Miért nem adok neked borravalót?

2011/08/23. - írta: Modor Tibi

 

Számtalan oka van - elmondom.

A borravaló korrupció, (mint már mondottam volt) az Oszmán birodalom és a kereskedőnépek idejéből ittmaradt csökevény: baksis. A bakshish perzsa szó, ajándékot jelentett eredetileg - de ma szinte az összes közel-keleti államban elvárt még olyan szolgáltatásokkor is, amik alanyi jogon járnak. Ilyen lehet bármilyen hivatalos ügyintézés: lejárt személyi igazolványunk meghosszabbíttatása, vagy akár vízum igénylése a repülőtéren. 

Ismerős, ugye? Ez sajnos alig rosszabb, mint az itthon is tapasztalható jatt, kenőpénz vagy a paraszolvencia. Külön fizetni valamiért, ami neked jár. Amit te már kifizettél, amiért a másik megkapja a fizetését, ami a másik dolga.

A borravaló megalázó mindkét félnek. Alá- és fölérendeltségi viszonyt sugall. Jattot szokás adni a postásnak, amiért a havi fizetéséért cserébe kihozza az ajánlott leveledet; a pultosnak, amiért pénzért elad neked egy pohár sört; a fodrásznak, mert pénzért levágja a hajadat; a taxisnak, mert pénzért hazahoz a buliból; az orvosnak, a nővérkének, mert hivatalból meggyógyít és ápol; a zenésznek, ha eljátssza a nótádat; a pincérnek, mert kihozza a pénzért vásárolt vacsorádat; a londinernek, amiért felcipeli a bőröndjeidet a harmadikra; a ruhatáros néninek, mert kiadja a kabátodat előadás után.

Nehéz munkát végeznek? Nehezet hát. Borravalót, csak mert a munkáját végzi? Te könnyű munkát végzel? Ugye nem. Te mikor kapsz azért pénzt, hogy bekönyvelsz egy problémás számlát, elviszed hétvégén a családjával kiránduló - akár bliccelő - utast a hűvösvölgyi végállomásra, beiktatsz egy bonyolult ügyet, elkészítesz egy bükkfaasztalt, esztergálsz ötezer csavart, kifestesz egy hatalmas belterű polgári lakást, segítesz az akadékoskodó vásárlónak felpróbálni a ruhát? Pedig lehet, hogy kisebb az alapbéred, mint a taxisé és keményebben-többet dolgozol, mint egy fodrász.

Nyugaton a borravaló marginálisan létező, idejétmúlt intézmény - szinte már csak iskolai olvasókönyvekben találkozhatunk vele. Az angoloknál például kifejezetten megalázó és sértő a kocsmárosnak jattot adni - ha mondasz egy felkerekített összeget, nem is fogja érteni, miről van szó. Fillérre - akarom mondani pennyre - pontosan visszaad. Villámgyorsan. És örülhetsz, ha nem töri el az orrodat, amiért szolgának nézted. Itthon mi van? Ha a 450 forintos sörre van pofád csak ötszázat adni, már grimaszolnak - a pultnál! A borravaló arra van, hogy ha nagyon - ismétlem: nagyon - elégedett vagy a szolgáltatással, akkor adható. Ismétlem: adHATó! Tehát nem kötelező.

A borravalót a zsarolás szüli. Egyszer s mindenkorra fel kell számolni Európában a korrupció minden formáját - ez alatt szigorúan értve a mi pénzünkön milliárdokért kiképzett orvosmaffiát - akik ha nem mennek hálátlan módon Svédországba nyerészkedni, akkor a zsebüket tartják azért cserébe, hogy ne öljék meg az anyádat. Ezt a zsarolást köszönjük meg? Hogy a postás nem lopja el a leveledet, hogy a pincér nem rejszol bele az eperkrémlevesbe, hogy a szállító nem töri össze az emeletre felfelé a méregdrágán vett és kifizetett hűtőszekrényedet?

A borravaló adócsalás. Míg az elvégzett szolgáltatásért jó esetben számlát, blokkot kapsz - rajta külön feltüntetett áfával -, addig a borravalót ezen felül adod: kézbe, zsebbe, adózatlanul, tisztán. Amíg a te béredet járulékok, adók és különadók sújtják, a pincér tekintélyes adómentes feketejövedelemre tesz szert mindennap. Fel se tudjuk fogni, hogy mennyit! Tudtad, hogy még a legjobb nevű éttermek is képesek arra, hogy az alkalmazottakat kizárólag a vendégek által befizetett, és a pincérek által önkéntesen összedobott borravalóból fizetik ki a hónap végén? Mi ez, ha nem modern rabszolgaság? Ki fogja pótolni az állam felé kieső milliárdokat, ha nem mi, az utolsó fillérig rendesen leadózott fizetésünkkel? Tudod, mekkora lyukat üt ez évről évre a költségvetésen?

Ezért nem adok neked borravalót. Mert nem állok be leszegett fejjel, birkaként ebbe a velejéig korrupt gépezetbe. Mert nem érdekel, hogy a vendéglős, szállodatulajdonos, fodrászbolt-üzemeltető - vagy akár az Állam - direkt nyomott fizetésekkel, minimálbéren jelenti be az alkalmazottait. "A jatt bele van kalkulálva", mi van? Oldják meg, ahogy külföldön is már rég megoldották. Mert nem támogatom a modern cselédség és rabszolgatartás, a szürke- és feketegazdaság cinkos összekacsintással megtűrt és fenntartott intézményét.

Mert Európát akarok és XXI. századot, nem Közel-Keletet és középkort.

 

A témához: Étteremlátogatási szájbarágó

 

250 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oldalazó gnóm 2011.08.23. 06:33:22

Gondolom a posztban a nyelvezeten és az _elcsépelt_ fordulatokon volt a hangsúly, mert az nem lehet, hogy valaki a beszélővel ne értsen egyet :D Itt illegális a borravaló, és ez így is van rendjén.

2011.08.23. 07:18:41

Nem is tudtam hogy perzsa szó a baksis, pedig úgy örült neki az az iraqi pasi akivel egyszer együtt utaztam, és arra panaszkodott, hogy Magyarországon semmit nem lehet elintézni.

-baksis- mondom - és megy minden
-Igen, de hát honnan ismeri maga ezt a szót?
-Magyar vagyok, ez a szó nálunk nem ismeretlen.

2011.08.23. 07:33:24

Gyönyörű, és mint orvos szülők gyermeke, az orvosmaffia felemlegetéséért különösen hálás vagyok. Amúgy - mint minden modoros közhelygyűjtemény - a maga leegyszerűsítő módján persze egyrészt igaz.
A "a zsebüket tartják azért cserébe, hogy ne öljék meg az anyádat" pedig utolérhetetlen, szívmelengető fordulat, mindig megdobogtatja a szívem, akárhányszor hallom valami úrhatnám, tahó prosztótól.

doszy 2011.08.23. 07:41:06

A "lyukat üt a költségvetésen" fordulatért külön köszönet.

2011.08.23. 08:23:59

Ez nagyon szép lett, könnyeket csalt a szemembe:)

De azért nem megalázó mindkét félnek:) Én minimum egy brunei szultánnak érzem magam, amikor azt a 10-15% borravalót hozzácsapom az árhoz:)

Styxx 2011.08.23. 08:25:32

Modor Tibi követi Steve Buscemi tanait a Reservoar Dogsból
www.youtube.com/watch?v=enJwYaeolXc
Gyanús vagy te nekem Tibi, ismerős ez a stílus, csak nem te lennél a Jakab Andor?
Bár őt inkább ilyen kis töpszli, szakállas kerti törpének képzelem, bordó-sötétkék csíkos pólóban

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.23. 08:41:48

@Styxx: ez valami tudat alatti nyúlás lehetett ebből a KULTfilmből, a másik úriemberre nem véletlenül HAJAZ a czikk ;)) te szemfüles kópé!

gabesz68 2011.08.23. 08:46:23

Kiváló!
Reméltem, hogy a jattolás fellegvárairól, a benzinkutakról is esik majd szó.
Bár az már az a szint, ami külön posztért kiált! :)

Mitya Ivanov 2011.08.23. 08:47:19

szép darab
majd ha a munkaadómtól a bruttó fizum felett zsíroskenyérre valót kapok külön, mondjuk a példa kedvéért a bruttó 200 ezer mellé a zsebembe csúsztat (a számlámra utal) tisztán havi 30 ezret (amiből természetesen nem bort fogok venni, hanem félreteszem nehezebb időkre...), akkor majd meggondolom, hogy adjak e borravalót valakinek. DE akkor is csak meggondolom.

Amúgy a borravaló nem a felszolgálási díjból jön? vagy fordítva?

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.08.23. 08:52:17

Egyszer adtam borravalót szállodában az étteremben. Utána láttam, hogy az árban benne van a szervízdíj. Egy 2 decis ásványvízért fizettem vagy 400 ft-ot. Nyaraláskor könnyebben szórja az ember a pénzt, hiába egyszer élünk. (Ezen a földön.)
Amúgy nem támogatom, a pizzások simán nem adnak vissza 1500-ból egy 1200 ft-os árunál. Azért az kicsit több mint 5-10%.
A poszt témája tényleg valós probléma. Ritka, hogy ennyire elválik a stílus a mondanivalótól.

2011.08.23. 08:59:30

@Judea: odaadom neki az 1500-at étkezési utalványban, a 300-at meg vegyék ki belőle, ahogy tudják:)

Nadiposzi (törölt) 2011.08.23. 09:25:26

Egyszer a haverok Montenegróban nyaraltak, betértek egy étterembe. Korrekt kaja, udvarias kiszolgálás, árak euróban. A ceh rendezését szedelőzködés közben rábízták az egyik arcra, a többiek közbe kimentek még pisálni, fészkelődtek etc. A kijáratnál maga tulaj egyenként kezet rázott velük, a konyhából kijöttek a szakácsok és a kisegítők, mosolyogva hajlongtak utánuk. Nos, a srác kissé benézte, a fünfzént érthette fünfzignek, vagy valami ilyesmi, és még ezt is megfejelte némi baksissal. A derék bunyevácok nem siettek felvilágosítani a számszaki bakiról, viszont illően megköszönték a kb 3x-os borravalót.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.23. 09:36:54

@Brother Love: igen, ez nem borravaló, hanem zsarolópénz. én börtönbe zárnám az összes orvost, aki csak akkor látja el a beteget, ha az külön fizet neki.

stellaz1 2011.08.23. 09:39:44

Mondjuk ez nem mondorosság, hanem a valóság.

minimum 500 a vizezett sörért, 800 egy kommersz felesért és még 5 percet kell érte tolonganom a pultnál, hát a nagy büdös lófaszt, nem borravalót

borravaló csak akkor jár, ha van tisztességes felszolgálás, és nincs szervíz díj

qnadam · http://qnadam.hu/blog/ 2011.08.23. 09:39:49

@Hadrian77: amíg nem fizet mindenki utalvánnyal, ez nem lesz gond neki :)

magua81 (törölt) 2011.08.23. 09:40:29

Ez a blog már nem modoros hanem megmondóblog lett.A modorosat jobban szerettem.

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.08.23. 09:42:33

Utálom a borravalót, de ez hülyeség, amit Nyugat-Európáról és Angliáról írtál. A legtöbb helyen ahol kocsmáztam elvárják a borravalót, angol barátaim is adnak, sőt a legdurvább egyszer az volt, amikor nagyon udvariasan ugyan, de a pultos hívta fel a figyelmet hogy kéne már egy kis "tipping". A minap Hamburgban a taxisőför is igencsak elvárta a "baksis"-t felkerekítéssel. És itt Svédországban, ahonnét ezt írom, is létezik a szokásos, taxis, csapos, pincér, fodrász stb. szakmákban (természetesen nem az orvosról beszélek, az hallatlan lenne). A különbség, hogy tényleg csak opció azaz adható és nem fognak lenéző pillantásokkal vagy agresszív fellépéssel reagálni ha nem adsz. (Pl. a fenti angol pub-ban mondanom sem kell ezek után nem is adtam).

spontan · http://erdekessegek.info 2011.08.23. 09:42:41

"Nyugaton a borravaló marginálisan létező, idejétmúlt intézmény - szinte már csak iskolai olvasókönyvekben találkozhatunk vele. Az angoloknál például kifejezetten megalázó és sértő a kocsmárosnak jattot adni"

Életszínvonal kérdése a dolog. Aki jól eléldegél az alapfizetéséből is, az persze, hogy méltóságán alulinak érzi a borravalót. Ha az angoloknál is esne az életszínvonal, akkor ott is bejönne, hogy egy idő után pluszt pénzt várnának a szolgáltatásért.

Naná hogy beleszólok 2011.08.23. 09:43:05

Van ennél rosszabb is. Bukarestben a cigányok árulják a kijelölt parkolóhelyeket. Ha nem adsz nekik pénzt, hogy vigyázzanak az autódra, távozás előtt egy gumicserével kezdheted. Amikor egy magyar étteremben fogyasztottam a régi központban kb 300 euró értékben, hagytam 10 euró borravalót. A pincér fel volt háborodva, hogy miért adok ilyen keveset. Persze én is felháborodtam a pofátlanságán, de inkább szó nélkül otthagytam. Amúgy a magyar étteremben csak a cigány zenészek tudtak magyarul.

Mc_Fly 2011.08.23. 09:44:11

@stellaz1: alap. Nem vagyok egy könyöklős típus, úgyhogy borravalómegvonással állok bosszút a csaposon, amikor munka helyett pofázik/az erőszakosabb, mögöttem lévőket előbb szolgálja ki

Alant pedig egy oktatóvideó, ami felvázolja, hogy északi szomszédainknál hogy megy ez a borravalós tematika:
youtu.be/JbcH_qYkeTc?t=3m45s

tééényleg? 2011.08.23. 09:45:58

Általában egyetértettem, de a "szemét orvosok húznak el Svédországba" dologgal nem.
Mutass valakit aki 3-szor,4-szer,5-ször több fizuért és sokkal több megbecsülésért ne menne külföldre jobb körülmények közt dolgozni. A "baksis" nekik is megalázó. Messze ők a legjobban képzett réteg Mo-on, és messze ők vannak a legkevésbé megfizetve és megbecsülve. Nem vagyok orvos, a családban sincs, de ha lenne azt mondanám neki, hogy húzzon ki és BMW nélkül ne is jöjjön haza.
Majd, ha az orvos (meg a nővérke!) csak törni fogja a mádzsárt majd eszükbe jut az embereknek, hogy meg is fizessék őket.
Ja, és természetesen nem csak szülészek és nőgyógyászok meg szívsebészek dolgoznak az országban... hanem rezidensek és kezdő belgyógyászok, röntgenesek, stb.

jolt 2011.08.23. 09:50:38

Nagyon jó poszt, végül is ez a Modorosblog lényege: megmutatni hogy lehet nagyon igazat is hülyén mondani.

A tipikus posztban hülyeséget mondanak hülyén, az viccesebb de sokkal kevésbé tanulságos modorosságilag.

mrbateman 2011.08.23. 09:53:50

Én ilyen lustasági gavallér vagyok, vagyis azért adok borravalót/kerekítek, h. ne kelljen szöszmötölni az apróval.

Persze erre rájátszik a pincér is, aki a nagy brifkójában lévő kiló harminc deka aprópénzt hosszasan túrja ezzel prezentálva, hogy kurvára keresni kell ám az aprót, h. visszatudjak neked adni ..csög!

Ezt megelőzendő kerekítek,...az olyan helyzetek, mint 450, arra simán 500 a válasz, viszont az igazi csapdahelyzet az 1150 és társai, amire nem feltétlen mondana az ember 1500-at. Nyilván helyzete is válogatja, mert ha csinos a puncér, akkor alap a tripla jatt, sőt még egy ellenállhatatlan mosolyt is kap mellé.

A leggázabb (számomra) a fehérköpenyes-maffiózóknak adandó "parasolvencia", mivel szüleim is - a városban ismert nevű - bandatagok, így mindig filózok, h. adjak/ne adjak, szívesen adnék de nehogy megsértsem. (Tisztában vagyok vele, h. ez csak egy rétegnek a problémája, mert a civilekkel szemben nem olyan önérzetesek)

Tom és Jerry fan · http://www.tomesjerryfan.hu 2011.08.23. 09:59:31

Sajnos a helyzet némileg komplexebb...
Ha az orvosok kapnának 400 nettó körül + pótlékok és nem ekkora tuskók lennének (tisztelet a kivételnek) és nem annyiból állna a tudományuk, hogy Augmentint írnak fel mindenre, akkor jó világ lenne és nem a hálapénzről kéne beszélni, mert nem lenne.

2011.08.23. 10:00:24

@mrbateman: ha tele a buksza apróval, én is kiszórom borravalónak:)

Régen a hóhérnak is előre jattoltak, hogy az akasztás, nyakazás, stb. gyors és minél simább legyen.

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2011.08.23. 10:00:32

a kedvenc kocsmámban, ahol törzsvendég vagyok, mindig adunk jattot a pincérnek. más helyeken ezt nem csináljuk, csak ott, mert kedveljük egymást a főnökkel és az alkalmazottakkal. és ők ezt nem tekintik megalázónak, sőt! néha speciális kedvezményben részesülünk, mert olyan jó törzsvendégek vagyunk. és ebben nincsen semmi borzasztó.
"a borravaló adócsalás"? nahát, oda merészelek adni kb 100 forintot, mert az állam elég sokat elvesz a vendéglátóstól azért a 2000 ft-ért amit fogyasztottam. rohadt csaló vagyok, kövezzetek meg!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.08.23. 10:01:28

@Naná hogy beleszólok:
300 euró?! Te jó ég, mit ettél, tesó? Pláne Bukarestben? Birkás sushit cujkakoktéllal?

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.23. 10:01:50

@tééényleg?: én befizetem az utsó fillérig az egészségbiztosításom, ezért elvárom, hogy az orvosokat az állam fizesse meg, ne én. talán más is fizesse be. pl. a borravaló után is.

fikanick 2011.08.23. 10:04:15

Azert szar a modorosblog, mert pont az a turelmetlenseg alapu itelet hajtja, amelyiket megprobal kifigurazni, egyaltalan nem torodve az ezeket kepviselo emberek teljesen jogos indulataival. A fentivel peldaul nehez nem egyeterteni, hanyingerem van mindig, amikor megkenem az orvost, hogy ugyanmar segitsen.

Mashogy mondva, a modorosok pontosan olyan seggek, mint azok a seggek, akikrol irnak, csak mashogy. Pont, mint az indexes ítészbrigád, akiknek mindenrol es mindenkirol hatarozott velemenyuk van, oda mas emberek szempontjai sosem fognak beferni.

MagyarZizzi (törölt) 2011.08.23. 10:05:29

Én még csak tanulom a borravaló-adás művészetét, de nagyon hasznos volt hozzá ez a kis tanulmány. :D Étteremben szoktam adni, de másnak nem, eddig az orvost is sikerült megúsznom. Na jó, múltkor a pizzafutár is kapott, mert viharban is időre hozta ki a meleg pizzát.

RockerBandy 2011.08.23. 10:10:53

Étteremben szerintem a borravaló a kiszolgálás minőségétől függ. (Illetve néha hogy ne kelljen szöszölni az apróval, mint előttem már megjegyezték)

Meg kell valahogy különböztetni a normális kiszolgálást és azt, mikor eléd dobják az ételt az étterem túloldaláról 'nesze bszdmeg egyé' felkiáltással.. szerintem

2011.08.23. 10:14:34

No, hiszen, orvosok! Nem hiába hívják őket fehér_köpppenyes_ maffiának! Rád sem néznek, ha nem jattolsz előre, kerek-perec megmondják: nálam ötvenezer forint a műtét! De még akkor is elrontják, volt egy ismerősöm, egy rutinműtétje volt, de utána évekig fájt még a hasa. Végül megvizsgálták, és kiderült, hogy benne felejtettek egy komplett CT készüléket és egy garnitúra gumikesztyűt, meg egy légy is belekerült a gyomorba, aminek kikeltek a lárvái! A nagyapámnak meg tévedésből kivették mindkét veséjét, majd amikor észrevették visszatolták a műtőbe és egyet visszavartak, persze a rosszat!
Ráadásul fenyegetődznek, hogy ők kimennek külföldre: hát kérlek szépen, milliókért kitanítta őket a ’zállam, a dógozók verejtékéből tanultak, ne menjenek sehova! Legalább 30 évig dolgozzanak itthol, másnak is kevés a pénze, nincsenek evvel egydül!
Amikor Gwendolin született, akkor is százezret _kellett_ előre odaadni, azután nem is láttuk a dokit, a szülésznő volt végig ott, a _párom_ teljesen kivolt… Amúgy meg nem tudnak, nem is akarnak meggyógyítani: volt pofája azt mondani szegény anyósomnak, hogy amíg 140 kiló, nem végzik el a szívműtétet, fogyjon le előbb, pedig nem fogyókúrás tanácsot kértünk, öcsém!!!

kewcheg 2011.08.23. 10:17:51

Számomra elviselhetetlen az a tudat, hogy az orvosok és a tanarak keresik a legkevesebbet, holott a két legértékesebb "hivatásról" van szó. Ebben bűnös a politika, bármelyik oldalt is nézzük, és főleg abban, hogy halogatják a kérdés rendezését, mint a szomszéd a fürdőszobafelújítást. Hihetetlenü geci, romlott, és cinikus hozzáállás ez a kormányzat részéről, mert ha másra nincs is pénz, erre AKKOR IS ki kellene valahogy szorítani, mégpedig azonnal, nem holnap, hanem már tegnap.
A másik oldal viszont: sajnos annak a nőgyógyásznak, aki harmicx évesen A5 Audival jár,és havi 100kiloért bérel házat az elegáns vnegyedben már nem lenne elég még a legális 500 ezer se, nettóban, ő tudja miért. És ez már sajnos visszafordíthatatlan.....

fda 2011.08.23. 10:21:45

Én egyetemen tanítok.
Alacsony közalkalmazotti fizetésért, Angliában többet fizetnek egy tanárnak.

