Tanmese az IMF-ről

2011/11/18. - írta: Modor Tibi

-Apa, mi ez az egész meg ez a válság? A Lajcsák Gabi azt mondta, hogy az apukája szerint a bankok tehetnek az egészről meg az amerikaiak.

-Hát Bubu, ez egy nagyon bonyolult dolog: a felnőttek se nagyon értik, csak sejtik, hogy hogy mi történik. Megpróbálok elmondani egy mesét, és talán úgy érthetőbb lesz.

Képzeld el, hogy a tesóiddal együtt ti választhatnátok magatoknak szülőket. Például ahogy tudod, a Villás Krisztiánnak is nevelőszülei vannak, mert az igazi anyukája meg apukája nem tudta volna őket becsületesen felnevelni. És ha nem lennétek elégedettek a szülőkkel, akkor minden évben újakat választhatnátok. Namost nagyban pontosan így működik itt is Magyarországon. A nép, a felnőttek négyévente elmehetnek szavazni, dönteni arról, hogy ki irányítsa az országot, ki legyen a miniszterelnök. Ők ülnek ott az Országházban, tudod, a Batthyány térrel szemben a Dunaparton, amikor a Mamáékhoz megyünk a HÉV-vel, akkor mindig szoktam mutatni.

Tegyük fel, hogy valahogy egyik nevelőszülő-párossal se lennétek soha igazán elégedettek, vagy éppen úgy éreznétek, hogy mindig kivételeznek valamelyikőtökkel. Csak a Tomi vagy a Lillus kapna csokit, te meg a Zoli pedig csak spenótot ehetnétek folyton. Aztán valamiért a testvéreid is megharagszanak közben, és megint új szülőket választanak. Ugye, milyen furcsa belegondolni? De hát így működik ez az életben is: a pártok megpróbálnak mindig minél több embernek kedvezni, illetve több embernek jobbat ígérni, hogy így őket válasszák meg és ők lehessenek a "nevelőik".

A szüleitek becsületesen, szorgalmasan dolgoznának több műszakban, járatnának titeket iskolába rendesen, ruháznának titeket, amennyire csak tudnának. De nektek a Fila táska helyett Lacoste kell, a Balaton helyett Görögország - mert ezt látnátok az osztályban is, ráadásul ott még csak nem is szigorúak otthon, elnézik a hármasokat is. Nem érnétek be ennyivel. És akkor jönne egy kedves, ragyogó mosolyú házaspár. Édesgető, csengő hangjuk van, fess, hercig megjelenésük díszes selyembrokát általvetővel, szattyánbőr csizmával, de valójában egy bibircsókos haramia és egy gonosz, púpos boszorkány azok, álruhában. Saját játszószobát ígérnének villanyvasúttal, Xboxszal, hatalmas LCD-tévével, lenne gyönyörű kertesház olyan kutyával, amilyet csak szeretnétek, ilyesmi. És akkor hozzájuk költöznétek. Menne is a dolog, bár mondjuk a tévé csak kisebb, használt lenne, az Xbox helyett egy számítógép jutna, de kapnátok folyton az ajándékokat. Úgy lenne, hogy aki lusta, rossz tanuló és nem szeret fürödni, nem segít be Anyának a házimunkába és tönkreteszi a többiek játékait, az még több édességet meg szebb ruhát kapna, hiszen ő szerencsétlenebb - és hátha így majd megjavul. Azért kapna több ajándékot, mert így titeket ritkábban ver el, és talán nem mindig veszi el tőletek a milkacsokit. A szorgalmas, jó tanuló gyerekeknek kevesebb jutna - és esetleg ami jutalmat az iskolából hazahoz, azt is elszednék tőlük a szülők, hogy az iskolakerülők között szétosszák. Még meg is szidnák a szorgalmas gyereket, hogy bezzeg az osztálytársuk az értékesebb, több könyvjutalmat kapott.

És ami még rosszabb: az apuka talán dolgozna valamit, de nem lenne különösebben jól fizető állása. Mondjuk itt dolgozna a gyárban, és keresne havi 90 ezer forintot. Vagy nem is dolgozna, csak segélyből és családi pótlékból élne. Hiszen megszokta. Ebből azonban nincs se LCD-tévé, se kertesház, se digitális képkeret, se nápolyi masztiff. Honnan szerezzen pénzt? Kölcsönkér. Kölcsönkér barátoktól, a Mamától, aztán a takaréktól. Egyre többet, és egyre nehezebben fizeti vissza, azt is másik kölcsönből - de a gyerekek még szebb cipőt, még drágább, újabb játékokat szeretnének. Most mit csináljon? Hát elmegy a szomszéd utcába egy bűnözőhöz, és tőle kér pénzt. Ő az uzsorás, aki ad is neki mondjuk 10 ezer forintot két hétre kölcsön - de ő már nem 12 ezret, hanem 30-at kér vissza. Nincs más választása, az apuka belemegy, mert kell a pénz, a nagymama és a barátok pedig már nem tudnak miből adni. Ha a gyerekek rájönnek, hogy becsapta őket, akkor lesz nagy hiszti, talán még új szülőket is akarnak! Elhozza hát a 10 ezer forintot az uzsorástól, majd csak visszaadja valahogy. Abban reménykedik, hogy amaz hátha elfelejti, vagy történik közben valami csoda. 

De nem csoda történik, hanem annál sokkal rosszabb: az uzsorás három nap múlva jelentkezik, és 60 ezer forintot kér - méghozzá azonnal. Tízet adott két hétre, de neki három nap múlva kell 60 ezer forint. Vita nincs, mert az uzsorás bácsi bivalyerős rengeteg baráttal - ha nem fizet a hamis apuka, lekapcsoltatja a házban a villanyt, a fűtést, a vizet. A családfő széttárja a karját: megadja a 60 ezret, de csak részletekben. Jó, az uzsorás nagy kegyesen felajánlja, hogy négy részletben megadhatja - de akkor már összesen 80 ezer lesz. És jön minden héten a pénzéért, jön mindennap emlékeztetni. Beül a konyhába cigizni, földre szórja a hamut, megissza a kávét meg a gyerekek kóláját, megeszi a család vacsoráját, beleszól a gyereknevelésbe, talán még Anyával is szerelmeskedik, ha úgy tartja kedve.

A felelőtlen szülők saját hazugságának, felelőtlenségének köszönhetően nincs a gyerekeknek több csoki, nincs több játék - de nem is maradt semmi érték. A kölcsönpénzből mindig csak haszontalan filmeket, a divatból gyorsan kimenő drága műszaki berendezéseket, szörpöket, kólát, ropit vettek - nincs már szinte semmijük, a méregdrágán vásárolt tévét is oda kellett adni az uzsorásnak. A gyerekek persze toporzékolnak. Hazudtak nekik, és ők hozzászoktak a kényelemhez, a jóhoz. Hogy nem kellett tenni semmit. Nem akarják megérteni, hogy már nincs miből. A szülők oldják meg, hiszen korábban is ment.

Nem is marad más, a gyerekek sírva szaladnak vissza a régi nevelőszülőkhöz. Ők nincsenek álruhában. Ők őszinte, tiszta mosolyú, becsületes, szorgalmas, egyenes, az alázatot és tiszteletet jól ismerő emberek. Nem ígérnek többet annál, mint amit teljesíthetőnek tartanak - de most nem titkolják: többéves, kőkemény munka és lemondás vár az egész családra, hogy a felelőtlenül tékozló, álnok házaspár által összegyűjtött adósságot kifizessék. Elhatározzák, hogy mostantól a jól tanuló, szorgalmas gyerekeket jutalmazni és segíteni fogják - azt pedig, aki az osztálytársaitól elszedte az uzsonnapénzt és ellopta a kvarcóráját, annak nem adnak többé ajándékot, hacsak meg nem javul azonnal. Ha nem javul meg, akkor pedig bizony megbüntetik és szobafogságra ítélik.

Bizony, ez nem tetszik mindenkinek. A szorgalmas kislány és kisfiú újra boldogan, csillogó szemekkel hozza haza az ötösöket és az osztályfőnöki dicséreteket, segítenek porszívózni - de a lusta és a rossz testvérek ezt egyre kevésbé viselik el. Ujjal mutogatnak a szorgalmas tesókra: Miért az kapja a pattogós cukorkát, aki amúgy is jó jegyeket kap? Inkább annak kéne többet adni, akinek nincs mindig ilyen szerencséje! Különben is: stréberek, az ő rovásukra csalnak, meg okosabbnak születtek biztos! Azzal vádolják a szülőket, hogy ezzel őket örökké a gyengék közé taszítják, beskatulyázzák, és nem adnak nekik esélyt az év végi javításra. Egyre többet hisztiznek, hogy ez így nem igazságos.

