A cikk megírását MacIka szponzorálta.

A cikk megírása közben egyetlen állatnak sem esett bántódása, még MacIkának és a posztírónak sem. A posztíró posztírás közben Slippers by Girlfriend papucsot, Negligee du Maman pizsamaalsót, és T-Camicia pólót viselt, limitált szériában.

Vérnyúl és Fufu (a két divatblogger az állatkertből)

Modoros divatblogger

Fessön, lájfsztájl, divatkritika.

Imádom a Vörösmarty utat, főleg a Kálvin-Ferenciek tere közötti részét. Tele van számomra kedveltebbnél kedveltebb márkákkal. Jó ismerősöm például a Pucci üzletvezetője, akivel sokat beszélgettünk Bum Ford munkásságáról, mellyel megújította a márka arculatát. Megegyeztünk abban, hogy Helena Hissoni új Fauna kollekciója nem biztos, hogy tudja követni Bum Ford örökét, és hogy a márkának sürgős vérátömlesztésre van szüksége, melyet nyilvánvalóan csakis és kizárólag az RMDG (Roland Mouret-Dom Glenfiddich) tud a számára biztosítani Bernhard Arnaud irányításával. Tekintve Herr Arnaud kapcsolatát Bollywooddal (Aishwarya Rai férje), ez biztosítani fogja a világ vezető divatlapjaiban (Rouge, Ils, Jeanne-Claude) a jó megjelenést és a megfelelő PR-t, ezzel is növelve az eladásokat. Abban is megegyeztünk, hogy borzasztó, hogy már az utolsó divatproli is Pucci-táskákkal rohangászhat az utcán, és hogy ez mennyire leviszi ennek a régi, olasz, kézműves családi vállalkozásnak a nívóját. Manapság már nem tűnik ki az ember a tömegből, ha csak egy snassz Pucci van a kezében, minimum Aphrodite Telly táska (amit az Aphrodite Telly Savalas után nevezett el) kell hozzá, és az is csak úgy, ha bizonyíthatóan legalább 2 évig fenn voltunk a várólistán. De ezzel is vigyázni kell, hiszen hihetetlen mennyiségű táskát hamisítanak, és manapság nagyon jól kell ismerni a gyártási folyamatokat, hogy észre lehessen venni azt a mikronnyi különbséget az oldalzseb bélésének varrási technológiájában (az igazi aprólékos 2-es szélességű, míg a hamisítványok elnagyolt 4-es szélességgel rendelkeznek, így a varrásméreten akár két jüant is megspórolhat az élelmes kínai rabszolgatartó gyáros.)

A férjem szokásos kéthetenkénti üzleti útjai alkalmával rengeteg gyönyörűséggel ismertet meg: a priori, Bodega Venezia, Le Diamante, Sabbia Rosa. Minden utunkról bevásárlótáskák tömekelegével érkezünk haza, de hát ki kényeztessen bennünket, ha nem mi egymást? Borzasztó, hogy annyira el vagyunk maradva a nyugati kultúrától, hogy ezeket a márkákat kizárólag Bécsben a Gartneren, vagy a Via Sabbián találhatom meg, de egy igazi Sarah McCormickért, vagy egy rendes Yigal Azrouelért képes vagyok elmenni a New York-i Meatpacking Districtig. De persze nem vetem meg a londoni Oxford Street kínálatát sem, hiszen kinek van pénze állandóan New Yorkba repülni egy Bunbelly kabátért! Persze, Le Diamantét, Bunbellyt, és MinMirát itthon is lehet vásárolni, de az mégsem az igazi. De hát egészen más azt mondani, hogy Párizsban vettem, mint azt, hogy a Vörösmarty úton. Az ilyen luxustermékek, mint egy Roland Mouret ruha megvásárlásához kell a stílus, a kifinomult elegancia, a környezet, a kiszolgálás, amit egyszerűen nem lehet Budapesten megtalálni, vagy csak fiatal, kiforratlan tehetségekben van meg, akiket nem támogat és nem szponzorál agyon egyetlen nagyvállalat sem, mint az otthoni nagy neveket, akiket méltatlanul emlegetnek a magyar divatlapok, pedig csak szürke, jellegtelen, színtelen és kiábrándító kollekciók megalkotására képesek. Erre jó példa az Amerikában Miley Cyrus által viselt AnnaSabboo-kreáció, mely az itthon szinte ismeretlen márkát a tengerentúlon egy csapásra híressé tette. Nem tagadom, hogy elfogult vagyok a márkával szemben, hiszen tervezője, Anna, a barátnőm unokahúgának az osztálytársa már 9 évesen nagyszerű öltözékeket varázsolt a Barbie-babáinak.

A magyarországi stílus, elegancia, divatérzék kihalóban van, alig lehet Budapesten már megtalálni a régi nagy magyar divat képviselőit. Ritka, hogy egy nőt, egy IGAZI, NAGYBETŰS NŐT manapság az öltözete alapján megnézzenek, mégis van ilyen, mint például az egyik barátnőm, akivel az egyik kis rózsadombi eldugott kávézóban futottam össze valamelyik délelőtt. Ugyan rengeteg gondja-baja van a házvezetőnővel és a nevelőnővel, mégis minden nap maga viszi a gyerekeket az iskolába, néha együtt ebédel a férjével a belvárosban, és mégis sugárzik belőle egy olyan harmónia, báj, stílusérzék, melyet csupán igazán kifinomult hölgyeken, mint C.Z. Guest, lehetett látni. Viselete akár a Fifth Avenue-n, vagy a Place Vendome-on is megállta volna a helyét.