nehezebb, és sokkal nagyobb kitartás kell hozzá. ezt azért nem szabad elfelejteni.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.12.08. 13:18:46

Ahogy a teleshopban mondják: nekem bejön!
Nagyon is bejön! Minden sora igaz!

liberaliskonzervativ 2011.12.08. 13:19:09

@szgy: kvara nem mindegy ám a munka minősége. én is elálldogálnék a pénztárgép mellett, és utána hazamennék. fél óra alatt lenyugszik az ember, és nem kell egész éjjel azon idegeskednie, h mindent jól csniált-e, h a döntéseinek milyen következményei lesznek.
sztem a stresszfaktor az, ami sokszor megkülönbözteti a melókat, meg a felelősség.

clt 2011.12.08. 13:19:43

A kommentekben legalább annyi modorosság van, mint az MT írásában, ami szerintem az eddigi egyik legjobb.

006RXSG 2011.12.08. 13:23:04

Szívemből szól a szerző! Maximális egyetértésem! Az az örökérvényű igazság jutott még eszembe, hogy a "nem-akarásnak nyögés a vége!" És sajnos manapság többen nyögnek, mint amennyien akarnak... ezért tart itt az ország, ahol!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.08. 13:25:22

@Mitya Ivanov: ja, valami teknikai fennforgás esete áll fönn. Reméljünk és bízzunk, hogy megjavul. Ja nem! Tegyünk is érte.

Vision 2011.12.08. 13:26:07

Ez most betalált, azt hiszem, hogy én is ilyen modoros vagyok. Kövezzetek!

Dezsőjóska 2011.12.08. 13:26:27

De kibaszott jó írás! Az a baj, hogy nem a modoroson a helye, hanem valahol amit esetleg nem lehet viccnek venni!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.08. 13:28:30

@Modor Tibi:
Elismerésem, heti vetélkedésünket te nyerted, bár Közbiztonság Szilárd személyében talán én szereztem a legkeményebb arcot.

Sárga Király 2011.12.08. 13:28:49

Egyértelmű, hogy a szegények maguk tehetnek minden bajukról, és csak azért küszködnek, hogy ezzel a polgári felső-középosztályt bosszantsák. Ökölbe szorul a kezem, amikor afrikai éhező gyerekeket látok - vádlóan mutogatják a bordáikat, mintha az én bűnöm lenne, hogy nekik nem jut kalács és biogazdálkodásból származó narancslé. Javaslom, hogy végezzük ki mindegyiket, ahogy az ingyenélő nyugdíjasokat, betegeket, fogyatékosokat és őrülteket is - hogy a csak a becsületesen dolgozó, jó embereké legyen a világ.

Főtruista 2011.12.08. 13:31:39

A kommentek kb. feléig azt gondoltam, jobbára vicces szokott lenni a címlap, de most nem tudok őszintén nevetni. Aztán kb. a kétharmadáig nem, aztán a végéig megint.
Nagyon összezavaró ám!

fpcjvoye 2011.12.08. 13:32:28

"Egyet jegyezz meg: alázat, szerénység, kitartás és szorgalom."

Ebből látszik, hogy vicc az egész írás.

Dezsőjóska 2011.12.08. 13:33:00

Mivel az ország fele csalni kényszerül a magas adóterhek miatt ezért nem lehet csökkenteni az adókat. Ördögi kör. Ha nem így tesz bezárhatja a kisboltot a kényszervállalkozó. Tételezzük föl, hogy 10 ember minden nap elmegy sörözni, és összesen 100 dollárt fizetnek a végén.
Ha úgy fizetnének a sörükért, ahogy most adót fizetünk, valahogy így nézne ki:
Az első 4 ember (a legszegényebbek) nem fizetne semmit
Az ötödik 1 dollárt fizetne.
A hatodik 3 dollárt fizetne.
A hetedik 7 dollárt fizetne.
A nyolcadik 12 dollárt fizetne.
A kilencedik 18 dollárt fizetne.
A tizedik, (a leggazdagabb) 59 dollárt fizetne.
Tehát így döntöttek, és a tíz ember minden nap boldogan sörözött egészen addig, amíg a bár tulajdonosa kedvezményt nem adott nekik. "Mivel olyan jó vásárlók vagytok, mától olcsóbban adom nektek a sört 20 dollárral." Onnantól a sör a 10 ember számára csak 80 dollárba került.
A csapat továbbra is ugyanúgy szeretett volna fizetni a sörért, ahogyan adót fizetünk, ami azt jelenti, hogy az első 4 embert a változás nem érintette - ők továbbra is ingyen ittak. De mi legyen a másik 6 emberrel - a fizető vendégekkel? Hogyan tudják elosztani a 20 dollár engedményt, hogy mindenki elégedett legyen?
Kiszámolták, hogy 20 dollár 6 részre osztva 3,33. Ha ekkora részt levonnának mindenki számlájából, akkor az ötödiknek és a hatodiknak sem kellene fizetni a sörért. Ezért a bár tulajdonosa azt javasolta, hogy az lenne igazságos, ha mindenkinek a részéből körülbelül ugyanakkora százalékot vonnának le és tett egy javaslatot, hogy ez hogy nézne ki.
Tehát:
Az ötödik ahogy az első 4 semmit se fizetne (100% megtakarítás),
A hatodik 2 dollárt fizetne 3 helyett (33% megtakarítás),
A hetedik 5 dollárt fizetne 7 helyett (28% megtakarítás),
A nyolcadik 9 dollárt fizetneb12 helyett (25% megtakarítás),
A kilencedik 14 dollárt fizetne 18 helyett (22% megtakarítás),
A tizedik ( a leggazdagabb) 49 dollárt fizetne 59 helyett (16% megtakarítás).
Mind a 6 ember jobban járt a korábbi állapothoz képest és az első 4 továbbra is ingyen ivott.
Amikor kimentek a bárból az emberek elkezdték összehasonlítgatni a megtakarításukat.
Én csak egy dollárt kaptam a 20 dolláros engedményből ő pedig 10-et mutatott a tizedik emberre.
Ez igaz kiáltotta a hetedik. Miért kap ő 10-et mikor én csak kettőt? A gazdagok kapják az összes kedvezményt.
Várjunk csak kiabált az első négy kórusban - mi nem kaptunk semmit - a rendszer diszkriminálja a szegényeket.
A kilenc ember körülvette a tizediket és elverték. A következő este csak kilencen jöttek el sörözni, leültek, és a tizedik nélkül itták a söröket. Amikor a fizetésre került a sor rájöttek valami fontosra. Még együtt se volt annyi pénzük, hogy a számla felét kifizessék.
Ez az, ahogy az adórendszerünk működik. Az emberek, akik a legmagasabb adókat fizetik, kapják a legnagyobb kedvezményeket. Ha túladóztatják és támadják őket, azért mert túlságosan gazdagok, egyszer csak nem lesznek köztünk többet. Sőt előfordulhat, hogy külföldön fognak inni, ahol a légkör barátságosabb.
Azoknak, akik ezt értik, nem kell magyarázni.
Azoknak, akik nem értik, nem lehet elmagyarázni.

kifordított nagyanyó 2011.12.08. 13:39:35

Erről egy film jut eszembe:Szegény Gazdagok
Fura írás,mert a segílyeseknek is szólhatna félig meddig.Egy olyan országban ahol a gazdagok jó része összelopta,privatizálta a vagyonát ,hülyén jön ez ki.És nem az a probléma,hogy te gazdag vagy barátom hanem hogy rengeteg itt a csóró ember.És míg te röhögsz azon,hogy mennyit takarítasz meg a szlovák rendszámú autón.a szlovákiába bejegyzett cégen én addig itthon adózom.Ja de te amúgy is milliókat keresel én meg százezret.És senkitől nem irigylem aki a tehetsége és kitartása révén jutott el idáig,csak az a kérdés, ebben az országban hány ilyen van?

fpcjvoye 2011.12.08. 13:45:50

Az ilyen MODOROS-félék miatt lett bóvli az ország.

mamasita 2011.12.08. 13:47:32

"nem szerencsétlen sorsú vagy, hanem egyszerűen irigy és lusta."
aha.az ápolónő,a bölcsisnéni,az 1edülálló anyuka aki önhibáján kívül lett 1edül és átmenetileg melózni se tud mert a bölcsi tele van azok gyerekeivel akiknek a férje is keres rendesen de unja már az otthonlétet a gyerekével..az ápolónők szerinted lusták pl?nincs "rendes szakmájuk"?gondolkodjál már mielőtt baromságokat írsz!
undorító ez az írás.

fpcjvoye 2011.12.08. 13:47:52

@Dezsőjóska: @kifordított nagyanyó: Nincs Magyarországon egyetlen ember sem, aki csalás, lopás nélkül lett gazdag.

Mitya Ivanov 2011.12.08. 13:48:37

@kifordított nagyanyó: a szlovák rendszámos csalók meg lesznek baszva mostantól

WildBear 2011.12.08. 13:48:52

@Ernoke: Lehet, hogy te érdemtelen nyertesnek tartod magad. Én keményen tanultam, és dolgoztam azért, amit elértem.
Túl sok olyan ember van, aki csak rinyál, és várja a sült galambot.

WildBear 2011.12.08. 13:52:38

@Dezsőjóska: Találó történet. :-)
Sokaknak nem esik le, hogy ha tovább szorongatják a tehetséges, épp ezért az átlagnál jobban kereső réteget, akkor az fogja magát, és lelép. Akár papíron (külföldön bejegyzett vállalkozás), akár fizikailag.
És akkor mi marad itt..?
A sok nyomorgó, szegény, cigány, meg nyugdíjas.
Akkor aztán nem lesz gond az adókulcsokkal; mert nem lesz, aki adót fizessen.
Ja, és a közalkalmazottak is maradnak.

KaPé 2011.12.08. 13:54:11

@fpcjvoye: mi a gazdag? Mert jelenleg ebben az országban már gazdagnak számít a 200 bruttó felett kereső is.

Mocskos Kaviár 2011.12.08. 13:55:35

Amit te szerencsétlen "gazdag" magadénak hiszel, azt a Jóisten adta neked, becsüld meg!

Inkább szeretnék "szegény" maradni, ha lehet. Nem kell rettegnem attól, hogy mit vesznek el tőlem, vagy milyen adóval sújtják vagyonom. Nem kell hozzád hasonló emberek társaságában mozognom. Csinálhatom azt amit szeretek, becsülhetem az életemet, és annak minden ajándékát.

TGabi 2011.12.08. 14:01:37

@Kabbe:

:))) Big Like :)))

Szerintem egy normális ember a tehetséges jómódútól nem sajnálja a zsetont. Csakhogy a tényleg tehetsége alapján meggazdagodó tök külön kategória, mint a hazai "hülyevagyokdesógorkomacimboraígyelvehetemazemberek-pénzét" típusú paprikajancsi.

Oregon (TM) 2011.12.08. 14:02:05

Szívemből e post! :)

kifordított nagyanyó 2011.12.08. 14:02:55

Tudod haver,aki dolgozik annak nincs ideje pénzt keresni.És nem ácsingózik senki a pénzedre.Megmondtad most jól a sok csóró gecinek.Persze van igazság abban amit írsz csak ezzel sok becsületesen dolgozó emberbe is belerúgtál.De hát te megteheted.

kifordított nagyanyó 2011.12.08. 14:05:15

@TGabi: Én is valami hasonlót írtam....:))

kifordított nagyanyó 2011.12.08. 14:09:35

Egyébként kedves posztoló te fogod megfejni a tehenet,hogy legyen tej az asztalra?Te vágod le a disznót csirkét az ebédhez?Te termeled meg a zöldséget?Na ehhez kell a hülye csóró Mari néni meg Józsi bácsi aki ezt havi 70-80 ezerért megcsinálja.

Jenő_bácsi 2011.12.08. 14:09:55

Én már nyögdíjban vagyok, nekem a kilenc is páros, de van egy ismerősöm egy műszaki, egy bölcsész és egy fél közgazdasági diplomával. ( bolond a lelkem még tanulni akar )Elmúlt ötven. Vajon mennyi esélye van a képzettségének megfelelő munkát kapni / dolgozni?
Tekintsünk el a kapcsolati tőke kamatoztatásától, mert az nincs neki. Eddig kerti munkákat vállalt, de így december felé már csak néha favágás jut. Javaslat, kedves gazdag polgártársam?

szgy 2011.12.08. 14:12:26

@liberaliskonzervativ: pont jó a pénztárgépes példa, éppen mostanában van kikészülőben egy hasonló munkát végző ismerősöm. nem hogy fél óra alatt nem nyugszik le hanem van hogy aludni sem tud.

a cikkben egyébként a fizetés alapján különböztetnék meg az embereket, de általánosságban biztos nincs arányban a munka értéke és a vele járó stressz. például egy jól fizetett irodai munkában a stressz mértéke sokkal nagyobb részben lehet lelki tényező, pl. ki mennyire tudja kezelni a hülyéket, de mondjuk egy rosszul fizetett tűzoltó vagy mentős munkája könnyen lehet hogy a legprofibb cégvezetőt is kikészítené rövid idő alatt - pl. szétszakadt hullák összeszedése.
(mondom ezt úgy hogy sokáig dolgoztam jól fizetett stresszes-következményes "irodai" munkakörben. és 15+ év alatt arra jutottam hogy nem ér annyit a pénz mint amennyi bajom van a munka ilyen jellege miatt. és nem lettem élősködő hülye csóró, csak normális emberforma tempóban szeretném élni az életem. kicsit később találtam egy jónak tűnő de nem jól fizető munkahelyet ahol időközben kiderült hogy egy csavar vagy kábel miatt is több a stressz mint a korábbi helyen többtízmilliós ügyek közben. a hülye főnök két hétig egyfolytában csesztetett ilyen jelentéktelen marhaságok miatt aztán otthagytam.)

kifordított nagyanyó 2011.12.08. 14:13:27

Egyébként meg ha tényleg szegények voltatok akkor örülök,hogy elfelejtetted honnan is jöttél.Csak gratulálni tudok.
Ahogy egy nagy ember mondta:
"Akinek nincs semmije az annyit is ér."

liberaliskonzervativ 2011.12.08. 14:15:00

@szgy: igen, de nem mindegy, hogy a főnököd csesztet, vagy te vagy mondjuk a felelőse valaminek, amit elbaszol, és onnantól aztán kereshetsz munkahelyet, ember nem lesz, aki rád bízna akármit is. hogy a döntésednek igenis súlya van, akár több száz család megélhetése is múlhat azon, hogy te hogyan döntesz.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.12.08. 14:17:36

Eh, elkéstem.