Igen ám, de megint ott van az uzsorás. Újabb pénzt akar adni a családfőnek. A családfő nem kér belőle. Tessék minket békén hagyni! Kifizetjük a 80 ezer forintot, akár 100 ezret is, de új hitelt már nem kérünk, köszönjük. Nem? Hát ha nem, nem! Csak aztán meg ne bánd! Milyen százezer? Nem százötven? A becsületes, büszke, széparcú apuka pedig új munka után néz. Gyárról gyárra, cégről cégre jár, második, harmadik műszakot, túlórákat, hétvégi munkát vállalva. A fizetésből nem csipszet és üdítőt vesz, hanem tanszereket, gitárt - és ásót, fűrészt, fűnyírót a kertbe. Az uzsorásnak ez nagyon nem tetszik. Mi lesz, ha a faluban mindenki, aki neki tartozik, rájön, hogy inkább felelősen, takarékosan fog élni, és nem kell neki többet az ő pénze? Miből fog ő akkor megélni? Mi lesz a csodálatos palotájával, autóival? Miből fog Dominikára járni minden télen, miből vesz a feleségének meg a gyerekeinek aranyláncot, fényreklámos övet? Fizetésből? Bosszút forral. Meg kell mutatni, hogy tőle nem lehet csak úgy megszabadulni. Körbejárja a környékbeli munkaadókat: ennek az embernek nem adhattok munkát! Vagy ha mégis, akkor csak félpénzért! Körbejárja a Villamos Műveket, a Vízműveket: ennek a családnak csak dupla áron nyújthattok szolgáltatást, de azt is csak akkor, ha előre fizet! Megbízhatatlanok, nem működnek együtt. Folyamatosan csak nől az adósságuk!

A szorgalmas testvérek pedig megint egyre kevesebb ajándékot, könyvet kapnak a szülőktől, hiába hoznak egyre szebb érdemjegyeket, egyre több dicséretet. Az apuka és anyuka hiába dolgoznak egyre többet éjt nappallá téve - egyre kevesebb fizetést adnak nekik a munkáltatók, mert félnek az uzsorástól. A gonosz testvérek egyre hangosabban hibáztatják a szülőket, egyre jobban verik az asztalt. Nálatok még az előző szülők is jobbak voltak! Ők legalább el tudtak menni kölcsönkérni, ha már nem volt több pénzünk! Ti élhetetlenek vagytok, az uzsorás bácsi legalább mindig meg tudta mondani a helyes megoldást mindenre! Azért jutottunk ide, mert kivételeztek a stréberekkel! Már az iskolában is rajtunk röhögnek, hogy milyen hülyék vagytok! Már nem beszélnek velünk, a karácsonyi ajándékozáskor meg ha a mi nevünk van a cetlin, visszadobják a kalapba! Attól, mert szobafogságra ítéltek bennünket, attól még nem oldjátok meg a probléma eredőjét!

Így hát a családfő, amikor már enni is alig bír adni a gyerekeknek, nem bírja tovább - elmegy megint az uzsoráshoz. Illetve lehet, hogy mégsem, csak azt mondja, hogy el fog menni. De talán csak viccelődik. Esetleg megállapodott egy becsületesebb uzsorással, de ez még titok.

Na Bubó, így már érthetőbb a helyzet?

-Hogy mi van? Ja igen. Apa!

-Tessék, Bubókám.

-Ugye te is fideszes vagy?

-Igen, kisfiam.

-Szeretlek, Apa!

135 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Disznó Úr 2011.11.18. 07:03:54

Nem rossz. Öregem, mit fogsz kapni ezért...
De azért, a fene egye meg: olyat nem lehetne, hogy az "uzsorásokat" elzavarjuk? Ha az iskolában minden család beintene nekik..... Á, csak álmodozom.
Viszont ha kiborul a bili, olyan kataklizma lesz, hogy belepusztul minden uzsorás és talán mi is. Már nem is bánnám.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.18. 07:27:27

valaki, ha van kedve, foglalja ezt nekem össze, mert olyan émelygősen szájbarágós, hogy én képtelen vagyok...

Tibi-Tibi, a végén az lesz, hogy a te is lecseréled a fejlécedet Maggi-reklámosra, és a modoros sültcsirke-sütésről lesznek posztjaid...

2011.11.18. 07:38:01

Pfff... ez kemény volt! Amúgy, kedves Disznó úr, a bilit elég erőteljesen lötyögtetik - a minap olvashattam elkerekedett szemekkel egy törvénytervezetet, amely az előterjesztés szerint bizonyos közalkalmazottak tűrhetetlenül magas illetményét igyekszik megnyírbálni. (Nem, nem a bruttó milliós vezetői fizetésekről van.)
Amúgy én lassan nem is bánnám: pusztuljon minden, mert enélkül soha senki nem jön rá ebben a 'zországban, hogy a "jár nekünk" nem működik többé.

mrbateman 2011.11.18. 07:46:04

Hát ez jelen helyzetben elég aktuális ahhoz, h. ketrecgyanús bejegyzés válják belőle!
Ej, de kár, h. ma dolgoznom kell...na majd talán este!
Amúgy ez a Pizka gyerek gyanús nekem, hogy már a holnapi újságokat olvassa, szerintem beszámláz a kormánynak vmi tanácsadás ürügyén!:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.18. 07:52:59

@mrbateman: ugyan, a mai ketrec azoké, akik ezt már tegnap hogymegmondták :-)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.18. 08:04:20

a nép olyan hogy a plazmatévé meg a teszkósüditő kell neki, és ha hitelt köll felvenni akkor fölveszi hogy nézhesse, ahogy samanta melírozott hajába belekap a floridai szél és akkor anyunak is olyan haja lesz porcsalmán meg a szomszédasszonyának mert rátarti és kivagyi a nép. Főjöttek hozzánk is annakidején a szocióban a parasztok az alsószomszéttól és megmutatták mit vettek a skálaáruházban, milyen ruhát a timeának és hogy milyen szép, és pörgött benne.
Hát meg háromszor kell a döbrögiéket is visszaszavazni, nem elverni egyszer jól, hanem visszahívni, mint a stokholm szindrómás sztyuárdesz, aki beleszeretett a bajuszos hímszagú arabba.

mrbateman 2011.11.18. 08:06:08

@Professor Pizka: De te már tegnapelőtt...követeld a helyedet baszki, ami jár az jár!:-)
Azt nem mondtad múltkor, h. az IMF-nek mész fordítani (tékóver, dzsízüszkrájsz, stb)...bár a külföldi tulajdonos, magyar ügyvezető reláció kezd egyre jobban megállni!:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.18. 08:07:16

Persze van ám itt még egy apró tévedés (nem a posztban, az nem a legeslegjobb, de jó modoros-poszt, gyönyörű, ám kissé idealizált vulgárpolitizálással)

Ha valaki szokott II. VH. történetéről olvasni, azt tudja, hogy a III. Birodalomban majdhogynem az elejétől mentek mindenféle suba alatti ötletelések az angolszászokkal kötendő különbékről. Más kérdés hogy ilyet Anglia kb 1941 után már nem írt volna alá. Ennek ellenére, amikor már a kapituláció volt az egyetlen opció, akkor is pár fantaszta még olyanokon gondolkozott, hogy megállapodik az angolszászokkal, hogy az 1940-es határhoz képest még kapnak 150 km Franciaországot, hogy a Molotov-Ribbentropp paktum határai szerint lesz felosztva Lengyelország, meg ilyenek.

A mostani IMF bejelentés a sok elemzőmókus szerint kapituláció, és bizonyos értelemben talán valóban az. Azonban azok, akik kitaláltak, még erősen hisznek a baszni és szűznek maradni nemes eszméjében, és igyekeznek majd alkudozni, hogy az IMF adjon garanciát, de azért itt minden maradjon úgy ahogy volt. Ebből még majd lesz egy kis hiszti, amikor az uzsorás bácsi közli hogy mit akar. Viktor ugyanis arra utazik, hogy egyszerűen nem tehet mást az IMF, mint hogy segít nekünk, különben rántjuk magunkkal az egész térséget, így szerinte létezik olyan megoldás, ahol van IMF és nincs Bokros-csomag. Az IMF szerintem ezt egy kicsit másképp gondolja, úgyhogy nincs még ennek egészen vége.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.18. 08:17:41

Na végre, sikerült megértenem a vircsaftot. Köszi, Apu!

Szalonnassy Albin urfi 2011.11.18. 08:30:10

Szerintem kicsit nepnevelos lett de frappans. A hercig megjelenes es a fenyreklamos ov (vajon ez mi a lofasz?) nagyon ut.

2011.11.18. 08:32:04

Minél régebben voltam otthon, annál kevésbé értem.

agent_x 2011.11.18. 08:33:22

Az a baj, a Lajcsák Gabi apukájából egyre több lesz.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.18. 08:36:09

hehe. Szépen ki van dolgozva a jelleme ennek a becsületes apucinak.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.18. 08:53:56

@Frengi: én most megyek haza 10 napra, belecsapok a lecsóba telitenyérrel. Majd elmondom milyen volt. Nyáron különben nagyon jól éreztem magam. Szinte egyáltalán nem idegesítettem fel magam semmin, ami nagyon ritka mer én még a halvérű finnek között is tudok pattogni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.11.18. 09:28:33

Ez egy jó poszt volt. Tényleg.

Bicepsz Elek77 2011.11.18. 09:40:52

Lehetne egy olzan verzió is, hogy a jó gzerekek szigorú szülőket választanak, aki kukoricán tárdepelteti a rosszakat vagy kivágja őket, ők meg mennek panaszkodni az uzsorásbácsinak, aki jönne őket megverni. Ez egy új "Barátok Közt"...