Így ezentúl akkor tartok órát, ha jattolnak, és persze át se mehet a vizsgán, aki nem hoz egy ötezrest.

Hazafelé nemhogy a fizum kevés, de még a benzin is drága. Aki át akar menni a zebrán, lobogtasson egy ezrest a kezében!

2011.08.23. 10:23:21

@fda: nálam az az ötezres arra kell, hogy bemehessen vizsgázni, aztán a kapott érdemjegy beírása még plusz fokozatonként 5000.

KóserKároly 2011.08.23. 10:24:13

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Én is pont ezt akartam kérdezni. 300 euróért Párizs belvárosában három ember jóllakik.

tééényleg? 2011.08.23. 10:27:59

@metalheart: tökéletesen egyetértünk, én sem mondtam mást. Az orvosokat fizessék meg, vagy mi is importáljuk őket olcsón... mondjuk Tadzsikisztánból vagy Etiópiából. Onnan annyiért jönnek ide amennyiért innen mennek Svédországba...

Jerky_Master 2011.08.23. 10:29:25

@Judea: a legszebb, amikor a minimum rendelési összeg 1500 Ft. Rendelsz egy pizzát 1600-ért, odaadod a kétezrest, majd fogja a fejét a pizzafutár, hogy nem tud visszaadni.
Jó, mondom én erre, akkor kiszámolom neked 50 Ft-jával..
(és ha legközelebb bele mer köpni a pizzámba, ott helyben agyonverem)

@stellaz1: ott a pont, nálad. pofátlanok az árak. 10szeres a vendéglátósok haszna, 10-SZERES! (vagy még több), és a pián van a nagyobb haszon.
na én ezért is szoktam magammal vizet vinni a táskámban. óvatlan pillanatban lehet belőle inni (főleg akkor, ha a mosdóban csak melegvizes csap van...).

biteplz 2011.08.23. 10:30:18

@mrbateman: általában a fizetős pénztárcában azért van sok apró,hogy vissza tudj adni,okos srác,és igen ,néha sokáig kell keresni benne ,főleg ha sötétben(éjszaka dolgozol).. Nem feltétlen a húszforintosaidra pályázik a pincér v pultos.

Haloperidol 2011.08.23. 10:35:54

A zénadómból tanúnak a tetű orvosok aztán meg van pofájuk gennyesre keresni magukat svédbe, meg németbe hátezmár télleg pofátlanság. Mútkoris amikor terhes voltam Ármándóva' akkor is vót képe azon lovagolni hogy cigizek pedig anyám is cigizett a terhesség alatt és semmi bajunk sincsen. A párom is vállalkozó, százast letett a szemétnek előre és mégis héthónapra született Ármándócska. Hiába reklamált a párom hogy nem ezér fizetett, ráhívta a biztonságikat.
Nem is értem mire vágnak fel annyira, az hogy diplomájuk van? Az a papír így sem ér semmit, a párom is nyócáltalánossal többet keres mint akármenyik nyikhaj rezidens.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.23. 10:37:56

@fda: az előző kormány erre próbált valamiféle választ adni a tandíjjal. a mostani szerint nem kell. ahogy vizitdíj, kórházi napidíj sem.

deee 2011.08.23. 10:38:21

@kewcheg:
Ne viccelj már. 100kilóért egy lakható lakást lehet bérelni. 350-500 lesz az a ház.
Ott kell jattolni ahova visssza akarsz még menni enni-inni.
Aki orvosnak ad, annak levágnám a kezét. Ha nem adna, csak az emberek 1%-a, akkor el se várnák. Mi szoktattuk rá őket. Kiszolgáltatott emberektől pénzt kérni, elfogad... Szerintem ez mindennek az alja. Lehet pattogni a kevés fizetéssel. Azért egy mérnök se sokkal roszabbul képzett, mint az orvos, plusz valódi versenyhelyzetben dolgozik. Ha nem jó a szakmájában, akkor nincs munkája, míg egy orvos, ha átbukdácsol a vizsgáin, akkor is élete végéig tuti munkája van, ha évente 1-2 embert a saját hibájából meg is öl. És a fizetések között kisebb a különbség, mint azt a legtöbben hinnék.Plusz mérnök a létező legritkább esetben kap jattot. Magyarországon élünk. Mindenki rosszul keres, miért lenne az orvos kivétel.
A tanárokról már nem is beszélek. Nehogy már azok a tanárok keressenek a legjobban, akiket más egyetemre, szakra nem vettek föl (mert ma sajnos az a vlóság, hogy a tanárképzőkben 90-95%-ban ilyenek vannak).

fragmented__figure 2011.08.23. 10:40:10

@Styxx: én egy oldalazó gnómnak képzelem...

úgy érzem a vendéglátósokra lett inkább kiélezve ez az írás.

musi 2011.08.23. 10:42:45

Ezt az írást kinyomtatom, és a pizzafutár/taxis stb. kezébe nyomom fizetéskor! :D Mellesleg nem a pizzafutárral vagy a pincérrel van baj, hanem azokkal az idiótákkal, akik borravalót fizetnek!! Mert ők éltetik ezt a rendszert az ostobaságukkal. Fel sem fogják, nekik fontosabb, hogy modoroskodjanak, mint hogy gondolkoznának.

Borogy 2011.08.23. 10:45:29

Talan en is sok embert megsertek, de igaza van a cikkironak.

En sem adok borravalot.
Miert kell a pincernek adni aki csak az etelt hozza ki, es a szakacs kesziti el?
Miert nem adunk a cipoarusnak aki szinten kiszolgal?

Az orvos miert eroszakoskodik mikor feleskedutt arra, hogy ilyet nem csinal... vagy mikor feleskudott el is felejtette mint a politikusok...

Az a baj meg, hogy a politikusok is ezt csinaljak es nem szegyenlik....sajnos.
Tehat a buta ember azt gondolja ha nekik lehet akkor mindenkinek lehet.
A problema az, hogy ha nagyban csinaljak az nem baj, ha kicsiben azt annal jobban buntetik.

Sajnos sosem lesz olyan rendszer itt mint Japanban de tehetnenk erte, es ezt odafentrol kellene elkelzdeni, a peldat mutatni.

Amugy japanban sertes borravalot adni, ez olyan mintha lenezned a masikat es az sertes...

popocatepetl 2011.08.23. 10:45:43

@LION_heart: Idézett "emberkéd" nem ismerné a rezidens kifejezést.

2011.08.23. 10:45:50

@musi: Na! Észre sem vettem, hogy címoldalas lett.

qwertzu 2011.08.23. 10:48:07

@Naná hogy beleszólok: Egyedül megettél 300 eurónyi kaját???
Azt hogy csináltad? A talán legpuccosabb magyarországi étteremben (Costes) 150 euró egy 10 fogásos menü, borral és jattal együtt. Beluga kaviár két pofára, vagy mi?

AczélGyuribácsi 2011.08.23. 10:48:13

Ez most valami korai bolsevik jellegű blog?

K0537632 2011.08.23. 10:48:37

Mindig elszegyellem magam, mikor idos apukam pl. egy 12.000 Ft-os etteremszamlara megprobal pluszban 5000Ft borravalot otthagyni. Azert, mert egesz eletet vegiggurizte, es sose volt egy garasa sem, most meg turheto munkasosztaly jomodban elve szeretne kicsit kielvezni az eletet. Es mert "az jar" a pincernek. Nem, fater, nem ENNYI jar neki. Adj neki egy ezrest max, ha tenyleg odavoltal a kiszolgalasert. En mar csak akkor jattolok, ha meg voltam elegedve. Ha a kaja szar volt, ha a hely koszos volt, ha keslkedett a kiszolgalas, ha pofakat vagott a pincer stb, akkor bizony egy budos fillert se hagyok neki. Jattolni valasztas, nem pedig kotelezettseg.

@ndtomas 2011.08.23. 10:48:52

ahogy Steve Buscemi a Reservoir Dogs-ban, ez is csak tipikus kispolgári kimagyarázása annak, hogy miért nem akarsz úgy pengetni, ahogy az íratlan szabály, az utca törvénye, a szokásjog, stb. már kialakította.

ha politikus vagy, és van hatalmad ezt megrendszabályozni, vagy egy egyébként borravalós állásban dolgozva visszaadod a jattot, és ott levágod ezt a szöveget, hogy te így harcolsz a rendszer ellen, akkor azt mondom OKÉ. de a fizetős oldalról dumálva sántít a dolog.

ez egy ilyen rendszer, ez van, ha jó, ha nem jó, ehhez kell alkalmazkodni. ha te egy fecskeként nyarat akarsz csinálni, akkor csak egy "szarrágó seggfej" leszel minden szolgáltató szemében, és még a csajod előtt is beégeted magad, akivel az oldaladon megjátszod a népek jótevőjét az ő zsebük árán.

jobban jártak volna a szüleid is, meg te is, ha a fejlődő korban nagyobb szabadságot adnak neked, és az utcán tanulod meg felnőttkorodra az élet szabályait, nem a zárt szobában szövögeted a magad elméleteit, hogyan is élnek odakint mások, és majd te megmondod nekik, hogy kéne szerinted nekik élniük :P

tééényleg? 2011.08.23. 10:49:17

@deee: Azért nehogy egy mérnököt és egy orvost összehasonlíts :) Meg versenykörnyezet, meg hasonló fizetés? Hol? Akkor keresnek ugyanannyit amikor az orvos a magánrendelőben dolgozik... Versenykörnyezetben.
A tanárok meg igenis keressenek jól, mert ők nevelik a gyerekedet, vagy nem. Nem kell lekicsinyelni a tanári szakmát... Ez egy nagyon jellemző hiba, ugyanúgy ahogy az orvosokban is mindenki csak a szülészeket és nőgyógyászokat látják. Aztán meg amikor elmegy külföldre "versenyképes" zsugáért, mindenki fel van háborodva! Persze, hogy elmegy. Miért dolgozzon szar pénzért szar környezetben? Állambácsi beszedi a zsugát, elcseszi, majd nem fizeti meg a dokit, inkább megy a kampány a "szemét orvosok" meg az "orvosmaffia" ellen, mert az olcsóbb.

Archenemy 2011.08.23. 10:49:28

akik nem szeretnek a doktornak borravalót adni, azok valójában a kapitalizmust, a szabad piacot nem szeretik!

egy véges nyersanyagnak (az orvos ideje) ára van, és az kap belőle többet, aki többet fizet! szerintem inkább legalizálni kellene!

mocskostolvajbanda 2011.08.23. 10:50:16

ha azt gondolod, hogy a nyomorúságos tb járulékoddal amit minimálbér után fizetsz te kifizetted az egészségügyben dolgozókat, és menjenek a picsába, amikor arról beszélnek, hogy kurvakeveset keresnek és kell nekik a para, akkor nincs miről beszélni. A te pénzeden képezték ki??? Első kérdés: Tudod te mennyi időt (szigorúan véve pénzt) szánt rá az a szerencsétlen orvos abból az időből, amikor te már dolgoztáldőzsöltél egzisztenciát építettél huszonévesen arra, hogy utána anyádat gyógyítsa??? Második kérdés: Tudod mikor jár egészségügyi szolgáltatás amit tényleg kifizettél? Menj el Telkibe, kezeltesd magad, kérd a számlát, és fizess, akkor. Biztos lehetsz benne, hogy nem merül fel senkiben hogy parát vár tőled, az is igaz, hogy ott a tényleges árat fizeted. Meg lennél lepve, hogy egy szülés az három évi járulékbefizetésedből jön ki (ha nincs császár, vagy fájdalomcsillapítás, mert akkor négy).
A benzinkutasnak meg a pincérnek be van árazva a fizetésébe a borravaló. Jobb helyeken szervízdíjként és még adózik is, nem jobb helyeken rád bízzák. Érdekes bazmeg, de én az ötven forintra pofát vágós sörös példáddal nem találkoztam. Nem lehet, hogy eleve egy furkóparaszt vagy, akit nem lehet kiszolgálni rendesen, mert annyira ő szarta a spanyolviaszt, és ha mégis véletlenül sikerül, akkor úgy adod azt az 50 forintot, hogy mindenki lássa rajtad, hogy mekkora kegyet gyakorolsz?

yerico1 2011.08.23. 10:53:23

Azt hozzá kell tenni, hogy valóban van olyan orvos, aki csak akkor műt, amikor előre odaadják neki a borravalót. Sajnos apámnál is ez volt az előfeltétele a szívműtétnek. Bemosdatták, majd jött az orvos vizitre, nincs borravaló, aznap nem fért be. Aztán vizitkor odacsúszott százezer forint, aznap már be is fért. Ez hétfőtől péntekig így fojt minden nap.
Azt is tegyük hozzá, hogy ismerős orvos - fiatal, pályakezdő, rezidens - úgy döntött, hogy nem fogad el borravalót. Az első páciens felesége jött, hogy ad pénzt. Ő nem fogadta el. A feleség kiakadt, hogy akkor most biztosan meghal a drága férje, azért nem fogadja el a hálapénzt az orvosa. Egyébként meg a kórház orvosai között megegyezés volt, hogy mindenki elfogadja, ha adják, de nem kérik, ha nem akarnak adni.
Ez a fiatal orvos egyébként hazavitt 110-130 nettót az ügyeleti díjjal együtt. Ennyit ér az államnak a kezdő orvos. Hálapénzzel felcsúszott 200-ra.

Behajtó70 2011.08.23. 10:59:02

Teljesen egyetértek a bloggerrel! Különösen a zsaroló orvosmaffia kifejezéssel!!!

Fizessék ki a tandíjat (kb 20 millió az én adómból finanszírozva), és mehetnek a picsába isten hírével! Vissza se jöjjenek! Nincs itt szükség ilyen aljadékokra!

Dzsoni Kráncs 2011.08.23. 11:00:34

A pincér,pizzafutár alkalmazott a 600 forintos sör hasznából nem részesül,jár neki a jatt.
A fodrásznak is adok,mert jókat dumálunk,kedvelem.
Orvos soha nem fogadott el tőlem pénzt,de nem is szültem még,ha a nőgyógyászokat nem számítjuk szerintem nem is annyira jellemző a pénzezés.
Akiknek soha nem adok,mert többségük csaló,simlis paraszt és még sírnak is,hogy milyen nehéz nekik,azok a taxisok.

hörgőszelep (törölt) 2011.08.23. 11:01:22

Azt hiszem kissé túllőtt a szerző az irományával a célon.Nem akarok védeni semmilyen borravalós szakmát,az orvosokat sem. Van, aki elfogadja, van, aki elvárja, de szerintem a legtöb orvos teszi a dolgát borravaló nélkül is. Azonban ismerek olyan embereket, akik, ha ha felszállnak a félig üres távolsági-buszra, akkor a viteldíj mellé odatesznek még egy százast......!

qwertzu 2011.08.23. 11:05:21

@deee: Ne röhögtess már. Én programtervezőt végeztem Debrecenben, és vannak velem egykorú orvos ismerőseim. A rezidensek bére röhejes, és megalázó, főleg ahhoz képest, hogy menyit tanultak.

2011.08.23. 11:05:23

@Archenemy: Valójában a para nem is mindig (vagy kizárólag) a jobb orvosi/szakmai ellátásért megy: aki azt hiszi, hogy a nem jattoló betegnek direkt rosszul csinálják a műtétet, kezelést, az igen keveset tud az orvosokról, egészségügyről.
Az viszont tény, hogy a legtöbb eü. intézmény túlzsúfolt, lepusztult, agyonterhelt személyzettel, stb. Jattal el lehet érni, hogy ne várj annyit, kétágyas szobába kerülj, a nővér segítsen enni az idős betegnek, stb. következésképp a magasabb orvosi fizetés korántsem oldaná meg a problémát.
Hozzátartozik, hogy a beteg sajátos lelkiállapotban vag (a jó részük szellemi állapotban is): őt gyógyítság meg, azonnal, olcsón, fájdalommentesen, tökéletesen! A Józsinak is tökéletes csípőprotézsit csináltak, ő is pont olyat akar!
Szégyenkezve bevallom: a magam bármikor felvehető smúzolós-simulékony modorával kiváló kapcsolatot alakítottam ki a körzeti szakrendelőnk nővéreivel (tehát nem jattoltam). Ezért én soha nem tépek sorszámot, nem várakozok. Az eü. dolgozók megszokták, hogy a betegek 90% bunkó, ezért szinte zavarba jönnek az együttműködő, kedves-barátságos viselkedéstől.

Archenemy 2011.08.23. 11:05:59

ja még azt nem értem, hogy ha például egy bankkal üzletelek, akkor persze "mindenki tudja", hogy a bank a saját hasznát nézi!

de lám, amint egy doki nézi a saját hasznát, mindenki egyből harcos kommunistává válik!

sasa 2011.08.23. 11:08:51

"a mi pénzünkön milliárdokért kiképzett orvosmaffiát - akik ha nem mennek hálátlan módon Svédországba nyerészkedni, akkor a zsebüket tartják azért cserébe, hogy ne öljék meg az anyádat"

hát kedves posztoló Te egy nagy hülye vagy

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2011.08.23. 11:08:54

@Naná hogy beleszólok: az illető vendéglőt 2006 óta látogatom. Kizártnak tartom, hogy a pincér felháborodott volna ... ha egyáltalán nem adsz semmit, akkor se fog ilyesmit tenni. Egyébként meg Bukarestbe magyar pincért hozni nem olcsó mulatság. Amikor egy garzon 200 EUR-ért bérelhető, egy pincér havi jövedelme meg vagy 300-400 ...
És még valami: érdekes módon, eddig bárkit vittem oda (és nem kevés ilyen volt, románok, bolgárok, angolok, skótok, amerikaiak, stb) minde visszatértek oda bármikor tehették ... mondd, nem lehet, hogy véletlenül te játszodtad el a szokásos nagyképű pestit?

deee 2011.08.23. 11:13:58

@tééényleg?:

Egy kezdő épít-, építészmérnök kb. 90 nettót kap (és itt a kezdő nem 1-2 hómnapig értendő). Kölekedésmérnök örül ha ennyiért munkát kap egyáltalán. És ezek mind ötéves egyetemek.
Nem akarom én az orvosokat leszólni, van több orvos ismerősöm, akivel egyidőben jártunk egyetemre, tényleg rengeteg energiát beletolt, de hidd el, hogy más is, aki szintén rosszul keres. Semmi nem indokolja, hogy egy rezidens orvos 3-4-szer annyit keressen, mint egy kezdő mérnök (rezidens szövetség kb. ezt kéri).
Tanárokról a véleményem fenntartom, mert több tanárszakost is ismertem/ismerek. Véleményem szerint annál lejjebb csak a szabadbölcsész szak van. Lehet itt vitatkozni, hogy ez azért van-e, mert tudvalevő, hogy nincs megbecsülése a szakmának és ezért megy oda az emberanyag maradéka, de most én ebbe nem folynék bele.

Herbert Putzenschramm 2011.08.23. 11:17:40

@yerico1: Azért nehogymár megsajnáljam, hogy pályakezdőként 200 nettót visz haza. Egy átlag mérnök ha bruttó 200-at kap kezdőfizetésnek akkor már örülhet - és ráadásul neki senki sem fog jattolni azért, hogy pl. nem dől rá a híd, aminek a statikáját tervezte, vagy nem megy tönkre 20 üzemóra után az alkatrész...

2011.08.23. 11:18:17

@Archenemy: Na azt képzeljük el, amikor egy orvos összehoz egy korrekt magánrendelést, vesz bele berendezéseket, nem a kórházit használja. A pénzt meg, amit kér, ugye úgy számolja, hogy rezsi, haszon és a berendezések ára is egyszer visszajöjjön. Innentől persze szemét lehúzós, akinek van pofája ilyen drágán rendelni magánban.

gpe 2011.08.23. 11:18:30

Tény: pl. az egészségügyben dolgozók és a tanárok fizetése is szégyen.
Amikor fiatalon az ember pályát választ, számos tényezőt figyelembe vesz. Többek között ezzel is számolnia kell. Aki ezután is -maradva a példánál- az orvosi pályát választja, kvázi elfogadja ezt.
Az ilyen ne várja el és ne is fogadja el a hálapénzt.
Az emberek általában azokkal a foglalkozásokkal kapcsolatban szolidálisak borravaló tekintetében, amelyekkel szorosan, személyesen kapcsolatba kerülnek és úgy érzik jobblétük függvénye, ha adnak vagy nem (pl. kezelő orvos, pincér, stb.), pedig megannyi egyéb foglalkozás is van ami a borravaló-adó szempontjából megérdemelné (mentős, szakács stb.).

mrbateman 2011.08.23. 11:18:59

@K0537632:

Brada no offense, de ha a kaja szar, hely koszos, stb. akkor nem borravalómegvonást kell alkalmazni, hanem szóvá kell tenni a pincérnek.

Ha jó volt adsz borravalót, ha elégedett vagy, ha szart akarnak neked eladni/szolgáltatni, akkor udvariasan ám határozottan, ellentmondást nem tűrően jelezd a problémádat!

ELNÉZÉST URAM NEM TUD VALAHOL A KÖZELBEN EGY JÓ ÉTTERMET, AHOL NEM BUGGYANT NARANCSLÉT AKARNAK MEGITATNI A VENDÉGGEL!