Látom, tanult kollégáim már mindent elmondtak helyettem.

liberaliskonzervativ 2011.12.08. 14:17:37

@kifordított nagyanyó: ez nem feltétlenül erről szól. szerintem csak azt mondja, h baszki, nekünk se vót mit enni, de dolgoztam, güriztem, harcoltam 5-10 évet, aztán most meg igen, élvezem a gyümölcsét, és nehogymár nekem kelljen emiatt elnézést kérnem.

sárkányfő 2011.12.08. 14:20:24

@newtehen:

"Felhívom a kedves figyelmed arra az általad óvatosan kikerült tényre, hogy az elkerült veszteség nem egyenlő a haszonnal."

Felhívom a figyelmed, hogy aki az aktuális árfolyam alatt 20%-kal válthatja be az adósságát, az 20% nyereséget képez magának az aktuális árfolyamhoz képest. Ez a mérvadó, hogy ezt te elkerült veszteségnek látod, az szubjektív, a számok nyereséget mutatnak.
Megjegyzem hívhatjuk bárhogy, ezzel a gazdagok járnak jól.

"Kb erről szól a cikk is, hogy Neked ettől nem lett se jobb, se rosszabb, csak ők menekültek meg ettől a plusz veszteségtől, mégis őket okolod a saját nyomorod miatt.."
1. Nem okoltam őket, kereken leírtam, hogy ezt mi fizetjük, a szegények.
2. Már hogyne lenne ez nekünk rosszabb, ezt mi szegények fizetjük vissza, háromszor is:
- a gyengülő ft árfolyammal már most is
- a bírósági ítél után az egészet visszakérik az államtól, az meg rajtunk hajtja be
- és még a kamatok is.

jó reggelt kívánok... ez nem más, mint a szegényektől átcsoportosított pénz a gazdagok felé...

Jenő_bácsi 2011.12.08. 14:21:01

@liberaliskonzervativ: Igaz, igaz, de a stílus maga az ember, ahogy valaki régen jól megmondta

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.12.08. 14:21:10

Nem tudom eldönteni, mi a riasztóbb: az, hogy mennyien tiltakoznak vagy hogy milyen sokan értenek vele egyet.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.12.08. 14:23:15

Nem tudom eldönteni, mi a riasztóbb: az, hogy mennyien tiltakoznak vagy hogy milyen sokan értenek vele egyet.

liberaliskonzervativ 2011.12.08. 14:24:32

@Jenő_bácsi: az meg persze más kérdés, h ebben az országban mindenki csal valahogy. ki az adóval, ki az egyéb dolgokkal. nem biztos, hogy egy ilyen poszt jót tesz úgy általában.
én se értek egyet a siránkozással, de azzal sem, hogy az egy hiba miatt lecsúszó emberektől elvárjuk azt, hogy álljanak fel, csinálják, mindezt úgy, h az előző életük darabokban hever.
több érzékenység kéne.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.12.08. 14:25:13

@jakos: Teljesen igazad van, leírtál helyettem mindent:-) Több komentet el sem olvastam, mert én is így gondolom. Ez a poszt szót sem érdemel és az írója szociopata.....

Gault 2011.12.08. 14:26:39

erről eszembe jut az a hír, amikor a férfi szex után hirtelen felindulásból sörétessel fejen lőtte a partnerét, mert a nő közölte vele, hogy megfertőzte aids-szel. remek vicc remek tálalása volt

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2011.12.08. 14:31:46

Hmm, tényleg ilyen sok funkcionális analfabéta van? Örkény, és Karinthy meg értelmetlen hülyeségeket írogatott össze-vissza, mi?
Emberek (kik felhördültetek a leírtakon), a szövegben leírtak nem személyes véleményt tükröznek, hanem egyfajta látásmódot, egyfajta embertípus, réteg szemléletét! (Hozzáteszem, elég jól összefoglalja, ezt a dumát hallottam már magam is elégszer.)
Vannak benne igazságok és bődületes szűklátókörűség is egyszerre - akárcsak bármelyik baráti beszélgetésben egy pohár sör mellett. De ez csak egy kép, nem személyes vélemény a blog írójától!

Jenő_bácsi 2011.12.08. 14:37:20

@liberaliskonzervativ: Dzsungelkapitalizmus van, ölj, vagy téged ölnek. Szerencsémre (?) aktív koromban végig alkalmazott voltam, nem kellett "alternatívákhoz" nyúlnom. Ez a mai világ már tényleg nem nekem való. A mi nevelésünkkel ( erkölcs, becsület, tisztesség ) már nem lehet megélni.
A fiatalok ebbe születnek, nekik talán könnyebb. Bár a macska tudja. A mi időnkben mi is hallottuk az öregektől, hogy "bezzeg a mi időnkben!" :o)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.08. 14:37:46

@alecwolf: csoda, hogy megélni se tudnak rendesen?

006RXSG 2011.12.08. 14:38:54

Azt írják az indexen: "Adóváltozások: 300 ezret nyertek a gazdagok"
Basszus, annyira súlykolják ezt a "gazdag" dumát, hogy a végén még elhiszem, hogy gazdag vagyok... pedig qrvára nem érzem magam annak!

Dezsőjóska 2011.12.08. 14:39:37

A poszt modorossága az, hogy általánosít, de a tény az, hogy Magyarországon rengeteg lusta és irigy ember van. Ezt gondolom nem akarja elvitatni senki, mert akkor nagyon nagy baj van a fejekben!

Dezsőjóska 2011.12.08. 14:42:44

@Jenő_bácsi: "Ez a mai világ már tényleg nem nekem való. A mi nevelésünkkel ( erkölcs, becsület, tisztesség ) már nem lehet megélni. "

Hány éves vagy te Jenő bátyám? 150? Mert az előző rendszernek sem ezek az értékek voltak a zászlajára tűzve, ha jól emlékszem...

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2011.12.08. 14:47:16

@Modor Tibi:
Ki tud? Én is verem az asztalt péntek esténként a Royálban Kőbányaizva. Ez az új baleseti adó a cascóval odavert. Mi lesz, ha megtöröm a Mergát valami hülyegyerek Szutyukijában, mi?

fifibá55 2011.12.08. 14:52:34

Jó írás, szinte hibátlan. Nagyon úgy néz ki, hogy a szolidaritás kitenyészett gyakorlata leáldozóban van, még ha sokaknak nem is tetszik.
Én azok közé a szerencsétlen hülyék közé tartozom, akik kizárólag munkával keresik meg a pénzüket - kevés munka, kevés pénz, nagyon sok munka, sok pénz - és nem kapnak semmi juttatást másoktól/az államtól. A jelenlegi gyakorlat és tapasztalat alapján pedig bizony eljut az ember odáig is, hogy aki tartósan nem képes fenntartani magát, az szűnjön meg. Csak átfutottam a kommenteket, de nem láttam, hogy már idézte volna valaki az idevágó közmondást, miszerint "aki nem dolgozik, ne is egyék". Ez ugyan sarkos és sommás, de igazságtartalma (mint a legtöbb közmondásé) nem kérdőjelezhető meg.

fifibá55 2011.12.08. 14:56:26

@Jenő_bácsi: "Eddig kerti munkákat vállalt, de így december felé már csak néha favágás jut. Javaslat, kedves gazdag polgártársam?"

Ha leesik a hó, napközben lehet havat lapátolni, járdát takarítani (Budapest), keressen privátban. De csak napközben, mert este-éjszaka megcsináljuk magunk is.

Tower13 2011.12.08. 14:57:02

@Fapuma: Csak gondoltam kezdeti vihar :D :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.08. 14:58:27

@midnight coder: és nyilván a főiskola közben már külön éltél, nem otthon, magadnak vetted a tarhonyás szaftot a menzán és éjjelente dolgoztál érte, hogy befizethesd a tankönyveid árát...

értem én, mindent csak magadnak köszönhetsz, vágom.

Jenő_bácsi 2011.12.08. 14:58:28

@Dezsőjóska: A hetvennegyediket taposom. Megjegyzem aki az előző rendszerben élt, ne adj isten hitt abban amit a kommunizmus/szocializmus szavak jelentenek, az nem feltétlenül örült annak, hogy némelyek mit csináltak belőle. Mint annak idején a kereszténységből ( inkvizíció ), avagy most a demokráciából ( nézz körül ) Ha olvastad Orwell Állatfarm című művét, akkor érted miről beszélek.

Silvestris 2011.12.08. 15:00:22

@Balance Of Power: Az, hogy hol kezdodik a "napos oldal" szerintem nem definialhato abszolut ertelemben, ez mindenkinel mas lehet. De ha az ember magaba nez, akkor el tudja donteni, legalabbis szeretnem azt gondolni. Nelem valahol ott, hogy az ember normalisan el tudja tartani a csaladjat, es egy viszonylag kenyelmes, europai kozeposztalybeli letet megengedhet maganak. Ami ezen tul van, az nalam mar a luxus kategoriaba tartozik. Kovetkezeskeppen, nem jarok Namibiaba vadaszni, meg evente haromszor sielni, mert azt a penzt (mar ha van, se sokszor nincs) szivesebben adom olyanoknak, akik tenyleg raszorulnak, es hasznosra forditjak. Viszont szeretem tudni, hogy mire forditodik a penz, es baromira utalom, ha kiderul, hogy azert a penzert amiert kemenyen megdolgoztam, valami kocsog az Azori szigetekre megy valamilyen mondvacsinalt uruggyel.

Jenő_bácsi 2011.12.08. 15:02:54

@fifibá55: Jó ötlet, majd megemlítem neki! :o)

Vision 2011.12.08. 15:09:47

@vészmadár (pica pica): Számodra ez ennyire elképzelhetetlen? Csak mert én is így élek, azért kérdezem... :)

Tower13 2011.12.08. 15:16:17

@Silvestris:
A jó helyre kerülnével még egyet is értek. De nekem ez nem azt jelenti sajna, hogy aki nem tesz semmit az kapjon még, aki meg annyit tesz, hogy még koszolja is, rongálja is a környezetét, annak plusz jogokat adunk. Nevelni tanítani lehetne őket, mert van olyan munka, amihez nem hatalmas IQ, vagy végtelen tanultság kell. Betanított munkás, utcaseprő. De cserébe lakhatást kaphatna a hajléktalan. Mert rengeteg elhagyott ház van, ami mégsem igényel bontást.
De egyébként Tibor sértegessen valaki mást.

Perszen 2011.12.08. 15:17:57

Cikkíró! Én egy nyugodt ember vagyok, de az írod nagyon felidegesített. Abszolút egyoldalú és kifejezetten sértő, etikátlan, bunkó! Nem tudok szebb szavakat rá. És az árva gyerekekkel mi van, mint én? Meg egyáltalán, a dolog pszichológiai hátterét mintha nem is említenéd sehol. A létminimum fölött 10.000 forint többlet is maga az öröm és boldogság! 10e minusz meg maga a szörnyűség! Ez a cikk rossz, nagyon rossz és undorító! Nem tudom midet félted, mi ösztönzött ehhez a gyatra véleménynyilvánításhoz, de egyszerűen szörnyű! Értelek, értem mit akarsz, de így fogalmazni, így írni: bunkóság, nemes emberhez nem méltó. Eh, elszúrtad a napomat... :(

médiamanipulátor 2011.12.08. 15:25:54

akárkinek is van igaza egy tény:
3 millió ember tart el 10 milliót, munkaképes nők fele, férfiak 40%-a nem fizet adót, járulékot (kb. 2.5 millió ember)

kampó igric 2011.12.08. 15:29:08

Módfölött idejétmúlt duma, paródiának meg unalmas.

Jenő_bácsi 2011.12.08. 15:32:57

@Perszen: Vannak kis csúcsok és nagyok. De mindenképp többet ér a Kékesre saját erőből feljutni, mint a Mont Blanc tetejére helikopterről kilépni. Mindenkinek a saját hegye a legszebb. Egy "ejtőernyős" véleménye ne befolyásoljon abban, hogy élvezd a kilátást.

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 15:34:47

@avionics:

Fuss neki újból. Nem kicsit zavaros az ömlengésed.

valerio 2011.12.08. 15:46:15

Kedves nem szegény polgártárs! Bölcsködés helyett inkább csendben élvezd ki az anyagi gazdagságod utolsó hónapjait. Ha beindulnak a szegények, akkor örülhetsz, ha a bőrödet mentheted! Blogolsz most bátran, menekülsz majd gyáván!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.08. 15:48:13

Tényleg romlik a közhangulat basszameg. Mert az írás tényleg vicc. Nem jó vicc, de vicces, ahogy pontosan leírja ennke a faszfejnek a dolgait, és sok ilyen faszfej van, ahogy ez a kommentek között is látszik.
Nem az a baj vele, hogy kimosakodott, hanem a vágy hogy rögtön meg is mondja a tutit. Ez vicces, oké, még ha nem is sikerült valami szépen kidolgozni. A Suzuki Alto is autó, ugyanolyan zöld a forgalmija, mint a Ferrari Scagliettinek.

