Kedves gyalogos embertársam!

2011/11/04. - írta: Modor Tibi

Egy 35 éves, budapesti férfi vagyok - igen: autós, 18 éves vezetési tapasztalattal. Hétvégente átvedlem én is kerékpárossá, gyalogossá: hatalmasat csatangolunk vagy karikázunk az Asszonnyal meg a Srácokkal a környéken. Van tehát némi fogalmam arról, hogy milyen az utak világa a volánon innen és túl. Butának se mondanám éppen magam éppenséggel: a Fazekasban, majd a Közgázon végeztem - bőven a bolognai agyrém előtt. Zenében mindenevő vagyok: a Beatlestől kezdve a zúzós Scorpions- és Tankcsapda-nótákig, a relaxálós-kikapcsolós Enigmán keresztül az eszméletlen Prodigyig bezárólag bármi jöhet.

Így talán nem szerénység azt állítani, hogy nem vagyok vadember, beszűkült vagy szakbarbár - és talán nem sértelek meg, kedves Gyalogos embertársam, ha pár kérést intézek Hozzád az autóstársadalom nevében.


1. Tisztelet. A gyaloglás-kerékpározás fölöttébb kellemes elfoglaltság tud lenni egy hétvégén vagy munka után - az ésszel megszervezett tömegközlekedés pedig bizonyára környezetkímélő is lehetne -, de Te elsősorban azért választod ezeket a közlekedési formákat, mert a személygépkocsit nem tudod Magadnak megengedni. Nem büszkeség, a praktikum meg a felelős gondolkodás, hanem a szükség vitt rá. Így kérlek, kicsit több tisztelettel kezeld az autóvezetőket, akik komoly összegeket fordítanak havonta arra, hogy emberibb körülmények között utazhassanak. Míg te felhőtlenül sétálgatsz, bringázol, utazol (mások vezetnek helyetted) - a vezetőknek egyszerre millió helyre kell odafigyelniük: sajátjuk és egymás biztonságára, számtalan impulzus éri őket.

2. Zebra. Az általános közvélekedés szerint a zebrán mindenkor elsőbbsége van a gyalogosnak, és bármikor csak úgy átmehet rajta. Nota bene: a lámpa nélküli zebra csak egy kijelölt hely az átkelésre, ahol én átengedhetlek Téged - ha úgy tartja kedvem. Mielőtt lelépnél az úttestre, nézz körbe és várd meg, amíg az összes autó elhalad - és ha már nem jön senki, akkor átmehetsz. Ha esetleg az emberségünkre és a jóindulatunkra alapozol - horribile dictu: zsaroló módjára arra gondolsz, hogy "úgyse mer elütni" -, akkor ne vedd rossz néven, ha vezetőtársam inkább kicsit rátapos a gázpedálra a miheztartás végett. Ne éljünk vissza saját gyengeségünkkel, tiszteljük az erősebbet az utakon is! Ugyanez vonatkozik a járda képzeletbeli meghosszabbításánál, vagy ha éppen piros lámpánál szeretnél átkelni: nincs elsőbbséged. A lassítás, megállás növeli az amortizációt és a fogyasztást, ezáltal a környezetet is jobban megterhelve. Ha megállunk, az a Te irányodba egy barátságos gesztus, de nem jár. És mint ilyet, illik megköszönni - minél gyorsabban (lehetőleg futólépésben) átjutni, és nem az úttest közepén megállni trécselni, piknikezni.

3. Piros lámpa. Ahogy az előző pontnál is írtam, a piros lámpa azt jelenti, hogy nem mehetsz át. Soha. Még akkor sem, ha 5 kilométernyire sem látsz autót vagy ha már villog a zöld. Gondolj csak bele, mi lenne akkor, ha én mint autós szétnéznék - és ha nem jön senki, egyszerűen átmennék a tilos jelzésen! Vagy még átcsúsznék a "majdnem" sárgán. Százezrekre büntetnének, akár a vezetői engedélyemet is bevonhatnák - hozzáteszem: jogosan.

4. Közteherviselés. Ha már szóba került: nem csak a társadalmi-anyagi helyzet vagy a puszta erőfölény miatt érdemel az autós pöppet több tiszteletet a gyalogostól, hanem azért is, mert mi egyszerűen többet teszünk a közösbe. Áfát és illetéket fizetünk, amikor a gépjárművet megvesszük; regisztrációs adót, súlyadót, vizsgadíjat, parkolócédulát, jövedéki adót; a karbantartással, alkatrészekkel megint csak áfát; a szerelőnek, a benzinkutasnak, a vizsgáztatónak, a Hankook-gyárban dolgozóknak munkát adunk; a mi befizetett forintjainkból épülnek nektek a szép új utak, alagutak, hidak, kerékpárutak, járdák, biztonságos gyalogosaluljárók - kerülnek ki a jelzőlámpák, jelzőtáblák, tartják karban az átkelőket, festik fel nektek a zebrát. A gyalogos, a kerékpáros ezzel szemben mennyivel járul hozzá mindehhez? Semennyivel! Csak egy kicsit gondolj utána, kérlek. Köszönetet vagy hálát nem várunk Tőletek mindezért, csak egy kis megértést és fair hozzáállást.

5. Kulturált átkelés. Újabb kényes témához értünk: bizony Magyarországon még van hova fejleszteni a gyalogosok közlekedési morálját - gondoljunk csak a fent már említett, a színeket-átkelőket kissé slendriánul értelmező emberkékre. De mi van akkor, ha szabad jelzést kaptok, de még beragadt autók állnak a zebrán? Egy reggeli csúcsforgalomban, amikor csak lépésben tudunk haladni, bármikor előfordulhat hasonló - ehhez hozzá kell szoknotok. Az átlagmagyar gyalogos ilyenkor sajnos ész nélkül nekiáll átmenni a zebrán, kerülgetve szerencsétlen vezetőket - nem törődve azzal, hogy esetleg felszabadulna további hely az úttesten, és mi csoroghatnánk tovább. Ilyenkor ajánlott megvárni, mire kitisztul a zebra, és csak utána elindulni (persze zöld jelzés esetén).

6. Kulturált közlekedés a járdán. Bizony, főleg a budapesti belső kerületekben egyre nagyobb gondot jelent a parkolás a gombamódra szaporodó, ún. demszkykarók és a folyamatos tiltások, korlátozások miatt. Sok helyütt nincs más lehetőség, mint a járdára felállni. Szépen kérlek, légy tekintettel a járdán parkoló autókra! Ha a babakocsid nem fér el a házfal és a lökhárító között; ha te nem tudsz átbújni anélkül, hogy összefogdosnád-maszatolnád az autómat, akkor ne is erőltesd! Más járművéhez nyúlni több, mint tapintatlanság. Mibe kerülne a kocsit inkább az úttest felől megkerülni? Ugye semmibe? Neked csak egy lépés, nekünk hatalmas segítség.

 

Dióhéjban, avagy in a nutshell ennyi volna így elsőre - nagyon remélem, hogy többen is elkezdtek majd "autós fejjel" gondolkozni gyalogosként, hiszen ne feledjétek: a gyalogos ugyanolyan résztvevője a közlekedésnek, mint bárki más! Bízom benne, hogy ezzel is sikerült közelebb hozni két "ősi ellenfelet" - pedig a részetekről egy kis pozitív hozzáállással, több odafigyeléssel mindjárt könnyebb lenne az együttműködés.

481 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doszy 2011.11.04. 07:56:44

10/10, mintha csak az autózz! blogot olvasnám. Lesz címlap?

mrbateman 2011.11.04. 08:14:26

Tökéletes kivitelezés, nagyszerű témaválasztás! Gratulálok Tibor!
Az elején az öndefiníció különösen jó (35 éves, de a 15 éves Prodigy a legfrissebb elem...lol), illetve a "tisztelet" és "közteherviselés" című rész is hozza az unalomig ismert sablonokat!

Összefoglalnám a mai napot: 10-ig a törzsgárda csócsálása, 10 óra környékén címlap, hátradőlés, röhögés, várhatóan 300 komment, ebből 50 szerint a posztoló hülye, stb, stb...majd este újra a törzsolvasóké a terep.

ropoládé · http://bolygolang.freeblog.hu/ 2011.11.04. 08:23:05

Ez...ez csodálatos! Tankcsapda NÓTA, grrr! Asszony, Srácok, Magadnak (!!!) nagybetűvel, gyönyörű.
(@mrbateman: háhá, belerondítottam a koncepciódba:))

blackflowerblossom 2011.11.04. 08:38:19

tökéletes :) Nagyon belelépnék az arcába :)

doszy 2011.11.04. 08:50:00

@mrbateman: És persze a "teljesen egyetértek a posztolóval" kezdetű kommentek. :)

a_fater 2011.11.04. 08:54:21

zúzós Scorpions XD hiányzik még a "Bon Jovi-féle metál"

peter.aikido 2011.11.04. 08:57:08

úúúúúúú. Ez nagyon komolyra sikerült :D. Zúzós Scorpions!!! Asszem 10ig nem fogok felocsúdni ebből.

2011.11.04. 08:59:01

Örömmel látom, hogy emberünk zenei ízlése nem csak az én tetszésemet nyerte el. (Ha van alami, amitól hányok, akkor a "Minden jó zenét meghallgatok." fordulat. Értsd: zenei ízlése megegyezik valamelyik gagyi kereskedelmi rádió és/vagy tehetségkutatók műsorával.
A zúzós Scorpions meg tényleg odaver rendesen.

Nathaniel Arthur Parrott 2011.11.04. 08:59:15

Azt tömény képmutatást, ami ebből árad. Szép munka.

mrbateman 2011.11.04. 09:01:47

Ja! a rég elfeledett Enigma említésérét külön tárgyjutalmat érdemelne a szerző!:-)
most meg is nézem a tube-on a return to innocence című_nótát_

2011.11.04. 09:02:42

Amúgy a poszt külön erénye (naná, hisz a modoroson vagyunk) az okoskodó-udvariaskodó nyelvezet (szépen kérlek, stb.), a nagybetűvel írt személyes névmásokkal.
Az igazi félművelt, egoista, önző bunkók védjegyei ezek.

a_fater 2011.11.04. 09:04:40

Tibi, rákattintottam erre a fogyókúrás hiredtésre, ez is egy amolyan "pellengér" modoros poszt? :) Jönnek itt az eltitkolt igazsággal és a kockahas, mint manimpuláció témájával :)

Riley 2011.11.04. 09:04:53

hejj de jó lett :) ebből jó kis vita lesz ma, alig várom :D

2011.11.04. 09:05:16

@mrbateman: Nem akarom bántani a fiúkat, mert hosszú idő óta játsszák becsülettel és jól a primitív rock'n'rollt, de a Tankcsapda legkésőbb az egyetemi/főiskolai tanulmányok befejezéséig vállalható. :)

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 09:06:28

És milyen igaza van a posztolónak! Munkába jövet majdnem fellökött egy öregasszony a zebránál, még jó hogy a négy kerék adta stabilitás megvédett a bukástól, bele se merek gondolni, mi lett volna ha motorral jövök.

fade 2011.11.04. 09:15:18

Régóta nem kommenteltem ide, de ez a post most gyémántkemény lett, gratula érte :)
Sok ember TÉNYLEG így gondolkodik, ez azért elég ijesztő.

Az utóbbi időben egyre jobbak a Modoros posztok, tetszik ez a tendencia. Mi történt? Megtáltosodott Modor Tibi vagy bértollnokot fogadott? :))))

Remélem Index címlap nem lesz, mert akkor elkezd beömleni ide az sok ostoba fos ember...

mrbateman 2011.11.04. 09:20:03

@Brother Love: Így van! de akkor is csak szabadtéri eseményeken - EFOTT, Sziget, VOLT (az én időmben még ilyen nem volt), stb - a betonrészegség előtt közvetlen egy megállóval esik igazán jól, szponzorsörös teli műanyagpohárral a kezedben, cigivel a szádban, 3 sorral lemaradva üvöltve énekelve! Ó a régi szép idők, azok voltak mér az igazi bulik!

El nem tudnám képzelni, h. zárt térben a kifinomult hangzásvilágú Tankcsapdát hallgassam...na jó kocsiba max!

Az az eszméletlen Prodigy című jelzős szerkezet sem rossz...mintegy utalva az alany zenei széleslátókörűségére, de azért biztos ami biztos alapon finoman jelzi, h. szerinte azok a srácok bizony egy kissé őrültek. Szinte látom magam előtt a fiatal Juhász Elődöt!:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 09:27:28

Ki kell tisztítanom a fejem utána: www.youtube.com/watch?v=BwxJ46HWXbA

Már várom a _hölgykoszorút_ hogy kifejtsék, hogy ez az alak amúgy egy primitív állat, aki vagy impotens vagy ugyan feláll neki, de a csajának még az életben nem volt egy tisztességes orgazmusa, mert Mr. Alfahím egy erőszakos fasz a _családi fészekben_ is nem csak a közutakon.

Mennyit költhet ez a fasz fényezésre?

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 09:28:29

Ez valami gyönyörű. Már az első sorok átfutása közben ökölbe szorult a kezem.
Ez maga a pontokba szedett, önelégült, egoista prosztóság. Címlapra teremtetett.
Leborulok nagyságod előtt, Tibor!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 09:30:41

@Professor Pizka: "Mennyit költhet ez a fasz fényezésre?"
Úgy érted, bohóc polírozásra?

Jack Torrance 2011.11.04. 09:32:45

Gyönyörű, tenyérbemászó, hátonszőrfelállítós :D

Édy, aki Endre 2011.11.04. 09:38:00

Üsd, üsd, ahol éred! Üsd, amíg mozog! Elő a zsebből az összecsukható szívlapáttal! Hej, te bunkócska, te drága! Rajta hát, szúrd és vágd! :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 09:38:56

@KürtiT (Tromb74): már mikor leírtam tudtam, hogy elbasztam. Nyilván az autó fényezésére. Mentségemre szolgáljon, hogy tegnap este a Szlovák sörözőben odáig fajult egy baráti vacsora, hogy a pincér nem tudott több borovicskát hozni, mert elfogyott. Most kávé, keksz, natúr joghurt, aszpirin.

Dzsoni Kráncs 2011.11.04. 09:40:12

Tényleg vannak ilyen nemnormális frusztrált emberek,persze sík tahók és még tudják is magukról,ezért kell a diplomát előhozni folyton.Ez az a típus aki megkérdi hol végeztél,aztán eszerint hív doktor-,tanár-,mérnök úrnak.
A zenei mindenevőség pedig az igénytelenség kézzelfogható bizonyítéka."Én hallgatok mindenfélét,metált(Ossián,Kalapács)igényes technót(Fatboy Slim),rockot(Oasis),popot(X-faktor indulók/nyertesek)népzenét(Csík zenekar,Kistehén)."
Külön modoros a Most múlik pontosant ajnározni,bármilyen feldolgozásban,de még mindig jobb,mint a politikai-világnézet alapú zeneválasztás.Miért kell szeretnem a nemzeti rockot,ha jobbos vagyok?Minden jobbos rocker?
De a zenei szarcsinálás koronázatlan királya Geszti!

mrbateman 2011.11.04. 09:43:15

@Professor Pizka: Fél üveg nagyon hideg sör (ha megy akkor told le az egészet)!
Ennyi! Tényleg működik!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 09:43:26

@Professor Pizka: Sebaj:) Viszont ez a poszt annyira tökéletes, hogy nincs szívem már az elején a szokott irányba terelni a társalgást. Inkább drukkolok a blogketrecbe kerülésért. Jó móka lesz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 09:46:06

@mrbateman: annyira nem vagyok szarul mert egyfélét ittam és kevés sört. holott délután hibátlanul kell majd tucatszor elmondanom hogy "szpinoff" meg "mördzsör" meg "tékóver" és közben nem úgy kinézni mint a hetedikes ödönke, aki tegnap este suttyomban a kultúr' mögött megivott egy üveg Éva vermutot a haverokkal...

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.04. 09:50:25

Oh, ezt a kis buzit ismerem!
Ez az, aki - ha autóban ül - mindig kibaszottul tud sietni. Ha a zebránál megállok, hogy átengedjem a gyalogot, akkor rámdudál. Megmondom őszintén előfordult már ilyenkor, hogy kiszálltam és megnéztem magamnak a parasztot. Olyan is előfordul, hogy kikerül a rohadt állatja, és a meginduló gyalogos orra előtt robog el csikorgó kerekekkel, ilyenkor mindig elmerengek, hogy kéne a kocsi tetejére egy M2 .50-es, forgatható toronyba.
Ugyanez a buzzancs szokott az Üllőin életveszélyes manőverrel megelőzni, majd a következő utcán balra fordul és leparkol.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 09:52:50

@Dzsoni Kráncs: Nemrég egy emberről akivel távolvidékre autóztunk, kiderült, hogy ultrajobbos. Ez nem baj, más meg bélyeget gyűjt, de egész úton a Kárpátia nevű együtteset kellett hallgatni. Ezeket beoltották zene ellen. Annak idején a Fejbőr legalább őszinte kéttakkordos püf-püf-püfpüf-püf dobalapú angol zenét csinált, vicces szövegekkel. Na ezek húsz évvel idősebbek, harminc kilóval nehezebbek (mármint zeneileg) és az a fajta banda, ahol a gitáros gitározni ugyan nem tud, de aranyozott csatlakozós cucca van. Nem ám valami strato vagy lespaul, lófaszt, Ibanez Satriani Signature, csak játszani nem tud rajta. Blöeh. Szerencsére vagy másfél óra után kiderült, hogy van egy fejbőr mp3 cd a fedélzeten. Mikor azt is meghallgattuk akkor jött a lakodalmas. Eszterem nem értette miért zárkózok be este a lesötétített szobába a laptoppal és a fülhallgatóval. Bartók megmentett.

mrbateman 2011.11.04. 09:52:59

@Professor Pizka: Milyen tékóver? Jön az IMF, becsődöltünk mi is? nem olvastam ma még a holnapi újságot...csak átfutottam, szerencsére kikapott a fradi!:-)

2011.11.04. 09:55:55

@Dzsoni Kráncs: "A zenei mindenevőség pedig az igénytelenség kézzelfogható bizonyítéka."

Köszönöm, ilyen szépen én nem tudtam megfogalmazni, a "Most múlik pontosanról" pedig nem tudom, hogy milyen és már nem is fogom, mert kizárólag a legelmebetegebb-vetítőgép-entellektüel-pózőr ismerősem nyomják folyton a facebookon... A rajongói alapján csak egy fos lehet!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 09:59:17

@mrbateman: mi az a fradi? küfődi tulajdonos bácsinak kell elmagyarázni miért okos fiú a magyar üvezetője és az amit kitalált.

Sand Lover 2011.11.04. 10:04:13

Hibátlan poszt, grat.
Az „in a nutshell”-ért meg külön pirospont. Rühellem az ilyen, multinál, külföldiektől, értekezleten eltanult fordulatokkal fölényeskedő kreténeket.
Inenátsell, az. Meg az a rohadt bájdövéj. Pfuj.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 10:05:17

@Brother Love:

Nekem tecc'... Persze leszámítva az agyament szöveget. Még az eredeti kvimbiverzió is bejön, de a csíkzenekaré még jobban.

Egy próbát megér mindkettő.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 10:08:27

@El Topo (Sgt. Elias): Ez az egyik oka, amiért nem nagyon szoktam értékelni - a mi lenne ha az autósok közlekedési kultúrája is a biciglisekéhez lenne hasonló - autó buzik érvelését.
Kb. egy hete magam is meglepődtem, amikor én lettem volna a 8. autós, aki nem engedi át a zebrán a kerekes kocsis, botos néni kombinációt. Persze, amikor megálltam, azt is fékcsikorgással nyugtázták a mögöttem jövők.
Reggeli rítusaimhoz hozzá tartozik, hogy átsétálok a szemközti pékségbe reggelire valót vásárolni. Ehhez egy VILLANYRENDŐR nélküli zebrán kell átkelnem.
Nagyon úgy tűnik, hogy a soförök többsége nem parasztságból hajt át lassítás nélkül a zebrán, egyszerűen nem veszik észre, hogy egy 190 cm-es humanoid toporog a járda szélén. Ez számomra rémisztőbb, mint a kb. 30% paraszt, aki tudatosan lép a gázra.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 10:13:34

@Édy, aki Endre: Nekem sincs vele bajom. A néni szépen, természetesen énekel, a szöveg se rossz. Kifejezetten jót tett neki, hogy az utolsó, morrisonosan entelektüel versszakot elhagyták. Sose legyen rosszabb a magyar popzene.

mrbateman 2011.11.04. 10:14:22

@Professor Pizka: Íjjjjj! ez kétesélyes...mindenesetre nem lehet tuti 1-esre venni az biztos!
Mondjuk én szeretem a külföldieket, sokkal türelmesebbek, mondjuk nekem magyaráznom kell nem magyarázkodnom. Mindenesetre a magyar kkv kibaszottul okosnak hiszi magát a 300m2-es házától és a 2 éves 5-ös bajortól, a tanácsadást ilyen szellemi villongásnak hiszi...elhív, h. segítsek, beszéljünk róla, stb, elmondom mi van, erre ő valami apró részletbe beleköt és próbálkozik okosnak tűnni!

Édy, aki Endre 2011.11.04. 10:20:35

@KürtiT (Tromb74):

És ha már átmerészkedtünk a popzene-tematikába, akkor offosként egy "popzene", de gyorsba': www.youtube.com/watch?v=GEH3oJPLX80

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.04. 10:22:27

@KürtiT (Tromb74):

Pontosan ez a helyzet: nem vesznek észre. Na de nem azért, mert vakok, hanem mert nincsenek hozzászokva, hogy zebránál nézni kell, hogy van-e átkelni észülő gyalog. Én is úgy tanultam meg vezetni annak idején (mikor még Bem apó volt a vizsgabiztos), hogy a gyalogosok elsőbbsége csak olyan mosolyogva említett ajánlás volt. Meg kellett tanulnom figyelni, és még ma is előfordul, hogy elmegyek a lelépni készülő gyalogos mellett. Csak én legalább szégyellem magam utána.

ropoládé · http://bolygolang.freeblog.hu/ 2011.11.04. 10:26:15

"így talán nem SZERÉNYSÉG azt állítani..." állllat.