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2011.08.23. 11:24:00

@deee: " Nehogy már azok a tanárok keressenek a legjobban, akiket más egyetemre, szakra nem vettek föl (mert ma sajnos az a vlóság, hogy a tanárképzőkben 90-95%-ban ilyenek vannak)." Ekkora faszságot bazdmeg :D Egyrészt olyan, hogy tanárképző nincs, tanítóképző van, ezek azok, akik az alsótagozatos gyerekekkel foglalkoznak. Egyébként meg nézd meg a pontszámokat az egyetemeken, különböző nyelv -anglisztika, germanisztika- szakokon, töriszakon, vagy magyaron, aztán vess egy pillantást a műszaki karok felvételi pontszámaira, aztán gondolkozz el, hogy a hőn szeretett mérnökeid milyen tudású emberek közül kerülnek ki, s kik azok, akik orvosnak/tanárnak mennek :)
A fősodorhoz is hozzászólva pedig: én sosem adok jattot, mert zsidó vagyok

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2011.08.23. 11:25:45

@Szocio Pata (kikvogymukblog): @qwertzu: @KóserKároly: az említett vendéglőben kb. 20 EUR a legdrágább étel (400 g marhasült vagy 350 g libamáj). 300 EUR-t el lehet költeni, de ahhoz nagyobb társaság kell ... és sokat kell inni ...

2011.08.23. 11:27:01

Egyébként úgy tűnik Magyarországon mindenki szül, vagy szívműtétet végeztet magán: legtöbbször erről hallani, hogy "előre elkért százezret".
Személy szerint én (szerencsére) leginkább kontrollvizsgálatokra járok, illetve apróbb problémákkal fordulok orvoshoz. Személyes tapasztalataim:

bőrgyógyászat: jatt fel sem merült
szemészet: dettó
reumatológia: u.a.
fogászat: ez nyilván magánredenlő
gyerekkel akármi: soha fel sem merült a "para"
sebészet: itt utólag, több alkalom után egyszer adtam 10.000 Ft-ot, amit az orvos megköszönt, de fel sem merült, hogy kellene adni.
belgyógyászat: soha semmi
kardiológia: semmi
fül-, orr, gége: soha semmi
allergia: semmi
plasztikai sebészet: kifejezetten közölte, hogy ne is próbáljak (mielőtt megriadnátok: nem szilikoncsöcsről, hanem anyajegy eltávolításról volt szó...)
baleseti sebészet: nyilván nem adtam-kértek semmit
szülés-nőgyógyász: mint fentebb említettem, utólag, mindenféle jelzett elvárás nélkül adtunk egy szerény összeget (20.000 Ft)/per gyerek, illetve a feleségem alkalmanként 5000 Ft-ot (nem minden alkalommal!), de kaptunk mobilszámot és hívtuk "szülni" a dokit hétvégén - zokszó nélkül jött...

Ezen túl ténykérdés, hogy számos orvosi területen gyakorlatilag ismeretlen a para.

Miről beszélnek egyesek?

Pincérnek, ha ügyes-gyors-figyelmes adok, meg olyanoknak, akiknek a bére nagyon szar és megszokott: pizzafutár, benzinkutas (ha ablakot mos, tölt, stb.) Nekem nem hiányzik, nekik meg kell.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.23. 11:32:25

@Archenemy: kiszolgáltatott emberektől további pénzt lehúzni, miután befizette a biztosítást, több, mint erkölcstelen.

deee 2011.08.23. 11:32:27

@qwertzu:
Informatikus mérnökök nem számítanak. Az az egyetlen normálisan kereső szakma ma Magyarországon. Viszont ajánlom, hogy élvezd ki, mert már ez sem lesz sokáig így. Ha figyeled egy pár éve (>6) a bérek alakkulását a szakmádban, akkor tudod, hogy miről beszélek.

T-5 2011.08.23. 11:33:52

SAJNOS minden szó igaz, tényleg csak a stílus lehet "modoros".

tééényleg? 2011.08.23. 11:33:53

@deee: A tanárokról a véleményedet nem kívánom megváltoztatni. Az emberanyag maradéka azért több mint gáz fogalmazás. A tanító és a tanárszakos között is van különbség, mérnökként ezt nyilván nem tudod. Ahogy azt sem, hogy a tanár szak az az 5 éves rendes egyetemi képzés mellett extra órákat jelent, 4 év pedagógiát és 4 év pszichológiát. Az, hogy ma az iskolai oktatás ott tart ahol tart, többek közt a tanárok minimális szakmai és anyagi megbecsülésének köszönhető. Nekem még rendes tanáraim voltak, akik neveltek és elindítottak az élet felé. Ma ez nem várható el egy olyan tanártól akire egy mérnök úgy gondol ahogyan te is, kevesebb a fizetése mint annak a diáknak a zsebpénze akit tanít és akibe gond nélkül bele is lehet rúgni.
A rezidensek nem keresnek (és nem is fognak) 3-4szer annyit mint egy kezdő mérnök és azért ne is hasonlítsuk össze a leterheltségüket vagy a felelősségüket. Van rezidens ismerősöm, egyedül volt traumatológia 3 (!) emeletén nagyhírű budapesti kórházban. Hullottak az emberek, mert nem volt elég orvos és ápoló. A mai hozzáállással nem is lesz, aztán lehet majd pislogni, hogy de a mérnök így, meg a tanár úgy, meg az akárki így meg úgy...

teefau 2011.08.23. 11:34:33

@Brother Love: Gondolom fennhangon kihirdetted hogy eü-s hozzátartozó vagy, illetve eü-s rokon vitt orvoshoz karonfogva, mert úgy tényleg nincs jatt, nincs várakozás, a doki mosolyog, letegez és mindenből nagyon jót kapsz. Nekem is szinte csak jó tapasztalataim vannak eü intézményekben, mert bárhová megyek orvos faterom telefonja előre megágyaz nekem, hogy megy a gyerek, legyél szíves Péter mindent...

Zorgo 2011.08.23. 11:36:11

A kutya ugat, a karaván halad.Ebben az országban ez így volt 1000 évig, és még legalább ennyi, mire elfogynak azok akik ezt életben tartják.

mrbateman 2011.08.23. 11:43:13

@Szandeeekahh:
Ahhoz képest, h. zsidó vagy nem vagy túl okos!:-)

Az, h. mennyi a fizetés, azt ne a 20 évvel ezelőtti felvételi pontszámok alapján határozzuk már meg. (bár hozzáteszem azt hiszem értem mire gondolsz és bár van összefüggés, nem ilyen egyértelmű)

A munka fontossága, hasznossága, kiválthatósága (talán ebben a sorrendben) határozza meg a fizetést. például a tanár vitathatatlanul fontos munkát végez, ezért indokolt a magas fizetés, de nem a jelenlegi struktúrában. Elég lenne fele ennyi iskola és ne 20 órája legyen már a héten, hanem legalább 30. Ha magasabb a fizetés, akkor több ember fog jelentkezni tanárszakokra, ergo magasabb lesz a ponthatár is, lehet válogatni, jobb emberanyag lesz. Aztán végezhesse el mindenki a maga töriszakját, de aki tanítani akar az végezzen plussz módszertani/didaktikai/pedagógiai órákat, de ezt már ne végezhesse el mindenki automatikusan, csak a tanításra valóban alkalmasak. Namost ha tömegével kerülnek ki a tanításra is alkalmas tanárok, akkor azok kapják meg a nettó 250-es fizetésüket, de csak a valóban TANÁROK, nem ezek a félművelt egyszakos senkiháziak, akiket manapság képez a papírgyár!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.23. 11:47:21

@Hadrian77: ki tudjak, ne aggodj, 4-6 fuvart bonyolitnaka egy korben, kajajeggyel elszamol, kp megtart, ha tul sok a kajajegy elteszi, de elso alkalommal kpre valtja..:-)

Amatőr 2011.08.23. 11:56:46

@zozocam: Pár éve egy New York-i étteremben rosszul kerekítettem és nem 10, hanem csak 8 százalék jattot adtam, mire a pincér a tulajjal jött vissza, aki aziránt érdeklődött, hogy mi volt a kifogásom a felszolgálással kapcsolatban. Semmi. Kipótoltam.
Pedig nem is egy lepusztult csehóban étkeztünk.
Egyébként én sem kedvelem a borravaló rendszerét, de a blog írójának ennyi ostobaságot fölösleges volt összehordania! Hiteltelen.

Herbert Putzenschramm 2011.08.23. 11:56:50

@mrbateman: @Szandeeekahh: az, hogy valahova mennyi a felvételi ponthatár kizárólag egy dolog határozza meg: hogy az adott szak mennyire népszerű. Ha pl. Meszler Szabina Playmate bejelenti, hogy jövőre a ZSKF szabadbölcsész szakjára fog járni, és minden évfolamtársát hetente kétszer lepippantja, akkor hirtelen az érettségiző ifjú titánok 80%-a úgy fogja gondolni, hogy neki is oda KELL járnia :-)
De ettől még nem fog többet érni egy ott szerzett diploma, még akkor sem, ha csak maximális pontszámmal lehet bekerülni.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.23. 11:56:55

@mrbateman: jelenleg nem a fontosság határozza meg a fizetéseket. hanem pl. hogy milyen típusú a munkáltatód. a "szemét" gyurcsányék is kiszámolták, hogy milyen hatalmas pénz van a szürke és fekete gazdaságban. (a jatt, hálapénz, stb. is ezeknek részei.) aztán viktorék nem gondolták ezt visszaszorítani, sőt a vagyonossági vizsgálatokból is visszavettek. északi országokban miért nem ütött akkorát a válság, miért nem olyan szegény az állam? mert nem tekintik az adócsalást elfogadhatónak.

☉ ☾ 2011.08.23. 11:58:00

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: - nem akarod ezt a hányinger avatárodat lecserélni mondjuk egy bili szarra? Még az is jobb lenne.

mqqq 2011.08.23. 12:03:58

Megvan a bája annak, hogy a posztnál a kommentek hatványozottan modorosabbak :D

☉ ☾ 2011.08.23. 12:15:12

A kaszinóban huszonegyezik a vendég, éppen 13-at tart a kezében. Odaszól az osztónak:
- Mondja, Önöknél is szokás, hogy a nyertes borravalót ad az osztónak?
- Igen, Uram. - válaszolja az osztónak.
- De ez teljesen értelmetlen dolog. Az osztó nem csinál semmit azért, hogy nyerjek. Ha vesztek, akkor ő sem ad nekem borravalót, nem?
- Étteremben szokott borravalót adni a pincérnek?
- Persze.
- Nos, ez ugyanolyan dolog. Az étteremben, ha elégedett a kiszolgálással, ad borravalót, itt, ha nyer, akkor valószínűleg elégedett a szolgáltatással.
- Igen, ez igaz. Viszont az étteremben a pincér azt szolgálja fel, amit rendelek, úgyhogy kérek egy nyolcast.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.08.23. 12:15:47

Én mindig adok borravalót.
Miért?
Mert jó fej vagyok.
Akinek az probléma, tehet nekem egy 18+-os szívességet.

moncayo 2011.08.23. 12:16:14

Sok igazság van benne, de azért az orvosi bonyolultabb.
Tételezzük fel, hogy a törvény nálunk - ha nem is börtönnel -, de azonnali diploma megvonással büntetné a hálapénzt. Ok, egyetértek. Viszont az orvosnak (mint az ügyvédnek, kőfaragónak és kurvának is) joga van annyit kérnie a tudásáért munkájáért, amit éppen piacképesnek lát. Így mondjuk egy sima vakbél műtét 3 millió lenne. Megfizetnéd? Ugye, megfizetnéd, mert félsz a haláltól. Ugyanígy megfizeted msot is a 3 milliós ügyvéded (számlásan), hogy ússz meg egy gondatlansági ügyedet max. felfüggesztettel. Szóval, amit a TB-ben megfizetsz, az nem biztos, hogy fedezi az eü. költségeidet. A (csupa külföldi kézben lévő) gyógyszergyárat szemét nem lehet kiszúrni olcsó pénzzel, a HP-től se lehet bagóért jó műszert venni, így marad az orvos (nővér) béren való sporólás, mondván a nép majd megfizeti (baksis formájában). Ezt még Kádár vezette be (akkor hiánygazdálkodás volt ebben is), s azóta minden kormány ezt csinálja tovább. Ez a politika bűne 100%-ban.

Kivlov 2011.08.23. 12:17:20

Erről van szó.
Én sem adok soha, nekem/nekünk sem adnak a cégünk ügyfelei. ha meg a tag "elvárja" a borravalót, mert keveset keres, akkor így járt. Kérjen a főnökétől pénzt, én is attól szoktam kérni, nem az ügyfelektől...

Behajtó70 2011.08.23. 12:19:21

@yerico1: "Ennyit ér az államnak a kezdő orvos."

meg azt a húszmilliócskét, amiért kitaníttatták a STOTÉn, vagy a Pécsen....ugye? Ezt miért felejted el? A te taníttatásora mennyit szánt az állam? Hm?

---
a bloggernek: ezzel a "Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!"-tel sikerülnt megszüntetni a kommentelők közötti beszélgetést is

2011.08.23. 12:23:26

Borravalót nem adni, és megindokolni, nagyon nem menő.

Nagyborravalót adni, az sem menő. Ott ahol nem szoktak és adni az sem menő.

Borravalót a szokásosat, diszkréten, ne lássa aki veled van: az menő.

Már Jézus Urunk is megmondta, úgy adjál, hogy ne lássák, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.23. 12:25:13

@Frengi: JJéézzzusssoooommm!!!!!! Honnan jöttél?

Cinnouse 2011.08.23. 12:25:52

@deee: ezért a kommentért már érdemes volt felkelni. :) bár asszem inkább sírnom kéne...

Mc69 2011.08.23. 12:26:14

A világ nyugati felén bla-bla..
Hajóúton kötelező borravaló 10USD/fő/nap és 13 év alatt 5USD/fő/nap.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.23. 12:27:17

@☉ ☾: sajnos amig az uj mediatorveny hatalyban van es az a kutyaszaros gittegylet valamint a voros pornos alkotmanyban van, nem all szandekomban szalai annamaria, a nmhh vezetojenek arcmasat masra cserelni:-)

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2011.08.23. 12:29:51

@mrbateman: elolvastad te egyáltalán, hogy mire válaszoltam? :) Azt igyekeztem cáfolni, hogy tanárnak csak az alja megy, akit máshova nem vesznek fel, ugyanis a pontszámok nagyon nem ezt támasztják alá.

boróka. 2011.08.23. 12:30:58

50 éves tanár vagyok. Amikor én jártam egyetemre, akkor csak a legmagasabb pontszámokkal lehetett bekerülni a bölcsészkarra. 5 év kemény tanulás, jó bizonyítvány... Most nettóban keresek 110 ezer Ft-ot. Nem nyolc órát dolgozom naponta. A tanítási órákon kívül értekezleteken vagyok, tanmenetet írok, felkészülök, dolgozatot javítok, PP-bemutatókat gyártok, múzeumba, színházba viszem a gyerekeket, saját szabadidőmben, ingyen; ja, versenyre készítek fel, korrepetálok, szintén ingyen. Mióta tanítok, egyetlen hétvégén nem volt, hogy ne foglalkoztam volna valamilyen iskolai dologgal. Úgy gondolom, becsületesen végzem a munkámat, ezért az évzárón szoktam kapni egy csokor virágot az osztályomtól, aminek, tényleg őszintén mondom, nagyon örülök. Hát, ennyi...

Piréz Vitéz 2011.08.23. 12:33:30

@Archenemy: Akkor lenne igazad, ha a pénz nem az orvos zsebébe menne, hanem a kórház kasszájába (szigorúan számla ellenében) és az így beszedett összeget az összes dolgozó közt szétosztanák és még fejlesztésekre, üzemeltetésre is költenének belőle. Ugyanis nem egyedül annak az egy darab, veled beszélő orvosnak az ideje a szűk keresztmetszet, hanem a kórház által biztosított ezer más berendezés/szolgáltatás is.

Egy ilyen rendszert még támogatnék is.

Nzoltan 2011.08.23. 12:36:27

Nem szabad elfelejteni, hogy az orvoslás nem egy kreatív szakma. Rutinból dolgoznak, meg gyógyszert reklámoznak, szinte minden felelősség nélkül. Tavaly a családban egy ember meghalt, mert nem tudták felismerni a szélütést. Pedig az nem egy nagyon ritka dolog. A másikat félrekezelték és amputálni kellett a lábát. Persze mindenki eldöntheti, hogy érdemes-e perelni vagy sem?
A kutatóorvos az más. Oda nem megy ám akárki, és az többnyire meg is van fizetve.

2011.08.23. 12:39:56

@Brother Love: jaj de unom már ezt az orvos fikázást: az orovosok között is potosan annyi a geci, mint más szakmában.

Vannak rendes buszsöfőrök, rendes ápolók, rendes autószerelők, meg rendes orovosok, és vannak nagyon - nagyon ganajok is.

Szerencsére én mindig jó orvosokkal akadok össze, kivéve a fogorvosom, mert az egy szenilis vén tyúk, de nem tehet róla, amúgy jó el lehet vele dumálni, meg rendes, de fogra nem megyek hozzá többet.

kemény keleti kommentelő 2011.08.23. 12:41:45

Modoros ?
Az a modoros, ahogy nyálas szöveggel, erőssen mosolyogva, vagy pojácás felvágással átadják a borravalót,
meg ahogy átveszik pimasz, vagy gúnyos pofával zsebrevágva.

juliska1960 2011.08.23. 12:42:08

Az orvos a kórházban a beteggel, lekezelő, arrogáns, cinikus, ott nem jár a figyelem, a türelem, a megfelelő orvosi ellátás, csak a magánklinikán. Kívánom hogy éljék át azt a fajta orvosi ellátást amit a családommal elkövettek.Járjanak ök is a temetőbe a lányuk sírjához Mert Én az Édesanya túlreagálom a dolgot," nem tud mást csak bőgni".Nem kívánok nekik semmi rosszat, csak annyi figyelmet,annyi orvosi-ellátást, amit mi kaptunk.Ahol az osztályvezető főorvosnak csak vicc a beteg élete. Amikor meghalt a kislányom nem kért bocsánatot mert ö csak viccnek gondolta az én segitségkérö szavaimat sirásomat.

joha 2011.08.23. 12:43:29

NO. Van a Mammut oldalában egy Jam Pub nevű hely. Kétszer voltam ott, mert zenélt az egyik ismerősöm és látni akartam, de egyébként sosem mennék. Az italt aranyárban mérik, és olyan tapló a személyzet, hogy elnézést kell kérned, ha pl. egy pohár sörért otthagysz 800 forintot. Legutóbb - megszámoltam - 7 felszolgáló állt a pultban, de mind annyira elfoglaltak voltak valamivel, hogy senki meg sem kérdezte, hogy mit kérek a pult másik oldalán, pedig egyértelműen rájuk figyeltem, kerestem a tekintetüket, hogy szólítsanak meg, mit kérek. Negyed óra után végül már lengettem a karomat, mire odajött az egyikük, kértem egy kisüveges sört. Visszajárt volna 50 forint abból, amennyit adtam, de meg sem próbálkozott visszaadni, pedig semmit nem mondtam, hogy köszi vagy ilyesmi (eszem ágában sem volt egy fillért sem adni ezek után), szóval bedobta a pénzt a kasszába, aztán folytatta, amit addig csinált. A borravaló természetes volt. Tudom, hogy a budai gazdag kamaszok és luvnyavadász gengszterek helye, akik nem egy pikoló sört rendelnek, hanem kicsit többet fogyasztanak, de kikérem magamnak az ilyen kiszolgálást! Attól én még vendég vagyok, és netán még fogyasztottam volna mást is, ha nem ilyen parasztok. Ráadásul ez egyik pincér kijött a pultból, és megrótta az egyik vendéget, aki kicsit odébb húzta és felült az egyik bárszékre, mondván, azon az ő kollégája ül, amikor a papírmunkát végzi, ne merjen ráülni vagy elhúzni. Pofám leszakad! És itthon nem ez az egyetlen minősíthetetlen hely, és ismétlem, tudom, hogy milyen gyenge vevő vagyok a szemükben, de betértem, fogyasztok, úgyhogy szolgáljanak ki, nem ingyen kérem a szolgáltatást!!

cdrom70 2011.08.23. 12:43:57

@Brother Love:
Háát bár néhány kijelentését a posztírónak nem így írtam volna le, azért van benne igazság.
Ha fizetsz megkapod a jobb kezelést, ha nem jó esetben az alapot kapod (bár lehet hogy a jobb kezelés olcsóbb is lenne)
A sok orvos állami eszközöket használ privát célra.
A privát betegek élveznek előnyt az kötelező rendeléseken.
Ezeket hogyan magyaráznád?
Az biztos, hogy vérlázító hogy mindenre telik csak az orvosok fizetésére nem jut. Szemét dolog ez így!!

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.23. 12:45:02

@Piréz Vitéz: hallottál vizitdíjról, kórházi napidíjról?

reeve 2011.08.23. 12:45:10

@Brother Love: Nem akarlak megbántani, de az idézett mondat "a zsebüket tartják azért cserébe, hogy ne öljék meg az anyádat" az én estemben speciel szó szerint igaz!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.08.23. 12:45:38

DOKTOR TURBÓ

Turbó Tibor tekintete
Delejes, de vajon vet-e
Pillantást e törött lábra?
Nem még. Mér’ vár? Mi az ábra?

Kínos szünet. Elönt a pír.
Ám ekkor egy köteg papír
(Rajtuk Mátyás király kékül)
Gazdát cserél (számla né’kül!).

Immár vígan veti setét
Mályvaszínű tekintetét,
S magnetikus sugárnyaláb
Hatására hevül a láb.

Csontok forrnak, lábhús szétfő…
„Na, megint egy peches hétfő!
Túladagoltam a delejt. –
- Sóhajt Turbó – Újabb selejt.”