Amiért se pica, se b. love, se én, se még jó pár ember nem tudunk nevetni a viccen az nem ettől van. Hanem attól, hogy naponta látjuk azt, aki alól kiszaladta talaj, és egyre magasabb társadalmi státusú kollegáktól, ismerősöktől halljuk, hogy córesz van.
Lassan, de biztosan, közelít a válság a felsőbb rétegekhez is, azonkívül meg ahogy kivettem mindegyikünk a munkája során bőven találkozik a lejjebb levőkkel is. Ott meg már tombol.
És asjnos igaza van a kommentelők egy részének, a posztban leírt hozzáállás legritkább esetben jön tisztességes emberektől. Én legutóbb - szinte szó szerint ugyanígy - egy olyan embertől hallottam, aki vagyontalan ember létére egy batár terepjáróval vitt el a kihallgatásra, ahol mint védője voltam ott. Még ugyanazon a héten Szabolcs megyében szívességből írtam meg öt-hat kérelmet a villamos műveknek, hogy szereljék fel azt a fajta villanyórát amelyik "kártyás" prepaid rendszerű, mert akkor csak annyival töltik fel, ami a mosáshoz kell, tévézni két család összejár, mert drága a júpíszi (valami 900 ft vagy mennyi az alapcsomag).
Tehát értem én, vicces paraszt, oké. Csak valahogy ez a poszt olyan, mintha az onkológián legrégebben benn fekvő betegnek a kórház vezetése homárt szolgálna fel. Nagyon vicces, de mégis valahogy senki sem röhög.

Vision 2011.12.08. 15:54:30

@valerio: Hajjaj, lesz itt proletár forradalom, mint Mao idején Kínában, ugye? Pár millió értelmiségit lemészároltak, amit azóta sem hevert ki az ország. Azért csak hajrá! ;)

avionics 2011.12.08. 15:57:04

@luciferko: idéznék neked egy normális hozzászólásból:
"Azoknak, akik ezt értik, nem kell magyarázni.
Azoknak, akik nem értik, nem lehet elmagyarázni. "

This_is_Sparta (törölt) 2011.12.08. 16:01:48

@Dezsőjóska: Bravó! Szerintem ezt már a leghülyébbek is meg kell, hogy értsék!

Gaius Plinius Secundus 2011.12.08. 16:03:55

Szolidatirásról beszélsz? Akkor talán VÁLLALJ TE IS SZOLIDARITÁST azokkal, akiknek az adója tartja el az országot, baszod.

Elég egyoldalú úgy szolidaritásról beszélni, hogy a gazdag adózzon, lehetőleg sokat, de azért mi utaljuk is, meg köcsög fasz mit jár drága autóval.

A plebsnek semmi sem jó, régen ezért is kussoltatták be őket, ha kellett akkor erővel.

Ma az USA-ban a top 1% fizeti be a személyi jövedelemadó felét. A felét! Érted, de azért ők a köcsög gazdagok, akik nem szolidárisak.

Semmi más oka nincs annak hogy a gazdagok fizetik a szegények számláinak egy részét, csak a szolidaritás. De itt ennek csak az egyik fele van meg.

Utálni a gazdagokat a legnagyobb képmutatás. Veszel fel segélyt? A te kis lófasz adódból el lehetne bármit is tartani? Van a munkádnak piaci (termelő) értéke? Sajnos azt kell mondjam, a többségnél ezek mind nem. És igen az utak és az iskolák azok bizony nem a te lófasz adódódból épülnek.

Kytia 2011.12.08. 16:05:18

Ezn paródiának nem elég vicces és sarkított. Itt-ott erős túlzásokkal kellett volna még tarkítani, hogy tényleg átjöjjön.

telkoe 2011.12.08. 16:10:02

@Szikcsova Tibor: a szunsztituálható, primkó termelési müveletet lehet "outsorce"-olni

Ez egy modoros poszt ekkove lehetne...

Intizar 2011.12.08. 16:11:09

Üzenetemben nem használtam semmilyen linket, és nem írtam se zsidót se pinát se semmi hasonlót. Még csak olyan brutálisan elítélő kifejezést sem használtam, mint "ostobaság". Kérdem akkor, mi a jó jézusért kell visszadobálni?

brutuska 2011.12.08. 16:11:20

@Professor Pizka: Nagyjából egyetértek.

A vicces a mai kommentek jelentős részében állandóan előjövő - mindegy, hogy pro vagy kontra- "énbezzeg miccsináltam-mitnem, hová-honnan, mekkoraselfmademan vagyok stb." Kinek-minek kell ezt itt előadni? Vagy ennyire nem tudja a kommentelők egy része kinek eldicsekedni magát?

ron_bird 2011.12.08. 16:21:20

Akinek nem inge ne vegye magára, a cikk azokra a szegényekre vonatkozik akik lusták tenni a szerencsétlenségük ellen, és azokról a gazdagokról szól akik a tudásukból szereztek pénzt.
És ha már tisztesség kerül szóba, ne tévedjünk abba a ködbe, hogy csak a gazdagok lopnak csalnak, a szegények ugyanezt csinálják, csak be tudnak bújni az "én szegény vagyok megtehetem" szlogen mögé. Én is csóró voltam, mégis ki tudtam emelkedni belőle, nem vagyok gazdag, te tudok tartani egy bizonyos életszínvonalat. Ami az országos viszonyokat illeti - most már minden téren - a legjobb döntés ha elmész innen, mert itt csak megszivatnak, egyre jobban.

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 16:21:53

@avionics:
Pontosan ugyanerre gondoltam. Ha nem értesz valamit, minek magyarázkodsz, és főleg miért okoskodsz?

Kértem, hogy fusd át újból, de úgy tűnik még erre sem voltál képes.
Próbálkozzál még, hátha harmadszorra felfogod.

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 16:25:11

@Gaius Plinius Secundus:

Te nagyon szerencsétlen.
Ha mindenki gazdag lenne, ki vinné el a szarodat a házad elől? Már rég belefulladtál volna a saját mocskodba, ha a világ a te életszemléleted szerint épülne fel.

atörökk fater 2011.12.08. 16:25:51

@Professor Pizka: azért a jóságos ügyvéd attitűdöd elég vicces!
sőt, mára elértünk oda, hogy a "jóságos" és az "ügyvéd" szó egymásnak szinonimái
LOL!

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 16:29:37

@Kytia:
Ez nem paródiának indult. A paródiát általában akkor kezdik hirdetni a szerencsétlen szerzők, mikor rájönnek, hogy mellélőttek.

@Professor Pizka: És ne felejtsük azt se, hogy elértünk odáig, az ügyvéd az, aki a csaló gazdag tolvajokat kimenti a felelősségre vonás alól. Nem kevés részesedésért a "zsákmányból".

Jenő_bácsi 2011.12.08. 16:31:48

A gazdagság relatív fogalom. Aki nálunk háromszázezret keres az "gazdag", de pl. Németországban a minimálbér ennél kicsivel több ( bár ott ez szakmánként is változik )
Sajnos ez is csak arra van felhasználva/kitalálva, hogy a népet összeugrasszák. Némelyeknek ez talált pénz, másoknak az a pár ezer forint is létkérdés lehet és nem biztos, hogy a saját hibájukból vannak ilyen anyagi körülmények között.
Az ilyen "gazdag" 'filozófusok' miatt, akik ezen módon próbálják növelni az ego-jukat nem érdemes elrontani a napunkat.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.08. 16:36:56

@A velő a pirítósról: most leírtam neked az egész szituációt, de az a baj, hogy annyira részletes volt, hogy félek valami hülye felnyomna miatta. Tényleg időnként mulya vagyok és rájátszanak a lágy szívemre, de hidd el a kérvényírás az a szituáció volt amikor tényleg nem szívem pénzt kérni, pedig azt már rég megtanultam, hogy a munkadíj fogalma úgy kezdődik, hogy "az az előre megfizetett, bevételezett és már el is költött bevétel..."

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.08. 16:39:56

@luciferko: naná, el ne várjuk már az ügyvédektől, hogy tisztességes emberekből éljenek meg...jól meg kell nyomni a ceruzát, ha lopni volt eszed köcsög akkor fizetni is legyen eszed. Legalábbis én ezt szoktam magamban mondogatni. Ha nem vágod meg iszonyatosan, akkor még le is néz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 16:41:03

Erre csak azt tudom mndani, hogy az ilyen hozzáállásúaknak van egy kedvenc idézetem, egy kedves ex-miniszterelnöktől : el lehet innen menni.

"Nekünk - ellentétben Veled - tényleg nagyon keményen kell ahhoz dolgozunk, hogy ezt a színvonalat elérhessük és fenntarthassuk."
Szerintem menj el egy gyárba 12 órázni, aztán megtudod, mi az a kemény munka.

Majd ha bebizonyítod, hogy tényleg legálisan szerezted a pénzed, akkor lehet emberkedni, hogy munka mellett tanultál (én is). (Ja, meg levelező az egy vicc, bocs, jártam nappalira, meg levelezőre is.)

NA YA! 2011.12.08. 16:42:52

@Modor Tibi: hé Tibrincs, úgy látom ma a megszokottnál hosszabb csík jutott neked a kolumbiai lisztből!;)

combo 2011.12.08. 16:43:16

Nehéz ügy ez. A nehéz helyzetből indulók életpályájáról már gondolom született 100 komment (igen, legyen lehetőséged tanulni akkor is, ha szegény vagy, mint a templom egere, de tehetséges stb.), én most egy másik vetületről írok: Azokról, akik önként és dalolva lettek "szegények".

1) Nagyon sok igazság van ebben a posztban. Nagyon sok.
2) Az 1)-es pont egyben kiábrándító is: Néha már bennem is megfogalmazódott a gondolat, hogy odaállok a nem hálapénzes területen dolgozó orvos rokonaim elé, hogy BALFASZOK VAGYTOK, BAZMEG. Mert hivatástudaton kívül nem sok érv szól amellett, hogy valaki alulfizetett orvosnak menjen, ami rengeteg felelősséggel is jár. A poszt kicsengése alapján jobban tették volna, ha például drogdílernek állnak.

Összefoglalva: A poszt nagyjából igaz, még ha nem is tetszik "esztétikai szempontból". Azok a tehetséges barátaim, akiknél a hivatástudat legyőzte a "pénzhajhászást", ma kábé egytől egyig kiégettek (még a csajozásra is kihat, hogy nincs BMW-jük stb.). De lehet azt mondani, hogy ők döntöttek így, akár 40 évesen is válthatnának, és ez igaz is. Mondjuk kár, hogy az oktatás, nevelés, filmek és minden egyéb azt sulykolja, hogy az "értékesség" egyetlen mércéje, hogy mennyire szorítja háttérbe az ember a saját érdekeit a többiek javára.

Publius Decius Mus 2011.12.08. 16:44:41

Látni kell, hogy hogyan épül fel az adózás nálunk.
- a legszegényebb 20% és a nyugdíjasok/gyerekek/rokkantak nem adóznak
- a 40%-os alacsonyjövedelműek alig adóznak
- a 30% középréteg fizetésből él és az adók 80%-át nyögi, sokan őket hívják gazdagoknak
- a 10% tulajdonosi-vezetői réteg alig adózik, mert nem a hivatalos jövedelmük a valódi

Zwack Petya minimálbéren van, mert más módon jut a pénzéhez. Ha emeljük az SZJA-t akkor fizetnek a gazdagok? Nem, megint a középréteg. Mivel a gazdagok egy globális világban megfoghatatlanok, csak az egykulcsos rendszer közelít az igazságossághoz.

lobaszopiatej 2011.12.08. 16:44:54

@midnight coder: pontosan. Én pl többszázezret keresek, mégis mivel nincs lakásom fizethetek 100-at havonta egy lukért, tarthatom el szüleimet és az állam lerabol mert adóügyileg gazdagnak számítok.
Persze amíg minden lehúz, többszörösen adózok, megtakarításaim elinflálódnak a családalapítás se megy.
Szocpolt/segilyt viszont fizetik a lumpeneknek, ill jutalmakat az állami vezetőknek.
Egyszer megunom azt huzás külföldre.

stuart maria 2011.12.08. 16:47:47

Sajnálom, de aki nyilvánosan ilyen lenéző a föld lakosságának kb 85% val az tűrje a kritikát!!!Hát nem tudom ,de ez egy érdekes megfogalmazás"szegény, kétkezi munkás aki a rendszerváltáskor megingott"Mondjuk,hogy ez egy kamu rendszerváltás volt de akkor is!Hogy inoghat meg egy kétkezi munkás-proli egy cégtábla cserénél?De azért ők így is tudták persze,hogy milyen pályát érdemes neked választanod ahhoz ,hogy 2011ben ennyire jól menjen!Mert ugye vannak VALÓBAN komoly orvosok,tanárok akiknek a keresetük alacsonyabb mint egy asszisztensnek egy multinál.És a másik a "projektek".Hát nem tudom de nekem ezekkel is meg a "befektetőkkel" is sok problémám van.Új értéket valószínű,hogy sohasem fogtok teremteni,még ha napi 24 órában is töritek a nagyon felelősségteljes fejeteket!Tudom ez most nagy buli ilyeneknél dolgozni mint Goldman Sachs évi 622.000 dollár-ért átlagban persze.(ebben benne van a vezetők pénze is)De ez már nem fog sokáig tartani!!!És a segélyezés sem a "ti nagyon is felülértékelt fizetésetekből"Azért kiváncsi lennék,hogy mi motívált egy ilyen megnyilvánuláshoz?Tegnap esetleg egy drága vacsora és egy luxusautós kocsikázás után csődöt mondott a férfiasságod?