2011.11.04. 10:37:36

@Édy, aki Endre: Azzal nekem semmi bajom, ha valaki azért hallgat Kiscsillagot, Pál utcai fiúkat, apámfaszát, mert azt szeretei, tetszik neki. Amikor azonban érvként, vagy okulásodra belinkelnek valami entellektüel zenét (esetleg még kommentelve is: "mennyire igaz!"), no attól hányok. + nálam az említett másik szubjektív tényező: a legszánalmasabb pőzör ismerősem rajonganak ezekért a zenékért - ez eleve taszít.

Én meg Lady Gagát szeretem, időnként jó az a Dillinger Escape Plan után. :)

Lenry 2011.11.04. 10:38:16

"a lámpa nélküli zebra csak egy kijelölt hely az átkelésre, ahol én átengedhetlek Téged"

meg az anyád p*****t
kresz könyvet nem láttál még ugye?

élőben miért nem találkozok ilyenekkel? levezethetnék rajtuk ezt-azt...

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 10:42:33

@El Topo (Sgt. Elias): Én is ilyen szellemben tanultam a vezetést.
"A gyalogos az egy puhatestű, tudatlan közlekedési akadály"
Csak úgy láttam, érdemes néhány ponton felülvizsgálni a tananyagot. Ennek szellemében nem zabálok az autóban pörköltet galuskával. Nem szopatom a gyalogosokat, bicikliseket, tanulóvezetőket. Ha másért nem, akkor azért mert a kocsikázás kényelmes és nyugodt tud lenni, ha nem csinálok belőle élet-halál harcot.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 10:50:55

@Brother Love: Azért ezt a popzenében igazság keresést 20 évesen kinövi az ember, 30 évesen talán már a komolyzenében se keresi. Állítólag 50 felett már az is kikristályosodik, hogy a pinán kívül csak egy fontosabb dolog van, azon belül.

2.bp.blogspot.com/_iSYBo5Krudk/TIovpd0IjxI/AAAAAAAACFA/sZURI_Iimag/s1600/Faun+Nimfa+by+Szinyei++Merse.jpg

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 10:54:46

Fasza poszt volt!
És ne hagyjuk ki a kedven fordulatomat:
"És azt se felejtsd el, kedves puhatestű, hogy a 4m 54cm magasságomhoz szerény 985 kilogramm párosul, ebből 97% színizom, plusz 8 dan (kungfu) és 3 év SAS szolgálat, ezért ne nagyod told be a pofádat az ablakomon keresztül!"

Édy, aki Endre 2011.11.04. 10:55:22

@Brother Love:

"Én meg Lady Gagát szeretem, időnként jó az a Dillinger Escape Plan után. :)"

Én meg csak nézek, mert az elsőről már hallottam, a másodikról még nem nagyon. Biztos jók lehetnek. Nekem maradnak az olyan metálzenék, mint Bétóven bácsi Eroicája és aztán egy kis Pantera. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.04. 10:55:43

@Lenry:

Címlap?

@KürtiT (Tromb74):

Én akkor kaptam észbe, mikor egyszer Franciaországban jártam, még vagy 15 évvel ezelőtt. Akkoriban még sodrós cigiket szívtam és mentem az utcán egy közepes délfrancia városban, menet közben sodorva a cigimet. Na és ahogy bénáztam, megálltam vele a járda szélén, gondoltam: rágyújtok és megyek tovább. Gyanús csendre kaptam fel a fejemet. Kétfelől legalább 10-10 autó várta szép türelmesen, hogy befejezzem a sodrást és átmenjek végre a zebrán.
Bevallom, nekem ez relevancia volt.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 10:59:28

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

Nem az ilyen izomagy-esetről szól az "urbánus legenda", amelyben az ukrán (vagy bármely más tetszőleges nemzetiségű) ifis kickboxosok lerendezték az Oktogonnál (vagy bármely más tetszőleges helyen) őket becsicskítani igyekvő merdzsós (vagy más... nem, nem más!) és kigyúrt bodzabűnöző arcokat? :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 11:01:10

Ha "mosolygós cigi" volt, ne csodálkozz, ha megbámultak.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 11:06:19

@El Topo (Sgt. Elias): Nekem egy londoni bringázás volt hasonló élmény. Miután lendületesen betekertem a körforgalomba rossz irányból, megállt a forgalom, dudaszó és kurvaanyázás nélkül kivárták, hogy korrigáljam a hibát.
Ellentétes példa pedig Tripoliban gyalogosként átjutni az út egyik oldaláról a másikra. Ott ezt komolyabb sportos előélet nélkül jobb meg se próbálni.

Magyarország valahol középen helyezkedik el. Sokat javult a közlekedési morál, de a mindennapok feszűltsége feltehetőleg nagyon érződik a baleseti statisztikákban is.

Ottlaki Kababám 2011.11.04. 11:07:07

@El Topo (Sgt. Elias): Az, mindjárt indul a hátradőlés.

Egyébként zseniális, az elején a bemutatkozás hibátlan, rá is néztem a mellettem ülő 2 db kollégára. Úgy még ütősebb volt, hogy közben látom is az alanyokat (na jó, csak zenei ízlés(telenség)ben).

Édy, aki Endre 2011.11.04. 11:07:37

@El Topo (Sgt. Elias):

"Bevallom, nekem ez relevancia volt."

:)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 11:07:45

@Édy, aki Endre:
Én ezt orosz változatban hallottam. Moszkva, piros lámpa, a merdzsó elé befurakszik egy szakadt lada. Merdzsósok ki baseball ütővel, beverik a lada szélvédőt. Ladások, és lebontják a merdzsót. Belügyisek voltak állami kocsiban.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 11:15:03

@El Topo (Sgt. Elias): Mostanában ismét erősödni kezd egy ilyen elitista szemlélet, amely szerint, ha jobb autóm van, többet keresek, nagyobb házam van, akkor jobb ember vagyok ERGO többet engedhetek meg magamnak.
Ezt nyilván meg is kell ideologizálni. Ebből keletkeznek a különböző adók befizetéséből eredeztethető többlet jogok.
Én már most várom a chips adóhóz köthető übermensch filozófiák virágzását.
- Bazzmeg, én csak ebben a hónapban 30k népegészségügyi adót perkáltam be, nehogy má egy retkes vegának annyi jogai legyenek, mint nekem.
- Aki gondol a szüleire, az mogyorós csokit zabál nutellával. A zugsütemény gyártásából nem lehet kismillió nyugdíjat kifizetni.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.04. 11:20:53

@KürtiT (Tromb74): V.ö.: "akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér"!

benoke77 2011.11.04. 11:24:32

Jujj de szar.

"a mi befizetett forintjainkból épülnek nektek a szép új utak, alagutak, hidak, kerékpárutak, járdák, biztonságos gyalogosaluljárók - kerülnek ki a jelzőlámpák, jelzőtáblák, tartják karban az átkelőket, festik fel nektek a zebrát"

Mer a gyalogos nem fizet adót szerinted? Ezt a Fazekasban vagy a Közgázon tanították?
Javaslom nézz körül Svájcban, hogy hogyan viselkednek a gyalogosokkal szemben.

Egy autós.

UI:"Szépen kérlek, légy tekintettel a járdán parkoló autókra! Ha a babakocsid nem fér el a házfal és a lökhárító között; ha te nem tudsz átbújni anélkül, hogy összefogdosnád-maszatolnád az autómat, akkor ne is erőltesd!"

Gondolod a gyerekemet az úttesten fogom tolni mert te bunkó vagy. Még a tükröd is lerugom:D Nincs elég parkolóhely? Ez van.

vitaygeorgina 2011.11.04. 11:25:38

@Édy, aki Endre: de igen. És a poén lényege, hogy ezért kellett volna bodzaszedőéknek megtanulni olvasni. Mert hogy az ukrán kick-box válogatott buszára fel is volt írva, hogy mivel foglalkoznak.

évuska 2011.11.04. 11:28:18

Óriási!!! Mint tudatos sosemautózó-bringázó is köszönöm! Kár, hogy sokaknak ez napi valóság, ha nem is fogalmazzák meg.

mrbateman 2011.11.04. 11:28:28

@KürtiT (Tromb74): Baszod, az én snickersem adójából izetik a te gázártámogatásodat, ti meg otthon sütitek a almásrétest. Te potyautas!

Ja megjöttek a barátaink, lássuk hülye a poszter, vagy teljesen igaza van! Uraim a téteket!

vitaygeorgina 2011.11.04. 11:29:10

Amúgy nagyon jó a poszt. Néha úgy éreztem, hogy egy-egy mondata külön posztot is megérne. Például a zenei mindenevőség, ahogy ezt fentebb már kifejtették.
Külön ütném azért, mert a "pöppet" kifejezést használja, ez nekem valamiért különösen taszító.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 11:30:09

Egyébként a problémára megoldás egy gyalogos jogsi kéne, kb 20 órás tanfolyam, kresz, alázat, lépéstechnika. Mindenki 20 pontról indulna, és járna büntetőpont. Zebrán átfurakodásért -3 pld. Aki kipontozódik, annak elveszik a jogsiját, a járókeretét vagy a kerekesszékét, és kap 1 év szobafogságot. Azután újra megpróbálhatja letenni a gyalogos jogsit, hogy kimehessen az utcára.

vitaygeorgina 2011.11.04. 11:32:31

@mrbateman: Valóban címlapos, és a kiemelt részlet külön alkalmas arra, hogy a hangulatot megalapozza.
Amúgy én a "posztoló hülye" nagyobb arányára fogadok azzal a kiegészítéssel, hogy jönnek majd azok is, akiknek legszívesebben az összes biciklist kiirtanák a világból.

ZOH 2011.11.04. 11:32:42

zseniális írás, riszpekt

mrbateman 2011.11.04. 11:33:30

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
Ja illetve 1 év után a Balettintézetbe kellene menni járástechnikából, aki csak kicsit is csámpázik azt kibasszák!

titan 2011.11.04. 11:33:34

gyerekek, ezt vagy az autózz!-ról írta valaki, vagy az EMPAMO-tól loptátok, mindkét esetben ki kellett volna írni a forrást :D

Bélabáttya (törölt) 2011.11.04. 11:33:41

Csak a kiajánlott címhez...
Két autóm van. Az egyik hobbiból, kisebb, vigyorgó mászkálásra, a másik hurcolásra.
Zömében a belvárosban élek, ott is dolgozom, az esetek többségében gyalog járok. Amikor mégsem, olyankor bejövök a város valamelyik kényelmesen elérhető pontjára vagy a megszokott ismerőshöz, otthagyom a kocsit, és ismeg gyalog, vagy - az igen rühelt - BKV-val megyek tovább.
És vagyunk még ezzel páran hasonlón...

s 2011.11.04. 11:33:57

Ez sajnos nagyon jó lett. Viszont legalább röhögni tudunk, ha élni nem is.

vitaygeorgina 2011.11.04. 11:35:29

@Szocio Pata (kikvogymukblog): :D
Az élet minden területén vizsgázni kellene. Már születéskor kellene kezdeni. Aki nem megfelelően sír, kakál vagy nem alszik eleget, azt visszanyomjuk az anyjába.
Egyébként sokat hallom ismerőseimtől, hogy kellene szülői vizsga, merthogy szülőnek lenni a legnehezebb feladat, és mégis bárkinek lehet gyerek csak úgy, és ez azért milyen már.

bes3 2011.11.04. 11:36:34

lehet volt már:
"(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.

(8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud."

III. RÉSZ

A gyalogosokra és a járművek utasaira vonatkozó szabályok

Gyalogosok közlekedése

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

a közúti közlekedés szabályairól

2011.11.04. 11:36:51

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Mindez önmagában keveset érne, ezért alapvető, hogy RENDSZÁMOT minden gyalogosra!
Mert így azonosíthatatlanul szabálytalankodhatnak, milyen dolog ez!

pfekete101 2011.11.04. 11:36:56

Jo a poszt, fair akkor lenne az egesz, ha ugyanilyet irnal az autosokra is.
+ 1 komment a "2. Zebrahoz":
"Nota bene: a lámpa nélküli zebra csak egy kijelölt hely az átkelésre, ahol én átengedhetlek Téged - ha úgy tartja kedvem."
Sorry, de szerintem ez nem igaz. Meghogy _kedv_.

Dzsoni Kráncs 2011.11.04. 11:38:24

Az átlag nyárspolgár fel van háborodva a magyar közlekedők bunkóságán,de a mediterrán nyaralásról hazajőve vidáman meséli,hogy ott még lámpa sincs,nem indexelnek,mennek,mint a meszes,mégse történik baleset.
Nekem a legrosszabb tapasztalataim Marokkóban voltak,alig léptük át a határt,kb.20 km-re voltunk Ceutától,máris frontálisan ütközött a minket előző a szembejövővel.Az út menti szakadékok mindenütt autóroncsokkal voltak tele,persze lehet,hogy a megunt roncsokat is oda lökték.Marrakeshben pedig majdnem elütött egy kibaszott motoros,mert volt pofám a zöldnél átkelni ezredmagammal,csak én nem vágtam,hogy itt egyenletes sebességgel kell menni és mikor megláttam a motorost leblokkoltam,úgy került ki,mint Alberto Tomba.
Egy barátom Nigériában dolgozott,egyik reggel elütött a busz egy embert,az utasok leugráltak,megnézték,látták nincs mit tenni visszaszálltak,elmentek,a hulla három napig ott volt mire elvitték.

diplomatuka 2011.11.04. 11:39:41

Tibi, szerintem te tényleg nem vagy buta, de a megfelelő szót még keresném, ha ha egy percnél tovább érdekelnél. Kb. 35 után jönnek azok az évek amikor ALÁZAT-ot fogsz tanulni, erről is biztosíthatlak.

Cadena75 2011.11.04. 11:40:43

Komolyan mondom, hibbant vagy!

1) "Te elsősorban azért választod ezeket a közlekedési formákat, mert a személygépkocsit nem tudod Magadnak megengedni." - Nem, nem ezért gyalogolok. Hanem, mert feleslegesnek tartom, hogy olyan helyekre járjak autóval, ahol - ahogy te is említed- alig van parkoló. Üljek a dugóban, és fizessek a parkolásért ezreket, csak, hogy bebizonyíthassam, van autóm? Vagy, ha kiteszek magamra egy táblát, hogy van autóm, csak most éppen gyalog vagyok, akkor átengedsz majd a zebrán??????

2) "a lámpa nélküli zebra csak egy kijelölt hely az átkelésre, ahol én átengedhetlek Téged - ha úgy tartja kedvem." - Nem. Kötelességed átengedni, nekem van elsőbbségem.

3) " Szépen kérlek, légy tekintettel a járdán parkoló autókra! Ha a babakocsid nem fér el a házfal és a lökhárító között; ha te nem tudsz átbújni anélkül, hogy összefogdosnád-maszatolnád az autómat, akkor ne is erőltesd! Más járművéhez nyúlni több, mint tapintatlanság. Mibe kerülne a kocsit inkább az úttest felől megkerülni? Ugye semmibe?" - De, sokba kerülne, főleg, ha az út tele van olyan barmokkal, mint te, aki nem azon gondolkodik, hogy miért vagyok az úttesten, hanem zavarja őt, hogy az úttesten vagyok. Ha ne adj' isten, még baleset is lesz, akkor akár az én, a gyerekem, a szüleim vagy akár a te családtagjaid életébe is kerülhet. Képzeld, ha a feleséged a babakocsival épp a te autódat kerüli ki az úttesten. Ne, ne képzeld el.
De, ha a járdán parkolsz, akkor viseld a következményeit annak, hogy egy kedves babakocsis épp az autód megkarcolásával tudott ott csak elmenni.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2011.11.04. 11:42:18

Nem olvastam a korábbi bejegyzéseket, de szerencsére a kommentekből kiderült, hogy nem komoly.. pedig már kezdtem megijedni..

2011.11.04. 11:44:17

Most már csak ebédelnem kell, kávézni és olvasgatni...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 11:44:17

@Brother Love:
A 2 méter magasságot, 1 méter szélességet, és fél méter hosszúságot meghaladó gyalogosra külön jelzés is kell jól látható helyen!

Édy, aki Endre 2011.11.04. 11:44:59

@vitaygeorgina:

Offosként ide, ehhez: Mekkora kitolás ez a típusú hercehurca is. Jogfosztás meg ilyenek. Most képzeld csak el, hogy 14 évesként elég érettnek tartanak ahhoz, hogy szülj egy-két purdét és aztán próbáld is őket felnevelni, miközben a jogsid mexerzéséhez még nincs meg az érettséged. Sőt, ahhoz sincs meg a megfelelő érettséged, hogy a fülke magányában az egyik vagy a másik pártra add a voksod. Az nagy érettséget igényel. A purdénevelés meg "automatice" feltételezi, hogy érett vagy ezerrel. :)

És akkor arról még nem beszéltem, hogy köztársasági elnök csak x éves korod után lehetsz hivatalosan. :)

mrbateman 2011.11.04. 11:45:38

Azért azt nem gondoltam volna, h. valaki ilyen hamar ellövi a puskapot és kezdésnek rögtön beemeli az 1/1975. rendelet vonatkozó részeit!:-)

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2011.11.04. 11:48:13

Zseniális:) És még ha erősen sarkított is, sőt olykor konkrétan nincs igaza, valahol ezek a gyalogosok mégis elég szemtelenek, pár hónapja csaptam el egyet motorral.

oltonyosrabszolga.freeblog.hu/archives/2011/06/23/Draga_gyalog/

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 11:48:39

@Szocio Pata (kikvogymukblog): így van, rikító "én a helyedben kussolnék" felirattal :-)
@Édy, aki Endre: az egy fogós kérdés, hogy gyereket csinálni nehezebb, vagy köztársasági elnöknek lenni.

Amúgy valószínűleg terhes vagyok. Meggebedek egy üveg nutelláért, egy csomag háztartási kekszért és egy kiskanálért.

Intruder 1500 2011.11.04. 11:48:39

Gondolom mikor elmesz a sracokkal ,turazni ,kerekezni, te is elengedsz minden autost, es tisztelettudo modon varakozol ,mert ugye nem szeretned megzavarni autos ember tarsaid az igyekezetukbe, mert ha igy teszel allhatsz par orat a zebranal, de gondolom te igy csinalod, es nem lepsz le a jardarol, es nem azt varod hogy ki lesz az a rendes autos , motoros aki megall neked , megsajnal mert mar ott allsz kb 10 perce, mert pont az ilyen kocsogok mint te, akik azt hiszik mert autojuk van mindent megtehetnek ,fesobbrendunek erzik magukat, ahogy ezt te is szepen leirtad magadrol :))) Kozlom nekem is van autom motorom, es 16 eve jogositvanyom, de en megkoszonom ha beengednek savvaltas soran, es ezt el is varnam, de ez nalatok nem divat gondolom, ha van ra modom igen is elengedem a gyalogost , mert ha olvastad volna a KRESZ konyvet , de tudjuk te rengeteget tanultal , nem volt ra idod, Ok is a kozlekedes reszesei, ugy ahogy te is, nem vagy semmivel sem tobb , rad is vonatkoznak szabalyok, mint mindenkire aki reszt vesz a forgalomban, EZT IS MEGKENE TANULNI , es nem csak azzal felvagni hova a francba ,milyen iskolaba jartal ,es te mar mennyit elertel, es te mennyit adot fizetsz. Akkor is csak egy kocsog maradsz........

Ottlaki Kababám 2011.11.04. 11:49:07

@Cadena75: És valaki szövegértés nélkül hajlandó ennyit gépelni. Elképesztő, ezért tart itt ez az Abszurdisztán.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.04. 11:51:35

@Brother Love: Nekem nincs idegem ezekhez a burnyákokhoz.

mrbateman 2011.11.04. 11:51:59

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Ekkora gyalogosra indokolt lenne az útvonalengedély, akárcsak az 5 főt meghaladó társaságok eggyüttes vonulását, hacsak nem mind az 5-en a Ptk. által nevesített közeli hozzátartozói viszonyban vannak.
Indokolt lenne továbbá az évenként orvosi (gyalogosalkalmassági vizsgálat) vizsgálat, mint az autóknál a műszaki, ahol fel lenne jegyezve a gyalogos testsúlya, 120kg felett pedig egyes utcákból kitiltanám őket.
Kiülök a kertehelyiségbe, hogy fizessem aát áfát, meg a jövedékit közbe nézzem a csajokat, erre ilyen hájas bálnák beúsznak a képbe!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 11:55:19

@mrbateman: Szerintem a sötét oldalon lesz több értettlen. Felteszem rá a kötelező magánnyugdíjpénztári megtakarításomat.

stf! 2011.11.04. 11:56:03

Ilyen fokú előképzettséggel, intelligenciával nem szoktak az emberek ilyen blogot írni. Mert akkor a sok "hülye" olyat írogat be, amit az intelligens feje nem bír elviselni. Egyébként hasonló korú, előéletű GYALOGOS vagyok, és csak azért nem cáfolom
ezt az irományt tételesen, mert akkor én is abba a hibába esnék, hogy általánosítok és degradálok. Pedig intelligens ember ilyet nem tesz...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.04. 11:57:41

Nagyon jó poszt.

