Hali Tibi!

Imádom a blogodat, gondoltam színesítem egy kicsit a palettát. Remélem megfelel a színvonala. Bocs, ha kissé hosszú lett. /ez a felvezetés gondolom, direkt volt - Tibi/

Üdv:

purga

Modoros punk

Lehet akár általános iskolás (kétszer bukott), középiskolás, vagy szakmunkás (nehéz sorsú, hátrányos helyzetű). A lényeg, hogy ő mindig lázad. Ez már a ruházatukban is tükröződik:

Szegecses, felvarrókkal (Exploited, Sex Pistols és anarchia-jel) tűzdelt bőrdzseki, szakadt, 20-szor kimosott, esetleg hypózott PICSA-póló, szintén szakadt és foltos kék farmer. A legfontosabb kellék az agyon használt bakancs, aminek sokszor direkt lekoptatják az elejét, hogy látszódjon a vas. A hajviselete a suli miatt általában visszafogottabb, de nem ritkán levágatja a „taréjba”. Arcon a piercing már-már kötelező, így amivel még relatíve feltűnést tud kelteni, az a fültágító. Lehetőleg minél egyedibb legyen és minél nagyobb. Mondanom se kell, ez utóbbi is erősen iskolafüggő.

De a lázadás nem csak ebben merül ki: gyakorta beszólogat a tanároknak, idősebbeknek, egyszóval akinek csak tud és mer. A szülei mind „köcsögök”, akik nem értik meg. Ahogy voltaképpen senki más se, esetleg csak a haverjai, de annak a fele meg „divatmajom”, nem érzik át a „mozgalom” lényegét. Ideológiailag sokszínű: lehet anarchista (jelmondata: „Az anarchia uralom nélküli rend”), kommunista („Che Guevara egy hős volt!”), illetve bármi más, akár egy saját „egyéni látásmód”: 

„Figyelj öcsém, nincs olyan, hogy liberális vagy konzervatív. Ezek faszságok. Csak emberek vannak, mint Te meg Én. Ez az egész egy nagy színjáték, amit a fejesek etetnek meg velük. A Hatalom megmondja, hogy neked dolgoznod KELL, hogy megvehesd magadnak a plazmatévét meg a bömbit, mert azt mondják neked, hogy ettől te VALAKI leszel. Egy nagy lószart! Ide nekem egy üveg bort meg egy doboz cigit! Ez az élet baszomanyád. Nekem csak senki se mondja meg, hogy mit mikor csinálok. Ha kedvem szottyan, akkor ott hugyozok, ahol csak akarok. A fakabátok így is állandóan szopatnak. Teszek én a rendszerre.”

 

Ha kopaszt lát, inkább menekülőre fogja. Tömegközlekedési eszközön meg igyekszik „nem látszódni”, persze ez teljes „harci viseletben” kivitelezhetetlen. A legjobb esetben is azt teheti, hogy minél gyorsabban leszedi a „Follow your Leader” és az áthúzott horogkeresztes kitűzőket. Ha ilyen a ruhájára van varrva, vagy filccel firkálva, akkor próbál úgy forogni, hogy azokat takarja. Többedmagával persze bátor (többnyire ez igaz a másik oldalra is), ilyenkor kedvenc célpontjaik a pubertáskorban járó, „nagymagyar ropiharcosok”. Ezeknek a fiataloknak a megverése, megkergetése mindig remek sztori, ha villogni akar. Elmaradhatatlan kellék a saját szerepének a felülreprezentálása: 

„Bazzmeg, muszáj elmesélnem a pénteket! Éppen tütükéztünk a spanokkal a grundon, amikor nem elmegy előttünk egy tetves, turulos-árpádsávos pólós kisköcsög? Több se kellett hatunknak vazze és utána futottunk. Én kaptam el, szerencsétlen már akkor összepisálta magát, nem vicc. Szóval fogom, én meg finoman kérdőre vonom egy-két baráti pofon társaságában, hogy mi a faszt képzel magáról, mire fel ez a nagy nácizmus. Ez meg csak zokogott itt nekem össze-vissza. Nagy szerencséje volt, hogy pont arra járt egy rendőr, különben nem úszta volna meg ennyivel. A lényeg, hogy tanult ebből a kis faszjancsi.”

 

Azonban van, amikor fordítva sül el a dolog, de a színezés itt sem maradhat el: 

„Hogy miért van gipszben a karom? Ez egy nagyon kemény sztori, figyelsz? Szóval egyik nap épp megyek hazafelé, fülember zúz a ’róra. Aztán egyszer csak meglátok két kopaszgecit. Te, akkorák voltak, mint két kétajtós szekrény. Komolyan! Én meg persze be voltam szarva, mert a bökőm otthon volt, suliba minek vigyem? Ők simán kiszúrtak és felém futottak, nekem se kellett több ahhoz, hogy elhúzzak a picsába. Már majdnem utolértek, amikor sikerült elkapnom a buszomat, a kezem még kilógott bazz, és azt rángatták! Majdnem kizuhantam! Nagy szerencsére a sofőr korrekt volt és a kedvükért már nem nyitotta ki az ajtókat. Mondjuk nekem is úgy kellet utána behúznom. Jobban belegondolva az egy fasz volt. A többi bámészkodó majomról meg nem is beszélve. Na mindegy.. Aztán a kapu előtt nem megbotlottam egy kibaszott kátyúban? A mutter tisztára kiakadt, én meg mondtam, hogy csituljon ez semmiség. Azért kihívta a mentőket, és íme. De tutira veszem, hogy ez is azoknak a köcsögöknek a hibája.”