Szumi 2011.12.08. 16:47:53

@Dezsőjóska: Ez jó, ez nagyon jó, az nagyaon-nagyon jó - lopom is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 16:48:01

@combo: "odaállok a nem hálapénzes területen dolgozó orvos rokonaim elé, hogy BALFASZOK VAGYTOK, BAZMEG"

Csak ők orvosnak mondhatják magukat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 16:50:12

@Dezsőjóska: Annyiban tér el a magyar adórendszer, hogy itt a leggazdagabbak nem fizetnek semmit, de leginkább nem annyit, amennyit kéne. Ez itt a nagy baj.

fakopács 2011.12.08. 16:50:19

@Gaius Plinius Secundus: Ez kemény volt, de igaz.
@luciferko: Ez hülyeség, a szar melóra mindig lesz ember, amióta világ a világ.

combo 2011.12.08. 16:54:46

@lobaszopiatej: Vigyázz, mert a magyar adórendszer és szociálpolitika egy szar. A gazdagoktól "lerabolt" adót nem egészen úgy osztják el, ahogy sugallod.

Néhány szám:
Rendszeres szociális segély címen az állam kábé évi 70 milliárdot fizet. A MÁV-nak meg úgy 250 milliárdot, nyugdíjakra évi 3000 milliárdot.

A költségvetés fő számait amúgy nem árt áttanulmányozni, mielőtt olyan nagy horderejű kijelentéseket teszünk, hogy a segélyek viszik el a pénzt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 16:55:11

@Gaius Plinius Secundus: Az USA-ban beszedik tőlük, nem jókedvükből fizetik ott sem.

Publius Decius Mus 2011.12.08. 16:58:03

@combo: A MÁV dolgozók jó része úgynevezett belső munkanélküliséget képez, vagyis segélyen van.

A nyugdíjasok között pedig még több álrokkant, korai, elő- és egyéb érdekes kategória van elrejtve. Persze kiválogatni őket nem könnyű adminisztratíve.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 16:58:36

@combo: Az igaz, ha kevesebb nyúlás lenne itthon, szerintem nem így nézne ki az ország. Mert 50% körüli elvonásból nemár ne teljen iskolai étkeztetésre.

Silvestris 2011.12.08. 16:58:44

@Perszen: Nem csak a gazdadgas, hanem a szegenyseg is relativ fogalom. Van a vilagon ugy 3 milliard ember, akik barmikor szivesen cserelnenek a magyar lecsuszo kozepreteggel, akiknek most pillanatnyilag az a gondja, hogy hogyan fizesse a lakasara a hitelt. Ez kozhely, csak arra akartam ravilagitani, hogy a vilag igazsagtalan, es ezeket a tarsadalmi igazsagtalansagokat nem lehet egyik pillanatrol a masikra eltuntetni. Ha ezt elfogadjuk alaptetelkent, akkor viszonylag egyszeruen eldontheto, hogy mik azok a celok, a sajat kornyezetunkben es nem a vilag masik oldalan, ahol a korlatozott eroforrasok a legnagyobb hatast erik el. Mindenkinek mas az ertekrendje, az en esetemben ezek a gyerekek, foleg azok, akik melyszegenysegben elnek itthon. Sajnos Magyarorszagon van egy elveszett generacio, akik a rendszervaltas idejen elveszitettek a munkajukat, es azota sem tudtak labra allni. Nekem az a pesszimista velemenyem - ne legyen igazam - hogy ez a generacio menthetetlen, mert az utobbi husz evben elfelejtette, hogy milyen az, amikor az embernek reggel be kell menni a munkahelyere, es ott felelosseget kell vallalnia azert amit csinal, legyen akar kukasember, vagy agysebesz. Ennek a generacionak a gyerekei viszont meg menthetok, csak annyi kell hozza, hogy ha otthon nem is, de az iskolaban kapjon meleg etelt, es odafigyelest, legyen aki konyvet ad a kezebe, batoritja, jo peldat mutat. Akkor talan, ha felno, nem a szulei peldajat fogja kovetni, hanem megprobal valami hasznosat kezdeni az eletevel. Es ehhez valoban nem feltetlenul kell nyelvtudas, meg sajat notebook. Europa eppen most tanulja kinkeservesen, hogy az aktualis lozung, az un. tudas alapu tarsadalom egy nagy humbug; ha egy orszagban nincsenek fizikai eszkozok, uzemek, fold amit megmuvelnek, akkor nincs olyan bazis, ami a nehezebb idokben is, amikor nem mukodik a tobbszoros derivativokon alapulo fiktiv penzgyartas, meg lehet elni.
Tehat az en privat szocialpolitikam egyszeru: a magam "felesleges" penzebol olyan kezdemenyezeseket vagyok hajlando tamogatni, amik segitenek a raszorulo gyerekeknek, hogy a fizikai szuksegleteiken tul odafigyelesben, peldamutatasban is reszesedjenek. Nem hiszek az osztondijakban, mert abbol nem a gyerek fog reszesedni, hanem a szulei, akik - legalabbis azok akik melyszegenysegben elnek - nem a gyerekek javara forditjak. Nem hiszek az egy gyerek egy szamitogep mozgalomban, mert ha nincs aki fogja a gyerek kezet, akkor az a gep facebook-ozasra fog lasznalodni, vagy a eladjak a szulei. Nem hiszek az adjunk malacot mozgalomban, mert a malacot le fogjak vagni, nem felnevelni, mert husz eve csak egyik naprol a masikra elnek. De hiszek abban, hogy segitsuk a gyereket, ha kollegiumba akar menni, mert autoszerelo, vagy asztalos akar lenni, amikor 14 eves lesz. Es ahhoz, hogy ez az igeny kialakuljon, ahhoz az kell, hogy lasson jo peldakat, hogy lehet maskeppen is elni. Ha ehhez az kell, hogy bereljen az iskola egy buszt, ultessen fel ra 40 gyereket az abauji kis falvakbol es menjenek el Pestre, muzeumba, szinhazba, akkor ahhoz barmikor szivesen hozzajarulok. Ennyi.

Spiritmonger 2011.12.08. 16:59:18

a szegénység alapvetően mentális kérdés, sajnos öngerjesztő, önbeteljesító jóslatok tömegének az eredménye. olyanokban gyökeredzik, mint pl: "ezt ne csináld", "ehhez nem értesz", vagy "ehhez nincs papírod", vagy "ezt nem így szoktuk", "ez nem így megy", az ilyen és a hasonló berögzült tiltások és parancsok okoznak egy olyan állapotot, ami a szegénységet eredményezi. kevesen vannak olyanok, akik ezen túl tudnak lépni, nehéz, de nem lehetetlen.

háteztnemhiszemel 2011.12.08. 17:04:24

Nos... én azt látom, hogy a hozzászólások jól reprezentálják az ország értelmi keresztmetszetét... sajnos én az itt megnyilvánulók nagyon kis részével tudok azonosulni. Ez nekem a legrosszabb... ha itt hagyom egyszer ezt az országot akkor az emiatt lesz. Nem az adórendszer vagy néhány troll miatt, hanem az általános vélekedések hihetetlen világa miatt. Nem tudok azonosulni a szülő országomban élő emberek több mint 90%-ával. Háteztnemhiszemel. Hihetetlenek vagytok... tényleg így látjátok a világot?

fakopács 2011.12.08. 17:04:58

@combo: A nyugdíjak több mint évi 3000 milliárd.

butalo01 2011.12.08. 17:07:23

néhány magyar axióma:
1 A multi kiviszi a pénzt.
2 A vállalkozó minimálbéres adócsaló.
3 Az alkalmazott minimálbéren tengődő rabszolga.
A magyar állam költsége cirka 1,4 millió/fő (csecsemő, nyugdíjas is).
A 36 %-os adókulcs kivezetése 500 milliárd hiányt okozott(by index).
MÁV, Volán nettó bukta.
Valami, valahol nem stimmel ....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 17:07:51

@Spiritmonger: Azért pl. minimálbérről nem annyira könnyű megvalósítani a dolgokat. Főleg nem legálisan.

scopolamin 2011.12.08. 17:08:06

@lobaszopiatej: Hát képzeld el ezt nettó 90 ezerből, akkor is meg kellene tudnod csinálni :S

combo 2011.12.08. 17:12:24

@Publius Decius Mus: Meg a MÁV-nál arra, hogy 10 utast (ebből 5 nyugdíjas) 100 tonnákkal szállítunk, ami drága.

De a mondandóm lényegén nem változtat az, hogy ez a "szegényeknek" bőkezűen kifizetett lóvé elég igazságtalanul van elosztva (pl. felesleges vasutas és adminisztratív dolgozók aránytalanul nagy pénzt kapnak belőle), és a célzottan szegényeknek szánt összeg a költségvetésben "nem tétel". (Bár a családi pótlékkal vissza lehet élni - az már nagyobb tétel-, ez is a szociálpolitika hibája.)

A legnagyobb gond az Magyarországon, hogy egyszerűen szarul működik, szarul van "megtervezve". A világon mindenhol több terhet viselnek a gazdagok a szegényeknél (akkor is, ha egykulcsos adózás van); a gond az, hogy nálunk ennél is aránytalanabb a rendszer, illetve megöli a "fejlődést" és a tisztességesen adózó cégeket. A "szegények" sem reklamálnának annyit, ha összességében nőne a GDP, és ebből nekik is csordogálni valami. Az irigység meg alapvető emberi tulajdonság, ezen kár rugózni: A szegény irigyli a gazdag autóját, a gazdag meg irigyli a nyomorgótól a segélyt.

szgy 2011.12.08. 17:15:15

@sárkányfő: "Felhívom a figyelmed, hogy aki az aktuális árfolyam alatt 20%-kal válthatja be az adósságát, az 20% nyereséget képez magának az aktuális árfolyamhoz képest."

mai Róna Péter interjú:
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111206-interju-rona-peter-kozgazdasszal-az-imftargyalasokrol-gazdasagpolitikarol-bankrendszerrol.html

"A probléma gyökere az, hogy a svájci frank alapú hiteleknél a törlesztőrészletek sokkal jobban emelkedtek, mint amennyit a svájci frank árfolyamának alakulása indokolt. Az árfolyam legfeljebb az emelkedés 60-65 százalékát indokolja, 35-40 százaléka viszont az egyoldalú szerződésmódosítás eredményeként önkényesen megemelt kezelési költségeknek tudható be. ... az lenne jogilag és erkölcsileg is a megoldás, hogy a bankok visszaadják az adósoknak azt, ami nem az övék. Vegyék úgy azt a 35 százalékot, mint előtörlesztést, és csökkentsék az adósságot ennek megfelelően."

ennyit a nyereségről.

combo 2011.12.08. 17:15:51

@fakopács: A MÁV-os tétel is nagyobb, ezek körülbelüli számok, a nagyságrend kedvéért.

szgy 2011.12.08. 17:18:44

@Publius Decius Mus: "- a 10% tulajdonosi-vezetői réteg alig adózik, mert nem a hivatalos jövedelmük a valódi."

ja, ha csak az SZJA-ig látsz. céges adók? vagy pl. osztalékok után?

XtraP 2011.12.08. 17:22:35

A cikkben elemi félreértések vannak.
Az ország nem azért működik, mert _te_ gazdag vagy, hanem azért, mert _mások_ dolgoznak és nem kapják meg érte, amit megérdemelnének.

Publius Decius Mus 2011.12.08. 17:23:07

@combo: Én szoktam figyelni a Volán, a BKV és a MÁV utasait. 60% ingyen utazó nyugdíjas, 35% féláron utazó diák. Nem tudom mi lenne a megoldás, de emiatt annak aki egész áron utazik elképesztő összeget kell fizetnie. Számításaim szerint az sem fedezi a jármű útját, ezért komoly adóelvonásbeli támogatás is megy így rá a másik oldalról.

szgy 2011.12.08. 17:26:45

@Publius Decius Mus: "Én szoktam figyelni a Volán, a BKV és a MÁV utasait. 60% ingyen utazó nyugdíjas, 35% féláron utazó diák."

majd egyszer nézd meg reggel 8-9 előtt is.

Publius Decius Mus 2011.12.08. 17:29:15

@szgy: Az osztalék után 14 (!!!) %-ot kell fizetni. Ezt fizetik a valódi gazdagok. Se munkavállalói, se munkaadói járulék. A céges adó csak akkor magas ha valaki nyereséget mutat ki. Ezért nem szokás ilyet kimutatni. Ha nagyobb összegekről van szó offshore megoldások is rendelkezésre állnak legálisan. Akkor még nem beszéltünk a mindenféle költségelszámolásról és regisztrálatlan pénzekről.

Megismétel: Az SZJA emelése csak a középosztályt szivatja, mint minden más. Persze rohadt burzsujok, mert hitelből van autójuk, meg lakásuk és fizetik a részleteket minden erővel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 17:29:22

@XtraP: Nya ezt nem bírtam én kinyögni :) Köszi!

szgy 2011.12.08. 17:33:09

@Dezsőjóska: "az ország fele csalni kényszerül a magas adóterhek miatt"

hányszor hallottam már ezt olyan adócsalóktól akik sokszor annyi pénzből éltek fényesen mint én. persze, rá voltak kényszerülve a csalásra mert semmi sem volt elég nekik. mint pl. a ma elkapott 1.2 milliárd adót elcsaló cégvezetők. az ilyenek sírnak hogy mennyi pénzből nem lehet megélni.

Publius Decius Mus 2011.12.08. 17:33:51

@szgy: 8-9 előtt a BKV-n tényleg jobb a helyzet, meg 5-6-körül is. A többin akkor is alig jobbak az arányok.

mundus 2011.12.08. 17:33:59

Bukó ilyen posztot kitenni, mert lusta, irigy emberekből sokkal több van, ráadásul nekik idejük is van kommentelni.

noirp 2011.12.08. 17:35:57

Az utolsó bekezdéshez: ezt a rossz rizsát a felelősségről rengetegszer hallottam már, és Tibi most egy az egyben hozta. (Tibor, tán nem alkalmazott vagy valahol?).