Amúgy ezt a túlfűtött gyalogos-kerékpáros-autós ellentétet sosem értettem, amikor még sosem vezettem Budapesten. De most már értem. Annyi tapló, szabályokra magas ívben szaró gyalogost, kerékpárost és autóst életemben nem láttam, mint akkor 1,5 óra alatt. Pedig jártam már sokszor a fővárosban, de többnyire gyalogosként, tömegközlekedéssel.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 11:58:30

@mrbateman: Mindenekelőtt tisztázzuk! A "gyalogos" csak egy archaikus kifejezés, de félrevezető. A "gyalogosnak" ugyanis nem gyalogolnia/vánszorogni/mászkálni, hanem folyamatosan futnia kell, hiszen bármely térbeli ponton bármelyik pillanatban zavaró tényező lehet. Ezért az adott pontot villámgyorsan elhagyni köteles.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 11:58:36

Ettől még úgy is felment a vérnyomásom és kinyílt a bugylibicska a zsebemben, hogy tudtam, hogy a Modoroson vagyok.

Mestermunka.

katee 2011.11.04. 11:59:25

A babakocsit a járdán kell tolni, ha egy kocsi miatt nem fér el, nem az úttest a megoldás. Felelőtlenség egy autót kikerülni az úttesten babakocsival. Én már írtam cetlit egy autóra a kedves sofőrnek, mert nem fértem el a babakocsival. (a járda mellett ki volt alakítva egy kb. 2 méter széles szakasz a parkolásra, csak egy paraszt inkább keresztben parkolt, félig a járdára, mert neki szabad az SLK Mercivel) A polsztolónak meg kívánom, hogy babakocsival meg még egy gyerekkel 5 méterenként kerülgesse a járdára parkoló autókat mindennapi sétaja alatt!

2011.11.04. 12:00:25

@mrbateman: Jójó, de hol marad a kategóriába sorolás? Mert azt azért könnyű belátni, hogy a fiatalabb gyalogos némiképp kevésbé zavar a vezetésben és kevésbé veszélyezteti az autómat is: mégiscsak el tud ugrani esetleg, ha rágyorsítok, amikor ott lábatlankodik! Talán ezeknek kevesebb életben hagyási adót kellene kivetni.
A folyton lelépő, vaksi, bizonytalan gyalogos nyugger viszont szabadon elüthető, ha ez a többi gépjármű haladását indokolatlanul nem zavarja és az utat nem rongálja. A holttest viszonyt - lehetőség szerint haladéktalanul - eltávolítandó az útról.
Babakocsis mamák, banyatankos nyanyák eszközeire pedig külön vizsga, ez egyértelmű!

tataugebu 2011.11.04. 12:01:20

Egy eltorzult elme gyönyörű kitárulkozása! Nagyszerű! A mondatok sorából csak úgy hömpölyög az egurult gyógyszer utáni sóvárgás! A szavak dinamizmusa fixálja a mentális aberrációt, mely íly módon már-már katarzisként ordítja világgá a posztoló szellemi zokniságának nejlon mivoltát!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.04. 12:02:41

Amúgy mekkora már, hogy egy csomóan komolyan vitatkozni kezdtek a modoros autós figurájával, ami itt lényegében parodizálva van.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 12:03:03

@mrbateman:

"Ja megjöttek a barátaink, lássuk hülye a poszter, vagy teljesen igaza van! Uraim a téteket!"

Szerintem ez valami tudatalattiság vagy mijafranc. Beírod, hogy jöjjenek... és jönnek is. :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 12:05:03

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Kvantumgyalogosok kellenek, akik több különböző pálya szuperpozíciójában haladnak.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.04. 12:05:31

@stf!:
Ilyen fokú intelligenciával, ami neked van, nem kellene kommentelned, így csak égeted magad. Esetleg ha elolvasnád, miről szól ez a blog?

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 12:10:01

@Brother Love: Ugyanakkor azt is vedd figyelembe, hogy a kövér gyalogos kisebb kárt tesz az autóban a beőpített gyűrődési zónáiból kifolyólag.

Egy kisgyerek csontos feje viszont komolyan tönkre tudja vágni a motorháztető fényezését.

A legrosszabb viszont a banyatank, amit be kéne tiltani, mert életveszélyes. Ha nyolcvannal gázolsz nyuggert, a cekkere könnyen áttörheti a szélvédőt és személyi sérülést is okozhat.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.11.04. 12:10:56

@modor tibi: remélem viccnek szánod, mert ha ezt komolyan gondolod egyrészt sürgősen fel kellene keresned egy pszihomókust, és azonnal visszaadni a jogosítványt ("mondom" ezt autósként). Ilyenkor merül fel bennem a gondolat, hogy a gyerekvállalást _is_ jól lenne iq teszthez kötni.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 12:12:33

@Professor Pizka:

"az egy fogós kérdés, hogy gyereket csinálni nehezebb, vagy köztársasági elnöknek lenni. Amúgy valószínűleg terhes vagyok. Meggebedek egy üveg nutelláért, egy csomag háztartási kekszért és egy kiskanálért."

Ahogy elnézem a köztársasági elnökök eddigi tevékenységét - külön tekintettel az elsőre és a mostanira -, azt hiszem, hogy "abszolválható" még egy győzikének is az ekkora feladat. "Automatice." :)

A várandósságodra nem mernék fogadni, de ellenben az nagyon érdekelne, hogy a kiskanálért miért gebedsz meg? A nutellát és a kekszet értem, azok finomak. De a kiskanál?

Ez valami olajfinomító-szindróma? (5:32-6:32 innen: www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 12:12:37

@Brother Love: A gyalogos átkelőknél a lámpák ütemezését eleve úgy állították be, hogy megszűri a mezőnyt. Csak használni kell a KRESZ biztosította lehetőségeket. Aki piros jelzésnél még mindig az úttest közepén nyomizik, azt egy kövér gázzal el lehet takarítani. A holttesteket meg esténként, amikor elült a forgalom összeszedik.

mrbateman 2011.11.04. 12:15:46

@Brother Love: Kezdetben, amíg hozzászokik a lakÓsság, legyen mondjuk 3 alapkategóri, amit később - a bonus/malus rendszer gyalogosokra történő kiterjesztésével - tovább lehet cizellálni.
Tehát sportolói/dolgozói/diák-nyugdíjas, ezek balesetvédelmi megfonotolásból eltérő színű láthatósági mellényt kötelesek viselni - a rendszámot nem eltakarva - mert ugye a sportolót még elütni is nehéz, csak kiröhögi az embert ha gázt ad és ráhúzza a kormányt, a dolgozó ellenérdekelt a baleset elszenvedésében (kieső munkaidő, stb), addig a diák lógni akar matekóráról, ezért az oktondi akár elém is ugorhat jelentős károkat okozva gépjárművemben, a nyugger meg simán balfasz totyog össze-vissza és nem mellesleg sokat veszi igénybe a járdahálózatot. Ezért a diákkal/nyuggerrel szemben a deffenzív vezetési technikákat javaslom, illetve remélem jövőre szarrá adztatják őket is!

Nevem Earl 2011.11.04. 12:22:24

Mekkora autósoviniszta szar ez a poszt. Én is ismerem mindkét oldalt, ha lesz egy kis időm, megvilágítom egyes pontok másik oldalát.

Silent Bob 2011.11.04. 12:24:20

Állat! :D 'By the way' reggel egy rendőrautó elől kellett ugranom a zebrán.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 12:24:41

@mrbateman: Alapvetően itt lenne az ideje a gyalogosadó bevezetésének. Itt viszont nagyon körültekintően kéne meghatározni a kategóriákat. Testtömeg, gyalogos közlekedéshez kitöltött menetlevél, életkor, tűsarkú cipő stb. Be kell vezetni a jól látható gyalogos azonosító használatát, sétálóutca díjat, ácsorgási díjat.

Nevem Earl 2011.11.04. 12:25:15

@Cadena75: Nagyjából én is ezeket a dolgokat óhajtottam kiemelni széttrancsírozás céljából, köszönöm. :)

stf! 2011.11.04. 12:25:27

@Zabalint: Elolvastam. Akkor úgy is kommentálhatom, hogy ez egy f*szság. Persze, ezt az intelligenciám nehezen viseli, de ilyen a világ...

[c] 2011.11.04. 12:27:03

:)

"Nem a Jobbik, hanem saját véleményét fogalmazta meg Tóth Péter amikor közölte: borzasztóan zavarják a kerékpárutak.

– Ha valaki kerékpározni akar, azt a városon kívül tegye meg – közölte. A Critical Massra utalva úgy fogalmazott: amikor fel van túrva Szeged, mi értelme van annak, hogy „néhány füves barom végighajtson a városon? Az ember azért találta fel az autót, hogy használja – jelentette ki."

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/mar_csak_a_jobbik_vett_reszt_a_szocialdemokrata_part_foruman/2248038/

stf! 2011.11.04. 12:27:42

@Zabalint!: Ja, és annak nehéz elmagyarázni, mi az intelligencia, akinek nincsen. Olyan mint a libidó.
Ha van, élvezed, de néha nehéz viselni, akinek nincs.

Linda Pass 2011.11.04. 12:27:53

Van itt tárgyi tévedés is: a zebrán MINDIG elsőbbsége van a gyalogosnak, kivéve, ha piros neki a lámpa.

Elijah_Baley 2011.11.04. 12:27:55

A bevezető zseniálisra sikerült, bár tul.képp bármilyen témánál alkalmazható, ha a pesti kispolgár szentenciát mond.
Egészen magamra ismertem :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.04. 12:28:28

@Nevem Earl: hát azért le kéne szállni az autósokról... ránk csak úgy gondol már a társadalom meg a mindenkori kormányok, mint a fejőstehenekre, akiket bármikor le lehet húzni.

Fizessen az autós! Persze.

Stitch 2011.11.04. 12:28:47

Kedves Autós!!!!
A kilelölt gyalogosátkelőhelyen KUTYA KÖTELESSÉGED ÁTENGEDNI,EZ TÖRVÉNY!!!!!!!!Ha mi át akarunk menni és te rálépsz a gázra "jelezvén" elégedetlenséged annak előbb vagy utóbb 1 szép csekk vagy 1 baleset illetve 1 kiadós verés lehet a jutalma!!!!!!A ZEBRÁN MEGÁLLNI VÁRAKOZNI TILOS UGYAN ÚGY AHOGY VASÚTI ÁTKELŐHELYEN-TEHÁT HA TUDOD HOGY NEM HAJTHATSZ ÁT RAJTA MERT MEG KELL ÁLLNOD A TORLÓDÁS MIATT AKKOR NE IS INDULJ EL-TÖRVÉNYBE VAN FOGLALVAHa te,a járdára parkolsz(AMIT SZINTÉN TÖRVÉNY SZAB MEG HOGY HOL TEHETED MEG-TÁBLA JELZI-VEGYÉL SZEMÜVEGET HA NEM LÁTOD)akkor meg se lepődj ha valaki összetapizza a biztos baromi drága autódat(mert te megteheted hogy vettél mi meg nem)vagy éppen összekarcolja a babakocsival MERT A JÁRDA A MIÉNK!!!!!!!!!!!ENNYIT A KÖLSÖNÖS TISZTELETRŐL!!!!!!!
UI:KRSZ MEGTANULÁSA,ÚJRAOLVASÁSA JAVASOLT!!!TE VAGY A NAGYOBB NEKED KÉNE VIGYÁZNI RÁNK,VAGY A CSECSEMŐ VIGYÁZZON A SZÜLŐKRE?????
A diplomád,végzettséged,zenei ízlésed(ami nemes egyszerűséggel NEKED NINCS) nem bizonyítja az inteligenciádat!!!!!AZ IROMÁNYOD VISZONT IGEN!!!!!!!!!!!

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 12:28:48

@stf!: Úgy beszélsz az intelligenciádról, mintha egy másik személy lenne. És ahogy elnézem, ez a másik személy épp nyaral a Horváth riviérán.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 12:29:59

"Ja, és annak nehéz elmagyarázni, mi az intelligencia, akinek nincsen. Olyan mint a libidó.
Ha van, élvezed, de néha nehéz viselni, akinek nincs."

Eszembe jutott a Good Morning Vienam egyik jelenete. Vóálá!

Lt. Steven Hauk: Sir, in my heart, I know I'm funny.

szgy 2011.11.04. 12:30:35

"de Te elsősorban azért választod ezeket a közlekedési formákat, mert a személygépkocsit nem tudod Magadnak megengedni."

ezután már nem is kell az írót minősíteni, megtette ő maga.

mrbateman 2011.11.04. 12:30:36

@KürtiT (Tromb74): A természetjárókkal is tele van a faszom! Semmi céljuk nincs, csak úgy túrázgatnak! Hát mi ez ha nem luxus?! Fizessenek bazdmeg, fizessenek! Luxusadót rájuk a gecibe,...persze jó egészséges, oké, kevesebbet kell költeni rájuk a TB-ből, oké kapjanak valamennyi adókedvezményt, ha van a füzetkéjükben elég pecsét egy évben és két tanú igazolja!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 12:31:45

@stf!: Ez abból következik, hogy bizonyos intelligencia hányados esetén az ember faszságnak tart mindent, amit elsőre nem ért meg. Hasonló okból kifolyólag az említett kategória gyakran hivatkozik az intelligenciára, amivel ő átlagon felüli mértékben rendelkezik természetesen.

[c] 2011.11.04. 12:32:35

@Cadena75: Figy', ez egy modoros-poszt, vagyis a "35 éves, budapesti" autós-felsőbbrendűségtudattal beoltott seggfej embertípus karikírozása.

stf! 2011.11.04. 12:33:35

@Püspök utcai gombaszedő: De jó is lenne ott, és nem szívni ezt a szmogot. Én azt hittem, hogy a gyalogosok és autósok közti konfliktusról szól ez a blog, de megtisztelő, hogy mindenki az intelligencámmal van elfoglalva. Ezek szerint van...

Stitch 2011.11.04. 12:34:09

@El Topo (Sgt. Elias): Nem!Legalábbis eddig senki sem hívott így!!Bocs!

Nevem Earl 2011.11.04. 12:34:22

@tea fan: Szeged... nemrég jártam arra és csak néztem: annyi bringás van ott, mint Pekingben. A Dóm tér feltúrva, tehát az összes kétkerekű kiszorult az amúgy is zsúfolt belvárosból, tiszta életveszély. Budapesten sosem tapasztaltam még ilyet. Bár tény, hogy Szeged az egyik legjobban kerékpárosított város az országban.

Tapogatott Kukorica 2011.11.04. 12:35:37

Mintha csak a soforom irta volna :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 12:35:56

@mrbateman: Az ún. (ejtsd: "ún") természetjárók valójában csak tönkreteszik az erdőket. Egy dolog az, hogy hangoskodnak meg piálnak is, és aztán meg az erdőbe húgyoznak nagy boldogan, de még be is mószerolják a szerencsétlen melóst, aki pedig csak egy fél konténer sittet és fáradtolajat akar lerakni békében valami félreeső helyre, ahol senkit nem zavar.

Szerencsére ezek a mószerolási kísérletek általában sikertelenek, mert az erdőőrök egyszerűen kiröhögik őket.

Nevem Earl 2011.11.04. 12:36:58

@Modor Tibi: Egyetértünk, mivel a másik két csoport nem megfogható. De attól kiakadok, hogy hogy meri használni a bringás az én pénzemből épített utat.

pisketer 2011.11.04. 12:38:28

Kedves Modor Tibor,

10évvel vagyok nálad fiatalabb, én is elvégeztem már az Egyetemet, jó munkám van, rendes fizetéssel. 6 éve mióta elköltöztem otthonról nincs tv-m. A zenei ízlésem stílusokkal nem tudom leírni de a nyitottságom néha engem is meglep. A kivétel talán csak a tömegeknek gyártott populáris maszlag amit próbálok kerülni.

Első számú dolog, te úgy tekintesz magadra autósra mint aki felsőbbrendű, megoldod a társadalmi, gazdasági problémákat... Először is szeretném kikérni magamnak azt, hogy azért járok gyalog-biciklivel mert csóróbb vagyok, egyrészt ez valószínűleg nem igaz, másrészt baromság, megtehetném, hogy vegyek egy autót fent tartsam használjam, de nem teszem figyelj: Budapest belvárosában dolgozom, mivel gondolkodom megpróbáltam olyan lakhelyet választani, hogy elérhető legyen autó nélkül.(I.kerület(10perc tömegközlekedéssel, 30perc gyalog, 10perc bringával)) Így több időm marad nap mint nap, és még számtalan előnye van annak ha a városban laksz.

Itt azért érdekütközések vannak:
- Te úgy érzed az az érdeked, hogy autóval járj mert ez egyrészt szerinted kulturált módja a helyváltoztatásnak, de főleg kényelmes neked.
- A közösségnek alapvető érdeke a tiszta levegő...

Másrészt azokat az utakat amit abból az adóbevételből újítanak föl amit befizetsz, azokat tönkre is teszed. AZT pedig, hogy a belváros csodálatos homlokzatai amit egyel nagyszerűbb őseink építettek, egyszínű feketék a mocskodtól azt hiszem nem futja ki a súlyadó.

A másik, ha dúgóvan és "csorogtok" akkor sem állsz meg a zebrán. Mert látod az előtted lévőt meg a sort, és kész. Figyelj oda.

Ha a járdára parkolsz, úgy hogy nem fér el melletted a babakocsi és elvárod tőle, hogy menjen le az útra akkor egyszerűen bunkó vagy. A babakocsis le fog menni ha nem fér el. De te ettől még bunkó vagy.

Az egész írásod dühít, olyan elképesztő ostobaságnak tartom amit csinál az a sok autós akik egyedül ülnek a kocsiban a dugóban szentségelnek dudálnak, persze, hogy bringával sokkal gyorsabbak az emberek. Abba meg bele sem gondolsz, hogy az olaj elfogy, előbb vagy utóbb elfogy, de előtte drágább lesz, sokkal, szóval ha nem változtatsz a szokásaidon, akkor eltankolod az összes pénzed, ettől feszült meg depressziós leszel, kihull a hajad, a feleséged nem fog szeretni, és mehetsz majd hétvégente a gyerekekért, kocsival!

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 12:39:14

@stf!: Oké, játsszunk nyílt kártyákkal. Nem, ez a blog egyáltalán nem az autós-gyalogos konfliktusról szól. Ha nem hiszed, olvass bele pár másik bejegyzésbe is.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 12:40:04

@stf!: Naná, hogy van. Ez a népesség 100%-ról elmondható. :D

@tea fan: Kisasszony! Rájönnek maguktól is, addig meg színesítik a kommenteket!

Édy, aki Endre 2011.11.04. 12:41:13

@Stitch:

Lt. Steven Hauk: Sir, in my heart, I know I'm funny. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.04. 12:42:23

@lrpeti: Megyek és eret vágok magamon.

ex-dr. vuk 2011.11.04. 12:43:20

Ugy erzem, hogy sokaknak nem esett le, hogy ez a blog mirol is szol..

mrbateman 2011.11.04. 12:43:31

@Püspök utcai gombaszedő: Na ja ezért tart itt ez az ország, mert aki megpróbál kicsit előrejutni, azt rögtön feljelentik, visszahúzzák, okoskodnak.

Hát ha annyira szeretik az a kurva erdőt, akkor legalább a lehullott levelet összehúzkodhatnák, mint mindenki otthon a kertben, de nem ott rohad évek óta, szarnak rá, csak a másikat lesik - ahogy te is mondod - hogy mibe tudnak belekötni!

Csináljanak betonutakat, h. kocsival is bemehessek, sokszor sokkal rövidebb lenne!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 12:43:53

@lrpeti: :D Ez helyes.
Már majdnem hozza a poszt ellentetjét.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 12:44:16

@stf!:

"Én azt hittem, hogy a gyalogosok és autósok közti konfliktusról szól ez a blog, de megtisztelő, hogy mindenki az intelligencámmal van elfoglalva. Ezek szerint van..."

Most elkeserítő dolgokat fogok leírni. Modorosan. Automatice.

Adegy: Nem arról szól.
Adkettő: Nem azzal vannak elfoglalva.
Adhárom: Ne végy rá mérget, hogy van, hiszen a beírásod mást mutat.

Nincs örihari, ugye? :)

ccvv 2011.11.04. 12:46:34

Bocsánat, ez most vicc, vagy komoly?

A magam részéről van autóm, de a belvárosba azért nem megyek be autóval, mert az fxxság, nem azért, mert nem engedhetem meg magamnak. A KRESZ a tisztelt posztoló számára valószínűleg teljesen ismeretlen - de inkább nem folytatom. Elnézést, az összes kommentet egyszerűen nem volt időm végigolvasni. Csípjetek meg! Ezt a posztot ugye tényleg csak viccből írta?!

Édy, aki Endre 2011.11.04. 12:46:54

@lrpeti:

"Az egész írásod dühít, olyan elképesztő ostobaságnak tartom amit csinál az a sok autós akik egyedül ülnek a kocsiban a dugóban szentségelnek dudálnak, persze, hogy bringával sokkal gyorsabbak az emberek. Abba meg bele sem gondolsz, hogy az olaj elfogy, előbb vagy utóbb elfogy, de előtte drágább lesz, sokkal, szóval ha nem változtatsz a szokásaidon, akkor eltankolod az összes pénzed, ettől feszült meg depressziós leszel, kihull a hajad, a feleséged nem fog szeretni, és mehetsz majd hétvégente a gyerekekért, kocsival!"

Az ember azt hinné, nem túlzottan nehéz feladat a szöveg elolvasása és az olvasott szövegnek a blog címével történő összehasonlítása után a következtetéseket levonni. :)

mrbateman 2011.11.04. 12:47:02

@lrpeti: Nagyon adom tesókám! Teljesen igazad van! szívesen megnézném most a pofáját ennek a Modorosi Tibinek

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.04. 12:47:50

@Professor Pizka:
nebaszki, felcsináltalak??? csak a pénzem kell neked, te céda!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 12:48:08

@mrbateman: Arról meg ne feledkezzünk meg, hogy a kirándulók is autóval, tömegközlekedéssel utaznak a természetbe. Ha maradnának otthon a picsájukon, mindjárt többet tennének a környezetvédelemért. A saras bakancsukka aztán meg bemászkálnak a városba, pont addigra szárad le róluk a dzsuva, mire a belvárosba érnek. Na ettől koncentrálódik a szálló por.