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2011.11.18. 09:44:06

Az öreg Lajcsák a kocsmában is hirdeti az igét, de valahonnan mindig van pénze mindenkinek fizetni egy-két kört. Persze nem mondom, hogy nincs igaza, de hát értitek, na…

organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.11.18. 10:10:47

NAgyon jó kis sztori, jó propaganda gyerekeknek!

2011.11.18. 10:21:31

@Blassius: Ebből az örökös rinyálásból van elegem, mindenki tudja a tutit, csak éppen a mindenkori kormány emberei nem. Mindenki becsületes, csak a kormány lop-csal-hazudik. Mindenki kurva sokat dolgozik, kivéve a politikusokat.

Amúgy minden ok, a cigi, a sör, még mindig nagyon olcsó otthon ez a lényeg.10 napot meg ki lehet bírni, én másfél hónapig voltam otthon a nyáron, lakást felújítani, meg eltörni a kezem, na az már húzós volt.

@organikusviselet: csak nehogy bele vagyék az alaptanterbe!

2011.11.18. 10:47:18

Jáó a poszt nagyon:)

@Professor Pizka: különbéke Angliával? A kormánytagoknak sem mondott semmit Matolcsy, ez engem inkább Hess kalandjára emlékeztet, kíváncsi vagyok a vége is az lesz-e?:)

Elijah_Baley 2011.11.18. 10:49:22

mi, hévvel a mamáékhoz, fogadjunk szentendréről jöttök? tipikus budai felsőbbrendűség az egész poszt, egyszer az újpesti harangvirág presszóban, egy üveg aranyászok mellett legyetek ilyen okos fideszesek!

Édy, aki Endre 2011.11.18. 11:15:44

Azért érdemes lenne azt is megnézni, hogy pontosan hol is kezdődött az a probléma, amelynek a gyümölcseit most élvezhetjük.

Azért érdemes lenne azt is megnézni, hogy azok, akik a probléma kezdetekor érintettek voltak, hogyan jártak és hogyan járnak azok, akik nem voltak ott, csak most érinti őket.

Engem kicsit az egész arra emlékeztet, mint amikor egy panelházban páran évekig nem fizetik a közüzemi díjakat, mindehhez a közüzemi szolgáltatók asszisztálnak és elnézően mosolyognak, de amikor komolyabbra fordul a helyzet, akkor a ház többi lakójával fizettetik meg egyrészt a nem fizető lakók hátralékait és a saját elnéző mosolygásukat.

Hogy ebbe belerokkanhatnak a rendesen fizetők? Az nem érdekel senkit. Az indok: Ha a rendesen fizetők nem fizetik ki a trehányok dolgait, akkor a közüzemi szolgáltatók nem tudnak szolgáltatni senkinek sem, hiszen nem várható el tőlük, hogy veszteségeket termeljenek.

Ja, hogy eddig nagy profitjaik voltak? Az más.

Ja, hogy kuncsorognak a kormánynál is, hogy a veszteségeiket valahogy kompenzálja? Az más.

Ja, hogy a rendesen fizetőknek ugyanez nem jár? Az más.

Örülünk, Vincent?

mrbateman 2011.11.18. 11:30:34

@Édy, aki Endre: Ha Kádár még élne (egyrészt még jó lenne minden) most lefeleznék a nyugdíját...megfizetne az a geci a fridzsiderszocializmusért/gulyáskommunizmusért!:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.18. 11:33:32

@mrbateman: ha Kádár még élne, mostani lánglelkű vezetőink egy része művházat igazgatna Bivalybasznádon, más részük pedig öldöklő csatákat folytatna egy jó kis megyei népfront-elnökségért, illetve így ötven tájékán már lehetnének miniszterhelyettesek.

mrbateman 2011.11.18. 11:39:24

@Professor Pizka: így van ez a része van nálam zárójelben "egyrészt még jó lenne minden" :-)

Ne félj az öreg nem hagyná, h. civakodjanak, széjjelcsapna közöttük...mondjuk az a kardozós pali ekkor is minimum miniszter lenne!:-) meg mehetnének a proligyerekek is Balatonra kakajót inni, mint a Tanközt. alatt, utána meg akár egyetemre is!:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.18. 11:44:32

@mrbateman: széjjelcsapna hát, bár azt a Gyula is megtehetné de azt beszélik teljesen meghibbant már szegény, kószál fel-alá a honvédkórházban és már csak szerbül beszél.

mrbateman 2011.11.18. 11:56:50

@Professor Pizka: Ne is beszéljünk róla, emlékszem még mikor a 94-es kampányban atlétában vitte le a szemetet (a szomszédja mondta a TV-ben)...istenem micsoda nagyformátumú politikus volt! Elmúltak már azok a daliás idők!
Arról nem beszélve anno hogy feszült ezen a dalián a pufajka, oldalán dobtáras_géppityu_ (davajgitár)...meeeecsodaaa férfi!

Azé kicsit sajnálom ezeket a mai gyerekeket...mi még tudjuk mi az a szocializmus, mi az az áruhiány, milyen érzés az amikor keresed az ABC-ben a télifagyit és NINCS, me elfogyott!

Édy, aki Endre 2011.11.18. 12:06:22

@mrbateman:

Nem a Véreskezű János bácsi volt a főgenya, hanem a samesza, a Fekete.

Mármint ebből a szempontból.

mrbateman 2011.11.18. 12:10:06

@Édy, aki Endre: Na ja! az IMF-et is ő engedte be először...nem vette észre a hülye, h. a farkas belisztezte a mancsát!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.18. 12:12:03

@Édy, aki Endre: az akkora főgenya volt, hogy a Benda-féle riportkötetet évente kétszer vallásos tisztelettel végigolvasom, mielőtt bármit elhinnék a mostani gazdaságpolitikusoknak. Ha én lennék a miniszterelnök, akkor a Nemzeti Bank nem a Hold utcában lenne, hanem a Fekete János utcában. Talán ezért is nem lesz belőlem soha miniszterelnök.

@mrbateman: meg a szifonpatron...

Édy, aki Endre 2011.11.18. 12:13:21

@Professor Pizka:

Gondolom, te mészároltad le a pannon pumát. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.18. 12:15:10

@Édy, aki Endre: igen, Puccini: Pannon Teszkó című opereájának harmadik felvonásában

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.18. 12:35:54

@Disznó Úr:
Hát előbb-utóbb ki fog borulni, de aki megpróbálja rögzíteni, az nagyon ragaszkodik hozzá; még akkor is kapaszkodni fog, amikor már esély sincs egyenesben tartani. Így aztán majd jól szétterül belőle a szar mindenfelé, ahelyett, hogy minél kevesebb kárt okozva elmenne a lefolyón.
És persze egy pillanatig se gondolja senki, hogy ez magyarországi történet. Magyarország csak az egyik kéz, amelyik észrevétlenül próbálja megbillenteni a bilit, de most jól odacsaptak az ujjára. Fáj.

2011.11.18. 12:45:35

@mrbateman: Te ilyen öreg vagy? (Én is.)

mrbateman 2011.11.18. 12:59:19

@Brother Love: Megöregedtünk druszám! ez van, már csak az emlékek maradtak!
Én már nem vágyom semmire, csinálják a fiatalok ahogy nekik tetszik_úgyis jobban tudnak mindent_!
De ha a 30 év múlva esedékes nyugdíjamhoz egy ujjal is hozzányúlnak, akkor kimegyünk még az utcára és megmutatjuk hoygan kell odabaszni a pofájukba!

Fapuma (törölt) 2011.11.18. 13:07:09

Naaagyon f. asza, minden szava arany. A selyembrokát általvetőnek kétszer kellett nekifutnom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.18. 13:21:17

@Blassius: az baszod, ráadásul egyik sem veszi észre, hogy a simán kattogásmarketing alapú, ötlettelen témaválasztás önkéntes szekértolói, 10 kicsi négerei, etc., faszom...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.18. 13:25:33

@Blassius: tiltakozom, én még a harmincat se töltöttem be.

2011.11.18. 13:26:51

@Blassius: Kapd be! :)
Te amúgy biztos egy olyan kis fiatal nyikhaj vagy, aki nem becsüli meg a régi, jó szakembereket!

escargot 2011.11.18. 13:34:55

@Brother Love: Ha még le is HR-esezed, szerintem hadat üzen. :D
(Imádom a fiatal, semmihez sem értő HR-es liba toposzát a különböző állsáportálok fórumaiban, zömmel ötvenes szakemberek által felvetve.)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.18. 13:35:40

@Brother Love: a különbség annyi, hogy mi természetesnek vesszük, hogy a fiatalabbaknak mi leszünk a szararcúak:)

blur7 2011.11.18. 13:48:16

Aztán az IMF még szeretné, ha család eladná olcsón a házát az általa ajánlott vevőnek. Később vissza.bérelhetné drágán. Szeretné továbbá, hogy anya álljon ki az út szélére. Azzal egészen jól lehet keresni, és az így szerzett jövedelem nagyobbik részére természetesen igényt is tart az IMF.
Nahát ilyen ő.

escargot 2011.11.18. 14:21:51

@vészmadár (pica pica): Milyen csöcs? Nem arról szól az egész, hogy ő szopat?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.18. 14:28:43

@Brother Love: @Professor Pizka: @vészmadár (pica pica):
öreg róka vagy gyerekek, "műszak" után leugrok a Tsemppi bárba a helyi alkeszeket szoktam ott hallgatni, hogy milyen jó vót régen a kúszamói savanyúhalkonzerv, ez nem vicc, tényleg ilyenek. Meg is hívtak egyszer halas-tojásos szendvicsre. Majd elküldöm Péter Annának borítékban. Ő is úgy szeret minden egzotikusat
itt a Tsemppi pubi:
www.flickr.com/photos/e-z/361338422/

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.18. 14:54:25

@Blassius: hehe, a lényeg, hogy már a sima lábbal haladásnak is az az alapszabálya, hogy előre nézz, mert különben pofára esel a betonon...