Ó, én szegény menedzser, értetek áldozom az életem, nem érted? A nagy felelősségemre nyalok föl annyi pénzt, amiből te egy évig élsz. A nagy felelősségem miatti keserű könnyeket hullatom az esti jávorszarvas-sonkás toastomra a szivarszalonban, míg te, te rohadék, odahaza gondtalanul zabálod a parizert. Hogy utállak érte, hogy csak havi 40-60 órát túlórázol ingyen! És még meg sem köszönöd nekem azt a sok érdekes kihívást, amit biztosítok neked, én, én, a kiégés felé tartó áldozat.

A könyökömön jön ki...

Nem a szerzőt hibáztatom a segélyesek és a havi 60-120 nettóért güriző kisállatok összemosásáért. Szerintem most azoknak tartott tükröt, akiknek a világképe tényleg ilyen leborult egyszerű, mert olyan magasra szopták föl magukat, ahonnét már nem lehet látni.

szgy 2011.12.08. 17:38:29

@Publius Decius Mus: "Se munkavállalói, se munkaadói járulék."

a cég amiben (rész)tulajdonos, feltehetően fizeti a munkaadói járulékokat. de nem értem miért kellene a (rész)tulajdonosnak a tulajdonolt cég munkavállalójának lenni? minden (pl. mol) részvény vásárlásakor jelentsenek be hogy ott dolgozok? ha nem dolgozok ott, munka nélkül hogy adjanak jövedelmet, mi után fizessek szja-t? dolgozd ki jobban ezt az elméletedet.

Gault 2011.12.08. 17:40:07

Nem tudom eldönteni, hogy viccnek kezeljem-e, vagy sem.
Na nem a kissé félrecsúszott kifigurázásra gondolok, hanem egyfelől rohadtul keserű viccnek (ahogy már páran említették is), ezért legszívesebben a szerzőt küldenénk másik éghajlatra, másrészt ha arra gondolok, hogy nincs kiforrott tüntető kultúrája sem a magyarnak, zseniális írás amiatt, hogy ez a helyenként bicskanyitogató stílus nagy atyai pofon a tiltakozáshoz túl magas ingerküszöbnek, attól függetlenül, hogy félreértik-e vagy sem.
(amúgy a legbutább trollkodás az ezt félreértőket szimplán lesajnálni/kiröhögni)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 17:59:34

@noirp: "Szerintem most azoknak tartott tükröt, akiknek a világképe tényleg ilyen leborult egyszerű, mert olyan magasra szopták föl magukat, ahonnét már nem lehet látni. "

A blog eddigi dolgait látva, ez a valószínűbb.

Wolfhering 2011.12.08. 18:02:46

"Egyik ismerősöm pl mérnök és közgazdász diplomával 3 éve nem tud elhelyezkedni."

Annyi jó mese van itt a kommentek között.. Érettségivel végzek mérnöki munkát. Tehetem ezt, mert nincs elég mérnök. Majd pont a kétdiplomás mérnök nem talál munkát. hagyjá' má'

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 18:04:51

@Wolfhering: Figyu, állítólag van vagy 80 ezer informatikusra igény.
Csak azt nem tudom, hol, mert állás, az nem nagyon van.

combo 2011.12.08. 18:07:46

@noirp: "Az utolsó bekezdéshez: ezt a rossz rizsát a felelősségről rengetegszer hallottam már, és Tibi most egy az egyben hozta. (Tibor, tán nem alkalmazott vagy valahol?)."

Ha annyira szar lenne, valszeg a szerző sem ezt az életformát folytatná, hanem önként beállna "szegénynek". Lényegében ugyanazt az érvelést lehet erre írni, mint amit ő írt a szegényekre, csak esetében könnyebb a váltás, kevesebb munka, akaraterő kell hozzá. :-P

Egyébként ez az előtted is ott áll ez a lehetőség, egy érdekes dolog. Ha már a vasutasokat szóba hozzuk, nekem kinyílt a bicska a zsebemben, amikor ezt olvastam (én is irigy vagyok, ugye):
hvg.hu/karrier/20110628_bkv_jarmuvezeto_fizetes_mozdonyvezeto
--
„A mozdonyvezetők átlagosan havi bruttó 340-350 ezer forintot keresnek”
- mondta lapunknak Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke, hangsúlyozva, hogy bérük jócskán elmarad az európai - de még a román - átlagtól is.
--
Na most, itt komolyan megfordult a fejemben, hogy elmegyek mozdonyvezetőnek, mert ez nekem álomfizetés a ***kus diplomával a zsebemben termtud. kutatóként. Aztán mégsem mentem el, mert szeretem azt csinálni, amit csinálok. :-(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.08. 18:09:48

@Wolfhering: De mondjuk lehet pont azért nincs, mert sok helyen felveszik az érettségizettet mérnöki helyre (máshol meg beszopja magát, ez helyfüggő), mert megcsinálja ugyanazt, vagy ha nem, akkor megcsinálja helyette más.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.12.08. 18:13:10

"Na most, itt komolyan megfordult a fejemben, hogy elmegyek mozdonyvezetőnek, mert ez nekem álomfizetés a ***kus diplomával a zsebemben termtud. kutatóként."
Mert csak úgy "felcsapnál" mozdonyvezetőnek, mi? Úgy megy az. Aztán másnap már tolnák is a brt. 350ezres fizetést. He-he!
(Fogadjunk, hogy egyrészt alkalmatlan lennél, másrészt lehet, hogy meg sem tudnád tanulni azt ami egy modern mozdony vezetéséhez kell.) :P

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.08. 18:16:07

@Jenő_bácsi:
"Eddig kerti munkákat vállalt, de így december felé már csak néha favágás jut. Javaslat, kedves gazdag polgártársam?"
téli álmot kell aludnia, tavasszal meg úgyis jön a fáradság

combo 2011.12.08. 18:19:32

@Kóser Malac: ÁTLAGfizetésnek az a szám nem olyan rossz ám... Mellesleg kommentem melyik része alapján mersz fogadást kötni látatlanban, hogy "egyrészt alkalmatlan lennék, másrészt lehet, nem tudnám megtanulni"? :-)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.08. 18:22:12

@szgy: hasonló végre jutottam, mint magácska. az értelme kérdőjeleződik meg naponta, hetekre. elég nehéz bírni ezt a pénzesítést, a hasonlítgatást, a harácsolni kötelező vagyont, a hülye vágyakat.
az úgymond naplopókkal szembeni ellenérzés főként a "rendes" emberek irigységéből táplálkozik.
Pedig a léhűtők csak Buddha tanait vitték spontánul tökélyre.

szgy 2011.12.08. 18:32:10

@Kóser Malac: "lehet, hogy meg sem tudnád tanulni azt ami egy modern mozdony vezetéséhez kell.) :P "

malacokat etetni, gombokhoz nem nyúlni :-)

Kerek négyszög 2011.12.08. 18:33:35

Az a hamis ebben a postban, hogy a mai Magyarországon a jómódhoz nagyon nagy mértékban kötődnek fekete jövedelmek. Korrupció, számlavásárlás, ÁFA csalás, bejelentett minimálbér, stb... De ezt mindenki pontosan tudja. Olyan elterjedt jelenség a gazdasági bűncslekmények ezen formái, hogy mindenki tömegével ismer a család, vagy ismeretségi körből ilyen példákat jócskán. Ott van a probléma, hogy 22 éve bár minden kormány pontosan tudja mi megy, szinte semmit nem tettek ellene, és akik két évtizede élvezik ennek előnyeit már szerzett jognak tekintik, és adott esetben nagy mellénnyel leszólják a másikat.

Nem azt mondom hogy akinek van mit a tejbe aprítani az mind fekete jövedelemből dőzsől, de a nagy többségnél bizony ez a helyzet. Évente 3000 milliárd fekete jövedelem keletkezik, ezt szinte minden kormány elismeri, és bevallja. Ez olyan brutálisan nagy összeg, ami túlmutat minden szociális jellegű kiadáson. Vajon ez a ménkű nagy összeg kihez jut nagyrészt? Ugye nem a lenézett szegényekhez. Lehet hogy a post írója nem csal adót, de a munkahalye, vagy a fővállalkozójuk vagy a megbízóik stb... szinte biztos hogy stiklizik valahol, tehát a jól kereső büszke emberekhez is nagyon valószínű, hogy fekete eredetű pénz jut el.

Tehát nem kéne annyira leszolni azokat, akik ebben nem vesznek rész. Így aztán nem ítélem el azokat akiket Tibi leszól. Mindenki tudja mi megy ebben az országban. Tisztelet a kivételnek mindkét oldalon.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.12.08. 18:34:17

@combo: Statisztika alapján. Úgy tudom, hogy nagyon szigorú orvosi alkalmassági vizsga kell hozzá, sokan "elvéreznek" rajta. A műszaki vizsgát is elég gyakran kell újítani, nem úgy van, hogy egyszer megtanulod, oszt'jónapot... :)

Wolfhering 2011.12.08. 18:40:54

@ColT: Látod, te is amolyan igazi jó magyar vagy, mint a többi síró fröcsögő. :) Az fel sem merült benned, hogy esetleg simán csak szorgalmas vagyok, jól végzem a munkám, nem ritkán jobban mint diplomás kollégáim. Hát ez az amiért reményeim szerint már nem sokáig élek ebben az országban, úgyhogy hajrá, hamarosan felszabadul egy mérnöki poszt. Viszont egy rossz hírem van, nem fizetnek annyit, mint a mozdonyvezetőknek. ;)

Én mondom ez a cikk már csak azért is kiváló, mert a hozzászólások gyönyörűen mutatják az ország legnagyobb problémáját: a magyarok balkánt megszényenítő mentalitását.

Gault 2011.12.08. 19:09:10

A magyar és a mentalitás szó összefüggésbe kerülésének olvasásakor mindig azon feloldhatatlan dilemmába kerülök, hogy a jobb vagy a bal végtagomat használjam arctenyér formázására.

KaPé 2011.12.08. 19:57:39

@combo: Azt ugye tudod, hogy a mozdonyvezetők folyamatos műszakban dolgoznak, tehát nincs vasárnap meg karácsony meg hasonló marhaságok. Amikor meg otthon van, akkor is bármikor csöröghet a telefon, hogy menni kell. És akkor a fizikai meg a pszichológiai megterhelésről még nem beszéltünk. Nem tudom, ültél-e már mozdonyon, elárulom, kib..ott kényelmetlen menet közben, még az újak is. És sosem tudhatod, mikor hajt be eléd egy iskolabusz és teszi tönkre az életedet. Én a 350-nek a dupláját sem sajnálom tőlük, a vasutasoknak pont az egyik olyan (kis) csoportja, akik tényleg megdolgoznak a fizetésükért. Úgyhogy menjél, hajrá, csak aztán ne gyere vissza sírva és rokkantan.

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 20:23:01

@fakopács:

Persze, hogy lesz. Ezzel semmi gond. Velem van a baj, mert ezért nem nézem le őket.

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 20:28:59

@butalo01:

1 Mi ebben a csoda? A magyar vállalkozó kinti befektetései után kinthagyja?
2 Akiket én ismerek, azokra ez sajna igaz.
3 Van ilyen is.

Don Quixote de la Ferko 2011.12.08. 20:31:42

@légycsapó:

"Ott van a probléma, hogy 22 éve bár minden kormány pontosan tudja mi megy,..." bolond lesz tenni ellene, hiszen ebből élnek.

---------------

(Modoroska. Megértem, hogy szűrni akarjátok a hozzászólásokat, de ezt az elborult, buta gondolkodásra valló időkorlátot jó lenne visszavenni. Próbáljátok meg megérteni, hogy van olyan, akinek nem kell 3 perc ahhoz, hogy megfogalmazzon két hozzászólást.)

szellőláb 2011.12.08. 20:39:20

@Spiritmonger: Igen. "A gazdagság nem reagál a kívánságokra, csak a pontos, meghatározott tervekre" Az emberek 98%-ának nincs előre megfogalmazott, világos célja, hogy pl. hol akar tartani 5 év múlva. Sodródnak az eseményekkel, minden problémára csak tűzoltásszerű válaszuk van, és ha nem jön be, akkor mindenki hibás. Nyilván nem mindegy, hogy ki, hová születik, de 40 évesen a nehéz gyerekkorral magyarázni minden kudarcot, és felmentést várni azért, mert az utolsó 20 évben semmit,de semmit nem tett azért, hogy jobb legyen neki, meg a családjának, szerintem gáz. Ez most látszik igazán, mert tényleg kurva nehéz helyzet van, de elenyésző az, aki ténylegesen próbál tenni valamit a siránkozáson kívül.

janper 2011.12.08. 20:39:35

@ColT: barmennyi (!) jo informatikusnak es programozonak tudnek munkat szerezni. Dobbenetesen keves van beloluk.

Ja, hogy az otthoni szamitogepszerelo informatikusnak kepzeli magat? Sajnalom..