2011.11.04. 12:48:20

@Püspök utcai gombaszedő: Az még hagyján, de nem lehet tőlük nyugodtan quadozni, endurózni! Ott bóklászik az úton, háizsák, bakancs, faszom, a kölkei persze ide-oda rohangálnak, múltkor is akkorát kellett satuznom, mert nem lépne ám félre, ááá, dehogy! Olyan primitív, nem érti meg, hogy egy 250 kilós döggel nem lehet csak úgy megállni, kikerülni nem tudom, vazz, neki sokkal könnyebb félreugrani, már ott sem lennék!
Az ember egész héten hajt, hétvégén kikapcsolódna, sportolna egy kicsit, ettől a sok hülye természetjárótól meg már azt sem lehet!!!

vazze... 2011.11.04. 12:48:56

Végigolvastam, ezért hazafelé belerúgok egy járdán parkoló autóba te faszfej egy gyalogos-kerékpáros-autóvezető, persze csak ha akkora paraszt lennék mint te !

usernev 2011.11.04. 12:49:21

Népnevelő célzattal kérem ne írjunk hülyeséget kedves blog író.
"Az általános közvélekedés szerint a zebrán mindenkor elsőbbsége van a gyalogosnak, és bármikor csak úgy átmehet rajta. Nota bene: a lámpa nélküli zebra csak egy kijelölt hely az átkelésre, ahol én átengedhetlek Téged - ha úgy tartja kedvem. Mielőtt lelépnél az úttestre, nézz körbe és várd meg, amíg az összes autó elhalad - és ha már nem jön senki, akkor átmehetsz. "

A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van — kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is — az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.
(8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

Ha már felsőbbrendűséged tudatában kiokítod a többi közlekedőt, legalább nézz utána. Köszönöm.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 12:49:43

@KürtiT (Tromb74):
Az egyéni vállalkozó gyalogosok a cipősarok kopásából adódó költségeiket elszámolhatják, természetesen csak akkor, ha a gyalogosan megtett méterek jól dokumentálhatóan a vállalkozás tevékenységi körébe tartozó üzleti céllal tétettek meg, és a lépések számát a vállalkozás eszköz nyilvántartásában szereplő céges cipő menetlevelében gondosan dokumentálták. Egy cég minden munkavállaló után egy pár lábbelit jelenthet be céges lábbeliként, kivétel ha a vállalkozás tevékenységi körébe beletartozik a terepi munka, így pl. geodéták, régészek, erdészek a bakancsaikat is nyilvántartásba vehetik.
Találjuk ki együtt Magyarországot, agyaljunk közösen egy átláthatóbb, egyszerűbb államért.

hunvamp 2011.11.04. 12:50:47

A 6-os ponttal egyáltalán nem értek egyet, mégha én is tizenéves autóvezetői tapasztalattal, néha gyalogolva, gyakran biciklizve közlekedek. Ha annyira felállsz a járdára, hogy még egy babakocsi se fér el közted meg a fal között, akkor viseld a következményeket, főleg ha azok nem okoznak kárt a kocsiban, és egy szót se arról, hogy "hozzáértek" az autódhoz.

eöeöe 2011.11.04. 12:53:52

Én a 4. pontba még betettem volna, hogy az alacsonyabbrendű gyalogosok, és a teljességgel megmagyarázhatatlan kerékpárosok az utakat is sokkal jobban amortizálják, valamint a mai szomgriadó is elsősorban nekik köszönhető, hiszen ha nem kellene a sok férget kerülgetni át lehetne száguldani a városon, így kevesebb időt hagyva a pöfékelésre.
Valamint azt is figyelembe kellene venni, hogy mihelyst megszerezte valaki az Uralját és azzal közlekszik a városban, akkor TE hiába fogsz épp akár autóban leledzni, a miheztartás végett az illető úgy hajthat át rajtad, mint macskát szarni.
Aztán még vissza is tolathat párszor, nyomatékosítandó, hogy a nagyobb kutya.

stf! 2011.11.04. 12:54:16

Egyébként ha valakinek ennyire fáj autózni, gyalogoljon. Aztán majd rájön, még mindig mennyivel jobb dolga van az autóban. Ja, és a modoros ezek szerint azt jelenti, hogy felsőbbrendű. OK!

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 12:55:18

@Nadiposzi: Vannak akik úgy gondolják, hogy a céges lábbelik, haszon cipők bevezetése, adóztatása társadalmat átívelő igény. Ön szerint?

- Igen, én is a Fideszre szavaztam.
- Nem, mert nekem magas az intelligencia hányadosom.
- Gyurcsány, takarodj!

mrbateman 2011.11.04. 12:56:39

@Nadiposzi: A faszt! Bocs, h. ilyen egyszerűen fogalmazok, de teljesen fel vagyok baszódva még most is...mert a múltkor vittem az Ibolyának (a könyvelőm)számlát üléshuzatról és azt mondta, h. nem rakhatja be a könyvelésbe, mert megbüntet az APEH!
Hát akkor már nehogy elszámolhassa a cipőkopási átalányt a a gyalogos, utána meg a kenyeret, tejet, parizert is majd el akarja költségelni, mert neki az az üzemanyag!
Az évenkénti rendszeres járásalkalmassági vizsgálat illetékét, a menetlevél-tömb, gyalogrendszám, felségjelzés költségét elszámolhatja mást nem!

stf! 2011.11.04. 12:57:05

@Édy, aki Endre: Nincs persze, mert csak arra tudok haragudni, akit ismerek. És persze ha ezért megharagudnék, csak elfogadnám, hogy ez a szint, amit itt tapasztalok. Úgyhogy keblemre:-)

GUP 2011.11.04. 12:57:13

ez egy állat, ilyen hülyeségeket csokorba szedve rég olvastam...szegény gyerek, akit nevel...

(egy autós)

eöeöe 2011.11.04. 12:58:29

bazz, most olvasom a kommenteket, itt vannak olyanok, akik egyet tudnak érteni bármely ponttal?
Ez elég rossz vicc...

ex-dr. vuk 2011.11.04. 12:58:54

@tea fan: na amit ez a balfasz a kommentekben kapott :)
en azt sem ertem, hogy ekkora seggfej mit keres a donteshozok kozott.. de legalabb tudjuk miert iylen a kerosok helyzete az orszagban.

2011.11.04. 12:59:39

A 90-60-90-es méretű, (vagy kedvezőbb) nőnemű gyalogosokra nyári időszakban kötelező a sárga villogó is, lévén figyelemelterelő hatásuk miatt fokozottan zavarják/veszélyeztetik a jármműforgalmat.
A Ptk. kiegészítendő továbbá azzal, hogy a picsa/csöcs bámulásből eredő, ráfutásos koccanások, ütközések minden költségét az azt okozó (csöcs és/vagy picsatulajdonos) gyalogos viseli, hiszen kihívó megjelenésük egyértelmű ok-okozati összefüggésben áll a bekövetkezett kárral.

stf! 2011.11.04. 13:00:19

Egyébként az a nagymama, akit az unokájával halálra gázoltak Pécsen egy zebrán, az is biztosan örülne ennek a bejegyzésnek...ha még élne.
Remélem, egyik szülő sem olvasta!

benkoo 2011.11.04. 13:04:01

Na végre... Valaki megmondta a frankót... annyit még talán, hogy féktávon belül lelépve 20-nál is halál:D

dez01 2011.11.04. 13:04:03

1 javaslatom lenne a posztban felsorolt arányalanságok csökkentésére.

Be kell vezetni a fizetős járdát! A gyalogosok a meglévő parkoló automatákban fizethetnének, vagy vehetnének persze napi/heti/havi éves bérletet is......

A befolyt pénzt pedig lehetne aluljáró építésre fordítani.... amik használata persze plusz díjas lenne.....

Ez az intézkedés automatikusan növelné a gyaloglás presztizsét is, hiszen mint tudjuk az ingyenes dolgok sohasem elismertek.....

gyilkos fűegér 2011.11.04. 13:04:20

Gyönyörű!!!
(Felállva, ütemesen tapsol)

Jézusom, az emberünk olyan irritálóra sikerült, hogy szó szerint felállt a szőr a hátamon. Grat.

Leskin 2011.11.04. 13:04:55

A poszt elsőosztályú!:)

Azokról is születhetne egyszer egy poszt, akik nem értik miről is szól.... :)

2011.11.04. 13:06:28

Egyre komolyabb a helyzet...

czinimini 2011.11.04. 13:06:28

Remélem, ez komoly volt, mert viccnek durva lenne!
Nem sok nyomot hagytak azok az iskolák.

Nagyzee 2011.11.04. 13:07:49

@stf!: Lehet, hogy ők (veled ellentétben) képesek lennének értelmezni a szöveget. Ne magadból indulj ki!

bes3 2011.11.04. 13:08:26

4. pont: autóközlekedés híján se aluljáró se lámpa nem kéne: sétálóutcákra? Minek????

6. pont: igazából a kromofág való a járdán szabálytalanul parkoló autókra, nem tapizó kézlenyomat.
VOlt már hogy a troliról nem tudtam leszállni a büdösbunkó miatt a babakocsival, ott parkolt a hülyéje a trolimegállóban a járdán. SZEMBEN a 14. ker rendôrkapitánysággal, mellékesen.
Egy fess fiatalember segített a babakocsit a gépkocsi motorháztetejére emelni, majd onnan le.
Kedvem lett volna megcsiszolgatni a büdösbunkó kocsiját, csak hát úrilány ilyet nem tesz. De ha valaki meg igen, teljesen megértem :)

Lenry 2011.11.04. 13:10:50

@El Topo (Sgt. Elias): azt hiszem leesett. nem, nem a címlap hozott, hanem az RSS. tudom, hogy a modoros, modoros. ezért olvasom.

Tóth Manci 2011.11.04. 13:10:55

Vzze ezt az idiótát!
Elnézést a Fazék nevében, sajnos, ilyen csökkenteket is felvesznek (fevettek) néha, oszt még tovább is tanulnak...
KRESZ az még ugyan nem megy neki.

Egyszer szálltam ki megenni a mögöttem dudáló idiótát, és milyen jól esett!

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 13:11:11

@mrbateman:
Már várom a rendeletet, mely tételesen felsorolja táblázat szerűen hogy a gyalogos vállalkozói tevékenységhez (GYAV) kapcsolódóan a vállalkozó a lábméret indexének (testtömeg/hanyas cipő) megfelelően naponta hány kalória tápanyag költségkénti elszámolására jogosult, valamint hány méter közepes minőségű klozetpapír áfáját igényelheti vissza, hogy a káros anyag kibocsátásról se feledkezünk meg. Természetesen a táblázatot korrigáló szorzattal kell kiegészíteni, hisz könnyen belátható, hogy a GYAV más-más energia igénnyel bír sík terepen, mondjuk Szegeden, mint Pécsett, a Gólya-dűlőben szorólapozva. Még néhány ösztönző, családsegítő etc. elem, és kész is vagyunk, hisz a társadalmi igazságosság szempontjából nem mindegy, hogy a GYAV-ot végző 41-es lábú, 68 kg tömegű, napi 800 kcal tápanyagot elszámoló, 1,5 méternyi klozetpapír-áfa visszatérítése jogosult személy tagja-e a roxolán kisebbségnek, nevel-e egyedül gyereket, hadiárva-e netán, illetve hozott-e ki kutyát menhelyről az elmúlt 3 adóévben.

HighTroller 2011.11.04. 13:11:32

álat lett a poszt tibi!

annyit tennék hozzá, hogy szerintem a Scorpions Prodigy Tankcsapda kombó üt mint a Zipariáram.

köszönöm.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 13:12:39

@benkoo: Ugye. Pont ezért nem értem, hogy miért sebességkorlátozásokat alkalmaznak, amikor egy bajor vasnak sokkal rövidebb a féktávolsága, mint egy suzukinak. Szerintem az lenne a korszerű, hogy a felsőbb kategóriás járműveknek nagyobb sebességgel lehesen közlekedni. ABS, gyalogos védelem, fékerő. Mindegyikben jobbak az átlag autónál. Itt lenne az ideje felülvizsgálni ezeket a pórnép szájaíze szerint kialakított kresz szabályokat.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.04. 13:13:42

@Modor Tibi:
Igazán meglepett, hogy már a déli harangszó előtt láttunk bemásolt törvényerejű rendeletet, de csak utána jelent meg a KUTYAKÖTELESSÉGED kifejezés.

gyilkos fűegér 2011.11.04. 13:14:50

Az picit meglep, hogy még mindig vannak, akik szó szerint veszik a Modorost.

Seraphin 2011.11.04. 13:15:22

közszolgálati közlemény: A Dohány utcai zsinagóga környékén nagyon sok a szabálytalankodva rohangáló ortodox zsidó. Sosem várják meg a zöldet. :))

dragonhunter 2011.11.04. 13:15:36

ausztriában rájöttem,hogy hogy az autósok megállnak a zebránál...
no azóta én is gyakorlom itthon a nagy fekete autómmal.állati jó szórakozás nézni az értetlenkedő arcokat.gyakoroljátok Ti is,jó buli.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.04. 13:19:52

@Stitch:
Ha egyszer ez a kormány lesz olyan bátor és kreatív, hogy hatóságilag büntesse az indokolatlan nagybetű- és írásjelhasználatot, akkor rátok nőkre szomorú évek köszöntenek majd.

stf! 2011.11.04. 13:20:18

@Nagyzee: Értelmezni?! Akkor én nem tudok újmagyarul. Mert én nagyon is értettem, csak régi magyar szerint. Nekem még ezt tanították...

Gergoooe 2011.11.04. 13:20:43

"Te elsősorban azért választod ezeket a közlekedési formákat, mert a személygépkocsit nem tudod Magadnak megengedni."

Ez qrvára nem állja meg a helyét!!
Én azért választom, mert szemben veled, inkább lemondok mindenféle kényelmi dolgokról, amit a kocsi nyújt a tömegközlekedéssel szemben azért, hogy gyermekeimnek is legyen hol felnőnie!
Ellentétben veled, én inkább csak akkor ülök autóba, amikor a távolság vagy egyéb okok (pl: nagy bevásárlás) megkívánják.
Teljesen tévedsz abban, hogy nem tudom megengedni a kocsit magamnak. Sőt, igen jó kocsim van és még azt is megengedhetem magamnak, hogy ne kint az utcán kelljen sínylődnie, ellentétben veled, hanem garázsban, a vadbarmoktól elzárt helyen tartsam.
Kultúra terén neked, mint autósnak sokkal többet kell fejlődnöd, mert parasztok vagytok. Én, aki szintén mindkét oldalt gyakorlom és nem vagyok elfogult az általad favorizált kényelem iránt, bőven meg tudom ítélni, hogy a hiba a TE készülékedben van.
Az irományodat teljes mértékben visszautasítom és szégyen a Fazekasra nézve, hogy ilyen nevelést ad a diákoknak!

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.04. 13:21:02

@Professor Pizka:

voher vejszt du dasz? ikk habe mikk dokk nikt áuszgecógen :)))

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 13:21:18

@Tóth Manci:
Vasat eszel, szöget szarsz,
Ezért vagy ily kemény arc.

Pills here! 2011.11.04. 13:21:44

@Tóth Manci: ááá, Manci, te is szégyenére válsz ám a Fazekasnak.
Közel kétszáz komment, és nem érti, még mindig nem érti és komolyan veszi.

titan 2011.11.04. 13:23:11

Én még annyit szeretnék mondani: Rencámot a biciglire!!!!4négy

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2011.11.04. 13:24:07

Azt kell mondjam, hogy barmennyire is szar napom van munkahelyen, a Modoros mindig megmenti. Eloszor a tobbnyire kurvajo postok, de a kommentelok neha meg felulmuljak Tibit is :]

(Az elso negy ponttal amugy tokeletesen egyet is ertek)

Don Quixote de la Ferko 2011.11.04. 13:25:13

Óh be gyönyörű világban élünk.
Napi rendszerességgel nyílnak a posztok, ahol a legfőbb foglalatosságnak az auót-bringás-gyalogos-motoros ellenségeskedés kitárgyalása számít.
Csak ennyire futotta a közgázon,

Édy, aki Endre 2011.11.04. 13:25:35

Listázhatnékom támadt. Ilyen sok szemantikailag hátrányos helyzetű beírás olvastán.

Az "olvastán" modorosnak számít? Remélem. :)

titan 2011.11.04. 13:26:17

Ja, meg ha már a Hírcsárdán is sikerült, szerintem simán feljelenthetnek ezért is :D

arongeri 2011.11.04. 13:27:27

Ez nagyon odab....sz!!! Grat!

tomware · http://tomware.blog.hu 2011.11.04. 13:28:03

@gergo: Igen, azok a kommentelők a legszórakozatóbbak, akik komolyan veszik az ilyen posztokat.
Persze, ennek lehet kellemetlen következménye is. lásd az "Egyetemista határozó" blogot...

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 13:28:20

@Kurtz ezredes: Nem büntetni, adóztatni kell. Ebben pedig igenis kreatív.

Frankofil 2011.11.04. 13:28:38

@lrpeti: Bazz,te most tényleg a Modor Tibivel perlekedsz?Te ezek szerint nem Isaura felszabadítására gyűjtöttél hanem Lucelia Santoséra?

musi 2011.11.04. 13:29:10

te mekkora egy idióta vagy... a gyalogosnak elsőbbsége van a zebrán, ez nem "általános közvélemény", hanem törvény... és majd nyilván az úttestre fogja mindenki tolni a gyerekét, csak hogy ne nyúljon a szaros autódhoz...

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.04. 13:29:47

Nem tudom eldönteni, hogy ez a cikk egyszerűen egy vicces provokáció akar lenni - vagy tényleg ekkora egy önző barom a cikk szerzője.

Mindenesetre a cikkben remekül bemutatnak egy tipikus magyar mentalitást: én közlekedem, én menni akarok, úgyhogy mindenki, aki ebben akadályoz(hat), az húzzon előlem a picsába, és ereszkedjen térdre hálaadó imára, amiért nem ölöm meg.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 13:31:58

Magam részéről elhatárolódok mindennek a mindenformájától. A posztban benne foglaltakkal én semmilyen módon nem. De a szélsőséges kommentekkel sem maradéktalanul. Ezért a magam részéről bocsánatot kell hogy.

stf! 2011.11.04. 13:33:03

@Pills here!: "Közel kétszáz komment, és nem érti, még mindig nem érti és komolyan veszi."

Ha meg így van, akkor jelentkeznie kellene Modor Tibinek az első útba eső pártközpontban. Vagy már onnan ír? És akkor ennyit ér ez az ország.

Csabeee 2011.11.04. 13:36:57

Itt az olvasók 90%-a valahogy nem vágja, hogy mi a lóf*szom az a modoros blog. Így értelmetlen minden parasztozó felháborodás is a cikken.

Frankofil 2011.11.04. 13:38:29

@fovarosi.blog.hu: "Nem tudom eldönteni, hogy ez a cikk egyszerűen egy vicces provokáció akar lenni - vagy tényleg ekkora egy önző barom a cikk szerzője."
Na ez már haladás,fuss neki még egyszer.

aribeth 2011.11.04. 13:38:31

@Dzsoni Kráncs:
"A zenei mindenevőség pedig az igénytelenség kézzelfogható bizonyítéka."

A "mindenfélét meghallgatok" azt is jelentheti, hogy "minden műfajban van 5-10, jobb esetben pár száz darab, amit nagyon szeretek, a többitől megfájdul a fejem". Előadókat is csak ritkán tudok sztárolni, mert egy lemezről átlagosan 0-2 dal tetszik, a többi rémálmaimban se térjen vissza. :)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 13:39:30

@stf!: Lazítsál már kicsit! Ez nem egy szellemi vetélkedő selejtezője. A cél a szórakozás.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 13:43:02

Annak kellene megítélni valami díjat, aki a 500. beírás "magasságában" is elemi erővel tud felháborodni. :)

stf! 2011.11.04. 13:43:57

@KürtiT (Tromb74): Hát azt látom! Én valahogy nem tudok szórakozni mások tahóságán, még ha poén is.
Ehhez kár volt a Fazekas meg a Közgáz. Én azt hittem, az ember attól ember, hogy másokat is
annak tekint. Valóban, Modoros nem ez a kategória.

csócspöts 2011.11.04. 13:44:21

Maximálisan egyet értek!

Hozzátenném még, hogy szerintem egy csomó Gyalogos feleslegesen megy át a másik oldalra...Csak körül kéne nézi bazmeg és lehet, hogy 50 méter múlva van azon az oldalon is egy olyan üzlet, ahol simán megkapja amit akar, vagy tessék felszállni egy buszra, menni egy kört, aztán máris a másik oldalon vagy...ennyi

a másik ami még idegesít, hogy az ezer éves emberek alig tudnak átcsoszogni a másik oldalra, én meg napi 1 litykó benyával többet elhasználok emiatt amíg várok rájuk, meg utána gyorsítok ki, hogy elérjem még a zöldet a másik lámpánál, aztán persze, hogy már a piroson kell átmennem, kockáztatva a bírságot...

az 1 kiló farhátat meg a zsemlét meg lehet venni a közeli kisboltban is, a fasznak kell a másik oldalra átmenni??

neuromanc 2011.11.04. 13:45:40

1. Tisztelet : "Nem büszkeség, a praktikum meg a felelős gondolkodás, hanem a szükség vitt rá".
DE bizony! praktikum is, felelős gondolkodás is. És nem szokásom "felelőtlenül sétálgatni, általában céltudatosan tartok valamerre gyalog. By teh way, miért kellene tisztelnem valakit CSAK AZÉRT, mert éppen autóban ül?