2011.11.18. 16:50:18

@Édy, aki Endre: mindig Kádár volt a jó ember, a többiek meg a rosszak.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.18. 18:24:07

Egy két apróság másképp is alakulhatna a mesében. (romantikus verzió)
...
Midőn széparcú apuka tölti be a családfő szerepét, látja amit lát, tudja amit tud.
Első gondolata, hogy vizeletével megjelöli a családi fészek sarkait, így csinálhat amit akar, lesz ami lesz, az elzavart lumpen alak nem tudja majd letaszítani a trónról. Szerencsére eszébe jut, hogy van éppen sürgősebb dolga, nem is kevés.
Másodjára arra gondol, hogy keményen a családja elé áll, lebassza őket a kupleráj miatt, de azért megjegyzi, valójában nem is ők a hibások, hanem az a proli előző apjuk. No, de ne csüggedjenek, mert itt az igazi férfi, aki seperc alatt rendet rak úgy, hogy senkinek nem lesz rosszabb, cserébe mindenkinek jobb lesz. Sőt, még azt a kampósorrú uzsorást is elküldjük melegebb éghajlatra. Na, ekkor belepillant a tükörbe.
Miután a letörölt turhától a tükör ragyogni kezd, ő is megvilágosodik, hiszen három a magyar igazság (a ráadást csak azok a sunyi tudjukik találták ki).
Harmadjára oda áll a családja elé, s láss csodát elkezd igazat mondani. Megteheti, mert a családja sohanemlátott bizalmat előlegezett neki, de egyébként se hazudott még soha.
Elmondja, hogy nagy a gond, de szerencsére ő készült erre, van egy átgondolt megoldási javaslata (nem csak viccelt, ahogyan sokan terjesztették). Érdemes lenne azt megbeszélni.
A család kicsit berzenkedik, mert nem most látják először széparcú apukát, de jobb ötletük nem lévén rábólintanak.

Először is - kezd bele a daliás apuka - nagy gondok vannak a családban. A pénz hülyeségre megy el, miközben adóságaink vannak, a családtagok pedig nem egyenlően veszik ki a részüket a munkából. Több pénzre lesz szükségünk, korszerűsítenünk kell a gyerekek érdekében a nevelési módszereinket is.
Utána néztünk, és tudatosult bennünk, hogy a kisebbek és nagyobbak számára is átlátható, szélsőségektől mentes, követhető szabályok kellenek, mert ez a nevelés alapja. Ezek a szabályok mindenkire vonatkoznak majd, nincs olyan, hogy egy titkos pusziért cserébe Lázárkáék szebb játékot kapnak, pistike meg a rossz jegyért cserébe nem kap enni. Csanádka jó jegyeket hoz ugyan, de meg kell értenie, hogy 18 éves kora előtt nem kaphat autót, pláne nem Lamborghinit.
Ez nem azért fontos - emeli fel mutatóujját (persze nem a válla fölé) apuka - mert ételre mindenkinek szüksége van, Lamborghinire meg senkinek, hanem azért, mert a nevelésetek egyik feltétele, hogy életben maradjatok, a másik pedig az hogy megértsétek, a jó teljesítményért cserébe sem tudjuk figyelmen kívül hagyni a családi kassza...

Brrrrrr (csengetnek pont a kassza szónál. ilyet?). Az ajtóban két ruhásszekrény árnyékában egy vézna, görbe hátú öreg áll, mosolya megnyerő, mint egy csoportos abúzus. Tudjuk miért jött, tudjuk ki.

Apuci első gondolata, hogy leveri az öregről a kalapot, csomót köt az orrára. Szerencsére az előszobában is van tükör, ráadásul nem görbe. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a lakásban meglepően sok tükör van. Az ember gyakran fut össze saját tükörképével, így mindig igazít magán egy kicsit.) Apuci látja, hogy mostanában nem sokat gyúrt, a lustaság pedig megbosszulta magát. Ezért odaadja az öregnek, amiért jött, majd hűvös udvariassággal kitessékeli az addigra már a frigóban matató vénembert.

...kapacitását (folytatja mindenféle kanyar nélkül apuci). Tehát, mindenki számára megteremtjük azt a biztonságot jelentő családi légkört, amely nélkül lehetetlen tanulni és végezni a házimunkát.
Az eddigiekből talán mindenki számára világossá vált, hogy itt bizony tanulni és dolgozni kell. Ha valaki megbetegedne, kap gyógyszert, de folyamatosan mérjük a lázát, nehogy véletlenül többet kelljen unatkoznia az ágyban, mint amennyit szükséges.

- De én nem akaroooook takarítaniiiii! (Vág közbe Pistike.)
- Én meg máááár egy csomót takarítottam, elég volt! (Csatlakozik Csanádka.)

Apuci első gondolata, hogy mindkettőt pofán veri, de az anyjukat is, mert ő kapatta el őket.
Szerencsére észbe kap (két szem nyugtatót).
Második gondolata, hogy igazat ad Csanádnak, hiszen olyan meggyőzően érvel,
Pistikét meg behajítja a pincébe a krumpliszsákok közé. De! Szerencsére bevillan neki, pont az előbb beszélt korszerű nevelési módszerekről, meg ha jobban belegondol a konzervatív nevelés se hajszálra ezt jelenti.

Így apuka csendre inti őket, majd elmondja, hogy a takarításért cserébe zsebpénz jár, nem valami rengeteg, de azért a napi egy golyórágó kifér belőle. Aki többet v. jobban dolgozik természetesen arányosan jobban is jár.
Lázárkáék szélesedő mosolyára apuci csak annyit mond, MUNKÁÉRT, TELJESÍTMÉNYÉRT, ARÁNYOSAN.
A lényeg, tisztázták a szabályokat, ismertették a körülményeket. Elkezdik élni az életüket egy valóban új szellemben. Hatékonyabban tud együttműködni a család, a dráguló élelmiszer árak, rezsi ellenére is egy picit mintha több lenne a pénz...

Brrrr. Szokásos vendég(ek), a szokásos ügyben. Apa kezükbe nyomja - na nem azt, ami jár nekik, hanem amiért jöttek. Eközben a vén rohadék gyorsan körül néz, kissé meglepettnek látszik. Persze csak annyira, amennyire egy vakolatlan téglafal kimutatja érzelmeit.
Kitessékelik.

Telnek a napok, hetek, hónapok. A család egyetértésben, szorgosan tölti idejét, de a külső körülmények (kifli-, tej-, benzin ár) miatt mégis megszorulnak. A család válaszúthoz érkezik, apának kell meghozni a döntést. Nem könnyű. A családnak előadni a döntést meg pláne.

Elsőre az jut eszébe, leszarja, inkább dögöljön meg az egész család, de ő nem enged a büszkeségéből. Ezt a büdös öreget ő nem fogja megkeresni. Belegondol a beledögleni szó jelentésébe, elveti az ötletet.
Másodjára. Mi lenne ha tárgyalna az öreggel, de ezt úgy adná elő, mintha ez az eredeti tervben is így lett volna, csak pont most volt itt az ideje, amikor már ő jól gatyába rázta a háztartást. A tükörre mindig ráfér a fényesítés, most is sorra kerül.

Kiállt tehát a család elé, belekezdet az igaz történetbe. De egy árva dakota közmondást se tudott elmondani, mert közbevágtak.