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/01/doktor-turbo.html
:)

Cinnouse 2011.08.23. 12:46:07

@gpe: Ezzel a "aki tanárnak meg orvosnak megy, már eleve elfogadta, hogy nem fog tudni megélni abból a pénzből, amit kap, amikor odament" - hozzáállással az a baj, hogy ezzel kábé, azt mondod, hogy ez így jól van. Pedig qrvára nincs így. Mert ebből tényleg az lesz, hogy orvos-nővér lelép külföldre, tanár meg úgy tíz év múlva nem lesz. A pedagógusok nagy százaléka 50 év feletti, persze el lehet még játszani a nyugdíjkorhatár emelést egy darabig, de rohadtul meg fognak lepődni, amikor a mostani ötvenesek nyugdíjba mennek, és nem lesz helyettük senki. Nézd meg, hogy most Mesterképzésen hányan vannak tanárszakon...
Már most nyavajognak, hogy temészettudományos tanár nincs, mert az emberek nem szeretik a fizikát... Sztem ha nem 90 ezer ft lenne a nettó fizetése a fizikatanárnak, akkor a fizikát szerető és tudó sem műszakira menne... Ilyen egyszerű.

Azt pedig senki ne mondja nekem, hogy Helpdeskesre nagyobb szüksége van az államnak, mint tanárra, mert ma az a helyzet, hogy ha tudsz két idegennyelvet, akkor ez az út áll előtted. IBM, British Telecom, Unisys, tele van nyelvszakosokkal (meg közgazdászokkal), akik nem hülyék, csak valamiből meg akarnak élni. Pedig lehet, hogy még jó tanár is válhatott volna belőlük.

mokkaczuka 2011.08.23. 12:47:49

Régen nagy jattokat adtam, de most már más idők járnak, egyrészt nincs miből, másrészt csakugyan annyira pofátlanul várják el, hogy örüljenek, ha orrba nem baszom őket. Ha lesz pénzem, akkor se fog kapni senki, mert ráülök, nekem még egyszer nem lesz a válság, a kurva anyját. A mostanival se szívtam volna meg, ha előtte nem szórom a pénzt.

herut 2011.08.23. 12:47:57

@Naná hogy beleszólok: Ez Budapesten a Nyugati-pályaudvarnál is így van a parkolóban.
A poszt általánosít,nagyon helyesen,hiszen általában így van.A hálapénz (de szemét,sunyi neve van!)nem más,mint korrupció!Tűzzel,vassal üldözendő!Soha nem adok.

embalu 2011.08.23. 12:50:10

Légyszives nekem ne adj borravalót, csak engedd meg hogy lehányjalak.

Nzoltan 2011.08.23. 12:50:46

@moncayo: Nem lenne hárommillió, mondjuk a tizede. Akkor megfizetnék. Ha már a piacról beszélünk. A fogorvosoknál is kialakultak már a piacképes árak.

666E 2011.08.23. 12:55:04

így van ez, ami ma a borravaló helyzetét illeti megfordult a világ, ma az egész rendszer valódi vesztesei maguk a dolgozók. a pincérek + sok szállodai dolgozó nagyon keveset kap alapból, mert a munkaadó a fizetésébe építi bele a borravalót. így magának a fogalomnak a lényege veszik el, hisz az már többé nem egy normális jól végzett munka melletti kiváló teljesítményért kapott jutalom, hanem már a dolgozó megélhetésének elengedhetetlen részévé válik.
miközben a munkaadó ugyanannyit zsebel be, de fizetésnek így már elég a felét odaadnia mint anno.
ezen kellene változtatni, visszaadni a vendéglátásban dolgozók becsületét azzal, hogy a vendég se bűntudatból adja a borravalót, ez ne legyen lelkiismereti kérdés, hanem egyfajta elismerés.

mrbateman 2011.08.23. 12:56:53

@Nzoltan:
A kutatóorvos az miaz?

-Ortopédus docens, aki új műtéti eljárást fejleszt a gyakorlatban?
-Biofizikán dolgozó tanársegéd, aki az izmok működését kutatja?
-EGIS Rt.-nél dolgozó dr xy, aki gyógyszerkutatásban dolgozik?

Melyik a kutatórovos?
1-re az megy aki elvégezte a 6 év orvosit és érdekli az ortopédia és jó a kézügyessége
2-re, aki elvégezte az orvosit, de másodévtől masszívan nyalt, demonstrátorkodott, a vért utálja, ez érdekil, stb
3-ra aki elvégezte az orvosit és a gyógyszerkutatás érdekli és az EGIS felveszi

Ezek közül kia fasza gyerek és miért, illetve mennyivel több, jobb egy átlag városi kórház belgyógy osztályos orvosnál?

eino. 2011.08.23. 12:57:29

Én szoktam adni borravalót. Dolgoztam pár hónapot étteremben , emlékszem rá, hogy mennyire nyomott béren dolgozott ott mindenki, a borravalót a pincérek megosztották a szakácsokkal.
Fenntartom a rendszert? Sajnos akkor sem keresnének többet, ha nem lenne borravaló. Viszont az eü.-ben nem adok. Vagyis olyan felemás módon. Amikor megkértem a kórházban nővéreket, hogy figyeljenek a lányomra, amíg hazaugrom zuhnyozni+ ezért-azért,akkor adtam több kg isteni finom és drága őszibarackot, aminek tényleg nagyon örültek (mégse kávé vagy csoki). Ha nem kértem ilyesmit, nem adtam semmit, ugyanis általában mindent én csináltam a gyerekkel, az ágyneműhúzástól kezdve. Az orvos, aki műtötte , nem fogadott el pénzt, ezt előre tudtam róla. Viszont nagyon gondos volt és jóindulatú, kapott egy gyönyörű könyvet (a Nat. Geo akkor adta ki először a Hubble felvételeit), amit a fiai is elnézegethettek. A doktornő, aki figyelemmel kísérte egy hosszas betegség idején, szintén nem fogadott el pénzt. De nem a körzeti kórházban van, ráadásul minden annyira szervezett az osztályán és a hozzáállásuk is kiemelkedő volt, hát a kórházi alapítványnak utaltam valamennyit, hogy adják a gyerekosztálynak. Kb. így.

De nem kap borravalót senki (taxis, pincér, benzinkutas), ha nem vagyok elégedett a szolgáltatással vagy flegmák. Ez azért ritka, de néha előfordul.

Bandibacsi34 2011.08.23. 12:57:57

Demokraciaban es piacgazdasagban elunk. Ez mar nem Szocializmus, hogy allambacsi bevonta a fizetesek felet majd ujraosztotta! Ezert is bukott a Szocializmus! El lett hatarozva, hogy maximalisan piacositanak es kesz. Mindenki eljen meg, ahogy tud, bizniszeljen stb. Ha jo kezelest akarsz, akkor jattold az orvost (mondjuk ez a CUciban is volt, mellesleg a fizujuk is igy volt kiszamitva, mint a vendeglatasban), a novert. Ha zt akarod, hogy a kolked jol tanuljon meg nyelveket, matematikat, felvegyek biologiabol az orvosi egyetemre stb stb. fizess magantanarnak, aki felkesziti.

Te meg a piac dontitek el, hogy mibol akartok megelni illetve mire mennyi igeny van. Fogorvos, nogyogyasz sokat keres (szinten nem adozik a legtobb), a belgyogyasz max. boritekot kaphat. Azert mert elvezelegy munkat, meg senki se fog megbecsulni. Neked onmagad vagy a legfontosabb, de a fonokodnek, allambacsinak csak egy beszelo fogaskerek vagy, amire a legkevesebbet akarja kolteni, es ha nem mukodsz kicserel egy ujra.

waterphone 2011.08.23. 13:00:54

Lehet hogy metapay kártyával kellene fizetni mindenhol. Mint a Szigeten volt.
Készpénz használatot korlátozni csak olyan esetekre ahol muszáj.
Nincs jobb ötletem, mert belénk égett az etikátlanság.

Cinnouse 2011.08.23. 13:02:00

@boróka.: ugyan, hagyd, nem érdemes magyarázni...
A tanár hülye, azért ment oda, mert máshova nem volt jó, és egyébként is, mit ugrál, alig dolgozik, csomó szünete van, nincs versenyhelyzetben. Amúgy a kölkökhöz nem ért, csak szadizza őket, esetleg jópofozik, de akkor meg nem tanít semmit. Tényleg, ilyen poszt volt már? :)

Bambano 2011.08.23. 13:07:20

@gabesz68: amióta bent fizetek a shopban, azóta benzinkutasnak nem adok. Amióta egy benzinkutas kárt tett az autómban, azóta nem nyúlhat hozzá. Ha közeledik nagy lendülettel, elzavarom.

házhozszállítósoknak szoktam adni, mert mire beverekszi magát az ócska kaputelefonon, megérdemli. inkább, minthogy visszavigye a kaját :)

orvosnak nem adok, amiket megengednek néha maguknak, nem érdemlik. fogorvoshoz, szemészhez magánrendelőbe járok, ott meg annyi a díj, hogy minek is adnék mellé. a számlában nemcsak a kezelés meg a borravaló van benne, hanem néha a dátum is. autószerelőnek sem adok, örüljön, hogy odavittem a munkát.

2011.08.23. 13:07:42

Ma voltam itt 'németben' a 'mamámmal' fogorvosnál, mivel nem privátversichert így egyből 10€ a "vizitdíj" (ezt egyébkén fényképezéskor lehet mondani, meg a szilikoncici-t is).

Kérdezték hogy nálunk van -e , mondtam volt, de beszüntették, mert sok szegény ember nem tudta fizetni, de egybként kb 1,10€ volt.

azért a 10€ itt is pénz, megebédelek belőle, vagy 2 doboz cigi, vagy 2 kilo pulykamell filé, vagy 2 db napi jegy a tuján, de csak 2 korsó sör, sajnos.

wirth6 2011.08.23. 13:11:43

@Bandibacsi21: Igen, a magántanárnak fizetsz, ahogy a magánorvosnak is. De az hogy nézne ki, hogy szülőin odacsúsztatsz egy ötezrest, hogy milyen szépen megtanították a szorzótáblát a gyereknek. A közintézményben dolgozó orvosnál ugyan ez a helyzet.
És hogy a modorosságot fokozzam, a borravaló nem korrupció, csak egy idejétmúlt hagyomány, mint az, hogy az utcai közlekedést annak kéne meghatároznia, hogy száz éve melyik oldalon hordták a kardot. Nem véletlen, hogy az újabb keletű intézményekben, mint amilyenek a gyorséttermek (ahogy Mr. Pink is rámutatott), ez nem szokás.

salamander 2011.08.23. 13:11:48

Kezdjük ott, hogy a 1987-től a gazdaságot átalakító a társasági törvényt a választójogi tv. és a többi jogszabályt megalkotó korrupt jogásztársaság szépen végez vitte a maga jogi forradalmát, - ahogy Sólyom László fogalmazott.

Ebből következett, hogy a gazdaság szerkezetét egy alacsony bérű betanított munkásra koncentráló rendszerré alakították át, amelyben a magasan kvalifikált munkaerőt nem fizetik meg. Ezzel akarták az ország versenyképességét növelni drága előrelátó politikusaink.

A hazai munkaerőre támaszkodó szektorokat privatizálták, - mondván gazdaságtalan a működése, így a magyar vegyipar, könnyűipar, szolgáltatóipar, és nehézipar megszűnt.

Ehelyett jött (rohant) a jogilag szabályozatlan környezetbe a multi, aki az állami támogatásért adókedvezményért és a könnyű piacvásárlásért cserébe alacsony bért fizetett.

Ebből az következett, hogy a kétkezi, végzettség nélküli réteg egyre inkább munka nélkül maradt.

Az oktatási rendszer is átalakult: megjelentek a méregdrága képzéssel olcsó semmirevaló diplomát osztó - a multiknak azonban kiválóan megfelelő - oktatási intézmények, melyek a kiváló egyetemekről csábítják át a tanárokat.
Így a kör bezárult.
Nézhetjük az orvosképzést, a művészeti képzést, a jogászképzést, a mérnökképzést, a bölcsészképzést, mindenhol szerkezeti problémákat találunk és a végzettek pályaívének kérdése sehol nem megoldott.

Egy jogásztársaság és a hozzájuk csapódó közgazdászcsapat meggazdagodott ennek a számukra kellemes az országszámára azonban végzetes rendszernek kialakítása nyomán.
Ennek a gazdasági roncshalmaz amit ez a destruktív liberális kultúra okozott, azt hozza magával, hogy szinte mindenki elszegényedik, jóllehet dolgozik az elvárásnak megfelelően továbbá azt is eredményezi, hogy az árak az európai közösség jog- és gazdasági harmonizációjának köszönhetően elérték az átlagot viszont a lakossági bérszínvonal az EU huszonhetek átlagának 22 százaléka. (ha az EU 15-ket nézzük el sem éri a 10% ot.)
Ezek a döbbenetes adatok mutatják, hogy nálunk az orvost aki a paraszolvenciáért nem öli meg anyádat, a művészt aki műteremből adogatja el műveit, kőművest és a karosszérialakatost, aki megsértődik ha számlát kérsz tőle a fekete gazdaságba löki ez a torz, elmebeteg rendszer.
A hazai legszegényebb rétegek, akiknek ma mintegy 80%a cigány származású már az alapvető emberi létkörülmények felépítés is komoly nehézségeket okoz.
A hazai népességpolitika és falu/városszervezés olyannyira nincs a helyzet magaslatán, hogy a gettósodás megelőzésére még csak kísérletet sem tett.

Álláspontom szerint mindezt nem lehet a büntetőjogi eszközökkel megoldani. A jelenleg hatályos gazdasági és jogi szerkezet átalakítására van szükség, az alapok megerősítésével a nemzeti érdekek azaz a honi állampolgárok érdekeinek figyelembevételével. Az állam egyik legfontosabb feladatának az "össztársadalmi újratermelődés" elősegítésének eleget kell tennie.

A paraszolvencia rendszere csak úgy számolható fel, ha egy szélesebb polgári réteg végre kialakul Magyarországon, és fizetőképessé válik csakúgy mint európai államokban.
Magyarországon 1000 éve a változásokat felülről a politikai elit igyekezett oktrojálni társadalomra megteremtve ezzel a konvergenciát az általa fejlettnek tartott nyugathoz. Ennek eredménye az, hogy a fejlett nyugat fintorogva nem fogadja el a "alulfejlettnek" netán provinciálisnak tartott magyar elit politikai és gazdasági próbálkozásait, csak a felajánlott szervilis, opportunista magatartást veszi jó néven no és a piacainkat, pénzünket.
Ezen nem túl bonyolult logika mentén haladva meg kell teremtenünk vagy vissza kell szereznünk azokat a stratégiai ágazatokat gazdasági erőtereket, melyek a magyar népesség létfeltételeit biztosítani képesek.
Fel kell újra fedeznünk Platónt, aki az államról írt elmélkedésiben hangsúlyosan figyelmeztet az őrzők szerepére és az oktatásra.
Nem kell feltalálunk a meleg vizet: elő a klasszikusokkal és használjuk a fejünket.
Azokat viszont akik súlyos felelősség terhel a kialakult helyzetért, legalább legyenek megnevezve és ne legyenek választhatók, ha már olyan elnézőek vagyunk, hogy a büntetés kiszabását egyetlen bíró sem meri felvállalni a modern jogállam humanista szelleme okán.

boróka. 2011.08.23. 13:12:03

@Cinnouse: Szerintem azért érdemes, mert az emberek többsége nem tudja, mennyit dolgozik egy tanár. Igen, közöttünk is vannak lazábbak, de a többség igenis lelkiismeretes, és aki nem tudja, hogyan is zajlik egy átlagos napunk, hát érdemes lenne egy napra vagy akár egy órára cserélni:) Az már csak hab a tortán, hogy a házi f. ellenőrzésnél, ha közlöm a gyermekkel, hogy nem tetszik, hogy nincs házi, simán visszaszól: "És?" Én egy viszonylag jobb környéken dolgozom, azért csak ennyi, de volt már rá példa, hogy repült egy kréta a tanár feje felé, mert a tanulóra rá mert szólni...De ez a topik nem erről szól, hanem a borravalóról, és csak azért szóltam hozzá, hogy a fodrász kap borravalót, a pincér is, a tanár pedig örül évente egyszer a virágcsokornak. Nyilván az ő munkája nem ér annyit, mint a fodrászé...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.23. 13:15:03

@Brother Love: haverom feleseget konkretan hagyta elverezni a szuleszorvos, mert a srac kategorikusan kijelentette, hogy nem hajlando fizetni a szulesert, mert evente tobb milliot fizet ado es jarulekok cimen.

na ennyit az erzekeny kis lelekedrol.

az enyemrol annyit, hogy allandoan keszenletbe van a diktafon funkcio a telefonomon, amikor orvoshoz megyek. es egy eletre elintezem, amelyik zsebbe penzt mer kerni.

de ugye en vagyok az az ember, aki nem turi az ilyet. nem jarok zp-be, mert lefizettek anno a coci pogarmestert es nem veszem tobbe kezbe a metropolt, mert kael csaba kiirt egy 3 milliardos tendert a mupaban, aminek csak a metropol - ami azota simicskae - tud megfelelni...

szerettem a zp-t is es a metropol is jol jott reggelenkent, de az ilyen tetves, korrupt gecikkel nem alkuszom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.08.23. 13:16:04

@boróka.: te nagymellű nő lehetsz, ha még kapsz virágcsokrot. Komlóra javaslom mindenkinek eljönni a szakiskolába pár napra, az az igazi élményszerzés, ha érdekel titeket a közoktatás. Sztem nem érdekel, de nem gond ez sem, engem sem érdekelnek a semmirekellő exceljancsik önigazolásai arról, milyen keményen is dolgoznak ők, mert ÉN tudom, hogy kurvára nem:)

2011.08.23. 13:20:55

Megint kezdenek gyűlni a kiterjesztő értelmezéssel élők. Semmi mást nem állítottam, csak annyit, hogy korántsem minden esetben "kell" jattolni az orvosnak. Olyat pláne nem álítottam, hogy a magyar eü. rendszer jól működik.
Olyan kijelentésekkel pedig, "ha nem fizetsz, megölik anyádat" nem nagyon lehet mit kezdeni. Mégis, hogyan ment ez? Miután nem fizetett a hozzátartozó, a sebész átvágta a torkát a betegnek? Az meg külön jó, hogy igen sokan (vízvezeték szerelők, mérnökök, kőfaragók és balett-táncosok) teljes bizonyossággal meg tudják állapítani: "Apámat félrekezelték, ezért le kellett vágni a lábát.". Tényleg kár milliókér majd tíz éven át tanulni, ha egy kívülálló is jobban tudja, mit hogyan kell.
Természetesen vannak műhibák és a kirívó esetek (bent hagyott törlőkendő, orvosi műszer, stb.) egyértelműek, (mint ahogyan nyilván vannak rossz, bunkó, érzéketlen orovosok is) de ugyan honnan tudja egy laikus eldönteni, hogy pl. egy súlyos betegség vagy műtéti komplikáció esetén _mi lett volna_ a megfelelő kezelés? A gyógyítás nem ipari tevékenység, ahol X munkadarabot, X technológiával gyártva megkapunk egy pontos végeredményt.
Azonban nem megyek bele ebbe az erdőbe. Nem is modoros, ráadásul szűk látókörű, tájékozatlan-tudatlan, elfogult, kinyilatkoztató-itélő típusú, (szükségeképpen átlagos intellektusú) emberekkel nem nagyon érdemes vitatkozni.
Legalább Moldovától a Tékozló koldust elolvasnák, ha több energiát nem is szánnak a dologra.
Amúgy nem volt még "Az orvosgyűlölő" c. poszt?

eino. 2011.08.23. 13:26:12

@boróka.: A tanár örül a virágnak dologhoz.
Ne örüljön neki. Jó lenne, ha megszüntetnétek végre egységesen ezt a rendszert. Nem, nem a két csokor virág vagy annak ára miatt. Hanem mert neked elég a virág, a másik szeretne mellé még valami kis apróságot vagy nagyobb dolgot, hiszen a pincér még pénzt is kap... A szülő meg nem tudja, mi a jó, mikor tesz jót. Ha külön ad, de csak virágot? Ha közösen adnak valami nagyobbat? Minden tanárnak vagy csak az ofőnek? De a gyerek az ofőt utálja-joggal-, Éva nénit viszont imádja, szintén joggal. Akkor az ofő ajándékába szálljunk be, Éva néninek meg külön adjunk? Vajon bosszúálló lesz-e az ofő, ha mégsem szállunk be a közösbe? Felsőben van kb. 10 tanár, osszuk el ennyivel a dilemmát.
Negyedikre azért megtaláltam a saját magunk számára kedvező megoldást. A szeretett tanítónők kaptak valami személyeset a gyerektől tőlem meg pár perces köszönetet és jókívánságot, a nemszeretettek nem kaptak fityiszt sem. Addig igen. Ötödikre megtanultuk, hogy nem múlik az ajándékon semmi. Ha a tanár normális, nem veszi figyelembe. Ha nem, akkor sem veszi figyelembe... Mi most nem adtunk senkinek semmit, nyolcadik év végén majd kap, aki korrekt volt a gyerekkel.Szintén tőle, szintén, amit ő akar adni, és szintén személyeset.Tőlem megy a köszönet. Ennyi. És normál esetben a fentiek miatt nem is lehetne több.
Gusztustalan, amikor az alsósok, főleg az elsősök anyukái előrenyomják a gyereküket a virággal, ezzel-azzal a tanítónéni felé.