Beygir Gücü 2011.12.08. 20:43:07

@KaPé:
Szép szakma a mozdonyvezetés, én is szeretem, de van három nagy hátránya:
1. Éjszakázás. Nem este hatra mész, hanem egyszer 23-ra, másszor hajnal egyre, stb. Megszokhatatlan. Tapasztalat szerint egy tízest jelent mínuszba a megélhető korból. Nagyon sokan nem élik meg a nyugdíjkort, vagy 2 évvel utána már a föld alatt vannak. Pedig a többség 55 évesen már az adófizetők vérét szíjja. Sajnos nem sokáig.
2. Egészségügyi alkalmasság. Vasembernek kell lenni, szellemi és fizikai értelemben egyaránt. Elég egy magas vérnyomás, vagy cukor, vagy egy rosszullét, már körön kívül is vagy.
3. Öngyilkosok. nem árt, ha a jelölt látott már valami durvább disznóvágást, de nem a vér látványa a legszarabb, hanem mikor életben marad a majom, és neked kell tenni valamit, mert más nincs a közelben. Vagy ha ott rinyál a család az áldozat mellett... Na az durva. Ha civilizált helyen esik meg a dolog, a mentősök neked is tolhatnak egy bátorító szurit, az nem rossz, de egyszer annak is elmúlik a hatása...
Hát, kábé ennyi szarságot kell felvállalni az átlagnál kicsit magasabb bérért. Csak a pénzért nem érdemes ezt választani szerintem. Nem is ismerek senkit aki emiatt került volna be masinisztának.

szellőláb 2011.12.08. 20:52:37

@Frengi: Ebben a mai őrületben megint tőled olvastam valami emberit, de hát ilyennek szeretünk. Mondjuk, abban nem vagyok biztos, hogy ha a szegény meggazdagszik, emlékezni fog a korábbi segítőire.
Ilyet többet láttam: "Tedd a szart a polcra, és mindjárt vajnak képzeli magát"

sdani 2011.12.08. 20:58:20

Visszatero motivum a hozzaszolasokban az, hogy a "self-made-man" kommentelo azzal fenyeget(?!), hogy majd jol itthagyja az orszagot! Csucsszanalmas.... ennel gazabbat el sem tudok kepzelni: ott ul a szerecsetlen idiota a monitora elott, arrol rinyal, hogy itt mindenki ilyen meg olyan, mert oaztan mekkora ubermensch, es itthagyja az egesz kuplerajt! :-D

Sajnos csak elvetve talalkoztam (de volt!) olyan hozzaszolas, miben azt irja a kommentelo, hogy mit csinal, hogy a helyzet itt, ahol van jobb legyen.

sárkányfő 2011.12.08. 20:58:45

@szgy: az általad beidézett szöveg egy percig sem cáfolja, hogy akinek van tartaléka, és ki tudja váltani a hitelét, az az adott feltételek közepette nyereséget ér el. Hogy a feltételek milyenek, az egy más kérdés, és Rónának igaza van, de attól még a nyereség létezik, és csak a gazdagoknak, akik ezt meg tudják maguknak engedni. Magyarország támogatja a gazdagokat, a szegények kárára.

Gaius Plinius Secundus 2011.12.08. 21:41:44

@sdani:

Sok mindent nem tudsz tenni, bármilyen idealista is vagy, még mindig el kell tartanod 8 millió embert az adódból, plusz ne felejtsük el hogy cserébe még le is néznek mert "gazdag köcsög" vagy.

Ezt sohasem értettem, pontosan mire gondolnak az emberek amikor azt mondják "nem elmenni kell hanem itthon kell a dolgokat jobbá tenni". Pontosan hogyan is képzelitek ezt? Mert valahogy ezekbe soha sincs benne az egyébként szabadpiaci felfogás szerinti dolgok, pl. szüntessük meg a segélyeket, vagy esetleg töröljük el a minimálbért, stb.

Tehát ok, a gazdagok vállaljanak x dolgot, de mit vállaljanak a szegények? Mert nekem úgy tűnik, hiába dolgozol 12 órát akár, értéket nem teremtesz, egy cégnek csak addig vagy hasznos amíg ki nem vált egy robot (lásd pl. kifutófiú esete az emaillel), és persze semmi mást nem tudsz adni csak azt az alacsony képzettséget igénylő munkádat?

Szerinted ez fair play akkor?

Édy, aki Endre 2011.12.08. 22:27:48

Ki mit tanácsolna a következő helyzetre?

Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu

„A kemsei Schmitt Anita két óra alatt két zsákot gyűjtött tele bodzavirággal. A mérleg 19 kilót mutatott, s ezért – mivel a nyers virág kilója 90 forint – 1710 forintot kapott. A 31 éves asszony élettársával és 9 éves kislányával él együtt. Ő és párja egyaránt munkanélküli, segélyük és a családi pótlék nem egész 70 ezer forint. Amikor arról kérdezem az asszonyt, miért nem folytatta a szedést, a fekete hajú, vékony teremtés ennyit felel:

– Egyedül voltam, talán holnap a párommal visszamegyek.

– Ha ketten napi 5-6 órában szednek, akkor havonta együtt 150–200 ezer forintot megkereshetnének – jegyzem meg.

Az asszony úgy néz rám, mint aki ennek még sosem számolt utána. Hosszú hallgatás után megszólal:

– Annyit nem lehet megszedni.

– Nincs annyi bodza?

– De, van. Csak az sok idő.

– Van más, jobban fizető munkájuk?

– Nem, csak ez van.

(…)

A kérdezett gyógynövénygyűjtők többnyire csak bodzára mennek, és általában akkor ballagnak vagy bicikliznek ki a határba a fülledt illatú virágot termő bokrokhoz, ha anyagilag már nagyon megszorulnak. Vagyis két-három naponta. (Most értem meg Váradi József bevezetőben idézett figyelmeztetését.)

Csányoszrón Kisfali Károlyné – egy vajszlói vállalkozó megbízásából – vásárolja fel a helybéliektől a gyógynövényeket, miközben maga is gyűjt. A 61 éves, nyugdíjas asszonytól megtudom, hogy a 770 lelkes faluban – ahol az aktív korú lakosok fele állástalan – alig 4-5 ember gyűjt gyógynövényt.

– Szóltam az egyik utcabeli férfinak, akinek nincs más jövedelme csak a segély, hogy próbálja meg, mégiscsak bejön neki egy kis pénz – mondja Kisfaliné. – Azt morogta, hogy ilyen kevés pénzért szégyen dolgozni, inkább elvan otthon.

– Az itteni emberek közül sokan, mintha elfelejtették volna az ormánsági ősöktől kapott leckét, ami arról szól, hogy a pénzt meg kell fogni. Aki elmegy növényt gyűjteni, az is csak addig dolgozik, amíg összejön neki 1-2 ezer forint.”

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.09. 01:10:39

@sdani: persze, mert akinek van elég esze, az itthon is meg tud élni. Ha meg arra büszke, hogy kint lapátolja a kohósalakot sok pénzért, azt is kell.

Mindegy, régi téma ez.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.09. 01:12:38

Ja és ajánlott olvasmány, szintén halálosan komolyan írtam, nem tudtam rajta nevetni.

modoros.blog.hu/2010/04/06/a_dolgozo_ember

évuska 2011.12.09. 01:45:06

@WildBear: és akkor mindenki eggyel feljebb lép: a közalkalmazott beül a cégekbe, a szakmunkás közalkalmazott lesz, a munkanélküli meg a nyugger elmegy szakmunkásnak, mindenkinek lesz munkája, mindenki jól jár, a segg BMW-iteket nem kell kerülgetni a járdán a babakocsival, már várom!

csi szi 2011.12.09. 05:32:07

@szobatars:
"A vállalkozó is 400.000-et kap, amiből kifizeti a lakásrezsit (mert az az irodája, természetesen) fenn tart egy autót (mert az munkaeszköz) majd ezeket költségként elszámolja és a maradék összegből megállapít önmaga számára egy fizetést (tipikusan a minimálbért) és abból adózik."

Fel lehet mondani, el lehet menni vállalkozónak, ha ez szerinted olyan királyság.
Ja hogy nincs havi fix, nincs fizetett szabi, túlórapénz, stb. ha fórumozol munkaidőben, azért nem fizet neked senki órabért? Akkor mégse?

Nem, nem azt mondom, hogy nem csal sok vállalkozó, gyakorlatilag mind csal, max. esetleg az evás meg az ekhós nem. De másképp nem is tudna megélni a nagy többség, a sok kényszervállalkozó sem azért gyűjti a számlát, mert ő az élet császára.

2011.12.09. 08:17:33

@szellőláb: nezd,ez olyan mint a lotto,vagy bejon vagy nem.Azt minden esetre nagyon tudon javasolni minden gazdag modoros tarsamnak,hogy legyen ksebb az orca, mert elszegenyedni olyan gyorsa lehet hogy ido sincs eazbe kapni.Meg csak nem is kell kulonosebben hulyenek lenni hozza,es ott van.

Édy, aki Endre 2011.12.09. 09:54:31

@Frengi:

Te mit tanácsolsz a fentire (2011.12.08. 22:27:48)?

WildBear 2011.12.09. 10:18:01

@El Topo (Sgt. Elias): "A Kurva Istent lehet teljes az élete, baszdszájba!"

Akkor meg ereszd magadra a kénhidrogént, de ne a mások (szorgalmasabbak, tehetségesebbek) anyagi javai után ácsingózz !!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.09. 10:22:48

@Modor Tibi: én mentálhigiénés szempontjok alapján döntöttem annak idején idestova 10 éve hogy muszáj eljönnöm. Úgy éreztem magam mint egy Fejős Éva és Coelho közös gyermeke a Százhúzezer magányos pillanatban.
Ezekben a napokban viszont pont egy ellenkező előjelű érzés kerített hatalmába. Egy Vass Virág regényhez hasonlatos, olyasmi mint A titokzatosan libbenő szoknyanadrág főszereplőjének vívódása a 323. oldalon.

WildBear 2011.12.09. 10:45:01

@évuska: Azt megnézném, hogy melyik közalkalmazott megy a külföldre lelépő orvos, és mérnök helyére.. mert róluk volt szó !! Nem az újgazdagokról !!

Styxx 2011.12.09. 10:50:41

@Blassius:
Monszun alatt kabrióban?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.09. 13:10:44

@Styxx: valami olyasmi, egy felszabadult lélek zsibongása az emlékek lepkeházában

Nadiposzi (törölt) 2011.12.09. 13:28:45

Ha ez paródia, akkor Sas Józsi csasztuskái viccesek, a Retek Klubon meg tényleg a humor nagyágyúi ülnek össze vasárnap esténként. Szóval minden betűje arany, de nem vicces. Inkább szomorú.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.09. 13:39:17

@Blassius: szívből remélem, hogy szerény kis blogunk is némiképp hozzájárulhatott a részleges hazavágyáshoz.

Itthon, a szocióban a legjobb, ez 100%.

Styxx 2011.12.09. 13:47:23

@Modor Tibi:
Fapuma már menedékjogot kért Magyarország ottawai nagykövetségén. Nem élet, ha az időzónák miatt késik a Modoros, meg mellé költözött egy antiszociális eszkimó nagycsalád. Kemény ez a Kanada.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.09. 14:07:56

@Modor Tibi: Pizka vagyok, modorfüggő. Tudjátok, a modorosblog olyan, mint a heroin. Undorító anyag, gyűlölöd de kell. Parancsol. Ilyen a modorosblog is. Csúnyák vagytok, hülyék vagytok, lovaitok sánták, különben is, az ilyenek szarják le a vécédeszkát is. Mégis, kell kell kell :-D

Styxx 2011.12.09. 14:12:35

@Professor Pizka:
Mi a (tiszta) heroinban az undorító? Bár még nem próbáltam (felütöttet sem) de az egy korrekt, tiszta vegyület. Nincs tele mindenféle kátránnyal, stb, mint mondjuk a cigaretta. Kár, hogy olyan erős függőséget okoz. Na, mivel nincs orvosi heroinom, megyek rágyújtani.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.09. 16:31:26

@Wolfhering: Semmi rosszat nem mondtam rád, vagy a képességeidre, te mégeis magadra vetted.
A visszásságokra meg hadd világítson rá az ember (nem a diplomás témában).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.09. 16:37:15

@csi szi: Azért a jobban menő vállalkozókon nem látom annyira, hogy megszakadnának. Ha túl nagy a hajtás, akkor meg nem kötelező vállalkozni sem.

2011.12.09. 17:04:29

@Édy, aki Endre: Ezen vitatkoznak a szociológia nagyágyúi évek óta: azért szegények, mert ilyen az életmódjuk, vagy azért ilyen az életmódjuk mert szegények.
Nem én fogom eldönteni, de azért a véleményem meg van. (Megoldást is tudnék erre - na nem szívlapát, meg gázkamra, sokkal humánusabb, innen nézve, onnan lehet hogy kínzásnak minősülne.)

évuska 2011.12.09. 20:39:52

@WildBear: gondoltam, leegyszerűsítem én is.

Az élet eme elkívánkozó császárai, akik jól keresnek és szorgalmasak voltak, olyan kulturális tőkébe születtek bele, ahogy itt már többen írták, ami kivételes szerencse. Nagyon sok hozzájuk hasonló képességű, de teljesen esélytelen, vissza-visszarugdosott honfitársuk van. Az úgynevezett "élelmesség" pedig nem tehetség. Most a sok szerencsefi, aki a nagy szorgalmával a közös pénzekből finanszírozott egyetemeken, állami pályázatokon jutott előre, vagy a közös utakon szállítja az áruját (stb.), egészen pofátlanul néz le másokat, és vesz el a világból olyasmit, mert "ő megdolgozott érte", ami egyszerűen nem jár. Ökológiai és társadalmi értelemben nem jár, hiába törvényes esetleg.

Közben látom és sajnálom a sok síró-rívó, középszerű polgárt, az áruházi akciók által dróton rángatott, hitelcsapdában vergődő funkcionális analfabétát is. Viszont tény, hogy nem lehet mindenki feltaláló, cégtulajdonos és felsővezető. Ha a közös dolgok jobban működnének, mindenki boldogabb lenne, lent is, fent is.