 

A női megfelelője egyébként gyakorta a nagylány az osztályban, aki mindenben első volt, mármint ami a felnőtté válást jelenti. Koncerteken bármelyik „trú pank” (értsd: utcán tarháló, nála 20 évvel idősebb csöves), le tudja fektetni, amire ő általában kicsit büszke is. Ennél a nemnél a stílusváltás elég hamar bekövetkezik, nem ritkán huszonéves korukra diszkókirálynő válik belőlük.

Zenei ízlése egy nagy ívet ír le: 13-15 évesen még az Alvin és a mókusok a favorit, de felnőtt korára akár eljuthat a magyar underground gyöngyszemeiig is (QSS, CPG, Hisztéria stb.). Mire idáig eljut, addigra természetesen megvetéssel gondol a sok kis „alvinos köcsögre”, akik nem tudják, hogy mi is az a PUNK! Korai éveit emiatt letagadja, vagy más megvilágításba helyezi:

„Persze, én is hallgattam őket, de bazzmeg én akkor még csak 13 voltam! Épp hogy kinőtt a szőr a tökömön, jó hogy ilyen gyerek zenét hallgattam baszod! Szal ezt te többet fel ne hozd nekem, mert ketté csaplak ember!”

 

Természetszerűleg a koncertre járásnak is kialakul így a maga evolúciója: míg a korai éveiben csak két-háromhavonta egy-egy pecsás buli (nyaranta több), addigra 4-5 év múlva már minden nagyobb klubkoncertet megjár. Egy idő után már nem is maga a zene a lényeg, hanem a társaság, no meg az odafelé vezető úton elfogyasztott jelentős alkohol mennyiség. Ilyenkor betérnek a sarki közértbe - ahol természetesen nem kérdezősködnek a koruk felől -, és feltankolnak kannás borból, százforintos sörből, kommersz vodkából és cigiből.

A koncerten persze már nincs zseton a „méregdrága” piákra, így elkezdődik a tarhálás. Ebből a szempontból a lányok előnyös helyzetben vannak, hiszen nekik elég kifogniuk egy palimadarat (ez persze nem csak a punklányokra vonatkozik). A fiúknak így marad a „majd a legközelebb én hívlak meg” és egyéb begyakorolt mesék. Ciginél viszont előkerül a verbális erőszak:

„Ne legyél má’ spúr, faszom. Egy szálba nem halsz bele. Oké, köszke. Fúj, ez mentolos? Na mindegy, valahogy majd csak kibírom. Apropó, a spanomnak is kellene egy szál, ha nem gond. Most mi van, mit kezded előröl? ÉN BEZZEG ADNÉK, ha TE szorulnál rá! Tudod mit? Akkor szopd le a drágalátos marbidat!”

 

Másnap a hányások száma és az eszméletvesztések gyakoriságának együtthatója kirakja a fejében azt a skálát, hogy az aznapi buli, mennyire is volt jó. Ha összeszed valakit, akkor már az is sikernek számít. A hazafelé út kissé rögös, az éjszakain nem egy esetben még részeg. Nem ritka, hogy bealszik és a végállomáson ébresztik fel. Ha csoportosan utaznak, akkor nem ritka a busz rongálása, ez lehet szolid (firkálás az ülésekre), vagy drasztikusabb (útvonaljelző tábla kidobása az ablakon). Nem egy esetben itt folytatódik a piálás és bizony előkerül a tartalék cigi is, amit nem restek utazás közben elszívni. A hangoskodás, énekelgetés (Barackca: Mocskos BKV az alapsláger) szinte nélkülözhetetlen . A sofőr ilyenkor vagy fél, vagy egyszerűen nem érdekli. Csak a legritkább esetben szól. A többi utas hasonlóképpen van ezzel. Ha ellenőrök vannak, akkor a csapat fele egyszerűen lemorzsolódik (jegy hiánya).

Hétfőn a suliban a sztorizás a már megszokott módon zajlik:

„Olyan ivászatot csapattunk szombaton… te… ne tudd meg! Patkány teljesen kész volt a negyedik feles után, szerencsétlent a végén már úgy kellett magunkkal vonszolnunk. Aztán beszólt egy nyugger, hogy mit csinálunk szerencsétlennel? Hát én úgy elküldtem a kurva anyjába, hogy csak sápítozott. Minek szól be? Ő dolga tán? Nem. Kapja be az ilyen! Aztán várjál, most jön a lényeg. Szal megérkeztünk a Yuk elé, ahol már ott várt minket a többi arc. Piát boltoltunk: ők adtak valami nagyon durva kerítésszaggató páleszt, mi meg cserébe odaadtuk a maradék borocskánkat. Ismered Kareszékat, csak a pofájuk nagy, néhány kör barack után már ki is dobják a taccsot, de nem gáz, mert ezzel csak mi jártunk jól. Végül sikerült lemennünk, aszem már ment a Fegyelmező, igazából akkora már eléggé kész voltam. Aztán képszakadás. Már csak arra emlékszem, hogy valami miniszoknyás picsával smárolok valami eszméletlen nagyot. Végül is jó kis bögre volt, utána meg is húztam a parkban. A lényeg, hogy fasza este volt, na. Ja a koncert? Az állat volt, már amennyire emlékszek belőle. De végül is mindegy, a lényeg a hangulat, nem?”