666E 2011.08.23. 13:28:28

@boróka.:
a tanár feladata többek között az esetleges fegyelmezés is, nem tudom mennyire mondok most újat..
azt válaszként nem fogadom el, hogy a mai világban már nem lehet mert ez nagyon nem igaz.
hülye gyerekek mindig is voltak, csak a tanárok lettek határozatlanok, márpedig nem ezt a képet kell sugallnia valakinek aki elvileg magasabb státuszban van. mostanában minden tanár vagy szarik rá, vagy pedig a tanulók nagy barátja akar lenni de mindenáron, még ha így feladják a tekintélyüket, akkor is. és ezután már senki sem fogja az ilyen tanárt komolyan venni, hisz tudják, hogy bármit megtehetnek, mobilozás, pofázás, úgysincs következménye.
márpedig egy tanárnak legelső a tekintély fenntartása. még akkor is ha ezzel nem lopja be magát a kis szarosok szívébe, de ez van. ebben nem ő a hibás. (amúgy vannak normális diákok is, szóval nem muszáj általánosítani, de nem ők vannak többségben főleg manapság.)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.23. 13:32:19

@Brother Love: "hogy korántsem minden esetben "kell" jattolni az orvosnak"

csak akkor, ha eletben akarsz maradni es/vagy nem akarsz nemtorodomsegbol maradando egeszsegkarosodassal tavozni az eu intezmenybol..

ha nem tetszik, hogy a magyar egeszsegugy gyakrolatilag szervezett bunozoi csopoprtkent mukodik, akkor tegyel ellene, de ne bunpartolj.

diesel12 2011.08.23. 13:32:39

Azért az orvost ne keverjük a pincérrel. Holott a probléma elvégre ugyanaz. Nincsenek megfizetve a maguk szintjén. Az államnak nem rendeleteket kellene hoznia, hanem fizetést kell emelnie.
A borravalót abszolút nem kötelező adni, ha akar valaki ad, ha nem akkor nem.
A vendéglátó ipar egészen más. Akármit ír a cikk írója, a világ majdnem összes országában ez létezik. Egy hála a jó szolgáltatásért.
Egyébként amikor az étteremben fizet, akkor az ételt fizeti ki. Hiszen az étlapon szereplő étel árát kell megtéríteni. Ezen felül HA ELÉGEDETT a felszolgálással, akkor adhat. Az egy másik dolgo, hogy sokan azt hiszik mindenki lehet felszolgáló. Nos ez sem igaz, hiszen tányér és pohár hordó lehet mindenki, de a felszolgálás az más.

2011.08.23. 13:35:27

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Hmmm... Hagyta elvérezni, mert nem fizettek előre és te meg diktafonnal jársz orvoshoz.
Más blogokon kifejtett (troll)tevékenységed már korábban azt a gyanút ébresztette bennem, hogy komoly, paranoiás üldözési mániában szenvedsz. Ezen legutóbbi hozzászólásod után ez a benyomásom meggyőződéssé vált.
A diktafont ezek után minden további nélkül elhiszem neked, de hogy a haverod honnan tudta az orvos szándékosságát és azt, hogy ez a nem fizetésnek köszönhető, arra kívácsi lennék. Illetve nem is, a családunkban sajnos van egy hozzád hasonló pszichiátriai beteg, elég az ő esettanulmányait, elméleteit hallgatni nagy néha.

boróka. 2011.08.23. 13:40:18

@eino.: Ez aranyos, ne örüljön a tanár a virágnak:)))) Természetesen nem a virág miatt tanít valaki jól vagy rosszul. A példát csak azért írtam, mert mi is szégyenteljesen keveset keresünk, kevesebbet, mint az orvosok, és szerintem jóval kevesebbet, mint a fodrászok(van fodrász a barátaim között, mégsem kapunk és nem is várunk el semmit, csak egyszerűen örülünk a virágnak. Kedves Anyuka, szerintem te ne vigyél egyik tanítónőnek sem, ha nem szívesen teszed, hidd el, senki nem várja el, és a gyermekedet sem ez alapján fogják osztályozni! De a fodrásznál, kozmetikusnál, étteremben azért te is adsz egy pát forintot, nem? Vagy csak megköszönöd? Akkor nagyon korrekt vagy!

eino. 2011.08.23. 13:43:15

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Egy dolgot azért nem értek: mire jó a rágalmazás?
Életemben nem jattoltam orvosnak- vagyis de, a szülésnél, viszont az ügyeleti ideje után is bent maradt fél napig, csak miattam- de soha nem tapasztaltam, hogy a pénz hiánya miatt ne láttak volna el engem vagy a gyereket. Tény, járunk magánrendelésre is ezzel-azzal, és vannak nemtörődöm orvosok is, de zömében nagyon jók a tapasztalataim. A körülményekről meg nem ők tehetnek.

666E 2011.08.23. 13:47:04

@boróka.:
www.youtube.com/watch?v=9UtRsGU6pVs&feature=related

OKULJ!
tetszik ahogy a végén a kölke már fut is anyucihoz..
(amúgy felvételt manapság már sok helyen csinálnak odakint, hogy bizonyítható legyen egyes diák- (netán tanár) túlkapás.

yerico1 2011.08.23. 13:54:27

Azért aki szerint az orvosok nem keresnek keveset kezdőként 100-110 nettóval, annak figyelmébe ajánlom, hogy pont a héten kerestek Pestre felvételre utcaseprőket bruttó 130 + 30 kafetéria + BKV bérlet bérezésért.
Aki meg kezdő mérnökként 90-et keres, az valamit nagyon rosszul csinál. Kezdő gépészeket nem szoktak 200 bruttó alatt felvenni.
Ja, és azért egy orvos felelőssége kicsit más, mint egy mérnöké. Ha ő elcsesz valamit, akkor legfeljebb később kijavítják, házak ritkán dőlnek össze konstrukciós hiba miatt, kocsigyártókat is ritkán perelnek eleve szar terveik miatt.
Az orvosra ellenben azonnal ráugrik az összes ügyvéd, hogy műhibaper, meg hasonlók. A fenének kell ez, most őszintén. Inkább kimegy Skandináviába, ott elvan havi egy két milláért, nem baszogatják, a túlórát kifizetik, ennyi.

gabesz7004 2011.08.23. 13:59:09

Borravaló témában egyébként szerintem a legfelháborítóbb, hogy azok várják el leginkább (szolgáltatás) akik eleve nem adnak számlát vagy blokkot. Tényleg jó lenne leszokni, vagy normális keretek közé szorítani és ráébreszteni a fodrászt, pincért, stb hogy ha nem kap, ne anyázzon!
Az a bukaresti kajálás inkább 300 RON lehetett.

eino. 2011.08.23. 13:59:28

@boróka.: ne kedves anyukázz, mert ez az egyik, amiből az látszik, hogy a irritáló típusú tanár vagy. Én egyenrangú félnek tekintem a tanárokat, te nem.
Abban a mondatban, hogy ,,a tanár örül a virágnak"+ a többiben (pincérnek is fizetsz stb.), sajnálatosan benne van az elvárás. De SEMMI elvárás, SEMMI korrektés számonkérése nem fair, mivel kötelező a gyereknek iskolába járnia, és a gyerek csak ártatlan (oké, néha viszont nem ártalmatlan)közvetítő közeg a felnőttek viszonyaiban. Ne használd ezt ki, ne érezd, hogy hálásnak kell lennie egy szülőnek. Ha jól tanítasz, hálás lesz,köszönetet mond és szeretettel emleget majd ő és a gyerek is, évtizedeken keresztül. Ha kedvesanyukázol, mint hülyepicsára fog rád gondolni mindenki.

Amúgy átlag pincér keres 65-öt, míg te 100-at. Nem pontosan persze, de ez az arány. Ő is kidöglik, csak sokkal kevesebbért, és nincs estéje, éjszakája meg ép lába. Nem könnyű és nem megfizetett a te munkád sem, csak éppen hagy élni. Ennyi.

hisi 2011.08.23. 14:00:09

Az orvosok, és a nővérek nevében kikérem magamnak amit írtál.
Orvos vagyok, 29 éves, szakvizsga közelében, tehát lassan 5 éve dolgozom. Egy budapesti kh. intenzív osztályán. Fizetésem bruttó 136500 ft havonta. Ehhez jönnek az ügyeletek, ami ugye nemcsak plussz pénzzel de plussz munkával is jár. Egy hétköznapi ügyelet, ami ugye du 4:00-től másnap 8:00-ig tart, a hónap végén 7000 forinttal emeli a fizetésemet. Számold ki akkor az órabért légy szíves.
Az elmúlt két évben pénzt nem kaptam! 3 palack bornál és egy csomag bonbonnál többet ajándékként sem. Pénzt ha adnának, akkor sem fogadnám el.
IGEN, ELMEGYEK SVÉDORSZÁGBA!
MIATTAD! MERT MÁR A MEGBECSÜLÉS SEM TART ITTHON!

gyilkos fűegér 2011.08.23. 14:04:14

"Mert nem állok be leszegett fejjel, birkaként ebbe a velejéig korrupt gépezetbe."

Ne állj be. De aztán ne csodálkozz, ha szaros pizzát kapsz! :D

Ja, a sok sóher, igénytelen gyökér kommentelő milyen szépen megideologizálta: "miért vagyok szarrágó?" :D
Bazmeg, akinek nincs pénze rádobni a számlára 10%-ot, az ne menjen étterembe. :D
(Tegnap negyed órát állt a 973-as Móriczon, mert egy ilyen hozzátok hasonló szarrágó áfásat akart 400 HUF-ról... És még nekiállt meg is magyarázni...)
:DDD

Cr 2011.08.23. 14:05:59

@Aerius: Engem soha nem zavart, hogy ki mit tart életben, én annyit fizetek, amennyit kell maximum, a többit meg húzza le a hülyékről a cincér :D
Ezért is jó angolul beszélni a személyzetnek, egyből tudják, hogy nem kell várni a borravalót :D

Arcturus 2011.08.23. 14:08:26

"Az orvosra ellenben azonnal ráugrik az összes ügyvéd, hogy műhibaper, meg hasonlók."

Na és akkor a per kapcsán felkért orvosszakértők vajon kit védenek meg? Hm? Hiába ugranak, végül mindig kiderül, hogy a beteg volt a hibás...

Egyébként a tandíj megfizetésének kötelezettsége jó ötlet! Csak valahogy úgy kellene, hogy azonnal kelljen fizetni, tandíj formájában. Na, és nagyjából ennyit tudsz tenni. Mert ha utólag beszeded, akkor ki az, aki külföldön dolgozik? Aki nem Mo.-n bejegyzett cég alkalmazottja? Azonnal új üzletág alakulna: Mo.-on bejegyzett cégek munkaerőt kölcsönöznek majd külföldre. Mindenki kapja a kinti pénzt, karácsonyra jár majd csak haza, de papíron nem lehet megfogni. Végeláthatatlan módon lehetne még ezt megkummantani.

Olyasmit lehetne még, hogy mindenki, aki felsőoktatásban végzett, az valamilyen ütemezéssel fizessen képzési hozzájárulást az államnak, valamilyen járulék formájában, a járulékok összege meg végül kiadná a képzés teljes költségét. Erre lenne mondjuk 20 éve az illetőnek. Hogy azt az itthoni (emellett emelt mértékű) munkadíjából, vagy külföldről adja haza, az már mindegy.

Mr.Treeger 2011.08.23. 14:13:53

a pincér borravalója nagyon sok országban létezik, sőt valahol az képezi a napi fizetésük alapját.
Orvosok: 6 év egyetem, azt rezidensként dolgozik, 30 éves korára talán kap egy normál praxist kezdő bruttó 130-al. Szóval bocs, de mit tennél a helyükben?
Svédországban még a nyelvórát is fizetik, és max napi 4 beteget láthat el.
Itthon meg, anélkül hogy ismernéd hálapénzes maffiózónak hívód. Tényleg, nem csak a pénzért, a megbecsülés hiánya miatt is lelépnek.
Ja és már a nővérek is elmennek, ők mi akkor mik? Ajándék kávéra hajtó nővérmaffia?

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2011.08.23. 14:14:35

Én azért adok borravalót, mert

-láttam a harcosok Klubját, és nem szeretem, ha be kell perelni az éttermet a rákleves vizelettartalma miatt.

-dolgoztam _süldő_ koromban pincérként és én is a borrvalóból éltem.

-nem szeretem ha végigakrcolják a zixhatosomat kulccsal

-tudom mennyire kényelmetlen a többi orvos előtt, ha szegény orvos nem mehet velük golfozni

-szegény fodrász mucuskát még az ág is húzza, nehogymár miattam ne tudjon lemenni Balatonmáriafürdőre nyaralni

-átérzem milyen nehéz a növekvő benzinárak, csökkenő tarifák, pofátlan lehúzós állami vizsgáztatóhelyek, drága engedélyek világában személyszállításból megélni.

-de főleg azért mert pénzjegynyomdában dolgozom és megtanultam a húszezreseköteget úgy lenyelni, hogy a villamosmegállóban már vissza is tudjam büfögni. Szóval nekem nem tétel, de szeretem begyűjteni az elismerő tekinteteket, amikor két kávét és egy sütit húszassal fizetek, a visszajáróról meg fennhangon lemondok. Húzza az apró másnak a zsebét.

Problem?

yerico1 2011.08.23. 14:18:35

@Arcturus: Csak azt akartam jelezni, hogy ha egy pénztáros hibázik, akkor leugatod, de másnap már eszedbe se jut. Ha az orvosod hibázik, mert márpedig ő is ember, akkor biza évekig fogod minden fórumon ecsetelni, hogy mekkora lúzer senki kis tahó ám az a doki. Pénztárosokat nem perelnek, mert rosszul ad vissza. Orvost meg azonnal, ha rossz gyógyszert ír fel. Erre komplett ügyvédi cégek épülnek már, akik kifejezetten felajánlják a betegeknek, hogy szívesen képviselik őket némi jutalékért cserébe.

nem akar az ökörcsorda legelni 2011.08.23. 14:19:53

Legutóbb mikor mononukleózissal az ügyeletre mentem a doktornő kb. 40 percig nem tudott fogadni, nem volt bent nála épp senki, de mikor az asszisztens éppen kinyitotta az ajtót a tb kártyákat összeszedni láttam, hogy Alekosz kalandjait olvasta a Story magazinban :) Lehet itt a várakozási időt drasztikusan lerövidítette volna, ha én is ismerősként betelefonálok, mint tették mellettem korábban mások, akik igaz később érkeztek, de hamarabb bejutottak.
Nekem is vannak rezidens ismerőseim, egyikük sem akar külföldre menni, mivel ha nem a legrosszabbul fizetett területe érdekli az orvostudománynak, akkor 10 év múlva már tisztességes fizetésért dolgozhatnak és itt vidéken (a mi városunkban legalábbis) az orvosokat még ugyanúgy megbecsülik, mint külföldön. Akikről beszélek angolul-németül beszélnek, szóval alighanem nem a nyelvi akadályok tartják őket itthon.

Ha az emberek pénze nem az orvosok 10%-ának a zsebébe vándorolna, hanem amit hálapénzre szánna, azt egy központi bankszámlára fizetné, amelyről a beérkezett pénzt minden hónap végén szétosztanék a kórház összes egészségügyi dolgozója között, máris jobb lehetne a bérhelyzet. Ekkor a kórházak parkolójában több lenne kerékpár helyett az opel vagy suzuki és kevesebb a BMW.

wirth6 2011.08.23. 14:21:07

@gyilkos fűegér: És aki nem tudja megengedni magának, hogy a pénztárosnak/színházi jegyszedőnek/BKV ellenőrnek rádobjon plusz tíz százalékot, az egy rohadt szarrágó, és ne menjen közértbe/színházba/üljön tömegközlekedésre.

qwertzu 2011.08.23. 14:21:26

@Arcturus: "Mert ha utólag beszeded, akkor ki az, aki külföldön dolgozik? Aki nem Mo.-n bejegyzett cég alkalmazottja"

Ennél egyszerűbb lenne a helyzet.
Aki Magyarországon fizet adót, az Magyarországon dolgozik.
Aki Magyarországon munkanélküli, az köteles közmunkásként havi 30ezerért napi 4 órában közmunkát végezni. (Ezt Svédországból bajos megoldani.)
Aki nem dolgozik és nem munkanélküli Magyarországon, az perkálja vissza a tandíjat, hogy miből az az ő dolga.

666E 2011.08.23. 14:23:25

belegondolva valahol most már megértem a külföldre lelépő orvosokat, hisz nem azért tanult 6 évig, hogy utána annyit keressen mint a biztonsági őr a spárba, csak egy ...pöttyet nagyobb felelősséggel.
az a baj, hogy a lelkiismeretesek akik maradnak, mert tudják, hogy szükség van rájuk meg hipokrates-i eskü, azok tán csak késleltetik a folyamatot ami úgy is eljön.
nevezetesen az, hogy vagy beszar az EÜ, vagy valamivel méltóbb módon fizetik meg az orvosokat. egyszer ők is sztrájkolni fognak (bár az eskü ezt neme engedi), mindenesetre ha mindenki maradna akkor nem javulna a helyzetük, mert odafönt azt gondolnák, hogy "jó ezeknek a 135 bruttó is.. látod maradnak, akkor meg minek adjunk nekik még többet?"

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.23. 14:24:59

@Brother Love: az van kispajtas, hogy ertem en, hogy csip a pisi mert anyadek buncselekmenyekbol szerzett lovebol neveltek fel es ez kurva kinos ha egy kis gerinced is van, az en anyam viszont az istvanban dolgozott eleg sokaig, mint konyvelo..;-)

es csak szamolj utana..
vajon a szuleid legalis fizetesebol milyen eletszinvonalra tellett volna?;-)

es az, hogy keves nem legalizal semmit, mert akkor a ciganyoknak is szabad fat es femet lopni, ha az orvosoknak szabad halapenzt elfogadni.

nemecsek ernő áruló 2011.08.23. 14:27:36

Én minden további nélkül hajlandó vagyok az orvosnak fizetni... amennyiben ad róla számlát.

Arcturus 2011.08.23. 14:31:02

@qwertzu: Lehet úgy fizikailag külföldön dolgozni, hogy papíron Magyarországon dolgozol. Ez ugyan pénzt hoz, de az orvos nem lesz itthon. Mondjuk legalább lesz pénze az államnak a keletről jövőket foglalkoztatni. :)

Izo 2011.08.23. 14:34:35

@Herbert Putzenschramm: ZSKF a Zs Kategóriás Főiskola rövidítése? :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.23. 14:36:11

@666E: amellett, hogy örömmel hatalmaznám fel az államot, hogy adjon az orvosoknak tízszeres, a tanároknak ötszörös, a bányászoknak hatszoros, stb. béreket - mennyiben változott a helyzet ahhoz képest, mint amikor felvételt NYERTEK az orvostudományira? Akkor arányaiban jobban kerestek az egészségügyisek, volt perspektíva, jobbak voltak a körülmények?

Volt olyan, aki azért ment oda, hogy utána kimehessen külföldre - esetleg belekalkulálta a paraszolvenciát?

Hejj, mekkora OFFFF ez is. Isten áldja az orvosokat, mentősöket, nővérkéket - ne legyen velük dolgom (keresztet vet).

kútásó 2011.08.23. 14:37:03

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: bocs szerintem elirtal valamit. Nem az istvan dolgozott az anyadban veletlenul?

KovA 2011.08.23. 14:38:03

A kórházba kerülés - csakugyan túszul esés amire a személyzet még rá is játszik...
ha azt akarod, hogy magatehetetlen édesanyádat rendszeresen tisztába tegyék, fizetsz, ha azt akarod az orvos tegye meg érte a tőle telhetőt fizetsz.
Jól látod, a helyzetet, hogyha felisered: édesanyás túsz.

A baj eredete mélyen gyökeredszik...
Kezdve a borravaló fizetési hajlammal nagyon régről: az a valaki aki fizet a kötelezőn felül - urizálás.
Aztán jön a korrupció és a megszokott elvárása, ha elmarad csalódás és tudattalan passzív bosszú/hanyagolás/szabotázs.
Ez az egyik oldal.
A másik a közértékrend/közerkölcs/hatalom...
Az értelmiség osztályellenség - nem kell túlfizetni - örüljön neki, hogy nem esztergályosként bányászként dolgozik - aaaz munka...

Rááadásul a magyar kutyulós KOMPENZÁLÓS mentalitás:
kapnak azok úgyis zsebbe, többet mint a fizetés...
Mellette ott a törvény kifüggesztve: "Az orvos megkülönböztetett ellátásért pénzt nem fogadhat el, a beteg pedig ugyanezért nem fizethet."
De - azért mint adózó jövedelmet bevallhatja a hálapénzt - azaz bevallhatja hogy megszegte a törvényt, ha arról van szó, hogy adózna utána - mint egy maga ellen vallva. (Ilyen hülyék vagyunk - illetve ilyen ellentmondásos a gondolkozásunk)
Jön a liberalizmus : senki se tilthatja meg, hogy hálapénzt fizessenek vagy fogadjanak el...
Ezzel a dokik fizetésemelésproblémája megint meg is van oldva. Majd fizet a beteg.

No végezetül arra szeretnék kilyukadni, hogy a probléma kőkeményen megoldandő, de kőkemémny költsége is van - de annak ellenére is...

Mert lehet fújkászni, hogy egy nyomorgó ország taníttatja - de éhbéren tartani az orvost szégyen gyalázat. Az ország aki a mag átlagbérszintje fölött nem tudja eltartani orvosát - ássa el magát és tegyen magára sírkövet.
Aztán, ha legalább profitgazdaságban alkalmazott mérnökök szintjén megfizeti őket - akkor lehet követelődzni. Ahhoz pedig a 80000Ft-ra ráígért 100000 is édeskevés különösen, hogy időkorlátos.

Ez - kedves elvtársaim - egy régi adósság és mulasztás ami most a fejünkre szakad kamatostul és jogosan. 180000 nettó is kevés egy családfőnek, hogy önmagát mennyiségben és minőségben reprodukálja.
Az életösztöne jogán menekül, lábbal tiltakozik. Lelép.
A megoldást nekünk kell megtalálni - tetszik, vagy nem ezt ki kell csavarni magunkból - sokkal inkább mint a 4-es metrót meg az autópályát és más presztízsberuházásokat...
meglehet ezután nem csurran kövér jutalék zsebekbe - azért kevésbbé népszerű a döntéshozóknál.
Ne legyen addig pénz tüzijátékra augusztus 20-án amíg ilyen problémák nincsenek megoldva !