2.Zebra:
A közlekedési szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket. Te is, kedves 35 éves budapesti férfi. Nem fogok hálálkodni, ha megállsz a zebránál,hiszen meg KELL állnod, és kész.

3. Piros lámpa:
Egyetértek, és hozzátenném: rád nézve is kötelező. Tehát: ha én elindulok zöld jelzésen, de két lépéssel a járda előtt sárgárs vált a lámpa, ne húzd rám az ócska csotrogányodat káromkodva. A sárga neked is sárga, várd ki szépen a zöldet.

4. Közteherviselés:
A poszt legostobább része, ráadásul bicskanyitogató. SENKI nem visel több közterhet CSAK AZÉRT, mert autóval jár. Több olyan gyalogosan közlekedő embert ismerek, aki garantáltan több adót perkál havonta, mint sok minimálbérre bejelentett autós vállalkozó. És még a környezetet sem szennyezi, ergo nem növeli az ezzel kapcsolatos állami és egészségügyi kiadásokat

5.Kulturált átkelés:
Miért engem érdekeljen, hogy egymás farába szorultok a kereszteződésnél? Én is sietek, ráadásul minél rövidebb ideig akarom beszívni a járgányitokból áradó büdös mérgező gázt. Ergo: átmegyek, amikor tudok és kész. A gyalogátkelőn, természetesen, amelynek neve ezért nem autósátkelő. Érted?

6.Kulturált közlekedés a járdán:
Csak egy kérdésem van: mit tegyen pl. az a babakocsit toló gyalogos (képzeld, van ilyen is!), aki a budapesti Belváros egyik - másik utcáján a házból is alig tud kilépni a járdára felnyomakodott autók miatt? Másszon át a kocsikon? Repüljön? Közlekedjen az úttesten? Tudom, azt mondanád, maradjon otthon...amekkora egy orbitális paraszt vagy.

Ennyi.

neuromanc 2011.11.04. 13:49:59

Bocs az elgépelt szavakért, siettem, mert gyalog indulok haza :)

Frankofil 2011.11.04. 13:50:36

@Édy, aki Endre: Megvan fölöttem akit kerestél.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 13:52:05

@Frankofil: De akkor ne ébreszd rá, mert a végén nem ő fogja megnyerni. :)

miértmiért 2011.11.04. 13:52:44

Egyetlen dologról feledkezik meg itt mindenki (persze lehet az én dolgom nem az, hogy nyitogassam embertársaim szemét,ha ők amúgy csukva szeretik tartani) pedig az 1.pont is úgy kezdődik, hogy TISZTELET !!!! (igaz sajátosan értelmezve, vagy csak olyan egyoldalúan),de ha megpróbálnánk legalább egyszer megérteni és tisztelni egymást, akkor talán kulturáltabb lehetne a hazai közlekedés, DE amíg ennek hiányában vannak a küzdőfelek, addig sohasem lesz békés egymás mellett élés.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 13:53:38

@stf!: Jó, akkor figyelj!
A posztot egy kitalált személy szemszögéből írta meg a szerző. Nem érdekes, hogy melyik iskolákat jelölte meg. Nem érdekes a véleménye sem. Ami érdekes, az a stílus, az érvek felépítése, a szóhasználat.
Lehet, hogy ezt te nem tartod humorosnak, de egy nemlétező személlyel akkor se lehet vitatkozni. Nem hozz szégyent semilyen iskolára, és az autósokra sem.
Talán azokra hozz, akik egyetértenek ezekkel az érvekkel, vagy hasonlóan értelmetlen és modoros ellenérveket hozznak fel megcáfolásukra.

xenuka 2011.11.04. 13:54:46

@Édy, aki Endre: "olvastán" - használója az olyan faszfej aki műveltnek akar látszani

Frankofil 2011.11.04. 13:55:48

@miértmiért: Igazad van!
Pontgyűjtőd van?

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 13:56:09

Én azt utálom az autós közlekedésben, hogy ha kocsival vagyok, a 3. sör után olyan rossz érzésem lesz, hogy mi lesz ha megállít a rendőr, azt baszakodni kezd a szondájával. Ilyenkor 1-2 gyors unikum, és máris nyugodtabban ülök a volán mögé.

szita szita péntek 2011.11.04. 13:58:57

Írtam egy postot, de aszondja a blogmotor, hogy: "Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

A szövegben SEMMI sem volt, ami ezt indokolná. A legdurvább általam használt szó a "kekec" volt. Mely szavak vannak tiltólistán? Esetleg a vicc?

Maretz 2011.11.04. 13:59:14

@neuromanc:

Neked se esik le koma, hogy ez egy karikatúra-blog?:D Imádom amikor a sok gyengeelméjű elkezd vitatkozni a posztokkal:D

grgrgr 2011.11.04. 13:59:58

Huhhhhhh.... Te, ez most mi a túró? Provokáció? Vagy tényleg ennyire a fenekedhez nőtt a kocsid, és a kétlábonjáró életet már nem is ismered?
Hát nemcsak azért nem jár autóval a társadalom bizonyos, egyáltalán nem kicsi rétege, mert nem engedheti meg magának, hanem mert nincs jogositványa - ennek sokféle oka lehet, nem véletlenül kell egészségügyi vizsgálat a jogsihoz... mondjuk látásvizsgálat. A szintévesztők pl. nem kaphatnak jogsit, akkor se, ha milliomosok. Meg aztán vannak néhányan olyan szerencsések, hogy hosszú élet adatott nekik és nagyon megöregedtek... de az eszük még helyén van, és a csökkent reflexeikkel, remegő kézfejükkel, stb. nem ülnek már volán mögé... Jómagam rendszeresen gyalogló és tömegközlekedő is vagyok, (két kocsira tényleg nem mindenhol telik) szóval, állitom, hogy a gyalogos átkelőket kifejezetten a fitt, huszas éveiket élő sprintereknek üzemeltetik, mert egy bottal járó, hat hétig gipszre itéltetett lábszártöröttnek esélye sincs, pedig gyorsabban fut ám, mint a szomszéd nyolcvanéves néni... kifejezetten nehéz és problémás feladat egy idős embert gyalog elkisérni a napi bevásárlást lebonyolitani... jahh, egyedül meg aztán végképp nem engedjük el.. egészen borzalmasnak és felháboritónak tartom a járművezetők hozzáállását, tisztelet a kivételeknek ... a sofőr zuhogó esőben is száraz helyen üldögél, de az a kiskölyök, aki a suliból hazafelé megy, ázik...és néha negyedórákat vár, mire átmerészel menni az úttesten, ha ott épp nincs lámpa... senki nem áll meg, nem engedi át... amúgy akkor se, ha az anyja kiséri... akkor együtt áznak... és ha netán akad egy sofőr, aki végre megszánja, és átengedi, akkor mögötte harsány dudaszóval jelzik, mekkora barom is ő... az, hogy képes vagy kifizetni a méregdrága benzint, nem jogosit fel ekkora önzésre és nagyképűségre, mint amit ebben a posztban előadtál...

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 14:00:39

@Nadiposzi: Némi rövid szerintem se árt. Sokkal nyugodtabban lehet vezetni egy-két házipálesz legurítása után. Tekinthetjük védőitalnak is. De ha végre legalizálnák a fűvet, akkor lenne igazán nyugodt, stressz mentes a közlekedés.

Tj66a 2011.11.04. 14:02:34

ez a post szar, nem jellemzi sajna a tipikus autóst, sokkal modorosabb is lehetett volna, remélem viszont a következő írás hozza a szokásos színvonalat. A legjobbakat és csáóbambinó.

atila68 (törölt) 2011.11.04. 14:03:26

"zúzós Scorpions"

Én itt elakadtam.
Volt aki tudta folytatni?

kertesz 2011.11.04. 14:04:27

Bazmeg, széttépem a bloggerigazolványomat, de komolyan. Hát senki sincs az Autósok pártján????

Édy, aki Endre 2011.11.04. 14:04:54

@xenuka:

Beírásod olvastán meg kellett állapítanom: igazad van.

Most is. Mindig is. :)

blur7 2011.11.04. 14:06:05

@El Topo (Sgt. Elias): Bennem relevációt is kiváltott volna.

bunkobill 2011.11.04. 14:09:39

Ennél bunkóbb blogot és kommenteket rég olvastam. Az autós szarja össze magát (ez is bunkó szöveg volt), ha zebra felé közeledik és szálljon ki a kocsiból, segítse át a nénikét, bácsikát, gyereket vagy akárkit, mert így helyes. Tőlünk párszáz km-re nyugatra ez nem kérdés. A sofőrök akár vészfékezéssel is megállnak a zebra előtt. Én egyébként 1977-ben szereztem a jogosítványomat, amikor a vizsgáztatőm is mondta, akármilyen szabálytalan a gyalogos, nem ütjük el.

stf! 2011.11.04. 14:10:21

@KürtiT (Tromb74): Hát igen, lejárt az időm.
Senkinek sem kell már az értelem.

blur7 2011.11.04. 14:11:26

@El Topo (Sgt. Elias): Inkább revelációt. Kezdek megzavarodni. :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.11.04. 14:11:33

Úgy tűnik, a koradélután nemcsak az emberi agynak, hanem a posztnak is mélypont. Vagy a kettő összefügg?

Pepin bácsi 2011.11.04. 14:11:44

Régen írtam már ide, de ezt a sok hörgő kommentelőt nem lehet szó nélkül hagyni. Ááááá, folyik a könnyem a röhögéstől :)
A poszt meg büntet. Gratulálok Tibi

ex-dr. vuk 2011.11.04. 14:11:54

@dez01: mondjuk azert nem art arra is vetni egy pillantast, hogy miert van szukseg aluljarora egyaltalan. Tan csak nem a kurvasok auto miatt? :)
Szoval sosem fogom sajnalni a befizetett penzeket (es amikor en fizetem sincs vele bajom). Ez ennyibe kerul, nem kotelezo.

qrisz 2011.11.04. 14:12:37

Posztíró! Javasolnék neked büntetésből így 18 év után egy szigorított KRESZ vizsgát. Baszkikám: zebra (értsd:gyalogos átkelőhely) a gyalogosoké. Ha a gyalogos csak közelít a zebrához te KÖTELES vagy átengedni,mert neki van elsőbbsége lámpa nélküli kereszteződésben. (nyilván a lámpás kereszteződésben a lámpa dönt)Nem a te klozetraiskocsivaljáró motorizált négykerekű nagylelkűségeden múlik. Tudod, miután a magadfajta mentalitású pöcsök már jópár babakocsis kismamát/nagymamát b@sztak el a zebrán, indult egy kampány hogy erre a legalapvetőbb KRESZ szabályra felhívaj a magadfajta mentalitású kivagyibunkók figyelmét. Ennél azért jobb poszta számítottam,mikor elkezdtem olvasni. Ha ráérek akkor meg tisztellek is, ne röhögtess már.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 14:13:03

Az is fontos, hogy a vezetés és a közlekedési idők között mindig elég időnk legyen rekrutálódni.
Amúgy meg amúgy. Minél drágább a folyékony arany, annál több jogom van jogosnak lenni. Le a prolikkal a közösségi közegekből. Éljenek a gazdagok, bár halkan jegyzem meg hogy helikopter.
Elnézést minden kedves régi rajongómtól, de páran kihozták belőlem az állatot.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2011.11.04. 14:13:09

Az autós és gyalogos/bringás is tud lenni surmó és körültekintő is. Nem kell általánosítani. Én autóskény gyűlölöm a nem körülnéző gyalogost, csordában-bárhol-átkelő körülnemnéző iskolásokat, öreg mamákat akik szándékosan ugrálnak a zebrára, mert nekik ott elsőbbség van. Különösen utálom a sötétzöld bringásokat, akit büszkén csorognak át a piroson a járda melett. Ha tehetném, bezúznám őket az árokba vagy tökönszúrni mindet demszkikaróval.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 14:14:16

@stf!: Te minden reggel megigazítod az értelmet az arcodon a tükör előtt? Vagy egyszerűen élettársi viszonyban élsz vele? Tök jó, hogy állandóan rá hivatkozol, de milenne ha írnál is valamit, ami igazolja kettőtök szoros kapcsolatát?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.04. 14:14:28

@Professor Pizka:
voher vájszt du, dassz ikk kájn hélium ájngecógen hatte?

Frankofil 2011.11.04. 14:14:50

@bunkobill:
Én úgy tudom,hogy a 80 előtti jogsikat már kivonták a forgalomból,így tilos blogolni.Újra kell vizsgázni.(vagy olvasni és azt értelmezni)

qrisz 2011.11.04. 14:15:01

még valamit ,posztíró: tudod, autópályát az ÉN adómból (akinek nincs autója) is építenek.

2011.11.04. 14:15:46

@Édy, aki Endre: A boltból a csempét is biciklin viszi haza. Igaz hogy 60-at fordul, de büszke, mert megteheti és ingyen van :o
Ám itt jön képbe, hogy az idő pénz.

Apropó, kötelező téligumit a biciklikre! Elcsúsznak, elütnek egy öregasszonyt, amitől az súlyos sérülsét szenvedhet.

Rendszámot a biciklikre! Hogy beazonosíthatóak legyenek!

Biztosítást a biciklikre! Hisz a biciklis nem fog fizetni ha nekimegy a kocsimnak és behorpasztja, bár úgy is kiverem belőle a pénzt.

Kötelező kellékek megkövetelését súlyos pénzbírságokkal!

Útadóba szálljanak be!

Kötelező szervizeltetés legyen előírva a bicó törzskönyvében!

Bicikli parkoló helyeken fizessenek percdíjat!

Sisak viselésének megkövetelése a biztonsági öv mintájára!

Gyorshajtáskor felelősségre vonás!

(Egy autózó és bicikliző polgártárs)

1kutya 2011.11.04. 14:18:14

énmeg át szoktam bújni a zebra alatt, ha jön a gyalog! lovastul...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.04. 14:19:00

ja, a poszt üt. én is ütném a posztban szereplő karaktert. a mentőben is. kezét-lábát eltörném.

ezek azok a gyökerek, akik, ha megállok a zebra előtt, és átjófejkedem a gyalogost, meg akarnak előzni, és csak az én nyomorult autóm védelme menti meg a gyalogost a szörnyhaláltól. és ezek azok a gyökerek, akik engem akarnak elütni zebrán, bicikliúton és ahol csak a másik megállt, jófejkedő autós vasának a védelmében élem túl a kalandot.

szóval fejbelövés, kéthetenkénti ismétléssel.

remélem, a babakocsis maffia szarrárohasztja a verdáját.

Yeeger 2011.11.04. 14:19:19

Tök állat! Főleg a kommentek. Ki kéne írni, hogy csak saját felelősségre, vagy a nyugalom megzavarására alkalmas. Azt senki se olvassa el, hogy mi a modorosság, csak hozzászól egy modoros blog-on. :)

Nagyon vicces! Királyság! :D

stf! 2011.11.04. 14:20:20

@KürtiT (Tromb74): Igen, megigazítom.
De látom, Téged borzasztóan zavar, hogy nekem van.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 14:22:14

@stf!: Egy fenét zavar, szórakoztató. Oké, csak egy darabig.

kozi001 2011.11.04. 14:23:19

Igen! A Bologna és a tömegképzés előtt még jelentett valamit h Fazekas+Közgáz...! :)

2011.11.04. 14:23:34

@stf!: Szerintem meg korlátolt és makacs ember vagy. Nem ritka kombináció, de ütős, annyi szent.

titan 2011.11.04. 14:25:45

@Yeeger: rencámot a kommentelőkre :D

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 14:27:13

@titan: Ez jó ötlet :D

@Brother Love: A tévedhetetlenség nehéz meló. :D

csócspöts 2011.11.04. 14:27:30

nem is értem a gyalogosokat védőket...
minek mászkálni az út mellett a szomgba? egészségtelen! babakocsit meg főleg minek kell ott tologatni? meg akarja mérgezni a gyerekét vagy mi?

ott a bébiszitter, ha el kell menni otthonról, aztán kész. ki kell választani közeli célpontokat, ahova mész ügyet intézni, lehetőleg azon az oldalon ahol lasz, szevasz.

Jó Estét 2011.11.04. 14:27:35

MINDENKI HULYE!!*

*Csak en vagyok helikopter

Dzsoni Kráncs 2011.11.04. 14:29:54

@stf!: Rólad az jut eszembe,amit a csajok mondanak ha finoman akarják elhárítani az anális közösülést:Rossz helyen vagy!

Édy, aki Endre 2011.11.04. 14:29:57

@Brother Love:

Tisztára Hauk hadnagy a Jó reggelt, Vietnáááámból. Neki is volt humorérzéke és ezt be is bizonyította, még ha beleszakadt is az erőlködésbe.

Amúgy az modoros, ha ideírom, hogy általában két dologra büszkék az emberek: a végzettségükre és az eszükre?

De mindig csak az egyikre.

Mert a másik hiányzik. :)

stf! 2011.11.04. 14:30:07

@KürtiT (Tromb74): Látod a Tiéd sem zavar engem.
Az idők végezetéig...

stf! 2011.11.04. 14:32:13

@Dzsoni Kráncs: Erre már én is rájöttem!
Ez egy rossz hely.

qrisz 2011.11.04. 14:32:14

Szerintem a posztírót jobban zavarja ha hozzáérnek az autójához ,mintha a felesége seggét csipkednék.

B-rocker (törölt) 2011.11.04. 14:32:18

Grat Tibi, én ismerek ilyen bunkókat. Még szavazati joguk is van.

kozi001 2011.11.04. 14:34:14

Én mondjuk nem sokra tartom a "ha rálépek a zebrára, rálép a gázra" tipikusan külpesti mentalitást...!

stf! 2011.11.04. 14:35:03

@Brother Love: Igen, korlátoznak az ilyenek.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 14:35:30

@Professor Pizka:
@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Ti még mindig nem jöttetek össze? Nagyon helyes, ahogy itt turbékoltok. :D

levente49 2011.11.04. 14:40:33

És mi van azokkal az autósokkal, akik már találtak parkolót és gyalog mennek tovább? Nem tudhatod, melyik az. Ő akkor "igazi" gyalogos lesz és elfelejti, mit látott a volán mögül, amíg parkolóba nem ért? Vagy kiéli magát és riogatja azokat, akik még nem találtak parkolót?

Egyébként a kerékpáros valóban különleges teremtmény. Hónapokig autóztam a Bem rakpart - Árpádfejedelem úton. Számossal találkoztam, aki a kerékpárút és úttest (pl. Árpád-híd budai hídfő vagy Halász utcai lehajtó a rakpartra) kereszteződésében megállás nélkül, teljes lendülettel hajtott tovább, mert azt mondták, neki elsőbbsége van... Ezzel mit kezdesz?

Silent Bob 2011.11.04. 14:43:33

@levente49: Megadod neki az elsőbbséget? :)

svájci néger 2011.11.04. 14:46:35

"Asszony" nagy a-val... he-he.

bunkobill 2011.11.04. 14:46:46

@Frankofil: Te elég ütődött vagy az aktuális rendelkezésekre vonatkozóan, mert (abban sajnos igazad van, hogy a jogszabályok nem elég kemények a gyalogos gázolásokat illetően)a KRESZ tud változni, de azt még sehol sem olvastam, hogy gyalogos trófeák gyűjtése engedélyezett lenne.

xenuka 2011.11.04. 14:46:50

Jó lenne már észrevenni, hogy azért mert nincs pénzed arra, hogy autóval járj, tehát valószínűleg lógsz a BKV-n is és kényszerből gyalogolsz abszolute és relative sincs több jogod a városlakók között sem a köztereken sem a a közlekedésben.

A modorosoknak meg üzenem, hogy én egy "nyelvtannáci" is vagyok, de természetesen, ha esetleg 1000 évente egyszer én hibázom az csak jófej modorosság kizárólag. :)

Édy, aki Endre 2011.11.04. 14:52:07

@xenuka:

"A modorosoknak meg üzenem, hogy én egy "nyelvtannáci" is vagyok..."

A beírásod többi részének olvastán: feltétlenül. :)

Libidó 2011.11.04. 14:52:25

"Te elsősorban azért választod ezeket a közlekedési formákat, mert a személygépkocsit nem tudod Magadnak megengedni."

Hogy ez mekkora egy f@szság! Te jóóó ééég.

Amúgy meg minden autós gyalogos is.

"Te elsősorban azért választod ezeket a közlekedési formákat, mert a személygépkocsit nem tudod Magadnak megengedni."

Ezt muszáj volt megismételni, mert ekkora irdatlan nagy baromságot, tényleg nem minden nap olvas az ember.

room_101 2011.11.04. 14:53:37

A nyugdíjreform keretében újra bevezetik azt a Horngyuszi alatt már egyszer megadott, de a megszorítások keretében visszavett kedvezményt, hogy a nyugdíjasok a pirosnál is átmehetnek a zebrán.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 14:54:42

@xenuka: A nácizmus gondolom ilyen, kiterjed a nyelvtanra is. Nincs miért elnézést kérned.

levente49 2011.11.04. 14:56:51

@Silent Bob:

Megadom, mert nem vagyok "embervadász".
De azt gondolom senki (autós, gyalogos, motoros, stb.) nem élhet vissza azzal, hogy neki elsőbbsége van. Nem egy olyan gyalogossal találkoztam, aki úgy lépett le a gyalogátkelőnél, hogy se jobbra, se balra nem nézett. De ilyen gondolkodással szinte mindenfajta közlekedési részvevőnél lehet találkozni.