Nem igazán érdekel minket, mi a párt preferenciád, család volnánk végülis.
Te megtettél mindent, amit lehetett, ahogy mi is.
Támogatunk a döntésben. Jöjjön, aminek jönnie kell!

mrbateman 2011.11.18. 18:36:41

@Hadrian77: Az öreg tényleg jó ember volt, ismertem még Csermanek Jani korából, ugyanolyan angyalföldi gyerek volt, mint te vagy én, kemény, egyenes, de becsületes melós, aki az utolsó ingét is odaadta volna, h. nesze elvtárs neked nagyobb szükséged van rá, így mégesm jöhetsz májuselsejére! A felesége Tamáska lány volt, rokonom...ismertük egymást, csak aztán nem tartottuk a kapcsolatot.
Na elég az hozzá egyszer álltam Bélatelepen a lángososnál, azt mögöttem kettővel megérkezik a Jani, először észre sem vettem, csak arra figyeltem fel, h. a mögöttem álló koma Kádár et. így Kádár et. úgy...előre akarta engedni na, de az öreg nem engedte azt mondta ugyanolyan proli ő IS, mint a többiek, úgyanúgy phenni jött, ráér...kivárta a sorát és mondat egy üveg Balatoni világost és egy fél kevertet IS. Leültünk beszélgettünk, mondta, h. az orvosok nem engedik már egy kevertet sem inni, de azok nem tudnak semmit, csak találgatni, meg phenést javasolni, gondolkodik rajta, h. a Kútvölgyit ledózerolja és óvodát építsenek a helyére " ha meg kell dögölni, akkor meg kell dögölni...IS"
Bezsélt még arról is, h. mióta meghalt a Münnich et. azóta nincs igazi társa a pártban akiben megbízhatna, ezek az újak nem értik a vonalat, mindent csak elbasznak a kisembert bántják, holtt értük kellene dolgozniuk!
Ittunk még egy pár kört, beszéltünk a családról, mondta, ha Pesten járunk feltétlenül ugorjunk be hozzájuk, aztán kimentünk az állomásra, ott jegyet vett másodosztályra - mint te, vagy én - aztán elment a félkettes Siófokival, Fonyódi átszállással.
Hát ilyen ember volt!
Ne félj ha élne nem hagyná, h. most szórakázzanak a melóssal, ezeket az excel (aztsetudommiafaszomaz) huszár zsúrpubikat, meg kipenderítené, mehetnének a szovhozba!

2011.11.18. 18:46:35

@mrbateman: akit én ismerek azt Luigiak anyakönyvezték és egy olasz matróz volt az apja;)De ez biztos másik Kádár:)
Krumplilevest ettetek a sör mellé?

2011.11.18. 18:57:19

@mrbateman: amúgy a 80-as évek közepén, amikor németre jártam a Mező Imre Úttörőházba egy csoporttárs egyszer büszkén mesélte, hogy szegről végről rokona Mező Imrének, aztán 89 után ezt gyorsan elfelejtette:)

mrbateman 2011.11.18. 19:03:58

@Hadrian77: Nem ettünk semmit, mert azt mondta ezek a lángososok mind rablók, van pofájuk 60 fillért elkérni egy simáért, holott 15-nél nem kerül többe az anyag!
Krumplilevest meg csak a felesége tud igazán jót csinálni...inkább ittunk, mert azt mondta valamit vacakol a gyomra IS!
Hanem mondtam neki, h. jó hogy csináltátok ezt a háztáji dolgot, így mégiscsak lehet segíteni a gyerekeket valamivel hamár építkeznek, kétszinteset, integető erkéllyel...a korlát még nincs kész az erkélyen, de a vasalás kilóg, addig ráhúztunk egy sörösüveget nehogy baj legyen (azóta tudjuk ez a fázis nem készült el és 35 éve ott van az a tömzsi palack kőbányai)...na majd küldök kóstolót, az meggyógyítja a te gyomrodat...erre nagyot nevetett és rágyujtott egy symphóniára!

2011.11.18. 19:05:41

@mrbateman: vadászni merre mentél az öreggel?

Pár éve még élt a személyi testőre, Bükfürdőre jártak minden éveben a feleségével, ugyan abban a kis hotelben szoktak megszállni, ahol mi is, szép szál ember volt.

mrbateman 2011.11.18. 19:06:09

Imre Mecő pionírhaus?

Tóth Csaba Tibor 2011.11.18. 19:10:58

Már hogy a fidesz lenne a becsületes apuci és anyuci? ccc, mondjuk a végén a full disclaimer kint van. Maradjunk annyiban hogy egy másik apuci és anyuci akik másra és kicsit kevesebbet költöttek és többet tiltottak és az eredmény ugyanaz lett...

2011.11.18. 19:12:17

@mrbateman: Imre Feld PionierHaus, a spanyol polgárháború és a francia ellenállás veteránja, a pártház védője az ostrom alatt, akit fehér zászlóval a kezében lőttek le, mint Osztyapenkót, akkoriban még voltak példaképek, ma bezzeg....

KürtiT (Tromb74) 2011.11.18. 19:14:43

@Disznó Úr: @Gudea enszi: A bili borítás oké, de van olyan verzió, hogy a szar nem borit el mindent? Tudom, az nagyon heroikus lenne, de a következménye az rengeteg szar, amit valaki megint elkezdene pofozgatni összefelé.

mrbateman 2011.11.18. 19:23:18

@Hadrian77: Azt mondtad németen voltál...én csak fonetikásan akartam mondni!

A balatont se fordítsuk már Plattensee-nek...egyébként kint nem is tudják mi ez, nem tudom ki és hol verte bele az ált isk. némettanárnők fejébe ezt a Plattensee-zést (mondjuk az Ostik lehet, h. tudják, de a svábok nem)

2011.11.18. 19:26:20

@mrbateman: látod, Piedone meg Inspektor Plattfuss:)

jethro 2011.11.18. 20:21:54

Baromira tetszik, gratulálok!!!! :)

Frankofil 2011.11.18. 20:27:18

Nem értitek a lényeget!Elmúttmásfélévben megszületett az uzsorázás elleni törvény,és bölcs Vezérünk ezzel a tárgyalni akarunk vezércsellel csalja hazánkba a karvalytőkések képviselőit,és itt majd jól le lesznek tartóztatva.Aztán meg busás váltságdíjért meg el lesznek engedve,az meg már nem kölcsön,ugye?Tehát nem hazudott,éljen a Vezérünk,éljen a Párt!

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.11.18. 20:57:11

vazz ekkora bena cikket, hiaba tehetseg nelkul nehez

baloo112 2011.11.18. 21:17:29

Kedves Tibi!
Büszke vagyok, hogy tiszta arcú, becsületes nevelő szüleink vannak. Igen apa, az ember aki sosem hazudott, a becsület és munka példaképe, mint az egész Fidesz. Nagyot csalódtam volna ha a mostani nevelő szüleink is csak a zsebüket tömték volna, és ad hoc, összevissza, kigondolatlan lépésekkel lépegettek volna a jövő felé. Hiszen a hatalmat megkapták, de hála istennek nagyon jól élnek vele, minden lépés az átgondoltságot a tervszerűséget sugall, és messziről süt a becsület és a tisztaság. Hiszen még soha a régi MSZMP-s időkben sem eshetett folt a KISZ titkárok és párt titkárok becsületén, hiszen liberális és kommunista politikusként is csupa tiszta tekintetű, becsületes igaz magyar ember voltak ők, akik akkor is csak az igazat mondták, és csak értünk a gyermekeikért tevékenykedtek.
Boldog vagyok én is! Olyan nagyon boldog... És egyre boldogabb és szeretettel telibb....

Ötletgyáros 2011.11.18. 21:20:24

Azért az uzsorás visszahívásához kellett az elmúlt félév semmitevése(a Széll Kálmán tervet pozitívan díjazták, egészen addig, míg lassan kiderült, hogy alig valósul meg belőle vmi)+a végtörlesztéses ámokfutás is.

De a jó gyerek jutalmazása, vs a rosszaké a jobbak kárára, zseniális hasonlat.
Tökéletesen bemutatja az MSZP perver parazita-támogató szociálpolitikájának képtelenségét...zseniális :D

Ötletgyáros 2011.11.18. 21:22:24

Valamint még tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy a szorgos apuka még irreálisabb ígéretekkel (még több csoki, ráadásul úgy, hogy apunak még kevesebbet kell dolgozni, így többet lesz a családdal pl.) édesgette vissza a pulyákat.
De a szoc.pol.-ok összehasonlítása továbbra is óriási.

lyia (törölt) 2011.11.18. 21:32:46

Az azért tényleg hátborzongató, hogy nincs semmi, ami Orbán Viktor híveit meggyőz(het)né arról, hogy a "király" meztelen

(félve kérdem: talán - megint - fel kéne gyújtani a Magyar Televízió székházát?).

Miután a Minden Magyarok Utolsó Esélye Párt (MiMagyUtEP, copyright Kövér), leánykori nevén a Fidesz, "megengedte az IMF-nek", hogy újra tárgyalóasztalhoz üljön öt földrész, valamint néhány kisebb naprendszer legkiválóbb politikusaival, I. Viktorral, és kebelbeli pénzügyminiszterével, a "fékezhetetlen agyvelejű" Matolcsyval, a király sajtója valóságos győzelmi tort is ül, mint afféle hasmenéses, aki végre talált egy szabad klozettet.

Lássuk, miket is vetnek papírra ezek a gyenge záróizmokkal megvert igazmondók a magyar nemzetről elnevezett sajtótermék online változatában:

Boros Bánk Levente szerint egyszerű és világos (sic!) a helyzet, "Magyarországot a külső körülmények kényszerítették arra, hogy újra tárgyalóasztalhoz üljön az IMF-fel"

(itthon tehát mindenki, legfőképpen pedig - nyilvánvalóan - I. Viktor, és kebelbeli pénzügyminisztere, a "fékezhetetlen agyvelejű" Matolcsy, jól végezte a dolgát).

A "politológus" hozzátette, a kormány elmúlt másfél éves retorikája is hozzájárult ahhoz, hogy a pénzügyi rendszer megregulázza az országot.