Számolj Templár 2011.08.23. 14:39:45

Ajjaj! Látom, tombolnak az indulatok!
Ez a helyzet hosszú évek alatt alakult ki ilyenre. A legnagyobb felelősei a mindenkori politikusok voltak. Ha arról kellett dönteni ki kapjon többet a közösből a kleptokrácia vagy az eü, netán az oktatásügy, mindig a saját zsebük javára döntöttek.
Úgyhogy most rájuk küldöm a rákot! Dögöljenek meg kínhalállal, meg a le,- és felmenőik is!
Már küldöm is!
Na, már rajtuk is van!
Nekik már annyi!

mrbateman 2011.08.23. 14:41:01

Na az a szitu, h. ha adsz pénzt, akkor jobb ellátást kapsz (ezt felesleges vitatni, így van), mert odafigyelnek rád és foglalkoznak veled,...ha előre felkeresed a főorvos urat, mert úgy ítéled meg, h. téged csakis ő tud rendesen megoperázni, mert a vakbélműtéted annyira komplikált, h. más azt nem képes kezelni, akkor megkeresed közlöd, h. szeretném, h. főorvos úr méltóztasson megcsinálni és adsz 40e-t és akkor főorvos úr megcsinálja...ha nem adsz semmit akkor nem ő fogja megoperázni, henem a kezdő orvos és kettejük közül nem ő a szemét geci, hanem te vagy a hülye, mert egy picsafüst rutinműtétről van szó (persze elhiszem, h. mivel rólad/hozzátartozóról van szó ez a legkomplikáltabb eset a nemzetközi szakirodalomban) és az egyszerűeket csinálja a kezdő, mert neki is rutint kell szerezni 20 év múlva ő lesz a főorvos.
Ha az eseted valóban komplikált, sok a rizikófaktor, akkor nem a kezdő fog megoperálni, henem a főorvos, nyilván ha adsz pénzt "azonnal" megcsinálják, ha nem adsz úgy akkor, amikor nekik belefér az idejükbe (de a beteget nem veszélyeztetve)
Nagyjából ez a valóság, mondom ezt úgy, h. az elmúlt 50 évben a családban mindenki EÜ dolgozó (az elmúlt 100 évre visszatekintve csak a 50%) és elhiheted, h. kibebaszottul elegem volt örökké a kórházi sztorikat hallgatni, vendégségben dettó. Tehát nem az ujjamból szopom a dolgokat.

Nem szent emberek!

De azt határozottan állíthatom, h. ilyen rémtörténetek, h. hagyják elvérezni, meg ott fogta a kezében a villamos által levágott karját és nem csináltak semmit, mert nem volt nála pénz, ezért láb nélkül kénytelen volt karral kicsúszni a bejáratnál lévő automatához, h. pénzt vegyen ki...na ilyenek NICSENEK!

A helyzet az, h. amit adnak azt elteszik, de alkludozásról, h. ennek ennyi a tarifája és akkor most fizess köcsög, vagy megdöglesz, ilyen NINCS! (a nincset kéretik úgy értelmezni, h. lehet, h. van 1% állat, de a 99% normális, márpedig ilyen aránynál tegyünk egyelőségjelet a 99 és 100% közé)

A "trükk" az, h. nem kell semmit sem kérni/követelni, mert a beteg magától ajánlja fel(lásd: hsz eleje), mivel laikusként nem tudja megítélni saját helyzetét és be van szarva, de ugyanakkor a tények ismeretének tökéletes hiánya nem gátolja a határozott véleményalkotását és ezért hisztizik, drámázik, túlreagál, nagypofával ostoba fasz módjára pattog...ezért az ő felesége csak a professzorúrnál szülhet és őneki nem lehet megmagyarázni, h. mijafaszt akarsz ember ez egy szimpla szülés, a kocsi hátsó ülésén is megszülhetne, csak azért kell kórházba jönni, h. ha 50-ből egyszer komplikáció van, akkor ottlegyen a műszer és a szakember (akár kezdő orvos, nem professzor), nem ez nem tréfa a haverom feleségének a vulvájából is ömlött a vér legalább 2,5 dl), majdnem elvérzett...Professzorúrkéremlegyenszíves!...Ja jó, hat ha ennyire kurvára jobban tudod, akkor itt a számom, ha majd szül az asszony hívjál fel 100rugó lesz!
Aztán hazamegy a józsi és azt mondja a kocsmába, h. azok a gecik le se szarták a problémájat addig amíg nem adott 100k-t!

Na kb. nagyvonalakban ez a szitu, bármennyire nem tetszik bármelyik oldalnak.

Az agyam eldobom attól, h. bemegy a laikus aztán majd neki van egy reális képe arról, h. ki, mikor, mit és hoygan? foglalkozzon vele. Aztán ha nem ez van, akkor irány a praxis.blog.hu

Ami az orvostársadalom egyértelmű hibája és felelőssége, h. nem képes megreformálni a saját ágazatát/intézményeit brutális párhuzamosságok vannak diagnosztikába, betegnyilvántartás IT-je katasztrófa, logisztika vicc, ja és minden picsa kisvárosban felesleges kórházak vannak, amiket lehetetlenség bezáratni (több okból ne menjünk bele), holott egy megye egy fasza, jól felszerelt intézmény kellene, mellette jól kiépített alapellátás, és kistérségi/járási szinten jól felszerelt szakrendelők(egynapos sebészetig bezárólag)

Hú de elkalandoztam, bocsánat!

666E 2011.08.23. 14:47:39

@Modor Tibi:
van benne valami, de sok lehetőség nincs. tényleg tanulnak, majd kimennek külföldre (a vendéglátósok egy része is, de szerintem sok szakma így van ezzel, sofőrök, mérnökök... informatikusok) muszáj valamivel itt tartani az orvosokat és a pénzen kívül nekem se jut eszembe más társadalmilag elfogadott javadalmazás.

qwertzu 2011.08.23. 14:48:33

@Arcturus: Azt, hogy itthon elég orvos legyen, csak reális fizetésekkel lehet elérni, máshogy nem.
De azt, hogy az akármilyen diploma megszerzése után, a befektetett pénzt ne külföldön hanem itthon kamatoztassa, vagy fizesse vissza, az könnyen elérhető lenne.

boróka. 2011.08.23. 14:54:17

@eino.: Bocsánat, ha bántó volt a megszólítás, egyáltalán nem annak szántam! Sértő az, hogy "Kedves Anyuka"? Amikor a gyerekeim kicsik voltak, a doktor néni engem is mindig így szólított. Soha nem éreztem bántónak!
Egyáltalán nem várom el a virágcsokrot sem, ha figyelmesen elolvasod az első hozzászólásomat, pont azt írtam, hogy mi ennek is örülünk. Szó sem volt elvárásról. Dehogy kell hálásnak lenni a szülőnek! A munkámat végzem. Ahogyan a fodrász is. Csak valahogy úgy alakult, hogy a fodrász kap borravalót, de ez nem jelenti azt, hogy én is elvárnám. Szeretek tanítani, szeretem a gyereket is, már nem lennék a pályán, ha nem így lenne! Légy szíves, ne ítélkezz úgy, hogy nem ismersz.
Az hozzászólásaimmal csak azt szerettem volna érzékeltetni, mennyire nem értek egyet azzal, hogy Magyarországon bizonyos munkakörben dolgozók kapnak borravalót, mások meg nem. De írhattam volna a tűzoltót vagy a bolti eladót is, ők is a munkájukat végzik kevés pénzért borravaló nélkül. Kb. ennyi, és nagyon félreértettél.

Arcturus 2011.08.23. 14:58:29

"Azt, hogy itthon elég orvos legyen, csak reális fizetésekkel lehet elérni, máshogy nem."

Szerintem meg mindössze ennyi az egész. Trükközhetsz akárhogy, ha nem kapnak elég fizetést, megtalálják a módját annak, hogy vagy elmenjenek, vagy beszedjék a maguknak valót.

Fearzone 2011.08.23. 15:00:34

@Brother Love:Túl sokat olvasod a Praxist:)

Lord_M_ 2011.08.23. 15:01:53

Júj ez jó :) emberek gyilkolják egymást a poszt miatt. apróság ugyan, de valaki fent emlegette, hogy az orvosi ellátás (műtét, röntgen.. stb) egyes emberek esetében 1-2-3 évnyi befizetett eü járulékból jön ki.

Vegyük azt észre, hogy ez nem számít. Miután a TB biztosítási rendszer, így az a momentum lényegtelen, hogy neked 2 évig kell fizetned, hogy a vakbeledet kivegyék. Tessék csak az akármilyen biztosításra gondolni. Ha havonta 5 ezer forintos életbiztosításod van (negyedévente 15.000, évente 60.000) de fél évvel a megkötés után ér valami borzasztó baleset, és emiatt rokkant leszel, akkor a befizetett 30.000 forintod után kaphatsz 1-2-3-500.000 forintot is. Ahogyan a BKV-n (vagy más tömegközlekedési társaság járatain) a jegy árban van biztosítás, azaz egy 300 forintos jeggyel az utazás során biztosítva vagy, és ha megsérülsz akár 200.000 forintot is kaphatsz a baleset és annak kimenetelétől függően. És senki nem rója fel, hogy akkor utaztál életben először mondjuk buszon.

Én a magam részéről persze nem szeretem a borravalós kérdést, és ha modoros üzembe kapcsolok akkor felidézhetném a közértes nénit a pultból aki mosolyogva, pár kedves szót szólva szeleteli a parizert és esztétikus csomagolásban, udvarias elköszönés kíséretében adja azt át... miközben nem kap borravalót. Tessék megmondani, hol a különbség a pincér és e között? - miért több egy pincér mint a fent idézett kedves asszony?

Nem szoktam borravalót adni, nem azért mert köcsög, vagy sóher vagyok, hanem mert én nem érzem tőle jól magam. Egzotikus kivétel amikor tényleg különleges élményben van részem pl az étteremben, vagy a pizzafutár a szakadó esőben is megérkezik a pizzával időben. De ha a pincér robot módjára (mert fáradt, elege van, rosszul aludt... stb) leteszi elém a tápot majd távozik, akkor azt gondolom, egy darab munkaegység vagyok a számára, amit letudott, kész. Nem sértődöm meg, nem érzem magam rosszul tőle. De ebben az esetben én is csak leteszem a végösszeget, és egy darab "kötelezettség"-nek tekintem a kifizetést.

Ettől függetlenül, tisztelettel, udvariasan és odafigyeléssel beszélek, orvossal, pincérrel, fodrásszal.

Én hiszek abban, hogy mindenki annyiért adja a szolgáltatását amennyiért az neki megéri (haszonnal, rezsivel..stb). Az orvosok esetében persze kissé más a helyzet, de ott az alapellását leszámítva magánrendelést szoktam választani. Ott fizetni kell, de borravalót nem adok ott sem, lásd fenti érvelésemet, pl a gyökérkezelésért elkért 11.000 forintba (vagy épp 30) férjen bele az, hogy ennyiért neki megérte 30 percig túrni a fogaimat. Ha nem fér bele, emeljen árat, mondja azt hogy 15. Elfogadom, kifizetem. Ahogyan nekem is kifizetik az elvégzett munkámat.

Az természetesen vérlázító, hogy a tanárok és orvosok keveset keresnek, ezzel mélyen egyetértek. Azokat az embereket meg kellene fizetni, akik az életünkért küzdenek, illetve akik a jövőnk alapjait képező gyerekeket tanítják, nevelik. E két terület szerintem kiemelkedően fontos egy társadalomban, a jól kezelt, egészséges emberek kevés tb-t "fogyasztanak", és hosszú ideig munkaképesek, a jól tanított, képzett emberek pedig hasznos (társadalom és az állam számára is) munkát képesek végezni.

hosszú lett, fura lett...

amúgy ez volt az első bejegyzés amin nem sikerül őszintén nevetnem. :)

a komlói tanárnak meg kitartást :)

2011.08.23. 15:03:24

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Kispajtásod a hóhér, te szerencsétlen. A fölényeskedő-vádaskodó korlátolságaid helyett persze válaszolhattál volna arra is, hogy a haverod honnan tudta ilyen biztosan a halál okát, de hagyjuk ezt. Elég, ha te kinyiltkoztatsz.

Csak azt nem értem, ha anyád könyvelő volt, ő nem bűnöző? Hiszen - ezt mindenki tudja - a könyvelők azok, akik az adócsaláshoz, sikkasztáshoz, hűtlen kezeléshez stb. segédkezet nyújtanak, nélkülük nem menne.

El lehetne most itt arról is diskurálni, hogy anyám gyermekfogorvosként tetves alföldi tanyasi gyerekek szűrővizsgálatával, meg az SZTK rendelőben mennyi parát kapott, vagy az apám radiológusként mennyit, de felesleges. Indulatos, személyeskedő, korlátolt, ostoba, öntelt ember vagy - ezt már máshol is többször bizonyítottad, értelmes ember nem száll vitába veled, én sem teszem.

nem akar az ökörcsorda legelni 2011.08.23. 15:09:50

Hálapénznél hány %-ot illik adni? Mennyi az, amivel az egyébként elfogadásra hajlandó orvost nem sérti meg az ember?

Bambano 2011.08.23. 15:12:51

@666E: az orvosoknak egy fillérrel sem kell többet fizetni, mint amennyiért elvállalják. de ez igaz az összes többi szakmára is.

ha az a bér, amit most kapnak, kevés, akkor hagyni kell őket kimenni, hagyni kell, hogy beboruljon az egész tetves eü, mert amíg nem halnak meg sorozatosan betegek, addig itt nem lesz rend. sajnos az eü problémáit csak akkor fogják megoldani, amikor egy társadalmi katasztrófa vállalhatatlanná teszi mindenki számára a mostani helyzetet.

hozzáteszem, azt sem hiszem, hogy minden orvos érdemes arra, hogy ott dolgozzon, ahol most van. hacsak nem ő adja a bigmekket.

polly graph 2011.08.23. 15:13:58

Azért én külföldön is tapasztaltam néhány fura dolgot.
Az USA-ban dolgoztam/tanultam, nem vetett fel a $$$, de egyszer "öngyilkos" módon betévedtünk egy pizzériába, ahol annyiba került egy pizza, amiből egy hétig ellettem volna egy gyorsétteremben. Mindegy, "egyszer élünk" alapon rendeltünk. A pizza nem érte meg az árát, ráadásul a pincérnő (erős olasz akcentussal) 5 percenként odajött közölni "Service is not included in the price" (Kiszolgálás nincs benne az árban.), ez még plusz 10% volt. Persze, zokszó nélkül kifizettük, de kicsit fura volt a szitu.

Egyszer szállodában (alsó középkategóriás) a londíner bizonyára kevesellte a borravalót, mert láttam, hogy a többieknek mesélt valamit röhögve az előcsarnokban, kezében tartva a dolláromat (ami tényleg nem volt nagy összeg, de a következő címlet, ami nálam volt, túl nagy volt.)

Szóval, azért máshol is kerülhet az ember kellemetlen szituba borravaló miatt.

Lygia 2011.08.23. 15:14:15

@mrbateman: Abszolút igaz, hogy sok esetben túlzás van a történetekben, viszont sajnos velem az utóbbi időben szerzett tapasztalat mondatja, hogy rengeteg tisztességtelen orvos van. Például egy tumor esetében nagyon nem mindegy, hogy két hét múlva, vagy fél év múlva lesz műtét. Amíg az orvos nem kapott pénzt, sajnos nem volt ideje megcsinálni, a boríték átvétele után lett. Még kb. fél oldalon keresztül tudnám sorolni azokat a dolgokat, amiket sikerült két-három családtag betegségén keresztül a magyar egészségügyről megtapasztalni, és hidd el, hogy ezek többsége emberi tisztesség hiányáról szól, nem túlterheltség miatti ilyen-olyan, laikusként tényleg nem minősíthető hibákról.

Számolj Templár 2011.08.23. 15:19:57

Emberek!
Szerintem betegség nincs is! Az egészet az orvosok találták ki! Összedugta néhány kuruzsló a fejét és azt mondta: Kitaláljuk ezt a betegséget, aztán jól megélünk belőle!
Betegség pedig nincs! Nem is volt, nem is lesz! Csak egészség van. Punktum!
Ittfáj-ottfáj!
Ugyanmá'!
Hipokondér vagy édes bátyám!
Az egész úgy hülyeség, ahogy van! Még hogy rák, meg nyavajakór!
Nem tudsz rendesen élni, ez azért van.
Újságot olvasol, tévét nézel, netezel, és meghallgatsz mindenféle baromságot a pártgyűlésen.
Felejtsd el!
Reggel éhgyomorra beveszel kicsi vizespohár pálinkát, utána jöhet a hagymás rántotta. Kimész a mezőre, nemám mindenféle koszos gyárba, lengeted a kaszát-kapát délig. Asszony kitojja biciglin babgulyást, fa alatt árnyékban megeszed, sok kenyérrel. Az aperitifet (páleszka) nem felejted! Megcsapkodod asszonyka farát, hazaküldöd a vacsorát csinálni. Alszasz egy cseppett a fa alatt, majd lengeted kapát-kaszát estélig. Közben folyamatosan iszod a kannából a fröccsöt, hogy ki ne száraggy!Hazamész, beállsz teknőbe, gyökérkefével Flóraszappannal lesikálod magad. Meggyakod asszonyt, eszel egy mákosgubát, iszol 3 deci vöröset, megsimogatod a purdék buksiját és alszol hajnalig. Vasárnap kiberetválkozol, elmész szépen templomba, megáldozol, felkeresed a kocsmahivatalt, beveszel 3-4-5 deci vöröset, lengeted a tekét, lezavarsz 10 ultipartit, meggyakod asszonykát (kétszer!!!) a hűvösben, megsimogatod purdékat, máglátogatod sógorod, bérmakeresztanyád, fát aprítasz télire, oszt hunyás. Így szépen eléldegélsz 97,5 évig, oszt meghalsz. Kerülöd az orvost, mert csak összekavar. A parát meghagyod a bloggernek.

mrbateman 2011.08.23. 15:29:45

@Számolj Templár:
Kedves Bátyám még sok ilyen kommentöt tessen írni!

Most megyek bekereteztetem a monitort!

Zibó 2011.08.23. 15:31:25

@Modor Tibi:

Lehet tovább szidni az orvosokat, éppenséggel orvos vagyok, a kezdő fajtából.
A kérdésedre válaszolva, hogy mi változott,előbb tennék egy kitérőt:
1, ha valakinek 12 éves korától az az álma, hogy embereket gyógyítson, annak hiába mondja bárki is 17 éves korában, hogy ne menj orvosnak, nincs benne lóvé, csak a para...
2, amikor felvételiztem, 2003-ban azt olvastam, hogy az orvosok átlagkeresete 200-250ezer huf, (ami akkor szép pénz volt, és valószínűleg ennyit is volt, az átlagos kereset, csak ebben benne volt már akkor is a para (és azt sem gondoltam át, hogy a kezdőké valószínüleg kevesebb..)

Tehát lehet, hogy semmi nem változott rohadtul, de azt egy 17 éves gyerek nem igazán vágja, hogy miből mennyire lehet megélni... Legalább életcéljuk van, más 17-18 évesen azt sem tudja miből fog megélni.. (én pl. 12 éves koromban döntöttem el, hogy én orvos leszek. Nem a szüleim nem azok.)

Egyébként pedig:
Soha nem fogadtam el hálapénzt (ugyan nem sokszor akartak adni, ahhoz én kicsi vagyok).
Nem akarok elfogadni hálapénzt, mert az állam fizessen meg, ne az emberek.

Ja és se kocsim, se lakásom.. Van viszont tudásom, szóval, ha ez a tudás nem kell a magyar államnak, csak egy utcaseprő pénzéért (www.hirado.hu/Hirek/2011/05/13/06/A_penz_az_utcan_hever__a_fovarosban.aspx), akkor márpedig én is el fogok menni oda, ahol megfizetik a tudásomat, a tudományos fokozatomat,ahol kíváncsiak rám, és ahol lesz pénzem gyereket nevelni..

Lehet utálni, vannak elegen, akik szeretnek.

p.s. vannak az orvosok között szemetek, ezt nem vitatom, de jó lenne nem általánosítani

Üdv

polly graph 2011.08.23. 15:34:12

@Bambano: Lehet, hogy kétszer jelenik meg a válaszom, mert az előbb "köddé vált", mindegy, leírom még egyszer.

Csak annyit akartam, hogy az általad említett társadalmi katasztrófa egyesek szerint a végcél. Azaz a gigantikus halálgyárrá silányuló egészségügy gondoskodik arról, hogy "halj meg időben, ne okozz gondot másoknak". Ez Susan George Luganoi tanulmány című könyvében szereplő gondolat. (Közgazdasági szemszögből írt összeesküvés-elmélet féle, de sok igazság van benne.)

Az, hogy mekkora gond máris az egészségügy, azt jelzi, hogy még itt a borravaló témában is kezdenek túlsúlyba kerülni az orvosi rémtörténetek, pedig ez nem a praxis blog.

Arcturus 2011.08.23. 15:37:58

@Zibó: Az egész probléma nem utálkozás kérdése.

Az a nehéz feladat van, hogy egy nagy, nehézkes, begyepesedett rendszert kell megváltoztatni, ahol a kielégített érdekek inkább a döntéshozók kezében vannak most is. A változáshoz ez kell:

1. A költségvetésből forrást elkülöníteni.
2. Megakadályozni, hogy a most magas pozícióban lévő orvosok a paraszolvenciájuk féltése miatt aláaknázzák a változást.
3. Leszoktatni a népet arról, hogy külön pénzből előnyt akarjon magának vásárolni ott, ahol nem kellene (menjenek magánkórházba, ha extrát akarnak).
4. Hozzászoktatni a népet ahhoz, hogy minden szolgáltatás pénzbe kerül, tehát ha nagy extrát akar, akkor fizetnie kell.