Frankofil 2011.11.04. 14:57:28

@bunkobill: Kikérem magamnak!Én ilyet nem írtam,hogy nem elég kemények a jogszabályok!Pont fordítva,szabad gyalogos,és bicajos gázolást az autósoknak,hisz "leírta a posztoló",hogy mi fizetünk több adót.
(Amúgy ejtőernyővel dobtak ide?Ismered ezt a blogot?)

Édy, aki Endre 2011.11.04. 14:58:53

@Frankofil:

Olyan sokan vannak, hogy az embernek a szeme is görcsöt kap, miközben olvassa az okosságaikat. :)

Berkenye123 2011.11.04. 14:59:26

Ez valami irdatlan nagy szemét volt amit leírt a kedves szerző. Nem csoda, ha morognak az emberek gyalog és volán mögött is, ha ekkora taplók használhatják a közterületeket.
"Közgázon végeztem" ez pozitív vagy negatív? mi köze van bármihez is?

Silent Bob 2011.11.04. 14:59:42

@levente49: Hát ez nem feltétlenül a megfelelő hely ennek a megvitatására, de hogy lehet egy elsőbbséggel visszaélni?
Gyalogosnak miért kéne körülnézni a zebránál? KRESZ szerint úgy kell megközelítened, hogy meg tudd adni az elsőbbséget.

neuromanc 2011.11.04. 14:59:53

@Maretz: De, leesett. Bár tapasztalataim szerint sokan VALÓBAN így gondolkoznak, ezért a karikatúra csak félmosolyt fakasztott. Sajnos.
Oszt miért ne írhatnék? koma? Legfeljebb nem olvasod el.
Amúgy pedig gyengeelméjű a kedves mamád.
Szép napot!

vulpes dolosus 2011.11.04. 15:03:56

Először azt hittem, ez a hírcsárda.

Az autós nem ad be többet a közösbe: az okozott környezeti és egészségügyi kárt téríti meg.

Frankofil 2011.11.04. 15:08:11

@janidani: Na ezek szerint te is csak random kóvályogsz a blogok közt.Jól fogod itt érezni magad,van belőled már elég sok itt.

ex-dr. vuk 2011.11.04. 15:08:16

@Modor Tibi: szivesen latnek egy hasonlot a kerekparosokhoz valo hozzallasrol :)
(lenne nemi ismetles, pl. az adokkal kapcsolatban)

stf! 2011.11.04. 15:08:54

Szomorúan tudatjuk az egybegyűltekkel,
hogy stf! a blogba belehalt.

Kollegái

Ui: már megint okoskodott?

tra lala 2011.11.04. 15:08:55

Én azért járok gyalog az irodába, mert ajtótól ajtóig 8 perc séta. Azért járok biciklivel edzésre, mert autóval menni edzésre lúzer dolog (kivéve persze, ha épp sietek, bár a dugó miatt nem sok időt nyerek vele). Gyanítom, hogy sok ember nem azért gyalogol, biciklizik, bkv-zik, mert nincs pénze autóra, hanem mert úgy sokszor gyorsabb. Nem kicsit.

Egyébként autósok ugyan úgy mennek át piroson, parkolnak járdán, zebrán, kanyarodnak szabálytalanul, mennek gyorsan, vezetnek részegen, stb.. A közlekedési morálon kár lenne párhuzamot vonni. Aki paraszt gyalogosként, az autósként is hasonlóképp paraszt lesz, csak épp erősebbnek érzi magát.

"járdák, biztonságos gyalogosaluljárók - kerülnek ki a jelzőlámpák, jelzőtáblák, tartják karban az átkelőket, festik fel nektek a zebrát"
Na ezekre aztán hatalmas szükség lenne, ha nem lennének autók.. :D

bunkobill 2011.11.04. 15:10:38

@Frankofil: Ismerem, de éppen azért kaptam föl a vizet, mert többszörösen nem értek vele egyett. Az ejtőernyőzés nem az én műfajom, én a földön szerezek járni (gyalogosan és kocsival). Sajnálom, hogy átvettem a kommentek stílusát, reméltem, hogy értelmesen is lehet valamit írni. Azt hiszem tévedtem. Üdv. Mindenkinek.

levente49 2011.11.04. 15:10:54

@Silent Bob:

Pontosan azért kell körülnéznie, mert nem minden autós úgy gondolkodik, mint Te vagy én, azaz úgy megközelíteni, hogy meg tudd adni az elsőbbséget. Lásd kétsávos útnál, egyik autós megáll, a másik meg elcsapja a gyalogost, mert az azt hiszi, amaz is meg fog állni, hiszen neki elsőbbsége van. De ez tényleg nem ennek a blognak témája.

Frankofil 2011.11.04. 15:11:48

@f renc: És leizzadva bicajozol a hidegben?Az veszélyes,inkább autózz.

vulpes dolosus 2011.11.04. 15:12:10

@Frankofil: index oldalsávban megjelenő provokatív cikkre nem tudtam nem válaszolni.azért remélem nembaj h elmondtam a véleményemet

Silent Bob 2011.11.04. 15:12:28

@levente49:
Ezek szerint nincs köztünk vita. :) Természetesen én is körülnézek, mert mint említettem ma reggel konkrétan majdnem egy rendőrautó baszott el a zebrán. :)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 15:15:45

@levente49: Ez egyébként kurvára egyszerű, ahol elsőbbséget kell adni, ott meggyőződöm róla, hogy jön e valaki, aki élne vele.
Sőt ha óvatos vagyok, autóval és bringával is figyelembe veszem, hogy a jobbkéz szabály az nem annyira népszerű, mint azt elsőre gondolnánk, de esetenként azért a táblával ellátott utcákba sem árt bepillantani.

RoFä 2011.11.04. 15:17:06

Hu bazmeg ez nagyon rendben lett. Tizpontos. Szociologus-e vagy Tibi?
(Amugy mehetek az orvoshoz a combsebem miatt (legkozelebb nem hordok bicskat a zsebemben)

:orrosszmajli
:Scorpionstfelcsavar

csócspöts 2011.11.04. 15:18:31

azt az 1/10-ed másodpercet amíg átmegy a zebrán az autó, nyugodtan megvárhatja a gyalogos, autóval sem megyek fel néha a járdára, hogy ott közlekedjek, akkor a gyalogos se mászkáljon az úttesten

Laciii 2011.11.04. 15:20:20

Ezt egy kicsit jobban ki kellett volna színezni. Ezeket így már nem egyszer leírták teljes komolysággal.
Az is igaz, hogy ebben a témában nehéz annyira túlozni amit még valaki nem írt le komolyan.

leonito77 2011.11.04. 15:28:45

Nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá. Én autós vagyok, 34 éves férfi 17 éves jogsival. Hogy hol végeztem az iskoláimat, meg milyen zenét szeretek annak meg semmi köze a közlekedéshez.

Szóval én, mint autós, aki havi 2500-3000 kilométert vezetek, jórészt Budapesten tisztában vagyok a helyzettel. Amit itt papírra vetett az úriember, az egy nagy önminősítés, kár volt kirakni.

De azért: Miből tart a babakocsival kikerülni a járdán parkoló autót? Miből tart 15 centivel odébb állni? Én a munkámhoz használom az autót. Nem vagyok megelégedve a közlekedési morállal, de amióta vezetek javul. Igaz ez a közlekedés minden résztvevőjére. A zebra kérdést azért nem értem, mert én még máshogy tanultam. Nem azért engedek át egy gyalogost a zebrán, hogy megköszönje.

Úgyhogy kedves autós társam. Ha már ennyire írod, hogy a gyalogos nem mehet át a piroson, mert mi lenne, ha te átmennél, akkor közlöm a szomorú hírt, hogy te nem állhatsz meg szabálytalanul sem a járdán, sem máshol és a kereszteződésben reggel a dugóban a zebrán sem, mert a gyalogos emberek is dolgozni igyekeznek. Élni és élni hagyni. Persze most ezzel a kommentel kidobtam az ablakon pár percet az életemből, mert aki ilyesmit leír, ekkora szemellenzővel az nyilván nem fogja észrevenni a hatalmas ellentmondásokat a saját írásában sem, nemhogy objektíven olvasni az én (meg mások) negatív kritikáját.

Én kívánok balesetmente, gyalogos, kerékpáros mentes utazást!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.11.04. 15:39:34

Minden gyalogos hüje! Minden autós hüje! Orbán a kiráj!

alib 2011.11.04. 15:41:43

Úgy látszik a 35 éves férfin az összes pozitív előítéletet generáló sallang sem segített, és ugyanolyan átlagbunkó, mint bármelyik milliomodik senki az országban.
ZEBRÁN a gyalogosnak elsőbbsége van. PONT. A gyalogos, ha úgy tartja úri kedve, lelép eléd, és neked kutya kötelességed megállni, ellenkező esetben tovább szélesítheted anális műveltségedet valamelyik büntetés végrehajtási intézetben.
Jó lenne, ha Mo-n a gyalogosok is tisztában lennének a KRESZ ide vágó részével, mert nekem állandóan megköszönik, ha átengedem őket, ami kedves, de alapvetően nekik van elsőbbségük, tehát nem kellene.

Tovább nem olvastam, mert már ez első bekezdés is bicskanyitogató volt arról, hogy a gyalogosok a közlekedés vesztesei. Bunkó. Annyi azért kiderült, hogy Mo-n ezek szerint nincs elitképzés.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 15:42:01

@leonito77:

"Nem vagyok megelégedve a közlekedési morállal, de amióta vezetek javul."

Nem vagyok megelégedve a közlekedési morállal, de amióta túrázok, a nap is másképp süt és másképp illatozik az avar is. :)

Édy, aki Endre 2011.11.04. 15:45:18

@alib:

"Tovább nem olvastam, mert már ez első bekezdés is bicskanyitogató volt..."

Pedig nem ártott volna tovább is olvasnod. Vagy legalább egy villámgyors pillantást vetned a blog címére. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.04. 15:46:35

@Blassius: @Édy, aki Endre: gyerekek, egyre kevesebb a jó komment így péntek délutánra, hagyjuk már őket egy kicsit.

chipshop (törölt) 2011.11.04. 15:48:55

Autoval kozlekedek(a parom vezet en nem tudok,3 bicikli,1 motor,es egy gokart baleseten vagyok tul,a vezetest nem nekem talaltak ki:-))es engem nem zavarnak a gyalogosok,csak azok az autosok akik miatt minden honapban egy hajszal valaszt el a karamboltol azert mert nem indexelnek.

Édy, aki Endre 2011.11.04. 15:49:44

@Modor Tibi:

Tibikém! Jó lenne már egy kommentszámláló is ide. Hát ennek hiányában hogy köszöntsük az 500. beírás utáni első tehetségest? :)

Szabványok 2011.11.04. 15:51:30

"Zenében mindenevő vagyok: a Beatlestől kezdve a zúzós Scorpions- és Tankcsapda-nótákig, a relaxálós-kikapcsolós Enigmán keresztül az eszméletlen Prodigyig bezárólag bármi jöhet."

Ez kiválóan jellemzi szélesnek hitt látókörödet!
A zenének ez csak egy mikroszkópikusan piciny, ráadásul perifériális(sokak által nem is zenének tartott!) szelete.
A spanyol barokk hol marad? Gregorián? A bécsi klasszikusok? Wagner operái? A pentaton népdalok? Dodekafon zene? Dixiland? Free jazz? Operett? Magyar nóta? Indiai zene?

Ezek után érdemes egy ilyen rendkívül szűk látókörű, ráadásul saját korlátait a világmindenség határainak tekintő ember posztjára reagálni?

NoOne 2011.11.04. 15:52:04

Bazz, soha nem jártam "erre", oszt' a főoldalról idetévedve néhány sor elolvasása után majdnem jóóól megmondtam... aztán végigolvasva, a tantusz elkezdett gyorsulni, majd koppant, sőt csendült is egyet. A szükséges szemlélettel tekintve frenetikus a poszt, úgy tűnik még körülnézek itt egy kicsit. ...szóval kösz a szerzőnek, jó kis napot szerzett "Nekem". :)

Elijah_Baley 2011.11.04. 15:55:38

@Szabványok: szerintem igen, ne hagyd abba, nagyon ígéretesen kezdted a zenei témával :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 15:55:46

@Szabványok: Heinrich Biber scordatura művészetét se említi, csak egy műveletlen tapló lehet.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 15:56:37

@Szabványok: Zenetörténeti hozzászólás még nem volt, tehát érdemes lenne. Szerintem a keletafrikai törzsi motívumok hatását a rokokkóra feltétlenül megbeszélhetnénk. Ha legalább abban találunk közös hangot, akkor a közlekedési szabályokra is nyugodtan rátérhetünk.

look_a_reindeer! 2011.11.04. 16:02:44

A ketrecbol idetevedt idiotak teljesen lenyugoznek. :D

Édy, aki Endre 2011.11.04. 16:04:37

@Professor Pizka: @KürtiT (Tromb74):

Szerintem ti is csak az őszinte és igényes rockzenét szeretitek. :)

Édy, aki Endre 2011.11.04. 16:08:55

@Szabványok:

Nekem a pentagon népdalok is a kedvenceim közé tartoznak. Azokat is tedd hozzá a listádhoz, kérlek! Köszike! :)

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 16:11:08

@Édy, aki Endre: eredetileg rockokót akartam írni, csak véletlenül sikerült a vaterás áthallású rokkokó.

Egyébként tévedsz, bár valóban a rockot kicsit gyakrabban hallgatom, mint az egyebeket. "Ameddig a Föld kerek, mindég lesznek rockerek!"

Szabványok 2011.11.04. 16:14:37

Jesszusom!
Végigolvastam a teljes írásodat. Szörnyű. Ezt most viccnek szántad, vagy komolynak? Mert viccnek nagyon rossz.
1) Micsoda kivagyiság, hogy a gyalogos azért nem autóban ül, mert nem engedheti meg magának. Hétvégén Te sem engeded meg magadnak. A lányom megengedhetné magának, hogy BMW-vel járjon, mégis gyalog megy át a zebrán, mert 16 éves és nincs jogosítványa.
2) A zebrát úgy kell megközelíteni, hogy a gyalogost át tud engedni, ha elindul. Ha ott látod a zebra szélén ácsorogni, akkor lassíts, ints neki, hogy átmehet. A gyalogosnak nincs jogsija, lehet, hogy vak, süket és nem tudja a féktávolságot felmérni.
3), 4) Ezekkel tökéletesen egyetértek.
5) Inkább nincs igazad, mert az autósnak nem szabad bennragadni a kereszteződésben. Akkor mehet csak be a kereszteződésbe, ha látja, hogy el is hagyhatja. Természetesen ilyenkor a mellette lévő sem állhat be eléje, de ennek megakadályozása a rendőr feladata, nem a Tied. Ha mégis bennragadt az autós, akkor persze kerülgeti a szegény gyalogos, maradj nyugton!
6) Jól tükrözi az aszimmetrikus álláspontodat. Az autós "kénytelen" szabálytalanul parkolni, tehát szabad neki. (Természetesen a szabálytalan parkolást nem büntetheti a gyalogos a ködlámpa kirúgásával.)

Csak hogy tudd, én mindenevőbb vagyok zenében, mert szeretem a rockzenét is, de Sosztakovicsot is, AC/DC-t is hallgatok, de van 200 Bach CD-m is.
35 éve naponta autóval járok. Megengedhetem magamnak, hogy 15M-s autóval mászkáljak, de ettől még megállok a zebra előtt és átengedem a gyalogosokat, nem ragadok benn a kereszteződésben és nem parkolok szabálytalanul. Vannak kamerák és parkolóradarok az autómban, hogy pontosan tudjak parkolni. Nem parkolom el a járdát a gyalogosoktól. Nem parkolok buszmegállóban, zebrán, vagy ezekhez túl közel. Hidd el, meg lehet oldani! (35 éve vezetek Budapesten, amióta Te a világon vagy.)

Édy, aki Endre 2011.11.04. 16:15:58

@Szabványok:

"Csak hogy tudd, én mindenevőbb vagyok zenében, mert szeretem a rockzenét is, de Sosztakovicsot is, AC/DC-t is hallgatok, de van 200 Bach CD-m is."

Erre mondják modorosan, hogy: prájszlessz. :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 16:16:00

@levente49: Ne legyél már pancser, mindenhol a rokihelyre kell állni, az jó közel van a bejárathoz.

Fasz fog itt gyalogolni a kutyaszaros utcán bőrtalpú veszkócsizmában.

igazi hős 2011.11.04. 16:16:29

Látom azért a Fazekasban nem sikerült kultúrát tanulni, ennyit ér a 100 év presztízse. Nem kéne ilyen irományokkal lejáratni a többieket, mondjam ki: engem.
Gondolom (remélem) nem C-s voltál, ezért nem tudsz számolni, ahogy a 4. pontból kiderül. A 2. és 6. pont simán arrogáns tahóság, az elég jellemző azokra, aki csak annyit tud elmondani magáról, hogy a Fazekasban tanult.

levente49 2011.11.04. 16:21:29

@Püspök utcai gombaszedő:

Ezt mire írtad? Semmi hasonlóról nem írtam. Már itt sem figyelsz? Mit csinálsz akkor az úton?

NoOne 2011.11.04. 16:23:03

@igazi hős: Öööö... olvasd el még egyszer, meg a cikk melletti hasábot is (ld. Mi az, hogy "modoros"?)

Édy, aki Endre 2011.11.04. 16:23:24

@Professor Pizka:

Egy patakiattila (vagy patakyatilla?) veszett el benned. :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 16:23:32

@csócspöts: Egyszer figyeld a Megyeri út-Váci út keresztezdődést egy órán keresztül, és tanulj. A Váciról úgy kell "szabályosan" kanyarodni jobbraa Megyerire pirosnál, hogy szépen felhajtasz a jó széles járdára, bekanyarodsz rajta, majd a zebra után vissza az úttestre.

zogmax 2011.11.04. 16:23:48

Kitűnő leírás a magát felsőbbrendűnek tartó autós parasztról, ezek tényleg így gondolkoznak...

miértmiért 2011.11.04. 16:25:34

@Frankofil: :)) nem gyűjtögetek pontokat....és neked van pontgyűjtöd, ha visszakérdezhetek??? :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 16:27:41

@Szabványok: Az általad felsoroltak kiváló zenei táplálékot nyújtanak, amennyiben az ember homokos.

Az igazi férfi viszont igazi metált hallgat, mint amilyen a Scorpions. Az is tud ám dallamos lenni, például a vinzócséndzsben például amikor fütyülnek, hogy táá-lá-láá-lá-lááá, na az például mindig megrikat.

Elijah_Baley 2011.11.04. 16:28:38

@Szabványok: én egy rozsdás félmilliós autóval járok és nincs benne kéccáz bakcédé, csak pár másolt szerb turbofolk kazetta, én akkor ledudálhatom a gyalogosokat a zebránál?

Édy, aki Endre 2011.11.04. 16:29:43

@Püspök utcai gombaszedő:

Mert téged igazi pasiból gyúrtak. Vagy a klasszikus szerint: "Ilyen fickók minden bokorban teremnek." :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 16:29:56

@levente49: Ha a rokihelyre állsz, nem kell kiszállni az autóból és keresztülvágni például egy úttesten, kockáztatva, hogy azok a pszichopata állatok, akik csak összecsalták a jogsit, elbasznak.

Frankofil 2011.11.04. 16:36:31

@miértmiért: Persze,hogy visszakérdezhetsz miértmiért.Miért gyűjtesz pontokat?Mert indulhatsz a nyereményért.

láplidérc 2011.11.04. 16:38:36

zebrán átengedhetlek???
nem, te öntelt, félművelt izé. át kell, hogy engedj. ez alól egyetlen kivétel van: ha nem tudsz biztonságosan megállni, hogy megtedd, de már a zebrát is úgy kell megközelítened, hogy ha a közelében látsz lődörögni. add vissza a jogsidat, vagy tanuld meg a kresz-t.
a járdán parkolásért pedig továbbra is kulcs jár, ha nem fér el a babakocsi. ha megengedheted magadnak az autót, akkor keringj csak, míg szabályos helyet nem találsz. ez ezzel jár. közlekedj szabályosan, te nímand.

cso zsi 2011.11.04. 16:47:14

@Modor Tibi: Küzdök egy ideje egy komment elküldésével, a felét már így is kitöröltem.
Elküldtem magánban, mert a szűrődnek nem tetszik benne valami.

Dour. 2011.11.04. 16:47:44

Poszt-toló!
Néhány mondatod után, már be is fejeztem az olvasást.
Az egód olyan magas, hogy a mókusok tíz zsák mogyoróért se másznák meg.
Te 35. éves nagyon hülye......

tomigonzo 2011.11.04. 16:49:24

hu, nota bene elmesz te a jo kurva anyadba posztiro!!!!!!
hiaba sorolod masfel oldalon keresztul a pecsetes papirjaidat csak egy bunko maradtal, kar volt beled,
mondom en aki felvaltva hasznalok autot, bringat, gyalogszert nagyritkan tomegkozlekedest, es robogot is,
ja meg fizetek adot is, ahogy kell, aztan vagy arra koltik vagy nem amire kene

kedves modoros! ezzel buktatok a 2011-s goldenblogot, sajnos

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 16:52:02

@Édy, aki Endre: Szerintem pentagramma népdalokra gondoltál. Pl. Black Sabbath.
A pentatónikus skála pedig egyértelmű bizonyíték a magyar népdalok és a trash metal rokonságára.

tlozs 2011.11.04. 16:53:54

Ez tényleg jó nagy marhaság. De gondolom, hogy "csak" provokáció céljából született.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.04. 16:55:51

Ejj, ha rászokom a Sopronba járásra, időben meg kell tanulnom, hogy ne gyalogos átkelő közelében nyújtogassam a nyakam, a menetirányt kémlelve.

