Gőzerővel készül első közös könyvünk, mely az örök témát, oldalbordáink viselt dolgait fogja boncolgatni. Országos cimborám és harcostársam, Modor Tibi remek gondolatait ezzel a kis aprósággal terveztem kiegészíteni, amelynek hosszabb, bővített változatával találkozhattok majd nyomtatásban is.

A csúnya nőkkel tulajdonképpen semmi baj sincs, egész addig, amik nem kezdenek el nevetséges módon viselkedni. Korunk alternatív nőideálja viszont mentőövként kínálja a csinossági hiányossággal küszködő hölgyek számára, hogy a természet szűkmarkúságát szókimondással, vagánysággal, kreativitással, humorral és cinizmussal pótolják. Ezek a kis női Hofi Gézák évről évre szélesebb médiafelületen láthatóak, nem véletlenül persze, hiszen izgalmasnál izgalmasabb produkciókkal igyekeznek magukra felhívni az oly értékes figyelmet.

Hogy mennyire kortünetről van szó, azt mi sem példázza jobban, minthogy Edith Piaf, Maria Callas vagy Kiss Manyi minden tehetsége ellenére sem érezte szükségét cicis posztereivel ékesíteni a világ öltözőszekrényeit, vezetőfülkéit és kaszárnyáit.

Talán Barbara Streisand volt az utolsó olyan női sztár, aki nem volt túl szép, viszont ellenkezőjéről nem is akarta meggyőzni a földgolyó valamennyi felnőtt polgárát. Ami végett vetett ennek a boldog, békebeli időszaknak, az természetesen a szörnyű 80-as évek. Ne feledjük, ekkoriban még sikk volt festékszóróval összekent hajjal, valami béna szintetizátorzenére szakadt gatyában csákányozni a Berlini Falat. Ám mindezek ellenére teljességgel érthetetlen, hogy volt képes a kissé átlag alatti szépséggel és átlagos hanggal, viszont hatalmas önbizalommal és közléskényszerrel megáldott Madonna az emberiség elsőszámú nőjévé avanzsálni.

Minden idők leghihetetlenebb forgatókönyve volt, amikor Dick Tracy vele csalta a nála sokkal szebb, jobb, kedvesebb, csinosabb, aranyosabb és kívánatosabb barátnőjét, az pedig tényleg csak hab a tortán, hogy Madonna még 2011-ben is hódít. Még ma is aktív, bizony. Pedig ezért a csodálatos nőért az elmúlt három évtizedben heteroszexuális férfi nem rajongott. Volt az a műleszbi izé Britneyvel, de ott se érte. Nem. Nem hisszük el, hiába írjátok be kommentben, hogy igen. Homoszexuális, és mindenféle mentálisan zavart nőszemély viszont annál inkább imádta ezt a csodálatos dívát, de hogy miért merülne fel a neve, ha az emberiség elsőszámú párját kéne delegálni a földönkívüliek fogadására, azt mind a mai napig homály fedi. Persze, mint annyi minden másnak, Madonnának is hamar lettek magyar megfelelői. Szerencsére karrierjük üstökösének jóval rövidebb csóvája lett

Aki azt gondolta volna, hogy a madonnaság a legrosszabb, ami egy nőnek kijuthat, az bizony kellemetlenül csalatkozott az utóbbi pár hónapban. Megjelent ugyanis egy lehetőség azoknak az előadóművésznőknek, akik még a madonnai karakter rendkívül szerény kritériumait sem képesek teljesíteni. Ők már nem hódítani vagy tetszeni akarnak, hanem férfiak által írt dalszövegekben férfiakat degradáló megjegyzések tömkelegével próbálnak úgy kinézni, viselkedni és élni, mint egy férfi. Szomorú életük stációit tenor alá dohányzott női hangszálak és összetépett üres sörösdobozok szegélyezik.

Mielőtt kiérdemelnénk a hímsoviniszta nőgyűlölő vonzó címkéjét, rögtön egy pozitív dologgal szeretnénk zárni a mai posztot. Nem igaz, hogy egy nő teljesen értéktelen. Igenis találunk mi egyedi, stílusos lányt, aki egymaga többet ér az összes eddiginél. Őt tiszta szívből, őszintén szeretjük.