Utóbbi megjegyzésben érzek némi kritikai élt, de ez valószínűleg csak ugyanazt jelenti, mint a többi "kuruc" vélemény: ellenálltunk, ezért megbüntet bennünket a "Gonosz".

Fricz Tamás még a háromnevű "politológust" is übereli, amikor halált, valamint az egész világot, és a józan belátást is megvető bátorsággal kiáltja digitális ólomba, és a délibábos magyar pusztába, hogy I. Viktor, és kebelbeli pénzügyminisztere, a "fékezhetetlen agyvelejű" Matolcsy "helyes irányba tartott az elmúlt másfél évben, most viszont a kabinetnek be kell ismernie, hogy a jégheggyel szemben már nem lehet győzelmet aratni, le kell ülni tárgyalni".

Ó idők, ó erkölcsök!

Magam előtt látom a Titanic kapitányát, amint Sir Budai Gyula elszámoltatási hajókormánybiztosnak próbálja elmagyarázni a világraszóló katasztrófa okait:

"Sir Budai, higgye el, mi jó irányba mentünk, de ekkora jéghegyekkel szemben nem mindig sikerül célt érni, ehhez a harchoz egy ilyen kis hajó, mint a Titanic, nem rendelkezik megfelelő erővel. Mi ugyan próbáltunk a szent ravaszság eszközeivel élni, és valamilyen megállapodást kötni azzal a fránya jégheggyel, végül kénytelenek voltunk elfogadni a realitást, és elsüllyedtünk. De ne legyen kétsége, Sir Budai, mi végigmegyünk a megkezdett úton!"

Aztán a "másodtiszt" - Rejtő Jenőtől kölcsönzött fordulattal * - jelenti a reményteli fejleményeket:

"Minden rendben van ... A vérhasjárvány újra elkezdődött, és forraltatjuk a szivattyú vizét, mert a repedt csőbe beszüremlő szennyvíz mind az egészségnek, mind a szivattyúnak ártalmára van. Létszám a rendes, bár a hetes őr zsoldját már nem utaltattam, mert nincs pulzusa neki, és megszepszisedett, ami általános. Továbbá a konyha két I-es kosztra utalványt követel, amit >ideiglenes< megjegyzéssel továbbítottam."

Persze azért tényleg ne dőljünk be az IMF-nek (és Lázár Ervinnek), a szörnyeteg az szörnyeteg!

"És velünk van Szörnyeteg Lajos is.
- Szörnyeteg? - csodálkoztam. - Annyira csúf?
- Hát nem valami nagy szépség, az biztos - mondta Mikkamakka. - De csúfnak se csúf. Mondjuk inkább csúnyácska. Meg hát - elhallgatott.
- Meg hát?
- Nem is egy lángész. Tudod, olyasféle, aki egy hétig is eltöpreng azon a kacifántos kérdésen, hogy mennyi kettő meg kettő. És egy hét töprengés után nagy boldogan kisüti, hogy öt. Na de ha arról van szó, hogy éhes vagy, és Szörnyeteg Lajosnak egy darab kenyér van a kezében, szemvillanás alatt megfelezi veled. Ha valami bajod van, mindenkinél hamarabb észreveszi, és mindenkinél hamarabb próbál segíteni. Úgy is hívjuk: a legjobb szívű behemót.
- S ő hogy került ide?
- Tudod, milyenek az emberek. Mást se tettek, csak nevették szegény Lajost. Járatták vele a bolondját. Elküldték a patikába velős csontért. A henteshez meg aszpirinért. És ő meg ment, segíteni akart. Gondolhatod, mekkorákat nevettek rajta. Egyszer igen éhes volt, és meglátott egy böhöm embert. A böhöm ember nagy szelet húsokat evett kenyérrel meg kovászos uborkával. A kovászos uborkát igen szereti Szörnyeteg Lajos. Jó messziről, vágyakozva nézett a böhöm ember felé. Az meg odakiáltott neki: >Látom, éhes vagy! Szaladj el, hozzál nekem fából vaskarikát, és akkor kapsz a húsból meg az uborkából. Kenyeret is kapsz!< Lajos már futott is. Majd csak megleli valahol azt a fából vaskarikát. Ami nincs is." **

*Csontbrigád
** A Négyszögletű Kerek Erdő

hallari 2011.11.18. 21:37:58

@Professor Pizka: ezen szétröhögtem magam. :D

dr kíváncsivagyok 2011.11.18. 21:55:04

Ez ütős : Esetleg megállapodott egy becsületesebb uzsorással, de ez még titok.
becsületesebb uzsorás.....

2011.11.18. 22:00:01

Én azt hallottam már a megfilmesítést is tervbe vették. Tárgyalnak Ewan McGregorral, Barings bedőléséről szóló filmben is jól alakította Nick Leesont:)

dr kíváncsivagyok 2011.11.18. 22:00:25

@Professor Pizka: " ha Kádár még élne, mostani lánglelkű vezetőink egy része művházat igazgatna Bivalybasznádon, más részük pedig öldöklő csatákat folytatna egy jó kis megyei népfront-elnökségért, illetve így ötven tájékán már lehetnének miniszterhelyettesek. "
Kurvára igaz,...hiszen már elindultak a karrierjük útján : ki KISZ - titkár ( ezekből tenyésztették a legjobb párttitkárokat ) , ki tanácselnök , ...de mindegyik mocsokláda megtalálta volna a helyét . ( Csak szegény Pozsgaiit sajnálom ,...belőle semmi sem lett volna...Ő túl erényes és szilárd hitű ....

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.18. 22:06:31

@lyia: A Király már 1998-ban is meztelen volt. A király nem megnyerte a választásokat, hanem a maszop elveszítette és sokat tett ezért. Ovi kétszer bukott, mert gyenge. A hívek nem fordulta el, a lázadásokat elfojtotta...

GoodGolly 2011.11.18. 22:08:59

@Brother Love: Hát... valahogy én is ezen tűnődöm, már egy pár éve.
Itt nagyon sokan úgy gondolják, hogy minden-minden kijár nekik.Becsekkolunk reggel,(CÉGES autó CÉGES benzinnel, CÉGES szervíz, csak éppen céges haj meg céges fogak nincsenek hozzá, pedig az nagyon kéne, de erről még később), és jön a PESTRE felkapaszkodott droid vagy munkáskerületi volt csaposlányból kikupálódott kis ribanc, mímelgeti a munkát pár óra hosszat ( visibility), és egy idő után EL IS HISZI, baszki ez a legszomorúbb- hogy ez tényleg Ő.
Ezt ő megérdemli, megszolgálta, és ez neki jár.

Láttam a Fleming Groupnál Operations Manager picsát , aki még nemrég a féldeciket méregette egy ócska szaros fekvehányóban, HR igazgatónk az ABB-nél egy IGAZI testnevelő tanár volt, és hajnalig folytathatnám.

A megoldás a meritokrácia.
End of the Line

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.18. 22:17:32

Ez a szövegszűrő nem éppen jól működik.
Semmi vulgárisat nem írtam de azt írja ki hogy tiltott szavakat vagy linket használtam, ami nem igaz.

NA YA! 2011.11.18. 22:22:17

Tibi banyeg, könnyek szöktek a szemembe ettől a megható mesétől! Elképzelem, amint ovi apuka, (és/vagy semmilyenzsóti anyuka) elballagnak a gonosz uzsoráshoz! Az átkosban tuti sokra vitted volna!;)

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.18. 22:23:43

A Galaxis Eszének csapata mint jó szülő.
Módfelett érdekes elképzelés.

NA YA! 2011.11.18. 22:25:12

@Di622: majd szépen rájössz Tibcsi bácsi trükkjeire! Van, ami jobban fáj neki, mint bármilyen vulgaritás!:x

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.18. 22:26:47

@NA YA!:

Úgy tűnik nekem hogy az F betűvel kezdődő párt neve is mintha tiltott szó lenne.
Vajon miért?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.11.18. 22:41:42

@NA YA!:
Visszatérve az alapműre.
Szép ez a mosdatási próbálkozás hogy pl. a szegény ember = a rossz tanuló hülye pistike.
Mondjuk már ezért érdemelne egy virtuális péklapátot.
Ugyanis ha a mesét nézzük akkor itt mindenki lusta semmirekellő aki bruttó 210 000 HUF/HÓ alatt keres.
Magyarán semmirekellő lusta:
Az orvos, Ápolónő, Tűzoltó, Rendőr, Bolti eladó és még sorolhatnám.

kvasztics47 2011.11.18. 23:00:08

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a legalpáribb módon a legmocskosabb hazugságokkal ócsárolta a Zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány, akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a Zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

A Zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani,(hazudni) még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni (ellopni). Az új szakzsargonnal (hazugsággal) élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.18. 23:01:20

- Rezsimszolga fideszes poszt! Ócska, szájbarágós mesének álcázott kormánypropaganda!
- Dehogy! Éppen a fideszes dumát gúnyolja ki!
- Csak úgy tesz! Ez a Modorosblog, ha nem tudnád. Itt valójában a gúnyolás gúnyolása zajlik. Eddig is tudtuk, hogy ez a fideszbérencek blogja: nem fogadták el a zenit.hu nagylelkű ajánlatát.
- Na de azzal, hogy úgy gúnyolja ki a fideszes dumát, hogy közben a gúnyolást is kigúnyolja, de olyan modorosan gúnyolja ki, hogy az már a kigúnyolás kigúnyolásának a kigúnyolása: ezzel valójában igenis a Fideszt gúnyolja.
- Na várjál. Azzal, hogy Modor Tibi nem hajlandó nyíltan kimondani az igazságot, hogy Orbánnak mennie kell, valójában a rezsim szekerét tolja!
- Nem! Modor Tibi azzal, hogy nem áll nyíltan a demokratikusan megválasztott Magyar kormány mellé, valójában a nemzetközi pénzvilág által nemsokára nyakunkba ültetendő Szerelőkormány szálláscsinálója!
- Szánalmas droidok vagytok a fidesznyik modortibitekkel együtt. Ide sem jövök többet!
- Kárörvendő hazaárulók vagytok a sunyi modortibitekkel együtt. Ide sem jövök többet!

combo 2011.11.18. 23:10:14

Keresztkérdés: Ha az az alapfeltevés, hogy a bruttó bér arányos a teljesítménnyel (egykulcsos SZJA-érvelés), akkor mi a baj bankárokkal?