Lygia 2011.08.23. 15:42:02

@Zibó: Szerintem ezzel a hozzáállással nem leszel közutálat tárgya, és tedd el nyugodtan a hálapénzt, amit -tolerálva az állam által adott fizetés mértékét- a lelkiismeretes munkádért adnak azok az emberek, akik megtehetik, hogy pénzben fejezzék ki a hálájukat. Csak ne előre várd, és ne diszkrimináld azokat, akik csak szóban lehetnek hálásak.

nem akar az ökörcsorda legelni 2011.08.23. 15:42:21

Kb. két hete volt a Kossuth Rádióban, hogy a következő gazdasági fellendülést a nyugatnak a keleti régióból történő agyelszívás fogja biztosítani. Azzal, hogy a képzett orvos-mérnök stb. munkaerő kiáramlik a képzést biztosító államokból sok-sok milliárd dollárral/euróval támogatjuk a nyugatot.

_té 2011.08.23. 15:47:10

@Aszteroida-bányász metal énekes: Megakadt a szemem az egyik szavadon: "mindig".
Volt már dolgod bármilyen közhivatallal? Ott levélben vagy személyesen biztos, hogy egy ügyintézővel találkozol, aki a jogszabályi lehetőségeinek keretei között megpróbál segíteni. Nálunk legalábbis ez a szokás. Én nagyon szívesen lennék az a bizonyos ügyintéző, akivel Te mint ügyfél találkozol, ugyanis jól jönne az általad "mindig" adott borravaló. Ha csak egy levél fejlécén látod is a nevemet, kérlek, hogy a mellette található telefonszámon vedd fel velem a kapcsolatot a borravaló miatt.
Remélem, hogy mindezidáig példátlan magatartásodat hamarosan nagyon sokan fogják követni. Persze csak akkor, ha mindenki olyan "jó fej" lesz, mint Te.

Zibó 2011.08.23. 15:47:50

@Arcturus:

Csak a nagy orvosellenes hangulatban kicsit megvédeni magunkat..

Egyébként egyetértek, azt akartam írni, hogy főleg a második ponttal, és a harmadikkal, de rájöttem, hogy igazából mindegyikkel...

polly graph 2011.08.23. 15:55:35

@Zibó: én pl. nem szidtam az orvosokat. Régen. Annak ellenére, hogy a családban voltak sokan, akik korábbi tragédiák és félig tragédiák miatt sokszor köszörülték a dokikon a nyelvüket. Még engem is szidtak, ha próbáltam megvédeni a "mundérotok becsületét". Aztán, az egész családban én koppantam a legnagyobbat. Elképesztően sok magát félistennek tartó ostoba tökfej van a szakmátokban, akik lekezelően bánnak velünk, ráadásul iszonyatos magabiztosságuk halálos tévedésekhez vezet. Az emberek keserűsége, megalázottsága, tehetetlensége az oka annak, hogy pl. ilyen blogokon kiadják a mérgüket.

Ha te nem ilyen vagy, hamarosan látni fogod, hogy ez az igazság. Ha ilyen vagy, akkor meg be fogsz állni a sorba.

Felmérések szerint a legtöbben a presztizs és nem Albert Schweitzer miatt választják a hivatást.

Számolj Templár 2011.08.23. 15:57:17

Édeskéim!
Basszatok má' ki azzal a sok orvossal! Éjjetek egészségesen, oszt felejtsétek el őket örökre! Hát nem eccerübb? Itt tépitek a szátokat, ahelyett, hogy megtanulnátok rendesen élni!
Amikor 97,5 évesen meghaltatok, hallgathassátok a koporsóban, hogy sipákolnak a hülye élők, hogy lám, milyen korán ment el ez az áldott jóember, mert szerette a vöröset, meg a fehéret, meg azt a rohatt pálinkát! Ha nem ivott volna, elélhetett volna akár 110 évig is! Tessék, most sirathatja 6 gyerek, 36 unoka, 216 unoka! (A dédunokák be sem férnek a temetőbe!)
Benneteket ki fog siratni? A biztosító? A bank?
Nem kell mindenféle bankba meg teszkóba-diszkóba járni!
A politikust meg az orvost kerülni kell! (Meg a biztosítási és porszívó ügynököt is!)
Ügyvédeket a Dunába, bírókat a Tiszába, ügyészeket a többi folyóba, hadd ússzanak!

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.08.23. 16:04:32

@_té: Természetesen, amint meglátom a "_té"-t bármely hivatalban (szép néven anyakönyvezhettek, nem irigyellek), repül is a borravaló. Természetesen két idézőjel között, ha már Te is így belejöttél.

Nadiposzi (törölt) 2011.08.23. 16:14:04

Én se adtam a sebésznek. Nem is kapkodta el a rutin vizsgálatokat, kb 1-2 óra volt míg sorra kerültem. Nem baj, volt nálam könyv. Amúgy vicces volt látni az egymást taposó jattolókat, akiket nyilván a boríték alapján rangsorolt a Doktor úr, kiemelve, nevén szólítva terelgette elsőként a legjobban fizető, csillogószemű delikvenst, akinek maga cserélte le a gipszet a kezén. (Nekem a betegtologató/ápoló, nem tudom pontosan ki csinálta meg.)
Valaki már elmondta fentebb, hogy miért fölösleges sokszor a hálapénz. Hát ezért. Rendes, korrekt ellátást kaptam, a doki szimpatikus volt, jól eldumálgattunk a kontroll alatt, szikét se hagyott bennem, máig szuperál a vállam amit összerakott. Csak több időmet vette el a kontroll, mert nem szálltam bele az agyatlan licitbe.

Számolj Templár 2011.08.23. 16:14:55

@Számolj Templár: 216 dédunoka akart lenni! Az üköket meg számojja ki valaki mérnök féle!

Lygia 2011.08.23. 16:18:06

@Nadiposzi: De ha már nem a gipszed cseréjéről lenne szó, hanem a túlélési esélyeid 50 %-ról mondjuk 80 %-ra való emeléséről, akkor sztem beszállnál a licitbe.

polly graph 2011.08.23. 16:26:46

@Számolj Templár: Igazad van, de hidd el az életet egyre inkább úgy formálják, hogy elhidd: sem megszületni, sem élni, sem meghalni nem tudsz orvosi segítség nélkül. Sőt, ha jól meggondolom, már megfoganni sem.

Ma az első dolog amit életedben meglátsz egy orvos és nagy eséllyel ugyanezt látod utoljára is. Halottan is az orvosokat kell szolgálnod, akik "rajtad" tanítják a következő orvosokat.

Szóval, az orvosokat nem tudod kikerülni. Amit írtál, az sajnos a múlt. A jövő inkább a "12 majom."

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.23. 16:38:55

@Naná hogy beleszólok:
Akkor onnan jön a Nyugati téri parkoltató szolgáltatás! Már értem.

Számolj Templár 2011.08.23. 16:39:31

@polly graph: Szerintem meg inkább a jövő!
De te higgyél nyugodtan azoknak, akik ezt súgják neked!
Én inkább abban hiszek, hogy (újra) meg kell tanulni egészségesen élni, vigyázni a fizikai és lelki környezetünkre. Inkább egészséges dolgokra költeni a pénzt, mint orvosra, gyógyszerekre.
Azzal semmi bajom, hogy szüljenek a nők biztonságos körülmények között, de azért annak is sok egyéb útja-módja van.
Józanodni kéne végre!
Az idén, az első félévben 25000-rel!!! csökkent "természetes úton" a magyar népesség. Plusz a kivándorlók! Na ezen kellene alaposabban elgondolkodni! Miért nem született meg az a 25000 gyerek, hogy legalább megálljon a népességfogyás?

kéne egy nick 2011.08.23. 16:53:10

Hát sok okosság elhangzott itten a belebrekegések között, de azért érdemes lenne megemlíteni talán, hogy nemcsak az orvosok meg a mérnökök fizetése szar Magyarországon, hanem mindenkié.

Egy magyar bolti eladó arányában kevesebbet keres egy nyugati bolti eladónál, mint egy magyar orvos egy nyugati orvosnál.

És a munkájuk legalább olyan fontos: nincs bolt, éhen döglesz.
Főleg télen, amikor nem tudsz elmenni gyümölcsöt meg zöldséget lopni a kertes házas városrészekre.

manualis mammografus 2011.08.23. 17:03:48

igy van, ne adjal halapenzt az orvosnak. csak majd sirankozzal, mikor apad-anyad megdoglik, mert mind elmentek mashova.

kéne egy nick 2011.08.23. 17:09:35

@manualis mammografus:

A repülőgép-szerelőnek adsz hálapénzt?
Akkor majd siránkozzál, mikor apád-anyád megdöglik - meg a többi 150 utas a gépen -, mert mind elmentek máshová.

Marha.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.23. 17:10:23

@Brother Love: hoboroghetsz, kicsirigo, de ebben a kurva orszagban - plane a szuleid generaciojaban - tulnyomoreszt a halapenz miatt mentek orvosnak.

egyebkent egy gyors vagyonosodasit csinaltal otthon?;-) tudod, mielott meg erzelmi kitores erot vesz rajtad elgondolkodhatnal, hogy vajon az annyit szidott gagyi orvosi fizetesbol hogy is nott az ezustkanal a seggedbe..;-))

polly graph 2011.08.23. 17:17:07

@Számolj Templár: Szerintem félreértettél, mert én neked adok igazat, de sajnos úgy látom, a legtöbbek agyát már úgy átmosták, hogy tényleg elhiszik, hogy sem megszületni sem meghalni nem tudnak orvosi segítség nélkül.

Egyébként ezt nekem nem "súgták", hanem üvöltötték, amikor pl. hivatalosan kerültem szembe a "hatalommal" a kötelező védőoltások miatt.

Úgyhogy hidd el, veled vagyok, de mi vagyunk kevesebben.

noirp 2011.08.23. 17:20:19

Hát öcsém, ha jattolsz (500 kézbe) akkor titrálok neked. Máskülönben hülye kommenteket írogatok egész nap.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.23. 17:28:30

@mrbateman:
Kösz a beszámolót. Így egy kicsit világosabb a helyzet.
Bár én ott majdnem embert öltem, mikor begyulladt bölcsességfoggal, lebénult állkapoccsal az sztk-s doki hozzám se nyúlt, hanem beutalt röntgenre, ahova CSAK időpontot kérni is 2 nappal később lehetett.
Aznap felhívtam maszekot, este 9-re már szépen rendbe is rakta -röntgen is volt-, még 2 kontroll és annyit se hagytam ott, mint egy heti bevásárlás.
Ismerős ugyanezzel a dologgal 2 hétig(!) járt sztk-s fogászatra.

Számolj Templár 2011.08.23. 17:51:43

Gyermekeim!
Ez a "hálapénz" az aktuális gitt, amit a szátokba adtak, hogy ezen rágódjatok. Hát rágjátok is rendesen!
Ez egy olyan dolog, amivel újfent meg lehet osztani a társadalmat, akár csak a pártokkal, az egyházakkal, és mindennel, ami alkalmas arra, hogy a nemzet atomjaira hulljon és jól manipulálható, irányítható legyen. Ezt elő lehet venni mindig.
Az egész orvos-szakma véres.
Az oktatásügyet most veri szét még jobban egy agyament vadbarom.
Az orvosok mellett a mérnökök is sűrű tömött sorokban vonulnak nyugatra (keletre).
ÁLLJ!
Ezt valahogy úgy kellene felfogni, mint a múlt átkos örökségét, amiért mindnyájan felelősek vagyunk, de leginkább a politikusok azok!
Az EU csatlakozás óta eltelt időt nem arra használta fel a kormány, hogy az árszínvonallal együtt a bérszínvonal is utolérje az európát. Európa mindennek megkéri az árát, csak mi nem kérjük meg a munkánkét, a földünkét, a vérünkét!
Ezen kellene elgondolkodni, és nem újabb törésvonal mentén tovább atomizálni a megmaradt társadalmat!
Megvan mindenhez a megfelelő érdekérvényesítő eszköz, csak élni kell vele!
A gazdag mindenből elveszi a jussát, szépen, bírósággal, végrehajtóval, erőszakkal. Itt az ideje, hogy a magyarok is elvegyék a jussukat, mert különben belepusztulunk! Nem lehet tovább véreztetni a nemzetet!
A bankok most megint kreáltak egy kis válságot, mert kezdett egy kicsit rosszul menni nekik.
Nekik nem számít se ember, se nemzet, se a természet, csak a profit.
Ja! De ne feledjétek! Reggel egy kis lélekerősítő pálesz, prevenció gyanánt! Egészséges életmód! Sok munka! Szeretni a hazai vöröset! (Szőkét, barnát, feketét!)
Nem egész nap a net előtt verni a f@szt, vakarni a pinát! Hanem tanulni, sportolni, családot alapítani, gyermekeket nemzeni, és normálisan felnevelni!
No meki!
No kóla!
No csipsz!
No pláza!
No ájfón!
A gyereknek mesélni kell, beszélgetni, tanulni vele, kirándulni vinni, színházba, táncházba, meccsre járni!
Spenót, sóska, tök!
Szalonna, libacomb, pörkölt!
Palacsinta, mákosguba, madártej!
Értve vagyok?

Iglukapitany (ra6380) 2011.08.23. 18:04:40

"" Az orvos a kórházban a beteggel, lekezelő, arrogáns, cinikus, ott nem jár a figyelem, a türelem, a megfelelő orvosi ellátás, csak a magánklinikán. Kívánom hogy éljék át azt a fajta orvosi ellátást amit a családommal elkövettek.Járjanak ök is a temetőbe a lányuk sírjához Mert Én az Édesanya túlreagálom a dolgot," nem tud mást csak bőgni".Nem kívánok nekik semmi rosszat, csak annyi figyelmet,annyi orvosi-ellátást, amit mi kaptunk.Ahol az osztályvezető főorvosnak csak vicc a beteg élete. Amikor meghalt a kislányom nem kért bocsánatot mert ö csak viccnek gondolta az én segitségkérö szavaimat sirásomat. ""

Bocs, hogy az egészet beidéztem. Én épp Bonnban töltöm a sebészet gyakorlatomat. Itt minden orvos kedves, törődik a beteggel, rászánja az időt, teszi a dolgát, tényleg felelősséget érez a betegért és nem kap hálapénzt. Pont az ellenkezője annak amit írtál, és ezért nem akarok otthon dolgozni, nem csak a pénz miatt. Otthon nem tehet mást az ember, mint beáll ebbe a rendszerbe. Épp elég lenne mindenkinek 5-6 év külföldön, hogy ezt a mentalitást tanulja meg és anyagilag is rendbe szedje magát. Végzés után vándorút, mint a középkorban. Csak hát az igaz, hogy ha mindenki ezt csinálja, addig otthon marad az ami van. (igaz, ha senki, akkor is, mert nem látják, lehet másként is)

polly graph 2011.08.23. 18:21:56

@juliska1960: Mi is hasonló veszteséget szenvedtünk el, részletekbe nem akarok most menni, csak annyit: a háziorvos anyám régi osztálytársa volt, ezzel próbálta anyámat vigasztalni (döbbenetes, aljas hazugságai mellett):
Majd találkozol vele a másvilágon!
Normális az ilyen?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.23. 18:31:44

@mrbateman: Valószínűleg teljesen igazad van, én is kb. így képzeltem el a paraszolvencia-hiszti mögött álló valóságot.

Viszont kb egy éve történt valami, ami "kissé" elgondolkodtatott. Az öcsém térdét operálták, tejelt is rendesen a sebésznek. A műtét jól sikerült, de az epidurális érzéstelenítésnél szivárogni kezdett a gerincéből a velő. Ez nem egy életveszélyes dolog, de olyan borzalmas fejfájást okoz, hogy egyszerűen nem lehetett megmozdítani sem a fejét, mert rögtön csillagokat látott és hányni kezdett. Az orvos meg csak a vállát vonogatta, hogy majd elmúlik, pár nap, esetleg pár hét (!!!) múlva.

Én totál laikusként megnéztem az interneten (kb 10 percembe telt) mi a rosseb ez a dolog, ott azt írták, hogy ha a beteg saját vérét befecskendezik a lyukba, a véralvadás eltömíti és a fejfájás elmúlik. Megkérdeztük a dokit, hogy nem lehetne-e ezt megcsinálni, mire újabb vállvonogatás után közölte, hogy éppenséggel lehet (mint mondtam, előzőleg szépen tejeltünk). Megcsinálták, az öcsém másnap (!!!) már sokkal jobban volt.

1, Ha nem fizetünk, még hetekig hagyták volna szenvedni

2, Ha nem vagyok "hülye tudálékos", még hetekig hagyták volna szenvedni

Akkor ez így most hogy?!

2011.08.23. 18:57:15

A Kutyaszorítóban c. filmet sejtettem, hogy már többen lelőtték előttem. A legjobb szerintem a McDonald’s-es indoklás (és ha belegondolunk, tényleg…).

A „bezzeg Angliában nem jattolnak” vonal hibátlan. :) Bezzeg Magyarországon sokszor még akkor is tartja a markát a pincér, ha ott van a blokkon a 10% szervízdíj. Meg egy belvárosi romkocsmában a „Thanks for tip” felirat, „finom” célzásként, hogy miért 560-ra van árazva a korsó sör. Amikor a csúnyácska pultos lány még csapolni sem tud. De a legvadabb, hogy már akkor is pofákat vágnak, ha a nonstopban megvárod a visszajárót a kakaós csiga után.

Bár nem ide tartozik, de a Kutyaszorítóban c. filmről jut még eszembe, hogy egyesek magabiztosan fel szokták hívni a figyelmet a „hibás” magyar filmcímekre, mert ugye a Fight Club az valójában harci klub (és nem, nem mindegy, hogy harcosok járnak egy klubba pl. kártyázgatni, vagy egy olyan klubról van szó, ahol harc folyik!), a Silence of the Lambs meg a bárányok hallgatása, _mint az köztudott_. A Reservoir Dogsot meg nem is kéne fordítgatni, mert akármelyik Tarantino-kvízből kiderül, hogy az csak egy értelmetlen szójáték. De persze a filmeket olyanok fordítják, akiknek még az „I will have a whisky in my study” mondatba is beletörik a bicskájuk.

petbecks 2011.08.23. 19:52:18

@kéne egy nick:

"Egy magyar bolti eladó arányában kevesebbet keres egy nyugati bolti eladónál, mint egy magyar orvos egy nyugati orvosnál."

ordas baromság.
számolni már csak tudsz?

petbecks 2011.08.23. 20:14:46

@kéne egy nick:

"igy van, ne adjal halapenzt az orvosnak. csak majd sirankozzal, mikor apad-anyad megdoglik, mert mind elmentek mashova."

"A repülőgép-szerelőnek adsz hálapénzt?
Akkor majd siránkozzál, mikor apád-anyád megdöglik - meg a többi 150 utas a gépen -, mert mind elmentek máshová.
Marha. "

szerinted a repülőgép szerelők is annyira alul vannak fizetve mint az orvosok?
látsz rá reális veszélyt, hogy a magyar repülőgép szerelők mind külföldre mennek, és emiatt emberéletek kerülnek veszélybe?
MARHA!

2011.08.23. 20:29:32

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: 1960 előtt nem éppen a hálapénz volt a motiváló tényező, de te nyilván ezt is sokkal jobban tudod (azért érdekelne, hogy honnan), mint ahogyan a családom/szüleim vagyoni helyzetével is nyilván tisztában vagy. Csak jó annak, aki ilyen már-már látnoki képeségekkel rendelkezik!
Nos, az az általad elképzelt ezüstkanál még kb. 20 év orvosi pálya után is egy lakótelepi panel és egy Skoda 120L volt. A későbbi "vagyon" (hahaha) pedig egyértelműen a fogorvosi magánpraxisnak és apám vállalkozói tevékenységének volt köszönhető (Ez egy 100nm-es családi ház és egy alsó középkategóriás autó). Persze nyilván erre is van válaszod: akkor adócsalók voltak. (Egyébként ha már annyira tisztában vagy a korral, akkor nyilván azt is tudod: a 80-as évek "gazdagjai" között sokkal inkább előfordultak a "maszek" autószerelő, fröccsöntő, kötödés, lángossütő, kocsmáros, stb. - a városban ahol éltem jellemzően nem az orvosoknak volt már ekkor nyugati autója, Mercury motoros mocsója, bazi nagy háza, stb., hanem a maszekoknak, gebineseknek.)Ezzel az ezüstkanál dumával meg - azt tanácsolnám - bánj óvatosan, mert sokan esetleg egy kicsinyesen irigykedő, rosszindulatú, lepukkant prolinak fognak tartani - épp elég neked, hogy ostoba vagy.
Benned az az elbűvölő, hogy a buta általánosításokból származó feltételezéseidet dogmaként nyilatkoztatod ki. Akár irigylésre méltó is lehetne ez a mérhetetlen önbizalom, ha nem találkoznék nap mint nap hozzád hasonló retardáltakkal, akik hallomásokból, tévhitekből, általánosításokból összetákolt "érvrendszrükkel" operálnak, ugyanakkor a konkrétumok, ellenvetések elől mindig kitérnek valami fÖlényeskedő ostobasággal.