Nekem az a luxusom, hogy nem irigylek senkit.

röhhencs 2011.12.09. 23:46:04

Jelentős részben igazad van, tényleg tehettem volna többet a boldogulásomért. Tényleg vannak emberek, akik nagyon sokat tettek érte, és most élvezik a gyümölcsét. Megérdemlik, rájuk nincs egy rossz szavam se. A gondom csak azokkal van, akik csak ügyesen helyezkedtek és jó időben jó helyre térdeltek, akár a delikvens elé, akár mögé, majd így lettek "az élet császárai". Semmi többet nem tettek le az asztalra, mint én, nem is tehetségesebbek, csak jobban értenek a gazdagok/hatalomban levők kényeztetéséhez, lásd Lázár János, az eklatáns példa. Az ilyen emberekre valahogy nem tudok követendő példaként tekinteni.
Ja és tudom, hogy a Modoroson vagyok.

röhhencs 2011.12.10. 00:46:52

@ursus artos: nagy tévedés, van egy kis százalék, akit hiába tanítasz. Egyszer angolra próbáltam okítani egy középkorú fűtőt, de egyszerűen képtelen volt utánam ismételni a szavakat. A 'secretary'-t pl. végig következetesen 'szekrötyi"-nek mondta, de nem poénból. A többivel sem nagyon boldogult, pedig azok egyszerűbbek voltak. A munkáját elvégezte, de többre nem futotta. Jelenleg évek óta nincs állása. Pedig nem lusta ember.

hallari 2011.12.10. 01:06:02

@fofofo: részben igazad van, de azt ne felejtsd el, hogy az élénkebb szóképek, harsányabb komikum miatt könnyebben beazonosítható volt a poszt célja.

hallari 2011.12.10. 02:11:29

@Dezsőjóska: csodásan elmagyaráztad. Így már értem, miért a társadalom leggazdagabb rétege vesz tizen-huszon milliós járgányt szlovák rendszámmal. Miért viszi ki a pénzt az országból (offshore). Miért van egy csomó milliomos minimálbérre bejelentve. Aki meg nem minimálbéres, az meg nagyon rosszul jár, mint volt főnökeim, akiknek az adó után alig maradt 2-2,5 millió Ft a zsebükben, miközben akkor jártak be, amikor akartk, azt a recepcióst húzták meg, akit akartak stb. A valóság kedves dezsőjóska, hogy a legnagyobb terheket az a középosztály viseli (valaki említette a 15 %-ot) javarészt, amely nem bújik ki az adófizetés alól, egyrészt mert nem is tud, másrészt pedig ő ütné meg a legjobban a bokáját, hiszen a törvény csak a legfelső tízezer számára kijátszható. Amint ezt 20 (vagy ezer?) éve látjuk is.

hallari 2011.12.10. 02:46:32

@háteztnemhiszemel: miért, te hogy látod? Mesélj.

hallari 2011.12.10. 02:54:26

@butalo01: nyilván NEM MINDEN vállalkozó adócsaló. A multi viszont kiviszi a pénzt (ha nem is mindet), MIVEL PROFITALAPÚ, és a részvényeseik ezt elvárják. A fő felelősök amúgy ezért a rendszerváltó politikusok, akik jelképes összegekért kiárusították az országot, csakhogy legyen, aki átveszi az elavult üzemeket, modernizálja azokat, az embereket pedig foglalkoztatja. Az alkalmazott ha nem is rabszolga, de 20 évvel a rendszerváltás után lehetne jobb helyzetben is, s ez nem feltétlenül az ő hibája. MÁV, Volán, BKV - nettó bukta, mindig is az volt, talán az első időket leszámítva. Más nyugati államban RÉG szanálták volna őket és a helyüket profitorientált vállalatok vették volna át, vagy ha nem, akkor nagyon rövid pórázon lennének. Mi nem stimmel?

hallari 2011.12.10. 03:09:53

@Wolfhering: öcsém feleségének két diplomája van, tanári és vegyészmérnöki. Képzeld el, nem talált jól fizető munkát (pedig nem keveset keresett), részidős tanárként dolgozik nettó 70-ért Bp.-en, és még örülhet, hogy egyáltalán fölvették!!! Nem tudom, te milyen mérnöki munkát végzel érettségivel, de nagyon hálás lehetsz az égnek, hogy ilyen jó helyed van! A MOL-nál egy meghirdetett helyre több, mint 2000-en jelentkeznek! Anyám most tavasszal ment el nyugdíjba és a helyére diplomást vettek föl havi nettó 80-ért (önkormányzat, Bp). És még több ilyen hely is volt, mivel sokan éltek az előnyugdíjjal és jópár diplomás örömmel ment oda, mert nem volt máshol hely! Így szóld le mások problémáit!

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2011.12.10. 09:37:36

@Jenő_bácsi: igazából itthon már a másfél milla/hó is jónak számít, de Németországban ez az alja. Ott ilyen keresetnél a szomszédok becsöngetnek, és meleg ételt valamint takarót adnak ajándékba, plusz kolbászt a kerítéshez. Közben természetesen mosolyognak, ahogy azt alapesetben is teszik.

Egyébként a témához hozzászólva, nem az a szegény, akinek kevés pénze van, hanem akinek nem lakik elég melegség a szívében. Közeledik a Karácsony, lepjük hát meg egymást az Ádvent ideje alatt apró kis szeretetcsomagokkal. Nem kell nagy dologra gondolni, egy mosoly, egy ölelés, hogy a szürke hétköznapokat csillámporral hinthessük be...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 12:31:01

Bővebb információk a www.elfelejtettemhogyhonnanjovok.hu wboldalról vagy az ugyanolyanparasztvagyokcsakmostsokpénzemvan.com-ról szerezhetők.

Szalonnassy Albin urfi 2011.12.10. 16:20:20

@Modor Tibi:
Baszki Tibor, ez mar annyira kifinomult h a torzskommentelok is komolyan veszik?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.10. 16:24:52

@alecwolf: ezt most ne vicceljük el, ez nagyon érzékeny egy téma..!!!

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2011.12.10. 19:47:47

Tibi, te is csak egy köcsög vagy, aki dolgozik, pénzt keres és még csak nem is szégyelled érte magad. Gyalázatos a viselkedésed hogyrohaggyámeg:DDDDD

Celtic 2011.12.11. 14:02:22

@fpcjvoye: +1.
Ez szamomra ma mindent vitt :)

Celtic 2011.12.11. 14:13:48

@danesdzsu2: Fontom, fontom. Klasszikusokat csak pontosan :) Mondjuk, itt az idozites hianyik, tessek a ... helyere egy masodperc s szunetet bekepzelni :)

"
Amikor megalapítottam a Reinholm Iparvállalatot, nem volt másom, mint egy álmom,
...
és 6 millió fontom.
"

IT Crowd 2. evad, 2. resz
Return of the Golden Child

mojoking77 2011.12.12. 14:37:43

(Vastaps,vastaps,vastaps....)
Gyonyoru. Hetek ota nem olvastam ennyire talaloan modoros postot, amivel ennyi szerencsetlennel sikerult kivagni a biztositekot. Sajnalom, hogy mult hetvegen szabin voltam.
Amugy, csak a vegere valami, bar a csapat nagyja mar ugysem fog reagalni.. Jelenleg Magyarorszagon a sajnos alapvetoen a kozeposztaly tagjait nezik a legtobben "gazdagnak". Ez a par szaz ezer forintos netto fizetesi kategria, amiert igenis kurva kemenyen meg kell dolgozni, es rengeteg mindent feladni.
Ja, es tenyleg, magyarazza mar el nekem a sok okos honfitars, hogy mi az az indok, ami lehetetlenne teszi az elkoltozest ket varos (nehezebb esetben orszag kozt)? Jo, az egyedul elo beteg szuloket apolni kell, ez mondjuk teny. Ezen kivul kernek meg egy ket, nem 100% modoros hazugsagot.....

Nadiposzi (törölt) 2011.12.12. 16:43:42

@mojoking77:
Az 5. albérletemben élek, ugyanabban a városban. Szerinted mi a faszét nem költözök el mondjuk Pécsről Győrbe? Ha csak egy táskám lenne, persze, de gyerek van, kiságy, állatok, bútorok. Egy városon belüli költözés, váltás kb. 50 ropi. (Költözés, kaució). Ugyanez párszázezer lenne két nagyváros között. Mondj olyat kicsi huszár, amiért ezt felvállalnám. (Mondjuk nincs is miből). A másik, hogy nincs is miért. A szakmámban (régészet) projektek kapcsán van meló, ez azt jelenti, hogy 3 hónapnál hosszabb szerződést nem nagyon látott senki az ismeretségi körömből. A gyakorlatban persze ezek hosszabban működnek, de azért egy ilyen fecniért nem szívesen hagynék itt csapot-papot.

KürtiT (Tromb74) 2011.12.12. 17:10:03

@mojoking77: Van egy olyan indok is, hogy a költözéshez pénz kell. Tegyük fel, hogy egy istenhátamegetti kisvárosban vagy tanár, tanító, közalkalmazott vagy akármi. Ez azt jelenti, hogy van rendszeres fizetésed, talán használható nyelvtudásod. Keresel cirka 100 000 pénzt. Laksz valahol egy albérletben, táplálkozol, van egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező feleséged, 1 v. 2 gyereked. Ha ezt kimatekoztad, akkor a maradékból utazz ki NÉMETBE, bérelj lakást, perkálj le háromhavi lakbért, és már dolgozhatsz is.
Ha ez sikerült, akkor próbáld újra, kicsit más adatokkal. Város helyett falu. Valamilyen munka. 100 000 helyett 78 000, maradjon a két gyerek, de cserébe gazdálkodj ki egy féléves intenzív nyelvtanfolyamot, mert mondjuk a középiskolai német kicsit kevés lesz. Mission változatlan.

Ha még így is megy, akkor gondolj arra, hogy ez még bőven nem a legalja.

Mondjuk képzeld el magad 15 éves gyerekként. Te vagy a 7. a családban. Anyádat Kolompárnak, apádat Lakatosnak hívják. Képzelj el mindent, ami ezzel jár. Barátom, előtted a világ, csak akarni kell. Áldozatos munkával akár a 8 általánost is elvégezheted 10-11 év alatt. Ha többre nem viszed, csak magadat okolhatod.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.12. 19:51:51

@KürtiT (Tromb74):
Na ugye. Ajánlott olvasmány a hétvégi Nemzet magazinjában a cigány tehetséggondozásról szóló riport. Tanulságos olvasmány. De én nem is ezekre a szélsőségesebb példákra gondoltam. Az a helyzet, hogy a Jabil, Flex, etc tipikus munkaadó könnyebben hurcibálja ide-oda az országban (Európában) a termelését, mint ahogy az alkalmazottjai követni tudnák. Könnyebb átpakolni egy szalagos termelést egy más városba, mint egy családot. Akinek meg esetleg mégis akkora arca van, az ne felejtse el, hogy azt, amit most egy pesti irodában végez mint sales-controlling lófasz, azt kevesebb kabátgombért utána csinálja egy kicsit kiműveltebb harmadik világbéli, vagy uram bocsá' ha így megy tovább, tök feleslegessé válik ő is, és az egész szar úgy omlik a fejére, mint Fateréknak a szocialista ipar. Uff.

Celtic 2011.12.12. 20:15:07

@KaPé: Baszki, egy ember, akinek sikerult kihoznia a sodrombol, gratualok!

Elmmennek a mozdonyvezetok a sirasukkal a retkes nyavalyaba! Akarhanyszor mentem a felvigyaozohoz, mindig ott ult es sakkozott/rejtvenyt fejtett/beszelgetett 20-25 mozdonyvezeto (rendes berert persze). 10-15 eve ha a vasutasokrol volt szo, sose hallottam mast, csak a mozdonyvezetok, szegenyek, meg futes sincs a visszapillanton, de majd kisztrajkoljak jol! Mintha a vasuton rajtuk kivul mas se lett volna.... En meg fekudtem a hoban a kocsi alatt (mert persze fedel minek az egyszeri lakatosnak) es azon gondolkodtam, vajon mennyi penzbol lehetne, ha futest nem is, de legalabb tetot tenni ide. Vagy amikor az egyik kocsiban osszeegett a futesvezerles es onos esoben voltam tobb oran keresztul, mire nagyjabol szetvalogattam a vezetekeket....Az tenyleg nagy nulla volt a szegeny mozdonyvezetokhoz kepest...

Celtic 2011.12.12. 20:18:53

@Celtic: Jaigen, amikor otthagytam 17 ev utan, 2005-ben, volt 92000 a bruttom... Nembaj, legalabb a mozodnyvezetok megkaptak, ami jart, ezert erdemes volt.

Celtic 2011.12.12. 20:27:12

@Beygir Gücü: Nyilvan a palyamunkas meg a kocsivizsgalo plusz 10 evet el. Hiszen nincs csodasabb, mint terdig ero hoban kutyagolni vagy fekudni, kimondottan jot tesz az izuleteknek.
Hagyjuk mar ezt a sirast, felfordul tole a gyomrom :(

Celtic 2011.12.12. 20:35:47

@mojoking77: Kezdotoke. Amig nem talalsz allast, addig is elned kell. Namost, ha elotte havi 80 nettod volt es senki sem tamogat, akkor egyaltalan allasinterjura is nehezen jutsz el, nemhogy valahol megtelepedj....

Beygir Gücü 2011.12.12. 20:46:09

@Celtic: Sírt az Öregisten f***a! Csak vázoltam néhány kockázati tényezőt. Amit szerintem nem érdemes csak azért a plusz 30 ezer pénzért bevállalni. Aki meg nem akar térdig érő hóban vizes gatyában kocsit javítani/vizsgálni/rendezni, az még mindig mehetett mozdveznek, jóval könnyebben mint egy külsős, de általában nem szívesen adták fel az aránylag kényelmes négyes túros munkarendet, vagy lusták/hülyék voltak tanulni. (Érintettek elmondása ill. tapasztalat alapján.)