Én amúgy egykulcs párti vagyok. Olyan szlovák módon: Kiadáscsökkentéssel, nem a gazdaságra terhelve (különadókkal és társaival), a "jó tanuló" vállalkozásokat megölő JÁRULÉKokat is csökkentve. Mellesleg józan paraszti ésszel ki lehet találni, hogy ha a kiadásokhoz nem nyúlunk (egyelőre a fogadkozások ellenére se a nyugdíjakkal, se a MÁV-val, se a bürokráciával, és úgy általában semmivel sem csináltak semmit), akkor fejre is állhatunk, akár egy "Einstein" által kidolgozott képlettel is beszedhetjük az adókat, a hatékonyabban működő államok (ld. vasút, bürokrácia) akkor is versenyképesebbek, vonzóbbak lesznek.

A tanmesét magyarázó apuka nem tud semmit egy modern ország működéséről. Ha egy fillérrel nem növeled az adósságot, akkor is ki kell váltani "új" adósságokkal a régieket, különben csődbe mész. És mellesleg az "uzsorás" kisebb kamatra ad hitelt, mint a piac... És Görögország után gondolom annyira vágynak új ügyfélre, hogy azt le sem lehet írni. (Biztos van az IMF-tagországoknak még fölösleges pénze.)

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.18. 23:18:23

@KürtiT (Tromb74):
Hogyne lenne! A bilit teleszaró gazember belátja, hogy nincs már benne több hely; vagy túlcsordul, vagy kiborul, ezért inkább elengedi, és hagyja, hogy kiöntsék a lefolyóba. Aztán mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Van ilyen változat, csak nem fog megvalósulni. Az emberiségnek Mohács kell. :P

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.11.18. 23:34:56

@Hadrian77: Osztyapenkóról és Steinmetzről a szovjetek hamisítottak legendát...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.18. 23:47:40

Hát én egyet mondok, gyerekek: a Miniszterelnök Úr arra kért szépen, hogy mostantól fogva vásároljunk a CBA-ban, én ma pedig be is mentem. Egy teljesen új vásárlói élménnyel ajándékoztak meg: csupa lédús, ízletes Magyar portékával és csemegével.

Köszönöm a tippet, Miniszterelnök Úr! Máskor is megfogadom a jótanácsát!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.18. 23:52:02

@Gudea enszi: Lehangolóan realista a hozzáállásod. Ez az időről időre megismétlődő totális összeomlás persze nyilván helyet ad egy új rend kialakulásának, de tényleg nincs rá alternatíva? Azért kérdezem, mert ha van rá példa a történelemben, akkor te tudni fogod a választ.
Persze eszembe jutottak glasznoszty, peresztrojka és egyebek, de azért az eredményeik kicsit a mi rendszerváltásunkra emlékeztetnek.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.11.18. 23:57:22

Tényleg tiltva van az a szó, hogy Fidesz?
(Nagyon helyes!)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.11.18. 23:59:07

@bikmakk: nincs tiltva, kár.
Akkor viszont egyes trollok rásüthetik Tibire, hogy fideszes, pedig Tibi az Tibi, nem egy merő _kiabsztrahált_ pártszimpátia.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.19. 00:03:58

@Modor Tibi: így esett, hogy Modor Tibi, egy borongós őszi péntek délután életében először találkozott az újfehértói fürtös meggyes pálinkával.

Dr. Verőköltő 2011.11.19. 00:16:35

szerintem te hülye vagy de a legnagyobb hülye a kormány

KürtiT (Tromb74) 2011.11.19. 00:19:59

@Modor Tibi: @Professor Pizka: Aki alkoholból nem a magyart választja, az tényleg egy bitang hazaáruló. Az Unikum és Jägermeister dilemát pl. soha nem értettem és nem is akarom.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.19. 00:22:27

@KürtiT (Tromb74): mindkettőtől iszonyatosan be szoktam rúgni, ezért aztán már évente egy-két alkalomnál többet nem iszom. A dilemma egyébként számomra nem létezik, hiszen ott a Várda Keserű. Az mindig van itthon, mondjuk már vagy négy éve ugyanaz az üveg...

KürtiT (Tromb74) 2011.11.19. 00:31:53

@Professor Pizka: Szerintem a pálinka az ideális választás, alapból elkerülhető vele mindenfajta dilemázás. Unicumot én is ritkán és módjával iszom, hozzád hasonló okokból kifolyólag. A jáger pedig szarabb, ráadásul német is. Bor nem kérdés, elvből csak magyart, elég széles a választék. A sör sajnos csúszós pálya. A Soproni nem rossz, házi sörökből pedig rengeteg kiváló van. Mégis becsúszik néha valami cseh, ír, német kaland.

kennyking 2011.11.19. 01:27:58

@KürtiT (Tromb74): Esküszöm, ugyanígy vagyok vele én is.Minden szavad olyan, mintha én írtam volna.

oaklandi 2011.11.19. 02:55:38

Éljen az Orbán - Matolcsy féle szabadságsarc.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.11.19. 05:00:08

"a kvarcóráját"

Retro-modoros! :D

milner 2011.11.19. 08:12:18

Hát ez nagyon szép volt... megkönnyeztem, végre egy emberi hang a számok zavaros szimfóniájában. És mint kezdő apa elültette bennem a remény csíráját, hogy létezik az a gyermeki rajongás, amelynek lángja még akkor is töretlenül lobog, amikor kiderül, hogy apa bizony átbaszta a kisfiát mint szart a palánkon.

seahawks 2011.11.19. 08:25:11

bazzeg, vagy én vagyok hülye vagy nem tudom mi van, de csak én látom úgy a helyzetet, hogy leszarom hogy oldják meg a politikusok a válságban lévő ország problémáit, de az államadósságot nem a mi adónkból kell visszafizetni. minden politikus felelős az adósságért aki az elmúlt 21 évben megfordult a parlamentben. és csak ők a felelősek, senki más. akár narancsos akár szegfűs, akár madaras. 21 év alatt már vissza lehetett volna fizetni az egészet. senki nem kérte, hogy vegyenek fel még több hitelt. 20 éve ha azt mondták volna, hogy: emberek, bírjanak ki 10 évet és rendbe hozzuk az országot...szerintem belementünk volna, és visszafogtuk volna magunkat. de eltelt vagy 5 választási ciklus és most már hiába mondanák, nem érdekel. volt rá 21 évetek, nem tettétek meg, most miért higgyünk nektek?
az a javaslatom, hogy nem szabad elmenni szavazni legközelebb, akkor talán elkezdik megérteni, hogy nem kellenek nekünk. a következő szavazásra pedig már csak olyanokra lehessen szavazni, akik az elmúlt 21 évben semmilyen pozíciót nem töltöttek be, az államigazgatásban.
mire ezt végig írtam rájöttem, hogy nem is érdekel a téma tulajdonképpen, rohadjon meg az egész kibaszott ország!

egyébként egy jól kereső vidéki 39 éves mérnök vagyok.

NaNeMár! 2011.11.19. 08:57:52

A gyerekeket nem kell becsapni:
"...nagyban pontosan így működik itt is Magyarországon. A nép, a felnőttek négyévente elmehetnek szavazni, dönteni arról, hogy ki irányítsa az országot, ki legyen a miniszterelnök."
- pedig csak a parlamenti képviselőket választják meg, és nem a miniszterelnökről döntenek.

portugéza 2011.11.19. 09:14:57

@seahawks:

Ahogy a közhely mondja: egy országnak olyan politikusai vannak, amilyeneket megérdemel.

Konkrétra lefordítva: amíg a kisemberek is ott kerülik el a közterheket, ahol tudják, de közben könyékig turkálnak a közös javakban, addig az irányító „elit” sem lesz különb. Nyilván ők is ugynazt játsszák, csak nagyobb tétekkel.

Történelmileg úgy alakult, hogy lavírozó nemzet lettünk. Majd csak kibekkeljük a következő garnitúrát is, csak hagyják meg nekünk a bizniszelés, mellékes kereset, fekete- és szürkejövedelem, a zavarosban halászás kiskapuit. De az ingyenes közszolgáltatásokra márpedig igényt tartunk: legyenek jó utak, közbiztonság, ingyenes eü. és oktatás, kamu rokinyugdíj ami mellett dolgozhatunk, stb. stb.