Csak kívácsiságból kérdem: te nem olyan voltál általánosban, akit az egész osztály, mindig vert - ma sem érted miért. Nálunk volt egy ilyen hülye, a stílusod, reakcióid, üres szájalásod nagyban hasonlítanak hozzá.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.23. 20:29:47

@spontan: nem kell mindent elhinni. ahogy a feletted kommentelő kolléga is mondta, VAN Angliában borravaló. Egyáltalán nem sértődnek meg, ha adsz. @mrbateman: mondjuk, azt nem értem, hogy ha szar a kaja, akkor az miért a pincér hibája. nem ő főzte...@Behajtó70: kitaníttatták, mi? nyilván csak beült oda, aztán őt kitaníttatták, neki nem kellett ám semmit se tennie érte, á dehogy. mikor elkezd dolgozni, akkor se, nyilván. csináld utána, és legyél megelégedve a fizetésével.@boróka.: nem tudja, de hiába mondod neki, nem érti...fentebb írta valaki, hogy legyen 30 órájuk. bakker, nekem 26 volt annó, és az azt jelentette, hogy egy percnyi szabad időm sem volt, anyukám felháborodva jött be mindig a szobámban, hogy még mindig dolgozol? gyakorlatilag egyfolytában. és igazad van, csinálják a nagyszájúak csak egy hétig, az első nap üvöltve rohannának ki. azt (is) mindig elfelejtik (persze, mert sose tapasztalták), hogy 20-30 zsibongó gyerekkel/lázadó kamasszal kicsit más eltölteni pár munkaórát, mint a felnőtt kollégákkal.@eino.: ha te ezt olvastad ki boróka hozzászólásából, hogy jaj, sehogy se jó, akkor neked lett volna szükség még további tanárra. szövegértést tanítóra főképp.
pincéres példádhoz: azért hasonlítsd már össze, hogy mennyit kell tanulnia a tanárnak, és a pincérnek a szakmájához! a segédmunkás is kidöglik a munkája végére, akkor keressen annyit mint egy tanár, vagy egy orvos? @666E: ehhez csak egyetlen szemléltető példát. én anno a saját volt általános iskolámban kezdtem tanítani. tehát, a volt tanáraim lettek a kollégáim. és ők mondták,hogy míg a mi időnkben volt egy-két rendbontó az osztályban, manapság )és ez tíz éve volt) kb. a fele osztály az. nem gondolod, hogy jelent valamit? a tanár húsz évvel ezelőtt tudott fegyelmezni, most meg mára már nem?@yerico1: sőt, lehet, hogy nem is volt semmi hiba (mert az ember élete bizony véges, és összeszedhet mindenféle betegséget is). mégis rögtön ráugranak az orvosra, hogy biztos, hogy műhiba volt.

Fapuma (törölt) 2011.08.23. 20:40:35

Jajj, de kedvenc temam ez. Mult heten jottem vissza Kanadaba Orlandobol. Az orlandoi szallodaszobamban volt egy egesz tajekoztato (FAQ) a borravalo mechanizmusarol.

Everything about tipping - valami ilyesmi. Meglehetosen oszinten leirta, hogy a pincerek 4,80 dollart keresnek orankent es ra vannak szorulva a borravalora. Ha elegedetlen vagy a szolgalatatassal akkor is KELL 10% borravalot adnod, de menj a managerhez panaszkodni. Egyebkent a borravalo merteke 15-20%, de kotelezo.

Kulon kitert arra is, ha az ingyenes shuttle buszt hasznalod akkor is adj borravalot a sofornek, mert o is keveset keres. Ennek megfeleloen ki is volt teve a sofor melle egy papir doboz es rajta nagy betukkel Thank you for your tips. Kulon hatraforditotta a szeket mikor az emberek szalltak le, hogy lassa van-e valaki olyan bator, hogy nem ad legalabb 1 dollart.

Bementem etterembe, ahol a pincerek 'Tips are cool' feliratu kituzokkel rohangaltak. Mit ne mondjak hanyingerem volt ekkora meretu zsarolastol/lehuzastol.

Szoval szerintem van szarabb helyzet, mint ti azt gondoljatok.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.23. 20:47:04

@polly graph: hát nekem az élés eddig egész jól megy orvosok nélkül. a megszületésbe meg nem volt hozzászólásom, valószínűleg a halálba se lesz, hogy lesz-e ott orvos, vagy sem.

nem akar az ökörcsorda legelni 2011.08.23. 20:48:10

Aki keményen (napi x órát hajnaltól késő estig), vagy pótolhatatlan munkát végez attól nem kell sajnálni még az ezüstkanalat sem szerintem :)

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Nálunk ez úgy volt, hogy aki tudott rendet tartani, annak az óráin rend és fegyelem volt, aki érdekes órákat tartott, annak különösebb erőfeszítést sem kellett kifejtenie annak érdekében, hogy néma csend és figyelem legyen az órán, aki egyiket sem tudta megoldani, annak az órája káosz volt, elég volt egy 30 fős osztályban 2-3 fiatal, hogy a többi egyébként normális gyerek óráját tönkretegye. Hozzá kell tegyem, nem a város legrosszabb környéken lévő legrosszabb iskolájáról van szó, ott biztos hogy reménytelen lenne a helyzet.

polly graph 2011.08.23. 21:06:01

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Helyes. Egyébként remélem nem fogalmaztam félreérthetően, én nem örülök annak, hogy mindenütt ott lebzselnek az orvosok, épp ellenkezőleg!

2011.08.23. 21:11:28

@Fapuma: Odabasz! MIndez a kemény kapitalizmusban egy gazdag országban! Furcsa, no.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.23. 21:33:00

@nem akar az ökörcsorda legelni: olvasd el rendesen. magyarázd meg, hogy ha egy tanár X. évig tudott rendet tartani, akkor hogy lehet, hogy 15 év elteltével (amikor a kollégám lett az egykori tanáromból) már nem? útközben határozatlanná vált, vagy mi? nem, hanem sokkal több problémás gyerek lett. a szülők meg szarnak rájuk. volt, akit behívtak a suliba, visszaüzent, hogy nem érdekli. akkor mit vársz a gyerektől?@polly graph: hát, én nem sokkal találkoztam eddig.

boróka. 2011.08.23. 21:49:24

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Köszönöm a megerősítést, te érted, mert te is pedagógus vagy. Szerinted is sértő a "Kedves Anyuka!" megszólítás?

nem várt fordulat 2011.08.23. 22:27:56

ilyenkor este már nem fogom végigolvasni a hozzászólásokat, de én vállalom, hogy egy önérdekű, sunyi fasz vagyok, aki félig félelemből, félig önérdekből ad borravalót. nálam fordítva van, én akkor nem adok, ha valaki paraszt. nem értek a pénzhez, mindig el is fogy, olyankor kölcsönkérek, de még akkor is adok borravalót.

a csaposnak, még ha a pultnál kérem az italt. a taxisnak, ha semmi extrát nem csinált. a pincérnek, ha csak kihozta az ételt.

cserébe a pultos a tömött helyen is engem fog kiszolgálni, leszarom alárendeltség vagy sem, szivacs vagyok, nem szeretek 10 percet álldogálni egy sörért, a pincér is valamiért nekem hozza ki legközelebb a kaját, és a taxisok is valamiért nyomnak rám mint az ördög.

ez semmi más, csak egy kis kenőpénz.

a poszttal lelkiekben egyet értek, elítélendő, szánom magam, de nem én fogom elkezdeni a megváltást. azt kezdje a kormány normális terhekkel a vállalkozó számára, és a megfelelő jogokkal, védelemmel a munkavállaló felé.

666E 2011.08.23. 23:04:17

@Fapuma:
sajnos ez van. szomorú, hogy a borravalót beleépítik a fizetésbe s így az utas napjától/kedvétől/jóindulatától függ a kereset és nem a jól végzett munkától.
@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
várok egyszer egy olyan megváltóra aki képes saját maga vállalni a felelősséget ahelyett, hogy másra hárítana folyton. igaz, azok nem is követik el azt a hibát, hogy hagyják elfajulni a helyzetet ezáltal megnehezítve a saját mindennapjaikat, de hát ha így kényelmesebb...
@tff:
azok az emberek akik a sok fordítók közül megkapják a munkát, sokszor a legbénábbak, vagy csak simán hanyag munkát végeznek. mozifilmek feliratai, könyvek szövege egyre többször van telehalmozva hibákkal. látszik, hogy egyes esetekben még csak nem is értelmezik a szöveget.
emlékszem amikor egyik filmben egyszer csak valami csaj elkezdett kiabálni, hogy "Holiday! Holiday!", majd odajött a kutyája akit így hívnak (kutyanévként már én is hallottam már). erre az van kifeliratozva, hogy "Vakáció, Vakáció." a filmbeli adott jelenetben és helyzetben teljesen irreális volt ilyeneket kiabálni, látszik, hogy a nagydiplomás, angol szakos idióta csak áttolta az egész szöveget a google fordítón majd futólag átnézte a fennmaradt helyesírási hibákat, egyáltalán nem értelmezve a szöveget vagy akár összevetve a filmbeli eseményekkel. ha magyarul Morzsinak feliratozzák a kutyát, sokkal jobban járunk.
No ezzel csak annyit akartam mondani (amellett, hogy hatalmas szar munkáért zsebelnek be pénzt egyes fordítók, fordítóirodák), hogy vannak helyzetek, amikor jobb megmásítani egyes szavakat ha az a magyar nyelvben nem olyan értelemben van jelen. Persze ettől függetlenül itt előfordulnak indokolatlan változtatások is, de nem mind az.

2011.08.23. 23:19:00

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

"magyarázd meg, hogy ha egy tanár X. évig tudott rendet tartani, akkor hogy lehet, hogy 15 év elteltével (amikor a kollégám lett az egykori tanáromból) már nem?"

Gondolom, 15 év alatt elég sokat változott a világ, és nem biztos, hogy az akkori pedagógiai módszerek most is működnek. Nálunk a legtöbb tanárnak a fegyelem fenntartása az általánosban kimerült az ordítozásban, megalázásban, verésben és írásbeli figyelmeztetésekben. Tény, hogy ez ma már nem nyerő, mert a diák visszaüt, visszaaláz. Pl. megszégyenítették a Petikét, mert hülye, nem tanul, rossz a magatartása stb., jaj, mi lesz belőle, börtönben fogja végezni. Amit mindenki tudott az osztályban, hogy Petike apja súlyos alkoholfüggő, az anyja rákos beteg, már valahogy nem érdekelte a tanárokat. (Petike azóta külföldön él, egy világelső cégnél középvezető, szóval mégsem volt ő olyan reménytelen eset.) Pedagógusi végzettséggel nem gondolod, hogy jelent valamit, ha egy gyerek "rendbontó"?
Arról, hogy a mai fiatalok problémásabbak, tapasztaltam egy érdekes történetet. Vonattal jöttem, amikor felszállt egy kb. 25 fős, haspólós, szájpírszinges, 15 év körüli libuskából álló diákcsapat, akik arról beszélgettek, hogy ki milyen jót hányt meg milyen drogot tolt múlt hétvégén. Volt velük egy 30 körüli, fiatal férfi (valószínűleg) tanár. Volt egy gyanúm, hogy itt gondok lesznek, de nem lettek. Ha kezdtek volna zajongani a kiscsajok, a tanár normális hangnemben rájuk szólt (magázva), nem megalázóan, és rögtön csend lett. Mit tudhatott ez a tanár, amit a kolléganőd nem? (Csak kérdezem, nem tudom.)

Azt tudom, hogy nekünk a középiskolában volt egy tanárunk, aki nagyon szigorú volt, mégsem megalázó, és azért már akkor is tudott egy 40 fős, 15 évesekből álló fiúosztály kalamajkát csinálni, nemcsak most. Nála is elég volt, ha csak kérdőn odanézett, és mindenki jól viselkedett hirtelen. Mondjuk valószínűleg az lehetett az oka, hogy őt tiszteltük a tudása miatt, az elhivatottsága miatt, amiatt, hogy a feleltetés mellett az is érdekelte, hogy milyen emberek vagyunk, és milyen problémáink vannak.

petbecks 2011.08.24. 00:38:18

@kéne egy nick:

hmm..
komolyan akkora baromságokat írtál, hogy kezdek elgondolkozni, talán tényleg csak valami eltúlzott irónia lenne, és nem gondoltad komolyan?..
ennyire hülye ember nem létezhet..

SCSA 2011.08.24. 02:20:25

Ha már borravalónak hívjuk, miért nem veszünk rajta bort magunknak? Miért tömködjük munkájukat végző pógártársaink zsebébe?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.24. 09:59:24

Egy ideális világban mindenki jól meg lenne fizetve, nem kéne jattolni.

Nem élünk ideális világban. Egyelőre.

Nekem nincs problémám a jattal. Ezzel is kifejezem, hogy meg vagyok elégedve a szolgáltatással. Postás is kap kétezret januárban, ha nem volt nagy gebasz az elmúlt évben.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.24. 10:41:17

@SCSA: Aztakurva! Én hülye meg évekig tömködtem a pénzt a kémiatanárom zsebébe, mert egy gépelési hiba miatt azt hittem, hogy az "bórravaló".

SCSA 2011.08.24. 12:13:16

@altoid: Ezek szerint a kémia tankönyvet Schmitt Pál írta…?

Infomaker 2011.08.24. 13:07:03

Két élmény: Tihanyban a nemtom melyik étteremben a seggünket is kinyalták, és nagyon kedves volt a pincér, nem túlnyájadzó hanem tényleg baráti. 7ezerre kapott egy ezres borravalót, és utánunkhozta az utcán, hogy dehát ez túl sok, mondom köszönjük, elégedettek voltunk.

A másik a kedvenc hamburgeresem, ahol szívesen adok megint, mert nagyon lelkes a fiú+lány aki kiszolgál, meg ők a tulajok is egyben. (persze ott 80ft-ot nem kértem vissza)

tehát szívesen adok, ha vabn miért.

Ellenpélda anyukámmal:

Hozattam egy maszekkal töltőföldet, 13ezret kért. Anyukámmondja, hogy adjak neki 14-et.
Mondom miért? Ha kell neki egy ezres, akkor majd 14et fog kérni.
Saját maga ura, ő mondja az árat, én kifizetem.
Ha egy alulfizetett volántefus lett volna, akit a cége szegényt kizsákmányolja, az más helyzet.

Jakab Andor 2011.08.24. 13:27:53

Én már voltam Amerikában, Romániában, Japánban, Németországban, Svájcban, Angliában, Horvátországban, Kínában és sehol sem adtam borravalót. Csak itt elvárás, kis hazánkban. Szép, mondhatom.

2011.08.24. 14:08:40

@Jakab Andor: Andorrában mi újság?

Jakab Andor 2011.08.24. 17:27:33

@Hadrian77: Ott még nem jártam, de ha megyek, nem adok borravalót. Nem szoktam. Nem hiszek benne.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.24. 19:16:42

@tff: a fent említett kolléganőt mindenki imádta, mikor mi tanultunk nála... nem kellett fegyelmeznie, és nem volt megalázó. a későbbi tanítványokkal sem. egész egyszerűen tényként mondta, hogy sokkal több a problémás gyerek, mint akkor.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.24. 19:36:02

@Jakab Andor: Akkor ne menj kétszer igyanabb az étterembe, mert a pincér beleveri a farkát a levesedbe.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.24. 19:41:10

@SCSA: mert az ő borukra való, nem a tiedre.

janomano 2011.08.25. 01:32:08

Szerintem dögöljön meg mindenki.
(Érdekes, hogy mindig a pénz körüli témákban
megy az anyázás)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.25. 08:00:02

@janomano: Igen, a magyar ember egyik nagy baja az, hogy nem szereti a pénzt. Ez lehet, hogy kicsit paradoxul hangzik de igaz. Inkább úgy van vele, mint a frusztrált omegahím a bombanővel: vágyik rá, recskázik rá, de közben mélységesen gyűlöli és lebüdöskurvázza, azt meg pláne utálja, aki meg tudja szerezni. Tessék példát vennni a zsidókról: a zsidó gátlások és bűntudat nélkül szereti a pénzt, a pénz meg viszontszereti őt. :)

dzzzzz 2011.08.25. 09:12:13

@SCSA: miért nem adunk borravaló helyett bort?
Mindenkinél legyen 1-2 üveg bor, 1-2 pohár. Ha a csapostól kapsz egy sört, cserébe adsz neki fél deci bort.
Nagyobb értéknél, mint egy étteremben, az egész üveget odaadod bor(ravaló)nak.

caixa 2011.08.25. 18:30:39

ez hülyeség, hogy külföldön marginális dolog a borravaló

én dolgoztam az USA-ban legálisan, gyógymasszőrként és mindig kaptam borravalót, sőt, nagyon is szépen hozzátettek az összeghez

aki credit card-ot használt, az gratuity címszóval még rárakatott 10-15 dollárt, mások borítékban hagyták ott vagy a kezembe nyomták

étteremben mindig, mindenki szokott hagyni az asztalon illetve a credit card használatakor aláírod az összeget ill. van alatta hely borravalónak is, külön sor

keep the change - mondod a taxisnak is meg 1000 másik helyen

idegenvezetőknek pedig mindig adnak a külföldiek, sok-sok nemzet, tehát máshol is szokás....bizonylat nélkül

csi szi 2011.08.25. 22:34:46

@caixa: Azért viszont az orvos nem borravalós szakma másfelé (mert megfizetik). Na jó, a volt szoci országokban szintén nem ismeretlen fogalom a paraszolvencia, sőt olyan helyeken, mint pl. Oroszország, még durvábban is megy.

janomano 2011.08.26. 16:15:52

@altoid: Na ugye, hogy emögött is a zsidók állnak. (igazából minden mögött) Sejtettem okos parasztésszel. Viszont az még jobb, mikor ezt tudományként adják elő.

janomano 2011.08.26. 16:37:56

@caixa: Még mindig nem jöttetek rá, hogy ez a blog azért van, hogy rajtatok röhögjünk?

Daenerys 2011.08.27. 03:19:05

Steve Buscemi ezt jobban előadta.

Egyébként én se adok senkinek, baszódjon az összes pincér, taxis, benzinkutas, ez a munkájuk.

És olyan ritkán járok étterembe, hogy úgysem fog emlékezni rám senki, az egyetlen hely, ahová rendszeresen megyek, svédasztalos. Ott aztán pláne nem adok. Azért, mert kihozza a szakémat? Pláne hogy nem is a pincérnél, hanem a pultoscsajnál kell fizetni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.27. 07:28:21

@Daenerys: "Svédasztalos", szakéval? Tabehoudai lesz az. Egyébként Japán az egyetlen ország, amiről tudok, ahol TÉNYLEG nem fogadnak el borravalót. Ha akarsz adni, akkor sem. A taxisok meg fehér kesztyűben vezetnek. Az iskoláslányok pedig, ha pénzre van szükségük, eladják a használt bugyijukat szexshopoknak. HIába, OTT még tudják, mi az a szolgáltatás!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.27. 14:36:53

@Daenerys: az biztos, meg a Beatles is jobban zenélt, mint én írok :)

Jerky_Master 2011.08.31. 11:37:29

@Daenerys: 10-ből 10 pont jár neked. totally agreeeeeeed

@altoid: mind a 13.000.000, a Földön élő zsidó szereti a pénzt? mind a 10millió vagy mennyi magyar büdösbunkótulokszarházi, vagy csak sokan Budapesten?

kéne egy nick 2011.09.02. 01:31:05

@petbecks:
Én tudok számolni, de te nyilvánvalóan nem.

Egyébknt nem kellett volna nagybetűkkel aláírnod, akkor is nyilvánvaló lenne, hogy marha vagy.

De azért nem baj, hogy nem akarsz senkit kétségek közt hagyni.

Mellesleg ha az orvos nagyot hibázik, 1 ember hal meg.
Ha a repülőszerelő, akkor 150.

Maisie MacKenzie 2011.09.02. 10:47:27

Nálam az az elv, hogy akiről azt gondolom, hogy nálam jobb anyagi helyzetben él (nagyobb az autója, a háza, többet tud költeni luxusra) azoknak nem adok jattot, de akiről azt nézem ki, hogy nálam szarabb helyzetben van, annak adok.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.09.15. 09:49:42

Ha bélszínt kérsz, az kb 2-3 eFt egy közepes étteremben. 2 perc az egyik, két perc a másik oldalon. só bors, fonnyad saláta köret, dolgozott vele a szakács, a pincér talán 6 percet. Elvárt jatt: 300-450 Ft.
Rántott sajt: 1000 FT. Panírozni, ésszel kisütni, hogy ne égjen le, ne follyon ki. Hozzá sültkrumlpli. Az elkészítés ideje, kb 10-15 perc. Elvárt jatt 150 Ft .

Hogy is van ez a 10-15 % irányelv?

DonPoe 2012.03.22. 14:12:50

a pincérek leginkább minimálbért kapnak, valahol annyit se, dolgoznak napi 12-14 órát, heti 4-5 napban. Ha kiszámolod, átlagban 300 forintos órabérért... A munkáltató mindig úgy kalkulál, hogy borravalóval. Ez van, nem ajándékba mosolygok, és vagyok tündéri, számomra tök idegenekkel, akiknek nagy része még csak nem is szimpatikus...

XCat 2012.03.22. 14:55:01

A posztnak úgy egyébként sok mindenben igaza van, szóval ez tényszerű volt, nem modoros. :)

@Fakabeat: Én meg nem ajándékba ülök be valahová, és nem azért fizetek ki 3 deci naturaquáért 420-at, mert nem tudom hogy a boltban ötször annyit adnak 89-ért. Azzal együtt adok borravalót még a bunkó pincérnek is, de bazmeg nehogy már te tegyél szívességet azzal, hogy kedves vagy. Én is kedves vagyok, és fizetek meg jattolok is mellé.

Hajdú Peter 2014.07.05. 19:31:09

A borravalo nem adassal egyetertek. Mert az egy ki nem mondott zsarolas, szinte tuszejtes. Hogyha nem fizetek akkor beleszarik, fosik, hany a kajaba, rosszul vagja le a hajam, falnak vezeti a taxit.
Ilyet Gvantanamora kene kuldeni, tobbi mocskos TERRORISTAVAL egyutt.
süti beállítások módosítása