Celtic 2011.12.12. 20:59:35

@Beygir Gücü: Osztalytarsaim nagy resze mozdonyvezeto lett. Biztos olyan szar sorsuk volt, hogy szivesen csereltek volna velem, de nem akartak velem kibaszni.
(Bevallom, semmi gondom nem volt a mozdonyvezetokkel, amig a '90-es evek kozepen-vegen nem _csak_ roluk olvastam, mintha az egesz MAV csak beloluk allna es nekik lenne a legrosszabb sorsuk a vilagon. Azota nem kedvelem oket)

KürtiT (Tromb74) 2011.12.12. 21:27:37

@Nadiposzi: Ha lesz még időm, írok pár valódi sztorit is. Csak azért, hogy kicsit másképp csengjen az ÖNERÖMBŐL lettem azá, aki vagyok strófa.

Beygir Gücü 2011.12.12. 21:29:55

@Celtic: Kár általánosítani. Az akkori béremelős sztrájkokhoz tudtommal más szakszervezetek is csatlakoztak. Meg azt se tette kötelezővé senki senki, hogy a többi vasutas százfelé húzzon. Meg azt sem tiltották meg, hogy a más által kiharcolt előnyöket a részt nem vevők is élvezzék... Most modoros leszek: Tetszettek volna valami szakmaspecifikus gittegyletet alapítani, és akkor én irigykednék, ha olyan családból származnék.

Celtic 2011.12.12. 22:22:50

@Beygir Gücü:
"Aki meg nem akar térdig érő hóban vizes gatyában kocsit javítani/vizsgálni/rendezni, az még mindig mehetett mozdveznek, jóval könnyebben mint egy külsős, de általában nem szívesen adták fel az aránylag kényelmes négyes túros munkarendet, vagy lusták/hülyék voltak tanulni."

"Kár általánosítani."

En vallalom, hogy a legtobb mozdonyvezetot arrol ismertem fel, hogy az orrlyukaba esett az eso, olyan magasan hordta. Altalanositok, mert ez volt a tapasztalatom. Ha en sztrajkoltam mondjuk egy hetig, csak annyi volt a latszata, hogy elfogyott a felhazsnalhato kocsi. (Egy napig vagy ket oraig meg semmi ertelme nem volt). Nagyon nem egyezo poziciobol indultam azzal, aki az egesz fogalmat megbenithatta.

KürtiT (Tromb74) 2011.12.12. 23:40:53

@mojoking77: @Nadiposzi: No, talán még lesz időtök elolvasni. Blog gazdik, most ne figyeljetek!

Képzeljetek el egy szép 13 éves lányt, átlagot jóval meghaladó értelmiképességekkel, intelligenciával (mindkettőt felmérések igazolják). Némi erőfeszítés árán sikerült elérnie az éppen csak hármas átlagot. Bizonyára csak az akarat és a szorgalom hiányzik a képeségeinek megfelelő eredmény eléréséhez. Persze azért van még néhány apróság.
A szüleivel egy megörökölt borospincében lakik, fűtés, ivóvíz, telefon, internet, gáz nélkül. Kellemes 10 fokos melegben élik a mindennapjaikat, az egyetlen modernkori találmány a villany, ami kiemeli őket a középkori állapotból, ezzel viszont spórolni kell. A településen hetente egyszer megnyitják a főtéri közcsapot, így ők és a hasonló sorsú szomszédok feltankolhatnak annyi ivóvizet, amivel valahogyan kihúzzák a következő alkalomig. A borospincék meletti kútból tudnak felhúzni mossásra, mosakodásra alkalmas, de fogyasztásra alkalmatlan vizet. A melegvízhez, főzéshez fát kell gyűjteniük. A szülők alkalmi munkákból össze tudnak szedni annyit, amennyiből a legalapvetőbb élelmiszereket megveszik, hetente kimossák a ruhákat, elküldik a gyerekeket az iskolába.
Ez a 13 éves lány ilyen körülmények között teljesíti a közepest az iskolában. Nem az jut eszébe, hogy ezt ő önerőből érte el, hálás a szüleinek, hogy egyáltalán iskolába járhat. A helyszín nem India, csak egy kis település a fővárostól 25 km-re, a dátum pedig 2011.

Helyszín változatlan. Harmincas évei elején járó családapa elveszíti az állását. Több szakmája, diplomája, jó angol és közepes német nyelvtudása van. Néhány hónap elegendő volt hozzá, hogy a megszűnjön a mobil előfizetése, internet előfizetése. Az önéletrajzában már csak a felesége mobil számát tudta megadni, az e-maileket csak két-három naponta tudta nézegetni, ha valakitől sziveséget kért.
Szerencsére tudtunk neki néhány hónapos munkát szerezni. Napi 12 óra, reggel 6-tól este 6-ig. A meló 20 km-re, egy másik településen volt. Az első két hétben semmi probléma nem volt, nem késet, dolgozott tisztességgel, elégedettek voltak vele. Egyik nap fél nyolckor telefonálnak, hogy nem ment be dolgozni, mit tudunk róla. Hát valahogyan sikerült elérni. Az ember bőgött dühében, mert ellopták a 15 éves kocsiját, amivel dolgozni járt. A két, szinte szomszédos falu között a legrövidebb tömegközlekedési megoldás pedig természetesen Budapesten keresztül oldható meg, röpke 2,5 óra alatt.
A lopásnak voltak szemtanúi, ismerték az elkövetőket, de a verda mégse került elő, a rendőrség tehetetlen.
Valahogyan elintéztük, hogy a fickót reggelente, kisebb kerülő árán felvegye valaki, eljuttasa a munkahelyére.
Most ott tartunk, hogy vége lett a pár hónapos munkának, kifizette tartozásainak egy részét, szegényebb lett egy autóval, kb. 1 hónapig nem halnak éhen. És minden kezdődik előről.

Kb. 15 hasonló esetről tudok, ami ezen a 6000 fős, alapvetően jó adotságokkal rendelkező településen történ(ik)t.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.13. 07:59:26

@KürtiT (Tromb74):
Januártól nincs melóm. Mit mondjak, fel vidítottál.

Beygir Gücü 2011.12.13. 11:06:41

@Celtic: Tipikus. Ti-pi-kus. Valószínű, hogy lehet valami elfojtott, lerendezetlen konfliktusod, ahol önmagad tehetetlenségével szembesültél, egy adott csoport néhány tagjával szemben, akik szintén látták saját esélytelenségüket a veled való problémamegoldásban és a béke kedvéért lezárták a dolgot egy hümmögéssel. Valószínű félsz ezzel az érzéssel konfrontálódni, ezért próbálod a nyűgödet "ámblokk" egy csoportra kivetíteni.
Én eltekintek a bántó általánosítás feletti bazmegolástól, és megpróbálom közérthetően, egyszersmind pedagógiai célzattal a legérthetőbben elmagyarázni, hogy egy-két undorító állat miatt egy csoportot elítélni cúnya dolog, rendes ember ilyet 6 éves kor felett nem tesz. Ha rám rúgod a mozdonyajtót és azzal fogadsz, hogy "hülyefarkas bazmeg a porszívódat", hát nem biztos, hogy megkínállak a szülinapi süteményemből. Bár azt nem tudhatom, hogy ezzel mi a célod, de ha az, hogy orrbaveresd magad, vedd az eszmefuttatásomat tárgytalannak. Néhány ökörállat miatt nem fogom utálni az összes lakatost, különben nem lesz kivel menjek hegyet mászni a Biharban, jövő héten. Nálunk nem jellemző az ellenségeskedés, az érdekeink azonosak, nekünk nem egymást kéne gyepálni.

Beygir Gücü 2011.12.13. 11:11:31

@Nadiposzi: Gyere masinisztának, ne csak engem utáljanak! Nem akkora buli már, mint régebben, de szerethetőbb meló az átlagosnál.

Celtic 2011.12.13. 12:18:48

@Beygir Gücü: Nagyon jo :) Ez tetszett. Hat, az elfojtas talan abbol eredhet, hoyg amikor a sulival vegeztem, engem is csak mozdonyvezetonek vettek volna fel, jartam fel evet a tanfolyamra, betoltottem a 18-at, orvosi vizsga es ott az egyik szemem miatt nem feleltem meg. Mondtak, hoyg harom honap mulva (asszem, vagy fel ev, passz) mehetek ujra, akkor mar nem leszek ujfelveteles. De akkor eppen irodaban ultem, mint kozel es tavol az egyetlen szemely, aki ert a szamitogepekhez, nem mentem ujra orvosira. Ha ugy nezem, hosszu tavon ezert lettem informatikus, nem mozdonyvezeto (de ez hosszu volt). Viszont ugy a '90-es evek kozepeig semmi bajom nem volt a mozdonyvezetokkel, talalkoztam ertelmessel es tahoval is. Valamiert onnan kezdve csak tahokkal....(jo, persze, volt kivetel, de nagyobbreszt nagyon furcsa arcok voltak ott...ugy viselkedtek, mintha meg mindig a XIX. szazadban elnenk, ahol a mozdonyvezeto nagyobb ur, mint az ispan+jegyzo egyutt a faluban)

Celtic 2011.12.13. 12:20:50

@Beygir Gücü: :) Nem azert, de Te pont kilogsz az altalam ismert mozdonyvezetok kozul :) Mondjuk, akkoriban (Kadar-korszak vege-'90-es evek kozepe) eleg sok 50 folotti mozdonyvezeto volt, az a korosztaly furcsa volt...Az en korosztalyom lehet, hoyg teljesen normalis, csak ritkan talalkozok veluk.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.13. 14:23:15

@Beygir Gücü:
Tibi bácsi, gyerekkorom hőse masiniszta volt. Ha mentünk a bunkihoz a Kotróra, mindig megállt a Kavicsbányánál, akkor is, zöld volt a szemafor. Megvárta míg lekászálódik a család, és én pápát intek. Vidám, nagyhangú ember volt, mígnem féléjszakát töltött az M62-es (jól írom?) fülkéjébe, deréktól lefelé beszorulva, mert egy pótos Liaz elnézte a fénysorompót. Szerencsésen felépült, bár járni azóta csak bottal tud.
Szóval, hogy belekotyogjak a vitátokba, nem akkora királyság az a masinisztaság. Persze értem én, hogy krampácsoló se akar lenni senki. De hogy vidám perceket okozzak, odébb gurítva a viszály almáját, eléneklem nektek azt, hogy:
Az én rózsám vasutas, vasutas, és ha nincsen sok utas hát rögtön megölel!

Celtic 2011.12.14. 07:05:45

@Nadiposzi: Nincs itt viszaly szerintem :) En ugy latom, hogy ket kulon nezpontbol megneztuk a kerdest es peldaul esetemben maris maskent tekintek a mozdonyvezetokre. Nyilvan ebbe belejatszik, hogy az utobbi evekben nincs veluk kozvetlen kapcsolatom, de az is, hogy egy erintettel erdemi tarsalgast tudtam folytatni. Mint a bevandorlok: amig tavolrol figyeled, addig altalaban rossz, ha osszeismerkedsz valamelyikkel, akkor valtozik a velemenyed.

Masreszt en amugyis a regi vezerekbol indultam ki (tehat a 1930-1950 kozott szuletettekre), akik ugye a Kadar-korszakban voltak a csucson. Az en korosztalyom (1960-1980 kozott szuletettek) konnyen lehet, hogy egeszen mas mentalitassal rendelkeznek.

De ehhez a felismereshez (szamomra) kellett a fenti beszelgetes is, szoval en ugy erzem, haszna volt.

Beygir Gücü 2011.12.14. 10:53:45

@Nadiposzi: Béke van itt, nincs gond. Egyébként a különböző szolgálati ágak egymást basztatása egyidős a vasúttal. Meg különben is: az egészséges adok-kapok edzi a jellemet, szélesíti a látókört, ez egészséges vasutas testi-lelki támasza. (Lélekbonbon?) Különösen egy olyan helyen helyen, ahol amúgy sem mennek a szomszédba egy lebuzizásért.
A másikról, meg egy Regős Bendegúz idézet jutott eszembe, miszerint: " Tökéletesen boldog lettem vóna, ha a Jóisten eefelejt parasztot teremteni, mert azok rontották meg az én életemet." A parasz helyére tetszőlegesen behelyettesíthető a kamionsofőr, traktoros, autós stb.
@Celtic: Ismerős a korosztály, bár már a fiatalabbja is 8 éve nyugdíjban van. Abból a korosztályból sokan hajlamosak voltak úgy értelmezni a viszonyukat a többiekkel, hogy minden más dolgozó azért van, hogy ő elindulhasson a vonatával, és ezt rettentő arrogánsan érezette is mindenkivel. De akkora emberek azért mégsem voltak, hogy egy esetleges arctúltengés után a következő kocsmázáskor/búcsúban számukra ne üthettek volna ki balul az események. Sokkal veszélyesebb volt az ún. pártbunkó. Akiket frekventált fordában, ill. jó gépen volt ajánlott foglalkoztatni. Főtt is a feje a vezénylőknek még a beosztott gépes rendszerben, hogy meglegyen az egy gépre ajánlott 4 + 1 hülye elosztás, mert ezt még bírta a rendszer. Szerencsés esetben az élmunkás szakmailag jó volt, de ha nem akkor csak a szerencsén múlott minden. Ráadásul ehhez szükség volt egy olyan kasztra, akik értettek minden géphez, ugraszthatók voltak bármikor, mikor a dzsörzékardigános, lábszagú, fogatlan, tüdőfejű pártfaszfej éppen munkásőr lőgyakorlaton, vagy szemináriumon volt... Vagy csak nem volt kedve a legbudibb gépen egy szar fordulót abszolválni. Na ezektől az arcoktól lehetett a vasutat kitanulni.
Amúgy a mozdonyvezető presztízs (és arc) jeletősen összement, miután megjelentek a szakszervezetmentes magáncégek, akiknek a Máv-tól gázolajlopás, meg alkoholizmus miatt kirúgott vezérurai gombért bevállalják az egyhetes műszakokat, meg az előírásokat páros lábbal taposva húzgálják a túlterhelt vonatokat... Más világ van már. na.
süti beállítások módosítása