Kedves Volán Mögött Gubbasztó Barátom!
Értékelném, ha nem bőgetnéd a flancos V8as ménest a dízelzabáló ördögszekeredben, minden egyes alkalommal, mikor munkába menet, szoknyában végiglibbenek a zebrán. És egyébként is: empátia! Tessék rendszeresen ellenőriztetni a kipufogórendszert, illetve ha felszólítanak rá, HAGYD OTTHON a verdát, mert a körülötted létezők is szeretnének olykor levegőhöz jutni.
Köszönettel:
Az egyik lábbusz meghajtású egyed a szélvédő túloldaláról

L0mpos 2011.11.04. 16:56:38

Ajánlanám a blog átkeresztelését mondjuk Troll-toborzó öntevékeny körré.
Nem kell semmit tenni veletek, csak egy marék moslékot közétek szórni, és hátradőlve figyelni hogyan acsarkodtok.
Döbbenet.
Ahogy döbbenet az is, hogy itt kommentelni mérhetetlen mennyiségű kreténséget melyik munkaköri leírásban szerepel mint elvárás? Szeretnék ott dolgozni.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 16:57:41

@neccharisnyás útonálló: Volán? Ki mondta, hogy egy sárga busszal ijesztgeti a jónépet?

'it's cool to know nothing' 2011.11.04. 16:58:04

Azt gondoltam, hogy ez egy rossz poszt. Túl fekete-fehér, irreális, így nem is modoros, senki nem fogja komolyan venni. Se nem vicces, se nem felháborító így.

Hm. tévedtem.

Lehet, hogy többet kellene emberek közé mennem.

Hogyan lehet megállapítani, hogy valaki tényleg a horogra akadt, vagy csak hülyíti itt a törzstagokat?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.04. 16:58:57

@neccharisnyás útonálló:
UI: Én is rendes ember vagyok, bár nálam a zúzós zene a Judas Priest-Hammerfall vonalnál kezdődik. Tankcsapda tán tinikoromban zúzott, Klausék meg más kategória. De attól még megihatunk 1-2 sört. Ja, te kocsival vagy....?

Antal Gergely 2011.11.04. 17:00:08

"Nota bene: a lámpa nélküli zebra csak egy kijelölt hely az átkelésre, ahol én átengedhetlek Téged"

Tanulj KRESZt öcsi

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 17:00:39

@'it's cool to know nothing':
"Hogyan lehet megállapítani, hogy valaki tényleg a horogra akadt, vagy csak hülyíti itt a törzstagokat?"

Ez tulajdonképpen lényegtelen :D :D :D

'it's cool to know nothing' 2011.11.04. 17:01:19

@láplidérc:

Pédául ez. Ez most vajon valódi, vagy csak etetés?
De jó, az biztos.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.04. 17:02:06

@KürtiT (Tromb74): Azzal is lehet, hidd el nekem.

Ecsém, most kezdtem bele a kommentek végignyálazásába. Csuhajja!

tééényleg? 2011.11.04. 17:02:20

Azért nem kevés tévedés volt ebben a cikkben. Pl.: én nem azért járok gyalog mert nincs kocsim vagy nem engedhetem meg magamnak. Hanem mert tömegközlekedek, még akkor is, ha a külvárosból a belvárosba járok is oda-vissza. A gyalogosátkelőn pedig nem átengedheted a gyalogost (te Ökör!), hanem át KELL engedned. 18 év rutin úgy látszik kevés volt ennek megértéséhez. Sok dologban persze igazad van, a gyalogosnak sietnie kell az átkeléssel, még ha elsőbbsége van is, illetve minimum felnézni, ha a piroson megy át.
Alapjában véve több tisztelet kellene oda-vissza mindhárom (kerékpár)fél részéről.

Frankofil 2011.11.04. 17:02:30

Ez az,húzzatok még bele,mert nemsokára kiesünk a blogketrecből,azt ki fog minket szórakoztatni?

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 17:04:25

@'it's cool to know nothing': Leginkább csak úgy, hogy megfigyeled, ki a visszatérő kommentelő, de az se bombabiztos módszer, erről bővebben lásd a Csirke címszó alatt.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 17:09:39

@Szabványok:
Baszki, téged igen átbasztak azzal a 200 Bach CD-vel, akkor még nem is volt CD!!! Kamuztá volna 200 viaszhengert, vazze.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 17:17:56

@Nadiposzi: Eleve klasszikusokat kompakt lemezről? Botrány.
Én direkt azért vettem Hummert, mert abban egy vonósnégyes elfér tisztességesen. Egy igazi ínyenc legalább egy ukulele művészt visz magával a hátsó ülésen, az elfér egy középkategóriás autóban is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.04. 17:22:56

@KürtiT (Tromb74): Lábméretet ki ne hagyd. 46-os tappanccsal simán közelít 1 méterhez a lépéstávolság, míg egy 36-os jó ha 30 centit bír.

Anyád!!! 2011.11.04. 17:24:20

Kár volt a Közgázra járnod ha a kreszt nem sikerült megtanulni (btw, aki a Közgázon végzett az csak és kizárólag okos lehet??)

milyen több tisztelet érdemli az autósokat? micsoda? hogy nem kell minden esetben megpróbálnod megállni a zebra elött?

hogy szájba kéne rugni téged! teee barom állat, jobban tetted volna ha nem írod le ezt a sok ökörséget!

félreértés ne essék, autóval járok mindennap..

cso zsi 2011.11.04. 17:25:40

@Nadiposzi: Az se volt még Bach idején.
Így maradtak a kottamásolók, akik aztán vonóbamondták a zenészeknek.
Egyébként kamionnal kell járni, azon elfér egy kisebb orgona.
Az egyébként értelmesnek tűnő, de humortalan sofőrök gyűlnek rendesen. Abból a jogsikorosztályból, amibe magam is tartozom.

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 17:27:20

@Anyád!!!: Látom, nem erősséged a logika. A közgáz diplomához a jogosítvány jár extraként, nem az ész. Na, ezért a hivatkozás.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.04. 17:40:54

@KürtiT (Tromb74): Az enyémben egy ausztrál bennszülött tolja a nótát azzal a döngő hangú fatörzzsel. Leeresztett ablaknál kotor mellőlem a többi autós, félve, nehogy az elefántcsorda eltiporja őket.

nevercantell 2011.11.04. 17:46:13

azabaj, hogy nem autósok meg gyalogosok meg kerékpárosok meg motorosok vannak, hanem faszfejek meg nem faszfejek, különböző közlekedési eszközökön. és már annyira unalmas ez az autós-gyalogos szájtépés, hogy kiesek ásítás közben a számon. bőven van pénzem autóra, baszom sok adót teszek a közösbe minden hónapban, de nincs jogsim, viszont a kreszt betartom gyalog is, meg bringán is, akkor én milyen állatfaj vagyok?

nada dan 2011.11.04. 17:51:45

Becslésem szerint a kommentelők 70%-a nem fogta fel, hogy ez egy karikatúra?

Ez a legviccesebb.

1100 2011.11.04. 18:02:21

"majd este újra a törzsolvasóké a terep"
"Remélem Index címlap nem lesz, mert akkor elkezd beömleni ide az sok ostoba fos ember... "
stb...

Lehetne egyszer majd egy olyan modorosblog posztot is, ami a nagyonbennfentesen modoros Modoros-Kommentelőkről szól?

KürtiT (Tromb74) 2011.11.04. 18:12:06

@1100: Lehet, talán meg is írom. Bár jobb lenne egy nem törzsvendég tollából olvasni.

kpityu2 2011.11.04. 18:14:48

Hehe. Aki ezt a bejegyzést leírta, ritka nagy pöcs.

darnmarquee 2011.11.04. 18:18:40

életből, hülye picsa autós szövege: nem tehetek róla, hogy neked csak két kerékre telik!

stim 2011.11.04. 18:19:14

Az első pontnál tovább nem olvastam mert a zenei ízlésedtől függetlenül odáig nem jutottál el, hogy gyalogos embertársad is fizet a te autózodásodért komoly összegeket ugyanis az utat nemcsak útalapból fizetik hanem adóból, elsősorban. Tovább nem is érdemes olvasnom.

Frankofil 2011.11.04. 18:20:50

@stim: Még így is túlolvastad.

efi 2011.11.04. 18:21:59

1. Senkit nem érdekel, h hányfele kell figyelned. Ha nem megy, menjél busszal.
2. A nagy büdös francokat nincs elsőbbsége a gyalogosnak a zebrán. És neked jogsit adtak?
3. Te sem mehetnél pl 90-nél gyorsabban a falun kívül. Nem is szoktál??
4. Ez sem érdekel senkit. Ha nem bírod anyagilag, ne sajnáltasd magad.
5. Hát ne ragadj be apafej a kereszteződésbe! Megint nem ismered a kresz-t ?
6. Ha nem találsz parkolóhelyet, így jártál. Egy frászt állhatsz a járdára, más meg téged kerülgessen mi?

stim 2011.11.04. 18:22:41

mert miközben valaki tiszteletet vár el meg szokás adni is azt.

Frankofil 2011.11.04. 18:23:30

@efi: Na látom te eljutottál a 6. pontig is.

gyutyka 2011.11.04. 18:25:43

Gyönyörü nap. Már sirok.

Frankofil 2011.11.04. 18:31:55

Na bezárt a bazár,lekerült a nyitólapról,úgy látszik nem jön már több majom,pedig igazán szórakoztató nap volt.
Köszi Tibi!

a rettegett drótos 2011.11.04. 18:36:54

zseniális bazmeg, zseniális. :D
Kutyákat csibészelnek így.

2011.11.04. 18:39:36

Ehh, miről maradtam le!

Alal 2011.11.04. 18:45:13

Ejj... ez olyan jó lett, hogy ha nem ismerném a blogot, már ordítva téptem volna a billentyűzetet, hogy leosszam a posztolót... általános iskolában ilyenre adtak volna 5*-t :)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 18:48:22

jesszus, mennyi hozzászólás. azt hiszem, előbb megvacsorázom.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.04. 18:52:13

Kösz a méltatásokat meg a ketrecet is - azért látszik, hogy mennyire vállalhatatlan a téma: álnéven mindenki dicséri, de lájk az alig van :D

Müszélia 2011.11.04. 18:56:13

emberek, ez egy karikatúra, és annak yooo

2011.11.04. 19:08:15

"Közlekedj okosan!" Öblös bácsival, az Iskolatelevízió megbízásából? :)

A poszt toló tipikusan az a fajta, aki bringásként a járdán teker, holott ott van az a rohadt drága bicikliút két méterre tőle, mert ilyenekre bezzeg van pénz...

(Egyébként üzenem, hogy a Prodigy már elég avíttas, ráadásul egy igazán jó dobásuk volt, a Smack-nek a videóklipje, demonstrálandó, hogy a kapanyél is elsülhet. Hallgassa meg a Pendulumnak a Woodoo People feldolgozását, ahhoz képest a Prodigy csak mellébeszélés.)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 19:10:17

mielőtt elolvasom a hozzászólásokat, nyugtasson meg valaki, hogy ez csak karikatúra.

mégsem én voltam? 2011.11.04. 19:15:24

nagyon jóóóóó, beestem az asztal alá :-))

szeretünk, Tibi!

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 19:30:41

@tea fan: azt mondjuk elmesélhetné, hogy hogy is jussak el a városon kívülre biciklizni, ha a városban nem mehetek azzal...

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 19:33:15

@stf!: khm,én a helyedben inkább nem küldtem volna el ezt a hozzászólást. nem égetném magam tovább. egyértelműen nem tudtad értelmezni, hogy miről is szól ez a blog.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 19:36:34

@Nevem Earl: biztos számít, hogy lapos...nálunk kicsit nehezebb biciklizni, nincs egy egyenes utca, persze, hogy nincs annyi biciklis.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 19:46:08

jelentem, nem tudok elküldeni eg hozzászólást, pedig nincs is benne semmi csúnya szó.

hallari 2011.11.04. 19:48:35

@grgrgr: "A szintévesztők pl. nem kaphatnak jogsit, akkor se, ha milliomosok." Tévedés, a '80-as években már lehetett így jogsit szerezni, egyik rokonomnak se volt ezzel problémája. Én '91-ben tettem le, egy kicsivel több utánajárás volt, de engedélyezték.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 19:51:48

@titan: van rajta alvázszám, az nem lesz jó?:)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 19:57:55

@szita szita péntek: á, nekem a "p a r ó d i a" "érted" és a "sem" szavakkal lehetett a gondja.

Nadiposzi (törölt) 2011.11.04. 20:07:05

@KürtiT (Tromb74):
Jaj, baszki.:D
Elképzeltem, hogy állok a 6-os - Tüzér utca kereszteződésben, a hátsó ülésen Alohara Kutsceki, a félig japán, félig polinéz ukulele művész penget, aláfestésként Azumi mind a négy hengere macskásan dorombol. Az ablak leeresztve, fölényünk tapintható.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 20:07:21

@neuromanc: ennek pont az a lényege,hogy sokan valóban így gondolkodnak.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.04. 20:16:33

na, ezt a zenei kommentelgetést hagyjátok már abba, mert sírok a röhögéstől.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.11.04. 21:24:08

Nem valami kifinomult szórakozás ez, elismerem, de munkától eltompult aggyal kiváló.

mazs_ 2011.11.04. 21:41:50

Napközben csak belenézni tudtam, hát ezt nem hiszem el, hogy ennyi embernek nem esett le, de még akkor is jöttek, amikor az első pár kommentelőnek finoman jeleztétek, hogy tán nem kéne felhergelniük magukat.

doszy 2011.11.04. 21:57:17

Tibi, a bestseller generátor mintájára nem csináltatok ti egy kommentgenerátort is? Változatos beszólások, de mintha hasonló algoritmus alapján működnének (kivéve a BM rendeletet beidéző kollégát, neki jár egy extra farmermellény).

doszy 2011.11.04. 22:02:03

@neccharisnyás útonálló: Ezen már szó szerint sírva röhögtem. :D

@doszy: Ja bocs, "kolegát".

2011.11.04. 22:04:07

@doszy:

Modoros kommenteket majd hoz az Élet, azzal aztán nem versenyezhet semmilyen algoritmus. :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.11.04. 22:14:28

jujj de gyönyörű sok egybites komment született! főoldalas lett a modor? grat tibi.

Mabuel 2011.11.04. 22:37:04

Király a poszt, grat, Tibi!
De! A címlap tette fel rá igazán a koronát! :D Most végeztem a kommentekkel, mert mindet elolvastam (egyik-másik után bizony kellett pihennem kicsit).
Csak így tovább!

...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.11.04. 23:27:50

Hát ez felháborító!
Mikor már mindenki betartja a szabályokat, nincsenek bunkók, csak udvarias, türelmes és segítőkész közlekedők, mindenki szigorított KRESZ vizsgát tesz, és valóban csak azok kapnak jogosítványt, akik alkalmasak az autóvezetésre, mikor a közlekedési morál már-már szinte tökéletes, akkor jön egy ilyen poszt, és romba dönt mindent.

Drága uram, vagyis Uram!
van fogalma arról, hogy holnap, vagy akár még ma, hány baleset történik pusztán emiatt a poszt miatt? Az autósok elkezdenek majd agresszívan közlekedni, vadászni fognak a gyalogosokra, és aki az útjukba kerül, annak annyi.
Plusz mindenki, aki nem érzi magát lúzernek, és vigyáz az imidzsére, az autóba fog ülni. Ennek hatására már ma szmogriadó volt a faluban, és ez csak rosszabb lesz.

egyébként jómagam is gyalogos vagyok, azaz voltam, mert az autó ára, amit meg akartam venni, az lement. Úgy értem, hogy nem a kereskedésben, hanem a torkomon. Szóval marad a gyaloglás, de most, hogy elolvastam a posztot, holnap gondolok egyet, megfogom magam, és veszek egy zebrát, és azzal fogok közlekedni, mert a posztban azt olvastam, hogy a zebrán elsőbbsége van az embernek. Szóval akkor én leszek a Jani, mindenhol átmehetek, megállás nélkül. Ha valaki esetleg tudja Győzike telefonszámát, esetleg megírhatná nekem, holnap felhívnám, hogy nincs-e egy megkímélt, keveset futott, garázsban tartott zebrája. remélehetőleg sikerrel járok, és holnap már mindenhol elsőbbségem lesz.

Tisztelettel, egy gyalog járok kerékpáros

murrayd 2011.11.04. 23:34:09

Tényleg igazán modoros. Az autódon lehetne valami megkülönböztető jelzés, hogy megadjam a neked kijáró mély tiszteletet (majd veszek kalapot is) a szép tanulmányi, valamint az életben elért eredményeidért és a soha el titkolt adó- és járulékteherért, amiért joggal érezheted privilegizáltnak.

Továbbá azért, hogy naponta bejársz városszéli/vonzáskörzetbeli otthonodból, elég port és különféle igen hatásos oxidokat juttatva azok tudejébe, akik nem hágtak a társadalmi ranglétra eme magas fokára, a városban laknak, vagy autóval jönnek és valójában használják a legendák P+R parkolóit és az igen megalázó tömegközlekedést, továbbá proli módon a lábukat - és nem átallanak feltartani a haladásban.
Ha holnap erre jársz, dudálj sokat, tedd le nyugodtan az autót ott, ahol jól esik (pl. bejárók előtt, járdákon), hogy visszafizess valamit ezeknek a megátallkodott, tiszteletlen, torz és degenerált kreatúráknak. És nem utolsó sorban amikor valamilyen rendkívüli okból kiszállsz, lélegezz mélyeket - vigyél haza minél többet abból, amit hoztál.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.04. 23:34:38

@De gustibusaut bene, aut nihil: férfiember kizárólag jóféle manele zenét hallgat. Nicolae Guta vagy Sandu Ciorba játszhat.
@Modor Tibi: már úgy volt hogy meglájkollak, de megláttam a Hartay-ajánlást. Majd legközelebb.
@Hadrian77: mióta olvastam az útleírását a 17. expedícióról a Vize Professzor fedélzetén, sarkkutató akarok lenni, de legalább egyszer elhajózni oda. Nagyon szomorú hír.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.11.04. 23:57:49

Kedves blogíró,

Alapvetően egyetértek a koncepcióval, de azért ne vegyünk már minden autóst egy kalap alá!

Egyértelmű, hogy a gyalogos (nem adófizető) alacsonyabbrendű, mint az autós (a benzin literjenként többszáz forint adóvál járulunk hozzá az ország épüléséhez), de az durva lenne, ha a prémiumkategóriát összemosnánk a Suzukival!

Zebránál álljon meg minden 8 milliónál olcsóbb autó, és mi többiek mehessünk a buszsávon is, vagy ha az nincs, akkor a járdán. Ilyesmiért kéne küzdeni, nem csak úgy írogatni passzióból.

Üdvözlettel,
egy autós (prémium!)

murrayd 2011.11.05. 00:17:23

@Levéltáros: Támogatom, további kiegészítő javaslatom, hogy a gyalogosból és biciklisből is legyen prémium kategória.

Így a prémium kategóriás autóknál bevezethető egy újabb prémiumfelszerelés, a parkolássegítő, táblafelismerő szenzorok mellé olyan érzékelő is, ami felismeri a prémiumgyalogost (pl. évszakhoz és trendhez illő öltözék és kiegészítők, stb.) és kerékpárost, és segíti az autóst a megfelelő hozzááállás kialakításában. (BIIP: "Előzékenység mosollyal", BIP-BIP: "Gázra léphet, nincs önbecsülése, úgyis elugrik")

A kerékpáros kategória mondjuk további kidolgozást igényel, mivel egyes kétkerekűk többet érnek, mint egy rozoga egykor-prémium autó, továbbá a kiegészítők és felszerelések ismét belerondíthatnak a besorolásba. Ezért szakértők bevonása javasolt, de egy parlamenti bizottság felállítását sem tartom elképzelhetetlennek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.05. 01:52:27

Na ezt privátban kaptam, kommentnek bőven beillik:

Hello,

ez volt a legprimitivebb blogbejegyzés, amit mostanában olvastam.
25 éves vagyok, nincs autóm (nem is terzvezem), biciklizem, gyalogolok, babakocsit tologatok. Msc-t végeztem (Nyugat-Európa) az itteni egyetemmel párhuzamosan, végzettségem szerint mérnök-informatikus vagyok.

1,) A gyalogosnak a zebrán elsőbsége van, ő tesz szíveséget ha elenged. Ajánlok egy külföldi tanulmányutat, nem Romániába, Ukrajnába hanem Olaszországba, Belgiumba, Hollandiába. Érdekes módon ott sohasem akartak elütni a zebrán, automatikusan megáltak ha odaértem, sőt biciklisként sem kellett attól tartanom, hogy nem adják meg az elsőbséget, ami jog szerint jár! Ugyanis ez benne van a kreszben.

Babakocsit sem éppen olyan biztonságos tologatni az úton, a magadfajta arogáns alakok miatt.

2,) Ne parkoljon a járdára, nem csak azért mert tilos, hanem mert végtelen bunkó dolog is. Nem vicces dolog forgalmas úton (számtalan helyzetben pedig egyébként lehetetlen is és életveszélyes!), babakocsival kimenni az útra (és ott hallgatni a dudálást), azért mert egy faszparaszt úgy gondolta, hogy a parkolóhely neki "jár".

3,) Zebrában való beragadás - tapasztalatom szerint inkábbb az a gyakoribb, hogy bár az autós láthatóan nem tud továbbhaladni (pl: balra kanyarodni), csak azért is ráhajt a zebrára, mert "ő az erősebb".

4,) A piros lámpa: ha jobban körülnézel, számtalan olyan helyzetet láthatsz az autós 70-80 hajt át a piroslámpán, és, jééé csak nem megússza a gyík...... Én minden legalább egyet.

Mellesleg a piros lámpán senki ne menjen át!