Kérem szépen, ilyen irreális, egymásnak ellentmondó vágyakat csak olyan ámokfutással lehet kielégíteni, mint a matolcsyzmus vagy előtte annak az idegbeteg kakadunak a ténykedése.

Tegye fel a kezét, aki

- minden megfelelő szituációban KÉR ill. AD számlát (nyugtát) – szerelő, fodrász, …
- aki adózva AD KI vagy adózó tulajtól BÉREL ingatlant (a jogi szerződés nem elég)
- akinek nincs feketejövedelme bizniszelésből, maszekolásból
- aki a valós jövedelme után rója le a közterheket
- vállalkozóként befizeti az adóját
- nem csal kamu rocky kártyával a parkolásnál
- nem kamu rokkantnyugdíjas
stb. stb.

Na ugye.

Más szemszögből: tízmillió pénzügyminiszter országaként nagy vonalakban mindenki kapisgálja a bajok forrását: feketegazdaság, adómorál hiánya, korrupció, túl sok inaktív, államadósság, bürokrácia, oktatási rendszer, egészségügy.

Ezek egy része nem, vagy csak hosszú távon orvosolható. Más részéhez ha hozzányúlnának, kitörne a népharag és elsöpörné a kivitelezőjét, politikai oldaltól függetlenül. Ill. bizonyos szükséges intézkedések átmenetileg kiadásnövekedéssel járnának, amire sosincs mozgástér. De ami ennél lényegesebb, csak hosszú távon térülnének meg, amire a politikusoknak nincs idejük.

Így marad a lavírozás. Majd csak kibekkeljük Orbánékat is.

kurgan 2011.11.19. 09:29:10

szóval ha jól értem, orbán és matolcsy a keményen dogozó szülők, és a csak azért nem kapott hitelt magyarország, mert szemét imf. hát no. szépen meg van írva a poszt, csak egy nagy fasság az egész.

blur7 2011.11.19. 09:47:49

@seahawks: Az utolsó mondatod kapcsán egy kínzó kérdés merült fel bennem: Zenében mindenevő vagy? Hallgatsz Beatles-t, Scorpions-t, Tankcsapdát, Prodigy-t és Enigmát egyaránt?
Válaszod fontos nagyon, hogy megértselek. ;)

Kis ember 2011.11.19. 09:59:52

Tibikém, négyszer fogalmaztam át, egyre modorosabb lettem, mégse engedett be a motor. Tudtam, CENZÚRA, CENZÚRA!

Kis ember 2011.11.19. 10:07:28

Valaki itt megint csak maszatol. Látszik, hogy a
zsindex címlapra került, oda csak m...o...cs...o...d...é...k bal-libák kerülnek, na jó, néha a látszat kedvéért odaraknak egy tisztességes magyar blogot is, sajnos lejáratásból mindig csak a gyengébbeket, hadd higgye a körúton belül lakó (kézzel mutatott macskakarom) "értelmiségi", hogy gyenge a nemzeti oldal.

Az egész történet ott sántít, hogy a zsidesz is a tudjuk, hogy kik szekerét tolja, azok nagyon ravaszok, most éppen a nemzeti köntösbe bújtatták magukat, mint a viccben a Szent Péter bazilika előtt álló keresz ténynek öltözött, de egyébként nílusmenti székely koldus.

Kis ember 2011.11.19. 10:15:37

Á, nincs jövője ennek a népnek, teljesen lebutították az iskolában meg a Mónika sóval, még a Duna nézhető lenne, de ott is csak a felszínt kapargatják, alig hallani benne tisztességes, szép vidéki ízzel beszélő IGAZI magyar embert.
Ránk telepedtek ezek, az egész elmúlt más fél évet azért csinálták, hogy az embereket tovább adósítsák, így már nincs akadálya, hogy teljesen rabszolgasorba döntsenek minket. Kell a vizünk na, benne volt a dzsémszbondban is, hogy az a legfontosabb érték manapság.

Kis ember 2011.11.19. 10:25:30

Nézd, tudom, hogy ez sötéten hangzik, de hidd el, lesz még magyar feltámadás, túléltük a komancsok negyven évét, aztán meg a posztkomancsok újabb húsz évét, nehéz ezt a szit-tya nemzetet innen kipusztítani, amióta azt a marha Szvatoplukot elzavartuk a jogos jussunkról, mi már mélyen meggyökereztünk itt. Ez az a helye a világnak, ami azért van, hogy otthon legyünk benne.

Hé, ne gyere át a jobb oldalamra, mert leesel!

migueldiez 2011.11.19. 10:33:56

@Modor Tibi:
És remélem, Borbás Marcsi, Nemzet Háziasszonya szolgált ki személyesen, aki maga vezetett végig a Portékákon és pakolta a kosaradba a Földi jókat, és a végén még egy bónusz csöcsörészés is belefért - teljessé téve ezzel az élményt - és igazolandó a tételt, hogy a Magyra Nők a Világon a Legszebbek.
(Ld. az azonos elnevezésű Facebook-oldalt.)

Αphelion 2011.11.19. 10:48:33

@KürtiT (Tromb74): "Az Unikum és Jägermeister dilemát pl. soha nem értettem és nem is akarom."

Én se, nyilvánvaló hogy mindkettőből inni kell! :)

Dr.Bio74 2011.11.19. 10:57:38

Huh, ha nekem szarul megy, akkor az ellenségeim győzedelmeskednek? Akkor az elleneim akarata érvényesül, akik elnyomnak, kizsákmányolnak, belőlem élnek, rabszolgasorban tartanak. Mindig kell egy ellenség?
Tényleg jöhet az a tükör, csak nehogy a vigyorgó legyen a vége, vagy valami rosszabb.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.11.19. 11:46:31

Nem kéne kinyalni mindig a gyerek seggét! Legfeljebb lecseréli a szüleit.

Unionista 2011.11.19. 12:31:45

kár, hogy ez a csonka magyarország ország nem egy ilyen istenverte csonka család. akkor sem, ha ezt egyesek így képzelik. ezért megbukik ez a patriárchális móka miki.

seahawks 2011.11.19. 22:22:28

@blur7: chili, 70-80-as évek rockja, bob marley, jason mraz, linkin park, manu chao, lenny kravitz...stb

seahawks 2011.11.19. 22:31:10

@portugéza:tudod én mindig igyekeztem rendesen adózni, számlát kérni, nem simlizni, de nem mindig sikerült. volt olyan munkahelyem, ahol minimálbéren voltam, a többit zsebbe kaptam, nem tetszett, de nem mvolt választásom. atán elmentem külföldre, majd hazajöttem, és eldöntöttem, hogy csak olyan munkát keresek, ahol rendesen be vagyok jelentve. találtam is, de közben a korábban leírtak miatt úgy kiakadtam, hogy azóta igyekszem elkerülni az adózást:
1. élelmiszert őstermelőtől veszek a veszprémi piacon számla nélkül. aki számlát akar adni, attól nem vásárolok.
2. áttértem fa tüzelésre a gázról, a fát szintén feketén veszem.
ez a két dologgal már annyi adót megspórolok, hogy ingyen van a söröm, amit nem messze veszek a helyi kézműves sörgyárban, természetesen számla nélkül.
a pálinkáért sosem kaptam számlát még életemben...
most az üzemanyagon gondolkodom, hogy tudnám megoldani...

blur7 2011.11.20. 07:20:29

@seahawks: Így már tudom, hogy melyik koordinátarendszer melyik pontján helyezzelek el. Minden világos. :)

seahawks 2011.11.20. 08:40:49

@blur7: örülök, hogy segíthettem..

KürtiT (Tromb74) 2011.11.20. 11:44:31

@seahawks: Örülünk, hogy haza tértél! ;)

2011.11.20. 11:51:59

Abszurdisztánban, orwelli világban élünk, ahol minden megtörténhet, ezt ne feledjétek.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.20. 15:13:37

@seahawks:
Hányni tudnék tőled. Korunk Robin Hoodja, pfej.

2011.11.20. 15:42:00

@Nadiposzi:

Ugyan már, csak egy törvénytisztelő állampolgárról van szó a _kolega_ személyében, aki pontosan tudja, hogy ha ő magánszemélyként őstermelőtől készpénzben, bruttó 900 ezer forintot nem meghaladó összegben vásárol, nem kell a termelőnek számlát kibocsátania, bőven elég lesz oda a nyugta is.
:)

2011.11.20. 18:46:58

Azért tart itt ez az ország, mert mindenki csal, csak kivenni akar a közösből!

Nadiposzi (törölt) 2011.11.20. 19:54:54

A "ne az én adómból típusú" faszkalapoknál jobban csak "a mindenki bekaphatja, még a vizet is a saját kutamból, meg az anyós szívgyógyszerét számla nélkül okosba az internetről rendelem Kínából, bazzmeg" forma hülye gyerekeket csípem, de ha nem lennének, üresebb lenne a virtuális valóságunk.@seahawks: Szóval, tényleg ne vedd személyeskedésnek.
süti beállítások módosítása