Üdv.: xxxxx

sdani 2011.11.05. 03:48:19

@Modor Tibi: Azert milyen jo dolog, hogy vannak, akik veszik a faradtsagot es meg privatba is irnak, hogy hogyan kell viselkedni egy jolnevelt sofornek. Ok tenyleg jobba akarjak tenni ezt az orszagot, mi meg csak rohognk rajtuk... ezert tart itt ez az orszag. :-D

Szalonnassy Albin urfi 2011.11.05. 06:08:19

@stf!: En talalkoztam az intelligenciaddal: csirke72 neven kommentelt itt a jomultkoraban.

@Modor Tibi: Egyebkent Tibi - ellentetben a fizetett talpnyaloiddal - SZVSZ (ettol hanyok amugy) en ugy gondolom, hogy azert nem 100%-os a kharaktered mert valoszerutlen. Vo.: Oblos, Jutka, Osanya stb. Ez utobbiakat mindannyian ismerjuk szemelyesen, targyi szemely viszont atesett a paripa tuloldalara, if ju szi vat aj min.

A POPPET kifejezesert viszont kulon pont jar. Egy volt koteres szobatarsamra emlekeztet, meg az elso egyetem elso evebol. Negyen laktunk egy szobaban, 3-an voltunk elso evesek, o negyed. Hatarozott keresem ellenere feszt golyaknak hivott minket ami nemcsak ezert irritalt elbaszott modon mert idosebb voltam nala, hanem mert egy szuletett nimand volt, egy un. JOPOFA KOCSOG es az ilyentol kulonosen boszito a lekezelo megszolitas. Mivel keresem suket fulekre talalt ezert felbujtottam a tobbieket es egy kocsmazos este befejezesekent - mintegy megkoronazva az ejszakai uvoltozest es kukaborogatast az utczan - jol megcsapkodtuk azt a faszt. Azutan rend lett.

2011.11.05. 08:02:17

Magasságos Isten, mi volt itt!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.05. 08:53:39

@murrayd: na igen, mi a helyzet az épített gépekkel? a némethből' hozott váz és rajta jó shimano szett viszont kerekek, agyak, első villa cserés? hét volt a bringa plusz egy húszas a feljavítása? Na ez most milyen kategória? :-)

Elijah_Baley 2011.11.05. 09:12:06

@Professor Pizka: Manele sajnos nem lehet, bár igen nagyon szeretem, hallgatni nem merem, mert oláh az asszony, még azt hinné, kedvelem a románokat

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.05. 09:17:25

@De gustibusaut bene, aut nihil: nálam épp a barbatul care-i barbat című szám szól, teljes hangerővel és nyitott ablakokkal :-) utána guta mester jön :-D

stf! 2011.11.05. 09:25:16

@Szalonnassy Albin urfi: Azt kétlem, mert először és utoljára jártam itt. Nekem ugyanis nem életcélom mások szívatása. Mint már írtam, ez az intelligencia. Ez a blog meg ezt teljesen nélkülözi.
És ezen most lehet verni, akinek van mit.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.05. 09:58:36

@Professor Pizka:

ahh du sande, dassz gehört sih nikt, junge damen in öffentlichkeit cu kompromittíren. sém dikk!

@KürtiT (Tromb74):
mit összejönni?! már fel is csináltuk egymást!

Elijah_Baley 2011.11.05. 10:03:30

@Professor Pizka: helyes, a magas művészetet nem szabad rabságban tartani, meg köll osztani embertársainkkal, főleg, ha nincsenek felkészülve rá. Én személy szerint inkább autóból terjesztem, mert az módot ad a kevéssé heroikus, ám egészségügyi kockázatot jelentősen csökkentő menekülésre.
Otthon csak bunyóspityut hallgatok nyitott ablakkal,és bár köpedelem amit kibocsát, de a lakótelep népe szereti és ezáltal engem is befogad.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.05. 10:03:39

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: vasz ikk höre doh ruménise cigojnermuzik dasz vén zoll dasz kompromittíren?
Ikk bin niht svanger ikk hab' nur cu fíl getrunken. vir zollen noh ejnmál cuzámmensláfen.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.05. 10:07:07

@De gustibusaut bene, aut nihil: ez egy kilencker újépítésű, tele disztingvált multirabszolgákkal és külföldi bérlőkkel. A Les preludes következik, hogy ne tudja eldönteni a sok kretén, hogy egy román cigányvajda vagy egy fidesznáci szórakozik velük :-D

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.05. 10:16:59

@Professor Pizka:
nájn, nikkt dén ruménise cigojnekmuzik, zondern dén arslekken alsz forspíl :)))

GatyaPityu 2011.11.05. 10:17:18

Ez a post valami vicc akart lenni, ugye? Egy rossz tréfa... Mert ha komolyan gondolja az író, akkor nagyon el van tévedve. Lehet, hogy 18 éve vezet, de akkor itt az ideje egy kis KRESZ ismeret frissítésnek. A kijelölt gyalogátkelőhelyet ugyanis úgy kell megközelíteni, hogy biztonságosan meg tudjon állni a gépjármű megadva az elsőbbséget az átkelni szándékozó gyalogosoknak. (Igen, mindig a gyalogosnak van elsőbbsége a "zebrán").
Kettő: dugóban a kereszteződést, gyalogátkelőhelyet csak akkor szabad megközelíteni, ha az autós tisztán látja, hogy ki is tud hajtani belőle a szabad jelzés alatt. Ha nem, akkor zöld ide vagy oda, de várnia kell! Ezért vannak a sárga csíkok is kereszteződésben. A járdán parkolást meg inkább nem is kommentelném, annyira abszurd...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.05. 10:21:35

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: arslekken kann doh zér gut zájn. vi das blasen: man zoll nur an der gúten zájte zájn :-)

Elijah_Baley 2011.11.05. 10:30:27

@Professor Pizka: nincs szebb dolog annál, mint mélybalkáni cigányzenével amerikai expatokat kulturálisan abuzálni. Levezetésül lehet nekik adni egy kis gogol bordellót, így jelentősen csökkenthető bennük a nagyvizentúli biztonságos otthon csalóka érzete...

HakapesziM 2011.11.05. 10:47:03

Véleményem szerint rosszul teszik, hogy ennyire erőltetik a gyalogos mindenáron való elsőbbségét. Ez oda vezet, hogy sokan, mondván, elsőbbségem van, az nekem márpedig jár, minden körültekintés nélkül lépnek a zebrára. Ez a feltétel nélküli elsőbbség csak akkor működhetne, ha minden zebra előtt stop-tábla lenne. Minden egyéb esetben - bármilyen kis sebességgel közelítünk az átkelőhöz - van olyan tetszőlegesen kicsi távolság, amin belül ha a gyalogos lelép, már nem lehet megállni. A gyalogos nem jármű, sérülékeny, mozgásának nagyobb a szabadságfoka, de gyakran a szándéka sem egyértelmű. Engem úgy tanítottak a szüleim: nézz körül kisfiam, mielőtt átmész a zebrán. Nem is fognak elütni, tudok várni pár másodpercet, ha pedig folyamatos a forgalom, figyelve, de határozottan lelépek, sosem volt még problémám. Hiba azt tudatosítani: neked van abszolút elsőbbséged, ne is törődj a forgalommal, hiszen kötelességük megállni. Oda vezetett ez a hamis megközelítés, hogy nemegyszer zebra nélkül is öntudatosan lépdel át az úton a nagymama, és a jámbor autósok - el nem üthetik - de egy árva dudát sem pöccint meg egy sem, ugyan néném, fáradjon már el a harminc méterre található zebrához, s ott keljen át. Vagy: lámpával védett gyalogátkelőnél, zöld jelzésnél megáll a beidomított autós (a gyalogosnak piros), és készségesen int a járókelőnek, tessék parancsolni!

Stiel 2011.11.05. 10:48:18

@Atro: 'Ez a post valami vicc akart lenni, ugye?'

Hogy fején találtad a szöget!

@stf!: igen, még mindig mindenki más a hülye. Köszönjük, Emese.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.05. 10:55:05

@De gustibusaut bene, aut nihil: lejátszottam nekik a csillagok háborúját. most Vivaldi: La folia következik, nem vagyok én egy kegyetlen állat.

stf! 2011.11.05. 11:03:23

@Stiel: Most miért hülye Emese?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.05. 12:01:53

@Professor Pizka:

deeeehüüüllyeeevaaagy! :) (vinnyog)

aggyá nekik egy kis soad-ot. mondjuk keverve egy kis army of lovers-zel, és akkor aztán tényleg nem fogják tudni, mi újság. :)))

Stiel 2011.11.05. 13:45:44

@stf!: most nem Emese a hülye. :)

qrisz 2011.11.05. 14:04:32

Posztíró, hogy az análpápa jönne el érted.

2011.11.05. 14:08:37

@qrisz:

Ez az átok baromira tetszett! :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.05. 15:10:23

@Professor Pizka:
Mi ez a manele-mánia? Most őszintén. Te már kb. a tizedik ember vagyok, akitől hallom. Azé nem ennyire jó a román lakodalmas rock. Meg különben is. Támogasd a magyar árut, hallgassá' Fekete Pákót!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.05. 15:35:10

@neccharisnyás útonálló: szoktam én lakodalmas rockot is hallgatni. Városi kultúrnövényként az embernek igénye van arra, hogy a porszívójával csárdásozzon. Én is pontosan ezt tettem ma és fennhangon kántáltam, hogy "Egy kicsi házban a domb tetején...!"

A manele népszerűségének az az oka, hogy nem magyarul van, ezért annyira azért nem ciki, mint Kadlot Karcsi.

imittto 2011.11.05. 15:37:45

Kissé szétzuhanva jöttem ma be, de bearanyoztad a napom! KÖSZI!!!

GatyaPityu 2011.11.05. 15:43:34

@Stiel:
Nem ismerem igazán ezt a blogot, egy másikon linkelte be valaki ezt a bejegyzést. Rákattintottam és elolvastam. Ennyi. A blog előéletét ezért nem ismerem.
Amúgy simán benne van a pakliban hogy léteznek ilyen hozzáállással, gondolkodással hús-vér emberek, akik önigazolás gyanánt még komolyan is vennék az itt leírt szöveget.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.11.05. 16:09:30

@Stitch: Így van, _KUTTYa KÖTTelességed!_
:)

tundrazuzmo (törölt) 2011.11.05. 16:20:58

Kedves Posztoló!

Fáradtságos munkával leírt posztod eléggé izzadságszagú. Egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy komolyan-e gondoltad, avagy nem. Ne legyél má' ennyire modoros, ezért kerültél ebbe a blogba, hát nem konstellálod?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.11.05. 16:24:10

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Á, az Egészséges erotika stílusú beszéd még mindig! Ezt én is nagyon. Maradok őszinte, stb. :)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.11.05. 16:30:28

@szita szita péntek: Te nem posztot írtál, hanem kommentet, nagy különbség!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.11.05. 16:39:47

@tundrazuzmo: Egyenlőre vagy egyelőre? Nem mindegy. Kérdés, hogy fifti-fiftiben gondolkodsz-e avagy hezitálsz.

666E 2011.11.05. 17:24:51

www.youtube.com/watch?v=TaUfikLCHjc

szerintem remek illusztrációja a posztnak

Stiel 2011.11.05. 21:22:01

@Atro: benne van. Szerintem ez a poszt arra jó, hogy amikor az ember elindulna azon az úton, aminek a végállomása a fenti gondolkodásmód, akkor időben észbe kapjon. Persze csak az értelmesebbje, sajnos van, aki menthetetlen.

lomposfarkas 2011.11.05. 21:28:31

És még senki sem linkelte ide az ALAPMŰVET???
Gusztáv közlekedik:
www.youtube.com/watch?v=q-RsBh6bMcA

stf! 2011.11.07. 12:54:46

Akkor is az enyém lesz az utolsó szó.

MorgenStern 2011.11.08. 07:46:47

az ilyen sofőrök miatt kell bevezetni Magyarországon is "az emberi élet kioltására alkalmas eszköz" kategóriába a gépjárműveket.

ja és a zebra az állatkertben lakozik, aki áthajt felette az megjárja mert az alvázat szétrúgja a patáival!

ismét bebizonyosodott, hogy diplomával észt nem osztanak.

teszek egy merész kijelentést, de az ilyen lófaszjóskák szoktak lecsengetni és 20 méteren legyorsulni a bringa úton.

ám lehet a postolo egyiptomban tanulta a kreszt, de tudtommal ez érvényes:
KRESZ - KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
21. § Gyalogosok közlekedése

(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.

Αphelion 2011.11.08. 10:34:32

@MorgenStern: Megkérdezhetem hogy honnan találtál rá erre a posztra?

Celtic 2011.11.09. 21:49:54

Ez allat volt. Sajnos, csak kb. feleig olvastam a commenteket (mostanaban meloban nincs ra idom, este meg sok mas dolgom van), de nagyon feldobott :)
- A joslat, hog ymikor lesz cimlapos es mikor jonnek az okostojasok...
- A 400. kommentelo aki meg mindig elemi erovel haborodik fel....
- A turistak, akik zavarjak a quadozokat...
- gyalogosrendszam es hasonlok

(Errol jut eszembe, ezen a heten logtam a BKV-n. Annyira szokatlan volt, hogy amikor leszalltam a villamosrol es setaltam Kalvin-Corvin negyed kozott, egyfolytaban az embereket lestem, melyik lehet ellenor. Nem tudtam kiverni a fejembol a gondolatot, hogy az utcan is megbuntethet egy ellenor...Hat ezert tartok itt)

Celtic 2011.11.09. 22:00:27

@atila68: bookmark. Eddig olvastam ma este.

Celtic 2011.11.10. 17:26:45

@alib: Elarulom, hoyg en is megkoszonom az autosnak, ha atenged. Kedves szulovarosomban is, ahol fel sem merul, hoyg barki elutne, nemcsak engem, mast sem, mert az emberek nem rohannak. Megis megkoszonom egy biccentessel, ahogy nagybetuvel irom a Te nevmast is. Mert egyszeruen igy mukodok. Nem azert, hogy a foldon vagy a mennyben ezert majd valami jutalmat kapjak (nem hiszek az uttorok 12 pontjaban, se a tizparancsolatban), hanem mert egszeruen ugy erzem magam jol, hogy kommunikaljak az emberrel, hacsak egy biccentes erejeig is.

Celtic 2011.11.10. 21:11:16

@Szabványok: Nyert, eddig ez tetszik a legjobban :) Gyonyoru comment volt :)

Celtic 2011.11.10. 21:31:50

Na, vegigolvastam, oltari volt. Es most tartozom egy vallomassal: 40+ letemre szeretem a Quimbyt, Kispalt es a Kiscsillagot. Ja, meg a PASO-t, dehat azt nem lehet nem szeretni :)
Quimby: Contry Joe McDonald
www.youtube.com/watch?v=kAJ2YT608V0
Valahogy olyan aktualisnak tunik a
"Mer' amúgy világhírű vagyok
Csak a világ nem tud róla
A nyerget már megvettem
Épp hogy csak nem futotta lóra"
verszak.

Most mulik pontosan: eloszor a Csik-fele verziot hallottam, Szigeten, egy kocsmaban, sokezer mas zene koze bepreselve egy MP3 CD-re. A kocsmaros sem tudta, mi ez, de eleg sokat ultem abban a kocsmaban, hogy ujra halljam. Aztan mikor hazajottem, rakakerestem, kesobb kiderult, hogy eredetileg Quimby-szam. Jo az eredeti is (es van benne egy plusz verszak is), de nekem akkor is a Csik-fele verzio lett a kedvencem - amit meg nem untam.

Na, ennyit mara az onvallomasokrol.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.11. 11:16:27

@Celtic: ez nem csoda: ezeket a zenekarokat csak olyanok szerethetik, akik már nem várnak semmit az élettől, főleg csajozás terén. azaz minél idősebb vagy, annál jellemzőbben.

Én mindig azt mondom, nem akarok olyan öreg lenni, hogy tetsszen a Quimby:)

Ernoke 2011.11.11. 11:20:33

@vészmadár (pica pica): Elismerem, h nem várok semmit az élettől csajozás terén, de azt, h öreg vagyok, csak akkor, ha befizecc botoxra, és találsz is ráncot rajtam hozzá:D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.11. 11:48:21

@Ernoke: ebből - áttételesen utalva a vérnyúl-pizka tengely vonalán elindult ezredes és a leszbikusok témára - az is kiderül, téged dugtak már meg minőségileg megfelelően.:)

Ernoke 2011.11.11. 12:50:47

@vészmadár (pica pica): viszont macskám van, nem nézek tvt és zöld teát iszom, tehát buzi vagyok:D

Celtic 2011.11.11. 13:19:39

@vészmadár (pica pica): Nezd, ha gondolod, elintezhetjuk, hogy ne kelljen ezt a kort megerned. Valami megoldast majdcsak talalunk :) (Jartam en mar banyasznapon Komlon, igaz az jo 20 eve volt)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.11. 13:22:22

@Celtic: Komlón 15 éve úgy van bányásznap, hogy nincs is bánya (de lassan bányászok se).

A kort meg akarom élni, csak azt az elmeállapotot nem (lelki kort), hogy a Quimby bejöjjön...

Celtic 2011.11.11. 13:39:06

@vészmadár (pica pica): Pedig jo az. Az ember elmulik 18 es elkezd erdeklodni mas zenek irant is, mint az "oszinte kokemeny rock"

Banyasznapon bevallom, egeszen a MAV allomas sorozojeig jutottam, szoval ennyit lattam belole.

En viszont olyan szenilis ven hulye nem akarok lenni, hogy egyfolytaban, mindenrol AZ jut eszembe.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.11. 13:41:30

@Celtic: ha az ezt jelenti, akkor én már 137 vagyok, de ivarérett korom óta csak az jut eszembe mindenről.

Kozika · http://www.k-1.hu 2011.11.11. 16:35:24

aki idejön azzal, hogy mekkora pöcs a poszt írója, azt köszöntsük meleg kézfogással, hiszen először jár itt...
ööö azt mondtam meleg? nem úgy értettem!!! :)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.11. 18:57:50

@vészmadár (pica pica): most már tényleg kénytelen leszek meghallgatni egy Quimby számot, hogy tudjam, miről is beszéltek. hogy milyen lelkiállapot is kell hozzá. én még egy számot se hallottam tőlük (legalábbis, nem tudok róla, csak a nevüket ismerem. meg hogy eléggé menők. meg hogy a Szilárd eggyel felettem járt a gimnáziumban:)
@Celtic: "Az ember elmulik 18 es elkezd erdeklodni mas zenek irant is, mint az "oszinte kokemeny rock""

mint írtam, ugyan nem ismerem a Quimby zenéjét, de van egy sanda gyanúm, hogy azon,és az "őszinte kőkemény rockon" kívül még van pár kategória...arról nem is beszélve, hogy én inkább pont ez a kor előtt voltam mindenféle zene rajongó, ez is, az is, és utána ismerkedtem csak meg a rockkal.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.11. 19:16:00

@Ernoke: akkor én is, bár cicám nincs (de szeretnék), tévém sincs, zöld teát szoktam inni, bár leginkább a kávéra szavazok.

Celtic 2011.11.11. 19:40:00

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): "hogy azon,és az "őszinte kőkemény rockon" kívül még van pár kategória."

Ez a Modoros blog.

Celtic 2011.11.11. 21:25:25

@vészmadár (pica pica): Ismertem ilyen embert, bar az ugy 80-as IQ-val rendelkezett. Mondjuk, en sem a magas IQ-m miatt tudok mas szorakozast is elkepzleni a szex mellett, hanem valoszinuleg alacsony a tesztoszteron szintem. Viszont ahogy eszrevettem, bizonyos IQ alatt csak a szex az egyetlen szorakozasi forma. Meg a Maunika-so.

(Mielott felreerted, legkevesbe sem Rad ertettem, csak ez tenyleg egy megfigyeles)

Celtic 2011.11.11. 22:00:48

@vészmadár (pica pica): Ja, szoval homokos vagy. Fogadni mernek, hogy furodni is szoktal minden heten.
:)

(Csak megprobalok mar en is macho lenni, de asszem meg gyakorolnom kell)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.11.12. 23:05:12

Ójeeee, hatalmas királyság ez a poszt!
Minden szava arany, annyit hozzátennék még, hogy azért nem minden autósra vonatkozik, rám sem!
Mert nekem pl. BMW-m van, így kicsit sérelmezem, hogy egy kalap alá kerüljek a többi autóssal, akinek nem az van. Nekem több jár, az a helyzet, közlekedésből is.
Hogy érzékeltessem, miről is beszélek:
1. Ezzel csak egyetérteni tudok, figyeljen má' oda a sok kecseg, akinek nincs BMW-je! Faszom... :/
2. Nóta bene: ha azt hiszi a puhatestű, hogy BÁRHOL elsőbbsége van egy másféltonnás bajor vassal szemben, akkor magára vessen azért, amit kap: ő kereste a bajt! Fasszom...
4. Közteherviselés a faszomat, azt! MIKOR büntetik meg 3 kilára a puhatestűt, mer' gyorsan futott? Ha??? Nekem meg jön a csekk, mer' siettem épp? A négyszáz ficcses bengáról má' nem is beszélek... Fassssszooom...
5. 6. Kultúrált közlekedésről inanútsell annyit, hogy amelyik összetaperolja a verdát, annak szilánkosra fogom baszkodni a kezét a bézbózütővel! Akár a zebrán csinálja, mer épp úgy gondolja, hogy nem fér el tőlem, akár a járdán a faszom babakocsijával! Vigye a kölkét kézbe, bazmeg, nem olyan nehéz! Ha meg már nagyobb, akkor tud gyalogolni, megin' nem kell a babakocsi! Faaaaaaaaa....
süti beállítások módosítása